36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Juhász Laura összes RPG hozzászólása (307 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 10 11 » Le
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. január 29. 08:49 Ugrás a poszthoz

Thomas

szombat délelőtt, kisállatos nap



Amire számítok az körülbelül az, hogy hümmög egy sort, esetleg viccelődve visszavág, vagy hogy megkerüli a témát. Ez utóbbi nagyjából meg is történik, de a többi reakciójára, hát nos nem számítottam. Sikeresen zavarba hoztam a témával, még az is lehet, hogy megpróbálta vizualizálni a dolgot. Nem tudom eldönteni, hogy most vállon veregessem-e magam, hogy de ügyes vagyok, vagy inkább szidjam magam, hogy de buta; mindenesetre nagyon örülök, hogy másfelé terelődik a figyelme, és az enyém is.
A szép madaras jelmez annyira nem nyerte el a tetszését, mint nekem, de Benito annál inkább. Annyira boldogan és önfeledten adja át magát a cica szeretetének, hogy hirtelen látom magam előtt hogy ha ez a fiú egy alomnyi kiskutya közé kerül, akik hasonlóan elhalmozzák, hát tuti hogy a küszöb alatt fog kifolyni. Cuki, annyira cuki.
- Awwh – adom ki az egyezményes hangot, amit általában egy cuki állat, vagy kisgyerek vált ki az emberből, vagy bármi, amitől egy rajzfilmben csöpögne a karakter. Én ugyan nem a cicám reakciója miatt, hanem a cicát dögönyöző fiú miatt teszem ezt. Hát lehet valaki ennél boldogabb, mint ő most?
- Azt ugye tudod, hogy ha a navinében laknál akkor rengetegszer átszökne hozzá éjszaka? – ebben százszázalékosan biztos vagyok. Így, hogy messze van a fiú, így ezt nem tudja megtenni. És mivel órákra nem viszem magammal amióta megette az átváltoztatástanon a feladatomat, nos azóta tényleg elég van lehetőségük találkozni. Lehet, hogy kénytelen leszek ezen változtatni, na nem mintha akkora nagy kényszer kéne, hogy órákon kívül is eltöltsek némi időt a társaságában.
A mozzanat tőle annyira természetesen jön, bennem azért van egy csöppnyi szorongás, ahogy elfogadom azt a felkínált kart.  Rövid ideig várom, hogy az a vészcsengő felhangozzon bennem azt kiáltozva, hogy ’túl közel, túl közel’, de amikor ez elmarad megnyugszom. Az egész egy pillanatig tartott, nem hiszem, hogy ebből feltűnt volna bármi is neki.
- Köszönöm. – így illik nem? Ő udvarias volt, hát akkor én is az leszek. Főleg, hogy majdnem fellökött valami nagy kutyaszerű, ahogy haladunk előre. A díszítés nagyon tetszik, főleg a kicsi asztalka. Szeretek a földön ülni és úgy enni is jó, olyan piknik jellegű úgy, de ami igazán de igazán belopja magát a szívembe így elsőre az a nasis asztalka. A szokásos varázsló édességek mellett, igen, ott határozottan van egy snickers!
- Dunakavics is van! – sikkantok fel lelkendezve. Annyira imádom! Vajon Thomas már evett olyat? Ha nem, akkor most lesz lehetősége a dologra. Rápillantok, hogy megkérdezzem tőle, de ekkor meglátom, hogy ő mit fedezett fel. Mivel a plüssök az ő oldalán vannak felsorakoztatva így takarásban voltak nekem, eddig.
- Istenem de cukik! – sóhajtok fel, és már finoman terelem is arrafelé Thomast. Nem, nem engedem el a karját, így sokkal nagyobb biztonságban érzem magam a tömegben. Csupán akkor szabadítom fel a másik kezem is, amikor már odaérünk a kiállított darabokhoz. Na most én olvadok el.
- Nézd, mekkora szemek! – markolok fel egy cuki cicás plüsst, magamhoz is szorítom, belefúrva az orrom a buksijába. A biléta szerint Gyömbér a neve az igazinak. Még erősen szemezek Coco és Kahlua kutyus plüssévvel is, de ennyit nem tudok egyszerre magamhoz ölelni.  Sajnos nem tudok annyi időt itt tölteni, amennyit szeretnék, hiszen akkor egész nap itt lennék a plüssökbe bújva. Thomas elő is áll egy tervvel, ami eléggé logikusnak tűnik.
- Persze, kíváncsi vagyok oda miket raktak! Hű, ja persze, persze. Nézzünk szét. – mondom bólogatva és kicsit elpirulva rakom vissza a plüsst a helyére. Igen, persze, nem kéne rögtön leragadni az első dolognál, akkor lemaradunk minden másról. De egy kis kislányos viháncolás a plüssöknél még nekem is belefér, nem? Engedelmesen visszacaplatok a fiúhoz, majd elindulunk kifelé az udvarra.
Rögtön kiderül, hogy az ötlet fenomenális volt, hiszen itt kint élő állatok is vannak! Kutyusok puszikat osztogatnak és ó jaj ne, ott börtönbe vannak zárva. Ez ismét fogva tartja a figyelmemet egy időre. A kutyapuszis stand nem annyira, elég egy pillantás, hogy eldöntsem, oda beállok párszor.
- Ha kiváltjuk őket, akkor utána egész délután a mieink lesznek? Vagy csak időre aztán visszazárják, hogy más is kiválthassa őket?
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:09
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. január 30. 08:16 Ugrás a poszthoz

Thomas

szombat délelőtt, kisállatos nap


 Akkor még jó? Az én meglátásom szerint jó is, meg nem is. Jó, mert van saját kuckója, ahova visszavonul és békén hagyja mindenki. Jó, mert csak egy emberhez kell alkalmazkodnia. És rossz, mert csak ők ketten vannak. Rossz, mert kimarad a random navinés éjszakázásokból. De úgy tűnik, hogy ő még mindig jóként könyveli el. Mondjuk a múltja miatt ez nem is annyira meglepő.
- Nem ijednék meg, tudnám, hogy nálad van. - valószínű, hogy ha állandóan elérhető közelségben lenne a fiú, akkor Beni sem ilyen kitörő örömmel fogadná minden egyes alkalommal. Miután megszokná, hogy nagyjából bármikor láthatja valószínű, hogy visszatérne minden a rendes kerékvágásba, és nagyon nagyon sokszor szuszogna mellettem a takaró alatt a kisállatka. De feleslegesen azon túráztatni az embernek az agyát, hogy mi lenne ha. Nincs ha, ez van ami.
Most éppen a plüssök vannak teljesen a látóteremben és a gondolataimban. Thomasból nem váltják ki ezt a lelkendezést, amit belőlem, de végül is nem is igaziak. Őt az igazi állatok jobban lázba hozzák. Hamarosan azt is látunk majd, mert hagyom magam elvontatni a puha birodalomból.
- Bocsi, kérdeztél valamit? Nem hallottam rendesen. – ugrik be, hogy hallottam, hogy valamit mondd, de egy szót se sikerült megértenem belőle. Talán nem tart érte totál dinkának, meg olyannak, aki nem figyel a másikra. Figyelek én, csak kicsit elterel ez meg az. Lehet, hogy ezt meg majd nekem kell megismételni, annyira belelendül a csodálkozásba. Elmosolyodom a dolgon, ez az, ez olyan Thomasos. Ez az új összeszedett, határozott és jól szervezett arca nekem még egy kicsit új.
- Jó, meg azt is, hogy van-e valami szabály az egy személy által maximálisan kiszabadítható blökikre. Biztos van, nem lenne fair, ha egy egész falka rohanna utánunk délután, másnak meg nem jutna egy kutya sem. – bólogatok az ötletre. Pedig nekem tetszene, ha minden kutyát kiengednénk. Mind biztos nagyon örülne, és el lennénk halmozva kutyapuszival, farokcsovival, praclikkal a mellkasunkon. Olyan hálásak tudnak lenni!
- Mi választjuk ki, hogy melyiktől kérünk puszit, vagy az éppen felszabaduló kutyustól kapjuk? – kérdezek a nyakamat nyújtogatva miután beállunk a hosszú sorba. Egyelőre ez a két terület van itt kinn, amiről kiderül, hogy pontosan mi csoda. A nagy kör alakú téren még csak most kezdenek el mozgolódni az emberek. Gondolom valami állatsimogató-szerűség lesz. Vagy pónin lehet majd lovagolni. Vagy majd meglátjuk.
- Tényleg, te a suli újságnál vagy, nem? Erről is írsz, vagy itt nem a sajtót képviseled? – dobok be egy témát, amiről csak ködös információim vannak. Mintha láttam volna egy példányt, amit valaki olvasott és megjegyezte, hogy Thomasnak ehhez is köze van.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:10
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 2. 16:11 Ugrás a poszthoz

Thomas

szombat délelőtt, kisállatos nap


A csodacica kifejezve, hogy ő bizony valóban egy felsőbb létforma, és mindig azt csinál és akkor amikor kedve van, úgy dönt, hogy ő köszöni szépen, de nem kér a kutyákból, és egyéb állatfajtákból, amiknek ő már érzi a szagát. Egy dörgölőzés mindkettőnk lábához, majd egy hangos nyávogás után gyorsan odaszökken egy kellően terebélyes fához az udvaron, pár ugrás, és már fenn is van. Összetekeredve pislog le a sok nyüzsgő emberre és állatra.
Örülök, hogy így tett, legalább nem kell azon aggódnom, hogy rálépnek, vagy, hogy egy kutya fel akarja falni. Most legalább nyugodtan végig tudom gondolni, hogy hogy is magyarázzam el a Dunakavics fantasztikus voltát.
- Ősrégi magyar édesség. Pörkölt földimogyoró van cukorkába bundázva, többféle színűek, és nagyon de nagyon finomak. Lehet, hogy elsőre kicsit furcsa annak, aki még nem kóstolta ez a kombináció, de hidd el, megéri megkóstolni. – ajánlom nagyon is a finomságot neki, maximum úgy jár, mint én a teával: rájön, hogy nem neki való. Attól még megéri megkóstolni. Ha meg se próbálja az ember, akkor nem mondhatja azt, hogy nem szereti. Legalábbis én így gondolom.
Bólogatva fogadom a felajánlást, miszerint átengedi nekem az ő kutyusát, ha én inkább attól szeretnék kapni. Kedves tőle. Igazából mindegy, hogy melyik kutyus, a bevert képű összes foga csálén kiálló bulldog is ugyanúgy tud puszit adni, mint egy labrador, vagy bernáthegyi. Vagyis, elvileg mindegy, viszont most feltűnik egy különösen furcsa küllemű kutyus. Szőr szinte semmi sincs rajta, kigúvadó gülü szemek, és valahogy az ő asztalkáját inkább kihagyják az emberek. Egy pillantás elég, hogy tudjam, őt akarom megörvendeztetni.
- Szívesen kapok én bármelyiktől, de nézd csak: ott azt a csufit. Szegényke csak vár és vár, de alig megy oda valaki. Tőle szeretnék puszikat! – mutatok oda. Már ennyi is elég a szóban forgó ebnek, hogy boldog farkcsóválásba kezdjen. Az egész kis teste beleremeg ebbe a mozdulatba, én meg úgy érzem magam, mintha, hm nem is mintha tuti hogy belezúgtam ebbe a kis fickóba. De szívesen megtartanám!
- Tök szupi! Gratulálok! Ezek szerint akkor nem csak a többieket irányítgatod meg ilyesmi, hanem te is írsz. – kicsit felviszem a hangom a mondat végén, jelezve, hogy nem vagyok biztos a dologban, és megerősítést várok, hogy jól gondolom-e.  Gyorsan el is határozom, hogy megkeresem az újság utolsó számát, hátha van benne tőle cikk. Kíváncsi vagyok az írói stílusára. Biztos szórakoztató.
Ahogy egyre jobban halad a sor, úgy lesz egyre több ember a rendezvényen. Hiába sok diáktársamnak túl korai a kezdés, mondhatni hajnal az ő szemükben. Valószínűleg hozzájuk igazodnak a pacisok is, ugyanis most feltűnik pár felnyergelt ló, és éppen próbálják őket egymástól megfelelő távolságban elhelyezni. Egy pejnél és egy almás deresnél ez eléggé nehézkes, mivel folyton össze akarnak balhézni. Van, amelyik mögé kis kocsi van téve, de van amelyikre fel lehet ülni. Futószárat egyelőre még nem látok.
- Lovagolunk is? – kérdezek rá, hiszen nem tudom, hogy mi a véleménye erről. Én személy szerint már ültem lovon, igaz, csak futószáron. Jó élmény volt, de ha ő inkább csak kocsikázna, nekem az is jó. Mindegy, csak megsimizhessem őket.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:10
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 4. 18:58 Ugrás a poszthoz

Thomas

szombat délelőtt, kisállatos nap



Láthatóan, és hallhatóan Thomas elégedett a kutyusos elképzelésemmel, ami nagy örömmel tölt el engem. Ha nem tetszene az ötlet neki akkor is a Csufihoz mennék, de mégis sokat jelent, hogy elfogadja, sőt mi több, megérti és szimpatizál a választásommal.
- Általános témák foglalkoztatnak, vagy inkább speciálisra szakosodnál? Biztos érdekes lehet az újság szerkesztés, és nehéz is…sok mindent figyelni, irányítani mindenkit. – hangomból a leplezetlen csodálat árad, hogy ő ezt bevállalja. Sokan nem tennék, túl sok a felelősség. Én az írói véna hiányában eleve kizárt, hogy újsághoz menjek „dolgozni”. Az olvasásukat sem viszem túlzásba, inkább vagyok könyv párti.
A pacik felfedezése kiűz a fejemből minden mást, csupán gépiesen teszem a lábaimat egymás elé. Vágyakozva nézem a kecses állatokat, a hosszú lábaikat, amik annyira törékenyek, mégis oly gyorsaságra képesek. Ebben teljesen megfelelek az általánosításoknak miszerint a lányok odavannak a lovakért. Ha a szabad ég alatt lennének, egy mezőn, ahol se egy kantár, se egy zabla, se egy kerítés…nos valószínűleg ott csak guggolnék a fűben és csodálattal a szememben nézném őket.
- Az egyetlen parás dolog a lovon ülésben, hogy magasan vagy. Amikor így nézed őket, akkor nem is tűnnek olyan magasnak. De azok. Ott ülsz, a ló lefelé tartja a fejét ahogy megy…szinte a semmi tart vissza attól, hogy rossz lépés esetén előre ess. Én ettől féltem, amikor a sulis kiránduláson felültünk rájuk. Ledobni elég ritkán dob le egy ló, ilyen helyen meg pláne. Ide csak a halál nyugodtakat hozzák, akiket nem zavar a sok ricsaj. – magyarázom neki megnyugtatásképpen amikor meghallom a bizonytalanságot a hangjában. Pillantásom közben ide-oda vándorol a fiú és a lovak között, néha el-elmosolyodom, ahogy felidézem az emléket. – Viszont iszonyat kényelmesek, és nem olyan instabil, mint amikor egy darab fán ülve repkedsz. De ha nem gond, akkor én azért szeretnék odamenni és megsimogatni meg megpaskolgatni őket.
Kicsit félszegen „kérem” meg a fiút, hogy azért ne teljesen hagyjuk ki azt se. Abból amit elmondott ugyanis nem derül ki, hogy mi a bizonytalanság oka. Az is lehet, hogy fél tőlük. Sokan félnek tőlük, nincs abban sem semmi. De nyilván nem erőltetem rá a dolgot. Erről viszont beugrik valami, amiben tanácsot akartam kérni tőle már egy ideje.
- Thomas, ha van egy félelmed, akkor azon szerinted, hogy a legjobb felülkerekedni? Szembesítéssel vagy esetleg valamilyen lelkis segítséggel? – nem merem kimondani, hogy szakemberre gondolok, azt meg pláne nem, hogy pszichológus a konkrét megnevezése. Sokan vannak körülöttünk, és nem igazán szeretném a fél falu füle hallatára azt a felvetést tenni, hogy dilis vagyok.
- Hajrá! – egy gyors lapockaveregetéssel bátorítom a fiút, aki már szinte repül is a kutyus felé, a jól megérdemelt puszijaiért. Na nem mintha szüksége lenne a bátorításra. Hamarosan már fel is hangzik a boldog kacagása, majd biccent egy kisegítő emberke, hogy szabad a pálya nekem. Rámutatok a csúnyácskára, aki már teljesen feladta, hogy bárki is menne hozzá, a sor legvégére. A srác magyaráz valamit, hogy őt nem ajánlja, mert ugrál. Egy legyintés tőlem, egy érme landol a többi között, és már ott is guggolok a kutyus előtt. Látom a tekintetében egy pillanatra átsuhanni a meghökkenést, majd a reményt, végül mindezt elmossa az öröm. A kis jószág annyira izgatott, hogy a megsimogatása is komoly gondot okoz, aztán, hűen az elhangzott figyelmeztetésre már ugrik is. Kicsi tappancsok a térdemen landolnak, a nyelve pedig végre eléri az arcomat. Én vidáman felkacagok, ő pedig boldogan hol szűköl, hol vonyít. Aztán a hátára dobja magát, feltárva nekem a pociját. Az idők végezetéig el tudnék itt lenni, de sajnos nem tehetem.
- Annyira cuki vagy! Ne hallgass a többiekre, csak irigyek. Te vagy itt a legszebb! – súgom a kicsinek, elhalmozva a buksiját puszikkal, majd összeszoruló szívvel elsétálok tőle. Nem nézek hátra, felesleges, tudom, hogy szomorúan néz utánam. Mire odaérek a mosdótálhoz szemeimet ellepik a könnyek.
- Ez nagyon, hm, intenzív volt. – mondom, mintegy magyarázatképpen. Egyszerre vagyok boldog, és szomorú. Gyorsan megmosom az arcom én is, mire végzek a szemem már újra teljesen tiszta a szám pedig mosolyra görbül.
- Akkor most? Kutyaszabadítás, vagy pacizás? – kérdezem meg tőle, de a válaszig el sem jut szegény, mert rögtön egy új dolgot fedezek fel. A lovas résznél hirtelen rengeteg ember lesz, de a lekerített rész másik felében. Akkora tömeg van, hogy semmit nem lehet látni tőlük. Azonnal fel is keltik a kíváncsiságomat.
Ott meg mi lehet? – kérdezem költőien, majd nyúlok Thomas karja felé jelezve, hogy menjünk oda és nézzük meg.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:10
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 10. 16:04 Ugrás a poszthoz

Thomas
szombat délelőtt, kisállatos nap


Az egyik pillanatban még elcsodálkozom azon, hogy fogalma sincs miről írna, a másikban meg már kissé eltátott szájjal hallgatom a felnőttes felfogását. Nyilván nem vártam pontos téma megjelöléseket, de azt azért általában le szokták tudni szögezni az emberek, hogy mi az, amit ezer százalék nem akarnak. Mint én meg a sport.
- Igazad van és ahogy hallom neked megy. – mosolygok rá, ismét megfogadva magamnak, hogy szerzek egy Thomas előtti és egy Thomasos újságot, hátha rögtön szembetűnik a különbség. Tehát egy újabb út vár rám a könyvtárba.
Én persze teljesen fellelkesültem a lovaglás gondolatától, de hiába a magyarázatom, Thomast nem igazán ragadja magával az ötlet. Valószínűleg rosszul fogalmaztam, hisz oké eléggé fura érzés hogy nincs előtted semmi tulajdonképpen, de ledobni nem fognak, szóval elég hamar napirendre tér efölött az ember, főleg ahogy elindul vele az állat.
- „Szerintem élni kell az ilyen lehetőségekkel.”  Kipróbálod, legfeljebb …. – kezdem el idézni az előbbi szövegét, jelezve, hogy nem csak a szerkesztőségi dologra igaz ám. A mondat végét egy hatalmas vigyorral zárom, hogy tudja csak tréfálkozom vele. Nem fogom telesírni a párnámat, ha nem mászik fel egy lóra.
- Remélem van ott valami pacinasi is, amivel meg lehet őket kínálni. – állok át az egyik lábamról a másikra, igyekezvén a legjobban helyezkedni, hátha meglátok egy ilyesmi dobozkát ott. Sikertelenül, valaki folyton takarja a kilátást. De majd ha odamegyünk úgyis meglátom.
Homlokráncolva hallgatom a komoly témával kapcsolatos véleményét, őszintén szólva nem sokat segít az elhatározás elősegítésében az amit mond. Aztán elkerekedik a szemem, amikor oda ér, hogy ő járt pszichológusnál. Neki segített a beszélgetés, bár még nem jutott közelebb a félelmei leküzdésében, de akkor is előrébb van, mint volt. Ez az információ legalább közelebb terel a döntésemhez. Bólintok egyet, majd újra végiggondolom a hallottakat.
- Nem volt még rá lehetőséged? Vagy nem is nagyon kerestél? – kérdezek rá a késlekedésére. Nem firtatom, hogy ugyan mi miatt megy ő oda, mitől tart, ezek nem igazán rám tartoznak. Jó igazából az egész nem tartozik rám, az se amire kérdezek. Viszont talán a feleletéből le tudom szűrni, hogy mennyire is tud hasznos lenni egy ilyen csevej a szakemberrel.
Egy kicsit tétován és hallgatagon teszem meg az utat a lovak felé,  a kutyusosdi után kell némi idő, hogy újra visszazökkenjek a normális lelki kerékvágásomba. Érzékeltem, hogy Thomas is elérzékenyült tőle, ami annyira nem is meglepő, amilyen csupaszív ez a fiú. De nem mondok rá semmit, jobb ha nem teszem, mert a végén még sírva fakadok. És nem sok kedvem van tesztelni, hogy vajon mit kezd egy bőgő lánnyal. Valószínűleg teljesen zavarba lenne tőle, mint a pasik többsége. Legalábbis így hallottam.
- Az egy mini unikornis?! Egek! De furi! – csodálkozom el a pici lószerű állaton, amit végre én is látok. Láttam már képeken unikornist, többször is, de valahogy a valóságban nem ugyanolyan. És persze itt is nagy a tömeg, így a sima lovak felé kanyarodunk, miután kellően kicsodálkoztuk magunkat a furcsa szerzeten. Részemről inkább beállnék még egyszer a kutyapuszis standhoz, bár még a benti dolgokat sem néztük meg rendesen. Persze a pacik is megkapják maximálisan, ami nekik jár, sőt! Az egyik pej akkorát lök Thomason az orrával, hogy azon mindketten jót nevetünk. Őpacisága keveselte a simogatást, amibe részesült. Arcunkon boldog mosollyal fogjuk hát közre a repetázni vágyót, hogy mindketten simogathassuk a nyakát, meg persze azt a szép fejét. Az állat elégedetten horkantva lép végül odébb tőlünk, mi pedig indulunk tovább a sittesekhez. Itt már nem foglalkozok azzal, hogy kihez jutok oda, de úgy néz ki nekem a kistestűek jutnak ma. Ez most egy fajtatiszta, törpe tacskó. Thomas persze most is nagyobb jószághoz jut, a Staffi akkora nyelvcsapásokkal jutalmazza a megmentőjét, hogy csoda hogy fel nem borul a fiú. Leguggolok a tacsihoz, hogy el tudjon érni engem, na meg persze én is őt. Ezt a pillanatot választja Benito, hogy lemásszon a fájáról és újfent csatlakozzon hozzánk. Egyik kutya sem foglalkozik vele, teljesen leköti őket a szabadság érzése. Ezzel a két plusz fővel jutunk vissza az épületbe, látunk neki a finomságoknak, és persze elhalmozzuk a két kutyust nekik való csemegékkel is.
- Sajnálom, neked itt nincs finomság. Hazafelé majd fogunk pár szitakötőt, jó? – simogatom meg az ölembe telepedő sárkányleopárdot. Jó dolog egy kutya, több kutya még jobb, de nekem azért csak ez a csodacica a favorit. Egyik kezemmel őt simogatom, a másikkal a tacsit, ilyenformán nem jutok túl sok dunakavicshoz, de nem bánom. A boldogságom így is teljes. A fiú megfogadván tanácsomat megkóstol egy szemet a különleges csemegéből. Majd még egyet, majd még egyet egyre nagyobb mosollyal az arcán. Sejtettem én, hogy ízleni fog neki. Felszabadítom az egyik kezemet, hogy megkóstoljak egy tejkaramellának tűnő valamit. Az íze hasonlított is rá, azonban hogy ez nem mugli finomság volt az is biztos, legalábbis a mugli dolgoktól nem szokott füst előtörni a füleimből. Ezen persze jót kacagtunk a fiúval, majd felfedező útra indulunk a benti részen is. Hamarosan visszajutunk a kedvenceimhez – a plüssökhöz. Gyorsan meg is veszem azt a cuki cicusosat, amit kinéztem. Na nem mintha szükségem lenne egy plüssre, de jó célt szolgálok vele, hát miért is ne.  A felszereléses standnál  Thomassal jókat nevetve tréfálkozunk a különféle kutyaruhákon, hogy melyiket melyikre kéne feladni, meg miknek lehetne beöltöztetni őket, amíg egy hangosbemondó nem kéri a figyelmünket. Eredményhirdetés. Egy pillanatra el kell gondolkoznom, hogy miről is van szó, aztán ugyanolyan izgatottan várom én is, hogy melyik kisállat-gazdi páros nyeri el a legjobbnak járó díjat. Mire lehuppanunk az egyik alacsony asztalka mellett már ki is derül, hogy egy cicás lány lesz végül a nyertes, hatalmas tapsvihart is kap, amibe persze én is beszállok. Aztán megáll a kezem a levegőben, amikor a különdíj kerül sorsolásra.
- Nyertünk?! – suttogom, bár ha kiabálnám se hallaná meg senki a tapstól, amit ezúttal Benito és én kapunk. Thomas még lelkesebben száll be a tapsba, mint az előbb, hangosan éljenez és gratulál nekünk. Félszegen elmosolyodom, majd a zsűrihez sétálok, hogy átvegyem a nyereményünket. Visszafelé az utolsó pár lépést már szinte szaladva teszem meg, megkönnyebbülve, hogy nem estem hasra a rengeteg figyelő szempár láttára. A taps és a hurrázás szépen lassan elül eddigre és mindenki napirendre tér a dolog felett. Leteszem közénk a kosárkát, hogy mindketten meg tudjuk nézni mik vannak benne. Rengeteg szuper cucc van benne, a jutifaliból rögtön  dobok is egyet Beninek, ő vízbe zárja, majd elereszti és jóízűen csámcsogva befalja azt. Amikor az esőkabátkát kiveszem akkor összenézünk Thomassal és mindketten nevetni kezdünk. Biztos írtó cuki lesz benne a sárkányleopárdom, ha egyszer sikerül ráadnom.
A hangosbemondós felhívja a figyelmünket, hogy az esemény a végéhez közeledik, amit szomorúan vesz tudomásul mindenki, sokan már kifelé indulnak, vannak akik még gyorsan kiszaladnak hogy ezt vagy azt megnézzenek még. Mi is felállunk, hogy visszavigyük a kutyáinkat az udvarra. A ketrecek már nagyrészt elszállításra kerültek, a kutyák pórázra kötve várják, hogy mehessen végre sétálni az őket gondozókkal. A mi két ebünk még megszeretget minket, ami eltart egy darabig. Láthatóan megkedveltek minket, sőt a staffi határozottan vágyakozó pillantásokat vet a fiúra mielőtt odaszaladna többiekhez, jól nevelten.
Fülig érő szájjal, endorfinnal teljesen feltöltve hagyjuk el a kisállatos rendezvényt. Kérésemre Thomas még megmutatja, hogy hol is vannak azok a kandallók, amiken át lehet közeledni – ámuldozok is egy sort, hogy komolyan képes ebbe beleállni valaki és eltűnni az ijesztő semmibe - , majd elköszönés közben a kezébe nyomom a sárkányleopárdos csokit, amit kaptunk.
- Tessék, hogy neked is legyen egy csodacicád. – rámosolygok a fiúra, majd gyorsan odahajolok, egy puszit adok az arcára, aztán egy ’köszönöm a szép napot’ elhadarása után már sarkon is fordulok és Benito kíséretében kilépek a hivatalból. Nem nézek vissza, hogy vajon Thomas még ott áll-e, meglepetten néz-e, vagy már el is tűnt az ijesztő kandallóban. Odakinn felgyorsítom a tempót, és Benitoval versenyt futunk a kastélyig. Ő nyer, mint mindig.


//game over, köszönjük a határidő kitolását Wink //

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:10
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 16. 19:00 Ugrás a poszthoz

Izabella

"barátságos" kviddicses napon



A fejembe továbbra is sugárzó fájdalommal vetekedve próbálom felmérni a környezetemet, egyre többet és többet felfedezek belőle. Példának okáért megjelentek a hangok is. A lepedőn súrlódó kezem hangja volt az első, ahogy próbáltam megmozdítani a teljesen érzéketlen végtagot. Majd jött sorba a többi is, folyadékok lötyögése, nyögések, jajgatások, kiabálás, sietősen lépkedő cipők surrogása a padlón. Közeledő léptek méghozzá.
- Hol? – nyögök ki egy újabb szót, majd igyekszem egy picit feljebb emelni a fejem, hogy lássam is, mi a helyzet. Egy nő sziluettjét veszem ki, de a meggondolatlan mozdulattól nem sikerül rendesen fókuszálnom. Egy újabb nyögés kiséretében visszaeresztem a fejem a párnára már-már feladva, hogy megtudok bármit is. Vagy hogy javulna a fájdalom. Vagy, hogy valaki egyáltalán észrevenné, hogy itt vagyok én is, és még élek. Bár a hangok alapján ez nem éppen egy hullaház.
És ekkor, amikor már minden reményem elszállt, akkor meghallottam az előbbi hangot, ezúttal sokkal közelebbről. Kinyitom újra a szemeimet, és igen, az ágy lábánál ott is áll egy mosolygós csupa fehérbe öltözött nővérke. Vagyis medimágus, nővérkék a mugliknál vannak. Rögtön leesik, hogy az előbb nem az én ágyamnál volt, csak valahol a közelemben.
- Én…otthon….olvastam. Fejem, karom. Én…hol? – minden egyes szó komoly fájdalmat okoz, de muszáj valamit kinyögnöm, hogy tudjon segíteni. Ezek szerint valahol valamelyest csak elláttak, ha nem látszanak már ki a csontjaim. Világosan emlékszem ugyanis az elsötétülésem előtt a karomból kiálló csontokra. Aztán jött még egy bukfenc, puff a fejre, és paff töksötét mostanáig.
Mindenesetre az már világos, hogy valami kviddics meccs volt, és a többiek ezért vannak itt. Na igen, brutális egy sport az, nem véletlenül nem a kedvencem. Alig láthatóan megrázom a fejem, a papírzacskóra, nincs hányingerem. Tulajdonképpen ma még nem is ettem semmit. A hölgy már tovább is szalad, nem irigylem szegényt, biztos reggel óta lót-fut. Csak reménykedni tudok, hogy az a fájdalomcsillapító hamar ideér, remélhetőleg akkor el fogom tudni mondani rendesen, hogy mire emlékszem az ébredésem előtt.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 18. 14:39 Ugrás a poszthoz

Thomas



Végre megint elérkezett ez az időszak is, amit a diákság többsége ki nem állhat. Én viszont szeretem: a vizsgaidőszak. Persze ilyenkor mindenki feszült, egy kicsit én is, de jó érzés megtudni, hogy mennyit fejlődtem, mennyi mindent tanultam meg. Na meg, hogy mik a hiányosságaim még. És mivel épp az önismeret vizsgámra készülődés szünetében vagyok, így naná, hogy ezen agyalok a kastély falai között sétálgatva. Lábaim maguktól hoznak, nem is nagyon figyelek oda, hogy merrefelé járok, így nem igazán tudom, hogy jutottam el erre a helyre.
Az eddig mormolt definíciókat most felváltja egy váó, ahogy rájövök, hogy itt mulatozó emberek vannak a festményeken. Meg is állok az egyik előtt, amelyiken egy boros poharat egyensúlyoz egy púderes pacák az orrán. Érdeklődve tanulmányozom, azon drukkolva, hogy ejtse el, amikor hallom a megszólítást. Összerezzenek, mint akit valamin épp rajtakaptak, annyira hirtelen és annyira hangosan érkezik a hang. Oldalra fordulok, ahol a fiút sejtem, de ő még csak a folyosó felénél jár, és onnan árasztja felém a szokásos vidám hangulatát.
- Szia Thomas! - felelem neki, elég hangosan ahhoz, hogy hallja is, amit mondok. Ennek ugyan nem örül mindenki, legalábbis a mellettem a könyveibe merülő lány csittegő reakciója erre utal, de nem nagyon zavartatom magam. Ha nem tetszik neki, akkor menjen a könyvtárba, ott csend van!
- Asztrológia? Az nem volt olyan rossz! - mondom bólogatva. Legalábbis nekem tetszett a vizsga belőle, szívesen újracsinálnám az önismeret helyett. Még pár lépés és már előttem is van a fiú, így már nem kell a hangunkkal bezengeni az egész helyet.
- Túl vagyok már pár vizsgán, ma csak Önismeret lesz, de az csak délután. Már untam a magolást, úgyhogy bepakoltam a taláromat a táskába és mászkálgatni kezdtem. – válaszolom neki, megrándítva a vállamat, amin a táskám lógott. Lehet, hogy kicsit nehézkes lesz pulcsi-ruhámra felvenni, de biztos megoldom valahogy.
- Szerinted mikor ejti el azt a poharat? – súgom oda Thomasnak a kérdést, a fejemmel a portré felé bökve. Nem merem túl hangosan megkérdezni, a végén még meghallja a zsonglőrködő alak és elrontja a mulatságomat.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:11
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 19. 08:46 Ugrás a poszthoz

Thomas



Meglepődöm a vallomáson, miszerint ő nem igazán szokott tanulni. Vannak olyan szerencsések, akik első hallomásból megjegyezik az egész tananyagot, de én nem tartozom közéjük. Sose tartoztam. Igaz, hogy a mugli sulikba nem vittem túlzásba a tanulást, nem akartam kitűnni semmivel sem. Itt sem szeretnék mondjuk, csak éppen érdekel, az amit tanulunk. Általában.
- Azokat szoktam tanulni, amik nem mennek annyira. Vagy, amitől félek. A többit úgy is megjegyzem, maximum a pálcamozdulatokat kell gyakorolni egy kicsit. – felelem neki némi fáziskéséssel, hisz ő már a zsonglőrt nézi. Na nem mintha nem lennék biztos abban, hogy hallja amit mondok. Nem igazán osztom a véleményét, már csak azért sem, mert nagyon unalmas lehet egész nap és egész éjjel borral teli pohárral zsonglőrködni, előbb utóbb biztos szomjas lesz a mutatványos.
- Ahha! Ráérek! – mosolyogok a fiúra, és ő már indítványozza is, hogy miket csinálhatnánk. Na nem mintha nagyon csábítani kellene ezekre, mindegyik opció jól hangzik, főleg ebben a sorrendben. A sok ücsörgéstől úgy is elzsibbad az ember, akkor lehet sétálni.
- Egész nap a tiéd vagyok, max egy fél órát leszámítva amíg vizsgázom.  Ha definíciós, tesztelős lesz a vizsga akkor tíz perc alatt megvan, de ha mondjuk magamat kell elemezni, akkor meglesz az a fél óra. Előbb elemezném ki azt a csoportot ott, mint magamat. – mondom fejcsóválva és már el is indulok az előbb mutatott párkány felé. Mivel nálam van minden, ami kellhet, így aztán tényleg nem kell visszamennem a szobámba sem, enni tudunk menni együtt is, szóval ha szeretné akkor akár tényleg egész nap elidőzhetünk valamerre. Leejtem a táskámat a földre, hogy ne foglalja a helyet a párkányon, majd háttal állok az ablaknak, megtámaszkodom és felhúzom magam rá. Persze a mozdulattól a szoknyám feljebb csúszik, de még így is jócskán a jóízlésen belül vagyunk. Picit hátrébb csúszom, keresztbe teszem a lábamat – hiszen anyukám azt tanította, hogy ha már szoknyát, főleg rövid szoknyát vesz fel az ember lánya akkor ne úgy terpeszkedjen mint egy fiú – és nekidőlök az ablaknak. Elégedetten látom, hogy van még hely mellettem, hogy Thomas is kényelmesen elférjen, ha tényleg ő is fel akar ülni ide.
- Majd sétálhatunk is, hátha találunk valahol egy zeneszobát. – már már lassan ott tartok, hogy kérvényezem, hogy lehessen saját zongorám egy eldugott zugban, annyira hiányzik, hogy játszhassak. A konyhai főzőcske is hiányzik, de az azért fura lenne, ha leosonnék a házimanókhoz egy kis saját házikosztért. Bár ők biztos örülnének, ha ennyivel kevesebb dolguk lenne.
Unalmas lehet egyedül róni a sötét folyosókat. Mondanám, hogy elkísérlek, de… - vonok vállat. Ő is tudja, hogy lehetetlen, vagy legalábbis nekem tilos, őt meg nem akarom bajba keverni. Majd talán egyszer kiosonok. Hirtelen felvidulok, ahogy eszembe jut valami. – viszont ha gondolod kölcsönveheted Benit, tuti boldogan sétálgatna veled, vagy a kapucnidba vagy a válladra telepedve szunyókálna.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:11
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 19. 20:11 Ugrás a poszthoz

Thomas



A festményalak úgy döntött, hogy inkább szomjas, és elég idei szórakoztatta már az egyébként is tovább induló közönségét, úgyhogy gyorsan lekapja az orráról a poharat és két kortyra eltünteti a vörös folyadékot. Ha nem egy festményről lenne szó, akkor lehet hogy elszórakoznék vele egy kicsit, de valahogy kétlem, hogy bele tudnék nyúlni egy lerajzolt, lefestett, lefotózott, szóval nem valódi dologba. Igazából nem is bánom, hogy kiürítette a poharát, elég erőteljes illata volt annak a bornak. Furcsa, hogy érezni lehet.
- Te fogod elsőnek megtudni, ígérem. – mosolygok rá a kérését hallva. Mivel úgy néz ki, hogy megdumáltuk hogy megvár, amíg vizsgázom, így tuti hogy azzal fogok kirobbani az ajtón, hogy elhadarom mi volt, na meg hogy miért tartott annyi ideig ameddig. Aztán gondolom el is fogjuk felejteni az egészet és valami sokkal kellemesebb időtöltés után nézünk. A vizsgák kibeszélése is kellemes tud lenni, de nem kétlem, hogy tudunk mi annál jobbat is. Egy egész nap együtt Thomassal! Van ennél jobb?
- Vagy bármi olyan helyet, ahol van egy zongora vagy szintetizátor. Vagy tudod, mit? Teljesen mindegy mi csak zenét tudjak belőle csiholni. – magyarázok neki egy kicsit kitekeredve. Neki könnyű, felém fordul, nem kell szoknyával meg hasonlókkal bajlódnia, mint nekem. Kezdem átkozni a buta gondolatom reggel, hogy ezt veszem fel. De valahogy egy ideje tetszik a szoknya gondolata, amit hosszú hosszú évekig mellőztem a ruhatáramból. Amennyire tudok azért felé fordulok, de már most látom előre, hogy hamar el fogok így zsibbadni. – Odahaza van egy zongorám, kicsi korom óta nem telt el pár napnál több, hogy ne játszottam volna rajta. Ide nem hozhattam el, szóval… Az hiányzik a legjobban a mugli életemből. Na meg a saját szoba! Még most se tudom teljesen megszokni, hogy vannak szobatársaim. Pedig Danka nagyon jófej, nála jobbat nem kívánhatna az ember, Danát meg szökő évente ha látjuk.
Sóhajtok egy nagyot szinte már lemondóan. A szoba kérdésen nem tudok változtatni, a zene részén meg, hát már arról is kezdek lemondani. Thomas nem is tudja, hogy milyen oltári mázlista, hogy nem a kastélyban lakik. Neki saját szobája is van, és tuti ha akarná akár egy egész zenekari kelléket tarthatna.
- Meg persze rendbontókkal. – vigyorgok rá szinte már cinkosan. Az odáig rendben van, hogy összefut másokkal, de gondolom ez is úgy van, hogy meg van határozva, hogy mettől meddig kell őrjáratoznia. És csak ott. Na ez nekem unalmas lenne. Ha már éjszaka „dolgoznom” kéne a rendfenntartáson akkor én szeretnék oda menni ahova én akarok. Ezért sem lennék jó prefektus.
- Komolyan! Csak majd hozd vissza a klubhelyiségbe, hogy ne kóvályogjon egyedül a kastélyban. – ezzel legalább sikerül majd kárpótolnom a sárkányleopárdot is, akit „otthon”hagytam ma. A vizsgákra nem szeretem elvinni magammal, rendszerint valami rosszaságon töri a fejét. LLG vizsgán például folyton összevizezte a papíromat. Igazán mókás volt a fele időt szárítgatással tölteni. Remélem nem bukok meg miatta.
- Szoktál valamiféle ünneplést csapni, miután túl vagy az egészen? Megjutalmazni magad valamivel, hogy ezt is túlélted?
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. február 27. 16:07 Ugrás a poszthoz

Thomas



Tudhattam volna, hogy rögtön őt kellett volna megkérdezni, és nem össze-vissza bolyongani a kastélyban. Ahogy megosztom vele a legnagyobb óhajomat, máris tudja a megoldást, és elmondja, hogy hova lehetne menni. A kívánságok termében még nem jártam, nem is tudtam, hogy van ilyen.
-  Kívánságok terme? Jónak hangzik, bármivé átalakul, amit én szeretnék? Még akkor is ha soha nem jártam ott? Vagy ha teszem azt egy tízméteres csokitortát szeretnék, akkor az is megjelenik benne, ehető változatba? Vagy odáig nem terjed ki a varázslata? – árasztom el kérdések tömkelegével a segítőmet. Érdekesnek hangzik nagyon az a hely, főleg ha bármivé alakul, függetlenül attól, hogy ismert hely-e vagy sem. Mindenesetre a célunknak most teljesen meg fog felelni, pontosan tudom, hogy mit kérnék tőle, minden apró részletet pontosan fel tudok idézni. Azért nem sietek annyira, jelenleg pont tökéletes itt ücsörögni az ablakban, majd ha elültük a fenekünket akkor útba ejthetjük. Meg is osztom vele az elképzelésemet.
Majd megnézhetjük később.
Egy darabig fészkelődök, aztán úgy döntök kipróbálom az elképzelt pózt, és háttal helyezkedem a falnak. Így legalább szemtől szembe vagyunk Thomassal, ami sokkal kellemesebbé teszi a beszélgetést. A lábaimat meg szépen keresztezve kinyújtom a párkányon, éppen hogy elfér a fiú mellett. Furcsa, de ettől sem tör ki a frász, hogy beszorult így az ablak és a hozzáérő lábaim közé. Hihetetlen, hogy mennyi mindent meg tudott változtatni bennem, bár mások közelsége még mindig nem elviselhető számomra.
- Sejtem, főleg azok után. – mosolygok én is, egyrészt a vigyorát látva, másrészt mert végre kényelmesen ülök. De inkább a jókedvét látva, az mindig fel tud dobni. A mosolyom marad, de a felvetést hallva kis híján kinyögöm az első eszembe jutó dolgot: He? Szerencsére azonban az utolsó pillanatban visszanyelem a felettébb értelmetlen megnyilvánulást, amit a megdöbbenésem okozott. Amit olyan öröm vált fel, hogy legszívesebben ugrándozva a nyakába borulnék, nos, körülbelül a fél iskolának.
- Szívesen átmegyek. – bármikor – Még soha nem voltam egy suli társamnál se. Úgyhogy majd igyekszem jól viselkedni. – vigyorom szinte a fülemig ér, biztos hogy mindenre úgy rá fogok csodálkozni, mint egy kisgyerek a világra. Ha az embernek saját szobája van, akkor az az ő kis birodalma, amibe hatalmas nagy megtiszteltetés bebocsájtást nyerni. És Thomas érdemesnek tart, hogy bepillanthassak az ő bensőséges kis zugába, engem! Eddig is ilyen gyönyörűen sütött a nap, vagy csak most? Az meg pláne izgalmas, hogy nem is itt lakik, hanem … óó. A kandalló.
- Igen, helyünk az van. – felelem neki még egy kicsit a kandallós utazáson rágódva, amit végül egy vállrendítés kíséretében le is zárok magamban. Lesz, ami lesz, lesz ahogy lesz. Nem lesz gond.
Csak hárman vagyunk szobánként, szóval elég tágas terünk van. Ha meg nem lenne, vagy nem jönnék ki jól a szobatársakkal, akkor még ott a klubhelyiség, vagy ezernyi rejtett zug. Megválaszthatjuk? – kérdezek vissza meghökkenve. Tényleg?
Hát, azt látod nem tudom, anno nem az iskolakezdéskor jöttem, hanem később, így gyorsan az igazgatóiba átestem a beosztáson, megkaptam az órarendem, a körletet már nem is tudom, hogy ki mutatta meg. A szobát is megmutatták, hogy ez lesz az enyém, és ennyi. Szóval én nem választottam semmit. – valószínűleg őket választottam volna mondjuk, tehát végül is minden oké.
- Fiúk lányok vegyesen, vagy ez csak fiú otthon volt? Gondolom voltak gonoszkodóak is. – érdeklődve figyelem, ahogy visszaemlékezik a korábbi életére, hiszen olyan ritkán mesél róla. Ami nem is csoda. A zsúfoltságot azt sejtettem, túl sok gyerek a rendszerben, kevés hely, sajnos alap, hogy egy nagy szobába beraknak annyi emeletes ágyat, amennyi befér. Sok mozgásterük nem is marad. Biztos vannak olyan otthonok, ahol jobbak a körülmények, bár én még nem hallottam ilyenről. Félrebillentem a fejemet szokásos módon, amikor megkérdezem egy korábban felmerült kérdésem. Csak nem akartam felhozni a témát. – Mond csak, van bármi, ami azért hiányzik abból a korszakból?
Kellemesen meglepődök, hogy van egy gitárosunk is. Ugyan nem vagyok benne biztos, hogy az a Márton, akiről ő beszél az az-e, akire én gondolok. Egyszer szívesen megnézném, ahogy játszik, bárki is legyen az. Nem meghallgatnám, megnézném. A gitározáshoz is hosszú ujjak kellenek, mint a zongorázáshoz, de valahogy nekem az sose ment. Igaz, hogy a kölyök gitáromat a sarokba is raktam, ahogy megkaptam a zongorámat. De nézni attól még szeretem az ujjak táncát a hangszeren.
- A navinés, akinek ikertesója van? Sose tudom, hogy melyikük melyik. De lassan saját bandát alapíthatnánk. A billentyűs megvan, gitáros megvan. Hiányzik még a dobos, az énekes, és a basszeres, ha Márton nem azon játszik. Melyiket vállalod be? – kérdezem tréfálkozva. Egy banda sose szerepelt a terveimben, ahhoz emberek között kellett volna lennem. Meg a hobbinál több energiát kellene belefektetni.
- Ha több rendbontót szeretnél éjszaka látni csak egy szavadba kerül, bontok én neked rendet bárhol bármikor. – ugratom tovább a fiút. Igazából csak félig tréfálkozom, még meg is tenném ha kérné, vagy szeretné, bánnám is én a büntetőmunkát. De pont úgy a jó, ahogy most van, kevés rendbontó, kevés konfliktus. Lehet, hogy a legcsintalanabb rendbontót éppen most szerveztem be mellé. Még ő se volt kinn sose éjszaka, ráadásul még mással sem volt kóvályogni. Emiatt sem merem azt mondani neki, hogy holnap hozza vissza a kastélyba a cicát, nem tudom, hogy hogy viselkedne, gondot meg nem szeretnék okozni Thomasnak.
Az is épp elég fejtörést okoz neki, hogy hirtelen váltok a témák között, szegény nem mindig tud azonnal követni. Aminek most egy levitás itta meg a levét, legalábbis ő kapott kis híján szívinfarktust. Bocsánatkérő mosolyt villantok rá, hiszen én okoztam a „felfordulást”, de ő csak legyint egyet és vigyorogva sétál tovább. A végén még mindenki megszokja, hogy mi ilyen közveszélyes népség vagyunk.
- Bocs, legközelebb jelzem ha ilyen hirtelen váltok témát, hogy ne legyen gubanc. – mondom Thomasnak nevetve amikor már kettesben maradtunk, legalábbis az ablakunknál, hiszen a folyosón azért még vannak rajtunk kívül.
- Jól hangzik. Otthon tettétek vagy moziba? – kicsit előrébb dőlök hiszen izgalmas dolgokról van szó – oké, eddig is azok voltak, de olyan jó hallani, hogy milyen szuperul alakulnak a dolgai a nevelőjével. Meg is érdemli.
- Áh, semmi érdekeset. Megtanítom magam úszni. – egy sejtelmes mosoly a szám sarkába, ennyi jelzi csupán, hogy ez igen is érdekes dolognak ígérkezik.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 18. 19:31 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers



Csöndesen lehajtott fejjel bandukolok az iskola folyosóin, szándékosan a lehető leghosszabb utat megtéve a célomhoz. Egyrészt még korán is van és nem sok kedvem van a folyosón fel-alá sétálgatni, vagy a rendelő ajtajában ácsorogni, másrészt bár önként megyek, mégse akaródzik annyira a dolog. Hosszú heteken át győzködtem magam, hogy igenis jöjjek el. Néha már el is indultam, de végül mindig visszafordultam. Végül egy különösen bátor pillanatomban egy gyorsan lefirkantott üzenetet kötöztem egy bagoly lábára és az útjára engedtem, hogy így kérjek időpontot. Azt már nem részleteztem benne, hogy miért is van erre szükségem. Legalább így már nincs kibúvóm. Ha mégse mennék el, akkor biztos, hogy nem hagyja annyiban a dolgot a doktor.

