Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Fogalmam sincs egyébként, hogy mégis mire várok ebben a helyzetben. A falu határozottan ismer, vagy, legalább tudják ki vagyok, de még az is be tudja lőni az arcom, aki nem itt él, de már járt kint az utcán, és nem egy barlangban lakik. Legfeljebb elkönyvelik magukban, hogy megőrültem, vagy, mit tudom én, az apámnak végleg elege lett a hirtelen döntéseimből, kirakott otthonról, és egyedül a Dolce-m bírtam magamra kapni. Figyelem az esőtől egyre csak sötétülő, lucskos cigaretta szálat, kicsit lefelé biggyesztem ajkaim, mert azért jól esett volna, ha legalább elszívhatom, mielőtt leszakad az ég a fejemre, de ezen a ponton már másikra gyújtani is teljesen felesleges lenne, lévén az ujjaim is vizesek. Mélyen beszívom a levegőt, megemelkednek vállaim is, hogy aztán hosszan sóhajtva kifújhassam azt, újra begörnyedve. Épp most ábrándultam ki a világból, bizony.
Összevonom szemöldökeim, ahogy egyszer csak nem érzem a bőrömre csapódó esőcseppeket, pedig akárhogy hunyorítva nézek, látom őket - lassan szerintem is kezdek megbolondulni -, látókörömbe bekúszik egy finom bőrű kéz, kékjeim felfutnak a karján, vállán, nyakán, végül megtalálják arcát, ajkaim elnyílnak egymástól, és igazán szeretnék mondani valami frappánsat arról, hogy lám, mégis vannak még úriemberek ebben a fuckboy-okkal teli társadalomban, vagy, hogy há-há, most megvagy, te kis ravasz, de annyira zavarba jövök az egész helyzet váratlanságától - mármint, tényleg, nem számítottam arra,hogy ez meg fog történni, és még csak nem is az öcsém látom majd a kar túlvégén -, hogy csak ülök ott nyitott szájjal.
De észbe kapok, és akkor becsukom a szám.
- Őőőőőő - vékony, hideg és nedves ujjaim az ő kezébe csúsztatom, ahogy az úri lányok szokták - leszámítva, hogy ők nem kezdenek őőő-vel -, ahogy felnyomom magam, és érzem, hogy egyre jobban égni kezd az arcom a szégyentől, de szerencsére - REMÉLEM - van olyan jó az alapozóm-púderem, hogy ezt elfedje. - Hm.
Pontosan így, mint egy debil.
- Igazán köszönöm - egy bólintással konstatálom, hogy sikerül még valami ésszerűt is mondanom, közben úgy húzom ki magam,mintha még lenne büszkeségem mindezek után.  
- Nem őrültem meg - illetve, remélem, hogy nem - csak szerettem volna elszívni.... ezt - az átázott szálra pillantok, végül megrázom fejem, és inkább csak bedobom az erre hivatott kis fém kukába. - De... nem sikerült. Nyilván.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- ... oh - megint nyitva maradnak egy pillanatra ajkaim, ahogy csak nézek rá a nagy szemeimmel, és próbálok úgy tenni, mint aki hallja és érti is azt, amit mondanak neki, mármint, a nem gondolnék folyamatosan arra, hogy vajon nem-e tűnök túl öregnek, amiért magáz, lehet, hogy már őszülök is, és most biztos a hajam után kapnék, ha nem néznék ki tőle annyira bután, szóval, ha nem ez keringene újra és újra és újra a fejemben is tök hangosan kopognak az esők, vagyis, eső, és lehet eleve nem is hallanék semmit, ha figyelnék is, de azért csak mosolyogva bólogatok, remélve, hogy nem épp most egyezek bele abba, hogy eladjanak örömlánynak, vagy mondjuk eladják a vesém, mert innen visszakérdezni már túl kínos lenne. A könyökhajlatába simítom ujjaim, szépen, légiesen, épp csak, nem nehezedek rá, se semmi - hogy bármikor elszaladhassak -, mert az nagyon gyerekes, és különben is, tudok én szépen viselkedni, bármennyire is legyen meglepő.
- Oh - egy ősember választékos szókincsével rendelkezve sandítok fel rá, hunyorogva, miközben mégis belesimítok hajamba. -Tényleg? Hol hallottál rólunk? - nem tűnik idevalósinak, elég sok helyen jártam már életemben, különböző emberek között, különböző szokásokkal és kultúrákkal, szóval annyit már én is csak meg tudok mondani, hogy nem magyar, nem magyar szokások között nevelkedett, így pedig nem is hangzik olyan butának a kérdésem.
De, persze, megeshet, hogy tévedek, és akkor ő is elkönyvel ugyanannak a buta libának, aminek az emberek többsége, különösebb ismeretek nélkül.
- Ez egy nagyon szép gondolat - ugyanakkor, még csak eszembe sem jutott, hogy eggyé váljak az esőcseppekkel.
- Nagyon örülök, Anik - persze, ezt mondom mindenkinek, akit épp csak megismertem, miután felkapart a hivatal lépcsőjéről, mert épp ázni támadt kedvem. - Eszter - nyilván tudja, ha már az apám is ismeri, de azért nem vagyok én sem neveletlen.
- Miért pont ide jöttél?
Nyilván ez érdekel a legjobban, és véletlenül sem a pár gyűrű a kezén, amit nyilván csak futólag vettem észre, és egészen biztosan nem házassági.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Persze, most akár jöhetne a harmadik, roppant intelligens hangzatú "oh" is, de visszafogom magam, nem mondom ki,csak gondolatban szövöm az alakja köré. Alapvetően nem szégyen, ha az ember nem emlékszik azonnal, első pillantásra azokra a személyekre, akikkel akkor találkozott, mikor jóformán még a seggén ült a tojáshéj, felnövünk, változunk, kívül és belül egyaránt, az új emlékek átveszik a régiek helyét, satöbbi, satöbbi, de ahogy mesélni kezd, ajkaim szélesen elnyílnak, és legszívesebben elvisítanám magam az utca kellős közepén, esőben, hogy A HERCEG, de valami azt súgja, hogy nem igazán értékelné, szóval inkább visszafogom magam.
Először kuncogni, majd nevetni kezdek, ahogy megrázom fejem, felé fordulva megállok előtte, lábujjhegyre emelkedve támaszkodom meg a vállán, amíg hozzá hajolva adok egy puszit az arca egyik, majd a másik oldalára is. Néhányan, akik közel állnak hozzám, azt mondják néha túl közvetlen vagyok, mindenki más szerint föléjük emelem magam, és a világért sem ereszkednék a szintjükre, és mondhatom én azt, hogy csak nem szeretnék adósa maradni valakinek, ezzel már el is döntetett, hogyan viszonyulok hozzá.
- Bepótoltam az elmaradásom - visszalépek mellé, mintha mi sem történt volna, majd, körbenézve hajtom arcom a vállára, hogy feltűnésmentesen belesuttoghassak a fülébe. - Ne csodálkozz, ha ezek után azt fogják pletykálni a faluban, te vagy az új hódolóm.
Félelmetesen ismerős, ahogy az apja szavait használja, én is ezt szoktam csinálni, szinte kényszeresen, ha meg akarok felelni valakinek vagy valaminek. Aprót szusszanva pillantok fel ismét rá.
- És neked mi a véleményed?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyban megforgatom szemeim, ahogy a kamerába beszél, nem mintha bele akarnék szólni abba a bármibe, amit ő és Brightmore - hogy lehet valakit egy lámpának elnevezni, könyörgöm, hát gyűlölik őt a szülei? - csinálnak, de hé, épp részeg, és élj te bárhol, a fiúkról, akikkel a részeg lányok beszélnek, az összes mese igaz.
Nagyon meg fogja ezt bánni holnapra a kisasszony, de mégis ki vagyok én, hogy megállítsam őt az élete legrosszabb döntéseiben? Tudjátok vannak azok a barátok, akik egyenesen biztatnak a katasztrófára, miközben próbálnak lebeszélni, de azért mégsem eléggé - én pont ez a barát vagyok.
- Dehogy gyűlölöd őt - megingatom fejem, fülem mögé tűröm pár hajszálam, enyhén beleszédülök abba, ahogy hajolgatni kezd, szóval utána fekszem én is, csak így, le a vízpartra, és nevetni kezdek, ahogy egy kőről kezd áradozni. Homlokomra támasztom kézfejem, mélyet szusszanok a budapesti, tisztának véletlenül sem mondható levegőből.
- Ó bébi - lehunyva szemeim sóhajtok fel. Amikor süt a nap, még nagyon jó meleg van, de, most nyilván nem, bár ezen a ponton már nem is nagyon fogom fel, hogy kezdenem kellene valamit a hideggel.
- Te is lefeküdhetnél - kezdek kuncogni újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vele együtt nevetek, szinte boldognak is lehetne mondani, ha nem lenne ennyi alkohol a véremben, elvégre, a bortól mindig különösen boldog vagyok, így hát, a rosé-boldogság nem is számít.
Értetlenül mormogva vonom össze szemöldököm, ahogy visszakérdez, igazából elég lassú most a felfogóképességem, de pár másodpercnyi fáziskésés után hangosan nevetve rázom meg a fejem.
- Velem, butaaaa - persze, lehet, hogy ő nem így értette, vagy én nem érettem úgy, esetleg mindketten félrebeszélünk egymás mellett, de meglehet, hogy már rég túlragoztam ezt az egészet, azért tovább nevetve fetrengek.
- Biztos vagyok benne, hogy sötétebb alapozót használnának hozzád - lehunyom szemeim, teljes nyugalomban, arcom az ő fejéhez hajtom, felhúzom térdeim.
- Jaj - újra felnevetve takarom el tenyeremmel szemeim. - Az a fiú úgy nézte a melleid Cath, már nekem fájt - kezdem el rázni fejem, ami nem feltétlenül kényelmes így, de most nem is feltétlenül érdekel. - Tökre összházasodhattál volna Levivel - elvégre, őt még szereti is, és, ha mással ilyen egyszerűen megy, akkor vele miért ne?
- Hm - kinyitva szemeim szusszanok fel, tekintetemmel csillagokat keresek, amit, elég nehéz találni a város fényei mellett. - Nagyon sok mindent megbántam már az életemben - nagyon sokan tudják, még soha nem mondtam ki, de akik ismernek, igazán, azok tudják. - Néha csak vissza szeretnék menni, hogy mindent másképp csinálhassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hmmm - csak ennyit fűzök hozzá. Alapvetően mindenkiről megvan a véleményem, úgy a tetteikről, mint az általános viselkedésükről, de nem szokásom megosztani azt másokkal. Persze, megesik, hogy eljár a szám, amikor nagyon szét vagyok esve, vagy, ha olyan szinten megbízok valakiben, hogy meg merjem tenni - az első lehetőség világéletemben többször állt fenn, mint utóbbi. Aprót vonok vállamon. Túlzás lenne azt mondani, hogy ismerem Leventét, de sok mindent elmond az emberről, honnan jön, és az én, személyes véleményem szerint nem szabad megbízni abban, akinek az apja legilimenciát, az anyja meg kriminálpszichológiát tanít.
- Nehezen fogod elfelejteni, ha snapchaten küldözgetsz neki videókat - szkeptikusan megemelem szemöldököm, vagyis próbálom, de a végére csak hunyorgok, így pedig el is veszti a komoly értékét.
- Hú - összevonom szemöldökeim - most sikerül, azt hiszem -,ahogy hallgatom őt, felkönyökölve fordulok felé, és rázni kezdem fejem. - Nehogy sírj egy fiú miatt, Catherine Hope Payne! - ha létezne olyanom, hogy egyensúlyérzék, akkor most a fél kezemmel megragadnám a vállát, és jól megráznám őt - jó, mégsem, így fekve elég veszélyes lenne -, de így csak megbököm mutatóujjammal az orra hegyét, és őszintén elcsodálkozom, hogy sikerül becéloznom első találatra a pontot.
- Ajh - felsóhajtva dőlök vissza a betonra. - Ne akarj soha olyan lenni, mint én, Cath. Ötvenöt kiló vagyok, és ha hiszed, ha nem, a világ legnehezebb dolga megtartanom - nagyon, nagyon sokan mondták már, kórosan sovány vagyok, vagy, hogy biztos képtelen vagyok megenni egy hamburgert, pedig nem így van - nyilván azért nem is viszem túlzásba a gyors kaját -, de néha csak sírni szeretnék, amikor kijövök a teremből.
Azt mondják, azokat a dolgokat szeretjük a legjobban, amik fájnak.
- Nem tudom - aprót vonok a vállaimon - tudod, néha úgy érzem, hogy helyrehoztam a dolgokat, de utána mindig, mindig történik valami, mintha egyszerűen csak unalmas lenne a normális - az öcsém és én, sosem akartunk normálisak lenni, és soha nem is lennénk rá képesek. Ezzel a névvel egyszerűen csak nem fér össze egy átlagos élet, kell a reflektorfény, kell, hogy az emberek beszéljenek rólunk, hogy ismerjenek, hogy irigyeljenek, de az egésznek ára van.
- Nem tudom - lehunyom szemeim. - Nem hiszem. De az öcsém és az apám - nem, az apám soha nem mondta ki, de látom a szemében, akárhányszor csak elidőzik rajtam a tekintete - a fejükbe vettek valamit. Szerintem nem létezik ez a valami, mármint.. Oké, figyelj - újra felkönyökölök - biztos hallottál az iskolaváltásunk.. körülményeiről két éve - néha belegondolok, milyen régen volt, és fel sem fogom, hogyan telhetett el máris két év - csináltam egy hülyeséget, olyan hülyeséget, mint akkoriban, és most azt hiszem, azt hiszik, újra van egy Benjámin az életemben, aki nem Benjámin, de - elhúzom szám, ahogy megcsóválom fejem. - én nem hiszem, hogy erről lenne szó, érted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

kicsi Richárd
x lídia x arany kaviár x ewtrtw

Vajda Eszter.
Nevetni támad kedve, ahogy a gardrób egész alakos tükre előtt hátradobja Eszter hosszú, finoman hullámolt, a szálvégi töredezésektől teljes mértékben mentes, dús és csillogó haját, jobb lábát a másik elé helyezve pózol, leginkább magának. Némileg aggódott, hogy egy olyan semmi kis hülyeségen fognak elhasalni, mint mondjuk, a lány telefonjának zárja, de az arcfelismerő azonnal kapcsolt, ahogy csak rápillantott, sőt, Hanni édes dorombolása a Vajda Papa - feltételezett - aggodalmait is eloszlatta. Minden tökéletes.
Tökéletes.
Széles vigyor nyúlik el arcán, a tökéletes fogsor fehéren csillan meg, ahogy tekintete találkozik a jól ismert, szinte világító kék íriszekkel a tükörben. Amikor először meghallotta Hanni tervét, kinevette őt, de ahogy jobban belegondolt, Richárd egyetlen, édes testvéreként, a legfontosabb emberként az életében, könnyen szétválaszthatja a turbékoló szerelmespárt - egy pillanatra undorodó fintorba húzza szépen ívelt, új ajkait - ha okosan cselekszik. Utána már könnyű lesz a fiú szívébe férkőznie, szinte látja magán a derekára simuló esküvői ruhát, hatalmas uszállyal, rengeteg csipkével, a másik kettő pedig majd fenntartja Eszter látszatát. Hogy mi lesz majd a valódival? Azon eddig nem gondolkodtak, de amilyen egyszerűen jutottak el idáig, azt is biztosan megoldják, valahogy.
Fekete, Versace magassarkút húz, kecsesen suhan le a Vajda otthon márványlépcsőjén Eszter kasmír kabátjában, taxival utazik, és épp csak annyit késik, amennyit egyenesen illendő. A bejáratnál mosolyogva adja át kabátját, finom léptekkel közelíti meg a lefoglalt asztalt, elegánsan ejti a drága, Dolce táskát a harmadik, üres székre, majd átöleli a már ott ülő Richárd nyakát, boldog vigyorral ajkain hajol le hozzá, és nyom egy-egy csókot arcának mindkét felére.
- Szervusz, kedvesem - Eszter haját hátradobva válla felett ül le végül a szemközti székbe, combjait keresztezi egymáson, míg ujjait összefonja az asztal lapján.
El sem hiszi, hogy máris ilyen közel jutott.
- Milyen napod volt ma?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mondhatnánk, hogy Eszter bőrében sok mindent megtanult már, hogy kiábrándult a Vajda létből, vagy, hogy már cseppet sem vonzza ez az egész, de hazugság lenne. Ellenben arról határozottan megbizonyosodott, hogy Benjámin, az a Benjámin, akiről meggyőződése, hogy képtelenség tovább lépni, hogy örökké az élete része marad, bármennyire és próbálja tagadni, és akárhányszor akarja kerülni őt, végül mindig hozzáhúz vissza, akár egy Bolygó rakoncátlan, elkóborolt Holdja. Hogy minden bizonnyal örökké ő marad a világleggyönyörűbb férfija. Hogy akár a világ végéig szólíthatja őt azon a mély, bársonyos és nyugodt hangján, mindahányszor a tüdejében rekedne az oxigén, elfelejtené, hogyan kell lélegezni, és kislányosan rágcsálni kezdené az ajkát, csak, hogy figyeljenek rá.

Hogy Aida már úgy beszél Eszter életéről, mintha világéletében ő lett volna.

Ajkain halvány mosoly játszik, ahogy elszakítja róla pillantását, és teljes figyelmét újra az előtte árválkodó borospohárnak szenteli. Rutinosan varázsolja ki az üvegből a dugót, hogy még véletlenül se kelljen erőfeszítéseket tennie, majd tele tölti száraz rosé-val, elegánsan ujjai közé véve azt lép az üveghez, és néz ki a villa nyújtotta tájra.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fogalma sem volt, mit kellene tennie. Meglepő módon, Eszter életének erről az apró, mégis félelmetesen jelentős részletéről épp ugyanannyit tud, mint bárki más - pár hónapig hatalmas port kevert, de biztosat, egészen biztosat az azt megelőző időszakról egyik fél sem nyilatkozott, ahogy arról sem szóltak hírek, mi köze volt ehhez a kisebbik Vajda gyereknek azon kívül, hogy a lány testvére.
Egyszerűen csak feltűnt.
Nem írt, nem válaszolt, és nem is reagált semmit, egyszerűen csak felbukkant, órákkal később, váratlanul, ahogy minden bizonnyal Eszter is tette volna - vagy, ahogy reméli, hogy tette volna. Ezen a ponton még Aidának is be kell vallania, hogy olyan vékony jégen játszik, amelyik bármikor betörhet alatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még csak meg sem próbált figyelni az elmúlt pár percben, esetleg órában, bármennyi idő is telt el azóta, hogy elfoglalta helyét a pulttal szemben felsorakoztatott székek egyikén. Ez nem is feltétlenül Mihály - Milán - személyének szól - bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy neki, személy szerint, elképzelése sincs afelől, mégis miért, hogyan, és legfőképp miért kezdett bármit is ezzel a kisfiúval Eszter, már az igazi, de ez most részletkérdés - egyszerűen csak Aida, mint a fajtája igen sok tagja, képtelen elviselni a zajt és a túl sok embert. Miért van akkor itt, kérdezné bárki értelmes ember. Milán elég határozottnak tűnt, amikor írt, olyannak, aki ismeri a lányt, hát különösebben nem volt sok választása.
Ha legilimentor lenne, most mindenképp érezne némi szánakozást, egyedül azt nem sikerült még eldöntenie, egészen pontosan ki irányába. Egyrészt, csak egy szűz kisfiú lenne képes ennyire túlmagyarázni egyetlen homályos estét, és már távolról bűzlik róla, hogy hiába parancsnok alezredes helyettes, bármilyen nagykutya is az apja, Mihály - Milán - még csak közelébe sem jutott annak a társaságnak, ahol ő maga mozog. Ahol bármelyik sznob, aranyvérű, gazdag csemete mozog.
Micsoda szégyen.
Megemeli jobb szemöldökét, tekintete először megragad a fiúéban, majd tovább csúszik le a karján, végül megakad a megmoccanó pohár élén. Egy újabb igazság, hogy valójában fogalma sincs, milyen hatással lehet a százfűlére az alkohol. Elhúzza kicsit száját, végül megrázza fejét, de nem szándékozik magyarázat nélkül hagyni a fiút, hiszen ismeri a fajtáját, addig nem fog megnyugodni, amíg nem kap valamit. Válla fölött hátraseperve hosszú haját int neki, hogy hajoljon kicsit közelebb, míg ő maga is megteszi ugyanezt, és kezét szájához emelve rövidíti le a hang útját Mihály füléig.
- Épp kipróbálok egy új, alkoholmentes diétát.
Végül is, jobb, mint a semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hanni kis szőke fejében egyre inkább kezd megfogalmazódni a gondolat, ami barátnőit egyelőre még kerülni látszik: Vajda Eszternek lenni leginkább egy olyan játékra hasonlít, amiben mindig csak két opció közül választhatsz, de bárhogy is dönts, a vége nagyon, nagyon rosszul fog kisülni. Feltéve, ha te magad nem vagy Vajda Eszter.
Ő nem volt Vajda Eszter.
Fogalma sincs, egészen pontosan mit szeretne vásárolni, valami szépet, valami olyat, ami aztán csodálatosan áll rajta, és, amit megmutathat az egész világnak, de, hogy egészen pontosan micsodát, azt nem tudná megmondani. Épp egy bordó, csipkés bralette-ről pillant fel, hogy megkeresse Eszter méretét a modellek között, amikor megpillantja Lili hosszú, szálegyenes haját. Kétsége sincs arról, hogy ő az, elég sokat hallott már róla, és elég sokat látta már őt ahhoz, hogy bárhol, bármikor képes legyen felismerni. Idegesen lesüti pillantását, alsó ajkát rágcsálni kezdi, ahogy elmélyülten tologatni kezdi a darabokat maga előtt, csak, hogy elfoglaltnak tűnjön. Mit tenne Eszter? Mit tenne most Eszter? Tudja, hogy a kapcsolatuk nem mondható rossznak, ahogy azt is, hogy Ricsi már szakított a lánnyal - amit Eszter maga már nem látott. Ezt a gondolatmenetet követve pedig valójában teljesen mindegy is, mit tett volna Eszti.
Elméletileg.
Mélyet szusszan, a kezében tartott melltartót visszailleszti a többi közé, majd, összevonva maga előtt kezeit indul el Lili felé. Ha ignorálná őt, abból minden bizonnyal csak rossz sülne ki, azt hinné, haragszik rá, talán elkezdene gyanakodni, amire most végképp nincs egyiküknek sem szüksége. Súlyát fél lábára helyezve áll meg végül a matató nőszemély mellett.
- Szia, Lili - igen, egészen biztosan ezzel kezdett volna ő is. - Hogy érzed magad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Eszter nem dobta volna el azt a csikket.
De, mint tudjuk, napjainkban már nem Eszter jár Eszter bőrében, Lídia pedig hajlamos megfeledkezni a részletek fontosságáról. Mélyen, némileg irritált éllel szívja be a levegőt, szája finom vonalba préselődik, állkapcsának vonala egy pillanatra jobban kiemelkedik a megszokottnál, ahogy futólag megpillantja Lilit pár emberrel arrébb, de figyelme már tovább is siklik a piaci árusok kínálatára. Gyümölcsökre van szüksége. Ő különösebben soha nem figyelt az étrendjére, szerencsés géneket örökölt szüleitől, természetesen vékony - nem annyira, mint Eszter, természetesen, hiszen Lídia lába még egyszer sem érintette egyetlen edzőterem vagy futócipő felületét sem, nem, neki nincs ideje mozogni, neki nincs kedve különösebb erőfeszítéseket tenni ahhoz, ha el akar érni valamit.
Kivéve Vajda Richárd.
Vajda Richárdért talán már túl sok mindent is megtett, eddig úgy tűnik, hiába.
Épp egy avokádót tart vékony ujjai között, tökéletes, még nem jelentkeztek rajta a túlérésre jellemző, mélyvörös elszíneződések, viszont puha - mégsem túl puha -, amikor először a hátborzongatóan közeli szárnycsapások ütik meg a fejét, majd, pillanatokkal később az előbb útjára eresztett csikk is frissen mosott hajában koppan. Egy pillanatra lehunyja szemeit, különös figyelmet szentel arra, hogy ne roppantsa össze a kezében tartott, rücskös felületű zöld gyümölcsöt, majd, mintha mi sem történt volna - a fenéket, ez pont egy olyan dolog, amitől Lídia képes feszülté és idegessé válni, ezt pedig a hülye is látja - nyitja ki szemeit, és folytatja a nézelődést.
- Idióta madarak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Túlzás lenne azt állítani, hogy különösebben meghatná az eset - sértettséget persze érez, sőt, talán többet is, mint az szükséges vagy egyáltalán jogos lenne az ő esetében, de, hogy felvetődne fejében a gondolat, hogy hibázott? Közel sem.
Idióta madarak. Idióta madarak, és a természet idióta véletlenszerűsége, csupán ezzel tudná jellemezni a történteket, ha venné a fáradtságot, hogy elmélkedjen rajta, ám Lídia nem az a személy, aki ilyenekre pazarolná a drága idejét. Helyette itt van az előbbihez képest igazán nagy problémája, miszerint be kell szereznie Eszter turmixaihoz a tökéletes alapanyagokat, és, bár Aida megosztotta vele minden tudását a téren - amiket instagram storykból és ilyen-olyan youtube videókból szedett össze -, mégsem egészen biztos a dolgában. Például, fogalma sincs, hogyan kell ebbe az egészbe jól beletenni egy mangót. És minek?
Kényelmetlenül vonja össze szemöldökeit, kicsit kiropogtatja nyakát miközben fizet, ahogy egyre jobban bizsergetni kezdi tarkóját és összes gerinccsigolyáját az érzés, miszerint valaki figyeli. Amióta elrabolták Esztit, sokkal több figyelmet szentel erre, azt is mondhatnánk, hogy paranoiássá vált, de ő sosem fogalmazna ilyen végletekbe menően. Rágni kezdi alsó ajkáról a bőrt, tenyere kényelmetlenül kezd izzadni, ahogy nagyot nyelve táskája mélyébe rejti a beszerzett gyümölcsöket, hosszan, mélyen beszívva a levegőt pillant körbe az őt körülvevő emberek közt. Tekintete egyetlen arccal sem találkozik - szinte megnyugodva szusszan fel, ám mikor épp kieresztené a levegőt, saját íriszei megragadnak az apró, fekete szemgolyók fogságában, és hirtelen elfelejti, hogyan kellene lélegezni.
Hirtelen kap fél kezével füléhez, ahogy a hang végül eljut hozzá, végül bosszankodva fordít hátat.
Nem fog jelentőséget szentelni neki.
Ez csupán egy madár, semmi több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy Richárd pillantása nem egészen neki szól. Bőre alatt végigbizsereg az izgatottság, felszalad gerince vonalán a borzongás, egészen szétfeszíti koponyáját az elégedettség, ahogy a páratlanul kék szemek végigsiklanak alakján. Ugyan Eszter ajkain szélesedik ki a mosoly, mégis, tekintetében Lídia gondolatai villannak meg. Úgy érzi magát, mint mikor gyerekkorában bújócskáztak a papa birtokán, nem voltak határok, nem voltak szabályok, most is képes lenne tiszta boldogsággal felnevetni saját, egyértelmű sikerén, viszont még nem teheti meg. Még túl nagyot bukhat, pedig épp csak elkezdődött.
Aprót von vállán a visszaérkező kérdésre, épp csak egy leheletnyi mozdulat.
- Örülök, hogy végre találtál rám is időt - nem titok, hogy Eszter nem kedveli különösebben Lilit, ahhoz pedig, hogy az ember erre rájöjjön, még csak ki sem kell nyitnia a száját - az arca beszél helyette is. A szkeptikusan megemelkedő szemöldöke, akárhányszor szóba kerül, hogy megfeszül az állkapcsa, hogy erősebben szív a cigarettába. Nem csoda. Senki sem szeretné, ha egyik pillanatról a másikra valaki elvenné tőle az öccsét, Lili pedig így történt. Egyszer csak ott volt.  
Aprót szusszan, ahogy megcsóválja fejét a gondolatra, puha, hosszú hajtincseit rendre füle mögé utasítja egyetlen, finom mozdulattal. Ha Eszter nem kedveli Lilit, Lídia határozottan gyűlöli őt, és ha tehetné, képes lenne belefojtani egy kanálnyi vízbe. De ne siessünk annyira előre.
Ne feledkezzünk meg viszont arról, ahogy Vajda Richárd hízelegni tud. Tekintete egyetlen pillanat alatt lágyul el, ahogy mosolya is elveszti annak előbbi, hűvös élét, szinte már halkan felnevetve pillant oldalra zavarában. Eszter nem így reagált volna. Pontosan tudja, hogy Eszter nem az a bután vihogó lány, hogy Eszter valami olyasmit mondana, a szép szavaival nem fogja megolvasztani a szívét, vagy elfeledtetni a tényt, miszerint elhanyagolja őt, de ennyit csak megengedhet magának. Ennyit legalább.
- A kis házról? - jobb szemöldöke megemelkedik, homlokán vékony ráncok jelennek meg, ahogy ajkai résnyire nyílnak egymástól, s a kék szemek most bizonytalanul, szinte gyanakodva ugranak Richárd arcára. Nyelvébe harap, végül lesüti szemeit, ujjaival az abrosz egy, nem létező egyenetlenségét kezdi simítgatni.
- És ő erre mit mondott? Megengedi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Aidát alapvetően sosem zavarta, ha az emberek megnézték - tekintve, hogy Eszter lényegében modell, és nem csak a kisvárosi fajta, őt sem igazán - ennek fényében pedig az elvárt zavar, amit Milán vizslató tekintetének kellene keltenie benne, nos, elmarad. Helyette viszont megemelkedik szemöldöke, saját, kék íriszei szinte már hidegen várják vissza a fiú szemeit, ha végzett az ő stírölésével, nincs ebben semmi személyes, egyszerűen csak nincs kedve most cukormázas esővel ellepni őt.
Különösebben nem is érdemelné meg.  
- Oké - nem érti. Nyilván nem érti, és nincs is ezzel semmi baj, az emberek nagy része nem érti - ugyanezek az emberek szokták az Eszterhez hasonlóknak ajánlani, hogy egyenek meg pár cheesburgert, pont azért, mert nem értik, a fiú szerencséjére itt van ő, Aida, aki imád erről beszélni. - Figyelj - ujjait összefonja egymás között a pult hűvös felületén, ahogy a félig a fiú felé fordul.
- Az megvan, amikor különböző termékek megkeresnek embereket, hogy promoválják őket, mert sok követőjük van, az emberek valamilyen ismeretlen oknál fogva bíznak bennük és az egészséges életmódjukban - megemeli szemöldökét, ahogy magyaráz, végig Milán arcát nézi, keresi a rezdüléseket, keresi a jellegzetes kifejezést, amikor rájön. - Na most, a modelleknek általában megvan egy specifikus étrendjük, amit követnek, hogy megőrizzék a súlyuk. Na most, ezt nem szakíthatják meg, mert akkor történnek... problémák - apró fintor jelenik meg arcán, ahogy befejezi a gondolatot, de már suhan is tovább - Na mindegy, a lényeg annyi, hogy vannak esetek, amikor nem lehet betartani a promoválandó dolgot, viszont mégis promoválni kell, és be kell tartani a szabályait, ezért nem ihatok most, és ezért diétázok.
Az igazságnak persze köze sincs ehhez. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Aida különösebben soha nem ért el nagy sikereket a modell karrierben - szép, persze, hogy szép lány, de az esetek többségében ez nem elég, kell valami, ami megfogja az emberek tekintetét, kell gyediség, belőle ez pedig mindig is hiányzott.
- Persze, hogy nem fog ártani - nem, még mindig nem érti. Aprót szusszan. - De ha valaki meglátja, akkor az el fog terjedni, és mindenki szemében egy megbízhatatlan, senki alak leszek, nem lesznek fotózásaim, nem lesznek munkáim, ami már ártani fog nekem - hogy elégedettséggel töltené el, ha Eszter karrierje befuccsolna? Természetesen. De ez így túl átlátszó lenne.
- Mindegy. Beszéljünk másról. Mit is csinálsz te itt.. pontosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy valami közös Hanniban és Eszterben - legalábbis, közös lenne egy olyan alternatív univerzumban, ahol ők ketten egyszerre vannak jelen ennél a jelenetbél, két különálló testben: valóban nem sajnálja egyikőjük sem Lilit. Bár Hanni maga jótét lélek, és saját felindulásból sosem bántana senkit - tekintsünk el a ténytől, hogy az egész Vajda Eszter elrablása projekt az ő fejéből pattant ki -, a saját barátnőit mégis többre tartja, így kicsit még örült is, amikor megtudta a híreket.
Eszter többnyire nem tud arról, hogy mi történik a világban nélküle.
Kíváncsian billenti oldalra fejét, szemöldöke hajszálnyit megemelkedik ahogy várja a választ, tekintete akaratlanul is megakad a lány kezében tartott darabban, és már nyitná ajkait, hogy rákérdezzen, mégis kinek szeretné megmutatni, de Lili - szerencsére - kimenti magát a helyzetből - egyelőre.
- Érdekesen - kissé értetlenül ismétli meg, ahogy szemei visszatalálnak Lili arcához. Nem teljesen erre számított. A fejében levetített forgatókönyv szerint Lili azt mondja, rosszul, ő mond valami olyat, hogy ha igaz a szerelmük, még egymásra fognak találni, miközben pontosan tudja, hogy ez nem fog megtörténni, Lili talán pityereg kicsit, amiért az élet ennyire unfair, és vége a történetnek.
Érdekesen.
- Hogy érted ezt? - Hanni alapvetően egy kíváncsi személyiség, és mint olyan, bűntudat, vagy a jövőre való gondolkodás nélkül kérdez rá arra, ami érdekli - vagy épp nem teljesen érti. Mutatóujjával épp csak hozzáérve a finom anyaghoz, arrébb tol egy melltartót a fém fogason, csak, hogy csináljon valamit, és ne érezze magát olyan hülyén, amiért csak áll.
- Igen, valami olyasmi - aprót bólint, miközben válaszol, szeme sarkából pillant fel a lányra, halkan szusszan fel. Nem, egyszerűen képtelen magában tartani a kérdést.
- Kinek szeretnéd megmutatni? - fejével a navinés kezében pihenő műalkotás felé biccent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha Eszter közöttünk lenne, és netalán, hallaná Lili gondolatait, most mérhetetlenül dühössé válna. Az egy dolog, hogy különösebben sosem fogadta el Lilit, sosem értette meg őt, az életről alkotott képét, a felfogását, nem feltétlenül a közöttük feszülő mérföldes különbségek miatt. Ő maga sem tudná megfogalmazni, melyik az az egyetlen, döntő vonás, ami miatt inkább viselkedik vele ellenségesen - ha ez enyhe túlzás is -, mint semlegesen, a barátságosról már ne is beszéljünk. Azt viszont soha nem bírta elviselni, ha valaki meghajol, ha mások felé irányuló viselkedése és véleménye alapján formálja a saját, önmagáról alkotott képét, bármennyire is legyen neki ellenszenves az adott személy.
Eszter viszont nincs itt, Hanni pedig előbb kezdi el sajnálni, ápolgatni Lili összetört lelkét, mint a talpára állítani a lányt. Elbiggyeszti ajkait, ahogy oldalra billen feje, szeretné megsimogatni a navinés haját, de az talán már tőle is túlzás lenne, elvégre nem barátnők - ugyanakkor, a tény, hogy szakítottak, neki csak jó, hát annyira nem viszi túlzásba az együttérzést.
- Van erről egy mondás - túlzás lenne mondásnak nevezni azokat az okosságokat, amiket az utóbbi tíz évben találtak fel a tumblr-ön szenvedő, szíveszakadt tizennégy éves lányok, de most ne akadjunk fel ezen. - Ha szereted, engedd el, ha viszont szeret, úgyis visszatér hozzád - hogy miért ilyen bátran mondja ezt ki? Mert szent meggyőződése, hogy a történet végén az ifjú Richárd herceg rájön majd, valójában mindig is az ő barátnőjére vágyott a szíve, és majd ellovagolnak a naplementében, Lili pedig csak egy történet marad a fakuló múltban.
- A saját tapasztalatom szerint - nem, neki nincs saját tapasztalata, és még azt sem tudhatja, hogy Eszternek van-e, elvégre a Bartók botrány igazságalapja, valamint annak mélységei sosem kerültek napvilágra, így mindenkinek maradt a találgatásokon való csámcsogás, amíg el nem felejtették ezt is - az elején nem is kell motiváltnak légy - micsoda életigazságok - elég, ha csak azért csinálsz valamit, mert nem bírod elviselni magad, utána meg már jön minden - von egyet vállain, ahogy befejezi a gondolatot. Ki hitte volna, hogy ennyi mindenre jó lesz majd a Cosmo.
- Oh - van benne némi logikusság. Ugyanakkor, Hanni biztos abban, hogy előbb-utóbb valaki úgyis látni fogja, és ha ez bekövetkezik, valaki más ott lesz, és elégedetten fogja megjegyezni, hogy lám, látod, Liliána, mégsem olyan nehéz túllépni Vajda Richárdon.
- Nos - tekintete a kérdéses darabokra vándorol. - A bordó alapvetően elég szimbolikus szín, ha rám hallgatsz. A kék szerintem eléggé semleges,  zöldet rendszerint asszociálják mérgező dolgokkal. Te mérgező vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csizmám sarkai egyenletesen koppannak a nappali lakkozott padlóján, ahogy az annak határait jelölő konyhapult oldalának dőlök csípőmmel. Ujjaim között megforgatom a kezemben tartott gyűjtői kristálypoharat, tekintetem megpihen a jelenlévők arcán, ahogy belekortyolok a félszáraz rozéba, végül karjaim összefonom magam előtt. Kedves, szűk családi kör, mintha csak Karácsony lenne, azzal a különbséggel, hogy már egy májusfa is szánalmasan későn jelenne meg a kapunk előtt. Állkapcsom egy pillanatra megfeszül, fogaim szinte fájóan nyomulnak egymás ellen, ahogy egy utolsó, mélyet szívok a Vajda kúria jellegzetes illatából. Már nem táncolhatok vissza. Már nem akarok visszatáncolni.
- Szóval, valami fontosat szeretnék mondani - tudom, hogy hangzik ez, komikusan, szinte várom, hogy az apám felnevessen, de nem hátrálok meg. Már nem. A pohár talpa hangtalanul simul a márvány felülethez, ahogy leteszem kezemből, kihúzom magam, állam hajszálnyit felszegem, igen, mintha csak uralnám a környezetem. Szeretném, ha így is lenne, felnőtt vagyok, felnőttem, és véget szeretnék vetni annak, ami az elmúlt egy évben a fejem fölött zajlott. Nincs ebben semmi drámai felhang, nincs ebben hisztéria. Nem akarok többé tudatlanul létezni itt, mintha nem lenne jogom döntéseket hozni, vagy egyáltalán tudni, mit művel a családom.
- Csak egyszer fogom elmondani, és szeretném, ha tiszteletben tartanátok a döntésem, akkor is, ha nem értetek ezzel együtt - ujjaim összefonom magam előtt - ahogy azt én is megtettem már - megemelem bal szemöldököm, tekintetem először az apám arcára vándorol, ott elidőzik pár pillanat erejéig, csak utána nézek az öcsémre. Nem félek. Már nem félek, mert döntöttem, és már nem félek, mert rosszabb dolgok is történtek velem annál, mint az, hogy ne értsenek együtt velem, mégis itt vagyok.
- Újra fogom kezdeni a tanulmányaim a Bagolykőben - persze, ez még nem is olyan gázos, elvégre, mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Lesz még egy diplomám? Elvégzek még pár évet az iskolapadban? Okosabb leszek? Még csak most jön a java. Hosszan kifújom a levegőt, hajam hátrasimítom a vállam felett, finoman, szolidan mosolyodom el, mielőtt berobbantanám a nyugvó bombát.
- Auror szakirányon.
Vajda Eszter utolsó, port kavaró lázadása.
Tudom, ha ezt elkezdem - sőt, ettől a pillanattól kezdve, hogy kimondtam, már nincs visszaút. Már nem táncolhatok el, nem mondhatom azt, hogy meggondoltam magam, és pont ezért fogom ezt csinálni. Erős, független nő vagyok, kitartó vagyok, és képes vagyok elérni bármit, amit el akarok érni. Azt akarom, hogy tiszteljenek. Be akarom bizonyítani, hogy tisztelniük kell, hogy már nem az a kislány vagyok, aki akkor, amikor hazajöttünk, és, hogy igenis van jogom döntéseket hozni, olyan horderejű döntéseket, amiket az apám, vagy az öcsém megtett. Nincsenek több fegyházi telefonálások és címlapok a botrányos életemről, ebben biztosabb vagyok, mint bármiben eddig az életemben.
- Utána el fogok még végezni két évet a Sárkányölőben, és a végén bűnmegelőzési végrehajtó leszek - aprót bólintok a végén, mielőtt újra ujjaim közé venném a poharam. Hát ezzel is megvagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kopp. Kopp. Kopp.
Abbahagynád végre?
A szemöldököm megemelkedő íve, halovány mosoly a rács túlvégére, bájos, egészen kedves, egyesek szerint agybaszó, fél pillanatnyi feszült csend, amiben az ember meggyőződése, hogy meg fogok szólalni, vagy oldalra billen a fejem, és-
….kopp.
A körmöm türelmesen koccan neki a tömör fémrácsnak, mielőtt lebiggyeszteném ajkaim, és engedelmesen visszahúznám kezem az ölembe, mielőtt ezért is megbüntetnének. Nem vagyok egy nagy jogász, valójában minden tudásom ezen a téren bűnügyi sorozatokból és olyan filmekből szedtem össze, ahol nagyon keményen tolják a rosszfiú-szálat.
Alapvetően elég hamar megunom magam az ilyen szűk, zárt helyeken - van abban valami furcsán nosztalgikus, amikor egy fogdában ülsz éppen, feltehetőleg az egyetlen viszonylag tiszta padcsücskön, és a cellatársad egy olyan közmunkás, akit már legalább fél órával kiütött az alkohol, és ha a felesége reggel hazaviszi, első dolga lesz hozzáverni a nyújtófát - és amikor megunom magam, nem marad túl sok lehetőségem azon kívül, hogy, nos, nézelődjek.
Ha pedig egyszer elkezdesz beállva nézelődni, elég hamar elkalandoznak a gondolataid.
Alföldi őrnagy - valójában nem tudom, hogy hívják, de az asztala sarkába száműzött kis fém névtáblán ez áll, és ki vagyok én, hogy ebben megkérdőjelezzem - például, személy véleményem szerint elég fiatal ahhoz, hogy máris ilyen rangos pozíciót töltsön be - bár, nézzünk csak rám, én már túl idős vagyok ahhoz, hogy ilyen helyeken kössek ki egy vagy két hirtelen cselekedet után, mégis itt vagyok. Néha, amikor felpillant, meggyőződésem, hogy az övéinél kékebb szemeiket még soha életemben nem láttam, egészen belé szédülök, ahogy képtelen vagyok kiverni a koponyám alól őket akkor is, amikor hanyagul, csak úgy tessék-lássék visszabújik a lapjaiba.
Meggyőződésem az is, hogy borzalmasan puhák lehetnek az ajkai, olyanok, amiktől az embernek izgatottan görcsbe rándul a gyomra, ha hozzáérnek, végigbizsereg a gerincén, felforr tőle a bőr az egyébként hideg ujjbegyeiben, és szinte már fájóan szorul a levegő a bordái közé, hogy aztán…. beleverje a fejét a rácsokba.
- Au.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudnám egészen pontosan megmondani, hogy mégis mekkora az az időintervallum, amiben megpróbáltam leolvasni a könyv címét - amúgy tudok olvasni, komolyan, megtanítottak rá az iskolában, meg az iskola előtt az a pár-sok külön tanár, akiket a szüleim fizettek erre meg arra -, de tudod, az az igazság, hogy egy bizonyos alkohol- és egyéb növényi alapú anyag után az embernek nem funkcionálnak éppenséggel úgy a tanult képességei, mint nélkülük. Szóval nem sokra jutottam, mert vagy az én fejem mozgott a világ körül, vagy a világ a fejem körül, vagy valami titkos napló ez, ami nem engedi az embernek megtudni a tartalmát - nem mintha azt megtudnám a borítóból, de felejtős.
Alföldi őrnagy igazán szomorúnak találná, ha tudná, hogy nem különösebben érdekel a lapozási technikája, de félő, hogy ha észre is vettem volna azt a túldramatizált mozdulatot, akkor sem érteném, hogy miért csinálja ezt, pedig lehet, hogy amúgy tök egyértelmű. Valahol igazán szomorúnak találnám, ha tudnám, hogy csak azért tudja a nevem, mert... Miért is? Azt vágom,hogy elvesztettem a bankkártyám, és elvesztettem a személyim - a jogsim, szerencsére, otthon hagytam elővigyázatossági okokból, nehogy annak is lába kéljen -, és ezen a ponton már igazán nem tudom, mégis mi alapján igazoltak - gondolom, olyan filmesen levették az ujjlenyomatom (de igazából lehet, hogy azt csak a börtönbe vonulókkal szokták csinálni), arra meg csak emlékeznék, ha a vénámba döftek volna egy tűt, hogy megfosszanak pár milliliternyi vértől -, de hagyjuk is, megtörtént, nem ez lesz az első dolog, amire nem emlékszem az életemben.
Azt sem tudnám pontosan megmondani, mitől kezd el fájni a fejem - magától az ütés erejétől, a dehidratálódástól, a sötéttől, attól, mert rossz a szemem, esetleg az ütés keltette rezgések zavartak meg valamit a létezésemben, vagy mondjuk csak egy kezdődő agyrák - gondolom, van ilyen -, de nem feltétlenül kellemes. Érzem, ahogy lebiggyednek az ajkaim, nyüszögve megtapogatom a sérült területet - nem mintha éreznék valamit is, mert vagy az ujjaim zsibbadtak el, vagy az idegpályák a fejemben, de valami biztosan.
- Nem kéne neked ilyenkor első segélyt alkalmazni, vagy valami? - ÉPP MEGHALOK, ha nem tűnt volna fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Összeszűkülnek szemeim, mondanám, hogy nem teljesen értem, hogy mi olyan szórakoztató abban, hogy én itt éppen elvérzek, de szent meggyőződésem, hogy pontosan tudom, mi jár a fejében, épp itt van a nyelvem hegyén, és már éppen belekezdenék, hogy majd akkor nevetgéljen ilyen önfeledten, amikor a kiszikkadt, halott testem kell elássa a pesti betondzsungel alá, amikor megint megtörténik az. Az A nézés. Ajkaim apró rése között szusszan ki a józan eszem is, ahogy egy végtelennek tűnő rövid pillanatra összeakad tekintetünk, majd a következő mozdulatánál dacosan préselem össze őket, szorosan összefonom magam előtt karjaim, sőt, még a fejem is bosszúsan fordítom el tőle. Mérhetetlenül feldühít, sőt, nem is dühít, annál sokkal, sokkal erősebb érzéseket vált ki belőlem, épp csak még nem találta meg az emberiség a megfelelő szót rá.
És akkor megszólal.
Összeszűkülő szemeimmel csak oldalasan pillantok felé, nem fordul a fejem, nem fordul a testem - még ha meg is akarná tenni, olyan ez, mint egy elemi erővel vonzó mágnes, megfordul körülötted a világ, és csak engedelmeskedni szeretnél az érzésnek, de abban hol lenne a büszkeség? Hol lenne az önbecsülés? Itt kettőnk közül én vagyok Vajda Eszter. Erősen harapok rá mosolyra görbülő szám szélére, miközben egy elegáns szemforgatás kíséretében csóválom meg fejem. Nem mosolyog. Nem mosolyog. Nincs ebben semmi szórakoztató. Épp most sértettek vérig!!!!!!
- Pedig a fejemben már nagyon összekötöttelek az Alföldi őrnaggyal - oldalra billen fejem, most rajtam a sor, hogy tekintetem elidőzzön arcán, ajkaim újra mosolyra húzódnak, de ez másabb, ez épp csak a bőrredőkben meghúzódó, sokkal többet sejtető, zavarba ejtő, az a fajta, amit a kamerák előtt használ az ember, hogy legyen valami plusz, legyen valami megfoghatatlan, ami sokkal, sokkal többé teszi a képet egy képnél. Oh, hogy elfelejtettem magázni. - Mármint - megköszörülöm a torkom, hogy semmi se zavarhasson meg abba, ami most következik. - Ombak úr - ó igen, minden egyes kis hangot olyan beleéléssel hangsúlyozok ki, mintha csak az életem múlna rajta. Fejem kényelmesen a rácsnak hajtva - jegyezzük meg, hogy ez minden, csak nem kényelmes -, félig lehunyt szemekkel figyelem a mozgását, ahogy minden egyes apró mozdulatot olyan odafigyeléssel vitelez ki, mint aki valami nagyra, sőt, hatalmasra készül, egy ponton elkap a visszafojthatatlan, halk kuncogás, ujjaim közé rejtve arcom próbálom tompítani, mielőtt felkelthetném a velem szemben bóbiskoló, pihenő Jézus-forma alakot, és a következő pillanatban,mikor kilesek mutató- és középső ujjaim közül, már csak a nadrágjával találom szemben magam - nagyon, nagyon félreérthető helyzet ez. Tekintetem lassan kúszik fel alakján - egészen belefájdulnak a szemeim, de ez megzavarná a drámai beállítást -, mielőtt újra kuncogni kezdenék.
- Most mit csinálsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Vészesen közeleg az első meccs, a tanév közepénél járunk nagyjából, ugyanakkor a nyári fürdőruhás projektek a csúcspontjukat élik, szóval az élet ezen pontján már az lenne a furcsa, ha az ember nem itt, vagy egy edzőteremben találna rám. Most is épp a levezető körökre készülök rá, a másnapi izomlázat eltörlő futásra, ami után boldogan és felfrissülve vehetek egy hideg zuhanyt, este hat előtt bevacsorázhatom a megfelelő fehérje és vitamin adagot, skin care, minden egyéb, amit egy jó instagram oldalon stalkolhatnak az olyan lányok, mint--
Lili.
Mármint, biztos vagyok benne, hogy Lili mindezekről önmagától is tud már mindent, ettől függetlenül némi csalódással tölt el a ténye, hogy már valóban sehol nem tudok megszabadulni tőle. Épp csak egy pillanatra emelkedik meg szemöldököm, ahogy újrakötöm hajam, fülembe dugom a két vezeték nélküli fülhallgatót, amik majd épp úgy fogják kizárni legjobb barátnőm jelenlétét is, mint bármi más, zavaró tényezőt a világban, és kezdek neki nyújtani.
Alapvetően egyetlen, ám annál jelentősebb dologra jöttem rá az életben: ha egyszerűen figyelmen kívül hagyom az Univerzumban folytatott egzisztenciáját, egy sokkal nyugodtabb és boldogabb élet áll előttem. Ha nem foglalkozok vele, egy sokkal nyugodtabb és boldogabb futás áll előttem. Ha indulásból leszarok bármit, ami hozzá köthető, sokkal több időm és energiám jut magamra, ebből kiindulva pedig, miért is szeretnék bármit kezdeni vele? Arról már réges rég lemondtam, hogy esetleg, valami Isteni csoda folytán megérti, mi a problémám azzal, hogy a testvérem szarik az életemre, ahogy arról is, hogy így, röpke egy év után, képes lesz kilátni a fejében szivacsossá vált rózsaszín ködből, és végre felnőni (nem, itt nem feltétlen arról beszélek, hogy kinőni a szerelemből, egyszerűen csak kidughatná a fejét a seggéből - bár erősen kételkedem a szerelem erejében, mióta az első adandó alkalommal ment és lesmárolt mással, lapozzunk). Kiropogtatom a nyakam, beroppantom a vállam és az ujjaim, megvárom, míg a pálya másik oldalára ér, hogy még véletlenül se zavarjuk egymás útját, majd csak utána indulok el jó magam is.
Nem foglalkozom vele. Szentül hiszem, hogy ha nem foglalkozom vele, abból nem lehet semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha olyan legilimencia szinten lennék, hogy most gond, feltűnés, lebukás nélkül benézzek Lili fejébe, és azt vegyek ki belőle, amit csak akarok, sem biztos, hogy megtenném. A legutóbbi találkzásunk után, az után, hogy Ricsi hozzá jött haza, holott megannyi pontján az életemnek, nekem is szükségem lett volna rá, eltört bennem valami. Nem Ricsivel szemben, de a kapcsolatukkal szemben. Nem Ricsitől távolodtam el, ellenben az embertől akivé válik, ha vele van. Az öcsém továbbra is, feltétel nélkül szeretem. Azt, ami ők ketten, együtt, ami eggyé teszi őket, elviselem.
Úgy döntöttem, nem fogok foglalkozni Lilivel. Nem gondolok rá, nem beszélek róla és nem ártom bele magam az életébe egészen addig, amíg nem késztet rá a saját maga tetteivel, hiszen nem éri meg. Ellene áskálódni olyan kicsinyes és megalázó cselekedetsorozat lenne, ahova soha többé nem szeretnék lesüllyedni - ellenben azt ne várja el senki, hogy befogom a szám és megköszönöm neki, ha bármit tesz, vagy bármit mond rólam, ellenem.
Ezért pedig nem is áll szándékomban többé versenyezni vele, sem itt, a pályán, sem pedig az élet más területein. Eltűröm őt, megadom neki a legminimálisabb tiszteletet, ha nem kell, nem szólok hozzá - és sosincs olyan, hogy valakihez kötelező legyen beszélni. Valahol őszintén remélem, hogy egy nap majd ő is eljut erre a szintjére a felém való hozzáállásához, elvégre, velem ellentétben, neki még van mit bizonyítania azért, hogy a család tagja legyen. Nem arról van szó, hogy eltiltanánk Ricsitől, vagy kitagadnánk az öcsém, mert az ehhez hasonló középkori eszközök távol állnak a családunktól. Ha Ricsi vele akarja leélni az életét, vele fogja. Ha feleségül akarja venni, feleségül fogja, és Lili megkapja a Vajda nevet.
De nem lesz a család tagja. Sajnálom? Nem.
Kényelmes tempóban kocogva, figyelve a légzésemre fordulok a pálya sarkánál. Csak maradjunk is ebben a semleges állapotban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Olyannyira nem mondom azt, hogy nem lepődtem meg, hogy akkor, ott, Sárközi kényelmes bőrszékében amiben szinte már otthon érzem magam, mint magát mindenbe beleártó és mindent felvállaló tagja a közösségnek, egyszerűen csak annyit tudtam mondani, hogy hú. Aztán átgondoltam, és még mindig csak annyi jött ki, hogy hú.
Nem érzem úgy, hogy bármitől is ereimbe fagyott vérrel kellene rettegnem. Alapvetően egy lakatlan szigeten kellene laknom, távol mindentől ahhoz, hogy ne jusson el hozzám a híre, ehhez pedig kivételesen nincs köze ahhoz, hogy magam sem vagyok teljesen ismeretlen a magyar varázsmédia számára. Ellenben, pontosan ezért, jómagam is tudom, mennyit szabad elhinni másodkézből. Jogosan mondhatnád azt, hogy ez viszont már valóban mélyen benne van a gödörben. Igen. Teljesen igazad van. Tényleg sok, tényleg felmerül az ember fejében a kérdőjel, azonban, ha valami stikli lenne, azt Sárközi már észrevette volna. Ha pedig nem, úgyis mindegy.  
Egy pillanatra megtorpanok a falatozó ajtaja mellett, amíg gyorsan körbenézek, hol is lehet mai áldozatom - félreértés ne essék, nem szokásom késni, ez viszont nem zárja ki a tényt, hogy más ne érkezzen hamarabb! -, és ahogy meg is pillantom, átpiruettezve az asztalok és pár ember között el is jutok hozzá.
- Helló, Eszter - az asztal oldalánál megállva nyújtom ki felé jobbom, nem tolakodóan közel, de nem is kényelmetlenül távol, puszta formalitás, mindketten tudjuk, ki a másik. De azért valahogy mégis be kell mutatkozni egy ismeretlennek. Nehéz ez a sztárélet.
- Te mit eszel?
Ráérünk, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Több okból is vagyok itt - na, azért nem kell annyira megilletődni azon, hogy a városi lány a neonfényes áruház komplexumok helyett a falusi közeget választotta, de erre később térjünk ki. Több okból vagyok itt, mégis, azon a röpke távon a háztól idáig többet is kaptam, mint amiért jöttem. Kezdjük például a mai kinézetemmel. Alapvetően nem vagyok az a lány, aki egy piacra olyan sokat adna, nem sminkeltem, és a hajam is csupán egy kényelmes kontyban kötöttem fel, ellenben, amikor a falu egyik oszlopos, szinte már régiségnek számító, koros tagja megkérdezte, hogy hova?, én meg megmondtam, hogy hova, a tekintete elárult mindent. És akkor rákezdett. Hogy ezek a mai fiatalok, hogy bezzeg az ő idejükben nem voltak ilyen kis rövid, lábvillantós szoknyák, hogy így, hogy úgy - és akkor rájöttem, hogy a városban valahogy mégis kényelmesebb.
Így hát, udvariasan kifaroltam a beszélgetésből.
Alapvetően csak pár friss, ropogós, a kertből szedett zöldségért jöttem, de van itt  más is, amire szükségem lesz - nem most, de a közeli jövőben, és egy olyan dologra,ami eleve lutri, jobb azért felkészülni. Szóval ahogy bedobom a kis öko vászonszatyromba a mai ebéd utolsó hozzávalóját (jézi, a városi lány, akinek mindig a segge alá tettek mindent, TUD ÉTELT KÉSZÍTENI MAGÁTÓL, d ö b b e n e t e s), neki is kezdek a másik, kevésbé hétköznapi darab keresésének.
Halálfejes lepke báb.
Na, azért nem szándékozom most rögtön megvenni, ellenben, mivel éppen az vagyok, aki vagyok, éppen elegendő financiális hátterem van ahhoz, hogy egy ilyet előre megrendeljek magamnak. Lehetőleg a legkitűnőbb állapotban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Meglepő módon, amikor valaki, bárki száját elhagyja az a kifejezés, hogy "a vendégem vagy", mindig szörnyen zavarba jövök. Nem kezdem el erőltetni, hogy ugyan, tudok én fizetni magamnak is, vagy, hogy igazán nem szükséges, elvégre, ha ő nem ragaszkodna a dologhoz, nem kezdené rögtön ezzel a találkát, viszont zavarba jövök, és ez ellen nem nagyon tudok mit tenni.
- Köszönöm - egy hálás, nem túl széles mosollyal biccentek, ahogy az étlapért nyúlok. Annak ellenére, hogy a családom mindig is jómódú volt, ahogy a minket körülvevő emberek is, az apám - a neveltetésem érdemi részére mindig is az apám figyelt oda a legjobban - világ életemben arra tanított, hogy ha más fizet, de kívánjak túl drága dolgokat, legyen az a legközelebbi rokonom, vagy egy teljesen ismeretlen. Nem illik.  
- Akkor én kérek egy rántottát és egy epres limonádét - a legtöbb lány, nő, nevezzük aminek akarjuk, tudom, hogy mennyi időt tölt el mielőtt sikerülne választania valamit, ellenben én nagyon ritka alkalmakkor esek bele a csapdába. A legtöbbször tudom, hogy mit akarok. Apró biccentéssel teszem vissza végül a lapot az asztalra, ujjaim összefonom felette, ahogy mesél. Alapvetően nem nagyon készültem fel erre a találkára, nem ástam bele magam mélyen az életébe, hogy tudjam, hol és miként töltötte a diákéveit, vagy, hogy egyáltalán van-e fogalma a kviddicsről. Beírtam a naptáramba, és kész. Most itt vagyok.
- Játszottál már? - az számomra teljesen mindegy, hol, vagy miként. Most legalábbis. Ha tudja, hogyan ne essen le a seprűről, máris haladás, máris pozitív információ. Nem mintha ez kizáró jellegű lenne, de azért jó tudni, honnan alapozzunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem mondom, hogy minden az ő hibája lenne, hogy én ne tettem volna hozzá a magamét. Mint minden, ez is kettőn múlott, én túlságosan megijedtem, ő túlságosan a szívére vette. Egyszerűen csak rosszul voltak kezelve a dolgok. Ricsinek előtte soha nem volt komoly barátnője, és amikor a képbe került Lili,amikor valóban a képbe került, egyszerűen nem foglalkozott semmi mással, egyedül vele. Én pedig megijedtem. Azon viszont, amiket utána tettünk és mondtunk egymásnak, már aligha lehetne változtatni. Lehetek bármennyire is erős, vagy határozott saját magammal kapcsolatban, rajtam is ejtenek sebeket az emberek szavai, és amikor Lili arról áradozott, milyen tökéletesen idilli köztük minden a Durmstrang ellenére, a távolság ellenére, a szakítás ellenére, igazán mély vágás volt. És valami valóban megtört bennem, ami talán egyedül abban tükröződik vissza, hogy, ugyan észrevétlenül, de távolságtartóbbá váltam az emberekkel szemben. Nem fordítok hátat, nem fordítom el a fejem, de nem is engedem magamhoz közel őket, így pedig, kevésbé is fogok sérülni. Köszönjük, Liliána.
Minden esetre meglep az az érzelmi hullám, amit a közelébe érve érzékelek. Lassulnak lépteim, látom, ahogy mozog a szája, így kiveszem a két fülhallgatót, tenyerembe zárva őket állok meg vele szemben. Szemöldököm leheletnyit megemelkedik, ahogy a szavai eljutnak a tudatomig, az arcára kiülő érzelmek nyomni kezdik a saját mellkasom is, és csomóba rántják a gyomrom, habár tudom, hogy nem hozzám tartoznak. Mégis érzem őket, ami nem hogy nem kellemes, de Lilitől egészen kényelmetlen.
- Tessék? - meglepő vagy nem, de hirtelen fogalmam sincs, mire gondol. Hozzászoktam már ahhoz, hogy az emberek beszélnek rólam, körülöttem, és ugyan a pletykák mindig körbeérnek, az ember egy idő után elfelejti számon tartani az összest.
- Mit feltételeztél rólam, Lili? - nem akarom büntetni őt. Azt akarom, hogy kimondja, hogy itt, előttem, a szemembe mondja. Fogalmam sincs, most mégis mit vár tőlem. Lehet, hogy reménykedik abban, hogy ez után legjobb barátnők leszünk, ahhoz viszont már túlságosan kinőttem a világbéke és megbocsátás időszakából, hogy könnyekben kitörve, egyetlen bűnbánó szavától a nyakába boruljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Leszoktam arról, hogy bármit is megosszak másokkal, a nagyközönséggel. A céljaim magamban döntöm el, és első sorban magamért érem el őket - nem azért, hogy másokat lenyűgözzek. Mindent, amit teszek, magamért teszem, és nem azért, hogy mások elfogadjanak vagy elismerjenek - az eredmények úgyis magukért beszélnek, bárki szemében. Éppen ezért pedig soha nem értettem azokat a kapcsolatokat, amik egy harmadik személy kibeszélésből állnak, amik azért kezdődnek el, mert mindketten jóízűen röhögnek egy olyan ember személyes életén, akihez alapvetően nem túl sok közük van. Szemöldököm még jobban megemelkedik, érzem, ahogy megváltozik az arcom, és ahogy azt mondja, sajnálja, képtelen vagyok visszafojtani a belőlem kikívánkozó kurta, halk nevetés. Hátrasimítom a homlokomba lógó vékony hajszálakat, ahogy megingatom fejem. Alapvetően értékelném a bocsánatkérését, azt, hogy hajlandó elásni a csatabárdot, indez viszont semmit nem változtat, már nem tudja meg nem történtté tenni, sem eltörölni a kimondott szavait. Azt, amit akkor kinézett belőlem. Azt, hogy lényegében eszközként használt valaki más kegyeiért.
- Ne haragudj, csak marha vicces, hogy pont te mondtad ezt - karjaim összefonom, továbbra is jókedvű mosollyal nézem őt, az arcát. Beszélgetni akart? Hát beszélgessünk. Mint azt már említettem, a semmiért, a semmiből semmiképp nem szúrtam volna oda neki, de így, hogy alám adja a helyzetet... Nekem is sok dolog nyomja a lelkem. - Mikor is volt, amikor nekem sírtál arról, amit a nővéred mondott neked? Hogy csak a név meg a vele járó lehetőségek miatt vagy Ricsivel? - oldalra biccen fejem. Teljesen semleges a hangszínem, nem emelem meg a hangom, nem kezdek el vele csúfolkodni rajta. Csupán egy egyszerű kérdés, egy kis visszatekintés a múltba, hogy tisztán láthassuk a helyzetet, és a Liliben rejtőző vonásokat.
- Tőlem nem kell bocsánatot kérned Lili, hiszen én nem támasztottam feléd semmiféle reményt, vagy elvárást - valamikor, talán, de már nem. - Nem - a nyomatékosítás jegyében még a fejem is megrázom. - Első sorban Ricsitől kell bocsánatot kérned Lili, hiszen ezzel őt árultad el. Meg önmagad, persze, de erre gondolom már magadtól is rájöttél.
Vonok egyet vállaimon. Nem mondom, hogy nem fájt. Nem mondom, hogy valahol nem csalódtam. Azzal, ahogy Lili beszélt rólam, amit beszélt rólam, vagy amiről beszélt rólam, egyedül önmagát ásta alá.
- Ha bármit is akarsz az öcsémtől Lili, ha tényleg komolyan tervezel vele, és nem csak valami gyerekes játéknak éled meg őt, vagy, ahogy a te szavaiddal éljek, nem csak azért vagy vele, hogy legyen valakid, nőj fel. Az pedig első sorban azzal kezdődik, hogy nem dugod be az orrod olyan dologba, amihez k*rvára semmi közöd.
Teljesen őszintén beszélek. Nem azért, hogy megalázzam őt, hiszen azt már megtette maga is. Ezt gondolom. És vele ellentétben, átgondolom annyira a mondanivalóm ahhoz, hogy utána fel is vállaljam, hogy utána senkinek ne kelljen magyarázkodnom, vagy sajnálkoznom.
- Köszönöm. - elvégre, én nem vagyok egy kicsinyes paraszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Köszönöm szépen - picit felhúzom vállaim, egy kicsit megnyúlnak karjaimon az izmok, ahogy rá, majd az érkező pincérre nézek, majd megint rá. Az a jó az ilyen pillanatokban, hogy hamar tova is illannak. Félreértés ne essék, nem Henrik jelenlétével van problémám, nem válok miatta feszültté vagy idegessé, véletlenül sem, csak szimplán nehezen kezelem, amikor valaki ilyen... nagylelkű? Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő kifejezés rá, sőt, határozottan nem az. Lényegében, annak is megvannak a maga hátrányai, ha túl függetlennek nevelnek. Nem tudod hogyan kapj az alkalmon, ha valaki más fizet, és akkor jönnek az ilyen balesetek, hogy rögtön kétszer is megköszönöd. Lapozzunk is inkább.
Aprót bólintok, megkeverem a kiérkező limonádém a benne pihenő, #zerowaste szellemében bambuszból készült szívószállal, majd bele is kóstolok miközben beszél, épp csak addig pillantva el arcáról, amíg megbizonyosodom, nem a szám mellé fog érkezni az eszköz. Felkuncogok az exbeceneve hallatán - nem olyan buta lányosan, irritálóan magas hangú műkuncogással, az ember inkább nevezné nevetésnek ezt, ha nem lenne hozzá túl rövid.
- Még megkérhetjük a kommentátort - nem, nem lesz megkérve a kommentátor, és nem lesz így nevezve a csapatban sem. Ha a közönség újra szükségét érzi a ráaggatásnak, hát legyen, ám nem hiszem, hogy sokáig fogják majd használni abban az esetben, amikor tanár lesz. Ha tanár lesz. A jövő elég ingatag ahhoz, hogy ilyen biztos kijelentésekkel dobálózzunk (insert drámai zongoramű).
- Jaj, ugyan, dehogy - megrázom a fejem. - Szeretném, ha mindenki otthonosan érezné magát a posztján - egyrészt, mert a játék élvezetesebbé válik, mert ha mindenki szereti a posztját, akkor a győzelem nem csak könnyebb, de édesebb is. Másrészt ki vagyok én, hogy bárki álmai elé álljak?
- És mikor érnél rá? - szeretem mindenki gondját-baját figyelembe venni, mielőtt összeszedném az időpontokat, viszont azt nekem is előre kell jelezni, hogy mikor szeretnénk használni a pályát. Kellemetlen lenne összeakadni például a Levitával. - Szeretnél először egyénileg edzeni, hogy megy a seprű, valami, vagy mehet egyből a csapattal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Holott pontosan tudod, milyen érzés - aprót biccentek.  Nem lenne kötelező szóba állnom vele. Nem tartozom neki semmivel, és senki nem kényszeríthet rá, hogy akár egy levegőt szívjak vele, ha nem akarom, viszont én már végleg tettem egy lépést hátra, ennek köszönhetően pedig aligha mondhatom el, hogy érzelmileg hatással lenne rám. Más lenne persze a helyzet, ha befolyásolná az életem, ha Berci veszekedne velem, vagy azt mondaná, nem kér belőlem amiatt, ami elhagyta Lili száját, de nem így van. Ricsinek pedig vele kell elszámolnia. Mert el kell neki.
Sok mindent szeretnék még mondani Lilinek. Hogy meg kell tanulnia, hozott egy döntést, és ahogy minden döntésnek, úgy ennek is meglesz a maga eredménye - talán nem azonnal, talán nem most, de meg lesz. Hogy minél több csontvázat tuszkol a szekrénybe, csak egyre távolabb fog sodródni az öcsémtől, hogy amiről Ricsi nem tud, az nem fáj neki, csak a mesékben működik, és, hogy egyszer úgyis minden ki fog derülni. Nem miatta szeretném elmondani ezt, de a testvéremért, azért, mert nem tudnám elviselni, ha még egyszer egy harmadik személy miatt lennénk ilyen távol egymástól, mert ha újra közel engedi Lilit magához, és túl későn buknak ki ezek a tüskék, sokkal nagyobb kárt okoz.
Ugyanakkor, ahogy Lili arcára nézek, magam előtt látok mindent. Hogy a születésnapunk nem tölthettük el rendesen kettesben, mert ott lebegett Lili. Hogy mennyi mindenből kizárt az öcsém az apámmal, hogy mennyi mindent nem mondtak volna el, ott volt Lili. Hogy anélkül nevezett drámakirálynőnek és dámának, anélkül, hogy kereste volna az okokat, hogy tett volna valamit. Ahogy azzal dicsekedik, mennyire végtelenül tökéletes a távolság ellenére is kapcsolatuk, holott Ricsi akkor sem akart hazajönni, miután megtaláltak. Mert itt volt Lili. Lehet, hogy nem minden volt az ő hibája, viszont mindennek köze volt Lilihez, és lehet önző vagyok, lehet rettenetes testvér vagyok, amiért nem akarom most megosztani vele az élet nagy titkait, de ha csak elképzelem őt Zlatannal, ahogy rólam beszélnek, amit rólam beszélnek, ahogy elhagyja a száját a nevem, és ő élvezi, egyedül csak undort érzek.
Én is követtem el a múltban hibákat, olyan hibákat, amiket senki nem fog elfelejteni soha többé, és olyan emberek mormogják el az orruk alatt, hogy szentségtörő, vagy, hogy k*rva, akiknek nem csak, hogy a nevét nem tudom, de még csak az arcuk sem láttam soha.
- Tudja? Tudja, hogy kivel és hogyan beszéltél a nővéréről? - kíváncsian billen oldalra fejem. Aligha hiszem, hogy tudná. - Arra rá sem kérdezek, hogy miért. Miért érezted szükségét ennek, Lili. Hogy jót röhögj valakivel, aki soha a büdös életben nem fogja megadni neked a minimális tiszteletet?
Akkor gratulálok.
- Ja, persze.  Miért is ne - tényleg szükségünk van a játékosokra. Bármilyen játékosra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Habár mosolyogva nyugtázom a kommentátor és gurkó kapcsolatát, nem fűzök hozzá többet. Túl lenne tárgyalva, unalmassá válna a téma, a csúcson kell befejezni, és különben sem szeretem feleslegesen jártatni a szám.
- Helyes - aprót biccentek. Nem vagyok a felesleges erőszak mellett, ugyanakkor, a kviddics egy olyan sport, ahol egyrészt kulturált mederben folyik, másrészt, aki játszik, az feliratkozik a balesetveszélyre. Ugyanakkor voltak olyan pillanatok a pályán, amikor még én is azt gondoltam, egy-egy személy igazán megérdemelni egy pofont azzal a vassal.
- Nem, eddig nem nagyon mentünk ezekbe bele. Tristanon kívül van egy kislány - aki ugyan egyidős velem, ha nem idősebb, mégis, képtelen vagyok nem úgy tekinteni rá, mintha nem tizenhárom éves lenne, ez pedig valahol elkeserítő. - és egy tizenhat - azt hiszem - éves terelő srácunk, de egyikőjük sem olyan kiemelkedően izmos, hogy kísérleteket kockáztassunk. - aprót biccentek a mondat végére. Nagyon hivatalosan sikerült ez a mondat. - Viszont rád és Tristanra már bátran bíznám a dolgot - tekintetem arcáról a felsője alatt lapuló vállára siklik, majd vissza az arcára. Igen, bennük már határozottan lehet bízni. - Ugyanakkor, a legutóbbi meccsen két levitás terelő kislány - mert ők már tényleg, hogy kislányok - bedobott egy dupla dinamitot - mély levegőt veszek, ahogy ezt kiejtem a számon. Nem ez volt az egyetlen dolog, amit nem teljesen értettem a meccsen, például azt sem vagyok képes felfogni, hogyan vehette Ábel és Liliána a bátorságot, hogy a levegőben cseréljenek seprűt, de nem fogok még egyszer dühös lenni emiatt. Nem is feltétlen ideges voltam akkor sem, az háborított fel, hogy nem különösebben foglalkoztak a veszélyekkel, és nagyon, nagyon rosszul is elsülhetett volna ez az egész.
- Rendben - újabb mosoly, újabb bólintás. - Akkor a következő edzés előtt pár nappal majd mindenképpen üzenek, és ott majd megkapod a további napokat is, rendben? - még egy korty a limonádémba, majd bele is kezdek a rántottám elfogyasztásába, a szépen szeletelt paradicsommal együtt.
- Igen, egy ideje a kviddics érdeklődés hiányában kimaradt a kastélyban - finoman vonok egyet vállamon - most pedig, hogy új játékvezetőt kaptunk, nem minden ház tudott önálló csapatot felállítani, és hát, így.. - kedves történet. - Szokatlan volt az elején mindenkinek, de i összességében jól kijövünk a rellonosokkal.
Azzal a kettővel.