36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Andretzky Korinna összes hozzászólása (144 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 6. 21:21 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


- Szivike, valami baromi erősen egymáshoz láncolt titeket pár napja. A sors, a végzet, a pia, nem tudom, de ez azért eléggé komoly, nem?
Oké, bennem is eléggé dolgozik az alkohol.
- Sétáljunk! Nézzük meg a cuki bongyor mit művel.
Csapok most én az asztalra és pattanok fel. Mehetnékem van.
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 6. 21:34
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 6. 21:46 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


- Persze, ne parázz már! Hozd az üveget.
Én is felkapom a sajátomat, aztán belekarolva a lányba, indulok el vele kifelé.
- Irigyellek, abból amit láttam, nem csoda, hogy nem tudsz nem rá gondolni. Ha nem lenne ez a Jack-ügy, én is arra gondolnék.
Fejtem ki a véleményemet nevetve, miközben integetve, szépségkirálynősen kivonulunk.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 6. 21:54 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


- Neve... ve... vethetsz.
Nevetek én is, mert ez a lány haláli, imádom. Annyira imádom, hogy egy puszit is nyomok az ajkaira.
- Gondoltam rá, mert amikor dolgozik, az valami elképesztő. Komolyan, ha egyszer rákap valamire, valami történelmi izéra, csak nézd.
Én akkor, amikor láttam, még házas voltam, szóval én is csak néztem, aztán meg felnőtt.
- De nem tehetem, amíg szerződésem van vele. Vagyis 2020 november 15-ig. De akkor, majd félhetsz.
Nevetek, ahogy becsukódik utánunk az ajtó, és vidáman vonulunk végig, hogy utána tényleg leskelődjünk.


// Love Love Love //
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 6. 22:34 Ugrás a poszthoz



Nem bánom, hogy nem történt semmi. Jesszusom, ki vagyok én, és mit csináltam Andretzky Korinnával?! Nem érem be azzal, ha nem történik semmi. Most mégis, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy úrilány voltam. Anyám biztos büszke lenne rám. Hah! Nem. Az a boszorkány sosem örül semminek.
Visszaérkezve a szobámba, hosszú, forró fürdőt vettem, narancsillattal és fahéjjel betöltve a gőztől párás helyiséget. Imádok addig a vízben lenni, míg olyan öregnek nem néz ki a bőröm, mintha száz évet éltem volna. Feldobtam egy tisztító maszkot is, és mostanra tökéletesen ellazulttá váltam.
Ilyenkor jönne jól az álom, ami azonban nem nagyon akar jönni. A mai délutánon gondolkozom, a velem szemben ülő férfi mozdulatain, kéztartásán, szemén. A szeme titkokkal és fájdalommal teli, mégis izzó. Vággyal töltött meg, tudásvággyal és vággyal az iránt, hogy megismerjem őt. Mi történt volna, ha történik valami? Azt hiszem, csalódott lennék. Nem azért, mert nem élveztem volna, szerintem igen, hanem azért, mert ha ma történik valami, az a végét jelentette volna valaminek, ami éppen csak elkezdődött. Hiányzott ez az életemből, ez a kihívás, ez a valami plusz, amit Jack képvisel éppen ebben a pillanatban.
A párnáimat igazgatom, amikor a koppanások megtörténnek, érzem, ahogy szívem egy pillanat alatt békés dobbanásait ütemes, akaratos veréssé erősítik. Csupán csak két apró koppanás, lehetne akármi, de én tudom, hogy a holló az. Ajkaimat megnyalom, éjjeli ruhámat lesimítom, miközben megfordulok, és az ablakhoz lépve, kitárom azt.
- Jó estét, Walid!
Köszöntöm mosolyogva, ahogy utat engedek neki a meleg helyiségbe. Biztos számára is jól esik, hogy nem kint, a hidegben várakozik. A levél szinte égeti a lelkem, azonnal ki akarom bontani, ám önuralmam jeleként először óvatosan - persze, ha engedi - megsimítom a madár fejét.
- Köszönöm, hogy ilyen későn eljöttél hozzám.
Mondom neki dallamos hangon, miközben leoldom a levelet, és a székbe ülve azonnal olvasni kezdem. A dió említésénél elmosolyodom, és a hollóra pillantok.
- Máris jövök.
Egy ilyen birtokon ne lenne? Gyorsan a papucsomba bújva, köntöst húzva lépek ki a folyosóra, magára hagyva a hollót néhány percre.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 6. 23:12 Ugrás a poszthoz

Walid


Egy közepes tálba diót szedek, ilyenekből szoktam reggelizni, hasonló magokat, müzlit, joghurttal. Nagyon szeretem, hogy itt mindent megtalálhatok, van hol aludnom, és még fizetést is kapok. Olyan most ez nekem, mint valami túra. Ahogy jó kedélyűen, szinte már mosolyogva - hiszen az előbb egy hollót simogathattam - haladok vissza, hallom a puffanást. Nem nagyon, de valami tompán puffant. Talán a nyitott ablak miatt egy könyv. Azonban nem. Bár könyv lenne.
- Jaaj, Walid!
Rémülten szaladok oda hozzá, és ellentmondást nem tűrően, de finoman emelem fel a madarat a földről. Szerencsétlen, most már biztos vagyok benne, hogy nagyon nem tett jót neki a hideg. Talán nagyon messziről jött. Jobb kezemmel a mellkasomnál tartom, míg a ballal becsukom az ablakot, majd az ajtót is. Nem akarom a ház többi tagját zavarni. Lassan mozgok, nehogy a bajba jutott madárka megijedjen tőlem, és a tálat felvéve, vele együtt ülök le az ágyra, finoman a pokrócra téve.
- Jack biztosan vár vissza, de lehet jobb lenne, ha inkább itt töltenéd az éjszakát, ma nagyon hideg van odakint. Hoztam diót.
A tálat elé téve, remélem, hogy egy kis boldogságot juttatok belé. A kandallóban jólesően ropog a tűz, kellemes meleg van a szobában. Egy különös erő miatt újra és újra meg kell simítanom Walidot, annyira fenséges, annyira gyönyörű madár. Van benne valami különleges, nem tudom megmondani, hogy mi, de olyan, mintha Jack egy része is itt lenne most velem a szobában. Ettől a gondolattól egészen zavarba jövök, elpirulva sütöm le a szemem, és halvány mosoly kúszik az ajkaimra.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 8. 16:42 Ugrás a poszthoz

Opelia Carolina Brown
Velencézünk

Amikor megláttam a baglyot, nevettem. Olyan hangosan, hogy azt hittem, az egész környék velem nevet majd, mert nem bírom abbahagyni. Aztán mégis megembereltem magam, és elővettem a legbevásárlósabb szettemet, és egy is táskába összedobáltam a legfontosabbakat. Út közben a lista kibővült egy üveg borral is, és bumm meg is érkeztem az újdonsült nőmhöz. A lapos cipő talán meglepő lehet neki, de imádom, a legkényelmesebb, olyan, mintha egy mamuszban mászkálnék, és amikor shopping van, akkor fontos a legkényelmesebbnek lenni, hogy mindent meg tudja venni, ami kell, és hát leginkább azt, ami nem, de dögös.
- Mondtam már, hogy sosem jártam még itt?
Imádom a hely pulzálását, a lüktető tudást. Szívesen elnézelődnék, ha nem akarna mindenki, de tényleg mindenki eltarolni. Komolyan emberek, hát itt állok! Nem is vagyok olyan alacsony, hogy ne szúrjanak ki, ráadásul a hűvösebb idő miatt olyan vagyok, mint egy jól kibélelt rongybaba. Viszont, ha menni kell, hát menni kell, követem a szőkét.
- Dögös és el. Temetésre. Amikor majd víg özvegy leszel, akkor jó lesz, de most még életben akarod tartani a fiút. Vagyis, ugye tudod, hogy a srác nélkül nem működik?
Komolyan nézek rá, de persze egyből el is nevetem magam. Hát persze, hogy tudja, csak egy kicsit fel akarom pörgetni, különben sem kel az első ruhánál leragadni.
- Olyat akarsz, amitől leesik az álla? Legyen akkor bársonykék, tüzespiros, méregzöld, olyan, amiben kitűnsz a tömegből. Tudod, a váó-hatást kell elérni. Mondjuk ott van az a kék, olyasmi?
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 8. 19:46 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


- Esküszöm, hogy nem.
Jobb kezem a szívemre teszem, míg a balt felemelem. Tényleg nem voltam még itt, ami azért is érdekes, mert a Vatikánban meg már igen. Jó kis boszorka vagyok én, mi? Szóval most nekem dupla akkora öröm, egészen addig, amíg el nem kapják a kezem, és el nem kezdenek rángatni. Nem értem, hogy mi történik, még csak nem is loptunk, hiszen az utcán állunk, de engedelmesen követem Opheliát, mert nélküle igencsak elvesznék itt.
- Hova hoztál?
Kérdezem végül felocsúdva a csodálkozásból, végignézve a sorban elhelyezett első három szoknyán: unalmas, alaktalan, csúnya színű. Az ujjaimmal épp csak megcsippentem a negyedik anyagát, és tudom, hogy ez abból a szúrós anyagból van, ami egész nap irritálja a bőröd és szeretnél tőle megszabadulni. Mondjuk, megvan benne ez a lehetőség is. Elképzelem, ahogy Jackkel beszélgetek az életről, és egyszer csak már annyira nem bírom a ruhát, ami rajtam van, hogy simán letépem. Nem tudom meghatározni, milyen lenne a tekintete. Vajon tetszene neki, hogy fehérneműben lát? Azt hiszem, nem, ő inkább a gondolataimat tartaná vonzónak, ami elég nagy szívás, mert ha tudná, mennyire mocskosan gondolkozom róla, a szemébe lógó kósza tincseiről, masszív tenyeréről, azt hiszem, világgá futna.
- Az exed? De hát miért futottunk elő előle?
A nyakamat nyújtogatva próbálom kiszúrni a srácot, de olyan nagyon rossz a szög, hogy innen nem látok semmi érdemlegeset, sőt az se biztos, hogy jó embert nézek.
- Miért nem mondjuk inkább azt, hogy rám cserélted le? Én olyat adok neked, amit ő nem tud megadni, és így nem nagyon akar próbálkozni. Majd azt mondjuk, te vagy a férfias a kapcsolatunknak, én meg a cuki diáklányod.
Még kettőt pillogok is, ahogy rá nézek, és remélem, minden érzelme kiül az arcára, mert imádom megbotránkoztatni az embereket.
- Na de komolyan, frusztrál ez a hely és nagyon kíváncsi vagyok rá! Légyszikeee!
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 8. 20:52 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


- Nem félsz, hogy meglátott, és utánunk jön?
Én azért pislákolok hátrafelé, mert, ha esetleg úgy van, hogy de, akkor azért látni akarom, hogy milyen. Szeretem látni az embereket, nézni őket, új történetet adni nekik. Azt hiszem, az írás egyfajta elmebaj is nálam. De nem zavar, élvezem minden pillanatát. Viszont engedelmesen követem az emeletre, és amikor megállít, és elmondja a tényt, hogy nem szólt a vőlegényéről, "ó"-t formázok az ajkaimmal.
- Ophelia Carolina Brown! Azt akarod mondani, hogy a kisgyerek szólt róla, hogy van menyasszonya, te meg nem mondtad neki, hogy volt vőlegényed? Hát nem megnyugtattad volna a szegény kis csóró lelkét? Szégyelld össze magad!
Húúú, de megszidtam mi? Mondjuk ez egészen addig tart, amíg körbe nem nézek, onnantól már nem megy a szigorú nézés, hanem inkább a "kit érdekelnek holmi hímek" arcom jön elő, ahogy körbenézek.
- Biztos, hogy még mindig ott vagyunk, ahonnan elindultunk?
Ez a fenti részleg nem olyan, mint ami lent volt. Mi az a varrás, amikor itt fent tündér kezek forrasztották egymásba az anyagokat? Ezek isteniek és gyönyörűek. Csak nézek, és nem térek magamhoz a színektől és a formáktól.
- Tutira meghaltam. Remélem az arcom szép maradt.
A két kezem közé fogom az arcom, és nézem a kiállított darabokat. Én mondjuk megtalálom azt, amit magamnak akarok egyből, de nem magammal akarom kezdeni, hanem Opheliával, ő már volt együtt Arieval, és akar is lenni, én ellenben csak az elmémben válok eggyé Jack-kel. Oda meg akármit felhúzhatok.
- Mondj egy színt!
Szólalok meg hirtelen, és Ophelia felé fordulok.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 9. 19:26 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


Megint jön a feketével! Hát komolyan mondom, én ezt a nőt annyira meg fogom csapkodni, hogy nagyon. Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk. Ha az életem múlik rajta, akkor sem lesz feketében. Tudom, tudom, a fekete mindig jó és sosem okoz gondot, mindenhez illik, bármilyen alkalom is legyen. Nem. Csak így nem.
- Legyen vörös. Az nagyon izgató.
Szerintem a vörös, a halvány bőrével, a szőke hajával olyan, ami igazán fel tud spannolni egy férfit. Arie szerintem a puszta lététől is lázba jönne, nem értem, mit parázik itt, de ha neki kell még egy kis tuning, akkor már dobjuk meg rendesen a dolgot. Szóval keresem az igazit, miközben Oph megszólít.
- Oké, ezt nem tudom nem felhúzni. Sőt, nem tudom, nem megvenni. Nem! Előbb felpróbálom.
Maximum egy hollónak fogok tetszelegni, nagyobb bolondságok is történtek már a világban, neki meg legalább megtehetem, anélkül, hogy totál idiótának nézne. Nem tudom, hogy Jack mit gondolna arról, hogy "ezt a ruhát miattad vettem meg", nem szoktunk ilyen egyszerű dolgokról beszélgetni. A ruhát átvéve magam elé tartom, és színpadiasan forgok is benne egyet, majd a nevetésem megakad, a mozdulataim megállnak, és mint akinek rohama lesz, nézek előre, de nem mozdulok, csak nézek.
- Oph? Ott van.
Még a hangom is lehalkítom, pislogok kettőt, de nem tűnt el, ott van. Ott vár ránk.
- Ott a tökéletes vörös ruha.
Végül a kezem kinyújtva mutatok előre. Ott van, határozottan, de félek, ha elindulunk arra, akkor eltűnik. Tudom, hogy az az igazi, én az ilyenben nem tévedhetek, egyszerűen nem. Ő az.  
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 11. 21:39 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


