36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Anastasia Strakhova összes RPG hozzászólása (64 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 6. 16:35 Ugrás a poszthoz

Emir

A fiatalember megköszöni a kéretlen tanácsomat, amit én egy apró de annál kedvesebb mosollyal hálálok meg. Amolyan örülök, hogy segíthettem arcot vágok. Ezután rajta a kérdezés sora. - Meglehet - mondom tűnődve, miközben emlékeim közt keresem jellegzetes vonásait. Ritka az ilyen különleges arc és szempár kombináció. Úgy is mondhatnám annyira nem mindennapi, hogy megjegyzi az ember. Végül be is villan egy halvány kép. - Egyszer egy éjszakai klubba riasztottak, ott elláttam egy férfit, akinél allergiás reakciót váltott ki a vörös bor és a kagyló együttes fogyasztása - idézem magam elé a jelenetet. A zene hangos volt, a beteget körülvették a barátai, ott láttam ugyanezt a szempárt, csak akkor ijedt volt. Közben egy kis intermezzo alatt a fiatalember, kibékítend a kufárt vesz egy apró, hasztalan portékát, majd ismét rám figyel. - Tudja akkoriban mentőorvos voltam - egészítem ki mondandómat, ahogy a perifériámba beúszik az eladó alakja, aki szitkozódva pakol elfelé. A magam részéről már az imént visszatettem az olajlámpát. De nem emiatt fúj rám egy ideje, hanem mert olcsón vettem meg tőle olyat amiért sokat is kérhetett volna, ha van elég szemfüles. Egy ékszert vettem meg potom összegért lealkudva, amiben ő nem, de én azonnal megtaláltam a rejtett fémjelet. A női és gemmológusi lelemény már csak ilyen. Ettől függetlenül visszajárok hozzá, mert akadnak kincsei és mert szeretem bosszantani.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. szeptember 6. 16:36
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 6. 18:58 Ugrás a poszthoz

Emir

 
Vannak olyan esetek, amiket az ember valamiért megjegyez, csak ahogy múlnak a napok, hetek, hónapok eldobozolja agyának hátsó sublótfiókjába. Na innen bányásztam most elő ezt az emléket. Nem minden nap találkozik a magam fajta ugyanis ennyi szép emberrel. Biztosan emiatt maradt meg bennem az a kivonulás. Mondjuk a beteg, nem volt akkor pont olyan szép, ahogy fuldokolva fetrengett a saját gyomortartalmában.. De túlélte és ez a lényeg. - Semmi baj - mosolygok rá vissza kicsit szégyellve magam - Már nekem sincs, tanár lett belőlem időközben - mondom és követem, ahogy arrébb lép, majd megállok úgy, hogy tőlem mindenki elférjen. A piac lassan azért csak zár és kezdenek egyre kevesebben is lenni. Az időjárás pedig igencsak kedvez az árusoknak és a vevőknek egyaránt. Kellemes meleg van és a nap is bőszen süt még. Rajtam is csak egy hosszú sötétkék nyári ruha van, meg vászoncipő. A hajamat pedig laza copfba fogtam a fejem tetején. Valahogy azt érzem nem kell feketét viselnem. Apa sem akarná és nincs is talán értelme, hiszen a gyászunkat a lelkünkben hordjuk. Azt színezi át és nem a külsőnket. Jó lett volna találni egy olyan lemezt, amit ő is szeretett és azt hallgatni este lefekvés előtt. De nem bánkódom, mert helyette egy olyan jelet kaptam a fiatalember személyében, ami nem csak rá, de a hivatásomra is emlékeztetett - Anastasia vagyok egyébként - nyújtom a kezem felé és ha elfogadja röviden megrázom - A helyi suliban tanítok nemeskövekkel való gyógyítást - magyarázom. Nem tudom mondana-e neki bármit a gemmológia vagy a mineropathológia szó, ezért nem is használom. Igazából első találkozáskor nem mindig nevezem nevén a tantárgyamat. Alkalom szüli, meg a megérzéseim.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 7. 11:44 Ugrás a poszthoz

Emir

Az élet hozza a változásokat, van aki ellenáll és szembeszáll velük, de én inkább próbáltam rugalmas lenni és igazodni hozzájuk. Anya halála derékba törhette volna a tanári karrieremet a varsói iskolában, de nem hagytam. Váltottam és mentős lettem. Ott is jött egy törés, de nem adtam fel és a hangom által adtam reményt, mint diszpécser. Ezután a sors ide vezetett és itt most újra tanár lehetek. Apa halála úgy hiszem megint új irányt mutat, mert immár megszűntem gyermeknek lenni. Már nincs kihez és hová mennem, de azok az értékek amikkel általuk gazdagabb lettem vezetnek tovább az utamon, amerre mennem kell. Ahogy anya mondta mindig "Mindenből a legjobbat kell kihozni" és én most is ezt teszem. A kezemet gyengéden megrázza a fiatalember, akinek immár a nevét is tudom. - Inkább unalmasnak hangozhat - nevetek fel szavai hallatán - Semmi vér, semmi szétloccsant agycafat, csak szép ásványok, amik jó hatással vannak az emberre és mi ezeknek az erejét fordítjuk a magunk javára - magyarázom mosolyogva, mert tudom egy korabeli férfinak az izgalmak, a pörgés lételeme - Mondjuk ha a pennával elvágod vagy megszúrod az ujjad - mutatok az általa frissen vett portékára - Azt mondom mosd le vízzel és tégy rá egy kis darabka gránát követ pár percre, mert tisztítja a vért és gyorsabban gyógyul általa a seb - javaslom őszinte hittel abban, amit mondok. Nagyon szeretem a tárgyamat és főleg a köveket. Kislány korom óta szólnak hozzám, így érthető a szerelmem irántuk. - Igazad van, menjünk - bólintok, mert én sem szeretném ha kipenderítenének minket innen az őrvarázslók -Fagyi? Remek ötlet! Vezess! - biztatom vidáman mosolyogva és már lelki szemeim előtt fel is villan a megpakolt tölcsér képe, ami pavlovi reflex módjára a kedvenc ízeimet hozza nyelvem hegyére. Karamell, áfonya, sajttorta, étcsokoládé...Nehéz lesz a választás, feltéve, hogy ezek bármelyike is szerepelni fog a kínálatban. Lassan sétálunk, igyekszem természetesen lépést tartani vele és míg odaérünk én is kérdezek tőle. - Mi járatban vagy a faluban, ha nem titok? - nézek rá érdeklődve és vidámságot sugárzó arccal. Egészen jó a kedvem. Valahogy megkönnyebbültem, hogy nincsenek már nyomasztó álmaim és gondolataim. A gyász hullámzása lassan elcsitulni látszik bennem. Első körben elengedtem az önvádat és igyekszem a reális emlékezésre. Ez segít.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 13. 14:06 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


Minden új év kezdete ennyire zűrös lesz? Összecsaptak a fejem fölött az utóbbi időben a hullámok és hiába próbáltam a felszínen tartani magam, aligha sikerült. Lex ugyan előkerült, de nagyon lesoványodott és beteg is lett. A gyógyítására ment el a nyaram, meg arra, hogy eladjam a krakkói lakásainkat. Iszonyatos érzés volt felszámolni elhunyt apám életének nyomait. Nem kívánom senkinek. De túl vagyok rajta és az a néhány holmi, amit megőriztem és magammal hoztam ide, örök emlék marad utána. Ezután jött az évnyitó, amire csak benéztem. Még nem igazán éreztem jól magam, így hamar felmentem a lakrészembe. Szerencsére az új igazgató Anton fenntartotta nekem. Jobb, mint a faluban élni. Minden közel van, minden kéznél van. Ha éjjel álmomból riadva eszembe jut, hogy kell valami, akkor itt azonnal megkapom. Ez mostanában nagyon fontos lett számomra. Ugyanis nemrég belefogtam egy kutatásba. Tanított itt egykor egy fiatal gemmológusnő, akinek gyógyító nemes kövek működtették a szívritmus szabályozóját. A halála után viszont a kísérletek abbamaradtak. Úgy tűnt, az iratok alapján legalábbis, hogy a kövek nem működtek megfelelően. De én ebben őszintén megmondva nem hiszek. Nagyon megrendített a története. Ezért elkezdtem nyomozni és tüzetesebben utánajárni egy kicsit a dolognak. Megannyi tanulmányt olvastam a témával kapcsolatban és saját méréseket is végeztem, ám egyelőre zsákutcába jutottam. Az egyik cikk utalást tesz egy bizonyos naplóra, amit ez a kollegina vezetett a szerkezettel és a kristályokkal megélt napjairól, ami azonban nem került elő, amikor a hagyatékát felszámolták. Levélben megkerestem a volt férjét, akinek a nevét abból a gyászmegemlékezésből tudtam meg, amit az itteni újságba írt a nő halála után. Neki nincs tudomása erről vagy másmilyen naplóról, amit a volt neje vezetett volna. Viszont engem valamiért akkor sem hagy nyugodni ez a napló dolog. Ha tényleg létezett, nem nyelhette el a föld. A mai óráimnak már egy ideje vége, az ebédemet pedig futtában ettem meg, mert eszembe jutott, hogy mi van, ha talán valahogy lekerült a könyvtárba az a memoár. A régi könyvek nehéz illatával azonnal megtelik az orrom, ahogy belépek az ajtón. Fehér talárom alatt farmert és laza pulóvert viselek, hajam kusza kontyba fogva fejem tetején inog. Tipikus bohókás, szórakozott professzor benyomását kelthetem, ahogy nagy kék szemeimmel kutatón nézelődöm, míg végül rászánom magam a segítség kérésre. - Jó napot! - lépek oda a könyvtáros asztalához. A férfi új kolléga, még nem volt hozzá szerencsém, csak az évnyitón láttam, azt hiszem. Ez elődjéhez sem jártam gyakran. Tetemes mennyiségű szakirodalmam van és hobbi könyvekből is akad a polcaimon szép számmal. szóval nem is igazán tudom, hogy itt miként is működnek a dolgok. - Segítene nekem kérem? - állok mosolyogva a férfi előtt és nem sokkal magasodom fölé. Apró termetemnek és kislányos vonásaimnak köszönhetően akár diáknak is tűnhetnék, de ez ellen már egy ideje nem harcolok. Vicces helyzetek adódtak már ebből szép számmal, így nagy a gyakorlatom bennük. Általában jót nevetünk miután bemutatkozom.

Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 14. 16:22 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


Megjelöli a kötetet, amit érkezésemig békésem olvasott és már jön is segíteni a könyvek őre, aki velem ellentétben a nevemen szólít meg engem. Ez kínos. Azonnal a szégyen pírja borít el, mert én az ő nevét sajnos nem tudom. Pedig illene. - Oh, köszönöm - odázom el egy mosollyal ezt a buta helyzetet. Nem jut jobb az eszembe, főleg, hogy öltözetét látva kizökkenek szorult helyzetemből. - Szép ing - jegyzem meg ártatlanul pislogva a színes és mintás és nagyon laza ruhadarabra. Merész és kirí a tömeg általában viselt fekete talárjai közül és ez nagyon szimpatikus. A hozzá hasonlók hordanak vicces zoknit, meg vagány övcsatot. Nem követik inkább teremtik a divatot. Bárcsak én is tudnék ilyen erős egyéniség lenni... A sóhajom lehet picit vágyakozóbb, mint indokolt volna, de tényleg kicsit el vagyok megint szürkülve. Szerintem mindig is el voltam. Lehet az, hogy csak az apámmal, a munkámmal és semmi mással nem foglalkoztam teljesen vakká tett az ilyesmire. Vakká magamra és a kinézetemre. Belefeledkeztem a gondolatmenetembe, amiből a férfi kérdése zökkent ki hirtelen. - Hm, nos, egy volt itteni professzornő iratait keresem - kezdek bele a magyarázatba - Gemmológiát oktatott évekkel ezelőtt, de volt egy kísérleti gyógymód, amit rajta teszteltek. Erről állítólag jegyzeteket készített - nem tudom elegendő információt adtam-e meg, vagy sem, de folytatom - Sajnos korán elhunyt, de ezeket a papírokat nem találták meg a hagyatékában - vállam apró felvonásával jelzem, hogy ez számomra is érthetetlen - Szóval az jutott az eszembe, hogy hátha itt vannak valahol - pillantok és intek körbe a könyvek sokaságától roskadozó polcok között. Halvány remény ez csupán nekem, de annyit megér, hogy a kedves kolléga segítségével tegyek egy próbát. Hátha tényleg itt lesz az a napló és elősegíti az én ki privát kutatásomat. Minden bizadalmam belevetem hát most a velem szemben állóba.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 14. 20:27 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


Egyre jobban zavarba jövök. Arcom és szerintem már a fülem is pirospozsgás. Ez az ember úgy lát át rajtam, mint más az üvegen. Menteni szeretném valahogy a helyzetet, így próbálok olyan angyali arccal nézni fel rá, amilyen csak adatott. - Semmi kétség lebuktam. Mindig is egy ilyen vagány ingre vágytam - vetek egy pillantást a kósza mintákra, majd kékjeimet ismét a férfi arcára emelem - Lehet kicsit nagy lenne, de sebaj egy jó övvel rajtam ruha lesz belőle - bájos mosolyomba azért némi huncutság is vegyül, hiszen csak tréfálok. Viszont az nem vicc, hogy bírom az ingét, de ennél komolyabb oka van annak, hogy ide jöttem és hozzá fordultam. Amikor erre rátérünk céltudatosságom átveszi a bohókásságom helyét. - Természetesen tudom a hölgy nevét - bólintok mosolyogva és közlöm is ezt az információt a férfival - Azt is, hogy mikor oktatott itt, hogy mikor hunyt el szegény - folytatom és míg hátrafelé megyek, követve a könyvek őrét ezeket a részleteket is megosztom vele és minden mást is, amit a kollegináról tudok. Immár az összes, a napló kutatása szempontjából fontos adat a rendelkezésére áll. Remélem találunk valamit. Csendben kullogok eztán mögötte míg el nem tüsszentem magam. Ötször. - Bocsánat, ez a fránya allergia - szipogok párat és kifújom az orromat - Nem igazán tolerálom jól a port. A macskám szerencséje, hogy rá nem vagyok allergiás - kuncogok egy kicsit, ahogy elképzelem ahogy Lex mellém fekszik én meg folyvást tüsszögök - Jól néznénk ki mindketten - Elég elvakult macskás vagyok ahhoz, hogy cicámat beengedjem az ágyamba. Ha már mást ugyebár nem. Az ő társasága amúgy is megnyugtatóbb. A környezetemben élőkön láttam mit tesz az emberrel a szerelem. Hát...Érdekes kísérlet lenne azt hiszem. Nem is, inkább kamikaze akciónak mondanám. Az a kamu csók is úgy megborított a cukrászdában, hogy napokig nem voltam önmagam. Szóval érdekes lenne, ha eljönne értem a herceg a fehér lovon. De már megint túlcsordulnak a romantikus vágyaim. A csudába.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 15. 16:30 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


Az ing témáját letudva rátérünk ittlétem okára. Informálom a férfit és megindulunk a raktárba, ahol elkap az allergia. Sorozat tüsszentés formájában tiltakozik szervezetem az egyre növekvő por ellen. - Igazából ilyen semmiségek miatt mint a tüsszögés nem szoktam pálcát ragadni - mosolygok és egy újabbat tüsszentek igazolandó az elhangzottakat - Sok időt töltöttem muglik között és megszoktam, hogy nem használok mágiát csak, ha komoly baj van - magyarázom a könyvek kedves őrének - De most kivételt teszek, mert nehéz lenne a kutatás, ha lépten-nyomon eltüsszentem a lapokat - kuncogok és már húzom is elő kecses pálcámat, hogy egy orra koppintás és egy nonverbális igézet után egy jó időre száműzzem a tüneteimet. Lehetett volna annyi eszem, hogy hozok magammal mondjuk egy fluoritot, megelőzés céljából. De olyan hirtelen jött az ötletem, hogy nem került gondolataim homlokterébe. Pedig ennek a kőnek a lágy hullámzó zöldes-lilás energiákkal rendelkező változata hamar elűzte volna az allergiám összes tünetét. Sokkal kíméletesebben, mint az a bűbáj, amit alkalmaznom kellett. Na de ez van. A cél szentesíti az eszközt. - Az nem kis terület - jegyzem meg, amikor elmondja mekkora részen lehet a napló - Akkor essünk neki, mert ma kemencés tejberizs a vacsora - nézek rá a férfira és sugárzik ártatlan arcomon a tettrekészség és egy nagy mosoly. Megállok az emlegetett falrész előtt és elindulok a bal vége felé. - Volt egy kis betegem annak idején, aki hasonló problémával élt mint ez a hölgy. Kénytelen volt a muglik közt élni, mert nem fejlesztették ki a mágusvilágban használható változatát annak a műszívnek, ami életben tartotta volna. Mentőztem még akkoriban és egy riasztáshoz vonultunk. Rosszul lett mert átszökött a barátnője után - mesélem kérdésétől elkomorodva, ahogy a dossziékat, régi könyveket és iratokat veszem le a polcsor általam még elérhető részéről. Egyiket a másik után nézem meg és teszem vissza. - Ez motivált akkoriban és indított arra, hogy kutatni kezdjek. Olvastam jó néhány elemzést, szaklapot, esettanulmányt és az egyik ilyenben bukkantam rá a professzornő nevére - folytatom kis szünet után már némileg élénkebben - De történt pár dolog velem és háttérbe került ez az egész. Aztán mikor ide jöttem valamiért eszembe jutott az a kislány - elgondolkozva meredek pár pillanatig a kezemben tartott papírokra, majd visszateszem őket a helyükre miközben beszélek - Csakhogy az élet megint közbeszólt, mert meghalt az apám. Most viszont, ahogy egyik este őrjárat közben nézegettem a régi tablókat a falakon...Egyszerre minden összeállt - becsapom a kezemben lévő kötetet és a felszálló por szemcséi szinte köddé válnak előttem - Megláttam a nevét és ezzel helyére került a puzzle utolsó darabja. Előkerestem a régi jegyzeteimet és most itt vagyok, hogy folytassam a kutatást - szavaim kettőnk közt maradnak pár pillanatig. Az eltelt évek során annyi mindent láttam, annyi emberen próbáltam segíteni. Remélem, hogy most is sikerülni fog majd. Ha rálelnék a naplóra, az hatalmas előrelépés lenne. Az orvosok által leírt adatokat már ismerem. Minden paramétert, minden igét, minden bájitalt, amit használtak. De azt nem, hogy min ment át ő ezalatt. Hozzáértő volt, gyógyító, gemmológus és mindenek felett élni akaró beteg. Talán épp ezért vállalta, hogy rajta teszteljék a módszert. Mi történhetett? Mi volt az oka, hogy nem sikerült mégsem? Talán minderre rájövök, ha nem csak a számadatokat, hanem az ő szemszögét is láthatom.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 18. 23:02 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


 A por problémájára pontot tettem így most nem zavar, hogy a fellapozott iratok miatt lassan úgy gomolyog körülöttünk, akár a köd egy hűvös őszi hajnalon. A férfi kérdésére a tejberizs kapcsán hevesen és szélesen mosolyogva bólogatok. Szavak nélkül is érteni fogja válaszomat, ebben biztos vagyok. Egyelőre hasztalan kutatunk a megannyi irat között, de én nem vagyok az a fajta, aki feladja és ahogy elnézem a velem szemben lévő férfi sem erről híres. Szerencsém van vele és nem csak ebben. - Jól tudod, működnek a mugli dolgok. De egy műszív kicsit azért komolyabb szerkezet, mint egy mobil - szólalok meg kissé elfogultan - Ezeknek is több fajtája van persze. Egy részük rendszeres elektromos árammal való feltöltést igényel és míg tart a töltöttség a beteg szabadon mozoghat. Viszont itt ugye az nem menne egykönnyen. Már a töltés és a feszültség szerkezetben tartása. Erre találták ki a rúnázást, de az meg nem megbízható, legalább is ilyen komoly műszerek esetében nem - hogy az alsó sorokat kényelmesen elérjem leülök a földre és ölembe fektetem az átnézendő papírokat, míg a már megvizsgáltakat rögtön vissza is teszem a polcra, így tartva rendet és ütemet - Ezért én egy olyan szerkezetet szeretnék létrehozni, aminek áram helyett a töltést nemes kövek adják, de csak itt a varázs világban, tehát az eszköz valójában kétéltű lenne. Tartós és visszakontrollálható volna nálunk, ezáltal biztonságosan alkalmazhatnák bárkinél - egy kicsi, rubinvörös, bőrkötéses könyvecske fekszik az ölemben, de még nem nyúlok hozzá, inkább tovább folytatom a magyarázatot - Ennek a hölgynek egy ilyen részben nemeskő akkumulátorú ritmusszabályzója volt és elvileg a naplójában leírta a tapasztalatait, feltevéseit és mindent, ami annak működésével kapcsolatos volt - révedek el egy kicsit, ahogy elképzelem a tablón látott kép alapján a nőt - Nekem pedig ezek a felbecsülhetetlenül értékes információk nagyon sokat segítenének - ismét jó adag por száll fel egy dossziéból, amit felcsapok. Úgy érzem jó lenne tudni miként élte meg ezt az egészet a professzornő. Látni az ő szemével egészen más és új megvilágításba helyezné mindazt, amit eddig megtudtam. Kezembe veszek egy újabb adag iratot, és valamiért teljesen megfeledkezem a kötetről az ölemben. Közben a könyvek kedves őre megdicséri szenvedélyemet és a magáéhoz hasonlítja, ami igazán nagy elismerés nekem. Általában nem néznek ki belőlem sokat. Az angyali külsőm okán butácskának hisznek vagy olyannak, akiben nincs kurázsi és kitartás. Aztán általában csalódnak. Kik így kik úgy. De én magamban ilyen téren sohasem.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. november 21. 14:06
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 21. 14:04 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


Látom érdekli a férfit a téma. Mosolyogva hallgatom amiket mond. Minél jobban belemerültem engem is annál jobban magával ragadott az egész. Mert ez nem csak varázslat, gemmológia és nem csak mugli orvostudomány, hanem ezek olyan szimbiózisa, ami valami újat és csodásat hozhat létre. Valami olyasmit, ami életeket menthet és tehet sokkal jobbá. - Bevallom mindent én sem értek még abból, hogy miként és hogyan viszonyulnak egymáshoz a mágia és az emberi világ vívmányai - bólintok magyarázón és egy halom papírt pakolok le magam elé a polcsorról - De ha kicsit is haladok majd a kutatásommal, akkor fel fogok keresni olyan szakértő kollégákat, akikkel tovább folytathatom - eltökélten lapozgatok tovább, felverve pár csendhez és sötétséghez szokott álmos pókot - Jó kérdés, hogy miért nem publikálta - gondolkozom el a kérdésen - Beszéltem az özvegyével, de ő sem tudott róla semmit. Már a jegyzetekről. Azt mondta nem emlékszik, hogy a felesége valaha is írt volna efféle beszámolót. Lehet nem akarta, hogy a férje aggódjon, vagy azt higgye romlik az állapota. Azt olvastam, hogy sok nehézségen mentek keresztül. Így talán valahol érthető is a nő részéről ez a fajta titkolózás - kezembe veszem a kis vörös könyvecskét, ami eddig az ölemben feküdt és kinyitom. A belső borítón egy monogram áll szálkás, kusza, ritmustalan betűkkel írva. - A.D.R.M...A.D.R...Egek! Egek! A! D! R! M! - kiáltom, miközben talpra szökkenek és ugrálni kezdek kacagva, körbe-körbe forogva magam körül - Ez az! Te jó ég! Megtaláltuk! - odaszökkenek a könyvek kedves őréhez. A nyakába ugrok és ölelgetni kezdem gyermekien ártatlan boldogsággal - Köszönöm! Köszönöm! - sikongatom a fülébe és még a könnyem is elered, pedig még bele sem lapoztam a naplóba. Érzem, hogy rátaláltunk. Olyan boldog vagyok, hogy ki sem tudom fejezni így csak szipogok és közben őszinte örömmel nevetek.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 22. 11:43 Ugrás a poszthoz

Anton


Szinte szállok, mint trojka a friss havon. Elköltve a jól megérdemelt sült tejberizsemet első utam ide, az Igazgató irodájába vezetett. Arcomon még fennlátszanak a porral festett harci jelek. Valójában csak a könnyeimet töröltem le úgy egy órája a Könyvtárban köpenyem piszkos ujjával. Örömöm cseppjei voltak ezek, hiszen rátaláltam arra a naplóra a Könyvtárosnak hála, ami után egy ideje kutatok. A férfi nevét még nem tudom, de az biztos, hogy ha meg fogom, majd imáimba foglalom. Szerencsét hozott nekem és naiv babonás lévén azt hiszem ő lesz a kabalám. Ám még mielőtt ezt vele is közölném, van egy másik nagyon fontos feladatom, ami nem tűrhet halasztást. Előhalászom természetem mélyéről azt a kevéske törtetést, ami adatott és bekopogok az iskolát irányító úr ajtaján, majd várom a bebocsátást. Nem is nézek végig magamon, pedig sejtem, hogy tiszta piszok por és pókháló minden négyzetcentinyi testfelületem. Nem épp frissen suvickolt helyek ezek a raktárak. Viszont ez most olyan apróság, amit ezerszeresen felülír a siker, melyet elértünk ott a segítőmmel. Ne is tudok tőle elvonatkoztatva csak magamban gondolkozni. Készséges hozzáállása és érdeklődése arra ösztönöz, hogy első kutató társamnak tekintsem. Nameg az az elvem, hogy a jót jó megosztani. Osztozni a sikerben, az örömben, a nevetésben, a legjobb dolog a világon. Reményekkel telve várok hát a bejutásomat eszközlő szavakra, melyeket meg is kapok. - Jó estét, szia! - köszöntöm a bent lévőt. Pár lépést teszek felé és megállok. - Volna rám pár perced? - kérdezem nyugodt hangon, de mosoly bujkál szám szegletében. Nehezen tudom elfojtani kitörő jókedvemet. Szerencsére Antonnal jóban vagyunk, ezért nem hiszem, hogy sokáig el kellene rejtenem előle boldogságomat, ám a tiszteletet megadom neki, hiszen ő a főnököm.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 22. 12:50 Ugrás a poszthoz

A Könyvtáros


Van egy olyan hol jó, hol rossz tulajdonságom, hogy mindenkit meg tudok érteni. Így éppannyira értem meg a férfit, ahogy azt mondja a házasságban két fél az egy egész és köztük nincs helye titkoknak, mint a hölgyet, aki ismervén betegségének árnyoldalát inkább rejtve írta meg a naplóját és úgy intézte gondolom, hogy ide kerüljön. Ezért csak egyetértőn bólintok az elhangzottakra. Ezután némi csend áll be, majd legnagyobb meglepetésemre megtalálom a naplót. A könyvek kedves őrét legalább úgy meglepi ez a tény mint engem. Az meg pláne, hogy örömömben hatalmas lendülettel a nyakába vetem magam. Mindketten a padlón kötünk ki, illetve ha helyesen szeretném leírni helyzetünket akkor ő a padlón én meg rajta. - Oh, nem is tudom mit kellene tenned, hogy abbahagyjam - mondom még mindig a sírás és a nevetés boldog keverékével átszőtt hangon - Azt hiszem most kicsit bolondot csináltam magamból - pironkodom miközben hagyom, hogy előbb ő felkászálódjon, majd engem is felsegítsen. Letörlöm az arcom a talárom ujjával ezzel a mozdulattal egyben szép kis harci díszeket húzva porból magamra. A könyvecskét még mindig a másik kezemben tartom és igyekszem felfogni, hogy tényleg megtaláltuk. A férfi szavai józanítólag hatnak rám, amire bizony szükségem is van. Megrészegített a helyzet és el is ragadtattam magam jócskán. - El fogok menni az Igazgatóhoz, de mit szólnál, ha együtt néznénk át először? - vetem fel majd még mielőtt válaszolna kiegészítem a mondatot - Úgy vettem észre, hogy érdekel a téma és te, mint ennek a sok iratnak a szakértője biztosan tudnál segíteni, ha háttéranyagokra vagy további könyvekre volna még szükségem - átnyújtom neki a kis, rubinvörös bőrbe kötött kincset - Míg egyeztetek Antonnal legyen nálad. Jobb kezekben nem is lehetne. Amikor pedig megkapom az engedélyt együtt olvassuk el mi áll benne. Kérlek gondold át, rendben? - nézek rá nagy kék szemeimben elszánt csillogással és ajkaimra bájos mosoly húzódik. Nincs nehezebb annál, mint megválnom a naplótól most, hogy rátaláltam, de a higgadtság és megfontolt türelem még körültekintőbbé fog tenni, amikor elkezdem vele a munkát. Vacsora után fel is keresem Antont. Mielőbb tudatom vele szándékomat, annál hamarabb engedélyezheti a napló ideiglenes megtartását. Ugyanis miután végeztem vele és feldolgoztam a benne található információkat szándékomban áll eljuttatni a hölgy özvegyének, hiszen őt illeti. Viszont most vacsorakor olyan örömmel fogom megenni a sült tejberizsemet, mint egy jutalmat a szorgos munkámért. A gondolatra gyomrom egyetértően megkordul.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 25. 18:15 Ugrás a poszthoz

