Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Igen.
Bólogatok kicsit, mert tagadhatatlan, hogy az irányomba lévő szeretete tagadhatatlan, de, mostanában kicsit sok, és tudom, hogy ezt én is nagyon rosszul kezelem, de ő is. Mind a ketten nagyon rosszul kezeljük ezt a témát, és nem tudom, hogy mi javíthatna. Cath azt mondta, hogy el kell engedni, de nem olyan könnyű ám az, és ezt ő is pontosan tudja. Nem könnyű elengedni azt, hogy egy ember folyton a fejedben van, követi a lépéseidet, és istent játszik az életedben. Mert, hogy ez a nagy helyzet. Istent játszik.
- Semmi sem változott.
Sóhajtok egy aprót, és talán szomorú is vagyok. Mert boldogságot érzek, amikor csak hárman vagyunk otthon. Nyugalmat, könnyedséget, szeretetet, de látni a bátyámat, ahogy más lányokat fűz, vagy azt, ahogy mennek utána, nem könnyű. Én nem tudnám ezt csinálni, nem hiszem, hogy ez a normális eljárás, és nem hiszem azt se, hogy például egy olyan imádnivaló páros esetében, mint Laura és Thomas ilyen valaha is létezhetne. Mert nem. Nem normális. Nem és kész. Denis is, ahelyett, hogy értékelné a kincseit, eldobálja őket, és emiatt nagyon, de nagyon haragszom rá. Valószínűleg csak mások vagyunk, máshogy élünk meg dolgokat, máshogy látjuk helyesnek a dolgokat.
De nagy valószínűség szerint ezért is nem merészkedek közelebb egyetlen fiúhoz sem, nem csak a betegségem miatt. Nyilván, az is egy ok. De a világon sajnos nagyon sok beteg ember van, és mégis sokaknak van támaszuk, van olyan ember, aki mindennél jobban szereti őket. Szóval persze, a betegségem az egyik okom, de ez a másik. Én nem akarok olyan fiúval együtt lenni, mint a testvérem, és valószínűleg bárkivel is jönnék össze, rémképek üldöznének, hogy hol van és mit csinál, amikor nem velem van. Tudom, butaság, főleg, hogy minden ember más, mégis, én ezt látom, nekem most ez a minta, amit magammal hozok, és éppen ezért nem akarok bántani egy olyan embert, aki szeret, akit szeretek és aki nem érdemli meg, hogy bántás érje. Valószínűleg rövidke életem hátralevő részét inkább a világ csodálásával és nem a csoda megélésével fogom tölteni, és ez mindenkinek így lesz a legjobb.
- A csillagvizsgáló. Nagyon jó persze órák alatt is, de amikor egyedül vagy fent, és csak nézed a kinti égboltot, azt a részét, amit te akarsz, az valami hihetetlenül csodálatos.
A hangom egyik pillanatról a másikra vált izgatottál, mert ez a téma sokkal jobb, mint az otthoni élet, és Denis aktuális agymenése. Gyorsan végiggondolom a kedvenc helyeimet, kiemelve azokat, amik éjjel is csodálatosak. Jó fej vagyok ám, így kiadom a titkaimat egy prefektusnak. Egy lista arról, hogy hol kaphat el legközelebb. De persze nem így gondolkozom. Még.
- Az erkély is nagyon szép, főleg a karácsonyi időkben. Az akár négy fele is szép, amikor felgyúlnak a falu fényei.
A fokozatosan felfénylő utcák és helyszínek miatt olyan, mintha tényleg minden alkalommal milliónyi szentjánosbogár ébredne fel, míg nem minden utca magára nem ölti ünnepi fényét.
- A vízesés, mert az év minden napján nagyon kellemes meleg a víze, és ha csak a lábadat is dugod bele, nagyon jó érzés. Csak ülsz, és hallgatod a hangokat, a baglyokat, a tücsköket, ahogy a víz leérkezik. Viszont a kviddicspálya nem jó, mert eleve nagyon nagy, de ha egyedül vagy ott, akkor nagyon ijesztővé válik.
Meg ott valahogy mindig van valaki. Állítólag az öltözőkben történt eddig a legtgöbb szerelmi légyott, szóval nem nagyon kellene se neki, sem nekem arra járni. Sok másik jó hely van.
- Ó, és néha elfelejtik bezárni a könyvtár ajtaját. Beosonni egy kis nassolnivalóval, és egy asztal tetején ülve olvasni nagyon izgalmas.
Igen, ezt nagyon szeretem például csinálni, csak ugye szerencsésnek kell lenni, és most, hogy ilyen sok könyvtárosunk van nem nagyon marad nyitva az ajtó, pedig tényleg, ennél kevés jobb tevékenység van.
- Nem, nem igazán. Bár, talán animágus lennék, akkor csak egy vitában átváltoznék és mondjuk elrepülnék.
Csodálatos lenne a vita lezárása érdekében, ha mondjuk ez így kivitelezhető lenne. Én csak szépen fognám magam, átváltoznék, aztán nyugodtan puffoghatna a vitapartnerem tovább magában. Vagy elrepülnék, messzi tájakra, olyan helyekre, ahol még nem jártam, és csak nézném az embereket, nézném az életet. Szeretek csak nézni, figyelni másokat, de mások nem nagyon szeretik ezt, mert egyből azt hiszik, hogy rosszat akarok, pedig szó sincs ilyesmiről.
- Szerintem is. Mondjuk egy tűz elemű fiú és egy víz elemű lány, akik megküzdenek mindennel és mindenkivel a szerelmükért, ám a végén mégsem lehet boldog vége a történetnek, mert az elemeik nem engedik. Olyan tragikus tényleg. A végük miatt. Mint régen a mugliszármazásúak és az aranyvérűek.
Mondjuk az, hogy régen, tudom, hogy nem igaz, mert még most is sok helyen nagyon komolyan veszik ezt. Azt sem nagyon értettem, hogy például az én bátyám, akiről köztudott, hogy félvér, mi a csudát kereshet egy nagyon aranyvérű családban, mint férj. Ez egy örök rejtély marad a számomra, és valljuk be, talán jobb is így.
- Erősek vagyunk.
Mosolygok rá bátorítóan, mert ez a nagy helyzet. Mostanában én annyira nem jeleskedem az erősségben, főleg, mióta megismertem Őt, a rejtélyt, a gyönyörűséget, a csodálatos, földöntúli lényt, aki úgy vonzz, mint cukorfüggő gyereket az édességbolt, de összességében mégis erősnek mondanám magunkat, hiszen itt vagyunk, túléltünk, és pozitívak vagyunk. Laura pozitívabb, mint én, de én is tudok nagyon az lenni. Sok jó dolog történt velem, amit nem cserélnék el semmire sem.
- Menjünk.
Értem én, hogy csak szépen lassan, és örülök is neki, hogy így gondolja, mert nagyon jó vele beszélgetni. Izgalmas és érdekes témákat feszegetünk, így tudom, hogy a hálókörletig vezető út is ugyanilyen jó lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nem is tudom, amikor tervezgettük az utazást, akkor ez tűnt a legjobb időpontnak. Szóval, valahogy így alakult.
Igazából tényleg nem tudom, de úgy tűnik, hogy valahogy akkor logikus volt. Aztán hirtelen bevillan, én meg úgy csapok a homlokomra, mint aki éppen az új mágiatörténeti felfedezést tette meg, pedig erről nincs szó.
- Megvan! Azért, mert anya meghívta Cath-et ebédre, és így pont úgy érünk oda, hogy még ebédidő előtt legyünk egy kicsivel. Lepakolok, kicsit beszélgetünk, ebédelünk, és akkor indul tovább, hogy időben érjen ő is haza. Aztán huszonhatodikán vissza kell jönnöm, mert akkor lesz a végzős bál, aztán megint hazamegyek.
Persze, a bál miatt van az egész, már el is felejtettem. Egy kicsit besűrűsödnek ott a napok, de így jött ki a legjobban, és mostanában már jól bírom az utazást, szóval azt mondtam, hogy megpróbálhatnánk így. Aztán, ha akkor nem érzem jól magam, akkor Cath magával visz a vacsorára, és úgy jövünk vissza. De ez egy családi esemény, szerintem egy Brightmore is elég nagy port kavar majd ott.
-  Persze, csak most kicsit furcsán viszonyulok hozzá. Rám állított egy fiút, hogy figyelje, hogy mit csinálok, mintha nem tudnék viselkedni, vagy olyan lennék, aki minden fiúval elmegy.
Pedig ez nagyon távol áll tőlem, és szerintem, ha akkor nem lépek oda Beliánhoz a könyvtárban, akkor most merő véletlenségből ő is teát venne a szeretteinek, majd leülne egy kancsó átmelegítő mellé. Csodálatos lenne.
- Pásztorjáték?
Kérdezek vissza érdeklődve, mert nem hallottam még ezt a kifejezést, és nem tudom elképzelni, hogy milyen is az, amikor pásztorok játszanak, emberek pedig nézik őket. Talán egy szabadtéri színház szerű dolog lehet, de inkább szeretném letisztázni, hogy mégis miről lehet szó, mert aztán meg lehet, hogy semmi köze nincs ehhez az egészhez, és valami teljesen más dolog.
- Van kutyusod?
Csillan fel a szemem, és úgy nézek rá, mintha az évszázad jóhírét mondta volna. Nagyon szeretem a kutyákat, de nekem nem lehet, így mindig másét szeretgetem. És mint ilyen, azonnal ezer kérdés jut az eszembe:
- Milyen fajta? Mekkora testű? Milyen színű? Mi a neve? A suliban veled lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fekszem az ágyban, csend vesz körül, még a szél se libben, nem zizzen a fa, nem történik semmi sem, mintha az idő is megállt volna egészen. Fekszem, az agyam üres, és fáradtságot érzek, pilláim lassan lecsukódnak, majd újra kinyílnak, érzem, ahogy a szemem alatti táskákon húzódik a bőr. Láttam anyán ma reggel az aggodalmat, ahogy némán ültem az asztalnál, a tányéromon az étellel, és én csendben hallgattam őket. Megint nem vagyok éhes. Vajon mikor jön a falási roham? Miért nem érzem jól magam? Megint a mélyén vagyok, megint minden összeomlik. Megint mindennek vége szakad, amit felépítettem. Kocsival jöttünk, Cath vezetett, nem szólt semmit, nem szóltam semmit, még a zene se szólt. Hajnalban indultunk, háromszor álltunk meg csupán, és a megállások is némán teltek. Kizárok mindenkit, megint. Tudom, hogy elmondta anyának, hogy lent vagyok, anya meg apának, és most azért nem szól senki, amiért nem eszek. Majd fogok. Csak most nem kell.
Hallom az óra kattogását a szobában, órák óta, és csak most jut el a tudatomig, hogy mennyire zavar. Tudom, hogy mire van szükségem. Csendre. Megállíthatnám az órát, ám helyette amikor felkelek a kilincsre téved a kezem, és bármennyire csendesen is próbálom kinyitni az ajtót, nyikorog. De remélem, hogy ezzel senkit se keltek fel A szüleink messzebb alszanak, szóval Denis az egyetlen, aki tetten érhet szökés közben. A papucsomat fel se véve, mezítláb indulok el a folyosón, legalább osonni jól tudok. Telefonommal világítom az utat, még csak az kellene, hogy kapcsolgassam egymás után a villanyokat. A folyosó végén lévő kép előtt állok meg, és előre hajolva megsimogatom a fába vésett szív alakú mélyedést, mire az addig mozdulatlan festményen megrezzen a fa, és megnyílik az aprócska átjáró. Anya boszorkány, és valahogy kapcsolódnia kellett egymáshoz a két házrésznek. Így jött át hozzám észrevétlen.
És most így megyek vissza én is a szobámba, és ahogy belépek, egyből felkapcsolnak a fények, nekem pedig összeszorul a torkom, mégis megnyugszom attól, hogy itt vagyok. Mindig is itt éltem, nem tudok a ház másik felében aludni. Az ablakhoz lépve felkucorodom a kiülőre, magamra terítve egy pokrócot, az egyik párnát az ölembe véve, kezdek el kifelé nézni. Csak ez kellett. Hogy újra itt legyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem.
Felelem csendesen, a szemem még sokáig legeltetve a növekvő holdon. Olykor egész közel van, szinte fényessé téve a helyet, máskor fohászkodok, hogy csak egy kicsit kapjak belőle. Ahogy Denisből is. Néha azt érzem, olyan, mintha ő meg én egyek lennénk, máskor meg azt, hogy egy kis szelet is jó, Aztán beárnyékolja a sötétség. Fáradt vagyok, de nem álmos. Kedvetlen és szótlan. Mégis tudom, hogy nem akarom, hogy mindent a fejemből szedjen ki, és tudom, hogy ő sem ezt akarja.
- Gyere, ülj le.
Nyújtom ki felé a hűvös, nyirkos kezem, hogy érezze, valóban szeretném, ha csatlakozna hozzám, hogy megosztom vele a kiülőt, a takarómat, a párnákat, melyeket anya készített. Minden születésnapomra egyet. Minden párna egy-egy túlélt év, így bármennyire is vigyáztam rájuk, vannak elnyűttebbek is. Szeretem a párnáimat, és remélem, hogy ha eljön a végtisztesség napja, akkor párnáim is elkísérnek majd az utolsó utamra. Anya tudja, hogy így szeretném, már megbeszéltem vele, régebben egy rohamom után.
- Itt szoktam veled beszélgetni. Vagyis, régebben itt beszélgettem. Mikor még nem tudtam, hogy milyen a hangod, milyen az illatod, amikor még csak minden a képzeletemben létezett. Mindent elmeséltem neked, nem voltak titkaim előtted. Te hallgattál, többnyire. De néha meséltél, arról, hogy milyen lovagolni, hogy mennyire nehéz egy-egy nap. Hogy szerelmes vagy, de a lány nem képes felvállalni titeket, mert a barátnői nem szívlelnek. A tetoválásaid miatt.
Rámosolygok, halványan, de biztatóan.
- Mesélnél nekem? A dolgokról, amik most benned vannak. Az iskoláról, a lányokról, hogy reggel mész-e lovagolni?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki, hogy tényleg itt van, a szobámban, az életemben, és mégis. Most itt van, a hús és vér testvérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Bármit.
Éppen ez a mese lényege, hogy bármit elmondhatsz, ami a szívedben van, hogy mindent, ami neked lényeges, egy másik ember tudtára adhatod, hogy minden tökéletessé válik, csak mert ő apró dolgokat is megoszt. Mivel nem ül le, homlokomat továbbra is a hideg üvegnek nyomom, és nem tudom, hogy lehet egyetlen test ennyi féle hővel. A fejem forró, szinte ég, a nyakammal együtt, onnantól lefelé azonban minden hűvös, minden fázik. Mintha nem is egyetlen ember lennék.
- Te és én?
Kérdezem csendesen, még ha ez egy teljesen felesleges kérdés is volna, hiszen valljuk be, pont erről van szó, és én tudom is. Javasolták már a lovakat, terápiás célzattal, de nem mertem sosem belekezdeni. a terápiás célzat is csak valami, ami hitet ad, reményt, de igazából nem azért mert javulna az állapotom. Az én állapotom olyat már nem tud.
- Ha nem zavar, hogy én csak hátráltató erő vagyok, akkor rendben.
Velem nem haladhat a saját tempójában, velem nem mehet akárhogy, és én nem akarok teher lenni. Senki sem érezteti velem, hogy teher lennék, az elején úgy bántak velem a Payne-ek is, mint a hímes tojással, aztán idővel az én dolgaim miatt is fel-felemelték a hangjukat, pont annyira, mint egymás felé. Kellett, mert így ismertem meg a határaimat. Nem karok tehet lenni. Egyszerűen nem. ÉS ha nem is kezelnek úgy, ha nem is mondja senki, mégis azt érzem, hogy az vagyok. Hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy egy átlagos lánynál lehetne, és a környezetem is elfárad, nem csak én.
- Idefelé nem beszélgettünk Cath-tel. Egy szót se. Egy napon át, teljesen csendben jöttünk. Jobb vagyok, mint te, én el tudom hallgattatni.
Nem mintha ez most olyan jó háttérrel rendelkező tény lenne, de gondoltam, ha ő nem, akkor én mesélek valamit. Valamit, ami talán mosolyt csal az arcára, talán nem. Fogalmam sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy kicsit azért elbizonytalanodom abban, hogy Denis érti-e, hogy mit is jelent az, hogy hátráltató erő, mert ha valaki, akkor én, aki sosem ültem lovon, és sokszor még az egyensúlyom se teljesen biztos, éjjel lovagoljak ki vele. Végül is, a birtokhatár és vissza se egy rövid táv, de azért remélem, hogy tovább is megy, ha már ezt szeretné. Irigylem a tettvágyát, bennem ez nincs meg. Én inkább csak ülök és figyelem a világot. Csak nézem mindazt, ami körülöttem van, és kortyolom a teámat.
- Legyen.
Egyezek bele végül, és fogalmam sincs, hogy miért kérdezi meg, hogy külön lóval szeretnék-e menni, hiszen az lenne a logikus lépés, ha egy lovon mennénk, a tapasztalt meg a tudatlan. Mégis, valahogy ez szöget üt a fejemben, és összehúzom kicsit a szemöldökeimet.
- Külön.
Talán így akar elhagyni az erdőben? Azt mondani, hogy ő próbált meggyőzni, de én makacs voltam? Mondjuk nem rossz ötlet, az erdőig úgyis megfagyok kétszer. Mindenesetre bólogatok, hogy rendben, legyen így, és amikor kilép, még mindig zavartan nézek utána, mivel nem értem a helyzetet. A párnát - ő volt a hatodik - megsimogatom, és ahogy felkelek, a helyemre ültetem. Lassan lépek ki, majd visszapillantva még egyszer, fogadalmat teszek.
- Visszajövök.
Pedig ha valamit, akkor jövőbeli dolgokat nem fogadok meg, mégis, még van itt dolgom. Ez a szoba az itteni otthonom, és nekem itt kell laknom, tudom, mert a másikban képtelen vagyok. Annyira idegen ott minden. Ezek itt az én holmijaim, az én emlékeim. A ruháim azonban a másikban vannak, így visszasétálok oda, és próbálok minél gyorsabban és praktikusabban öltözködni, noha nem tudom, hogy egy lovagláshoz mi kell. Egy fekete nadrágot húzok végül, ami bűbájjal van kezelve, így a derekam  és a medencém védve van, az egész nadrág meleg, mintha egy kandalló mellett ülnék. Húzok hozzá egy fehér ujjatlant, arra egy zöld hosszú ujjút, és egy nagy zöld pulóvert is. Talán ez elég lesz. Lent felhúzom a csizmám, a sálat, sapkát és kesztyűt, meg a hófehér kabátom, és abban lépek ki, hogy végül odasétáljak Denishez, és kicsit megrökönyödve nézzek rá.
- A dohányzás öli a spermákat. Csak szólok. Veszélyes.
Olvastam nyugi, nem ilyen jól tájékozott vagyok, csak egy dobozon láttam. Szörnyű milyen képek vannak egy-egy olyan dobozon. A tüdő meg a halott férfi. Nem értem, hogy ezeket hogyan engedhetik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kétkedve pillantok rá, amikor azt mondja, hogy segítenem kell neki. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni, és valahogy sosem terveztem úgy, hogy megtanulom, mert hát lovagolni sem terveztem. Mégsem szólok semmit. Mindent el kell valahol kezdeni, ezt is. Viszont nem szorosan követem, egyelőre csak nézem, ahogy a viszontlátás pillanata megtörténik kettejük között, sőt, a nézés csak egy pillanatig tart, utána lehajtom a fejem. Nem szeretek intim pillanatokba beletaposni, és most ez is olyan. Tiszteletben tartom a kettejük közötti kapcsolatot, és csak akkor indulok tovább, amikor Denis mozdul, jelez, hogy menjek.
Elhaladva mellette, biccentek egyet Fredricknek, mert nem nagyon tudom, hogyan másként kellene kezelnem. Kicsit a hippogriffek oldaláról közelítem meg a dolgot, és gondolom ezzel rosszat nem csinálok. Az állatokkal többnyire megértem magam, gondolom, mert érzik, hogy nem vagyok veszélyes rájuk, hiszen nem vagyok egészséges. Azt olvastam, hogy az ilyet megérzik, sőt, ki lehet őket képezni arra is, hogy a különböző daganatokat megtalálják, ami nem semmi, valljuk be.
- Nem tudom, hogyan kell.
Szólalok meg végül csendesen, mikor már terel maga és a lova közé, én pedig szörnyen zavarban vagyok ettől, mert olyan, mintha közéjük állnék, pedig, ha valaki, én biztosan nem ogok. Kivált belőlem némi mosolyt az, ahogy az arcomhoz ér, és biztos vagyok benne, hogy ő is érzi. Az állatokkal nehezebb, mint az emberekkel, utóbbiak simán csak azt hiszik egy-egy rosszabb napomon, hogy nem volt időm összerakni magam, bele se gondolva, hogy az volt a maximum, amit aznap kihozhattam a dologból.
- Furcsa ez. Ennyi mindent rápakolni, mintha béklyóba kötnénk. Akadályoznánk a szabadságában.
Próbálok minél óvatosabban bánni vele, hogy ne érezzen fájdalmat, bár nem nagyon tudom, hogy egyáltalán jó-e, amit csinálok, mert tényleg csak próbálok nem útban lenni, miközben inkább Denis dolgozik helyettem is. De legalább csökken  az esélye annak, hogy amiatt töröm ki a nyakam, amiért valamit nem jól raktam fel.
- Persze, de ez egy ló. Nem kellene még egyet összerakni?
Elvégre mindenből kettőt hoztunk és külön megyünk, még ha nem is tudok lovagolni, szóval nyilván kelleni fog még egy ló és felnyergelés az elinduláshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Lovagolni se tudok.
Nem, hogy minden nélkül csináljam. Én nem nagyon vagyok az az amazon-típusú lány, aki aztán megy, mint az őrült, és az sem számít neki, hogy éppen nincs felszerszámozva a ló. Nem. Nekem biztonságot ad, csak nem pártolom, hogy ilyen létezik. Sosem terveztem egyetlen álltra se ráülni, mert nem értem, hogy mi benne a jó. De majd biztos lesz valami, mi miatt azt mondom, hogy hű meg ha, csak egyelőre még sajnálom őt, mert bármennyire is nyugodtan tűri, hogy éppen teleaggatják mindennel, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb dolog az életében. Ennek hangot is adnék, ha lenne rá lehetőségem, de mire észbe kapok, már konkrétan Fredrick hátán ülök. Arra se volt időm, hogy riadalmamban sikítsak, most meg, mikor már a lábamnál matat, és valamit igazít, igazán nem lenne sok értelme annak, hogy elkezdjek sikonyálni, hogy mégis mit csinál, meg, hogy azonnal tegyen le. Nos a sétálgatást valahogy nagyon nem így értettem, és meg kell vallanom, most egy pillanatra nem tudom azt se, hogy mi a jó válasz, csak ülök meredten, és fentről kémlelem az istállót. Oké, ez így nagyon magasan van, de semmi vész, megoldjuk.
- Gondolom. Mármint, igen, jó.
Nem vagyok benne biztos, hogy jó, de nem rossz, szóval akkor lehet, hogy egészen rendben van, nem? Remélem, hogy igen, mert különben oltári nagy bajban leszek, ha ezen múlik az életem. Viszont azt ne kérje tőlem senki, hogy most hirtelen kiderül, hogy díjugrató bajnok vagyok, mert, ahogy haladunk kifelé, még mindig természetellenes merevséggel ülök a lovon, és úgy sejtem, ez újdonsült partneremnek is feltűnik, mert hihetetlen finomsággal halad velem. Azt viszont tudom, hogy többnyire ennél jobb tempóban indulnak el.
- Okos.
Állapítom meg csendesen, majd, ahogy magunkra maradunk és ketten próbálunk meg összecsiszolódni, nyitni próbálok, és bár kapaszkodom, mint akinek az élete múlik rajta - haha, és tényleg -, közben a bal kezemmel megpróbálom megsimogatni a nyakát.
- Menni fog ez, ne aggódj.
Oké, a legfontosabb, hogy ne legyek ennyire merev, érezzem át a ritmust. Mint mikor táncolni tanultam, át kell adnom magam az élvezetnek. Egészen lakul, lazulok, de aztán Denis és a lova gyakorlatilag kirobbannak az istállóból, én meg riadalmamban majdnem leesek. De csak kicsit gyorsabban kapkodom a levegőt. Minden rendben lesz. Csak nyugalom.
- Elég vad.
Talán jobb lett volna, ha mégis inkább együtt megyünk, egy nyugodt állton, mint Fredrick és nem külön, de azért bólintok.
- Persze.
Csak ne legyen baja, csak ne történjen semmi végzetes, mert sosem bocsátják meg nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A legrosszabb, amit Belián ebben  helyzetben mondhat, az az, hogy nyugodjak meg. Hát nem. Nagyon nem. Ha valamit nem fogok, akkor megnyugodni. Nagyon haragszom Denisre, mert ez azt jelenti, hogy nem bízik bennem, és nem tudom, hogy mégis mit tettem, ami miatt nem képes arra, hogy bizalommal legyen irántam. Ő az, aki fogta magát, és elköltözött, meg olyan furcsa mostanában, szóval nem hiszem, hogy az ő bizalma kellett volna, hogy meginogjon irántam. Így mikor Belián azt mondja, hogy nyugodjak meg, csak megforgatom a szemem, és összébb préselem az ajkaimat. Megnyugodni? Az most azt hiszem, hogy esélytelen lesz. Márpedig mindenképpen kellene, habár a nyakamat teszem rá, hogy a gyűrű már jelzett, már tudja a másik fél, hogy túlpörögtem. Néha túl érzékeny a mágiája, és egy film alatt is bejelez, úgy, hogy egymás mellett ülünk. Aztán persze olyankor jön a megállítás, a vizsgálat, az adatok feljegyzése, meg minden ilyen dolog, én meg csak kínosan érzem magam, hogy már megint itt tartunk. Persze most egyáltalán nem ez lesz, ha Cath felbukkan, mert most nagyon mérges vagyok. Elképesztően.
- Erre ne vegyél mérget.
Én nem vagyok benne biztos, hogy vannak. Tiszta fejjel talán, de most a vöröslő köd lepte el az agyamat, és ez egy olyan pillanat, amikor az ember nem tud tisztán gondolkozni. Ilyenkor nincs semmi, csak a méreg. De az meg úgy pörget, hogy amikor hallom, hogy nyílik az ajtó, tudom, hogy ő az. De még mennyire, hogy ő. Azért oldalra sandítok, és nem tudom, hogy rá mennyire legyek mérges, hogy mennyire volt ebben az egészben benne, mert pontosan tudom, hogy ő és a bátyám egy külön kis szövetségben élnek, és annak is a határai olyanok, melyek nem mindig tartják tiszteletben az ember magánéletét.
- Mennem kell, de igen, ez bűn. Mert olyan, mintha nem lenne bizalommal irántam.
Felkelve szépen betolom a széket, de nem indulok el azonnal, megtámaszkodva nézek le Beliánra.
- Felőled, de hidd el, Denis nem így gondolkozik.
Biztos vagyok benne, hogy ő egy kalitkába zárna, és még le is takarna, hogy még csak véletlenül se vegyen észre senki. És ez az, ami igazán fel tud mérgesíteni, az a nagy helyzet.
- Szia.
Ellépve tőle csak felkapom a cuccaimat, és elindulok a vörös nő felé. Most legalább jogos, hogy bejelzett a gyűrű. Most tényleg máshogy vert a szívem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Sok is. Szerintem azt tesztelik, hogy mennyire bírom a tempót. Mostanában megint volt pár rosszullétem, nem olyan súlyosak, de azért voltak, és mindenki azon aggódik, hogy így mi lesz velem.
Még a szemem is megforgatom, mert én magam nem érzem, hogy pár aprócska rosszullét annyira nagy dolog lenne. Rendszerint a filmnézések alkalmával jön ez elő, meg olyankor, mikor túl sok mindent csinálok, de amúgy teljesen jól vagyok. Iskolába járok, kutyát sétáltatok, megeszem az elém rakott cukorborsót is, mint egy jó gyerek, tényleg. Szóval most éppen mindenki aggódik, és meg se hallják, hogy nincs bajom. Pedig tudom, hogy Thomas, ha rám néz, azt látja, amit én is a tükörben, hogy teljesen rendben vagyok. Jól érzem magam, és szeretnék így is maradni. tudom, hogy ezt nem én választom meg, de most eléggé pozitív vagyok a dolgokkal kapcsolatban.  
- Ez lesz az első alkalom, vagy bemutattad már őt otthon?
Tudom, hogy ez nagy dolog, hazavinni valakit, akit az ember szeret egy olyan közösségbe, akik a legfontosabbak számára. A család a legkisebb egység az életünkben, és nagyon nehéz, ha nem fogadják el a választottunkat. Denis például szerencsés, a szüleim szeretik a feleségét, és fordítva is, úgy vettem észre, hogy  Payne család is szereti a bátyámat. Így könnyebb belelépni egy családba, majd onnan egy taggal új egységet alkotni. Nekem ilyen nem hiszem, hogy lesz, nem is nagyon akarom észrevenni a lehetőségeket, bár néha vágyat érzek iránta, hogy legyen valaki, akivel egy ilyen kis egységem lehet, a statisztikák ellenem vannak, és én nem akarok olyan lenni, aki maga mögött hagy egy fiút vagy egy lányt, aki nagyon szeret.
- Így sem tudom. De majd utánaolvasok!
Mert nagyon szeretek olvasni, és ha egy téma érdekel, akkor rengeteg és még annál is több hivatkozást megkeresek hozzá, és olvasok végig, hogy tudjam, miről is van szó pontosan. Szóval meg is van a programom a délutánra, megnézni, mi az a pásztorjáték, vagyis a betlehemes. Jól az eszembe is vésem, elmondom magamban párszor, bár nem nagyon szoktam elfelejteni, ha valami érdekel, de azért biztos, ami tuti, elmondom még magamban párszor, mert nem szeretném később
- A pitbullok nagyon családcentrikusak.
Sokat olvastam a kutyákról, mert meg akartam győzni Cathet, hogy nekem is lehessen egy sajátom, de nem engedte. Pontosabban még nem engedte, de úgyis meg fogom győzni, mert ezt a témát nem hagytam annyiban, csak most egy kicsit visszavettem a témából, de majd az ünnepek után, ha nem kapok kutyát, újra előhozakodok a témával. Azért még reménykedek egy kicsit benne, hogy mondjuk ez szóba kerül köztük Denis-szel, és Denis majd meggyőzi, hogy legyen kutyám, mert az jó lesz, és akkor lesz kutyám.
- Örömmel! Játszhatok vele én is ugye?
Ragyogok fel egyből, és csillogó szemekkel, felvillanyozva kérek engedélyt a játékra. Nekem a kutyák a mindeneim, és nagyon szeretném, ha lenne rá lehetőségem, hogy legalább akkor Herceggel játsszak egy kicsit, mielőtt elutazom. Annyira jó, hogy Thomas egy ilyen csodálatos társat kapott, és nagyon boldoggá tesz a tény. Valahogy a teám is gyorsabban kezd el fogyni.
- Máris indulnék szívem szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Furcsának hat kicsit ebben a beszélgetésben a “menő” szó, de mégis teljesen helyénvaló. Maga a beszélgetés is furcsa lehet egy külső személőnek, hiszen az ide járó fiatalok süteményeik felett inkább ruhákról és fiúkról elmélkednek, meg arról, hogy vajon kvarnak-e a tanáraik, vagy melyiküknél gyanús, hogy ráfüggött a mézsörre, és nem arról, hogy van-e élet a halál után, vagy, hogy egyáltalán milyen meghalni. Volt egy ilyen korszak is persze, tudom, a mugli kultúrában eléggé tájékozott vagyok, de csak mert nagyon unatkoztam az ágyban fekve, és olyankor olvastam mindent, ami csak elém került. És a minden, az tényleg a minden, az összes sztárbotránytól elkezdve az összeesküvés-elméleteken át a nagy felfedezésekig mindent. Egy időben kész lexikon voltam, aztán persze elkezdtem iskolába járni, és itt nem úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, hiszen tele vannak izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel a napjaim.
- Vagyis, amikor ülsz életed romjain, és egyszerűen nem találod az utat?
Teszem fel a kérdést a magyarázat után, mert valahogy így tudom elképzelni ezt. Sokszor láttam már a környezetemben, sokszor tapasztaltam a kilátástalanság drasztikusságát. Emlékszem Cath vöröslő arcára, mikor Will pofon vágta. Cath úgy gondolta, ha a bátyám meghal, ő sem maradhat életben, nem várt, mert nem akarta, hogy Will kimondja. Emlékszem arra is, amikor megcsúsztam Cath vérén, miután álmomból felkelve kisétáltam, és Will az egész közepén, véres rongyokkal próbált rendet tenni. Emlékszem arra is, amikor anya hirtelen a szemem láttára tört meg, amikor az orvosokkal beszélt, és azt mondták neki, hogy romlik az állapotom. Bár én magam még nem éltem át ilyet, a környezetemben már számos alkalommal láttam rá példát, és tudom, hogy milyen az, ha valakinek összedől a világa. Teljesen nem tudok beleérezni, nem tudom átérezni, és ezért nem is teszek olyan kijelentéseket, hogy értem, hogy mire gondolnak, mit éreznek. Inkább, csak mint megfigyelő veszek részt ebben az egészben.
- Szereted őt?
Tudom, hogy ez nem egy illő kérdés, mert hát ki ne szeretné a testvérét? Denis és én olyanok vagyunk, mintha életem első tizenhat évét nem egymás nélkül töltöttük volna, mintha mindig ott lettünk volna egymásnak. Mindenki szereti a testvérét legyen bármennyire is mérges a másikra.
- Úgy értem, hogy, szereted annyira, hogy megoszd vele a mankódat? Ha ő nem is hisz Istenben, de hisz benned, akkor az már majdnem olyan, mintha Istenbe hinne.
Azt nem tudom, hogy a nővére és ő mennyire állnak távol egymástól, nem ismerem, és nem is hiszem, hogy láthattam itt. Nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet. De Brigi szeretettel beszél róla, tudom, hiszen közös teherként azonosította azt, amit cipel. A nővérének se lehet könnyű, vagyis, hogy egészen pontos legyek, neki máshogy nehéz. Könnyebbé válik, ha a terheket megoszthatjuk valakivel, de igazán nagy teher az, hogy valóban képesek vagyunk-e megtenni ezt mással. Sokszor ezért csak magunkban hordozzuk a fájdalmat, és emiatt van, hogy a szív meghasad.
- Hát akkor… tisztázzuk le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Fogyatékos?
Húzom össze zavartan a szemöldökeimet, mert nem tudom, hogy miért engednek egy lovat embert szállítani, ha az elméje nem tiszta. Nem ismerem annyira a fiatal szlenget, mint illendő volna, és ezért néha fogalmi krízisem van. Ilyen ez a fogyatékos is, korábban meg a Betlehem meg Pásztorjáték volt zavaros a számomra. Tudom, hogy mostanra már behozhattam volna a lemaradásomat, de néha annyira lenyűgöz egy-egy dolog, hogy képes vagyok napokig csak azzal foglalkozni. Most a Betlehemes is ilyen volt, csak olvastam és olvastam róla, míg nem úgy éreztem, hogy már elég információval rendelkezem, vagyis a következő találkozásunk alkalmával meg tudom majd kérdezni, hogy mennyire tetszett neki ez a bizonyos  pásztorjáték.
- Rendben.
Mosolygok vissza, kicsit megszorítva a kezét. Azért az én lelkem nem annyira nyugodt, mint az övé, mert ha tényleg történik vele valami, én nem tudok segíteni. Szaladni se tudok, orvos sem vagyok, és hazacipelni sem tudom. Szóval tényleg nagyon szeretném elhinni, hogy majd lenyugszik. az alattam lévő ló sokkal szelídebb, és ez megnyugtató, mert így is félek attól, hogy ez nekem nem fog menni, és szerintem ő is érzi, mert nyilván Denisszel így csinálja. Vele szerintem sokkal aktívabb, de talán nem bánja, hogy én jutottam neki. Nem hiszem, hogy olyan sűrűn lovgolni fogok, mert jelenleg semmi élvezetes nincs benne.
- Jó.
Motyogom, ezt meg még sok minden mást is, mint, hogy mondani könnyű, de mivel ő jól csinálja, így neki már tényleg könnyű, csak nem biztos, hogy emlékszik rá, hogy honnan indult. Én meg már majdnem, hogy nagykorú vagyok, eléggé bennem fog maradni ez az élmény.
- Jobb lenne, ha inkább egymás mellett mennénk.
Miközben beszélek, oldalra fordítom a fejem, mert eléggé bénának érzem, hogy mögöttem jön, és hátulról nézi, ahogy megyek előtte, így beszélgetni se lehet, meg semmit, csak megyünk némán? Ennyi erővel bent is maradhattunk volna.Nem tudom, hogy hogyan kellene elengednem magam, meg felvenni a tempóját, de gondolom nem úgy, ahogy jelenleg csinálom. Frusztrál, hogy mögöttem, és nem mellettem halad, így nem tudom, hogy tényleg ott vané-e még, illetve, ha mond is valamit, hiába válaszolok, nem hiszem, hogy ő meghallja, mert a hang meg előrefelé terjed és azt nem szeretném, hogy a fejemben mászkáljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Jó, de más a barátodként ott aludni, és más a barátnődként ott aludni.
Nem mintha tapasztalatból beszélnék, mert nem. Fogalmam sincs, hogy milyen, amikor valaki barátnői minősítésben alszik ott a másiknál, de szerintem a környezetben is beáll egy változás, onnantól, hogy te már nem olyan vagy, mint a többiek, nem barát vagy, hanem barátnő. Más szint, mert például nagyobb eséllyel csókolózol a barátnőddel a szobádban, mint a barátoddal. Nem? Szóval olyankor már mindenképpen érdemes kopogni, nehogy megzavarj valami szerelmes pillanatot.
- Óóó! Huh, szeretnéd?
Mert persze, szívesen átmegyek, ha tényleg szeretné, és ezt nem csak azért mondja, mert Laura már aludt ott azelőtt is, hogy a barátnője lett. Engem az ilyen dolgok nem zavarnak, nem hiszem, hogy ilyentől például rosszabb barát lenne, de tudom, hogy az emberek egy átlagos hétköznapon is egy csomó olyan dolgon képesek megsértődni, amin nem igazán kellene, mert csak felesleges feszültségeket generálnak maguk közé. Szóval ilyen szempontból én más vagyok, de tudom, hogy Thomas nem mondta volna, ha nem mondja komolyan, így viszont nagyon váratlanul ért a kérdése, és hirtelen nem tudom, hogy mit kéne mondanom, mert szeretnék menni, nagyon is, de ugye ez egy csomó kérdőjelet tartalmaző időszak.
- Az ünnepek után? Még mindenképpen a tanév vége előtt, egy nyugis hét végén.
Próbálom a lehető legjobban belőni a dátumot, mert úgy vagyok vele, hogy ha lemegy ez az ünnepi kálvária, akkor minden és mindenki sokkal jobb színben és gondolkodásban lesz, és amikor ez megtörténik, akkor én is hátra tudok már dőlni kicsit, és tervezni az elkövetkezendő napokat úgy, hogy azok tényleg jók legyenek, minden beleférjen és jusson idő rendesen mindenre, amire csak szeretném.
- De ez csak egy rossz előítélet. Mármint, szerintem a kisebb kutyák sokkal veszélyesebbek, mert sokkal kevésbé van biztonságérzetük, és hát, kicsik.
Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de a kicsik mindig annyira agresszívak, folyton ugatnak és problémáznak. A nagy kutyusok viszont határozottan édesek és szeretgethetőek.
- Nem, szóval szerintem indulhatunk is.
Mert nekem se maradt már mit meginni, és alig várom, hogy ott legyünk és tényleg játszhassak meg megszeretgethessem, mert nincs is jobb egy kutyus ölelésénél. Felkelve gyorsan öltözködöm szinte pillanatok alatt, és lelkesen nézek Thomasra, jelezve, hogy menni kell, most, gyorsan. Mert hát egy kutyával van találkozóm, akit sürgősen meg kell szeretgetnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Én ülni is egyenes háttal ülök.
Próbálom valamivel kimagyarázni, hogy miért vagyok merev, de lássuk be, az egész azért van, mert nem vagyok egy született lovas, sőt, ami azt illeti, most először ülök lovon, szóval nem pont most lesz az a pont, amikor majd hirtelen elengedek, és szárnyalok majd a holdfény világította mezőn.
- Mindjárt.
Ez a szó egy olyan szó, amit makacs időszakaimban használok, és felbosszantok vele másokat. Cath legalábbis erre egyszer azt válaszolta, hogy: "Még egy mindjárt és szájon váglak." Utána persze nevettünk, de egy pillanatra nagyon megdöbbentett, és tudom, hogy az volt az a pont, amikor tényleg túlzásba estem. Kellenek az ilyen pillanatok, amikor nem úgy bánnak velem, mint egy hímestojással. Mert többnyire ez a nagy helyzet, hogy mindenki óvakodva viselkedik, mert minél óvatosabb vagy velem, annál tovább élek. Ez baromság.
- Legalább valamiben haszonlítok rá.
Felelem csendesen, rákoncentrálva arra, hogy a ló mikor mit csinál, hogyan mozdul, hogyan lehet eggyé válni vele. Láttam már Cathet is lovagolni, sőt, még Cody is jobban lovagol, mint én. Biztos van ennek valami technikája, csak még nem jött el az a pont, hogy erre ténylegesen ráérezzek, de majd nyilván meglesz az is.
- Apa nem nagyon volt jelen, nálam. Nem tudott azonosulni a helyzettel, azt hiszem. Sosem jött anya nélkül, és ha ott is volt, akkor sem beszélt, csak ült a fotelben, és nézett, mintha csak egy kötelező rendezvényen venne részt. Azt hiszem, ő tényleg várta, hogy vége legyen, és nem tudom hibáztatni ezért.
Most is néha csak ül, nem beszél, csak néz, míg kínossá nem válik a csend kettőnk között, és valami átlátszó kifogással el nem sétálok valahova máshova. Ezért nem szeretek itthon lenni, mert nem tudok része lenni valaminek, amivel valaki nem tud azonosulni. Tudom, hogy apa vár. A pillanatra, amikor vége lesz, és én is erre vártam, de most már valahogy más irányba indultam el. Valami mást érzek. Valahogy mást érzek. Maradnék még.
- Az utóbbi időben sok időt töltöttem a könyvtárban.
Nem mintha ezt el kellene mesélnem neki, hiszen a kis barátja is ott bukott le előttem végleg, és ott történt az a bizonyos csók is, amit azóta se bántam meg, és nem is hiszem, hogy meg kellene bánnom. Nem volt rossz csók, de olyan hosszan tartó, elmélyült sem, hogy abból bárki bármit kikövetkeztethessen.
- És találtam egy módot, amivel azt hiszem meggyógyulnék.
Oké, ez így egy nagyon, nagyon, nagyon nagy blama, és nagyon nem szép indítás, de azt tanultam, hogy a rossz híreket jól kell felvezetni, és hát mi szebbet nem mondhatnék a testvéremnek, mint azt, hogy meggyógyulhatok? Ugye! Csak aztán...
- Csak egy kicsit meg kellene halnom.
Na ez meg a másik véglet a túl nagy dráma, azon se csodálkoznék, hogyha Denis most elvágtatna mellőlem, és a mező túloldaláról is tisztán hallanám az üvöltését.
- Jó nem teljesen, csak eléggé haldoklás közelébe kellene kerülnöm, vérveszteséggel. Kell hozzá egy vámpír, aki megitatja velem a vérét, és akkor lehetnék, um, dampír... damfír. Igen! Damfír! Semmi nagy változás nem lenne, szépen megöregednék, lehetnének gyerekeim, meg férjem, dolgozhatnék, futhatnék, és csak annyi lenne a plusz, hogy bájital helyett vért iszok. Szerintem Will simán tudna szerezni, és Cath is adna, te is adnál, megkérdezném Thomast, hátha ő is. Ellennék látva. Persze van egy kis kockázata, hogy nem sikerül és meghalok, de hát, ez egy vállalható kockázat.
A hangom végig olyan, mintha csak egy kirándulásról vagy egy új ruháról csacsognék, mintha nem éppen azt vázolnám fel neki, hogy félig vámpír leszek, vért iszok és milyen jó is lesz az nekünk. Finoman oldalra sandítok, hogy megvan-e még.
- Nagyon kiakadtál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hümmögök egy aprót, amikor azt mondja, hogy sok mindenben hasonlítok apára. Én ezt annyira nem tudom megállapítani, de egy külső szemlélődőnek hiszek, még akkor is, ha csak ezzel mondjuk felvidítani akar. Bár nem tudom, hogy azt akarja-e, vagy, hogy azt érzi-e, hogy oka lenne rá. Nem annak szántam a történetet, pusztán csak elmondtam, hogy hogyan volt, és hogy hogyan van. A dolog nem sokat változott, nem tudunk igazán kettesben lenni, és lehet, hogy pont azért van, mert annyira hasonlítunk egymásra. Azért nincs közös témánk, és azért feszélyez minket annyira a másik jelenléte, mert egyszerűen nem tudjuk elfogadni, hogy van belőlünk még egy. Ráadásul, hogy ennyire közeli rokonok vagyunk. Sosem ment, és így, hogy Denis azt mondja, sok mindenben hasonlítunk, talán a megoldás kulcsát adta a kezembe. Ez lehet a probléma, hogy ennyire hasonlítunk.
- Az én szemem rejtély.
Válaszolom vidáman, mert ilyen nagy, szinte már ufó szemekkel, melyek ráadásul zöldek, nem rendelkezik senki a családban. Megnéztem a nagyszülők képeit sem, és nem. Mondanám, hogy elcseréltek a kórházban, de annyira be voltam biztosítva, mint a koraszülött, haldokló gyerek, hogy nem igazán volt esély rá, hogy elcseréljenek. Nem olyan ez a betegség, hogy minden második sarkon belefusson az ember.
- Én sem. Annyira kínos lenne ez a beszélgetés, mintha leültetnének minket, és elmesélnék, hogy mi a szex, majd mint akik jól végezték a dolgukat, kezünkbe nyomnának egy-egy óvszert.
Valahogy így tudom elképzelni a beszélgetést arról, hogy tizenhat évig picit hazudtak arról, hogy halott vagyok, és hogy úgy nőttünk fel egymás mellett, hogy igazából sosem érintkezhettünk. Furcsa lenne ott ülni a kanapén, a merevvé váló arcokat nézni. Apa biztos sóhajtana egy hatalmasat, és a cipőjét fixírozná, Denis elmerülne egy korábban soha meg nem nézett kép precíz ecsetfonásaiban, és én lennék az, aki egy cukorkapapírral zörög. Anya pedig várna, apára, hogy kezdje el. Apa pedig úgy kezdené, hogy: “Denis Albert, a húgod Lorin Annie él.” Mi pedig, egymás mellett ülve, apára fordítanánk a tekintetünk, gondosan ügyelve arra, hogy ne nézzünk a másikra, mert akkor bizony elnevetnénk magunkat. Az élet nagy igazsága lenne ez akkor. Él. Később pedig átformálódna azzá, hogy: Élt. Hacsak…
… Denist hallgatva, a kiakadását, úgy tűnik, nincs olyan, hogy hacsak. Egy teljesen jól felépített érvrendszerrel jöttem hozzá, mert tudtam, hogy ki fog bukni ezen. Mondjuk nem értem, hogy miért, mert ez igazából egy csodálatos megoldás, és amikor felfedeztem az egyik beadandóm írása során, azt olyan volt, mintha Göthe Salmander ült volna mellém, és mondta volna, hogy “nincsenek furcsa lények…” Akkor nagyon éreztem, hogy ez egy hatalmas súgás az univerzumtól, és igazából még most is elég biztos vagyok a dolgomban.
- Cath is ezt csinálja, forgatja a gyűrűt, ha ideges, mintha azon keresztül tőled várna megoldást. De nem, nem tud róla.
Nem kell legilimentornak lennem, hogy tudjam, mit gondol most. A két Brightmore közé szorult Brightmore-rá avanzsált nő, aki próbál egyensúlyt teremteni, teljesen ki lett ebből hagyva, mert a bál után úgy tartottam tisztességesnek, hogy hozzá jövök, és nem ő lesz az, aki utoljára megtudja a dolgokat.
- Nem utállak, önzőnek tartalak. Neked van kivel leélned egy életet, évtizedeket érsz még meg, én lehet, hogy egyetlen évet sem. Egy kis halál az életért nem akkora áldozat, mint feláldozni egy életet amit meg sem élhettek igazán.
Nem szakítom meg a szemkontaktust, egészen addig, amíg ő nem teszi azzal, hogy tovább indul, így hát folytatom az utam mellette én is.
- Azt hittem, mindent megtennél azért, hogy együtt öregedjünk meg, de tévedtem. Felejtsd el, és tedd ezt is arra a polcra, ahol azokat a dolgokat tartod, amikről simán csak nem beszélsz.
Hogy én se vagyok jobb, mint ő? Lehet, de hát ezt akarta nem? Hogy megmutatkozzon, mennyire Brightmore is vagyok. Szavakkal fájdalmat okozni? Nos Denis, remélem, elégedett vagy. Azonban öröm az ürömben, hogy tényleg apám lánya vagyok, mert miközben egy kényes témát feszegetünk, észrevétlen simulok hozzá a ló mozgásához, és a merevségem pillanatok alatt válik semmivé.
- Úgy döntöttem, hogy fotográfiára adom be a jelentkezésemet. Nem hiszem, hogy az egyetem nekem való lenne, a Bagolykőben már megszoktam.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Ez nem így működik, Denis. Az, hogy tizennyolc évet ráhúztam egy baromi nagy szerencse, egy csoda. De a csodák nem tartanak örökké.
Annyira utálom, nem, nem is utálom, gyűlölöm ezt a felfogást. Jaj, hát túléltél tizennyolc évet, akkor túl fogsz még további hetvenet is. Rosszul vagy? Majd elmúlik. Légszomjad van? Kibírtad már párszor. Ledöntött a lábadról a láz? Az is elmúlik. Igen, elmúlt, sokszor, de nem múlhat el mindig, és lesz egy pont, amikor nem lesz elég erőm ahhoz, hogy ellenálljak, amikor nem leszek elég erős a küzdelemhez. Különben is, miért kell az egész életemet abban a tudatban leélnem, hogy bármikor újra fájhat? Hogy bármikor összeeshetek? Milyen élet az, ahol nem tervezel nyaralást? Nem tervezed a jövődet, mert nagy valószínűség szerint nem lesz? Én vagyok az, aki sajnáltatja magát? Döbbenten nézek rá, amikor ezt kimondja, és szomorúan pillantok rá, a hangomban is ez a lemondó szomorúság cseng, még csak nem is akarom leplezni, hogy mennyire csalódtam benne.
- Nem sajnáltatom magam, csak próbálok ésszerű lenni, ha már rajtam kívül senki sem az. De ha ez neked sajnáltatás, akkor nem tudok mit mondani.
Mindenki azt hiszi, hogy ez az egész nem olyan nagy ügy. Fogalmuk sincs, milyen az, amikor annyira elgyengülsz, hogy a légzőizmaid megbénulnak, nem kapsz levegőt, érzed, ahogy mindened megfeszül, elönt a forróság, miközben ellilulsz, a szíved pedig olyan hevesen ver, hogy görcsbe rándulsz. Egyszerre húzódna össze a tested és mégis merevedik meg teljesen, amikor egymással küzdenek az elemek. De persze, te mindent túlélsz, hát hogyne. Hát akkor, ennyi volt azt hiszem. Ha mindenki úgy gondolkozik, hogy én majd mindent túlélek, akkor nem nagyon van miért küzdenem. Elvégre ez nem annyira vészes dolog nem? Akkor miért is tegyek meg mindent azért, hogy életbe maradjak? Addig úgysem érti meg ezt senki, amíg életben vagyok. Nyilván, akkor majd mindenki azt gondolja, hogy nem is volt olyan rossz ötlet damfírrá válni. Csakhogy akkor már késő bánat lesz. Nem gondolok erre, nem gondolok arra, hogy a halálom után majd meglátják, hogy érdemesebb lett volna megadni nekem az esélyt az életre. Mert nem akarom, hogy ő, vagy bárki azt higgye, hogy ez az egész, hogy ez nem hülyeség az ő csodás ötlete. Mert nem. Eszemben sincs életben maradni azért, hogy azt hangoztassák, hogy ha eddig túléltem, majd ezután is túl fogom. Nem kívánom senkinek, hogy érezze azt a fájdalmat, amit én érzek, de azt hittem ő megérti majd, hogy nem szeretnék úgy élni, hogy ezeket a fájdalmakat újra és újra megélem. Csak a csalódottság, a szomorúság és a lemondás van bennem. Így ha a fejemben is van, nem láthat mást, mint azt, hogy mennyire csalódott vagyok, hogy csalódtam benne, mert simán lemondana rólam. Ez nem a könnyebb út lenne, hanem a reaálisabb út. Az út, aminek a végén megtérül a szenvedésem. Az út, aminek a végén nem a halál, hanem az élet van.
- Biztos szörnyen összetörnének, ha jelen lehetnének a harmincadik vagy az ötvenedik születésnapomon és koszorú helyett ajándékot hoznának. Igazad van, máris elkezdtem sajnálni Thomas-t, Cole-t, Cath-et, meg a többieket. Végül is tízévente egy koszorú sokkal gazdaságosabb, mint évente egy ajándék.
Nem érdekel, hogy ez mennyire hangzik gúnyosan vagy mennyire sértem meg, vagy mennyire érti a keserű motyogásomat. Ugyan mégis hogy érnék meg a barátaim? Eléggé szomorú lenne, ha annak drukkolnának, hogy inkább haljak meg holnap. Mit is érhetünk el? Nem szexelek soha? Nem lesz férjem? Nem leszek terhes? Komolyan? Azért, hogy ne kelljen belegondolnia abba, hogy lefekszem valakivel, inkább haljak meg? Na ne mondja már nekem, hogy én vagyok az önzőbb fél. Mert ezt nem veri rám.  
- Nem érdekel, hogy minek tulajdonítod be.
Felelem csendes nyugalommal. Én élni akarok, ő nem akarja, hogy éljek, és igen, ez egy olyan visszajelzés, ami kellőképpen megtöri az embert. Azt hittem, hogy örülni fog, hogy foggal, körömmel küzd értem. De úgy tűnik a nagy Denis Brightmore életébe nem mindenki fér bele. Szívás. Szusszanva nézek előre, és amikor kérdez, kicsit felhorkanok.
- Az első itt töltött karácsonyomon egy fényképezőgépet kaptam Willtől. Azóta fotózok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Ha itthon vagyok, csak ténfergek, riaszt a csend, ami körülvesz. Egyedül élek, egyedül vagyok, egyedül intézek mindent. Olyan vagyok, mint az az idegesítő kölyök abban a hülye karácsonyi filmben, akit otthon hagynak mindig. Csak nekem még betörőim sincsenek, akiket szórakoztassak.
Olvasok, alszok, főzök, vacsorázok. Unalmamban is eszek, még a végén tényleg hatalmas lesz a fenekem, ha így folytatom. Az egyedüllét türelmetlenné is tesz, az ékszerek készítéséhez nincs elég önfegyelmem, mindent hamar elunok. Szóval csak vagyok.
Amikor az üzenet elindul, este tíz is elmúlik már, és nem tudom, hogy érdekli-e az ajánlat, de próba cseresznye alapon én felöltözöm, és a térre sétálva, egy padon ülve várok, egy órányi várakozást szabtam ki magamnak, de nem tudom, hogy ennyit valóban kibírok-e, a lábaim idegesen rugóznak, és muszáj, hogy valami történjen ma, mert egyszerűen kiakaszt a csend, az egyedüllét. Hatalmas sóhaj szakad ki a mellkasomból, amikor a közeledő alakban felismerem a bátyámat, és tudom, hogy minden rendben van, eljött.
Mármint rendben nincs, nagyon nincs, de itt van, eljött, és ez már valami. Valamivel több, mint amit a szívem remélt.
Azóta, hogy Cath elment, nem találkozdunk. Csak pár nap telt el, mégis, olyan, mintha hónapokkal később lennénk. Nem tudom, hogy ő hogyan éli meg, én nagyon rosszul, ezért is jöttem ki, és reméltem, hogy jön ő is. Odalépve hozzá, ha engedi, megölelem, csendesen és csókot nyomok az arcára. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Szóval éppen annyit mondok, amit biztosan tudok, hogy mondhatok:
- Szia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egy kicsit furcsa most minden. Ez nem feltétlen az ő hibája, és nem is az enyém. Igazából, bármennyire is nem szép, Cathet hibáztatom azért, mert ez az egész kialakult. Egyedül hagyott minket, hirtelen, és nem is tudtunk felkészülni arra, hogy ő valóban elmegy, hogy tényleg ez lesz. Most pedig állunk, és nem tudjuk, hogy merre induljunk tovább.
- Nem, túl nagy a csend.
Felelem halkan, ösztönösen vonva meg a vállam, mintha csak amolyan mellékes megjegyzés lenne ez, de nem az. Tényleg ez a legfurcsább az egészben, hogy ott van négy szoba fent, az egész alsó rész, és ott vagyok én egyedül. Fogalmam sincs, hogy mit kellene ilyenkor csinálni, én sosem kértem, hogy ez legyen.
- Hogy vagy?
Teszem fel az óvatos kérdést, mert elképzelni sem tudom, hogy ő mit érezhet, de aggódom érte, és mivel tudom, hogy én hogyan vagyok, van is okom aggódni, azt feltételezni, hogy ő sokkal rosszabbul van, mint én, mivel sokkal mélyebb kapcsolat volt közöttük. Ujjaimmal megsimítom ujjait, finoman rájuk fogok, és magam után húzva, elindulok vele a játszótér felé. Kevés lámpa ég, épp csak amennyi feltételnül muszáj, annak érdekében, hogy az ember ne esse orra, így felpillantva a tiszta égre, elmosolyodom.
- A világ egy újabb csodája, a gyönyörű, csillagos égbolt.
Remélem, hogy ő is felpillant, és meglátja azt, amit én. Az igazi szépséget a fejünk felett, ahogy csodálatosan körülölel minket az apró fénypontokkal teli, bársonyos ég. Megnyugtató, szomorú és nyugodt. Szeretnék nem szomorú lenni, nem elhagyatott, és szeretném, ha ő sem érezné úgy, hogy elhagyták, még ha ez is történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Persze.
Mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megérzem homlokomon a csókját. Van benne valami más, még nem tudom, hogy mi, de egy olyan embernek, aki azzal töltötte élete nagy részét, hogy megfigyelte az embereket, főleg Denis-t, feltűnik a hazugság. Tudom, hogy ez mit jelent, az, amit látok, mert láttam már rajta korábban is, még ha nem is tud róla, én már láttam ezt a hazugságot.
Jó, talán a hazugság egy erős szó rá, hiszen nem ez történik, ez egyrészt tudom, hogy védelem, maga ellen, a helyzet ellen, ellenük. Nem vagyok hülye, csak nem szeretem magam olyan okosnak mutatni, mint amennyire okos vagyok, mert ha egyszer rájönnek, akkor sosem hiszik már el, hogy nem tudom a válaszokat. Pedig van, hogy tényleg nem tudom.
- Nyhmph.
Ezzel együtt engedem ki a levegőmet, ahogy azt mondja, hol van. Na ez viszont egy akkora hazugság, hogy még a lámpa, ami alatt elhaladunk is elkezdett pislákolni tőle. Nem is csodálom, hiszen ez tényleg nem igaz, és ezt az is meg tudná mondani, aki csak futólag ismeri őket, vagy még úgysem. Hazudik, és ha ezen enyhít is, akkor is, az első szó hazugság volt.
- Nem vagyok.
Én nem mondom azt, hogy jól vagyok, sem azt, hogy furcsa, én sokkal másabb érzésekkel vagyok, ahogy az üres lakásban sétálgatok. Maradtak ott ruhái, de nem sok, minden smink, kiegészítő eltűnt. Nincsenek ott az anyagok, a cipők, a mindenféle hajápoló kencék. A kiköltözése után jöttem rá, mennyire sok mindene is volt, és hozzá képest én mennyire kevés dolgot használok.
- Elcsesztük?
Nem szoktam káromkodni, de most úgy kikívánkozik belőlem ez a szó, ahogy a játszótérre érve, beülök a hintába, és előbb a gyűrűjére, majd rá pillantok.
- És erre te válaszolj Denis, ne a démonjaid.
Nézek rá komolyan, és a hangom is határozott és komoly. Engem nem riasztanak meg, mert még nem találkoztam velük szemtől szembe, de láttam már őket, emlékekben, távolról nézve. Tudom, hogy milyen a tekintete, milyenek a mozdulatai, amikor színészkedik. Átverhet a világon mindenkit, de engem nem, mert én nem csak nézek, hanem látok is. És ez lehet, hogy nem fog a démonoknak tetszeni, de bízok abban, hogy ha valami baj van, a gyűrű, ami eddig Cath-tel, most pedig vele köt össze, felizzik annyira forrón, hogy visszarántsa őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Én hibáztatom.
Felelem teljesen határozottan, kicsit talán keményen is, kimondva azt, amit gondolok. Mert ez az igazság, és ere jutottam az egyik este, amikor csak ültem a csendben, és hallottam, ahogy csöpög a víz az emeleti csapból. Nem észrevehető, de egy idő után nagyon zavaró. Amikor már tudod, hogy a következő pillanat lesz az, amikor le fog esni az a csepp.
- Mert elhagyott minket.
Mert ez az volt, mondjuk ki. Feladta a küzdelmet, nem hitt bennünk eléggé, nem hitte azt, hogy megoldódik minden, és elment. Haragszom, mérges és dühös vagyok, és nem érzem igazságosnak a világot. Minden tökéletes volt, nem éreztem, hogy nem az, és most itt vagyunk, elhagyva. Ez nem volt fair, ez nem volt igazságos lépés tőle. Elhagyott minket, csúnyán. Nagyon csúnyán. Ráadásul váratlanul, csak úgy bejelentette, hogy ő most elmegy. Nem igazságos, amit csinált, önző módon viselkedett. Tudom, hogy nem vagyok vele igazságos, de el lettem hagyva, és utálom ezt az érzést. Szusszanva kezdem el ringatni magam, nem nagyon, csak, hogy kicsit mozogjon a hinta a fenekem alatt.
- Miért bonyolítotok meg mindent? Állandóan ez van, ő csinál valamit, te bekattansz, ő drámázik, aztán szétvereted magad, majd világbéke. Belegondoltál már, hogy mennyire morbid megoldásaitok vannak?
Willnek volt igaza, amikor azt mondta, hogy nekik az a lételemük, hogy egymás vérében úszva bizonygassák, hogy szeretik egymást. Komolyan, mintha tényleg nem lennének normálisak, és egy nap az egyik meg fogja ölni a másikat. Na akkor meg majd nézhetünk, hogy én ne merjek meghalni, de ők meg lapátra teszik egymást.
- Ne haragudj, csak annyira elkeserítő egyedül lenni, szükségem lenne arra, hogy valaki meghallgasson, hogy tanácsokat adjon, hogy ott legyen velem. Úgy érzem magam, mint egy költözéskor ottfelejtett plüssnyúl.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem tudom, talán. De annyi minden után, amik ti voltatok, nem.
Mert különbség van szerintem aközött, hogy Denisnek van egy stílusa, egy belső vívódása, meg aközött, ami a személyiségével történt az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak. Szeretném, ha egyszer Barnabás úgy nézne rám, ahogy Denis Cath-re, bár valószínűleg az lenne az a pillanat, amikor meghalnék. Fogalmam sincs, hogy mit csinálnék egy olyan tekintet esetében. Nekem ők ketten jelentettek egyet, az egymás iránti odaadásuk. Ezt a mostani helyzetet árulásnak érzem. Nem örökre szól? Dehogynem. Most csak pár nap, aztán pár hét, majd pár hónap és végül egy év. A gyűrűt is odaadta Denisnek, mintha nem akarná tudni, hogy mi van itthon. Cath ide tartozik, hozzánk, és nem volt joga elmenni. Nem volt.
- És? Akkor most az jön, hogy megint lelépsz, szétverik a fejed, aztán felbukkansz nála és hazahozod?
Mert ugye a forgatókönyv ezen szakaszához érkeztünk, a dráma már megvolt, csak most egy kicsit túl erősre sikeredett, mert eddig volt egy "megölöm magam" meg egy "gyógyszerezem magam" blokk, de olyan, hogy "lelépek" még nem. Főleg azért, mert ez meg is történt. Komolyan, fizikailag, én meg állok, és nem értem, hogy akkor ez most mi, ez mégis hogyan történt.
- Magam mellé valakit.
Oldalra döntöm a fejem, és összeszűkült szemekkel nézek Denis szemébe, és igen, kétségem sincs afelől, hogy mire utal ezzel.
- Az áruló. Nem hiszem el.
Pedig várható volt, hogy elhinti Denisnek, annyira várható volt, de azt hittem, nem tette meg, mert Denis nem gyilkolta le a férfi népességet tizennégy és hetven év között sem az iskolában, sem a faluban, hogy esélye se legyen annak az egynek a közelembe jönni.
- Egyet se félj Denis, a párválasztásban és a szerelemben is olyan zseniális vagyok, mint te.
Szerintem ez családi örökség, ő is olyat kapott ki, akivel nem könnyű, és én is. Csak szívás, mert nekem ez az egy tényleg olyan, hogy azt leírni sem lehet. És valószínűleg csak saját magammal szúrok ki minden vele töltött nappal, de olyan jó. Nem tudnám nem csinálni.
- Érdekel, hogy honnan tudom, mikor vagy mentes a démonoktól?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Denis

- Felnőtt vagyok.
Jelzem abban a pillanatban, ahogy elhangzik a "Will vigyáz rád" rész. Egyedül hagytak egy nagy házban, mindannyian, és senki sem kérdezte meg, hogy nekem ez így jó lesz-e, senki sem foglalkozott vele, hogy én mit akarok. Mindenki lelkesedik, hogy ott egy ház, amiben egyedül élhetek, és ez lehet, hogy mást lelkesít, de engem frászba hoz. Menekülök onnan, mert tele van olyan emlékekkel, amiket szerettem egykor, és amik most a szívemet szaggatják millió darabra. Ilyen lehet azoknak a gyerekeknek a szíve, akik feje felett a szülők a válásról döntenek, és ő hirtelen hontalanná válik a saját otthonában. Egyedül hagytak, és ezt tényként kezelték, mintha ez normális lenne. Régebben szerettem volna, ha közös gyerekeik lesznek, de most már inkább azt mondom, hogy sose legyen közös gyerekük. Nem vicces, ha ottfelejtik a párizsi vagy olasz metrón, csak mert éppen valami nyűgjük van egymással, és utána közlik vele, hogy "van egy egész metrókocsid".
- Felmerült bennem a gondolat, hogy igen. Vagy, ha nem is szerelem, van valaki, akibe bele tudnék szeretni.
Ha hagyja magát. Most éppen úgy néz ki, hogy hagyja, hiszen nap nap után nála vagyok, beszélgetünk és egymás mellett létezünk. Nagyon aggódom, amiért a sziklamászás következtében most átmenetileg idegesebb, mert nem tud úgy mozogni, ahogy kellene, hogy sántít, fájdalmai vannak, és rengeteget alszik, de a tény, hogy együtt alszunk, hogy mellette kelek, kicsit mégis örömmel tölt el. Jó érzés olykor ott ragadni nála.
- Nem történt semmi, csak tetszik. Elmondtam neki, most éppen emészti, azt hiszem. Jól kijönnétek egymással, a hosszú emésztésben te is jó vagy.
Mosolyodom el keserűen, mert én gyakorlatilag mindent végigasszisztáltam, és ha el is mondtam a véleményem vagy a meglátásom, Willen kívül senki se vette komolyan. Vele viszont kiváló elméleteket szültünk, és számos fogadást kötöttünk arra, hogy vajon merre megy tovább a sorsuk. Nos, a jelenlegi helyzetre egyikünk se fogadott. Will arra tett, hogy nem válnak el, de nem is lépnek előre, én meg arra, hogy rájönnek, összetartoznak, és elkezdenek jövőt építeni. Ez a Franciaország eléggé keresztbe húzta a számításainkat.
- Pontosan.
Bólintok a megállapításához, hogy a figyelem nagyon sokat segített abban, hogy felismerjem, mikor önmaga, és mikor nem.
- Mindig csak addig tartottad fenn a látszatot, ameddig azt hitted, látnak az emberek, de én egész végig figyeltelek. Az elmúlt napokban végig. Szörnyen feltűnő, amikor nem vagy önmagad, és még csak nem is titkolod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Meg is halhatok. Persze, ha damfír lennék, akkor ugye ennek az esélye csökkenne. De! Nem vagyok, mert baromság, majd a Brightmore küzdőszellem életben tart.
Hogyne persze. Ezt még nagyon sokáig az orra alá fogom dörgölni. Hogy mennyire nem reálisan látta ott a dolgokat. Nem lettem volna más, csak mert vért iszom. Nem is sokszor kellett volna, csak bizonyos időközönként, és nem embereket szívtam volna ki, hanem mondjuk levette volna Will a vérüket és azt ittam volna meg. Mindegy most már, ennek úgyis annyi, nem nagyon hiszem, hogy egyedül kivitelezni tudnám, hogy egy vámpírt találjak, aki segít ebben. Cath elment, Denis elmegy, én meg mint a bolygó hollandi kergetőzöm a saját tengelyem körül magammal.
- Oh, ez váratlanul ért, azt hittem az érdekel, hogy boldog vagyok-e, vagy, hogy reményt ad-e arra, hogy egy kicsit én is normális embernek érezzem magam. Um. Huszonnyolc év van közöttünk, egy igazi érett felnőtt. A lánya az évfolyamtársam, nagyon jóban vagyunk, Luca tök örül, hogy az apja kitört a depresszióból. Nehezen viselte az elmúlt éveket, még egy könnycseppet is varratott, ide ni.
A szemem alá mutatok, hogy értse, ahogy értenie kell. Azok kapnak könnycseppet a szemük alá, akik embert öltek, nem azok, akik szomorúak. Komolyan, hogy nekünk nem lehet egy normális, testvéri beszélgetésünk, ahol tényleg, képesek vagyunk egymásnak örülni. Jobb lenne, ha a démonok minél előbb visszahúznának oda, ahonnan jöttek, mert nekem a testvéremre lenne szükségem.
- Tíz évvel. Nem mintha számítana. Nem különbözünk mi annyira, Denis, mint hiszed.
Neki is megvan a maga keresztje, és nekem is. Betegek vagyunk, ki így, ki úgy, az ízlésünket nem a korosztályunk jelenti, de nagyon tudunk küzdeni. Ő mindig jobbnak lát magánál, pedig egyáltalán nem vagyok jobb, csak ő ezt nem akarja észrevenni, és ez elszomorít.
- Semmit. Miért akarnék ezzel bármit is kezdeni?
Kérdezem őszinte csodálkozással, mert nem hiszem, hogy bármit is kellene kezdenem vele. A kérdés pedig sért is némiképp, mert azt hiszi, hogy bármit is kezdeni akarok vele.
- Miért kell állandóan marnunk egymást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Arra, hogy megpróbálhatok, inkább nem mondok semmit. Nem értem, hogy miért ellenkezik ennyire. Egyfolytában az a téma, hogy életben kell maradnom, de amikor azt mondom, hogy így maradhatok életben, akkor az nem tetszik neki. A halál ténye ott lebeg a fejem felett, és értem én, hogy eddig jól lekerülte, még ha voltak is neccesebb szituációk az elmúlt közel húsz évben, de nem vagyok én az egyik testvér a háromból, nincs láthatatlanná tévő köpenyem, mely alatt nem lát meg a halál, és nem élek majd így életem végéig, nem én döntöm el, hogy mikor legyen vége. De vége lesz, idejekorán. Viszont egy kis halálért egy fél élet, nem nagy ár. Csak kicsit lennék halott, az életet - nagyrészt -, mint ember élném, hiszen megöregedhetnék, lehetnének gyerekeim, karrierem, férjem, lehetne minden, ami az embereknek alanyi jogon jár, és amitől engem a betegség megfoszt. Csak éppen néha vért kéne innom, mégis, ez úgy jön le, mintha ez lenne a világ legrosszabb ötlete. Tartom magam ahhoz, hogy balga gondolat, hogy csak mert Brightmore-nak születtem, életben KELL maradnom. Túl KELL élnem. Nem hiszem, hogy halálom percében majd a kaszás azon morfondírozik, magával vigyen-e, mert hát Brightmore vagyok. Nos, ez akkor vajmi keveset fog érni, drága testvérem, de azt hiszem, akkor már hiába magyarázkodom majd.
- Akkor miért nem azt kérdezted? Miért a kora érdekel?
Mert nagyon hülyén jön ki az, hogy egyből az a kérdése, hogy hány éves a másik. Nem az, hogy érzek-e boldogságot, vagy aggodalmat. Mert érzek. Mind a kettőt, hiszen mellette boldog vagyok, szárnyalok, és pozitívabban látom a világot, de aggódom, mert el kell mondanom neki, hogy beteg vagyok. Hogyan is tehetném? Hogyan hozod fel ez a témát.
- Úgy érzem magam, mint egy sarokba állított gyerek, akiről megfeledkeztek a szülei. Engem nem kérdeztetek meg, hogy boldoggá tesz-e, hogy egyedül hagytok, csak tényeket közöltök. Elköltözöm, elmegyek, elválunk, nem válunk, de nem vagyunk együtt, ő nem jön vissza, te nem mész utána, de ott van a nagy ház, hát élvezzem. Mit élvezzek a csenden, a magányon? Neki ott van Chris, neked Belián, nekem pedig egy nagy ház. Nem hiszem, hogy én jártam a legjobban.
Keserű vagyok, mert egyedül hagytak, mert nem kérdeztek, mert mindenki csak tényeket közölt. És tudom, hogy az ő életük, de akkor ne akarjanak felettem ítélkezni. Most már mindegy... Felkelve közelebb lépek hozzá, és átölelve ő a mellkasára hajtom a fejem.
- Nem akarlak elveszíteni. De ehhez az kell, hogy megbízz bennem, a döntéseimben, ahogy én is megbízok benned és a döntéseidben. Talán egy kicsit tényleg jót tesz, ha távol vagyunk egymástól, de ha nem muszáj, kérlek, ne ölesd meg magad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Karola jobb kezét finoman, de határozottan tartva, sétálok vele kényelmes tempóban a tojásfestés felé. Családi programra invitál az előkészítő mindenkit, és nekünk ez lesz az első ilyen hivatalos megjelenésünk együtt, azóta, hogy összeköltöztünk. De nem tudom, hogy most éppen hogyan állunk egymáshoz, mert valahogy nem mondtunk semmit másnap reggel. Ott tartunk, hogy elmondtam, hogy beteg vagyok, ő lelépett inni, hazaállított csatak részegen, megkérdezte, hogy mennyi ideje van előbb meghalni, mint nekem, felmászott egy létrára, meglátta a melleimet, leszidott, hogy igazi nő vagyok, majd megkérte a kezem, és elaludt. Valószínűleg pedig minden lényegtelenre emlékszik, csak a lényegre nem, és most egy el nem jegyzett nem menyasszony vagyok, aki ha baj van, a melleit mutogatja. Kínos.
Mindezek után az ember meglepődik, ha azt mondják neki, hogy családi programra menjenek el, ráadásul oda, ahol ő dolgozik. Ez akkor most nagy dolog, de nem tudom, hogy mi ezek után rendben vagyunk-e. Mindenesetre mindent megtettem annak érdekében, hogy úgy öltözzek, mint a felnőttek, olyanba, ami félig elegáns, de mégis könnyű benne mozogni, ha a gyerek után kell futni. Barninak biztos egy csomó dolga lesz most, mert akaratlan is megállítják anyukák, apukák, akik bár nem akarnak zavarni, de most beszélnék meg a gyerek dolgait.
- Mi lenne, ha festenénk tojásokat a locsolóknak?
Pillantok fel rá érdeklődve. Kicsit azt hiszem csendesebb lettem azóta az este óta, mert túl sok kérdésem lenne hozzá, és nem akarnám megijeszteni. Leginkább, nyilván, az érdekel, hogy valóban elvenne-e feleségül, de pont nem ez a kardinális az összes közül, mert a melleimet sem tudom, hogy emlékszik-e, hogy látta, és úristen, ő az első ember, szóval tele vagyok
aggályokkal.
- Vagy inkább szeretnél valami mást csinálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Barnus és Karola

Megütközve nézek Barnabásra a locsolók miatt, amolyan, még szép, hogy jönnek nézéssel. Mi az, hogy feltételezi, hogy nem? Hát mindjárt asszonyosan csípőre teszem a kezem.
- Igen. Attól még, hogy egy házban lakunk, például, te is meglocsolhatsz minket. Hogy el ne hervadjunk.
De azért remélem, hogy mások is lesznek, mert vettem egy csomó tojásfestéket is, olyat, amitől igazán mély és erős színe lesz a tojásoknak. Holnap még díszíteni is tervezek egy párat, asztaldíszt készíteni.
- Különben is, ez egy termékenységi rítus. Azért szokás pirosra festeni a tojást, hogy a lány a locsolónak jelezze, termékeny. Meg, hát ki ne szeretné egy vödör vízzel lelocsolni a másikat?
Remélem, azért egy kicsit zavarba hozom, de hát én napok óta zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy mennyire gondolta komolyan azt a kérdésszerűséget, amit akkor este mondott, mielőtt elaludt. Szólt nekem, szóval nekem címezte a kérdést, de vagyok tényleg feltenné józanon is? Ahj, Barni, hát ez mire volt jó, mondd?
- Ha ma lefektettük Karolát, kipróbálhatok valamit? Olvastam egy jó módszerről, hogy rendesen tudj aludni.
Igazából valahogy ezt az opciót kerültem eddig, de a rejtett próbálkozásaimnak ellenállt a szervezete, és tudom, hogy fáradt, látom rajta, ahogy a szemei alatt egyre sötétebbek a karikák. Most még gyorsan reagál a szülőkre, de el fog fáradni estére. Hagyom, hogy tereljen, és leülve melléjük egész közel húzódom, a közeledők miatt végigsimítok a hátán, majd a tarkójára csúsztatom a kezem, és ott is kicsit megsimogatom, megtorpannak.
- Ez jó lesz.
Húzok elő egy kedves arcú nyuszit, és közelebb húzom a színesceruzákat. Karola neki is esik a nyuszinak, én meg a körülötte lévő virágoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Én csak érdekességeket osztok meg veled.
Alig kellemetlen, hogy mindenki minket néz, de tényleg. Érzem, ahogy elpirulok, hápogok, mint egy kacsa, vagy inkább, mint egy hal, mert hang az nem jön ki a torkomon. Inkább lehajtom a fejem.
- Utánaolvastam a locsolásnak, ennyi.
Merthogy nem sok mindent tapasztaltam életem első tizenhét évében a világból, és amióta itt vagyok, mindent elolvasok, amiről szó esik, és megtanulom. Tudom mi a pásztorjáték, hogyan zajlik egy keresztelő, miért piros a tojás locsoláskor, és szeretem megosztani a tudásomat, és ez talán máskor jó is lenne, de most egyfolytában feszült, mintha zavarnám.
- Úgysem viselnéd jól őket.
Vonom meg kicsit a vállaimat, nem mintha bármit jól viselne tőlem mostanság, és nem tudom, hogy ez azért van-e, mert emlékszik vagy mert nem.
- Csak olvastam, hogy vannak olyan nyugtató masszázsolajok, amik alkalmazásával könnyebben elalszol, gondoltam rá, hogy kipróbálhatnánk. Ennek is utánaolvastam, vannak speciális mozdulatok, amik segítenek ellazulni.
Nem nézek rá, mintha nagyon lefoglalna a virág tökéletes kékké színezése. Igen, nagyon lefoglal, hogy tökéletes legyen.
- Miért haragszol rám? Nem baj, ha nem gondoltad komolyan azt a kérdést, tudom, hogy sokat ittál, és nem voltál beszámítható, én örültem neki, de csináljunk úgy, mintha ki se lett volna mondva, rendben?
Felpillantok rá, hogy lássam az arcát, mit szól az ötlethez. Vicces, hogy ez a kérdéskör nem először merült fel már közöttünk, de mindig olyan nagyon furcsa körülmények között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Csak próbáltam rájönni, hogy komolyan gondoltad-e.
Nem akarok hangosan beszélni, mert a közeli asztalnál mások is ülnek, és látom, ahogy az anyuka ide-idepillant. Talán azért, hogy hallja a veszekedést, talán azért, hogy továbbadhassa, hogy igaz, amit Bözsi néni terjeszt, Barni és én egy pár vagyunk. Nyilván a bizonyítékot várja erre. A hangomat próbálom annyira lehalkítani, hogy tényleg csak ő hallja.
- Hogy hozzád megyek-e.
Ahogy így kimondom, érzem, ahogy egy kicsit lebiggyen a szám, mert igazából én voltam a hülye, elvégre, hogyan is akarna elvenni feleségül, amikor azt mondta, nem bízik bennem, és azt józanul mondta, a szemembe, nem részegen, az ágyról lelógva, közvetlenül azelőtt, hogy bealudt.
- Felejtsük el, kérlek.
Kettő-kettő. Ha őszinték akarunk lenni, csak furcsa volt elképzelni a dolgot, mert kicsit nagyon beleéltem magam, de nem is tudom, hogy miért, tényleg fel kéne nőnöm, és nem ennyire önzőnek lenni. De Barnival kapcsolatban minden önzővé tesz. Féltékeny vagyok, ha egy anyuka megsimítja a karját, vagy csak rá nevet, mert ne nevessen rá, nevessen a férjére, és kész. Tudom, nem illik ilyennek lenni, de életemben először vágyom arra, hogy valakivel örökre együtt maradjak. Élni szeretnék, és boldoggá tenni őt.
- Szóval, a masszázsnak az a lényege, hogy ne akarj ébren maradni, ne küzdj az elalvással, mert igazából észre se kell venned, hogy mikor hagyom abba, és akkor végzek jó munkát, ha átalszod az éjszakát. Szerencsére még nem vagy olyan öreg, hogy prosztata problémáid legyenek, mert egy bizonyos kor felett már nem javasolják.
Csak mondd, hogy ezzel a kijelentéssel most inkább oldom a feszültséget, és nem fogja magát, és hagy itt, mert akkor esküszöm, feláldozom magam én egy vámpírnak vagy vérfarkasnak, vagy bárkinek, aki áldozatot kíván szedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Semmire sem emlékszel arról az estéről?
Mondjuk az lenne a legjobb, ha tényleg SEMMIRE sem emlékezne, arra sem, hogy a felsőm fellibbent, és ő felmenekült a létra tetejére. Nos, az a pillanat minden nőnek nagyon rosszul esett volna, és véletlenül se állok azóta hosszú percekig a tükör előtt, hogy mi a baj velük. Jó, nem túl nagyok, nem is kicsik, olyan pont méretek, legalábbis szerintem arányos a testemhez képest.
- Sajnálom, csak te egyenes ember vagy, és ahogy ezt kimondtad, hát, megállt bennem az ütő, de tök jó értelemben. Nem tudom, hogy ezt hogy mondják pozitívan, tudod, amikor úgy kihagy a szíved egy ütemet.
Nem szeretnék bántó lenni, de igen, még most is vannak szavak, amik hiányoznak a szótáramból, és próbálom őket a lehető legjobban körülírni, hogy érezze a másik fél a negatív itt nem negatív, hanem pozitív. Bonyolult dolog úgy elmondani minden érzésedet, hogy eddig nem élted meg, és nem beszéltél róla, nem ismered a szavakat. De remélem megérti, hogy tényleg pozitívan gondolom, meg azt, hogy tényleg nem emlékszik arra, hogy a melleimet mutogattam neki. Az emlékre csak elpirulok, de arra, amit mond, szabályosan pirossá válok, mint a paradicsom,é és nem is tudom, hogy mit mondjak neki előbb, hogy ne a gyerek előtt használja a picsa és farok szavakat, vagy, hogy akkor inkább ne aludjon el. Nagyot nyelek a gondolatra, hogy ez tényleg megtörténhetne, és megborzongok, amikor közelebb hajol. Ahogy érzem meleg leheletét a fülemen, ahogy a paradicsom pirosból rákvörössé változom, ég az arcom, és nem segít az, amit mond, sem az, hogy mindezt olyan édesen suttogja, sem az, hogy puszit nyom az arcomra. Teljesen kiszáradt a torkom, az ajkaim, utóbbit lopva megnyalom.
- Nem szeretném, hogy elaludj, ha úgy adódik a helyzet, hogy merevedést tapasztalsz, mert, öhm, az nem egészséges.
Persze, ez így mind a válaszom rá, de azt hiszem, hogy ha nem mondok semmit, akkor is elárul az arcom, ami egyrészt még mindig égővörös, másrészt az ajkaim önkéntelen vigyorba csúsznak a gondolatra, harmadrészt pedig, mert a gondolatra önkéntelen alsó ajkamba haraptam, és azóta is ott vannak a fogaim, én pedig úgy csinálok, mint aki színez, Karola pedig virágokat szed. Meg van áldva Barni velünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Érzem, ahogy a mellkasom hevesen hullámzik, ahogy a gondolataim cikáznak, ahogy nem segít az, hogy a bőrünk összeér, hogy minél jobban simogatja a kezem, annál jobban érzem, hogy a testem olyan reakciókat ad, amiket korábban még sosem, mert a kérdés sosem merült fel, még csak a fejemben sem, szóval most olyan, mintha odabent történt volna egy atomrobbanás, és a szexualitással kapcsolatos eddig rejtett információk, vágyak, gondolatok, ingerek most egyszerre szabadulnának ki. Komolyan, élet, KOMOLYAN?! Egy gyerekekkel meg családokkal teli udvaron, egy olyan udvaron, ahol amúgy gyerekek szoktak játszani, miközben én, hogy ne ájuljak el, egy tojást színezek lilára. Lila. A kielégítetlenség színe. Édes Merlin! A ceruzát talán kicsit hevesebben csapom le, szusszanva próbálom rendezni a gondolataimat meg az arcomat.
- Nem tudom, Barnabás, tényleg nem.
Érzem, ahogy a téma, a vágyak, a riadalmak, az, ahogy rám néz, teljesen összezavarnak, ahogy gyakorlatilag kiakad a testem, kiakad az agyam. Érzem, ahogy hirtelen feszít a blúzom, és alatta a melltartóm is. Ahogy hirtelen minden porcikám kívánja ezt a tapasztalatot. De ez még mindig egy gyerekekkel teli udvar, és ha egyszer közös gyerekünk lesz, nem hordozhatjuk Budanekeresdre, azzal az indokkal, hogy egymásnak estünk egy tojásfestésen.
- Csak abban reménykedem, hogy ha egyszer odajutok, akkor az ösztöneim segítenek majd rátalálni a helyes irányra.
Tudtam, hogy ez a dolog elő fog jönni, vagyis régebben, mert most, amióta hazajött, visszafejlődtünk, és megint ott tartunk, hogy csak pedzegetjük azt, hogy akár csókolózhatnánk is, de nem nagyon csináljuk. Mert nem bízik bennem, és mert biztos vagyok, hogy még mindig haragszik rám.
- Nincsenek tapasztalataim a témával kapcsolatban, ha erre vagy kíváncsi. Én mondtam, hogy nem olyan vagyok, mint a nők az életedben.
Nagyon nem, mert jelenleg minden törekvésemkor, amikor megpróbáltam nő lenni, akkor csak leszúrt, hogy nő vagyok. Egyszer tűnt úgy, hogy értékeli a dolgot, de aztán azt meg én szúrtam el.