Miután felrobbant a torony
Fél percbe beletellett, mire rájöttem hogy a szomszédos ágyban lévő tőlem kérdezett.
-A l-lábam. - szipogtam. Éreztem ahogy valaki ráül az ágy szélére, és pár másodperc múlva egy nagyon ismerős hang is csatlakozik valószínűleg ahhoz aki odaült az ágy végébe. Amint megpillantottam a tökéletes arcát, elszállt minden rossz kedvem és aggodalmam. Valahogy odaszenvedtem magamat hozzá, és szorosan megöleltem. Már nem sírtam.
-Jól vagyok meg minden, csak nem tudok lábra állni. Fogalmam nincs. - válaszoltam a kérdésbombázásra, ami Leilámtól jött.
Kibontakoztam az ölelésből, és a szomszédhoz intéztem a szavaimat:
-Bocsánat hogy megijedtem tőled! - aztán öleltem tovább Leusomat. Közben el kezdett zenélni egy srác, amitől csak még jobb kedvem lett.