Chris - (#elisváltunkvagymivan Cheesy)

 
A nap végén nem is vágyom másra, mint egy hatalamas adag édes kísértésre, ami elcsábít és feltölt endorfinnal. Nagyon, de nagyon, de nagyon ki vagyok merülve ezügyben. Minden órám leadtam, minden feladatomat elláttam és még Lexet is sikerült belevágnom a kádba. Igen, meg lehetne oldani ezt "fájdalom mentesen" is, ha nem épp a kedvenc, fissen felvetett ágyneműmre fekszik rá olyan sutykosan, hogy elmondani nem tudom. Valamit valamiért életem! Szóval megfürdettem. Most pedig itt vagyok a cukrászda kirakata előtt és mustrálom a kínálatot. Határozottan ki merem jelenteni, hogy fogalmam sincs mit is ennék szívesen. Így belépve és a pulthoz érve két süteményt rendelek. Egy áfonyás sajttorta szeletet és egy répatortát. A süteményekre várva félre húzódom egy kicsit és bámászkodom a pultban lévő számtalan édes és sós csemegét csodálva. Olyan szép egyik-másik mint egy igazi műalkottás. A hely zsizseg a halk beszélgetésektől, és levegője szinte nehéz a portékák illatától. Ráadásul már ide is felkerült néhány karácsonyi dekor. Furcsa szokás ez mostanság. Még december sincs de már minden az ünnepek hangulatát idézi. Nem félnek, hogy mire valóban meg kellene élni az ünnepeket már az emberek megcsömörlenek a sok girlandtól és a fények fránya tömkelegétől? Úgy látszik, hogy nem, mert mindenütt ezt látom amerre csak járok. A magam részéről nem igazán tartom a karácsonyt. Anya halála óta nem volt már olyan mint régen. Apát is csak a veszteségünkre emlékeztette és talán emiatt mostanság nem is tartottuk már meg magunk közt sem otthon. Talán ha lesz családom újra értelmet nyer a szeretet ünnepe számomra. Addig pedig eltűnődve, csendesen figyelem a díszbe öltöző világot, ahogyan most is teszem.


Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. november 26. 14:40 Ugrás a poszthoz

Anton


Asztalra feltett láb és méltatlankodás. Teljesen más mint az elődje volt. Viselkedésétől néha kitör a frász. Most is megakasztja vidámságomat kérdésével, amit lehet nem is nekem tett fel, költőinek szánt, mégis akaratlanul kicsúszik a számon rá a válasz - Azt, ami a dolgunk - jegyzem meg tehát, majd mikor én is az órára nézek összevonom szemöldököm. Nekem még nincs olyan nagyon későn, de ha neki igen, márpedig megjegyzéséből erre következtetek, akkor nem rabolom sokáig az idejét. Hátraveti fejét és kinéz az ablakon. Láttam én ilyenből már csúnya esést és vérző fejsérülést is kisülni, úgyhogy ugrásra készen tartom izmaimat mindaddig, míg vissza nem néz rám és jelt nem ad, hogy üljek le elé a székre. - Köszönöm - mosolyodom el és helyet foglalok, amivel így egy szintre kerül az arcunk és a szemünk. - Nem akarlak sokáig feltartani, csupán az engedélyed kérem, hogy egy naplót, ami egy régebben itt oktató tanárnőé volt magamhoz vehessek. Szeretném felhasználni egy kutatásomhoz, majd visszajuttatni az özvegyének, amikor végeztem - közlöm röviden és tömör összeszedettséggel a kérésemet. Nincs értelme kertelnem. Van egy sanda sejtésem a velem szemben ülő sem igazán repesne az örömtől, ha körbeírnám a tényeket és órák hosszat kertelnék. Ilyen helyzetekben fő a magabiztos tárgyilagosság. Ezzel általában sokkal jobban célt ér az ember, mint a káoszos porhintéssel. Ezután nem szólok semmit. Tekintetemet Antonra függesztem, várva válaszát.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. december 2. 21:23
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. december 2. 21:54 Ugrás a poszthoz

Anton


 
Felkelti a figyelmét a kérésem. De, hogy meséljek? Na ebben nem vagyok valami jó, úgyhogy most kicsit tanácstalanul nézek magam elé pár pillanatig. Azt fogom tenni, amit tudok. Tényeket közlök, magyarázatokat adok. - Nos rendben. Tehát: jó néhány évvel ezelőtt élt és oktatott itt egy professzornő, akin egy kísérleti gyógyászati eszközt teszteltek. Erről naplót vezetett - fogok bele és kék szemeimmel a férfit figyelem - Az elődöm, mert ő is gemmó-t oktatott, sajnos elhunyt. Sokan úgy gondolták az eszköz miatt. Ezért a kísérletet felfüggesztették - azt hiszem beszélnem kell a szerkezetről is nagy vonalakban, hogy teljes legyen a kép - Egy olyan szívritmus szabályozót ültettek belé, ami a varázsvilágban ásványokból nyerte az energiát a működéséhez, ami elméletileg sokkal megbízhatóbb, mint a felrúnázás. Az én kutatásom ennél kicsit szerteágazóbb, hiszen az úgynevezett műszív bizonyos fajtái is részét képezik - hangom elemzően cseng és szakmai hozzáértésem is kihallható belőle - Engem mindig is érdekelt ez a téma, de egy esetem kapcsán, ami még mentőorvosként történt velem vált igazán a szívügyemmé. Kutatásba kezdtem, de az élet úgy hozta, hogy idő lőtt abba kellett hagynom. Ám nem rég megláttam egy tablón az említett hölgyet és elővéve a régi irataimat újra belevetettem magam esetének tanulmányozásába - mélyet sóhajtok és szomorkásan elmosolyodom - Az egyik szakorvosa tett említést a naplóról és arról, hogy a hagyatékában nem találták. Írtam az özvegyének, aki még csak nem is tudott a létezéséről - kicsit elgondolkozom ezen megint, de nem hagyom elkalandozni a fantáziám - Egy kósza ötlettől vezérelve ma bementem a Könyvtárba, hátha oda került valahogy és hála a Könyvtáros úrnak meg is találtuk. Olyan értékes információkat tartalmazhat, melyek segítségével sokakon segíthetünk - még mielőtt furcsállná a többes számot erre is magyarázatot adok - Szeretnék ugyanis a munkába szakértő gyógyítókat és orvosokat is bevonni a későbbiekben, majd miután kinyertem az összes érdemi tartalmat a naplóból visszajuttatni a hölgy özvegyének. Erre kérem az engedélyedet - nem tudom mit mondhatnék még, de bízom benne mesém egész és teljes számára. Persze, ha lesz még kérdése igyekszem majd azokra is kielégítő válaszokat adni. Nagyon remélem beleegyezik ebbe az egészbe. Ha másért nem, hát mert ezzel közvetve jót tehet másokkal. Olyanokkal, akiknek ez a kutatás reményt és szabadságot adhat. Hiszen nem kell aggódniuk majd a bennük lévő mugli életmentő vagy életminőség javító eszközök állapota és működése miatt, ha átlépnek a mi világunkba, hogy mondjuk tanulhassanak.
  
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. december 3. 17:19 Ugrás a poszthoz

Chris - Drágám


Annyi minden kavargott még pár perce bennem, de most csak a sütemény várása köti le az összes az után a hosszú nap után megmaradt agysejtemet. Így történhet meg az is, hogy csak akkor veszem észre idézőjeles vőlegényemet amikor már előttem van, beszél hozzám és közben szalutál. - Szia Szívem - még mindig igen jóképű és kedves, sajnos - Ennek csak egy oka lehet..Az, hogy édes szájúak vagyunk - mosolyodom el utalva az első találkozásunkra és felcsillan a szemem. Időközben ugyanis elém kerül a rendelésem a pultra, ahová az én emberem egy dobozt tett le az imént, amiben úgy sejtem szintén sütemények lapulnak - Ha nem sietsz, van kedved végignézni ahogy ezeket megeszem? - kérdezem a férfitől és a tányéromon terveim szerint csak záros határ-ideig lévő finomságokra mutatok - Na jó, amiért ilyen szépen nézel még adok is belőlük - teszem hozzá egy ártatlan és bájos mosoly kíséretében, majd amennyiben úgy dönt velem tart elindulok egy épen felszabaduló asztal felé, ahonnan jól látni a fényeket. - Elég hosszú és fárasztó ahhoz, hogy ne vágyjak másra, mint a Vőlegényemre és erre a két édes kísértésre - felelek feltett kérdésére, majd elhelyezkedem a kis asztalánál. Levetem a kabátomat és a sapkámat, de a sálkényt használ háromszög alakú, puha, kötött halványuló kék kendőmet a vállamra terítem - És neked? - fordítom vissza, miközben azon morfondírozok, hogy a répatortával vagy az áfonyás sajttortával kezdjek-e. Végül a répatorta egy kis darabját tűzöm elsőként villám hegyére. Isteni az illata. Alig várom, hogy meg is kóstolhassam.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. december 22. 12:43 Ugrás a poszthoz

Anton


A szemem gyermeki rajongással ragyog fel a férfi szavaira. - Oh...- nyögöm ki, ahogy kimondja az elhunyt férjének nevét és egyben megadja az általam oly nagyon áhított engedélyt a maga hanyagul elegáns stílusában. Ezután csak nézem, ahogy felkel ültéből, valamit keres a könyvespolcán és mikor megtalálja lapozgatni kezd egy album szerű kötetet. Elmém eközben igyekszik lépést tartani az események sűrű sodrával. Tehát Anton az imént megengedte, hogy használjam a naplót és azt csinálhatok vele, amit akarok. Így fogalmazott. Ez csodálatos! Boldog és őszinte öröm mosolya húzódik az ajkamra, majd tekintetem csillogása mellé meglepett pislogás is társul, amikor felfogom, hogy nem csak az özvegyet, de az elhunyt kolleginámat is ismerte. Személyesen! - Atya ég! - szakad ki belőlem az első gondolat, ami eszembe jut, látva közös fényképüket az album lapján. A sötét hajú, szépséges hölgy kismamaként ragyog és cseppet sem látszik betegnek vagy meggyötörtnek. Fehér ruhájában talán szellem lehetett. Bár ebben nem vagyok biztos, ezért nem kezdek találgatásokba. Míg az asztal sarkára időközben elhelyezkedő Igazgatóm martalócként vigyorog a képről, amin látszik, hogy jóban is voltak nem csak egy pózra álltak össze a fotós kedvéért. - Mesélnél róla? - kérdezem teljesen spontán kíváncsiságból - Ez is segítene megismernem őt és ezáltal jobban megértenem majd a naplóját - magyarázom meg miért szeretnék többet tudni a nőről. Valójában elolvastam a nekrológot, amit a férje írt az iskola újságjába nem sokkal a halála után, de úgy vélem Anton teljesen más szemszögből, talán kevésbé elfogult szeretettel tudná láttatni. Bár azt nem kétlem, hogy kedvelte. Mégsem hiszem, hogy negédes lenne vele kapcsolatban. De ez csak az én meggyőződésem. Hipotézisem tényleges alátámasztását vagy cáfolását igazából tőle várom.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. január 16. 21:33 Ugrás a poszthoz

Anton


Tátott szájjal, tágra nyílt szemmel hallgatom az Igazgatót. Elképedésem ártatlan. Tiszta és ítélkezéstől mentes érdeklődésem jele. Szóhoz sem jutok. Olyan nő képe rajzolódik ki előttem, amilyenre a képek és a róla tudott információk alapján nem is számítottam. - A férje nagyon szerethette. Ő írt megemlékezést róla az újságba - szólalok meg nagy nehezen - Nem értem, hogyan veszíthették el egymást mégis - valahogy bennem nem áll össze a kép - Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem hiszem el a történetet - érzem kezdek vörösödni - Csa-csak fura ez az egész nekem - dadogom és már a fülem hegyéig pirultam. Lehet én hiszek csak az igaz szerelemben és az örökké tartó hűségben. Nekem nem férnek bele a kalandok, meg a pletykák. Arra az egy emberre várok akinek egész lényemet odaadhatom. Nekem az amit Anton elmondott olyan távolivá tette Artemisia Rubya lényét, mint eddig még soha. Mindenki akitől eddig róla informálódtam profinak, keménynek és kitartónak tartotta. Át kell most gondolnom a hallottakat. Így most már nem tűnik olyan jó ötletnek itt lennem. Végtére is a Főnököm engedélyét már megkaptam. Ennek a felfedezésnek örömére hirtelen felpattanok a székről ahol mindeddig ültem - Most nekem mennem kell - mondom és botladozva elindulok kifelé - Köszönöm az engedélyt és azt, hogy elmesélted mindezt - ezzel szinte kirontok a szobából és felrobogok a saját lakrészembe. Ágyamra ülve ölemben Lex-el rágódom és találgatni kezdem vajon mi is lehet abban a bizonyos naplóban. Talán fény derülhet rengeteg dologra. Nem csak a szerkezetének, de lelkének működésére is válaszokat adhatnak a lapok.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. január 19. 15:03 Ugrás a poszthoz

Bálint (egyelőre egyedül)


Most, hogy már nem csak tanára, de egyik gyógyítója is lettem az iskolának pár dolgot úgy döntöttem elkészítek. Néhány olyan bájitalt, melyeket még mentőzéskor ismertem meg. Ezek a  szerek nem feltétlenül képezik egy oktatási intézmény készletét, de nagyon hasznosak tudnak lenni. Ezért jöttem le a laborba a szabad délutánomon. Igaz lehetnék most a lakteremben egy jó könyv és egy pohár tea  na meg Lex társaságában, mégis jobbnak látta rászánni magam. Az északi rész alagsora sötét, barátságtalan hely, félelmetes is egy kicsit, ezért óvakodó lassúsággal ballagtam ideáig. Nem igazán értem a Rellonosok hogyan tudnak itt teljes lelki nyugalommal sétálgatni. Ráadásul nekik itt van a közelben a klubhelyiségük bejárata. Néha hátrapillantok, de kihalt a folyosó. Végül azért csak elértem célomat. A kővel szegélyezett tölgyfaajtón benyitva elém tárul egy fáklyákkal megvilágított ódon küllemű helység, mely fénykorában talán bizalomgerjesztőbb lehetett. - Hát nem olyan mint Krakkóban, de megteszi – sóhajtok mélyet és magamra kanyarítom eddig karomon lógatott fehér köpenyemet. Odasétálok az egészen tisztának mondható asztalhoz és zsebemből előhúzom a receptúra noteszemet. Bizony ebben a korban már nem csak úgy fejből kotyvaszt az ember. Kinyitom a megjelölt helyek egyikén. Vérhígító szérum, áll a lap tetején. A hozzávalók listáján sorjázok ujjammal. Majd elkezdem összeszedni őket. A munka megkezdése előtt pár kristályból felállítok egy tér és légtisztító teret, meg egy védőteret, hogy ha valami baj lenne csak ebben az egy helységben, de másban még a legrosszabb esetben se essen kár. Nem vagyok profi vegyész, se méregkeverő ezért nagyon nagy odafigyeléssel követem az utasításokat, amik alapján készítem a szert. Már lassan az utolsó fázisnál tartok, amikor hirtelen, egy véletlen mozdulatom miatt eltörök egy üveg edényt, ami felsérti a tenyereimet. A bájital legfőbb alkotóeleme a vámpírnyál pedig a sebekbe szivárog. - Jaj ne, ezt nem hiszem el… - nézem a mind erősebben folyó véremet. - Irány a gyengélkedő! - emelem meg kezeimet, hogy legalább a gravitációs tényező csökkentésével enyhítsem a vérvesztést. Igyekszem kinyitni az ajtót, de nagyon nehezen sikerül. Magam mögött vérpöttyöket hagyva lépek ki a szűk nyíláson amit a könyökeimmel sikerült applikálnom magamnak.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. január 19. 22:22 Ugrás a poszthoz

Bálint


Az események olyan gyorsan történnek, hogy felocsúdni sincs időm. Kezemet feltartva botorkálok az alagsor kietlen és ijesztő folyosóján, hogy visszatalálva a gyengélkedőre vagy legalább a lakrészembe ellássam a sebeimet. Ekkor találkozom kollégámmal a másik gyógyítóval, aki azonnal kezelésbe veszi a praclijaimat. - Ügyetlen voltam - felelem kérdésére és elhúzom a számat kétbalkezességem eredményét nézve - Auuh... - szisszenek fel, ahogy a tisztító bűbáj jeges víz szerű érzéssel végigmossa a két vágást, amik nem hatalmasok ugyan, de elég rosszul festenek. Igazat kell adnom neki. A gyengélkedő tényleg messze van. Úgyhogy hagyom, hogy betereljen vissza a laborba és leültessen. - Egy kicsit komolyabb véralvadásgátló bájitalt szerettem volna készíteni - sütöm le nagy kék szemeimet és komolyan el is szégyenlem magam. Egyeztethettem volna vele és akkor most lehet nem így ismerkednénk meg kicsit jobban. - Szilánk? - kérdezek vissza, miközben közel emelem a tenyereimet és megnézegetem őket tüzetesen - Nem, úgy látom nincsen benne semmi - úgy pironkodok itt mint egy szűzlány. Ja az vagyok, na de tényleg, hol van ilyenkor a mentőorvosi múltam? Figyelem a fiatalember ténykedését. Igyekszem nem arra koncentrálni, hogy ha túl sok vért vesztek akkor leájulok a székről. A kezem már majdnem a fejem fölé emelem és akkor beugrik. - Kövem most nincs, de tudok egy bűbájt, amivel be tudod zárni a sebeket legalább addig, amíg egy bájitalt ki nem keverünk - magyarázom és továbbra is ártatlan tekintetemmel követem Bálintot - Mentőorvosként sokszor használtam olyan nagy, nyílt, erősen vérző sebeknél, mint például az amputoportálás - mesélem és eszembe is jut néhány igen színes és élménydúsan borzalmas emlék. Azokat a vonulásokat nem igazán szerettem. Sosem lehetett tudni, hogy mi és hány darabban vár bennünket a helyszínen. A morbid kollégák néha még a kocsiban fogadást is kötöttek, hogy mennyi részt találunk és merre. Ettől mindig elborzadtam és sokszor inkább nem is szóltam hozzájuk vagy épp megdorgáltam őket. - Várjunk csak! Ha megkérdezhetem te mi járatban vagy amúgy erre, amerre még a zöld sárkány sem sűrűm jár? - kérdezem, mert bár nagyon örülök, hogy jött, mégis furcsállom a megjelenését, hiszen ezen a részen tényleg szerintem csak az jár, akinek muszáj. Közben a kolléga leveszi a gézt a tenyeremről, ami már csurom vér lett az eltelt idő alatt. Ha nem ilyen kellemetlen helyzetben lennék még jól is esett volna a mozdulat, ahogy megfogta a kezem.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. január 25. 13:44 Ugrás a poszthoz

Bálint


Minden idegszálam megfeszül, ahogy a tenyereimben lévő sebekbe bele-belenyilall a fájdalom. De tűröm hősiesen. Láttam én már ennél a két vágásnál sokkal rosszabbat is annak idején. Ezután a kollégám odajön hozzám és én lépésről lépésre elmagyarázom neki a varázslat menetét, amivel a még mindig vérző sérülésekbe láthatatlan varratokat bűvölhet. Ezek a manaszálak egyben tartják a bőrt, melyet rétegenként zárnak. Megakadályozzák a további vérvesztést. Persze az én esetemben a vámpírnyál miatt kicsit szivárog majd a vér a szálak közötti részekből, de ez töredéke annak, amit már elvesztettem. Megfelelő kezelés után pedig a sebek is eltűnnek szinte nyomtalanul. - Pontosan így - bólintok mosolyogva a remekül kivitelezett bűbáj láttán. A fájdalom megszűnik, a vérzés múlóban és így már minden figyelmemet a férfira tudom fordítani. Vonásai szemem számára különlegesek, mégis jól esik nézni. Az általam készíteni próbált bájital ugyan kárba veszett, megmenteni nem lehet azért mégsem bánom, hogy így esett. - Igazából ugyanazért jöttem én is mint te, szóval..Mondhatjuk egyre járt az agyunk - jegyzem meg miközben fejemmel követem a ténykedését. Gyakorlott mozdulatain látszik nem ma kezdte a szakmát, bár előbbi elismerő szavaiból ítélve ő nem volt járművön. Igaz nekem meg kórházi gyakorlatom nincsen, csak annyi amennyit képzésem alatt kötelezően le kellett töltenem. - Igaz, a kesztyűt valóban elfelejtettem. Mostanság valahogy szétszórt vagyok - mondom feddésére számat enyhén elhúzva félig-meddig magamnak. Az utóbbi napokban valóban kicsit több felé kellett figyelnem. Ott van a kutatásom, a tanítás és most még az a bizonyos verseskötet kiadás is a levegőben lóg, míg az özvegy férj engedélyét meg nem kapom hozzá. Mindezek mellett próbálok a gyengélkedőn is teljesíteni. Azt hiszem jót tenne egy energia pótló bájital vagy legalább egy jó kávé. - Mindig is gyógyító akartál lenni? - kérdezem igyekezvén beszélgetésbe elegyedni a kollégámmal. Nem szeretném zavarni, de ha már itt vagyunk mind a ketten a sors vezérlete által, talán megpróbálhatnánk összeismerkedni egymással egy kicsit jobban.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. január 27. 19:42 Ugrás a poszthoz

A két érkező (Csenge és Anik)


Gyógyítóvá való kinevezésem óta szerencsére alig kellett igazán komoly sérüléseket ellátnom. A kviddics szezon kezdetéig azt hiszem ez így is lesz. Akkor aztán majd liter számra adagolhatjuk a pót-csont rapidot és méter szám bugyolálhatjuk gézbe a diáksereget. Addig azonban leszámítva egy-két bájital okozta égést, szerelmi bánat keltette sírógörcsöt és féltékenységi roham által elkövetett tényszerű orrbetörésen kívül egészen nyugalmas napok várnak ránk. Ahogy hitem szerint a mai is az lesz. Nincs órám, hiszen hetente kétszer vagy esetenként háromszor is idefenn vagyok. Asztalomon egy kis vörös könyvecske van jelenleg. ADRM naplója fekszik előttem, amit olvasgatok és jegyzeteket készítek hol a tudományos, hol a magán jellegű részéből. Épp egy verset igyekszem elemezni a gyógyítói helységben, amikor neszezést hallok odakintről. Összecsukom a kötetet és zsebem mélyére süllyesztem. Kilépek a terembe és meg is pillantom a tőlem nem messze lévő kettőst. - Jó napot! Milyen természetű az orvosi vészhelyzet? - kérdezem egy klasszikust idézve, ám mosolyom elárulhatja, hogy próbálom oldani a hangulatukat - Szóval miben tudok segíteni önöknek? - bővítem azért ki egy kicsit kérdésemet. A sci-fi sorozatok főleg a muglik körében kedveltek és ott is csak a hozzám hasonlóan elvetemült Star Trekesek szokták fejből tudni az ilyen jellegű elszólásokat. Tehát koránt sem biztos, hogy bármelyikük is tudja miből csentem nyitó mondatomat. Remélem azért ez nem tántorítja el őket. Minden esetre míg várok tovább mosolygok és tekintetemmel felmérem őket. Ha ők is ugyanezt teszik velem, akkor azt láthatják, hogy szőke hajamat kis kontyba csavartam, nagy kék szemeimben barátságos fény csillog. Jobbomban pálcámat tartom, nyakamban pedig fonendoszkópom lóg békés kígyóként.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. február 2. 16:32 Ugrás a poszthoz

Piroska


Este van már és komor sötétség kúszott be az iskolába. A folyosókon csend honol. Néhány járőröző kollégán és prefektuson kívül nem kószál már senki sem. Nekem sem itt lenne a helyem. Aludnom illenék, de nem tudok. A kísérletemen dolgoztam ezidáig és most is amiatt osonok a könyvtár felé. Sok iratot néztem át és olvastam megannyi könyvet már, de még mindig nem tiszta számomra ez az egész. A szív az emberi test egyik legkülönlegesebb szerve az agy mellett, erre amondó vagyok. Azt mondják egyesek, csupán egy izom. Ebben én nem hiszek. Mások szerint itt a lélek lakhelye. Ebbe inkább tudósként most nem gondolok bele. Mégis az igazság, ami engem érdekel a kettő határán lépdel. Hol ide hol oda szökken, mert egyik vagy mindkettő egyszerre. Ebben a kérdéskörben kell még pár szakirodalmat beszereznem. Úgysem tudnék aludni. Szétszórtságom egyre nagyobb méreteket ölt, de tenyereim már legalább teljesen meggyógyultak. Apró fénnyel pálcám helyén slattyogok. Papucsom hangját visszavetik az ódon falak. Köntösöm alatt halványkék pizsama. Hajam egyszerű fonatba fogva. Arcom fakó, nagy kék szemeim alatt fáradtság festette füstszín karikák. Valami nincs rendben mostanság velem. Gondolataim kuszák és kószák és nem segít a hegyikristállyal aló meditálás sem. Sőt az ametisztem is csődöt mondott, pedig ez még vizsgák előtt a legrosszabb napokon is megoldotta a gondot. Sokszor Bálint is eszembe jut, ami megint csak igen szokatlan nekem. Most is abban reménykedem, hogy megint egybeosztják elem, vagy valamelyik kanyar után itt terem. De persze nem. A könyvtár ajtaját óvatosan nyitom meg és tárom elég szélesre ahhoz, hogy hangtalanul bejuthassak. Nem vagyok egyedül. Ez számomra azonnal kiderül. - Jó estét! - köszönök rá halkan egy hatalmas könyvön térdelő meglepően kicsi lányra - Ugye tudja, hogy már elég késő van az olvasáshoz, de főleg az ittléthez? - kérdezem és hangom barátságos kedvességgel csendül - Remélem fontos... - mutatok a könyvre és picit közelebb lépek, hogy ne takarjanak a polcsorok gyertyám fényétől hosszúra nyúlt árnyékai. Nem tudom mi szél hozta és miért szegte meg a takarodó szabályát, de bizonyára jó oka van. Annak kell lennie. Ha pedig valóban jó ez az ok akkor eszem ágában sincs megbüntetni. Természetesen ezt nem fogom az ő orrára ideje korán rákötni. Előbb hallanom kell ittlétének magyarázatát.  
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. február 4. 08:52 Ugrás a poszthoz

Bálint


A bűbáj tökéletes kivitelezése azonnal hatott. A manaszál varratok tartanak és vérem szivárgása is minimális mértékűre csökkent. Ebből már nem lehet komoly baj. Némi kellemetlen, gyógyulás alatt fellépő húzódó, viszkető érzésnél. Kollégám finoman tartja kezeimet még pár pillanatig, azután elengedi, de megjegyzésétől rózsás pír önti el az arcomat – Ugyan… - nyögöm ki – Te vagy inkább remek tanítvány – fejezem be mondandómat, majd figyelem tovább ténykedését. A kesztyűs megjegyzése, mivel igaz így kicsit elszomorít, de hamar túllendülök ezen, hiszen egy tréfával elveszi az egész szituáció élét – Az agyam, csak az nem látszik, mert mindenkinek az ártatlan arcom tűik fel – nevetek jóízűen miközben kicsit közelebbi székhez megyek, és arra ülök le, hogy mint a mesében: jobban hallhassam és láthassam.  – Jogos, máskor erre jobban fogok figyelni az biztos! –reagálok szavaira egy mosollyal, amit még egy eskü jel mutatásával is megerősítek. Nem vagyok én sem saját magam ellensége. Nem hiányzott nekem most ez a két vágás, még akkor sem, ha valószínűleg emiatt kicsit jobban megismerkedhetek a kollégámmal. Szeretek barátkozni, bár a legszűkebb baráti köröm nagyon kicsi. A munkatársaimmal viszont a viszonyomat mindenekfelett szeretem közvetlenként és fesztelenként fenntartani. Fontos számomra a kellemes légkör és az egymásra való támaszkodás lehetősége. Mentős időmben ez a védőháló, az egymásban való feltétlen bizalom segített szaktudásomon túl egy-egy nehéz helyzet után a következő vonuláskor is a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Kicsit el is gondolkozom ezen. Mennyire más most az itteni munkám, a tanítás és a gyógyítói szerepkör. Ezalatt a férfi aprít, őröl, morzsol, pakol, kever és kavar, s a főzet szép lassan összeáll. Míg feladatát végzi, azért beszél hozzám szinte folyamatosan és megtudok róla néhány érdekes dolgot.  – Az endokrinológia érdekes és sokszínű terület. Szerteágazó ismereteket igényel és a betegségei is nagyon sokfélék, úgy tudom – vetem közbe mosolyogva. Számomra mindig is az oxiológia és a kardiológia volt átképzésem alatt a legvonzóbb, és így ezekben vagyok a legjártasabb. Ám minden tiszteletem a többi szakterülettel foglalkozó orvos társaimé. Hiszen ők is közös hivatásunk egyik szegletének szakértőjeként mentenek, jobbítanak életeket. Természetesen, ahogy számítottam rá Bálint visszaveti nekem végül a kérdést, amit neki feltettem – Kicsi korom óta szerettem a köveket. Mindig is „beszéltek” hozzám és a bűvöletükben nőttem fel – fogok bele a történetbe, amiből ő is kicsit közelebbi képet kaphat rólam – Az apám mentős az anyám tanár volt. Minden valahogy adta magát. Előbb tanár, majd anyám halál után mentős lett belőlem – itt kis szünetet, egy lélegzetvételnyit tartok - Aztán történt egy…baleset és már nem vonultam, csak diszpécser lettem benn az irányításban – kicsit lehorgasztom fejem és a testtartásom is enyhén meggörbül, de csakhamar újra felderül az arcom és kihúzva magam bizakodó mosollyal folytatom – Két éve jöttem vissza az oktatásba és egy ideje már gyógyító is vagyok. Ráadásul ezek mellett még egy kutatásba is bele tudtam fogni és nagyon szeretem ezt az egészet – próbálom vidáman, könnyeden és erősen zanzásítva elmondani mindazt a sok okot, érzést és traumát, amik a mai napig elvezettek életem útján. - Miért pont a hormonok? - érdeklődöm de gondolataim nehezen tudom elvonni most a felemlegetett múltamtól. A balesetről, már ha az engem és bajtársaimat ért támadást annak lehet nevezni sem meséltem még senkinek mostanában. Nehezen dolgoztam fel anno és még néha most is eszembe jut az a félelem és fájdalom, amit akkor átéltem. Azután már semmi sem volt ugyanolyan. Ezért is örülök, hogy az ismerősöm szólt annak idején a tanárfelvételről ide a Bagolykőbe és, hogy meg is kaptam az állást.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. február 13. 00:13 Ugrás a poszthoz

Piroska


Csak a fejemet csóválom elodázóan mosolyogva. A szó szoros értelmében kis hölgy reakciójára. Az előbb, amikor beléptem és rajtakaptam, hogy egy könyvön görnyed és azt nagyban tanulmányozza jó okot kértem tőle, magyarázat gyanánt. Meg is kaptam és már nyitottam volna válaszra a szám, de megelőzött és tovább beszélt. Nem tudom vidámság nélkül hallgatni. - Általában nem nézzük jó szemmel, ha valaki a kijárási tilalom ellenére éjnek évadján nem a szobájában van - kezdek bele válaszomba barátságos, de kicsit azért mégiscsak feddő hangon - Ám egy kutatás fontossága néha felülírja ezt a szabályt - lépek közelebb majd rápillantok a kötetre amit olyan bőszen böngészett az előbb. Egy jó régi könyv fekszik előtte és méretéből adódóan részben alatta. A lapok tele vannak jegyzetelve olyan ritka varázslatok és főzetek leírásával, amikről még én sem sokat hallottam. Kezdem sejteni mire megy ki dolog és mi is az a bizonyos kutatás, de vagyok olyan diplomatikus, hogy nem kezdem el feszegetni. - Ráadásul, ahogy elnézem önt a sors már jócskán megbüntette, így én már nem szeretném tovább rontani a helyzetét komolyabb retorzióval - tekintetem és beszédem tónusa is együtt érző. Sok mindent láttam már, így azért annyira nem lepődtem meg apróságán. Edződik az ember egy idő után, ha olyan munkakörben dolgozik, mint én hajdanán. - Viszont azt kérem, legközelebb legyen tekintettel a takarodó idejére, mert van aki kevésbé megértő a kutatókkal szemben - mosolyodom el végül, majd pálcámat elővéve magamhoz hívok pár szakirodalmat, amikben magam is el szeretnék kicsit mélyedni, ha már ide evett az olthatatlannak bizonyult kíváncsiságom - Vissza fogom kísérni a szobájáig, így az lesz a büntetése, hogy meg kell várnia - ülök le vele szemben és kinyitom az első asztalra lebegett kötetet. Egy értekezést a lélek és az elme viszonyáról és központjuk helyéről az emberi testben. Poros lapjait megmozgatva pár perc után rám jön az a fránya allergiám és tüsszögni kezdek. Egyszerűen megőrjít ez a nagy fokú érzékenységem a levegőben szálló apró kosz szemcsékre. Ezért nem szeretek könyvtárba járni, pedig vannak bizonyos helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. február 23. 07:58 Ugrás a poszthoz

Bálint

A sebgyógyító bájital fődögél az üstben, szép kis láng fölött, ahogy annak lennie kell és mi addig szakmázgatunk. Fontos dolgok kerülnek szóba köztünk. Mindketten kutatunk, derül ki ez a tény is az elhangzottakból. - Egy olyan eljárás továbbfejlesztési lehetőségeit kutatom, amely a kövek erejét felhasználva segít a muglik szív-ritmusszabályzóinak a mágus világban való működését - igazából ez azért nem ilyen egyszerű, így kicsit inkább úgy döntök kifejtem - A rúnázás nem megbízható, de ha sikerülne köveket használni akkumulátorként, akkor azok jóval megnövelhetnék, sőt talán még tölteni is tudnák majd ezeket a szerkezeteket. Ezzel megkímélhetnénk a telepcsere fájdalmas műtéteitől az ezzel a szerkezettel élőket - nagyra törőek a tervek, a megvalósításuk azonban még ma sajnos csak álom. De egyszer már majdnem működött és ha a hölgy nem halt volna meg, talán most már előbbre járhatnánk. Nem a kísérleti eszköz okozta a vesztét, ezt már a naplójából egy ideje tudom. Más okok vezettek a véghez. Lelki okok, amiket nem láthatott előre senki. Elgondolkozom egy kicsit, ám figyelmem ismét egészen az övé, ahogyan a saját kísérletéről mesél nekem. Áll velem szemben, a pultnak támaszkodva és akaratlanul félrebillen a fejem, ahogy az arcát nézem. - Nagyon nemes szándék és a téma is érdekes - mosolygok rá kedvesen. Komolyan így gondolom. Az pedig csöppet sem zavar, hogy cukorbeteg. Ez jottányit sem csökkent a bennem iránt ébredt erős szimpátián - Megfigyelted már, hogy mindenkinek van valami komoly kötődése az általa választott kutatási területhez? A lélektan nem az erősségem, de ezt mindig is érdekesnek tartottam - kezdem fejtegetni. Valóban különleges az az indíttatás, majd  kötelék, ami egy kutatót az általa kutatott területhez fűz. Mindenki, akiről eddig hallottam, vagy akivel erről beszélgetni tudtam, ahogy most ő is, csak megerősítette bennem ezt a nézetet. Nincs olyan, vagy ha van, hát elvétve fordul elő, hogy valaki "csak úgy" belekezdjen egy kutatásba személyes érintettség nélkül. Persze, hogy ez jó-e vagy sem arról már lehetne vitatkozni.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. február 23. 08:33 Ugrás a poszthoz

Piroska


Belemerülök a kötetbe. Poros lapjain a megkopott sorok olyan okfejtéseket, igézeteket és értelmezéseket rejtenek, amik elgondolkodtatnak. A lányka velem szemben hasonlóan elhivatott átszellemültséggel jegyzeteli kifelé saját könyve titkos tudományát. Ez az éteri nyugalom azonban nem tart soká, ugyanis sorban egymás után sikerül hármat tüsszentenem. Fránya allergia. - Köszönöm! - mondom háromszor ezt is, hiszen jó kívánság érkezik a kis hölgytől. - Kívánjak valamit? - nézek rá csodálkozó, ártatlan tekintettel, majd mosolyom kiszélesedik - Rendben - hunyom be a szemem és kívánok, ahogyan azt kell - Remélem valóra is válik majd... - jegyzem meg halkan és kifújom az orromat - Igazából én úgy tudtam, hogy amikor tüsszentünk, akkor valaki ránk gondol éppen - egészítem ki megjegyzésemet még mindig mosolyogva. Remélem ez is igaz és azt is, hogy az gondol rám, akire most én gondolok. Na de vissza a könyvtárba és a jelenbe, ahol is a lányka éppúgy kijött a kutatása sodrából, ahogyan én magam. - Nekem is van egy kutatásom - válaszolom és felmutatom neki a könyvet - A lélek helyét keresem most éppen - vezetem ujjam egy ábrára, ahol egy középkori metszet mutatja a különböző testnedvek fakadópontjait, a lélek helyét, a szervek helyzetét és az aurákat is rétegenként, valamint a csakrákat. Mind a kilenc jobban ismertet. Mindezt színesben és mívesen elkészítve - Ön szerint a szívében van vagy az agyában lakik a lelke? - tudakolom. Egy olyan elfogulatlan ember gondolatai is lehetnek nagyon hasznosak, mint az övé. Fiatal kora ellenére is tudhat sokat. Nézőpontja lehet új vagy éppen pont ugyanaz, mint az enyém.  Ráadásul most azt érzem mindkettőnknek jót fog tenni egy kis kikacsintás a kötetek lapjaiból. - Mit szólna egy kakaóhoz, ha már így ketten maradtunk? - vetem közbe és, ha rábólint az ötletemre bűvölök is mindjárt magunknak egy egy bögrével, amiket utána felruházok kilöttyenés gátló igézettel. Számára természetesen akkora bögrét alkottam, hogy az ideális legyen a méreteihez. Lehet vajszívűnek, vagy baleknak tűnhetek a szemében, mert nem adtam neki büntetőmunkát, hanem inkább megitatom kakaóval. Igen, lehet ez butaságnak tűnik. De én mindig is azt vallottam, hogy ha a diákok felé következetességgel, megértéssel és szeretettel fordulunk, akkor az számukra a későbbiekben sokkal hasznosabb lesz. Mire mentem volna azzal, ha most teszem azt fogkefével elmosattam volna ezzel a lánnyal a bájital labor összes bürettáját, kémcsövét meg Erlenmeyer lombikját? Szerintem nem sokra. Csak azt tanulta volna meg belőle, hogy az őszinteségéért büntetés jár és az minden, csak nem hasznos tanulság. Így marad a beszélgetés és a remélem neki is ízlő kakaó.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2020. február 23. 08:33
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. február 23. 12:34 Ugrás a poszthoz

Csenge és a távozó Anik


A két diák közül a fiatalabbik, egy lány a sérült. Talárja csatakos. Nedves és sáros is itt-ott. A fiú pedig nagyon jó szándékú. Ölben tartja a lányt majd szép óvatosan lepakolja a vizsgálóasztalra. Ezután illedelmesen elköszön tőlünk, majd ő távozik is a gyengélkedőből. Nem csodálom. Ezt a jellegzetes illatot és miliőt kevesen kedvelik. Ráadásul nem hiszem, hogy testvérek lennének, vagy bármi kötődés volna köztük azon túl, hogy egy azon iskola diákjai. Még a házuk sem közös, ezt is észrevettem, de öröm látni, hogy mégis segített egyik a másikon. - Na jó, lássuk mivel is van dolgunk - húzom elő a pálcám és először egy bűbáj segítségével gyorsan megszárítom a lány ruháját, hogy ne dideregjen - Leesett. Honnan? - nézek a lányra barátságos, nyílt és őszintén kíváncsi tekintettel - Nyugodtan elmondhatja - biztatom, mert úgy látom mintha tartana tőlem - A fájdalmat könnyen tudom csillapítani, de, hogy tökéletesen meggyógyíthassam tudni szeretném, hogy mi történt pontosan - mondom jó szándékúan de azért komoly hangon. Nem szeretném félre kezelni - Köt a titoktartás - teszem még hozzá, hátha ez segít megnyílnia. Tanárként persze szabhatok ki ilyen esetben is büntetést vagy effélét, de ennek nem vagyok híve és inkább szeretném egészségesen és mosolyogva elengedni. A korán belénk plántált félelmeink miatt nem merünk orvoshoz járni vagy mentőt hívni. Ha pedig megtesszük, sokszor nem mondjuk el mink is fáj vagy mi történt velünk, mert biztos találnak valamit, vagy csak még nagyobb bajunk és fájdalmaink lesznek. Ez igaz, főleg ha azt kell találgatnia az orvosnak, hogy vajon mi lehet a bajunk. Sokszor a felesleges vizsgálatok fájdalmasabbak, mint ha a kezelést célirányosan végezhetjük. Fontos a gyógyító-beteg közti bizalom. Ez az alapja mindennek.

Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. március 19. 19:38 Ugrás a poszthoz

Ajtay Brigitta Luca


 
Tanítás, kutatás, gyógyítás és most még a szerelem is mindezek tetejébe? Na azt már nem! Azt hiszem kicsit túl sok lenne ez egyszerre. Ebben az új tanévben kicsit lazábbra veszem a gyeplőt. Nem tartom olyan szorosan, mert azt hiszem beleroppanok. Porcelánbaba kinézetem ellenére erősnek tartom magam, de mindennek van épeszű határa. A vizsgákat az előző év végén már pont emiatt nem tartottam meg egyik évfolyamban sem. Csupán az órai jelenlét és a dolgozatok jegyeire zártam a diákokat. Nem okozott ez semmi fennakadást. A kutatásom még mindig az anyag és adatgyűjtés fázisában van, s mivel még az özveggyel nem sikerült megbeszélnem a verseskötet helyzete is a levegőben lóg. Mindent a maga idejében! Pár hónap ide vagy oda nem számít. Főleg, hogy a napló évek óta porosodott abban a raktárban ott a Könyvtár mögött. Tanítás nem lévén mára plusz éjszakai műszakot vállaltam a Gyengélkedőn. Van időm és nincs dolgom. Legalábbis, ha innen nézzük nincs. Lex az orvosi szoba ablakában heverészik. Mostanában le szoktam hozni magammal. Kicsit ebben is renitenskedem. Egy macska nem megszokott az ilyen helyeken. Viszont rávetettem egy erős fertőtlenítő és allergiagátló bűbájt. Tiszta az én kedves Alekszejem, mint a frissen hullott hó. Így már nyugodt lélekkel mondhatom nincs ok vele kapcsolatban aggodalomra. Sőt, néha még terápiás, nyugtató, vérnyomás, fájdalom és ijedség csökkentőként is remekül teljesít. A nap fénye melegíti a bundáját míg le nem bukik a horizont mögé, hogy azután a csendesnek ígérkező este sötétsége fesse homályos szürkére a szőrét. Az asztalomnál ülök és egy kicsit olvasgatok. A könyvem a köveket taglalja erejük szerint. A gránát van soron. Szépséges vörös színkavalkád és megannyi nagyszerű energia. A képek és a szócikkek magukért beszélnek: ..."A pirop színe mint a vér. Sötét vörös, néha már-már feketébe hajló. Belső tüzében barnás, narancsos árnyalatokkal hívogat. Ereje sokrétű. Segíti a vér oxigén felvételét, erősíti a szívet, regenerálja az immunrendszert. Színe veszély esetén megváltozik. Az almandin színe bíbor. Lilásvörös, enyhén kékes és rózsaszínes árnyalatokkal tüzében. Már nem olyan szorosan kötődik a gyökér csakrához, mint az előbb említett pirop vagy más néven Cseh gránát. Ő már a korona csakrához is húz, ezért egyszerre serkenti a testet és a szellemet"... Olvasom átszellemülten és szinte megelevenednek előttem a leírt szavak. Számomra a piropok hatalma vöröses sugarakkal tarkított, pulzáló fényburok megjelenésével mutatkozik meg. Míg az almandinok egy lágyan hullámzó aurát engednek látnom. De ez a sor még igen hosszú, ahogyan a gránátok is még rengeteg fajtában jelennek meg, mint a zöld grosszulár más néven egres gránát, a fahéj szín hesszonit, vagy a rózsás vörös rodolit. Egészen magával ragad az olvasott sorokból sugárzó melegség. Szeretem ezt a nemeskő csoportot.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. március 20. 13:44 Ugrás a poszthoz

Ajtay Brigitta Luca


Már épp a demantoidnál tartok, amikor Lex fülét-farkát kíváncsian felcsapva leugrik mellém és még mielőtt léphetnék kislisszol a kórterembe. Ekkor hallom meg a lány hangját, aki elé macskám lecövekelt. - Jó estét! Pesze, jöjjön csak! - mondom és közelebb sétálok a lányhoz. Látom és hangjából hallom is, hogy izgul. Senki sem jó kedvéből jön ide, ráadásul ilyen későn pláne nem. Szóval biztosan jó oka van rá, amit igyekszem mielőbb megtudakolni tőle. - Strakhova gyógyító vagyok. Téged hogy hívnak? - kérdezem és biztató de lágy mosollyal a vizsgáló felé mutatok, hogy ott beszélgethessünk tovább. Ha kész követni, akkor elindulok és odabenn a kis tiszta fehér helységben leülve egy székre egy asztal mellett folytatom tovább - Miben segíthetek? Milyen természetű az orvosi vészhelyzet? - idézem mint mindig, úgy most is kedvenc mugli sorozatomat. Nem várom, hogy bárki is felismerje, de már hozzám nőtt ez a mondat. Azt hiszem lassan mondhatom védjegyemnek. Kíváncsi tekintettel nézek tehát most a lányra és várom, hogy beavasson jöttének okába.
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2020. március 20. 14:45 Ugrás a poszthoz

Piroska


Szeretem az ilyen bájosan cserfes lánykákat, akikből nem harapó vagy kombinált fogóval kell kihúzni pár mondatot. Mesélnek és nyitottak a kommunikációra. A tüsszentés témájával lám sikerült a velem szemben kutató kisasszonyt is megnyitnom. Mosolyogva hallgatom és néha hozzáfűzök pár szót az általa elmondottakhoz. Aztán jön a kérdésem, ami komolyra fordítja a szót. Érdeklődve várom a választ arra, hogy szerinte hol a lélek. Közben felvetem a kakaó ötletét, ami nem csak a testünket melegíti át majd. - Egészségünkre! - emelem bögrémet és szép lassan kortyolgatom a forró italt, míg a lány kifejti nézetét. - Nagyon érdekes ez a gondolat és azt hiszem van benne igazság. Ön nagyon bölcs és sokat segített most nekem - mosolygok kedvesen és egyetértően bólintok - Tudja a köveknek elméletben nincs a mi felfogásunk szerint lelke, de például hasonlóan ahhoz, ahogyan ön leírta most a lelket körülöttük is van efféle "aura" és minden kő, a legkisebb morzsától a több ezer karátos csoda darabokig rendelkezik ugyanazzal az erővel, ami átjárja - mesélem lelkes izgalommal. Közben belelapozok a kötetbe magam előtt, majd odafordítom neki, hogy lássa miket is írnak benne. - Szerintem ők sem tudják pontosan és csak körüljárják a témát - nevetek fel egy kicsit komiszan, hiszen ez a diplomatikus mód olyan jellemző a tudományos világ még eddig fel nem tárt titkairól való ismeretanyag megosztására - Szerintem a lélek a szívben, az agyban és test minden sejtjében ott van. De a kutatónak nem szabad a saját nézeteiben bíznia. Objektívnek kell maradnia, hogy a legtisztábban láthassa a dolgokat - összegzem véleményemet és kortyolgatni kezdem a kakaót elgondolkozva. Talán azért nem jutok tovább, mert nem tudom követni a most adott tanácsomat. Túlságosan elragadott az a furcsa vágyakozó szomorúság, amit a naplóban olvasott sorok keltettek bennem. Esténként azzal alszom el és reggel azokra ébredek, amiket az elhunyt kollegina írt le évekkel ezelőtt. Ennyire elvesztettem volna az objektivitásomat?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Anastasia Strakhova összes RPG hozzászólása (64 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel