29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Donovan összes hozzászólása (83 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Le
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. augusztus 6. 15:47 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik

 
Az asztal elválaszt bennünket, de a testtartása nem, hiszen csak lábait veti keresztbe, lazán. Megértem őt, az ember utálja minduntalan elmondani azt ami vele történt, főleg ha őt hibáztatják érte. A felfüggesztésemkor pont ugyanígy voltam én is, legalábbis nagyon hasonlóan. Ezért is vagyok talán együtt érző vele kapcsolatban. Cinikus megjegyzésére nem reagálok, mert ezt is megértem. Már az akadémián sem ment ez a vallatósdi nekem olyan könnyen, de ez most nem releváns. - Nos majd meglátjuk...- gondolkozom el egy pillanatra, miután ráébreszt, hogy ahhoz, hogy megtudjak esetleg új dolgokat, nem szabad ugyanazt tennem mint eddig - Mit érzett, amikor rájött elvesztette a szüleit? - teszem fel a kérdést óvatosan és megértő hangnemben. - Nem lehetett könnyű önnek - egészítem ki mondandómat és míg várom a választ azon merengek el, hogy vajon ha valóban balesetről volt szó a cég mégis miért kiáltotta ki bűnbaknak a velem szemben ülőt. Ha viszont ő tette, akkor, hogy a fenébe nem találtak elég bizonyítékot arra, hogy elítélhessék. Az hogy megbélyegezték és folyvást becitálják, hátha elárulja magát...Szánalmas, még belsős szemmel nézve is számomra. Annyi mód, annyi új felderítő, nyomelemző bűbáj van és oly sok kiváló nyomozó. Mégis itt tartunk? Ki érti ezt? Sóhajtok egyet és még egy kérdést teszek fel. - Vérmágia okozta a halálukat igaz? - Nézek a férfira és az előbbi gondolataimat is egy ajtó mögé zárom. Nekem most, mint apró alkatrésznek a nagy gépezetben nem az a dolgom, hogy ezt megfejtsem. Arra kell koncentrálnom, hogy a számomra kijelölt feladatomat érdemben elvégezzem.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. augusztus 8. 21:43 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik és ki is, ja az Ügyvédje

Már épp kezdene bennem összeállni egy kép arról mi is játszódhatott le benne. Már pont ott táncolok a határán, hogy elmondjam a velem szemben ülőnek, hogy sajnálom, hogy ez történt vele és, hogy ha módomban állna segítenék kinyomozni ki is a valódi felelős a szülei haláláért, mert hiszek neki. Elhiszem, hogy ártatlan áldozat, aki megszenved valami olyasmit, amit nem ő követett el annak idején. Aki már évek óta próbál megszabadulni a skarlát betűtől, amit lemoshatatlan tintával mi pecsételtünk rá egykor. Ám még mielőtt ezt megtehetném - már nyílik a szám, hogy kimondjam, amit gondolok - beront a helységbe egy illető, akiről mint azt vehemens, bár a magam részéről tahó paraszt bevonulása közben megtudom, nem más mint Ambrózy Henrik ügyvédje. Értem én, hogy vérszagra gyűl az éji vad komám, csak most az a helyzet állt elő, hogy konkrétan egy oldalon állunk! Ez a gondolat fut át agyamon, ahogy a szinte már filmbe illően klisés, táskalecsapós, székre levágódós magánszámát figyelem, szótlanul - Üdvözlöm Ügyvéd úr! Ophelia Donovan! - köszöntöm visszafojtott indulattal és felé nyújtott kézzel - Épp a legjobb pillanatban csatlakozott hozzánk - folytatom, miután ha elfogadta kezem röviden megrázom az övét és gondolataim háborgását igyekszem lecsillapítani. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy szabadjára engedjem őket, ahogy a számat sem, így maradok a formális társalgás szabályainál, amíg birok - Bizonyíték? Ugyanannyi, mint eddig. Szemtanú? Pont mint legutóbb - nézek a jogi képviselő szemébe egyenesen és őszintén és még mielőtt a szvamba vághatna folytatom - Itt és most csak két dolog változott: A kihallgató személye és a feltenni szándékozott kérdések - közlöm és tekintetemmel most Ambrózy pillantását keresem, aki ugyebár csendre lett intve ügyvédje által az imént. Úgy éreztem az előbb elindult valami. Haladni láttam afelé, hogy olyat is megtudjak tőle, ami neki segíthet, de itt és most nekem van szükségem az ő segítségére.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. augusztus 31. 21:31
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. augusztus 13. 13:56 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik és az Ügyvédje

 
Három személyes drámánk új színekkel telik meg. Henrik ügyvédjének érkezése átrajzolta az általam magamban felvázolt terveket. Mégis mintha elért volna a férfihoz a szándékom, mert megszegve a jogvédő intését pár mondatot mégis kiejt és felém intézi szavait. Erre rátromfolva az ügyvéd is kérdez. Persze, ez várható volt tőle. Nem hagyja a koncot és köröz körülötte, hogy megvédje. Kettő egy ellen aránynál az ember helyzete minden csak nem rózsás. Ez van velem most. Csak a szőnyegbombázás, amit kaphatok. Ideje ellentámadásba lendülni! De a magam módján. - Eddig az volt a cég nézete, hogy ön a tettes. Ez nem vezetett sehová, mint azt mind tudjuk - nézek végig Henrikre szavaim alatt - Most szeretnénk megvizsgálni egy másik szemszögből a dolgokat. Onnan, hogy ön az ártatlan áldozat - itt már az ügyvédre pillantok - Új kérdéseket vet fel az új álláspont - eltértem az eredeti tervtől és nem azt ellenőrzöm le, hogy konstansak-e a férfi válaszai - Emiatt kértük, hogy fáradjon be Ambrózy úr hozzám - tolom el jelentőségteljes mozdulattal az eddig megszerzett minden információt tartalmazó dossziét jó messzire. Erről a pálfordulásról nekik nem kell tudniuk. Ezért majd én tartom a hátamat. De valahol, mélyen a zsigereimben érzem, hogy azért nem jutottak sehová eddig ezzel a jó emberrel itt, mert nem tértek el a gyakorlattól. Ha változást akarsz ne várd, hogy eléred ha mindig mindent ugyanúgy csinálsz. Le kell lépni a járt útról. El kell hagyni a biztos kikötőt. Tehát most vegyük fel innen a történet fonalát. Lássuk mit reagálnak erre a velem szemben ülő urak.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. augusztus 31. 21:31
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. augusztus 31. 21:23 Ugrás a poszthoz

Idegen itt minden


Fogalmam sincs, hogy kerültem ide...Vagy, hogy mit keresek én itt, és egyáltalán hol van ez az itt? Mintha fekete füst fedné el az agyamat és én nem látok se ki se be rajta. Nem tudok semmit. De tényleg semmit. Egy testnek, egy húsdarabnak érzem magam. Egy ágyon fekszem. De hol?...És miért? Olyan világos van. A fény ereje arra kényszerít, hogy lehunyjam a szemem, de akkor meg a zajok és szagok zavarnak. Hangok, amik idegenek, illatok, amiktől felkavarodik a gyomrom. Istenem, mi történik velem?! És Ki Vagyok Én???? Mi a nevem? Hiába erőltetem egyszerűen mindent sötétség fed el és ez ijesztő. Könnyek szöknek a szemembe és ordítani tudnék a kétségbeeséstől. Már épp elkezdenék segítségért kiáltani, amikor valaki kopog és be is lép egy ajtón, ami úgy hiszem a szobámé lehet. Odafordítom a fejem, hogy lássam. A szívem dobban egyet, de semmi mást nem érzek. Olyan ismeretlen az arca, mint eddig itt mindenki másé. A hangja is kivált belőlem egy apró reakciót, éppolyat, mint a látványa. - Ön kicsoda? - kérdezem lassan forgó nyelvvel. Nehéznek érzem a szavak formálását. A szám nem akar engedelmeskedni az agyamnak. Csak nézem a férfit és a név, amit kimond ott visszhangzik a koponyámban, de olyan üres és élettelen, mintha csak egy kő lenne, amit a vízbe dobnak. Nem tudom, hogy ismerem-e őt, aki hozzám beszél. Azt sem tudom, hogy az a név amin szólított az enyém-e egyáltalán. Foszlányok sincsenek meg még arról sem, hogy miképpen jutottam én ide erre az ágyra, ahol a kórház aromájú hófehér lepedők közt fekszem egy szál megkötős hálóingben.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. augusztus 31. 22:06 Ugrás a poszthoz

Ambrózy Henrik és az Ügyvédje

Megszokhattam volna már, hogy nem vesznek semmit komolyan, amit mondok. A szándékaim mindig bizonygatnom kell. Talán mert nem vagyok férfi, vagy mert fiatalnak látszom. Az ügyvéd mosolya egyenesen lesajnáló, de nem veszem magamra. Itt nem az én vagy az ő érdekeiről van szó, csakis Ambrózy úréról. Érte küzd a férfi és ezt gondolataim homlokterében kell tartanom. - Az ártatlanság vélelme sajnos jelen esetben, a körülmények miatt a bűnösség vélelmévé vált - mondom valóan szomorúan, mert nem értek egyet ezzel a gyakorlattal, főleg ilyen különös ügy kapcsán. Minden bizonyítékkal rá mutattak és nem néztek a dolgok mögé, ami hiba volt. Nem áll szándékomban felülbírálni az elődeim munkáját. Nem tisztem. Tiszta lapot fogok nyitni, mondhatni egy új Ambrózy aktát. Miközben ezek a gondolatok lassan csak átjutnak elmém lezárt csapóajtóján némi csend áll be köztünk, amit az Ügyvéd úr tör meg, feldobván a kihívás labdáját. Most bizonyíthatok és bizalmat építhetek. Ezen áll vagy bukik minden. - Engem nem az érdekel, hogy mit látott a támadáskor, hanem az, hogy mit nem - kezdek bele határozottan mondandómban de mielőtt beleszólhatnának, már meg is magyarázom a felütést - Eddig csak arra figyelt minden nyomozó, hogy mi történt ott és akkor, de az nem érdekelte őket, hogy milyen anomáliák jelezhették a bajt. Például, volt-e olyan ismerős, akit ön azelőtt sokat látott a környezetében, de a szülei elhunyta után az illető eltűnt? - emelem tekintetemet Henrikre - Vagy épp fordítva, olyan aki addig alig volt a közelükben de azután sűrűbben megjelent? Esetleg olyan idegen felbukkant-e hetekkel a támadás előtt, de rendszeresen, akit addig még sohasem látott? - remélem értik mire igyekszem rámutatni, mit szeretnék megtudni. Ezek a kis eltérések máris támpontot adhatnak és egyről egyből többre szélesíthetik a gyanús személyek szerény körét. - Ha fel tudna akár egy az előbb említett kritériumoknak kicsit is megfelelő személyt idézni, az már nagy előrelépés lehet - ha már belekezdtem akkor fel kell fednem a lapjaimat, különben az életben nem fognak rám másként tekinteni csak egy újabb idegesítő aurorra, aki csak ártani akar - Ezt nem kellene talán elmondanom, de én hiszek az ön ártatlanságában - továbbra sem nézek a jogi képviselőre - Szeretném újra megnyitni az ügyét - a felettesem ezért szétrúgja a hátsómat, az hét szentség - Kérem, segítsen, hogy segíthessek - nézek egyikőjükről a másikójukra. Úgy függ felettem a szoba csendje, mint Damoklész felett az a bizonyos kard. Talán szavaim megfontolás tárgyává teszik. Talán belém plántálnak egy cseppnyi bizalmat és együttműködve célt érünk. Ha anyámtól örököltem némi "látást", hát most azt érzem működik. Valami oknál fogva elköteleződtem abban a hitben, hogy nem ez a férfi végzett a szüleivel. Nem tudom megmagyarázni az okát, de annyira egyértelműen bűnösnek tűnik, hogy az már feltűnő. Ennyire tiszta ügy ez nem lehet. Itt valami lappang a mélyben, ami felderítésre vár. Remélem nem vár hiába.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. szeptember 2. 11:21
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 1. 18:46 Ugrás a poszthoz

Orpheus?


Az idegen leül mellém, vagyis nem egészen mellém, mert némi távolságot tartva húzza oda az ágyam közelébe a székét. Fél tőlem, vagyis inkább aggódik talán? Nem tudom eldönteni. Fáj a fejem, sajog ahogy egyre próbálok találni valami fogódzót, bármiről. - Az ikertestvérem? Orpheus? - ismétlem el lassan, tűnődőn amiket mond nekem. Tekintetemben tudattalanomból a felismerés fénye csillan meg, majd amilyen gyorsan megjelent úgy tova is illan. Hitetlenkedve nézek rá ezután és kicsit feljebb tornázom magam az ágyban. Azt minden esetre jó jelnek veszem, hogy a körülmények ellenére nem vagyok sem lekötözve sem leszedálva. - Engem Cholenak hívnak... - mondom ki és szemeim gyanakvón szűkülnek össze saját szavaimtól. Honnan vettem ezt a nevet? Egyáltalán mi az igazság? Az amit tőle vagy amit az előbb magamtól hallottam? Csak nézek rá, a szobára, saját magam elé és közben kínzom az elmémet egyetlen emlékfoszlányért, ami igazolja vagy cáfolja bármelyikünket, de egyelőre semmi nem jut eszembe. Eluralkodik rajtam a pánik - Semmire sem emlékszem! Ki vagyok én? Ki vagy te? Miért kerültem ide és miért nem tudom ezeket a dolgokat? - hangom előbb megemelkedik, majd elcsuklik, hogy keserves zokogásnak adja át helyét, ami már a torkomat fojtogatta egy ideje. Amikor behoztak ide kaptam szereket, bájitalokat, de mintha ezek csak még nagyobb sötétségbe taszítottak volna. Most sem tisztább a kép, pedig valahol a zsigereim mélyén érzem, hogy a mellettem ülő férfi igazat mond. Hasonlít rám. Férfias vonásai módosítanak karakterén, de a tekintete, a mozdulatai valahogy arra késztetnek, hogy próbáljak megnyugodni. - Úgy sajnálom, ne haragudj...Nagyon félek... - ösztönösen beszélek és váltok át tegeződésbe, sőt belsőséges hangnemre. Nem vagyok tudatában, hogy azt amit az elmém és a memóriám nem, azt a lelkem és a testem felismer. A vér, a gének kötelékét, az ikerség titkos rezgését, amit csak annak tagjai élhetik meg igazán.

Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 9. 21:57 Ugrás a poszthoz

A vihar majdnem egy cseréppel verte be az arcom, meg az ablakot, amit pár pillanattal azelőtt csuktam be. Ijesztő volt   Undecided Az a szél meg, mint a végítélet hangja...
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 9. 22:28 Ugrás a poszthoz

Orpheus...

Furcsa dolog az emlékezet. Már ha van, persze. Ahogy az állítólagos ikertestvérem beszél hozzám, mintha megelevenednének a szavai. Orpheus segíteni próbál és úgy érzem nem hiába fárad. Villanások suhannak át teljesen ködös és káoszban kavargó agyamon, hogy élesen fájdalmas utat hasítanak maguknak. Még szemeimet is be-be kell hunynom a kín miatt. Egy-egy képre viszont rá tudok fókuszálni. Teljes nevem kimondásakor egy papírt látok, amin az elhangzott név szerepel géppel írt fekete betűkkel. - Ophelia Chloe Donovan - ismétlem meg a hallottakat ízlelgetve a szavakat és saját hangomat. Tetszik, szép a csengése úgy a névnek mint a hangomnak. Az előbbi pedig még a férfiéhez is illik, amit szívesen el is mondanék neki, de ismét elsötétül minden odabenn és ettől elfog a rémület. Kérdések szakadnak fel belőlem, ám megválaszolni azokat nem tudom. Eláraszt a kétségbeesés. Keserves sírásomra testvérem megfogja a kezem, mi több ujjainkat kulcsolja egymásba. Olyan furcsa érzés fut végig rajtam, hogy egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek. Közben ő beszél tovább. Mire felfogom a szavak értelmét tán soknak is tűnik az idő, ami eltelik, de megértem, amit elárul és újabb érzelemhullám zubog át rajtam, ami egy csukott ajtónak zúdul elmémben. Nem tudom miért jelent meg ez az ajtó a képzeletemben, de tudom, ha kinyitom a mögötte lévő dolgoktól könnyebb lesz minden. Az érzet hirtelen tova illan, de kimondat velem néhány szót. - Okklumencia...Árnyék, meg kell etetni szegényt...Próbáltam valamit bezárni... - nincs értelme a szavaknak. Az aurorságom tényét sem tudom igazán még hová kötni, hiszen abban sem vagyok biztos, hogy az vagyok, akinek mond a mellettem ülő ikrem. Mintha egy libikókán állnék és keresném az egyensúlyomat csak itt a két oldalon a minden és a semmi van. Belenézek Orpheus szemébe és mintha a sajátomat látnám. - Fáradt vagyok, aludni szeretnék - mondom fátyolos hangon. Talán kezd hatni az a valami amit itt megitattak velem. Gondolom nyugtató vagy altató lehet. Egyre laposabbakat pislogok, míg végül elnyom az álom. Ott állok az ajtó előtt és felé nyújtom kezem, de nem érem el, mert ahogy én közeledem, úgy távolodik. Mintha egy láthatatlan erő húzná, hogy minden akaratom ellenére ne érhessem el ujjaimmal. Talán válaszokat rejt, talán csak képzelgés, de arra ösztökél, hogy csak azért is tovább próbálkozzak.
  
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. szeptember 11. 18:02
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 9. 23:16 Ugrás a poszthoz

Erre mondanám, hogy életemet és véremet a vasútért, de nem! Cheesy Szóval ígérem vigyázok. Wink
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 10. 08:37 Ugrás a poszthoz

Jó reggelt Drágáim! *libben be köszönni. Szenya és üccsi a kézben popsi a vonaton. Go BP. )
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 12. 12:12 Ugrás a poszthoz

Hali. Beszállhatok?*dugájába dől az unalomtól*
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. szeptember 28. 11:37 Ugrás a poszthoz

Kapitány Valentina

Üres lap vagyok, pár rápöttyentett tintapacával. Még ennyi kezelés után is, csak a családom tagjaira emlékszem és rájuk is nagyon halványan. Pedig tényleg kitettek magukért. Meséltek, fotókat mutogattak. Igen, olyan pucér babafotókat meg maszatos tortaevősöket is, amiktől inkább a röhögés kapott el mint, hogy emlékeztem volna bármire. Mindig mellettem volt egyikük. Orpheus vitt a kezelésekre, addig a többiek főztek meg mostak rám, ami nagyon ciki, de nem utasítottam vissza, mert jól jött a segítség. Apám birkákat megszégyenítő türelemmel mesélt az aurorságomról, és bármekkora baromságot kérdeztem válaszolt. Anyám a "látnok" pedig - úristen, hogy nőttünk mi fel mellette ép elmével, na mindegy - szóval ő megjósolta, hogy minden eszembe fog jutni és olyan leszek, mint régen. Ahha, csak épp a mikort nem látta. Na igen, a lényeg marad ki mindig. Pár hétig bírtam a családi körülrajongást. A természetem nem változott, ezt is anyám mondta, amikor a lehető legkedvesebben kitettem őket a lakrészemből. Most arra vágyom, hogy újra magamra találja a szó minden értelmében és ehhez nyugalomra van szükségem és csendre. Most épp sétálgatok, hogy hátha beugrik valami az itteni életemről, amikor is valaki a nevemen - amit szoknom kell még - megszólít. Odafordulok és egy nagyon szép vörös hajú lányt pillantok meg, aki kedvesen mosolyog rám. Basszus, ki lehet?- Öhmm, szia! - köszönök rá tétován és kerülöm el ezzel nevének kimondását. Hiába kutatok a gondolataim zagyvaságai közt nem villan be más csak egy matrjoska baba képe. Vicces mert ilyesmim szerintem sosem volt és nagyon nem is illik a mostani helyzethez. Mindegy, ugorjunk. Ő megtette, mert arról kérdez, hogy felépültem-e már. Ez bizarr. Ismer engem és tudja mi történt velem. - Lassan de biztosan haladok vele - válaszolom megint kicsit bizonytalanul. Arcomra kiül szerintem minden. Főleg az, hogy lilám sincs kicsoda is ő igazából. Jó lenne tudni, mert akkor nem érezném magam ilyen idiótának. Bárki miatt is vesztettem el az emlékezetemet, az jól kicseszett velem és most biztos nagyon elégedett. Én meg bámulhatok mindenkire, mint borjú az új kapura. Még jó, hogy a nyálam nem csöpög.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 11. 17:45 Ugrás a poszthoz

Kapitány Valentina

Úgy nézek erre a fiatal vörös lánykára, mint borjú az új kapura. Fel sem nagyon fogom amiket mond és nem is értem. Milyen fantom fájdalomról hadovál? Az emlékeimet vesztettem el nem a fél karomat. Jó, mondjuk az érzés kicsit hasonló, na de akkor sem értem. - Azok pont nincsenek - nyögöm ki összevont szemüldökkel - Memóriavesztésnél nem igazán szoktak lenni - vonom meg a vállamat. Elég sok időt töltöttem dilidokinál, meg mindenféle kezeléseken, hogy ebben tuti biztos legyek. Aztán a csajszi folytatja valami férfit emleget. A név hallatán bevillan egy kép, de még mielőtt rá tudnék fókuszálni, elillan. Üres a fejem, csak attól a naptól vannak tiszta emlékeim, hogy felébredtem abban az elmegyógyintézetben. Azért az sem egy jó ajánlólevél, ha jobban belegondolok, hogy voltam bolondok házában. De a borospoharak, a szeretők, az évek és a kellemetlen helyzetek számát nem számoljuk. Ezt egy jó filmben hallottam, amire a fivérem és az öcsém vitt el nemrég. Azt mondták szerettem moziba járni. Végülis, most is jól éreztem magam. Szóval biztosan igazuk volt. Na de vissza ehhez a vöröskéhez. - Figyelj, nem tudom kiről beszélsz, sőt azt sem, hogy te ki vagy - itt felcsillan bennem egy kis önző remény és megragadom a karját - De te tudod, hogy én ki vagyok és mi történt velem! Igaz? - úgy nézek rá, mint egy vett képre - Kérlek mond el nekem! - Ha pasi lenne pillát rebegtetnék, így viszont csak egy kicsit zizis mosolyra húzom a számat. Kellenek az információk. Az üres fej azért jó mert sok fér bele. Van hová tennem a kirakósokat abban a nagy és baromi hiányos puzzle-ben amit mások az életemnek és a múltamnak csúfolnak. Szóval, hajrá kislány csicseregj szépen.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 18. 21:55 Ugrás a poszthoz

Kapitány Valentina

A csinos és szép kis vörösnél beakadt a lemez, vagy mi van? Ő is úgy bámul rám, mint én rá az előbb. Na szépen vagyunk. Két tehén meg az új kapu esete forog fenn netán? Na de végül megtörik a jég és én annyi információt kapok tőle, hogy hetekig kellene bebootolnom, ha volna annyi időm. Viszont nincs, mert most vagyunk itt és nem egy hét múlva. Szóval agyban Rubik kockázom egy kicsit a sok ténnyel, amikkel megdobált. Hógolyó csatában nem találtak el ennyiszer az fix és az is, hogy ez egy emlék volt. Alakul ez kérem, mint púpos gyerek a prés alatt. - Ambróziát hagyjuk, most úgysem tudnék érdemben hozzá se szagolni - szólalok meg, miután úgy érzem mindent oda passzintottam be az én kis hiányos kirakósomban, ahová szerintem való - Szóval barátnők vagyunk, igaz? Ez végül is jó hír, mert azom pont nincs láthatáron - próbálom kicsit elviccelni az egész "alig emlékszem valamire az életemből" dolgot, ami egyébként olyan iszonyúan frusztrál, hogy legszívesebben ordítanék - Miben segítettem én annak idején neked? Hogyan barátkoztunk össze? Van kedved egy ital mellett ezt megbeszélni? Szoktunk mi így iszogatni egyáltalán? - halmozom el kérdésekkel. Igazából vannak derengéseim, egyre több és élesebb kép villan fel a múltamból. Példának okáért olyan emberekkel üldögélek kocsmákban, akiknek nem tudom a nevét. Vagy épp pisztollyal lövök ugyanezekkel egy lőtéren. De olyan is volt amiben gésának voltam öltözve és teát szolgáltam fel valakiknek. Fura ez a memória téma. A macskámra Árnyékra szinte azonnal emlékezni kezdtem. Beugrott, hogy ázva fázva nyávogott és picike volt, amikor megtaláltam és kihúztam egy kocsi alól. Bevittem a lakásba és akkor tűnt csak fel, hogy valami nem stimmel vele. Azóta már őt is visszakaptam. Sean lízingelte "Míg az anyukája kicsit rendbe kapta magát", ahogy öcsém fogalmazott. Biztosan most is vár rám az én édes kis vaksi szőrcsomóm az ágyam végében pihenve.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. november 21. 12:28
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 16:39 Ugrás a poszthoz

Márton László

Enni azért csak kell, nem? Ezzel a felkiáltással robogtam le úgy egy fél órája a pizzázóba és most karomon egy családi méretű pizza hatalmas dobozával csörtetek kifelé. A tervem az, hogy ezt mind én eszem meg. Na jó talán adok belőle Árnyéknak a cicámnak pár falatot, meg esetleg még az ikremnek meg az öcsénknek is egy kicsit. Csak mert szuper tesó vagyok. Pont azért és mert ünneplünk. Visszatért a memóriám nagy része. Anyám persze "látta ezt" előre. Bár azt látta volna, hogy baj lesz. Na mindegy... Nem vádolom, van még rajtam kívül két gyermeke, meg egy férje, akiken rajta kell tartania minden szemét. Míg agyalok közben nyitom is az ajtó egyik szárnyát és egyensúlyozok kifelé a kajánkkal.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 17:09 Ugrás a poszthoz

Márton László

Dől a FAAAA! Ja nem, csak én meg velem együtt a pizza. Na igen, így jár aki ilyen kis megalomán, hogy mindenből a legnagyobbat akarja. Két akkora cula és nem mellesleg éhenkórász testvér mellet, mint Orpheus és Sean nem tehetek mást. A családi pizza és így az én családom pizzája is megmenekül, hála egy pindúr pandúrnak. Ja nem, ez nem az a mese... - Huh, köszi, ha te nem vagy oda a vacsoránk! - nézek le arra, akinek köszönhetően nem lapult ki még jobban az a bizonyos kerek tészta rajta a sok mennyei finomsággal. - Hogy hívnak? - kérdem tőle - Csak, hogy tudjam kinek kérjek kitüntetést a parancsnokságon ezért a szép mentésért - mosolygok a kis emberre, akit hála az égnek nem ütöttem meg nagyon. Legalábbis nem panaszolt ilyesmit. Láthatóan jobban féltette a pizzámat, mint magát. Ez nagyon aranyos volt tőle, még a sikollyal együtt is.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 17:36 Ugrás a poszthoz

Ambrózia (  Kiss )

Még pár kezelés és utána végre mehetek a tesztekre. Megint megcsinálom majd a muglit is mert szeretem a kemény dolgokat a kezemben. Így például a szalámit, a kardot a pálcámat meg a lőfegyvert. Ma egy olyan terápiára megyek amit regressziós hipnózisnak hívnak. A mágikus verziója nem volt valami hatásos. Majdnem belefulladtam a merengőbe. Na de legalább kiderült, hogy elütöttek és el volt törve a karom. Egy ideje már kezdek visszarázódni az animágiámba és a varázslásba is, szóval azt mondhatom: Haladok! Más kérdés, hogy arra az istennek sem emlékszem, hogy mitől nem emlékeztem. Magára arra az eseményre ami miatt amnéziás lettem. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy talán soha nem is fogok. De úgy vagyok vele, hogy az egész múltamért egy emlék feláldozása nem túl nagy ár, és lehet jobb is, hogy nem tudom mi történt velem akkor. - Jó napot! Egy menettértit szeretnék kérni Szegedre - mondom a pénztárosnak amikor az ablakához kerülök - Igen, igen Budapesten át mennék majd a legközelebbivel - felelek neki és míg ő a jegyet bűvöli addig kicsit körbepillantok. Nem sokan vannak ma az állomáson. Ennek örülök. Igaz ha ezen múlik repülhettem volna, de most valahogy úgy érzem jobban esik majd a kupé kényelmes melege, mint a fagyosan hideg tél elei menetszél. - Nem, nem a legolcsóbb kocsitípusba tökéletes - mosolygok rá a hölgyre - Köszönöm, viszlát! - búcsúzom pár pillanat és a fizetés után. A hölgy pedig ez alatt át is adja nekem azt a bizonyos oda-vissza menetjegyet, ami kilépve a varázsvilágból sima, teljes árú vasúti jeggyé változik, míg visszatérve a mágusok lakta régióba bűvös vonatjegy lesz. Már csak valami harapni és innivaló után kell néznem az útra. Elindulok, hogy az indulásig hátra lévő fél órában levadásszak egy szendvicset és némi buborékokkal dúsan telített, cukorral és színezékkel megalkotott folyékony kísértés után.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 17:58 Ugrás a poszthoz

Márton László..khm bocsánat...Leo Wink

 
Nagy forma a kis srác, ahogy előadja magát. Bírom az ilyen belevaló kölyköket. A stílusa vicces, de nem nevetem ki, hiszen nagyon kedves is egyben. Egy mosoly azért felkúszik a számra, ahogy hosszú, úrias nevét hallgatom. - Örvendek a szerencsének Leo. Az én nevem Ophelia Chloe Donovan, de szólítson csak Elinek - nyújtok kezet neki, ügyelve a másikban lévő lakomás dobozra, ami teljesen stabilan áll ujjaimon. Már úgy mondom ki a nevemet, hogy tudom is kit takar. Jó, akadnak még tikkek, vakfoltok és üres járatok, de már csak néha és akkor is rövid ideig tartanak. Arra viszont már tényleg emlékszem, hogy én én vagyok. Szóval magabiztosan mutatkozom be a fiúnak. - Be bizony - mosolyodom el megint, meglepettségé látva - Mert, hogy auror volnék, de most épp szolgálaton kívül vagyok - ami végül is így is van. Más kérdés az, hogy mi okból dekkolok otthon. Már alig várom a kezeléseim végét. Szerencsére nem tartanak már soká.
  
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 19:12 Ugrás a poszthoz

Ambrózia
Smiley szerencsére nem haraptad le a fejem, úgyhogy marad

Atyaég, micsoda illatok! Nem tudom, hogy a nyálamat próbáljam-e letörölni a szám, vagy a könnyeimet a szemem sarkából. A nagyim sütött ezekhez hasonlóan isteni péksütiket, mint amikkel találkoztam ebben a kis bódéban. Nem csoda. Egy idős nénike az áruda egyetlen alkalmazottja és úgy sejtem a finomságok megalkotója is egyben. Az ég áldja meg a kezét! - Jó napot kívánok! Szeretnék kérni egy kakaós csigát, két túrós batyut, egy meggyes lepényt és egy lekváros fánkot is még mellé - sorolom fel a választásomat mosolyogva - Igen, ezt mind magamnak veszem, hosszú lesz az utam - nevetek rá a jóságos matrónára - Jaj dehogy, mind annyira csodásan néz ki és az illatuk is valami mennyei, alig tudtam ezeket is kiválasztani - diskurálok pedig érzem, hogy már nem vagyok kettesben a boltos nénivel a szűk helységben - Nagyon köszönöm! Minden jót és szép napot kívánok! Viszont látásra! -köszönök el illendően és ahogy megfordulok egy férfival nézek farkasszemet. Hű azannyát, de helyes - fut át agyamon, ám ekkor megszólal és nekem elkerekednek a szemeim. - Jó napot önnek is öhm..Uram - na most vagyok ám bajban, mert nem emlékszem ki is lehet, pedig ő tuti ismer engem. Még akkor sem javul a helyzetem amikor már a keresztnevét is elárulja és érdeklődik egy ügyről - Oh, nos... - dadogok és pirulok, mint egy tini. Ekkora égést. Ebből a slamasztikából, hogy fogok kimászni? Hála a magasságosnak talán mégis velem van a szerencse, mert beugrik valami egy virágféleségről - Az Ambrózia ügyben...- próbálok összevakarni minden morzsányi emléket, de csak az jut eszembe, hogy Valentina említette ezt a virágnevet, de aztán már nem nagyon beszéltünk róla. Ráadásul itt tornyosul előttem ez a félisten kinézetű hapsi Henrik...Henrik...Hallottam már valahol a nevét...De hol? Nézek rá kicsit üresnek tűnő tekintettel, pedig az agyam fogaskerekei úgy kattognak idebenn mint az őrült. Csak egy kis emléket! Kérlek csak egy foszlányt!
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 19:23 Ugrás a poszthoz

Leo

Azt hiszem eddig még nem találkoztam olyannak, akinek ennyire tetszett volna a nevem és jól hangzott volna ahogy kielemzi a becézését. A szívem megtelik szeretettel, szinte érzem. Na de nem vagyok én mézes bödön, szóval teljes aurori komolyságot kérem! - Ahogy mondja Leo úr. Bűnüldöző, rossz fiúkat elkapó és a jókat védelmező, néha álruhás fajta - foglalom össze mindazt amire kiképeztek és amit szerettem és amit már nagyon vágyok csinálni újra. - És mi szél fújta önt ide? - kérdezem és átveszem a dobozt a másik kezembe, majd úgy helyezkedem, hogy a fiúcska és én ne álljunk senki más útjában. Legszívesebben le is guggolnék, hogy ne kelljen a srácnak felnéznie rám. Mákja van mert nem nőttem magasra, de azért na..
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 19:57 Ugrás a poszthoz

Ambrózia
ne bánts kérlek, szeretlek, tudod *-*

Henrik kedvesen és mosolyogva kijavít. Ambrózy...Uram irgalmazz! Ez nem lehet igaz...Így lebőgni egy ilyen férfi előtt. Ez szégyen! Szerintem megpályázom a Darwin díjat. Esélyes, hogy simán el is nyerném. Két választásom van. Vagy azt mondom, hogy ez egy kódnév az ügyben, hogy rejtve legyen, de akkor biztosan tovább faggatna. Vagy bevallom az igazat értelmet adva az idióta viselkedésem egy részének. Pár pillanatig morfondírozok csupán a dolgon mielőtt szóra nyitnám a szám és egyenesen ránéznék. - Sajnálom, elvesztettem az emlékezetemet és még töredékes a memóriám. Most is épp egy kezelésre utazom, hogy ez az állapot minél előbb teljesen elmúljon - zöld szemeimben őszinteség csillog, ajkam szomorúan görbül lefelé mert tényleg bánt ez az egész helyzet, hiába nem tehetek róla - Nem emlékszem sem önre sem az Ambrózy ügyre. Bár ne így volna, de bevallom, ha nem mond semmit inkább gondolom azt, hogy valaki olyan, akivel valami más természetű ügyet felejtettem el - nem tudom mit is mondhatnék még, lehet ezt sem kellett volna. Jobban járok, ha nem keverek személyes gondolatokat ebbe az egész találkozásba és tisztázom az ügyet érintő félreértést. Átirányítom az én kedves kis vörös barátnőmhöz, mert abban biztos vagyok, hogy ő tudja azt, amit én most még nem tudok - A kolleginám Kapitány Valentina vette át azt hiszem, tőle tud érdeklődni róla - összevonom szemöldökömet, lemondóan sóhajtok és megrázom kicsit a fejemet. Tényleg olyan nehezek ezek a szituációk. Hány lesz még vajon? Hány ember fog csalódni bennem vagy hülyének nézni mire visszakapom a múltam részleteit? Hátha ez a hipnózis segít. Az ég adja, hogy használjon...
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 20:20 Ugrás a poszthoz

Leo

Ilyen gyereket akarok! Ennyi. Szerintem haza fogom vinni. Na jó, nem, de nagyon bírom ez tény. Az arcát látva nem tudok elfojtani egy jókora vigyort. Annyira komolyan veszi az egész auror témát, hogy az elképesztő. - Azért párat elmondhatok - suttogom neki mosolyogva - Voltam egyszer egy herceg védelmezője, akinek kardvívást tanítottam a palotájában. Meg voltam balerina egy Orosz társulatban és fotómodell New Yorkban - mesélem átéléssel és némi titokzatossággal - De a többi bizony, tényleg titok - kacsintok a kis kölyökre. Nagyon képben van és ez tetszik nekem. Remélem, ha felnő auror vagy valami hasonló lesz belőle, bár az aggaszt picit, hogy csak így elcsatangol otthonról. Aztán látom valami miatt ficeregni kezd és elővesz egy papírt meg egy tollat a zsebéből és megszólal. Na most rajtam van a csillagszeműsködés ideje. - Oh...Hát persze Leo, persze... - dadogom megilletődve de nem múló mosollyal. Teljesen levett a lábamról ez a fiúcska. Beleszerelmesedtem, kész. Ezen nincs mit szépíteni. Elveszem a tollat és a papírt ha felém nyújtja és az aláírásom mellé még egy kis oroszlánfejet is rajzolok neki meg egy mosoly jelet a végére.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. november 23. 20:27
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. november 23. 21:12 Ugrás a poszthoz

Leo

Láthatóan megbabonáztam a kis krapekot, még akkor is, ha az utolsó álcámat nem teljesen értette. A másik kettőtől lepadlózott, mint én attól, hogy ő meg az én aláírásomat kérte. Ilyen még nem történt velem. Soha, de soha. Így ez a nap innentől becsben lesz tartva és igyekszem mindig emlékezni rá, már ha megint el nem vesztem a memóriámat, mint a formatált flopi. Átadom neki a pizzás dobozt míg írok és rajzolok, aztán odanyújtom neki a cetlit és látom rajta azt a mérhetetlenül tiszta gyermeki örömöt. Odavagyok. Tökéletesen illik hozzá a neve, ehhez kétség sem fér. Megdicséri a szignómat amitől megint elolvadok, de igyekszem tartani magam és nem vigyorogni non-stop. Majd felajánlja segítségét, hogy hozza egy darabon a pizzámat. Remélem felnőve is ilyen jólelkű férfi válik majd belőle. Természetesen hagyom lovagnak lenni és együtt megyünk egy ideig. Mesélek neki közben és felelek azokra a kérdésekre, amiket ő feltesz. Egy kereszteződésnél elköszönünk egymástól és én annak reményében engedem útjára a kis oroszlánt - mert nem kell őt ám otthona ajtajáig kísérnem-, hogy épségben hazaér és még viszontláthatom.


Köszönöm a játékot! Smiley
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. december 25. 07:53 Ugrás a poszthoz

Ambrózia
pedig tényleg szeretlek :3

 
Henrik, igen ez a neve, most már megjegyeztem. Nagyon meglepődik azon, amit mondtam. Az igazság mindig sokkal döbbenetesebb tud lenni, mint bármilyen vad hazugság. Legalábbis ebben az esetben mindenképpen. Na de a férfi bizony közben megértően folytatja. Hallgatnám napestig ezt a hangot. - Ön bocsásson meg, hogy fel sem ismertem és a nevébe is belebakiztam - mosolyodok el azzal a bájos, kiskutyás tekintettel, amit a családomon kívül kevesen láttak tőlem. Zöldjeimmel ezután inkább gyorsan másfelé kezdek tekintgetni. Olyan ciki ez az egész helyzet, meg ahogy viselkedem. Hol az auror profizmus és érzelmi elszigetelődés az ügy érintettjeitől? - kérdezné a kiképzőm. Hol? Hát nézzen már rá! Neki nem tudnék hazudni vagy rideg lenni vele. A tárgyalóban is nehezemre esett...Egek egy emlék beugrott róla! Meglepetésemben picit összevonom a szemöldökömet és a fejemet is megrázom. Úgy tűnhet számára, hogy ez az ekkor mondott szavaira adott első reakcióm - Tudja...személyes természetű...Udvarlás természetű - ejtem ki a vallomással felérő szókapcsolatokat a számon és legszívesebben instant elásnám magam szégyenemben. Jobb lesz beszereznem egy ásd-el-magad felszerelést, mert még egy ekkora égést nem hiszem, hogy el tudnék viselni. ezután azért megkíméli az életem, mert tovább beszél és tereli a szót az előbbi témáról. Hála az égnek. - Rendben, ahogy önnek a legmegfelelőbb - bólintok egyetértően, hiszen rajta áll, hogy mit kezd az infókkal és Valentinával. -Hm... - órámra pillantok - Nekem is hamarosan indul a vonatom - nézek rá megint a férfira. Őszinte érdeklődése megenyhít - Egyáltalán nem. A saját lakásomban támadtak meg. Azt, hogy ki volt nem tudom, de a gyógyítók szerint egy nagyon erős memóriatörlő bájitalt itattak velem. Az volt a szerencsém, hogy valamennyire fizikailag és agyban is tudtam védekezni így nem lett belőlem csini zombi csak átmenetileg mentem át alzheimeresbe - mesélem végső soron kedélyesen. Annyit keseregtem már és küszködtem, hogy ha nem venném poénosra telesírnám a Balatont. Rá kellett jönnöm, hogy amúgy is magamnak köszönhetem, ami történt. Nem voltam elég óvatos, figyelmes. Úgy viselkedtem, mint egy dilettáns nyeretlen kétéves. De a szakmai részt jobb is nem feszegetnem. Örülök, hogy "csak" ennyivel megúsztam. Főleg annak ellenére mennyi alapvető hibát követtem el akkor este. Láttam, hogy betörtek. De én idióta nem hívtam erősítést, hanem bementem, hogy majd elintézem. Nem vártam, hogy történjen esetleg valami. Nem egyenesen besétáltam és nesze neked! Az első lecke amit az akadémián tanítanak, hogy figyelj és várj és egyedül soha ne akciózz, mert az életedbe kerülhet. Nem is értem mi jött akkor rám...Totálisan megbuggyantam és meg is kaptam érte a magamét a sorstól. Az ilyen hülye lépéseket még anya sem látja előre. Pedig biztosan szólt volna, hogy legyek óvatos. De már kicsiként is kiborítottam a hirtelen döntéseimmel, amiknek már akkor is beláthatatlan következményei lettek.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. december 26. 14:24 Ugrás a poszthoz

Leo és aki magával viszi

"A pályaudvar már egy megszokott állomás" Dúdolom magamban, ahogy sétálok a peronon. Nem utazom ma sehová. A kezelések havi szintűek és már állományban vagyok, de ma szabadnapom van. Csak azért jöttem, mert jóban lettem a pékségben dolgozó nénikével és ideje beszerezni tőle a karácsonyi sütemény adagomat. Annyira finomakat csinál, hogy néha az az érzésem a nagymamám reinkarnálódott benne. Jókat trécselünk és még párszor kapok grátisz egy-egy süteményt. Azt mondja én vagyok az új fajták tesztközönsége. A szent sélért feláldozom magam. Szoktam mondani vigyorogva. Szóval csípem a mamust nincs mit szépíteni ezen. Azért is jöttem még, hogy odaadjam neki azt az aprócska ajándékot amit vettem. Kis semmiség, de szerintem örülni fog, ha meglátja. Dolgom végeztével és két nagy szatyornyi finomsággal ballagok, amikor egyszer csak: Ez az a kisfiú, hogy is hívják? kutatok az emlékeim között. Leo? Ez az Leo! Mi a francot csinálhat itt, ráadásul egy szál egyedül? Na jó. Ezt már csak kiderítem. Gondoltam magamban és elkezdtem figyelni és követni a fiúcskát. Emlékszem, igen bizony emlékszem, hogy egészen jóban lettünk és megígértem, hogy még találkozunk. Legfeljebb, ha úgy látom majd oda fogok menni hozzá és hazakísérem, vagy oda, ahová tart. Nem is értem, hogy hagyhat valaki egy ilyen kicsi gyereket ennyire egyedül. Mi van, ha elkóborol, vagy elrabolják. Hát hol van a szüleiben a felelősségtudat?! Most komolyan?! Szégyen. Szegény kis srác meg azt hiszi fankón ez a természetes. Ilyenkor örülök, hogy ez én szüleim nem ilyenek voltak. Na de most koncentráljunk a feladatra Donovan! Leveszek az egyik szatyor tartalmának tetejéről egy muffint és azt majszolva eredek hát a lurkó nyomába. Álcámat szürke szövetkabátom, zöldeskék sálam és sapkám alkotja. Lassan kerülgetve az embereket követem tehát.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2019. december 28. 08:09 Ugrás a poszthoz

Leo és aki magával viszi

A kis srác megáll egy ponton. Na végre. Így én is keresek egy jó rálátást adó helyet és úgy csinálok, mint aki annyira keresné a táblán az induló vonatát, mintha az élete múlna rajta. Erre nem odajön egy öreg, hogy ez ám az érkező tábla aranyoskám. Csodás! Már csak te hiányoztál papikám, de tényleg. Megköszönöm a tanácsát, kicsit ingerültebben mint az indokolt lenne és egy táblával arrébb állok. Még innen is egészen tisztán látom a célpontot. Ez a lényeg. Állok és nézem hol a táblát, hol megfigyeltemet. Percek telnek el így. Ám egyszer csak, mit látnak szemeim, egy ürge lép oda Leohoz. Mintha beszélne hozzá de, hogy mit is mond azt a háttérzaj miatt nem hallom. Eljött tehát az én időm! Elindulok feléjük. - Szia Leo - köszönök a fiúcskára régi jó barátként, jelezve az idegen felé, hogy nincs ám egyedül a kiszemeltje - Jó napot! Tudok önnek segíteni valamiben? - kérdezem, s bár hanglejtésem nem barátságtalan érezhető belőle, hogy nem kedvességből tettem fel kérdésemet. Zöld szemeim szúrós, vesébe látó tekintetét vetem felé. Úgy helyezkedem, figyelve minden mozdulatára, hogy amennyiben bármi gyanúsat látok, vagy csak felmerül bennem, hogy szándékai tisztességtelenek, azonnal reagálni tudjak. Ha úgy hozná a szükség sok dolgot megtennék kis barátom védelme és testi épsége érdekében. Nem, nem kezdeném el itt a kis kölyök előtt gyepálni, de teszek róla, hogy ne legyen kedve többet gyerekere hajtani.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2020. január 7. 06:46 Ugrás a poszthoz

Leo és az Apja(!)

 
Ezt a lebőgést! A fene egye meg! Woodynak tényleg igaza van, mindent elcseszek mostanság. De ennyire?! Elámulok magamtól...Lehet mégsem kellene aurorként dolgoznom. Visszaigazolhatnék a vívószövetségbe valahogy. Vagy mondjuk folytathatnám a félbehagyott egyetememet. Vagy bármi mást, csak ekkora égést ne kelljen elszenvednem még egyszer. Ezek a gondolatok kószálnak kietlen belsejűnek tűnő koponyámban, miközben kezem és szám szinte automatikusan mozog. Míg kis barátom és apja tisztázzák a személyem körül kialakult félreértést inkább bölcsen hallgattam. - Ophelia Donovan - rázok kezet a férfival és mosolygok Leora, de magamban legszívesebben a föld alá süllyednék el szégyenemben - A tisztelet inkább az önöké, hogy bíznak bennünk - próbálom menteni a menthetőt. Ha van még mit egyáltalán. Olyan hülye helyzetbe hoztam magam megint, hogy csak pislogok mint hal a szatyorban. Már megint az állomáson. Múltkor Ambrózy előtt is itt sikerült idiótát csinálnom magamból. Kerülni fogom ezt a helyet az hét szentség! Pörögnek a kerekeim, driftel az agyam és porzik a velőm, de még mindig totális zavarban vagyok. Aztán jön a "Deus ex sas", ahogy Sean nevezi az Isteni közbeavatkozást, mióta láttuk a Gyűrűk Urát - Igazából épp beépültem és egy nagyon fontos személy biztonságára ügyeltem - felelem a hirtelen megváltó ötlettől vezérelve miután letérdelek Leo elé, hogy arcom egy magasságba kerüljön az övével - A tiédre - mondatom után felegyenesedem és az apjához fordulok - Sajnálom, hogy úgy magára dörrentem, csak tudja sok eltűnés aktáját voltam szerencsétlen olvasni - mentegetőzöm szomorkásan. Remélem megért és nem fog neheztelni rám. Már így is elegen utálnak és annyi ember szemében lettem zakkant tyúk, hogy két kezem kevés hozzá, hogy megszámoljam. Valahogy kezdem azt érezni, hogy meghasonlottam és életem kizökkent medréből. A folyó szabályozásoknak sosem voltam híve. Itt az ideje kikérnem látnok anyám tanácsát és belepillantatnom vele a jövőmbe. Semmi kétség, a változás szele megcsapott.
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2020. január 19. 10:10 Ugrás a poszthoz

Apa és Fia


Most leromboljam a piedesztált, amire az aurorokat állították? Komoly döntés. Nehéz megállni, hogy az ember nem tetszelegjen, ha ennyi dicséretet és rajongást kap csak azért mert aurornak csúfolják. Az a rákfenéje ennek, hogy én nem érzem magam lassan jól a ténytől, hogy az vagyok. - Azt hiszem a valódi hősök azok, akiket megmentünk, akik túlélnek támadásokat, harcokat civilként. Mi csak tesszük a dolgunkat, amire kiképeztek bennünket – próbálok kicsit csökkenteni a hagymázasságon, ami az egész szakmát körbeveszi. Leo mágikus megmozdulásaira csak mosollyal reagálok, mert elszomorít, hogy egy ilyen lelkes kis krapek nem kapott a sorstól varázserőt. Ez azért szemét dolog. Ebből a kis srácból hihetetlen jó mágus válna. A fene enné meg...na mindegy. Ez van. Becsületére váljék, hogy kvibli létére ilyen halál vagányan áll a dologhoz. Közben míg én rajta kattogok zajlanak ám az események. Alig győzök felzárkózni, de azért kiteszem szögletre. -  Bizony, hallgatni az apukánkra nagyon menő dolog. Ez az egyik auror alapszabály is, amit én is hallottam párszor az én apukámtól – mosolygok az apa-fiú kettősre – Tudod nekem az apukám is auror volt ám, és mindig ezt mondogatta nekem és a tesóimnak – mesélem kedvesen és közben végre nem kell erőlködnöm, hogy eszembe jussanak. Tisztán itt vannak előttem. Orph és Apa arca, miközben ikremmel állunk hátra csapott kézzel, huncut mosollyal és hallgatjuk a dorgálást, mert megint valami kópéságot követtünk el. Seant már mi okítottuk, de őt sem kellett félteni, ha csintalankodásról volt szó, bár a versenysport miatt kevesebb ideje és energiája maradt a dologra. - Igen, igyekszünk odafigyelni egymásra, főleg a gyerekekre – erősítem meg a férfit, pedig sajnos ez azért nem egészen igaz. Pöpec példa rá az ami velem történt. Más kérdés az, hogy abban az én saját felelőtlen hülyeségem is jócskán benne volt. - Igazán nem szeretném feltartani önöket – mondom mindkettőjüknek – Örülök, hogy megismerhettem – mosolygok Dominikra és amennyiben elfogadja, búcsúzásként kezetfogok vele – Te pedig, légy jó – nyújtom kezem kis barátomnak is, hogy ős e maradjon ki a jóból – Remélem legközelebb ha összefutunk akkor meghívhatlak egy szelet pizzára, persze csak, ha az Apukád megengedi – nézek fel a férfira és bízom benne nem tiltakozik az ötletem ellen. Ha akar majd persze ő is csatlakozhat. Ezután elköszönök tőlük és hazafelé veszem az irányt. Lehet betérek a pubba egy pohár borra, de inkább megeszek suttyomban pár süteményt azok közül amiket a szatyraimban viszek az ünnepekre a családomnak. Most valahogy jól is fog esni, hogy pár napot velük tölthetek. Leo és Dominik eszembe juttatta milyen jó is volt kicsinek lenni. Biztosan megölelgetem Apát ha megérkezem hozzájuk. Be kell ismernem: Hiányoznak.
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2020. január 19. 10:11
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2020. január 27. 12:35 Ugrás a poszthoz

Szép jó napot fiatalok! Mi folyik itt az Offban? Cheesy
Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
RPG hsz: 101
Összes hsz: 184
Írta: 2020. április 30. 17:47 Ugrás a poszthoz

Thomas Middleton - 2020.04.29. 21:35
kinek hogy telik egy napja különben mostanában? meséljetek! néha csak így helyzetjelentgetünk, de annyira részletezni nem szoktuk és olykor csak sejteni lehet, ki az, aki otthon maradós, ki dolgozik stb. pedig tökre érdekelne, BKsok között ez hogy alakul


Néha kidugom az orrom vásárolni. Olyankor szűrős maszk, kesztyű, fejre kendő. Muszlim életérzés. Ezen felül ki sem mozdulok. Helyette főzök, eszem (sütni is próbálok néha), hízok Cheesy , varrok, BK-zok sokat és próbálok online szociális életet élni.  
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Donovan összes hozzászólása (83 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Fel