Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Gyanús vagy nekem, Martin - persze, mindenki gyanús nekem, és most is csak azért beszélek, hogy ne legyek csendben, mert low key megőrülök a csendtől, azt hiszem, van némi ptsd-m az elmúlt két hónaptól.
- Azt mondod, nem fektetnél meg még egyszer - megemelkedik szemöldököm, halálosan komolyan nézek rá, mintha az élete múlna azon, mit fog most mondani, majd a következő pillanatban elnevetem magam, megrázom fejem.
- Mindenkivel elmész randizni, akivel lefekszel? - lehunyom szemeim, a szívemre simítom tenyerem, ahogy felsóhajtok. - Hát mégsem vagyok különleges. Talán túlélem - nehéz az élet.
- De akkor miért mondja őket? - oké, ezt a kérdést jobban artikuláltam, mint azt terveztem, kezeim közben értetlenül széttárom, mert tényleg, tényleg nem értem. Én legalább is, bármit is mondtam, azt úgy is értettem, éppen ezért nem szoktam megbánást érezni az iránt, ami kijön a számon - a tetteimmel ez már más a helyzet, bár tény, az a lista sem túl hosszú. De van.
- Te mikor lettél ekkora Coelho? - szinte elnevetem magam a tényen, hogy ő ilyeneket mond, de nem, végül nem teszem meg, csak beharapva alsó ajkam dőlök hátra, és szusszanok fel - újra. Legalább nem oh-zok.
- Szóval szerelmes vagy a nőbe, akinek megkérted a kezét - sunyi vigyor terül szét arcomon, ahogy nézem őt. - Mesélj nekem róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha Eszter közöttünk lenne, és netalán, hallaná Lili gondolatait, most mérhetetlenül dühössé válna. Az egy dolog, hogy különösebben sosem fogadta el Lilit, sosem értette meg őt, az életről alkotott képét, a felfogását, nem feltétlenül a közöttük feszülő mérföldes különbségek miatt. Ő maga sem tudná megfogalmazni, melyik az az egyetlen, döntő vonás, ami miatt inkább viselkedik vele ellenségesen - ha ez enyhe túlzás is -, mint semlegesen, a barátságosról már ne is beszéljünk. Azt viszont soha nem bírta elviselni, ha valaki meghajol, ha mások felé irányuló viselkedése és véleménye alapján formálja a saját, önmagáról alkotott képét, bármennyire is legyen neki ellenszenves az adott személy.
Eszter viszont nincs itt, Hanni pedig előbb kezdi el sajnálni, ápolgatni Lili összetört lelkét, mint a talpára állítani a lányt. Elbiggyeszti ajkait, ahogy oldalra billen feje, szeretné megsimogatni a navinés haját, de az talán már tőle is túlzás lenne, elvégre nem barátnők - ugyanakkor, a tény, hogy szakítottak, neki csak jó, hát annyira nem viszi túlzásba az együttérzést.
- Van erről egy mondás - túlzás lenne mondásnak nevezni azokat az okosságokat, amiket az utóbbi tíz évben találtak fel a tumblr-ön szenvedő, szíveszakadt tizennégy éves lányok, de most ne akadjunk fel ezen. - Ha szereted, engedd el, ha viszont szeret, úgyis visszatér hozzád - hogy miért ilyen bátran mondja ezt ki? Mert szent meggyőződése, hogy a történet végén az ifjú Richárd herceg rájön majd, valójában mindig is az ő barátnőjére vágyott a szíve, és majd ellovagolnak a naplementében, Lili pedig csak egy történet marad a fakuló múltban.
- A saját tapasztalatom szerint - nem, neki nincs saját tapasztalata, és még azt sem tudhatja, hogy Eszternek van-e, elvégre a Bartók botrány igazságalapja, valamint annak mélységei sosem kerültek napvilágra, így mindenkinek maradt a találgatásokon való csámcsogás, amíg el nem felejtették ezt is - az elején nem is kell motiváltnak légy - micsoda életigazságok - elég, ha csak azért csinálsz valamit, mert nem bírod elviselni magad, utána meg már jön minden - von egyet vállain, ahogy befejezi a gondolatot. Ki hitte volna, hogy ennyi mindenre jó lesz majd a Cosmo.
