én is lehetek nyuszi *-*

szerintem profi :3

Tükörkép | szünidőben

Elteltek napok azóta, hogy a csárdában intézte a szerződéseket és megpillantotta a nőt. Azóta nem nagyon viseli igazi arcát, mégis a kíváncsiság vezérelte amikor betért a pultos férfihoz. Furcsa ugyan, hogy előbb tudja meg, ki a másik nő, mint hogy az ő nevét megkérdezné. Most mégis ez volt a fontosabb. Utána járni és rájönni, hogy útjaik ennyi idő után összefonódnak. Nem is akárhogy.
Mély lélegzetet vesz, kifújja. Bent tartja, hosszan kiereszti. Vagy tíz percig ácsorog a társasház azon ajtaja előtt, melyről nem tudta volna, hogy testvérét rejti. Weißling lakás. Férjhez ment.
Bátortalanul kopog be, vörös haját egyszer válla mögé dobja, máskor előre húzza. Izgul.

Tükörkép | szünidőben

Előnye van a másik nővel szemben. Könnyedén le tudta nyomozni, ki ő és le tudta követni életét, munkásságát. A kíváncsiság vezérelte és talán valahol a kötődés. Az, amit régen elnyomott már, szinte el is feledkezett arról, hogy valahol a világban van egy hasonmása. Nem érdekelte, kiélvezte a rivaldafényt és abban a hitben volt, hogy Anna mugli.
Kihagy egy ütemet a szívverése, elfelejt levegőt venni, pislogni amikor nyílik az ajtó és az archoz hang csatolódik. Pont ugyanaz az arckifejezés, mint amit ő vág. A meglepetés mindkettejük arcára ráfagy.
- Szombat Anna? - teszi fel a kérdést. Ezzel simán letagadhatná, hol dolgozik, inkább tűnik megszeppent ovisnak, mint minisztériumi embernek.

Tükörkép | szünidőben

Alaposan szemügyre veszi a másik vonásait. Sokban hasonlítanak. Sokban különböznek. Bori magasabb, Anna vonásai lágyabbak. A szemük? Egyforma.
Milyennek kellene lennie az első találkozásnak? Vidámabbnak? Feszültebbnek? Pont ilyennek? Magázódásra nem számít, kicsit fel is szalad a szemöldöke, majd megköszörüli a torkát.
- Bori. Az ikertestvéred - a nő szemébe néz, azt várja, hogy fogja elutasítani. Hogy fogja csalónak nevezni és elküldeni a pi***ba.

Tükörkép | szünidőben

Senki nem fogadná jól a hírt, hogy van egy testvére, vagy bármilyen más családtagja, akiről hosszú időn át nem tudott. Bori is csak azért nem tagadta le maga előtt, mert ha emlékei ködösek is, bizonyítékok vannak rá, hogy nem volt egyke.
Felsóhajt, majd mosolyogva dörgöli meg orrnyergét. Legszívesebben megrázná a nőt és az arcába kiabálná, hogy ne legyen hülye.
- Én sem hinném el, ha nem tudnám. Esetleg ha beengedsz, hogy ne a folyosón kelljen ezt megbeszélnünk... Megértem, ha nem, én is itt lakom az elsőn, beszélhetünk ott is.

Tükörkép | szünidőben

Szereti a kutyákat, borzasztó rossz ember nem lehet. Meg is simogatja az állat fejét, épp csak annyira, hogy ne állja el a másik énje útját. Kellemetlenül érzi magát, mégsem idegen a lakás. Nehéz lenne megmagyarázni, miért, egyszerűen csak ezt érzi ahogy Anna útmutatásával a konyhába megy. Nem vak és nem hülye, szemügyre veszi a polcra kirakott képeket. Némi féltékenység máris eluralkodik Borin, hogy lehet, hogy testvére egy ilyen pasit összeszedett? Neki meg csak a gyerek jutott, akinek az apja...mindegy is.
- Bocs, hogy csak úgy rád törtem, kutattam egy kicsit utánad - szólal meg újra mikor a konyhában a pultnak dőlve szembefordul vele. Már ennyiből is látszik, melyikük a szószátyárabb.
- Nekem is épp olyan fura, mint neked, de megkönnyítenéd, ha nem néznél úgy rám.

Tükörkép | szünidőben

- Muszáj volt, hogy megtaláljalak. A minisztériumban dolgozok - mielőtt még félreértené, jobbnak látja tisztázni. Nem kutatta fel az életét, épp csak alapokat szedett róla össze, amit akárki megtudhat, ha egy kicsit odafigyel.
Tekintetével követi, ajkai félmosolyra húzódnak. Mit is várna az ember egy kocsmáros feleségétől? Cseszd meg, Anna.
Szavaira mintha forró vízzel öntenék le. Szemöldökét felvonja, valami folytatást vár.
- Milyen rokon? - ő senkiről nem tud, aki köthető lenne kettejükhöz.

Tükörkép | szünidőben

Elveszi a poharat, majd szó nélkül érinti Annáéhoz. Nincs mire inniuk egyelőre, ez inkább szükséges hozzá, hogy egyről a kettőre jussanak. Mindkettejüknek rengeteg mesélnivalójuk van, két teljesen különböző életet megismerése állhat előttük, ha jól alakul minden.
- Magasabb vagyok, szerintem én vagyok az idősebb - vigyorodik el őszintén. Kíváncsi rá, hogy reagálja ezt le a tükörképe, de közben már az első pár korty whiskey után a táskájában kutat. Benne van a dobozka, melyet húsz éve őriz és amit legalább tíz éve nem nyitott ki egészen a mai napig.
Lerakja az asztalra és leül. Ebben a dobozban van a múltjuk minden megmaradt darabkája, az a rész legalábbis, ami Borinak jutott.

5 éve | a Hiba | mosoly

Ketten léteznek a világon és a zene ami körbeveszi őket. Nincs szükségük semmire és senkire, csakis egymásra most. Hosszú volt a bemelegítés és a csókból kiérződik, mennyire feltüzeltek. Talán még semmire nem vágyott annyira, mint erre az estére. Vele, a tömegben, idegenekkel kiáltva a jól ismert dalokat, majd ott hagyva mindenkit ketten megünnepelni a sikert. Rá vágyik. A nevetésére. A hangjára. Arcára, amikor beleéli magát dalaiba. Ujjai köré csavarná a haját és reggelig ki sem szállna mellőle az ágyból.
Kezd sípolni a füle amint kilépnek az épület hátsó kijáratán, megcsapja a hűvös szellő, s ő elneveti magát. Egy mozdulattal emeli le a férfi fejéről a kalapot és viseli onnantól ő a vörös tincsek felett. Futásnak erednek, mint két rossz kamasz. Kézen fogva, torkukban dobogó szívvel, előre rohannak céltalan. Mindegy hova mennek, hogy hol kötnek ki. A lényeg, hogy együtt teszik.
Együtt állnak meg az utca kellős közepén, nyomják egymást a falnak, majd együtt esnek be a fogadó egyik szobájának ajtaján. Szó szerint. Bori ahogy hátrál, lába megakad a szőnyegben és ez épp elég ahhoz, hogy elveszítse egyensúlyát. Elcsukló nevetéssel terül el a puha, vastag anyagon, karjaival magához öleli Nimródot. Kíváncsian, teljesen a hatása alatt kutatja arcát, vonásait, belefeledkezik szemeibe.
- Kérek egy autogramot - ajkán a mosoly vigyorrá szélesedik. Szemeit lehunyja, lassan, hevesen dobogó szívvel minden tizedmásodpercet kihasználva lop csókot miközben ujjbegyei finoman érintik a másik bőrét az oldalán.
Nincs tovább, nincs ma, nincs holnap, ők vannak és a koncert hatása kettejükben. A távoli pillantások, a mosolyok mind itt vannak, de más már nem láthatja. Az övüké. Csak az övüké az este, az érintések, csókok, a zene.

*beszagol* fürdeni kéne

Heló kölycik

Jaj, szívecskét kaptam *_*

De csak tőled csak úgy mondom, holnap anyák napja

Jó, de előtte csináltass bundát belőlük

5 éve | a Hiba | mosoly

Nem a korai kelésről híres, ma mégis úgy alakult, hogy a nap első sugaraival ébredezni kezdett. Kellemes, lusta érzéssel nyújtózott, még csukott szemmel gondolta át, hol is van és mi történt az éjszaka. Egy kis ideig nem merte kinyitni szemét. Nem akarta, hogy vége legyen, hogy a férfi már ne legyen mellette.
Kellemesen csalódott a másik szuszogását hallva, majd fejét felé fordította. Nyomott egy csókot vállára mielőtt még kikelt volna az ágyból. Figyelt, nehogy felébressze. Az ablakhoz sétált, kinézett a kis réseken. Még így is sikerült olyan helyet találniuk, ahol az ablak a hátsó kertre néz és egészen kellemes látványt nyújt.
Néhány percig csendben nézi az alvó férfit, mosolyog és visszagondol az estére. Újra megtenné. Talán az egyik legjobb estéje és éjszakája volt eddigi élete során, pedig ő pont olyan gyerek volt, aki kiélvezte az idejét, kipróbált mindent.
Épp csak Nimród pólóját veszi magára mielőtt kilép a szobából, szándékában áll visszatérni, de két bögrével a kezében. Mindkettejüknek szüksége van a reggeli kávéra, ezt az együtt töltött idő alatt már megtanulta. Azon mondjuk lehetne vitatkozni, melyikük a hisztisebb, ha rosszul indul a nap.
Nimród bögréjét az éjjeliszekrényre rakja, sajátját magánál tartva visszasétál az ablakhoz és felül a párkányra. A pólóra már nincs szüksége, így csendben, a fényt a bőrén élvezve bámul kifelé, figyeli a virágokat, az udvaron játszó macskákat és vár. Várja, hogy a másik felébredjen és realizálja, hol is van. Bori pedig felé fordítja fejét és rámosolyog.
- Kávé az éjjeliszekrényen - szinte suttogja.

5 éve | a Hiba | mosoly

Egész életében emlékezni fog a tegnapi koncertre és az időre, amit kettesben töltöttek. Csak ők ketten, a felesleges bandatagok és az őket körberajongó csajok nélkül. Figyeli őt, figyeli a nyár szépségét odakint. Sosem akar tovább állni.
Tovább ül ott csendben míg Nimród ébredezik, kortyolgatja a kávét, melyből életet merít erre a napra. Egy újabb út áll előttük, egyelőre azonban csak a pillanatnak él. A bőrét égető tekintetnek, a mosolynak. Simogatja a férfi hangja és nem kell sokáig várnia, hogy a távolság lecsökkenjen.
Bori lassan, csípőjét ringatva sétál oda az ágyhoz. Bögréjét leteszi a szekrényre, majd négykézláb a másik fölé mászik. Mosollyal az arcán hajol a nyakához, apró, elnyújtott csókokkal halad a füléig, majd finoman fogai közé fogja.
- Elég közel vagyok? - teszi fel a kérdést, de a következő mozdulattal lefordul róla és hanyatt elterül az ágyon, karjai a puha párnákon nyúlnak el. Jól esően sóhajt fel.
- Elmentél volna, ha te ébredsz előbb fel? - vigyorogva, de érezhető kíváncsisággal kérdezi. Nem okolná, ha így lenne, de nem örülne, ez biztos és abban is biztos, hogy ezt a férfi is tudja. Elvégre ha csak egy estéről szólna, már Bori is itt hagyta volna. Ez viszont egy nyárról szólhat.

Ilyen játékvezetővel megszeretem a kviddicset

5 éve | a Hiba | mosoly

Még most is úgy érzi, megszűnt körülöttük a világ. Mintha a szoba falai elszigetelnék őket a nagyvilágtól térben és időben egyaránt. Az udvar, a játszadozó állatok mind-mind egy másik világ kitalációi. Talán ők is. Az éjszaka is. Az is, amit most érez, amikor bőrük újra összeér és felelevenednek benne a friss emlékek.
- Lusta - jegyzi meg vigyorral és igazából nem is akar ennél többet hozzáfűzni. Épp csak arra vár, hogy Nimród bögréje a szekrényen landoljon és úgy kap ajkai után, mintha az élete forogna kockán. Kezei automatikusan elkalandoznak a férfi testén, míg egy pillanatra sem engedi eltávolodni.
Bosszankodva nyög fel, majd túr a hajába. Nem is tudnának jobban időzíteni, pont akkor kell mindenkinek belezavarni a képbe, mikor a legjobb következne. Szemét forgatja a név hallatán. Úgy tűntek el az este, hogy egy szót sem szóltak senkinek. Borit nem, de Nimródot biztosan keresték és hiányolták, főleg azok a csajok, akiknek ezen az estén nem jutott belőle.
Bori követi a másik mozdulatait, majd mosolyogva támaszkodik fel. Annak ellenére, hogy nincs végtelen idejük, úgy érzi, bőven van annyi pillanat, hogy kihasználja mindet. Egy kis ideig nézi a férfi arcát, szemeit, s ujjaival végigsimít álla, majd ajka vonalán. Előbb nyakába csókol, aztán egyre feljebb halad. Hosszan, egyre hevesebben csókolja és egy hirtelen mozdulattal helyezkedik fölé. Most övék az egész délelőtt.

// //

Bogaras srác

Megszokásból is betéved a csárdába naponta, nem csak azért, hogy a pultosát lássa. Hogy szüksége van-e arra a mindennapos pohárkára, az kérdéses, az azonban nem, hogy jól esően iszogatja el idejét.
Nincs nagyon mit csinálnia ezekben a szabad órákban, az esetleges baráti találkozói és az éjfél utáni munka nem ilyenkor esedékes, ahogy a fiával töltött minőségi idő sem. Itt legalább tanulmányozhatja akarata ellenére is az emberi fajt, jobb esetben pedig meg is ismeri a bogolyfalvi népet. Néha jobb, néha rosszabb társaságok jutnak.
Whiskeyt kortyolgat amikor az asztalához vendég érkezik, na de nem akármilyen formában. Bori szemöldöke csodálkozásában felszalad, ám mielőtt még bármit mondana, vagy akár gondolna, a hátulról érkező támadás elől megmenti poharát.
- Mi a... - csattan fel a hátára simuló férfira nézve. Kell egy fél perc, míg helyrerakja magában az eseményt és nyugtázza, hogy a meglepettségen kívül senkinek és semminek - főleg az italnak - nem lett baja.
Fejét oldalra billentve, vörös, hullámos tincseit a füle mögé igazítva néz az asztalon elhelyezkedő kis élőlényre. Még soha nem látott ehhez foghatót.
- Mi ez? Sárkány? - tovább figyeli, közben csak éppen hogy felnéz a vélhető gazdájára. Mikor már harmadjára néz rá, azt azért elismeri, hogy nem egy utolsó troll-leszármazott terítette be az imént, sőt. Talán mg nem is bánja.

Vörösek

Valamiért az első pillanattól érezte a kötődést, ha testvére nem is. Mostanra azonban kialakult valami, valami olyasmi, ami miatt felvételi kérdéssor helyett kéréssel bízta rá legféltettebb kincsét, a fiát arra a délutánra, amikor pár vizsgát le kellett rendeznie Nekeresden.
Amikor belép az ajtón, még nem is vágja tarkón a rádióból kiszűrődő dallam, aztán nagyjából a harmadik másodpercben eléri tudatát, kiesik a kezéből a táskája, ami legalább a komódra esik és Bori robotszerű mozgással sétál be a konyhába, ahol a zenéhez látvány is párosul.
Vegyes érzések kerítik hatalmába, egyet sem tudna konkrétan megfogni, de nem kellemes. Nem kellemes azt látnia, hogy fia az apja zenéjére táncol és nem is tudja. Ahogy Anna sem. Ő pedig az ajtóban áll meg, összefonja maga előtt kezeit, ahogy azt nem szokása mikor zenét hall...

Vörösek

Imádja Manót és azt, ha boldog. Rengeteg a hasonlóság közte és Nimród között, például a zene szeretete. Nem akarja éreztetni senkivel a benne hirtelen feltámadó vihart, mégsem képes magában tartani.
- Szia Kölyök - leguggol hozzá és szorosan magához öleli, cuppanós puszit nyom az arcára. - Megmutatod, miket csináltatok ma az oviban?
A kérdésre Manó berohan a szobájába, így az ikrek kettesben maradnak. Bori sóhajtva emeli pálcáját a rádióra és ad rá egy kis hangot. Mintha direkt kínozni akarná magát.
- Ő az apja - felesleges lenne kertelni, épp itt az ideje, hogy Anna is tudjon róla, hogy nem egy ismeretlentől származik az unokaöccse.

Vörösek

- Borbély Nimród, öt évvel ezelőtt egy nyáron át együtt voltunk... - felesleges lenne bővebben leírnia, milyen volt az a nyár. Anna biztosan tudja, hogy megy ez. Nem volt szerelem, épp csak kezdett fellángolni valami, amikor Bori megtudta, hogy terhes és ezzel egy időben azt is, hogy a gyerek apja mást választott.
- Képek? - szalad fel a szemöldöke. - Ó! Az... - újabb sóhaj hagyja el a száját azt megelőzően, hogy minden átmenet nélkül talán először megmutatná testvérének a másik énjét. Kicsit feszül így rajta a ruha, de jól néz ki, mint mindig. - Én vagyok az apja is.

Vörösek

Szeret meglepetéseket okozni az embereknek, meghökkentő tud lenni és ezt élvezi. Ebben az esetben azonban más a helyzet, nem így tervezte a hazatérést.
- Nem baj, megszokod. Ha elmész mellettem az utcán, azért megharaplak - viccelődik vigyorogva, majd visszarendezi kinézetét, hogy Annának kevésbé legyen kellemetlen.
- Azért remélem, nem ő lesz a kedvenc zenésze...

Csókolom

gyertek bulikálni!

*behúzza a saját hulláját*

Dr. Várkonyi Zoltán - 2019.06.20. 14:49


Dehogynem, ÉN

Izé?