37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Juhász Laura összes RPG hozzászólása (441 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 5 ... 13 14 [15] Le
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. augusztus 6. 20:31 Ugrás a poszthoz

Thomas

 
Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o



Rendkívül felnőttes ez az egész, de ez a gondolat úgy igazán csak akkor kerül felszínre, amikor egyedül maradok. Például a fürdőben. Hiszen a vásárlás az teljesen normális dolog - hiába van sok ismeretlen termék, amiket egyelőre nem merek megvenni-,   a kaja csinálás szintén. Ezeknek a rutinjába nem tolakodnak bele olyanok, hogy de hát mi most itt egy teljesen vadidegen helyen vagyunk. Lefoglalnak a megszokott kis teendők. Persze időnként ugrik egyet a gyomrom, amikor kinézek az ablakokon, de ahogy teszek-veszek tovább ez már el is múlik.
A kanapén elterülve pedig az elnehezedő szemhéjaimmal küszködök, és nem a gondolataimmal. Nagyon kényelmes ez az ülő-fekvő alkalmatosság, teli pocakkal meg aztán pláne könnyű belesüppedni ebbe is, meg az álomvilágba is. Egy idegig csevegünk ugyan Thomasszal, majd elcsendesülünk mindketten. Az oldalamra fekszem, homlokomat a fiú karjának érintem és elalszom.
Kipihenten ébredek, és azonnal visszatér az izgatott zsibongás. Strandolunk! Amint összekészülünk, strandolunk! Nem vagyok egy lassan elkészülő típus, most meg aztán pláne nem, annyira be vagyok zsongva. Magamra kapom a bikinimet gyorsan, arra ráveszem az utcai ruhát, a kis tatyómba pedig a naptejet, pálcát, innivalót teszek. Benitot is felébresztem, aki az ágyat próbálta ki. Négyen lépünk hát ki az ajtón és vesszük az irányt a tenger felé. Ha nem is tudnánk, hogy merre kell menni sem tévednénk el. A sárkányleopárd dús farkincája ide-oda lengedezve mutatja az utat, jóval előttünk haladva. A strandra érve azonban nem megy be azonnal a vízbe, valami csoda folytán megvár minket. Szegénynek jócskán kell várnia, hiszen először lekerül a pléd, majd nekiállnék levenni az utcai ruháimat, de azt félbehagyom és csillogó tekintettel figyelem a fürdőnadrágra vetkőző barátomat. Persze igyekszem észrevétlenül tenni mindezt, úgyhogy közben kotorászom a táskában. Egyáltalán nem újdonság őt ruha nélkül, mármint izé, szóval fürdőnadrágban látnom, az egyre kidolgozottabb izmai, a fehér bőre is ismerős, mégsem tudom megállni, hogy ne pihentessem meg alakján a kékjeimet. Majd megtörik a varázs, amikor Herceg elinvitálódik a tenger felé. Felszalad kissé a szemöldököm, de egyáltalán nem azért, mert csak így itt lettem hagyva. Hanem azért mert a kezembe akad a keresett naptej, és nem emlékszem, hogy Thomas bekente-e volna magát otthon, vagy majd itt fogja, de később? Pislogok párat, majd megrántom a vállamat és folytatom a vetkőzést. Aztán bekenem magam, amennyire tudom. Benito a türelmetlen toporgásból egy pillanat alatt gyorsít százra, ahogy biccentek egyet felállás közben. Mehetünk, kész vagyok! Thomas pont ekkor pillant felénk, rögtön rá is mosolygok, meg persze Hercegre is, aki nagyon nem tudja, hogy mihez is kezdjen ezzel a rengeteg vízzel. A kék minitorpedó elsuhan mellette, beleszökkelget a hullámokba, majd beleveti magát a habokba. Nem felvág, nem is példát akar mutatni, egyszerűen csak borzasztóan élvezi a dolgot.
- Azt hiszem eddig ez a legszebb hely, ahol valaha jártam – mondom sokkal inkább a tényleges látványra értve, semmint a földrajzi elhelyezkedésre. Belesétálok a hullámzó tengerbe, aztán el is merülök benne teljesen. Istenien finom a víz! A hőfoka természetesen, mert az íze valószínűleg pocsék lenne. A hátamra fekszem, kibontott hajam szétterül a vízfelszínen és egy jólesőt sóhajtok. Majd egy sokkal nehezebb sóhaj következik, ahogy újra a lábaimra állok és megindulok kifelé, de csak annyira, hogy a térdemet még ellepje a víz.
- Ha a hullámok nem tetszenek neki de amúgy bejönne akkor abban tudok segíteni ha gondoljátok. De lehet, hogy ha azt látja, hogy te besétálsz akkor jön veled eleve – figyelem a szürkeséget elgondolkodva, próbálok rájönni, hogy vajon milyen lehet neki ekkora nagy vizet látni. Eddig nem nagyon elemizgettem a közelében, nem akartam ráhozni a frászt még véletlenül sem, szóval nem igazán tudom, hogy fél-e esetleg vagy csak szimplán óvatos. Mindenesetre bár nagyon szeretnék ismét belemerülni a habokba, ezúttal sokkal hosszabb ideig, de még maradok így kinn. Legalább amíg megtudom, hogy mi lesz a következő lépés. Ha úgy van akkor elterelem a hullámokat, ha nem szükséges a segítségem akkor viszont bele fogok csobbanni, az tuti. Benito visszatempózik hozzám, várva hogy idézzek neki valamit, amivel tud kergetőzni, majd Herceghez igyekszik, csuromvizesen megáll a közelében és rányávog. Na ez már hívás, méghozzá a gyere játszani fajta. Elvigyorodom a dolgon és félrebillentett fejjel figyelem a fiút és a kutyusát.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. augusztus 8. 14:54 Ugrás a poszthoz

Elijah

az utolsó évnyitón


Határozottan bólogatok, már amennyire a sajgó fejemtől ez most telik. Igen, feltűnő, pontosan. És én azt szeretném elkerülni. Sosem kedveltem ha a pillantások össztüzébe kerülök, prefektusként így is épp elég figyelmet kapok. Néha még sokat is. De persze csak ezért nem fogok rontani és direkt rosszabbul tanulni. Nem fogok kiszúrni magammal.
- Ez egy jó mondás, bár nekem sose mondta senki sem – mosolyodom el kedvesen. Sablon szöveg ugyan, de nekem mondhatni új, szóval én igenis hogy hálás vagyok azért, hogy ezt mondja. A csend és a hűvös lépcső máris sokat segített, legalábbis már nem hasogat annyira a fejem. Teljesen ugyan nem múlik el a dolog, szerintem egy darabig nem is fog.
- Előtte is – jegyzem meg szűkszavúan, majd csak megered a nyelvem és előadom, hogy mennyi minden nyomaszt, aggaszt. Talán kicsit kezd hisztérikussá is válni a hangom, de lehet, hogy ezt nem hallja ki Elijah. A kérdéseiből és megjegyzéséből ítélve nem annyira.
- Nem nagyon van, vagyis hát nem tudom, hogy mit lehet kezdeni azokkal, amiket szeretek csinálni. Hogy van-e olyan szakma, amihez azok jól jöhetnek. De akárhogy agyalok rajta egyre rosszabb lesz és most így az évnyitó napjára már állandósult a fejfájásom a sok töprengéstől – fejtegetem egy apró fejrázás után. Nem faggat, meg nem gond, hogy erről beszélgetünk, csak nem tudok nagyon konkrét dolgokat mondani. – De azért ez röhejes. Arról már hallottam, hogy vizsgaidőszakban kap az ember idegösszeroppanás-szerűséget, na de hogy az év elején már halálra stresszelje magát valaki, ez vicces.
Elhúzom a számat, hiszen végül is erről van szó. Teljesen ki vagyok akadva attól, hogy ez az utolsó évem, évünk itt. Amit nem vallok be magamnak, hogy az is erősen hozzátesz a frusztrációmhoz, hogy nem tudom hova tovább. Nem tudom, hogy én hova fogok tovább menni, se azt, hogy Thomas. De simán benne van a pakliban, hogy máshova fogunk járni ezentúl, és akkor lecsökkennek a találkozásaink száma és … na ezt most itt hagyom abba inkább.
- Neked van valamilyen elképzelésed esetleg? – érdeklődöm inkább, noha neki aztán még bőven van ideje kitalálni. Meg abban sincsen semmi, ha éppen elkezdene egy szakmát tanulni, aztán meggondolná magát és irányt váltana. Mugliknál simán van ilyen, gondolom itt is.
- Á, nem. Megmondom az igazat és nem sodorlak bajba – nevetek fel én is. Aranyos tőle, hogy valamiféle mesét találna inkább ki, csak hogy én megússzam, de nem fogok élni ilyenekkel. Elmondom őszintén, hogy mi a helyzet és kész. Főleg ha ő nem szeg szabályt ezzel. Ha igen, nos akkor is elmondom az igazat, miszerint én tartóztattam fel.
- Még mindig nem igazán találod a helyed itt, igaz? – váltok át kissé szomorkás, együttérző hangra. A mai napig vannak olyanok, amikhez nem tudok alkalmazkodni úgy igazán, de összeségében én nagyon is jól érzem magam ebben a varázsközegben. Nem hiányzik a mugli életem. Sem pedig a tárgyai.
- Ö, a Rúnaizék voltak az O-valamik ellen és nem sokkal de az utóbbi nyert? – válaszolom kicsit hezitálva, kérdő hangsúllyal. Lövésem sincs, hogy melyik csapat melyik volt, vagy hogy mi történt. Csak arra emlékszem, hogy Elijah is benne volt valamelyik csapatba. - Jaj, isten ments! Hidd el, hogy a seprű az én kezemben csak takarítóeszközként áll jól. Már maga a repülés sem ment úgy igazán, eszembe se jutott a kviddics. Bár az ellenfél csapata tökre örülne nekem, tuti lőnék pár öngólt meg ilyenek. Maradok a futásnál, mint sport és hoppanálásnál, mint közlekedés. Milyen poszton vagy?
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. augusztus 8. 19:42 Ugrás a poszthoz

Elijah



Boldog vigyorral az arcomon hintázom. Itt és most nincs semmi ami aggasztana. Semmi negatív gondolat, csak a  megnyugtató mozdulatsor, az enyhe szellő az arcomon. Kicsit hátrébb is hajtom a fejemet, hogy a hajam kényelmesen lelóghasson és behunyt szemmel élvezem az egészet.
Így aztán pláne nem veszem észre a felettébb látványos mutatványokat végrehajtó fiút. Hogy is venném észre? Pedig tényleg klassz kis produkciót nyom le. A kiáltást azt viszont meghallom. Rögtön fel is pattan a szemhéjam, jobban hátradőlök, hogy lássam ki kiabálja a nevemet. Fejjel lefele látom meg hát én is Elit, aki úgy lóg a mászókán, mint valami pók. Vagy majom. Vagy pókmajom. Aztán lehuppan a földre, én pedig megijedek hirtelen.
Kiegyenesedem, majd kiugrom a hintából egy biztonságosabbnak tűnő ponton, szerencsére sérülés nélkül megúszom a dolgot és már pördülök is az eridonos felé.
- Eli! Jól vagy? – kiáltok oda neki aggódva. Aztán megtorpanok látva, hogy felém tart, és látszólag nincsen semmi baja. Direkt ugrott akkor így le, nem is tudom miért látszott fejjel lefelé valamiféle esésnek, véletlennek, balesetnek. – Öhm, persze.
Egyelőre még földbe vannak gyökerezve a lábaim, alaposan végigmérem a srácot, hogy tényleg-tényleg-tényleg semmi baja-e, és csak utána lépek vissza a hintámhoz.
- Gyakran hozod rá a frászt gyanútlan lányokra ilyen mutatványokkal? – kérdezem vigyorogva, miközben leülök a még meleg ülőrészre. – Nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül és ahogy leérkeztél, azt hittem hogy leestél. Pedig gondolhattam volna, hogy egy kviddicsesnek ez semmi – magyarázkodom nevetve. Egek, de buta vagyok, hisz a fiúnak van egyensúlyérzéke, meg koordinációja is, nem olyan béna mint én. Még jó, hogy nem esik le onnan.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. augusztus 12. 19:47 Ugrás a poszthoz

Thomas

 
Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu| a nyári szünetben
x | o



Nem csak a látványa csodálatos a tengernek, ezt igen hamar megállapítom. Nem érzem különösebben hidegnek, de ugye az én érzékelésem egy kicsit másképp működik, mint a legtöbb emberé. Nem bírom a nagy meleget, így ami nekik hideg víz, az nekem kellemesen langyos. Szóval lehet, hogy majd a fiú hűvösebbnek fogja érzékelni a habokat. De majd kiderül, ha becsobban ő is. Ahhoz viszont a kutyussal kell valamire jutni. Így egy rövidke megmártózás után kifelé is veszem az irányt. Szépen lassan sétálgatok ki, hatalmas mosollyal az arcomon, élvezve, ahogy a víz lecsurog rajtam, eszemben sincs megszárítani magamat.
- Rendben – felelem bólintva, noha érzékelem a bizonytalanságot a barátom szavaiban. Valószínűbb, hogy nem amiatt nem akaródzik bejönnie a szürkeségnek. De talán a csodacica jelenléte segít ebben, hiszen jó példával jár elől, megmutatja, hogy a víz nem félelmetes, hanem nagyon mulatságos, és remekül el tudnának bohóckodni benne. Fokozatosan kezdem el lecsitítani a hullámokat, vagyis hát elterelni őket, ám félbehagyom a műveletet, amikor Thomas ismét megszólal. Leplezetlen kíváncsisággal nézek rá, majd egy o-t formálnak az ajkaim mielőtt gyors bólogatásba kezdenék.
- Boldogan! – vágom rá körülbelül olyan arccal, mintha éppen az imént kaptam volna meg életem legeslegeslegeslegjobb ajándékát. Aztán meghökkenve pislogjak párat, a mosolyom szégyellősé válik és zavarodottan sütöm le a szememet. Ezt nem pont így kellett volna mondanom, hiába ez felel meg a legjobban a valóságnak. Naná, hogy bekenem, persze, természetesen, azonnal, máris … ezek akármelyike jó lett volna. Vagy egy szimpla igen.
Szóval … aha … igen – igen, az én hátamat is be kell –  érkezik a makogó válasz a másik kérdésre is, meg talán még az előzőre is finomított változatban.
Kitrappolok a vízből és egyenesen a cuccaink felé indulok, arra koncentrálva, hogy ne essek el a nagy semmiben. Na meg persze arra, hogy megszárítsam magam mire odaérek, legalább ez a kis mutatvány elvonja a figyelmemet, meg segít megnyugodni.
Boldogan. Édes Istenem, ilyet is csak én tudok kinyögni.
- Én kezdem, jó? – mutatom fel a flakont, amit a ruháim alól vadásztam elő. Nem raktam vissza a táskába, mert tuti, hogy akkor megint hosszú percekig keresgélhettem volna, de csak úgy kinn hagyni sem akartam. A figyelmemet ekkor egy hatalmas nagy buborék vonja magára, ami összetapadt egy másikkal, majd egy harmadikkal, így az egész kezd egy hatalmas nagy átlátszó kukacformára emlékeztetni. Sajnos lerí rólam, hogy nekem ez mennyire újdonság, ahogy a profi homokvár is különlegességnek számít.
- Ezeket nekem is meg kell tanulnom! Ilyet miért nem tanítanak a suliban? Meg honnan lehet olyan izét beszerezni, amiből a nagy buborék lesz? Odahaza nem láttam ilyet, pedig nagyon klassz. Vajon még milyenek vannak? – lelkendezek ámuldozva hadarva a fejemmel az éppen szóban forgó dolgok felé biccentve. Rámutatni nem merek, azt azért nem illik. Hihetetlenül izgalmas egy ilyen varázslatos nyaralás!
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2020. augusztus 12. 19:49
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. szeptember 27. 19:29 Ugrás a poszthoz

Elijah



Szegény fiú totál nem érti, hogy én miért vagyok ennyire megijedve. Legalábbis minden erre utal, ahogy tanácstalanul néz rám amikor szinte rohanok felé, meg ahogy visszakérdez. Tényleg nem úgy tűnik, mintha bármi baja lenne, szóval lassan megnyugszom, kifújom hosszan a levegőt, aztán mire észbekapok már a hintákban ülünk. Oké, eléggé megijedtem na.
- Csak azt láttam, hogy esel. Vagyis hát én úgy láttam, hogy esel. Vagyis hát én ezer százalék, hogy leestem volna, így meg se fordult a fejemben, hogy szándékosan így, szóval … na érted – magyarázkodok összevissza miközben a cipőmet bámulom zavaromban. Basszus, nem kéne magamból kiindulni. Mindenesetre igyekszik teljesen megnyugtatni a srác, bólintok is egyet jelezve, hogy oké, értem, elhiszem, semmi baja, de tényleg.
- Igazán megtisztelő – nézek végre rá egy hatalmas nagy mosollyal az arcomon. Csak nekem tartogatta ezt a szuperhős landolást, ez tök kedves. – Bocs, hogy így elrontottam akkor a műsort.
Minimum egy tapsviharral kellett volna fogadnom, nem pedig falfehér arcú enyhe pánikrohammal. Azt, hogy lányokkal nem jön ide nem is kommentálom. Nem is kezdek el azon agyalni, hogy akkor vajon hova mehet velük, már ha lányokkal akar menni akárhova is. Tökre semmi közöm nincsen hozzá, kíváncsiskodni nem igazán szeretek, és nem is igazán illik.
Most szerencsénk van, ilyenkor nem szoktak kinn lenni a szülők a kicsikkel. Már egész jól tudom, hogy mikor érdemes jönni. Este például nem. Azt hihetnéd pedig, hogy igen, hisz a pöttömök már alszanak, de hidd el, hogy jobban jársz ha nem jössz erre. Nem túl bizalomgerjesztő népek járnak erre akkor – osztom meg vele a felfedezésem. Nem magyarázom el, hogy ezek mind a kocogásaimnak köszönhető, nem úgy volt az, hogy én direkt ide indultam, egyszerűen errefele futottam mindenféle időpontokban.
- Hogyne lennél nagy kviddicses! Csak viszonyítsd magad hozzám és tessék, te olimpiai bajnok vagy! – van egyáltalán olimpia a mágusoknál? Vagy valami más néven hívják ezt? Mindegy, remélhetőleg érteni fogja, hogy ő profi hozzám képest. Előbb ülök fel egy thesztrálra, mint egy seprűre annyi szent. Éppen javában ezt képzelem el, hogy milyen klassz lenne már, amikor hirtelen visszakérdez.
- Velem? Persze. Tudod nem igazán szeretem a kastély zártságát sok esetben, meg néha klassz csak úgy ellenni valahol. Ahol simán viselkedhetek úgy, mint egy gyerek – vonok vállat vigyorogva. És hogy be is mutassam, hogy én bizony gyerek vagyok a javában jobban meg is lököm magam a hintán. – Szerintem ebből nem lehet kinőni, vagy megunni. És téged mi hajtott a mászóka tetejére?
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. szeptember 28. 19:05 Ugrás a poszthoz

Masa


Jobban belegondolva mondjuk mégsem fogok ilyen hangot kiadni. Inkább szólok majd Masának, hogy ilyenre készülök és akkor majd ő lesz a narrátor, ő majd kiad olyan hangokat, amilyeneket akar, én meg majd igyekszem a feladatra koncentrálni és nem a hasamat fogni a röhögéstől.
- Inkább valami komikusnak menj akkor szerintem – jutok el erre a következtetésre némi töprengés után. Klassz kis előadás volt, de inkább tényleg valami paródiában tudnám elképzelni a lányt. Vicces jelenetekkel, szövegekkel, mindennel. Jó, a brazil szappanoperák világában is megállná a helyét, ez alapján a kis előadás alapján legalábbis lazán.
- Oké – biccentek egyet megnyugodva. Nem bántotta őt Bence, semmilyen módon sem. Akkor jó. Egy szakítás sehogy sem szép vagy kellemes, tehát nyilván sérül benne az egyik vagy akár mindkét fél, de Masában nagy kár nem keletkezett. És vagyok annyira részrehajló, hogy ez érdekeljen egyedül. Jó, egy picit azért Bence is, de Masával sokkal jobb a kapcsolatom, szóval ez belefér, nem?
- Na jó, akkor más megközelítés: hogy lettél te egyáltalán prefektus? – váltok át újra vigyorgásba. Tiszta sor, hogy elveszik tőle a jelvényt a hallottak alapján. De eddig sem volt szent életű a levitás, szóval, na mindegy. Kicsit tompán jut el hozzám a folytatás, ugyanis kifele bámulok az ablakon, egy virágszirmot követve végig tekintetemmel.
- Béla? Ja. Hát. Nem tudom – hű milyen összeszedett vagyok. Most újra végigpörgetem magamban azt az esetet, amikor nem fagytam le annyira, amikor igyekeztem megvédeni Masát. Nagyon hasznos volt, ha nem ő lett volna ott akkor, ki tudja hogy haladtam volna-e ennyit a javulás útján. – De, én ... veled is szeretnék többet lenni.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. szeptember 29. 20:48 Ugrás a poszthoz

Thomas

 
Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x | o


- Szuper! – csillan fel a szemem az árusok hallatán. Aztán csak összeszedem magam annyira, hogy a naptejezésre is koncentráljak egy kicsit. Legalábbis már kerül a krémből a kezemre egy adag, a tekintetem is elszakad a tengerparttól és az előttem álló barátom hátára szegezem. Finoman megérintem, majd lassan elkezdem mozgatni rajta a tenyeremet, inkább simogatva, semmint ténylegesen kenegetve. Ám ez is abbamarad.
- Szipkaszivaaacs? – mondom utána csodálkozva. Furcsa egy név, el sem tudom képzelni, hogy mégis mit csinálhat. Ujjaim épp Thomas vállán pihennek, amíg ő gondolkozik a többi nevén. – Jó! Kíváncsi vagyok rájuk!
Félre is rakom a dolgokat magamban, és nem árasztom el kérdésekkel, pedig lenne egy pár. Inkább teljesen az előttem álló feladatra koncentrálok. A kenegetésre, és arra, hogy tényleg be is dolgozzam azt a krémet a puha, meleg … ajj … szóval a bőrébe. És próbálom megállni, hogy ne adjak egy puszit a tarkójára, vagy a lapockájára. Nem szabad most, a naptejet kell … jé, már rég beitta a bőre.
- Kész – szinte gyászos a hangom, ahogy ezt az egy szót elsuttogom, leeresztem a kezeimet és csak állok a folytatásra várva. Megforduljak, vagy majd ő jön mögém? Utóbbi egyszerűbb lenne, mert kissé nehezen térek magamhoz. És az sem segít, hogy hamarosan már ő keni az én hátamat. Szemhéjaim azonnal le is csukódnak és fel sem nyitom őket, amíg be nem fejezi a műveletet. Egy torokköszörülésre futja köszönetképpen. Tessék, tudok én csendben is maradni.
A vízben persze felélénkülök, bár kissé elszontyolódom attól, hogy a szürkeség nem jön be velünk. Kár, de hát én megtettem mindent, ami tőlem telik. Thomas mellett haladok be a vízbe, most nem sietek előre, nem úgy mint Benito, aki már szinte nem is látszik, annyira messzire beúszott. Persze amikor észreveszi, hogy mi nem szándékozunk őt követni visszafordul és rögtön kezdődhet is a játék! A víz tetejére idézett jégen ugrándozik, vagy teljesen alámerül és csak a felszálló vízgömbök jelzik az útját. Persze Thomashoz is odaúszik, sőt Herceg irányába is elindul, hátha sikerül becsábítani a kutyust. Amikor már kipancsikoltuk magunkat – oké Benito meg én olyat nem tudunk – visszatérünk a partra, Herceg legnagyobb örömére. Látva, hogy a barátom a törölköző után nyúl, én sem foglalkozom a szárítkozással, csupán felkapom a pólómat és úgy vizes hajjal baktatok mellette a bódék irányába.
- Hát ezek ezerszer jobbak, mint a mugliké – magyarázom kissé csodálkozva, megszemlélve mindent is. Mindeközben persze nagyon odafigyelek ám a magyarázatra a termékekkel kapcsolatban, de valljuk be őszintén egy kicsit sok ez az infó most. Visszaidézni tuti nem tudnám, hogy melyik melyik volt, vagy mit csinál, pedig nagyon odafigyelek. Így vagyok a felém nyújtott karikával is, amit kissé tétovázva veszek át.
- Köszönöm! Ez gyönyörű! – hálálkodok mosolyogva, hiszen naná, hogy örülök neki. Van egy igazi mágikus valamicsodám! Hát milyen klassz már! Örömömben még egy gyors puszit is adok az arcára, aztán megint átszellemült arccal nézegetem a karikát. Oké, és ezzel mit is kell majd csinálnom? – Majd kipróbáljuk ugye? – kérdezem kiskutya tekintettel. Hülye kérdés, nyilván ki fogjuk próbálni. Igazából azt akartam kérdezni, hogy majd megmutatja-e hogy mit kell vele csinálni, de hát biztos hogy megmutatja. Szóval magam sem tudom, hogy mi is a kérdés igazából. Talán az, hogy majd máskor játszunk-e ezzel vagy még most van hozzá kezdve. Ugyanis úgy sejtem, hogy már nem időzünk túl sokat itt a strandon, lehet hogy vissza se megyünk a vízbe hisz a pancsolás megvolt, a körbenézés is, talán még szerzünk valami harapnivalót. Igaz, nem érzem magam különösebben éhesnek, főleg ez után az isteni limonádé után.
- Visszasétálunk lassan? A sétálás biztos jobban tetszene Hercegnek, ha már a víz ennyire nem jött be neki – vetem fel az ötletet, a kutyus felé pislogva. Jó, igazából neki nagyjából bárhol jó, ahol ott van a gazdája is, de azért mégiscsak jobb lenne az, ha valami olyan tevékenység lenne, ami neki is tetszik. Meg aztán ott van a pompás esti programunk is, ami most hirtelen nagyon elkezdett foglalkoztatni. Lassacskán tehát összeszedelődzködünk, felébresztem a pokrócon napozva szundikáló Benitot és a szálláshely felé vesszük az irányt. Útközben előadom a tervem, miszerint én egy zuhanyzással fogok indítani, hogy lemossam magamról a sós tengervizet, na meg előkeresem a pokrócokat a csillagleshez. Vagy valami nassolnivalót készítek elő. Vagy ilyesmi, a lényeg, hogy a fejemben most nagyon ez jár. Csillagles! Sose feküdtem még ki így, kiülni ültem már ki, de mennyire másabb már feküdni a pokrócon, a barátom mellett. Ki tudja, lehet hogy még hullócsillaghoz is lesz szerencsénk.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 3. 18:35 Ugrás a poszthoz

Elijah

az utolsó évnyitón


Bólintok egyet a magyarázat hallatán, hiszen teljesen logikus, amit az eridonos mond. Egy picit azért elhúzom a számat, mert bár rám soha nem erőltettek semmit sem a szüleim – tökre nem is foglalkoztak velem - , attól még tudom miről beszél.
- Nem hiszem, nem vagyok frontérzékeny – rázom meg a fejemet óvatosan. Szerencsére elkerülnek engem az ilyen dolgok, ellenben a saját gondolataim nem igazán kímélnek. Na meg az elvárásaim sem magammal szemben. Nemes egyszerűséggel túlstresszeltem saját magam, tiszta ügyes vagyok.
- Visszamennél? Hű. Hát látod én azt nem tenném soha. Mármint persze eléldegélek én a muglik között, de hogy ne használjam az elememet például, na azt nem tudnám megtenni. A varázspálca is egész jól hozzámnőtt már – mosolyodok el, bár szomorú vagyok a gondolattól, hogy Eli talán elhagyja a varázslók világát és ki tudja hogy hova vetődik. Mivel nem célom a muglik közt élni, úgy nem igazán hiszem, hogy találkoznánk. És erre a gondolatra ismét belehasít a fejembe a fájdalom, el is kezdem masszírozni a halántékom.
- Majd csak megtalálod a neked való dolgot. Kipróbálsz többféle szakmát, és előbb-utóbb meglesz a hivatásod. Mondjuk a repülés az érdekes, mármint repülővel – naná, hogy azzal, seprűvel nem. Esetleg még repülő lovon, na az még nagyon menő. És kevésbé tűnik veszélyesnek, mint az a darab fa.
Aztán megerősíti a gondolatmenetem, miszerint igen, ő a muglik közt szándékozik élni. Sóhajtok egy nagyot, tudomásul véve a dolgot. Hozzáfűzni viszont nem nagyon tudok mit, egyszerűen nem találom a szavakat.
- Hppanálni pedig egész jó, de vannak, akik nem is alkalmasak rá. Meg hát máshogy is lehet ám utazni, szóval tökre nem gond ha nem tud valaki – magyarázom majd szélesen elvigyorodom – Tudom mi az a hajtó, azért ennyit már sikerült megjegyeznem. Az elég sok csapatmunkát igényel. Mármint az őrző az csak úgy van, és védi a karikákat, a fogó meg röpköd mint a szélvész, hogy elkapja a cikeszt. A hajtó meg összedolgozik a többivel, passzolgatnak meg ilyenek. Nem egy könnyű poszt – érdekel ám a kviddics, mármint szívesen hallgatom, ha mesélnek róla. Danka is folyton arról beszélt, amikor még egy szobába laktunk a navinében. Ragadt rám tőle elég sok infó. De hogy mit tudnék kérdezni, azt nem tudom. Hogy szereti-e? Nyilván, különben nem csinálná. Ügyes-e benne? Na ezt meg kevésbé érzem illőnek.
- Kicsit jobb, köszönöm. Ó ne fáradj, van itt nem messze egy mosdó, ha vízihatnékom támadna. Remélem nem lesz gond belőle, hogy kijöttünk – adok hangot az aggodalmamnak. Elvileg elhangzott már minden fontos dolog, csak nem orrolnak meg ránk, ugye?
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 4. 18:40 Ugrás a poszthoz

Elijah



- Nem baj, ügyes landolás volt. És most már tudom, hogy ne féltselek annyira – mosolyodom el legyintve egyet. Tényleg nem gond, most már látom, hogy milyen mókás ez a jelent, meg na, megjegyeztem, hogy az ilyesmi bizony tökre előfordulhat a srácnál. Csak úgy leugrál valahonnan.
- Az anyukák csúnyán is néznének rád, ha elfoglalod a mászókát, vagy a hintát vagy bármit. Merthogy ilyen nagy létedre ne akarj itt bohóckodni. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi folyik pontosan este, irányt váltottam, amikor erre futottam – magyarázom – Elég gyakran szoktam futni, egy ideje inkább estefelé van rá időm, akkor nyugisabb meg csendesebb is a falu – város – és elég hamar rájössz, hogy merre nem érdemes menni. Atrocitásom nem volt soha, de nem is nagyon lenne rá lehetőség, mert elhoppanálok és kész.
Látni szoktam furábbnál furább fazonokat, és ennyi szerencsére. Egyetlenegyszer elegyedtem szóba az éjszaka közepén valakivel, ami minden volt csak veszélytelen nem. De hogy mennyire nem az, arra csak a beszélgetés végén jöttem rá. Pillantásom el is téved a Fő utcza irányába, mintha innen láthatnám a Kins&Kenset, vagy annak tulaját.
- Hogyhogy nem tudod? – kérdezek vissza rögtön észrevéve a bizonytalanságot a szavaiban. Szeretne, az szinte biztos de akkor mi akadályozza meg abban, hogy játszon?
- Mindig is jobban szerettem kint lenni. Lehet, hogy azért is, mert folyton eltévedtem a kastélyban. Most már jobb, nagyon ritkán vétem el az irányt. De a szabadban lenni, mindig jó. Főleg ha víz is van a közelben – elnémulok egy kicsit, töprengővé válnak a vonásaim, szinte szenvedővé. Ez ám a nagy kérdés, mit fogok tovább tanulni. A kérdés, ami már jóideje foglalkoztat. És amire nem tudom a választ. Még mindig nem, pedig most már igazán jó lenne eldönteni. – Halvány lila gőzöm sincs. De itt szeretnék maradni, mestertanoncnak – ez tuti, eddig már eljutottam. Nem akarok egyetemre menni a ki tudja hova. Itt szeretnék lenni a közelben, és erre nagyon jó okom van. Cirka 170cm-nyi, barna hajú, barna szemű okom. Nem meglepő, gondolom.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 15. 19:03 Ugrás a poszthoz

Elijah

az utolsó évnyitón


Némán rázom meg a fejemet. Nem, nem sokszor fáj a fejem. Nem is nagyon szokott fájni, maximum akkor ha beteg vagyok. Csendben pedig nem azért vagyok, mert nem szeretnék megszólalni, vagy mert zavarna a hang, a beszéd. Csak ehhez nem igazán van hozzáfűznivalóm. Egyetértek Elivel.
- Az veledszületett, mármint az elem. Aztán egyszercsak a felszínre tör, és akkor kezdődik a buli. Igen, kell gyakorolni, hogy rendesen tudd irányítani. Teljesen nem fogod sose, mert ha valami veszély fenyeget, akkor az elemed megvéd – magyarázom neki kicsit felvidulva. Noha maga a téma nem éppen vidám, hiszen történhetnek katasztrófák így, de én mindig szívesen mesélek az elemizéssel kapcsolatban.
- De ha nem tudsz annyira koncentrálni akkor nem is engedik, hogy elkezd a tanfolyamot – osztom meg vele ezt az infót is. Tudom, hogy így van, ez nem találgatás. De hogy ezt honnan szedtem, azt nem árulom el. – Én szeretek hoppanálni amúgy. Hosszú útra menni mondjuk fárasztó, utána simán végig tudnék aludni egy teljes napot, de idővel ez jobb lesz. Társashoppanálni is klassz, meg tök gyors.
Egy csöppet el is révedek, ahogy az eszembe jut, hogy mennyi időm és energiám volt abban, hogy magabiztosan tudjak vinni valakit magammal akárhova. Na meg amíg körbejártam a legfontosabb helyeket, mint célpontot. Na meg amikor először vittem magammal valakit.
- A terelőknek jól kell tudni célozni, de talán kevésbé, mint a hajtóknak. Ha sokat gyakorolsz és elég ügyes vagy és felfigyelnek rád, akkor foglalkoznál ezzel hivatásszerűen, vagy csak hobbi? – érdeklődöm tovább, ez a téma valahogy sokkal izgisebb, mint a jelenlegi hogyanlétem, meg az, hogy jutottunk ide.
- A beszéd rövid szokott lenni, a kajálás hossza változó. De valószínűleg tényleg nemsokára vége lehet – el is hallgatok, hogy jobban oda tudjak fülelni, közeleg-e valaki vagy valakik vagy sem. – Nem gond, hogy lemaradsz a lakomáról miattam? Te nem tudsz olyan könnyen kaját szerezni bármikor, mint én. Tényleg, egyszer szívesen vendégül látnálak nálam, összeütök valami finomat, bár nem fogja megközelíteni a sulis terülj-terülj-asztalkámat.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 15. 19:41 Ugrás a poszthoz

Elijah



Felnevetnék, ha tudnám, hogy viccel a varázslással kapcsolatban. De komolyan gondolja. Nem tudom, hogy tényleg annyira ügyetlen-e vagy sem, de nem fogok leállni vele vitatkozni.
- Itt szoktam rá a suliban én is. A sok bent lét nagyon rossz volt, és itt nem kellett annyit sétálni a szobám meg a termek között. Jól kikapcsol – magyarázom, hogy is jött az, hogy fussak. Nem annyira edzésként. Mázlista vagyok és akármennyit ehetek nem látszik meg rajtam. A kocogás dolog tényleg arra kell, hogy rend legyen a fejemben. – Sétálni is szoktam néha esténként, a vízpartokat nagyon szeretem a holdfényben, vagy csillagfényben. Meg amúgy is nagyon hangulatos a falu éjszaka. Amióta tudok hoppanálni sokkal bátrabb vagyok, ha valami hely vagy ilyesmi nem szimpatikus akkor csak pukk és ott se voltam – oké ez csak elméleti dolog, simán előfordulhat hogy úgy lefagyok, hogy mozdulni sem tudok. De ettől sem tartok túlzottan, már egész jól állok abban a dologban is. – Van, aminél nem tudsz gyorsabb lenni – teszem még hozzá alig észrevehetően megborzongva. Inkább el is terelem a témát, mielőtt annyira beparáztatom a fiút, hogy ki se merje tenni az orrát a kastélyból a későbbiekben. Hiszen mestertanoncként már nem vonatkozik majd rá a takarodó.
- Én szerettem volna gyógyító lenni. Mineropathológus egészen pontosan, hiszen már a mugli világban is a különféle ásványokkal, drágakövekkel foglalkoztunk családilag. De, aztán elvetettem ezt a gondolatot – az aurorságról nem tudok sok mindent, sose vonzott az a pálya. És borzalmas is lennék benne az egyszer tuti. – A pincérkedés, felszolgálás az megy, de nem életcélom örökre azt csinálni.
Összeráncolom a szemöldökömet, miközben gondolkozom azon, hogy mit szeretek csinálni. Mármint olyat, ami valami munkához köthető lenne. Olvasni, zongorázni, rajzolni, nem sok ember között lenni. Hm, egyik sem tűnik megfelelőnek.
- Háát, ilyen szokásos dolgokat, tudod. Olvasás, zongorázás, szeretek a természetben lenni, állatokat simogatni. De, nemtom. Ezek vagy nem olyanok, amit hivatásszerűen lehetne művelni, vagy nem vagyok olyan szinten – felelem vontatottan miközben az általam felsorolt dolgok megjelennek a fiú előtt vízből. Puszta szórakozásból idézem őket elő, de valamelyest megnyugtató, feszültségoldó szerepük is van. Az elemizéshez koncentrálni kell, nem nagyon fér el ilyesmi negatív dolog akkor a fejembe.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 18. 19:38 Ugrás a poszthoz

Hunor

egy laza hétfő délelőtt


Eléggé szokatlan, hogy ilyenkor dolgozom. Hétfőn, délelőtt. Alapképzésesként esélytelen lett volna, hogy ilyenkor műszakot vállaljak, jobbára minden második hétköznap délután, illetve a hétvégék voltak a megoldhatóak. De most csak délután lesz órám, és ugyan mivel is üthetném el az időt, mint munkával. Jó, nyilván ki tudnék én találni más elfoglaltságot is, de a lakbérre való nem gyűlik össze magától, úgyhogy ez van.
Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy szeretem a délelőtti műszakot, nagyon nagy a pangás. Mondhatni unatkozom és egymás után nyomom el az ásításokat. Lehet, hogy okosabb lett volna inkább alvással elütni az időt. Ismét végigpásztázom a vendégeket, hátha valakinek szüksége van valamire és csinálhatok végre valamit. Ők nem igényelnek semmit sem, viszont nyílik az ajtó és érkezik valaki. Reménykedve figyelem, ahogy elhalad a „veszélyes zóna” mellett. Most ezzel a névvel illetem a pultot. Ugyanis aki oda megy, az csak elvitelre kér valamit, szóval unatkozhatnék tovább. De nem! Hála az égnek! A szokatlan öltözéket viselő fiú az egyik asztalhoz igyekszik, én pedig alig bírom kivárni hogy leüljön, és elteljen az a kis idő, amit illendő adni egy vendégnek.
Nagy mosollyal az arcomon közeledek felé, ami egyrészt úgymond munkahelyi kötelességem is, másrészt viszont most aztán tényleg nagyon örülök neki. Csupán egy kicsit szalad fel a szemöldököm, amikor észreveszem a gitárt az ölében. Mármint az rendben van, hogy félti meg szereti a hangszert, de … nem tart attól, hogy véletlenül leönti vagy leeszi? Furcsa. No mindegy, ő tudja.
- Jó napot! – köszönök rá vidáman miközben leteszem elé az étlapunkat. – Hozhatok valamit inni? –  a szokásos körök, vendég bejön, leül, étlapot megkapja, rendel valamit inni, végignézi, hogy mit szeretne, addig én innit hozok, leadja a pizzarendelést, biztosítom róla, hogy nemsokára megkapja, nyugisan eliszogatja az italt és tényleg tök hamar visszatérek a pizzával, amit megeszik én meg vagy kiszolgálok másokat, vagy csak várom hogy végezzen és elvihessem a dolgokat, meg fizessen. A szokásos.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2020. október 18. 19:39
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 18. 20:58 Ugrás a poszthoz

Adam


szerda kora délelőtt | o


Egyenletesen lélegezve koncentrálok a futás monoton ritmusára, de közben a gondolataim szokás szerint vadul cikáznak. Főként a mestertanonci évem szokatlan órarendjén. Hétfőn délelőtt nincs órám például, most ugyan elvileg lenne, de még szervezés alatt van a dolog, úgyhogy megint rám szabadult egy kis szabadidő. Amit igencsak jól használok ki: egy kis futással ebben az őszies hűvös időben az emberektől félreeső helyek felé igyekezve.  Egyre közelebb és közelebb kerülök az erdőhöz, ahova nem szándékosan vezet az utam, viszont be a fák közé már igen. Az avar nedves illata, a barnás, sárgás, pirosas lombú fák szinte hívogatnak, teljes zavartalanságot és nyugalmat ígérnek. Lehet, hogy félnem kellene, hiszen éppen egy erdőben futok, ahol ki tudja milyen lények tanyáznak, de mégsem teszem.
Még akkor sem, amikor egy fehér akármit veszek észre egy bokor közelében heverni. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy más irányba haladok tovább, de aztán elvetem az ötletet. Nem tűnik veszélyesnek. Nem tűnik idevalónak. Lassítok, nehogy a frászt hozzam rá, a kis szőrgombolyagra. Aztán egy pillanatra megtorpanok, összeráncolom a homlokom és óvatosan közelebb sétálok. Egy cica. Egy cuki fehér cica. Különös. Miért fekszik így az oldalán, miért kapkodja a levegőt?
- Hát te? – suttogom el a kérdést, mintha tudna rá felelni. Meg ugyan nem szólal, de nyávogásra nyitja a száját. Fájdalmas nyávogásra. Már egész közel vagyok hozzá, leguggolok és lassan felé nyújtom a kezemet. Dorombolni kezd ahogy megsimogatom a buksiját. Eléggé furcsán tartja a lábacskáit, de nem merem végigtaperolni, hogy megtudjam melyikkel és mi gond lehet. – Gyere picim, elviszlek valahova, meggyógyulsz – magyarázom neki miközben óvatosan felemelem a földről. Eddig oké, de mégsem hoppanálhatok el vele a dokihoz, ki tudja hogy viselné szegényke, szóval akkor gyalog megyünk vissza. Meg is fordulok és teszek egy lépést, amikor megzörren az avar és mindenfelől macskák száguldoznak felém. A fekete bevágódik elém hangosan nyávogva, megállásra késztetve minket. A szürke dörgölőzni kezd, a vörös meg előrohan jobbra majd visszafut, majd előre és vissza.
- A tesóid, mi? És arrafelé laktok? – kérdezem a fehérségtől, hálás dorombolást kapva válaszul. – Oké, akkor irány arra – egyezem bele és követni kezdem a vörös cicát. Totál hülye vagyok az erdő közepén egy sérült macskával társalgok, majd követni kezdek még hármat ki tudja hova. De ők tudják, pillanatnyi hezitálás nélkül vezetnek engem egy ház felé. Mert igen, már látom a házat. Nem is tudtam, hogy van itt benn egy ház. De miért is ne lehetne? Tök jó lehet ennyire távol lenni a város zajától. Azt sem tudom, hogy kié ez a régies ház, de nem is igazán érdekel jelenleg. Felőlem akár maga Merlin is lehet a tulajdonos, vagy a vasorrú bába tök mindegy. Csak tudjon segíteni a cicán. Aggódom érte, egyre zihálóbb a lélegzetvétele. Határozott léptekkel sétálok fel a verandára, ügyetlen mozdulattal kiszabadítom az egyik kezem a cica alól és erőteljesen, határozottan – az erdő csendje után bántóan hangosnak tűnően – bekopogok. Légyszi-légyszi akárki is lakj itt legyél itthon és segíts!
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 20. 16:46 Ugrás a poszthoz

Hunor

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt


Ennyit arról, hogy ez egy szokásos kiszolgálás. Zavarodottan bólintok egyet a nevem elhangzása után. Olyanokat szoktak kérdezni, hogy ugye szerintem is szép napunk van-e, vagy hogy van-e gluténmentesbe az egyik pizza meg hasonlók. Már ebből a kérdésből sejthetném, hogy ez a srác bizony nem a pizzáért jött ide. Belekezd a dalba és nekem nem esik le azonnal, hogy mi is történik. Mert ugyan miért énekelgetne meg gitározna egy pizzériázó kellős közepén? És miért olyan fontos, hogy én vagyok-e én? Aztán leesik a dolog.
Arcszínem rögtön átvált falfehérre, majd paprikapirosra, hátrébb lépek egyet és körbe pillantok. Remek, mindenki minket néz. Gyorsan visszafordítom hát a tekintetem és a fiú ujjait nézem, ahogy a húrokat pengeti. Jól teszem, hogy erre koncentrálok, rövidesen már teljesen ki is tudom zárni a környezetet, fejemet enyhén félrebillentve hallgatom a dalt. Ismerem ezt a számot, de még ha nem is ismerném is tudnám, hogy van tehetsége az ifjú muzsikusnak. Zavart vagyok-e? Hát persze, hogy az vagyok. Dühös? Miért lennék? Jó, nem egy szokványos helyzet, de alig vannak, nem tart fel a munkámban és felettébb élvezhető ez az előadás. Meghatódott? A gitározástól, az énektől mindenképpen, de egyelőre inkább csak ezermillió kérdésem lenne. Ki küldte? Miért? Ki választotta a dalt? A hangszert? Miért? Ja, ez a kérdés már volt, nem baj. És bár sokkal kényelmesebben érezném magam, ha egyetlen egy ember sem lenne a környéken, aki szem- és fültanúja ennek az egésznek, de eszem ágában sincsen félbeszakítani a produkciót. Ez a srác készült, hogy előadja ezt, tökre nem lenne illendő közölnöm vele, hogy kösz de hagyd abba. Halkan dúdolni kezdem a dalt, egyrészt mert fülbemászó, másrészt meg mert ez is segít leküzdeni a zavaromat. Legalábbis egy részét.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 20. 19:25 Ugrás a poszthoz

Sára




Nem tehetek róla, de mindig görcsbe rándul a gyomrom, amikor ezen a folyosón haladok át. Túl tökéletesek ezek a portrék itt, és akármennyire is tűnnek végtelenül kedvesnek és ártatlanok ezek a dámák, tudom jól, hogy a látszat bizony csal. Mert bármennyire is úgy tűnik, hogy nem figyelnek, igenis hogy szemmel tartják az ember minden egyes mozdulatát. Minden kimondott szót elcsípnek, majd összekavarják és káosz lesz az egészből. Nem szeretem a pletykákat. Sem azt ha pletykálkodnak az emberek. Nem is szoktam elhinni azt, amit innen-onnan hallok. Vagy legalábbis nem veszem készpénznek. Szeretem az illetőtől hallani, hogy megerősíti, vagy megcáfolja, de csak ha ő hozza fel. Én nem fogok utánarohanni és kérdezősködni. Továbbadni meg végképp nem fogom. Szóval érthető miért nem a kedvencem ez a hely a kastélyban.
Lepillantok Benitora, akit nem igazán érdekel az, hogy jelenleg éppen hol vagyunk. Az úticélunk már annál inkább kedvére való lesz. Peckesen lépdel, fejét büszkén magasra emeli, őróla aztán pletykáljanak csak nyugodtan. Igyekszem példát venni a sárkányleopárdról, vagy legalábbis olyan gyorsan és észrevétlenül áthaladni a képek között, hogy végre az akváriumhoz érjek, amilyen gyorsan csak lehet.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 22. 19:46 Ugrás a poszthoz

Adam


szerda kora délelőtt | o


Vajon mennyi ideig illendő várni kopogás után? Éppen hogy befejezem ezt a kérdést gondolatban és már hiúsul is meg, hogy választ keressek rá. Meghökkenek, egyrészt azért mert kiköszön a ház tulajdonosa. De főképp azon, hogy a nevemen szólít rögtön. Majd bemutatkozik. Ó, basszus. Tuti felébresztettem! Van valami infó vajon arról, hogy mi történik azokkal, akik felkeltenek egy vámpírt?
Egyébként nem, fogalmam sem volt róla, hogy ő lakik itt. A hangját sem biztos, hogy megismertem volna. Mármint normális körülmények között lehet, de most az aggódás a cica miatt nem éppen teremt ideális helyzetet. Ami ráadásul az ő macskája. Honnan tudja? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Honnan tudja, hogy nálam van a macskája? Oh, oké, gondolom szagból. De, azt mondja hogy nálam van. Honnan tudja, hogy a kezemben van? Nem körülöttem, nem mellettem meg ilyenek, hanem nálam. Lát? Lát a falon keresztül?
- Ezt ho … - kezdenék bele majd elhallgatok és bólintok egyet. Hisz éppen utasításokat fogok kapni. Nem csacsogok, figyelek. Gondolom leteszem a cicát vagy kinyit egy ablakot és belebegtetem vagy … oh. Nem nyert. Behív. Behív? Be? A házába? Fú.
- Rendben, ötig számolás, besurranás, ajtóbezárás, folyosón balra nappali – ismétlem el utána címszavakban a teendőimet. Közben igyekszem nem elképzelni magamban, hogy vajon hogy nézhet ki egy vámpír lakása. Túl sok minden nem hinném, hogy lenne benne, vagy legalábbis az emberek házában előforduló bútorokból, berendezési tárgyakból jóval kevesebbre számítok. Megsimogatom a cicát, megnyugtatva, hogy mindjárt jó kezekben lesz. És egyre kíváncsibb meg izgatottabb leszek, hiszen az nem éppen átlagos dolog bebocsájtást nyerni egy vámpírbarlangba! Házba, tök mindegy. – Mi készen vagyunk – teszem még hozzá, még jobban magamhoz ölelve a meleg kis testet, stabilan fogva a balomban.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 24. 11:58 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington


szerda kora délelőtt | o


Elmosolyodom a megerősítésen, tudom én jól, hogy nem hagytam ki semmit sem, megjegyeztem mindent, ami fontos. Felkészültnek érzem magam, már amennyire ebben a helyzetben felkészülhet az ember.
- 1, 2 … - kezdek el hangosan számolni, amint megkapom a jelzést. Magamban is mondogathatnám a számokat, de így talán jobban fel tud készülni a férfi a betoppanásomra. Az ötös szám elhangzása után gyorsan és határozottan lenyomom a kilincset és besurranok a lakásba. Azonnal csukom is be magam után az ajtót, kizárva a nappali világosságot. Pár másodpercet várok, amíg hozzászokik a szemem a benti sötétebb fényviszonyokhoz, majd elindulok a kijelölt úton. Tekintetem végigsiklik a folyosón elhelyezett dolgokon, de nem állok neki töprengeni azokon, hogy miket is látok és azok milyenek, és nem is állok meg jobban körbenézni. Majd talán máskor, vagy később. Semmiképpen nem most, amikor egy kis törékeny testet ölelek magamhoz, akinek minden pillanat számíthat. A szobákba se kukkolok be, haladok egyenesen előre, a bal oldalt elhelyezkedő nappalit keresve. Nem nehéz megtalálni, nem nehéz nem bemenni, felmenni máshova. Nem nehéz a célra koncentrálni. A lehető legkevesebb gondot szeretnék okozni. Mindenkinek.
- Itt vagyunk – közlöm a nyilvánvalót, amint belépek a nappaliba. Lepillantok a cicára, és talán csak ez utal arra, hogy őhozzá beszéltem, őt akartam megnyugtatni. Itthon van, jó kezekben van. Aztán gyorsan felmérem a terepet, de közben már mozdulok is a férfi felé. Egy icipicit elcsodálkozom a sok mindenen, tekintetem pár pillanatig megpihen pár hangszeren, de nem húzom most az időt szétnézéssel, inkább végigmérem a ház tulaját. Kissé meghökkent a megjelenése, valahogy nagyon nem számítottam arra, hogy köntösben fogad, úgy, hogy az arcán és kezén, esetleg karján kívül más bőrfelületet is megpillanthassak belőle. Oké, eleve már az meghökkentő, hogy egyáltalán van köntöse. Nem tudnám megmondani miért, de fura. Félresöpröm viszont ezt az egészet, hisz most nem fontos. Megállok közvetlenül a vámpír előtt. Olyan közelségben, hogy simán el tudjon érni engem és én is őt. Olyan közelségben, amilyenbe nem szeretek menni, lenni. Olyan közelségbe, amilyenre most talán szükség van ha át akarja venni tőlem a cicát.
- Egy bokor mellett feküdt, eléggé egyenetlenül lélegzett, fájdalmasan nyávogott amikor rátaláltam. Furcsán tartotta a hátsó lábait, úgy néztem hogy fáj neki, de nem láttam konkrét jelet arra, hogy mi lehet a baja. Nem nyílt törés. A többiek azonnal előrohantak amint felemeltem és mutatták az utat idáig. Úgy érzem hogy gyengül – adom elő a történetet, felidézve lehetőség szerint minden fontos részletet miközben azokba a fura szemekbe nézek. Nem félek tőle, nem érzem magam rosszul attól, hogy ilyen közel állok hozzá. És attól sem tartok hogy esetleg mindjárt kinyújtja a kezeit és átveszi tőlem a kis fehérséget.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 26. 12:45 Ugrás a poszthoz

Hunor

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt


A „házigazda” jelenleg házon kívül van, amikor kevés a vendég, akkor nem feltétlenül szokott benn tartózkodni. De amúgy sem dobná ki a fiút, csak mert elénekel egy dalt. Ha belekerül a sztori az újságokba, akkor meg még örülni is fog neki. Ingyen hírverés, jó is az.
Egész kellemes ez a szerenád dolog, mármint mindig is szerettem hallgatni amikor más játszik valamilyen hangszeren, meg az énekelgetést is. A helyszín az egyetlen dolog, amiben találok kivetnivalót. Vagyis inkább az, hogy vannak itt mások is. Na de mindegy, elég hamar el is feledem ezt a tényt. Egyáltalán nem tűnik fel, hogy a hang ne saját hang lenne, az énekhang amúgy is sokszor különbözik a beszédhangtól. És nem is igazán hallottam még beszélni a srácot, szóval így aztán pláne nem tűnik fel semmi. Leszámítva azt a félre ment hangot. De a szemem se rebben, semmi jelét nem adom annak, hogy észrevettem volna. Mindenki hibázik néha, és ez a kis botlás egyáltalán nem rontja az összképet. Mindenesetre kicsit sajnálom, hogy véget ér a dal.
- Köszönöm, ez nagyon szép volt! Jól gitározol és énekelsz – szólalok meg végül mosolyogva. A kezdeti idegessége a fiúnak a dal közben elszállt, kérdéses, hogy visszatér-e. – Hozok neked valamit inni, biztosan kiszáradt a torkod, jó? – teszem még hozzá, majd megvárom, hogy mit választ és rekordidő alatt térek vissza az üdítővel. Kicsit tartok attól, hogy lelép a srác. – Miért kaptam a dalt?

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 26. 20:34 Ugrás a poszthoz

Masa


- Hát akkor az úgy nehéz ügy – kész, kifogytam az ötletekből. Meg a Bencés témát is lezártnak tekintem, nem akarok nagyon belegázolni az egészbe. Vagyis hát a lényeget megtudtam, azt hiszem.
- Hm, érdekes felvetés – töprengek el a dolgon. Egy esélyt? Hát, nem hinném. Inkább lehet az, hogy azt a rengeteg energiát, ami a lányban van, remélték, hogy valamelyest levezeti, vagy a prefektusságban éli ki vagy nem tudom. – Na várj, azt mondod, hogy most hogy nem vagy prefi sokkal veszélyesebb vagy? – jut el végül a tudatomig, amit mondott. Majd megrázom a fejemet, nem, ezt inkább nem szeretném tudni. Inkább ne mondjon olyat, amit nem kell feltétlenül tudnom.
- Ne, nem szeretnélek elkapni. Vagyis hát, ha elkapnálak nem akarnálak megbüntetni az meg … - a helyzet az, hogy nem igazán fogom fel, hogy ez csak valamiféle vicc. Vagy legalábbis csak félkomoly. Mert kinézem ám Masából, hogy direkt akkor kolbászol arrafele amerre nem kéne, hogy én elkaphassam. Aztán hirtelen rájövök valamire. – Na várj, a következő tanévben már simán mászkálhatsz éjszaka. Mestertanoncokra nem vonatkozik a takarodó – felcsillan a szemem, mintha hirtelen feltaláltam volna a spanyol viaszt. Hát így majd róhatjuk a köröket éjszakánként a kastélyban gond nélkül! Hát mi ez ha nem szuper?! Aztán csak eljut ám hozzám a lényege annak, amit mond.
- Oh, tényleg. Hát persze! Igazad van. Csak most nagyon a remek kis éjszakai járőrözéseink voltak a fejemben – ciki vagy nem, de eszembe se jutott, hogy napközben vagy a hétvégéken bőven be tudnánk ám pótolni azt a pár órát. – Mindenesetre majd azért tudatom veled, hogy mikor vagyok éjszakás, hátha kedved lesz csatlakozni hozzám.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. október 27. 16:39 Ugrás a poszthoz

Hunor

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt


Lehet, hogy csak eszköz, egy üzenet átadója, de én akkor is elmondom neki a véleményemet a produkciójáról. Ha nem pozitív véleménnyel lettem volna akkor csak szimplán megköszöntem volna, akkor persze nem kezdem el azt hangoztatni, hogy de jó volt. Ezt ő persze nem tudhatja, és láthatólag nem is számított arra, hogy ilyeneket mondok. Pedig én mondok olyanokat, amiket nem szokás.
Talán az itallal kínálás is egyike az ilyeneknek, mert ezzel is meglepem. Kedvesen mosolyogva megvárom, amíg eldönti mit is szeretne, aztán pár pillanat múlva már vissza is térek. Kolleganőm kíváncsi pillantásokkal bombáz, de nem kérdez semmit, valószínűleg amíg itt van a fiú nem is fog.
- Egy titkos … ? – hökkenek meg a válaszon. Egy kicsit össze is zavar vele, hiszen én nem azt kérdeztem, hogy kitől. Persze nem mintha ez konkrét válasz lett volna arra a kérdésre. Aztán szépen lassan leesik ám, hogy a miértre is válasz. Hódoló, tehát így fejezi ki, a … - A szövege? – komolyan átmegyek valami papagájba, ami csak a mondatok elejét képes elismételni. Összeráncolom a homlokomat, ahogy végiggondolom az elhangzottakat. Oké, tehát egy üzenet-szerűség, és a dal szövege a kulcs.
- Kriszti átvennéd egy kicsit? – szólítom meg gyorsan a mellettünk elsuhanó kolleganőt, látva hogy az egyik asztalnál fizetni készülnek a vendégek. Én vettem fel a rendelésüket, szóval így nekem kéne mennem, de most nem fogok. Most nem.
- Tehát … - térek vissza a témához miközben dúdolni kezdek és némán mondom a szöveget. Eleinte még egész nyugodtak a vonásaim, majd egyre inkább komorulnak el. Végül teljesen kifejezéstelenné válnak. A helyzet az, hogy mérges vagyok. Nagyon.
- Értem. Kell visszavinned valami választ? Vagy csak ennyi, hogy elénekled? – kissé megremeg a hangom, majd megrázom a fejemet. Mindegy, hogy kell-e vagy sem. Vagyis, hogy vár-e választ az a valaki vagy sem.
- Nézd, nagyon kedves attól az illetőtől meg minden, de … téved. Semmit sem tud rólam, semmit sem tud róla, semmit sem tud rólunk – sikerül egész udvariasan és főleg normálisan hangon válaszolnom. Pedig aztán tele vagyok olyan kérdésekkel, hogy mégis milyen jogon jön ő ezzel a feltételezéssel? Meg hogy mit képzel? Az alapján ítél, amit lát, ahogy viselkedünk nyilvánosan? Nem tud ő semmit sem. – Még hogy nem nekem való … pff … nincs nála nekem valóbb ember a világon.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 1. 19:34 Ugrás a poszthoz

Sára



Össze-összesúgnak a dámák, ahogy haladok át közöttük, aztán hirtelen elnémulnak, amikor társaságunk akad. Azonnal összeráncolom a szemöldököm, és le se kéne pillantanom a sárkányleopárdomra, hogy tudjam bizony az összes létező szőr feláll a hátán. Őszintén szólva az enyém is borsózik. Egyre rosszabbul viselem a dolgot. Amikor még csak kezdtem a tanulmányaimat csak valamiféle megmagyarázhatatlan óvatosság, kellemetlen érzés volt bennem ha összeakadtam egy ellentétes eleművel. Mostanra már feszült leszek tőle, feszült és minden idegszálam pattanásig feszül. Érzem, ahogy bizseregni kezd a tenyerem, mintha a víz, ami óv engem, ami bennem él, ami kitölti a mindennapjaimat, mintha a víz is készültségben lenne. Abban is van, hisz ha úgy adódik, akkor kitör belőlem és megvéd a pyromágustól. Soha nem fordult még elő ilyen eset. Soha. Pozitív kitörésű vagyok eleve, ha valami nagy öröm és boldogság ér, akkor tört belőlem elő időnként, amíg egész jól meg nem tanultam uralni. De ez most más. Ez a lány meg a kis kedvence védekező reakciót indít el bennem, és Benitoban is.
- Hagyd – préselem ki magamból a szót. Felesleges rászólnia a rókára. Nem fog tudni csak úgy megnyugodni. Idővel kicsit lecsillapodik, de teljesen ellazult például sose. A mi társaságunkban nem. Benito lelapul a földre és onnan nézi árgus tekintettel az állatot. Farkával vadul csapkodva jelzi, hogy mennyire ingerült most. – Tök normálisan viselkedik. Nem bírják az ellentétes elemű lényeket. Tűzmágus vagy, láttalak már gyakorolni a teraszon – közlöm a teljesen nyilvánvalót. Futólag láttam csak a lányt az elemi mágusoknak fenntartott részen, akkor nem voltunk közel egymáshoz, hisz ő egy teremben volt, én meg a másikban. Akkor nem volt ott velem Benito sem. Kicsit megrázom a fejemet, hiszen ez azért túlzás. Nem hinném, hogy bevetné ellenem a tüzet a lány, szóval igazán lehetnék egy cseppet udvariasabb. Vagyis hát sokkal udvariasabb. Halkan dúdolgatni kezdek, ami segít kicsit kordában tartani az indulataimat, a gondolataimat, ami megnyugtat. Arcvonásaim enyhülnek és szerencsére a hangom is barátságosabbá válik.
- Laura vagyok, ő itt Benito – mutatkozok be végül, de közelebb nem megyek a pároshoz. Annyira még nem bízom a csodacicában, és a saját nyugalmamban sem egyelőre. - Ő általában is kicsit túlzásba viszi a védelmezést. - eresztek meg egy vigyort - Oké, nem ennyire, az tény.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 1. 19:39 Ugrás a poszthoz

Hunor

bonyolódik ez a hétfő délelőtt


Ha odafigyelek a dal szövegére, akkor már tökre egyértelmű, hogy miről is szól ez az egész. De nem figyeltem. Legalábbis nem annyira. Vagyis inkább nem raktam össze, hogy ezt a dalt nekem küldték. Szándékosan ezt a dalt.
Dühös vagyok ugyan, de ezt egész jól magamban tartom. Nem csattanok fel, nem dühöngök és főleg nem zúdítok rá mindent a küldöncre. Persze ettől még világos számára, hogy nem éppen örülök ennek az egésznek, de őrá egy fél másodpercig sem haragszom.
- Miért? – hökkenek meg a bocsánatkérés hallatán. – Te nem tettél semmi rosszat. Felkértek, hogy énekelj el egy dalt, azt megtetted, méghozzá tök jó. Nem te választottad meg ilyenek.
Kedvesen mosolygok Hunorra, jelezve, hogy tényleg nincsen semmi baj. Őrá nem haragszom. A névtelen akárkire valamennyire igen. De őrá sem igazán.
- Gondolom többen így vélekednek, csak mert mi nem … mi nem … szóval mi nem borulunk egymás nyakába, nem lógunk folyton együtt. És lehet, hogy emiatt érezte úgy az illető, hogy … de … nem tudja, nem ismer minket – próbálom meg elmagyarázni a dolgot. Dehogy kell engem megmenteni, jesszusom. Köszönöm szépen tökéletesen boldog vagyok Thomasszal.
-Azt, hogy kitől jött a dal nem tudom, ötletem sincs, de nem foglak kérdezgetni erről. Úgysem mondhatod el, és nem is igazán számít – nyugtatom meg a srácot, talán tart attól, hogy majd nekiállok faggatózni vagy ilyenek. – Még kettő? Uhh. Hát … remélem azokkal is téged küld majd – elsőre kissé elborzadok attól, hogy még ki tudja miket kell „elszenvednem”, aztán elvigyorodok a gondolatra, hogy talán Hunor jön akkor is. Az klassz lenne, főleg, hogy ő már tudja mi a helyzet, és nem kell még egyszer izé kétszer végigmennem ezen a kínos szituáción. – Még ha nem is énekelgetős, gitározós ajándék is lesz.
Tekintetem a kezeire téved, arra, hogy rendszeresen hozzáér a hangszeréhez, pakolgatja ide-oda. Vagy nagyon szereti a hangszert, vagy nagyon zavarban van. Vagy mindkettő.
- Mióta játszol? Hogy szerezted az első gitárod? – érdeklődöm kedvesen, remélhetőleg olyan irányba terelve a beszélgetést, ami feldobja, amitől jobban érzi majd magát, na meg amiről szívesen mesél.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 8. 18:12 Ugrás a poszthoz

Hunor

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt


- Nem hiszem, hogy hallgatott volna rád. Gondolom keresett volna valakit, aki nem kérdez vagy mond semmit, csak elvállalja és kész – vonok vállat. Persze felesleges volt ezt elmondanom, hiszen Hunor is tudja mindezt, de legalább így tudja, hogy én egyáltalán nem tartom őt se hibásnak, se felelősnek az egészért.
- Mert téged már ismerlek, mert te már tudod mi a szitu és nem kéne magyarázkodnom semmit se. Plusz jól játszol és jó a hangod is – felelem teljesen komolyan, őszintén. Kizárt dolog, hogy haragudjak rá ha legközelebb is ő jön. Valószínűbb, hogy mosolyogva mondanám neki, hogy na halljuk, essünk túl a dolgon, hogy mielőbb megkaphassa a fizetségét. Erről eszembe is jut valami.
- Mennyit lehet így keresni amúgy? – billentem féloldalra a fejemet kíváncsian. Nem áll ugyan szándékomban a szintetizátorommal mászkálni bárhova is, nem játszom másoknak és nem is éneklek másoknak. Tisztelet a kivételnek. Abból pedig nincs sok.
- Nem tudtam, csak tippeltem – viszont ezek szerint beletrafáltam. – A játékodból arra saccoltam, hogy évek óta játszol, talán kicsi korod óta. Márpedig akkor kizárt, hogy ez legyen az első.
Remélem nem veszi zokon az elméletem, még akkor sem ha igaznak bizonyult. Talán nem, legalábbis mesélni kezdi a sztorit. Értőn mosolyodom el, amikor kedveskedve ér a hangszerhez, ez nem csupán futó hóbort.
- Tök jó! Nem is jártál sehova se tanulni? Tesód megmutatta, aztán egyedül fejlesztgetted magad? Én amúgy zongorázom, kiskorom óta – árulom el neki ezt a kis apróságot.


Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 14. 20:38 Ugrás a poszthoz

Hunor

bonyolódik ez a hétfő délelőtt


Felhúzom a szemöldökömet, hiszen én nem egészen úgy gondolom, ahogy ő.
- Csak? Szerintem az tökre kevés, hiszen megkeresed az illetőt, énekelsz neki, meg gitározol meg minden. Nem csak egy egyszerű levelet kézbesítesz – lehet, hogy naív vagyok, de azért egy szolgáltatást meg kell fizetni és nekem nem tűnik úgy, hogy ennyiért megérné. Hacsak … - Kivéve ha sok megrendelésed van, rengeteg, mert akkor az úgy összeségében egész jó.
Aprót bólintok. Szóval járt zenetanárhoz, az tök jó. Sokat lehet tanulni tőlük. Aztán összeráncolom a homlokomat.
- Ó – abba kellett hagynia? Elég sok oka lehet annak, például hogy nem telt rá a családjának. Mindenesetre nem faggatózok, nem kérdezek rá. Ha akarja úgyis elmondja. – Mondjuk úgy tűnik, hogy nem is nagyon szorulsz rá több leckére.
Aprót biccentek jelezve, hogy megértettem a dolgot, a végéhez közeledik ez a kis csevej. Sokáig én se cseverészhetek, hiszen elvileg éppen dolgozom. Elvileg.
- Hű, oké. Majd töprengek rajta, hogy mit szeretnék hallani – egészen pontosan most rögtön el is kezdek agyalni rajta, aztán csak eljutok hozzám a folytatás és ettől ki is megy a fejemből minden, ami addig eszembe jutott. Együtt játszani? Nagyon ritkán játszom úgy, hogy van közönségem. Együtt játszani meg még ritkábban szoktam másokkal. De ettől még nem vetem el az ötletet. – Jó, majd egyeztetünk – felelem végül. Hisz most rögtön úgysem tudunk együtt zenélni, na meg erre a dologra még fel kell készülnöm lelkileg.
- Szia Hunor! Most már akkor tudom hol keresselek majd, meg hogy  - mosolygok rá a bemutatkozása után. A teljes nevem ugyan nem mondom el neki, hisz azt már tudja, de azért egy apróságot megemlítek neki. – Szólíts amúgy nyugodtan Lau-nak És köszönöm szépen még egyszer a dalt, meg kitartást neked az órádhoz – búcsúzom el a fiútól, miközben megkaparintom az üres poharát. – Ja, és a ház vendége voltál – teszem még hozzá, még mielőtt megkérdezi, hogy mennyivel tartozik a narancsléért. Semmivel, ez a minimum, amiért vállalta, hogy ilyen kínos helyzetbe hozza magát, na meg engem. De tök jól sült el, szerintem legalábbis. Megvárom amíg összeszedelőzködik és csak az után lépek el az asztaltól, hogy visszavigyem a poharat a pulthoz, és folytatom a munkát.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2020. november 14. 20:59
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 14. 20:39 Ugrás a poszthoz

Sára


Tény, hogy nem lett volna jó végkifejlete, ha összeméri az erejét a két állatka, vagy éppen mi. Viszont az is tény, hogy Beni nem támadta volna meg a rókát. Már nem annyira érzi úgy, hogy mindenáron meg kell engem védenie, rengeteget tanultam, fejlődtem és ő is. Pontosan jól fel tudja mérni a helyzeteket és csak segítene, ha úgy adódna. Jelen esetben azzal, hogy távol tartaná tőlem a másik elemis lényt, lefoglalná, hogy nekem ne is kelljen törődnöm vele. Én pedig már uralom annyira a mágiámat, hogy ha Sárából ki is törne a tűz, akkor inkább próbálnám meg kivédeni, elhárítani a helyzetet, esetleg helyhez kötni, hogy lenyugodhasson, de meg nem támadnám. Bármennyire is ezt diktálja minden ösztönöm. És remélném, hogy ez elég is lenne. Vagyis hát remélem, hogy nem kell ilyenekhez folyamodni, hogy meg tudjuk oldani civilizált módon az egészet. Noha a dámák tuti élveznének egy elemis csatát itt, a folyosó kellős közepén.
- Hm, az állatod tudta. Majd megtanulod te is érzékelni egy pillanat alatt, hogy ki kicsoda – vonom meg a vállamat. Ez tény. Teljesen mindegy, hogy mi jár a fejében, mit csinál éppen, ösztönösen meg fogja tudni mondani, hogy kinek mi az eleme. Az ellentéteset leghamarabb, aztán sorban jön a többi.
- Meg össze is kell szoknotok, az meg nem megy pár hónap alatt – bólintottam a magyarázatot hallva. A bemutatkozásra nem reagálok, nem mondom azt, hogy örülök, hogy megismerhetem. Nincs nekem semmi bajom a lánnyal, nem arról van szó, de jelen helyzetben erős túlzásnak érezném kijelenteni azt, hogy bármelyikünk is örülne. Beni is lecsillapodik kicsit, noha továbbra is barátságtalanul néz a párosra, de tartása inkább fennhéjázó mint fenyegető. Öntelt macska. – Azóta tudod csak magadról, hogy mi vagy?
Ezt a kérdést simán úgy is lehetne érteni, hogy próbálom kipuhatolni, hogy mennyire tapasztalt az ellenfelem, mennyire lenne vele nehéz dolgom ha mégis megtámadnának. Pedig csak szimplán érdeklődöm. Emlékszem még, hogy mennyire nem könnyű az elemizgetés eleje, hogy minden tök új, rá kell érezni dolgokra, rengeteg munka az egész. Egy kis állatka kiismerése és a vele való összecsiszolódás sem túl könnyű. Aztán átlendül az ember rajta és minden megy mint a karikacsapás.
- Öööö – töprengek el. Jézusom, mióta is? – Talán 5 éve? Azt hiszem. Valahogy így. Az első két évben állandóan zsebtigris üzemmódban volt, aztán lassan leszokott róla. Most már csak támogat és segít, de nem dönt önállóan egy helyzetben arról, hogy meg tudom-e védeni magam vagy sem.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 15. 17:57 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington


szerda kora délelőtt | o


Az életösztön úgymond cserben hagy hisz érzem ugyan, hogy nem kellett volna bejönnöm ide, a józan ész azt diktálta, hogy ne tegyem, de játszi könnyedséggel tudtam félresöpörni ezt a kis kellemetlen érzést. Lehet, hogy röhejesnek hangzik, de megbízom a vámpírban. Hiába nem tudja senki sem, hogy hol vagyok, nem látott ide bejönni senki sem, mégse félek attól, hogy soha nem jutok ki innen. És ez nem csak azért van, mert most valószínűleg neki is fontosabb a macskája élete, mint az, hogy lakmározzon belőlem.
Nem ejtem le a karjaimat azonnal amikor átveszi a fehérséget. Egy ideig még a levegőben tartom őket, tekintetemet le sem veszem a kis testről. Mintha fel lennék készülve rá, hogy elkapjam ha esetleg elejtené. Micsoda marhaság ez már! Ezerszer jobbak a reflexei a férfinak, és kizárt, hogy elejtse a cicust. Hiába olyan kis picike. Szinte megbabonázva figyelem, ahogy magához öleli, ahogy figyeli az állatkát. És bevillan az a vágy, hogy megörökítsem valahogy ezt a jelenetet. A fekete hajfüggönyt, ami a kis fehérség felett lóg. Adam arcát, a cica arcát. Bárcsak tudnék jól rajzolni! Egészen addig bámulom, amíg a mozdulatlanság meg nem szakad. Révetegen követem, megállok velük szemben, tisztes távolságban. Nem azért mert félek, hanem mert teret szeretnék adni neki. És nem akarom elszívni a levegőt a cica elől.
Felszisszenek amikor a cica jelzi, hogy fáj neki. És ösztönösen mozdulok közelebb, mintha meg tudnám védeni ettől. Pedig hát a gazdája nagyon óvatosan vizsgálgatja. Egyelőre elrakom magamban a fehérség nevével kapcsolatos gondolatokat. Majd ha túl leszünk a nehezén akkor majd visszatérek rá.
- Jaj, szegény! – motyogom, mégis biztos vagyok benne, hogy jól hallja a férfi, amit mondok. Aggodalmasan cseng a hangom, és csak remélem, hogy nem komoly az a törés. Nem szilánkos vagy ilyesmi. A sima törés is borzalmasan fájdalmas, mint a mellékelt ábra mutatja.
- Én nem … - kezdek bele fájdalmas arccal miután megcsóváltam a fejemet – csak gyógyító mestertanconci képzésen tanítják az ilyen varázslatokat. Sajnos én nem tanultam – magyarázom csendesen. Hallottam róla, hogy van ilyen varázslat, még olvastam is róla. De ennyi ismerettel eszemben sincs megpróbálkozni vele. Rengeteget árthatok vele, ha nem sikerül, vagy nem úgy sikerül. – Fájdalomcsillapítani tudok, hűtéssel – jegeléssel, nem tudom, hogy az szükséges-e – teszem még hozzá, hiszen a mágiám erre is használható. És szeretnék segíteni, de tényleg, de nem mertem eddig ezt alkalmazni, hisz ha ártok vele … nem kockáztatok na. Közben közelebb lépek a kanapéhoz, hogy megsimogathassam a cicust. Meg ha kell, akkor segítek megtartani vagy akármi.
- Helyre tudja tenni itt helyben, vagy el kell vinni valahova?

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 15. 20:00 Ugrás a poszthoz

Elijah



- Sétálni is szeretek, de néha kell egy kicsit több, amikor nem annyira a környezetemre figyelek – nagyon nem a környezetemre figyelek egészen pontosan. Párszor bele is ütköztem emberekbe, amikor nagyon elgondolkodtam.
- Majd ha mestertanonc leszel, akkor lehetsz – vetem fel a dolgot, amolyan nyugtatásképpen. Ezt nagyon megtanultam. Igaz, hogy sose éreztem késztetést arra, hogy takarodó után kinn legyek amikor még a suliban laktam. De prefektusként nem ártott tudni, hogy ne akarjak büntetőmunkára ítélni nagyobbakat, mert nekik szabad lófrálniuk. – A kirándulóhelyek jók, pár helyet már ki is néztem magamnak, hogy majd ellátogatok oda. Valószínűleg hoppanálva, aztán majd ott sétálok. Amúgy attól még jelentkezhetsz a tanfolyamra, ott úgy is megmondják, ha úgy látják, hogy nem neked való.
Akkor legalább biztosan tudná, hogy tényleg menne-e neki vagy sem. Hiszen szakemberek nézik, figyelik, vizsgálják, ők pedig ritkán tévednek. Magával kapcsolatban meg lehet, hogy kishitű.
- Az ásvány része tetszik, az hogy emberekkel kell nagyon foglalkoznom, az nem – nem mondom ki, hogy az nem tetszik, hogy hozzájuk kéne érnem. Felszolgálóként ugyanis nem kell. Csak kiviszem a dolgokat és ennyi, nincsenek érintések a dologban. De egy orvos, az megvizsgálja a pácienst és nem csak ránézés alapján diagnosztizál.
- Van, aki nem csak diákmunkaként gondol rá. Meg van aki benne ragad – jegyzem meg. Nekem tényleg nincs a tervbe véve, hogy örökre ebbe maradok, de ha végül úgy alakulna se lenne semmi gond. Szeretem a munkám. Aztán elkezdek bohóckodni a vízzel, az egyik formát el is irányítom a fiú felé, hogy ha szeretné akkor meg is tudja érinteni. Olyan, mint valami vizes lufi érzetre. Nagyon mókás.
- Na azokra tuti nem mennék. Kviddicsre, meg aurorira. Kizárt dolog. Eszméletlenül szép meg klassz meg tiszteletreméltó hivatás, de nagyon nem nekem való – rövid ideig ugyan eljátszottam az aurorság gondolatával. Tartott körülbelül két percig a dolog talán, aztán jót vigyorogtam az egészen és mentem tovább a gondolataimban. – Hm, végül is, igen, az lehetne. Elég sok mindent lehet csinálni velük kapcsolatban. Ha meg valami vízi kutatóakármi lennék, akkor még az elememnek is hasznát venném. És milyen egyéb hobbijaid vannak? Volt elképzelésed kis korodban, hogy mi szeretnél lenni, még a mugli világban?

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 22. 19:30 Ugrás a poszthoz

Sára



Az szép lett volna! Ettől lett volna hangos az egész suli, sőt még az Edictumba is erről lehetett volna olvasni, hogy két elemi mágus összecsapott a fecsegős folyosón! Aztán persze jött volna a büntetés, hiszen tilos támadásra használni a mágiánkat a suliban. Sára még egész könnyen megúszta volna, hiszen ő még csak most kezdte a tanulmányait, és akaratlan dologról lett volna szó, de amennyiben én kicsit erélyesebben lépek fel vele szemben, na akkor megüthettem volna a bokámat rendesen. És valahol mélyen bennem motoszkál az, hogy ráengedjem a világ összes vizét. Hisz ő pyromágus!
- Akkor elég hamar összeszoktatok, legalábbis jónak tűnik az összhang – biccentek majd félrebillentett fejjel figyelem a rókát. Annyira picike még! Emlékszem amikor Beni volt ekkora. Jó most se valami hatalmas nagy jószág, akkora mint egy átlagos mugli házicica kölyök, de ennél sokkal kisebb volt. Azt meg tudom érteni teljesen, hogy a kis lény sokkal jobban tudja támogatni, sőt ösztönözni is mint akárki más. Hiszen pontosan ezért vannak.
Benito ismét kissé ingerültebbnek tűnik, én is összeszűkült szemmel figyelem ahogy változik a lány arckifejezése. Már nem annyira nyugodt, mint eddig volt, ez pedig veszélyes tud lenni. Alapjáraton is figyelni szoktam a beszélgetőtársaim rezdüléseire, de egy elemi mágussal szemben ez afféle kötelező önvédelmi dolog. Tenyerem nyirkossá válik, és egy vékony kis vízréteg vonja be azt. Nem akarok varázsolni, de legalább ennyit muszáj, hogy ne legyen bennem ez a szorító feszültség. Lehet, hogy nem bölcs dolog, hisz megrémülhet tőle Sári, felfoghatja afféle burkolt támadó szándéknak vagy akárminek.
- Én nem idomítottam úgy kifejezetten. Egyszerűen csak kiismertük egymást, és figyelmeztetem, hogy nincs szükségem a védelmére, vagy ilyesmi. Nem szoktam utasítgatni, nem is viselné el – annyira másak ezek az állatok! Nem ismerek ugyan más sárkányleopárdot, de mindegyik egy külön kis egyéniség, az egyik ilyen, a másik olyan. Az biztos, hogy a macskatermészet erősen felfedezhető, makacs, önálló, független egy lény. Flynn sokkal szófogadóbbnak tűnik. – Nem nevezném kifejezetten támadásnak, hiszen csak morogva, meg szőrborzolva beállt közém és az illető közé, aki szerinte veszélyes volt rám. De amúgy sem szoktam túl közel menni az emberekhez, úgyhogy ez nem volt olyan, amivel foglalkozni kellett volna. Milyen képességei vannak Flynnek?

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. november 23. 19:29 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington


szerda kora délelőtt. | o


Nagyjából erre számítottam. Semmi szomorkodás, vagy olyan arckifejezés, hogy ezt azért illett volna tudnom, vagy akár valamiféle elismerés, hogy nem ködösítettem, őszintén bevallottam, hogy nem értek hozzá. Nagyon sokan valamit mondtak volna, vagy ilyenek. De nem a vámpír. Ő egyszerűen tudomásul veszi a dolgot és már napirendre is tér felette, arra koncentrálva, hogyan oldjuk meg akkor hát ezt a helyzetet.
- Rendben, akkor majd finoman lejegelem – biccentek tudomásul véve a feladatom. Persze előbb megvárom amíg beadja neki a gyógyszert, valószínűleg akkor úgy is ficeregni fog a cica, és nem szeretném elrontani a fájdalomcsillapítást.
- Ó, értem. Akkor jó – felelem csodálkozó hangon. Nem tudnám megmondani, hogy mi lepett meg. Hogy kedvese lenne a férfinek? Nem hiszem. Talán az, hogy majd ő viszi el a dokihoz. De, miért ő? Próbálom végiggondolni, hogy mi felett siklottam át, de tátva marad a szám és teljesen kiürül az agyam. Puszta kézzel porrá zúzta a gyógyszert! Csak úgy! Jó, igen, tudtam én hogy erősek a vámpírok, de látni még sose láttam, hogy mennyire. És ez egy kis apróság, egy semmiség volt, ebben biztos vagyok.
- A vámpírlétnek is megvannak a maga előnyei. Az erő, a gyorsaság. Mit szeret benne a legjobban? – lehet hogy butaság erről kérdezni, főleg most, de képtelen vagyok megállni a dolgot. Vagy felteszem a kérdést, vagy tovább gondolom és eljutok oda, hogy vajon mennyi erőre lenne szüksége ahhoz, hogy a koponyámat zúzza porrá ugyanígy. Gyanítom, hogy nem sok.
A kis állatka letisztogatja magát, nem is ficereg túl sokat, úgyhogy munkához látok én is. Magam elé emelem a kezemet, noha nem lenne már szükségem a kézmozdulatokra. Most viszont szeretnék teljesen biztos lenni a dolgomban, és ez segít összpontosítani. Megsimítom a levegőt, a sérült lábacska körül pedig egy vékony jégréteg képződik. Látványra olyan, mintha hozzá se érne a lábára, csak körülötte lenne, ám éri a kis végtagot, kellemesen hűsítve azt. Érzetre pedig olyan, mint valami lufi, nem vizes hatású, és pláne nem olyan, mintha odafagyna hozzá az ember, vagy az állat.  Homlokráncolva figyelem a cicát, hogy amint megmozdul rögtön igazodjak hozzá a kis jeges borogatásával.
- Mennyi idő alatt hat a gyógyszer? Vagy érzi ha bekerül a véráramába teljesen? – kérdezem, aztán végre megvilágosodom. – Délelőtt? – ezt már hangosabban kérdezem meg, fel is pillantok a férfira. Hát ez volt a fura! Hogy a kedvese viszi el, és nem ő. Tehát nem este jut el dokihoz a cica. És a kedvese viszi el, mert ő kimehet nappal, mert ő nem vámpír. Mert ő nem vámpír?!
- Az, az, az jó. Akkor hamarosan megérkezik elvileg. Esetleg, maradjak amíg ideér? Hátha történik valami és azonnal állatorvoshoz kellene vinni D’Artagnant. Mert hát, szóval, érti – ajánlom fel a további szolgálataimat. Nagyon szívesen elvinném a cicát. És tényleg nem azért mondom, hogy maradnék, mert kíváncsi vagyok a hölgyre. Nem az én dolgom, és ugyan miért ne lehetne egy vámpírnak ember kedvese?

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. december 8. 18:13 Ugrás a poszthoz

Masa


Nehéz elhinni, hogy Masa veszélyes lenne. Ez a szó meg a lány tökre nem illenek össze. Tudok olyan embereket, akik kapcsán rögtön ez ugrik be, de az nem Masa. Eleven, rosszcsont, néha szétszórt … ezek a szavak jobban passzolnak sokkal. De szerintem Dana sokkalta „veszélyesebb”. Ő aztán mindig benne van/volt valamilyen balhéban. Masánál meg szerintem csak úgy alakulnak a dolgok, hogy belecsöppen, vagy ilyenek. De nem ő keresi a bajt. Ugye?
- Tehát neked a prefektusi lét nem tett jót – bólintok egyet, hogy oké, most már értem. Ez is érthető, a prefektussággal szabadság jár együtt, hiszen szabadon garázdálkodhatunk a kastélyban, járőrözés címszóval. Van akire így hat, van akire úgy. Van akire sehogy. Bízom benne, hogy én az utóbbiak táborát gyarapítom.
- Én úgy tudom, hogy rájuk nem vonatkozik a kijárási tilalom. Ha így van akkor nekik szabad. De most már nem vagyok benne biztos. A lényeg, hogy én nem kaphatlak majd el akkor – tényleg belekavarodtam most már ebbe. De jó lesz utánajárnom hiszen továbbra is prefi vagyok és nekem bizony tudnom kell, hogy mi is a helyzet. – Oké, akkor majd sétálgatunk, de nem éjszaka, hiszen azt neked nem szabad. Semmikor sem.
Rögtön belemegyek a „játékba” miszerint a lány higgye továbbra is azt, hogy nem szabad. Azzal tuti nem követünk el hibát, ha ehhez igazodunk. Aztán körbepillantok a továbbra is üres teremben, az órámra is ránézek és összevonom a szemöldökömet.
- Most vagy az van, hogy mindenki késik, a diákok és a tanárok is; vagy elmarad az óra és minket erről elfelejtettek értesíteni, vagy pedig nagyon rossz helyre jöttünk. Már tíz perce elkezdődött az óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Juhász Laura összes RPG hozzászólása (441 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 5 ... 13 14 [15] Fel