- Oh - van benne némi logikusság. Ugyanakkor, Hanni biztos abban, hogy előbb-utóbb valaki úgyis látni fogja, és ha ez bekövetkezik, valaki más ott lesz, és elégedetten fogja megjegyezni, hogy lám, látod, Liliána, mégsem olyan nehéz túllépni Vajda Richárdon.
- Nos - tekintete a kérdéses darabokra vándorol. - A bordó alapvetően elég szimbolikus szín, ha rám hallgatsz. A kék szerintem eléggé semleges,  zöldet rendszerint asszociálják mérgező dolgokkal. Te mérgező vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nem teljesen - elbiggyesztem ajkaim, aztán megvonogatom vállaim, visszatérek a saláta turkálásához, mintha csak ennék.
- Jó na, csak megkérdeztem - megemelem szemöldököm, ahogy felpillantok rá, régen túltárgyaltuk ezt a témát, és úgy érzem, minden egyes szóval csak rosszabbá válik ez a beszélgetés, pedig én igazán, igazán nem akarok mást, csak kicsit kibújni a komoly dolgok alól, amik várnak rám, ha normális éppen nem is akarok lenni.
- Persze, hogy nem könnyítettem meg a dolgait! - oké, lehet, hogy a kelleténél nagyobb vehemenciával csattanok fel, amin nem feltétlenül segít az, hogy a kezemben tartott villa nyele hangosan koppan, ahogy öklöm az asztal lapjába verem. Még tudok indulatos lenni, remek, mintha csak két éve ilyenkor lennénk.
- Ó, persze, én vagyok a rossz, mindig én vagyok a rossz - ujjbegyeim a halántékomnak nyomom, erősen, de most nem feltétlenül zavar, hogy kifehéredik tőle a bőröm, vagy, hogy talán, esetleg, fájdalmas is lehet. - Tegyük fel, hogy a te életedben jelenik meg egyszer csak egy vadidegen az öcséddel, hogy hé, helló, mától ő is potenciális családtag lehet - oké, ezen a ponton még nem is volt semmi bajom, bár Lili még mindig túl érzékeny ahhoz, hogy valaha is örök barátnők lehessünk. - Aztán fast forward, eltelik pár hónap, és azon kapod magad, hogy a kisöcséd már nem is jár haza, és lemond dolgokat, a közös dolgaitokat, mert a barátnőjével van - valahol igazán, igazán szomorú, hogy erről még csak most kezdtem el úgy igazán beszélni. - Egy testvéremet már elveszítettem, és uram bocsáss meg, amiért nem akartam a másikat is.
Ujjaim megfeszülnek a villa nyelén, végül erőteljesen fújom ki orromon a levegőt, és beledöföm azt egy darab paradicsomba, meg bármi másba, ami alatta van.
- De persze, szegény Liliána, amiért a csúnya, gonosz, nagy farkas szinte felfalja - persze, mondhatnám kevésbé epésen is ezt, de az ember a pillanat hevében nem feltétlenül gondol ilyen dolgokra.
- Hát guess what, nem Liliána az egyetlen ebben az országban, akinek nehéz az élete - ezt már csak motyogva teszem hozzá, megvakargatom közben az orrnyergem, majd kézfejem élével dörzsölöm végig a szemem alatti részt.
- Az remek. Azt mondják, ha szeretsz valakit, nem feltétlenül tudod megnevezni azt, amit szeretsz, egyszerűen csak... szereted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Jó - bólintok egyet, oké, megegyeztünk, legyen így - nem fogok arra gondolni, hogy vajon ilyen érzés volt-e az öcsémnek odamenni Lilihez, hogy hé, szia, leszel a nőm egy évig?, mert én ennél sokkal jobban felnőttem, bizony. Lehunyom szemeim, elszámolok ötig, felszusszanok, utána arcom az öklömre támasztom.
- Nem tudom - igen, ez a legegyszerűbb válasz, nem tudom. Ha elkezdenék ezen gondolkodni, akkor sem tudnám, fél éve nem tudom. Lépjünk túl a témán.
- Hogy mi? - érzem, hogy újra megfeszülnek ujjaim a villán, és csak nézek rá. Elegem van ebből. Elegem van abból, hogy úgy érzem magam a saját családomban, mint egy gyerek, dolgok történnek, amikről nem tudok, és persze, a logikus válasz az, hogy az apám dolgainak nagy részéről jobb is, ha nem tudok, de az a baj, hogy azzal, hogy Ricsi nem beszélt nekem Liliről, mielőtt megtörtént a megszeghetetlen eskü, azt az érzetet kelti az emberben, hogy elkezdte őt is berángatni ebbe, és ha arra gondolok, hogy az öcsém részt vegyen az apám apáskodásában, olyan szinten elkezd lüktetni a homlokomon egy bizonyos ér, hogy a következő dolog ami az én édesapám asztalát fogja csapkodni, az egy CT lesz az agyvérzésemről.
- Van vörös ruhám, a legutóbb épp egy nős politikust szedtem benne fel, biztos, hogy ezt szeretnéd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csizmám sarkai egyenletesen koppannak a nappali lakkozott padlóján, ahogy az annak határait jelölő konyhapult oldalának dőlök csípőmmel. Ujjaim között megforgatom a kezemben tartott gyűjtői kristálypoharat, tekintetem megpihen a jelenlévők arcán, ahogy belekortyolok a félszáraz rozéba, végül karjaim összefonom magam előtt. Kedves, szűk családi kör, mintha csak Karácsony lenne, azzal a különbséggel, hogy már egy májusfa is szánalmasan későn jelenne meg a kapunk előtt. Állkapcsom egy pillanatra megfeszül, fogaim szinte fájóan nyomulnak egymás ellen, ahogy egy utolsó, mélyet szívok a Vajda kúria jellegzetes illatából. Már nem táncolhatok vissza. Már nem akarok visszatáncolni.
- Szóval, valami fontosat szeretnék mondani - tudom, hogy hangzik ez, komikusan, szinte várom, hogy az apám felnevessen, de nem hátrálok meg. Már nem. A pohár talpa hangtalanul simul a márvány felülethez, ahogy leteszem kezemből, kihúzom magam, állam hajszálnyit felszegem, igen, mintha csak uralnám a környezetem. Szeretném, ha így is lenne, felnőtt vagyok, felnőttem, és véget szeretnék vetni annak, ami az elmúlt egy évben a fejem fölött zajlott. Nincs ebben semmi drámai felhang, nincs ebben hisztéria. Nem akarok többé tudatlanul létezni itt, mintha nem lenne jogom döntéseket hozni, vagy egyáltalán tudni, mit művel a családom.
- Csak egyszer fogom elmondani, és szeretném, ha tiszteletben tartanátok a döntésem, akkor is, ha nem értetek ezzel együtt - ujjaim összefonom magam előtt - ahogy azt én is megtettem már - megemelem bal szemöldököm, tekintetem először az apám arcára vándorol, ott elidőzik pár pillanat erejéig, csak utána nézek az öcsémre. Nem félek. Már nem félek, mert döntöttem, és már nem félek, mert rosszabb dolgok is történtek velem annál, mint az, hogy ne értsenek együtt velem, mégis itt vagyok.
- Újra fogom kezdeni a tanulmányaim a Bagolykőben - persze, ez még nem is olyan gázos, elvégre, mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Lesz még egy diplomám? Elvégzek még pár évet az iskolapadban? Okosabb leszek? Még csak most jön a java. Hosszan kifújom a levegőt, hajam hátrasimítom a vállam felett, finoman, szolidan mosolyodom el, mielőtt berobbantanám a nyugvó bombát.
- Auror szakirányon.
Vajda Eszter utolsó, port kavaró lázadása.
Tudom, ha ezt elkezdem - sőt, ettől a pillanattól kezdve, hogy kimondtam, már nincs visszaút. Már nem táncolhatok el, nem mondhatom azt, hogy meggondoltam magam, és pont ezért fogom ezt csinálni. Erős, független nő vagyok, kitartó vagyok, és képes vagyok elérni bármit, amit el akarok érni. Azt akarom, hogy tiszteljenek. Be akarom bizonyítani, hogy tisztelniük kell, hogy már nem az a kislány vagyok, aki akkor, amikor hazajöttünk, és, hogy igenis van jogom döntéseket hozni, olyan horderejű döntéseket, amiket az apám, vagy az öcsém megtett. Nincsenek több fegyházi telefonálások és címlapok a botrányos életemről, ebben biztosabb vagyok, mint bármiben eddig az életemben.
- Utána el fogok még végezni két évet a Sárkányölőben, és a végén bűnmegelőzési végrehajtó leszek - aprót bólintok a végén, mielőtt újra ujjaim közé venném a poharam. Hát ezzel is megvagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kopp. Kopp. Kopp.
Abbahagynád végre?
A szemöldököm megemelkedő íve, halovány mosoly a rács túlvégére, bájos, egészen kedves, egyesek szerint agybaszó, fél pillanatnyi feszült csend, amiben az ember meggyőződése, hogy meg fogok szólalni, vagy oldalra billen a fejem, és-
….kopp.
A körmöm türelmesen koccan neki a tömör fémrácsnak, mielőtt lebiggyeszteném ajkaim, és engedelmesen visszahúznám kezem az ölembe, mielőtt ezért is megbüntetnének. Nem vagyok egy nagy jogász, valójában minden tudásom ezen a téren bűnügyi sorozatokból és olyan filmekből szedtem össze, ahol nagyon keményen tolják a rosszfiú-szálat.
Alapvetően elég hamar megunom magam az ilyen szűk, zárt helyeken - van abban valami furcsán nosztalgikus, amikor egy fogdában ülsz éppen, feltehetőleg az egyetlen viszonylag tiszta padcsücskön, és a cellatársad egy olyan közmunkás, akit már legalább fél órával kiütött az alkohol, és ha a felesége reggel hazaviszi, első dolga lesz hozzáverni a nyújtófát - és amikor megunom magam, nem marad túl sok lehetőségem azon kívül, hogy, nos, nézelődjek.
Ha pedig egyszer elkezdesz beállva nézelődni, elég hamar elkalandoznak a gondolataid.
Alföldi őrnagy - valójában nem tudom, hogy hívják, de az asztala sarkába száműzött kis fém névtáblán ez áll, és ki vagyok én, hogy ebben megkérdőjelezzem - például, személy véleményem szerint elég fiatal ahhoz, hogy máris ilyen rangos pozíciót töltsön be - bár, nézzünk csak rám, én már túl idős vagyok ahhoz, hogy ilyen helyeken kössek ki egy vagy két hirtelen cselekedet után, mégis itt vagyok. Néha, amikor felpillant, meggyőződésem, hogy az övéinél kékebb szemeiket még soha életemben nem láttam, egészen belé szédülök, ahogy képtelen vagyok kiverni a koponyám alól őket akkor is, amikor hanyagul, csak úgy tessék-lássék visszabújik a lapjaiba.
Meggyőződésem az is, hogy borzalmasan puhák lehetnek az ajkai, olyanok, amiktől az embernek izgatottan görcsbe rándul a gyomra, ha hozzáérnek, végigbizsereg a gerincén, felforr tőle a bőr az egyébként hideg ujjbegyeiben, és szinte már fájóan szorul a levegő a bordái közé, hogy aztán…. beleverje a fejét a rácsokba.
- Au.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudnám egészen pontosan megmondani, hogy mégis mekkora az az időintervallum, amiben megpróbáltam leolvasni a könyv címét - amúgy tudok olvasni, komolyan, megtanítottak rá az iskolában, meg az iskola előtt az a pár-sok külön tanár, akiket a szüleim fizettek erre meg arra -, de tudod, az az igazság, hogy egy bizonyos alkohol- és egyéb növényi alapú anyag után az embernek nem funkcionálnak éppenséggel úgy a tanult képességei, mint nélkülük. Szóval nem sokra jutottam, mert vagy az én fejem mozgott a világ körül, vagy a világ a fejem körül, vagy valami titkos napló ez, ami nem engedi az embernek megtudni a tartalmát - nem mintha azt megtudnám a borítóból, de felejtős.
Alföldi őrnagy igazán szomorúnak találná, ha tudná, hogy nem különösebben érdekel a lapozási technikája, de félő, hogy ha észre is vettem volna azt a túldramatizált mozdulatot, akkor sem érteném, hogy miért csinálja ezt, pedig lehet, hogy amúgy tök egyértelmű. Valahol igazán szomorúnak találnám, ha tudnám, hogy csak azért tudja a nevem, mert... Miért is? Azt vágom,hogy elvesztettem a bankkártyám, és elvesztettem a személyim - a jogsim, szerencsére, otthon hagytam elővigyázatossági okokból, nehogy annak is lába kéljen -, és ezen a ponton már igazán nem tudom, mégis mi alapján igazoltak - gondolom, olyan filmesen levették az ujjlenyomatom (de igazából lehet, hogy azt csak a börtönbe vonulókkal szokták csinálni), arra meg csak emlékeznék, ha a vénámba döftek volna egy tűt, hogy megfosszanak pár milliliternyi vértől -, de hagyjuk is, megtörtént, nem ez lesz az első dolog, amire nem emlékszem az életemben.
Azt sem tudnám pontosan megmondani, mitől kezd el fájni a fejem - magától az ütés erejétől, a dehidratálódástól, a sötéttől, attól, mert rossz a szemem, esetleg az ütés keltette rezgések zavartak meg valamit a létezésemben, vagy mondjuk csak egy kezdődő agyrák - gondolom, van ilyen -, de nem feltétlenül kellemes. Érzem, ahogy lebiggyednek az ajkaim, nyüszögve megtapogatom a sérült területet - nem mintha éreznék valamit is, mert vagy az ujjaim zsibbadtak el, vagy az idegpályák a fejemben, de valami biztosan.
- Nem kéne neked ilyenkor első segélyt alkalmazni, vagy valami? - ÉPP MEGHALOK, ha nem tűnt volna fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Összeszűkülnek szemeim, mondanám, hogy nem teljesen értem, hogy mi olyan szórakoztató abban, hogy én itt éppen elvérzek, de szent meggyőződésem, hogy pontosan tudom, mi jár a fejében, épp itt van a nyelvem hegyén, és már éppen belekezdenék, hogy majd akkor nevetgéljen ilyen önfeledten, amikor a kiszikkadt, halott testem kell elássa a pesti betondzsungel alá, amikor megint megtörténik az. Az A nézés. Ajkaim apró rése között szusszan ki a józan eszem is, ahogy egy végtelennek tűnő rövid pillanatra összeakad tekintetünk, majd a következő mozdulatánál dacosan préselem össze őket, szorosan összefonom magam előtt karjaim, sőt, még a fejem is bosszúsan fordítom el tőle. Mérhetetlenül feldühít, sőt, nem is dühít, annál sokkal, sokkal erősebb érzéseket vált ki belőlem, épp csak még nem találta meg az emberiség a megfelelő szót rá.
És akkor megszólal.
Összeszűkülő szemeimmel csak oldalasan pillantok felé, nem fordul a fejem, nem fordul a testem - még ha meg is akarná tenni, olyan ez, mint egy elemi erővel vonzó mágnes, megfordul körülötted a világ, és csak engedelmeskedni szeretnél az érzésnek, de abban hol lenne a büszkeség? Hol lenne az önbecsülés? Itt kettőnk közül én vagyok Vajda Eszter. Erősen harapok rá mosolyra görbülő szám szélére, miközben egy elegáns szemforgatás kíséretében csóválom meg fejem. Nem mosolyog. Nem mosolyog. Nincs ebben semmi szórakoztató. Épp most sértettek vérig!!!!!!
- Pedig a fejemben már nagyon összekötöttelek az Alföldi őrnaggyal - oldalra billen fejem, most rajtam a sor, hogy tekintetem elidőzzön arcán, ajkaim újra mosolyra húzódnak, de ez másabb, ez épp csak a bőrredőkben meghúzódó, sokkal többet sejtető, zavarba ejtő, az a fajta, amit a kamerák előtt használ az ember, hogy legyen valami plusz, legyen valami megfoghatatlan, ami sokkal, sokkal többé teszi a képet egy képnél. Oh, hogy elfelejtettem magázni. - Mármint - megköszörülöm a torkom, hogy semmi se zavarhasson meg abba, ami most következik. - Ombak úr - ó igen, minden egyes kis hangot olyan beleéléssel hangsúlyozok ki, mintha csak az életem múlna rajta. Fejem kényelmesen a rácsnak hajtva - jegyezzük meg, hogy ez minden, csak nem kényelmes -, félig lehunyt szemekkel figyelem a mozgását, ahogy minden egyes apró mozdulatot olyan odafigyeléssel vitelez ki, mint aki valami nagyra, sőt, hatalmasra készül, egy ponton elkap a visszafojthatatlan, halk kuncogás, ujjaim közé rejtve arcom próbálom tompítani, mielőtt felkelthetném a velem szemben bóbiskoló, pihenő Jézus-forma alakot, és a következő pillanatban,mikor kilesek mutató- és középső ujjaim közül, már csak a nadrágjával találom szemben magam - nagyon, nagyon félreérthető helyzet ez. Tekintetem lassan kúszik fel alakján - egészen belefájdulnak a szemeim, de ez megzavarná a drámai beállítást -, mielőtt újra kuncogni kezdenék.
- Most mit csinálsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő