Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Helvey Belián Balázs - 2019.11.07. 21:44

awh, nagyon jó volt *-* és mikor felébredtem, rögtön rád gondoltam, hogy óóó, milyen büszke leszel rám. és tessék! küldetés teljesítve

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

*lelkesen köszönne az érkezettnek, ám megakad és összevont szemöldökkel néz oldalra a srácra, mert... nem nagyon érti, miért ilyen fontos most, hogy milyen portékákat kínálnak a falu bódéi*

szia Johanna! rajtad is takaró van? vagy az valami köpeny? az a szürke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

nem sietett, csak ment a szánján a városon át, hogy minden gyereknek integethessen, cukrot dobálhasson. úgyhogy biztos nem késett el, ne aggódj!

semmit nem kértem, nem akartam odakiabálni neki XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

csak nem akarnám leváltani a Mikulást úgyhogy jó lesz nekem nagyon manóként is műhelyben! akkor oda jössz te is? számíthatok rád? tej meg süti jár ugyanúgy

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

jaj tényleg, nem is meséltem: voltam kollegákkal 1-2 hete pizzázni és ilyan 80-as évek slágerei mentek és a mellettem ülő lány szeme felcsillant, hogy ó ez volt a Sranger Thingsben is, aztán arról kezdett áradozni, hogy az évad legjobb jelenete a Neverending Story volt. csak hallgattam vigyorogva és nem tudtam nem rád gondolni, Petya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #awesomeGIF



Egyáltalán semmit nem értek a válaszából. Egy pár pillanatig abban sem vagyok biztos, hogy ez a ramholczos kérdésemre volt a felelet. Ám amilyen határozottan mondja és aztán nem fűz már hozzá semmi mást, arra kell jussak, mégis annak szánta. És nekem ezt értenem kéne. Hát nem teszem sajnos. Picit kétségbeesetten nézek rá, viszont nem akarnám tovább faggatni, mert látom, ahogy megváltozik a témától. Összehúzom kicsit magam és lefelé pislogok az útra előttem, oldalra sandítva olykor a fiúra. Igen. Ezt hagyom most inkább.
- Dehát ez fantasztikus! - élénkülök fel, amint újabb felelete nyomán kezdek igazán ráébredni, hogy... hogy ez itt most ő. Hogy tényleg ő, minden egyben. Ez már most maga a csoda szerintem. Na nem vagyok szakember, szóval megértem, ha nem ad a véleményemre ebben. Viszont nem tudok nem áhitattal mosolyogni rá, ahogy ezt forgatom magamban. Azt, hogy most egészében van itt velem. Még ha ő nem is érzi magát annak. Fogalma sincs, ez mennyit jelent. Odanyúlok és megsimogatom a hátát, ahogy ballagok mellette. Nem tudom tovább megállni, hogy hozzáérjek.
- Pompásan - vágom rá vidáman. - Bérel egy saját kis lakrészt a faluban. Tök jó - rázom a fejem, ám nem nemlegesen, hanem a beleéléstől, ahogyan lelki szemeim elé tárul a helyes kis otthona.
- És... hogy lesz, te hol fogsz lakni? - jut ez eszembe erről. - Már, amikor nem a suliban. Nálunk... nálunk biztos maradhatsz egy darabig, ha szeretnél - tárom ezt elé, most egy kicsit ilyen furán, oldalazva menve mellette, hogy teljesen rá nézhessek, felé fordulhassak. Oké, meg kell kérdeznem Liam bácsit, de biztos vagyok benne, hogy semmi ellenvetése nem lenne. Nem olyan. És szeretném, ha a barátom tudná, hogy én mindig szívesen látom és mindig ott vagyok neki. Azon is igazán kár aggódnia, hogy miként oszlik meg a szeretetem, figyelmem, mert mindből olyan rengeteg van, hogy az aztán elég lenne mindenkinek, ő pedig egy hatalmas adagot kap belőle és mindig kapni fog. Sok számomra kedves, fontos ember van ma már az életemben szerencsére, akik közül többet is nevezhetek akár barátomnak szerintem, viszont A Barátom az Zsombi. A legjobb barátom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
érkezés a suliból késő-késő délután | #hereicomeGIF



A múlt hétvégén nem volt ottalvós és azóta éppen csak összefutottunk párszor a folyosón barátnőmmel, meg nézelődtünk egymás felé órákon, szóval megbeszéltük, hogy ma elé megyek a munkába. Talán benyomunk ott náluk valamit, vagy ellófrálunk valamerre az őrjáratozásom előtt, majd meglátjuk.
Valami karácsonyi dallamot dúdolgatva baktatok az utcán, kezem zsebembe bújtatva, állam sálam alá nyomva. Az ünnepi hangulat már november elején belémkúszott és egyre csak nő bennem tovább. Az, hogy eddig a kandalló mellett beszélgettem meg szójátékoztam Annievel, csak tovább fokozta. Igazából minden ilyen apróság csak újabb fény a képzeletbeli karácsonyfámon, ami aztán ezek a kis darabkáknak hála Szentestére tündököl majd teljes valójában.
Már az utcán haladva meglátom a lányt a nagy ablakokon át, a pultnak támasztva és hatalmas mosollyal lépek be a pizzériába. Összedörzsölöm a kezeimet, letörlöm a cipőmet a szőnyegen és tekerem is le sálamat. Lauhoz sétálok aztán, köszönve a kollégáinak is vidáman, aztán elé lépek.
- Szia - üdvözlöm ragyogóan. - Tudom, korán jöttem. Elüldögélek addig. Dolgozz nyugodtan. Itt sem vagyok - tisztázom ezt első körben, noha szerintem számított rá, hogy nem utolsó pillanatban toppanok be. Én vagyok az a bizonyos mindenhova odaérő, de lehetőleg még sokkal előbb megérkező srác. A szőke pincérlányka persze rögtön érdeklődik, kérek-e azért valamit, hoz nekem szívesen. Egy innivalóra benevezek, ám tökre ráérek, semmiképp nem akarnám, hogy bármelyik vendéget vagy akármit is háttérbe szorítson miattam.
Kabátom, sálam a fogasra lebegtetem, igazítok kicsit kék kockás ingemen, feltűrbe ujjait is, aztán lehuppanok a legutolsó asztalhoz az ablak mellett és mosolyogva pislogok kifelé az utcára. Már sok kirakatban ott a karácsony, ahogy a házak ablakaiban is néhol a fények. Jólesőt szussszanok. Kezeim az asztallapon hevernek összekulcsolva, ahogy könyökölök rajta. Olykor serénykedő barátnőm felé pillantok. Szeretem csak így elnézegetni, miközben itt sem vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #wowthanksGIF



- Azta - véleményezem az italkölteményt, amit kihoz nekem a hozzám libbenő pincérlány. Megköszönöm neki, nézegetve, birizgálva a macikat a szívószállal, miután magamra maradtam. Beleszürcsölök. Pompás. Tovább bolygatom a kis gumilényeket és az egyik brummogni kezd. Dúdolva. Brummolni. Felemelem a poharat és felé fordítom a fülemet. Ez a First Noel. Mosolyogva tanulmányozom aztán az ital alját, melyiküktől szól a dalt, de nem bírok rájönni. Mindegy, annyira nem is fontos. Kicsit körbenézek, vajon mennyire hangos, máshoz eljut-e, ám senki nem néz felém annyira, szóval szerintem nem. Mármint barátnőm egyik kollegája igen, ám kétlem, hogy ő azért, mert odahallatszódna. Ahhot messze van.
Lau már megy is az újonnan érkezettekhez: egy idős pár meg két kisgyerek, valószínűleg az unokáik. Kikérik az innivalókat, aztán egy néhány perc elteltével már keresi a nagypapa a felszolgáló tekintetét és lágyan int, hogy már tudják, mit szeretnének. Felsorolják szépen a kívánságaikat, és mikor barátnőm suhanna is tova, továbbítani őket, a bácsi a karja után nyúl, gyengéd határozottsággal megragadva.
- Ó, bocsánat, kedves, egy pillanat, azt elfelejtettem megkérdezni, hogy... - áll neki érdeklődni az egyik pizza feltétjéről, szabad keze mutatóujját a menü passzoló során vezetve végig, közel hajolva, hogy olvasó szemüvegén át rendesen kivegye a betűket. Éppen ajkaimat nyalogatom egy korty után, követve egyik háztársunk útját az utcán, majd a szőkeség és vendégei felé tekintek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #ohnononoGIF



Már ahogy odanézek, furcsa valami. Meg nem mondanám, mi. Az idős varázsló nyilván elfelejtett valamit, ezért állította meg még a lányt. Igen, nagyon böngészi a menüt. De... várjunk csak... Mi van Lauval? A profilját látom csak, de ahogy néz, az egész tartása... Mi baj van? Rögtön összeszökik szemöldököm és közvetlenül ezután ráébredek: a férfi fogja őt. Fogja a karját. Szerencsére mindez durva gyorsan végigfut bennem és már pattanok is fel helyemről, sietve szedve lépteimet feléjük, meglepően hamar odaérve ahhoz képest, milyen messze voltam.
- Uram, engedje el őt, kérem - közlöm azonnal, amint elég közel vagyok és kezem a nagypapa ráncos, hűs kezére teszem, ami barátnőm alkarjába kapaszkodik. Szavaim nem vádlóak, nem dühösek. Nyugodtak, komolyak és kérőek, ahogyan tekintetem is. A bácsi felkapja rám pillantását, rögtön visszaveszi kezét és Lau arcára néz, melyen csak most látja meg a... hát azt, hogy baj van. Ijedelemnek nem igazán nevezhető. Ez túl mély ijedelem ahhoz, hogy kiüljön rá. Inkább ledermedés.
- Bocsánat, én nem... - szabadkozik, lekapott szemüvegét morzsolgatva.
- Nincsen semmi baj - rázom meg a fejem, finoman elmosolyodva, biztosítva afelől, hogy nem tehet róla. Hiszen nem tudhatta. Az egész kis asztaltársaság nagy szemekkel, ki értetlenül, ki sajnálva pislog ránk, főleg barátnőmre, akinek megsimogatom a vállát és tekintét keresem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Eszem ágában sincsen sehova sem menni.
Feldúl az, ahogyan látom őt, viszont ilyenkor képtelen vagyok magammal foglalkozni. Rá figyelek egyedül, semmi és senki másra. Olyannak tetszik, mint aki akármelyik pillanatban összeeshet. Nyugtatóan simogatom őt, ám tekintetét hiába kutatom, nem akad össze az enyémmel. Alig van eszméleténél.
- Gyere - kérem lágyan és vonom őt magammal. Nem messze, éppen csak a családdal szomszédos, üres asztalhoz. Utánunk is pislognak kicsit, aggódón.
Lenyomom a székre és odahúzom közel a másikat magamnak. Leülök, térdem combjai közt, jobbom kezét fogja meg, balom arcára simítom. Vajon... hoznom kéne neki valamit? De nem akarom itt hagyni. Szerencsére a fiatal kolléganője észreveszi, hogy valami nem stimmel és odalép érdeklődni, mi a helyzet és tud-e segíteni.
- Rosszul lett kicsit. Tudnál neki hozni egy pohár vizet esetleg? - kérem meg rá, ő pedig már el is illan érte, közben kitérve a vendégekhez is, nyugtatva őket mind Lau állapota felől, mind pedig megígéri, mindjárt intézi a rendelésüket, ám ők kérik, hogy először törődjön nyugodtan a másik pincérhölggyel, ők nem sietnek sehova. Visszakapom tekintetem barátnőmre és simogatom tovább, szelíden mosolyogva rá. - Minden rendben - susogom neki közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Nézelődnek felénk jópáran, ám ahogy látják, hogy leültünk és hogy én gondoskodom a pincérlányról, egyre ritkulnak az erre tekintéseik. Figyelem barátnőm falfehér arcát, ahogy lehunyt szemmel üldögél. Odakapom kicsit pillantásomat csuklómra nyomódó ujjaira, aztán elmosolyodom, mikor ügyesen lélegezni kezd. Szinte csinálom vele én is, bár én csak orromon át és visszafogottabban, nem tudva róla, hogy saját szívverésemet követem rajta keresztül. Saját szívverém, aminek különben baromi fura most az üteme, de ez most mellékes.
Jobban elmosolyodom, mikor kinyitja szemét. Látom rajta, hogy kábult még. Nem baj, idő kell ehhez. Addig maradok így vele, ameddig csak szkséges. Érkezik közben vissza a másik felszolgáló. Odaadja a vizet, megköszönöm neki, méregeti picit Laut, aztán már ott sincs. Törődik a vendégekkel.
- Igyál kicsit - engedem el őt, hogy egyik kezemmel a poharat a fogjam, a másikkal pedig a szívószálat a szájához illesszem. Mikor bekapta, felszabadult jobbommal karjára simítok, aztán mikor megvan a pár korttyal, félreteszem az innivalót az asztalra, visszafordulva ismét hozzá, kezeimbe fogva kezeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #walkingintheparkGIF



Nem igazán tudok többet annál, mint hogy Mártonnak barátnője volt. Csak olykor osztott meg egy-egy részletet arról, hogy mikor találkoznak, mit csinálnak. Érdeklődve és örömmel hallgattam, viszont nem kérdezgettem. Ennek számtalan oka volt és van, amik azonban pont azért nincsenek napvilágon, mert soha szóba se kerültek igazán. Minden esetre most türelmesen várom, mire akar a srác kilyukadni.
- Hát... egy-egy hétvégén nála alszom. Mármint szombatokon. Aztán tőle megyek templomba másnap reggel - felelem meg a kérdést boldogan, arcomon a rám jellemző, szokásosan barátságos kifejezéssel. Semmi pajkos csillogás a szememben, semmi cinkos kis hozzáfűzés. Mert nem értem azt, amire utal. Bár ha érteném sem igazán kapna tőlem ilyeneket. Mindent összevetve szegénynek mégsem igazán adok választ arra, ami ténylegesen érdekelné. Valószínűleg csak akkor adnék, ha teljesen egyértelműen fogalmazna. Tudhajta, hogy én igazából csak abból szoktam érteni. Ez esetben meg aztán főleg.
Felhagyok oldalazva menésemmel, visszafordulok rendesbe, miközben kiderül, hogy egy ideig még ez a hely lesz a második otthona. Visszanézek az épületre, a minket szemmel tartó ápolókra, majd ismét sétatársamra.
- Akkor jövök majd hozzád nyáron is - jelentem be rögtön. - Hú... nagyon várom már, hogy visszagyere a suliba - sóhajtom jólesően. Már a gondolattól is odáig vagyok, hogy megint naponta lássam.
- Ó - mondok először csak ennyit az öröklésre, és elgondolkozva pislogok magam elé az útra. Klassz, hogy rámaradnak ezek. Akkor sok minden van, amivel nem lesz gondja. Ám könnyű sem lesz - És odaköltözöl vagy szerzel új helyet? - interjúvolom terveiről lágy hangon. Mindenki máshogy dolgozza fel, amik érik. Van, aki hanyatt-homlok menekül az emlékek elől, mások ragaszkodnak hozzá az őket beivott hellyel együtt, még ha fájdalmasak is.
- Rá hoztad a frászt? - kérdezek vissza, erősen homlokráncolva. Miről beszél? Már éppen álltam volna neki megcáfolni őt különben, hiszen tiszta dinkaság, hogy Liam bácsi ne látná szívesen. Azonban most fennakadtam ezen a részleten. Komolyan nem rémlik semmi. Egyáltalán semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Ott tartom a szívószálat, poharat nála, amíg nem kortyol szépen párat. Érzem, hogy ezt sem fogja tudni gyorsan megtenni, de nem is kell. Végül csak meglesz, ennyi elég is most, a víz félre kerül. Jobban érzem magam tőle én is, hogy foghatom őt ismét.
Hálájára még jobban elmosolyodom, hüvelykujjammal megsimogatva kezét, és nem teszek egyebet, mint itt vagyok vele. Nézegetem őt. Nem bámulón vagy kutatón. Simán csak pislogok rá, ahogy szoktam. Kérdőn húzódnak aztán össze a szemöldökeim, amikor úgy elkomorul és lesüti szemét. Pedig úgy tűnt, kezd magához találni. Kezd jobban lenni. Már sápadnak sem olyan sápadt.
Nem akarom faggatni, kérdezgetni. Azt szeretném, hogy a saját tempójában helyre rázódhasson. Aki elesett, sem kell rögtön felrángatni a földről. Hagyni kell neki feldolgozni, hogy lent van és úgy álljon talpra, ahogy ő szeretne. Legalábbis szerintem. Én azt szeretem, ha így segítenek nekem és eddig mindig, ha én eképpen segítettem, úgy vettem észre, jót teszek.
Igen, láttam, mi történt vele. Azonban egyelőre ezt valahol mélyen lent tartom magamban. Akármilyen különös, nem láttam még pánikrohamát eddig. Csak tudtam, hogyan viszonyul az érintésekhez általában. Hogy mi történik vele. Elmondta nekem, én pedig hittem neki. Nem kellett tanúság hozzá, hogy tényként kezeljem. Ám még nem éltem át soha ezelőtt. Ennyire markánsan biztos nem. Ennek nyilván az is az oka, hogy mikor együtt vagyunk, máshogy viszonyulnak az emberek hozzánk. Nem ér hozzánk feltétlenül olyan, aki egyébként tenné, mert látja, hogy tartozol valakihez, legyen az kedves, barát, családtag. Szóval mindössze véletlen kis koccanások voltak, amiknél jelen voltam, és ezek ilyen erős, látható pánikot nem hoztak magukkal. Ezúttal viszont tanúja voltam. Még ha ezt tényleg el is nyomom egyelőre, így pedig még csak sejtésem sincs róla, mi aggasztja most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Mondani fog valamit szerintem. Úgy tűnik nagyon. Jól van, én megvárom. Néha arcát nézegetem, máskor kezeinket és van olyan is, hogy körbepillantok kicsit, és mikor tekintetem találkozik egy-egy kollégájáéval vagy éppen a szomszédos asztalnál ülőkével, bíztatóan rájuk mosolygok.
Nem figyelt? Mire nem figyelt? Próbálom összerakni, viszont nem akarok sejtelmekre támaszkodni. Szerencsére mondja is tovább és világossá válik nagyjából. Viszont rögvest fejrázásra is késztet.
- Nem. Ugyan. Nem tehetsz róla - simít fel jobbom karjára. - Nem vehetsz mindig mindent észre. Nem lehetsz mindig résen - próbálom megértetni vele, hogy már csak az hiányzik neki, hogy még magát okolja. - Ne emészd ezen magad! - mosolygok rá, tovább rázva a fejem.
- Ez... ez ritka, nem? Mármint, hogy... hogy nem veszed észre - feltételezem, csakis abból, amit most elmond, meg ahogy ostorozza magát. Ha mindig ez lenne, nem tenné ennyire, gondolom. - Dehát előfordul. Néha előfordul. Ez megesik. De... semmi baj - vonok vállat, próbálva valahogy elvenni a dolog súlyát a számára. Remélem, az ő számára! Nem pedig a magaméra. Remélem, nem azért terelem afelé, hogy semmiségként kezelje, mert én azt szeretném, ha semmiség lenne! Ha túl lehetne lendülni rajta. Ugye nem ezért csinálom? Ugye az ő helyzetét akarom könnyíteni, nem a magamét? Persze, hogy azért. Persze, hogy szeretném, ha jól lenne. Ha nem törnének rá ilyenek. Ha nem kéne ilyesmit átélnie. Hiszen a legjobbat kívánom neki és csakis azt. Viszont... ettől függetlenül talán azért is szeretném eljelentékteleníteni, hogy nekem se kelljen törődni ezzel. Lehetséges ez? Nyelek egyet és lágy vonásaimba halovány feszültség költözik, ahogy a vész már szerencsésen múlik, és én ráérek kicsit magamra is figyelni. Jobb lenne, ha nem érnék rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Csepreghy Péter - 2019.11.25. 08:04

én már egy hete letöltöttem a 100 Best Christmas Songs válogatást. simán

hú, remélem, sokan rád írnak, Johanna! tenném én is, csak kicsit szanaszét vagyok. nem vennéd túl sok hasznomat

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Bólogatva hallgatom csak őt és figyelem reszketeg mozdulatait. Amit mond, arról beugrik, amikor megvertek, és hogy én is azt hittem, hogy megpróbálhatom kivédeni. Hiszen edzésen minden olyan jól ment. De éles helyzetben simán kicsúszik az ember lába alól a talaj. Viszont ezt nem kezdem most ecsetelgetni barátnőmnek, hiszen most ez nem rólam szól. Nem az én élményeimről, az én fejlődésemről, hanem az övéről.
- Az lesz - értek egyet reményeivel. Jobb lesz. Biztos vagyok benne, hogy egyre jobb lesz. Szemöldökösszevonva rázom meg aztán a fejem, hogy ne butáskodjon már. Semmi baj nincs vele, hogy tanúja voltam. Nem zavar. Mármint... nem úgy nem zavar, hogy nem gond, hogy Launak rossz. Vagy hogy rám ne lenne hatással. Csak... szóval nem baj. Ami inkább baj, az az, hogy alig érzek bármit ezzel kapcsolatban. Ez dúlt fel. A saját ürességem. Meg az, hogy megijedtem, mi történik. Nem az, hogy... a lányt sajnáltam. Istenem, ez borzalmasan hangzik. Hogy lehetek ilyen? Neki is állok kicsit kerülni barátnőm tekintetét, azt hiszem. Komolyan nem azért érzem kiakadva magam, mert ő szenved? Azért kéne kiakadva lennem. Csak éppen nem tudom mihez kötni ezt. Képes voltam azonnal reagálni és talán a leghelyesebben cselekedni, ám mindebben semmi érzelem nem volt. Mert nem tudom megfogni ezt. Nem tudom, mit él át, és még ha találnék is valamit a saját élményeim közt, amivel közelebb hozhatom magamhoz -márpedig bőven vannak olyan leblokkolásaim, amikkel ez testvér lehetne-, az sem biztosíték, hogy kevésbé lennék üres. Van, amit azonnal mélyen megélek, akár kell, akár nem, és van, amire alig rezdülök, bármilyen kemény és fontos ügy. Hogy miért is vagyok ilyen? Arról elég sok szakírás készült már és Riley is simán megfelelné. Én viszont csak rém furán érzem magam és nem tudom, milyen képet vágjak hozzá, hogy ennyihez értek, hogy ülök itt vele, a kezét fogva, miközben ő olyan törődőn, gondosan, együttérzőn nyugtat meg mindig, akármilyen felfoghatatlan nyomorom van éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Nem érzem magam rosszul és nem aggódom. Látom, hogy azért már kezd jobban lenni, kezd megnyugodni. Tény viszont, hogy átsuhant az agyamon mielőtt hozzáértem volna, hogy vajon megtehetem-e. Hogy nem tetézem-e a bajt. Ám ösztönösen jött. Talán előbb mozdultam már, mint hogy nekiláttam volna parázni ezen. Nem tudom, nem emlékszem. A lényeg, hogy megfordult bennem. Ám eloszlott, amint éreztem, hogy jót teszek vele. Hogy rám nem úgy reagál.
- Nem, nem akadt ki. Csak nem értette, mi történik. Meg persze, gondolom, azt hitte, valami rosszat tett, de megnyugtattam, hogy nem - magyarázom neki, igazából hosszabban, mint egyébként történt. Dehát ott és akkor a tekintetek és mozdulatok beszéltek főleg. Elmosolyodom picit, alátámasztva a részletezésem és vígasztalóan simogatom tovább barátnőm kezét. A velem kapcsolatos kérdésére direkt nem felelek. Ám tartok tőle, hogy mindjárt kell, ezért nyelek egy nagyot, ám szerencsére érkezik közben a másik pincérlány. Felpislogok rá, aztán lesütött szemmel hagyom őket beszélgetni. Kezeimet is hátrébb húzom a lánytól. Nem távolodom el, csak nem simogatom tovább. Fura így, ha közben társaságunk van. Meg már úgy érzem, a nehezén túl van és nem történik szörnyűség, ha elenegedem kicsit.
Mikor elmegy, barátnőmre mosolygok. Viszont ő ezt nem látja. Ruhájával babrál.
- Amikor... amikor megvertek, az egyik legrosszabb az volt, hogy tökre nem tudtam alkalmazni azt, amit az edzéseken tanultam. Pedig annyira klasszul ment mindig és azt hittem, talán valamennyire menni fog ilyen helyzetben is, de... dehát nem. Utána rájöttem, hogy... ez nem így működik. Más gyakorolni és más, ha váratlanul történik valami. Ahhoz sokkal többet kell gyakorolni, hogy reflexszerű legyen - állok neki mégis ecsetelni, amit az imént magamban tartottam. Mert rájöttem közben, jól szokott esni neki, ha saját példával közelítem meg. Talán nem érzi magát tőle olyan egyedül. Békés, csöndes hangon tárom elé mindezt, lágy vonásokkal. Megtörtnek, meghökkentnek továbbra sem tűnök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Mosolyom jelentékenyebbé lesz, ahogy elmondja, tudta, hogy én érek hozzá. Ezek szerint nem is látott akkor? Bár így visszagondolva, tényleg nem úgy festett, mint aki bármit felfogna. Meg hát nem véletlenül kérdezi, mi történt. Most fogom fel lassan, tényleg mennyire nem volt magánál.
- De. Megpróbáltam, csak egyáltalán nem sikerült - felelem a védekezési technikámat illetően, elhúzva kicsit a számat. - Nem. Nem beszéltünk róla, mert... mindegy - vonom össze a szemöldököm és sütöm le a szemem. Megrázom a fejem. Hagyjuk. Nem beszéltünk róla, ennyi. Nem tudok erről többet mondani. Mármint tényleg nem tudok, mert nincs mit, jobban meg nem akarok ezen elgondolkozni. Egyszerűen folytattuk az edzéseket. Bácsikám többször hangsúlyozta, hogy nem muszáj, hogy kihagyhatunk párat, de én szerettem volna.
Nem tudhatom, mik járnak a barátnőm fejében most, ahogy ő sem, az enyémben mik. Látom, hogy feszült még, hogy még mindig csak rendeződik, így nem is kérdezek rá egy-egy arcrándulására, rezdülésére. Nem akarom faggatni. Békén akarom hagyni. Nyugodtan figyelem, aztán szusszanva nézek körbe. A kérdéséről, hogy én hogy vagyok, már el is felejtkeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #noproblemGIF


Oké, hát de én nem is ezért mondtam. Mégse kellett volna mondanom? Mégse hasonlít ez a kettő annyira? Vagy nem azért mondta? Különben érdekes ez, hogy itt nincs gyakorlat. Lehetne pedig szerintem. Simán el tudom képzelni. Dehát én nem vagyok szakember. Lehet, tiszta hülyeség.
- Mondjuk úgyis az a legfontosabb, nem? Mármint, hogy mit éreztél - vonom meg egy kicsit egyik vállam. Nem nyeglén, csak idomulva kérdésem könnyedségéhez. Különben válaszolnia se kell rá. Egyszerűen bedobtam ezt a feltételezést. Ám belegondolva talán tényleg idétlenség. Hiszen fontos a környezet, fontos tudni, mi az, amit főleg rosszul vesz vagy amit épp jobban. - Vagy hát... jó, nem csak az - javítom ki magam, viszont nem folytatom, mert úgy érzem, csak jártatom itt a szám és se eleje, se vége. Nem kell ennyit beszélni.
- De... akkor nem tudsz ilyenkor semmiről? - érdeklődöm meg viszont ezt, homlokráncolva. Tök kiesik neki, ami történik körülütte? Mintha elájulna?
- Hm. Hát... elmehetek, ha nem zavarok - felelek elmerengő vontatottan.
- Dehogy, egyáltalán - rázom a fejem mosolyogva. Nem megterhelő. Simán, semmi gond. Derűs kis kifejezésem halványulni kezd aztán és körbepillantok az étteremben, megfeszülő nyakkal. Leesett, mit mondtam. Leesett, hogy visszatértünk a kérdésre, csak nem vettem észre és óvatlanul feleltem rá. Persze, őszintén. Hiszen máshogy nem tudok. Remek. Inkább nézelődöm még kicsit.