37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Hope Payne összes RPG hozzászólása (92 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 21:10 Ugrás a poszthoz

Esztim Love
Hajnalban a Dunaparton
Ruhácska

- Helyzetjelentés, mert miért ne. Remélem tudod, hogy gyűlöllek.
A hangomon hallatszik, hogy nem igazán vagyok szomjas, sőt, úgy is mondhatnánk, hogy nem tudom hányadik napja vagyok aznapos, jó a második, de az utolsó szabadon töltött hetemet így kívánom tölteni, inni és bulizni szeretnék. Ezer éve nem voltam részeg, szóval nem kellett sok ahhoz, hogy megtörténjen. A szemfestékem már elfolyt, egész éjjel táncoltunk, a magassarkúm iszonyatos állapotban van. Próbálom tartani a telefont, azért néha megremeg a kezem, és hol a dekoltázsom, hol a belém csimpaszkodó Eszti, hol azért a fejem is látszik.
- Szóval levizsgáztam Brightmore, és szerintem i-mád-tak. Hihetetlenül királynak érzem magam, és az élet császára vagyok. Feltéve, ha nem pottyanok a Dunába, mert akkor nagyon rövid életű uralkodáson leszek túl. Minden vizsgám száz százalék lett, szóval eléggé büszke lehetsz rám.
Még ki is húzom magam, majd elmosolyodom, mint egy kis tündér.
- Szóval csak szeretném megköszönni, hogy vetted a fáradtságot, és egyetlen rohadt alkalommal rám néztél. Legalább nem úgy megyek férjhez, hogy egy alapképesítésem sincs. De amúgy meg, nyaljál sót.
A nyelvem is kinyújtom a kamerába, és mielőtt még meggondolhatnám magam, rá is nyomok a küldés gombra. Aztán telefon vissza a táskába, és nyomok egy puszit Eszti arcára.
- Gyűlölöm a férfiakat... awww, nééézd, szívecske alakú kő! De édes!
Ügyetlenül lehajolva a bort letéve fogom meg a követ, majd felvéve megint az üveget, felállok, és Eszti felé nyújtom.
- Nézd milyen szép a mintázataaaa!  
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 21:17 Ugrás a poszthoz

Esztim Love

- De gyűlölöm!
Jelentem ki határozottan, majd elnevetem magam, és gyorsan a koronám után kell kapnom, mert félek, hogy elveszítem. Az egyik fiú adta nekem, aki úgy lopta az egyik vitrinből, de már az enyém, vissza nem viszem. Elég jó kis korona. Megtartom.
- Kivel?
Kérdezem Esztit kíváncsian, de ám legyen. Megint logikus döntéseimre hagyatkozva előbb lehajolok, leteszem a bort, majd leteszem a követ. Aztán felegyenesedve leveszem a koronámat, megfordulok, és leereszkedem Eszter mellé, egészen közel hozzá, szinte összebújva vele.
- Csak ne aludjunk el, mert akkor meghalhatunk, és nekem nem áll jól a sápadt fehér ezzel a hajszínnel.
Viszont a rúzsomhoz, na ahhoz nagyon menne. Lábaimat összefonom Esztiével, és felpillantok az égre, koronámat a hasamon elhelyezve.
- Az a srác, amelyik az italunkat fizette nem volt rossz. Mi volt a neve? Valami Ram... Vam... Cam... valami, mindegy cuki volt. Tök úgy nézett ki, mint Levi. Na látod, Levi tökre szeretem, mert cukorfiú. Kaptam tőle egy műanyag gyűrűt, még most is megvan, de pszt, ez titok.
Nevetve próbálok pisszegni, de nem nagyon megy, inkább csak nevetek.
- Eszti? Megbántál mostanában valakit?
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 21:21 Ugrás a poszthoz

Esztim Love

- Tudod...
Most, hogy már mellette vagyok, azért én is kapcsolok a lefekvéssel kapcsolatban, és csak a nevetés marad. Istenem, olyan jó, csak nevetni. Amúgy komolyan mondom, hónapok óta senkivel sem voltam együtt, gyakorlatilag most jövök rá, hogy ez mennyire hiányzik nekem. Annyira persze nem, hogy a nászéjszakámat várjam.
- Szerintem is.
Értek vele egyet a Levi-témában. Nem tagadom, sokkal szebben látnám a jövő szombatot, ha Levi várna az oltárnál egy kopasz negyvenes helyett.
- De Levi annyira jó ember, én meg tök rossz vagyok, szóval ezek mellett hogy mehetnék hozzá úgy, hogy arra a hülyére vágyok? Ez így tök pocsék. Csak el kéne felejtenem Denist.
Eszti tudja, mindig is tudta, talán régebb óta, mint, hogy én magamnak be mertem volna vallani. Ujjaimat Eszti ujjaiba fonom, és követem a tekintetét az égre.
- Elmondtam neki. Denisnek, hogy szerelmes vagyok belé. Azt mondta megoldjuk, aztán lelépett. Megoldotta.
Egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon, de csak egyetlen egy. Fáj, persze, hogy fáj, hogy a fenébe ne fájna, hiszen ez nem megoldás. Ő a legjobb barátom, az egyetlen olyan ember, aki mellett nem szégyellek semmit. Esztit szeretem, imádom, de neki nem merem elmondani sem azt, hogy ki és hogyan csókolt meg először, vagy hogy miként vesztettem el a szüzességem, hogy miért él az ikertestvérem állandó felügyelet alatt. Nem azért, mert nem bízok benne, hanem mert van egy olyan plusz a Denisszel való barátságomban, amit sohasem éreztem még. Ezért is haragszom rá ennyire. Egyetlen könnycsepp, többet nem érdemel. Nem leszek miatta szomorú. Megemelem a fejem, óvatosan az üveg száját az ajkaimhoz emelem, és kortyolok kettőt belőle.
- Nem tehetek róla, hogy ekkorák, a csajok maguktól nőttek meg, semmi beleszólásom nem volt. De! Ha el akarunk érni valamit, például ingyen piákat, akkor nagyon hasznosak. Csak a hátam tud tőlük iszonyatosan fájni.
Nyögök is egy aprót, ahogy visszafekszem, és, hogy ne érezzék magukat olyan rosszul, megsimogatom őket, mielőtt a komolyabb téma jönne.
- Szerinted akkor jó emberek lennénk? Ha újrakezdhetnénk. Olyanok, akikre büszkék az apáik?
Visszafekve rápillantok, és közelebb bújok kicsit.
- Bajban vagy? Ki miatt?
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 22:58 Ugrás a poszthoz

Esztim Love

- Nem akarom elfelejteni.
Vallom be csendesen, kerülve Eszti pillantását. Furcsa, de emiatt szégyenérzet támad bennem, éppen bennem. Sosem szégyelltem semmit, akár velem történt, akár én magam csináltam, és mégis, azért, mert gyengéd érzéseket táplálok iránta, szégyenérzet van bennem. Mintha kisgyerek lennék, aki ellopja az anyja kedvenc rúzsát, eltöri, és fél a szidástól. Én is loptam volna? Elloptam magamtól a lehetőséget, hogy életem legfontosabb emberét magam mellett tudhassam ezekben a nehéz pillanatokban? Elloptam magamtól a lehetőséget, hogy legalább egy kicsit boldog legyek a boldogtalanságban? Ha Denis mellettem lenne, ha néha mellkasának dönthetném a fejem, vagy csak feküdnénk egymás mellett, miközben olvasunk, boldog lennék, akkor is, ha apám hozzákényszerít egy másik emberhez. Így azonban, gyenge és szerencsétlen vagyok. Megkopott a fényem, ami azért volt olyan erős, mert ő a barátom volt.
- Gyenge vagyok.
Néhány napja, egyik éjjel eszembe jutott, hogy pár pirulát még akkor eldugtam, amikor először tapasztaltam a fless Denis jelenlétét. Emlékeztem rá, hogy melyik varrás alatt rejtőznek. Kilenc szem, kilenc alkalom, hogy velem legyen. Egész éjjel nem tudtam aludni, Annie ölelő keze megnyugtatóan kellett volna hasson rám, hiszen ő is egy Brightmore, visszatérve jó szokásomhoz, Denis illatát érzem rajta, követelem, hogy az orromban legyen. Kihasználom őt, pedig nem akarom. Kilenc szem. Egész éjjel az járt a fejemben, hogy reggel le kell ellenőriznem, hogy megvannak. Csak tapintanom kell őket. Nem bevenni, eltenni nehéz időkre. Csak egy kis motiváció, hogy minden a helyén van. Még nyolc alkalommal beszélhetek Denis-szel.
- Ő nem egy fiú, ezért gyűlölöm őt. Hogy nem képes egy fiú lenni. Pedig csak annyi lenne a feladata, hogy egy fiúvá váljon.
Olyan sokat kérek én? Hogy csak egy fiú legyen? Szerintem nem. Innen csak két megoldás van. Vagy tényleg olyan messze leszünk egymástól, hogy valahogy elfelejtem, akárhogy, vagy mellettem lesz, és elfogadjuk az érzéseimet. Nem akarok többet vagy mást, mint ezt, hogy elfogadjuk. Sokkal könnyebb úgy kiszeretni valakiből, hogy nem hiányolod, hogy nem számolgatsz gyógyszereket, hogy újra láthasd. Sokkal könnyebb lenne, de ezt el se tudom mondani neki, mert gyűlöl és nem tud a közelemben lenni, mert ő így oldja meg. Remek, most már rendesen mérges vagyok rá. Összeráncolt homlokkal hunyom le a szemeimet, és mérgesen szusszanok egyet.
- Ez a veszély engem nem fenyeget, nem tudok vékony lenni. Láttad Annie-t, a ruhái az én ruháim, csak ő lassan tizenhét, én meg tizennégy voltam, amikor be tudtam őket gombolni.
Én meg az ötvenöt kiló. Akkor se ment, amikor hónapokig csak húslevest ettem, semmi mást, ahogy Jason megérkezett, hozott nekem enni és hozott nekem egy adag boldogságot is.  
- A normális unalmas szívem, ezért fekszünk hajnali ötkor a Dunaparton két borral és egy koronával márciusban.
Nekünk nem való a normális, mi nem olyan népek vagyunk, akik ezzel beérik, nekünk több kell, nekünk más kell, nekünk olyan kell, ami mozgásban tart, megbotránkoztat, elhiheti velünk, hogy ez a lendület, amire szükségünk van. Nem vagyunk képesek nyugton lenni, nem lehetünk átlagosak, mert abba belehalnánk.
- Gondolod, hogy Ricsi összefogna ellened az apáddal? Ugye tudod, édes, hogy az öcséd jobban szeret téged, mint engem a tizenkét...tizennégy testvérem együttvéve.
Mondjuk June azóta nem tolta ide a képét, szóval tizenhárom. A múltkor összeszámoltam, hogy bárki megkérdezi, hogy hány testvérem van, el tudjam mondani, ne az legyen, hogy nézek és próbálom számolgatni, hogy melyik anyától hány testvérem született.
- Igen, hallottam.
Bólintok, de nem fordítok rá nagyobb jelentőséget. Egyikünk sem szent, és történt ott bármi, az a múlt. A jelen pedig egy teljesen más dolog, és ha valaki, én tudom, hogy milyen az, amikor beskatulyáznak, ráadásul a saját szülőd.
- Ha valaki tudhatja az érzéseidet, az te magad vagy, de amúgy, ha ugyanaz lenne, se lenne hozzá közük. Eszti, te nem vagy ostoba lány, jogod van dönteni az életed felett.
Bölcs tanács valakitől, aki csak mert lány, férjhez adható, és férjhez is megy pár nap múlva.
- Miért ne élhetnéd úgy az életed, ahogy te akarod?
Oké, megint fel vagyok háborodva. Felkönyökölve nézek rá.
- Az öcséd bele van esve Lilibe, kár tagadnia, mert így van. Komolyan, ha a hülye politika megköveteli, tönkreteszi a boldogságát pár szavazatért? Ennyit nem ér az egész. És ha még egy Benjámin a fickó? Egész életedben nem lehetsz boldogtalan Eszti. Nézz magadra, sikeres és tehetséges vagy, megélsz a jég hátán is, inspiráló vagy és gyönyörű. Nem a neved határoz meg, hanem a személyiséged és a tetteid. Én büszke lennék rá, ha olyan gyerekem lenne, mint te.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. április 14. 20:52 Ugrás a poszthoz

Jason és a picurik
Ruházatom

Jasonnel igazából kidobattuk magunkat "otthonról", vagyis abból a házból, ami jelenleg mind a kettőnk otthona. Még. Mivel hivatalosan házas vagyok, a drága apánk jön még nekem egy házzal, ami ugye az alap nászajándék nála, csak még azt nem találtam ki, hogy hol. Nem vagyok benne biztos, hogy itt találom meg a számításaimat, de mégis van egy helyes kis ház, ami tetszik, és amit nemrég hirdettek meg eladásra. Csak még nem vettem rá magam, hogy beszéljek apával. Bonyolult a helyzet. Hálásnak kéne lennem neki? Nem hiszem. Igen, ezzel a mostani felállással sem hiszem.
Viszont Willéknél otthon áll a bál, szóval azt mondtam Jasonnek, hogy lépjünk le valahova, csak azt nem tudtam, hogy hova. Annie otthon van, Chris úgyszintén, mi azonban nem mentünk sehova. Arie azt mondta, nem lesz itt a hétvégén, jöhetünk nyugodtan, szóval a pizzéria emeletét elfoglalták a játékok, meg az a pár cucc, amit hétvégére elhoztunk. Cody épp a fürdőkádban pancsol, az ajtóban állva figyelem őt, de közben Jason felé is elsandítottam, ami Joy-t foglalta le.
- Szerinted el fognak válni?
Teszem fel végül a kérdést, ami egész nap a fejemben járt. Mi van, ha igen? Nem tudom, hogy miért veszekednek ennyit, vagy csak tényleg sokat hagytam ki, amíg nem voltam képes kijönni a szobámból. De aggódom, hogy mi van, ha igen. Még senki sem vált el, mármint a testvéreink közül, olyan furcsa helyzet ez most, átélni ezt. Úgy terveztem eddig, hogy én leszek az egyetlen, akinek a házassága válással végződik majd.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. április 18. 19:55 Ugrás a poszthoz