- Nem is gondoltam, hogy abbahagyjuk.
Felelek kacarászva. Nem szeretek semmit félbe hagyni - hahaha -, így aztán ameddig van nálam pénz, addig költök. Amúgy ebben nagyon határozottnak gondolom magam. Elhozok egy összeget, és annyi, egy centtel sem több. Nincs olyan, hogy még egy keveset hozzárakok. Mondjuk olyan se nagyon, hogy maradt volna bármi is belőle. Ha még egy kicsit marad, akkor azt is elverem, maximum egy nyalókát veszek belőle, de nem mehetek haza maradvány pénzzel, mert akkor összedől az életem.
Aztán meglátom őt. A csodaruhát, és látom Ophelián is, hogy ez lesz az igazi. Ettől Arie álla leesik. Ha nem, akkor meleg, bár nem, a melegek álla általában leesik egy csinos darabtól, és sok mindennek mondanám a múltkoriak után a fiút, de annak nem. Korábban amúgy volt gyanúm rá, annyira semlegesen viselkedett Larával is és velem is, hogy szinte felháborodtam. Aztán Lara mondta, hogy az a baj, hogy nekünk nem az van alul, amit ő szeretne. Aztán meg még meg sem írtam neki, hogy ez mennyire nem igaz.
- Elviszem még őt is.
Kapok fel egy random ruhát, mert olyan szép méregzöld színe van, meg se nézem a méretet sem, csak ellibbenek a próbafülke felé, és jól nekiállok a ruhacserének. Először azt húzom fel, amit partnernőm választott nekem, és egy pillanatra eláll a lélegzetem.
- Van benne egy fekete betét, oldalt.
Kint nem tűnt fel, de most, ahogy elrendezem magamon a ruhát, látom, hogy a kék csoda oldalán csipke betét van, méghozzá fekete. Kilépve a próbafülkéből, kettőt koppantok a másikon, és ha engedik, akkor belépek, kell a kritika.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 15. 17:17 Ugrás a poszthoz

Édes Celestyna
A Zug


Szusszanva nézek körbe a lakáson. Nem nagy, de végre tisztaság van. Az első olyan decemberem volt ez a mostani, vagyis most már tavalyi, amikor nem itt töltöttem az év utolsó napjait. Itt voltam, a főbb napokon, itt töltöttem az „ünnepeket”, aztán el kellett mennem dolgozni, majd visszajöttem. El kéne engednem a dolgot? Anyám biztos odáig lenne az örömtől. De hogyan? Jött Jack és a levelezés, de ez nem egy normális kapcsolat, talán soha nem is lesz az. Furcsa, hogy megosztok vele mindent. Elmélkedéseket, gondolatokat, élményeket és emlékeket. Mindent, kivéve életem ezen részét. A keszthelyi apró házat a megannyi emlékkel. Máshol nincs képem Balázsról, az életünkről, itt azonban mindenhol ott van. A falakon a képeink, az esküvői csokrom, a ruhái a szekrényben, és még a menyasszonyi ruhám is. Minden itt van pár négyzetméterbe sűrítve. Életem legboldogabb két éve.
Kereken két évet voltunk házasok. Karácsonyi esküvő, karácsonyi eltávozás. Nem könnyű ez nekem, nem könnyű ezt hátrahagyni, nem is lehet, szerintem. Egy képet igazítok a helyére, amikor hallom a kopogást. Pilláim egy hosszú pillanatra lecsukódnak, és már előttem is van a rémkép: Anyám. Rajta kívül nem sokan jönnének el, talán Andris még. Magamban reménykedek, hogy az öcsém legyen az, és ne anyám akarjon mindent átszervezni. Legalább ezt az időszakot tisztelje. Halkan, mint egy macska osonok közelebb, és lesek ki a kukucskálón. Sápadt arcom egyből vidámmá válik, és megtelik élettel, amint megpillantom Celt. Köszönöm, Merlin, hogy gondoltál rám! Vidáman tárom fel az ajtót, és szinte a nyakába vetem magam.
- Boldog új évet, miss Celestyna.
Mondom neki vidáman, majd elengedve félreállok, hogy szegény be tudjon legalább jönni, és ne itt kint az ajtóban tartam szóval. Ahogy pedig bejön, elhalad mellettem, meglátom az apró fényjátékát, így a kezét elkapva, felemelem, lábammal csukom be az ajtót. Csak nézem a gyűrűt, aztán az arcát, megint a gyűrűt, megint az arcát. Aztán... megrázom. Persze csak finoman, de nagyon tetszik a móka benne.
- Ez egy olyan gyűrű?
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:38 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh
Pillangóvarázs
Megjelenésem
december 29.


Az első alkalom.
Furcsán szorító érzés a mellkasomban, ismerős érzés. Mindig aggódom a hosszú idő utáni első miatt, rendszeresen szorongok. Nem hinnéd tudom, pedig ez az igazság. Önmagam legyek? Minek? A mai világ felszínessége ezt nem követeli meg. Ma elég csak a jó hátsó, a feszes mell, és az, hogy bambi tekintettel nézz fel a másikra. Ma már nincsenek értékek. A lelkem öreg. A múlt századok egyikében született, és úgy vélem, korábbi hordozója és köztem legalább egy évszázad telt el. Koravén, oly dolgokra vágyó, oly gondolatokkal élő, melyeket ma már kinevetnek, melyek miatt ma nem számítasz bele az értékelhetőbe. Nem mintha oda akarnék tartozni, inkább csak magát a kultúrát siratom.
A tükör előtt állva csodásnak vélem a rám simuló ruha ívét, azt, hogy a testemet mennyire képes vagyok rendben tartani annak ellenére, hogy mekkora mennyiségek bevitelére vagyok képes. Megvan mindenem, ami kell, és nem szerénykedem. Tudom, hogy nyert ügyem van, hogy meg tudom szerezni azt, ami kell, ami létszükséges. De a felszín alatt, megőrzöm önmagam. Vörös hajamat a mai napra kiegyenesítettem, azonban, hogy ne lógjon az arcomba, két oldalon fonatba fogtam, melyeket hátul találkoztattam össze. Talán nem a legszerencsésebb választás, de a fonatok lazák, így ha összekócolódik és ki kell engednem sem lesz feltűnő, maximum kicsit íves. Nem készülök egy idegennél éjszakázni, ez csak pár óra lesz, jobb esetben.
Felnézek a cégtáblára, és a bennem lévő kétely nem nyugszik a korát illetően. Ezt a helyszínt ő választotta, az asztalt én foglaltam. Egy meghitt sarok, csend és béke. A gyertya fényét nézem az asztalon. Nem rendelek, amíg meg nem érkezik.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:44 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



Nem akarok az órámra nézni, nem akarom azt megállapítani, hogy ez bukott ügy. Nem lehet rögtön az első csalódás, érzem, hogy a testem üvölt az után, hogy szórakozzon kicsit. Meg kell adnom neki az élményt, hogy utána képes legyen üres fejjel, gondolatok nélkül, álomtalanul pihenni.
Ezzel az egésszel - már magával a tinderrel és ami mögötte van - én úgy vagyok, hogy hullámokban rám tör a vágy. Ilyen időben nem szoktam amúgy felmenni, mármint, ilyenkor otthon szenvedek és siratom az életem, siratom Balázst. De most vissza kellett jönnöm, így hát valahogy újra aktívvá váltam, és bumm, már itt is vagyok.
Hajaj túl korai volt, túl korai. Nem fog eljönni. Az emberek az ünnepek alatt bolondulnak meg a leginkább. Lehet, hogy barátnője van, akiről azt hitte, hogy hazamegy az anyjához, ő meg eljátszotta, hogy beteg, hogy egy kicsit új vizekre evezzen. Aztán a lány otthon maradt, ő pedig olyan gyorsan törölte le az árulkodó ikont a telefonjáról, mintha égetné a kezét.
Rendeljek? Ha már eljöttem idáig, legalább igyak valamit, nem? Elég rosszul venné ki magát, ha most felállnék, és kisétálnék, mindenki tudná, hogy én vagyok a szerencsétlen, akinek nem jött össze. Nem leszek én a szerencsétlen, nem leszek én az, akit felültettek. Lehet itt volt, csak nem tetszettem neki... Ugyan, ez ingyen van, miért ne próbálná meg? A barna ruha. A barna ruha miatt van az egész. Mindig merész dolog barnát választani, kerülöm is, de incselkedett velem, jönni akart ma ide. Oké, feladom, én most elmegyek.
Ahogy eldöntöm, hogy vége, nem várok tovább, köhint mellettem valaki, és én felpillantva igyekszem beazonosítani. Nem olyan, mint a képen, talán nem is ő az. Igyekszem nem a homlokom ráncolni, miközben felállok hozzá.
- Jack?
Kezem felé nyújtom, és elmosolyodok. Egy esélyt mindenki megérdemel, nem?
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:51 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



- Örülök.
Mondom, miközben visszaülök, és bár most még nem tudom biztosra, de annak mindenesetre örülök, hogy eljött. Már ez is nagyon sokat számít. Remélem a mosolyom nem bizonytalanítja el, ez az üzleti mosolyom, az a kedves, de tényleg üzleties, mint amivel megkértem a beszállítót, hogy olyan szénát hozzon a birtokra, ami nem öli meg a lovat. Aztán megfenyegettem, hogy tönkreteszem, amikor még neki állt feljebb, de, azóta igen szépen megválogatja azt, ami átlépi a birtokhatárt. Néha keménynek és férfiasnak kell lenni. Most viszont nem szeretném ezt, eljött, és itt vagyunk.
- Mindig túl korán érkezem, szakmai ártalom.
Nem, ez annyira nem igaz, mert vártam rá, de nem reménykedtem annyira nagyon sok mindenben, és tessék. Apró lépések, kegyes ferdítések. Elég sok mindent kitaláltam róla, hogy miért nem ő az, aki, hogy miért nem jön el. Nem akartam felmenni az alkalmazásra, és azt látni, hogy ő már inaktív felhasználó, mert az alátámasztotta volna a barátnős elméletemet. Utálom a kiszámítható embereket, a kiszámítható reakciókat, a kiszámítható mindent. Meglepődni szeretnék, hosszú idő után először, és vágyom rá, hogy ez most történjen meg. Nem hiszem, hogy most fog, pusztán csak vágyakozom.
- Egy egytől tízes skálán mennyire érezted magad furcsán, hogy ma eljöttél ide?
Csak oldjuk a feszültséget, csak beszéljünk, kezdjünk el kommunikálni, mert lassan a mosolyom kínos vicsorba csak át, mint amikor egy szereplő azt bizonygatja, hogy ő nem őrült. Őrült vagyok. Kínosnak érzem magunkat egyelőre, és szerintem azért is nem mer senki a közelünkbe jönni, mert szinte látják a fejünk felett a táblát: Kínos légkör.
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 16. 20:52
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:55 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



Imádom megbotránkoztatni az embereket. Imádom elmesélni, hogy mi vagyok, és sokszor akkora döbbenet van az arcukon, mintha azt mondanám, hogy én egy véla vagyok, akit megharapott egy vérfarkas, így teliholdkor vagyok a legveszélyesebb a világra. Természetesen egyik sem igaz, bár gyanús, mert teliholdkor igen rosszul, vagy inkább sehogyan se szoktam tudni aludni, de véla az egészen biztosan nem vagyok, nekik nincsenek pattanásaik, nekem meg, te jó ég, még ennyi idősen is ki szoktak jönni a kis dögök.
- Író vagyok, vagy legalábbis szeretem annak hinni magam. Önéletrajzi könyveket írok.
Anyám szerint nem rendes állás, még csak foglalkozásnak se mondaná, az öcsém szerint vagány vagyok, szerintem meg rengeteg a szabadidőm, és megőrülnék, ha napi nyolc órában egy adott helyen kellene lennem, egy adott feladatkört csinálni. Ma itt vagyok, holnap ha akarom, Bécs utcáit koptatom, aztán ha elunom ott magam, akkor megnézem, mit csinálnak a görögök ilyenkor. Szeretek utazni, szeretek szabad lenni.
- Szóval tizenkettes. Az enyém is valahol ott van. Manapság az embereknek kifordult igényrendszerük van.
Manapság, mintha én olyan vén lennék, mint az országút. Csak nem szeretem ezt a hozzáállást, azt szerettem, ami régen volt. Az emberek küzdöttek egymásért, a tudásért. Ma csak rá kell nyomni a kis ikonokra, és ott is vannak a titkok.
- Nem, de egyelőre örülök, hogy nem olyan vagy. Liliomtipró lettem volna.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:01 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



- Akkor ezért érezzük magunkat kínosan.
A szám mosolyra húzódik, sőt halkan kuncogok is, miközben az asztal alatt keresztbe teszem a lábaimat. A tekintetemmel próbálom megtalálni a velem szemben ülő tekintetét.
- Hiszen mi a tinta és a papír szerelmesei vagyunk. Leveleznünk kellene. Papír alapúan.
Remélem, nem nevet ki, nem érzi úgy, hogy szamárság, amit mondok. Tudom, hogy ma már csak akkor küldenek levelet, ha az rivalló, hogy ott az sms meg a messenger az ilyen üzenetváltásnak. A bagoly amúgy is lassú, információvesztéssel jár. Ugyanakkor a levél érték. A készítője időt szán arra, hogy leül, gondolatait, ha kell többször is újra leírja, izgul egyenes sorai, olvasható betűi miatt. Személyisége egy részét adja át, lénye egy része a tinta foglyává lesz.
- Randevú.
Halványul a mosolyom, de megmarad, ajkaim szárazak, lopva megnyalom őket, ahogy egy pillanatra az asztallapra pillantok, majd fel megint.
- Az egyik legszebb szó a világon. Dallamos, izgalmas. Randevú. Talán újra divatba jön, örülnék neki.
Nem is sejti, hogy mennyire hasonló az életünk, ahogy én sem. Balázzsal tíz éve, gyorsan házasodtunk, addig hisztériáztam, amíg alá nem írták az engedélyt a nagykorúsításomhoz. Tudtam, hogy beteg, tudta, hogy beteg, de akartuk. A felesége akartam lenni, úgy is, hogy tudtam, megvan az esélye, hogy az özvegye leszek. Nem sok ember van, aki huszonhat évesen elmondhatja, hogy egyszerre lett nagykorú és özvegy a muglik világában.
- Tényleg? Nem hiszem, hogy az ember értéke korban mérhető. Kivéve, ha tizenöt lennél, akkor azt mondanám, hogy kapsz egy kakaót, aztán irány az ágy és alvás.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:21 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



- Igen!
Olyan hevesen válaszolok a kérdésére, és olyan csillogó szemekkel, mint a hat éves kislányok a barbie-s polc előtt. Mindent akarom. Az írását, a betűit, a papír illatát, az elcsöppenő tintát, mely arról árulkodik, hogy hosszan kutatott a megfelelő kifejezés után. Akarom az időt, amit a levél fölött tölt, és akarom, hogy az időm egy részében a válaszának éljek. Gyermeki lelkesedéssel tekintek rá, és saját magamon elpirulva nevetem el magam. A Tekintetem lesütöm, miközben igyekszem rendezni a vonásaimat.
- Vagyis, nagyon örülnék neki, ha a későbbiekben leveleznénk egymással.
Jó, ebből már nem jövök ki jobban, tudom ezt én is, de talán nem néz őrültnek, bár... mi mind őrültek vagyunk egy kissé azt hiszem. Én csak egy kis búfelejtés miatt csinálom ezt, az egész tinder dolgot. Nehezen viselem az ünnepeket, ki kell szakadnom a saját gondolataimból, csak a testi érintés hajt, szavak nélkül. Nem nagyon szoktam egy jobbra húzás után ilyen helyre jönni, nem nagyon szoktam a másikkal beszélgetni. Többször csak találkozunk egy adott helyen, megvan, aztán köszi, pá. Tudtam, hogy most másabb lesz, mint azelőtt, de főként azért, mert azt hittem, egy kiskorú próbál arcoskodni, és mivel az ő szintjükön az van, hogy a lányt, akinek a kezét meg akarod fogni, előbb meg kell etetni, így azt hittem, azért választotta ezt a helyet. Kellemesen csalódtam.
- Holló? Milyen drámai a baglyok korában.
A mosolyom őszinte, ahogy a hangom is. A holló drámai állat, drámaiként tekintettem rá mindig. A szemem csillog, mert már nem vagyok benne biztos, hogy ebből több is lesz, pontosabban, hogy ez olyan lesz, mint amilyen egy ilyen összefutás lenni szokott, de nem is sajnálom. Jack egy megfejtésre váró talány, egy sok réteg alatt megbújó titok.
- Rendben. Van egy kérdésem. Mit tennél egész életedben, ha csak az egyiket tehetnéd, tintát szívnál ki egy fából vagy madártollból faragnál pennát?
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:28 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



Szép a mosolya, és különleges, rejtett. Nem olyan, amit mindenkinek felfed, nem olyan, amit mindenkinek mutogat. Ő a valóságot mutatja, a komor, elgondolkodó, elmélkedő férfit. Én mosolygok, őszintén is, mint ahogy a beszélgetésünk alatt számos alkalommal tettem már, és őszintétlenül, ám bájosan, mint amikor megérkezett, vagy amikor olyan kérdésekkel bombáznak, amiket gyűlölök, kínos beszélgetések során. Én a felszín alatt vagyok komor, elmélkedő. Mást látok egy lehulló, sárga levélben, mint mások, de nem állok meg nézni, hogy játszik a sárga és a bordó erezet egyetlen levélen, másként értelmezem, mit hordoz magában ez az egész. Mást, mélyebbet, törékeny, szomorú elméleteket.
- Ritka és értékes kapocs. Az emberek többnyire bemennek a boltba, ráböknek egy bagolyra, aztán kész.
Nekem még csak boltba se kellett mennem, anyám választotta. Mint mindent, Balázs előtt. Anyám pedig aszerint választott baglyot mind a kettőnknek, hogy melyik a legszebb, legjobb befektetés. Senki más nem mondhatta el magáról, hogy olyan csicsás baglya volt, aminek a hófehér tollai ezüstös ívvel omlottak egymásra. Azt hiszem, valami furcsa kísérlet eredményei voltak. Nem is voltak normálisak, folyton összecsipkedtek, de mindenki tudta, hogy hozzánk tartoznak. Komolyan mondom, a kellemetlenségek melegágya Andrássynak lenni.
- Tökéletes.
Mondom, de nem nézek a pincérre, hanem Jacket nézem, szemeim kissé összeszűkülnek, ahogy próbálom kitalálni, hogy mi is ő. Létezik egyáltalán? Könyörgöm, létezzen, legyen valós. Milyen ostobának nézne, ha most megtapogatnám, hogy tényleg itt van-e, vagy csak álmodom. Nem álmodhatok, nem lehetséges, hiszen érzem a körülöttünk keveredő illatok émelyítő kavalkádját. Álmunkban nem érzünk illatokat. Kiábrándító, nem igaz? Álmodhatsz a cseresznyefa virágzásról, de az illat akkor sincs meg, ha jártál már ott.
- Ki vagy te?
Kérdezem végül, bár nem akarom hangosan kimondani, így egyből meg is bánom, és csak kicsit megrázom a fejem.
- Senki se találta még el, hogy mit innék. Meglepődtem.
De ugyanakkor kíváncsi is voltam. Tudni akartam, ki ő. Miért ő az, aki, mit csinált, hol járt eddig, honnan veszi a gondolatokat, mire gondol, mit érez. Eggyé akartam válni vele, hogy megérthessem, ki az a Jack, aki el sem akart jönni, és aki most mégis megnyílik nekem. A válasza újabb mosolyt csal az arcomra.
- Tinta, határozottan. Írni bármivel lehet, de a tinta illata és érintése a lelket simogatja.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:59 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh



Az élet apró kapcsokat aggat ránk, születésünk pillanatában legalább öt van rajtunk, és minden lépéssel egy-egy újabb kapcsolódik ránk. Ahogy lépéseinket megkezdjük a világban, bőrünkön megannyi láthatatlan kapocs jelenik meg, melyekkel az embereket magunkhoz kapcsoljuk, legyenek ismerősek, vagy egészen ismeretlenek. Mindenki kapcsolódik hozzánk valahogy. A kedves barna szempár, akinek tulajdonosa ránk mosolyog a metrón, vagy a lány, aki nem tudja megállni, hogy megkérdezze, hol vettük a sálat, ami a nyakunkban van. Ezek a kapcsok is tartanak, és talán éppen ezek vonzzák be életünk nagy pillanatait, a szerelmet, a barátságot, a szülővé válást. Senki sem tudhatja cselekedete adott pillanatában, hogy mivé is válik a másik számára. A mosoly megment attól, hogy a kelleténél több nyugtatót szedj be, vagy, hogy meggondolatlanul felmenj a lakóház tetejére. A kérdés motivál, hogy odafigyelj arra, milyen képet közvetítsz, és talán a kérdés miatt szólít meg egy másik ember, aki meghív egy kávéra, és összefonódtok egy életre. Talán a fiú kérte meg a lányt, aki később első gyermeketek keresztanyjává válik. Sosem tudhatjuk, mivé lesz az első lépés a másik irányába.
- Szóval jobban járok, ha megtartom a titkaim előtte.
Halvány mosolyom fokozatosan szélesedik ki. Elképzelem, ahogy a holló tekintetébe nézek, és mögötte meglátom Jacket. Ő maga is olyan, mint egy holló. Titokzatos, izgalmas, különleges. Vágyok a felszín alá, hogy lebonthassam a rétegeket, érzem, ahogy a barna ruha alatt a gyomrom megfeszül. Megint megtörténik. Van egy elme, amibe bele akarok látni, akit meg akarok ismerni, akivel együtt akarok létezni. Kevés ember fogott meg még így, de ő, most más. Érzem, ahogy a tekintetünk összekapcsolódik, hogy vágyom elméje, gondolatai, emlékei vizslatását, hogy vágyom a koponyája alá férkőzni. Izgalommal tölt el a tekintete, vágyom rá, hogy az enyéimben érezzem. Akarom őt.
- Egyszer, amikor sikerült megfejtenem téged.
Biccentettem a jövőre. Nem szoktam felelőtlen ígéreteket tenni. Nem hiszek bennük, nem hiszek az öröklétben, nem hiszek abban, hogy ha egyszer elhatározunk valamit, az megtörténik. Én, gyerek fejjel még, elhatároztam, hogy a sors, ha látja, hogy szeretjük egymást, életben tartja a férjemet, akkor is, ha lehetetlen volt. Elhittem a jövőt, a közöset, a szép emlékeket. Akkor még, tizenhat évesen hittem, hogy van egy nagyobb erő, ami mindent legyőz. Most már nem tartom így, de hiszek a tudás, a megfigyelés erejében. Ki tudja, talán egy nap azt mondom majd neki, hogy ő egy holló, egy ritka, tökéletes példány, vagy azt, hogy olyan, mint a sündisznó, a szúrós tüske alatt édes arc, ám mikor már azt hiszed, nincs félnivalós tőle, megeszi a madárfiókákat. Jack egy rejtély, és én izgatottan fészkelődök, mert nyomozni akarok.
- A könyveimet, vagy az írásaimat?
Nem is hiszi, mennyire lényeges a különbség. Senki se tudja, hogy mennyire lényeges a különbség. Közel vagyunk egymáshoz, a szűk box arra tökéletes, hogy párok bújjanak össze benne, de arra is, hogy titkok suhanjanak át emberek között, mégis, kissé közelebb hajolok hozzá.
- Az első könyvem elég nagy port kavart, így most már csak visszafogottabb önéletrajzokat készítek, mint az oktatást reformáló Shanes, vagy a Glacio Chrystals felemelkedése. De vannak a fióknak írt gondolatok is.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 17. 16:17 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh


Tovább a hsz-hez...
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 17. 20:51
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 17. 20:48 Ugrás a poszthoz

Jack W. Everleigh


Tovább a hsz-hez...
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 17. 20:52
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 18. 17:10 Ugrás a poszthoz

Moon Jun Seo


Jó érzés feleleveníteni a dolgokat, és bár most nem itt kéne lennem, hanem otthon, Keszthelyen, a közös otthonunkban, és fagylaltba fojtani a bánatomat, mégis jó, hogy egy kicsi máshogy is megemlékezek ezeken a napokon Balázsra. Akkor még erős volt, és mind a ketten hittük, hogy túl fogja élni. Nem akarom, hogy a szomorúság kiüljön az arcomra, így csak mosolyogva szusszanok egyet.
- Valóban jó volt. Szerintem a diákévek tele vannak ilyen szuper pillanatokkal. Persze, van benne egy csomó szívás is, pattanások, meg összetört szívek, Felagund prof szivatásai, de amúgy egészen könnyen ki lehet védeni mindent egy jó nagy adag nevetéssel.
Én szerettem diák lenni, és nem csak azért, mert így biztosítottam az illő távolságot köztem és anyám tökéletességmániája között, hanem mert a kastély falai között valóban boldog voltam. Olyan volt életemnek ezen szakasza, mintha tényleg más életét élhettem volna. Az Edictumban számos cikkem jelent meg a diákévek alatt, megtaláltam a szerelmet, a legjobb barátaimat, az utamat. Nekem nincs olyan dolog jelenleg az életemben, amit ne ennek az intézménynek köszönhetnék.
- Remélem, szeretsz ide járni.
Mondom vidáman mosolyogva, de a tekintetem nem kerülheti el a folyton arrébb vándorló mutató a karórámon. Lassan vissza kell indulnom, ha még el akarom intézni azt a két ügyet, amit függőben hagytam. Nem szeretek semmit halogatni, de úgy éreztem, hogy ma igazán szükségem van egy kis pihenésre két nagy hajrá közben. Ráadásul egy érdekes beszélgetőpartnerrel is találkoztam. Azt hiszem, bőven van miről elmélkednem ma még.
- Ne haragudj, de lassan mennem kell, mert a felnőtt élet nem annyira buli, mint reméltem.
Bocsánatkérően mosolygok rá, ahogy az újságokat, amiket kaptam, visszacsúsztatom a szatyorba, és lassan felkelve szedelőzködni kezdek.
- Remélem, amikor legközelebb találkozunk, jobban tudunk beszélgetni.
Gyorsan felkapom a kabátomat, és azt a néhány gombot begombolom. A tányéromat felvéve pillantok le rá.
- Szerintem nagyon király, hogy önmagad vagy. Maradj mindig ilyen.
Egy kacsintással búcsúzom tőle, a tányért a pincérlánynak adom, majd kilépek a hűvös utcára, és lassan visszaindulok a birtok felé.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 18. 17:32 Ugrás a poszthoz

Édes Celestyna


- Úristen! ÚristenÚristenÚristen! És még egyszer Úristen!
Nem tudom nem nézni a gyűrűt, olyan, mintha babonázna engem. Sőt, biztos vagyok benne, hogy babonáz. Mennyire tökéletesen tökéletes! Egyszerűen jobban nem tudom kifejezni azt, hogy mit gondolok most.
- Már akartam is kérdezni. Nincs egy öccse, bátyja, fiatalos nagybácsija?
Persze nem komoly, de nem tudom, megtenni, hogy ne öleljem meg megint, vigyázva, hogy a forrócsoki pornak ne essen baja. Az szent és sérthetetlen, a törött borda meg majd összeforr.
- Annyira örülök nektek, Cel! Megérdemled, hogy boldog légy.
Ha valaki igazán megérdemli, akkor az ő. Ezt mindig is tudtam, és mindig is hangoztattam. Nagyon szeretem Celestynát, sosem tudtam rá haragudni, sosem lettem volna képes bántani. Pedig sosem voltam, és soha nem is leszek angyal. Lehajtva a fejem, lopva letörlöm a boldogság könnycseppjeit.
- Forró csoki? Szerencséd van te nő. Ide a porral! Irány a szék, csüccs, és amíg elkészítem, tessék szépen mindent elmesélni. Hogy történt? Mikor? Mit csinált? Ugye, nem karácsonyi volt?
Az olyan sablonos lenne, de tudom, hogy náluk nem ez történt. Persze a karácsonyi sem rossz, csak valahogy úgy képzelem el, hogy Cel igazán meglepő pillanatban kapott felkérést a feleség szerepre. Szóval most jól beterelem a konyhába, azaz megteszünk együtt vagy hat lépést, és a porokat elkobozva állok neki alkotni, miközben hallgatom őt.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 18. 18:40 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


Milyen jó kislány lettem, hogy még azt is megvárom, hogy beengedjenek. Mondjuk így is azt látom, amit amúgy is látnék, ha nem kérnék engedélyt a belépésre, vagyis Opheliát fehérneműben. Nem jövök zavarba, nem hiszem, hogy ez az a helyzet lenne, ahol zavarba kellene jönnöm, viszont halványan elmosolyodok.
- Annyira tudtam, hogy van tetoválásod.
Biztos voltam benne, mondjuk a pozíciója nem az, amit először feltételez az ember, de nem is ez a lényeg. Engedelmesen tűröm, hogy megigazítsa rajtam a ruhát. Ezerszer vásároltam anyámmal, rajtam mindig, mindenki csak ruhát igazít, mintha én magam nem tudnék rendesen felöltözni. Kicsit el is mosolyodok erre a gondolatra, meg arra, hogy vannak dolgok, amik nem változnak.
- Szóval?
Elgondolkozva néz rám, és amikor kimondja az ítéletet, elnevetem magam. Sosem izgultam még egyetlen ruha miatt sem, de ez most valahogy különösen fontos. Hát nem vicces? Egyikünk sem tudja, hogy lesz-e következő lépés, mégis, úgy keressük a tökéletes ruhát, mintha ez lenne a feltétele annak, hogy legyen következő lépés. Hiába jár Ophelia előttem, mégis úgy érzem, hogy most egy helyen toporgunk.
- Istenem, Lia! Ha férfi lennék, már az asszonyom lennél.
Mondom ki az őszinte véleményemet. Gyönyörű. Ez a nő úgy tökéletes, ahogy van. A ruhát pedig esküszöm, hogy direkt neki csinálták. Olyan volt, mintha aki készítette, maga elé képzelete volna a nőt, és tökéletesen ráöntötte volna.
- Megveheted a feketét, de, csak a temetésemen veheted fel. Vagy, ha elmegyünk inni. Keresek én is egy feketét, és azt mondjuk, hogy a szeretőd vagyok, ha valaki nagyon nyomulna.
Le sem akarom venni többé ezt a ruhát, így ebben indulok el keresni valami feketét, amit hamar meg is lelek, így nekem is van még mit próbálnom.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 18. 21:39 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


Késve hallom meg azt, amit a másik fél mond a próbafülkéjében, csak akkor nevetek fel, amikor megkérdezi, hogy állok a feketével. Azt hiszem, ez a nevetés, a keserű csengés egyszerre szól a ténymegállapításnak és a kérdésnek is. Érzem, ahogy az arcomból kifut a vér, ahogy szembenézek a tükörben sápadt önmagammal, a homlokom gyöngyözni kezd. Hirtelen nagyon melegnek érzem a próbafülkét, pedig minden, csak nem szűk.
Bele se gondoltam, hogy milyen nap van ma, vagy, hogy mit is jelképez számomra az a ruhadarab, amit felhúztam. Éppen ma. Pedig annyira megfogadtam, hogy nem teszem, annyira megfogadtam, hogy sosem húzom fel ezt a színt. Soha. Egyszer, tíz éve egy január nyolcadikán megtettem, de nem akarom soha többet. Most azonban mégis, itt állok benne, és nézem, ahogy lassan a pánik elönti az agyamat.
~ Mint egy özvegy.~
Jut eszembe, hogy válaszolnom kellene valamit, hogy kérdeztek tőlem, hogy felelnem kell. Nem akarom, hogy Ophelia átjöjjön. Szórakozni jöttünk. Szórakozni. Szórakozni. A lélegzésemmel próbálom a szívem kalapálását lejjebb apasztani.
- Nem túl fényesen.
Felelem határozottan, de tudom, hogy hazudok. A ruha tökéletes, csodálatos, és illik ahhoz, amit képviselek. Özvegy vagyok, aki már hűséget fogadott egy férfinak, egy férfinak, akit nyolc éve eltemetett. Éppen nyolc éve. Pont ma. Összeszorítom a szemeimet, próbálom meggátolni a könnyeknek, hogy feltörjenek. Szinte lerángatom magamról a ruhát. Nem ő tehet róla, de nem akarom, hogy rajtam legyen. Mímelek pár tüsszentést, a szemem pirosságát megmagyarázván, és gyorsan a kéket húzom magamra, de valahogy ez sem olyan, mint amilyennek lennie kell. Valami hiányzik belőle.
- Azt hiszem, az első ruha túl tökéletes volt. Nálad mi a helyzet?
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 19. 10:45 Ugrás a poszthoz

Pszichológusi ülés 200


- Ugye, mennyire imádni valóak, amikor együtt vannak?!
Nálam ez az átváltás nagyon könnyen megy, mintha valóban lenne egy kapcsoló, amit ki-be kapcsolnak nálam. Főleg akkor működik villám sebességgel, ha szomorú ponthoz közelítünk, és ez az egész karácsonyi időszak az. Szomorú. Talán majd egy nap nem lesz az, bár nem nagyon hiszem. Viszont most jót is tett, hogy szóba került a Milán-Andris páros, mert el tudtam engedni a magam nyomorát. Szeretek rájuk gondolni, olyan helyesek és aranyosak együtt.
- Biztos, hogy rá lehet. Haza egyikünk sem megy szívesen ebben az időszakban, mert anyánk tesz róla, hogy pocsékul érezzük magunkat. Szóval egészen biztos vagyok benne, hogy örülni fog ennek a lehetőségnek.
Nyugtatom meg Nórit, hiszen valóban így látom. Örülni fog és én is örülni fogok, mert ez is egy újabb lépés egy szerintem nagyon tökéletes kapcsolatban. Imádom nézni is őket, elképzelni a közös jövőjüket. Ki tudja, talán egy nap, visszatérek a regényíráshoz, és megírom az ő történetüket. Még szerencse, hogy a mi világunk sokkal elfogadóbb ezen a téren, mint a muglik, bár, olvastam én már kifejezetten jó mugli irodalmat, aminek a főszereplői azonos neműek voltak, szóval úgy vélem, semmi sincs veszve.
- Jól hangzik! Új évre ott termek én is.
Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy ő csak a zöldségekért fog felelni. Régebben én is csak ennyit mertem bevállalni, mostanra azonban már eljutottam arra a szintre, hogy életben tartsam magam, és változatosan étkezzek.
- Viszek is valamit. Mit szerettek? Édes, fűszeres? Bármit szívesen megcsinálok. Mondjuk szerintem olyan túlfűszerezetten senki sem szereti az ételeket, mint ahogy én eszem, de vissza tudom fogni magam, szóval nem kell félni.
Kicsit el is nevetem magam, mert eszembe jut pár arc, amik már attól eltorzultak, hogy látták, mennyi fűszert készítettem egyáltalán ki, és még hús közelébe se értek.
- Köszönöm szépen a meghívást!
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 19. 17:46 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


Az egész olyan váratlanul rohamozott meg, hogy nem tudok semmit sem tenni. Csak tompán érzékelem, ahogy Ophelia megjelenik, leültet, eltűnik, visszajön. Én pedig akkor, amikor azt mondja, nyugodtan elmondhatom, elsírom magam. Sosem sírok senki előtt, de most nem számít semmi, csak az, hogy felszakadjon ez a sok minden. Eddig jól kezeltem, mert ki voltam bukva anyámra, hogy mennyire rögeszmés és tapintatlan, de jelenleg nincs min kiakadnom, hiszen minden tökéletes. Minden, kivéve a fekete ruhát.
Nem tudok beszélni, mert nem tudom abbahagyni a sírást, a táskám után nyúlok, az ölembe fektetve veszek elő belőle zsebkendőt és a határidőnaplómat. Először az utóbbival foglalkozom, a zsebkendőt épp csak az orrom elé teszem. Fellapozom a mai napot, és átnyújtom Opheliának, aki láthatja, hogy a mai nap mellett egy nagy B betű egy kereszt egy dombon és a 2922-es szám helyezkedik el, ami pontosan nyolc évnek felel meg. Miközben a napló Opheliánál van, megpróbálom legalább kicsit rendbe szedni magam. Kifújom az orrom, és megtörlöm a szemem, bár utóbbit feleslegesen teszem, hiszen még mindig folynak a könnyeim. Hálásan pillantok fel a lányra, aki zavart arccal nyújtja át nekem a vizet. Remélem, csak annyit hisz, hogy valami hülye tyúk vagyok, aki most jött rá, hogy túl szélesek a combjaim még feketében is, és már nem tudott időpontot egyeztetni erre a hétre az orvosával. Szeretném, hogy azt gondolja, ennyi csak a probléma.
- A temetés.
Nem a halála, nem. Balázs karácsonykor halt meg, az első napján. Aznap, amikor anyám elvárta volna, hogy elmenjünk hozzá vacsorára. Amikor kifizettette velünk, vagyis akkor már csak velem a vacsorarészünket.
- Sajnálom, én nem akartam. Azt hittem, meg tudom csinálni. Ez a ruha, Ophelia, tökéletes.
Tényleg az. Annyira csodálatos, és annyira gyönyörű. Más színben elképzelni se tudnám. Nincs szívem itt hagyni, szükségem van rá, úgy érzem.
- Meg fogom venni.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 24. 19:46 Ugrás a poszthoz

Ophelia Carolina Brown


Halványan elmosolyodom arra, amikor megérinti a homlokomat. Mindig és örökké. Sosem felejtem el őt, mindig emlékezni fogok Balázsra. Egy valamit nem teszek meg azonban soha, nem gondolok bele abba, hogy mi lenne akkor, ha még ma is élne. És ez nem azért van, mert találkoztam egy olyan férfival, mint Jack, aki egyre jobban elhatalmasodik az elmém felett, az igazság az, hogy sosem tettem. Sosem gondoltam arra, hogy hol tartanánk most, hogy melyikünk akarna előbb gyereket, vagy, hogy mit dolgoznánk, ha együtt élnénk, ha élne. Szeretem az életem, leszámítja a december 25-ét és a mai napot. Ha ezt a kettőt nem számoljuk, illetve, ha anyám időnként megjelenő csesztetését arra, hogy változtassam vissza a családnevem, jól vagyok. Boldog, kíváncsi, egészséges, minden téren, ahol az ember egészséges lehet. Két napon élek a múltban, és idén, azóta most először, a második napon nevettem, vásároltam, élveztem az életet. Sosem fogom elengedni Balázst, sosem lesz az életem nélküle teljes. Imádni fogom őt örökre. De talán felnőttem és megértem arra, hogy egy kicsit másabb legyek, mint amilyen eddig voltam.
- Imádom ezt a ruhát.
Vallom be csendesen, és bár még mindig folynak a könnyeim, már nevetek is. Hihetetlen nő ez az Ophelia. Hihetetlen. Fogalmam sincs, hogy mi hogy nem lettünk jóba gyerekként, hiszen Balázs mind a kettőnk életében komoly szerepet játszott. Mi ott voltunk vele, de valahogy sosem egy időben. Nézem, ahogy kilép, és gyorsan visszaöltözöm. Minden ruha tökéletes, mindegyiket meg akarom venni. Elvégre a vásárlás a legjobb terápia, és sosem lehet elég ruha a szekrényemben. Kilépve már én is olyan vagyok, mint előtte, persze a szemem árulkodik, de minden más rendben van. Kellett nekem már durva buli után szerződéskötésre menni, és úgy tárgyalni, mint aki nem döntött le két üveg pezsgőt meg némi vodkaszódát a torkán.
- Legyen két süti, és cserébe elmesélek neked egy vicces esetet.
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 30. 13:07 Ugrás a poszthoz

Csajom  Love
Nálad
Kinézetem

Hármat koppantok az ajtón, de azt határozottan. A nagyobbik táskámat hoztam, benne két üveg borral és kólával. Tudom, csúnya dolog pancsolni a finom borocskát, de egész nap arra gondoltam, hogy boroskólát innék, szóval ez van. Akinek nem tetszik, az elfordul.
- Csókolom! Ophelia itthon van?
Mintha megint tizenhat évesek lennénk, dugipiák és gyanakvó tekintetű szülők kereszttüzében. A néni, akinél lakik, nem igazán szimpatizál velem. Se vele. Sem a világgal.
- Nincs, gyere be.
Nem szeretnék zavarni, de nem is merek ellenkezni, így belépek, leveszem a cipőm, a táskám pedig olyan mértani pontossággal teszem le, hogy az már szinte művészet, csak, hogy ne hallja az üvegek koccanását. Felhúzom a szokásos bolyhos negyvenhatos férfipapucsot, és becsattogok utána. Csak tíz számmal nagyobb, nem vészes. Leültet a szokásos helyre, elém tesz egy adag mocskosul finom linzert - tényleg nagyon tud sütni - és elkezdi mesélni a legújabb bosszúságát: A gyerekek az előkészítő udvarán túl hangosan játszanak és nevetnek. Ocsmány.
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 30. 13:08
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 30. 13:26 Ugrás a poszthoz

Csajom  Love

- Szia!
Lelkesen köszönök neki, amint belép, és látom, hogy a táskám is nála van.
- Vihetek fel belőle egyet?
Kérdezem csillogó szemekkel a nénit, ő pedig, mintha megenyhülne, egy tányérra négyet is rak nekem. Én meg egy puszit is adok neki. Hát megérdemli. A kedvencem. Van barna, mogyorós meg fehér, lekváros.
- Ez mind az enyém.
Mondom egy puszit nyomva a szőke nő arcára, majd felfelé robogva lopva bele is harapok az egyik fehérbe.
- Ez a nő egy istennő, Feli.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Andretzky Korinna összes hozzászólása (144 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel