Volt valami varázslatos abban, hogy az animágia az életem része. Persze, ha nem az abrakadabra részét vesszük, most nem arra értettem. Csak a kevesebb színre, a tízezerszer annyi illatra, az olyan felerősödött hangokra, mint valaki pulzusa. A boldogságra, amit felerősödve éreztem már annyitól is, ahogy nevetett, miközben a pofám körül körzött a kezével. Először csak a fejemmel követtem, majd felhúztam kicsit az ajkaim, csak rá-rávillantva a fogaim, míg megint a keze után nem kaptam, tán egy kicsit erősebben is, mint először. De még időben észbekaptam, hogy ismét csak megharapdáljam. Fémes, apró íze volt a tenyerének. Ilyet többet nem nyalunk, rosszabb, mint...
NE CSISSEGJ LE, MÍG AZT A SZART ISZOD, CSINIFIÚ! Még rá is vakkantottam, egyszer, kétszer, háromszor, mikor csissegni kezdett, megpróbálva kiverni a kezéből a poharat, erre beleivott. Egyik pillanatról a másikra lettem iszonyú dühös és tudtam volna vagy negyed óráig csaholni rá. Vagy csak felugrani és kilökni a kezéből a piát, hogy ne légy fasz. De nem tettem, mert nem kéne eldobni a jókutya lapot.
Ez a düh még azt nem mondta nekem kis gyönyörű. Tényleg szépnek tart. Gyönyörűnek és azt akarja, hogy hazamenjek vele. Ooooh, de megtenném. De hol marad abban a móka, big boy? Mi lesz az előjátékkal?
Megtorpantam, a tekintetem rászegezve, hagyva, hogy kicsit közelebb kerüljön hozzám, majd megint leírtam egy hurkot körülötte, az orromat a tenyerébe nyomva, még meg is nyalva azt. Aztán ha hagyta, ismét futásnak eredtem, hogy lássam, elég elkötelezett-e. Kellek eléggé?

Nem mondhatnám, hogy haragudtam rá, amiért azt mondta rám, Krumpli. Nem vagyok egy nagy sértődős egy ideje, de ha lennék, sem ilyesmin akadnék fent, attól tartok. Mert ez még egészen aranyos, ahhoz képest, hogy milyen neveket aggatták rám néha egyesek. Nem tetszett.
- Nem, dehogy - ingattam meg a fejemet, kicsit az ajkamba harapva, mintha ez így lenne normális, hogy alig ismerjük egymást, de becézget. Én örültem volna, ha így marad ez, volt valami egészen bizsergető, pillangós érzés a gyomromban tőle.
Kicsit furcsa is volt, ahogy a kezem a mellkasán nyugtattam, talán kevésbé lett volna kínos, ha azonnal elveszem, de volt ebben az egészben valami... különleges, amire szükségem volt, amiről nem akartam lemondani egy pillanat alatt.
Aztán csak eljutottam odáig, hogy elkattintsam a fotót, de ahhoz, hogy elő is hívja most, nem voltam benne biztos, hogy nincs-e túl hideg, így inkább a melltartómba csúsztattam arra a minimum másfél percre, míg ténylegesen befejeződik az előhívási folyamat. Végül megkérdeztem, érdekli-e, amire a válasz igenleges volt, én meg felé mutattam a fotót. Ami mellesleg nagyon is tetszett.
- Hé, nem azt kértem, hogy kritizáld, azt mondtam, megmutatom - grimaszoltam rá, mielőtt még a mini albumba csúsztattam volna a képet, majd azt is a táskámba suvasztottam, felpillantva rá, zsebre vágott kezekkel. - Az önbizalmadnak nem ártana egy atyai pofon.
Én pedig hajlandó voltam ezt megadni neki, ha már ennyire szüksége van rá. Aprót szusszantam, mielőtt közelebb léptem volna hozzá, éppen csak annyira, hogy tenyerem a tarkójára csúsztassam. Lábujjhegyre állva simítottam az ajkaim az övéire, egészen gyengéden, mint amilyen egy pillangó szárnyának érintése. Aztán csak elmosolyodtam halványan, visszazöttyenve teljesen a tappancsaimra és még felnéztem rá.
- Fel a fejjel, nagyfiú. Nem lehet minden rossz örökké - azzal tovább indultam a parkon keresztül, hogy aztán a kedvenc padomra leülve merüljek el kicsit a gondolataimban. És a beszélgetésben, vele, ha hajlandó volt követni.

Nem volt semmi komoly abban, ahogy megrágcsáltam. Ilyenkor elég nagy volt a lehetőségeim tárháza, ha akarom, ténylegesen fáj neki, vérzene és lehet, hogy hosszú időre nyomot is hagyott volna rajta, hogy megkóstoltam. De nem akartam, bántani még a legkevésbé sem, így csak a nevetés, a szórakozás és talán némi ösztön miatt raktam rá a fogacskáim.
Aztán teljesen kiborultam, I was about to lose my shit, mert az a csoki a kezében alkoholos volt, miközben gyógyszereket szed és normális ember ilyet nem csinál, ne legyél fasz, könyörgöm. Még csak indíttatást sem mutatott rá, hogy megszabaduljon tőle, én meg kiakadtam. MÉG LE IS PISSZEG. MERT AZ SEGÍT, BASZKI.
Nem bántam, hogy beszél, szerettem hallani a hangját, most még volt is benne egy olyan plusz tónus, amit szinte biztos voltam benne, hogy csak akkor hallok, mikor négy lábon rohangálok. És meg kell mondjam, csak még szebb lett tőle. Inkább csak körbefutottam még egy párszor, nem tudom, hogy a kilométerhiány késztetett rá, hogy kerítsem, vagy valami más, de nagyon kellett futkoznom. Aztán a tekintetem még megtalálta az övét, mielőtt futásnak eredetem volna. Nem teljes sebességgel, nem az életemért futottam, de épp elég gyorsan, ha nem siet eléggé, szem elől tévesszen. De aztán pillanatokkal később hallottam, ahogy a tömegben egy-egy ember megejt egy megjegyzést, ahogy a lépések az átlagosnál gyorsabban, határozottan a nyomomban dübörögnek. Hátrapillantottam ugyan, de épp csak egy pillanatra, elég volt, hogy megérezzem az illatát, elkapjam egy pillanatra a látványt, de aztán futottam is tovább, szinte a Fő utcza végéig, hogy csak aztán itt, a tömegtől távol üljek csak le. Még próbáltam a lélegzetem megtalálni, hangos lihegéssel. Anyám. Hogy én mit meg nem teszek a szerelemért.

Ördögi tervemben a fogaskerekek működésbe léptek, döcögősen ugyan, de átfordultak egymáson, ahogy hallottam, ahogy a kukában paccsan még a pohár. Ha másért nem is, ezért biztosan megérte. Meg azért a kis darab kürtőskalácsért, amit felhamiztam a vásárban. Az emberek annyira buták, ha felszedik és megfújogatják, azt még simán megehették volna. Az illata, az íze is nagyon finom volt, csak gülüszemű lovak nem tetszettek. Meg a löttyedt körtére se tudom most már, mit mondhatnék. Visszás érzéseket kelt bennem.
Szóval inkább futottam, mint akinek az élete a tét, futottam, a mancsocskáim alatt hideg volt a macskakő, de ha elég gyorsan kapkodtam, nem is tűnt annyira vészesnek.
Végül, ahol már nem volt annyira nagy a tömeg, hajlandó voltam megállni. Addig félig-meddig le is ültem, de elég hideg volt a popóm alatt a kő, így inkább... csak rogyasztottam. Jó lesz ez így. Így vártam, mert okos vagyok, aki hűségesen várja itt az emberét. Amúgy is melegem volt, mármint, a fagyott popsi-szindrómát nem figyelve. Miért ilyen kevés itt a levegő?
Aztán megjött, láttam, éreztem, hallottam, kicsit meg is nyaltam a szám, mielőtt még felé szaglásztam volna a levegőben. Édes, hogy követtél, mert asszem, ez annyira nem a te tereped. Össze is húztam magam kicsit, mikor felém lépett, de végül megtorpant, én pedig lassan tettem felé egy-két lépést. Csak a visszafogottság nem erényem, így elég hamar megint szaglásztam, mintha muszáj lenne. Végül elég közel settenkedve arcon is nyaltam nagy lelkesen, majd a fejem a vállának dörgöltem kicsit. Vigyélhaza.

Az egyik legjobb a négylábú életben a kiélesedett érzékeken kívül, hogy gyakorlatilag egy miniatűr faltörőkos vagy. Kocogsz az emberek között, aztán vagy odébb állnak vagy ttüüüt-tüüüt, elütöd őket a gecibe. De olyan lendületesen, hogy lábuk se érje már a földet. Én is hasonlóan futottam ez elől a csodaszép ember elől, aki olyan kitartóan sietett utánam.
Végül megkegyelmeztem neki. Utánam jöttél. Ez valahol nagyon romantikus, még ha ő nem is tudja, hogy én vagyok, és ha tudná, valószínűleg nem is lenne ennyire lelkes rám. De ez részletkérdés, inkább óvatos, tétova lépésekkel, de felé indultam. Több, mint rendben vagyunk, te csoda. Azt mondtad, gyönyörű vagyok.
És milyen szépen nyög. Az ujjai a bundámba túrtak, én meg lelkesen csóváltam egy kicsit, mielőtt még gyalázatosan át nem vert! A keze a popsim alá csúszott, hogy megemeljen, én meg pánikolva dobtam át a mancsaim a vállán, épp csak át nem öleltem. Ennél jobban nem is tudtam volna. NE EJTS EL, KÉRLEK.
Fiatal vagyok még a halálhoz. Ő meg csak mondta a magáét, kicsit simogatva is, ahogy lassan ellazulva sóhajtottam egy nagyot és döntöttem a fejemet az övének. Mit meg nem teszek érted, Olivér! Oh, ha tudnád. Hagytam, hogy elcipeljen, messze a sok finom illattól, mint a frissen sült perecek, a forrócsoki, meg a gülüszemű lovak patáinak neszétől, a sülő gesztenye ropogásától. Inkább csak a szívdobbanásait figyeltem, ahogy az új otthonom felé cipelt. Vigyázni fogok rád.