Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #noplaceiratherbeGIF



Elgondolkozva vonom össze szemöldököm.
- Nem szokott gondja lenni. Szerintem csak ez a lépcső fura neki - felelem morfondírozva. Ezek a fokok nem tűnnek túl stabilnak neki, gondolom. Barátnőm csigalépcsője az tömörebb, masszívabb. Ez meg csak úgy vezet a szabadban felfele, vékonyan. Persze, nem tudhatom, mi jár a kutyus okos fejében, de én ilyenekre tippelnék. Különben viszont jól jön most Benito közbelépése, az is eltereli állatkám figyelmét. Viszont hamarosan már indulásra kész a lelkes, hármas csapat.
- Klassz - lehelem éteri mosollyal, mikor a lány egyből lecsap a csillagnézős ötletemre. Már alig várom! Na jó, mindent alig várok, ami előttünk áll a következő pár napban.
Egyenesen a központ felé ballagunk. Büszkén igazítok egyet napszemüvegemen, ahogy Lau megdicséri. Ahogy egyre több emberrel futunk össze, állítok megint a pórázon és közelebb irányítom magunkhoz Herceget. Nem kell, hogy bárki ijedezzen.
- Ó, nem hoztam zsákot - húzom el a számat a bevásárlás említésére. - De persze, lehet azt. Jó ötlet - bólogatok, hogy egyébként benne vagyok ám, csak sajnálom, hogy nincs, amiben könnyen el tudnánk vinni haza. Nem szeretek mindig új készséget venni ehhez. Hozhattam volna a hátitáskám.
- Nem, egyelőre nem láttam még - nézelődöm sötét lencséimben a boltok között. - Mehetünk, persze - megyek bele ebbe is könnyedén. Hiszen úgyis barátnőm fog oda is hoppanálni minket, ha mugli településre ruccanunk. - Ja, én nem is hittem - nyugtatom meg őt mosolyogva afelől, hogy eszembe se jutott, hogy most hirtelen akarna ilyenekbe vágni. - Semmi baj - rázom a fejem elnézését kérésére, viszont arra már nem futja, hogy kifejtsem, hogy nem hogy nem baj, hanem teljesen rendben van és hogy örülök, hogy boldog és hogy én is az vagyok. Túlságosan leköti az energiáimat az, hogy befogadjam, ami körülvesz minket. Figyelem a házikókat, a kirakatokat, az ittenieket, a nyaralókat, ügyelek a kutyusomra, közben pedig teljesen meg vagyok illetődve és oda meg vissza vagyok, csak arra már nem jut, hogy ez egyelőre napvilágra kerüljön. Már ha azt nem számoljuk, hogy a szám azóta nyitva, hogy kiléptünk a kertből. Akkor ez csak fokozódik, mikor ki-kibukkan a tenger a házak közül, ahogy sétálunk. Az egyik ilyennél egyszerűen arra kanyarodom. Persze, nézelődöm vissza Lau felé, ugye ő is jön-e. Áthaladok egy kis utcán és kiérünk egy amolyan kiugróra, apróbb magaslatra, ahonnan lelátni a tengerre.



Még egy pad is van ott, hogy le lehessen ülni, csodálni a kristálytiszta vizet, a fehér sziklákat.
- Azta - susogom ámulón. Élvezem, ahogy belekap a szél a hajamba, hozva felém a tenger illatát. Megfogom Lau kezét, oldalra nézek rá napszemüvegem takarásából, aztán vissza a tájra. Jól esik most itt megállni kicsit, kisszellőztetni a fejem és hagyni elmélyülni ezt a csomó élményt magamban, amik már értek és megágyazni azoknak, amik még fognak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #thesemomentsGIF



Miután magunk mögött hagytuk a pazar látványt, lassacskán helyére kerülnek bennem a dolgok annyira, hogy ellazuljak, hogy tényleg teljesen jelen tudjak lenni mindabban, ami körülvesz minket és ki is tudjam mutatni rajongásom.
- Menjünk - bólogatok nagy mosollyal, Herceget szépen leültetem a bolt előtt, aztán lépek is be, tartva aztán az engem követő Launak az ajtót. Hosszan elnézelődöm, miket lehet itt kapni. Hasonló élményem van, mint amikor először Magyarországra érkeztem és annyi különös árutól roskadoztak az üzletek polcai. A nyakláncomnak hála el tudtam olvasni, mik azok, csak olyan formában, színben, kinézetben kínálták magukat, amikre nem számítottam. Itt is ez van. Kezembe veszek valamit, pontos elképzeléssel, mi lehet és tök nem az. Pár ilyet meg is mutogatok a lánynak, de azért viszonylag hamar végzünk, hiszen tényleg nem vesszük túl magunkat. Kutyusom meg naná, hogy pattan is fel, amint kint vagyunk, farokcsóvál, aztán meg nagyon érdeklődik, miket szereztünk neki. Derűsen nyugtatgatom, simogatom fejét, elmondva neki, hogy azok a mieink, de nyilván ő is kap finomat, ne aggódjon.
Hiába esett jól ez a kis séta, irtó jó visszaérni a szállásra, ledobni a cipőt, inni egyet és már terítünk is az ebédhez. Ahogy lebegtetem oda a tányérokat, meg szerzek magunknak szalvétát, megállok annak félbehajtásában egy pillanatra, arcomon jóleső kis mosollyal figyelve az ételeket előkészítő barátnőmet, aztán körbepillantva a szálláson, eltekintve az állatkák felé is. Olyan különleges érzés ez. Olyan lebegős. Csak mi, itt a nagyvilágban, a tengerparton nyaralva.
- Az bizony - értek egyet Lauval a finomságokat illetően. - Még jó, hogy nem is kell - nyugtatom meg, hogy nincs hova sietni a kiadós étkezés után, miután magam is sóhajtottam egyet. Nemsokára ráérősen felkelünk, éppen csak elpakolunk, aztán leheveredünk kicsit. Ugyan, mikor barátnőm lefekszik a kanapéra, kicsit mérlegelek, én is elférek-e mellette, vagy csak üljek az egyik karosszékbe, de látva elgondolkozásomat, beljebb húzódik még inkább. Rámosolygok és már terülök is el mellette. Megbeszéljük, hogyan folytatjuk majd a napot, egyelőre viszont részemről kicsit talán el is alszom, legalábbis valamilyen alfa állapotban, mélyen szuszogok a lány mellett, hátamon heverve, kezeimmel mellkasomon.
Különben, még ha nem is ettünk volna ilyen jót, én tuti nem indultam volna neki akkor sem ennek a tűző napnak így délidőben, viszont mire magunkhoz térünk, már pont szedelődzködhetünk a strandhoz. Összeszedjük magunkat és már slattyoghatunk papucsainkban a vízhez. Részemről legalábbis flip-floppomban slattyogok. Régen volt már rajtam. Valószínűleg előző nyáron utoljára. Fürdőgatyám felvettem a sortom alá, még egy póló van rajtam, ismét napszemüvegem, törölköző a nyakamban és úgy nagyjából ennyi. Bandukolunk a helyes kis utcákon, mígnem hamarosan a homokos partra érünk, ahol vígan strandol a mágusnép. Kiterítem a plédünket az árnyasba, aztán megszabadulok fölös ruháimtól, csak fekete, sárga mintás fürdőnadrágom marad rajtam. Alakom egyre formásabb, izmosabb bár az edzéseknek hála, bőröm vakítóan fehér. Majd ez most változik. Lehajolok Herceghez.
- Megnézed, milyen a tenger? - kérdezem őt és pórázával vezetem a nagy víz felé. Ahogy odaérünk, gyanakodva nézi a közelgő hullámot és ahogy lábát mosná, el is szökken előle. Nevetek kicsit, odapillantva barátnőmék felé, majd visszanézve a kutyusra, aki azért kitartóan tanulmányozza a habokat. Viszont nem úgy tűnik, mint aki nagyon bele akarna rohanni. Nem is baj, nem kell, csak meg akartam mutatni neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LIAM BÁCSI
indulás a BUD reptérről reggel | a nagy kaland | #ibelieveicanflyGIF


Tágra nyílt, ámuló szemekkel lépkedek apa mellett, elmerülve a reptér közegében, néha lelassítva, meg-megállva képernyők vagy éppen boltok előtt. Mikor Liam bácsi a könyvek közé veti magát, én is megyek nézelődni és furcsállva lapozok végig egy mesegyűjteményt: semmi nem mozdul benne, nem szól ki belőle, nem érint meg, nem kavarog ki. Csak tele van sok szép, színes képpel meg szövegekkel. Mind ilyen? Felnyitok pár felnőttebb irodalmat is. Azok meg aztán végképp csak lapok és írás. Mindegyik oldalon. Elsandítok egy idős hölgy felé, aki szintén belenéz egy könyvbe. Azt lesem, ő mit szól ehhez, ám úgy tűnik, neki ez természetes. Hát ez nagyon izgalmas! Csak írás és ennyi. Milyen egyszerű és nagyszerű!
Bizony, hogy én nézelődni szeretnék. Elkujtorgok mindenfele, mutogatva közben utitársamnak ezt-azt, közben próbálva nem feltűnően tesztelni a varázstalan holmikat. Legalábbis nem túl furán. Főleg a szuveníres izgatja a fantáziámat, azért megtorpangatok még más boltoknál is. Venni semmit nem akarok. Arra ocsúdok aztán, hogy mehetünk is a repülőgépünkhöz. Továbbra is nagyon összpontosítok, hogy mindent jól csináljak. Az igazolványomat egyszer azért elejtem, amikor próbálom átadni, de az ellenőrző úr igazán kedves, nem nincs belőle gond. Mélyeket lélegzek, ahogy haladunk a szűk folyosón, ám rendre összemosolygok apával. Szerencsére ő intézi a csomagjaink elrakását. Beültet aztán az ablak melletti helyemre. Jó sokan utaznak egy ilyen vasmadárban és jó szorosan egymáshoz. Szerencsére nekem csak Liam bácsihoz kell simulnom. Oké, nem lenne tragédia máshoz sem, de azért ez így mégis klasszabb.
A légiutaskísérők elkezdik megtartani a biztonsági bemutatót, amihez a figyelmünket kérik. Rögtön nyújtogtom a nyakam, hogy minél többet lássak belőle. Közben észreveszem, hogy igazából az utazóközönség nagy része oda se pillant. Összevont szemöldökkel pislogok erre kettőt, azonban nem érek rá velük foglalkozni. Figyelnem kell. Van is mire. Nagyon hasznos dolgok hangzanak el a sonorusos stewardesstől, amire a többiek be is mutatják, mit hogyan kell. Felnézek magunk fölé, ahonnan ezek a levegőadó maszkok esnének ki baj esetén, viszont már éppen nekiállnék elkeseredni, hogy nem tudom megjegyezni, mit kell azzal a felfújható mellénnyel csinálni, amikor kiderül, az előttünk lévő ülésre oda van írva minden. Felcsillan a szemem és a bemutató után el is kezdek tanulmányozni.
- Eléggé felkészültek. De nem gyakran van ezekre szükség, ugye? - merül fel azért aggodalmam, vajon mennyire biztonságos ez az utazás. Nem komoly ez a félelem, csak most így az ismertető alkalmával le is peregtek bennem az események, amik miatt ezen eszközök használatára kényszerülnénk.
Mindenkit megkérnek, hogy üljenek le és csatolják be az öveiket. Meghúzom magamon, nem túl szorosan, és ahogy észreveszem, hogy a légiutaskísérő jön megnézegetni, direkt kihúzom magam, hogy jobban rám lásson. Hamarosan elindul a gép, én pedig az apró ablakra tapadok. Egyelőre csak gurulunk a földön. Ráébredek aztán, hogy a többiek is csak itt láthatnak ki mellőlem, szóval picit hátrébb dőlök.
Kiérünk egy nyíltabb részre, a vasmadár erős berregésbe kezd és megindul, egyre gyorsulva. Nyelek egyet és apa keze után nyúlok mellettem. Rápillantok, nem baj-e. Ahogy pedig egyre nő a sebesség, úgy döcög a jármű alattunk egyre jobban, a gyomrom pedig, mintha az ülésem háttámlájához akarna tapadni. Végül egyszercsak minden más lesz. Olyan könnyű. Felemelkedtünk. Megint odahajolok az üveghez és észre se veszem, de szorítom Liam bácsi kezét. Ez a hatalmas fémtömeg felszállt. Tényleg felszállt velünk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #thisviewGIF



Nem, nem kentem be magam. Ahogy visszanézek a lányra a habok meg kutyusom mellől, ez eszembe is jut. Mármint eszemben volt különben is, viszont most majdnem odaszólnék, hogy megkérjem, naptejezzen be. Viszont ehhez túl messze van, kiabálni meg nem akarok; meg ráébredek, nem fog elszaladni sehova a tégellyel, nem seprűverseny ez. Egyelőre tehát csak figyelem Herceget. Aztán felnevetek Benito vízbe vetődésén. Erre kutyusom fülei is megemelkednek az eddigi lehunyasztottság után és még farkat is csóvál, érdeklődve fürkészve, mit csinál a csodacica.
Sóhajtok egyet és bólogatok párat, eltekintve a horizonton, majd körbe körülöttünk. Csodálatos, tényleg. Ám nem hagyom abba a gyönyörködést, hiszen barátnőm beveti magát a hullámokba. Mosolyogva, elvarázsolt tekintettel figyelem, lassan pislogva. Becsukom aztán nyitva felejtett számat és nyelek egyet, továbbra is a parton álldigálva pitbullommal. Picit végigpillantok Laun, ahogy nem sokkal később vizesen lesimuló hajú, cseppekkel borított valójában felénk indul. Aztán csak figyelmesen hallgatom, mit mond.
- Hát megnézhetjük, mit szól ahhoz, ha nem hullámzik - húzom fel vállaimat, lenézve állatkámra, bár őszintén, nem hiszem, hogy ezzel lenne a gond. Szerintem úgy egészében nem hozza lázba a csobbanás. Ettől még nyilván megér egy próbát. Főleg, hogy nekiáll csóválva nyüsszögni, mikor a sárkányleopárd hívja őt. Vigyorogva nézem őket én is. Hihetetlen édes Benito!
- Esetleg... öm... - kezdek neki nyökögni valamit, visszalesve picit a plédünk felé. - Bekennél még előbb, kérlek? - mutatok is oda hüvelykujjammal a vállam mellett az előbb megvillantott naptej felé. Röhej mondjuk, hogy már megint elfelejtettem utánanézni valami jó kis napvédelmi bűbájnak, pedig tuti van valami klassz, amit magam is el tudok intézni és nem szükséges kiráncigálnom szegény lányt a vízből, aki végre már belevethette magát a tengerbe, ami annyira az ő közege. - Meg neked is kell még a hátadat, nem? - teszem hozzá a másik fontosat.
Miközben így beszélgetünk meg latolgatunk, gyakorta elpillantok a többi strandoló felé. Főleg családok vannak itt. Néhányak egyenesen felverték mágikus sátraikat és a szülők annak enyhéből figyelik a gyerkőcöket, akik a legkülönfélébb játékokat űzik: ki-ki élvezi, ahogy a felnőttek varázslattal kavarják nekik a vizet, hogy ők pöröghessenek benne vagy éppen emelgetik őket a hullámokkal; mások bemártják Tengergömb karikájukat, hogy aztán buborékot fújjanak a vízből és vagy csak nézzék, merre száll, vagy versenyezzenek is, ki tud nagyobbat; közben távolabb a parton egy hatalmas homokvár készül, kagylókkal díszítve. Az egyik apuka éppen szórja rá a bűbájokat, hogy egybe maradjon az építmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #wethairweteverythingGIF



Ah. Jól van. Örülök, hogy nem gond, hogy még bekenetem magam vele. Mármint azt valahogy sejtettem, hogy nem gond, de úgy tűnik, nagyon nem gond. Megkönnyebbülten vigyorodok el. Mondjuk azt nem értem, miért süti le a szemét. Figyelem picit, van-e valami baj. Nem rakom össze magamban az okot. Nem arról vagyok híres. Indulunk is a pléd felé és bólogatok neki, hogy rendben, bekenem akkor én is őt. Boldogan. Herceg jön velem, hiszen továbbra is pórázon tartom. De szerintem magától is jönne utánam. Ez csak olyan védőháló.
- Okés - fordulok is meg mosolyogva, mutatva benaptejezendő hátamat barátnőmnek. Vállamon pár szeplő virít. Remélem, jól elér így meg minden! Nem igazán vagyok magasabb nála, szóval nem hinném, hogy szükséges lenne berogyasztanom a térdem vagy ilyesmi. Közben a tengert meg állatkáinkat figyelem, aztán picit hátrafele fordítom a fejem, Lau felé, ahogy beszélni kezd. Csakhamar rájövök, mikre gondol.
- Tuti kapható az árusoknál - vágom rá a buborékkészítőre.
- Tengergömb a neve - árulom el ezt is. Nálunk ez ugyanolyan bevett strandolós holmi, mint náluk a polifoam vagy a vízipisztoly, amik viszont nekem lennének újdonságok. Ahogy a többiről kérdez, nekiállok morfondírozni, mik lehetnek még a kínálatban. - Mármint játék? Hm... Szokott lenni még Szipkaszivacs meeeg... Aquaszkóp és... öm... - töprengek, aztán...
- De majd megnézhetjük a bódékat! - ajánlom aztán, ahogy rájövök, nem kell nekem itt tengerparti kellékeket sorolni, amikor meg is mutathatom őket. Majd egy mártózás után. De előtte még jön a bekenés, amit inkább most élvezek is csendben tovább. Rajtam aztán a sor, én állok a lány mögé. Azt hiszem, tovább kenegetem a hátát, mint az szükséges lenne. Dehát ártani nem árthat, nekem meg tök jól esik. Ahogy aztán ezzel megvagyunk, vissza a tengerbe!
Hiába csitítgatja viszont barátnőm a hullámokat, jól sejtettem, ez kutyusomat nem hatja meg. Sétálgat csak a nedvessé lett homokon, kacérkodik a partot nyaldosó vízzel, ám több se kell neki. Úgyhogy kikötöm őt egy fához, hagyva bőven mozgásteret meg árnyéklehetőséget és mi többiek merülünk is el a habokban.
Oké, az túlzás, hogy én elmerülök. Szépen lassan haladok beljebb, derűs fintorokkal. Igen, ez azért hűs nekem. Főleg így felhevült testtel. Végre aztán nyakig alámegyek, meg utána egészen. Bár ez utóbbit csak amolyan felfrissülésül, hogy a hajam is vizes legyen, amit aztán bőszen túrok hátra mindig. Beszélgetünk, úszkálunk, Lauék magán vízi parádéval szórakoztatnak. Olykor persze elnézek Herceg felé, aki egy idő után csak fekszik és figyel minket. Meg nem tudnám mondani, meddig vagyunk bent, de aztán csak kikászálódunk végül. Tudom, hogy barátnőm megszárítana simán, de én szeretek törölközővel a vállamon flangálni, szóval így is teszek, miután már felitattam kicsit magamról a tenger sós cseppjeit.
Bedobom aztán, hogy szerezzünk valami hűs innit. El is bumlizunk az árusokhoz, megkaparintunk egy-egy jégkockás limonádé különlegességgel, és azokat iszogatva nézelődünk tovább. Minden van. Mesélem az én sellőmnek, mi mire való, aztán...
- Ezt kérem szépen - fogok meg egy égszínkék Tengergömb karikát, mutatva a bódésnek. Kifizetem, majd a lányhoz fordulok.
- Parancsolj - adom át neki, csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #besideyouGIF



Szélesen elvigyorodom a karikáért kapott puszira és szendén nézelődöm körbe, éppen csak nem pirulva. Valószínűleg bárki azt hihetné, hogy még csak az udvarlásnál tart a kapcsolatunk, és amilyen nagyot tévednének, ugyanannyira igazuk is lenne: hiszen az udvarlás az tart, az örökké tartani fog. Csak közben már jó ideje egy pár vagyunk. Még ha ez a tény újra és újra boldog csodálkozásra is késztet.
Naná, hogy kipróbáljuk majd a szerzeményt! Bólogatok. Szívesen megmutatom neki, hogyan kell. Fura különben, mert nem mintha ő ne lenne képes csak úgy ilyen vízbuborékokat röptetni, azonban ez így mégis más, gondolom.
- Mehetünk, persze - nézek el a leterített plédünk felé, hátratúrva a hajamat, ami már egészen megszáradt. Noha én kutyusomért nem annyira aggódom mondjuk. Pont ezért, mert állandóan jókedvűnek látom. Nem lógatja a fülét, nem nyüsszög, csak elvan akárhol, figyeli a tájat, az embereket, minket. De minden esetre tényleg jó lesz indulni. Holnap is van nap és strandolási lehetőség!
Nemsokára már a szálláson teszünk-veszünk. Barátnőm után én is bevetem magam a zuhany alá, ahova Benito elkísér, Herceg meg addig a lány társául szegődik, farokcsóváló árnyként a nyomában járva. Frissen, tisztán megérkezem aztán és készülődöm én is a csillagleshez. Egy pulcsit veszek azért, estére hűlt valamennyit az idő. Talán ellennék nélküle is, de jól esik így. Kibattyogunk, leterítjük a pokrócot és kényelmesen elhelyezkedünk. Kezeimet tarkóm alá teszem és magam mellé mosolygok a szőkére. Szerencsénk van, nagyon tiszta az ég. Még a Tejút is látszik! Gyönyörű.
Csöndesen beszélgetve heverünk a csillagos ég alatt, összebújva. Állatkáink is mellettünk pihennek. Herceg háta az oldalamnak simul. Körbe vagyok véve.
Különleges ez a pillanat és különleges ez az egész nyaralás. Talán most először érzem azt az igazi önállóságot. Azt, hogy magunk vagyunk. Úgy, mint a felnőttek. Mégsem vagyunk azok. Csak tartunk felé. Aztán meglátjuk, elérjük-e valaha. Jelenleg én nem érzem úgy. Most is, amilyen csodás minden, annyira motoszkál bennem valami lappangó félelem is, így egyedül a világban. Csakis amiatt nem vetek rá ügyet, mert tudom, hogy pár nap múlva hazamegyünk. Hazamegyek apához. Kicsit úgy érzem, hogy ebben a tudatban akármeddig itt tudnék maradni. Ha tudnám, hogy aztán akármikor hazamehetek. Ha tudnám, hogy nem egyedül kell boldoguljak. Az önállóságtól messze áll hát mindaz, amit most teszünk, én mégis nagy lépésnek érzem és szinte büszke vagyok rá, ahogy ilyen klasszul helytállunk. Nem tudom, butaság-e ez, de nem is érdekel. Inkább csak örülök. A pillanatnak, a nyárnak, ennek a kalandnak, a csillagoknak, a kellemes esti levegőnek, a susogó fáknak, a partról érkező mulatság- és hullámhangoknak, a sós tengerillatnak, az állatkáink szuszogásának, hozzám simuló barátnőmnek. Nekünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

BALÁZS atya
suli után az étterem előtt | #watchingtheworkGIF



Már jó ideje tudom, hogy a falatozót felújítják, átalakítják és hogy nem is akárhogy: olyan lesz, mint Noé bárkája. Vagyis mostmár igazából olyan is. Mindig, ahogy ballagok Riley felé -hogy ott megszerezzem a kutyusomat és hazahoppanáltassunk-, lassítok kicsit a hely előtt, hogy szemügyre vehessem, hogyan állnak éppen. Nem sok órám volt, az utolsó végül el is maradt, úgyhogy elég korán végeztem ma, így aztán főleg van időm bámészkodni, nem kell sietni.
Látom, hogy valaki éppen dolgozik az étterem külső díszítésén. Kezemet barnás, őszi dzsekim zsebében tartva, sulitáskámmal hátamon bandukolok közelebb. Már itt ékeskedik rajtam a fekete-sárga navinés sálam, ám egyelőre csak lazán nyakam köré dobva. Egyre hűsebb van bár, azért még nem vészes. Megállok az ablakok előtt és csillogó szemekkel bepislogok kicsit a benti térbe, meg érdeklődve fel-felnézek a dolgozóra. Szívesen megkérdezném tőle, mikor lesz kész teljesen a bárka meg ilyenek, de egyrészt nem szeretek csak így leszólítani ismeretleneket, másrészt nem akarnám őt megzavarni a munkálat közben. Főleg nem ott a magasban. Mondjuk, ha már itt tartunk, nem tudom, miért kell neki létra. Lehet, hogy varázstalan? Akkor érthető lenne. Jó, mondjuk, ha mágus, akkor is csinálhatja így, ha valamiért jobban szereti ezeket a megoldásokat. Vagy ha most éppen ez praktikusabb.
Picit elbambulok, ahogy figyelem, miket aplikál fel éppen. Nem veszem észre magam, hogy úgy nézem, mintha csak direkt nekem adna műsort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

BALÁZS atya
suli után az étterem előtt | #nicetomeetyouGIF



Nem akar ez összejönni szegénynek. Aláhullik a háló, én meg csak figyelem. Nem tudom, érte nyúljak-e, visszalebegtessem-e neki, vagy azzal csak gondot okozok, esetleg még rossz néven is veheti, hogy beleavatkozom a munkájába. Ezen tépelődöm magamban, amikor megszólít a magasból. Felkapom rá a fejem.
- Ó, én... én csak... - kezdek hebegni mosolyogva. - Szóval engem csak érdekel, milyen lesz, ha elkészül - mutatok el kicsit az étterem felé. Lenne itt számomra munka? Komolyan? Csak így? Az a helyzet, nem fordult még meg komolyabban a fejemben, hogy dolgoznék. Úgyhogy nem is fűzöm tovább a szót, remélem, így világossá tettem, hogy szimpla nézelődő vagyok. Noha azért motoszkál bennem a dolog. Már csak kiváncsiságból is.
- Igen - simítom meg derűsen sálamat, lehajtva kicsit a fejem, ahogy lepillantok rá - Mikhail Kazanov és Ardai Tánya professzorok - felelem nagy bólogatva, bár fogalmam sincs, neki mondanak-e bármit ezek a nevek. - Ön is a Bagolykőbe járt? - adja magát kérdésem. Érdeklődő tekintettel pislogok rá felfelé, azonban már nem soká kell a magasba kémlelnem, hiszen leérkezik hozzám.
- Hú - nyújtom a kezem, elkerekedő szemmel mosolyogva, miközben megtudom, kivel van dolgom - Örvendek. Thomas Middleton, navinés prefektus - biggyesztek oda én is egy jelzőt a nevem mögé vigyorogva. Nekem ez a titulusom és úgy feltételezem az imént elhangzottakból, hogy ez számára jelentőséggel is bírhat.
- Honnan jött az ötlet... hogy... szóval miért Noé bárkája? - variálok kicsit azon, hogyan tegyem fel a kérdésemet. Végül így sikerül. Közben elpillantok kicsit az említett étterem felé, aztán figyelem a jó kiállású férfit, ismét zsebeimbe csúsztatva kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

BALÁZS atya
suli után az étteremben | #goaboardGIF



Bólogatok. Tudom. Tudom, hogy ritka varázslókörökben a pap, mint kelpi a parton, és sokan kifejezetten úgy gondolják, a kettő üti egymást. Mármint az egyistenhit és a mágia. Szerintem nem. Egyáltalán nem. Túl összetett a világ ahhoz, hogy ezek ne férnének meg.
Szó szót követ és éppen csak becsuknám a számat az egyik ámulat után, máris jön a másik. Igeolvasás? Hát ez csúcs!
- És mikor vannak ezek az alkalmak? - kérdezek a művelődési házas eseményről. - Mindenképpen elnéznék - tárom fel előtte szándékomat. Nem akarnám kihagyni. - Van közönség? - érdeklődöm és bele se gondolok, hogy ebben a formáben ez talán faragatlan kérdés. De remélem, érti, hogy értem. Még mugli körökben sem feltétlen népes a publikum egy ilyen felolvasáson, nem hogy mágikus társaságban.
Hálás biccentés után ballagok előre, hogy nekikezdjek váózásomnak és hűzésemnek, ide-oda járatva tekintetem.
- Mintha a bárkán lennénk - susogom megilletődve. A bibliai képek hallatán pedig arrafelé kapom a fejem és már lépdelek is oda megnézegetni őket.
- Nem mindet ismerem fel... - vallom meg, számat picit elhúzva, ám a teljes igazság az, hogy sokkal többet nem ismerek fel, mint amit igen. Amit pedig igen, ott sem mindnél állítanám teljes magabiztossággal, mit mutat a festmény. - Elmondaná, atyám, melyik mit ábrázol? - kérem tőle, megszólítva végre úgy, ahogy már nagyon kikívánkozott, viszont olyan természetesen csúszott ki most, hogy észre sem veszem.
- Ó... hát... nem nagyon tudom még - húzom fel vállaimat, zavart kis mosollyal. Elképzelésem sincs, mihez akarok kezdeni. Azt se nagyon tudom, mi az, amihez értenék annyira, hogy azzal foglalkozzak majd. A suliban még egyelőre mindennel elboldogulok úgy-ahogy, de így mestertanoncként azért már kezdenek szorongatni a követelmények. - Általános mesterképzésen vagyok - adom tudtára, hogy a szak, amelyen vagyok sem egy bizonyos területre készít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Fel kellett vegyek egy laza pulcsit, őszbe hajlik lassan az idő. Akármilye csodás volt a nyár, alig várom már a nagy erdei sétákat a csupaszín lombú fák között! Addig sem telnek persze el a napok lábkoptatás nélkül, főleg egy ilyen lelkes ebbel, mint Herceg. Itt üget körülöttem meg szaglászik, aztán néha idejön hozzám simiért és fut tovább végezni hihetetlenül fontos kutya ügyleteit.
Elérünk a játszótérhez, ahol fogom magam és beülök az egyik hintába. Mosolygósan sóhajtva nézek körbe, miközben dudorászva ingok. Csak pár gyerek játszik most a mászókán. Hol feléjük pislogok, hol állatkám irányába, aki a közeli bokrokat térképezi fel. Gondolataim szerteszét ágaznak és vannak olyan részek, ahová igyekszem nem eltévedni a fejemben. Pedig kéne. Pedig fontos lenne foglalkozni velük. Dehát nem olyan könnyű ez. Mi sem bizonyítja jobban, mint a görcs, ami egy ideje a gyomromban vert tábort. És amiről azt hiszem, némi kódorgás meg hintában dudorászás feledtetheti. Hát nem nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #heyGIF



Ahogy nézelődöm mindenfele, látóterembe úszik egy ismerős forma. Odafordítom fejem és meglátom barátnőmet közeledni. Szélesen elvigyorodom és integetek neki. Hercegnek sem kell sok, hanem észreveszi a lányt és már rohan is oda hozzá, lelkesen csaholva. Boldog nyüsszögések közepette nyomja oda kerek buksiját a simogatásért.
- Bizony. Nem tétlenkedünk - felelem mosolyogva, miközben himbálom magam tovább a hintában. Lábaim a földön illegnek. Válaszom pedig derűs bár, már közben valami feszengő érzés hatalmasodik el rajtam. Lassacskán ráébredek, hogy azért, mert a suliról beszélünk. Arról a dologról, ami azt a már említett görcsöt okozza. Az pedig semmivel nem könnyebb, hogy Lauval is valóban tisztázni kell ezeket a dolgokat. A tanulmányainkat, a továbbiakat. Nem mentünk még ebbe bele eddig. Mármint még a vizsgaidőszak előtt de, akkor mentek a terv felvázolgatások, viszont azóta meg főleg a megmérettetésekkel voltunk elfoglalva, meg az év végével, aztán a szünidőzéssel.
- Sétáltunk egy jót. És te? Mi járatban? - érdeklődöm, próbálva közben elhajtani zavaró gondolataimat. Noha lehet, az sem segít, ami barátnőmről tükröződik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #aboutmysummerGIF



Herceg még hevesebb farokcsóválásba és bújásba kezd, ahogy a lány dicséri őt. Mert hogy biztos dicséri, nem? Mi mást is tennne? Kutyusom el se tudja képzelni, hogy mást ecsetelne ilyen kedves hangon.
- Jó ott? Nem jössz ide? - markolom meg a mellettem függő hinta láncát, amitől az lóbálózni kezd kicsit. Persze, ha barátnőm tök jól elvan a földön, nekem úgy is jó. Tény, így szemben tudunk lenni teljesen legalább.
- Ó - nyugtázom a hosszas séták okát. És igen, értem, mire gondol. Mert szerintem arra, amire én. Ugye arra? Na majd később még rákérdezek, mert tutira szeretnék menni. Tudja, hogy mindig szeretek tutira menni és kimondani a dolgokat. De most témát váltunk. Azt hiszem. Szóval ezt elrakom kicsit.
- Tök jó volt, képzeld a... húúú - nem, nem a hú-t kell elképzelnie, csak miközben nekiálltam volna a lelkes mesélésnek, valami nagyon hideg érte az oldalamat, amely pedig nem más, mint egy nedves kutyanózi, ami befurakodott a pulcsim és pólóm alá is egy óvatlan pillanatban. Felnevetek és kitolom Herceg cuki fejét a ruháim alól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #aboutmysummerGIF



Jó, persze, semmi baj, értem én. Gondolom, hogy nem azért ült oda, hogy messze legyen tőlem. Igazából, mielőtt ezt felvetette, nekem eszembe sem jutott.
- Nem - felelek nevetve a lány kérdésére, miközben kutyusomat dögönyözöm az egyik kezemmel, a másikkal meg pulcsimat igazgatom el.
- Szóval... - folytatom a beszámolót, ugyanolyan lelkesedéssel, ám szellemhangoktól mentesen. Elmesélem, milyen csodaklassz helyeken jártunk Liam bácsival, merre bolyongtunk Rileyval, hogy még Zsombival is összefutottam és persze azt, Herceg hol mennyire édes volt. Ezeknek a tervezetéről nagy hányadáról tudott barátnőm, csak ilyen ecsetelésben nem volt még része.
- Hát te? Mi jókat csináltál mostanában? - kérdezek vissza és kicsit jobban dölöngélek a hintán, csaknem hajtom. Mostmár mindkét kezem a láncokat markolja. És miközben a válaszát várom, azon töprengek, hány napja találkoztunk utoljára. Kicsit elhavazódtunk itt a nagy szünetelésben. Gondolataim sikeresen elterelődtek arról, amit a lány az elején felvetett. Ezen törekvése célt ért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #abitnervousGIF



Örülök, hogy változatlanul tetszem a barátnőmnek, vagy ha nem változatlanul, akkor meg egyre jobban; ugyanis én is így vagyok vele. Gyakran előfordul, hogy mikor rápillantok, rajta marad a tekintetem és csak szelíden gyönyörködök benne, újra beleszeretve a már jól ismert vonásokba.
Ahhoz képest, hogy ilyen szájelhúzósan kezdi a mesélést, szerintem igenis elég kellemes dolgokat művelt. Egy-egy részletre jobban elvigyorodok, miközben bólogatások és "ó"-zások meg "hmmm"-ögések között hallgatom őt. Aztán elérünk ahhoz a kényesebb témához, amire eleven arcom kicsikét elsemmilyenül és nyelek egyet.
- Jah, azokat én is rendezgettem - reagálok a sulis szortírozásra félszegen, miközben pulcsimon át megvakargatom valahol a nyakam alatt.
- Hm... Peach merre van? - vonom össze szemöldököm. Biztosan hallottam már erről a városról különben, dehát nem igazán látok tovább itt Magyarországon az orromnál meg Bogolyfalvánál és Budanekeresdnél. Pedig voltunk már pár másik részén is az országnak, de főleg varázstelepüléseken, ráadásul olyan sokat hoppanálgatunk úgy összességében ide-oda, hogy néha keverem, melyik országban járunk. Peachben szerintem még nem voltam. De tényleg ismerős valahonnan. - Mit csináltál ott? - kérdezek rá erre is, derűsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #abitnervousGIF



Kérdőn mosolygok rá. Mi a baj, nem jól mondom?
Délen. Oké. Fogalmam sincs, voltam-e már arrafele, szóval nem is értem, miért így kérdeztem. Inkább az tudna tényleg segíteni, ha megmondaná, mi jellegzetes van arrafelé. Ő például miért ment oda. Hamarosan kapok is egy elég jó támaszpontot. Az egyetem, persze! Akkor nem egy barackról elnevezett helyen volt. Tehát ezért somolygott úgy.
- Ja, tényleg - szalad fel a szemöldököm, aztán dobban egy nagyot a szívem és megállok a hintában ingásban. Amiatt ment oda? Egyszerre vagyok izgatott és boldog vele és miatta, mert ez egy veszett nagy dolog és... és... azta; másrészt szinte érzem, ahogy a bensőm remegni kezd. - Hát ez baromi izgi! - csillognak a szemeim, ahogy a vele lelkesedés kerekedik felül bennem. - Tuti, hogy felvesznek - rázom a fejem ellentmondást nem tűrően, hogy az nem lehet, ne vegyék fel. Biztosan oda fog járni. Egy Egyetemre! Az mekkora dolog már?
- Ó... az enyémek? - pislogok szaporán, ahogy torkomon akad a fene nagy Launak örülés és kólint fejbe méretes gurkó-ként a saját valóságom, miközben felteszem idétlen kérdésem. Nem, majd Herceg vizsgái hogyan sikerültek. Persze, hogy az enyémek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

LAU
a szünetben egy délután a hintánál | #whatcanisayGIF



- Szólj rögtön, amikor kapsz levelet! Hoppanálj oda hozzánk vagy küldd tovább a baglyot nekem vagy bármi - unszolom őt az azonnali értesítésre, nem mintha azt feltételezném, hogy nem mondaná el, amint lehet. Csak hát alig várom már, hogy kiderüljön, felvették, és együtt örüljünk. Elsomolygok izgatottságomban ezen, ám tényleg nem kerülhetem el, hogy rólam essék szó. Igazából nem is akarom elkerülni, szeretnék beszélni róla, főleg Lauval, csak közben meg annyira izé ez az egész.
- Hát... sehogy sajnos - susogom résnyire nyitott ajkaim közül. Nyelek egyet. - Volt, amiből átmentem, de... a legtöbből nem - folytatom mesélésem, miközben mellkasomban nőttön nő egy feszülés, kezdve szétterjedni bennem. - Nem sikerült ez a vizsgaidőszak - rázom a fejem, erőltetett, fájó mosollyal. - Megbuktam - bólogatok, kibökve a lényeget, s ezzel együtt szemem is könnybelábad, hangom is elcsuklik. Nem számítottam rá, hogy így kibukok. Pedig tehettem volna. Csakhát Liam bácsinak már elmondtam és akkor már sírdogáltam kicsit, és talán valahogy azt hittem, akkor a nehezén már túl vagyok. Nos mégsem. Sűrű pislogásba kezdek és szipogok egyet, majd lélegzem pár mélyet, közben szomorkás mosollyal próbálva jelezni barátnőmnek, hogy jól vagyok ám... jól leszek. Kezeim úgy markolják a hinta láncát, hogy ujjaim belefehérednek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Csongor
hétköznap délután a réten | #wholetthedogsoutGIF



Ez a bizonyos közeledő állat nem más, mint az én kutyusom. Nincs már ma több órám, szóval elhoztam Rileytól Herceget, hogy sétáljunk egy nagyot, mígnem ide a rétre keveredtünk. Rajtam egy navinés hoodie, a sálat már el lehet hagyni. Indul a tavasz. Jólesően sóhajtva nézek szét a zöld füves tisztáson, ahol viszonylag elvétve lézeng most bárki, aztán csakhamar felfigyelek rá, ahogy pitbullom boldogan megindul valamerre. Barátkozni menne egy kruppal.
A Hercegen lévő bőrnyakörvet finom visszahúzás éri, ahogy mozdítom kezemet messziről. Csuklómon a bőrkarkötő kapcsolatban áll vele. A kezdetek óta ezt a varázspórázt használom és annyira meg vagyok vele elégedve, hogy nem is gondoltam másra váltani. Kutyusom is hozzászokott már. Na de szóval finoman húzok rajta egyet, így jelezve állatkámnak, hogy azért csak szépen, óvatosan. Ugyan soha, de soha nem támadt még senkire és semmire, izmos termete miatt sokan féltik tőle kedvencüket vagy éppen saját magukat. Szóval ebem visszapislog rám és a futást amolyan gyors sétára váltja, ahogy halad tovább.
- Odamehet? - kérdezem távolról a krup gazdáját, nehogy baj legyen a dologból. Én azért még jócskán le vagyok maradva Herceg mögött, de a fiú láthatja, hogy vissza tudom őt fogni, ha bármi gond adódna. Mindenesetre, amíg jelét nem adja, hogy szívesen fogadják pitbullomat, még jobban lassítok közeledésén, karkötős kezemet húzom hátrafele. Kérdésemben közben nyilván az is benne van, hogy a másik állat elég barátságos-e. Hiszen miközben tudom, mások mennyire tartanak Hercegtől, nekem a legeslegelső gondolatom mindig az, hogy neki ne essék bántódása. Hiszen én pontosan tudom, milyen végtelenül szelíd.