|
Elijah Kearney INAKTÍV
katasztrófamágus RPG hsz: 214 Összes hsz: 971
|
◖úristen◗ Nem, nem, nem, nem és nem.Mantrázok magamban, meditálnék is, ha tudnék. Vizsgák, már megint a vizsgák, hát nem most írtunk?! És megint? Úgy érzem, az összes hajam kihullik ettől az egész helyzettől, ami nem lenne baj, apám csak örülne, mert szerinte ez se normális, hogy úgy nézek ki lassan, mint valami hippi. Vagy huligán. Fene sem tudja, milyen szót használt. De itt jó, nem ér utol és aztán ja, én elvagyok, elszórakozom, elszórakoztatnak, vannak tök jó arcok, ezt már megtanultam, seggfejek is, mit számít. Aztán ugye... Vizsgák. Igazából azt kell mondjam, hogy év közben egész jól ment, senkit nem küldtem a gyengélkedőre, magamat se nagyon, így talán van esélyem arra, hogy a vizsgáztatókat sem. Hogy átmenjek? Az már más kérdés. Tudjátok, ez olyan, mint a takarítás, addig kell ódázni, ameddig lehet és én mindenre figyeltem, csak a jegyzeteimre és a könyveimre nem. Aztán tessék, azon kapom magam, hogy bár az egyikből sikerült elkérnem a dolgokat, a másik hiányos, a harmadikra meg ráönthettem a kakaót vagy az ég tudja mit és olvashatatlan. És tessék, itt vagyunk. Vagy hat könyvet raktam egymásra és ezzel kívánok egyensúlyozni, de pont jó, az állam tökre rá tudom fektetni a felsőre és így látok is és el se ejtem. Nem merem, mert félek, ki leszek akasztva a következő évig, mint a könyvek merénylője. Brrr. Első lépés, második, megy ez nekem, egyre kevesebbszer ejtem a dolgokat, határozottan javul vagy végre ember méretűre nő a tenyerem. Meg a reflexem. Kinézem az asztalom, már látom magam ott ülve és a körmöm tövig rágva, a másik kezem meg lezsibbadva, hogy épp jegyzetelek. De, sajnos nem vagyok jóstehetség. Sem. Valamit épp ugatnék a beszólásfélére, aztán már csak arra van időm, hogy tágra nyílt szemekkel pillantsam meg a felém száguldó könyvet. Nem újdonság, láttam már galacsint, rágót és egyéb dolgokat megbűvölve repkedni az áldozatok felé, én is kipróbáltam, ez viszont olyan hévvel jön, hogy a gyorsvonat megirigyelhetné. Vagy nyilván csak felfújom, férfiasan sikítva dobom el a könyveket – meg fognak nyúzni, fel leszek lógatva – és elugrani nem, de az arcom akarom védeni, ehelyett amint becsapódik, felnyögök, a tüdőmből minden levegő kiszorul és végül, mint valami zombi, felhördülök. Észre sem veszem, hogy a könyvet szorítom, csak jön a sötétség és a zuhanás. Remélem, megint a labirintus... Rettentő ramaty idő és zuhanás. Kiáltva érkezem és próbálom kivédeni, valahol olvastam, mi az ideális póz meg ilyenek, aztán már lent is vagyok. Zihálva tapogatnám át magam, hogy egyben vagyok-e meg ilyenek, de érkezik Petya és mindent visz. Előbb a tüdő, most a gyomor, mint valami eszement viadal. A hányás és a káromkodás közötti állapotban lendül meg a kezem és vernyogok fel, mert oké, megütöttem, de ez fáj. Ez is. A jó ku... - Direkt hát... direkt – fogok a fájó pontra, majd feltápászkodva görnyedek előre és köpök egy embereset. Oké, nem hányunk, kis szédülés, de elmúlik. - Te kinek beszélsz? - egyenesedem ki, amennyire kényelmes és körbetekintve veszem észre a többieket. Némán formálok ó-t a látottakra, nagyobbat a lógó lányra. Van aki rosszabbul járt, igen. - Nyilván akkor lejött volna, ne kérdezz hülyeséget – lépkedem Petya mellé. - Le kell onnan lebegtetni vagy mi. Én öhm... inkább valaki próbálja meg, odaadom a pálcám is ha kell – mert megint nem bízok én ebben, aztán meg ha a lány repül miattam, repülök én is. Aztán, mint a villámcsapás, akár a távolban. - De ami még fontosabb... hol... hova kerültünk? - ez nem Kansas, Toto...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Elijah Kearney INAKTÍV
katasztrófamágus RPG hsz: 214 Összes hsz: 971
|
◖MeiMei◗
Tele van az összes térdem a vizsgadrukkal és amikor egy évfolyamtársam szinte letarolt, hogy hadd mondhassa fel nekem a bájitaltan tételeit, én bevallom, ordítva rohantam el. Még mindig nem ástam bele magam a könyvekbe, ó igen, lehet rám húzni a keresztet, de tényleg nem érdekel. Ha jobb is, akkor sem. De melyik diák nem ilyen? Csak átlagos vagyok – és lusta -, semmi több, nincs bennem elég kitartás – és még lusta is vagyok -, meg hogy ostorozzam magam. Egyik nap csináltam olyat, hogy képregényt tettem a könyv mellé és minden fejezet után elolvastam a következő oldalt, de nem lapoztam, míg nem értem a következő végére. Aztán mi lett belőle? Órákig röhögtem ugyanazon a két oldalon, megpróbáltam egy hajtincsem befonni és olyan tisztára pucoltam a körmeimet, hogy sose láttam ilyen szépnek. Szóval, ez nem vállt be. A kőkemény tettek se, így maradt az, hogy azt teszem, ami kényelmes, csak épp nem hatékony meg gyöngyöző. Így kerültem a lelkek udvarába, még könyvet is hoztam, mágiatöri, ez még egész érdekes, ha azt nézem, nekem ismeretlen, meg mese. Először egy hűvösebb sarokba költöztem be, olvasgattam, majd jött a kis palánta, aki most gyakorolja be élete szerepét. Ki akartam zárni, nem figyelni, majd aztán halkan mormoltam utána a mondatokat, idegesített egyszerre meg lekötött az oldalakkal meg nem haladtam. Fejem elfordítva szúrom ki a szökőkutat, ami aztán úgy hat rám, mint másra a... nos, mint egy éhezőre a falat kenyér. Valami zene is van, az se hatott meg, no de a víz? Fújtatok, izzadok, aztán felállok és papucsom lerúgva állok bele a kútba. Mindjárt más! Szinte eufória az egész, ha beszól a szoborember, nem figyelek rá, inkább csak elindulok, sétálok, kútban pedig nem illik ilyet. Csak nem érdekel. Mei-t nem is szúrom ki elsőre, csak annyit érzek, hogy valaki figyel, én meg lépek előre, még egyet, majd fordulnék meg, amikor is a talpam megcsúszik az érméken. Egy ideig kapálózok, mint valami felszállni készülő madár paródiája, aztán pedig már csak azt figyelheti a közönség, hogy hatalmas csobbanással tűnök el a színpadról, orbitális kiáltás közepette. Seggre estem, kicsit el is dőltem, édes érzés a hideg víz mindenütt, de az arcom ég. Talán a fejem is megütöttem, de gyors felülök, körbenézek és csak ekkor látom meg az eddig nem felfigyelt arcot. Óbanyek. - Jól vagyok, minden oké! - kérdezte senki, szerintem az árhullám lefröcskölte a kicsi Hamletet mert tányérszemekkel pislog rám, még a gitárszót sem hallom. - Folytassátok csak, na! - tovább ücsörgök, hajam hátrasimítom és szusszanok egy nagyot. Ez is jobb, mint a tanulás.
|
|
|
|
Elijah Kearney INAKTÍV
katasztrófamágus RPG hsz: 214 Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
Senkinek nem kell a pálcám, nekem sem, szóval ez a kör marha hamar lement. De ahogy nézem, a csaj is lefog, valamit ügyködik. Nyelek egyet, ha itt töri össze magát előttem, akkor nem lesznek szép éjszakáim, de hát ugye, neki van több esze és eszébe jut a megoldás. Én nyekeregnék a fán és leesnék, ilyen rizikós esetekben nem tudok szépen és okosan dönteni, bevallom. Pedig már lassan harmadéves vagyok, ott kéne lennie a kisujjamban a mágiának, hogy na majd mindenre azt, de nincs. És talán nem is lesz, mások legyenek okosabbak. - Ez tök ügyes cucc – mutogatok, a gyomrom még mindig kicsit forog és fáj, Petyának nincs puha térde és ha a fizikát nézzük, estünk olyan erővel, hogy ennek fájnia is kell. De legalább nem akarok hányni, aztán terelnek minket, vagyis megérzem a nagyobbik kezét, amint finoman felszólít erre mert valóban, felfele bámulni most könnyebb. Egy nagyobb dörrenés miatt rezzenek össze, nem azért, mert félek a vihartól, hanem mert odakint – vagy hol van a valóság – jó és napos idő van, ez meg itt mindjárt leszakad és meglepett, így rázom hát meg a fejem, ez ránt ki a bambulásból, épp akkor, amikor a macska talpra esik. Még meg is tapsolom. - Szuper, hogy leértél. Üdv a földön – sütöm el a béna poént, aztán kiegyenesedek végleg, mutogatós körbeismerkedés történik, de az én homlokom azonnal ráncolódni kezd. - Ali? Nem vagyok Ali, a nevem Elijah – mintha sértve lennék, de nem, csak hát minek tudja rosszul, ha beleszólhatok. - De amúgy szia Sára. Nem minden nap ilyen fura amúgy, bár... elég sok – húzom el a számat, belegondolva abba, hogy mennyi fura dolog, esemény történik vagy hát eleve a mágia. Uhh. És ő pont azonnal futott bele, nem fogom csodálni, ha a vonatra vágyik vissza, én az első héten éreztem úgy, hogy csomagolok a francba, mert nem leszek itt, ebben az őrültek házában, ahol repkednek a poharak meg minden. De én speciális vagyok, azt hiszem. Legalább ebben? - Tanulni akartam, de az univerzum se akarja. Az biztos, ha emiatt bukok meg valamiből, megnyúzom a tettest – mordulok, de ott a vigyor az ajkaimon, hogy hálelujah, megint nem kell tanulni. Nem volt kedvem, és most... Azért azonban ez a viharos égbolt, amit felnézve látok, nem biztató, az összes szőr feláll tőle a hátamon meg ilyenek, közben Sára mondja a dolgokat, így visszaforgatom felé a tekintetem. - Vannak olyan könyvek, amikbe bele lehet lépni? - emelkedik meg szemöldököm, jön elő a mugli. Oké. Nekem a magától író penna is csoda volt, maga a penna, amivel írni kellett és én csaltam és tollat használtam és használok amíg csak lehet, de na. Oké. Fogom vissza magam, nem kéne ennyire földhözragadtnak bemutatnom magam. - Az otthon van, nem hozhattam el, mert elvileg nem működik – tessék, ebben most hasznos lehetnék, a mobil, hátha itt menne, fene vigye, hát jövőre elhozom, bár év végére ezerszer lemerül és itt nem divat a konnektor. Óóó szűzanya. - Nem tudom amúgy, mert nekem jött egy könyv és ennyire emlékszem csak, aztán már itt vagyok. Az olyan cuccok nem ilyen lomos szutykok szoktak lenni? A suliban elég nehéz lenne... - vonok vállat végül, a tarkóm vakarom, mert közben még a viharfelhők mellett van itt még valami. Gyorsan körbe is nézek, de én nem látok semmit. Vagy igen? - Szerintem keressünk valami szebb helyet, mert a végén még el is ázunk. Vagy... oké, befogom.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney INAKTÍV
katasztrófamágus RPG hsz: 214 Összes hsz: 971
|
◖MeiMei◗
Lehetett volna rosszabb is, be kell vallanom. Koponyatörés, elharapom a nyelvem, meg ilyenek, bár a szám sarkát sikerült, mégsem érzek vért csak a zsibbadó fájdalmat. Túléltem, le is hűltem, igaz nem a fürdős nadrágomban vagyok, de szerintem senki sem fogja ezt felróni nekem. Szerintem a fürdést sem, de nem lepne meg, ha a szoborpasas kikérné magának. Pedig már nagyon kicsi korom óta nem pisilek medencékbe, így nem kell aggódnia. Azért itt-ott fáj, a könyököm, a lábam, ahogy kicsit húzódott, meg ahova ráestem, de semmi komoly. A tenyerem alatt érzem a nedves érméket, ahogy csúszósak meg minden. - Áhh, ez itt a normális – legyintek a másik kezemmel. - De milyen elmebetegek dobálnak érméket a kútba? - mormogok, mert tényleg, amúgy ez bűn, mert ugye ide emberek másznak be, de hát eleve nem lehetne bemászni, így szavam se lehetne. Csak van. Én is dobtam már érmét Budapesten meg akárhol voltam, kívántam is, mert azt mondták bejön, szóval be kéne fognom. Ide meg nem fürödni kéne jönni, most már hallom az évfolyamtársam szavait, bezzeg ha tanultam volna a hülyéskedés helyett.. - Nem, nem. A hátsóm felfogta a lényeget, megmaradok – pillantok felé, immáron itt van és beledugta a lábát a vízbe. Erre akaratlan vigyorodom el, mivel én kezdtem, nem hülye ötlet, ezt már ő is látja, csak nem fog úgy mászkálni, ahogy én. Szerintem. Esni főleg nem. Így maradok ülve, nekem már mindegy, a víz elvileg tiszta. Mármint, láttam gyerekeket fürödni benne anno, máshol, nem haltak szörnyet. Amúgy meg szép kenőcsöket árulnak, de nem vagyok tápos. - Igen? Akkor, izé... - emelkedem meg, a gitározó felé pillantva. - Srác! AC/DC megy? Na? Nyomhatsz olyat, vagy vége a mozinak! - nem mintha nem lennék én sz.ros ahhoz, hogy másoknak parancsolgassak de amúgy vigyorgok, nem volt ez komoly. Aztán nyekeregve emelem meg magam, és mint az öregek, kivergődöm mellé és leülök a peremre. Csöpög belőlem minden víz, ez az élet. - Szuper hűs amúgy, nem is értem, miért nem medencét raktak ide eleve. Télen korizni, nyáron csobbanni – mennyi bajom van.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|