Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #whatareliefGIF


Figyelmesen hallgatom, hogy is van ez, hogyan éli meg az ilyen eseteket. Olyan ismerős ez az egész. Nem pontosan az, ami vele történik, csak ez, hogy nem emlékszik. Honnan olyan ism... ó. Zsombi. Hát persze. Barátom emlékezetkiesései, amikről mostmár tudjuk, hogy olyankor a másik része vette át az uralmat. Azonban én jó ideig abban éltem, hogy kiesnek neki dolgok. Ő is. Dehát ez tök más, mint ami Lauval van. El is odázom magamban és visszatérek hozzánk.
- Igen? - kapom rá vissza a fejem, tekintetem.
- Nem baj? - kérdezgetem tovább, reménykedve. Kész, kitör belőlem.
- Azt hittem, hogy ez baj, mármint... azért ki kéne legyek akadva, nem? Vagy nem kell? Vagy rosszul kéne éreznem magam - tárom szét a kezeimet, miközben megered a nyelvem. Egyszerűen kiszakad belőlem, ami az elmúlt, hosszú percekben feszített. Mindez a lány kis mondatától, amit pedig ő egyáltalán nem is arra szánt, ami ténylegesen van velem. Hiszen nem tudja, mi van velem, bennem. Vagyis eddig nem tudta. De most szépen ráengedem.
- De nem érzem. Akkor nem baj, ha nem érzem? Megijedtem kicsit, persze, viszont... aztán minden rendben lett lassan - húzom fel vállaimat. - Jó, e-e-eléggé megijedtem, de... - dadogok, a dadogás ütemére fennakadó szemhéjjal, ahogy belém nyilall az az első benyomás. Ahogy hirtelen a lány teljesen más volt, mint ahogy valaha is láttam. Ahogy kiszökött az élet az arcából, a testéből. Ösztönösen mozdultam felé, teremtem ott nála. A lénye odavolt és egy kéz markolta a karját.
Megrándulok, fejem előre tolom, mint egy öklendező macska. Szám elé vonom öklöm, kitágult orrlyukaimon gyorsan szívok be egy adag, csöndes levegőt.
- Bocsánat - nyögöm csak szinte, felpattanok és elviharzok a mosdóba, az egyszemélyes kis helyiségek egyikébe. Van szabad szerencsére. Lendületesen magamra csukom és elreteszelem az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
a mosdóban késő-késő délután | #ughGIF


Ez igaz. Mindenképp hatással volt rám. Csak talán nem az elvártakkal. Ami nem annyira zavar, csak az volna baj, ha az ő általa elvártaknak sem felel meg. Azonban most éppen azt tárja elém, hogy nincs neki ilyenje. Meg hogy nem szabad ilyennek lennie. Mert érzek, ahogy érzek. Vagy éppen nem érzek, ahogy nem érzek. Mármint, gondolom, ez is beletartozik. Az nem is kérdés, hogy mellette vagyok és még ha nem is tudom átérezni, befogadni, úgy cselekszem, ahogyan szerintem helyes és ahogyan neki szerintem a legjobbat tehetek. Erre irányulnak a törekvéseim. És neki ez elég. Ugye jól értem? Ez jut el hozzám a szavaiból és ettől igazán megkönnyebbülök. Nem kellett volna úgy cidriznem attól, hogy elmondjam neki? Vagy hát... nem is tudom, elmondtam-e rendesen. Talán, ha tudná teljesen, nem feltétlen lenne ennyire megértő a véleménye. De ezen kár filóznom. Egyelőre inkább örülök annak, amit kaptam.
Nem, nem neki tűnt csak hamarnak. Gyorsan történt minden. Ijedelmem is egy szempillantás volt. Azonban olyan sok minden egy szempillantás, ami aztán mégis végzetesen meghatározónak bizonyul...
A mosdókagylóra támaszkodom, mélyeket lélegezve, főléhajolva. Azt hittem, hogy hányni fogok, ami irtó fura, mert nem szoktam. Csak súlyos betegségnél és az mindig olyan, mintha kiszakadna a mellkasom. Úgyhogy most rettegek tőle, hogy megint megtörténik. Értek már fájdalmas dolgok az életben, ehhez a tapasztaláshoz viszont kevés hasonlítható. Kevéstől félek ennyire. A lényeg, hogy mélyeket lélegzek és úgy tűnik, mégsem lesz semmi. Nagy kő esik le a szívemről, lehunyom a szemem kicsit, majd iszom, megmosom arcom. Ettől még jól nem vagyok. Fogódzom tovább, émelygőn. Tompaságomon át belém villan ismét a jelenet és mindaz, amit előidézett bennem, ám amit rögvest háttérbe szorítottam, hogy barátnőm segítségére siessek, aztán pedig támaszt nyújtsak. Csak nézek magam elé a csapra, homlokomba lógó hajjal és próbálom kiüríteni a fejem. Vagy inkább jó dolgokra gondolni. Arra, hogy egész ügyesen intéztem és hogy végülis minden rendbe jött. Eltöltök viszont így bent egy pár percet, mire ráveszem magam, hogy előjöjjek.
Hátratúrom hajam, miközben Lau felé tartok. Erőtlen kis mosolyt dobok a rám néző egyik kollégája felé, aki elmegy mellettem, és próbálom ezt ott is hagyni magamon barátnőmnek is. Legalábbis valami picit bíztatót. Visszaülök hozzá. Csak tekintetemmel mondok annyit, hogy jól vagyok. Mármint ahhoz képest biztosan, ahogy elszáguldottam. Viszont magyarázkodni nem kezdek. Nem igazán tudom most felmérni, minek tűnhetett ez kívülről, vagy tűnt-e bárminek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF


Bizony para ilyet elmondani. És nem is csak azért, mert mit illik. Hanem, mert attól függetlenül, hogy bennem sokszor máshogy vannak a dolgok, mint a többségben, ettől még általában átlátom, mi helyes és mi helytelen. Úgy gondolom, viszonylag helytelen nem éreznem semmit egy ilyen helyzetben. Nem így kellene lennie. Ez kattog bennem. Hogy ez így talán nincs rendjén. Magunk miatt. A barátnőm miatt. Mert nem tudom, elég segítség-e neki mindaz, amit adok, és nem hiányolja-e belőle a mély együttérzést. Hogy vajon tudom-e teljeskörűen támogatni úgy, ha ezekkel nem szolgálhatok. Elég-e, ha mindazt adom, amit csak módomban áll. Remélem, elég.
- Köszönöm - bólintok és bár kiittam a csapot odabent, kortyolok még. Úgy érzem, simán legördül. Aprót sóhajtok aztán és visszafogom a lány kezét.
- Mit szeretnél most? - érdeklődöm meg tőle kedvesen, hogyan tovább. Tőle függ. Kell-e még dolgoznia kicsit, tud-e egyáltalán, ha nem, akkor meg maradunk-e itt vagy elmenne máshová. Ilyenek. Részemről bármi megfelel. Szívesen lennék még itt és ennék valami könnyűt. De komolyan, ahogy ő akarja. Minden esetre nem úgy festek, mint aki szeretne bármit is mondani arról, miért sietett el, vagy akár arról, hogyan van. Nem is tudnék. Nem tudnék most mit mondani. Majd. Egyszer. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF


Semmit. Nem szeretne semmit. Szomorkásan húzom el a számat. Nem kéne kérdezgetnem őt, hanem most inkább nekem kéne döntenem? Fogalmam sincs. Nem szokott ő ilyen kedvetlen és tanácstalan lenni. Mondjuk természetes, hogy most olyan, amilyen nem szokott lenni.
- Lehet - értek egyet visszafogottan. Ő tudja, át szeretne-e öltözni. Lehet, jól esne neki. Mármint csak egyáltalán járnia, ténykednie kicsit. Kizökkenni rendesen.
- Maradjunk akkor szerintem - határozok hát én, hogy neki ne kelljen.
- Picit kezdek. És... te? Ehetnél valamit - bólogatok, még mindig eléggé sápadt arcát figyelve. - Akár csak valami édességet, ha máshoz nincs is kedved - mosolyodom el jobban. Már amikor a vizet hoztam neki, akkor az eszemben volt, hogy egy kis csokit is kéne vagy bármi cukrosat, csak elmaradt valahogy. Pedig fontos volna, ha nem akarjuk, hogy menet közben elájuljon. Márpedig nem akarjuk. Kell neki egy kis energiapótlás. Meg némi finomság amúgy sem árt soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

nekem ez most sajnos nem sokat jelent. vagyis pont hogy még több hajtást. tudjátok, Black Friday. egész hétvégén nyomulunk. meg hát mostmár nagyjából karácsonyig, az Északi-sarkon így év végén van a legtöbb meló ugyebár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #omnomnomnomGIF


Már megint el kell húznom a számat. Ő nem akar enni. Az pedig így nem lesz jó. Vonásaim enyhülnek picit, amikor megígéri, hogy azért vesz majd magához valamit, valamennyit. Mikor elkezd felkelni, felállok én is. Hiszen nem itt fogok ülni, nem ide kérem a kaját. Figyelem őt, hogyan boldogul. A mosolyára visszamosolygok és nézek is még utána, ahogy elsétál. Részemről meg visszatérek az asztalomhoz az ablak mellett. Leadom a rendelést, saját feltétes pizzákat kérek most és csak kisebbeket. Mindkettőnknek, amiket tudom, hogy szeretünk. Mármint én magamról persze, hogy tudom, de remélem, barátnőmét is jól lövöm be.
Egy sóhajjal kinézek az esti utcára, amelyen kedvesen világlanak a lámpások, a kirakatok és vendéglátó helyek fényei. Némi gondolattalanság után visszakúsznak belém az elmúlt percek eseményei és kicsit búsan pislogok tovább kifelé. Hiába Lau bíztató szavai és az, hogy nem haragszik rám, mégis kellemetlenül érzem magam az egész miatt. Nem ez az első eset, csak eddig apróbb dolgok voltak, amik aztán nem hagytak nyugodni. Ez most nagy volt. Mindegy, próbálom elhessegetni. Változtatni úgysem tudok ezen, gondolom. Vagy igen? Lehet, beszélgetek Rileyval kicsit erről majd.
Ahogy körbenézek a pizzériában, rögtön észreveszem a közeledő lányt. Szelíden rámosolygok és ahogy odaér hozzám, felállok. Végigpillantok rajta és vele együtt ülök vissza, tájékoztatva róla, hogy mit kértem neki.
- Úgy hallottam, idén később nyit a korcsolyapálya. Meg a karácsonyi vásár is. De nem sokkal. Mehetünk majd megint - mesélek neki pár dolgot, amiket megtudtam, amikor Edictumhoz szedtük össze az anyagokat, híreket a következő számhoz. Ezt is nagyon szeretem ebben a feladatban, hogy elég tájékozott vagyok tőle, ami egyébként biztos nem lennék.
- Tavaly is milyen jó volt - emlékszem vissza rá boldogan csillogó szemekkel. Ha az emlékezetem nem csal, ott kezdtünk ténylegesen közel kerülni egymáshoz. Előtte éppen csak köszönőviszonyban voltunk. Picit elábrázndozok, amiből az érkező vacsoránk zökkent ki. Megköszönöm Lau kolléganőjének és állhatunk neki. Az imádság elmarad, mint nyilvános helyeken mindig. Kézzel veselkedem neki a szeleteknek, most ilyen kedvem van, nem evőeszközös.
- Mmm, olyan finomakat csináltok - szól eképpen szakértő kritikám, mintha legalábbis minden egyes alkalmazott együtt készítette volna ezt a pizzát is, amit éppen nyomok magamba. Elég sok zöldséget kértem rá, tiszta frissnek érzem. - El kell hozzam apát ide egyszer - rázom a fejem elismerően, bűvölve a kezemben fogott szeletet, és egyáltalán fel sem tűnik, mit mondtam. - Odalenne érte. Szerintem nem járt még itt - csacsogok tovább, körbenézve és már harapok is ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #whatdidijustGIF


Amikor a pultnál kell állnom, mindig olthatatlan vágyat érzek, hogy valami menő pózban tegyem. Néha próbálkozom is, és ugyan fogalmam sincs, milyen szokott lenni a végeredmény, de a lényeg, hogy jól érzem magam olyankor. Na ez csak eszembe jutott.
- Nem - vigyorodom el szélesen a főszerkesztő úri önmagamnak feltett kérdésre. - Ezek nyilvános infók, csak még kevés helyen találkozni velük. De mi elvisszük a híreket a kedves olvasóknak - adom elő megemelt szemöldökkel, egyenes tartással megnyerő szövegemet, mosolyogva.
- Jesszus, azt el is felejtettem - pislogok pár nagyot, széttárva a kezeimet. Derűs tekintetem elüvegesedik kicsit, ahogy felidézem ezt is. Ajj, tök jó volt az egész. Az is. Mint a közös élményeink általában. Még akkor is be-bevillan pár kép, mikor már jóízűen falatozok, de ezek már csak ilyen helyesen lebegnek elém néha, nem rabolnak el.
Most rajtam a sor, hogy megakadjak az evésben. Apukámmal? Rögtön melegség járja át mindenemet erre a szóra és egyszerre izgatottá is leszek. Ez most hogy? Aztán valahogy bevillan, mit mondtam. Komolyan csak így? Ajkaim eltárva, a fél szelet pizzám félig elemelve a tányérról és csak nézek ki a fejemből.
- T-tessék? Bocsánat... Mit mondtál? - pislogok sűrűn, ahogy rájövök, hogy a barátnőm beszélt hozzám. Kérdezett valamit. Lerakom aztán gyorsan a pizzám és megtörlöm a kezem, a tányéromra pislogva, felbolydultan. Veszek egy mély levegőt, és a szőkeségre nézek.
- Lau, a hétvégén... történt valami - jelentem be és nyelek egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

aaawh. szívesen hordanám, dolgoznék abban. karácsonyi zene az szólt ma már bent a rádióból, úgyhogy haladunk szépen *-* meg volt inni, finomság is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az jó, ha nem fontos. Az nagyon jó, mert lehet, hogy másodszorra se tudnék rá figyelni, vagy ha mégis, felfogni, vagy ha azt is, felelni. Úgyhogy a barátnőm engedelmével hagyom elúszni ezt most, hiszen már egészen máshol járok.
- Mentem edzeni az An Dojoba szombaton. Liam bácsi már ott volt, mert ő előbb lement. Az előtérben várt rám... és... de bocs, ezek nem annyira érdekesek - akadok meg és vigyorodom el zavaromban, ahogy rájövök, mennyi fölösleges dolgot hordok itt össze. Nem akartam én mindent elmesélni. Jó, hogy azt nem mondom el, hánykor értem oda és milyen ruhában voltam.
- Ami történt, az az, hogy kapott egy levelet, amit odaadott nekem, hogy elolvassam és a levélben az volt, hogy... szóval az arról szólt, hogy... - hebegem, a pizzámra pislogva. Már amennyi még van belőle. Ujjbegyeimmel egyszerre kopogtatok a tányér mellett.- A Minisztérium értesítette, hogy elfogadták a kérelmét, így... már nem csak a gyámom. Örökbe fogadott - bontom ki a lényeget, valami fura, lebegős hangon, mintha közben próbálnám a víz felszíne felett tartani a fejemet. Mintha csak annyi időm lenne, hogy ezt elmondjam. De elmondtam. - A fia vagyok. Hivatalosan - teszem hozzá, bólogatva, majd összeszorítom lebiggyedni készülő számat és elnézek az utca felé. Belülről harapdálom kicsit ajkamat, odabent remegni kezdve és összpontosítva, hogy ne sírjam el magam. Könnycsatornáim vadul dübörögnek, kezeim az asztalon ökölbe szorítva. Én azt hittem pedig, hogy kipityeregtem már magam a hétvégén emiatt éjjel az ágyamban, a párnámat szorongatva boldogan. Hát tévedtem. Tény, nem mondtam még ki eddig. Nem meséltem még el senkinek. Úgyhogy, amilyen törékeny most az, ahogy tartom magam, már biztos nem teszem hozzá a nyilvánvalót, ami pedig eredetileg a nyelvemen volt. Azt, hogy ő ki nekem. Dehát az imént már kimondtm úgyis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az, hogy kimondtam, és az, hogy látom a barátnőm szemében azt a bizonyos csillogást, ami ugyanaz a fény, ami bennem van, amióta csak elolvastam a hírt, nos... ezek adnak új táptalajt, előhívják megrendültségemet. Ám ez egyértelműen a csodálatos fajta.
Végre kiengedem ökleimet a szorításból, ahogy a lány hozzámér. Visszafogok a kezére és ránézek újra, csak nem bírok túl soká. Inkább ide-oda jár tekintetem. Túl erős minden. Árvaházban nőttem ugyan, nem tartoztam azok közé a gyerekek közé, akik állandóan azért morognak, hogy nem őket vitte magával most sem egy házaspár; sem azok közé, akik folyton álomba sírták magukat, család után vágyódva. Mindigis azt szerettem igazán, amit éppen megélhettem, nem azt, ami már rég elmúlt, vagy ami majd esetleg, talán lehet. Viszont a szívem mélyén nagyon sok mindenre vágytam mindigis. Természetesen. Azonban ritkán találnak rám ezek az érzések, túlságosan lefoglal a jelen. Ám, amikor hirtelen valóság lesz az, amit addig végig csak reméltem, az... elsöprő erejű. A legapróbb dolgok is nevetségesen nagy hatással képesek lenni rám, úgyhogy, amit ez tesz velem most, arra szavaim is alig vannak. Szép történet, hogy egy otthonban nevelkedett fiú családot kap. Igen, ez másoknak csak egy történet. Aki nem élte át, nem tudhatja, mit jelent. Ahogy persze mindennel így van. De nem baj, nem is kell tudniuk. Elég, hogy én tudom. Érzem minden porcikámban. Ráadásul a család, ami rám talált, olyan csodálatos, amit én soha elképzelni se lettem volna képes. A család, aki rám talált. Aki zokszó nélkül magához vett, feladva független agglegény mindennapjait és akivel valószínűleg pillanatok alatt szerettük meg egymást ott a palacsintázóban. Én biztosan. Teljesen óvatlanul, kiszolgáltatottan zártam a szívembe rögtön és azóta ki sem engedtem. Soha nem is fogom.
Kissé ügyetlenül visszaveszem a pizzaszeletem a kezembe és eszegetek tovább. Nagyon lassan, apró falatokban, összeszorult torokkal. Dehát beszélni tényleg nem tudok. Elújságoltam, amit szerettem volna, viszont nem állok készen erről hosszabban beszélgetni. Különösen nem így egy étteremben. Majd, valamikor, kettesben, nyugiban. Remélem, tudja azért Lau, milyen jól esik nekem, hogy ténylegesen átérzi és velem örül, még ha most képtelen is vagyok ezt kimutatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Részemről tisztességesen elfogyasztom a pizzámat, miközben annyira sok mindenre gondolok, hogy már úgy érzem, nem gondolok semmire. Csak vagyok. Nézelődöm, összepillantok olykor barátnőmmel, időről-időre megtörölközöm.
- Elfelezünk egy sajttortát? - felelek kérdéssel a kérdésre, miután átolvastam a desszertlapot és ezen megakadt a szemem. Kikérjük a kolléganőjétől a továbbiakat, aztán sóhajtok egyet és elmosolyodva kinézek az ablakon. Eddig annyira elvoltam, hogy szinte már komoly képpel üldögéltem itt. Kezdek feloldódni, magamhoz térni. Az a mély, átható öröm, amit Liam bácsi miatt érzek (akit ezentúl is fogok azért így hívni), ott zizeg tovább mozdulataimban, tekintetemben, egész lényemben. Ezzel a varázslatos érzéssel most sokáig elleszek. Valószínűleg örökre.
- Ó - akadok meg, látszólag csak úgy, de igazából az asztal alatt a zsebemet tapogatom. Mivel mozdulataim lendületesebbé válnak, amiért nem találom, amit keresek, így Lau számára is lassan nyilvánvalóvá lehet, mi van velem. Le is nézek a bal oldalira, a jobb oldalira, aztán megkönnyebbülten mosolyodok el - Hát persze, a kabátomban van - nézek el az említett ruhadarab felé a fogason.
- Fel akartam adni a levelemet a bagolyházban, de elfelejtettem. Szerinted ilyen későn is be lehet oda menni? - érdeklődöm meg, hátha ő tudja. Közben megkapjuk a rendelésünket. Miután megköszönttük, már fogom is a villámat. - Hm. Tényleg... ti mikor írtok a Mikulásnak? - dobom be a kérdést, ha már itt tartunk, miközben megszerzem az első mennyei falatot. Mindig külön kell emlékeztessem magam, hogy a magyaroknál december elején jön. Akkor ők már novemberben elküldik a listájukat? Sok mindent átbeszélgettünk múltkor az ünnepekkel kapcsolatban a lánynál az erkélyen forrócsokizgatva, erre viszont nem tértünk ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Elgondolkozva bólogatok. Hát csak az van, hogy nem tudom, van-e a tollasoknak szolgálati idejük vagy mit tudom én. Ezért is kérdeztem rá, mert fogalmam sincs, hogy megy ez. Nem vagyok túl gyakori levélfeladó. Különben édes mindegy, ha most nem jutok oda, majd holnap. Ráér akkor is.
Jóízűen majszolgatom a sajttortát, egészen kis falatokat vágva le magamnak a villával, hogy hosszan kiélvezhessem a finomságot, közben pedig derűsen hallgatom barátnőm válaszát, milyen közös tevékenység volt ez a suliban. Bár először meglep kicsit, hogy ő semmikor, ám az okán elmosolyodom.
- Decemberben igazából bármikor lehet karácsony előtt - töprengek el kicsit, Angliában mikor szoktunk. - Az otthonban is volt néha csoportos levélírás vagy ilyesmi. Másik években meg csak begyűjtötték azét, aki készített - merengek el az árvaházi hagyományokon, csak úgy éppenhogy.
- Nem is tudom. Mármint, biztos oka van annak, hogy listát vezet róla a levelek alapján. Szerintem kell neki azért. Valószínűleg tudná anélkül is, de... - vonok vállat. Eleve nem igazán szokásom megkérdőjelezni dolgokat, hát még ha ünnepi hagyományokról van szó, meg főleg ilyen praktikus listákról. Lassacskán elfogy közben a sajttorta rám eső része. Bekapom az utolsó falatot és kellemes szusszanással rakom le a villámat, dőlök hátra.
- Én ilyenkor szoktam küldeni. Legalábbis az elmúlt években mindig ilyentájt küldtem, szerintem - térek vissza erre a témára a feladási idővel kapcsolatban, megint elpislogva a kabátom felé. - De igazából én se kérek semmit - árulom el, szényenlős mosollyal. - Csak szeretek írni neki - emelem egyik vállam kicsit arcomhoz és vidáman pislogok ki az ablakon, elképzelve, ahogy egy nagy halom levéllel együtt az enyém is megérkezik az Északi-sarkra, ahol a manók kiválogatják és végül magának, a Mikulásnak a kezébe kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

úgy látom, az adventi naptár eléri a célját *-* ha akár csak egy valaki jólesően sóhatozik tőle, akkor már meg is vagyunk

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #letterbusinessGIF


Olykor én is benézek ám a baglyokhoz csak úgy. Főleg figyelni szoktam őket, ahogy röpdösnek vagy épp ücsörögnek a helyükön. Aztán persze megsimogatom őket, ha közel jönnek és kedvesen csipdesni kezdenek. Nade ennyit a tollas barátainkról. Elégedetten figyelem, ahogy barátnőm jóízűen falatozik az édességből. Helyes. Ez tesz neki igazán jót most.
- Nem, mert anno mondták is nekünk, hogy ne kérjünk ám nagy dolgokat, nem úgy megy, hogy mindent megkapunk; meg én amúgyis mindig örülök azoknak, amiket hoz - magyarázom meg, miért nem kívánságlistát küldök az Északi-sarkra. - Most meg alapvetően megvan mindenem - rántom meg vállam, mosolyogva. Nincsenek és soha nem is voltak hatalmas igényeim, és jelenleg bármit, amit szeretnék, csak kérnem kell Liam bácsitól vagy megvenni a zsebpénzemből. - Meg én szeretem, ha egyáltalán nem tudom, mi vár a fa alatt. Úgy az igazi a meglepetés - érkezik a harmadik ok. Aztán megrázom a fejem. Tökre nem baj, hogy ilyeneket kérdez. Szerintem ez nem olyan, mint a gyertyaelfújós dolog, hiszen itt tényleg nincsen szó kívánságokról, amik ne válnának valóra, ha elmondom.
- Nem a Jézuskának írtok karácsonykor? - kérdezek vissza szemöldökösszevonva. Mert oké, írnak a Télapónak novemberben, mielőtt jönne hozzájuk, viszont Szenteste előtt meg a Jézuskának külenek, nem?
- Hát... - kezdenék neki taglalni, miket szoktam írni neki, ám rögtön megakadok, mert olyan fura érzés lenne ezt most így elmesélni. Inkább kézbe veszem a pálcám és magamhoz invitozom a zsebemből a levelet. - Elolvashatod, ha szeretnéd. Sőt, igaziból megköszönném. Hátha valami nem érthető benne vagy ilyesmi - kérem is fel akkor már lektornak. Igazából a nevelőink mindig átnézték a leveleinket ilyen céllal. Azt már nekem nem kell tudnom, hogy egyrészt azt ellenőrizték, hogyan állunk a helyesírással, nyelvtannal, másrészt pedig kicsit jobban belénk láthattak ezáltal. Átnyújtom a még le nem zárt levelet barátnőmnek, a borítékon az akkurátus címzéssel, és amíg olvassa (ha olvassa), én elfalatozom a maradék sajttortát, ne maradjon már itt. Micsoda önfeláldozás! És inkább kifele nézelődöm az ablakon vagy éppen az étterem népét fürkészem, hogy ne zavarjam őt. KATT

Drága Mikulás, Köszönöm az ajándékokat, amiket tavaly hoztál, nagyon-nagyon tetszettek. Idén sem érkeztem kívánságlistával. Ugye ez tényleg nem baj? Röstelleném, ha megnehezíteném a munkátokat. Ezért is írtam most rá a borítékra, hogy "nem kívánságlista". Gondoltam, így nem okozok galibát a rendszerben. Remélem, hogy megfelel ez a módszer! Mindenem megvan, amit csak kérhetnék. Ha gondolod, nekem nyugodtan készülj kevesebb ajándékkal, és másoknak meg többel, amennyiben lehet ilyet. Csodálatos vagy és fantasztikus, amit csinálsz! Köszönöm neked és minden segítődnek, hogy rendületlenül örömöt hoztok a világba. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok! Szeretettel, Thomas Arthur Middleton

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

mi az a panna cotta? mindegy, kérek szépen. meg pezsgőt is. te is kérsz egy szeletet a pizzából, ha kész? vagy nem bírod kivárni és adjam fagyosan? *kérdezi két piskótafalat közt, törölgetve a morzsákat a szájáról*



ó, jól van, az is maradt még, akkor reszelek rá, Balázs

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #littlebitconfusedGIF


Elmosolyodom. Akkor jól hittem, hogy ők a Jézuskának írnak. Kedvesen rázom meg aztán a fejemet. Megkavarodott csak, gondolom. Igazán semmi gond. Egyébként sem lenne az, most meg végképp érthető, ha picit zavart. Kimerítették a közelmúlt eseményei. Nyugodtan elolvashatja a levelemet. Nincsen benne egyáltalán semmi titkos vagy szigorúan bizalmas. Eleve nem tengek túl ilyenekből az életemben, a barátnőm előtt aztán még annyira sem.
Mialatt ő olvasgat, a sajttorta végleg elfogy. Megint hátradőlök egy szájtörlés után. Eközben belém furakszik egy megkönnyebbült gondolat amiatt, hogy milyen lazán elbeszélgettünk erről. Nem is volt bennem félsz, előállni ezzel. Pedig alapvetően van. Az egyik alkalommal ugyanis azért látták el a bajomat árvaházbéli társaim, mert hiszek a Mikulásban. Először csak nevettek rajtam, aztán elkezdték magyarázni, miért nincs semmi értelme ennek és miért lehetetlen, hogy valódi legyen. Azt mondták, ideje megtudnom, hogy nem létezik. Én meg mondtam nekik, hogy sajnálom, ha ők nem hisznek már benne, de ettől még létezik. Általában nem szájaltam vissza, ezúttal viszont kötelességemnek éreztem. Kaptam is érte. Ennek már sok éve, hitem viszont azóta is töretlen. Senki olyan nem állította még, hogy ne lenne Télapó, akinek adnék ennyire a szavára, és más módon sem bizonyosodott be nekem soha, hogy tévednék. Lehet, nem is tud bebizonyosodni. Lehet, mondhatna nekem bárki bármit. Lehet, soha nem fogok mást gondolni. Ami igazából rendben is van, hiszen a Mikulás létezik.
A lányra pillantok, ahogy megszólal. Ő... sír? Elkerekednek kissé a szemeim és csak figyelem őt, enyhén elnyílt ajkakkal, sűrűn dobogó szívvel.
- I-igen? - kérdezem, picit megkavarodottan. Mit csináljak most?
- Tényleg? Szívesen írnék még hosszabban, csak hát... nem akarom feltartani. Gondolom, ilyenkor főleg nincs túl sok ideje. Remélem, azért a lényeg benne van - mosolygok szégyellősen, miközben még mindig kissé tanácstalanul nézem Laut, visszavéve közben a levelet, vetve a borítékra egy pillantást. Talán olyasmit írtam, ami eszébe juttatott valamit? Mi lehet?
- Visszateszem - jelentem be, hova megyek és felkelek, odasétálok kabátomhoz és visszarakom zsebébe. Az nagy, abban nem gyűrődik össze. Ismét itt vagyok aztán barátnőmnél. Barátságos vonásokkal, ám fürkészőn lesve, jól van-e. És csak ekkor ugrik be, hogy talán egyszerűen csak meghatotta. Vonásaim ellágyulnak. Erről lehet szó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

pont piskótatalléros gifem ne lenne?

Masa, az úgy van, hogy varázsfotót csinálok arról, amit éppen csinálok. ez ilyen pofon egyszerű. most például magyarázom neked, hogy dehát az tényleg forró, nem kéne így benyomnod, nézd meg Balázst, ő szépen megfújkálta és el is felezte jószívűen



közben meg milyen szép pillanatnak lehettünk tanúi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #errorGIF


Ó, hála az égnek! Akkor nem szomorú vagy ilyesmi, pont ellenkezőleg. Megilletődött. Szívem tovább zakatol ugyanolyan lendülettel, viszont mostmár az örömtől. Akkor aztán különösen, mikor a lány azt mondja, szerinte ez a levél a Mikulásra is ilyen hatással lesz. Boldogságomat pedig ezzel már nehezen lehetne fokozni. Hihetetetlen jó érzés, hogy barátnőmet ennyire megérintette az írásom, hát még azt elképzelni, hogy a Télapó szemei is könnybelábadnak majd pirospozsgás arca felett, ha ezek a sorok elé kerülnek. Auguránt lehetne velem fogatni. Nem szoktam pedig arról fantáziálni, mit szól majd hozzá, hogyan fogadja. Elküldöm a levelet és kész. Elég maga a gondolat, hogy megtettem és majd eljut hozzá.
- Így szoktam neki aláírni. Gondolom, van pár Thomas Middleton - árulom el, hogy ezzel is energiát akarok spórolni neki. Oké, hogy a postacímem alapján beazonosíthat, de lehet, hogy egyszerűbb, ha már eleve a nevemről beugrik neki, pontosan melyik srác vagyok én.
Valóban eseménydús ez az este. Most is, miután percekig vidáman üldögéltem a szőkeséggel szemben, félig az Északi-sarkon járva, érkezik hirtelen egy jogos kérdés, amitől mosolyom elhalványul és nagyot nyelek, megfeszülve kicsit.
- Nem... n-nem beszéltünk még erről - felelem kicsit robot hangon. Legalábbis ugyanolyan egyszínűen, mint ahogy eddig én találkoztam ezeknek a géplényeknek a beszédével a filmekben. Zavartan elpillantok az ablak felé, az egekben száguldó pulzussal. Eszembe jutott már ez. Hogy vajon hogyan lesz. Viszont bácsikámmal... apával nem tárgyaltunk még róla.
- Úgy lesz, ahogy döntünk. Fe-felvehetem a nevét, de nem muszáj - próbálok tisztességes választ adni, miközben a tányér szélét piszkálom előttem. Tudom ezeket, hiszen az otthonban sok szó esett az örökbefogadás utáni életről. Konokul kifele kezdek nézni aztán az utcára, és minden erőmmel azon vagyok, hogy kiürítsem most a fejem. Hogy ne gondolkozzak most erről.
- Meglátjuk - erőltetek végül egy mosolyt magamra, visszanézve barátnőmre. Szemeimben ott a kérés, hogy erről ne beszélgessünk most tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő