Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Egyik lábam lelógatva lököm meg néha magam, napszemüvegem mögött lehunyt szemekkel, miközben nyelvem hegyével a számban rohadó levelet piszkálgatom. Végül elhúzom szám szélét, ahogy megszólal, vonok egyet vállaimon. Részben szeretnék róla beszélni, részben nem, mert félek beismerni azt, amit már napok-hetek óta érzek.
- Ricsi hazajött Lilihez. Ennyi történt - fáj-e? Rettenetesen fájt, de amióta találkoztam Lilivel, egyszerűen csak nem érdekel.  Még mindig fáj, de már nem érdekel sem ő, sem az öcsém.
- Nem szeretnék róla beszélni - szusszanva ülök fel, kezeim ölembe ejtem. - Beszélj te.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nem szeretnék beszélni róla - sóhajtva ismétlem meg, de nincs idegesség a hangomban. Ahogy mondtam, már nem érdekel, legyen ez bármilyen szomorú.
- Egyszerűen csak fájt, hogy amikor szükségem lett volna rá, nem akart jönni miatta, most meg.. - aprót vonok vállaimon, a napszemüveget feltolom a hajamra, majd újra vállat vonok. - Mindegy.
- Érdekes - alapvetően nem értem az embereket. Alapvetően soha nem értettem Denist, miért kell mindenkit ellöknie magától, amiért egy ember megbántotta őt, persze, fáj, de elég ha csak az ő életéből lépsz ki, nem kell mindenki másak is fájdalmat okozni.
- Soha nem értettem hogyan várhatod el valaki szeretetét és bizalmát ha egyszer elárultad őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Szerinted titokban tarthattam volna? - kérdésre nem szép dolog kérdéssel válaszolni, de ez van.
Szemrebbenés nélkül hallgatom végig, talán csak a szemöldököm emelkedik meg kicsit, mert személy szerint én már nagyon unom a csodálatos Rililand témát, ezért sem akartam beszélni róla.
- Santos megtartotta valaki más gyerekét, miután megcsalta Denist - mert erre gondoltam. Semmi túlbonyolítás, semmi lélekbemenő gyanúsítgatás, csak ennyi. - Vagy nem ez történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Vészesen közeleg az első meccs, a tanév közepénél járunk nagyjából, ugyanakkor a nyári fürdőruhás projektek a csúcspontjukat élik, szóval az élet ezen pontján már az lenne a furcsa, ha az ember nem itt, vagy egy edzőteremben találna rám. Most is épp a levezető körökre készülök rá, a másnapi izomlázat eltörlő futásra, ami után boldogan és felfrissülve vehetek egy hideg zuhanyt, este hat előtt bevacsorázhatom a megfelelő fehérje és vitamin adagot, skin care, minden egyéb, amit egy jó instagram oldalon stalkolhatnak az olyan lányok, mint--
Lili.
Mármint, biztos vagyok benne, hogy Lili mindezekről önmagától is tud már mindent, ettől függetlenül némi csalódással tölt el a ténye, hogy már valóban sehol nem tudok megszabadulni tőle. Épp csak egy pillanatra emelkedik meg szemöldököm, ahogy újrakötöm hajam, fülembe dugom a két vezeték nélküli fülhallgatót, amik majd épp úgy fogják kizárni legjobb barátnőm jelenlétét is, mint bármi más, zavaró tényezőt a világban, és kezdek neki nyújtani.
Alapvetően egyetlen, ám annál jelentősebb dologra jöttem rá az életben: ha egyszerűen figyelmen kívül hagyom az Univerzumban folytatott egzisztenciáját, egy sokkal nyugodtabb és boldogabb élet áll előttem. Ha nem foglalkozok vele, egy sokkal nyugodtabb és boldogabb futás áll előttem. Ha indulásból leszarok bármit, ami hozzá köthető, sokkal több időm és energiám jut magamra, ebből kiindulva pedig, miért is szeretnék bármit kezdeni vele? Arról már réges rég lemondtam, hogy esetleg, valami Isteni csoda folytán megérti, mi a problémám azzal, hogy a testvérem szarik az életemre, ahogy arról is, hogy így, röpke egy év után, képes lesz kilátni a fejében szivacsossá vált rózsaszín ködből, és végre felnőni (nem, itt nem feltétlen arról beszélek, hogy kinőni a szerelemből, egyszerűen csak kidughatná a fejét a seggéből - bár erősen kételkedem a szerelem erejében, mióta az első adandó alkalommal ment és lesmárolt mással, lapozzunk). Kiropogtatom a nyakam, beroppantom a vállam és az ujjaim, megvárom, míg a pálya másik oldalára ér, hogy még véletlenül se zavarjuk egymás útját, majd csak utána indulok el jó magam is.
Nem foglalkozom vele. Szentül hiszem, hogy ha nem foglalkozom vele, abból nem lehet semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha olyan legilimencia szinten lennék, hogy most gond, feltűnés, lebukás nélkül benézzek Lili fejébe, és azt vegyek ki belőle, amit csak akarok, sem biztos, hogy megtenném. A legutóbbi találkzásunk után, az után, hogy Ricsi hozzá jött haza, holott megannyi pontján az életemnek, nekem is szükségem lett volna rá, eltört bennem valami. Nem Ricsivel szemben, de a kapcsolatukkal szemben. Nem Ricsitől távolodtam el, ellenben az embertől akivé válik, ha vele van. Az öcsém továbbra is, feltétel nélkül szeretem. Azt, ami ők ketten, együtt, ami eggyé teszi őket, elviselem.
Úgy döntöttem, nem fogok foglalkozni Lilivel. Nem gondolok rá, nem beszélek róla és nem ártom bele magam az életébe egészen addig, amíg nem késztet rá a saját maga tetteivel, hiszen nem éri meg. Ellene áskálódni olyan kicsinyes és megalázó cselekedetsorozat lenne, ahova soha többé nem szeretnék lesüllyedni - ellenben azt ne várja el senki, hogy befogom a szám és megköszönöm neki, ha bármit tesz, vagy bármit mond rólam, ellenem.
Ezért pedig nem is áll szándékomban többé versenyezni vele, sem itt, a pályán, sem pedig az élet más területein. Eltűröm őt, megadom neki a legminimálisabb tiszteletet, ha nem kell, nem szólok hozzá - és sosincs olyan, hogy valakihez kötelező legyen beszélni. Valahol őszintén remélem, hogy egy nap majd ő is eljut erre a szintjére a felém való hozzáállásához, elvégre, velem ellentétben, neki még van mit bizonyítania azért, hogy a család tagja legyen. Nem arról van szó, hogy eltiltanánk Ricsitől, vagy kitagadnánk az öcsém, mert az ehhez hasonló középkori eszközök távol állnak a családunktól. Ha Ricsi vele akarja leélni az életét, vele fogja. Ha feleségül akarja venni, feleségül fogja, és Lili megkapja a Vajda nevet.
De nem lesz a család tagja. Sajnálom? Nem.
Kényelmes tempóban kocogva, figyelve a légzésemre fordulok a pálya sarkánál. Csak maradjunk is ebben a semleges állapotban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Olyannyira nem mondom azt, hogy nem lepődtem meg, hogy akkor, ott, Sárközi kényelmes bőrszékében amiben szinte már otthon érzem magam, mint magát mindenbe beleártó és mindent felvállaló tagja a közösségnek, egyszerűen csak annyit tudtam mondani, hogy hú. Aztán átgondoltam, és még mindig csak annyi jött ki, hogy hú.
Nem érzem úgy, hogy bármitől is ereimbe fagyott vérrel kellene rettegnem. Alapvetően egy lakatlan szigeten kellene laknom, távol mindentől ahhoz, hogy ne jusson el hozzám a híre, ehhez pedig kivételesen nincs köze ahhoz, hogy magam sem vagyok teljesen ismeretlen a magyar varázsmédia számára. Ellenben, pontosan ezért, jómagam is tudom, mennyit szabad elhinni másodkézből. Jogosan mondhatnád azt, hogy ez viszont már valóban mélyen benne van a gödörben. Igen. Teljesen igazad van. Tényleg sok, tényleg felmerül az ember fejében a kérdőjel, azonban, ha valami stikli lenne, azt Sárközi már észrevette volna. Ha pedig nem, úgyis mindegy.  
Egy pillanatra megtorpanok a falatozó ajtaja mellett, amíg gyorsan körbenézek, hol is lehet mai áldozatom - félreértés ne essék, nem szokásom késni, ez viszont nem zárja ki a tényt, hogy más ne érkezzen hamarabb! -, és ahogy meg is pillantom, átpiruettezve az asztalok és pár ember között el is jutok hozzá.
- Helló, Eszter - az asztal oldalánál megállva nyújtom ki felé jobbom, nem tolakodóan közel, de nem is kényelmetlenül távol, puszta formalitás, mindketten tudjuk, ki a másik. De azért valahogy mégis be kell mutatkozni egy ismeretlennek. Nehéz ez a sztárélet.
- Te mit eszel?
Ráérünk, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Több okból is vagyok itt - na, azért nem kell annyira megilletődni azon, hogy a városi lány a neonfényes áruház komplexumok helyett a falusi közeget választotta, de erre később térjünk ki. Több okból vagyok itt, mégis, azon a röpke távon a háztól idáig többet is kaptam, mint amiért jöttem. Kezdjük például a mai kinézetemmel. Alapvetően nem vagyok az a lány, aki egy piacra olyan sokat adna, nem sminkeltem, és a hajam is csupán egy kényelmes kontyban kötöttem fel, ellenben, amikor a falu egyik oszlopos, szinte már régiségnek számító, koros tagja megkérdezte, hogy hova?, én meg megmondtam, hogy hova, a tekintete elárult mindent. És akkor rákezdett. Hogy ezek a mai fiatalok, hogy bezzeg az ő idejükben nem voltak ilyen kis rövid, lábvillantós szoknyák, hogy így, hogy úgy - és akkor rájöttem, hogy a városban valahogy mégis kényelmesebb.
Így hát, udvariasan kifaroltam a beszélgetésből.
Alapvetően csak pár friss, ropogós, a kertből szedett zöldségért jöttem, de van itt  más is, amire szükségem lesz - nem most, de a közeli jövőben, és egy olyan dologra,ami eleve lutri, jobb azért felkészülni. Szóval ahogy bedobom a kis öko vászonszatyromba a mai ebéd utolsó hozzávalóját (jézi, a városi lány, akinek mindig a segge alá tettek mindent, TUD ÉTELT KÉSZÍTENI MAGÁTÓL, d ö b b e n e t e s), neki is kezdek a másik, kevésbé hétköznapi darab keresésének.
Halálfejes lepke báb.
Na, azért nem szándékozom most rögtön megvenni, ellenben, mivel éppen az vagyok, aki vagyok, éppen elegendő financiális hátterem van ahhoz, hogy egy ilyet előre megrendeljek magamnak. Lehetőleg a legkitűnőbb állapotban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Meglepő módon, amikor valaki, bárki száját elhagyja az a kifejezés, hogy "a vendégem vagy", mindig szörnyen zavarba jövök. Nem kezdem el erőltetni, hogy ugyan, tudok én fizetni magamnak is, vagy, hogy igazán nem szükséges, elvégre, ha ő nem ragaszkodna a dologhoz, nem kezdené rögtön ezzel a találkát, viszont zavarba jövök, és ez ellen nem nagyon tudok mit tenni.
- Köszönöm - egy hálás, nem túl széles mosollyal biccentek, ahogy az étlapért nyúlok. Annak ellenére, hogy a családom mindig is jómódú volt, ahogy a minket körülvevő emberek is, az apám - a neveltetésem érdemi részére mindig is az apám figyelt oda a legjobban - világ életemben arra tanított, hogy ha más fizet, de kívánjak túl drága dolgokat, legyen az a legközelebbi rokonom, vagy egy teljesen ismeretlen. Nem illik.  
- Akkor én kérek egy rántottát és egy epres limonádét - a legtöbb lány, nő, nevezzük aminek akarjuk, tudom, hogy mennyi időt tölt el mielőtt sikerülne választania valamit, ellenben én nagyon ritka alkalmakkor esek bele a csapdába. A legtöbbször tudom, hogy mit akarok. Apró biccentéssel teszem vissza végül a lapot az asztalra, ujjaim összefonom felette, ahogy mesél. Alapvetően nem nagyon készültem fel erre a találkára, nem ástam bele magam mélyen az életébe, hogy tudjam, hol és miként töltötte a diákéveit, vagy, hogy egyáltalán van-e fogalma a kviddicsről. Beírtam a naptáramba, és kész. Most itt vagyok.
- Játszottál már? - az számomra teljesen mindegy, hol, vagy miként. Most legalábbis. Ha tudja, hogyan ne essen le a seprűről, máris haladás, máris pozitív információ. Nem mintha ez kizáró jellegű lenne, de azért jó tudni, honnan alapozzunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem mondom, hogy minden az ő hibája lenne, hogy én ne tettem volna hozzá a magamét. Mint minden, ez is kettőn múlott, én túlságosan megijedtem, ő túlságosan a szívére vette. Egyszerűen csak rosszul voltak kezelve a dolgok. Ricsinek előtte soha nem volt komoly barátnője, és amikor a képbe került Lili,amikor valóban a képbe került, egyszerűen nem foglalkozott semmi mással, egyedül vele. Én pedig megijedtem. Azon viszont, amiket utána tettünk és mondtunk egymásnak, már aligha lehetne változtatni. Lehetek bármennyire is erős, vagy határozott saját magammal kapcsolatban, rajtam is ejtenek sebeket az emberek szavai, és amikor Lili arról áradozott, milyen tökéletesen idilli köztük minden a Durmstrang ellenére, a távolság ellenére, a szakítás ellenére, igazán mély vágás volt. És valami valóban megtört bennem, ami talán egyedül abban tükröződik vissza, hogy, ugyan észrevétlenül, de távolságtartóbbá váltam az emberekkel szemben. Nem fordítok hátat, nem fordítom el a fejem, de nem is engedem magamhoz közel őket, így pedig, kevésbé is fogok sérülni. Köszönjük, Liliána.
Minden esetre meglep az az érzelmi hullám, amit a közelébe érve érzékelek. Lassulnak lépteim, látom, ahogy mozog a szája, így kiveszem a két fülhallgatót, tenyerembe zárva őket állok meg vele szemben. Szemöldököm leheletnyit megemelkedik, ahogy a szavai eljutnak a tudatomig, az arcára kiülő érzelmek nyomni kezdik a saját mellkasom is, és csomóba rántják a gyomrom, habár tudom, hogy nem hozzám tartoznak. Mégis érzem őket, ami nem hogy nem kellemes, de Lilitől egészen kényelmetlen.
- Tessék? - meglepő vagy nem, de hirtelen fogalmam sincs, mire gondol. Hozzászoktam már ahhoz, hogy az emberek beszélnek rólam, körülöttem, és ugyan a pletykák mindig körbeérnek, az ember egy idő után elfelejti számon tartani az összest.
- Mit feltételeztél rólam, Lili? - nem akarom büntetni őt. Azt akarom, hogy kimondja, hogy itt, előttem, a szemembe mondja. Fogalmam sincs, most mégis mit vár tőlem. Lehet, hogy reménykedik abban, hogy ez után legjobb barátnők leszünk, ahhoz viszont már túlságosan kinőttem a világbéke és megbocsátás időszakából, hogy könnyekben kitörve, egyetlen bűnbánó szavától a nyakába boruljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Leszoktam arról, hogy bármit is megosszak másokkal, a nagyközönséggel. A céljaim magamban döntöm el, és első sorban magamért érem el őket - nem azért, hogy másokat lenyűgözzek. Mindent, amit teszek, magamért teszem, és nem azért, hogy mások elfogadjanak vagy elismerjenek - az eredmények úgyis magukért beszélnek, bárki szemében. Éppen ezért pedig soha nem értettem azokat a kapcsolatokat, amik egy harmadik személy kibeszélésből állnak, amik azért kezdődnek el, mert mindketten jóízűen röhögnek egy olyan ember személyes életén, akihez alapvetően nem túl sok közük van. Szemöldököm még jobban megemelkedik, érzem, ahogy megváltozik az arcom, és ahogy azt mondja, sajnálja, képtelen vagyok visszafojtani a belőlem kikívánkozó kurta, halk nevetés. Hátrasimítom a homlokomba lógó vékony hajszálakat, ahogy megingatom fejem. Alapvetően értékelném a bocsánatkérését, azt, hogy hajlandó elásni a csatabárdot, indez viszont semmit nem változtat, már nem tudja meg nem történtté tenni, sem eltörölni a kimondott szavait. Azt, amit akkor kinézett belőlem. Azt, hogy lényegében eszközként használt valaki más kegyeiért.
- Ne haragudj, csak marha vicces, hogy pont te mondtad ezt - karjaim összefonom, továbbra is jókedvű mosollyal nézem őt, az arcát. Beszélgetni akart? Hát beszélgessünk. Mint azt már említettem, a semmiért, a semmiből semmiképp nem szúrtam volna oda neki, de így, hogy alám adja a helyzetet... Nekem is sok dolog nyomja a lelkem. - Mikor is volt, amikor nekem sírtál arról, amit a nővéred mondott neked? Hogy csak a név meg a vele járó lehetőségek miatt vagy Ricsivel? - oldalra biccen fejem. Teljesen semleges a hangszínem, nem emelem meg a hangom, nem kezdek el vele csúfolkodni rajta. Csupán egy egyszerű kérdés, egy kis visszatekintés a múltba, hogy tisztán láthassuk a helyzetet, és a Liliben rejtőző vonásokat.
- Tőlem nem kell bocsánatot kérned Lili, hiszen én nem támasztottam feléd semmiféle reményt, vagy elvárást - valamikor, talán, de már nem. - Nem - a nyomatékosítás jegyében még a fejem is megrázom. - Első sorban Ricsitől kell bocsánatot kérned Lili, hiszen ezzel őt árultad el. Meg önmagad, persze, de erre gondolom már magadtól is rájöttél.
Vonok egyet vállaimon. Nem mondom, hogy nem fájt. Nem mondom, hogy valahol nem csalódtam. Azzal, ahogy Lili beszélt rólam, amit beszélt rólam, vagy amiről beszélt rólam, egyedül önmagát ásta alá.
- Ha bármit is akarsz az öcsémtől Lili, ha tényleg komolyan tervezel vele, és nem csak valami gyerekes játéknak éled meg őt, vagy, ahogy a te szavaiddal éljek, nem csak azért vagy vele, hogy legyen valakid, nőj fel. Az pedig első sorban azzal kezdődik, hogy nem dugod be az orrod olyan dologba, amihez k*rvára semmi közöd.
Teljesen őszintén beszélek. Nem azért, hogy megalázzam őt, hiszen azt már megtette maga is. Ezt gondolom. És vele ellentétben, átgondolom annyira a mondanivalóm ahhoz, hogy utána fel is vállaljam, hogy utána senkinek ne kelljen magyarázkodnom, vagy sajnálkoznom.
- Köszönöm. - elvégre, én nem vagyok egy kicsinyes paraszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Köszönöm szépen - picit felhúzom vállaim, egy kicsit megnyúlnak karjaimon az izmok, ahogy rá, majd az érkező pincérre nézek, majd megint rá. Az a jó az ilyen pillanatokban, hogy hamar tova is illannak. Félreértés ne essék, nem Henrik jelenlétével van problémám, nem válok miatta feszültté vagy idegessé, véletlenül sem, csak szimplán nehezen kezelem, amikor valaki ilyen... nagylelkű? Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő kifejezés rá, sőt, határozottan nem az. Lényegében, annak is megvannak a maga hátrányai, ha túl függetlennek nevelnek. Nem tudod hogyan kapj az alkalmon, ha valaki más fizet, és akkor jönnek az ilyen balesetek, hogy rögtön kétszer is megköszönöd. Lapozzunk is inkább.
Aprót bólintok, megkeverem a kiérkező limonádém a benne pihenő, #zerowaste szellemében bambuszból készült szívószállal, majd bele is kóstolok miközben beszél, épp csak addig pillantva el arcáról, amíg megbizonyosodom, nem a szám mellé fog érkezni az eszköz. Felkuncogok az exbeceneve hallatán - nem olyan buta lányosan, irritálóan magas hangú műkuncogással, az ember inkább nevezné nevetésnek ezt, ha nem lenne hozzá túl rövid.
- Még megkérhetjük a kommentátort - nem, nem lesz megkérve a kommentátor, és nem lesz így nevezve a csapatban sem. Ha a közönség újra szükségét érzi a ráaggatásnak, hát legyen, ám nem hiszem, hogy sokáig fogják majd használni abban az esetben, amikor tanár lesz. Ha tanár lesz. A jövő elég ingatag ahhoz, hogy ilyen biztos kijelentésekkel dobálózzunk (insert drámai zongoramű).
- Jaj, ugyan, dehogy - megrázom a fejem. - Szeretném, ha mindenki otthonosan érezné magát a posztján - egyrészt, mert a játék élvezetesebbé válik, mert ha mindenki szereti a posztját, akkor a győzelem nem csak könnyebb, de édesebb is. Másrészt ki vagyok én, hogy bárki álmai elé álljak?
- És mikor érnél rá? - szeretem mindenki gondját-baját figyelembe venni, mielőtt összeszedném az időpontokat, viszont azt nekem is előre kell jelezni, hogy mikor szeretnénk használni a pályát. Kellemetlen lenne összeakadni például a Levitával. - Szeretnél először egyénileg edzeni, hogy megy a seprű, valami, vagy mehet egyből a csapattal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Holott pontosan tudod, milyen érzés - aprót biccentek.  Nem lenne kötelező szóba állnom vele. Nem tartozom neki semmivel, és senki nem kényszeríthet rá, hogy akár egy levegőt szívjak vele, ha nem akarom, viszont én már végleg tettem egy lépést hátra, ennek köszönhetően pedig aligha mondhatom el, hogy érzelmileg hatással lenne rám. Más lenne persze a helyzet, ha befolyásolná az életem, ha Berci veszekedne velem, vagy azt mondaná, nem kér belőlem amiatt, ami elhagyta Lili száját, de nem így van. Ricsinek pedig vele kell elszámolnia. Mert el kell neki.
Sok mindent szeretnék még mondani Lilinek. Hogy meg kell tanulnia, hozott egy döntést, és ahogy minden döntésnek, úgy ennek is meglesz a maga eredménye - talán nem azonnal, talán nem most, de meg lesz. Hogy minél több csontvázat tuszkol a szekrénybe, csak egyre távolabb fog sodródni az öcsémtől, hogy amiről Ricsi nem tud, az nem fáj neki, csak a mesékben működik, és, hogy egyszer úgyis minden ki fog derülni. Nem miatta szeretném elmondani ezt, de a testvéremért, azért, mert nem tudnám elviselni, ha még egyszer egy harmadik személy miatt lennénk ilyen távol egymástól, mert ha újra közel engedi Lilit magához, és túl későn buknak ki ezek a tüskék, sokkal nagyobb kárt okoz.
Ugyanakkor, ahogy Lili arcára nézek, magam előtt látok mindent. Hogy a születésnapunk nem tölthettük el rendesen kettesben, mert ott lebegett Lili. Hogy mennyi mindenből kizárt az öcsém az apámmal, hogy mennyi mindent nem mondtak volna el, ott volt Lili. Hogy anélkül nevezett drámakirálynőnek és dámának, anélkül, hogy kereste volna az okokat, hogy tett volna valamit. Ahogy azzal dicsekedik, mennyire végtelenül tökéletes a távolság ellenére is kapcsolatuk, holott Ricsi akkor sem akart hazajönni, miután megtaláltak. Mert itt volt Lili. Lehet, hogy nem minden volt az ő hibája, viszont mindennek köze volt Lilihez, és lehet önző vagyok, lehet rettenetes testvér vagyok, amiért nem akarom most megosztani vele az élet nagy titkait, de ha csak elképzelem őt Zlatannal, ahogy rólam beszélnek, amit rólam beszélnek, ahogy elhagyja a száját a nevem, és ő élvezi, egyedül csak undort érzek.
Én is követtem el a múltban hibákat, olyan hibákat, amiket senki nem fog elfelejteni soha többé, és olyan emberek mormogják el az orruk alatt, hogy szentségtörő, vagy, hogy k*rva, akiknek nem csak, hogy a nevét nem tudom, de még csak az arcuk sem láttam soha.
- Tudja? Tudja, hogy kivel és hogyan beszéltél a nővéréről? - kíváncsian billen oldalra fejem. Aligha hiszem, hogy tudná. - Arra rá sem kérdezek, hogy miért. Miért érezted szükségét ennek, Lili. Hogy jót röhögj valakivel, aki soha a büdös életben nem fogja megadni neked a minimális tiszteletet?
Akkor gratulálok.
- Ja, persze.  Miért is ne - tényleg szükségünk van a játékosokra. Bármilyen játékosra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Habár mosolyogva nyugtázom a kommentátor és gurkó kapcsolatát, nem fűzök hozzá többet. Túl lenne tárgyalva, unalmassá válna a téma, a csúcson kell befejezni, és különben sem szeretem feleslegesen jártatni a szám.
- Helyes - aprót biccentek. Nem vagyok a felesleges erőszak mellett, ugyanakkor, a kviddics egy olyan sport, ahol egyrészt kulturált mederben folyik, másrészt, aki játszik, az feliratkozik a balesetveszélyre. Ugyanakkor voltak olyan pillanatok a pályán, amikor még én is azt gondoltam, egy-egy személy igazán megérdemelni egy pofont azzal a vassal.
- Nem, eddig nem nagyon mentünk ezekbe bele. Tristanon kívül van egy kislány - aki ugyan egyidős velem, ha nem idősebb, mégis, képtelen vagyok nem úgy tekinteni rá, mintha nem tizenhárom éves lenne, ez pedig valahol elkeserítő. - és egy tizenhat - azt hiszem - éves terelő srácunk, de egyikőjük sem olyan kiemelkedően izmos, hogy kísérleteket kockáztassunk. - aprót biccentek a mondat végére. Nagyon hivatalosan sikerült ez a mondat. - Viszont rád és Tristanra már bátran bíznám a dolgot - tekintetem arcáról a felsője alatt lapuló vállára siklik, majd vissza az arcára. Igen, bennük már határozottan lehet bízni. - Ugyanakkor, a legutóbbi meccsen két levitás terelő kislány - mert ők már tényleg, hogy kislányok - bedobott egy dupla dinamitot - mély levegőt veszek, ahogy ezt kiejtem a számon. Nem ez volt az egyetlen dolog, amit nem teljesen értettem a meccsen, például azt sem vagyok képes felfogni, hogyan vehette Ábel és Liliána a bátorságot, hogy a levegőben cseréljenek seprűt, de nem fogok még egyszer dühös lenni emiatt. Nem is feltétlen ideges voltam akkor sem, az háborított fel, hogy nem különösebben foglalkoztak a veszélyekkel, és nagyon, nagyon rosszul is elsülhetett volna ez az egész.
- Rendben - újabb mosoly, újabb bólintás. - Akkor a következő edzés előtt pár nappal majd mindenképpen üzenek, és ott majd megkapod a további napokat is, rendben? - még egy korty a limonádémba, majd bele is kezdek a rántottám elfogyasztásába, a szépen szeletelt paradicsommal együtt.
- Igen, egy ideje a kviddics érdeklődés hiányában kimaradt a kastélyban - finoman vonok egyet vállamon - most pedig, hogy új játékvezetőt kaptunk, nem minden ház tudott önálló csapatot felállítani, és hát, így.. - kedves történet. - Szokatlan volt az elején mindenkinek, de i összességében jól kijövünk a rellonosokkal.
Azzal a kettővel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Alapvetően nem ehhez szoktam Lilitől - bár túlzás lenne azt állítani, hogy bármihez is hozzászoktam volna tőle. Elég sok mindent megélt a kettőnk kapcsolata, voltunk barátok, majd, a legnagyobb időintervallumban voltunk valami furcsa ellenségek, és most ide jutottunk. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy csak így, csendesen beletörődjön a dolgokba, hogy ne kezdjen fölényeskedve utalgatni és bizonyítgatni.
Alapvetően nem zavarnak a pletykák. Tényleg, hozzájuk szoktam, és nem is igazán érdekelnek, de ha a testvéred barátnője teszi ezt a barátod testvérével, ott azért már más a helyzet. Nem arról van szó, hogy Lili rosszat mondott rólam, nem lenne semmi problémám azzal, ha az hagyta volna el a száját, hogy "ez az Eszti mekkora egy álszent nagy kurva" vagy hasonló. Nem mondom, hogy soha életemben nem beszéltem Liliről, hogy nem kritizáltam a viselkedését vagy az öltözködését, de soha az életben nem beszéltem ki mással a kapcsolatát - Ricsin kívül -, és soha az életben nem merészkedtem rosszindulatú állításokba egy full idegennel azért, hogy öt percig visszaigazolást kapjak. Azért van különbség.
Aprót biccentek. Az ő dolguk. Ha Ricsinek szüksége lesz rám, vagy el szeretne valamit mondani nekem, akkor én ott leszek neki, de ennyi. Tényleg nem akarok beleavatkozni az ő dolgukba, nincs jogom hozzá, és különösebb türelmem sem. Ha az öcsém egy olyan nővel akar kapcsolatban élni, aki kibeszéli a testvérét, hát legyen. Nem éri meg, hogy túlgondoljam, ahogy az sem éri meg, hogy valamiféle erkölcs rendőrséget játsszak a nője mellett, amíg ő északon van. Amit Lili csinál, akivel Lili csinálja, az az ő dolga, és neki kell elszámolnia vele.
- Igen, nálunk elég nehéz visszanyerni az eljátszott bizalmat - aprót vonok vállaimon. Tudom, pontosan tudom, a saját bőrömön tapasztaltam. Nem lehetetlen, de nehéz, és hiheti Lili azt, hogy most csak papolni akarok neki, meg, hogy ő úgyis tudja, mert eleget élt ahhoz, és hogy nekem fogalmam sincs arról, milyen élete volt neki, nem tudja. Mert nincs honnan tudnia.
Valahol elég szomorú, ha bárki is Ombozi Zlatanhoz menekül lelki segélyért. Ami viszont még szomorúbb, hogy arra kell rájönnöm, egészen sajnálom Lilit. Mélyet szusszanok.
- Figyelj - kényszeredett mosoly jelenik meg arcomon. - A hétvégére Ádiékkal beszéltünk egy lovas kiruccanást. Ha akarsz, gyere el, hogy ne legyél - Ombozi Zlatannal - ... egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Biztosan jól kijöttök majd - bólogatva hagyom jóvá. Minden iskolai sportcsapat íratlan szabálya, hogy a hasonló testfelépítésű egyedek szót értenek egymással, főleg él ez a férfiaknál - akkor is, ha valószínűleg letagadnák ezt, és akkor is, ha az egyik tag nem az iskola diáktársadalmát bővíti. Mindezek csupán jelentéktelen részletkérdések.
Elmosolyodom a hitetlenkedését látva, szinte jókedvűen, szinte úgy, mintha ez megszokott lenne az iskolában, hiszen a Bagolykő Mágustanodáról beszélünk, mit ide profi ligák, kvalifikált kviddicsesek? Az igazság viszont az, hogy a lényeget még nem osztottam meg vele. Nem, a történet csattanója még csak ez után fog következni, és ha Henriket a dupla dinamit puszta ténye ennyire kiakasztja, akkor ez, amit mondani fogok, egyenesen bombaként fog robbanni.
- Az egyik srác egyedül kivédte - mosolyom kiszélesedik. Ó, nem, nem támogatom az ehhez hasonló hősködéseket, akkor sem, ha épp a fogó plusz egy személy biztonságáról van szó, de ez történelmi pillanatnak minősül még az iskola sporttörténetében is, és igen, az ember nyilván eldicsekedik vele. Főleg, ha megkapja a megfelelő reakciót rá. Mert ennek elismerésre van szüksége.
- Igen - felettébb érdekes. Ugyan nem itt kezdtem a tanulmányaim, azért hozzám is elértek a régi történetek, a kviddics fénykoráról, amikor nem is volt lehetősége minden csapattagnak játszani, hiszen tolongtak, főleg a rellonban. Hova jutottunk. Tragikus.
- Kicsi a bors, de erős - vonok egyet vállaimon. Bele sem merek gondolni, mi lehet a titkos, végső esetben bevetendő kártyájuk, ha a dupla dinamitot már az idény elején probléma nélkül bedobták? Mit használnának fel, ha a Rellonnak önálló csapata lenne? Szinte kiráz a hideg. - Neked eddig mi volt a legnagyobb dobbantásod? - kíváncsian emelem meg szemöldököm, ahogy leszelek egy darabot a rántottából. Már, ha mer nyilatkozni és nem érzi magát túl kevésnek az iskola alapszintjéhez képest, ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nem tudom, más hogyan vélekedik erről, de ha épp kivonod magad a társadalomból csak azért, hogy aztán egyenként megfigyeld őket, az elég para. Mondom ezt én úgy, hogy lényegében már gyerekkorom óta figyel a társadalom, néha reklámként jelenik meg az arcom, vagy épp magazinokban írnak rólam. Mondom ezt úgy, hogy bár évek óta nem találkoztam (hivatalosan) Benjáminnal, még mindig vannak nők, akik belekarolnak a férjükbe, ha meglátnak Budapesten, és még mindig vannak anyák, akik a gyermekeikkel inkább átmennek az utca másik oldalára.
A tizenöt évesekben viszont még mindig nem ez a végtelenül edgy életszemlélet és viselkedés a legrosszabb. Nem. A tizenöt évesekben az a legrosszabb, hogy mindez keveredik valamiféle megmagyarázhatatlan felsőbbségérzettel, hogy azt képzelik, kiülhetnek az ég szélére és telibe szarhatják bárki más képét, csak mert végtelen meggyőződésük, hogy nem illenek a világba, és a világ kiveti őket magukból. Talán ezért gyűlölöm a mai generáció selyemkölykeit, és néha úgy érzem, ők is gyűlölnek engem, amit, alapvetően, meg tudok érteni. Kellően sokszor szólt rólam minden, szerepeltem a médiában, kirobbantottam egy botrányt egy politikus körül, elraboltak, átvették a helyem, most pedig igyekszem kezdeni valamit az életemmel. Minden joguk megvan arra, hogy irigykedjenek rám.
Persze, hogy meghallom a nevem. Nem vagyok süket, ugyanakkor hülye sem, és köszönöm szépen, ha valaki nem képes emberien megszólítani, mert egy "te Vajda" sokkal könnyebb és sokkal jobban passzol az imázsához, akkor kiabáljon csak nyugodtan magára. Ahhoz már túl szofisztikált vagyok, és túlságosan magasan hordom az orrom, hogy válaszoljak egy egyébként kutyákhoz illő hangvételhez. Ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Ezt csak Ricsi tudhatja - ennél jobb tanácsot nem tudok neki adni. Nekünk kettőnknek valahogy a vérébe van írva a kiszámíthatatlanság, hogy bármikor hozhatunk olyan döntést, ami soha nem vallana ránk. Ha könyörögne nekem, hogy mondjak valami mást, valamit, ami segíthet, akkor sem tudnék. Néha csak próbára tesszük az embereket magunk körül, hogy lássuk, mennyit bírnak még, néha egyszerűen csak átlépjük a határaik, hiszen megtehetjük, néha pedig azt várjuk, hogy beismerjék, megtörtek. Fogalmam sincs, Lilinek mit kell tennie a helyzetében, hiszen azt, hogy az öcsém mit vár tőle és a kapcsolatuktól, hogy épp mit játszik vele, azt egyedül, csak és kizárólag az öcsém tudhatja. Én pedig nem fogom kiszedni belőle.
- A véleményünk aligha képes megváltozni - elvégre, Ricsi és én, több mindenben hasonlítunk egymásra, mint azt az ember gondolná, és ha hinnék mindenféle spirituális mesében, egészen biztosan azt mondanám, azért, mert egy napon születtünk. - de időt fordít rád, szóval... - nem mondhatom, hogy minden jóra fog fordulni. Nincs kizárva, hogy csak büntetni akarja, hogy látni szeretné, hogyan szenved a tettei következményeitől, és azt sem állíthatom biztosan, hogy már úgyis vége. Alapvetően, ha csak haragszik rá, Lili sokkal jobban járhat, ellenben, már csak magamból kiindulva, ha esetleg megundorodott, azt nehéz lesz mindkettejüknek átlépni. De, mint azt említettem, nem vagyok Ricsi, hogy következtetéseket vonjak le.
Szemöldököm megemelkedik, ahogy visszakérdez. Elég időt töltött már el a környezetemben ahhoz, hogy tudja, nem ismétlem meg magam, és abban az esetben is hamar vesztem el a türelmem a hirtelen érkező jótét hullámmal együtt, ha szándékosan akarja valaki újra elmondatni. Egyszeri ajánlat, nem kötelezi semmire, és ha nem gondoltam volna át, nem is dobom fel. Nem akarok szoros kapcsolatot kötni vele, határozottan nem ő lesz az új legjobb barátnőm, de abban az esetben, ha helyrejönnek közte és a testvérem között a dolgok, jó lenne, ha legalább ismernénk egymást. Rendesen.
- Nincs mit.
Aprót szusszanok a kérdésére. Nem türelmetlenül, nem feszülten - bár tény, hogy az én világomban még nem értünk arra a szintre, hogy életvezetési tanácsokat adjunk egymásnak -, inkább csak felfrissítem a vérkeringésem. Elpillantva a horizont felé gondolkozom el egy pillanatra, végül megrázom a fejem, ahogy tekintetem visszatalál hozzá.
- Nem, nem igazán. Én addigra már elég sokat utaztam, elég sok mindent kipróbáltam, és rengeteg emberrel találkoztam, szóval - aprót vonok vállaimon, ahogy ismét megingatom fejem. - nem éreztem úgy, hogy valami kimaradt volna az életemből, vagy, hogy időre lenne szükségem, hogy megismerjem magam. - Még mindig állítom ugyan, hogy sosem mondhatjuk el biztosan, hogy ismerjük magunk. Elfogadhatjuk magunk, szerethetjük önmagunk, és tisztában lehetünk a képességeinkkel, de az élet bármikor fordíthat a világon körülöttünk, bármikor visszaeshetünk nullára. - Viszont ez egy olyan dolog Lili, amit neked kell tudnod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kell marha sok ész ahhoz, hogy az ember eldöntse, mit szeretne enni - és mégis, egy-egy elhatározás mögött végtelennek tűnő vívódás rejlik. Máris komplikáltabbá válik a helyzet, ha két személyről beszélünk. Ami az egyiknek kell, azt a másik nem szereti, esetleg, egyenesen undorodik tőle, nem kell, nem kívánja, nem akar onnan enni, és még sorolhatnánk.
Az embernek elég csak rám néznie ahhoz, hogy levonja a következtetést: ez a gebe életében nem evett mást salátán kívül. A social mediaban is elég sokszor kapom meg a hasonló kommenteket, "ennem kéne egy sajtburgert", "el sem férne bennem egy Big Tasty menü" és hasonlók, az igazság viszont az, hogy én sem vetem meg a gyors kaját. Nem eszek minden nap, már csak azért sem, mert rohadt egészségtelen, ettől függetlenül ha megkívánom, hát megeszem - ebben az esetben pedig vagy elmegyek érte, vagy sehogy.
Ezért vagyok most is itt, csak így, egyedül. Az egyik egyszemélyes asztalhoz leülve várom a két menüt - elfogyott a hús, és tekintve, hogy ez sem egy McDonalds, sem egy hasonló nagyvállalat, ahol pikk pakk megvan minden (azért van egy szint, ami alá már nem adom) -, elvitelre. Lábaim keresztbe téve egymáson veszem elő a telefonom, már csak megszokásból is magam elé fektetem az asztal lapján, miközben közelebb húzva a kemény papír étel- és itallapot kezdem böngészni azt. Ugyan a szokásosat rendeltem - mindig a szokásosat rendelem -, azért jó tudni, mit tudnak még kínálni, arra az esetre, ha valami isteni villámcsapás folytán fellángolna bennem a változatosság iránti vágy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Valami olyasmi, igen. - Találóbb lenne azt mondani, hogy számot vet épp a kapcsolatukról és az egész közös életükről, de ennél jobban már tényleg nem akarok belefolyni. Ez az ő dolguk, és nekik kell lerendezni - már, ha a megbeszélés nem megy túl fényesen, ahogy azt a példa is mutatja. Azt hiszem, időszerű lenne mélyen elbeszélgetnem az öcsémmel arról, hogyan viszonyul az emberekhez, és legfőképp Lilihez - mert, bár nem leszünk legjobb barátnők feltehetőleg soha az életünkben, azért vannak dolgok, amiket ő sem érdemel meg, még akkor sem, ha ő magában elköteleződött ehhez a bánásmódhoz.
Akkor sem, ha erről másképp is vélekedtem, amikor haragudtam rá.
- Nézd, én azt tudom neked mondani, hogy ne alapozz mindent egyetlen emberre - lehet, hogy nem ezt akarja hallani tőlem, lehet, hogy nem is ezt kérte, de nem vagyok én sem hülye, elég jól ismerem az embereket - főleg azokat a fajta embereket, akik bekerülnek az öcsém öntudatlan vonzásába. Aprót szusszanok. - Persze, én megértem, ha a dolgok jók köztetek, és azt is megértem, ha nem annyira jók, ez a ti ügyetek. De csak Ricsi vagy bárki miatt belekezdeni valamibe amit nem szeretsz, vagy épp ellenkezőleg, lemondani valamiről, nem kipróbálni valamit, vagy elhinni, hogy bűnhődnöd kell bármi miatt a lehető legnagyobb hülyeség, amit csak elkövethetsz az életben, Lili - szemeim arcán tartom. Egyszer, és csak egyetlen egyszer vagyok hajlandó ezt elmondani. Nagyon is komolyan gondolom, erről talán az árulkodik a legjobban, hogy az is lehet, az öcsém ellen beszélek épp, de akkor sem fogom visszavonni. - Ami a legfontosabb, és ezt jól vésd a fejedbe, Lili - a kellő hangsúlyozás érdekében még meg is bököm mutatóujjammal a homlokát. - Hogy minden döntés, még ha később meg is bántad, akkor a legjobb döntésnek tűnt. És ez az egyetlen lényeges dolog, bármit is gondoljon más.
Megemelem szemöldököm, hogy megértette-e. Meg tudnék őrülni az örökös egy helyben topogástól, az önsajnálattól, attól, ha valaki elviseli, hogy rosszul bánnak vele - vagy, esetleg, döntésképtelenek vele szemben. Az élet rövid. Az életet élvezni kell. Én pedig, az ő korában, éppen elég olyan dolgot csináltam, amitől most felehetne a bűntudat vagy az öngyűlölet.
- Te mit érzel magadban, Lili? Amikor nem vagy a színházban, nem vagy a jégen, amikor kimész az udvarra és nem beszélsz senkivel, meg nem gondolkozol görcsösen azon, hogy mit kezdj magaddal - alapvetően ez a legnagyobb baj a társadalommal. Mindenki elvárásokat támaszt a másik irányába, nyomást helyez a vállaira, és ő emiatt olyan dolgokat tesz, amikről talán elhiszi, hogy jó, de mélyen belül tudja, hogy nem erre hivatott.
- Nem kell mindennek lenned. Elég ha csak találsz valamit, amiben úgy érzed, hazaértél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Igazán kedves, bájos, sőt, mi több, megértő mosolyra húzódnak ajkaim a reakciója láttán. Feledkezzünk meg arról, hogy legszívesebben Ábel seggébe állítottam volna a seprűje nyelét, vagy, hogy kiselőadást tartottam Bencének arról, miért NEM a pálya, és miért NEM egy meccs közepe a megfelelő hely és időpont arra, hogy egyperces romantikázzon a nőjével, de még csak a seprű sem egy kibaszott lingispír, hogy körbe körbe forogva védjen ki egy dupla dinamitot.
Ne gondoljunk ezekre, és akkor egészen kiegyensúlyozott lesz a gesztus az arcomon.
Bólogatva és magamban elraktározva az információkat hallgatom, közben belekortyolva a limonádémba, mielőtt folytatnám a rántotta elpusztítását.
- Akkor szerintem nem lesz gond. Mármint, régóta ez a dupla dinamit volt itt is az első olyan dobás, amitől az embernek tátva marad a szája - arról nyilván nem nyilatkozhatok, amikor nem voltam itt, de ha belegondolunk, hogy már legalább harmadik éve fogyasztom itt a levegőt, és eddig még kviddics sem volt, aligha hiszem, hogy bármi is elkerülte volna a figyelmem, vagy lemaradtam volna valamiről.
- És te amúgy ide jártál, vagy más iskolába? - nem mintha lenne valami fokozott esélye annak, hogy majd ismerős arcokkal találkozzon a pályán, de kíváncsi vagyok. A legtöbb játékos ide járó diák, és, bár hagyják, hogy felnőtt, külsős tagok is játszanak, eddig közel s távol csak Henrikről tudok - bár, a navine csapatának összetételét még homály fedi. Ki tudja, mivel lepnek még meg a kis sárgák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megemelve szemöldököm pillantok fel, ahogy meghallom a csempén csikorduló, kemény gumiborítású székláb hangját. Ez nem véletlenül egy egyszemélyes asztal. Jóval kisebb, mint báros társaik, valamint az sem elhanyagolandó, hogy egy ülőalkalmatosság jár hozzá, amin, bizony, már az én ülepem foglal helyet. Már csak a kezében levő székből is meg lehetne állapítani, hogy nem ez volt az utolsó, szabad négyzet centimétere a helynek, ahol elfér, és lám, ahogy körbenézek az étlap fölött, erről meg is győződöm. Micsoda meglepetés!
Mi a szart akarsz akkor?
Ha várnék valakire, akkor nyilván nem ide ültem volna le - bár, ahogy elnézem, ez eddig sem zavarta. Szemöldökeim megemelkednek, majd visszatalálnak helyükre, ahogy visszafordulok a menühöz. Oké, hát ha csak gyorsan megeszi a kis ételét, néma kussban, akkor még kiegyezhetünk. Már épp a rántott csirkemelles szendvics összetételénél tartok, megállapítom, hogy az én ízlésemnek túl sok benne a paradicsom, és túl kevés benne a csirkemell, amikor valami nem csak, hogy koppan, de tisztán hallhatóan felkenődik a lap hátoldalára. Tudom, hogy meg fogom ezt bánni, azt is tudom, hogy mérhetetlenül undorító dolog lesz ez - legjobb esetben ételmaradék, legrosszabb esetben az orrában fellelhető kincsesbánya egyik drágaköve -, de egy újabb sóhajjal kísérve húzom ki magam, és magam felé fordítva a kemény kartont állapítom meg, hogy ez bizony egy kiszuperált hagyma.
Kész.
- Figyelj - nem kell megköszörülnöm a torkom ahhoz, hogy tisztán és határozottan kivehető legyen a hangom. - Én megértem, ha most másztál re a majomfáról, de ha már ideültél, légyszi próbálj már meg viselkedni. - És akkor mosoly.
Hogy a gurmók rágnák ki a gyomrod.