36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Zippzhar Mária Stella összes RPG hozzászólása (246 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 8 9 » Le
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 4. 00:00 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Ugyan ugyan - hesegetem el a dícséretet. Hallgatom a széltől dobogva lobogó köpenyem montonon zaját, de már bánom, hogy nem vettem le felszállás előtt. Így már értem, mik voltak azok az apró rángások, amiket éreztem a fordulatok közben, valószínűleg a köpenyem zavarhatott be a légellenállásba vagy hasonlóba. Eljátszom a gondolattal, hogy amikor legközelebb a homokórához érünk, lerakom, de el is vetem, hiszen akkorra nagyjából már mindegy is lesz, hiszen az időnk is lejár. Igyekszem inkább kis kihívásként fogni fel a nehezítést, és csak azért is pörgök tovább jobbra-balra, hátha nem jön az még rosszul, ha megérzem milyen egy pontatlanul repülő seprűt kezelni.

Kidugott nyelves tesztelgetésemből Dana hangja ránt vissza, én pedig a fordulgatásokat kicsit felfüggesztve bólintok válaszul.
- Tökéletes. Hol találkozunk? Ha gondolod összefuthatunk a könyvtárban, arrafelé úgyis sokat járok. De ha kell, a körletetek felé is elmehetek - prefektuslétnek hála, legalább a hozzávetőleges helyét ismerem, még ha be nem is tudnék jutni. Kicsit murisnak tartom, hogy kacsanézőbe megyek, magamban már gyártani is kezdem a jobbnál jobb poénokat. Majd azért remélem nem jut eszembe tényleg elcsenni egy narancsot a zsebembe, csak hogy megnézzem hogy reagálna rá az állat. Mármint, persze, ha még él, gondolom sose fenyegették a narancsos kacsa-léttel, de lehet már a fajtájukba kódolódott a gyanakvás a gyümölccsel szemben. Elvégre, ha nekünk el fog tűnni a kislábujjunk pár ezer év múlva, bármi lehetséges nem?

Akaratlanul is felrémlik ahogy indulás előtt Lysander a hátára göndörödve nyújtózkodott, pocakját nyújtva felém. Mintha csak azt mondta volna, "gyere simizz meeg". Na persze, akinek van macskája, tudja, hogy ez egy hatalmas csapda, és abban a pillanatban, hogy hozzáérnék a pocóhoz, már karmok és fogak állnának ki belőlem, macskának álcáztt tűpárnában végződve, de mindezektől függetlenül, bármikor szívesen ugrom ha simiért kuncsorog. Igen, ezért van folyton összeszabdalva a kezem, pontosan. De hát ha egyszer aanyiraa cukii!
- Nem igazán lehet kényszeríteni rá, hogy elhagyja a körzetet, de leges legkésőbb a tanév végén kicsempészem neked - szólok át vigyorogva, elűzve a fejemből azokat a képeket, amiket a kivivetel ellen tiltakozó cicó vonz a fejembe. - Az úgyis hamar eljön. Na meg persze a vizsgaidőszak! - izgalommal gondolok a felmérőkre, hiszen nehéz vetélytársat kaptam Márk személyében, nem szabad hagynom, hogy jobban teljesítsen, vagy egy életen át hallgathatom ahogy az orrom alá dörgöli. Még zsémbes nagypapaként is.

- Ööhhm, annyira nem... - nyöszörgök válaszul a kérdésre, hiszen... Hiszen nem idéz túl sok jó emléket fel bennem ez a szó, elég csak a navinés bulira gondolnom. A veszekedés Junnal, a féltékenykedésem Bence iránt... Hát, nem, azt hiszem, ha ez a buli, akkor határozottan nem az én stílusom.

Persze, a témákat lehet fokozni, és a lány bele is trafélt a következő kellemetlenbe. Jaapp, pályaválasztás. Bah. Hogy miért mindenkinek ez a gumicicája?
- Egyezzünk meg, hogy nem teszed fel többet ezt a kérdést - horkanok fel, majd borzongok meg gyors egymás utánában. - Aktívan keresem, hogy mit szeretnék, egyelőre nem túl nagy eredménnyel... Na és te?
Mármint, persze, van egy csomó ötletem, a baj az az, hogy talán túl sok is. Mentős, tűzoltó, átoktörő, gyógyító, tanár, pilóta, kertész, boltos... Túl sokmindenből válazthatnék, így talán nem is olyan csoda, de elborzaszt a témakör.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 4. 00:02
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 4. 19:54 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Beigazolódni látszik a sejtésem, miszerint nem igazán követi figyelemmel a kviddicses dolgokat. Persze, valószínűleg ha tudna mindent, nem nézett volna értetlenül Béla szavai után rám. Az, hogy nincs tisztában a történtekkel kicsit oldja bennem a feszültséget, lejjebb ereszkednek a vállaim. Ha vannak akikhez nem ért el a dolog, akkor talán nem is olyan nagy a pletyka mint képzeltem. Megmosolygom a hozzállását, miközben sokadik csomómat kötöm a fűzőkre. Ha én is így fognám fel, hogy valaki nyer, valaki veszít, lehet könnyebb lenne, de nem teszem. Kikerekedett szemekkel nézek fel rá, hogy mit akar a mindenki él dologgal, majd egy néma Ó-ra húzódik a szám, ahogy kifejti.
- Hát öhm, nem, tényleg nem, de... Azért ne ehhez mérjük szerintem a hibákat - ha valaki meghalt volna, azt hiszem most tényleg nem beszélgetnék itt ilyen kedélyesen. Már amennyire ezt kedélyesnek lehet nevezni, ugye. Elnevetem magam, ahogy rákérdez az ellenfelünkre, hiszen na, ha erről is csak találgat, akkor tényleg nem kell attól tartanom, hogy a következő pillanatban kinevet. Jó, valószínűleg egyébként sem kellene, de hát a paranoia nagy úr. - Hagyjuk is, nem fontos. Véletlenül sajt magamra ütöttem egy gurkót, de... Mindegy, tényleg nem fontos - ingatom meg a fejem a dologra, ejtve ezzel a témát. Elmondtam neki, hátha így kevésbé éri váratlanul ha egyszer mástól hall a dologról, de nem akarok jobban belemenni. Úgy láttam, hogy nem érinti túl mélyen az egész kviddicsesdi, így nem tartom jó ötletnek sokáig húzni a témát. Nem vágyom arra sem, hogy vigasztalni kezdjen, azt már megtették páran, de nem lett tőle sokkal jobb. Valahogy ha meg vagy győződve róla, hogy a te hibád ami történt, nem sokat érnek az ellenkező szavak.

Végül ő maga az, aki rákérdez az érzékenyebb topikra. Zavartan felpillantok rá, majd a két cipőt kezdem el egymáshoz kötözni. Mintegy jelképes gesztus, hogy nem szaladhatok el, így próbálom rávenni magam, hogy igyenis fejezzem be amit elkezdtem, mondjam ki amit ki kell mondanom, ne futamodjak meg a válaszadás elől. Nos, ha most felállnék, hasraesnék.

Sóhajjal keresem a tekintetét, de Laura sem csak rám figyel, mintha átvenné zavart hangulatomat, ő is babrálni kezd amit ér. Fura nézni, és megsajnálom, hiszen úgy érzem hogy miattam érzi magát kellemetlenül, azért amiért én gorombán viselkedtem vele.
- Hát - kezdek bele bizonytalanul, nem tudva hogyan fejezzem ki magam. - Odakint azt mondtam, hogy láttam valamit, pedig ez nem volt igaz. Az, hogy Béla végül itt volt, csak egy nem várt... Körülmény, és az egész hadonászás ott meg minden... Az csak azért volt, hogy lehetőleg ne vedd észre, hogy elkomorodtam tőled.
Lassan, darabosan adom elő a mondandómat, menet közben keresgélve a szavakat. Amint rájövök, hogy hogy hangzott az utolsó mondatom, már szólalok is meg újra, hiszen ez így olyan mintha őt hibáztatnám, pedig tényleg nem szeretném, csak... Nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel.
- Mármint nem úgy értem, nem tőled - na mondjuk ez sem igaz - vagyishogy tőled, igen, de nem azért mert... Vagyis, ááh - abbahagyva a nadrágom piszkálását túrok a hajamba két kézzel, ahogy megpróbálok kihozni a mondataimból bármi értelmeset. - Én csak... Bence miatt.
Nem lett sokkal tisztább, de ez már nem tűnik fel, elgondolkozom. Hol a navinés buli ugrik be, hol magamat ostorozom azért, hogy nem vagyok képes legyűrni magamban a féltékenységet.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 4. 21:15 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Kínosan nevetgélek, ahogy de, pontosan fején találja a szöget. Gurkó, igen, ami arra van hogy elüsd. Ahaam, tudom én is, de hát ha egyszer képtelen vagyok rendesen koncentrálni arra amit csinálok? Akkor meg is érdemlem...
- De - bólintok végül, ráérezve, hogy azért ez csak szorul még némi magyarázatra. - Magam elé ütöttem, csak aztán elbambultam, és belerepültem.
Szomorú dolog ez a terelősdi. Persze, lehetne ezt normálisan is csinálni, nyilván nem úgy fárad le a pályáról minden játékos mint én, de persze nem kizárt, hogy szimplán én vagyok az, aki nem odavaló.

Kinyitom, majd összetárom a szám ahogy visszakérdez, hogy mi van Bencével. Egészen eddig nem tudtam mit, hogyan és mennyit fogok neki elmondani, de megadom magam, és a tervemben már a "mindent" szerepel.
- Tudom, én csak... - szép az elhatározás, de bajok vannak a megvalósítással. - Mármint, ő is ezt mondta, és nem is feltételeztem, de - a nyökögés megmarad, abbapedig megintcsak nem gondolok bele, hogy a nem feltételezés akár sértően hangozhat a lány számára. Rózsaszín szakállas Merlinke, kit áltatok? Nem gondolok én itt semmit, csak mondom ami a számra jön.
- Csak láttalak titeket a navinés bulin, aztán hallottam, hogy volt egy házibulitok is, és féltékeny lettem azt hiszem - hangom nem több motyogásnál, ahogy próbálom úgy megmagyarázni a dolgot, hogy ne rontsam tovább a helyzetet. - És ő is mondta, hogy csak barátok vagytok, mielőtt összejöttünk, hiába, nem tehetek róla, de akaratlanul az jutott eszembe amikor megláttalak, érted?
Elég elkeseredett szemekkel nézek fel rá, hiszen ahogy megpróbálom megfogalmazni miért is érintett kényelmetlenül a találkozás, már számomra sincs túl sok értelme. Kínomban az már fel se tűnik, hogy a nagy magyarázkodás közben elkotyogom azt is, hogy történt ez-az a vizes barlangban, amikor áthívtam Bencét a levitába. Jó, persze, a kviddicspályás megmozdulásom után biztosan tudja ő is... Vagy mégsem? A bénáskodásomról sem értesült. Akkor erről miért tette volna? Vagy pont hogy a fiúhoz fűződő kapcsolata az ami miatt hallhatta a dologot? Nem beszéltünk arról Bencével hogy ezt az egészet mennyire verjük, vagy nem verjük nagydobra, de azt hiszem ha én megcsókoltam egy stadionnyi ember előtt... Hát, valahogy nem tudnék haragudni, ha beszélt volna a dologról másoknak. Egyébként sem tudnék, de így? Biztosan nem.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 4. 21:52 Ugrás a poszthoz

Laura
Masa

- Köszi, hogy csatlakozhattam - vigyorgok át a másik lányra, ahogy kicsit elészaladok, majd lelassítva bevárom. Furcsa lehet neki, hogy ide-oda szaladgálok mikor már eleve kocogunk, de nem bírok magammal, izgatottan változtatom a tempót, arra azért figyelve, hogy neki ne kelljen igazodnia hozzám. Mióta csak a talajról figyelem a kviddicsedzéseinket, rengeteg felesleges energiám gyűlt össze, így úgy döntöttem, hogy edzésben tartom magam, és futni kezdek. Egyedül azonban tutira elunnám magam, így megkérdeztem Laurát, akiről egyébként is tudtam, hogy szokott futni, nem tarthatnék-e vele. Hát, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem mondott nemet.
Jólesően nyújtóztatom ki a lábaimat amikor egy rövidebb részen határozottan begyorsítok. Pár méter után hátrapillantok, és lassítva sorolok be Lau mellé, ezúttal a másik oldalára. Fecsegek neki össze-vissza, mint akinek jobb dolga sincs, és a hosszú kihagyásnak köszönhetően egyszerűen hiába érzem hogy fáradok, valahogy mégsem fáradok el igazán.

Amikor végül megállunk, csípőre tett kézzel pillantok körbe a hajnali réten, majd amikor úgy ítélem meg, hogy a lihegésem kicsit alább hagyott, a lány felé fordulok.
- Szeretnék mutatni valamit, velem jössz egy kicsit? - kérdezek rá egyenesen félrebiccentett fejjel, majd ha követ, megindulok a fák felé. - Itt van rögtön - szólok hátra, majd nagyjából a harmadik-negyedik fasor mögött, ahol már elég sűrű a lombozat ahhoz, hogy nappal is árnyékos legyen az aljnövényzet, megállok egy alacsonyan fűbe szúrt piros-narancssárga napernyő mellett. A tetéjere egy picit már szétázott papírdarab van feltűzve, körülötte pedig rengeteg földbe szúrt fa evőpálcika. A cetlin "NE GYERE KÖZELEBB, NE BÁNTSD, EZ FONTOS!!" felirat díszeleg, és bár itt-ott elmosódott a tinta, én ki tudom venni, elvégre én írtam oda. A tetején csillog a hajnali harmat, de ami még jobb az az, hogy alatta is.
- Tadaaam - fordulok színpadiasan Laura felé, majd mivel ebből valószínűleg semmit nem értett meg, hozzáteszem - bemutatom minden idők legkirályabb harmatgyűjtési módszerét.
Azt elfelejtem hozzátenni, hogy ugyan miért is kell ez, de... De mégiscsak Masa vagyok vagy mi a szösz, aki ráadásul eléggé izgatott az elkészítendő bájitalom miatt.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 6. 13:44 Ugrás a poszthoz

Laura
Masa

Nem igazán tűnik fel, hogy húzódozva követ a fák közé. Ha észrevenném, hogy ez számára ijesztően hathat, akkor valószínűleg beavatnám már ott, vagy legalább annyit mondanék, hogy harmatot megyek gyűjteni. Még a végén azt hiszi nekem, hogy én itt csapdába vezetem, vagy valami akromantulafészekbe. Bah, pókok, utálom a pókokat.
Akkor pillantok rá, amikor már elmosolyodik a látványon, így aztán tényleg semmi nem tűnik fel a zavarából, vagy abból hogy esetleg nem szívesen tartózkodik az erdőben. Vigyorodom tovább szélesedik ahogy visszakérdez, ezzel együtt kéri, sőőőt, mi több, már szinte könyörög azért, hogy beavassam a titokba. És hát naná, hogy nem hagyhatom ki ezt az alkalmat, leszek én olyan kegyes és elárulom neki, csillapítva szomjúságát. Na jó, dráma off vége.
- Ez itt az animágiához kell - bólintok határozottan, rápillantva az ernyőre, és az alatta köröző harmatgömbre, majd Laura. Mi? A harmatgömbre? Egy pillantás alatt kuporodok le a napernyő elé, és kissé ijedt pillantással szemlélem a gömböcöt. - Ez meg mi? Ez valami direkt animágiás dolog? - a hangom kezd kicsit kétségbeesettbe átmenni, de ahogy visszapillantok a lányra, leesik a dolog. Elkerekedett szemekkel és a felismeréstől világos arccal kezdek bólogatni.

- Ezt te csinálod? - meredek rá csodálkozva, majd ha beigazolódik a gyanúm, előszedem a kis ezüstkanalat (Kedvestől kölcsönkérve, kifejezetten körültekintően kezelendő!), és ide oda kapkodva a tekintetemet agyalok valamin. Mármint... Vajon az is szabályos, ha a már összegyűjtött gömböcskéből veszek ki egy kanálnyit, vagy ténylegesen egyesével kéne lekapargatnom a levelekről? Hát a recept elvileg nem ír plusz megkötést... Szóval miért is ne?
- Eredetileg egy kanálnyit akartam összegyűjteni - majd előhúzok egy sötétített üvegű fiolát is, és megmutatom - ebbe, de ha esetleg megengeded, hogy a kis gömböcből szedjek egy kanállal, az jelentősen lerövidítené a procedúrát...
Reménykedve nézek fel a napernyő mellől, vágyva egy helyeslő válaszra.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 8. 10:57 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Egy szomorú nyüsszentéssel rázom meg a fejem, válaszul. Persze, volt ott pár lila folt, meg sajgott rendesen, de semmi komoly bajom nem lett, ha nem gyulladok be, simán játszhattam volna tovább. Sajnos a gurkóknak tényleg nem jellemző tulajdonságuk a játékosok kikerülése, bár ennek azért legtöbbször örülni szoktam. Aki a legközelebb van, azt szeretik, ettől lesznek kiszámíthatóak, és ettől tudunk tervet kovácsolni velük főszerepben. Csak az emberi tényezők ugye, azok aztán keresztül tudják húzni a legklasszabb elképzeléseket is.
Féltékenységemnek nincs igazán a szó szorosan vett értelmében célpontja. Eleve furcsán jött ki, hogy akkor láttam meg őket, amikor Jun miatt egyébként is padlón voltam, de akkor még nem is igazán értettem miért fáj az nekem, ha Bence jól szórakozik. Jó, igazából ezt most sem értem, de valószínűleg kicsit túlreagáltam akkor, és csak ez a felfokozott érzés maradt meg bennem, ez az ami végül alattomosan meggyőzött arról, hogy okom van féltékenykedni.
- Hát, inkább csak megmaradt bennem hogy mit éreztem akkor, azt hiszem - próbálok egyszerre én is rájönni mit miért tettem, és ugyanezt valamennyire érthetően átadni a lánynak. - Nem is igazán gondolat, csak egy emlék... Nem tudom ez most mennyire volt érthető.

Először nem esik le mire mondja, majd ahogy szépen lassan visszagondolva saját szavaimra végre kapcsolok, lassan húzom be a nyakam, még jobban elvörösödve. Mármint, én öhm, szóval, ezt nem így terveztem, na. - Köszi - motyogom végül zavartan, miközben fülem mögé simítok egy elkóborolt hajtincset. Cipőm oldalát piszkálgatva hallgatom ahogy picit részletesebben mesél az elmúlt hetekről, és ő is megerősíti azt amit fejben eddig is tudtam, hogy nincs köztük, és nem is volt semmi. Érzem, hogy neki sem kellemes a téma, mármint persze, ez nem olyan csevegős, sütizős program ahol eltrécselgetünk az időjárásról, meg a tanulnivalókról. Pont ellenkezőleg, igyekszünk megnyílni egymásnak, hátha tisztázhatjuk így a félreértéseket, ez azonban sosem egyszerű.
Érdeklődve pillantok fel rá, ahogy saját magára tereli a szót. Megrebben a szemöldököm, ahogy megnyílik, majd elkerekedett szemekkel húzom fel a másik térdem is az államhoz, hogy labdapózba gömbölyödve figyelhessem feszült várakozással. Arcomra végre őszinte mosoly kúszik, ahogy Thomasról beszél, mert bár az emlék emlék, és még mindig ott van, valahová a háttérbe szorul az új hírekkel szemben. Mi érdekesebb mint egy épp önszántából valló ember?
- Sosem vettem volna észre magamtól - ismerem be, bár a prefektusiban (meg igazából az egész iskolában) nyílt titok hogy mennyire könnyen lehet eltitkolni előlem dolgokat - úgyhogy köszönöm, hogy elmondtad.
Megmondom őszintén, nem figyeltem meg annyira őket, így minden esetleges gesztusról lemaradtam közöttük. Azt tudtam, hogy jóban vannak, az mindenkinek világos volt, de hogy ennyire? Habár a saját kapcsolatomra sem gondoltam addig amíg létre nem jött, szóval lehet bennem van valahol a galiba. Vagy csak simán diszkréten viselkednek, és mondjuk nem ülnek ki a folyosóra összebújni, vagy hasonlók. Nem teszem hozzá, hogy remélem boldogok lesznek együtt, mert félek, hogy a korábbi féltékenységem után furcsán venné ki magát.

- Annyiból volt csak jó, hogy emiatt jöttem rá, hogy sz... Mit érzek iránta - fújom ki a levegőt, amit tudtomon kívül tartottam bent idegesen. Lassan visszarendezem lábaimat törökülésbe, miközben megfékezem a kibukni készülő sz betűs szót. A rossz emlékek ugyan nem tűnnek el, mégsem hiszem, hogy a továbbiakban problémát fog jelenteni a dolog. Legalábbis Laurával biztosan nem. Nem is azért, amit mondott, hanem azt ahogy mondta, megértően, őszintén, amit igazából nagyon becsülök benne. Nem tudom nekem mennyire lett volna türelmem valakihez fordított szituációban, de remélem soha nem is kell megtudnom.
- Kire voltál féltékeny? Már ha megkérdezhetem - biccentem oldalra a fejem, lassan szétbogozva a keresztbe kötött cipőfűzőket, és normális helyzetébe rendezni vissza. Már nem kell tartani attól, hogy elmenekülnék.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 8. 12:00 Ugrás a poszthoz

Laura
Masa

Jaa, hogy ezt eddig nem említettem meg? Hupszikácska.
- Neeem, dehogy, ez a bájitalhoz kell, állatfüggetlenül mindenkinek meg kell csinálnia - vigyorgok rá, oda se pillantva megpöckölve egy kis pálcikát, amiről így lerezdültek az apró cseppecskék. - És igen, már lassan a végéhez közeledek - emelem fel fejem büszkén, csak hogy aztán megvonjam a vállam.
- Még nem lehet tudni. Persze fantáziálni szoktam róla, legutóbb az jutott eszembe milyen menő lenne egy cápa vagy egy bálna, de majd kiderül.
Majával még egy tesztet is kitöltöttünk valamelyik hajnalban, hátha megvilágosodunk, de igazi eredményt úgyis csak az első átváltozást kapunk majd. Bencének sem meséltem a dologról, szeretném majd meglepni, csak mielőtt kitalálom a pontos hogyanokat, nem lenne rossz tudni hogy a tóhoz csaljam-e ki, vagy én is be tudok-e slisszolni hozzá meglepiként. Ha mondjuk valamiféle kis bogárrá változnék, észrevétlenül repülhetnék be az eridon körletébe, és akár azzal is kelthetném, hogy felette lebegve visszaváltozok, és úgy huppanok rá. Muhaha, tuti kiugrana a szíve a helyéről. Na persze azt a ruhás bűvölős bűbájt még meg kell tanulnom, nem szívesen találnám magam egy fiúszoba kellős közepén meztelenül... Öhmm, na ugye.

- Nem kell - habozok egy pillanatra, ahogy gondolkodom. - Vagyis igen, de inkább nem, igen... Nem... Nem tudom. Ne érje fény és akkor szerintem okés így - bizonytalan vagyok, vagy talán mégsem? Zavar hogy nem tudom kizáró tényező-e az elemi mágia használata a gyűjtésnél, de hát ha nem volt odaírva hogy nem lehet... Akkor elvileg lehet. Remélem, különben jöhetek ki még egyszer, és még az is lehet, hogy lecsúszom az ehavi teliholdról. Oh noooo.

Újabb kérdést tesz fel, mire hümmögve pillantok a kezemben tartott üvegre, a kanálra, majd a vízre, és megint az üvegre. Igazából, csináljuk.
- Hát akkor ha belebegteted az üvegbe - húzom ki a dugót - azt megköszönöm. Ki tudja, lehet van még aki még nem gyűjtött be harmatot. Mondjuk azért meg kell kérdezzem Kedves bácsit, hogy biztos jó lesz-e így, de maximum visszajövök kanalazgatni - vigyorogva tartom felé az üveget, majd ha megtelt, le is zárom, és hogy minél kevesebb fény érje, az övtáskámba is süllyesztem. Majd kimérek egy ezüstkanálnyit a főzetbe, szerintem annak is működnie kell... - eskü nem ezért hívtalak amúgy magammal, csak büszke voltam az installációmra.
Fejemmel vigyorogva bökök a harmatparadicsomom felé, amivel úgy néz ki forradalmasítottam a bájital eme hozzávalójának beszerzési módját. Tuk. Forradalmasítottuk.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 11. 20:53 Ugrás a poszthoz

Mi a manó?
Én

Pislogok, mint aki nem is hiszi el mit lát. A velem szemben ülő arca lassan formálódik át, vonásaiban csökken a kimértség, helyére valamiféle barátságosság kúszik. Furcsa ez az egész helyzet, úgy ahogy van. A korábbi érzelemmentesség felszívódása nem nyugtat meg teljesen, bár remegésemet érezhetően csökkenti. Nem tudok azonban teljesen megnyugodni, nem, ebben a szituációban biztosan nem, amíg meg nem tudom mit akarnak tőlem, vagy amíg tőlem nem hallják azt amit akarnak. Akar. Önkéntelen belezavarodás okozta többesszám.

Elgondolkodom a kérdésen, magamban megpróbálva minél részletesebben visszaemlékezni, nehogy a pontatlanságom miatt szívjam meg később. Még ha furcsának tűnhet is, hogy halogatom a válaszadást, valójában csak azt számolgatom, az egyes mozdulatok mennyi időbe telhettek, és milyen hosszan ácsoroghattam a papírírószeres sorban. A gondolkodásban ráadásul az sem segít, hogy időről időre leblokkolok, meredek magam elé, vizsgadrukk szerű érzéssel küszködve. Ilyenkor apró fejrázással sikerül csak kiszakadnom a mozdulatlanságból, és nagy nehezen noszogatva magam újra beindulnak a fogaskerekek. Leraktam a táskám, megindultam a sorok között. A második (azt hiszem a második) sorban van valahol középtájt a papírzsepis rész, onnan csak lekaptam amit akartam, de mondjuk hogy ez így nagyjából egy perc lehetett, mert közben beragadtam Irma néni mögé, és nem tudtam megkerülni a polcot, csak miután ő arrébb mozdult. Aztán elkígyóztam a szélső sorig, és nézegettem a tollakat, füzeteket. Találtam újfajta illatos radírokat amiket meg kellett szagolgatnom, szóval mondjuk, hogy ez így már kb 3-4 perc. Megindultam a kasszához, beálltam a sorba, ekkor tűnt fel, hogy nincs nálam a pénztárcám, így szépen visszahordtam mindent, és elhagytam a boltot. Nagyjából tehát olyan - négy-öt percig lehettem bent.
Ezután még odakint szaladgáltam össze-vissza hátha megtalálom a táskámat, de  tényleg szőrén-szálán eltűnt. Legalábbis, azt hittem. Vagy mégsem így lenne?
Nyitom a szám, hogy feltegyem végre a kérdést, hogy miért fontos ez, de inkább becsukom, és nem mondok semmit. A filmekben ilyenkor úgyis mindig csak lehurrogják az embert, hogy "Itt most én kérdezek!".
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 12. 14:45 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Bólintok, hogy vettem, lezsírozva, könyvtár előtt háromkor, teljesen tökéletes. Még egy feltartott hüvelykujjat is kap, ahogy picit eltávoodva suhanunk egymástól, ordibálni pedig nincs kedvem az éjszaka közepén. Megpróbálom memorizálni magamban, nehogy elfelejtsem neki egyszer bemutatni Lysandert, hamár ennyire érdeklődik iránta, így hát valahová két bűbáj és egy konstelláció mellé ez az infó is megőrzésre kerül. Debbie, Lysander, Lysander, Dana.
Kényelmesen, lazán a seprűre simulva nevetem el magam DanaDebbie vizsgaidőszakkal kapcsolatos felkiáltásán. - Nem lesz baj - bíztatom könnyedén, igyekezve nem gondolni az íróasztalomon sorakozó tankönyvekre. Szándékomban áll jól levizsgázni mindenből, szóval még késztetést is érzek rá hogy a köteteket bújjam, azonban a kviddicses felkészülés és a járőrködés mellett eddig  mindig csak arra volt időm hogy a következő órára felkészüljek. Miután lemegy a piros-kék meccs, majd több időm lesz készülni, így nem is aggódom, ha nagyon kicsúszom az időből max nem alszom vizsga előtt és akkor paszírozok mindent a fejembe. Sose tudom, hogy működne-e ha nem próbálom ki nem igaz?
- Háát nem is tudom, nem igazán vagyok bulis típus - igyekszem hárítani finoman a meghívást, majd elgondolkodom a zene-kérdésen - nincs igazán egy stílus szerintem... Azt hallgatom ami megtetszik igazából.
Sosem értettem miért kell behatárolni a műfajokat, ha most azt mondom hogy szeretem teszem azt a heavy metalt akkor meg máris furán néznek amikor az ABC dalocskát dúdolászom Majával a prefektusiban. Mármint... Természetesen... Ez nem szokott előfordulni, hm.

Élj a mának, ne a mamának... Kezdem el dúdolni magamban rögtön a dallamot, amit DebbieDana utolsó mondata juttat eszembe.
- Ugyee - bólogatok, hogy teljesen egyetértek vele, majd visszalendülök kicsit lógni, mert annyira de annyira élvezem ahogy a vér a fejembe áramlik, miközben a menetszél meg a hajamat csapkodja. Denis erre mondaná, hogy "hülye vagy kiscica". Awwh, van egy saját Denisem a fejemben!
Eltöprengek a kérdésén, mert azért erre mégsem illik csak úgy rávágni a választ, de mivel sokadik gondolatom is ugyanaz, nyugodt szívvel repülök a lányhoz újra közel.
- Igen, mondhatni teljesen, nagyon imádom a házamat, de igazából bárki mással is elvagyok - engem is boldoggá tesz hogy ezt mondhatom, nem is kérdés. - De megértem, biztos nem lehet egyszerű barátkozni a rellonban - újabb csali, harapj rá, harapj rá! Tényleg, vajon ha egy halacska lenne az animágus formám, könnyebb lenne beugratni, vagy ilyesmire ez nincs hatással? Mondjuk úgyis csak egy szinoníma, de... Mi van ha van valóságalapja? Nos, azt hiszem ez tipikusan olyan dolog, amire nem fogok rákérdezni Kedves bácsinál.

Ekkor halk (mármint igazából hangos, de a menetszél és a távolság miatt halk) kattogás-csipogás jut el a dobhártyámig, és miután beazonosítom, hogy ez bizony a homokóra lesz, megindulok felé. - Gyere, úgy néz ki letelt a tíz perc! - szólok át a lánynak, és remélem most már szófogadóan követni is fog. Újra elkezdek gondolkodni a lehetséges büntetéseken, majd a homokóra mellé érve egy koppintással elhallgattatom azt, mielőtt bárki más meghallja.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 13. 14:08
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 12. 15:38 Ugrás a poszthoz

Laura
Masa

Felcsillanó szemmel fogadom hitetlenkedését és rázom meg a fejem.
- Nem-nem, tök bóvli az egész - vigyorgok rá, és süt az arcomról, hogy élvezem a bizonytalanságot. Mekkora király már, hogy egyszer csak nem én leszek, aki mégiscsak én lesz, de közben én nem is tudom meg mi, csak majd ha visszaváltozom. Ühm, kivéve persze ha kapok egy tükröt, vagy valaki rámnézve felsikít, hogy ááá egy póók. Uh, na nem. Ha pók leszek, soha soha soha de soha többet nem leszek hajlandó átváltozni. Ah-am.

Értem mit mond a bálnával, de attól még első gondolatra viccesnek hangzik.
- Jó-jó, de hát akkor mondjuk minden reggel ugrok egy fejest a tavacskába. Igaz, hogy sok hasznom nem lenne úgy, akkor már inkább kéne valami olyasmi ami mondjuk a járőrözésben hasznos, de viccesnek szerintem vicces lenne.
Elgondolkodva simogatom az állam mint ahogy a detektívek szokták, próbálom elképzelni vajon mennyire öntene ki a tavacska, ha a közepére ploccsanna egy Masabálna. Kicsit vagy nagyon? Közepesen vagy nagyon? Nagyon vagy nagyonnagyon? Eh, inkább hagyjuk is. - Ha így alakulna, majd sokat lézengek körülötted, és megfizetlek, hogy csinálj nekem vízbubit - somolygok rá, természetesen csupán viccelve. Persze, hiszen ingyen nem Masa, nem.

Ámulva-bámulva figyelem ahogy ügyesen beleterelgeti a vizet az üvegcsébe, profin kikerülve minden lehetséges napsugarat, így a víz "fénytiszta" marad. Nem is értem ezt amúgy, hogy miért fontos... Mármint mi változik attól a vízben, hogy napocska is érte? A muglik tuti lehülyéznének ezért minket, hiszen a víz csak víz, mit számít egy kis fény. Boldogan dünnyögve zárom rá a fiola tetejét az üvegre, picit meglögybölöm, hogy megbizonyosodhassak róla, nem folyik, majd a hasitasiba csusszantom. - Köszönöm, most sokat segítettél, nem egyesével kellett felkanalazzam a cseppecskéket - állok fel, és nézek hálásan a lányra. Első reakcióként odaugrálnék hozzá és jóóó szorosan megölelgetném, de tisztára le vagyok izzadva, úgyhogy inkább nem teszem. Elhatározom, hogy ezért egészen biztosan sütök neki valamit, és igyekszem tartani magam a recepthez is, nem pedig kísérletezni. A saját receptjeim általában nem szoktak nagy sikert aratni, de azt szeretném ha a lány tényleg örülne, mert én is örülök, úgyhogy... Lehet most mellőzöm a csirkemellkockákat a csokitortából.
- Szólni fogok, mondjuk nem hiszem, hogy a közeljövőben animágiára adom a fejem - kacsintok rá, majd nekilátok összeszedni a cuccokat a földről. Egyesével kihúzkodom az evőpálcikákat a napernyő alól, és az övtáskába rejtem, mikor szöget üt a fejemben egy gondolat.
- Egyébként nálatok nem így van? - kérdezem lassan, leseperve a sarat a pálcika végéről. Lehet ennyiből nem jön rá mire gondolok, hiszen a téma is rég elévült azóta, de ez fel se tűnik. Kicsit követhetetlen tudok lenni, tudom. Bocsi.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 12. 16:12 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Igazából kicsit úgy érzem magam, mint valami elfuserált kamion. Vagy mi, kaméleon. Az állat, na az. Váltakozva sápadok el mert szégyellem magam, vagy épp pirulok el zavaromban, és valahol a tudatom mélyén ott motoszkál, hogy mi van ha valahogy megindult az animágiás folyamat bennem, és örökre ez lesz a sorsom. Mindig tudni lehet majd hogy mit gondolok, mit érzek, és ez sajnos nem egy olyan kilátás ami boldogsággal tölt el. Csak bólintok, hogy igen, valami ilyesmiről van szó, bár teljesen pontosan én sem tudom megmondani mit miért éreztem. Az egész érzelmi téma úgy ahogy van, zavaros. Mégis kinek az ötlete volt amúgy azt mondani, hogy egy 17 éves már felnőtt? Vagy csak én vagyok ennyire lemaradva?

Szavaira akaratlanul is elpirulok, és engedem hogy tincseim kicsit elém csússzanak. Visszafogottság... Önkéntelenül is eszembe jut a csók, azazhogy eszembe jutnak a csókok odalent a barlangban, és úgy érzem ezt mindennek mondhatom, de visszafogottnak nem igazán. Nem is beszélve a kviddicsmeccsre ahol mindenki előtt... Nenenee, ebbe most nem akarok belegondolni. Nem bántam meg, de azt... Azt nem úgy kellett volna. Elrontottam, és ezt tudom is jól. Azon azonban nem tudok nem elmosolyodni amit a lány mond, és hogy mennyire boldognak látszik éppen. Nem, nem igazán ismerem Thomast, legalábbis nem jobban mint egy prefektustársat szokás, és őszintén szólva Laura problémáját sem vettem észre, így nem is gondolok a dolog mögé többet. Mondtam már, hogy nem igazán veszem észre a dolgokat, nem? Nekem ki kell mondani valamit ahhoz, hogy meg is értsem, észre is vegyem. - Ez alapján akkor nagyon illetek egymáshoz - mosolygok rá tiszta örömmel. Bár nem vagyok annyira otthon a témában, de ha elképzelem kettejüket egymás mellett, akkor egy ilyen tipikus, nyugodt párost látok, akik a kis buborékukban ücsörögnek egymás mellett, és kézen fogva megöregszenek anélkül, hogy összevesznének. Jó, lehet ez így túl irodalmian hangzik, de tényleg... Oké, hülyeség, de ha gyerek lennék, akkor például imádnám ha ők lennének a nagyszüleim. Nem tudom miért váltják ki belőlem ezt a gondolatsort mondjuk, de ez van.

Vele nevetek, félig magamon félig a helyzeten, majd érdeklődve, picit egyenesebb háttal várom a történetet. Nem nyom már össze annyira a saját zavarom, így figyelni is jobban tudok, az pedig hogy a saját gondjait osztja meg velem, még inkább megnyugtat. Mondjuk azért ne csináljunk ebből rendszert mert valamelyikünk belepusztul. Hümmögve rágcsálom a számat a rövid összefoglaláson, hiszen teljesen meg tudom érteni miért piszkálta őt a dolog.
- Hát szerintem a fénykép még rosszabb is mint elkapni pár pillanatot saját magad - kezdek bele vontatottan, félig hogy őt megnyugtassam, félig hogy magamat. - Hiszen ha fotót látsz, akkor az csak egy kis szelete a valóságnak, ami miatt akaratlanul is elgondolkodik az ember, hogy mi volt előtte, utána, vagy épp mi az ami még ott lehetne, de a képről lemaradt. Na meg az is benne van, hogy valaki valamiért érdemesnek tartotta lekapni a helyzetet, még akkor is ha csak pletyka keltési szándékkal, de... Valami neki is adta az ötletet, szóval... Nem tudom hogyan fogalmazzam meg, de szerintem azt még... Fájdalmasabb lehet látni. Persze ez csak az én véleményem.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 12. 20:07
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 12. 17:21 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Igazából eszem ágában sincs kedvenc HVH-mat hátrahagyva csapódni a félig vadidegen emberkékhez. Nem azt mondom, aranyosak hogy foglalkoznak velem, meg így most már legalább a hazaúton nem fogja össze-vissza csapkodni a hajam a menetszél, de nem azért vagyok itt, hogy barátkozzak. A nyuszifüles opciót meg felejtsük is el. Örömmel veszem tehát a hozzám csatlakozó Dimi bácsit, és nekiállhatunk kitalálni mit szeretnénk csinálni. Kicsit meg vagyok illetődve, hiszen nem volt még részem ilyesmiben, de igyekszem sodródni az árral, semmit sem tönkretenni/elveszteni, és nem csinálni hülyeséget se. Huhh, mire végiggondolom mit ne csináljak a lista elejét el is felejtem, nem lesz ez így jó.
- Áh, akkor tényleg a társas - bólintok ahogy meghallom a festés sem úgy festés ahogy én azt elképzeltem. Jó, jobban belegondolva furi is lett volna ha csak úgy hozzánk vágnak vásznat meg festéket... De ki lennék én ha nem érteném félre a dolgokat?

Menet közben folyamatosan bólogatok, hogy veszem az adást, és mentségemre legyen mondva egy kisebb kuncogással megállom az ÖTyE lereagálását. Pedig nem egyszerű, ezt azért el kell ismerni. Akkor azért meglepődök, és a mosoly is egy pillanatra lecsúszik az arcomról, amikor nem ismerem fel a játékot ami az asztalokra van kirakva. Öhm. Pardon? Ez meg mégis mi a kockás fülű teknősbéka?
- Akkor oda? - biccentek (hiszen mutogatni milyen dolog már, ugye) fejemmel egy asztal felé, ahol még csak ketten ülnek körben, látszólag játékostársakra várakozva. Körbepillantok, és ha jól veszem le négyen játszanak egy asztalnál, így az jó lehet, de... Mi ez a játék? És miért csak ez van? Az ott a polcon komolyan egy Activity és senki nem játszik vele?! Továbbra is megrendülve veszem az irányt két fiatalabb asztala felé, ha Dimi bácsi megindul, akkor picit mögé húzódva, őt követve. Öhm, jah, lehet kicsit berezeltem? Neem, nem, nagy levegő, menni fog ez, nem baj, majd menet közben kitalálom, csak nem lehet olyan bonyolult, ugye. Híres utolsó szavak.

Az asztalhoz érve lefutjuk a kötelező udvariassági köröket, majd helyünket elfoglalva játékhoz is kezdünk. Annyira jól adhatom a magabiztost (nem), hogy "fiatalabb kezd" alapján mindenki az én lépésemre vár. Nézem az asztalon gúnyosan terpeszkedő játéktáblát, ami amúgy tök cuki, hogy ilyen kis felépíthető mezőkből áll, remélem a végén megengedik hogy építsek belőle egy tornyot. Szóval csak nézem, és várok. Ők is néznek, és ők is várnak.
- Izé, kaphatok bábut és dobókockát? - nyújtom ki végül a tenyeremet, hátha csak elfelejtettek adni, mert arról fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem az építhető játéktáblával, ha nem tudok rajta lépkedni.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 13. 12:14 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Nekem könnyű, mert szinte minden érdekel - vonok vállat miközben ismertetem az indokot miért nem buktam még meg. Jó, mintha a reptan nem sikerült volna olyan szépen elsőben, de nem véletlen mondtam, hogy maga a tantárgy nem a kedvencem, inkább a gyakorlat jön be. Ha nem lennék érdeklődő, a szétszórtságomnak hála ki tudja egyáltalán az elsőn túljutottam volna-e.
- A pizsiparti már jobban hangzik - somolyodok el nem létező bajszom alatt, és már látom is magamat ahogy belopódzom egy ismeretlen területre, a navinés hálókörletbe. Vagy a rellonosba, mondjuk ott már jártam.
- Pontosan - bólgatok, hogy értem hogy gondolja a zene-kérdést.
Bazsalyogva igyekszem az elhangzott mondatokat egy rellonos illetve egy navinés szájába adni, és nekem azért jobban illenek az utóbbihoz. Persze nem azt mondom hogy egy rellonos ne szerethesse az embereket (Dia is nagyon szereti őket a pletykák alapján, na nem mintha ez nekem baj lenne, ki vagyok én hogy beleszóljak), dee... Akkor is. Azért továbbra sem veszem készpénznek a dolgot, ember vagyok, ráadásul Masa, így nagyon is benne van a pakliban hogy tévedek. Azonban mielőtt reagálhaték, lejár az időnk, és így megindulunk a homokórához.

Megkönyebbülten látom, hogy ha csalódottan is, de szófogaóan leszáll mellém a földre. Gyorsan visszaviszem seprűinket a szertárba, és rászórok egy colloportust, hogy legalább a látszat meglegyen, ha valaki más is repülni kíván ma este, és mire visszalépek a lányhoz, egy cetlit nyújt felém. Pillanatok alatt átfutom, majd egy mosollyal zsebre vágom.
- Köszi az őszinteséget, ott leszek - esik jól, hogy végül tisztázódott a rejtély a fejemben, és vissza is fogom magam kicsit a büntetéssel. 5 versszakot kapott volna alapból, 10-et a repülés miatt, de most a hiszti hanyagolásáért és az őszinteségért ezt lecsökkentettem 7-re. Hogy hét mire?
- Nos, akkor adok két hetet, hogy írj nekem egy 7 versszakos verset egy tanárodról, akinek a legjobban unod az óráit, és elhozd nekem.
Ha már valamit adnom kell, szeretek kreatív dolgokat kitalálni, sokkal több értelmét látom ennek mintha felsúroltatnám vele a bejárati csarnokot.

Ha összeszedte minden cuccát megindulunk a kastély felé, továbbra is beszélgetve. Kastélyon belül ugyan visszafogottabb hangon cseverézünk, de elkísérem a körletük bejáratáig, megvárva, hogy behúzódjon. Még trázsálok pár percet, hogy fülön csípjem ha ismét kimerészkedne, majd mikor csak az álmosan szuszogó kastély hangait hallom, léptek csosszanását nem, visszaindulok a hozzám tartozó folyosórészek felé, remélve hogy ma már nem akadok bele másba.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 14. 18:37 Ugrás a poszthoz

Adrian
Éééééén

Ahogy azt az Edictum is megírta, a Zippzhar család bezsuppolta a cuccokat a kocsiba, majd miután hatszor minimum átrakosgattuk a bőröndöket, hogy beférjek Márk mellé, nekiindultunk a Balaton felé. Gondolom senki nem lepődik meg nagyon, ha azt mondom nem ez volt életem utazása, és nem túlzok ha azt mondom, hogy félpercenként kezdtük el meggyilkolni egymást a bátyámmal. Anya már pár kilométer után a halántékát masszírozta, Apa feltekerte a Rock FM-et, mi pedig felváltva jajgattunk és vagdalkoztunk. Nem, nem késsel, nem kell hívni a gyámügyet, szavakkal kérem, szavakkal.

Boldogan esek ki a kocsi ajtaján, mikor végre engedélyt kapok a kiszállásra. Élvezettel pakolászom vissza ízületeimet a helyükre, és kiélvezem a pár másodpercnyi csendet amikor már sem a zene, sem a többiek nem üvöltöznek a fülembe, majd beállva málhás szamárnak segítek felcipekedni a szobáinkba. Fogjuk fel edzésnek, és akkor kevésbé fáj a dolog.
Minő meglepetés, rajtam kívül mindenkinek tespedni van kedve, szóval egy tíz perces pattogás után inkább otthagyom őket, és egyedül indulok meg felfedezni a környéket. Nem figyeltem hová jöttünk, így a várost sem mondanám meg senkinek, de az egyik szabadstrandra sikeresen bekóricálok mindenféle helyismeret nélkül is. Masa, Balatonizé 1:0. Vállamon csüngő szatyromat lengetve előre-hátra szlalomozok át a futkorászó gyerekek között, majd megkorduló gyomromva pillantva célirányosan indulok meg a bódék felé, beállva a palacsinta-sorba. Kikérek egy szép nagy adagot, egy olyan alkohomentes citromos sörrel (hiába a varázsvilág, ha a mugliknak a 17 még nem mond semmit), és felcsillanó szemmel telepszem le egy üres helyre.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 14. 18:37
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 18. 21:06 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Aranyos ahogy megerősítésre várva visszakérdez. A sebességből ítélve azt mondanám önkéntelen a dolog, és talán végig sem gondolta mit mond, mire kiszaladt a száján. Nagyot bólintva somolygok tovább, de nem akarom zavarba hozni, így kivételesen nem árulom el a gondolataimat. A nagyszülőset. Tuti zavarba jönne, abból pedig talán kezd elég lenni.
Csendben hallgatom végig a magyarázatot. Illetve azért nem teljesen, néha közbe kell szúrnom egy-egy áhh-t, vagy óó-t, csak olyan jó Masához illően. Egy pillanatra el kell gondolkozom, hogy erre mit mondjak, hiszen ezt akkor tényleg totálisan félreértettem.
- Hát, az ész nem sokat számít ilyenkor gondolom - észre sem veszem, hogy úgy beszélek mint valaki akinek olyan sok tapasztalata van az ilyesmiben, egyszerűen csak ez tűnik helyesnek. - A helyedben szerintem én is kiakadtam volna, szóval tényleg nem kell szégyellned - vonok végül vállat kedvesen, hiszen ez az igazság. Egyik kezemet kinyújtom, és ha hagyja finoman, épp hogy csak ujjbeggyel érintve végigsimítok a kézfején, majd visszahúzódok a saját kis zsámolyom jelentette térfélre. Vicces így, két kis szigeten ücsörögve hozni gondolatainkat közelebb egymáshoz. Olyan mintha két lakatlan földdarab között épülne lassan egy kis hidacska, amin már át tudunk járni egymáshoz. Látogatóba, óvatosan, mint ahogy a lehullott falevelek alól mászik ki egy süni, előbb csak finoman szimatolva meg a szomszéd földet, majd a másikat is. Talán neki is olyan furcsa lehet, mint nekem. Hogy feltűnik-e, hogy Thomas szobájában járt? Igen, de nem is fektetek nagy hangsúlyt a dologra. Bence is volt nálam, számomra ez természetesnek hat, így nem akadok fenn rajta.

Aprót köhintek kérdésére, és próbálom végiggondolni pontosan mit is mutattam meg a fiúnak. Öhmm, jah, nagyjából mindent.
- Hát, elég valószínű, szerintem látott mindent - bököm ki végül, majd a magyarázat sem várat magára sokáig. - Tudod, ő legilimentor tanonc. Vagyis mostanra lehet végzett, nem tudom, de akkor tanonc volt. Megkérdezte, hogy gyakorolhat-e rajtam, és igazából pont akkor jöttem rá, hogy féltékeny vagyok, meg arra is, hogy szeretem - ezúttal nem működik az öncenzúrám, észrevétlenül csúszik ki számon a kifejezés - szóval miután beengedtem a fejembe, nagyjából nem volt olyan amit ne láthatott volna ha akarja. - Piros kis foltokkal az arcomon és füleim hegyén pillantok fel a lányra, vajon mit szól ehhez az egészhez, majd gyorsan folytatom.
- Szóval igazából azután jöttünk is össze, mert hát... Azt is megmutattam neki, hogy mit gondolok róla, tudod, akkor épp úgy éreztem így lesz a legegyszerűbb, és a legjobb, és hát... Tényleg az lett. A legjobb.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 18. 21:06 Ugrás a poszthoz

Laura
Masa

Színpadiasan kapom magam elé kezeimet, megdöbbent arcomat félig eltakarva velük.
- Hát ennyit híztam? - sóhajtok nagyot, majd egy képzeletbeli könycseppet is letörlök szemem sarkából. - Naah, csak viccelek - vigyorodok el, legyintve. El is nevetem magam, de abban már a másik lány keze van, fejemet rázva kuncogok az elém festett képen.
- Képzeld el micsoda riadalom lenne belőle ha valaki hajnalban egy medvével nézne farkasszemet az alagsorban - csak képzelődök, vagy egy gonosz kis mosolykezdemény csücsül a hangomban? - zseniális lenne.

Elgondolkodok rajta, hogy eláruljam-e sütisütési szándékaimat, de amikor folytatja beszédét, inkább úgy döntök megtartom magamnak. Vajon ő melyik típus lehet, a csokis vagy a gyümölcsös? Fhú, majd oda kell figyeljek mit eszik desszertnek. Max zaklatónak vagy furcsának néznek amiért a válla felett lesem mit szed magának, de hát istenem, a jó dolgokért áldozatot kell hozni.
- Na, azért a díjjazásra még visszatérünk, ha tényleg szükség lesz rá - kacsintok rá, még mindig felspannolva a korai testmozgástól. Fura, mert alapból fel nem kelnék ilyenkor, aludnék délig, de most vagy a társaság, vagy a futás miatt, de kifejezetten jól esett.
- Áh igazából akkor nem kellett volna teletöltenem, szóval pár óra alatt végeztem volna - vonok vállat, mintha csak valami kis semmiségről lenne szó. Mit nekem az, vizes fűben az árnyékban ücsörögni pár órácskát? Még jó, hogy nem alkonyatkor kell szedni, akkor megennének a szúnyogok.

Elgondolkozó merengésemből Lau hangja térít vissza, és kezdem kapisgálni, hogy hát ennek így megint nem volt túl sok értelme. Egy pillanatig csak tátogok, kezeimmel gesztikulálva, amitől a helyzet kísértetiesen hasonlít a múltkori esti találkozásunkhoz. Pedig most nem eltitkolni szeretnék előle valamit, csak megpróbálni megfogalmazni amire gondoltam.
- Hát izé, szóval az elemi mágia - kezdek bele végül döcögve - ott sem tudni hogy azok vagytok amíg meg nem jelenik, nem? Azt meg pláne nem tudni, hogy melyik fog. Mármint ha én most elgondolkozom azon, hogy milyen elmem lenne, lehet, hogy azt mondom, hogy tűz, de attól még holnap kiderülhet, hogy ha ebédnél rámborítják a forró levest, földrengést okozok a hátsó kertben. Érted.
Persze nehéz elmagyarázni, mert ott duplán lutri az egész, hiszen azt sem tudod, hogy ott szunnyad-e egyáltalán benned a képesség, amíg meg nem jelenik, mi pedig választhatunk, de... Nem tudom, valamiért hirtelen jó ötletnek tűnt párhuzamot vonni a két dolog között.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 18. 21:27 Ugrás a poszthoz

Adrian
Éééééén

Elképzelhető, hogy úgy döntöttem költőpénzemből kihozva a maximumot, végigeszem a menü palacsina-részét. Épp egy lekvárosnak érek a végére, amikor egy megzólítás felpillantásra késztet. Strandreflexként tekintetem rögtön az arcára ugrik, hiszen hemzsegnek körülöttem a a félmeztelen emberek, és nem akarok én itt konfliktusokba keveredni. Két asztallal odébb is volt valami vita az előbb arról, hogy valaki túlságosan megbámult valakit, nekem meg az ilyenhez... áh, nem is értem.
- Óh, persze, szia - veszem észre Adriant, és meg is látszik a felismerés pillanata, mivel azzal a lendülettel terül el egy széles mosoly arcomon. Tudom, tudom, az egészségesnél több tanáromat tegezem, de valahogy mindig kicsúszik a számon a forma, és ha az illető éppen nem javít ki, hát akkor úgy maradunk. Felnyalábolok egy nutellás darabot, de mielőtt beleharaphatnék, jólnevelten bólintok felé.

- Neked is - csak egy pillantást vetek a lángosaira, hümmögve kezdve elgondolkodni azon, én miért nem hoztam magamnak olyat is. Végül azért elégedetten harapok egyet, úgy próbálva végiggondolni mire értette a második mondatát. Sokat segít, amikor elkapom tekintetét, és immár mindent értve nyelem le nyugodtan a falatot mielőtt válaszolnék. Jobb kezemmel megfogom a dobozt, és úgy fordítom, hogy a 0,0% felirat jól látható legyen.
- Ah, ez csak ilyen mentes citromos. Egyrészt személyi sincs nálam, szóval nem is próbálkoztam, másrészt nekik úgysem mondana sokat a tizenhét évem.
Ez van, szerintem még egy jó tíz évig nem kapnék személyi nélkül semmit, tekintve magasságomat és gyerekes arcomat. No, annyira azért nem bánom, nem mintha annyira hiányozna nekem az ivászat. Lóbálni kezdem lábaimat, fellelkesülve a társaságtól, izgatottabban tekintve a másikra, mint ma egyáltalán bármire is. Beleértve a palacsintákat. Ami azért nagy szó.
- Mi újság? Ha azt mondod valamilyen tanári kirándulás van, akkor mondjuk lehet megijedek - nézek fel érdeklődően a nutellásomtól, majd fájdalmas rövid búcsút véve a papírtálcámon sorakozó finomságoktól, az italom felé fordítom figyelmem, hogy megpróbáljam kinyitni.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 20. 21:15 Ugrás a poszthoz

Iza
Masa


Állatok, növények, hobbik, kutyák, macskák, pillangók, tenisz, kosárlabda, röplabda, foglalkozások, vallások, bolygók... Áh ez nem jó, a Mi Micsoda sorozat nem akar itt nekem segíteni. Mondjuk nem tudom miért várok egy mugli sorozattól megoldást a kviddicsre. Nagy svunggal fejelem le a polcot, mire a túloldalon földre csattan valami macskatartási kézikönyv, így hát gyorsan iszkolok át, mielőtt valaki másnak feltűnik a dolog. Lehajolok, hogy a helyére illesszem a kötetet, a polc alatt viszont egy furcsa könyvre leszek figyelmes. Mindenféle veszélyérzet nélkül halászom elő, pedig akár bajom is lehetne belőle, de hát ugye az itt mindegy, nem számít, csak tegyük és csináljuk. A macskás cuccot csak úgy találomra lerakom valahová, a zöld borítós könyvre pedig nagyot fújok. Meglapogatom kicsit, az aranyozott labdamintáktól fellelkesülve lépdelek vissza diadalittasan Izához.
- Igen, igen, rosszat hoztam, bocsi, de ezt nézd meg mit találtam - puffantom az asztalra szerzeményemet, majd odahúzok egy széket, és én is helyet foglalok. Felnyitom fedelét, végigsimtok pár megbűvölt ábrán, majd a kérdésre felpillantok.
- Öööö... - fagyok le megint mint mindig akárhányszor előkerül a téma. - Tettem valamit amit nem kellett volna, de megtettem és ettől függetlenül felhúztak, szóval mérges lettem és véletlenül kicsúszott a számon.
Nagyvonalakban, teljesen érthetetlenül előadva ez történt, de nincsenek illúzióim, úgyis vissza fog kérdezni. Miért ne tenné? Fordított esetben én is rágnám a fülét.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 20. 21:43 Ugrás a poszthoz

Iza
Masa

Szusszantok is egyet, majd egy bólintással félreteszem magamban kicsit a kutatómunkát. Segít, ami egyrészt tök rendes tőle, másrészt akkor már tőlem is az lenne a tök rendes ha elmondanám neki mi a szösz történt. Bence említésénél megrzázom a fejem, majd kezeimet felemelve kezdem karmozdulatokkal is kísérni magyarázatomat.
- Szóvaal, egyik squadron edzés után gondoltam megyek és kihallgatok pár taktikát, szóval szépen utánuk masíroztam a férfiöltözőhöz. Aztán történt egy kis ez meg az, nem lényeg, de észrevettek, és számonkértek, aztán ott volt Béla - itt jelentőségteljes pillantást vetek Izára, remélve a gondolatba is belepirul - ő szekált egy kicsit, aztán egy idegen, akiről azóta már megtudtam hogy Henrik, mert Elle néni megmondta, kinevetett, hogy nem vagyok terelőnek való. Szóval felháborodtam, mert nem is látott játszani. Aztán azt mondtam tegyen próbára...
Először még heves indulatokkal mesélek, elmaszkírozva a kényes részeket, és igyekszem a lényegre koncentrálni. Utolsó mondatom azonban már bizonytalan, hiszen utólag én is jól látom, hogy hülyeséget csináltam.
- Nem, nem, ez most fontos - csukom be a kötetet, mert igen, lehet, hogy az rejti a megoldást, de előbb szeretném tisztázni, hogy nem kukkolni mentem. Pff, minek álltatom magam, úgyse hiszi el senki. - Szóval most már tudod. Hát ezért kell. Olyan öntelt, és ahogy mondta, argh... A helyemben te is ezt tetted volna.
Határozottan bólintok, így kísérve szavaimat. Körmeim a könyvön kopognak idegesen, még egy szúrós tekintetet is kapok amiért hangosan monologizálok a könyvtárban.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 20. 21:44
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 20. 22:34 Ugrás a poszthoz

Iza
Masa

Aaaah, megérti - olvadozok mint főtt kukoricán a vajkocka, bár az anno ifjabb részen felnevetek. Bólogatok a tapasztalataira, de ha a bámulós részt hangosan mondaná ki... hát bizony pukkancskodni kezdenék. Türelmesen megvárom, hogy végiggondolja amit mondani szeretne, hiszen ez a legkevesebb ha már ő sem vágott az én szavamba. Látod ezt Henrik?! Én úgy kommunikálok az emberekkel, ahogy ők velem, szóval nézz kicsit magadba! Nem látja, tudom, de láthatná...
- Megnéztem az edzésüket is - bólintok, hogy értem én a helyzetet - ott még nem is volt gond. - Mondjuk az kifejezetten unalmas volt, szóval olyat többet nem csinálunk. Megtudtam, hogy tud az új emberke is repülni, de ennél többet úgysem jegyeztem én meg.
- Köszönöm, végre valaki - dőlök hátra elégedetten, és a kelleténél kicsivel hangosabban, amiért már egy pisszegést is bezsebelek. Komolyan fura lenne ha az egész kastélyból csak engem ugrasztott volna a torkának az a pár lenéző, kinevető mondat.
- A vezetéknevét én sem tudom, de Elle néni azt mondta szabad bejárása van. Szerintem a mi meccsünk után csatlakozott, legalábbis úgy emlékszem azt mondta sose látta hogyan játszom, szóval még nézőként sem lehetett ott. Amúgy nem tudok róla többet. Terelő, és hát... ez alkatra is látszik rajta.
Kelletlenül elismerem, hiszen végül is ami igaz, az igaz, valószínűleg engem is ugyanolyan könnyedén dobna odébb mint a vaslabdát. Arcom egy pillanatra akaratlanul is elpirul, de nem, ismétlem nem azért mintha zavarba jöttem volna, vagy ilyesmi, csak... Öhm. Indulatok, igen, csak felpaprikázódtam a sztori említésére. Csak ennyi történt.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 20. 23:38 Ugrás a poszthoz

Iza
Masa

Oh, ezt az apró infót elfelejtettem volna a beszélgetésbe csepegtetni? Hupszikácska. - Valami olyasmi? - ugrik egy oktávot a hangom, ahogy behúzott nyakkal pislantok fel rá. Hmm, szóval elhamarkodottan ítéltem úgy hogy megérti a dolgot. Jó az mondjuk tény, hogy másképp állna a dolog ha egy elsős kis mitugrásszal veszek össze, de... Szeretem a kihívásokat? Ez jó szöveg? Nem, nem hiszem, hogy meggyőzném vele. Még kicsit zavarba is jövök ahogy kétségbe esik - miattam. Csak nézem ahogy hirtelen pakolászni kezd, és bár tekintetem egy pillanatra a mormogó zöld kupacra villan, legyűröm a késztetést, hogy nyugtatásképp felvegyem és magamhoz szorongassam. Mert persze, én is félek. Így, hogy már nem pezseg bennem az adrenalin, és alábbhagyott a bizonyítási vágyam, egyenesen megijedek, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele. Bár néha úgy tűnhet, de nem vagyok hülye, pontosan érzem én is, hogy legyőzni egyszerűen nem fogom tudni. Akkor is tudtam. Azt azonban nem akarom hagyni, hogy megalázzon, annál igenis többet jelent nekem a kviddics. Hiába vagyok kezdő, hiába vagyok gyenge, hiába vagyok csak egy egyszerű levitás kislány. És pont azért mert az vagyok, pont azért nem akarom, hogy ő ezen köszörülje a nyelvét. Ha egy ütést is vissza tudok neki adni, én már boldog leszek. Ha eltöröm valamimet, nem érdekel, így jártam, de még egyszer nem fogom addig elhagyni a pályát amíg nincs rá komoly okom. Nem. Vannak dolgok amiket az ember büszkesége nem tud többször egymás után elviselni.
- Nem tudom mikor lesz - közlöm végül elszontyolodva kicsit. Hangom lassú, élesen elüt Iza tempójától, de hátha ez őt is kicsit megnyugtatja. - Elle néni azt mondta igazából, hogy megkérdezi nekem Christ, szóval a bagoly talán nem szükséges - gondolkodom el, majd a kötet felé nyúlok.
- De én azért keresgélnék még, könyvből biztosan más. Meg aztán ki tudja, lehet valami hasznos tippre is bukkanunk benne - mosolygok fel halványan, remélve, hogy lassan csökken a feszültsége. Elég ha kettőnk közül csak én vagyok ideges.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 28. 17:14 Ugrás a poszthoz

Iza
Masa

Csinálnám én csendesen a csendes kukkolást, de ha túl jó a szívem, és nem pattintom le magamról a cserfes kis elsősöket? Azzal mit tehetnék? Hajjh, ez de nehéz kérdés. És még szebb, hogy sosem fogom elmondani, hogy igazából nem is én rontottam el a dolgot, mert nem akarom hogy a kislánynak bármi baja is legyen az egészből. Szóval... lehet, hogy legközelebb amikor ilyen akcióra vetemedek, csendesebb leszek, de mindenképpen magányosabb. Úgy nagyjából annyira, hogy csak. Én. Legyek. Ott. Van az úgy, hogy saját kárán tanul az ember...
Hálásan biccentek a felajánlásra, majd lesütött szemmel, ujjaimmal malmozva bólogatok lassan szavaira. Igen, én is valami ilyesmitől tartok, egész pontosan a kiütéstől. Hiszen ha valaki kiüt valakit, az esélyesen ő lesz, nem én, de még számomra legkedvezőbb esetben is maximum a bárányhimlő.
- Hát igen, valószínűleg valami ilyesmi. Mondjuk azért remélem nem első vérig megy - nevetek fel vérszegényen, megpróbálva elütni a helyzetet, de falfehér arcom nem valami meggyőző. Különböző pózokba csavarodva látom magam, ahogy a vaslabda átrendezi néhány szervemet, és megvallom őszintén, tényleg nem akaródzik már ez az egész. Most is, hogy beszélünk róla, csak egyre jobban berezelek, és ahogy egy hideg verejtékcsepp végigfolyik a hátamon, megborzongva pattanok fel.
- Körbenézek még egyszer - hadarom el, a mondat végén még megremeg a szám bal sarka, aztán eltűnök a kertészeti könyvek között. De most még ez sem tud zavarni. Elsétálok a sor végéig, találomra leveszek egy kötetet (Kecskére káposztát harmadik kiadás, írta Mekk Elek), majd miközben kinyitom, gyorsan letörlök egy kósza könnycseppet.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 28. 19:52 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Kibírtam volna én azt a két három órát, de eszem ágában sincs ellenkezni, amikor Dimi bácsi felveti, hogy rövidítsünk. Mármint na. Kéét-háárom óóraa? Az azért durva, ennyire nincs itt mit csinálni, hogy ezzel foglalkoztatják magukat? Igazából elég rossz lehet... Bólintok tehát, amikor mindenki beleegyezik, és hátradőlve adom át a kezdés lehetőségét a mellettem ülőnek, még mindig próbálva megemészteni a szabályokat.
Egyre izgatottabb leszek, ahogy egymás után letudják a köreiket, ki gyorsabban, ki lassabban. Megpróbálok beletúrni a hajamba, elfelejtve, hogy épp ez előbb fonták össze, így felemelt kezemet végül céltalanul ejtem vissza az ölembe. összeszorul a gyomrom a pillanatban, amikor mindhárman rám emelik tekintetüket. Tétován közelítem ujjaimat a játéktérhez, majd találomra (és remélhetőleg szabályosan) cselekszem. Nem tudom nem észrevenni a szemben ülő lány arcán felbukkanó apró mosolyt, de nem szól rám senki, szóval gondolom nem rosszat, csak hülyeséget csináltam, az meg elfér.

- Itt is olyan rossz a kaja mint a mugli sulikban, meg ilyesmikben? - az utolsó pillanatban kikerülöm a kórház szót, pedig majdnem az ugrik a nyelvemre. Megtöröm a csendet, és a koncentrálást is (bocsi Dimi bácsi), de valahogy fura csendben ülni és köveket pakolászni. Nos, asszem a mahjong nem lesz a kedvenc játékom, de sebaj, egy új tapasztalat is sokat jelent. Újabb kör indul, és ugyanúgy feszült figyelemmel kísérem a többiek lépését, hátha ráérzek még időben a játék lényegére.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 28. 23:01 Ugrás a poszthoz

Rizibizi


Gyermek felnőtt kedve hóó édes élet Jariboo... az untig ismert rigmusokat dúdolászva szedem kettesével a fokokat, a szélben lenegedező vörös hajú lány felé. Mármint nem a lány lengedezik, hanem a haja, na.
- Szióka - huppanok le mellé, vállammal megbökve vállát, kezemmel megsimítva kezét. Nem is igazán távolodok el, bensőségesre hagyom a távolságot, miközben tekintetem már a pályát pásztázza. Nem ritka ez a közvetlenség nálam, de a mellettem ülő még ebben is különleges. Persze nagy kincs az az embernek, ha egy szinte ikertestvéreként jól ismert ember tér vissza a mindennapjaiba hosszú kihagyás után, nem is tagadhatnám le mennyire örülök, hogy újra itt van.
- Izgulsz? - pillantok le elfehéredni készülő ujjperceire, majd lenyúlva finoman leválasztom őket és tenyereim közé fogom. Bátorítólag simítok végig rajta többször egymás után, majd felállok, és lassan, de biztosan, őt is megpróbálom felhúzni.
- Nem lesz semmi baj, bízz bennem - mosolygok rá lágyan, megkímélve őt mindenféle vicctől, poéntól, pattogástól. Vele sosem viselkedtem teljesen úgy mint a többiekkel. Érzékeny, így én is óvatosabb vagyok, de nem kényszerből, hanem egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Mellette megnyugszom kicsit, elengedem magam, merek szomorú, bánatos, lehangolt, vagy akár kétségbeesett is lenni. Most azonban ilyesmiről szó sincs, vidám vagyok, könnyed, lebegős vidám, és ez sugárzik is rólam, miközben magabiztosan várok, hogy eldöntse ad-e nekem, és ennek az egésznek egy esélyt, vagy sem.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 31. 19:01 Ugrás a poszthoz

Besárgítom a bulit
Uralkodó Unikornisok x Szertelen Szfinxek meccs előtti napon, illetve aznap, közvetlenül a meccs előtt

Egy tojás, két kavarás, a lisztet átszitáljuk, belerakunk egy kis reszelt citromhéjjat, meg hozzákeverünk egy csipet porlasztott durrfarkú szurcsók  köldökzsinórt, három keverés jobbra, négy balra, porcukor, kakópor, és egy 5-6 csipet fű. Igazából, beledobok egy marékkal, miért is ne. Furi egy recept, de azt írja garantált hangulatfokozó, meg nyugtató, meg ilyenek, szóval igazából úgy vagyok vele miért is ne? Most nem fogok én ebből nagy felhajtást csapni, gyorsan megsütöm, pikk pakk kész is, a többieknek meg biztos jól fog esni így a nagy meccs előtt. Még mindig morcos vagyok azért egy kicsit, hogy beraktak cserének, de még jobban zavar hogy Nyálka lép majd pályára. Hupsz, ez bennfentes infó lett volna? Ajjaj, meg kell tanulnom becsukni a számat.
Szóóval végül nem is olyan nehéz a dolog, elkészülök, a mosogatást pedig áthárítom Márkra, beállítva a dolgot büntetőmunkaként, amiért már megint rámküldött a kh közepén egy rictumsemprát. Muhaha.

[...]

- Sziasztook - robbanok be az öltözőbe Maja lelkesítő beszéde közben, majd egyesével végigsétálok mindenkinél, és a kezébe adok egy-egy termetes kocka sütit. Igen, még VZR-t is kényszerítem, hogy megkóstolja, nincs itt kecmec, ez jó szerencse süti, a kviddicshez szerencse kell, esznek, kész. Punk-tum. Nyálka orrát befogom, amikor ellenkezni kezd, és úgy nyeletem le vele a sütit, mert én ilyen rendes vagyok, hogy hozok neki is. Értékelje. Csendben. A többiek gyanúsan vizslatják miközben Nyálka fulladozik (megveregetem a hátát, tök jó fej vagyok), majd visszatérnek a megbeszéléshez, lábamat lóbálva én is elrágcsálok egyet. Fura íze van, nem értem miért kellett bele a fű, néhány egészben maradt szál például tök nem gusztin lóg ki a kockákból. Sima gyep, tudjátok. Az a közönséges gyep fajta fű.
Először csak magamon veszem észre a változást. A kezem egyre sárgább színt vesz fel, majd ahogy körbenézek, látom, hogy ezzel más is így van. Lehet valamit félreolvastam a receptben?

//No para, a sütinek nincs semmilyen hatása, max undorító, de cserébe legalább nagyjából az egész kviddicsmeccs alatt mindenki élénksárga színben pompázik. És igen. Tényleg a sima fajta fűről van szó.//
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. augusztus 31. 19:28
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 1. 13:58 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Nem veszem észre, hogy szemével figyelmeztetni próbál, szóval anélkül simítok rajta végig, hogy a mozdulat közben viszakoznék. Szavaim után felpillantva azonban már látom az értetlenséget az arcán, így hát sietek is, hogy eloszlassam kételyeit. Nem tudtam, hogy nem tudja, hogy Bence legilimenciát tanul, de igazából ha úgy lett volna sem hiszem, hogy enélkül a kis infó nélkül el tudtam volna mondani amit szeretnék.
- Én is vacilláltam - mosolygok bólogatva - ott áltam érted a kérdés után vagy egy fél percig, és csak kattogtak a fejemben a gondolatok - kezeimmel fejem körül körözök, mintha valami fürge szúnyogot akarnék elhessegetni, pedig esküszöm a mozdulat csak ösztönösen jött az emlékre. A mondat végére kezeim közé is temetem kipirult arcomat, utólag is zavarba jőve amiatt a rövid idő miatt, ami nekem akkor és ott óráknak tűnt. - Pont rájövök mit érzek, aztán bekapok egy kérdést, hogy gyakorolhat-e rajtam, jézusom, hirtelen azt sem tudtam ki vagyok, közben felült elém egy kiszögellésre, szóval még azzal is elvonta a figyelmem, hogy hát na, a fürdőruha nem takar annyit mint egy talár, és... najó, ezt inkább abba hagyom, mielőtt még kínosabb lesz - utolsó szavaimat már félig-meddig csak motyogom, de nevetek közben saját magamon, és a helyzeten is.

Persze már örülök, hogy minden úgy történt ahogy, de ezt akkor és ott hirtelen elég nehéz volt belátni. Könnyebbnek tűnt engedni hogy megnézzen mindent, mintsem irányítottan kibökni amit gondolok, de lelkileg megterhelt azért. Hát, nem csinálnám meg minden nap, az is biztos. Vissza sem, örülök, hogy megtörtént, de jéézus kicsi szívem menten kiszakad a helyéről.

Széles vigyorral kezdek heves bólogatásba kérdése hallatán. Ó, de még mennyire, hogy beleláttam! Igaz, hogy csak azért, mert még nem tudta jól kontrollálni, és valami félresikerült, de ó, nagyon is sokmindent láttam én ott - utólag visszagondolva azért is volt bátorságom hozzá, hogy még egyszer megmutassam neki az érzéseimet, mert amit láttam, az reményt adott, hogy talán... talán ő is érez valamit.
- Nem úgy mint ő, mert én nem tudom irányítani a dolgot, de amikor rágondolt valamire, azt láttam én is igen - egészen hétköznapi apróságokat, egy vitát valami erkélyféleségen, és persze magamat az ő szemszögéből.
- Így mutatta meg azt is, hogy mit érez, meg, hát hogy szeretne megcsókolni - számat rágcsálva babrálom pucsim ujját, oda sem igazán figyelve mi szalad ki a számon. Arcom gyorsan váltakozik a normális és az elpirult között, gondolataim pedig újra és újra visszakalandoznak ahhoz a délutánhoz.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 1. 14:20 Ugrás a poszthoz

Laura
Masa

Tipikus reakciót vágok le a bébifóka hasonlatra, szemem elkerekednek, szám pedig olyan bárgyú vigyorra húzódik, hogy egy nevető babapofi hozzám képest smafu. Ha a sebességet nem számítjuk, akkor Villámra is hasonlít az arckifejezésem (Zootropolis), úgyhogy a lánynak nincs nehéz dolga ha szórakozni kíván rajtam.
- Okés - vigyorizok fel rá, legyűrve a késztetést, hogy brummogjak is egy sort. Nem Masa, azt majd legközelebb, egyszerre elég ennyi állat ide.

Kifejezéstelen arccal pillantok fel rá lassan. Bár úgy tűnhet, nem, nem ideges vagyok amiért ki akarja önteni a harmatot, és összeszedetni velem, de igazából még tényleg, csak ideges sem, egyszerűen csak...
- Laura... - kezdek bele megfontoltan, baljósló hanghordozással - Juhász Laura - tetézzük a dolgot kérem, úgy minden viccesebb - te... - itt megtorpanok, fejem ingatva kezembe hajtom, majd hirtelen felpattanva lépek közelebb.
- Tudunk ilyet játszani, és ezt csak most mondod?! - hangerőm egyre fokozóik, ahogy izgatottságom és jókedvem végre engedem, hogy arcomra is kiüljön. Ez jobb mint amikor a buborékfújó kis bubijait kell elkapkodni, szent leprikón! És eeerről nekem nem szólt? Úgy ugrálnék itt neki mint Aang Momója a legyek után, és neeem mondja? Na szép, na szép. Gondosan becsomagolom az üvegcsét, és csak állok meredten. Reflexből válaszolgatok mindenre, kérdezgetek, az elemi mágiás fejtegetésére meg bólogatok. Igen, megértem, én is valmi ilyesmire akartam utalni azt hiszem.
- A levegő jó, olyan lennél mint Aang és Katara egy személyben - még mindig le vagyok kicsit ragadva mióta Momo ugrál a gondolataim között. Megrázom a fejem, hátrálok egy lépést, kisterpeszbe állok, karjaimat kitárom, eszelős vigyorral az arcomon.
- Kérek olyan vízgömböcöket - igen, jól sejti mindenki, nem tudtam túltenni magam a dolgon.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 1. 14:40 Ugrás a poszthoz

Rizibizi


Boldogan ölelem vissza, kezeim végigsimítanak a hátán, arcomat hajába temetem, miközben hümmögve viszonzom a köszönést. Vöröses tincsek úsznak be látómezőmbe, és nekem ugyan nem sürgős az elszakadás, szeretek odabújni másokhoz. Végül aztán csak szétválunk, hiszen dolog van ám, fiatal még a mai nap, de nekünk sok teendőnk van hátra.
Félrebillentett fejjel figyelem a bátortalan kis füllentéseket, de nem szólok semmit. Nem zavar, hiszen egyértelműen látszik mi az igazság, és tudom, hogy nem változna attól ha tovább győzködném, így inkább kénytelen leszek megmutatni neki, hogy nincs mitől tartania.

Magammal húzom hát le, be a szertárba ahol felkapok két seprűt, majd ki a szertárból, egész a pálya széléhez. Tiszta az ég, bár fúj a szél, de alig vannak a pályán, jóformán miénk az egész.
- Persze, nem doblak be a mélyvízbe - mosolygok rá, majd a falnak támasztom a seprűket, Rizának pedig intek, hogy jöjjön beljebb pár lépéssel, el a faltól. - Nem hiszem, hogy a magasság lenne a legfélelmetesebb, de ne aggódj, egyelőre még nem megyünk fel. - Zsebemból előhúzok egy apróra zsugorított gumilabdát, majd egy pálcaintéssel és a megfelelő varázslattal hipp-hopp eredeti méretére növesztem. Kényelmesen meg lehet markolni, nincs keményre fújva, így a fogása is jó. Piros, fehér pöttyökkel, kis aranyos, otthonról hoztam magammal. Fejem felé emelem, majd ha úgy látom, hogy felkészült rá, hogy felé fogok dobni, megcélzom, és átpasszolom hozzá a lasztit. Nem erősen, igazából szép íve van. - Innentől csak fél kézzel - szólok rá, ha kettővel kapja el, majd példát mutatva gyengébbik karom hátam mögé rejtem, miközben másikat megemelem, kérve a passzt. Hátrálok pár lépést, ezzel tovább növelve a távolságot.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 1. 16:25 Ugrás a poszthoz

Adrian
Éééééén

Elgondolkodtam pedig a csókolomon, valahol nagyon mélyen nagyon belül. Vicces lett volna, de nem akarok én most itt sokkolni senkit szóval örülünk, hogy nem tettem. Csillogó szemekkel csípek le egy darabot a lángos széléből, majd adom vissza, miközben hangosan nyammogni kezdek a zsákmányomon.
- Hát, most imádlak - közlöm, miközben lenyalom az utolsó darabka reszelt sajtot az ujjamról, és visszatérek a palikhoz. Mármint... a palacsintákhoz, css Fraud, css. - Köszönetképpen egy kis palacsintát? - nézek vissza, majd gyorsan elmutogatva felsorolom melyik melyik az étlapról. Igen, ennél a mennyiségnél nem is azt mondom, hogy melyik milyen, mert minden is van. Ha választ, szívesen adok belőle, elvégre ha egyszer valaki megkezdi az étel-megosztást, onnantól szíves örömest állok én is bele a dologba. A gyomrom pedig olyan mint egy féktelen gödör, sosem telik meg, szóval eggyel több vagy kevesebb, nem számít.
- Üh-üm - rázom meg a fejem az ajánlatra, mert nem is igazán kívánom az ilyet. A múltkor úgyis kicsit túlzásba estem, meg is lett a böjtje, és tudooom, a kortyolj bele a sörömbe nem azt jelenti, hogy húzz le fél liter tátrateát, de nem nehéz tiltakoznom az ajánlat ellen. - Nem köszönöm - teszem azért hozzá egy apró fintorral az arcomon, és a mondat végére picit meg is rázkódok. Bwá, rossz emlékek, rossz emlékek, hess hess hess. Ilyenkor jönnek a fogadalmak? De nem vagyok azokhoz még fiatal?

Elvigyorodok reakcióján, a jelek szerint ő sem örülne annyira, ha a tanári kar további tagjai kezdenének el beszállingózni. Néma óra keredkedik a szám a legénybúcsú hallatán, lelki szemeim előtt azonnal a filmes bulizós látvány elevenedik meg. - De hát még késő este sincs - vonom össze szemöldökömet értetlenül. Mondjuk, nem az én dolgom, ezért is csak motyogva fűzöm hozzá a kommentet, két mondata között. Felhorkanok ahogy visszakérdez, közben szisszen is a kezemben lévő doboz. Akaratlanul húzom kicsit hátrébb a fejem, szemeim enyhén összeszorítom, de no para, nem ráztam fel, meg semmi, szépen kinyílik, csak... fő az elővigyázatosság.
- Családi nyaralás - mondom olyan hangsúllyal amiből rögtön lejön, hogy épp nekem sem a szívem csücske a program. Amúgy imádom, tényleg, de az utazás... bwah, na az kiakasztott. - Élvezet volt végigszenvedni az utat a kocsiban nyomorogva, ráadásul mindenki belustult ahogy beértünk a klímás szobába, úgyhogy eljöttem egyedül - vállat vonva kortyolok italomból, majd egy picit hátrébb dőlve könyökölök fel az asztalra, picit szünetetltetve a palacsintaevést.
- De így is akadt társaságom, szóval teljesen megérte - billentem felé fejem egy mosollyal.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. szeptember 7. 15:25 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Apró közbevágását csak mosolygós bólogatásommal reagálom le, miközben következő mondataim már megfogalmazódnak bennem, és nem is fogom őket vissza. Arcom zavartból lesz pirosas vigyorgós, ahogy ránézek, és meglátom az arcán ülő széles mosolyt. Vele nevetek, bár nem is igazán tudom min, csak húz magával az ő jókedve.
- Nem emlékszem hogy megtette volna - ingatom meg a fejem közben, de igazán bele sem gondolok, szóval még akár meg is történhetett. Ennyi kis pontatlanság amúgy is beleférne, nem emlékezhetek én se mindenre pontosan. - Egyáltalán hogy jött ez most? - dobom vissza a labdát, egyszerű meggondolatlan kíváncsiságból. Tekintetem oldalra billentem, és sejtelmes mosollyal vonok vállat, hiszen igen, amikor Bence fejébe jutottam, nagyon is láttam, ő mit gondolt rólam. Oh. Kisebb döbbenet ér utol, ahogy eszembe jut hogy mint olyan így ő is tudja, hogy én mire gondoltam mikor megláttam úgy. Öööhm, na mi a ciki ha nem ez?

Ó én a magam részéről hatványozottan hálás vagyok azért mert gondolatban beszéltük meg a dolgokat, és nem szóban. Számomra így sokkal őszintébb volt az egész, látott és láttam mindent, a gondolatmenetet, éreztük amit a másik, ezt pedig sokkal bennsőségesebbnek képzelem el, mint ha kimondtuk volna. Így is halálra izgultam magam, de azért abból a szempontból könnyebb volt, mégis... nem csinálnám vissza, semmi pénzért.
Kicsit lesütöm szemeimet a tökéletes szóra, hirtelen nem is tudok rá mit mondani. Köszönöm? Én is örülök? Mind olyan furán hangzana hirtelen. Akaratlanul veszek el egy gondolatörvényben, az emlékek mélyre húznak magukkal, pár pecig biztosan csak enyhén rózsaszínesedett fejjel meeredek magam elé, kiszakadva a valóságból.
Nehezen is térek vissza, először csak pislogok a nekem szegezett kérdésre, hogy aztán fellelkesülve kezdjek mesélni.
- Persze, rengetegszer - vágom rá, hiszen az én szememben minden alkalom amikor a barlang óta találkoztam a fiúval felért egy randival. - Voltunk a kukoricásban, tanultunk, bejártuk a kastélyt, repültünk, szóval csak a szokásos.
Nekem ezt jelenti a randi, csak úgy együtt lenni, és jól érezni magunkat.
- Ti? - dobom vissza a labdát, úgy gondolom ha egyszer rákérdezett, akkor biztos ők is voltak. Nem?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Zippzhar Mária Stella összes RPG hozzászólása (246 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 8 9 » Fel