Bajnóczi Kimoriah - 2020.02.04. 14:25


Pff asszony

Bajnóczi Kimoriah - 2020.02.04. 15:18


Imádom ahogy nyafogsz

Ká
Quinnként

Lassan ingatja a fejét, nemleges választ adva ezzel. Szereti játszani az emberekkel. Szereti irányítani őket, látni, ahogy a bűvkörébe sétálnak és megégetik magukat. Mert Quinn nem más, mint a parázs, amely egy szempillantás alatt fellobban és ő a szél is, ami abba az irányba mozgatja, amerre szeretné, hogy felcsapjanak a lángok.
Eszébe jutott, gondolt rá, eljátszadozott a gondolattal, hogy ha Ő nincs, az idejét milyen könnyedén elütné a nővel. Nyitnának egy üveg bort és a sötét szobában a körvonalait ujjaival rajzolná. Táncolnának a lemezjátszóból halkan szóló dalra, majd a sötétség magába nyelné őket, keresve a nappalt az éjszakában, az éjszakát a nappalban. Ezt látja a szemeiben, mikor belefeledkezik.
- Akarod? - kérdezi leplezetlen mosollyal. Kár lenne köntörfalazni, felesleges köröket tenni. Nem kellenek talánok, sem esetlegek. Azt csak ő mondhatja. Talán, esetleg táncba viszi még ma,majd kiderül. Majd meglátják.
Addig azonban, míg a nevét nem tudja, képtelen a folytatásra gondolni. Még akkor is, ha hazudik, ha valami olyan nevet mond, amit csak egy könyvben olvasott.
Zavarba ejtőn nézi végig a nőt, aki a választ megelőzően úgy játszadozik vele, ahogy azt ő maga tette. Épp csak halványán, de ott ül szája szegletében a mosoly, talán kicsit meg is feszül az állkapcsa. Vívódik magában, igaz, az eddig elfogyasztott italok hatására csak fel-felbukkanó gondolatok ezek.
Elereszti, az imént csókolt, s a haját és arcát cirógató ujjak a pohár köré fonódnak. Nagyot kortyol a sörből, ha már végre megkapta, ugye.
- Quinn - biccent, mintha most ismernék csak meg egymást. Újabbat kortyol az arany italból, majd még egyet. Leveszi tekintetét Kimről és a saját ujjait, a poháron lecsorduló vízcseppeket figyeli.
Aztán szó nélkül áll fel. Úgy tűnhet, mintha menne valahová, mintha magára hagyná a nőt most, hogy tudja a nevét. De nem. Csak a pultig megy, ahol Samuval pusmog egy kicsit, mígnem felcsendül a dal, amit azért kért, hogy megtáncoltassa a nőt. Visszasétál az asztalukhoz, kezét nyújtja felé.
- Táncolsz velem?

Ká
Quinnként

Bármikor. Ezzel a nővel ő is bármikor táncba menne. De akár még máshová is, csak a kérdések, hová, hogyan és mikor. Ezek ott állnak nyitva, válasz nélkül, hisz nem is létezik rá válasz. Attól függ, épp hogyan rezdül a férfi, hogy alakul a kedve. A gondolatai milyen irányba sodródnak és mik, vagy éppenséggel kik befolyásolják.
Van némi vészfék, amelynek a karja mindig a keze ügyében van, de még nem tart ott, hogy meghúzza. Miért is tenné, amikor olyan szépeket képzel a csodáról, aki gondolt rá. Mert gondolt rá. Érezte.
Butaság lenne most annyiban hagyni és elengedni őt, amikor annyi tánc állhat még előttük. Akár most is, egy igazi, kellemetlen következmények, tüdőgyulladás és barátai nélkül, a füstben, ami terjeng a csárdában. Ez az, amire szükségük van. Egy lépés előre, ugyanabba az irányba, amelybe elindultak.
Finomabban mosolyog, a dal hatására könnyebben engedi el gondolatait, nem kapaszkodik görcsösen valamibe feleslegesen. Finoman, de mégis határozottan fogja meg a nő kezét és öleli magához a derekára helyezve jobbját. Magasabb nála, így könnyedén hajtja a fejére az övét. Csak a zenére és a mozgásukra koncentrál, ebben több a gyengédség és kibontakozó érzelem, mint vadság és energia, ami a téren uralkodott.
Elvigyorodik a nő kérdését hallva. Kicsit eltolja magától, hogy kipörgesse, de lassan teszi és határozottan húzza vissza magához. Arcát a másikéhoz közelíti, tekintetét keresi.
- Beválik, azt mondod? - halkan kérdezi, s ajkai érintik közben Kimoriah arcát.

Heeellóóó emberkék

Ká
Quinnként


Vannak bizonyos kétségei afelől, hogy rendben van-e amit csinál. Elvégre ott van az életében valaki, aki mióta felbukkant, valami más lett, mégis távol van bármiféle komolyságtól. Bűn lenne ma este másra gondolni, ahogy akkor is tette a téren? Rossz az, ha ma este véletlenül elragadják az érzések, amiket a nő vált ki belőle? Egy hajszál választja el attól, hogy ész nélkül belemenjen a játékba, amit egyébként is ő maga kezdett már megint.
Kezei Kimoriah derekára csúsznak, úgy vonja közelebb magához. Bóknak veszi és tényleg jól esik a lelkének, hogy le tudja venni a lábáról azzal, hogy önmagát adja. Mosolyog és a szemébe néz. Úgy figyeli, mintha keresne valamit, ami talán nincs is ott. De látja a fellobbanó tüzet és a határait feszegető kisördögöt a tekintetében. Ajkai elnyílnak, miközben felnevet. Alig egy pillanatra van attól, hogy megcsókolja.
- Főnyeremény - ismétli el, ami az imént elhangzott. Persze nem fogja megmagyarázni, hogy cseppet sem az és ha tudná az életének kevésbé vicces részeit, akkor nem tartaná, maximum veszteségnek.
- Abban igazad van, hogy...tudok mozogni - azzal meg is tekeri a csípőjét, vele együtt mozgatva Kimot is, szépen irányítva, ahogy azt kell. - De te sokkal különlegesebb vagy.
Ahogy ezt kimondja, jobbját a nő arcához emeli. Lassan, elnyújtott mozdulattal simítja ki arcából a haját miközben végig a szemébe néz. Továbbra is küzd a gondolataival.

Ká
Quinnként

Kedveli a karjaiban tartott nőt. Többet akarna. Még szorosabban ölelné, leginkább kevesebb ruhában, és csókolná, amíg fel nem kel a nap. Elképzeli miközben a szemébe néz, hogy milyen gyönyörű lehet ébredéskor. Együtt kávéznának és reggeliznének hajnalban, aztán megmaradna egy csodálatos emléknek. De ez az emlék nem lenne egy rossz titok valaki előtt, aki fontos számára, ő viszont nincs a közelben? Van már előtte egy hatalmas titka, halmozni lehet-e, vagy az az egy titok elnyom minden mást? Nagyot sóhajt.
- Félek, ha most megcsókollak, köddé válsz - élvezi ezt a pillanatot, a táncot, és ha most beteljesül, vége a legjobb résznek. A játéknak, amiben húzzák egymást és várják a beteljesülést.
Megtartja a távolságot, de végül nyom egy puszit a nő homlokára. Elengedi őt, de a kezét elkapja és a pulthoz húzza. Samu mindjárt rájuk figyel, mióta a lányok, akiket fűzött, valahol helyet foglaltak. Quinn kikér két rövidet, mielőtt még elveszítené a lebegős érzést.
- Mire igyunk? - mosolyog Kimora, miközben jobbjával átkarolja a derekát. Magához húzza, egyszerűen nem akarja elengedni a közeléből. Míg a választ várja, belehajol a nyakába és finoman megcsókolja, illatát magába szívja.

Ká
Quinnként

Halványan elmosolyodik. Hát persze, nem tenné meg vele. Mindenki ezt mondja, aztán mégis meggondolja magát és kereket old abban a pillanatban, amikor arra lehetősége akad. Nem várnak egymástól sokat, talán épp csak annyit, ami ebből ma este még lehetne, vagy talán még egy táncot.
Egyszerre akar ő maga is szökni Kimoriah elől, valamint itt helyben felfalni őt a tekintetével. Azt sem tudná megmondani, egyáltalán fair játék-e az, amit játszanak, hisz nyilvánvaló, a nő már tovább lépett volna. Még hezitál, még semmi nincs veszve.
Úgy ölelik egymást, mintha egy szikla peremén táncolnának és az életük lenne a tét. Pedig csak kikérnek egy rövidet, csak hogy egy kicsit ellazítsa mindkettejüket. Főleg a férfi gondolatait.
- Még, hogy nem vagy csodás - mormolja a nyakába. Lelkét simogatja a nő nevetése és a bújása. Talán ha lehet, még ennél is szorosabban húzza magához, egészen addig, míg a kezükbe nem kerülnek a kis pohárkák.
Elvigyorodik a nem hétköznapi köszöntőt hallva. Még a fejét is megingatja, aztán a nő szemeiben elveszve érinti össze a poharaikat.
- Arra, hogy megcsókollak. - Aztán az ital legördül, ő pedig enged a szorításon. Engedi, hogy Kim egy kicsit szabaduljon, de épp csak annyira, hogy még elérjék egymást. Ez nem a legjobb hely és nem a legjobb idő rá, hogy összeboruljanak. Nem az első csók helye.
- Ígéred, hogy ha felteszek egy kérdést, arra őszintén válaszolsz?

Ká
Quinnként

Megrázza a fejét. Semmi, semmi lényeges nem volt abban, amit mondott, csak egy egyszerű megállapítás. Tudja ő, milyenek a nők. Ha találnak egyet, aki elragadja őket, akkor teljesen irányíthatóak lesznek, magukról szinte el is feledkeznek. Talán mindketten csodálatosak. Talán pont ezért hangolódtak ennyire egymásra már ott a téren, az első pillantással.
Itt áll ezzel a gyönyörű nővel a karjaiban, épp annyi alkohollal a hátuk mögött, amitől a kedvük már megjött bármihez, és mégis egyelőre csak az arcát és nyakát csókolta. Az ajkaival egyelőre csak szemez, aztán felteszi a kérdést.
- Persze, mind ezt mondják - ölt nyelvet játékosan, mintha annyi nővel lenne ennyire komoly dolga és tényleg ő lenne az áldozat. Általában nem így van. Inkább ő az, aki túlságosan élvezi az életet...már amikor nincsenek ezek a bizonyos gátak. - Csak akkor csókollak meg, ha nincs senkid. Szóval szingli vagy? - nagyon komoly arccal, kis kíváncsisággal a szemeiben kérdez rá.
- Nem szeretném várni a bosszúálló pasidat, hogy eltörje a szép orrom.
Vállat von, de a kíváncsiság továbbra sem hagyja nyugodni. Csak ennyit akar tudni, a többi nem számít. Elvégre nem a kezét akarja megkérni.

Ká
Quinnként

Szereti a határozott nőket, meg persze a férfiakat is. Mosolyt csal arcára Kim viselkedése és ahogy kikér magának dolgokat. Nem akart ezzel semmire célozni, bár kissé kábult állapotban van és nem biztos, hogy józan döntéseket tud hozni, mégis az azért tudja, hogy ő sem áll le akárkivel.
- Elnézést, kisasszony - ölt nyelvet, mert megint kapja az ívet, úgy látszik, ez egy ilyen nap. Csak megsérteni tudja a választott nőszemélyt, aki ennek ellenére mégis még mindig öleli és nem engedi. Pedig azt kellene. Elengednie, mert Quinnel semmi jóra nem számíthat. Túlságosan csapongó. De az az érzés, ami ott van köztük...ami körbelengi őket és mint a negatív a pozitívat, vonzzák egymást.
- Ennek örülök. Bevallom, nem tudok verekedni. A csárdát pedig nem rombolnám le párbajban, a testvéremé és a férjéé - huncutul somolyog, mint a fia szokta. Olyan igazi kisgyerekre hajazó, mintha most csinált volna valami iszonyat nagy butaságot, mégis tagadja.
A visszakérdezés viszont már kevésbé megmosolyogtató. Keserű a mosolya, de ez alig észrevehető, elpillant az ajtó irányába. Visszafordulva ugyanolyan, mint korábban, azzal a tűzzel néz a nő szemébe és simít végig arcán, s nyakán. Ujjai megállapodnak állának vonalán.
- Szinte már sért, hogy ezt feltételezed - ismétli Kim szavait még direkt meg is emelve a hangját. Szemeit forgatja, s kézen fogja a nőt. Gondolkodás nélkül nyúl be a pultba egy szobakulcsért és megindul az emeletre, szorosan tartva a nő kezét a kezében.

Ká
Quinnként

Nem tudná elképzelni, hogy árt másoknak. Hát...pedig Quinn semmilyen formájában nincs jó hatással az emberekre. Még a saját gyerekére sem. Ha nem is fizikailag, de máshogy igenis képes ártani akárkinek. Még ha nem is akarja.
- Még én sem kapok kedvezményt - szemeit forgatja, hiába vetette fel ezt a tök jó ötletet már Annának is meg Nikonak is, mindketten elzárkóztak. Kapják be mind. Pedig ő aztán hoz bevételt, ha csak tíz százalékot engednének... De mindegy is, kedvezmény nincs, a karjai között egy csoda viszont igen. És eléri azt a pontot, amikor elengedi a dolgokat, feleslegesen kapaszkodik valamibe, ami nincs, olyan ez, mintha zuhanna és egy letörött ágba akarna kapaszkodni. Kár lenne. Őt akarja. Ő van most, más nincs. Csak az egymás szorítása és a kézfogás, amivel felvezeti az emeltre. Szó nélkül. Mit is mondhatna?
Becsukja az ajtót maguk mögött, a zár halk kattanással jelzi, hogy már nincs több kíváncsi tekintet, ketten maradtak és maradatnak, amíg csak akarnak. Éppen csak annyira forog vele a világ, amennyire még jól esik, amitől még nem részeg, csak spicces, amitől egy valamit lát maga előtt. A nőt.
A háta mögé lép, az összefont kezeit megfogja és nem ereszti. Baljával végigsimít csuklójától egészen a válláig, s haját elhúzva csinál helyet ajkainak. Beszippantja illatát, majd megcsókolja, kissé meg is szívja a bőrét azon a ponton. Egy centivel lejjebb ugyanezt ismétli el, egészen a hajlatig folytatja. Csuklóját elengedve lassan fordítja maga felé. Hevesebben ver a szíve és tudja, itt a pillanat, amikor átszakadnak a gátak. A nő arcát két kezébe fogja, aztán közelebb hajol. Lassan, lehunyt szemmel közelíti meg ajkait és végre megcsókolja.

Ká
Quinnként

Az agyában elnémulnak a figyelmeztető jelzések. Nincs sípolás, nincs nagy piros stoptábla. Semmi, most már szabad az út kettejük és az érzéseik között. Lassan ráérősen használja ki a pillanatokat, úgy simítja a nő bőrét, hogy ez az emlék ne halványodjon. Hogy ott maradjon ujjaiban és ajkaiban az érzésbe, orrában az illata az idők végezetéig, hisz talán mindketten tudják, hogy ennek nincs folytatása.
A szavak ezen a ponton már feleslegessé válnak, ők vannak csak ketten és a csók, amibe belemerülnek. Lassan és óvatosan csókolja, nincs benne követelőzés és irányítás sem. Arcáról Kimoriah derekára csúsznak kezei, gyengéden öleli magához miközben az elszakadni vágyás apró jelét sem mutatja.
- Egy csoda vagy - suttogja ajkaiba hosszú, hosszú percek után. Homlokát a homlokának dönti, ujjaival beférkőzik a pulóvere alá. Engedi, hogy a teste vezesse, így egy újabb csók után lehúzza az ágyra. A hátára fekszik és magához öleli a nőt. Az ablakon beszűrődő holdfény kellemes félhomályt teremt.
Quinn csak öleli és csókolja őt, de nem megy tovább.
- A barátnőid nem fognak hiányolni, mert eltűntél? - kérdezi halkan. Arca alig néhány centire az övétől, hüvelykujjával végigsimít Kim ajkán. Meg sem hallgatja a választ, az imént érintett részt fogai közé veszi és megszívja, majd megcsókolja.

Ká
pofi

Igazi hősnek képzeli most magát, amiért harmadik napja teljesen egyedül vigyáz a fiára és még csak segítséget sem kért. Komolyan büszke mosolya van, most pedig a jó időre való tekintettel a faluban sétálnak és Manó kiszemeli a kávézót, mint célpontot.
Persze az apjának is jól esne egy meleg ital, ezért nem mond nemet. Kézen fogva a kis vöröset belép a helyre, ahol az első, amit megpillant, hogy csak egy szabad asztal van. A másik a nő.

Ká
pofi

Manó semmit nem érzékel abból, ami történik körülötte. Pedig Quinn szíve kihagy egy ütemet és furcsa, kettős érzése támad. Mintha nem lenne semmi különös, köszön, mert úgy illik, aztán a szabad asztalhoz vezeti fiát. Segít neki levenni a kabátját és felülni a székre, de mindvégig Kimon tartja a szemét.

Ká
pofi

- Kimoriah - biccent felé mosolyogva.
- Csókolom! - Manó az ellenállhatatlan, apjára, mármint az igazi apjára hajazó mosollyal néz fel a nőre.
- Kakaót kérsz, csibe? Egy kakaót és mondjuk...én egy mogyorós cappuccinot szeretnék. És a pincérnőt, ha lehet.
Szemtelen, de nagyon, nem csoda, hogy a gyereke is eltanulja az összes butaságát. Márpedig abból van bőven.

Ká
pofi

- Apnyu szerint a néniknek azt mondjuk, csókolom. Te nem vagy néni? - a kicsi igazán kommunikatív, egyáltalán nem szégyellős. Quinn pedig a fejét ingatja. Ez a kölyök egy igazi Casanova már most.
- Hallod? A nénire másfél órát kell várnunk. Szerinted kibírjuk? - felvont szemöldökkel néz a gyerekre és a bólogatásból következtet arra, hogy ők most itt jó pár italt meg fognak még kóstolni.
- Megvárunk. Már ha van kedved csatlakozni.

Ká
pofi

Quinn csak legyint, hogy ne is foglalkozzon vele. Nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy elmesélje, milyen életet is élnek ők kettecskén.
- Akkor szia - vigyorog megint Kimora, amire lassan féltékeny is lesz az apja. Még a végén lenyúlja előle a nőt.
Akaratlanul is utána néz, ebben a rövidnadrágban csak még szexibb. Kár, hogy asztaltársának ezt nem tudja elmondani.
- Köszönjük. Majd meglátjuk. Vettünk egy új kártyát, majd kipróbáljuk.

Ká
pofi

Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar eljutnak erre a pontra. Bemutatni a gyereket valakinek, amikor még a saját apjának sem mutatta be? Végülis...miért ne?
Azért egy pillanatig elgondolkodik, de elkapja a nő kezét és nyom rá egy csókot.
- Csatlakozz inkább hozzánk vacsorára. Nem tudok főzni, de rendelünk pizzát.

Ká
pofi

Kellemesen elszórakoznak Manóval, amíg várják a pincérnőt. Átgondolja azért még párszor, hogy biztos jó döntést hozott-e, de egy vacsorába még senki nem halt bele. A gyerkőc nyeri a legtöbb játszmát várakozás közben és ott van a száján a kakaóbajusz.
- Mehetünk, hercegnő - mosolyog rá a férfi, aztán felöltözve indulásra kész vannak. Ahogy kilépnek az épületből, Manó előre szalad néhány méterre, Quinn pedig Kimoriah keze után nyúl. Megfogja, már ha engedi.
- Szóval van egy gyerekem - jelenti ki halkan.

Ká
pofi

Jó érzés így sétálni a nővel. Kéz a kézben, mintha nem lenne ez valami furcsa dolog. Pedig az, tekintve, hogy a nevén kívül jóformán semmit sem tud róla.
- Öt lesz. Manónak hívják és ami azt illeti...hát lehet, hogy nem maradsz vacsorára, ha majd megtudod - felsóhajt, nem is tudja, minek kellett ez. Igazából sosem titkolta, de hogy idegeneket vigyen fel a lakásukra...
Mindegy, az útjuk egyenesen a lakásig vezet, ahol már rengeteg személyes dolog árulkodik a kis kétfős családjukról.

Ká
pofi

- Futás kezet mosni! - már mondani sem kell, Manó magától rohan a fürdőszobába. Megtanították minden jóra az oviban, szerencsére az ilyesmit be is tartja. Addig ők ketten maradnak és meg tudják beszélni, amire eddig nem volt alkalmuk.
- Hát vagy többen - leül a kanapé karfájára és a polcra mutat, ahol sorban ki vannak rakva a közös képeik. Hol Borival, hol Quinnel. Hol pedig a keresztanyjával és a nagynénjével.

Ká
pofi

Megforgatja a szemét, hihetetlen, hogy ennyire bonyolult lenne összerakni a képet.
- Én vagyok Manó anyja is, az ni - feláll, majd a képről integető vörösre mutat. Borzasztó kellemetlenül érzi magát a helyzetben, főleg, mert még nem nagyon volt ilyen alkalom, hogy leleplezte volna magát valaki előtt, akinek nem csak a kezét fogta meg.

Ká
pofi

Lassan, nagyokat bólogat. Nem egy könnyű információ ez, legalábbis nem így szokták megtudni. Nem azt követően, hogy történt, ami történt.
- Abba nem bonyolódnék bele - megrázza a fejét és elpillant az érkező kiskölyök irányába.
- Nem zavar? - muszáj feltennie a buta kérdést, fordított esetben nem igazán díjazná ezt a felállást. Manó viszont már a kezében az étlappal érkezik és így nem hagy időt a felnőttek csevejére.

Ká
pofi

Kicsit örül, hogy ennyivel megúszta. Egy hosszú, kíméletlen beszélgetés nem tenne jót a kapcsolatuknak, mármint annak a kicsinek, ami van. Egy gyerek mindenhez jó érv, például arra is, hogy ne kelljen fejtegetnie a kilétét.
- Az, igen - vigyorodik el és az apja említésére Nimród villan az eszébe. Aprót sóhajt, de nem kezdi rosszul érezni magát emiatt. Elvégre csak nála vacsorázik egy barátja.
- Kukoricásat kér, mint mindig. Ugye? - pálcáját elővéve bök rutinosan az első választásra, aztán a felnőttekére is. Szereti, hogy ennyivel el lehet intézni a kajarendelést.
Manó némi nyugalom reményében bevonul a szobájába és zajos játékba kezd, Quinn pedig fáradtan rogy le a kanapéra.
- Cserébe neked is el kell mondanod egy titkot.

Ká
pofi

Egész egyszerűen szeret a nő társaságában lenni. Amint leül mellé, átkarolja a vállát és arcát a hajába fúrja. Puszikat nyom feje búbjára és közel húzza magához.
- Nem annyira - mosolyodik el. - Nincs? Hát akkor mást mondj, amit nem tudok - kéri, hogy kicsit fair játék legyen amit játszanak.

Ká
pofi

- Inkább hazudjak? - vonja fel szemöldökét. - Fordított esetben elvárnám, egyébként is nyílt titok. Inkább ne az utcáról halld.
A falu nagy része ismeri a kettős személyiségét, hisz az iskolába is néha így, néha úgy jár be.
- Nahát, ha nem mondod... - tátja el a száját, majd elneveti magát. - És mit keresel Bogolyfalván?

Csókolom a fiatalokat Alszik mindenki, vagy mi van itt?

Ká
pofi

A nő gyönyörű szemeit nézi, füle viszont máshol jár. Manót hallgatja, csak pár pillanatig, amíg megállapítja, hogy nem készül felrobbantani a lakást.
- Mit tanulsz az egyetemen? - igen, érdekli. Ha már a lakásáig hozta, annak oka van, mégpedig, hogy nem csak táncra kell neki. - És itt nőttél fel Magyarországon? - kicsit talán kiütközik aurorvére, a kérdései már-már számonkérőek. Csak hát ott az a mosoly az ajkain, amitől egészen máshogy értelmezhető minden, amit kimond.

Ká
pofi

- Az nem semmi - elismerően bólogat. Ha valamit, akkor ezt nem nézte volna ki a nőből. Végig mosolyogva hallgatja, eljátszadozik a hajával, de mire bármit is mondana, csengetnek. Manó a leggyorsabb, kiabálva rohan az ajtóhoz, ahova apja is követi. Néhány perc és már ülhetnek is az ebédlőben, hogy elfogyasszák a tápláló vacsorát.

Ká
Quinnként

Nem tud betelni ezzel a nővel, aki már a táncával megbolondította. Könnyedén egymásra találtak, de szinte biztos benne, ha ma éjjel tovább lépnek, azzal épp olyan gyorsan fognak két másik irányba szaladni, mint amilyen gyorsan magához húzta a téren. Egy ideje nem csinált ilyet. Nem csókolt és nem ölelt valakit, akinek mindössze a nevét tudta. Korábban gyakran, mert egyszerűen megtehette, mert volt rá igénye.
Egyelőre jól érzi így magát. Csak öleli és csókolja, amikor csak kedve tartja. A falióra ketyegése az egyetlen zaj, ami a csendbe belezavar, de ez is nyugtatóan hat a férfira. Most csak és kizárólag ajkaival foglalkozik, s nyugodtan fedezi fel kezeivel a nő testét. Minden részen elidőzik kicsit, apró köröket ír le, ez az első, hogy a ruhája alatt is hosszabb időt tölt. Végighúzza ujjait gerince mentén, fenekénél fogva vonja közelebb magához, ha lehet még ennél is jobban.
Percek, de órák is eltelnek így, hogy ölelik egymást és a csókon túl csak simogatások követik egymást. Az óra megállás nélkül kattog, elhagyja a tizenkettes, majd az egyes mutatót. Quinn a pálcájáért nyúl, felgyújtja az éjjeliszekrényen álló lámpát.
- Ideje mennem - jelenti ki rekedtes hangon, mielőtt megköszörülné a torkát. A nő mellé könyököl és még egy csókot nyom ajkaira. Nem tudja teljesen eltompítani magában a kételyeket, melyektől nem érzi azt, hogy másnap lelkiismeret-furdalás nélkül nézhetne tükörbe.