Jason és a picurik

Újra elnyílnak az ajkaim, hogy feltegyem neki a kérdést, de aztán be is csukom, és lehunyom a szemem egy hosszú pillanatig. Elfordulok Jasontől, és inkább Cody-t nézem. Elönt a szomorúság, amikor Jason mondja ki azt, hogy házas vagyok. Nem tudom, miért, de őszintén szomorú vagyok. Félek, hogy csalódott bennem, amiért ezt megtettem. De nem hagyhattam, hogy Ariana-val történjen meg. Az ő életük megoldódott, az enyém majd lesz valahogy. Jason számomra mindig is nehéz eset volt. Ő előtte mindig meg akartam felelni, az egyetlen testvérem, akihez sosem tudnék egy rossz szót sem szólni. Jason az én mentsváram. Az ő tiszta lelke, szeretete az, ami mindig megerősít.
Előtte szégyennek élem meg a házasság tényét, mert szerettem volna, hogy ha egyszer úgy döntök, férjhez megyek, azt ő maga őszinte örömmel élje meg. Mi lenne, ha tudná, hogy szerelmes vagyok Denisbe? Hogy több ő nekem, mint a legjobb barátom? Hogy fáj, amikor a végéről beszélgetünk annak, ami el sem kezdődött? Mit szólna, ha tudná, hogy megkértem Willt, ölje ki belőlem a szerelmet, hogy soha többet ne érezhessem, hogy meghasad a szívem? Ha mindezt tudná, Jason gyűlölne engem, és nem akarom, hogy ő ezt az érzést megtapasztalja, hogy őt is tönkretegyem.
- Mi? Miért? Nem mehetsz el, Jason! Nem hagyhatsz el!
Riadtan pattan ki a szemem, ahogy szembe találom magam vele. A gondolataimat próbálom rendezni, próbálok csak rá koncentrálni. A vészcsengő a fejemben vijjog, ahogy nézem őt. Elmegy. Jason el akar menni innen. Nem értem, hogy miért tenné, de nem akarom, hogy elmenjen. Miért tenne ilyet?
- Hogy ki? De hát, elköltözöm, ők is tudják, hogy el fogok jönni onnan, csak még nem döntöttem el, hogy melyik házat kérem.
Apa nekem is, ahogy mindenki másnak a házas testvéreim közül, házat kíván ajándékozni, ahol majd családot alapíthatunk. Ez a része nem fog megtörténni, de a házat elfogadom tőle, mert megjár.
- Várj. Ha én teszem tönkre, akkor te miért jössz el?
Igen, megvan a magamhoz való eszem azért, csak most egy kicsit összezavarodott minden. Az egész életem egy kavarc, de értem, hogy mire akar kilyukadni, tényleg értem.
- Te? De hát nem tettél semmit. Jason, te vagy a legkedvesebb ember a világon, hogyan veszekedhetnének miattad? Ott van Chris, akit én vittem oda, Annie, aki az én férjem húga, én, aki éppen elég bajt okozott nekik. Ez nem miattad van. Kizárt.
Kizárt, nem és nem. Nem miatta van, és nem mehet el, most nem. Aggódva nézem őt, és a tekintetem könyörgővé válik.
- Ne menj el Jason, kérlek. Költözz hozzám, holnap kiválasztom, megvesszük, összeköltözünk. Kérlek. Nekem nincs gyerekem, de Annie is ott lesz, vigyázunk rá. Mit szólsz? Kérlek, Jason, most ne hagyj magamra. Szükségem van rád.
Nagyon megijesztett ezzel, hogy el fog menni, érzem, ahogy az elmúlt napok feszültsége felszínre tör, de én nem sírok, mások előtt soha, csak, most valahogy mégis. A hasába fúrom a fejem, mélyen beszívom az illatát. Olyan sok minden történt, olyan sok minden fáj, és ha Jason nincs itt, nem fogom tudni tartani magam.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. április 18. 21:51 Ugrás a poszthoz

Jason

- Nem számít a távolság, de egy ilyen hülyeség miatt nem mehetsz el. Jason, nem kell elmenned.
Megijeszt a tény, hogy széthullik minden. Márpedig ez történik éppen, széthullik. Hónapok óta minden rosszabbá válik körülöttünk, mintha tényleg egy kártyavár omlana össze. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, azt akarom, hogy vége legyen, hogy minden olyan legyen, mint korábban.
- Bárhol vagy a világban Jason, velem vagy.
Ettől függetlenül nem akarom, hogy elmenjen, mert egy ostobaság miatt tenné. Willnél csak nagy a nyomás, ennyi. Nincs itt semmi extra, majd belátja ő is, hogy hülye. A múltkor verekedett, szétverték egymást Adriannel, elég volt ennyi belőle, hogy tudjam, túl sok a feszültség benne.
- Tudod, hogy ez nem így működik. Mit kezdek Jeannie-vel?
Jól esik a ringatása, a közelsége, a nyugalom, ami belőle árad. Ilyenkor merek szemtelen lenni, Jeannie a hozzá legközelebb álló, hiszen az ikertestvére. Mi ketten tudjuk milyen az, ha valakivel már születésünk előtt kapcsolat alakul ki. Mi ketten tudjuk milyen az, amikor bármit megtesz értünk a másik. Chris túl sokat tett, túlontúl sokat, értem. Ennyit még mindig nem hiszem, hogy érek, hiszen anyám szerint is pont annyit érek, amennyit kaptam. Lehunyom a szemem, elveszek a nyugalomba, de amikor megáll, felpillantok, és megdöbbenek azon, amit látok. Jason könnyei.
- Miért vagy ilyen jó hozzám?
Mindig Will pofonja jut az eszembe, mindig a sziklán történt beszélgetés és a kórház. Az, hogy folyton megerősített abban, hogy gyenge és szánalmas vagyok. Vele ellentétben Jason szeret, őszintén és tisztán.
- Szerelmes vagyok.
Felelem végül csendesen, le se véve róla a tekintetem. Jobbommal elengedem, és mutatóujjamat felemelve állítom meg, mielőtt örömködni kezd.
- Ez nem kellemes, gyűlölöm az érzést. Bármit megtennék, hogy megszűnjön és hogy soha többet ne érezzem, se a féltékenységet, se a hiányt, se a meggondolatlanságot. Eltompít, és gyengévé tesz. Haragot érzek, mérges vagyok emiatt. Csak szűnjön meg, csak legyen vége. Hát nem vagyok borzalmas? A világ legszebb dolga, és gyűlölöm.
Homlokom a hasának döntve, szusszanok egy nagyobbat.
- Ne menj el, egy kicsit még, kérlek. Élj velem. Két év múlva úgyis elválok, csak a miénk lenne a ház.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. július 3. 18:51 Ugrás a poszthoz

Elle

Az életnek nem szabad megállnia. Egyszer már megállítottam miatta mindent, és megérte? Szeretném hinni, hogy igen. Az biztos, hogy kettőnk között sok mindent elmélyített, és talán még többet tört össze az az állás. Az életet tovább kell élni, főleg, ha a napjaid alapkövét egy hazugság köré építed, mégpedig aköré, hogy Denis vígan sétálgat Olaszországban, jól érzi magát, és lebarnult már annyira, hogy mikor viszontlátjuk, rá se fogunk ismerni. Mi mást tehetnék, ha egyszer Annie esetében minden szónak tripla jelentősége van? Hazudok. Ezt pedig egy nap Denis kamatostól meg fogja nekem fizetni, arra mérget vehet. És igen, ha nem a földön, akkor majd a pokolban, mert, hogy nekünk kijelölt helyünk van odalent, az is biztos.
Chris, mióta egyre magabiztosabban áll féllábon, azzal szórakoztatja magát, és kerget az őrületbe engem, hogy a homokozó szélén gyakorolja ezt az áldásos tevékenységet. Igaz, legalább nem a betonon, az is nagy segítség, ami azt illeti, mert alig egy hónapja olyan masszívan lehorzsolta így mind a két térdét, hogy az apjával egész éjjel a gyereket vigasztaltuk, remélve, hogy legalább Nasi nem kel fel rá. Pedig de. Ha már Nasi, ő természetesen balerinának öltözött a mai jeles játszótéri kivonulásra, és a saját maga köré szervezett "bandája" életében rendezkedik éppen. Fél füllel azért figyelem, hogy miként szervezkedik, mert van egy határ, amit nem léphet át, mostanában az ikertestvérén is túl sokat gyakorol.
- Naskó!
Finoman, de határozottan nézek rá, mire szája elé kapva a kezeit, csibészes mosollyal néz rám, mert pont ezt akarja kiváltani, hogy figyeljek rá, és éppen így nem tudom elkerülni azt sem, hogy megszólítsanak, én pedig úgy fordulok meg, mint aki szellemet lát.
- Helló.
Nem számítottam rá, bár igazából várható volt, hiszen beközölte a nagy hírt, aztán Denis sehol sincs. Édes lenne, ha azt gondolná, hogy a gardróbomban rejtegetem, és mennyivel egyszerűbb is lenne, ha valóban ott lenne. Ártatlan arccal nézek rá, de kicsit összevonom a szemöldökeimet.
- Segíthetek?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. július 6. 14:32 Ugrás a poszthoz

Elle

- Tudom.
Felelem a kijelentésére, hogy Denist keresi. Kicsit azért elégtétellel tölt el, hogy jelenleg Denis még ebben a státuszban van, de valahogy amint ez előbukkan, előjön a félelem is, hogy mi van akkor, ha örökre ebben marad? Nem azért, mert ne akarna elválni, bosszantóan sokszor hagyja el az ajkait az, hogy "két év", hanem hogy nem lesz már lehetősége elválni. Mert elveszítem őt, örökre.
- Nem tudom, hogy pontosan hol van. Sosem tudom, amikor odamegy, csak azt, hogy miért megy oda, hogy másnak ne árthasson.
A tekintetem lejjebb csúszik, a hasára, hiszen már látszik, hogy várandós, majd vissza az arcába.
- Annak, aki neki ártott.
Nem félek kimondani, hogy ezt tette. A terhességgel, azzal, hogy összefeküdt mással, ártott Denisnek, ártott az érzelmeinek, ártott annak, hogy ki mert nyílni előtte. Elárulta őt, és tönkretette a nehezen felépített bizalmat, és Denisnél ha a bizalom megroppan, minden megroppan. Én már csak tudom.
- Én nem hibáztatlak, amiért megtartod, hiszen öregszel. Én is ilyen huszonkilenc körül tervezek majd szülni. Az ideális.
Teljesen jól belőttem a huszonkilencet, előtte még egy csomó mindent szeretnék megvalósítani, befejezni a sulit, az egyetemet, dolgozni kicsit, kialakítani az életemet, amibe beleszületik majd a gyerek. Viszont mondjuk harmincöt után már tutira nem szülnék, az már veszélyes.
- De amúgy igen, elszúrtad. Mocskosul.
Még bólogatok is hozzá, sóhajtva egyet, miközben elkapom Christ, mert megint készül akkorát esni, mint a ház, és nem lenne vicces.
- Haldoklik.
Furcsa, hogy Annie-ről kérdez, és nem is nagyon tetszik, így a figyelmemet megint inkább neki szentelve fordítom felé a tekintetemet. Rossz ötlet lenne, ha éppen őt keresné meg azzal, hogy hol van a bátyja.
- Myocarditis, születésétől fogva. Az orvosok pár hetet ha adtak neki, de elég nagy küzdőszelleme és számos egyéb betegsége van. A bátyám rengeteget küzd azért, hogy megcáfolja a statisztikákat, és Annie megérje a huszonegyedik születésnapját is, de nem túl jók az esélyei. Ha azt vesszük, hogy nem lenne szabad élnie sem, akkor bármi lehet.
Mindazonáltal nem szeretek arról beszélni, hogy mi a helyzet vele, mert nem szeretem az ördögöt a falra festeni. Itt pedig nagyon kérdéses minden kimondott szó.
- Denis egy barátját ment meglátogatni, és pár hetet nála tölt, mint minden nyáron. Annie így tudja, és remélem ez nem fog változni.
Kicsit nyomatékosabban teszem ezt hozzá, nem érdekel az sem, ha megsértődik. Nem fogom elveszíteni őt is, csak mert a nő nem tudja zárva tartani a combjait vagy nem ismeri azt, hogyan kellene védekezni.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. július 6. 21:29 Ugrás a poszthoz

Elle

- Robot módjára? Nem, félreértesz. Nem akarok úgy gyereket szülni, hogy nem éltem, és nem láttam mindent, amit akarok. Ezt a huszonkilencet évekkel ezelőtt eldöntöttem. De persze kompromisszum kész vagyok, de, ha addig nem lesz gyerekem, akkor férfival vagy anélkül, de lesz.
Kicsit még a vállam is megvonom, hiszen ez ennyire egyszerű. Én ezt elhatároztam, és ebben Denis Brightmore önző, gyerekes viselkedése se tud eltántorítani. Az arcára volt írva minden, amikor közöltem vele, hogy gyereket fogok szülni, minden, és mindez úgy, hogy a nőt választotta. Nem tudom, hogy mit hisz, vagy mit vár tőlem, de nem hiszem, hogy én azt Denisnek megadhatom már, hogy csak vele foglalkozzak. Muszáj törekednem arra, hogy boldog legyek, nélküle.
- Nem sok érdekesség van ebben. Én küldtem oda Denist aznap éjjel, amikor pontosan tudtam, hogy mennyire sebezhető, én mondtam neki azt, hogy szereted őt, hogy boldogok lesztek együtt, pedig legalább annyira szeretem őt, mint te. Akkor este bármit megtehettem volna, amivel magam mellett tartom, de nem tettem. Pár héttel később pedig egy összetört embert találok.
Megengedek magamnak egy apró szomorúságot a hangomba, mert, bár nem szeretem kimutatni az érzéseimet, de szeretném, ha értené, tényleg szomorú vagyok attól, ahova Denis jutott. És igen, ha a jövőbe látnék, akkor gyűlöljön meg később Denis bármennyire is, nem engedtem volna el aznap éjjel. Nem engedtem volna, hogy ide jusson.
- Nem azt mondtam, hogy légy a természet lánya, és ne védekezz. Minden hülye tudja, aki több embernek is szétpakolja a lábaid, hogy fontos a védekezés, mert aki veled is kavar, jó eséllyel mással is, ha te is kavarsz több mindenkivel. Ehhez nem kell nagy ész, csak kellő aggodalom a fertőzésekkel és nem kívánatos terhességekkel szemben.
Megint megvonom a vállam, mert biztos Stellával volt nagy öröm, hogy milyen jó dolog a terhesség, pedig nem az, így nem az, hogy valaki szerelmes beléd, és fel akar nőni hozzád, a társad akar lenni. Így a világ legnagyobb hülyesége. Dolgok, amiket sosem tennék meg, de ez én vagyok.
- Bármit megteszek, hogy Annie életben maradjon. Bármit.
Nyomatékosítom, hogy értse, ez nem olyan dolog, amin nagyon élcelődnie kellene. Annie fontos nekem, nagyon megszerettem az elmúlt hónapok során.
- Megígértem Denisnek, amikor elbúcsúzott tőlem, és én állom a szavam. Denis és Annie miatt tanulok gyógyítónak. Egyébként nem érdekelt különösebben, hogy érzékem van hozzá, de miattuk szükségét éreztem. És igen, ha az kell a boldogságához, hogy tojásokat rejtsek el a kertben, akkor megteszem, ha az, hogy tartsam a homlokát, amikor a láztól legyengülten összehány mindent, akkor meg azt.
Szusszanok egyet, amíg Nasi felé pillantok, hogy még mindig nem haragított-e magára mindenkit, de szerencsére nem.
- Amúgy egy teljesen normális gondolkodású tizenhét évesről beszélünk, nem hétévesről. Nem az elméjével, hanem a szívével van baj, van különbség a kettő között.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. július 6. 22:33 Ugrás a poszthoz

Elle

- Persze, ugyanakkorával. De hogy mi az elvárt? Fél éve házas vagyok, a szüleim a születésnapomra és a névnapomra is babakelengyét adtak. Sőt, a nagyszüleim is, pedig én egy könyvsorozatot kértem tőlük. Az elvárt az lenne, hogy a férjem a nászéjszakánkon teherbe ejtsen, vagy ha akkor nem hát a nászút alatt. Még szerencse, hogy a nővérem hamarosan szül.
Ezt eddig senkinek sem mondtam el, Denisnek sem, nem mintha kellene, előtte nyitott könyv vagyok, de igyekszem ezeket a dolgokat kellő nyugalommal kezelni. Nyilván, az én esetemben az lenne az ideális, ha már valóban terhes lennék, sőt lehetőleg egy fiút szülnék, hogy továbbvigye családjaink büszke nevét. Nagyon remélem, hogy lányom fog születni, ha egyszer úgy adódik, és azt is, hogy apám ezt még láthatja.
- És a fekete gólyahír főzet. Az is száz százalékos. Csak mondom. A jövőre nézve. Nem káros, és megvéd.
Isten áldja Várnai Rafaelt, aki elterjesztette a gólyahír főzet hírét anno a kastélyban. Azóta az, aki biztosra akar menni, csak ezt használja. Ráadásul Rafival könnyű üzletelni, mindenkinek megéri. A cucc jó, bár az íze pocsék, de a hatása maximális. Szerintem pedig tökre nem szégyen, ha egy nő tart ilyet a fürdőszoba szekrényében.
- De a kipakoltatás tényleg nem jó, egy csomó bonyodalom csak.
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. Az más, ha valaki nem érzi jól magát a testében, de csak mert ebben a pillanatban úgy hiszem, hogy nem akarok gyereket, vagy éppen olyannal vagyok együtt, aki nem akar, akkor nem az én testemmel van a probléma, de még mennyire, hogy nem.
- Denis akarna gyereket. Évek múltán, nem most, azt nem hiszem, de pár év múlva, ha befejezte a tanulmányait, ha beállt a rutin az életében a munkáját adódóan, akarna. Mondjuk hat év múlva. Kettőnk közül biztos vagyok benne, hogy ő akarna előbb, mert ő ellenkezik jobban. Magamnak tízet adok, neki hatot.
Aztán ha valaha ezt megtudja, majd jól összeveszik velem, hogy hogyan mondhatok ilyet, pedig ez az igazság. Szerintem ő előbb lesz apa, mint én anya. Már, ami a saját gyerekeinket illeti. Ha a párjainkat nézem, akkor nyertem, hiszen nekem már itt van ez a két ördögfióka.
- Hazudunk? Mint a szél. Annie meghallotta, hogy rosszabbodik az állapota, és csak, hogy életében egyszer hallja a testvére hangját, megszökött otthonról, és ki tudja, hogyan, eljutott ide. Hallotta, aztán a bátyám talált rá ájultan az utcán. Ha azt mondanám neki, hogy a bátyád a haverjánál drogozik, piál és valószínűleg halálra vereti magát, akkor tőlem is megszökne. Márpedig én a pokolban nem fogom egy örökkévalóságon át azt hallgatni Denistől, hogy az utolsó kérését se tudtam megtartani.
Még a fejem is megrázom hozzá, de ahogy végiggondolom a mondatomat, úgy válok iszonyúan szomorúvá. Ki tudja, ebben a pillanatban talán már nem is házas vagyok, hanem özvegy. Nincs jó érzésem. Még álmodom vele, még nem érzem, hogy ne lenne itt. Pontosabban azt érzem, hogy nincs itt, és ez jó. Félek, ha meghalna tényleg, akkor azt érezném, mint Holly, hogy Gerry lénye körülveszi őt. Nem akarom hallani, ahogy a The Pogues-tól énekli a Love you 'till the End-et. Csak simán nem.
- Tényleg elbúcsúzott. Mint soha korábban, és nem hiszem, hogy a barátja tudja, hogy ott van. Nem akarja, hogy megállítsák.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. július 7. 21:32 Ugrás a poszthoz

Elle

- A sajátomat fogom.
Ebben az egyben biztos vagyok, bár szerintem eddig is azt mondtam, hogy a saját terveimet fogom megvalósítani, még ha azok annyira hasonlóak is az átlag vágyaihoz. Eléggé az átlaghoz tartozom, ha azt vesszük. Tiniként egy fiú lett a legjobb barátom, akibe beleszerettem, ő mást szeret, én pedig szeretném őszintén azt szeretni, aki engem szeret. Szamárnak érzem magam Elle mellett Denisnél, és nem akarok a saját páromból szamarat csinálni, mikor ő lóként tekint rám. Tipikus átlag problémák. Nem tartottam magam soha különlegesnek, pusztán csak különlegesnek éreztem magam Denis Brightmore pillantásától, és bár ne éreztem volna magam annak, akkor sosem szerettem volna belé. A szerelmet még mindig gyengeségnek és kellemetlen dolognak tartom. Valaminek, amitől szeretnék megszabadulni, és amit nem szeretnék soha többet érezni. Nem kell szerelem ahhoz, hogy valaki mellett boldog légy, de a szerelem egy másik iránt megölhet mindent. És én nem akarom kockáztatni a most kialakuló kapcsolatomat azért, amit sosem kaphatok meg, mert Denis sosem lehet az enyém.
- Kösz.
Biccentek is egyet hozzá, mert nem hiszem, hogy rosszat akarna, vagy, ha akarna is, hát azzal nem engem, hanem a saját gyerekét mérgezi, mert az ilyen rosszindulatú dolgok mind a gyengébb élőlényben csapódnak le. Szóval továbbra is fenntartom, hogy nem akar rosszat. Amúgy se nagyon feltételeztem róla ezt korábban, egészen addig, amíg az évnyitón meg nem láttam, hogy mit művel. De legalább megnyugodtam, hogy Stellával kettőnk közül nem én vagyok a mérgező. Ha meg valakinek az kell, amit ő nyújt, ki vagyok én, hogy meggátoljam? Naugye.
- De, egy nap majd nekem kell, bár remélem, hogy ez sosem fog eljönni. Denisnek jelenleg én vagyok a legközelebbi rokona, biztonsági okokból Annie-nek semmit sem mondhatnak, pont azért, hogy ne érje trauma. Ezért él velem, mert én tudok vele úgy beszélni, hogy lehetőleg ne halljon bele. Nem garancia ez sem semmire, de növekednek az esélyei ezáltal, és már ez is sokat számít.
Megrázom a fejem az első állítására.
- De, akarja. Ezért van mellette Salvatore, mert ő képes arra, hogy megállítsa. Viszont, ha most felhívnám, hogy mikor látta utoljára Denist, azt felelné, hogy az esküvőnkön, és az nem tegnap volt. Ismerem Denist, jobban, mint bárki, a mozdulatait, a tekintetét. Tudom, hogy mi a különbség nála elköszönés és elköszönés között. Ez nem ellened szól, vagy nem egoizmus. Egyszerűen ismerjük egymást. Egyetlen mozzanatból kitaláljuk a másik következő lépését.
Gyűlölöm, hogy ezt mindig el kell magyaráznom. Denis a barátom, nagyon régtől fogva. Vele éltem le itteni életem nagy részét, és ismerem, éppen ezért. Tudom, hogy mit mondok, amikor azt mondom, elbúcsúzott.
- Azért mondta, amit mondott, mert szerelmes beléd. Én mindent megadtam volna, hogy irántam ezt érezze, de nem voltam elég.
Felemelem Christ a földről, aki szőke fejét a nyakamba fúrja, de kék szemeit végig a velem szemben álló nőn tartja. Naskó legalább három percig fog még barátnőzni, mielőtt elkapja a féltékenység, hogy Christ babusgatom, és neki nem áll itt produkálni magát.
- Neked nincs okod irigynek lenni rám, de én irigyellek téged ezért. Csodálatos lehet, ha viszont szeretnek.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. július 8. 11:13 Ugrás a poszthoz

Elle

- Will? Igen, nagyon. Sosem láttam még nála elszántabb embert. Nem fárad el, amíg meg nem oldja a problémát, emberséges, tehetséges, állhatatos. Sosem láttam még ekkora küzdőszellemet.
Nem vagyunk jóban Willék, rosszban sem, persze, de közöttünk nagyon régen eltört valami, mégis, láttam egy kis büszkeséget rajta, amikor megkértem, hogy had lehessek mellette gyakornok, és akkor is, amikor azt mondta, felelősségteljesen végzem a munkám, legyen szó Annieről, vagy a gyengélkedőre került betegekről. Szeretném, ha büszke lenne rám, ha nem csak a rossz dolgok maradnának meg.
- Minden idők legfiatalabb díjazottja, olyan helyeken tart előadást, amelyekről a nála idősebbek is csak álmodoznak. Büszke vagyok rá.
Valóban, a hangomból is árad a büszkeség és a boldogság. Mindannyian tehetségesek vagyunk a magunk területén, ami nagyon ritka, főleg ennyi testvér esetében, de Will és Jason mindig kiemelkedőbbek és szerényebbek voltak, mint mi.
- Szerintem embere válogatja. Nem szeretek szerelmes lenni, de azt szeretem, hogy ezt az érzést Denis váltotta ki, mert benne megbízom, de soha többet nem akarom érezni azt, amit kivált.
Ebben az egyben biztos vagyok. Sosem tapasztaltam meg ezt korábban, de most, hogy már megvolt, köszönöm, nem tetszik. Halvány mosoly kúszik az arcomra, ahogy eszembe jut egy emlék, kicsit feljebb lököm Christ, mert lecsúszott.
- Denis azt mondta, nem zavarja az sem, ha örökre belé leszek szerelmes, és megvallom, én is ennek örülnék a legjobban, ha már éreznem kell, akkor tudjam kezelni, és ezt tudom.
Nem mondom, hogy nem fáj, hogy nem hiányzik, mert de, mocskosul hiányzik, hogy nem csókolhatom meg, hogy nem érinthetem, ahogy korábban, hogy nem érezhetem, ahogy a testünk eggyé válik, de ez egy olyan csőd, amit már megtanultam kezelni. Ezzel már könnyedén együtt lehet élni.
- De például ott van Vajda Ricsi, ezer éve ismerem, és róla sosem feltételeztem, hogy olyan érzései vannak, mint amilyeneket Lili irányába táplál, és látva őket, hogy mennyit küzdenek, és mennyire kitartóak, mennyit beleáldoztak ebbe az egészbe, szeretem hinni, hogy a szerelem csodálatos is tud lenni. Miattuk hiszem, hogy van értelme.
Ahhoz képest, hogy saját magam nem szeretem, hogy szerelmes vagyok, csodálatosnak élem meg mások szerelmét, mint Ricsiékét. Nekem ők ketten az ultimate páros, de van még pár, akiket szeretek, mint Andrej és Maja, vagy éppen Lewy és Maja, azt hiszem, eléggé szeretem, amikor a Maják megtalálják a párjukat. De például Mei és Gergő is olyan, hogy sosem tettem volna össze őket, de tetszik, hogy együtt vannak, látszik a kölykön, hogy már nem olyan görcsös. Összességében szeretem a szerelmet, csak nekem ne legyen részem benne.
- Mi?
Csodálkozva nézek rá, a döbbenet attól, amit mond, kiül az arcomra, és egy hosszú pillanatig szólni se vagyok képes, annyira megdöbbent, amit mond. A fejemben visszhangzik minden szava, én meg állok ott, mint egy rendes hülye. Sejtelmem sem volt róla, hogy ezek a dolgok nincsenek köztük letisztázva.
- Mi?
Ismétlem meg magam, és közben hagyom, hogy a kiskölyök lecsússzon rólam, és elinduljon a testvére felé. Persze utánanézek, majd a fán gubbasztó Niamey felé, aki miatt igen menőnek érzem magam néha, máskor meg halálra vált, hogy mi lesz, ha egyszer bepörög, elméletileg tudom, hogy mit csináljak, de a gyakorlat nagyon más. Eddig mindig ott volt Denis, vagy, Nia tudta, hogy ha végeztünk, visszamegyünk hozzá, de most? Semmit. Még egy pillantás Chrisre, hogy megmarad-e, aztán vissza a nőre.
- Mi nem élünk együtt. Oké, a ház közös, de az apám vette. Minden férjhez menő gyerekének vagy egy házat, ez a nászajándéka. A házat a házasulandók választhatják ki, de ezt a házat én a bátyámmal, Jasonnel és Annievel néztem meg. Hárman lakunk benne. Denis néha ott alszik, de Annie miatt. És van olyan, hogy velem alszik, de pizsamában.
Nem tudom, hogy mennyit segít a tényen az, hogy van rajtam ruha, de tény, hogy kettőnk között sokat, hiszen korábban én Denisszel ruha nélkül aludtam, most azonban odafigyelek erre, hogy mindig fel legyek öltözve. Miatta is, Elle miatt is, Annie miatt is, Jason miatt is. A lényeg, hogy elkezdtem pizsamákat venni és hordani. Kifejezetten mókásakat találtam, szóval van jó része is.
- Én mondtam el Denisnek, hogy Annie a húga, sokkal előbb tudtam, mint ő. Azt mondta, nem létezik, hogy valaki még a Brightmore névvel éljen, így kutatni kezdtem, mert láttam, hogy zavarja, de amikor megtudtam, nem mertem neki elmondani, féltem a reakciójától. Tovább kutattam, más megoldásért, de nem volt más megoldás. Az eset komoly fejtörést okozott. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Nyilván, mint mindenki, ő is hallotta, hogy egy ismeretlen megtámadott, hogy több ember is gyanús volt, de végül senkit sem kaptak el. Nem is tudtak volna, hiszen végig hazudtam, hogy Denis ne kerüljön börtönbe azért, amit tett.
- Én nem mennék.
Jelentem ki határozottan, elpillantva a két gyerek felé, majd vissza a nőre.
- Ha szereted a kisbabádat, nem mész utána. Ez nem olyan dolog, hogy majd meggyőzöd, észérvekkel. Ez olyan, hogy ha elkattan, észre se veszi, hogy megölt, nálam sem vette észre, csak amikor már mindent beborított a vér. Ha Will nincs otthon, Denis ma nem lenne házas.
Azt nem tudom kimondani, hogy halott lennék, de ez az igazság. Néha elképzeltem, hogy milyen lenne, hanem lennék, és volt pár mély pont a műtét alatt állítólag, amikor feladtam. Akkor is azt tartottam szem előtt öntudatlanul, hogy nem tehetem meg Denisszel, hogy a gyilkosommá teszem. Nem lehet.

Utoljára módosította:Catherine Hope Brightmore, 2019. július 8. 16:56
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. augusztus 2. 11:41 Ugrás a poszthoz

Elle

Bólintok párat, amikor azt mondja, hogy Lorin jó kezekben van. Igen, efelől kétségem sincs, hiszen bármi baj volt, tudtam, hogy Will megoldja. Nem sok ember merné a tulajdon testvérét riasztani, amikor minden kétséget kizáróan intim helyzetben volt egy fiúval, aki éppen haldoklik a karjai között, nekem akkor is Will volt az első gondolatom.
- Szerintem nem kellene annak érezned magad.
Elvégre, ha szigorúan nézzük a ki volt előbb kérdést, akkor a nő nyerne. Ő volt előbb Denis életében, mélyebben talán én kezdtem el megtapadni korábban, de végül mind a ketten ugyanoda jutottunk, hogy Denis életének elengedhetetlen részei lettünk. Ő is és én is. Összevont szemöldökkel pillantok fel rá, kuncogva rázom meg a fejem.
- Denis és én egyformák vagyunk. A gondolkodásunk, a vágyaink, az elképzeléseink, az élethez való hozzáállásunk szinte mindenben megegyezik. Éppen ezért ismerem őt jobban, mint bárki más, és ezért ismer jobban, mint bárki a világon.
Ezt pedig úgy is ki merem jelenteni, hogy van egy ikertestvérem, akivel azonnal megérezzük, ha a másikkal baj van. Chris és én mély kapcsolatot ápolunk, ezért is mosolyogtat meg, hogy most éppen egy kicsi Chrisre vigyázok, aki történetesen szintén egy ikerpár egyik tagja. Vonzom a Chris-eket, most már egészen biztos.
- Pont ezért nem is illünk össze. Ideig-óráig talán idilli lenne a történet, de nem lenne egészséges, nem lenne benne izgalom, nem lenne változatos. Ha annyira jók lennénk együtt, nem kerestük volna másnál a boldogságot, pedig mind a ketten mással vagyunk.
Mert bár nem nyíltan, hiszen házas ember vagyok még a következő év márciusáig, de mással vagyok én is. Nem azért töltök ennyi időt Nasiékkal, mert ne lenne más dolgom, hanem mert része lettem egy másik családnak, és ki tudja, lehet, hogy a része is maradok. Ez viszont még egy túl érzékeny talaj ahhoz, hogy ennél jobban belemenjek, Denisnek is csak nagy vonalakban meséltem róla, mert még nem akartam elkiabálni semmit.
- Van egy megállapodásunk, hogy ha úgy alakul, hogy idős korunkra egyikünknek sem lesz senkije, akkor együtt csináljuk végig az utolsó éveket, de ennyi.
Nem tudom, hogy miket feltételez a kapcsolatomról Denis-szel, vagy, hogy miért nem bízik benne, amikor őszintén beszélt neki az érzéseiről. Ha nekem egy olyan vallomást tett volna egy Denis kaliberű, mint amilyet ő kapott, eszembe nem jutott volna megkérdőjelezni egyetlen pillanatig sem, úgy sem, hogy felesége van.
- Vagy neked ne legyen.
Mert nem vagyok biztos benne, hogy ő sérülésmentes maradna főleg úgy nem, hogy gyermeket vár. Sokkal neccesebb a helyzet. Az ő helyében, szeressen Denist bármennyire is, nem keresném.
- Remélem nem lesz, a kisbabád miatt főleg. Én a mostani állapotában akkor se mennék a közelébe, ha tőle lennék terhes.
Ebben az egyben teljesen biztos vagyok. Így sem mennék, és nem is szándékozok Denis közelébe menni. Sokszor nézem a nevét vagy éppen Salvatore nevét a telefonomban, de nem nyomok rá egyszer sem. Elvből nem. Érzem, ahogy a felsőmet rángatják, lepillantva mind a ketten mellettem állnak, és szőke fejükkel néznek fel rám.
- Szeretnél tudni még valamit? Mert lassan indulnunk kell, különben sosem lesz kész a vacsora, és még ígértem nekik egy mesét is.
Megválaszolok neki bármit, szívesen, hátha végre megérti, hogy Denis érte gyakorlatilag feladott engem, én ezt elfogadtam és továbbléptem, mert tovább kellett lépnem.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. október 31. 09:14 Ugrás a poszthoz

Ricsárdka
Dédi háza
Amikor már csak én vagyok itt
A helyszín
Kinézetem

Egy Beatles számot dúdolgatva sétálgatok a növények között, már tíz is elmúlt mire felkeltem, most már lassan egy óra van, és egyáltalán nem bánom, hogy így történt. Nem gondolkozom, ma először úgy érzem, hogy teljesen kikapcsolt az agyam. Nincs kávé, napok óta csak sima vizet és zöld teát iszok. Meditálok, nyugtatom az elmémet. Muszáj mindent lezárnom magamban, mert egyszerűen túl sok volt már ez az év. Ez pedig igazán akkor ijesztett meg, amikor az illúziómágiám nem működött rendesen.
Szerelmes vagyok a képességemben, és bármennyire is fájt és megviselt a tanulási folyamata, itt vagyok a végén, sikerült, és legyőztem mindent, amit csak legyőzhettem. Nem fogom veszni hagyni, nem fogom azt mondani, hogy akkor ennyi volt, csak mert érzelmileg nem vagyok rendben. Nem hagyhatok mindent veszni, így is eleget kockáztattam azzal, hogy mindenkitől időt és teret kérve, eljöttem ide, amíg a dédike Arianaval szervezkedik Bogolyfalván. Amúgy sem lennék a Dédim közelében, mert ő mindent tud, és mindent lát, rosszabb, mint Jason, szóval nagyon nincs szükségem arra, hogy még egy ember a vesémbe lásson. Szóval amikor azt mondta, hogy Bogolyfalvára helyezi át a székhelyét, felém dobta a kulcsát, és most itt vagyok, én vigyázom a házát. Tudta ő is, hogy ez lesz a legjobb megoldás mind a kettőnk számára. Csak kell egy kis pihenés.
Smink nélkül, fehér hajamat magas kontyba fogva, egy elnyűtt magasderekú jóganadrágban, fehér ujjatlanba, és egy hoszú, vastag, flamingószínű kardigánban sétálgatok, sprickával a kezemben, és fúkodok a virágokra. Imádom ezt a helyet, a fél gyerekkoromat és a tinédzser éveim jó részét is itt töltöttem. Csendben, nyugalomban, ahogy most is. Az illúziómágiám működik, sok kis képzelt tündér repked a teremben, olyanok, mint Csingiling a mesében, és csillámló port hagynak mindenhol maguk után. Nyugalom, csend és béke.
Utoljára módosította:Catherine Hope Brightmore, 2019. október 31. 09:15
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. október 31. 17:19 Ugrás a poszthoz

Ricsárdka


Szintek.
Az embernek van egy alap nyugalmi szintje, normális emberi interakciók, mint elmenni a boltba, veszekedni azon, hogy mit is jelent egy lehúzott gyűrű - Brightmore, ha ilyen messze is a fejemben látsz, üzenem, hogy még mindig nem vettem le -, főzni, adni cukrot a furcsa szomszéd bácsinak, és közben Jasont sasolni, hogy mentsen meg.
Aztán van az a teljes nyugalom, ami itt is jelen van, amikor csak én vagyok, meg a tündérkék. A nagyi még az állatait is elvitte, csak a lovakat hagyta itt, de hozzájuk egy lány jár, teljesen rendben vagyunk. Elvagyok a növények között, és béke van.
Aztán van az ezek feletti állapot, amikor a nagy békébe meg csendbe betoppan a Vajda Ricsi nevezetű jelenség, aki, legyünk bármennyire is gazdag és előkelő birtokon, pöpecebben néz ki, mindig. A dédike is mindig azt mondta, hogy "Jaj neked, ha Vajdával kezdesz!", aztán amikor mondtam neki, hogy a legjobb barátnőm Eszter, csak sóhajtott. Ariana nem is tudom, hogy bevallotta-e Ricsit. Állítólag a dédike első férje egy Vajda volt. Vagy az első szeretője, sosem tudom a pontos sztorit, de nagy családi cirkusz lett belőle, aztán azért nem nagyon jön be neki a Vajda família.
- Nem szexizni jöttem.
Vonom meg a vállam, de amikor kritizálja életem értelmét, a sprickát - tuti van ám rendes neve is -, akkor megráncolom a orrom, felhúzom a szám, mint egy durcás kacsa, és felé sprickálok egyet a tápoldatod vízből, ami nagyon finom illatú.
- Kidobott az asszony? El se hiszem, hogy végre megjött az esze.
Bántotta a sprickát, így hogyan legyek vele kedves?!
Utoljára módosította:Catherine Hope Brightmore, 2019. október 31. 17:19
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. október 31. 18:00 Ugrás a poszthoz

Ricsárdka

Felvonom a szemöldököm a megállapítására, miszerint én azt szeretném, hogy őt elhagyja Lili. Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Komolyan gondoltam, mit akkor és ott a hülye sértődött elvándorlásában mondtam neki, hogy miattuk, kettejük miatt hiszek a szerelemben. Persze akkor még azt hittem, hogy majd Denis és én megoldjuk a dolgot, hogy elég jó leszek, és hiába mondja, hogy elég jó vagyok, ez nem igaz. Santos az, aki elég jó volt, aki mindvégig elég jó volt, én csak egy piszok jó alternatíva voltam.
- Átgondolandó, de azt hiszem, ha leszbikus lennék, a nővéredet vinném ágyba. Lili és én is szubok vagyunk. Az meg csak ilyen nyeeeh lenne.
Még a kézfejemet is megingatom a levegőben, hogy kifejezzem, nem húznánk együtt sokáig. Mondjuk tény, hogy egy olyan kaliberű ember megtartásához, mint Ricsi, valahogy a kettő között kell mozogni, és jól kell tudni domináns és alárendelt szerepet is vállalni, de én nem vagyok vevő ennyire ezekre a dolgokra. Eszterben sokkal több a potenciál arra, hogy ledomináljon, szóval ja, ha nővel mennék tovább, biztos, hogy Esztert választanám.
- Mert elérted, hogy belédszeressen, de dobtad, amikor kiderült, hogy elvetette a gyereket, akivel tizenévesen lett terhes, aztán mérges voltál, Lili felmérgesített, lefeküdtél vele, majd nem beszéltetek róla, aztán csóró próbálkozott, de te hárítottál, én fogtam a fejem, hogy mekkora egy hülye vagy, megmondtam a kislánynak, hogy tegye oda magát, vagy csak ez a pancsolt puncs állapot lesz, mert hát ti "neeeem vonzódtok egymáshoz meg ti csak baráááátok vagytok" maszlagot tolta, aztán végre lépett, és rájöttél, hogy az égiek ezt a lányt neked rakták össze.
Egy szuszra mondom el a sztorit, szusszanva egyet a végén, mert igen, és végig ott voltam. A fodrászok mellett a varrónők is remek hallgatóságként vannak feltüntetve.
- Ariana a nővérem! Nem hiszlek el Ricsárdka. Jeannie, Helena, Ariana, majd Cath, csak a negyedik vagyok, sőt, Jeannie, Helena, Faith, June, Ariana és csak aztán én. Tök sok nővérem van.
Borzalmas, pedig az olyan mágus nyünyöknek mint ő meg én tisztában kell lenniük a naaaagy máguscsaládokkal, mert ha összepároztatnak minket, csak félbolond gyerekeink születhetnek.
- Gyászolok és az elengedés művészetét tanulom. Szakítottam a pasimmal, távolságot kértem a férjemtől, és mivel mind a ketten Bogolyfalván vannak, leléptem ide.
Mutatok körbe a csodás környezeten, aztán homlokráncolva fordulok vissza.
- De te, te mit keresel itt, de komolyan? Megmented a lelkem, vagy mi?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. október 31. 21:53 Ugrás a poszthoz

Ricsárdka

Ez is egyfajta pszichológia, amíg te beszélsz, addig a másiknak esélye sincs rákérdezni, hogy mi a francot művelsz, mert hát nálam a dédin kívül mindenki azt kérdezi, hogy mi a francot művelek, és őszintén, nem tudom rá a választ.
- Az van Ricsi, hogy csinálhatnánk hármasban, de egy idő után kirúgnánk az ágyból, de nem ezért nem csináljuk, hanem mert nem tudod elviselni, ha bárki hozzáér a tulajdonodhoz.
Ezért nem hozza Lili magával, amikor méretet veszek róla, hiszen nem egyszer, szinte meztelenül áll előttem, miközben én a combjait méricskélem, vagy éppen a derekát. Azt mondta, szerinte Ricsit ez is furcsán érintené, és nem akarja, hogy furcsán érintse.
- Irigylem őt.
Vallom be csendesen, mert mi ilyen dolgokról ugye nem beszélünk, mert Ricsinek nincs gyenge pontja, kivéve Esztert, de el tudom képzelni, hogy ha egy olyan helyzetbe kerülne, mint Denis, amikor a legilimencia vizsgáját csinálta, akkor ő is elveszítené a fejét, hiszen a barátnője is ellenkezne az elrablás ellen, őt is bántanák, ahogy engem bántottak.
- Nem tudom.
Felelem őszintén, gondolkodás nélkül, miközben lassan közelebb lépkedek a kanapéhoz, és vigyázva, hogy ne lépjek rá a fekvő fiúra, felülök a háttámlára, és a tarkómat simogatva nézek rá, ismer, tudja, hogy zavarban vagyok, hogy frusztrál ez a téma, túlontúl. De ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy ő van itt, mert ő Ricsi, aki olyan tanácsot tud adni nekem, amit más nem.
- Szerintem én tizenévesen megőrültem, csak senki sem meri kimondani, hogy egy ideggyenge bolond vagyok.
Zavart mosollyal pillantok le Ricsire, miközben finoman megvonom a vállam, és érzem, ahogy a zavar már az arcomra is kiült, egyre pirosodom.
- Tényleg elmennél egy ilyen bárba? Szerintem már azzal is kiakasztod, hogy velem vagy.
Ezzel pedig nem elküldeni akarom, csak tényeket közölni. Ismerem a féltékenységet, és úgy ismerem, hogy nekem el kellett engednem azt, akit a világon mindennél jobban szeretek, azért, hogy boldog legyen valakivel, akit boldoggá akart tenni. Denis, amióta csak rájött, hogy Santost szereti, azon dolgozott, hogy a nő boldog legyen. Vele lett volna, felvállalta volna a szerelmüket, a feleségének akarta, és idővel családot is alapított volna vele. Én pedig támogattam, miközben éreztem, ahogy a szívem és az elmém is megroppan. Csak remélem, hogy Ricsi nem fogja ezt a végzetes hibát elkövetni, bár nagyon jó úton halad, ha minden igaz.
- Umm. Ami biztos, hogy szeretem Denist. Hol szerelemmel, hol szomorú szerelemmel, hol barátilag, hol társként, de szeretem őt. Az életemnél is jobban. Tudom ostobaság, de amikor a műtőasztalon feküdtem, kétszer is feladtam, mert nem akartam végignézni, ahogy már nem az életem része, de visszajöttem, mert nem akartam, hogy feleméssze a bűntudat, hogy ő ölt meg.
Ricsi tudja, hiszen rákérdezett és én nem tagadtam, hogy Denis volt az, de én voltam, aki kiprovokálta. Az én bűnöm. A gyűrűmet forgatom az ujjamon, és közben hosszan kiengedem a levegőt.
- Mindig azt mondja, hogy én nem a szamár vagyok, hogy ne úgy gondoljak magamra, mint a szamárra, aki jó a ló helyett is, de tudod, ha nem fekszel le más lányokkal, köztük a saját feleségeddel sem, mert van egy nő, aki a minden, akkor te szamár vagy. Tehetsz bármit. Annyira szerettem volna én lenni az a kibaszott ló, és esküszöm neked, hogy még az utolsó utáni pillanatban is azt reméltem, hogy engem mond, hogy én többet jelentek neki. Szörnyen ostobának érzem magam emiatt.
A gyűrűt visszahelyezem az eredeti pozíciójába, könyökeimmel megtámaszkodom a térdeimen, ujjaimat összefogom magam előtt, és az orromat támasztom meg rajta, mint valami nagy, öreg bölcs.
- A másik, normális. Túl normális. Rendben, apa. Vannak gyerekei. Egyedül neveli őket, semmi dráma, van anyjuk, de nem igazán anya típus. Sokat beszélgettünk, jó volt vele lenni, minden pillanat jó volt vele. Nem olyan intenzív, mint Denisszel, de békés, nyugodt. Mellette magamat látom, egy tíz év múlvai magamat, de mi van, ha előbb jön az, amit elterveztem? Mi van, ha én most találtam meg azt, aki szeretne egy életen át, és akit tudnék szeretni? Szerethetem, ha nem olyan intenzíven, de őszintén szeretem, mint Denist? Mi van, ha Denis sosem szűnik meg igazán bennem? Mi van, ha elcseszem? Nem akarom elcseszni, vele nem, és félek, hogy ez a távolság és időkérés most éppen az. Nem az a bajom, hogy benne nem vagyok biztos, mert biztos vagyok. Én magamban nem vagyok biztos. Ha azt mondom, hogy őt választom, elveszítem Denist?
Annyit kérdést teszek fel, hogy érezheti, tényleg bolond vagyok, és lassan megőrülök. Megdörzsölve a szemeimet nézek le rá.
- Talán remetének kéne maradnom. Én csak ruhákat akartam tervezni, ez volt a vágyam, meg, hogy huszonkilenc évesen szüljek egy gyereket. Erre itt vagyok húsz évesen a sokadik összeomlás szélén. Hát ezt nagyon nem így terveztem. Elcsesztem, ugye?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. november 2. 13:46 Ugrás a poszthoz

Ricsárdka

Csak nézem őt, és érzem, ahogy a szívem egy ütemet kihagy, majd hevesebben kezd el verni, és hiába próbálom leplezni, zavarom az arcomra is kiül. Látom, ismerem, tudom, milyen az, amikor egy pillanat alatt idegessé válik, és bármennyire is minimálisan jelenik ez meg akkor, amikor dolgozik, látszik amikor a barátaival van, amikor nem kell takargatnia a benne dúló háborút. Ezt pedig most én indítottam el.
- Így, de nem rossz értelemben. Én tényleg irigylem őt azért, amit látom, hogy neked jelent. Nem vagyok benne a kapcsolatotokban, csak mint küldő szemlélő tudok nyilatkozni.
Talán nem a jó szót használtam rá, de azt hiszem arra, amik ők jelenleg az én meglátásaim szerint, talán nincs is jó szó. Érzem Lilin, hogy megváltozott, sokkal zárkózottabb lett, és máshogy csillan a szeme, amikor róla beszél, már nem olyan, mint volt. Szereti. Szerelemmel és szíve minden szeretetével, mégis, elcsendesedett.
- Lili engem egy kacsára emlékeztet. Mármint konkrétan egy kacsára. Amikor gyerek voltam, apa kivitt az udvarba, oda, hátra, a dédi kacsákat tartott.
Elmutatok a kert hátsó végébe, ahol régen a szárnyasok éltek, volt kis tavuk és minden jó, de már nincsenek egy ideje, amióta a dédi egyedül van, és azt hiszem, ez így van jól.
- Volt közöttük egy nagyon beteg, senki sem tudta, hogy mi támadta meg, minden előjel nélkül. Amikor apa meg akarta szabadítani a szenvedéseitől, elkezdett menekülni. De nem úgy, mint a normális kacsák, játszott apával. Mindig becsusszant a kezei közé, majd kiugrott. A határait feszegette. Aztán eljött egy pont, amikor egyszer csak felállt egy rönkre, és lehajtotta a fejét, mint aki megadta magát. Egy ideje ezt érzem nála is, hogy megadta magát, csak, hogy veled lehessen. Hogy kész bármilyen áldozatot és büntetést elviselni, mert már nem tud nélküled élni.
A végén elcsendesedem, mert tudom, hogy a kapcsolatunk alapja az őszinteség, de nem akarok beletenyerelni olyan szinten, hogy Ricsi hazamenjen, összecsomagoljon és elhagyja Lilit. Nem akarom ezt az egészet összetörni pont akkor, amikor a legtörékenyebbnek tűnik. És csak remélem, hogy Ricsi megérti, amit mondani szeretnék.
- Tulajdon és tulajdon között is van különbség. Vannak emberek, akik szeretnek birtokolni és emberek, akik szeretnek birtokolttá válni. Attól még nem válsz rossz emberré egy kapcsolatban az én nézőpontom szerint, mert birtokló vagy. Nem bírálom a kapcsolatodat, főleg nem negatív értelemben, mert bár lenne olyan ember a Földön, mint aki annyi mindent ki tud hozni belőlem, sőt belőlünk, mint ti egymásból.
De nincs. Azt hittem, tényleg azt hittem, hogy nekem Denis a Ricsim, és még mindig, a szívem egy részében ezt hiszem, de Ricsinél egy ponton túl nem volt kérdés, hogy Lilit szereti és Lilivel marad, én pedig ezt hiányolom az egészből.
Lecsúszok Ricsi mellé, fejemet a támlának döntöm, lehunyom a szemem, és csak hallgatom az összefoglalóját. Más nézőpontok, ugyebár. Mi szerintem jó barátok vagyunk, csak kicsit kegyetlenek egymással. Én egy lelőtt kacsához hasonlítom a barátnőjét, ő meg arra biztat, hogy mindenkit hagyjak el. Mindenkit is.
- Nem vagyok benne biztos, hogy még szerelmes vagyok Denisbe. De ő az én Lilim. Nem tudnék nélküle élni, mert már a részemmé vált. Fejlődtem és változtam általa, és jó irányba. Nem érdekel, hogy más nőkkel van, egyáltalán nem. Volt egy bájital. Ezt még korábban nem meséltem neked. Felszínre törtek tőle az érzései. Olyan volt, mint egy kis nyünny. És azt mondta, két nőbe szerelmes. Meglepetés, az egyik én vagyok. Szó szót követett, és azt mondtam neki, hogy tudom, hogy a másik nő is szerelmes belé, és ha szeretné, akkor mutassa ki, amit érez. Tudtam, hogy el fog menni, mégis, reménykedtem benne, hogy nem.
Mire a történet végére érek, már nyitva van a szemem, és Ricsit nézem. Aztán sóhajtok egyet, és horkatva felülök, elhúzom a lábaimat is.
- Aztán persze a nő terhes lett valaki mástól, és egy ideig szerintem elvárta, hogy Denis, ha már szerelmes belé, akkor örüljön annak, hogy ő terhes. Persze nem így lett, de az érzések nem olyanok, amik könnyen elmúlnak, és szerintem még most is úgy van, hogy bármit megtenne, hogy visszafordítsa ezt az egészet.
És jön megint a szó, szépen körbeértünk, megforgatom az ujjamon a gyűrűt, és megvonom a vállam. Én nem vagyok ilyen emancipanci nő, aki egyenjogú meg önmegvalósító. Én szerettem a házasságom, nagyon sokáig boldog voltam benne. Aztán változtak a dolgok, és tőlem csak annyi kellett, hogy a felmerülő problémákat oldjam meg. Nem láttam egy idő után más hasznomat, és nekem ezért fájt mérhetetlenül az a gyűrű, amikor a tenyeremben landolt.
- Szerinted valaha meg fogsz bocsátani Lilinek?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. november 2. 15:17 Ugrás a poszthoz

Ricsárdka

Figyelek rá, minden szavára, és arra, ahogy megnyilatkozik. Pont ez az, amit szeretek benne, bennük, a kapcsolatukban. Hogy vannak problémáik, felvállalják, kimondják, de nem élik meg úgy, minta ezen nem lehetne változtatni, nem verik magukat a földhöz, és nem is játsszák el, hogy minden csodálatos, és ők a legtökéletesebbek, hogy ők egy igazi nyerő páros (haha, tudom - a szerk.), nincs ebben semmi színészkedés. Ez pedig így tökéletes. Ajkaim elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de mire megtenném, ebben a felfokozottan szinte már romantikusan őszinte pillanatban, megint beszélni kezd, sőt nevetni is.
- Vagy már meg is szült.
Nem tudom Santos éppen milyen stádiumban van, de igen, a lényeg az, hogy nagyon terhes volt, nagyon mástól és én nagyon ejtve lettem. De a kérdésre, hogy együtt tudnék-e lenni Denisszel, kerülöm a választ. Mert nem tudom. Ricsi az első, aki tényleg felteszi nekem ezt a kérdést, és olyan szinten első, hogy még én magam sem tettem fel ezt a kérdést magamnak, és itt és most, ebbe a kanapéba süppedve jövök rá, hogy nem tudom a választ, hogy fogalmam sincs, hogy képes lennék-e még Denisszel lenni. Szeretnék, ezt tudom. De tudok is? Talán a szerelem nem elég.
- Nem?
Nézek rá döbbenten, és felkászálódva a tenyerem Ricsi homlokára teszem, de az csak kellemesen ember meleg, így közelebb hajolok hozzá, és mélyen a szemébe nézek.
- Elraboltak az ufók? Ki vagy te és hová tetted az én Ricsimet? Még, hogy nem szégyellnél! Felháborító! Öt perc Ricsárdka, öt, és kész vagyok. Maradj itt.  
Ami öt az öt, ilyenkor. Csak egy másik ruha, szempillaspirál és kész is. A hajam leengedem, eléggé feltűnő jelenség vagyok így is, nem kell túltolni. Visszaérve testszínű harisnyát, hosszú combközépig érő, fekete csizmát és smaragdzöld egyberuhát viselek, aminek ejtett válla van, így a bal vállam teljesen fedetlen. Kezemben fekete bőrkabát, így érkezem meg a hozzám illő illatfelhőben.
- Amúgy, létezik olyan misztikum, mint a szeretet nyelv. Öt van belőle. Lilié az érintés, és te pont azt tagadod meg, ami a legfontosabb számára, ami hozzád köti őt. Ha lefeküdt volna Denisszel se lenne akkora bűntudata, mint a csók miatt. Ott mart, ahol a legjobban fáj, csak nem számolt vele, hogy saját magát is megsebzi. Elég szexi ez így?
Fordulok körbe, nem mintha számítana, mert a cicibárok fő ismérve, hogy nem is engednek be oda nőket, de hátha velem kivételt tesznek. Mondjuk még mindig undorítónak tartom a sajttorta ízű sört, ezért is nem vittem neki soha. Viszont ha rendben van, akkor indulhatunk. Maximum máshol kötünk ki.


// Love Love Love //
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. december 29. 16:37 Ugrás a poszthoz

Polgármester úr
Ruha

Hogy mikor lettem én apa kicsi lány? Nem tudom. Volt időszak, amikor az voltam, aztán hirtelen már nem voltam, most meg megint egy csapásra azzá váltam. Sokáig nem értettem, hogy miért éppen én, de amikor egy csodálatos, valóban gyönyörű, fehér ruhába akartak bújtatni, akkor megértettem, hogy éppen próbálják eladni, hogy szűzies gyermek vagyok, aki éppen élete szerelmét keresni. De hát ez nagyon nem igaz, ha az ujjamon lévő gyűrű és a vezetéknevem ne lenne elég utalás arra, hogy férjnél vagyok.
Azonban, ahogy én, úgy apa is tudja, hogy el fog jönni a március, melynek végén, ha tetszik, ha nem, Denis és én más-más irányba indulunk. Ami azt illeti, ő a költözéssel határozottan kinyilatkoztatta, hogy válna, éppen, amikor felhoztam volna neki, hogy mi lenne, ha nem tennénk. Végül nem hoztam fel neki, és nem mondtam semmit, csak, mint mindig, most is, elrejtettem elmém arany kis ládikójába a vágyat. Anno azért kezdtem el az okklumenciát, hogy Denist védjem a minisztérium emberei előtt, most pedig azért gyakorolok kitartó szorgalommal, hogy magamat rejtsem el. Nincs még egy olyan alkalom, hogy én előtte ebben a témában könyörgök, hátha máshogy gondol rám. Hátha marad.
Ezért is jöttem ma el, vörösre festett hajam leomló hullámokban keretezi az arcom. Olyan sötét vörös, hogy helyenként már barnának látszik, de nem baj, mert ez csodálatosan kiemeli a ruhát, ami rózsaszín. A fűzős betét benne kicsit meglepett, így amúgy se kis melleimet még nagyobbnak engedi mutatni, kissé talán túlzottan is rákoncentrál a lányokra, de nem baj, apa boldog. Vadászónak tűnök benne, mégis roppantmód ártatlannak. Köszönjük a műszempilla feltalálójának, hogy bambivá varázsolhattam magam ma este is.
- Konrád. Illetve, polgármester úr, örülök, hogy személyesen is megismerhettem, végre.
És igen, tudom, hogy mi folyik itt, hiszen a szüleink is itt állnak mellettünk, és komolyan mondom, valahol mókás és kínos is ez, mintha nem menne nekünk egyedül is, vagy, mintha én lennék számára az ideális feleség. Nos, nem hiszem, de mindenesetre mókás. Poldármesterné lehetnék. Bogolyfalva first lady-je. Hát, minden móka egy ideig.
- Éppen azt mondtam édesapámnak, hogy megtekinteném az falut. Volna kedve esetleg elkísérni egy rövid sétára?
Mivel Kunszenilla mondjuk ki, a halálán van, és ez a sok ember hirtelen azt hiszi, hogy meg lehet ezt oldani. De vajon tényleg? Érdekes ötlet. Azonban, valahogy a férfi érdekesebb, a tekintete, mintha képes lenne pirulásig nézni. De még állom a sarat.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. január 1. 23:16 Ugrás a poszthoz

Polgármester úr

Végtelenül hálás vagyok, amiért igent mond, noha tudom, hogy nem nagyon mondhat nemet, mert az illem, meg a mellettünk álló szülőhad megkövetelik, hogy igenis adjon egy esélyt, és ha már ilyen remek lehetőség van, mint egy séta, ragadja meg. Utálom, ha úgy néznek rám, mint most, érzem, ahogy mindenki végigmér. Mintha már most azon elmélkednének, hogy mire vagyok alkalmas.
~ Vékony a dereka, de széles a csípője. A képen, amit mutattak, karakteresebb volt az arca, most olyan angyali inkább. ~
Gondolhatják a velem szemben állók, akik már most az utódláson elmélkedhetnek, hiszen látjuk mind, hogy a férfinek illő volna unokákat prezentálni. Nem véletlenül nem korabeli nőket keresnek neki. A férfi örök, az asszony öreg. Más-más szinten mérik a korunk.
~ Csak a pillák, azok az átkozott műszempillák, Catherine! ~
Anyám fejében nyilván ez a gondolat van, és hosszú idő óta ez volna a legemberibb gondolata az irányomba. Mintha képes lennék még elérzékenyülni vele kapcsolatban, hogy azt feltételezem, ezen, és nem a kiváló kapcsolatokon morfondírozik, amiket általam építhet. Ugyan, persze, hogy a kapcsolatokon elmélkedik, hiszen ismerem. Egy valakit tudok, akinek ez nem tetszik, nem az összehozás, hanem az, hogy elmennék innen. Apa, aki látni szeretne, nehogy olyat mondjak, ami ellentétes azzal, amit ő állított. Vajon mit mondott, hogy a házasságom tragédia? Hogy a férjem csak árt nekem? Hogy átmosta az agyam, és szükségem volna valakire, aki megnevelne? Egy erős és határozott férfira? Egy idősebb, érettebb szellemre, aki utat mutatna nekem? Úgyis tagadna mindent, de ha lenne egy kiváló láthatatlanná tévő köpenyem, akkor mindig a nyomában lennék. Az a baj azonban, hogy hiába az illúziómágia, apa sokszor veszi magát körbe olyan varázslatokkal, melyek lebuktatnának. A láthatatlanná tévő köpenyek meg mostanában arany árban vannak, minőségük pedig olyan silány, hogy előbb válok animágussá, mint, hogy pénzt adjak értük, és még le is bukjak.
- Köszönöm.
Figyelmes, markáns, magas. Nem tudom, hogy bennem mégis mit láthatna, ami miatt azt mondhatja, hogy megérek egy próbát. Vajon gondolhatja ezt egy polgármester? Hogy egy csitri megér egy próbát. Mondjuk, ha az elődje teljesítményére alapoz, akkor mondhatja. Hiszen Wittner három felnőtt gyermek után Lexával kötött házasságot, az évfolyamtársammal, szóval valamit csak gondolhatnak az ilyen magas rangú emberek az olyan korú lányokról mint én. És igen, minden gondolatom veszettül mocskos, ami eszembe jut. Nos, ha erre alapoz, legalább nem okozok neki csalódást, és ezt most úgy mondom, hogy sem szégyenérzet, sem egoizmus nincs a mondatban. Sokkal jobb az, ha nem kényszerként, hanem élvezetként tekintesz rá, főleg, ha olyan vagy, mint én. De vajon, vágyik arra, amire én? Kellemes meglepetés lenne. Azt hiszem, minél tovább nézem, annál jobban vágyom, hogy kiderítsem. Elmélkedek egy most megismert és nekem férjnek szánt férfi szexuális igényeiről. Na jó, erre nyilván nem számítottam, amikor igent mondtam a mai eseményre. Nem bűn arra gondolni, hogy milyen étvágya van. Végül is, azt mondják, hogy politikus feleségnek nem kell karrier, eljótékonykodik az emberekkel, és mikor a férje kívánja, megmutatja, mennyire szerető feleség. És ha jól csinálja, hát kap egy pár szép cipőt, ha meg ügyesen és fiút szül, egy nyaralót. Az is valami, nem?
Könnyednek, már-már felelőtlennek és felhőtlennek tűnhetek fejben, mégis, ahogy nézem őt, miközben öltözik, azon gondolkozom, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. Talán csak azért szeretne kijönni, mint én, hogy megszabaduljon a benti kínosságtól, és egyáltalán, fel se merül benne, hogy mit adhatnék neki. Ez elszomorít? Van benne valami érdekes. Nem tudom most még megmondani, hogy mi, de valami. Valami nagyon érdekes. Ismét belé karolok, a ruhatárban álló lány felé egy bájos mosolyt küldve, és kilépve a hűvös estébe, szabadnak érzem magam.
- Ó, tapasztalt vagyok, ne aggódj.
Kuncogok vidáman, és most, hogy már csak magunk vagyunk, nem próbálom játszani a tudatlan szűzlányt, aki bájosan ártatlan, és nem tudja, hogy mi történik körülötte. Csak mert el akarnak adni, mert ez az, attól még nem kell meghazudtolnom magam. Sokkal vidámabban cseng a hangom, olyan, mint lenni szokott, és érezheti a különbséget, hiszen nem jelent problémát letegeznem.
- Látszik rajtuk, hogy odáig vannak az ötletért, de bölcs dolog vajon egy elvált nőt megtenni egy polgármester feleségének?
Elmélkedek a kérdéskörön, mert a válásomkor még nem töltöm be a huszonegyedik életévemet, tehát simán lehet balgaságnak mondani egy két éves házasságot, főleg, ha az tele van küzdelemmel, mert nyilván ezt mondják, biztos vagyok benne, hogy Denis-t mocskolják, de ehhez bizonyítékra van szükségem, és most nem is ezzel szeretnék foglalkozni.
- Ha gyorsan elveszel a válásom után és fejest ugrunk a gyermekáldásba, elnézve a családom méretét és az életkoromat egy tíz maximum tizenhárom kis Daróczy-t legyárthatunk. Ha mindegyik itt alapít családot, mert mondjuk kötelezzük rá őket, akkor van esélye a helynek. Persze egy kis hullámvölgy után. És mondjuk ott, a tó szélén lehetne egy aranyszobrod, meg egy jó kis jellemző beceneved. Lehetnél I. Daróczy "Nemző" Konrád.
Mire a lelkesedésem utolsó szava is kijön belőlem, érzem, hogy kipirultam a nagy lelkesedéstől, és olyan széles mosollyal pillantok fel rá, mintha csak két kis tündér húzná ki a számat. Barna szemeim szerintem még ebben a sötétségben is vidáman csillognak. Egyerűen jobban érzem magam, ha csak ketten vagyunk, és szeretném látni, hogy milyen az igazi arca. Nem hiszem, hogy az, aki ott bent volt.
- Te választottál engem, vagy ők böktek rá apám palettáján a nevemre?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. január 2. 07:37 Ugrás a poszthoz

Polgármester úr

- Én pedig nem akartam ilyenbe kerülni.
Szerintem senki sem akar, kivéve a nővéremet. Jeannie olyan természetességgel állt anno apa elé, hogy ő válasszon neki férjet, hogy a mai napig kiráz tőle a hideg. Ott voltunk mind, nevettünk, mert azt hittük a nővérem élete első poénján van túl, de nem. Nem viccnek szánta, félrevonultak és alig egy hónappal később egy eljegyzési vacsorán találtuk magunkat. A legutóbbi ilyen eldöntetett jegyességet pedig karácsony másnapján ültük.
- Aztán apámnál beindult a gépszíj, és úgy gondolta, hogy sorban kiházasítja az arra életkorban megfelelő lányait. Én csak a harmadik lettem volna, szóval most nem is lennék férjnél, de szeretem a nővéreimet, és időt akartam nekik nyerni.
Azt, hogy érzelmileg amúgy sem voltam a toppon, mert kevésen múlt csupán, hogy a legjobb barátom, sőt továbbmegyek, a szerelmem majdnem elvette az életem, valahogy szeretem kihagyni az emlékezetemből. Néha még besajog hátul a heg és a tompánál jobban fáj olyankor a fejem, de élek, szóval nem nagyon érzem rosszul magam a ténytől, hogy fáj. Az életet jobban szeretem most már, mint, hogy ilyen miatt panaszkodjak.
- Az első vőlegényem egy negyven éves férfi volt, aki nőt még közelről nem érintett. Én is csak egyszer láttam őt. De politikusi körökben mozgott, apa pedig, valószínűleg először Vajdáéknál próbálkozott.
Csak hát akkor már Ricsinek ott volt Lili, szóval nem találtak közös nevezőt, és bármennyire is jó barátom a két Vajda gyerek, nem volt elég ahhoz, hogy megszerezze nekem a fiút. El sem tudom mondani, hogy mennyire nem bánom ezt a dolgot, mert ha valamit szépnek találok az életben, az az ő kapcsolatuk, és Merlin mentsen meg, hogy akár csak egy fél pillanatnál tovább is belezavarjak az életükbe. Bár meg kell vallanom, Ricsi és én jó páros lettünk volna, de sosem lett volna olyan érzelmi élmény, mint amit rajtuk látok, szóval nem.
- Határozott vagy.
Teszek egy megállapítást arra, hogy ő dönti el, hogy mikor házasodik meg, és nem a szülei határozzák meg. Gondolom, ez eddig náluk egy jó taktika volt, hiszen a politikai pályát egyengették, és nem nézték, hogy szállnak az évek, de vajon továbbra is ki tud állni a döntése mellett? Néha a legváratlanabb helyről kapjuk a legnagyobb pofont. Felpillantok rá, és hiába van az a kicsit talán furcsa érzés a gyomromban, hogy még nem kellene bíznom benne, valami mégis elindul. A tekintete mást mond. Figyelmes, határozott, de mégis, van benne valami megragadó, amivel engem megragadott. Ostobaság volna? Talán, de egyelőre valahogy a bizalomra szavazok.
- Félreérted. Vagy lehet, hogy az apám mondja félre.
Sosem lehet tudni, hogy mégis mivel akarnak meggyőzni egy másik felet egy harmadik mellett döntésről, de, hogy Denis nem vigyázott rám, az sületlenség.
- Denis a legjobb barátom, és azzal, hogy feleségül vett vigyázott rám a leginkább. Nem hagyta, hogy elvigyen egy olyan ember, aki csak árthatna nekem, hiszen ismer. Addig győzködte apát, amíg neki nem adott, és ha nem is politikus, de Denis különleges. Nagyon tehetséges mágus, okos és erős, birtokában van olyan tudásnak, amiről más csak álmodhat. És ez apámnak imponáló volt. Amolyan dísznek szánta a vejei és menyei közé.
Mintha csak egy polcon lennének a beházasodott emberek serlegek, és szabadidejében azokat fényesítgetné. Denis eddig az ékköve volt ennek a polcnak, de most, hogy kimutatta a foga fehérjét, már csak egy sikertelen ezüstérem, akit hátra is tesz az ember, hogy ne szennyezze az aranyakat.
- De Denis makacs. Két évet mondott, hogy két évig leszünk házasok. Apa azt hitte, hogy addigra összejön egy gyerek, és magam mellett tarthatom Denist ezzel, ő pedig mellettem marad. Csakhogy egyikünk sem akar még hosszú ideig gyereket. Így ha eljön a március elválunk, mert lejár a két év, és ez nem szerelem, hogy örökké tartson.
Vagy, pont, hogy szerelem, és ezért nem tarthat örökké, mert nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, az érzésekkel. Mosolyogva pillantok fel rá, ahogy félúton járunk már.
- De azért az öreg odateszi magát, most épp a minisztérium vezetőjének legkisebb fiát készül a vejévé tenni. Építi a kis kapcsolatait.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. január 5. 13:59 Ugrás a poszthoz

Polgármester úr

Bólintok párat arra, hogy valóban nem, de ez nem olyan dolog, ami miatt fényeznem kellene magam, hiszen összességében nem tartom a személyemet jó embernek, és nem tartom igaznak azt, hogy a jó emberekkel történnek rossz dolgok, a rosszak meg csak élik a világukat. Sokkal inkább hiszek a valamit valamiért elvben, még akkor is, ha nem tudatosan történtek ezek az események. Nem tetszett anya pasija, amikor külön volt a férjétől, és a férfi gyerekként az én torkomon dugta le a nyelvét, aztán később a túlzott naivságom miatt erőszak által veszítettem el az ártatlanságom. Az emberek, ha úgy tetszik, megfizetnek azért, amit tesznek. Én bevállaltam a nővéreim helyett, cserébe Denist kaptam, és nem a másik fickót.
- Nem, valóban. És a tekintete. Az volt a legijesztőbb, ahogy végigmért, és én csak azon gondolkoztam, hogy a pincébe fog tartani.
Amivel furcsa, de alapvetően nincs bajom, mármint, elég sok rétű az érdeklődési köröm, én vagyok, ha úgy tetszik, az a fél, aki imád ellenkezni, és imádja, ha legyőzik, ha kihívást és megbotránkozást kelthetek, egy megfelelő partnerrel persze. Valamiért a gondolatmenet közben úgy érzem, hogy rá kell sandítanom, és bevallom őszintén, elgondolkoztat, hogy ő vajon ilyen-e. Vajon élvezné-e a játékot? Mert én nagyon szeretek játszani. A tekintetem a tó felé fordítom, mert vegyes érzelmek szabadultak fel azzal, hogy ez a gondolat a felszínre tört, mintha csak egy vágy kiszabadult volna a gondosan bezárt arany ládikából a fejemben. Valami, ami hiányzik, amit szerettem, ami én voltam. Valami, ami már nem része az életemnek, amit elvettek tőlem. Elszakítottak, eltaszítottak, és az emlék fáj. Mintha még most is érezném a hiányát. Nem vagyok önmagam.  
Emlékszem, hogy utoljára a csónakházas éjjelen játszottam, évekkel ezelőtt, mikor még minden könnyű volt. Mikulás, egy ledér fehérneműre illesztett fagyöngy. Valami, ami jó volt, és ami kis híján tragédiával ért véget. Hiányzik az, ami akkor volt, vissza akarom kapni, de tudom, hogy ahhoz, hogy olyan életem legyen, mint volt, ki kell lépnem a mostaniból. Mi is vagyok én? Valaki felesége, aki talán szeret, és aki elhiszi, hogy mindig úgy fogom szeretni, ahogy akkor, amikor őszintén beszéltem neki az érzéseimről. De már most sem úgy szeretem, ezer sebből vérző állat vagyok csupán. Egy haldokló tinédzser pótanyja, akit szeretek, és akihez jobban kötődöm, mint valaha is gondoltam volna. Valaki vagyok, aki nem él, és minél tovább gondolkozom ezen, annál jobban fog el a kétségbeesés. Ezért van a ládika, hogy ami fáj, ami rossz, ami hiányzik, az elzárva legyen. Minden, ami a fejemben van, csupán csak féligazság.
- Ezt gyakorolnom kellene. A sarkamra állást. Inkább próbálok békítő és engedékeny lenni.
Nem éppen a legjobb a személyiségem, mert ha fel is csattanok, utána én vagyok az a fél, aki édesget, és próbál közeledni a másik felé, aki próbálja enyhíteni a feszültséget, próbál tényleg békét teremteni. És ebben is csak elveszítem magam. Teljesen. Nem helyes, és nem jó, de sok gyerek, erősebb jellemek, sikeresebbek, valahogy mindig van, aki lecsúszik, és ebben a családban én vagyok az a valaki.
- Nem. Régebben szomorú voltam emiatt. Denis mindig mondogatta mindenkinek, hogy ez csak két év, nem több, meg, hogy már csak márciusig kell ennek így lennie. Régen fájt, most már nem érzek igazán semmit.
Pedig tudom, hogy kellene, és talán majd amikor a tinta előbb csillan, majd mattra szárad a válási papírokon, akkor újra szomorú leszek, de most egyelőre inkább fáradt vagyok, és kicsit talán elhanyagoltnak érzem magam, de az valószínűleg azért van, mert eszembe jutott az, hogy mennyire másabb lett minden, mint volt. Senki se mondta, hogy a felnőtt kor szórakoztató.
- Tudom, csak ezt valahogy a szülőknek is meg kell értenie. Ha tehetném, nem mennék férjhez megint, csak, amikor én akarom. Nem akarok gyereket szülni, nem akarok nagyon sok mindent, ami szerintük elvárás. Hagyománytisztelő vagyok, félre ne érts, csak közben értékelem a modernebb világot.
Talán furcsának hathat, amit mondok, talán ellenkezik azzal, amit ő gondol, de erre is jó ez a séta, hogy megismerjük egymást, nyomás nélkül. Hiszen a faluban lakok, melyet ő irányít, ha azt vesszük, ez egy külön lakossági fórum, csak nekem. Ujjaimat finoman kihúzom a karjából, és bátorságomat összeszedve lépek elé, hogy felpillantva rá, érdeklődéstől csillogó tekintettel és kíváncsi mosolyra húzott ajkakkal pillantsak fel rá.
- És milyen kapcsolatokat építene ki velem szívesen Bogolyfalva polgármestere?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. október 28. 20:23 Ugrás a poszthoz

Belián
Kinézetem | Pofim


Nem, nem és nem. Eszemben sincs minden egyes nap ezzel a kinézettel domborítani, azonban ma van itt az első napom, szóval úgy kell kinéznem, mint egy felnőtt. Kicsit uncsi, de azért egyszer nyolc órát kibír az ember. Ez a ruha szerintem soha életemben nem volt rajtam, és olyan életidegen, hogy Denis konkrétan kiröhögött. Szerintem még most is nevet, pedig megcsapkodtam miatta. De ma nekem úgy kell jól kinéznem, hogy a melleim nem játszanak főszerepet. Kihívás kihívás hátán!
De nem aggódom, mert most úgyis olyanokkal foglalkozunk, hogy szerződést kötünk, beszélek az igazgatósággal, megismerkedem a helyettessel is, bemutatnak a kicsikéimnek, megkapom az asztalom, meg ilyenek. Késve jöttem, mert nem volt könnyű elintézni a papírokat, így nem voltam itt az össznépi banzájon meg nem is tud velem annyira foglalkozni a vezetőség. De nem aggódom, mert dolgoztam én már itt pár évet diákkoromban, szóval nagyon könnyen elnavigálom magam. Ők kaptak egy talpraesett tanárkezdeményt, nekem meg helyzeti előnyöm meg nagy szám van, így nem nagyon kell félniük azon, hogy elveszett bárányként álldogálok majd a sarokban, amíg meg nem szán valaki.
A bemutatás után azonban nem zavarom a rendet, holnap majd lesz idejük kifaggatni mindenről, most azonban még be kell rendezkednem az asztalomnál. Nagyon komolyan készültem a mai napra, ugyanis hoztam egy jegyzetfüzetet, hat tollat és egy kaktuszt, de mint tudjuk, majd év közben alakul ez most. Belépve az ajtón egyetlen példánnyal találom szembe magam, és ha még nem hallott róla, hogy visszatértem, akkor azt hiszem, ez most igazán nagy meglepetés lesz neki. A hajamat hátra vetve, lendületesen sétálok felé és állok meg előtte.
- Helvey úr, azt mondták, ön tud segíteni. Az asztalomat keresem.
Ártatlan bambiként pislogok le rá a műpilláimat rebegtetve, mintha annyira ártatlan lennék, mint amennyire nem vagyok. Hogy örül-e nekem. Bah, fene se tudja, de azért remélem, nem utál nagyon. Denisnek fontos, nekem meg Denis fontos. Nem nagyon tudtunk kapcsolatot kialakítani, de most úgy néz ki, elég sok időnk lesz együtt.

Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. október 28. 21:09 Ugrás a poszthoz

Belián


- Helló.
Próbálkozom valami gyengével, de azért az ölelés jobb és megnyugtatóbb, mert hát valljuk be, az ismeretségünk döcögősen és meztelenül indult, de most egészen ruhában vagyok, szóval nem kell kínosnak lennie ennek. Így örömmel ölelem vissza, és tényleg megnyugszom, hogy mosollyal és őszinte gesztussal fogad. Fogtam magam és leléptem és Denisnek is ártottam, most meg, mintha mi sem történt volna, visszacsattogok a történetbe. Az igazság az, hogy félek. Bár nem látszik, de rettegek mindentől és mindenkitől. A reakcióktól és a véleményektől. Mondanám, hogy nem érdekel, de azért igen. Én, aki tettem egy fogadalmat, egy olyan megszeghetetlen esküt - nem azt a fajtát, csak hasonlóan komoly -, mely szerint a férjem oldalán kitartok, majd gondoltam egyet, és elmentem, hosszú időkre, idegen országba, magára hagyva őt. Nem látszik, de tényleg aggódom, hogy mit hagytam magam után és mibe lépek most bele újra, de hoztam egy döntést, amit nem akarok már megmásítani.
- Ez elég drasztikusan hangzott.
Jegyzem meg csendesen mert valljuk be, hogy a kitúrás az olyan riasztó. Eszemben sincs ilyet tenni, és bár ő az asztalra gondolt, azért egy pillanatra megáll bennem az ütő, de, ahogy látom, hogy mire gondol, elnevetem magam. Egy tipikus tanári asztal, tele mindennel. Jó lesz ez, érzem.
- Maradhatnak nyugodtan, nekem csak egy kicsi kaktuszom van.
Emelem ki a táskámból a kis, fekete edénybe ültetett zöldességet, ami olyan mintha éppen nagyon örülne a ténynek, hogy kiszabadult a táskámból. Megígértem neki, hogy csak addig kell elbújnia, amíg mindenkivel találkozom, utána megkapja a maga méltó helyét.
- Igen. Jó pár hónapja bennem van az érzés, hogy hibáztam, amikor elmentem, de nem akartam feladni a lehetőséget. Szóval azt megcsináltam és most visszavonulót fújtam, hogy Denis közelében legyek. Ő a legjobb barátom, szükségünk van egymásra.
Legalábbis ugye ezt érzem. Aztán az idő majd vagy minket igazol, vagy azt, hogy nagyon nem lenne jó döntés elmennem jósnak.
- Mi a helyzet veled? Tanárnak állsz te is?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. október 29. 21:13 Ugrás a poszthoz

Belián


- Nos... igen.
Mondhatjuk így is, ugyebár. De teszem hozzá, én nem terveztem ilyen nagyot lépni, csak aztán, valahogy minden következett az előtte lévőből, és mire észbe kaptam, minden a helyére állt, én meg átléptem azt a bizonyos küszöböt és azt mondtam mindenkinek, hogy "Catherine Hope Brightmore itt van és itt is marad!". Mi a fene, ugyebár. Amúgy nem tudom, hogy hogyan tudtam ezt eltitkolni mindenki elől, néha nagyon szerettem volna elmondani. Felhívni Denist, hogy már csak hatot kell aludni, vagy Annie-t, hogy megbeszéljem vele, hogy péntekenként újra eljárunk majd vásárolni. Szépen, lassan lehettek volna elejtett mondataim, de aztán, valahogy csendben maradtam, és egyszer csak itt voltam, itt vagyok. Olyan furcsa nem, mintha természetes lenne, mégis idegen. De hozzá fogok szokni, tudom. Nekem itt a helyem, itt van dolgom. Ha csak annyi is, hogy Denis teljesen megőszüljön, akkor már nem éltem hiába.
- Ugye? Ő az első kaktuszom babája, szóval úgy gondoltam vele, hogy most már elérte az iskolás kort. Nagymama lettem.
Bár abba se nagyon szeretnék még belegondolni, hogy egy nap, a már nem is olyan távoli jövőben anya leszek. Még mindig ott az elhatározásom, hogy férfival vagy anélkül, de terhes leszek, amikor huszonkilenc leszek. Ha bármit megválaszthatnék, akkor egy gyerekem lenne, egy lányom, de mint tudjuk, azért a dolgok nem úgy működnek, hogy megálmodjuk a kicsi önmagunkat, aki egy kicsit feltuningolt és tökéletes, és úgy is lesz. De az elhatározásom olyan stabil, mint, hogy most itt állok, és a pici kaktuszt elhelyezem az asztalom azon felén, ahol már látszik az asztallap.
- Addig jó, amíg csak látod.
Mosolyodok el a kijelentésem mellé, azonban a mosolyban szomorúság csillan. Én tapasztaltam azt a sötétséget, néha fáj, néha rosszul vagyok miatta, amikor front van, de sosem mondom, mert nem akarom, hogy úgy érezze, emlékeztetem rá. Olykor eszembe jut a tekintete, ahogy ott volt, majd eltűnt, eszembe jut az, ahogy a testem kihűlt, fázni kezdtem, ahogy egyedül voltam, nagyon sok alkalommal, és a gyógyszerekhez menekültem, hogy lássam. Ahogy az orvos bátyám házában, két kisgyerek mellett, gyakorlatilag droglabort üzemeltettem. Nem vagyok büszke a múltamra, de azt mondják, még büszke lehetek a jelenemre.
- Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy sokkal aktívabb életet éltél, mint én valaha is fogok. Örülök, hogy sikerült beilleszkednek a... városba. Azt hiszem, elég rosszul játszottam ki a kártyáimat. Az apám úgy tervezte, hogy a válásom után újra férjhez megyek majd, Daróczyhoz.
És én meg is próbáltam kedves lenni vele, de az a férfi annyira nem az én világom. Amúgy is, eleve nem voltam értékes, mert szűzként kellett volna a házasságba mennem, és egy válás sem éppen jó ajánlólevél. Igazából nem is tudom, hogy milyen elvált asszonynak lenni, mert a családnevem Brightmore maradt, és semmilyen határozatot sem fogtam még a kezembe, hogy elváltunk. De biztos ide küldték valahova, Jason meg úgy eltette, hogy ő sem fogja megtalálni. Szóval most még annyira könnyedén mondom ki a válás szót, mint más a vajas pirítóst.
- Elnyertem egy ösztöndíjat, így Franciaországban tanulhattam divatot. El kellett mennem innen, hogy megtudjam, az itteni emberek nélkül képtelen vagyok élni. És egyelőre furán. Még nem szóltam mindenkinek, hogy itt vagyok, hogy itt leszek, és furcsa, hogy nem voltam. A faluból város lett, illúziómágusok vannak a környéken, de szerencsére Jolika és a maffia örök. Még mindenem dobozban van, pedig már nagyon idegesítenek, mégsem tudom rávenni magam, hogy kipakoljak. Szörnyű vagyok.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. november 26. 13:08 Ugrás a poszthoz

Belián


Bólintok párat arra, amit Belián mond. Tudom, hogy igaza van, hogy tényleg nincs semmi, de tényleg semmi értelme annak, hogy emésztem magam, azonban mégsem olyan egyszerű ugyebár az, hogy ne emésszük magunkat. Így tehát, marad az a bizonyos nyomás, amit akkor érzel, amikor nem tudod eldönteni, hogy a tetteid következményei hosszútávon a jó célt szolgálják-e?
- Megleptem és megkínoztam. Beültem az egyik egyetemi előadására, és kényszerítettem rá, hogy úgy koncentráljon a sárkányokra, hogy közben ott vagyok mellette.
Rendben van, ez az ötletem még mindig az egyik legzseniálisabb mind közül, szóval nagyon büszke vagyok rá, hogy végül nem a vasútállomáson, a vonatfüstben megjelenő, lassított jelenet mellett tettem le a voksom, hanem inkább ezt választottam. Mert tessék, így vagyok most itt, mint egy sikert aratott nő, akinek valóban sikerült meglepni a férfit, és aki örül a visszatérésének.
- Meglepődött, de örül is. Kellett nekünk ez az egy év, úgy érzem, jóval felnőttesebben tudunk egymáshoz állni. Milyen volt addig, amíg nem voltam itt?
Mert érdekel, hogy volt-e más is, ami ide vezetett. Én csak örülök neki, hogy az életünket már nem feltétlen csak a dráma határozza meg, bár úgy érzem, hogy hamarosan ez is eljön. Mintha zsigeri szinten tapintható volna az az apró kis feszültségmorzsa, amiből a veszekedésünk kibukik. Most még minden éden kerti nyugalommal azonosítható, de ismerem magunkat, el fog jönni a pillanat, amikor ennek az egésznek vége szakad, és akkor bizony nem lesz kérdéses, hogy üvölteni fogunk egymással.
- Köszönöm, az is vagyok. És nem, nem csak te. Rendszeresen úgy beszélek hozzájuk, mint az anyjuk. Nem tudom, hogy a gyerekemmel is ilyen leszek-e majd, de ha ennyire sikerül majd a kooperatív szövetség, akkor nem is lesz kérdéses a dolog, hogy jó vagyok-e anyának.
A gyerek. Na igen, ha van sarkalatos pont az ember életében, akkor ez az. Másokkal ellentétben azonban én nem aggódom. Mert nekem erre az egyre nagyon határozott terveim vannak. Amikor betöltöm a huszonkilencet, akkor fogok terhes lenni. Denistől szeretnék, de ezt vagy nem mondom el neki, és úgy esek teherbe, hogy ne tudjon róla, vagy elmondom, ő ellenkezik, elkábítom és ellopom a mintát, és úgy esek teherbe, vagy egy random katalógus fickótól, akinek nem olyan gázos a leírása. De az a lényeg, hogy ez huszonkilenc éves koromban fog megtörténni. Ha a nemét is meghatározhatnám, nyilván egy lány mellett döntenék, de azért ennyire pontosan semmit sem lehet kivitelezni. Igazából a teherbeesést sem, de adjuk meg a lelkemnek azt a békét, hogy azt én irányítom.
- Furcsa elképzelni, hogy meditál.
Nagyon furcsa, de elhiszem neki, mert ilyennel nem viccel az ember, különösen nem olyan őszintén, ahogy ő mondja. A változások együtt járnak az idő múlásával, ahogy haladunk előre, úgy lesz minden egyre jobb és jobb. Így remélem, hogy ez a bizonyos meditálás is erre lesz majd tökéletes.
- A szerelem pont olyan, amilyennek leírtad. Ettől olyan jó. Főleg, ha jól csináljátok.
Mert lehet a szerelmet nagyon rosszul is csinálni. Kérdezzen valaki minket Denisszel. Mi igazán rosszul is tudtuk csinálni a dolgokat, rengeteg időt elvéve magunktól. Az érzéseink pengeélen táncoltak, és talán a szerencsének köszönhetjük csak, hogy nem csapott át gyűlöletbe az egész.
- Igen, taktikai. Tudod, hozzuk össze az aranyvérű családokat. De én nagyon nem illettem volna hozzá, szerintem meggyűlöltük volna egymást idejekorán. Viszont, ahogy elnéztem, a befutó korban és stílusban is olyan, aki illik hozzá, és akit megszerethet a nép.
Daróczy valahol negyven felé járhat, én meg huszonöt se vagyok. Bármennyire is megnyerő férfi, ő már élt, én még élni akarok. Hogyan is illeszkedhetne a harsány természetem az ő patyolat világába? Sehogy. A mostanival látva viszont tudom, hogy boldog lesz, mert jó őket együtt látni, nem megjátszottak, hitelesek. Szeretem az ilyen párosokat, nagyon el tudom hinni nekik, hogy igaz, amit közvetítenek.
- El. A határozatot nem kaptam meg, lehet, hogy elveszett valahol, de én aláírtam a válási papírokat, hogy Denis szabad ember lehessen, nem hiszem, hogy tétovázott volna ezzel, elvégre olyan sokszor hangoztatta, hogy csak két évig lesz a férjem, aztán vége.
Magamtól nem írtam volna alá őket, ám az, hogy tényleg ennyire sokszor mondta, arra motivált, hogy megtegyem. Mert éreztem rajta, hogy vissza akarja kapni a szabadságát, és ehhez az kellett, hogy én elengedjem őt. A szívemből képtelen vagyok, de legalább papíron ne érezze azt, hogy nem független. A kérdésre, hogy híres tervező lettem-e kuncogva bólogatok párat. Vannak saját kollekcióim, és terveztem már ruhákat menyasszonyoknak. Az utóbbi fogott meg inkább, így mindenképpen azzal szeretnék foglalkozni a jövőben. Most Liziét tervezem, aztán Liliét fogom, nagy dolog, hogy ilyenekre felkérnek, és büszkén vállalom őket.
- Nem is értem, hogy hogyan lehet egy ilyen csodálatos ajánlatot visszautasítani.
Rázom meg a fejem ciccegve, de vigyorogva, elvégre ki ne szeretne a furcsa hajú néni unokája lenni. Naugye.
- A bort elfogadom, egy jó beszélgetéssel. Csinálok majd egy vacsit, ilyen családi-baráti összeröffenést. A kipakolást muszáj leszek egyedül megoldani, mert ha az nem megy, akkor eléggé rosszul áll a szénám. A vacsiban benne vagy? Tudom, hogy jól főzöl, de lehetne egy nap, amikor téged kényeztetnek. Hozd a párod is, ígérem, kiváló fogásokkal készülök.
Az órára pillantva sóhajtok egy nagyot, mert nagyon elszaladt az idő, és el kell lassan köszönöm kaktusz-gyermekemtől és Beliántól is. Így előbbit jelzés értékűen az asztalra helyezem.
- Indulnom kell, de péntek este? Addigra összeszedem magam meg a házat teljesen.
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. december 6. 10:57 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore - Wales
Ruhám

Tíz lakás három nap alatt. Próbáltam az egészet úgy intézni, hogy az első két nap négyet-négyet nézünk meg és a harmadik napra marad kettő. Vagyis jelenleg a hetedik ház felé sétálunk, és gondolom senkit sem fog meglepni az, hogy nekem eddig egyik sem tetszett. Komolyan, mintha én lennék az, aki itt fog lakni, és nem ő. De, amikor látogatóba jövök hozzá, akkor olyan lakás kell, amiben jól érzem magam, a harmadiktól pedig szó szerint a frász tört ki, már akkor, amikor beléptünk, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Lehet, hogy előző életemben ott haltam meg, vagy én nem tudom, de heves szívdobogás tört rám, és olyan erősen kezdtem el szorítani Denis ujjait, hogy szerintem ha nem kapcsol időben, akkor eltöröm őket. Ennek kárpótlására este nem elvittem vacsorázni, hanem egy csomó érdekes wales-i dolgot rendeltem a szállásra, így megismerkedtem én is az itteni ízekkel.
Most viszont újra a felfedezés napja jött el, és kettőt már le is tudtunk, a második ráadásul nagyon más volt, mint ami a hirdetésben állt, mert a másfél szoba helyett gyakorlatilag egy öt szobás lakás várt ránk, és árban nem volt rossz, de hangos, problémás szomszédokkal, és a szomszéd épület falára nyíló kilátással tudott szolgálni, ráadásul nem volt még csak erkélye sem. Szóval hiába volt nagy, tuti bukónak könyveltem el.
- Nagyon kritikus vagyok?
Fordulok felé érdeklődve, finoman megszorítva az ujjait. Eddig is figyeltem rá, csak voltak kirakatok is az utcában, sőt, valahogy még úgy is esett, hogy nekem feltétlenül itt és most kellett fehérneműt is vásárolnom, mert nagyon szépet láttam, nagyon jó árért, és nagyon akartam, szóval szerencsétlen valószínűleg már nagyon megbánta, hogy elhívott engem is, hogy vegyek részt ebben az egészben. De hát egy jó exfeleség mindent megtesz a élete értelméért, nem? Ne felejtsük el, hogy lassan eljön az az idő is, amikor neki kell állnom smúzolni neki, hogy legyen kedves részt venni abban az őrült ötletben, hogy ő adja a születendő gyermekem apai részét. Mondjuk erről már beszéltünk, de akkor sem lelkesedett érte, vajon most hogyan állna a kérdéshez? Talán tényleg meg kéne néznem pár filmet, ahol a nő ellopja a férfi spermáját, és megoldja a dolgot. Elvégre én ezt a szülőséget is tök látom egyedül, szóval ez a rész miért ne menne? Felpillantok az arcára, hogy vajon a fejemben van-e, de nem úgy néz ki, mint aki most rohanna fejjel a falnak, csak azért, mert ilyeneken gondolkozom.
- Meséltem már, hogy ma estére különleges meglepetést tartogatok?
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2020. december 6. 18:42 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore

- A világ legszerencsésebb embere vagy, mert ilyen csodálatos nő a feleséged.
Vigyorgok vissza rá, és habár mind a ketten tudjuk, hogy már nem vagyunk házasok, furcsa, de amilyen könnyen kimondom fejben, hogy exfeleség, annyira lehetetlennek tartom, hogy kimondjam, főleg neki, hogy papíron már nem tartozom hozzá. Igazából mindenhogy máshogy igen, és én ezzel teljesen boldog is vagyok, a gyűrűt is hordom, mely világosan kimondja, hogy foglalt vagyok. Nem akarok másmilyen lenni, békésnek élem meg az életet. Aki ismer minket és látja a vezetéknevemet, nem is feltételezi, hogy nem vagyunk már együtt, így tényleg eléggé jó az élet. Én kényelmesen és békésen élek, megkapok mindent az élettől, amit akarok.
- Általában nem, de ha jól tudom, gyűlölöd a meglepetéseket. De nem vagyok benne biztos, nem ismerlek túl jól, hogy is hívnak? Adam, ugye? Vagy Dömötör. Áh, igen, Dörmögő Dömötör.
Még a nyelvem is kinyújtom, ahogy közelebb húz magához, én pedig minden ellenállás nélkül lépek közelebb hozzá, hogy aztán pipiskedve pár könnyed puszit nyomjak az ajkaira. Amennyire utálja ezt, szerintem annyira szereti is, de azért mindig morogva megcsókol rendesen is. Nem értem, hogy mi baja van ezzel, én tök szeretek apró puszikat adni az ajkaira. Olyan izén tud viselkedni, mint egy pokróc. Na jó, én meg pont ezt élvezem benne.
- Ami azt illeti, a fehérnemű teljesen váratlanul ért, nem terveztem köré programot, de ha szeretnéd, akkor kiokoskodok valamit addig, amíg te elmész vacsorázni a húgoddal.
Vigyorogva pillantok fel rá, remélve, hogy azért megleptem kicsit a ténnyel, hogy Annie is becsatlakozik az itt tartózkodásába. Állam a mellkasán támasztva pillantok fel, ahol az erkélyen egy srác int le nekünk, én pedig fel neki.
- Másfél óra múlva ér ide a vonata, szóval akkor átadlak neki, én pedig megnézem az utolsó lakást mára. De úgy érzem, hogy ez lesz az igazi. Ja igen, egy kicsit alkudtam az árból, mert megígértem a srácnak, hogy nem fogsz kanbarlangot csinálni a lakásából, amit amúgy szeret, csak a nője pont itt csalta meg a haverjával, szóval szabadulna tőle. És ő úgy tudja, hogy ez egy távházasság lesz. Szóval összességében a férjem vagy és jó magaviseletű, dolgos fickó. Szeretlek.
Nyomok egy puszit az ajkaira bosszantásból, majd megnyomom a gombot, hogy beengedjen a srác.
- Emészd meg, szívd el, és ha feljössz, viselkedj, mert ezt a lakást nagyon szeretem. Mondtam már, hogy szeretlek?
Még ujjaimmal egy szivecskét is formálok neki, mielőtt belépek az ajtón, és lelkesen elindulok fel a lépcsőn. Erre a lakásra vártam már egy hete, és nagyon remélem, hogy olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Hope Payne összes RPG hozzászólása (92 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel