Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
- Denis? Muszáj pozíciót váltanom, leginkább azért, mert bűntudatom van. Vele ellentétben én tudom, hogy ki a lány, és rákérdeztem a bátyámnál is, aki megerősített benne, hogy igazat mond, még egy válaszlevelet is mutatott, Denis édesanyjától. A hátamra fordulok, a plafont kezdem el nézni, ahelyett, hogy Denisre néznék. Bűntudatom van, amiért nem mondhatom el neki, de megígértem, hogy nem teszem. - Mi van, ha nem vidám a titok? Váratlanul bukkant fel az életedben. Most rápillantok, ennél a mondatnál, hogy ne legyen feltűnő, hogy amúgy ebben a történetben most már én is nyakik mocskos vagyok. Komolyan mondom, egyszer a Brightmore-ok fognak a sírba vinni. - Megérné?
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Rápillantok Denisre, ahogy beszél, és érzem, hogy szörnyű bűntudat fog el. Nem az én dolgom, nem lenne szabad belefolynom, de tudok mindent. Tudom az igazságot, és mit kéne tennem? Azt mondani neki, hogy öltözzön fel, és elvinni Willékhez. Helyette közelebb bújok, ahogy megérinti a belső combom, és halkan nyögök egy aprót a fülébe, hogy kissé eltereljem a gondolatait, és arra koncentráljon, hogy megkaphat, újra. Bárcsak én is inkább csak erre tudnék gondolni. - Szeretném, ha boldog lennél. Mondom teljesen őszintén, aztán halványan elmosolyodva hazudok a szeme közé. Nem vagyok képes a szemébe nézni. - De most csak abban tudok segíteni, hogy kielégült legyél. Muszáj ezt gyorsan rövidre zárnunk, ezt az egész Brightmore esetet, mert komolyan bele fogok bolondulni, hiszen az elmúlt hetekben egy fontos dologra rájöttem már, azon túl, hogy élvezem Denis társaságát, hogy jó vele a szex vagy egy átbeszélgetett este is. Elkezdtem kötődni hozzá, elkezdtem érezni iránta, fontossá vált a számomra. - Denis, megoldjuk a másikat is. Ígérem.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
- Véleményem szerint, Mr. Brigthmore, olykor jobb, csak sodródni az árral. Én pedig így is teszem, a kezeimet leeresztve magam mellé, hagyom, hogy Denis azt tegyen velem, mit csak szeretne. Még a szemem is lehunyom, mert meg akarok lepődni, váratlan pillanatokat akarok, de csak azért, hogy utána legyen lehetőségem pozíciót váltani. - Istenem! Sikkantok egy aprót, mert közben teljesen kikapcsoltam, gondolatban elkalandoztam, így az első ingerlés hevesebben talál be, mint tervezem. Hirtelen feszül meg a hátam a kéjtől, és minden egyes mozdulata apró nyögéseket vált ki belőlem. Az előbb is egészen nyugodtan rá bízhattam volna magam, így az sem kizárt, hogy most épp megmutatja, hogyan is lehetett volna. Szégyellem magam, nagyon. Persze.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Tudom, hogy fölém fog magasodni újból, így a kezeimet már jó előre biztonságba helyezem. Talán le kellene szoknom arról, hogy mindent, többek között ezt is úgy fogjam fel, mintha egy verseny lenne. Nem az. Tudom. Elmosolyodok, ahogy ő is belemosolyog a csókba. Átölelem, ahogy lassan ring a csípője. Körmeimmel mélyen a hátába vágok, arcomat az arcának nyomva, az élvezet hangjaival kényeztetem a fülét. - Már értem, miért van ekkora tenyered. Bókolok neki vigyorogva, nem mintha ez lenne az első alkalom, de valahogy ezt még nem sütöttem el neki. Én már az első találkozásunkkor is tudtam, hogy nem fürödhetek be vele, elég volt csak ránézni. Persze, barátkozni mentem a kocsmába. Maximum a fehér hajúval. Denist nem terveztem a barátomnak, csak mókázni akartam egyszer. Aztán nézd, mi lett belőle.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Egy nap majd, amikor ismertek és sikeresek leszünk, és megkérdezik majd, hogy ha lenne egy musical rólunk és arról, hogy milyen fontos a barátság, akkor mit csinálna a két főszereplő, büszkén és nyíltan vállalnám, hogy őszintén beszél és szeretkezik egymással. Mert hát, valljuk be, a mi harmonikus kapcsolatunkhoz hozzájárul a testi-lelki egyensúly is. Amúgy így teljesen harmonikus egy fiú-lány barátság. Tekintetemmel megkeresem Denisét, mondani akarok neki valamit, de éppen akkor vált át megint gyorsabb ritmusba, így szó szerint belém fojtja a szót. Fogalmam sincs, hogy mit akartam közölni vele, csak azt, hogy akarom, hogy ez mindig meglegyen közöttünk, és ilyenkor azért se tudok haragudni, hogy tesztelgeti a határait a kis mocsok.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Bal lábujjaimmal finoman simogatom Denis vádliját, egy ideje már lelassult a tempó, de nem bánom. A váltott játék közöttünk az egy játék, tényleg az. Táncol az idejeimen, bosszant, én pedig, mint egy ostoba fruska, dacolok vele. Azonban ilyenkor más történik. Körmeim hegyével simogatom az izmait, borzolom a kedélyeit. Ilyenkor fedezem fel a teste apró változásait azóta, hogy utoljára láttam. Ami azért nem egy hosszú idő, de mindig észreveszek valamit. az erek színének sötétedését, egy-egy új hajszálér megjelenését. Az egyik elpattant, a bal karján, várható volt. Ez már majdnem romantikus, ahogy így vizslatom, néha halk nyögésekkel jelezve, hogy majdnem olyan pontot érintett, ahonnan nincs tovább. Aztán, hirtelen megáll. Nézek rá, és valahogy nem tetszik az, amit látok, valahogy nem ilyennek kéne lennie. - Denis? Valóban, egy pillanattal később elhúzódik, tántorog, mint egy lelőtt állat, aki küzdeni akar, bár ő maga is tudja, hogy már nincs sok hátra. Ijedten pattanok fel, és be kell vallanom, fogalmam sincs, hogy hoztam-e vizet, nem úgy készültem. A táskámban van minden, rágcsálnivaló, sőt vodka is, tudtam én, hogy ma még inni is akarok, de vizet nem találok. - Mindjárt! Mondom idegesen, de fogalmam sincs, hogy tényleg képes leszek-e mindjárt. Fogalmam sincs, mi történik, de ha nekem itt most szívrohamot kap, hát kiakadok. Csináltunk mi már ennél sokkal merészebbet is. Végül az alján találok egy sportitalt, ami nem víz, de elméletileg jó ilyenekre. Fogalmam sincs, olyan régen sportoltam én bármit is, hogy abban se vagyok biztos, hogy ez az enyém. Viszont visszasietve hozzá, jobb ötlet híján az ölembe húzva, lassan itatni kezdem. - Szólnom kellene Willnek, ő tud segíteni. Remek lesz, a bátyám jön, és itt talál az éppen haldokló pucér legjobb barátommal gyertyák, meg vodka társaságában. Éljen a családi béke.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Csapatocska - Oh. El is felejtettem a nyakláncot, mármint, eléggé nagy bolond voltam, hogy csak úgy levettem, de végül is, még itt vagyok. Lélegzem és élek. Mondjuk, ha megmarad a nyakamban, lehet, hogy megúszom a szoborhangokat. Sosem fogom tudni elfelejteni azokat a fájdalmas segélykéréseket. Meg akartam menteni őket, tényleg hittem, hogy meg tudom tenni, hogy feloldhatom az átkot. Szomorú vagyok, amiért ez mégsem lehetséges. - Ne aggódj Scar, ha North valamiért nem jönne haza, akkor keresünk neked egy Jacket. Mondom teljes nyugalommal, úgy, hogy a fiú is hallja, sőt, még rá is nézek. Hihetetlen, hogy nem kedvesebb vele, értem én, hogy nagyon macsó, de azért ne már. Vannak olyan helyzetek - mint, amikor ügyesen rájuk nyitottam -, amikor asrác hozzáállása Scarhoz irigylésre méltó, máskor meg még engem is bosszant. Viszont nem akarok én összeugrasztani senkit, szóval mosolygok is a kijelentésemhez, mint aki tréfálkozott. Pedig nem. Ha West itt hagyná a fogát, akkor bizony tényleg keresnék Scarnak egy kedves fiút, elvégre ő is kölcsönadta nekem a palettáját. Inkább azonban MJ bajával foglalkozom, elvégre jó lenne, ha mind egyben lennénk. - Eltapossam? Kérdezem MJ-t, ahogy a másik kezét is kezelésbe veszem, itt előbb fontos, hogy kitisztítsam, azonban ezt nem a pálcámmal teszem, mugli módszerekkel. A táskámban elég sok minden van, így a lábaim közé véve kinyitom a cipzárt, és előkeresek minden szükséges eszközt. - Egy picit csípni fog, de tudom, hogy nagyon bátor leszel. Mondom neki olyan bájosan, amennyire csak lehetséges, hiszen azokkal az állatokkal szemben, akik magukat kedves néniknek és bácsiknak tartják, majd tövig lenyomják a fapálcikát a torkodon, én tényleg kedves vagyok, és szeretnék segíteni. A patkánynál meg komolyan mondtam, eléggé zavaró. Miközben próbálom helyrehozni, Denis is felszólal, menne már, megértem, de most szerintem vannak fontosabb dolgok is. - MJ-től. Benne volt a levélben. Szóval mivel kint hagytak, odamentem egy őrhöz és azt mondtam neki, naggggyon hálás leszek, ha segít a beadandómban. Elmeséltem neki, hogy a tanárom odáig van a csodás szoborkertért, és azt mondta, elvisz oda. Hogy miért mentem oda? Mert kint kávézgatva baromira hülyének és feleslegesnek éreztem magam, és reméltem, hogy valamivel hozzá tudok járulni ehhez az egészhez, túl azon, hogy kiválóan drámázok és játszom meg, hogy terhesen elájulok. De ezt persze nem mondom, nem is nézek rájuk, úgy teszek, mint aki minden idegszálával MJ ujjára koncentrál, pedig ez nem igaz, csak nem akarom, hogy lássák a tekintetemet, mert az árulkodó. Csak akkor pillantok fel ismét, amikor már teljesen készen vagyok, és már a kötést, amit közben készítettem sem tudom hova fokozni. Ekkor nézek szemet egy pillanatra North-szal, mielőtt a kezemre siklik a tekintete. Furcsa bűntudatot érzek, de ezt egyelőre még nem tudom hova tenni, így a szokásos, Cathes stílusban reagálom le. - Ha így folytatom, még first lady lesz belőlem. Tárom szét a kezemet vigyorogva, és ezzel le is kívánom zárni a témát. A férfit - a véleményével ellentétben -, nem tartom rossz embernek, megértem, hogy mit miért csinál, és elfogadom, csak nem szeretnék hullákkal tarkított távozást. Miközben haladunk, senki mellett sem megyek, inkább kicsit Denis mögött, de MJ előtt, a gondolataimba merülve. Az utasításra körbenéztem, és végül balra indultam el, de nem nagyon volt fogalmam róla, hogy mit keresek.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Tovább a hsz-hez...
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Will egy csomó mindenre megtanított. Mondjuk arra pont nem, hogy mit csináljak akkor, amikor a legjobb barátom szex közben nekiáll meghalni, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mi a jó büdös francot csináljak. Itatom, de vajon az segít, vajon jól csinálom, nem megy félre, és tudom is én, hal bele abba, hogy az egészet letüdőzi? És akkor, ha ez még nem lenne elég, akkor még el is fordul tőlem. - Kurvára nem vagyok vevő a férfias önérzetedre! Kiabálok vele, bár nem tudom, hogy miért teszem, de annyira felidegesít hirtelen, hogy nem tudom, mit kéne csinálnom. Nem mosolyogni, az biztos. Egy másik takarót terítek rá, hogy ne fázzon, bár nem tudom, hogy csinál-e ilyesmit, mert a múltkor is elég jól tűrte a hógolyózást, de ez azért más helyzet. Odatérdelek elé, és a halántékát simogatom. - Denis, muszáj szólnom Willnek, nem hallhatsz meg előttem. Nem hagyhatsz itt. Fogalmam sincs, hogy mit tudnék még tenni, de valamit akarok. Valahogy muszáj helyrehoznom ezt. Érzem, hogy a könnyeim folynak, ahogy patrónust idézek, és még akkor is, amikor felhúzom a ballonkabátom, amit magam köré csavarok. Nem mintha ne tudná Will egyből, hogy mit csináltunk, de nem akarom, hogy meztelenül lásson.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Denis Willéknél Hajnali három Remek. Egy nagy tapssal kell, hogy jutalmazzam magam. Denis él, szépen csöpög az infúziója, Will adott ruhát, így nem meztelen, hiszen felöltöztettem, Nekem itt van ruhám, könnyű a dolgom. Mondjuk az baromira ciki volt, amikor az alvó Annie mellett igyekeztem bűvészkedni ballonkabátban úgy, hogy lehetőleg ne keljen fel. Will gyorsan jött, amúgy sem aludt még, sőt, a cuccainkért is visszament. Sosem égett még ennyire a fejem, nem is mertem ellenkezni vele semmiben, és eltűrtem, hogy leordítja a fejem. Az volt csak a lényeg, hogy Denis jól legyen. Van itt egy csomó minden, ide készítette, ha baj lenne. Szóval így fekszünk most, az ujjaimat rákulcsoltam az övére, és a testemmel próbálom melegen tartani. Jobbra tőlünk ott alszik a húga, akiről nem tudja, hogy a húga és hogy mennyire beteg, balra meg az ikeröcsém, akiről nem igazán meséltem el, hogy mennyire szereti a káros szereket fogyasztani. Aztán van itt még egy kutya a lábunknál, egy kisbaba, egy feleség és a bátyám pedig pár szobával arrébb.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
DenisVégre sikerül elaludnom, éppen elkezdődik az álom, amikor érzem, hogy Denis megmozdul mellettem. Egyelőre nem kelek fel, hagyom, had nyugodjon meg egy kicsit. Viszont, amikor már az ablaknál áll, akkor felkelek, és mögé lépve finoman átölelem hátulról, és adok egy puszit a hátára. - Minden rendben? Kérdezem csendesen, miközben megkerülöm, és becsusszanok elé, felpillantva rá. - Will elhozta a cuccainkat. Azt mondta, ha kell, maradjunk, ameddig szeretnénk. Azt nem mesélem el neki, hogy közben úgy üvöltött velem, mint az állat.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Denis - Jólvan, te nagy hős. Tudom, hogy mindent túlélsz. Nem akarom, hogy lássa, hogy aggódom, de amikor megrogy, akkor átölelem a derekát. Nem néz rám, és nagyon bosszant, de igyekszem nem kimutatni. - Aludjunk egy kicsit még? Hozok inni. Látom, hogy elfogyott a vize, és azt is, hogy nem igazán kíváncsi rám, így kicsusszanva lelépek a pohárért, majd kisétálok a konyhába.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Denis
Várok, hogy hidegebb legyen, ki tudja, mikor iszik majd megint, addigra nem akarom, hogy túlságosan megmelegedjen. Teljesen elmerülök a vízzuhatagban, amikor hozzám ér. Most nem tudok elmosolyodni, de nem is kell, nem olyan a helyzet. Örülök, hogy megérint, hogy él. Nem érdekel az, amit Will kiabált, sem az, hogy milyen üzenetet közvetített nekem, csak az a fontos, hogy Denis most is itt van. - Csak ne halj meg, kérlek. Komolyan, most már két Brightmore miatt is fáj a fejem, az meg csak hab a tortán, hogy össze kéne hoznom őket, ami miatt megorrolhat rám az egyik, ráadásul a számomra fontosabbik, hiszen én tudom a titkot, és nem osztom meg vele. Sőt, a másik szobában, közvetlenül mellettünk ott alszik ő is. - Will azt mondja, az elemi mágia miatt volt, hogy muszáj lesz fokozottan figyelned erre. De majd elmondja ő, mert mondott nekem pár lehetőséget, de te döntesz.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Denis
Megsimogatom a kezét, amivel átölel, olyan kisfiús ilyenkor, annyira zabálnivaló. És örülök, hogy ilyenkor nem hallja a gondolataimat. Szembe fordulok vele, ahogy elmeséli, hogy mivel jár az elemi mágiája, nem igazán hangzik barátságosan a dolog. De hát mindennek van árnyoldala, azt mondják. - Legalább nem mondhatom, hogy unatkozom melletted. Felelem mosolyogva a hátának. Gyorsan felkapom a poharat, és visszasétálok én is a szobába, a fényeket csak halványra állítom, hogy ne zavarja túlságosan. Az éjjeliszekrényre teszem a poharat, majd megigazítva a párnáját állok félre, hogy le tudjon feküdni. Ekkor látom, ahogy megremeg, elkapva őt, nyújtok extra támaszt neki. Ilyenkor az ember a súlyokat sem úgy érzi. Finoman irányítom az ágy felé, és segítem a lefekvését. Szeretek gondoskodni róla, így amikor elfekszik megigazítom rajta a takarót, és fölé hajolva adok egy puszit a homlokára. - Aludj csak, én itt legyek, és vigyázok rád. Abban biztos vagyok, hogy történjen bármi, én sosem lennék képes elhagyni őt. Ezért is esik rosszul, még ha meg is értem, hogy ő miért tette, hogy elfordult tőlem ma többször is. A fényeket leoltom, bebújok mellék és átölelve őt, a vállának döntve a fejem, nézek ki a sötét éjszakába. // - D.B. //
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Bál előtti éjszakás nyünny Tovább a hszhez!
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Szerintem, ha most jönne valaki szembe velem, nem ismerne meg. A hajam fonatban, Annie este gyakorolt rajta, és a vége olyan jó lett, hogy nem volt szívem szétbontani. Arra ráhúztam a púderszín sapkámat, a sminkemet teljesen leszedtem, még a műpilláim is az éjjeliszekrényen maradtak. A sapkához illő hatalmas sállal bebugyoláltam magam, arra jött a fekete kabát, aminek a zsebébe dugtam a kesztyűimet. A házat halkan és észrevétlenül igyekszem elhagyni. Friss levegőre van szükségem. Remélem, azért, ha szembe is jön valaki, nem fog őrültnek nézni. Minden oka meglenne rá, hiszen ehhez a szetthez egy szürke elnyűtt mackónadrágban vagyok, és nagy, formátlan csizmában, amit igazából azért szeretek, mert tényleg iszonyatosan meleg belül. Szóval, ha eddig nem is volt, most ideig-óráig van egy hajléktalannak tűnő tagja a bogolyfalvai utcáknak. Ez az a pont, amikor túl sok. Szétmegy a fejem, napok óta migrénnel küzdök, de nem hiszem, hogy ez az időjárás számlájára írható, úgy vélem, ez a felelőtlen ígéreteké. Tele van velük a padlás. Ahogy befordulok a sarkon, már tudom, hova jöttem, a játszótér, hát persze. Az ember a gyerekkoránál indít mindig, ugyebár. Mert minden, de minden felnőttkori tettünk visszavezethető a gyerekkorra és annak traumáira. De mit is érezhet egy magamfajta, ami trauma lehet? Hiszen, a külső szemlélőnek, ez egy tökéletes élet. Egy ismert, gazdag máguscsalád legfrissebb generációjának tagja, megbecsülhetetlen örökséggel. Kifinomult zenei oktatás, előkelő nevelés, jó házassági ajánlatok, keresett kapcsolat. Egy Payne, az mindig tökéletes. Ahogy a hintába ülök, hallom, ahogy megcsikordulnak a hidegtől kissé összefagyott láncok, Bal lábam behajlítva, a jobb egészen kinyújtva. Jobbommal átölelem a láncokat, a fejem is neki döntöm.Lehunyom a szemem, és egyszerűen csak hagyom, hogy minden, minden, ami nyomaszt, ami fáj, elárasszony. Egyedül vagyok. Itt nincsenek emberek, nincsenek, akik egy adott képet alakítsanak ki rólam. Egyedül vagyok. A sírás, felszabadít. Könnyíti a lelket. A nulláról akarok indulni. Nem akarom, hogy legyen bennem bármi is. Én ezt nem akartam. Azt hittem, sokat elbírok. Azt hittem, legyőzhetetlen vagyok. Aztán megismerkedtem Denisszel, és rá kellett jönnöm, hogy ez koránt sincs így. Hogy van, aki le tud győzni, van, aki össze tud törni, aki a földbe tud döngölni. Ez pedig ő. Még ha nem is tudja, hogy így van. A bogolyfalvi nagy óra éjfélt üt, amikor az első könnycsepp hideg útjára indul az arcomon. Az elejétől kezdem, végigviszek mindent, amit eddig elnyomtam, aminél úgy tettem, mint akit nem érdekel, mint akinek nem számít a holnapban a pillanat, amit átélt. Az első csók meghatározza azt, milyen emberré válsz. Hófehérke a haláltól menekült meg, Ariel visszakapta a hangját, míg Belle megmentette a herceget, akit neki szánt az ég. Az én első csókom tizenkét évesen történt. Anya és a mostohaapám szüneteltették a kapcsolatukat, anyám mással randevúzott. A férfi, Ralp, kedves fickó volt, mindig hozott nekünk is valamit, ha jött, és szívesen vitt el magukkal. Emlékszem, mennyire más volt mellette anyám, mennyit nevetett. Olyanok voltunk, mint egy család. Megbíztam benne. Aztán, egyik este, amikor a segített a matek háziban, odahajolt hozzám, és bármennyire is erősen szorítottam össze az ajkaimat a nyelve átjutott a fogaim között. Majdnem megfulladtam attól, hogy a számban matat, és mert a lehelete babfőzelék szagú volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, nem éreztem és nem érzékeltem semmit azokban a másodpercekben. Még most is érzem a parfümje illatát az orromban. Erős, férfias. Elszaladtam, elmondtam anyának, aki annyit felet, magamnak kerestem a bajt, mert túl kihívó vagyok. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Mitől lenne egy gyerek kihívó. Később szakítottak ugyan, de a barátnőinek továbbra is azt ecsetelte, hogy "Nem tud ezzel mit kezdeni, én ilyen lettem. Elfajzott. Kívül rekedt." Csakhamar azzá váltam, amit ő kinyilatkoztatott. Azzá a lánnyá, akit csak az “ilyen” szó illethet. Ez volt az én páncélom, most is ez. Hittem, komolyan hittem, hogy soha, senki nem lesz képes a páncél mögé látni. Elveim voltak, szabályrendszerem. Nincs ismétlés, nincsenek érzelmek, nincsen semmi, amire rá lehetne húzni a “romantikus” jelzőt. Élvezni akarom az életet, gondolatok nélkül, megfelelési kényszer nélkül, anélkül, hogy bárkinek is számítana a véleménye. Így születnek a népszerű emberek, nem? Jól elvoltam a világomban. Jól elvoltam, mindazzal, amit a Catherine Payne név magában hordozott. Anyám örülhetett, hiszen igaza lett. A gyerekei csak a bajt okozzák. Problémásak. Aztán egy ártatlan angliai unaloműzés eredményeképpen megérkezett az életembe Denis. Emlékszem rá, ahogy először besétált. Még most is érzem, ahogy a füstös illat körbelengte. Már akkor is tudtam, hogy vele jól fogok szórakozni, mert olyan, mint én. A hozzánk hasonló embert könnyen megismerjük. - Szórakozni, bazd meg, szórakozni! Mondom idegesen magamnak, miközben próbálok kivenni egy zsebkendőt a zsebemből. Szórakozni, és ennyi. A végén maximum adni egy pacsit a másiknak. Aztán vége. Én voltam a hülye, én szúrtam el. Mert nem kellett volna reggel visszamennem. Soha, senkinek nem vittem kávét. Soha, senkinél nem vártam meg, hogy reggel legyen. Csak megtörtént, és eljöttem. Csak így ennyi. Ki az a gyökér, aki ilyen elvrendszer mellett _kávét_ visz a másiknak? Hát senki! Én meg, mit csinálok? Ott barátkozom. Hát nem! Ha este megint szexelni támad kedvünk, akkor egymásra nézünk, az egyikünk bólint, aztán megtörténik. Ami a határokon túl történik, az ott is marad. Azt nem hozzuk vissza a hétköznapjainkba. Egyszerűen nem. Mert mi lesz a vége? Éjjel egy hideg hintán bőgünk mackóban, az lesz a vége. Fogalmam sincs, hogy mikor történt meg, hogy hogyan esett meg az, hogy először aludtam mellette. Az esetre emlékszem. Beszélgettünk, semmi több. Órák óta beszélgettünk. Ott feküdtünk egymás mellett, és mindenről szó esett. A gyerekkorunkról, az itteni időszakról, hogy mi volt, mi lesz, hogy miket szeretnénk csinálni. Olyan volt az az este, mint a filmekben. Megvoltak az érintések, a simítások, a mosolyok, de nem történt semmi más közöttünk. Azt hiszem, akkor dőlt el a dolog végérvényesen, ahogy szépen lassan álomba beszéltem magam. Nyugodtan aludtam, éreztem magam mellett, hallottam a szuszogását, de a felületes alvás hamar átváltott mély, nyugodt álomba. Onnantól nem volt kérdés, hogy már nekem is van egy legjobb barátom. Egy olyan ember, akihez mindig fordulhatok, akinek a jelenléte boldogabbá tesz. És mit tettem én, hogy boldogabbá tegyem őt? Elárultam, hazudtam neki. Senki sem mondta el a titkot. Én raktam össze, abból, amit Denis mondott, abból, amit Will és abból, amit Annie. És én voltam a legnagyobb barom, amiért rákérdeztem, hogy jól tippelek-e. Onnan lett minden nehéz. Mert mit csinálsz? Persze, megígéred egy lánynak, akinek az élete minden napját úgy kell leélnie, hogy lehet, hogy meghal, hogy megőrzöd a titkát, de mi van akkor, ha ezt a titkot éppen a legjobb barátod előtt kell megtenned? Nincs jogom elárulni, nincs jogom összehozni, nincs jogom beleszólni. Nincs jogom. Akkor éjjel, a csónakházban, átértékeltem mindent. Az egész életemet. Ahogy Denis az életéért küzdött, és azóta is, rettegéssel élek. Nem tudnék nélküle élni, már nem tudok az lenni, aki előtte voltam, nem tudok olyan lenni, akinek nincs holnapja. Mellette és Annie mellett megtanultam értékelni azt, amit az élet nekem adott: Az időt. Lepillantok a kezeimre, amelyek teljesen össze vannak kaszabolva. Nem akartam olyan ruhát a bálra, amit bárki más is megvehet. Saját magamnak készítem el. A végzős bál. Félek, hogy ez lesz az utolsó emlékem, hogy a titok felfedése magával rántja az elmúlt hónapok boldogságát is. Ez az év csodálatos volt. Tökéletes. És ezt Denisnek köszönhetem. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ülök még itt, de, amikor felkelek, és visszaindulok, már felszabadultabban teszem. Lesz, ami lesz, hamarosan vége a titkolózásnak.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Egy szinttel lejjebb
El merülve a gondolataimban haladok messzebb a többiektől. Valamit beszélnek, de valahogy nem figyelek, megérintett az, amit a férfi a búcsú előtt mondott nekem. Mi van, ha igent mondok? Ha nem megyek vissza vissza? Vagy egy nap visszatérek ide? Annyira egyszerű lenne. Búcsút mondani mindennek. Mégis, most, ahogy így ezen gondolkozok, folyton megjelenik valahogy Denis a képben. Nem tudom miért, esküszöm. Egy fél nap alatt sikerült bennem mindent felforgatnia. Sosem volt még ilyen, senki sem gyakorolt rám ekkora hatást, aztán jött ő, és amikor átölelt a lépcsőn, valamit felszabadított. Nem tudnék maradni, nem tudnám megtenni, úgy, hogy nem ismerem meg azt, hogy milyen közös utunk lehetne. Hiszem, hogy lehetne, mármint, van valami láthatatlan kapocs, amit érzek, amikor rápillantok. Azt hiszem, ilyen az, amikor az ember talál egy hozzá hasonlót, ilyen az, amikor lehetnének akár barátok is valakivel. Ezt még sosem tapasztaltam, de szeretném, ha lenne egy barátom, szeretném megtapasztalni, milyen az. Valószínűleg, ha szánt szándékkal keresem, akkor nem lélek rá a bejáratra, de így, hogy kóborlás címén csak mászkálok, és az elmémben lévő megannyi kavarcot igyekszem helyre tenni, így evidens, csak nem túl kellemes. Hátrapillantok a többiekre, hogy miért vannak annyira egyedül, amikor egyszer csak már hiába lépek, nincs hova érkeznie a lábamnak. Tompák az érzékeim, így visszalépni se tudok, csak egy sikkantással elveszek a fűben. Innentől minden túl gyorsan történik, ami nem olyan rossz, hiszen így legalább nem fogom fel, hogy lépcsőkön gurulok végig, majd csapódik egy falnak. Oké, az utóbbi már megvan, hiszen az a fájdalom a legélesebb, a bal kezemben olyan fájdalom uralkodik el, amit nem tudok hova tenni, és ennek hangot is adok egy ízesebb káromkodás és némi nyögés hatására. Ami pedig a legszebb, hogy Brightmore lábai után a cigarettája is megérkezik, ami a pocsolyában landol, beterítve az arcomat koszos vízzel. Hát ezt komolyan nem szeretném elhinni! Ahogy feltápászkodok, úgy halad el mellettem North, és annyit se mond, hogy kakukk, együttérzés lvl 10.000. Felpillantok Denisre, vagyis, ami látszik belőle. - Azok ott... az ujjai?
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Életképek I. Minden szereplő, aki az átkötő történetekben szerepel, ismeri a leírt eseményeket, hozzájárult, illetve megalkotásában szervesen részt vett, ám maga az esemény önálló játékot nem igényelt, később visszautalásként megjelenhet. William Tovább a hszhez!
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Az első, amit mindig megérzek, az a remegés a kezemben. Minden, amire eddig azt mondtam, hogy bosszantó, eltörpül amellett, amit ennél a remegésnél érzek. Mindent elvesztettem volna, amit szerettem, egyetlen pillanat alatt? Ha igen, miért nem veszthettem el azt, amitől szabadultam volna. A lélegzésemet. A szemem lassan nyitom ki, majd csukom be újra. Haj, rengeteg emberi szőrzet, Will. A hányinger úgy söpör végig a gyomromből felszökkenve, torkomban gombóccá duzzadva, hogy már csak az automatikus mozdulat van meg, amivel félrerántom magam. A bátyám gyorsabb, ahelyett, hogy a földet teríteném be cselekszik, és az előre odakészített edényt találom el. Kimerülten fekszem vissza, szemem visszacsukva, elmerülve egy emlék után kutatok, ami csakhamar meg is érkezik, érzem a sós levegőt, a hullámok csapkodását, ahogy a szél a hajamba kap, a szemem kiszáradt, és mégis könnyes. - Csak tizenhárom voltam. A hangomon hallom, hogy nem tiszta, rekedt, halk, elhasználtam a vidám csilingelést arra az időre, amikor valóban vidám voltam. Amikor szerettem élni. Néhány hónap alatt felhasználtam azt a készletet, amit mások képesek egy életre beosztani. Will ott van, hallom a lélegzését, talán ő is éppen visszaemlékszik. - Ha megkérdezted volna, miért, elmondtam volna. Fészkelődik. Olyan vagyok, mint aki másnapos, minden hang, minden mozdulat fáj, jobban, mint amennyire azt illendő volna tennie. Minden pillanatban azt érzem, hogy széthasad a fejem, hogy felemelem a kezeimet, a koponyámhoz érintem, és mintha csak egy papír volna, szétszakítanám. Szűnjenek meg a hangok, a fájdalom. - Le akartál ugrani a szikláról. Felel végül csendesen, amire bólintok egy aprót, vagy talán csak akarok. Talán csak akarok azt hiszem. Az ujjaim tompa puffanását hallgatom, ahogy reszketésükben beleakadnak a takaróba. - Azt mondtad, az olyanoknak, mint én, nem való az élet. Megköszörüli a torkát, ahogy ezt a mondatot nyugodtan kimondom. Emlékszem még rá, hogy mit mondott akkor. Nem kérdezett, nekem esett, pedig csak a szikla szélén álltam. Nem volt szándékomban az ugrás, csak nem akartam vidám embereket hallgatni. Nem akartam ott lenni anyám közelében. - Látod, ha akkor elsétálsz, mennyi mindentől megkímélted volna magad. Nem kéne mindenkit megmentened Will, csak azt, aki megérdemli. A tekintetemet már nem nyitom ki, légzésem fokozatosan válik egyenletessé, a sötét szobában vagyok. A hangok most csak, mint tompa zúgások érnek el, egyedül vagyok.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Barlangász szakosztály Kicsit meglep North hirtelen mozdulata, ellenkezni se tudok, amikor konkrétan letesz a lépcsőre. Mondjuk értem én, hogy ő egy határozott férfi, meg azt is, hogy Scarnak bejön a durvulás, de nekem nem biztos. Szóval kicsit csodálkozva nézek rá, ahogy oda letesz, de azért bólogatok, és engedelmesen lehajtom a fejemet, karjaimmal takarva el a szememet. Nem. Nagyon nem szeretném, ha most meg az következne, hogy megvakulok. Persze előtte azért még rámosolygok Denis lábaira, és eszembe jut, hogy mennyire ellenkezett North, hogy hozzáérjen. Megnyugtathatom, egyáltalán nem kell attól félnie, hogy Denis ezt jelzésértékűnek veszi majd, és esetleg küld egy csábos kacsintást felé. Lényeg a lényeg, hogy eltakarom a szemem, így nem nagyon látom, hogy mi történik, csak azt érzem, hogy az amúgy pocsolyától nedves, beeséstől amúgy is koszos, arcomra és hajamra most még egy illendő réteg por is került. Csodálatosan festhetek, mint egy malac. A hajam amúgy is katasztrofális, pedig amikor elindultunk még tök jó felfedezőnősben nyomtam. Mindegy, majd valahogy túlteszem magam ezeken, inkább szélesen mosolygok a tényre, hogy újra együtt vagyunk. - Ejj, ejj Brightmore, mit is mondanak az olyanokra, akik minden lyukat betámadnak? Szegény, biztos nagyon élveztem, hogy pont ilyen lehetetlen helyzetben ragadt bent, így közelebb menve pillogok rá kettőt, szépen, hogy azért egy kicsit jobb kedvre derítsem, és lopva, hogy mások ne lássák, megszorítom a kezét. Furcsa dolog ez az egész, ami ma így lezajlott közöttünk, nem az éjszaka, azt valahol borítékoltam, hanem az, hogy mennyire könnyen egymásra hangolódtunk a veszekedéskor, és, hogy mennyire különleges volt az a pillanat, amikor átölelt a lépcsőn. Ha össze kéne állítanom életem top öt pillanatát, az biztos, hogy az a pillanat benne lenne. Hazamegyünk innen, egyikünk jobbra, másikunk balra, ahogy eddig is léteztünk, de az a pillanat megmarad örökre. Kevés ilyen fontos pillanatom van. - Ugye most csak szórakoznak velünk? Kérdezem teljesen komolyan, téve egy lépést a víz felé. A legutóbb belelöktek egybe, szóval nem nagyon vicces.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Kedves professzorHárom nappal az eset után A fejem még mindig tompán zúg, a hányinger is állandó kísérőm. Fáradt vagyok, folyton csak aludni szeretnék. Nem beszélek, csak tőmondatokban, és fogalmam sincs, hogy az emberek mit tudnak, vagy mit hisznek. Nem érdekel. Egy valamit bánok csak jelenleg, az pedig az, hogy érzékelem a fényt. Úgy élem meg, mint mindenki, aki kórházban van. A kötést cserélik a fejemen, az arcomat melegíti a lámpa egy része. Aztán, ahogy kikapcsolják, úgy jön a kellemes, hideg, sötétség. Orvosi szaknyelven beszélnek, ha figyelnék, talán értenék is belőle valamit, de nem akarok figyelni sem. Will sokat mesél, sokat mutat. Nem iszonyodom a vértől, a nyílt sebektől. Azt mondta, ha nem lennék mániákusan megszállott divat őrült, lehetne belőlem orvos is. Nos, azt hiszem, erről mostanra letett, hiszen a bal vállam éles fájdalma, ujjaim állandó remegése arra engednek következtetni, hogy nem csak, hogy a bátyámat nem követem a pályán, de a tervezésnek, sőt, a hárfának is búcsút mondhatok. Mindennek, ami egykor az életem volt. - Fáj. Mondom a nőnek csendesen, aki mellettem áll, azt mondták, ha úgy érzem, rosszabbodik a fájdalom, szóljak neki, segít. Segített. A fájdalom egy pillanattal később csillapodni kezd, érzem, hogy a fejem kábul, a szemeim lassan lecsukódnak. Nem akarok gondolkodni, nem akarok érezni, nem akarok emlékezni. Nem akarok semmit, csak aludni, pihenni, nem létezni. Álmomban egy sötét teremben vagyok, a teremhez lassan szokik hozzá a szemem, hallom Denis hangját, amiket mondott. Gyűlöl engem. Nem látom őt, hiába forgolódok, csak a gyűlöletet érzem, mint megannyit ostort a testemen csattanni. Hirtelen pattannak ki a szemeim, érzem, hogy nem vagyok egyedül. Férfi illat, de nem Denis, nem a bátyám, nem az öcsém. A szemeim fókuszálnak, és végre bemérem, a házvezető-helyettesem. Sárközi nem jött el. Nem is jöhetett. Ahhoz túlságosan szereti Denist. - Helló.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Kedves prof A kérdésére, hogy hogy vagyok, halványan elmosolyodom, nem könnyű még huzamosabb ideig ébren lennem, nem tudom, hogy most mennyire fog sikerülni, de mindent, amit el akarok neki mondani, azt igyekszem megtenni. - Mint, akinek a fejét egy gyökér beleverte a falba. Ő a házvezető helyettesem. Mind a ketten úgy ismernek, mint aki szépen elcicázik az emberekkel, ujjai köré csavarja az embereket nagy pilláit rebegtetve, mázolt száját édes mosolyra húzva. Most nincsenek pillák, nincsen rúzs, nincs cicás hang, csak a tények. - Gondolom azért jött, hogy megkérdezze, mi történt, hogy ki tette? ~ Gondolom azért van itt, mert Sárközi nem akarja tudni az igazat. ~ Kiszáradt ajkaimat megnyalva, lapos pislogások közepette pillantok rá. Gondolom, Will intézte így, hogy sokat aludjak, hogy ne gondolkodjak, hogy ne fájjon. Bár inkább fájdalmaim lennének, bár ébren szenvednék, mint álmomban. Amikor alszom, mindig újrajátszom az eseményeket, ahogy Denis kiabál felem, ahogy a fejem koppan, majd a sötétség, amiben a hang marad csak velem, az ő hangja, ahogy azt kiabálja, gyűlöl, megvet engem. - Denisszel régen nem láttuk egymást, szerettünk volna egy kicsit kettesben lenni, beszélgetni a szünetről. Tetszik tudni, az édesapám egy kicsit belebolondult az életébe, és mindenféle őrültségeket talál ki. Denis hozott nekem ajándékot, de a szobájában hagyta, így lement érte. Én nem akartam kint várakozni, ezért bementem a kandalló melletti helyiségbe. A fejemet kicsit megigazítom, a szememet elemelem a professzorról, és próbálok úgy tenni, mint aki igyekszik visszaemlékezni az eseményekre. A saját hazugságomat már jól begyakoroltam, hitelesen ejtek ki minden szót, még azt is, ami nem igaz, Denis bejött velem a helyiségbe. - Volt bent valaki, nem tudom, hogy ki, de eléggé ideges volt. Magas alak, erős. Nagyon erős volt a marka, olyan könnyen lökött a falhoz, mintha csak egy rongybaba lennék. Nagyon megijedtem, a reflexeim lelassultak. Elpillantok a másik ágyra, Kedves prof mögött ott van egy másik ágy is. Denis tekintetét felém fordítja, mélyen az enyémbe néz, a tekintete kíváncsi. Tegnap láttam őt először, akkor ott ült, ahol ma Kedves professzor. - Denis nem volt velem. Bárcsak ott lett volna, akkor megvédett volna attól, aki ezt tette. A mondat végére már visszapillantok a helyettesemre, hiszen addigra a másik ágy újra üressé válik. Talán csak hallani akarta, hogy milyen történetet adok elő. - Professzor, szerintem mindenkit megviselnek ezek az ünnepek, nem hiszem, hogy szándékos lett volna, csak rossz helyen voltam. Denis gyorsan visszaért, és tudta, hogy mit kell csinálni, hiszen levitt a bátyámhoz, és most élek. A végét már csak halkan teszem hozzá, lesütve a szemeimet egy pillanatra, majd újra felnézve a férfira.
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Kedves professzor - Elég széles a kör. Szuper, az iskola negyede gyanúsított lett egy olyan ügyben, amiben én meg tudom pontosan fogalmazni, hogy ki és miért bántott, és azt is, hogy mennyire volt rá jó oka, de bármit is mondok, abból csak az fog kijönni: Denis Brightmore kis híján gyilkos. Na és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az áldozattal igencsak jó és intim viszonyt ápoltak, olyan szinten, hogy nem egyszer egymás házában is felbukkantak. Ez aztán a szenzáció. - Nem vagyok benne biztos, hogy én voltam a célpont. Amikor beléptem a helyiségbe, emlékszem, hogy az egyik fotel fel volt borulva. Nem az a nagy fotel, hanem az a kicsi, gömbölyű. Lepillantottam rá, és akkor... Nyelek egy nagyot, ez az a pillanat, amikor el kell csuklania a hangomnak, az események ekkor történtek ugyebár. A tekintetem lehunyom, majd szusszanva nyitom ki újra, barna szemeimet Kedves professzorra emelve. - ... ahogy ránéztem a fotelre, emlékszem, hogy azon gondolkoztam, mennyire neveletlen valaki, hogy csak így tönkreteszi az iskola berendezési tárgyait, lehajoltam, hogy visszaállítsam, és akkor jött a fal, onnantól minden olyan zavaros. A kezem a fejemhez emelem. A biztonság kedvéért még kötés van rajta, hogy védje, megint kezd fájni, zsibbadni. Az agyam egyszerűen túl sokat van erőltetve. - Tételezzük fel, hogy én csináltam hülyeséget, hogy kifejezetten nekem szólt a támadás. Lehet, olyan nyolcvan lány, akit megbántottam, mert javasoltam, hogy hordjon színes ruhákat, vagy ne hordjon annyit, ne fesse magát ribisre, ne utánozzon, ne szóljon be Stella fenékkörfogatára, tudja nem mindig tudom befogni a lepcsest. Egy pillanatra megállok, a szemei kipattannak, úgy nézek rá, mint aki szellemet lát, és valóban, Mr. Brightmore ismét az ágyon ül. Nem veszek róla tudomást, csak Kedvest nézem. - Ki akarnak csapni?! A záróvizsgáim előtt?! Ne haragudjon, de ez nem fair! Egy csomó közösségi munkát csinálok, ott a dök meg az edictum, mentorálom az újakat, azért mert beszóltam valakinek, még engem akar felelősségre vonni? Az apám az iskola támogatója, ezt nem tehetik meg velem. Bármit képes vagyok tenni, bármit, csak tereljük el a témát arról, hogy ki hol volt és mikor. Értem, hogy Sárközi azért nem jött el, mert szereti Denist, és tudja, hogy érte hazudnék neki, de látná az igazságot, viszont Kedves kukacoskodó és csak bajt fog hozni ránk.
|
|
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Akkor már inkább csak a buli, én nem akarok egy bácsihoz hozzámenni. Aww, Ricsi, ilyenkor mindig arra vágyom, hogy látogass meg a betegágyamnál, hogy egy valós férfival is legyen kontaktom, ne csak egy behaluzott Brightmore-ral. Kár, hogy csak pletyka szinten tudok rólad.
|
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne INAKTÍV
Cicus =^.^= RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Akkor most valami más kell a másodikra, Maja. Én csak elszöknék. *-* Az idősebb korosztály nem is akar házasodni? (Hú, de szépen öregezek le embereket)
|
|
|
|
|
|