Az órámra pillantva megfordulok és ezúttal célirányosan haladok, most már nincs túl korán odaérni, bár késésben még nem vagyok. Már ez is szokatlan tőlem. Kisvártatva már a rendelő ajtajára függesztett névtáblát bámulom, mintha valami különleges lenne rajta. Vagy mintha megszólalna, és bátorságot öntene belém. Annak tényleg örülnék, de ez még itt, egy varázs-suliban sem történik meg. Elszámolok magamban tízig, majd bekopogok az ajtón, talán egy kicsit túl erősen. Legalábbis nekem túl hangosak a bebocsátásomat kérő hangok. Szinte reménykedve nézek az ajtóra - magamban skandálva a megnyugtatást, hogy nincs is itt a doki, valamit félrenéztem, vagy csak álmodtam - eltökélem, hogy várok pár percet, aztán lelécelek innen, ha addig nem jön senki.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 18. 20:27 Ugrás a poszthoz

Thomas



Egyre jobban fellelkesülök a magyarázatát hallva, hiszen ezt a helyet akkor nekem találták ki! Hogy nem fedeztem én még fel?! Bár ha megtettem volna, akkor valószínűleg állandóan ott lebzselnék, talán még az órákról is megfeledkeznék néha. A kaja kérdés nem is annyira érdekes, ha lehet bent enni, akkor szuper, ha nem, nos akkor legalább megvan a jó okom arra, hogy ki akarjak jönni.
- Hát ez csúcs! – teljes lelkesedés, csillogó szemek. Komoly nehézséget jelent nyugton maradnom, bár ezt ügyesen leplezem a helyváltoztatásommal. Thomas szerencsére nem kap frászt attól, hogy hozzáérek, nem tudnám elkerülni a dolgot így ha igen. Így viszont végre kényelmesen ülök. Az viszont határozottan furcsa, hogy érzem a teste melegét a lábamon. Mármint az a furcsa, hogy szó szerint melegnek érzem. Amióta vízmágus lettem azóta feltűnt, hogy a megszokottnál kicsit alacsonyabb a hőmérsékletem, így nyilván mindenki más meleg hozzám képest. De mivel nem szoktam érintgetni az engem körülvevőket, így ez eddig csupán egy elméleti feltevés volt. Bele se merek gondolni, hogy milyen lenne egy pyrohoz érni.
- Kell valami külön kérvényt benyújtani, vagy simán elhagyhatom a birtokot? – kérdezem meg a látogatással kapcsolatban. Eddig ugye csak otthon voltam, az gondolom rendben is van, de most egy számomra teljesen ismeretlen helyre megyek. Még mindig annyira keveset tudok az ilyen dolgokról.
- Nem? Az jó, sokáig úgyse menne. Benito örülni fog, hogy nem kell úri-macskaként viselkednie. – ami szintén nem menne, nem hogy sokáig, egyáltalán. Fel se merül bennem, hogy a meghívás esetleg nem vonatkozik a kisállatomra, hiszen Thomas annyira rajong érte. Bár ettől még a bácsikája lehet allergiás rá, vagy állatgyűlölő is. Ezt mondjuk elég nehéz elképzelni.
Követem Thomas tekintetét, ahogy kipislog az ablakon, majd nekiállok egy kicsit kidekorálni az üveget. Szerencsére egy kis nedvesség még rajta van a külső felén, így elegendő azt felhasználnom. Nem mozdítom a kezem, hiszen ezt igyekszem gyakorolni, így nagyon lassan, de biztosan a víz elkezd felfelé vándorolni, majd szétágazik, mígnem egy pici virágos képet nem ad ki. Egy újabb gondolat és már rá is fagy az ablakra, jöhet a színezés. Zöld szár, sárga maga a szirom, narancssárga porzórésszel. Nem a legtökéletesebb, de szerintem határozottan hasonlít egy nárciszra. Mire elkészülök vele, addigra Thomas is befejezi a rosszabb emlékek felidézését magában.
- Ismerős taktika, én is azt alkalmaztam. – azokban a ritka esetekben amikor egyáltalán észrevettek. Egyáltalán nem tartom emiatt kevesebb embernek. És sokszor ráadásul tényleg ez a legjobb megoldás. Ha nincs érdekes reakciója a bántottnak, ami miatt érdemes lenne folytatni, akkor előbb otthagyják. Azt viszont sosem fogom megérteni, hogy miért jó másokat bántani. Bármilyen téren.
- Áh, fura. Általában az emberek hajlamosak valami már elmúlt jó után vágyakozni. Még akkor is ha épp még annál is jobb nekik. – bölcselkedek mosolyogva. Viszonylag ritka ez a fajta hozzáállás, legalábbis én még kevés ilyennek voltam a tanúja. Mondjuk én sem vágyom vissza a szüleimhez, meg a kis nyugis életembe, oké, igaz, hogy életnek nem is nagyon lehet nevezni. Egyedül a zongora, de az meg egy tárgy.
- Táncolsz? O-oké! – elnyújtom a szót, jelezve hogy ezt megjegyeztem és a szaván fogom fogni egyszer. Mi zenélünk, ő táncol. Azt megnézném! Ha kell akkor akár egy egész álló nap zongorázok, ha ő végig táncol addig! A tánc nekem sose volt az erősségem, mivel általában két ember kell hozzá. Vagy egy parti. Vagy így ebben a sorrendben.
A legjobb barát dolgon egy csöppet elgondolkodom, hogy vajon az mennyiben más érzet, mint a szimpla barátság. Ahhoz, hogy megtudjam több barátomnak kéne lennie, akkor biztos tapasztalnám én is.
Persze abból a rendbontásból nem lesz semmi, nagyon is jól tudom, de azért megmosolyogtat a dolog. Egy időre hagyom közén leereszkedni a csendet, hiszen láthatóan jól elmereng az otthoni mozizáson. Amikor már látszólag kifelé halad az emlékeiből, akkor bedobom az úszásos témát, és ahogy sejtettem, rá is harap a csalira.
- Úgy, hogy nem tudok úszni. Soha nem voltam se tóban, se folyóban, se medencében se sehol, amiben normális el lehet merülni. – szerencsére az otthoni kádban nem lehet. Az itteni zuhanyzóban meg pláne. – És mégis hogy néz ki az a vízmágus, aki be se teszi a lábát a vízbe? Szóval úgy döntöttem, hogy megtanítom magam. A szünet első napján szépen beveszem magam az alagsorba, vagy barlangba, ahol épp nincsenek és addig nem jövök ki a vízből, amíg úgy nem úszom, mint a hal. Vettem ki könyveket a könyvtárból. – adom elő komolyan az elképzelésem. Tényleg reménykedem abban, hogy könyvekből meg lehet tanulni a mozdulatokat. A víz tetején maradás nem okozhat gondot, majd legfeljebb irányítom az elemem. Bele meg úgyse fulladok, amennyiben tényleg igaz, amit tanultam. Legszívesebben megkérdezném Thomastól, hogy nem akar-e velem jönni, de nem vagyok benne biztos, hogy szeretné nézni a bénázásom. Bár valószínűleg jót nevetne rajtam. Nem, ennyire bátor nem vagyok.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 23. 19:10 Ugrás a poszthoz

Thomas



Ajaj, pont ez az a tanács, amit a legkevésbé kedvelek: kérdezzek meg egy tanárt. Nem olyan rég egy másik háztársam ugyanezt javasolta, teljesen más ügyben, de még amiatt sem sikerült felnőtthöz fordulni. Valószínűleg emiatt sem fogok.
- Körbekérdezek majd. – döntöm el végül. Nem, tanárhoz nem megyek ezzel, inkább az idősebb diákokat faggatom ki. Bár én is kétlem, hogy nagy feneket kéne keríteni a dolognak. Egy egyszerű látogatásról van szó, amit nyilván előre megbeszél a bácsikájával, ő biztos intézkedne ha úgy lenne. Biztos jelenteni kéne valahol ha teszem azt ott is éjszakáznék, de erről szó sincs…vagy…vagy igen? Nem biztos nem, biztos bármikor be lehet lépni a kandallóba, és nem úgy van mint a vonatoknál, hogy lekési az ember az utolsó járatot.
- És öhm, csak az az egy út van? A kandallón át? – teszem fel a kérdést annyira halkan, amennyire csak tudom. Abban azért biztos vagyok, hogy meghallotta, és abban is hogy kiérzi a hangomból az enyhe aggodalmat ezzel kapcsolatban. Hiába, félelmetesnek tartom a dolgot.
- Ha őrá is vonatkozik a meghívás, akkor persze. De ha gond akkor el lesz ő egész nap a takaróm alatt. – és engesztelhetem majd napokig, amikor megérzi rajtam a fiú illatát. Benito mindig tudja ha Thomassal találkozom, még akkor is ha csak a folyosó végéről integetünk oda egymásnak. Azt nem tudom, hogy hogyan, de ő tudja. Mindenesetre ha otthon kell hagynom akkor nem gond, megoldom a dolgot. Csak nekik ne okozzak kalamajkát. – Kérdezd meg, aztán majd igazodunk.
Igen, ez nagyon érett hozzáállás tőlem, egy pillanatra büszke is vagyok magamra. Majd aztán még inkább, amikor a minta úgy kezd el kirajzolódni az ablakon, ahogy én szeretném. A szemem sarkából észreveszem, amikor Thomas újra a jelenbe kerül, és onnantól kezdve csak őt figyelem, miközben a gondolataimmal irányítom a képességem. A mosolyát, a csillogó szemeit, amiben felfedezem a meglepődést majd az elismerést. Legszívesebben teljesen kihúznám magam és önelégült vigyorgásba kezdenék, mindenkire rámeredve, aki csak a közelünkbe kerül, hogy ’látjátok, halljátok…megdícsért’. A szám sarka máris elkezd felfelé görbülni, hogy ezt meg is valósítsam, azonban ekkor egy váratlan dolog történik. Eddig mindig a tenyeremből éreztem a vizet kiindulni, de most olyan érzésem van, mintha az egész alkaromat egy nagy lavórba mártottam volna. A művet elkészültnek is nyilvánítom, pedig még egy madarat is szerettem volna először, de annyira meglep ez a reakció, hogy inkább elfojtom magamba a vizet. És elhatározom, hogy amint tudom felkeresem Westwood profot. Mindenesetre az attrakció másnak is felkeltette a figyelmét, megáll mellettünk pár elsőéves lány és olyan gyorsan és viháncolva kezdenek el hadarni a művemre mutogatva, hogy egy kukkot se értek belőle. Kissé szégyenlősen rájuk mosolygok, majd vetek egy kétségbeesett pillantást a fiúra. Ez már túl sok figyelem nekem, de nagyon nagyon nem lenne illendő elküldeni őket. Úgyhogy feszengve ülök, és várom, hogy kigyönyörködjék magukat és elmenjenek végre. Pár perc után felvisít a szőke csitri majd egy újabb szóáradat és elrohannak a folyosón.
- Hé, ne szaladjatok! – csúszik ki a számon a kiáltás utánuk. Hozzátenném még, hogy így el fognak esni a szőnyegben, de felesleges, már ők is rájöttek. Legalábbis az egyikük tényleg közelebbről is megszemléli magának a mintáját. Mintha mi se történt volna felpattan, majd egy kicsit visszafogottabb tempóban eltűnnek a szemem elől. Hangos sóhaj szakad ki belőlem, ahogy szép lassan napirendre térek a dolog felett.
- A "jól" az olyan relatív. Ha te az adott szituációban jól érzed magad és úgy érzed, hogy ezt kifejezésre juttatod azzal, ahogy mozogsz, akkor jól táncolsz. Még akkor is ha fel-le ugrálsz. – felelem elgondolkodva. Azt nem várom tőle, hogy versenytáncosként lejtsen fel s alá, bár ha megtenné, akkor se esne le az állam úgy mint aki nem nézné ki a másikból. Nem, biztos vagyok benne, hogy Thomas pont úgy fog táncolni, ahogy kell, olyan Thomasosan. Ez vajon hülyén hangzik? Eléggé….
Szerintem jó leszel. Én cserébe megígérem, hogy soha nem fogok énekelni nyilvánosan. – ú bravó Laura, ez még hülyébben hangzott. Cserébe? Dinnye, te zongorázol, ő táncol, mit kell még itt a cserébe adásról szövegelni?
- Hogy mi? – nevetek fel a furcsa ötleten. Uszonysegéd, ez oltári jó. Szerencsére sikerül viszont befognom a számat, mielőtt valami oltári nagy butaságot kezdenék el összehordani, mint az előbb, valamit valami átváltoztatásról vagy hasonlókról. Marad inkább az enyhe elpirulás, egyrészt a közös pancsi tervétől, másrészt a gondolattól, hogy ennyire átlátszó lennék, hogy így rájött mit forgatok a fejemben. – Elég lesz egy pár segítő kéz is, köszönöm. Mármint ha tényleg nem gond. De ugye tudsz úszni?

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 28. 15:36 Ugrás a poszthoz

Thomas



Bármennyire is tartok a kandallóban utazástól az elgondolkodó arckifejezése láttán nehéz visszafogni a prüszkölve felnevetést. Ha lenne fényképezőm akkor ezt tuti meg akarnám örökíteni, hogy akárhányszor vacak kedvem van rápillanthassak és egy pillanat alatt felviduljak. Imádom ezt a fiúban, de a világ összes kincséért sem avatnám be ebbe.
- Oké, de akkor kérek részletes leírást, hogy mikor, hány megálló múlva kell leszállnom. Bár jó sztori lenne belőle később ha eltévednék. – és lássuk be, erre elég nagy az esély. A megfogalmazásból kiindulva egyedül tenném meg az utat, tehát az eltévedés és kalamajka szinte már a levegőben is lóg. Mindenesetre ez már egy szimpatikusabb megoldás. A felnőttel hoppanálás kapcsán viszont jócskán felszalad a szemöldököm. Nem az zavar, hogy eltűnök egy helyen és egy másikon megjelenek, az inkább izgalmas. Sőt, már várom is, hogy hoppanálhassak majd. Talán ha normális környezetben túl esek rajta, akkor a kandalló sem fog már zavarni, legalábbis már tudni fogom, hogy mire számítsak, nagyjából. Mert a sötét és korom és szűk hely az megmarad akkor is. Na meg a para, hogy egy teljesen idegen család konyhájában kötök ki, a világ másik pontján.
- Tehát, vagy elvonatozom, vagy Liam bácsi elugrik értem és elhoppanáltat? – foglalom össze a lehetőségeket. Kétlem, hogy bármilyen felnőttet megkérve odajuthatnék, szóval kénytelen lennék a bácsikájára hagyatkozni. Akit nem ismerek. Akinek a közeledését nem biztos, hogy túl jól fogadnám. Sokatmondó pillantással bámulok Thomasra, hátha leesik neki, hogy nem a legjobb ötlet az utóbbi. Először meg kéne ismernem és szépen lassan meggyőzni magam, hogy nemgond, ő okés, és akkor….nem, valószínűleg akkor sem tudnék fizikai kapcsolatot létesíteni vele. – Azt hiszem kezdetnek maradjon a vonat.
Halk sóhajjal dőlök hátra, ahogy átveszi a beszélgetés irányítását a megzavarónkkal. Épp egy hálás mosolyt akarok rávillantani, amikor elkezd arról beszélni, hogy mi a legjobb benne. Eddig nem foglalta szavakba a tetszését, így eléggé letaglóz azzal, amit mondd. Na meg persze bele is pirulok, nem vagyok én hozzászokva ahhoz, hogy dícsérjenek. Szerencsére nem tart nagyon sokáig a dolog, és visszatérhetünk a normális kerékvágásba.
- Nem? Na ne! De hát, én … hé, te csak ugratsz! – lassan esik csak le a tény, hogy nem komolyan beszél a táncolás elmaradásáról. Kissé szemrehányóan nézek rá, hogy azért ez nem volt szép, de persze a mosoly az megmarad az arcomon. Ha egész nap így fogok vigyorogni, akkor estére iszonyúan fájni fognak az izmaim. De képtelen vagyok megállni a dolgot. Fejcsóválva meredek a fiúra miközben azon járnak a gondolataim, hogy mihez kezdjek én vele. Pocsék hangom van, legalábbis szerintem. És ő mégse akar táncolni, ha nem éneklek neki. Hiba volt megemlíteni a dolgot, de most már hiába sopánkodom ezen.
– Jó, akkor majd egyszer meghallgathatod, ahogy énekelek. De figyelmeztetlek: az összes üveg ki fog törni, ami a közelünkben van. – mondom nagyon komolyan. Arra ugyan jó sokat kell majd várnia, hogy betartsam a most adott szavamat, de ha tényleg ennyire szeretné, akkor ám legyen.
- Nya, pont azt szeretném megtanulni én is. Akkor majd küldök tollast, hogy melyik hely lesz a befutó. – a vizsgaidőszak miatt egyáltalán nem biztos, hogy személyesen meg fogjuk tudni beszélni, bár lehetséges. Szuper, megvan a stressz-levezető programunk is. Majd előtte le kell mennem a faluba fürdőruhát venni, mert persze, hogy nem hoztam. És eddig nem is nagyon kellett. De ezt magányos tevékenységnek tartom, szóval meg se említem. A hümmögése kizökkent az előttem álló legborzalmasabb feladat időpontjának kitalálásában. Félrebillentett fejjel pillantok rá, és már épp visszahümmögnék, amikor folytatja a gondolatot. És ekkor valami nagyot puffan bennem. Együtt, haza, pénteken. Együtt, haza, pénteken. Képtelen vagyok megbírkózni az elhangzott szavakkal, látom a felém nyújtott tenyerét, ami nyilvánvalóan egy gesztus, de nem tudom hirtelen, hogy mit akar jelképezni.
- Oké, jó. – mondom szinte állomittasan, kinyújtott tenyerébe téve a kezemet, elfogadva azt. Gőzöm sincs, hogy mi történik. Mintha transzba lennék. Hipnotizáltak? Ahogy hozzáérek a bőréhez vízcseppet érzek az arcomon. Egy csepp, majd még egy. Kissé megrázom a fejem, amitől legalább „felébredek” és eljut a tudatomig a gondolatmenet folytatása. Együtt, haza, másnap, reggel. Újabb vízcseppek az arcomon. A szabadon lévő kezemmel teszek egy gyors mozdulatot, mintha előrenyúlnék valami láthatatlanért és azt az öklömbe zárnám, így legalább a valahogy kiszökött vizet meg tudom szüntetni. Bárcsak a fejemben kattogó ’mit tettél’ skandálást is sikerülne ilyen könnyen befejezni. Immáron másodszor vesztettem el az irányítást a mágiám felett.
- A korán kelés lehet, hogy problémás lesz. Vagy inkább az ébren maradás az órákon. Úgyhogy ha így csináljuk, akkor egy lightos napot válasszunk, amikor nem gond a dolog.  A szünet lehet, hogy szerencsésebb lenne. – nagy nehezen sikerül újra működésképessé tenni az agysejtjeimet, túl lendülve az enyhe sokkon, hogy nála alvósra kell készülni.  De viszonylag hamar napirendre térek a dolog felett és mosolyogva nézek a fiúra. Enyhe izgatottságot érzek a dologgal kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy szuperul elleszünk. Mikor ne lettünk volna el szuperul?! Talán még a lakásban sem teszünk kárt, bár ahogy nézem ez korántsem biztos ha nem tudom jobban uralni a vizet. Rápillantok a jelre a kézfejemen … a kezemre, ami Thomas kezén van. Felvonom a szemöldököm, mert nem emlékszem, hogy ez mikor és hogy is történt. Biztos így fogadtam el a meghívást, de akkor miért nem kezet rázunk?
– Öhm, pirospacsizunk? – kérdezem, majd megemelem egy kicsit a tenyerem, hogy éppen csak súrolja az övét, és a tekintetem az övébe szúrom, hogy ha valami mozgásra utaló jelet fedeznék fel benne azonnal el tudjam kapni a kezem. A tudatom mélyén motoszkál valami, valami, amitől zavartnak érzem magam, de akárhogy pörgetem vissza a dolgokat nem jövök rá, hogy mi is az.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 28. 16:14 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers


Már éppen megfordulnék, amikor meghallom a beinvitáló hangot. Elnyomok egy nagy nyögést, és benyitok a szobába. Hagyom, hogy teljesen kinyíljon az ajtó, amíg én gyorsan végigpásztázom az elém táruló látványt. Oké, semmi gond, menni fog ez.
- Köszönöm! – biccentettem az engem figyelő nőnek, akit nem tudok hova tenni. Mindenesetre belépek a szobába és halkan becsukom magam után az ajtót. Az egyetlen menekülési útvonalamat. Visszafordulok és egyenesen a hatalmas nagy ablakra pillantok, ami vagy nem volt ott eddig, vagy teljesen meghibbantam és már nem veszek észre semmit sem.
- Igen, öö, köszönöm. – nem tudom palástolni a meghökkenésem, amikor bemutatkozik. Ő a doktor? Azt hittem, hogy a Riley férfinév! Annyi furcsa név van, amiről sose tudom eldönteni, hogy melyik nemhez tartozik. Ezt is felírom a kis listámra. Közelebb lépek én is hozzá, kezeimet tördelve majd kinyögöm az első eszembe jutó dolgot. – Öhm, teát kérnék szépen. – a fotelok és kanapé felé pillantok és az ajtóhoz legközelebbibe huppanok le. Biztos, ami tuti.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar időt szakított rám. Biztos, sok dolga van ilyentájt, nem szeretném nagyon zavarni. – sikerül végre valami értelmes és udvarias dolgot kinyögnöm. Azért még továbbra is reménykedem, hogy hamar túlesünk az egészen, hiszen a vizsgák elmúltával biztos vannak siránkozók, hisztériás esetek, hogy nem úgy sikerült lezárniuk az évet, ahogy szerették volna. A végzősök főleg. Szóval nem fogok sokat itt időzni. Nem akarok sokat itt időzni. Sőt, jobban belegondolva beszélgetni se nagyon akarok. Nem akarom újra feltépni a sebeket, és beavatni egy vadidegent abba, ami velem történt. Nem akarok szánakozó pillantásokat látni, sem megdöbbenőt, sem mindent tudót, sőt, még együttérzőt sem. Egyszerűen csak azt akarom, hogy múljon el az egész, elfelejtsem azt, ami történt, és soha többé ne jusson eszembe. És ne hasson ki az életemre. Vajon vállal memóriatörlést is, vagy csak beszélget?
Vetek egy zárkózott pillantást a még mindig mosolygó dokira és anélkül, hogy megakadályozhatnám kiszalad a számon egy kérdés: - És most?
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 29. 14:50 Ugrás a poszthoz

Thomas


Hiába várom a megértés szikráit felcsillanni a szemeiben, azok csak nem akarnak megjelenni. Nem tudom, hogy vajon tényleg nem jön-e rá, hogy mire utalok, vagy csak egyszerűen nem akarja előhozni a témát. Nem merül fel bennem, hogy nem is értette meg már korábban sem a helyzetet. De mivel én kifejezetten berzenkedek a téma ellen, így nem hozom fel a dolgot, nem mondom ki kerek perec, hogy defektes vagyok.
- Ahha, Riley. – halvány lila gőzöm sincs róla, hogy kire utal a fiú. Viszonylag kevés fiúval állok szóba a suliból, azoknak tudom a nevét, de szerintem még a mi házunkban lévőket sem ismerem mindet név szerint. Ránézésre igen, de mégse kérhetem meg, hogy valami képet mutasson vagy fessen le a megemlített emberekről. Végülis mindegy. Úgyis a vonatozás lesz a nyerő, még ha sok idő el is megy majd vele. Ami külön egy kaland lesz, de azért majd idővel jó lenne valami egyszerűbb közlekedési utat használnom. Megkönnyíteni a dolgot. – Talán majd hazafelé igénybe veszem a hoppot.
Hátha majd legközelebb – már ha lesz legközelebb – bele fogok merni lépni a kandallóba, amikor a fiú arra „kér”. Valahogy ért hozzá, hogy a belső falaimat szépen lassan az alapjaiig lerombolja, vagyis leromboltatja. Úgy, hogy nem indítja be a riasztó rendszerem, úgy hogy én is akarjam az eltávolításukat. És jó érzés kikukucsálni a világba, amíg ő ott van a túloldalon. Nem vagyok biztos benne, hogy tudja-e, hogy mennyit építek vissza amikor másokkal vagyok együtt. De ezeknek az újbóli eltüntetése nem kerül több energiába, mint egy függöny elhúzása.  Megjelenik a képben, rám mosolyog és kész, újra olyan a mentális védőrendszerem, mint amikor legutóbb elváltunk.
Néma csend borul ránk egy darabig, amiben nem létezik más, csak mi. Én nézem, ahogy ő mosolyog, ő néz, ahogy hadonászom, ahogy kicsit bosszúsan grimaszolok, ahogy próbálok megbírkózni a szavakkal. Nem szól egy szót sem, de nincs is rá szükség. Így is értem a lényeget. Nem tervezgetjük tovább a látogatásomat, nem is lenne értelme. Hiszen még több tényezős a dolog. Nyilván függ a bácsikájától is, hogy lesz-e egyáltalán, meg hogy mikor. Ráérünk majd megbeszélni akkor, amikor ezek kiderülnek.
- Áh. Jó, nem szívesen ütögetnélek. – mosolygok rá továbbra is. Rápillantok a kezeinkre hiszen érzem, hogy sántít a mondatom. Az ő keze van alul, tehát ő ütne engem, amennyiben akarna játszani. Valószínűleg fájna, mert képtelen lennék eléggé gyorsan elrántani a kezem. Hiszen, hiszen, így olyan kellemes. Még ha nem is ütne nagyot, akkor is fájna. De nem bánnám a dolgot, nem siránkoznék érte. Viszont tényleg nem értem, hogy hogy kötöttünk ki akkor így, ebben a helyzetben. Megvonom a vállamat, ahogy eldöntöm, hogy igazából nem is érdekel. Amikor megérzem a levegőt a tenyeremen, majd újra a fiú bőrét akkor meg aztán pláne nem érdekel.
- Egyszer feltettek nekem egy találós kérdést, amire a mai napig nem tudtam a megfejtést. Hogy hogy kell egy kézzel tapsolni. Azt hiszem így. – osztom meg vele a gondolatomat, miközben ritmust igyekszem adni a tenyerek találkozásához. Néha begörbítem az ujjaim, hogy csak az ujjhegyeink érjenek össze, azok a lágyabb hangok. Egész mókás kis zenét hozunk össze.
- Viszont el kellene indulnunk lassan a terem felé, ha nem akarok lekésni a vizsgáról. – sóhajtok egy nagyot. Amit csak azért nem akarok megkockáztatni, mert akkor jöhetek egy másik napon, és tovább tart ez az egész felkészülésdi, várakozósdi, stresszes időszak. Ha most hamar túl esek rajta, akkor kész is leszek, és jöhet a felhőtlen szünet! Thomas rábólint az ötletre, így hamarosan ismét a folyosón állunk. Legszívesebben nyújtóznék egy nagyot, de majd a mosdóban átöltözéskor megteszem, és újra megfelelő mennyiségű vért juttatok a lábamba. Ahogy elhaladunk az ex-zsonglőr portréja mellett, mintha azt dünnyögné hogy 'turbékoló fiatalok' de nem fordulok már vissza meggyőződni erről.
Az egész mosdós átöltözést, és vizsgázást rekord idő alatt bonyolítottam le. Annyira siettem, hogy a pergamenre majdnem elfelejtettem ráírni a nevemet. A tanárnő csodálkozó mosollyal nézett rám, de én már rohantam is kifelé, hogy Thomasnak ne kelljen túl sokat várnia rám. Nem hiszem, hogy az egész egy negyed óránál tovább tartott volna. A teremből kilépve már sugárzó mosollyal kezdtem bele, hogy mi is volt a feladat. Lehet, hogy nem lett volna szabad beavatnom, vagy legalábbis nem a teremhez ennyire közel kellett volna.
 - Akkor most kóválygunk? Megmutatom a kedvenc helyem ebben a szárnyban! – halkítottam le kicsit a hangomat, mert biztos vagyok benne, hogy az előbbi mondandómat odabenn is lehetett hallani. El is indultunk a megszokott irányba, fel a másodikra, majd onnan a kis szűk melléklépcsőre, hiszen arra kell menni az elemisekhez. Nem hiszem, hogy járt már ott Thomas, de ha járt is, biztos nem látta még úgy, ahogy én. Miután ott végzünk majd megkérem, hogy mutassa meg ő is a kedvenc helyeit. Bőven van még mit felfedezni mielőtt ő elindulna a prefektusi dolgait intézni. Talán még egy kis Benito dögönyözés is belefér az időnkbe…
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:13
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. március 29. 17:13 Ugrás a poszthoz

E-csapat


Már napok óta nem találom a helyemet, valami úgy hiányzott. Már vagy ezerszer körbemászkáltam a szokásos helyeimen, egyik könyvet a másik után tettem a szekrényemre olvasatlanul. Semmi nem volt jó. Semmi nem kötött le.
Ma is ezen agyalva sétálgatok a kastélyban, oda se figyelve, hogy hova is vezet az utam. Nagyot pislogok, amikor üvegfalakat veszek észre magam körül. Megvan! Tudom már mi volt a baj! Gyorsabban kezdem el szedni a lábamat, hiszen már rájöttem, hogy merre is tartok, mit fogok csinálni. Elemi mágia terasza reszkess! Gyakorolni fogok, nagy tömeg irányítását, átalakítását. Pompás napom lesz.
Ahogy a terembe érek meghökkenek, ugyanis az nem üres. Sőt! Igaz, hogy tanórákon kívül nem nagyon szoktam ide járni, de eddig egy esetet leszámítva még sose találkoztam itt mással. Kicsit furcsa érzés is, hiszen ez a hely volt az én kis magányos mentsváram, ahol teljesen elengedhettem magam, és kedvemre szórakozhattam anélkül, hogy bárki beleszólt volna, vagy kinevetett volna amikor valami nem sikerült. Persze nem akarom kisajátítani a helyet, de valljuk be arra azért nem sok esélyt láttam, hogy valaha is itt legyen egy egész csapatnyi ember. Az azonnal világos volt számomra, hogy nem csupán diákok, hanem mindannyian elemisek.
- Sziasztok! Laura vagyok. Zavarok? – szólítom meg őket. Nem tudom, hogy milyen céllal jöttek, lehet hogy mindenki csak úgy gyakorolni jött, vagy összebeszéltek és már összeszokott társaság és rendszeresen találkoznak. Még nem úgy tűnik, mintha bármibe is belekezdtek volna, van aki itt beszélget, van aki ott. Mindenesetre nem szeretnék útban lenni nekik, ezért elhaladok a mellettem beszélgetők mellet és a víz terme felé teszek pár lépést, hogy gyorsan eltűnhessek ott, ha a kérdésemre igenlő választ kapok. Már a puszta gondolat, hogy hamarosan beléphetek oda is elég ahhoz, hogy nedvesség járja át a tenyerem. Mindig abban az egy pontba koncentrálódik először. Szabadon engedem az elemem, hagyom hogy összegyűljön egy kisebb labdára való, amit aztán a kisujjam felé terelek, majd végiggörgetem az ujjaim között. Ide-oda, ide-oda. A vízlabdámra oda se figyelve érdeklődve szemlélem a többieket, próbálva rájönni, hogy ki milyen elemű. Azt már megtanultam, hogy nyíltan nem bámulok másokat, hátha meglátom a jelet. Idővel úgy is kiderül.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 1. 20:07
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 1. 19:25 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd - bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján


Idegesen toporgok a számomra vadidegen helyen. Na nem mintha ezt a mellettem elhaladó emberek észlelnék, beletemetkeznek a maguk dolgába. És látszólag senki nem akar megfulladni az itteni levegőtől. Csak én. De én nagyon. A félhomályt még csak-csak meg tudnám szokni, sőt igazából már most egész jól megszoktam, de ez a büdös füst. Kaparja a torkomat, égeti a szememet. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire tiszta a levegő a mugli szüleim településén, vagy Bogolyfalván. Hanyagul nekidőlök egy lámpaoszlopnak amíg Dankára várakozom, hogy segítsen a projektemben. Már a gondolattól is összeugrik a gyomrom, és hangosat fújtatok. Fejembe végigpörgetem újra a jelenetet: ahogy betoppan a szobánkba, és rajtakap hogy egy mugli katalógust böngészek, a fürdőruháknál kinyitva, és azon bosszankodok, hogy kizárt, hogy felvegyek egy ilyet. Felajánlotta, hogy segít a vásárlásban, ha szeretném, én meg úgy kaptam az alkalmon, mint a fuldokló a mentőöv után. Valahogy így is éreztem magam.
Az út is borzalmas volt idefele, nem csak, hogy hosszú és körülményes, de ráadásul még egy tömegnyomor kellős közepére is sikerült bekerülnöm. Tényleg itt az ideje, hogy bele merjek lépni egy nyamvadt kandallóba. Valószínűleg jobb lett volna a közérzetem, ha nem egyedül kellett volna eljutnom erre a fantasztikusan füstös helyre. De Dankának még dolga akadt, én meg halálra untam magam a kastélyban. Én javasoltam, hogy itt találkozzunk, gondoltam addig szétnézek, hátha egy kirakatban azonnal meglátok egy megfelelő fürdőruhát és nem kell végigszenvednem a napot. Rögtön ugorhattunk volna a kávézós, sütievős részhez, amiben reménykedtem.
Borús hangulatom egyre jobban eluralkodott rajtam, mérgesen szemléltem a boltokat – amik kirakatába még véletlenül sem raktak egy fürdőruhát sem – amikor észrevettem a felém közeledő lányt. Éljen! Megmenekültem!
- Szia Danka! Minden oké volt? – kiabálom neki oda hatalmas mosollyal az arcomon. Még integetek is hozzá, na nem mintha nem vett volna észre. Az egész utca észrevett, és most úgy néznek rám mint, aki megőrült. Hirtelen kuncogni kezdek a gondolatra, hogy lassan eltanulom ezt a túláradó öröm dolgot a fiútól, aki miatt most itt vagyok „Mucsaröcsögén”.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:13
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 2. 17:58 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd - bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján



Határozottan szórakoztató a többi járókelők nézegetni. Kitaláltam egy játékot, miszerint megpróbálom kitalálni, hogy ki miért rójja az utcákat. Az az öltönyös pacák biztos valamilyen szerződést kötött, és most igyekszik vissza a munkahelyére. Legalábbis elég önelégült az arckifejezése hozzá, hogy igaz legyen a feltételezésem. A leghosszabban egy teljesen szétszórtnak tűnő nőt nézegetek, lóg rajta a pulcsi, amit nem kevés folt tarkít, a haját - ha jól látom - egy ceruzával tűzi fel. Hatalmas táskák a szeme alatt, kimerült pillantás mintha két lépés közben is el tudna aludni. Tuti kisgyerekes anyuka. És tuti, hogy egynél több van neki azokból az energiabombákból. Pillantásom a zacskókra téved, amit lóbál, és igen, ott egy pelenka tehát jól tippeltem. Gyakrabban kéne ilyet játszani, egész mókás. Még azt is elfeledteti, hogy mennyire büdös itt minden, ja nem, azt mégse. De majdnem.
Dankán látszik a sietség, legalábbis még mindig kicsit ki van pirulva. És mivel olyan meleg nincs, így vagy sietett, vagy nem tudom. Edzés után szokott ilyen lenni. Nagyon megörülök neki, legalább nem vagyok már céltáblája a sihedereknek, akik azon tanakodnak, hogy ide merjenek-e jönni hozzám. Ha nem lennék ilyen defektes tuti a lány nyakába ugranék örömömben, hogy megkímél tőlük a tudtán kívül. Jó lesz ez a nap, csak legyünk túl a vásárláson.
- Aa, minden príma. – mondom vontatottan. Tudom, hogy érti a hangsúlyt. Rühellem ezt az egészet, és az a legrosszabb, hogy magamat hoztam ilyen helyzetbe. Mindenesetre elvigyorodom és a kezemmel a kirakatok felé kezdek el mutogatni. – De komolyan, ezek annyira de annyira királyak, hogy nem is tudom eddig hogy voltam meg nélkülük.
Eszembe jut, hogy ha egyszer bevásárló negyedbe vagyunk, akkor kéne, hogy legyen valami spéci bolt, ahol kristályokat és hasonlókat árulnak. Na oda szívesen beszabadulnék. Talán felvetem Dankának az ötletet amikor végzünk a ruhákkal. Eláraszt a kérdéseivel, de már az elsőnél elvesztem a fonalat. Mi az, hogy milyen fajtát? Ezekből több fajta  is van?
- Hát, nem. Ne legyen olyan, mint a régi, ami fodros és szorít. – felelem neki, majd követem a boltokhoz. Úgy néz ki ő egy kicsit jobban kiigazodik ebben a világban, mert szinte célirányosan tart az egyik üzlet felé. Semmi különöset nem fedezek fel a kirakatban, így tippem sincs, hogy honnan veszi, hogy itt lehet kapni. Mindenesetre belépünk, a fejünk felett persze azonnal megszólal egy csengő. Ettől el is húzom a számat, olyan fülsértőek ezek a kis vackok. Szinte rögtön meg is jelenik egy középkorú boszorkány, amolyan nagymamás mosollyal kérdezi, hogy miben segíthet. Nagyot nyelek mielőtt elmondanám neki, hogy úszni szeretnék és ehhez valamilyen fürdőruhát keresek. Elkalauzol minket a bolt egyik sarkába, majd visszavonul, miután felszólít minket, hogy szóljunk nyugodtan ha segíthet.
- Köszönjük! – szólok a néni után, majd a vállfákon lévő anyagokra pillantok. Sokat nem látok belőlük, így találomra leveszek egyet és a megdöbbenéstől szinte azonnal el is ejtem.
- Ez mi? A zoknijaim több anyagból készülnek mint ez! Fel nem veszem! – döbbenten pislogok Dankára, és a kezemben tartott darabot lóbálom. Nagyjából mint egy melltartó meg egy tanga. Nagyjából, csak feleannyi anyagból. – Oké, mi az, hogy egybe-külön-sima-különleges? Olyan nincs mint egy talár csak úszásra? Amiből ki se látszom? – tuti remekül szórakozik rajtam a fél bolt. Ha tudnám, hogy úgy megyek lubickolni, hogy csak és kizárólag én leszek ott, és senki sem jöhet oda akkor, akkor lehet hogy felvennék egy ilyet. Vagy egy semmilyet is akár, de jesszusom, nincs az a pénz, amennyiért egy ilyenbe mutatkoznék egy fiú előtt. Nem, nem, azt már én. Én ugyan nem.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:13
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 8. 18:19 Ugrás a poszthoz

Szabadulóművészek


Egy újabb tanév, újabb órák, házi feladatok. És rengeteg új élmény. Azon kevesek egyike vagyok, akik örülnek ha vége a szünetnek, na nem mintha bármi bajom lenne a szabadsággal és nyugival. Nem, szimplán jó érzés, ha ismét nyüzsgés van a folyosókon, találkozhatok újra a diáktársaimmal.
Mondjuk a folyosón kitörő balhé, és a bunyózókat körülvevő tömeg az nem hiányzott. Szerencsére nekem már semmi dolgom nem volt velük, mire odaértem már feloszlatta őket valamelyik tanár, kiemelve a körből a rendbontókat. Csupán a tolongás maradt, ami alaposan megnehezítette az előrehaladásomat. A végén még elkésem miattuk az óráról!
Akkora lendülettel érkezem, hogy szinte beesem az ajtón, de szerencsére a félelmem alaptalan volt: még nem kezdődött meg a tanítás.
- Jó napot professzor úr! Sziasztok! – köszönök gyorsan, majd elslisszolok egy üres helyre a második sorban. Nem pakolok elő semmit, a korábbi tapasztalataim szerint sose lehet tudni, hogy mi fog történni asztrológia órán. Zavartan fészkelődöm a székemen, oda-odabiccentek egy-két ismerős arcnak. Nem tudom mennyi van még hátra a kezdésig, úgyhogy inkább nem szólalok meg. Csak várok kíváncsian.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 8. 19:22 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján



Meg se fordul a fejemben, hogy az, ahogy a vásárlásról beszélek bárkinek is rosszul esne. Hiszen nem azt akarom hangoztatni, hogy idióták, akik shopping-mániásak, hanem csupán azt, hogy én nem vagyok ilyen. Tény, hogy képtelen vagyok megérteni őket, hogy nekik abban mi a jó, de attól még csinálják nyugodtan. Ha nekik úgy jó. Csak engem ne akarjanak belerángatni állandóan. Hébe-hóba még elmegy, annyit kibírok.
- Sokat segítettem, igaz? – kérdezem kicsit szomorkásan, hiszen tényleg elképzelésem sincs, hogy mit szeretnék. Néha úgy érzem, hogy mostanában ez az érzés elég gyakran elfog. Rengeteg ismeretlen helyzetbe kerülök, nem tudom, hogy mit kéne várnom, mi a normális és mi nem az. Kicsit aggaszt a dolog.
- Hát, egybe részes még sose volt rajtam. Azóta nem volt rajtam fürdőruha, hogy kinőttem a gyerekkori fodros fürdőbugyim. A bikini legalább hasonlít arra, amiket már egy ideje hordok. – halkabbra veszem a hangom, egyrészt mert tényleg minket bámul az egész bolt, másrészt meg mert eléggé cikinek érzem, azt amiről beszélek. Mégis milyen lány az, aki ennyire járatlan ezekben a témákban?
- Nem feltétlen kell a hasamat eltakarnia, csak, csak ne úgy nézzek ki, mint aki a sarkokon ácsorog pénzkereseti céllal. A mintás az jó, az vicces, vidám. A felesleges tartozékot meg maximum levágom, ha mégse tetszenek. – vigyorodok el a rongyi láttán, amit elém rak. Tudok hihetetlenül extrémen öltözködni, a szekrényem mélyén ott van még az összes lógós, tépett, szakadt, gyöngyös és hasonló díszítésű ruhadarab, amit korábban hordtam. Mostanában viszont valahogy jobban adok arra, hogy hogy is nézek ki. Nőies ruhákat hordok, vagy legalábbis igyekszem. A lábam megmutatása sem okoz túl nagy gondot, vagyis néha igen, de alapvetően nem annyit, mint korábban.
- Valami olyat szeretnék, ami illik hozzám, amiben csinos vagyok, és amiben ha meglát… - kezdem zavarodottan a mondatot, majd elharapom, ahogy rájövök, hogy mit is szeretnék. Nem, nem, nem. - … nak, amiben ha meglátnak, akkor nem röhögnek ki, de nem is okozok túl nagy feltűnést, és békén hagy mindenki.
Talán sikerült megmentenem a menthetőt a gyors korrekciómmal, viszont határozottan úgy érzem, hogy semmi értelme nem lett annak, amit mondtam. És a fülig piruláson se tudok sokat javítani. Felkapok egy fura darabot, ami alul bugyi, felül meg valami topszerű. És máris sikerül ezzel kizökkentenem magam a tépelődésből.
- Pedig akkor senki se érezné úgy, hogy felbátorítom bármire is. Ez micsoda? – igyekszem nem túl zaklatottan nézni Dankára, végül is tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit is szorongatok a kezemben. Pedig épp az imént sikerült kimondanom, hogy mi is az igazi bajom ezzel a fürdőruhás-bikinis dologgal. Félek. Félek attól, hogy olyan helyzetbe hozom vele magam, mint akkor, amikor kicsi voltam, amikor… Laura, elég!

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:13
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 12. 18:35 Ugrás a poszthoz

Szabadulóművészek - Dani vagy Dániel? Smiley


Remek, végre megkezdődik az óra, már kezdtem unatkozni. Valahogy a várakozás sosem tartozott az erősségeim közé. A professzor szavaira csak biccentek egyet, köszöntem már amikor beléptem, és amúgy sem vár válaszra. Sőt, szerintem zavarná is, ha közbeszólnék a bevezetőjébe. A lényeg úgyis az után jön, hogy ma mégis mi vár ránk. A felelés elmaradásának ténye nem igazán vált ki belőlem reakciót, azonban a más életével játszás már annál inkább. Abbahagyom a dobolást az ujjaimmal a padon, és kikerekedett szemmel nézek a tanerőre. Ugye csak rosszul hallottam?
Ó remek, nem hallottam rosszul. A Tiltott rengetegben kell megkeresni két kis állatkát. Szerencsére nem az én kedvencemet nevezi meg bajba jutottként, bár igazából ez teljesen mindegy. Bárki állata is legyen, akkor sem hagynám ott. Nem, állatot soha! És amikor már azt hiszem, hogy ez nem lehet rosszabb, kiderül, hogy hatalmas tévedtem!
- Ezt most ugye nem gondolja komolyan? – szalad ki a számon döbbenten. Így is épp elég bonyolult a feladat, de hogy még ráadásul a partneremnek elveszik a hallását, és szerencsétlen teljesen rám kell, hogy hagyatkozzon? Hogy ha nem érintem meg akkor semmi esélyünk? Oh remek! Végül is, hát persze, hogy pont mellém kell egy fiút beosztani, tipikus.

De mire felhívhatnám a professzor figyelmét arra, hogy ez így ilyen formában nem fog menni, nekem nem, már minden meg is változik és az erdő szélén vagyunk. Teljesen egyedül. Csak magunkra számíthatunk, meg arra, hogy felül tudok-e emelkedni a félelmeimen. Muszáj lesz, egy szegény ártatlan állatka élete a tét! Szembeállok a fiúval, hátha szájról tud valamelyest olvasni és már ki is találtam, hogy mi az első, amit meg kell tőle tudnom.
- Szia! – integetek, hogy ha nem tudna a számról olvasni akkor is értse, hogy köszönök. – Figyelj csak! – rámutatok a két szemére majd magamra, hogy nézze mit csinálok, aztán leguggolok és keresek egy botot. Gyorsan három dolgot rajzolok a talaj puha földjébe: egy macskát, egy kutyát és egy madarat mindegyik felé egy-egy kérdőjelet rajzolva. Rámutatok a macska képre, majd egy fára, ujjaimmal egy felszaladó mozdulatot próbálván utánozni. A kutyánál a földre mutatok, a madárnál meg a fejünk fölé. Jó persze, ennél többféle állat van, lehet akár tigrispitonja is a fiúnak, de a lényeg szerintem nagyjából sejthető. Azt szeretném tudni, hogy nagyjából miféle kedvencet keresünk, és kell-e a talajon kívül máshol is keresnünk. Mindezt rövidítve és lassan tagoltan el is mondom Daninak, remélem meg is érti.


Torpedó: D3


//Nem talált. - Várkonyi//

Torpedó2: E5

//Ez sem talált. - Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 14. 12:55
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 19. 08:48 Ugrás a poszthoz

Dani


Talán még izgalmasnak is tudnám felfogni ezt az egészet, ha nem éppen egy kisállatkáról lenne szó. Na meg ha nem épp én lennék benne ebbe a szituációba. Megfigyelőként biztos szórakoztató lehet, ahogy szerencsétlenkedik mindenki. Így hogy benne vagyok így kevésbé mókás a dolog. Főleg, hogy soha nem tudnám megbocsátani magamnak ha a srác kedvencének valami baja esne, valamelyest az én hibámból. De hát csak nem hagyja meghalni a professzor úr, ugye?
Mindenesetre igyekszem magabiztos képet vágni, és elégedetten bólintok egyet, amikor a fiú visszaköszön. Akarom mondani rám ordít. Ez a módszer fog működni, bár az egész erdőt felverjük. De végül is nem hallja magát, elég fura lehet neki, szóval jól van ez így, nem is ez a fontos most.
Már-már kezdem feladni, hogy a rajzolgatással elérek bármit is, de úgy tűnik végül csak szerencsém van és rájön, hogy mit szeretnék. Nagyokat bólogatok válaszként, hiszen hallani úgy sem hallja, amit mondok, és nem úgy tűnik, hogy a szájról olvasás bevállna, szóval felesleges beszélnem.
- Szép neve van. – csúszik ki mégis a számon, majd egy apró mosollyal és egy határozott biccentéssel adom a fiú tudtára, hogy vettem az adást. Egy újabb bólintás, a javaslatára, miszerint induljunk már el, és végre kezdjük el keresni a kisrókát. Előkapom én is a pálcámat, fényt varázsolok én is. Hihetetlen, hogy nem jutott eszembe!
- Rudi?! Rudi! – kiabálom a kiskölyöknek miközben magasba emelt pálcával az ösvény jobb oldalán elterülő részt figyelem, hátha meglátok valami mozgást, vagy meghallok valamit. Lassan megindulok, lábnyomokat, szőrpamacsokat vagy bármit keresve. Hihetetlenül nagy itt a csönd, ami egyszerre baljóslatú és biztató. Ha bármi megmoccan akkor azt hallani fogjuk, vagyis fogom.


Torpedó: C2 és E3

//E3 süllyedt. Infó:Kirké, Hekaté, Szeléné.

Az egyik magas ágon egy sas ül, karmaiban egy rókavörös valami lóg. Ki tudja, nem esett-e máris baja Rudinak?!
Őket is körbelengi a hang, de amit mond, az Dani lábai előtt bele is íródik a homokba.
-Mondjatok két híres asztrológust, meg, hogy mitől híresek! - Ezután várakozó csend. Közben mindkettejüket megmagyarázhatatlan félelem önti el. Szembesülnek a legrémísztőbb fóbiájukkal. Kinek, mi. - Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 19. 16:37
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 24. 19:09 Ugrás a poszthoz

Dr. Meyers


Hiába a kellemesnek ható környezet, csak nem tudok feloldódni. Bár az a hatalmas nagy ablak az eléggé ütős, nem is értem, hogy a diákok szobájába miért nincs ilyen. Akár az illúziója is elég lenne. Legszívesebben odasietnék és kitárnám az ablakot, hogy beengedjem a kinti levegőt, és ott telepednék le a párkányon. De nem szabad elfelejtenem, hogy miért is vagyok itt, így inkább maradok a választott fotelomban.
- Köszönöm szépen. – sikerül összehoznom egy halvány mosolyt, amikor elém kerülnek a teázás kellékei. Kíváncsian mérem fel a választékot, majd egy epres filtert választok ki, nagyon rég nem ittam már epres teát. Kibontom és beleteszem a mókás bögrébe. Valaha otthon is volt ilyen, akkor a kedvenc bögrém volt, de emlékeim szerint az anyám … öhm nevelőanyám a falhoz vágta. Arra már nem is emlékszem, hogy miért. Végül is mindegy, a bögrémnek befellegzett.
- Azért nyilván jobb elfoglaltságai is akadnának így a szünetben. – felelem felpillantva a pöttyök tanulmányozásából, kissé meghökkenve a doktor arckifejezésétől. Oké, tehát akkor tényleg őszinte, és nem csak azért mondja, hogy elnyerje a bizalmamat. Vagy mert ez a munkája. Talán tényleg jól fog elsülni ez a dolog. Gyorsan öntök a bögrémbe forró vizet, egy kevés cukrot és citromlevet teszek bele, éppen annyit, hogy ne változtassa meg túlságosan az alap gyümölcsös aromát, majd meg se várom, hogy kihűljön, aprókat kortyolgatok belőle. Ahogy a kellemes forróság szétárad bennem úgy oldódik egy kicsit a feszültség is.
- Semmi notesz és jegyzetelés? – szalad ki a számon meglepődve. Az összes filmbe amit láttam a dilidoki vesébe néző pillantással nézi a pácienst és közbe firkál valamit. Na nem mintha én ezt szeretném, valószínűleg idegesítene a dolog, és azon gondolkodnék végig, hogy vajon mit tudhat meg abból, ha azt mondom, hogy finom ez a tea.
- Tulajdonképpen is-is. Hirtelen azon kaptam magam, hogy fontolgatom, hogyan kéne helyrehozni a problémát. Aztán megkérdeztem az egyik barátomat, és ő azt mondta, hogy neki segített, hogy szakemberhez fordult a saját gondjával. Ezután már fontolgattam, és próbáltam elég bátorságot gyűjteni, hogy el is jöjjek. – válaszolom a forró bögrémet forgatva a kezeim között. Még egy hálás pillantást is vetek a doktornőre, amibe némi elismerés is vegyül. Ez jó kérdés volt, tetszik. Nem rögtön azzal indít, hogy na akkor mi bajom van, valószínűleg ha így tett volna, akkor egy órán át csak nézzük egymást. Vagy hasonló. Veszek egy nagy levegőt és szinte egy szuszra elhadarom a jövetelem okát.
A helyzet az, hogy nem igazán viselem jól a fizikai kontaktusokat. A nőneműekét sem, bár azt azért lényegesen jobban, de az is feszélyez. A hímneműéket meg egyáltalán nem. Igyekszem is elkerülni minden olyan helyzetet, amikor ez véletlenül vagy szándékosan megtörténhetne, de már kezdek belefáradni, hogy állandóan figyelek, állandóan stresszelek ha tömeg van, és azt nézem merre tudok menekülni egy-egy szituáció elől. – fürkésző tekintettel figyelem, hogyan reagál Dr. Meyers mindarra, amit elmondtam. Nem mélyedek bele jobban a témába, úgyis rá fog kérdezni az őt érdeklő dolgokra, amikre szüksége van ahhoz, hogy segítsen. Remélem tud is segíteni. Átszalad a fejemen a gondolat, hogy most körülbelül úgy nézhetek ki, mintha én elemezném őt, nem pedig fordítva. Talán így is van, talán már megszoktam, hogy folyton nézem és analizálom a körülöttem lévőket önvédelemből.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. május 16. 18:39
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 24. 19:19 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján


Halványan elmosolyodom a vigasztalást hallva. Lehet, hogy nekem semmi támpontot nem ad, amit elmondtam, de talán neki igen. Vagy legalábbis idővel úgy is kiderítjük, hogy melyik darabok legyenek. Mert abban biztos vagyok, hogy nem egy fürdőrucit veszek meg, ha már eljutottam ide.
- Kacsás?! – hördülök fel, majd rápillantva a fantasztikus darabra nem bírom megállni, hogy ne kezdjek el vihogni. Komolyan van olyan, aki felvesz ilyet? Oké, biztos hogy van, de furcsa elképzelni egy korunkbeli lányt egy ilyen darabban. – Unikornisos nincs? Az legalább navis.
Vihogva csóválom a fejem a sötétlila és a halványkék darabokat nézegetve. Persze csak vicceltem az unikornissal, de van egy olyan sejtésem, hogy az tuti sikert aratna. Navinés, naná hogy. Kár, hogy nem áll szándékomban ilyeneket venni. Mindenesetre határozottan jó ötlet volt Dankát elhívni, ő keres, kutat, úgy mint aki tudja is hogy mit csinál és tessék, talál értelmes darabokat, sőt határozottan szépeket is.
- Tényleg jól néz ki! Sőt, még el is tudom benne magamat képzelni! – bólogatok nagyokat, és bele is teszem a lábamnál heverő kosárba. Valószínűleg az eladó hozta utánunk, ugyanis elfelejtettem venni egyet, amikor beléptünk. De most milyen jól jön! Belerámolok majd még pár darabot, aztán jön a legrosszabb rész … a próba. Aztán ezt el is felejtem egy pillanatra, amikor jön a dicséret. Belepirulok és persze fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, kell egyáltalán mondani erre valamit? Végülis is pusztán genetika az egész, nem csinálok semmit, hogy úgy nézek ki ahogy.
- Nem úgy néz, mint amiben lehet normálisan úszni. Mármint ez a rész, ami lelóg a hasamra az zavaró, hogy mozog nem? – kérdezek rá inkább az aggályaimra, félresöpörve a kinézetes gondolatokat. Aztán összevont szemöldökkel nézek a lányra.
Tényleg, azt mondtam, hogy úszni tanulni megyek? Nem csak ilyen vízben ejtőzés meg ilyenek, hanem úszás. Szóval jó lenne, ha minden ott maradna ahol kell. Egyszer hallottam, hogy az egyik osztálytársnőmnek lejött a bikinifelsője, amikor elrúgta magát a medence széléről. Na, ilyet nem szeretnék. Ja meg ilyen kitömött darabokat se. – bökök rá egy nagyon szivacsos darabra, a felirat szerint valami push-upos cucc. Nem tudom mi az, de nem tetszik. Melltartóba se szeretem az olyanokat, a merevítő az még csak-csak elmegy, de igazából azt is nagyon ritkán veszem fel.
- Azt amúgy tudtad, hogy a mugli világban csak több számmal nagyobb ruhákat hordtam? Itt kezdtem el normalizálódni ruhaügyileg. Hű, nézd, ez szép! – mondom miközben nézegetem a darabokat. Egy sima fekete darabot, amit ahogy nézem mindenhol madzaggal kell megkötni a kosárba pakolok, ez annyira kis szolid egyszerű, hogy tuti jó lesz. Aztán felmutatom azt amire rávágtam hogy szép, sok sok apró vízszintes csík fut a háromszög részén meg a bugyin is, mindenféle vidám színben. Kíváncsian várom a véleményét, hogy szerinte ez mennyire illik hozzám.
- A fiúknak mennyivel egyszerűbb! Felkapnak egy rövidnadrágot és kész is. Nincs ennyiféle választék.- bökök az állammal a pasirészleg felé, majd rögtön mellette észreveszem a vízisporthoz kitalált darabokat. Szörfruha, na tessék, ilyesmit akartam először. Ha jól látom ott vannak valami női shortok is, szupi, olyan kell. Ha nem is vízbe veszem fel, de kell és kész.
- Te is veszel valamit ha már itt vagyunk? Biztos könnyen találsz magadnak. Elvégre jobban nézel ki, mint én. – kérdezem meg a lányt, hozzátéve a véleményemet. Dankában van valami, nem is tudom, különleges. Ránézésre is, de a személyiségére is értve. Legalábbis én így érzem.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. április 27. 20:01 Ugrás a poszthoz

Dani


Normális körülmények között talán bele is pirulnék, hogy egy mestertanonc legyen tanúja annak, hogy elfelejtem boszorkány voltomat és nem rögtön pálcát rántok bármi is van. De tény, hogy ilyen helyzetbe se kerültem még, úgyhogy szerintem talán még el is lehetne fogadni a dolgot. Viszont most nem normálisak a körülmények, és túlságosan koncentrálok a környeztem felfedezésére, mint hogy belegondoljak ebbe az apróságba.
Próbálom kizárni a fiú motoszkálását, bár eléggé hangosan csörtetünk mindketten. Minden bokorba belenyúlok a pálcás kezemmel – azért van annyi eszem, hogy ne puszta kézzel fogdossak össze kitudja milyen növényeket – hátha valamelyik alatt ott lapul a kisróka. Ahogy telik az idő és egyre beljebb hatolunk az erdőben úgy leszek egyre idegesebb. Annyi, de annyi veszély leselkedhet itt rá!
A ronda nagy dög madarat persze nem veszem észre, eddig eszembe se jut, hogy valami felragadhatja őt, és olyan magasra felviheti; a hangot azonban hallom. A semmiből érkezik, mégis olyan, mintha mellettem állna a beszélő. Közvetlenül mellettem. És mintha valami végigsúrolná a karomat is, ahogy beszél. Azonnal megdermedek, képtelen vagyok akár csak egy hangot is kiadni, megmozdulni, sőt még gondolkodni sem tudok. Tágra nyílt szemmel nézem végig, ahogy Danin is elhatalmasodik a pánik és a térdére zuhan. A szavai nagyon nehezen jutnak csak el a tudatomig, mintha köd venne körül mindent. Látom, hogy segélykérően néz rám, én is hasonló pillantásokat lövelek felé. Hogy mondhatnék bármit is, amikor valami simogat, tapogat én meg képtelen vagyok tenni ellene bármit is? Nem vagyok elég erős, nem hall meg senki.
Egyre szaporábban veszem a levegőt, a szívem őrült iramban kalimpál, és érzem, hogy hamarosan elájulok. Hogy lehetséges, hogy megtörténik egy ilyen itt, ezen a helyen? Az iskolában, egy tanórán! Rajtam múlik egy kisállat élete, és ez történik? Ez egyszerűen képtelenség … ez … lehetetlen. Ez nem történhet meg, ez nem történik meg!
- Paracelsus. Ő úgy tartotta, hogy fontos, hogy az orvos jártas legyen a csillagjóslásban, mert az ókori hagyományokhoz híven Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között összefüggés van. Írt egy művet a különböző zodiákus jelekkel ellátott medálokról, talizmánokról, hogy milyen gyógyító hatásuk van. Azt hiszem Archidoxes of Magic volt a címe. Például a Merkúr a tüdőhöz kapcsolódik, a Nap a szívhez, az agyhoz pedig a Hold … - szinte magamat is alig hallom, ahogy az ájulás küszöbén próbálok választ adni a testtelen hangnak a kérdésére. Azt ugyan nem tudom, hogy vajon megfelelőek-e ezek az emberek, akiket mondtuk Danival, viszont amikor kiejtem azt a szót, hogy Hold valami megváltozik. A simogató érzés eltűnik, és szépen lassan az erdő képe is szétfolyik a szemem előtt. Először azt hiszem, hogy azért mert legyűrt a pánik, azonban pár pillanattal később már mintha a tantermet látnám magam előtt. A padot, amiben ültem. Érzetre is olyan, mintha a helyemen ülnék, leszámítva, hogy minden forog körülöttem. Visszatértünk. Gondolom a rókakölyök is megmenekült. Leborulok a padra, és próbálok egyenletesen lélegezni, hogy újra normális legyen minden.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. május 1. 20:14 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján


Mindjárt gondoltam, hogy az unikornisos butáskodásom tetszeni fog neki. Igazából már egész jól tudok könnyed laza hangon cseverészni, na meg viccelődni mindenfélével. Kellemes érzés, és nagyon de nagyon jó újra és újra rádöbbenni, hogy mennyivel jobb lett az életem a suliban. Barátokat találtam, családot találtam … oké jó nagyot, jó zajosat, jó komplikáltat de végül is családot. És még a komfortzónámon is lazán át tudok trappolni, csak a megfelelő társaság kell hozzá. Mint a ruhavásárláshoz Danka. Testvér híjján nem igazán tudom elképzelni, hogy milyen érzés is lehet a testvéri szeretet, de valami hasonlónak gondolom, mint amit a lány vált ki belőlem.
- Oké. – kuncogom el magam a határozott válaszára, magam is hányszor mondtam már ezt neki különféle szituációkban. – Á, eszem ágába sincs ilyet felvenni. Vagy legyen ott valami, vagy ne, de ne lengedezzen.
El is engedem rögtön a tankinit, már a nevét is tudom, hiszen a semmiből mellettem termett az eladóhölgy és sápítozva dícsért, hogy milyen jó ízlésem van. Szerencsére bejött a boltba még pár ember mielőtt bármit mondhattam volna. Kezemmel végigsimítok pár fürdőrucin, mindig is szerettem az anyaguk fura tapintását, de igazából nem akarok pont ezekből választani. Próbálom rendezni magamban, hogy mégis milyet is szeretnék.
- Miért kéne ahhoz fürdőruha? – kérdezek vissza felvont szemöldökkel, aztán eljut a tudatomig a magyarázata és a kérdése. Biccentek egyet, jelezve, hogy már értem a dolgot. – Tudok persze, de ha véletlenül rám is ömlene egy kádnyi víz akkor se lenne semmi gond. Meg tudom szárítani magam elemi mágiával. De ezeket akkor is meg tudom csinálni, ha nem engem céloznak meg hanem mondjuk téged. Úszni nem tudok, vagyis mágiával most már minden további nélkül, de rendesen nem. Gondoltam megtanulok.
Végül is jogos a gondolkodásmódja, nem valami sokat meséltem eddig arról, hogy miket tudok, vagy miket tanulok. Se neki, se másnak. Csupán a bűvész trükk részét szokták látni, amikor szórakozásból csinálok valamit az elemmel. Vagy Benito lekötésére. És tessék, már is kiderül, hogy még egy dolgot nem mondtam el neki. Ha így folytatjuk lesz ez még több is.
- Elképesztően kényelmesek voltak! Úgy képzeld el mintha hetekig csak testhez simuló ruhába lehetnél, majd egyszer csak adnak neked egy melegítőt. Szinte sírva fogsz belebújni az örömtől, hogy de jó! Nem szorít sehol, nem tapad kényelmetlenül, áh, nagyon imádtam. És a legfontosabb, hogy takart. Rendesen. Az ujját fel lehet hajtani, ha zavarja az embert, én szerettem ha csak az ujjaim vége kandikált ki a pulcsi ujjából. Lehet, hogy a hétvégékre előkotrom őket. – áradozok a kedvenc kopott, elnyűtt, rojtosra hordott ruhadarabjaimról. Persze a legtöbb ember nem így vélekedik róluk, de ez az én véleményemet nem változtatja meg.
- Inkább te. Én nem. A strandon túl sok az ember, dehogy megyek én oda ennyi ruhában. – csóválom meg a fejemet, majd legyintek egyet, amikor nem ért velem egyet a kinézetével kapcsolatban. Nem most fogok belemenni, hogy miért téved, szerintem. A pirulásából kiindulva ő se épp erről szeretne beszélgetni.
- Megkérdezhetjük az eladó hölgyet, hogy nincs-e valami speciális kviddics nadrágjuk. De azt hittem, hogy ki vannak párnázva rendesen a seprűk, pont amiatt, hogy nagyon kényelmesek legyenek. – tuti, hogy valami ilyesmit olvastam, de persze nem mélyedtem bele annyira a témába. A kviddics és a seprűlovaglás nem az én világom. Hanem Dankáé. És ahogy hallom a fura pizsik is, amik a legnagyobb meglepetésemre még nekem is szimpatikusnak hangzanak.
- Pizsi overál? Nem is rossz! Bár ha találnánk valami cuki unikornisos pizsamát azt én is vennék! Ha nem itt, hát máshol! Poénos lenne abban ottalvósozni Thoma … - hirtelen elhallgatok és zavart arcot vágok. Hoppá, na mit nem mondtam a több még nem elmondott dologról? Nos ez is egy olyan … nem mert olyan nagy titok lenne, hanem mert még nem is kértünk engedélyt rá, szóval az is lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Megköszörülöm a torkomat és igyekszem a lehető legnormálisabb hangon folytatni a társalgást.  – … szóval jó lenne egy olyan.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. május 1. 20:32
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. május 6. 11:02 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján


Kicsit meghökkenek a védekező mozdulaton, de szépen rájövök, hogy aggodalomra semmi ok. Senki nem értett félre semmit, nem mondtam semmi bántót. Azt hiszem. Dankának se tetszett az a ruha, legalábbis úgy tűnt.
- Meg elég ijesztő és veszélyes is tud lenni. Főleg ha elvesztem az irányítást. – avatom be a lányt az aggasztó dolgokba. Utóbbiról eddig egyedül a profnak beszéltem, ő ugyan mondott olyat, amivel tudom kezelni a dolgot, elvileg. De gyakorlatilag azért korántsem biztos, hogy sikerül is. Könnyebb lenne, ha tudnám, hogy pontosan mi is váltja ki a spontán elemi kirobbanást. A somolygó mosolygásból meg nem jöttem rá. Megkérdezni viszont nem mertem. Szóval most itt tartok, néha félek, hogy mit is fogok tenni.
- Oké, de nem hiszem, hogy tetszenének neked. Vagy legalábbis a legtöbb belőle nem tetszene. – rámosolygok Dankára, hiszen ismerem már annyira, hogy tudjam róla nagyjából milyen az ízlése. Nagyjából.  A nála nagyobb méretű ruhák biztos nem tetszenének neki, viszont az, ami az ő mérete, de mégis lengébb az viszont lehet. Azt sokkal egyszerűbb felvenni is, mint azokat, amiket mostanában hordok. Most gondolkodhatok azon, hogy mihez mi illik inkább, meg hogy ki is nézzen valahogy ugyebár. Régen hol volt ilyen gondom? Egy bő farmer, hozzá egy bő póló és ennyi. Az összes ruhám ugyanúgy állt rajtam, tök mindegy volt melyiket aggattam magamra.
Lassan bólogatok, ahogy ecseteli a strandos dolgokat, fejemben egy ezer éves sláger csendül fel, amitől kis híján felröhögök.
- Fagyi megvolt, fekvés megvolt. A többi nem. Bár igaz, hogy nem is igazi strand volt, inkább stég. Talán majd idén. – felelem neki mosolyogva. Ha a suli olyan tábort rendez, ahol lehet rendesen strandolni akkor biztos kipróbálom ezeket. Jó a homokvár építést talán nem. Abból már kinőttem szerintem. A hintázásból is, de az nem érdekel, akkor is hintázok és kész.
- A közhiedelemmel ellentétben a trónok kényelmetlenek ám. Hm, állva viszont nem nagyon lehet kviddicsezni. – hümmögök még párat, sajnos ötletem sincs, hogy akkor mégis hogyan lehetne könnyíteni a helyzeten. Az érdekes azonban az, hogy eddig nem igazán vettem észre, hogy nagy baja lenne Dankának az üléssel. Jó, ficereg órán, de a fél terem azt teszi, mert semmi kedve ott ülni és tanulni. Eddig fel se merült bennem, hogy neki nem az unalom a baja, hanem, hogy ülni kell. Lázasan kutatok a fejemben valami vidító gondolat után, majd hirtelen felragyog az arcom. Megvan! – Figyu, egyszer kimehetek megnézni, hogyan edzel vagy repülsz vagy ilyesmi?
Még soha nem jutott eszembe, hogy ezt megtehetném, vagy, hogy esetleg Danka szeretné. Mindig igyekszem messziről kerülni a seprűt és a kviddics pályát, de most tényleg szívesen kimennék és megnézném a lányt, abban, amiben a legjobb. Amit a legjobban szeret a világon.
- Most keresünk pizsit is, vagy először próbáljam fel a fürdőruhákat és majd utána? – kérdezek vissza gyorsan ahogy elhangzik pár kérdés. Nem terelni akarom a témát, csupán egy kis időt próbálok nyerni a normális válaszadáshoz.
- Ha beleegyezik a bácsikája, meg a házvezetőnk akkor igen, ott alszom nála. Náluk. Tudod, ő nem itt a kastélyban lakik, tök izgis lesz. – remek, a normális válasz nem jött össze. Danka is nagyon jól tudja, hogy a fiú nem bentlakásos … miért hangzik ez az egész magyarázkodásnak? Hiszen nem nagy ügy … nem olyan nagy ügy. De miért Thomasszal, miért nem Thomasnál? Nem vele alszom ott, csak nála.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. május 6. 18:45 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján


- Kivéve, amikor nem – nevetek fel az összeszedettségem hallatán. Teljesen összekavart tudok lenni, igaz, ami igaz nem éppen a leckékkel és tanulnivalókkal kapcsolatban. Mindenesetre kifejtem neki, hogy jobban értse mire gondolok. – Hát az olyan, hogy a semmiből eső kezd el esni, vagy jég hála nekem. Úgy, hogy nem én irányítom a képességem, nem én idézem elő, csak jön magától. Mint amikor kitör az emberből a mágia kiskorában és még nem tudja rendesen kordában tartani. Ha valami nagy érzelmi megrázkódtatás ér, akkor például kikapcsolhat teljesen a képességem. Vagy nagy károkat okozhat. Erre van ilyen mágiablokkoló is, szóval ha úgy érzi a prof, hogy gond van, akkor ad egyet, és csak akkor lehet levenni, amikor irányított közegbe vagyok. Én itt még nem tartok, de nem is szeretnék.
Bólintok egyet a ruhatáram feltúrására, ezt megbeszéltük. Kíváncsi leszek, hogy mit fog szólni hozzájuk. Az egy teljesen más korszakom volt, azóta már nagyon nem olyan vagyok. Kicsit olyan érzés, mintha régen csak egy árnyék lettem volna a sötétben. Saját magam árnyéka. Én sem tudtam, hogy mennyi minden van bennem, amíg a napfény el nem oszlatta a sötétséget körülöttem, és meg nem tapasztaltam, hogy milyen is a világ körülöttem. Vagy valami hasonló, metaforákba sose voltam jó. Viszonylag könnyű volt eldobni a régi ruháim, nem okozott nagy gondot, hogy teljesen másképp kell bennük mozogni. A rengeteg karkötőmtől és nyakláncomtól már nehezebben váltam meg. Azokat mondjuk még időnként most is felveszem, csak éppen nem az összeset egyszerre.
- Jól hangzik a Balaton! Vajon akkor is kell szülői engedély, ha amúgy haza se megyek nyárra? Meg ha addigra már nagykorú leszek? Nem a muglik szerint ugyan, de kétlem hogy a mugli világban szükséges lenne beleegyezés egy 17évesnek. – kicsit elbizonytalanodom az engedély miatt, annyira szokatlan, hogy eddig soha semmit nem csinálhattam, erre most itt van kismillió lehetőség és azoktól akik kalitkába zártak még mindig kellene valami beleegyezést szereznem. Röhejes. Maga a Balcsi az remekül hangzik, hogy én hányszor szerettem volna lejutni oda! Szinte már látom is magam előtt a felhőtlen szórakozást, ami ott vár majd.
- A meccset inkább kihagynám, ott túl sok minden történik egyszerre. És ha tök magasan vagy akkor nem is tudnám, hogy melyik vagy te. Másért meg nem akarok aggódni, hogy baja lesz. – vonok vállat az ötletre. A tömeg sem szimpatikus az igaz, de tényleg az hogy én ide-oda kapkodjam a fejemet és próbáljam beazonosítani, hogy most ki kicsoda…áh már most megfájdul a fejem. Annak viszont nagyon örülök, hogy nem utasította el a zseniális támogatási kísérletemet. Ha én sportolnék valamit, amit érdemes lenne megnézni, biztos örülnék neki ha a barátaim velem lelkesednek, vagy legalábbis ott vannak a számomra fontos eseményeken. Az meg hogy a játék jelen helyzetben kviddics…nos, nagy szó ha ott szeretnék lenni!
- Akkor irány a próbafülke! – ez az a rész, amit főleg utálok a vásárlásban. A ruhapróba. De fürdőruhát nem tudok úgy megvenni, mint egy pólót, hogy ránézek és tudom, hogy jó. Szóval marad a szenvedés. Kiválasztom a legszélsőt, ledobom benn a kosaram a földre, majd miután összehúzom a függönyt – kis híján leszakad a lendülettől – nekiállok minél előbb túlesni az egészen. Az egyberészessel kezdem, de hiába nézegetem magam a tükörbe fogalmam sincs, hogy jó-e vagy sem.
- Öhm Danka! Segítenél egy kicsit? – dugom ki a fejem a két függöny közti résen. Biccentek egyet befelé a próbafülke felé, jelezve, hogy ki nem megyek így, jöjjön be ő.
- Szerinted? – kérdezem, és állok ott mint egy rakás szerencsétlenség fülig pirulva. Ha mázlim van nem kér meg, hogy forogjak körbe. Végül is egy hatalmas tükör van mögöttem, látja, hogy milyen hátul a fürdőruha. Egy pillanatra viszont elfelejtem, hogy mit is csinálunk éppen, és zavarodott arcot vágok. Szurkol??
- Öhm, oké. Ha mégse jön össze az se gáz, elvagyunk anélkül is hogy egész éjszaka dumáljunk. – vonok vállat. Végül is a nap nagy részében azt tesszük, amikor mindketten ráérünk. És azért elég hosszúak tudnak lenni a nappalok. Miért kell szurkolni? Ezt szívesen megkérdezném tőle, de hirtelen eszembe jut valami, amitől teljesen ledöbbenek. – Várj, szerinted … nekem is engedélyt kéne kérnem a szüleimtől?
Erre eddig nem is gondoltam, és nem, nem akarok írni nekik ilyesmiről. Igazából semmiről sem akarok írni nekik, de erről aztán végképp nem. Ahhoz, hogy rendes engedélyt adjanak el kell mondanom azt is, hogy kihez készülök. Na márpedig Thomas fiú … eszembe sincsen apámmal fiúkkal kapcsolatos dolgokról diskurálni. Még akkor sem, ha csak barátok vagyunk. Bármit mondanék úgyse hinné el nekem.

Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. május 8. 19:10 Ugrás a poszthoz

Danka

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján



Havat? Ez egy érdekes kérdés, amin még nem igazán gondolkoztam el. Sőt, eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg havat is tudnék idézni. A tananyagban nem szerepel, és hallani sem hallottam még, hogy hydromágus tudott volna. Talán megkérdezem a prof-t róla.
- Szerintem nem. De majd utánajárok. Koripályát viszont simán csinálok neked bárhol. – mosolygok rá Dankára. De tényleg, ha szeretne korcsolyázni a szobánkban vagy bárhol máshol csak egy szavába kerül a dolog. A legnagyobb nyári kánikulában is megoldom. Bár akkor inkább odabenn, a nagy meleg és én nem vagyunk túl jóban. De a lényeg a lényeg, hogy teljesen mindegy a levegő vagy a talaj hőfoka. Amíg odakoncentrálok addig nem olvad el.
- Lehet, hogy most engedélyt kellett volna akkor kérnem, bár szünet van, és estére visszamegyünk. – töprengek el hangosan. Kicsit kaotikus nekem ez az egész rendszer, és határozottan örülök, hogy hamarosan nem kell majd ilyenekkel bajlódnom. Kivételesen lesz miért várni a szülinapom. Miután figyelmesen végighallgattam Dankát valami szöget ütött a fejemben. – Miért ne jöhetnél el kétszer Üstösdre rövid időn belül? Vannak barátaid, velük jössz-mész, kikapcsolódsz meg miegymás. Nem kötelező a kastély falai között gubbasztani. Vagy ennyire féltenek, hogy minden lépésedről és főleg azok okáról is tudni akarnak?
Az biztos, hogy neki is sokkal könnyebb lesz, amint betölti a 17et. Majd mehetünk együtt mindenfelé, mindenféle papírok nélkül. Csodás lesz!
- Vagy akiknek valamilyen okból kötelező kimenniük. Például a párjuk játszik, vagy elvárja tőlük valaki valamiért. – remélem a prefektusoknak nem kötelező, bár ugye támogatni illik a házukat, meg jó példát mutatni. Ha meg igen, akkor szépen hozzávágom a kitűzőmet az első utamba akadó navinéshoz, hogy innentől kezdve te csinálod. Kizárt, hogy engem bárki is rávegyen arra, hogy végigüljek egy meccset. Az egyéni edzés az egy dolog. Legalábbis ha Danka az az egyén.
Minden önuralmamra szükség van, hogy ne kezdjem el magam köré csavarni a függönyt, amíg arra várok, hogy a lány bejöjjön hozzám a fülkébe. Ami egy kicsit vicces, mivel azért láttuk már egymást fehérneműben … szobatársaknál elég nehéz ezt elkerülni. De akkor sose én kérem meg arra, hogy nézzen már meg. Szimplán lát és kész. És véleményt sem szoktam kérni.
- Oké, akkor egy már van. – hadarom gyorsan, amikor pozitívan nyilatkozik. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam, ha nem lenne jó, akkor megmondta volna. Szóval hiszek neki. Nagyot sóhajtva hajolok le a fekete bikiniért, ez olyan klasszikus, egyszerű. Legyen hát ez a következő.
- Hazudjak? Hamisítsak? – döbbenek le teljesen. Na, ez új hozzáállás. Finoman kiterelem Dankát a próbafülkéből, amíg átöltözöm addig legalább van időm végiggondolni ezt az opciót. Abban biztos vagyok, hogy ha egyszer az iskola kéri, hogy legyen engedély, akkor nem jöhetek azzal, hogy jaj én nem is tudtam. Anélkül nem engedik. A hamisítás már jobb módszer, valószínűleg ha felkeresnék apámat, ő akkor lazán közölné, hogy azt csinálok, amit akarok, őt nem érdekli, és hagyják már békén. A hazudás pedig éppen ezért felesleges, ha a vesémet akarnám eladni, hogy valami tudatmódosító szert vegyek, hát az se érdekelné.
- A szüleimmel nem lenne gond, de nem bánnám, ha nem kellene hozzájuk fordulnom. – felelem végül amikor kicsit széthúzom a függönyt, hogy Danka bejöhessen, vagy benézhessen. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindegyik ugyanolyan fazon lenne, és elég lenne csak a méretet megjegyezni. Még jó, hogy csak két bikinit választottam ki.
De nem akarok hazudni neki. – picit megvonom a vállam, ahogy ezzel elrendezem a kérdést végleg. Ha nem tisztán intézem az egészet, akkor nyilván nem avathatom be a fiút sem, valahogy nem hiszem, hogy tetszene neki ha hazugságokkal indulnánk neki egy pizsipartinak. Na meg a nagybátyjának sem, na meg az sem ha neki kéne hazudnia miattam. Áh, nem. Ha nincs más mód, akkor fogcsikorgatva is, de megoldom rendesen. – Reméljük, hogy nem kell. Tényleg azon kívül, hogy Balaton, merrefelé gondolod a nyaralásunkat? Északi part? Déli?

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Juhász Laura összes RPG hozzászólása (307 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 10 11 » Fel