Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Hallom, amit mond, méghozzá tisztán, csak az van, hogy egyetlen procikám sem akarja elfogadni a szavak értelmét. Az arcát bámulom, és tudom, hiszen látom rajta és elég ideje is ismerem ahhoz, hogy tudjam: mondhatok bármit, ez számomra csak és kizárólag vesztes csata lehet. Ajkaimat szorosan egymásba passzírozva pislogok, próbálom visszatartani magam attól, hogy hangosan ráordítsak szerencsétlenre. Nem, azt nagyon nem érdemli meg. Mégis, a testemben dúló felháborodás és harag kirobbanna - ha hagynám.
- Kérlek - alig hallhatón csúszik ki résnyire nyitott ajkaim között az egyetlen szó amit még talán mondhatok, mielőtt végleg el kell őt engednem. Talán azért is érint annyira szarul a hír, hogy Payne a csigazabálók földjére készül disszidálni, mert Erzsivel is pont ott áll a viszonyunk, ahol a part szakad.
Hope megértett, nagyjából mindig.
- Fogalmam sincs, én egy ideje már ingázok - felelem már kevésbé mogorván, de még mindig sápadt kedvtelenséggel. - Szerintem bármikor költözne Lili, ha kérném, de még nem tartok ott. Nem tudom, Cath, kicsit beállt mostanában az élet, kibaszott mókuskerék meg állóvíz az egész. Aztán most, hogy még te is lelépsz, hát öcsém, ezzel most rendesen kihúztad a lábam alól a talajt. Nem gyerebe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Ez a test... - rezzenéstelen arccal, akkurátusan mutatok végig magamon, miközben tekintetemet egy pillanatra se választom el a lánytól. - Nem bérbe bocsátható, Catherine. Tudnod kellene, hogy csupán a kiváltságosaknak van olyan áldásos szerencsében részük, hogy láthassák, esetleg érintsék, a maradék meg azt se tudná megfizetni, hogy egyáltalában rá nézzek.
A gondolat végére azért csak megengedek magamnak egy önhitt félmosolyt, érezze csak a szőke, hogy költözése után mi mindenről kell lemondania a mindennapokban. Rólam, többek között. Pontosan. És a mindig bosszantó viselkedésemről, a letagadott hisztikről, puffogásról meg az alázatról, ami a hivatal falai között állandó, szabadidőmben csökkentett jelenléttel szerepel.
Mindegy. Most úgyis minden mindegy.
Csendben hallgatom a másikat, csak a szemeimmel üzenve neki, hogy megértem. Az okokat is, a miérteket is, az érzést is, a döntést is, még a kibaszott helyszínválasztást is. De nem fogom kimondani, ne is várja, mert azzal egyenesen az elveim ellen mennék. Elvek alatt a sértett, elhagyott, lelkiekben megtépázott kissrácot értem, aki kösz', nem békül.
- Azé' el ne képzeld, hogy miattad francia nyelvleckéket fogok venni - mondom flegmán felkapva a vizet, mintha amúgy egyáltalán nem érdekelne, mi lesz vele. Fúj, de ki nem állhatom, hogy egyik pasival se jött össze szerencsétlennek. - Mondjuk, van itt egy francia srác, bár Lili szerint egy kicsit, hát hogy is fogalmazzak, hogy az humánus legyen... jó, tök mindegy, a lényeg, hogy rendesen debil a gyerek, de biztos gyakorolna velem, ha megkérném rá. Pálcakészítő vagy mi az anyám. Valszeg olyan szinten van, mint az Everleigh-k. I guess.
Nem mintha ők érdekelnének, vagy többet tudnék a család mibenlétéről, mint erről a fogykos francia srácról. Rólam azért általánosságban elmondható, hogy kerülöm az idiótákat. Ráadásul elég jól is csinálom. Minimális a felróható hibaszázalékom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Diszkréten az órámra pillantok, majd, miután tudomásul veszem, hogy lassan tíz perce Olíviával kellene lennem, ám még mindig az irodában vagyok, és az íróasztalom szélén üldögélve, egymásba fűzött karjaim fölött fürkészem Tamaskovits kisasszonyt, a Balatoni Javító- és Nevelőintézet igazgatóhelyettes asszonyát, jobbnak látom elengedni a problémát, és bízva az engem váró lány találékonyságában, ismét teljes figyelmemmel Emíliára fókuszálni. Erélyes nő néz vissza rám a párnázott székről, akinek meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy a másik fél önkéntelenül is tekintéllyel adózzon neki.
- A környező falvak polgármestereivel a nulladik percben felvettem a kapcsolatot, tudnak a szökésben lévő fiatalokról - ismétlem el újra türelmesen, bár fáradtságtól vöröslő szemekkel. Hiába próbálom, nem tudom megnyugtatni, pedig amit lehetett, megtettük. Tekintetem az övében; egy ideig csendben farkasszemet nézünk. Már az első találkozásunkkor éreztem, hogy ez a nő kivételes, és most, hogy ismét itt van, csak erősödik bennem a vágy: a bizalmára szomjazom. Azt akarom, hogy higgyen bennem és a döntéseimben. -  Levélben értesítettem a Bagolykő igazgatóját is, ha esetleg a két fiatal visszatérne az iskolába, azonnal cselekedni tudjon. Nem kétséges, bármi tudomásomra jut, haladéktalanul szólni fogok, most viszont...
Emília mosolytalan arccal, de talán némi elégedettséggel lép ki az irodából, néhány perccel később azután én is követem a példáját. A Nap ereje még hunyorgásra készteti a szemem, ahogy magam mögött hagyom a polgármesteri hivatal festői épületét, és elindulok fagylaltozó unokahúgom felé.
- Minden nap - pofátlan szemöldökvonogatással vigyorgok le rá, és kérdés nélkül beleharapok a fagyijába. Úgy, tele szájjal kérdezem: - Honnan veszed, hogy morcos?
A szemeibe nézve akaratlan is Eszti jut eszembe; Olcsi ahogy nő és nőiesedik, úgy válik egyre inkább olyanná, mint a legidősebb Vajda lány. Szép. És pimasz. Minden Vajda-vonást magában hordoz. Jobb hüvelykujjammal sebtében megtörlöm a számat, aztán kényelembe helyezkedem mellette a padon.
- Kösz’. Még jó, hogy bírsz. Mi lenne, ha utálnál? - horkantok fel, és a pad támláján végignyújtott karjaim között fejemet is egészen hátradöntöm. Szemeimet lehunyva élvezem a már lemenőfélben lévő, de magából még mindig meleget ontó Napot. - Amúgy... - fordítom felé arcomat. - Én is egyre többször látom őt a tükörben. Jó érzés.
Büszke vagyok arra, hogy épp apám az apám, és hogy én napról-napra jobban hasonlítok rá. Ő a példaképem. A férfi, a családfő. Akivel az utóbbi időben megint többet beszélgetünk; a legtöbb szalamantoni ügyben kikérem a véleményét, és tanácsainak jelentős részét meg is fogadom.
- Mi a helyzet Pom Pommal? - érdeklődök számszegletébe kúszó, gonoszkás félmosollyal, tekintetem az övét keresi. Soha nem tagadtam, és a helyzet az, hogy a véleményem a mai napig változatlanul kitart: a kapcsolatuk számomra végzetesen hasonlatossá vált ahhoz a bizonyos meséhez, melyben Pom Pom egyfeszt Picúr fején ül, ami miatt szerencsétlen lány mozdulni sem tud a szőrös és ronda izéje nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hol hagytad Pom Pomot, Picúr?

- Genetika - felelem kiszélesedő, mintha szemtelen vigyorral, és mikor újra megszólal, én összehúzott szemöldökeim alól, jelentőségteljesen pillantok fel rá. Tekintetemben s arcom minden apró vonásában is ott ül a költői kérdés: ugye nem kell magyaráznom? Talán még egy finom sóhaj is elhagyja ajkaim, végül mégsem marad szó nélkül a drágám provokatív megjegyzése. - Nem akarod te azt látni, mikor én szépen és érzékien csinálok valamit.
A mondat feléig sem jutok, kékjeimben máris félreérthetetlen izgalom csillan, számszéle pedig féloldalas, elégedett mosolyra húzódik. Ha most nem Olívia, hanem valamelyik közelebbi haverom ülne itt, előfordulhat, hogy mesélnék - amúgy készséggel és mélyreható tüzetességgel - a lelki szemeim előtt felrémlő fantáziadús képekről, így viszont - eleget téve mindennemű etikettnek - úgy döntök, tapintatosabb, ha megkímélem unokahúgomat a részletektől. Csinál ő úgyis hasonlókat, nem is akarom tudni, mi mindent.
Aztán felhozza Lilit meg a zavarba ejtő könyvtári jelenetet, mire a halk kuncogás, amit először mintegy horkantásként hallatok, pillanatok alatt jóleső és igencsak hangos nevetéssé erősödik. Arcomat tenyereimmel takarom el, míg rázkódó vállakkal hátradőlök és fejemet is hagyom hátraesni. Liliána, kérlek... Azért ennyire nem vagy elhanyagolva...
- Aaaaah, de imádom - szólalok meg később rekedten, még mindig nevetve, majd sóhajtva kidörzsölöm a szememből a boldogság könnyeit. Briliáns és lehengerlő. Még elképzelni is.  - Nyugtass meg, hogy ennek ellenére nem félsz tőle nagyon?
Csak a hecc kedvéért kérdem, egyébiránt viszont - ha már itt tartunk - simán benne van, hogy azt mondja hülye vagy?! dehogynem!, hiszen olykor még velem is megesik, hogy inkább angolosan távozom a konyhából, ha a drágám Miával kezd sikítozni, mert az - egyemmeg - lelopta az aznap esti vacsora legszebb avokádóját a tányérról. Na nem azért, mert az annyira szeretné, azt hiszem, inkább csak, mert... nos, mert egész egyszerűen megteheti.
- Mondj meg nekem valamit - nézek rá úgy, padon túllógó fejjel, szúrós, talán kissé értetlen tekintettel. Kivárok, hogy pillantása megtalálja az enyémet, hogy lássam rajta, valóban figyel rám, aztán felesleges kertelés nélkül felteszem a téma egyetlen lényeges kérdését. - Mi a lószart látsz ebben a srácban? Őszintén, ez egy girnyó. Összeköltöznél vele? Minek?
Ráadásul a mi házunkban, botrány! Az, hogy nem kedvelem Pom Pomot, nem újdonság és nem titok. Ő még a szó legnemesebb, legártatlanabb értelmében kisfiú, azaz abszolút fogalma sincs mit akar, kit akar, ha mégis van valaki, aki felkelti az érdeklődését - ez esetben sajnálatos módon pont Olívia, ki más -, nem tudná megmondani, miért. Úgy igazán. Segítek és elmondom, nincs semmiféle úgy igazán, csak a farka van, ami egyre türelmetlenebbé és követelőzőbbé vált az évek során. Utolsó gondolatán elgondolkodom, nem reagálok először.
Néhány pillanattal később kiegyenesedek, balommal, mint aki hosszú beszélgetésre készül, felkönyökölök a pad támlájára. Felvont szemöldököm alól, érdeklődőn nézek rá.
- Miért is beszélünk épp most az örökségedről, drágám? - kérdezem lassan, semleges hangon. Ébred bennem némi kíváncsiság esetleges jövőbeni terveivel kapcsolatosan, és csak remélhetem, hogy azok nem ütköznek sajátjaimmal.