Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem nem vagyok jól, mondjuk ki: rohadt szarul vagyok. Nem vettem észre a jeleket, úgy semmit, és miután jól kibőgtem magam, gondolkodni kezdtem. Na, meg rugdosni a falat. Úgyhogy eléggé fáj a lábam, de ez a fájdalom eltörpül amellett, amit Mária okozott. Eldöntöttem, hogy nem becézem, nem érdemli meg, mégsem tudok rá Máriaként gondolni. Világ életemben Masáztam, vagy bármi más, de kell nekem, hogy dühös legyek rá, mert félek, hogyha nem teszem... megenyhülök. Nem akarok megenyhülni, mert hazudott, vagy csak megcsalt és nem ezt érdemlem. Emellett ott van még az is, hogy nem tudom kiverni a fejemből, ezért, ha tehetem bujkálok előle, ha keres a szemével elfordulok, mint ma órán is. De hagyjuk most őt, nem miatta vagyok itt... ha itt lenne, be se jönnék. Viszont Rizának megígértem magamban, hogy a meccs után meglátogatom, ha már így elintéztem, megkérdezem, hogy hogy van. Úgyhogy próbálom összeszedni a maradék vidámságom az összes rejtett zugból, ahol elraktároztam. A kilincset fogom és nem tudok bemenni, nem megy. Nem tudok bemenni, mert fáj bemenni. Mi van, ha éppen ott van ő és éppen Rizát pátyolgatja? Akkor nem tudok vele beszélni és a szemébe is kell néznem. Nem, nem Rizának gondoltam, ő nem tehet semmiről, ami azt illeti én tehetek arról, hogy itt van. Lassan elengedem a kilincset és leülök a közeli széksorra, ahol várakozni lehet. A két kezembe temetem az arcom és próbálok rájönni, hogy miért vagyok ennyire töketlen, vagy épp azt, hogy miért nem vagyok olyan jó, mint az a másik. Nem érdekel, hogy ki ő, az érdekel, hogy miben jobb nálam. Hiszen mindent megtettem, és nem esett nehezemre Mária barátjának lenni, sőt, élveztem, hogy magam lehetek mellette. Ő másra vágyott és meg is kapta, gondolom. Mit áltatom magam? Megkapta és még csak sírva sem fakadt, amikor elmondta. Kezdem azt érezni, hogy tényleg pofon kellett volna vágnom akkor, amikor egy pillanatra elkapott a hév. De nem, nem vagyok olyan és nőket egyébként sem ütünk, csak szabályos keretek között, a kviddicsben. Áhh, Riza! Nagyot sóhajtok, majd azt a fél könnycseppet - nem lehet több - kitörlöm a szemeimből, és megköszörülöm a torkomat. Bemegyek a mosdóba és megmosom az arcom hideg vízzel, belebámulok a tükörbe. Hát... nem egy vigasztaló látvány, ami visszanéz rám és nem is hasonlít igazán Lóránt Bencére. Mindegy, a könnyeim nem látszanak, ez a lényeg és próbálok pár mosolyra hajazó arckifejezést imitálni. Pff, elfogadható. Még kezet mosok, mert nem szeretném, ha valaki miattam fertőződne meg - anyáék így tanítottak -, és megtörlöm az arcom, meg a két arany terelőkezet. Visszamegyek a folyosóra, majd egy nagy sóhajjal benyitok, azonnal keresni kezdem a levitást. Elsőre nem is igazán látom, bekukkantok mindenhová... de végül meglelem. Éppen ébren van, mert látom, hogy nyitva vannak a szemei, és biztos nem olyan, mint Gandalf, aki nyitott szemekkel őrzi a gömböt. Az biztos, hogy mérföldekkel csinosabb a varázslónál, szóval 1-0 Rizának. Lassan odaballagok, egy félszeg mosolyt varázsolok - nem tudom hogyan, ne is kérdezze senki! - az arcomra és odahúzok egy széket mellé.
- Szia Riza! Nem bánod, ha ideülök? - nézek rá, meg a kötéseire. Ejj, nehéz ám a hajtók élete!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csak be tudtam jönni, megkockáztatva azt, hogy Máriám itt lesz. Nem tudom, hogy pontosan mit csináltam, volna, de nagyrészt biztos vagyok benne, hogy amit rápillantok, már be is teszem az ajtót kívülről és sietős léptekkel távozok. De Merlinnek hála, ez a boszorkány nincs itt, így meglelhetem Rizát és érdeklődhetek a hogyléte felől. Ugyan nem nagyon szoktam ilyet, de tényleg szar volt nézni, ahogy elvitte a gurkó – mióta kezdtem el csúnyán beszélni? Na, mindegy – és már akkor tudatosult benne, hogy eljövök hozzá. Na, de maikor meglát, az a döbbenet az arcán, OMG! Talán már Mária el is újságolta mindenkinek a híres tettét? Gyorsan elmondta mindenkinek, hogy milyen kíméletes volt? Riza az unokatesója, szóval simán pletyizhettek ilyenről. Mindenestre nem azért jöttem továbbra sem, hogy róla gondolkodjak, szóval jó lenne ha kimásznál a fejemből végre, hogy a kilenc baglyunk csipkedjen össze egyszerre. Jajj, azokkal is mi legyen most? Mindegy, mert Riza megengedi, hogy odaüljek mellé, én pedig le is zuttyanok a székre, ami még bele is nyikkan egy picit. Elhúzom a szám, és várok, hogy mikor dől össze alattam, de nem történik meg.
- Bocs – nem tudom miért mondom ezt neki, nem a szék gazdája, ha jól sejtem. Közben látom a jegyzeteit is, hát nem lenne igazi Levitás, ha nem tanulna a gyengélkedőn is, ez mosolyra fakaszt.
Kicsit próbál elbújni előlem, ami nyilvánvalóan nem nagyon megy, mert itt ülök mellette, de valahogy nekem kell lépnem, mégiscsak én jöttem ide. Megköszörülöm a torkom picit, mielőtt valamit ki kéne nyögnöm.
- Hogy vagy? Meddig kell maradnod? Ugye nem haragszol nagyon? – egy kicsit biztos fog, hiszen ki szereti, ha legyalulják, de gondolom nem ártana még megdicsérnem, ha jót akarok magamnak. – Annyira örültem, hogy sikerült visszajönnöd és… - és? Minek örültem még? Hogy nem halt bele? Jó, annak is, de minek tettem oda, hogy és? Szerintem nem is nagyon találkoztam vele a pályán kívül, talán csak egyszer, kétszer váltottunk pár szót, amikor éppen a kárhozat boszorkánya fiújaként díszelegtem mellette. Miért vagyok ilyen? Miért kell őt szapulnom, és miért nem zavar? Annyiféle érzelmet szakasztott fel bennem ez a szakítás, hogy valaki ezt biztosan megirigyelné. Riza nem tehet semmiről Bence, beszélj hozzá, baszki! Ne csak bámuld a vállán lévő kötést aggódva, mintha sosem gyógyulna be.
- Tényleg sajnálom – fogom meg a kezét egy pillanatra, hogy a szemembe nézzen és lássa, komolyan gondolom. Azt nem mondom, hogy most már minden „áldozatomhoz” el fogok menni elnézést kérni, de ez egy különleges alkalom. Jobb, mintha az eremet vagdosnám a sarokban, na, ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ezt még úgyse próbáltam. Ugye belefojtani magam a kis tóba már igen, a kezemmel együtt szétverni a testem, szintén zenész. A jobb kezem azóta is be van kötve, nem vagyok hajlandó, csak mugli módszerekkel gyógyulni. Rájöttem, hogy szeretem ha fáj. Oké, nem jöttem rá, de kell egy kapaszkodó, hogy emlékezzek a dolgokra, és hogy még jobban depresszív lehessek. Hülye vagyok? Nem vitás! Az, hogy keresnék enyhülést? minek!? Inkább kitalálok még több ökörséget, hátha majd valami bekattan, vagy valaki kikattint. A bal kezemben egy kisebb hűtőládát hozok, tele sörökkel. Igazából mindenfélével, a Benzsay-ban vettem, mindet, ami a kezem ügyébe került. Nem kérdezősködtek, csak kérték a pénzt, meg a személyimet. Mondjuk ahhoz vágtam egy pofát, mert már egy öreg mágust sem ismernek fel? Jó, most lettem húsz nemrég, de akkor is, felháborító. Most pedig már a stég felé igyekszem, lazán egyensúlyozva a cuccal, amit vettem. Arra gondoltam, hogy belógatom a lábam a vízbe és addig iszok, amíg be nem ájulok, vagy amíg el nem fogynak a sörök. Jó terv búfelejtésre, nem igaz? Sosem voltam nagy ivó, a srácokkal néha hétvégén lecsúszott egy két üveg vagy pohár ez az, de annyira nem jártam el, hogy Mata Hari legyek, vagy úgy kelljen hazavinni. Mindent el kell kezdeni egyszer. Szeretem a tavat, megnyugtató a látványa, a napokban többször is voltam erre szidni Máriát. Mármint magamban persze, nem vagyok olyan paraszt, meg gyerekes, hogy odamenjek hozzá. Nem is mernék, mert lehet, hogy feladnám ezt a gyűlölködést és akkor már tényleg mi értelme lenne az életemnek? Addig legalább elvagyok vele, amíg nem lesz jobb. De nagyon remélem, hogy hamarabb lesz jobb, mint gondolom, mert ha nem, akkor cudar világ jön. Egyébként a menhelyen is voltam pár napot, a kis cukiságok megnyugtattak, lehet, hogy magamhoz veszek majd egyet. A levitás kérelmemre egyelőre még nem jött válasz, de nagyon izgulok, hogy felejtsék el, ne az jöjjön, hogy akkor holnaptól bizony Lóránt Bence ott a helyed. Az nem tenne jót most nekem.
Szóval a stég. Kibukkanva a fák mögül látom, hogy a Hold milyen szépen csillog a vízen - sidenote: ezt is ilyenkor kell felfedeznem, nem igaz? -, de egy alak van a végén és... táncol? Valamit mozog, ebben biztos vagyok, de hangtalanul el van merülve a gondolataiba, vagy fülhallgatója van, és arra rázza a fenekét. Mármint a zenére. Persze lány, hogy ne legyek annyira szerencsés, de ma valamennyivel jobb kedvem van, mint szokott. Szóval, ha nem ad rá okot, nem leszek morcos vele. Nem öltöztem én sem túl, de leányzón kevesebb ruha van, mint azt én gondoltam, hogy milyen hideg van. Ezek szerint tévedtem. Reccsenő pallón lévő lépteimre biztos fel fog figyelni... ha igen, ha nem, mindjárt mellé érek. A stég vége-közepére teszem le a hűtőládát, kettőnk közé, attól függetlenül, hogy én valószínűleg a másik sarokban leszek, mint ahol ő lesz.
- Helló, leülhetek? Nem akarlak zavarni az izédben... amit csinálsz abban - hát, nem mondom, hogy a legkedvesebb hangnemet sikerült megütnöm, de azért annyira nem lehet fájó, mint, ahogy mostanában szoktam. Felnyitom a ládát és kiveszek belőle egy sört, a sötétben úgysem látszik, hogy milyen. Legyen meglepetés.
- Kérsz? - felé nyújtom az első üveget, az utóbbi 12 napban a legkedvesebb kérdésem volt bárkihez, szóval meg lehet becsülni. Amíg válaszol és magához veszi a sört vagy nem, lerúgom a cipőmet, lerángatom a zoknimat és kiülök a stég szélére.
- Ssssz - kígyóhangutánzó verseny első helyezett, ahogy a lábam belógatom, egészen hűvös a víz, de mégis... jól esik. Lehűti az idegeimet. A lányra pillantok és ha felém néz, talán meglátja benne azt, hogy ide ülhetne a közelbe. Beszélgetnék. Amúgy meg sem néztem magamnak igazán, de olyasmi korú lehet, mint én, ahogy a Holdfény átvillant az arcán. Mindegy is, csak dumálni akarok, mert egyedül érzem magam. Nagyon egyedül. Ha még nincs nálam sör, most magamhoz veszek egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem terveztem semmit, csak tényleg egy kis iszogatást ökör módon, azaz magamban. De ez sem fog összejönni - kezdem azt hinni, hogy összefogtak valakik ellenem, mert akárhányszor elindulok, hogy egyedül legyek... valaki mindig van ott - csak most nem annyira zavar. Nem mondom, hogy nem, de nem annyira, mint máskor. A Hold-sütötte leányzó - a felső testének sziluettje és a hosszú haja elég árulkodó - érdekes táncba kezd, még egy pillanatra mosolyt is csal a meggyötört arcomra. A pillanat varázsa elmúlik, ahogy a lépteimet meghallja, illetve a lépteim által okozott reccsenést - összerezzenve hagyja abba az érdekes előadást. Pedig még elnéztem volna, esküszöm megálltam volna egy tíz perce is akár. De nem lehet mindenben szerencsés, olyan sok mindenben mostanában nem is vagyok, viszont van sör és a köszönés után megkínálom őt, amit el is fogad. Ráadásul nem is akar elküldeni, vagyis arra külön nem reagál, azaz én ezt most igennek veszem, ami a maradásom illeti.
- Igazad lehet - nézek fel rá egy pillanatra, nemtörődöm arccal és folytatom a lábbelim és zoknim levételét. Végül rájövök, hogy nem lenne jó, ha a közelében lennének ezek, így kiteszem a stég szélére őket, nem mintha lenne szaguk, de azért jobb a békesség és az udvariasság. Talán a lányka normális stílusa miatt vagyok udvarias, végre valaki nem azzal kezdni, hogy mi bajom van. Közben bontok magamnak is egy sört és a megállapítása után én is iszok egyet. Az enyém kissé kesernyésebb, mint vártam, de egyáltalán nem rossz, jól esik. A lábam ugyan belóg, de kezd vagy érzékelhetetlenre fagyni, vagy átveszem a víz hőfokát. - Örülök, hogy ízlik - jegyzem meg, mert milyen béna lenne, ha valami rossz ízűt kapott volna egyből, én meg kínálgatom. - Sokfélét vettem, majd jegyezd meg melyik ízlett, és akkor a rosszakat legközelebb kihagyom - nézek rá, a lányra, aki felém mosolyog. Érdekes, lehet így is? De mivel lányból van, nem hagyja csendben az estét és beszélni kezd hozzám. Megköszönném, de nem vagyok olyan állapotba, mint régebben. Akkor már biztos lelkesen ecsetelnék valamit neki és Holdfénytáncot járnánk két perc múlva. Na, most csak kap némi szomorúságot és egy félszeg, bátortalan mosolyt.
- Jó név, hiszen úgy kezdődik, mint az enyém - kihagyok egy pillanatot, majd folytatom. - Bence és igen, láthattál ott. Jövőre leszek ötödéves, ha minden jól megy - vagy öngyilkos, de az megint más dolog. Most nem akarok Máriával foglalkozni, ő egy egész jó fej lánynak tűnik. Nyilván Babettről beszélek. - És miért jöttél a stégre ilyen későn? Nem félsz a prefiktől? Esetleg falulakó vagy? - kíváncsiskodok most már én is, miközben újabb kortyokat tűntetek el az üvegből. A lábammal kicsi játszani kezdek a vízen, szeretem a hűvös érintését. - Ne érts félre, örülök, hogy itt vagy és nem leszel beárulva sem - ez a mosoly már nem sikerül elég természetesre, úgyhogy inkább az üveg mögé rejtem a végét. Nagyot szívok a levegőből, élvezem a természet hangjait. Bárcsak korábban is kijöttem volna ide, a négy év alatt egyszer sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Egy hét, kínzó egy hét telt el azóta, hogy kimondta. Kerülöm őt, amennyire csak tudom, az órákon elültem mellőle, és ha csak tehetem, elkerülöm az egy légtérben való lélegzetvételt is vele. Remélem megérte neki, hogy így láthat - már, ha egyáltalán érdekli -, és ha lát is, látja rajtam, mennyire jó ötlet volt ezt így elintézni. Lassan már úgy érzem, hogy nem is a szakítás fáj, hanem a módja. Akkor megértettem a problémáját, viszont a mód kegyetlen volt, igen, nem tudom ezt másképpen jellemezni. Pedig ha mást nem, ezt nem érdemeltem meg, ebben biztos vagyok. Megdöbbenek minden egyes pillanatban, hogy ezt így intézte pont ő, aki a legvidámabb és legszeleburdibb embernek ismertem. Mégis ő volt, nem tudom, hogy ez ki, vagy mi hozta ki belőle, de az biztos, hogy ő igazán megváltozott, ha ezt meg merte lépni. De legalább egy életre megtanultam, hogy a legártalmatlanabbnak tűnő lányból is ki lehet hozni a gonoszt. Mert ez a tett, eléggé az volt. Ilyen gondolatokkal tartok a tavacska felé, persze este, mert itt legalább nincsenek prefektusok sem. Ráadásul velük sem azért nem aarok találkozni, mert megbüntethetnek, hanem mert rá emlékeztetnek, vagy éppenséggel kedvelem őt. Dana, Karola, Márk, Nóra, Sára, Petya. Pont elég, hogy ne kérdezősködjenek, Petyát nem szeretném egyáltalán nem lelombozni semmivel, ő nagyon jó kölyök, csípem a vidámságát. Szóval inkább itt szenvedek a faluban, ahol kicsi az esély, hogy rajta kapjanak, és simán be tudom hazudni, hogy a Tündérmanó utcában lakom, ha annyira érdekel valakit. Ma éppen a rezignált arcom mutatom, a nemtörődömet, ha éppen bevillanak a szemei, inkább elhessegetem, akkor is, ha a szívem szorul össze egy pillanatra. Olyna kilátástalannak érzem az egészet, hiszen egy tündérmesekönyben voltam, de egy rossz gyerek kiszakított belőle és nyelvnyújtba a "bibibi"-zik felém, hogy úgysem fogok soha többé viszakerülni,. majd rajzolnak oda mást. Most meg mi van? Semmi, a büdös nagy semmi, néha már a lányokra sem nézek rá, mert valami biztosan rá emlékeztet és akkor rohanhatok ki a mosdóba sírni, összekupordva az egyik sarokban. Biztosan azt hiszik, hogy hasmenést kaptam el, néhányan furcsán néznek rám, de vannak olyanok is, akik elkerülnek. Gondolom, olyankor dühösebb az arcom, amit tőlem nem szokhattak meg. Először leülök egy padra, és ahogy megtámaszkodom felszisszenek, mert elfelejtettem, hogy a kötés még mindig rajta van a jobb kezem. Felhúzva vizsgálom egy kicsit, de továbbra sem bánom, hogy nem hagytam meggyógyítani. Minden sebnek fájnia kell, amit miatta szerzek. Majd begyógyul valamikor. Nézem a sietős, vagy éppen andalgó, esetleg tébláboló embereket, akik elhaladnak mellettem, de valahogy senkire sincs semmilyen megjegyzésem magamban. Mintha egy szürkévé fagyott viágban, szürke testek mozognának, én pedig a saját szigetemről nézek rájuk, de nem értem őket. Miért mennek arra, és legfőképp minek? Úgysincs értelme semminek sem. Felpattanok, újra kitörlöm a szememben felgyűlt könnyeket - komolyan nem tudom, hogy hogy nem száradt még ki a szemem - és csak úgy megindulok. A lábamra bízom magam, hogy vigyen valamerre, mert az eszem és az agyam helyén üresség van. Egy kisebb mólószerűséghez visz végül, amit félig-meddig benőtt már a természet, de a vége belelóg a vízbe és néhány deszka is hiányzik belőle. Kimegyek a végére, de nem sok mindent látok, a Hold ma nem kegyes hozzám, elbújik ő is, nem akarja látni a szenvedő képemet. Talán... milyen jó lenne, ha most lépnék még kettőt, csak úgy, ahogy vagyok, zsebrevágot kezekkel, meggörnyedt háttal. Véget érhet a szenvedésem, senkinek sem kell hallgatnia a sirámaimat, Karola is megnyugodhat, hogy nem kell aggódnia értem. Ő talált meg először, hiába akartam elbújni és egyszer - ha ma túlélem véletlenül - majd megköszönöm neki, hogy ott volt. Már csak két lépés és elnyelhet a víz, már csak egy...
Hirtelen rezzenek össze a nevem hallatán, úgy látszik még azopk sem kíméletesek velem, akik keresnek. A hang ismerős, de furcsa, tele van féltéssel és mintha meg lenne viselve, akár egy koncert után, mintha elfáradt volna. Viszont így elmarad az utolsó lépés, lábam tétován talál vissza a biztos talajra. Egy kis fény vetül a vízbe, felrajzolva az alakomat, azt akinek most bele kell lépnie a helyére. A nevemre már nem reagálok, valahogy annyit hallottam már mostanában, hogy elég volt belőle, úgysem fog számítani. Viszont egy név mnégis visszaránt a teljes valóságba. Emma. A húgom, akivel annyit veszekedek, vagy szívjuk egymás vérét a legtöbb esetben. De ma kétségbe van esve, miattam. "Kérlek" szívbemarkoló a szó, érzem, hogy komolyan aggódik miattam, és most tudom, hogy jól teszi. Nem sok híjja volt, hogy többet ne kelljen mondania a nevem, legalábbis, úgy gondolom, hogy megtettem volna. Talán nem lettem volna olyan bátor, de ezt most nem fogjuk megtudni. Lassan fordulok felé, a pálcájának fénye hunyorgásra kényszerít, az arcom komor, megfáradt oldalát mutatja a húgom felé.
- Mit... - hangom erőtlen, fakó, mintha kifogytak volna a szavak, léetapadtak a torkomra és nem lehet őket onnan kiréngatni sem. Köhintek egyet, majd megpróbálom még egyszer. - Mit akarsz, Regina? - nagyon ritkán, csak ha igazán kihúzza a gyufát szoktam Reginázni. Most inkább a "hagyjál lógva és húzz innen" verziója miatt hívom így őt. Igazán szeretem Emmát, valódi tetsvéri szeretettel, de sosem mutatom ki igazán, csak egy két pillanatra fordítom felé a szívem, amikor igazán szüksége van erre. Inkább húzzuk egymás agyát, és kikészítjük egymást, testvéri szeretetből. Csak bámulom őt, miután megszokom a fényt és nem tudok megszólalni. Nem akarom, hogy a fájdalmam tönkretegye őt is, úgyhogy úgy döntök, hogy elküldöm őt innen.
- Menj el, semmi bajom - hazudok, a szavak éles kövekként záporoznak felé, miközben nem látom, de a testtartásom nem erről árulkodok, az arcomat meg hagyjuk. Örgedtem vagy két évet biztos azóta. Nézem őt, várom, hogy mozduljon valamerre, nem tudom, hogy fog-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ó, szóval ismer, remek. Legalábbis a nevemet, persze Mária drága biztosan sokat áradozott rólam, vagy Karola, vagy éppen Márkó. Jó, ő biztos nem, mivel néha azt sem értem, hjogy én mit kérdezek tőle, és arra miért nem válaszol úgy, ahogy én képzelem. Mindegy, Márk nekem fura, szóval... Kicsit beszűkülünk a mondandónkkal, én nem annyira vagyok beszédes, ő meg nem akar, vagy tudja franc, szerintem ő is csak egy kis magányra vágyott, amikor ide jött. Kicsit zavar is, hogy megzavarhattam, de az ajándék ital remélhetőleg megnyhíti majd. Végül mégis én kérdezek, és kicsit megsajnálom, hogy magyarázkodni kezd. nekem ugyan nem kell megfelelni, nem vagyok prefi, sem árulkodós.
- Ó, szülinap! Kinek volt? - pillantok fel rá érdeklődően, még ha valójában nem is annyira érdekel, de a belémnevelt udvariasságtól úgy tűnik nem tudok megszabadulni. A kesernyés íz megint felidézi a keserűs csókot, azt hiszem váltanom kell, még ha egyébként jó is lenne alapvetően. Gyorsan kiiszom a végét nagyjából, felé emelem az üveget "nincs mit" jelzésként arra, hogy nem árulom el, és az utolsó cseppet is eltüntetem belőle. Kinyúlok egy újabb üvegért, megnézem a címkét, valamilyen barna sör lesz. A pálcám előhúzom és kipattintom vele egy halk Alohomorával a kupakját. Sokan nem tudják, hogy ez is zár, és az Alohomora erre is jó. Akupak lerepül a pálcámat pedig letszem a stégre, halkan elindul egy irányba, de csak párat forog és megáll. Kérédésre követem a mutatott irányt és a Hold tényleg szépre festi az estét, és fénye beragyogja a környéket. A válasz viszont nehezebben érkezik, jónéhány másodpercnek el kell tellnie, mire valami épkézlábat összkaparok úgy, hogy ne sírjam el magam előtte is.
- Úgy döntött, hogy - megállok egy picit, Babett szemibe nézve, arcomon megremeg egy izom, és biztosan megint szomorkásabb arcot vághatok, de már nem érdekel, hogy ki mit mond rá. - ...ne folytassuk tovább - tárom szét egy picit a kezeimet, még egy kicsit vállat is vonok, de csak nézema törökülésben lévő lánykát, akire most rázúdul az, hogy engem biztosan sajnálni kell. Alapvető reakció, fordított esetben én biztosan így tennék. Dehát nem vagyunk egyformák. - Szóval lejöttem egy picit felejteni, vagy ilyesmi. De nem bánom, hogy van társaságom most már, szóval mielőtt megkérdeznéd... Maradj, kérlek - elmosolyodom, kicsit szomorkásra sikerül, de hát ez van, most minek hazudjak neki is és magamnak is? - A Hold viszont tényleg gyöyörű és képzeld, épp azon gondolkodtam, hogy kár, hogy nem jöttem ki ide a négy év alatt. Pedig ez jó kis hely - nézem a Holdat, simogatom a talpammal a vizet, majd visszaengedem a lábamat. - Ja, és ha kérsz még, ne fogd vissza magad, főleg ma ne. Ha már ilyen jeles ünnep van - elmosolyodok halvánnak, majd visszahúzpom a lábaim. - Nem volt valami jó ötlet, mégsem - kuncogok fel, majd iszom a következő kortyot. Ez most elég édes, furán is hat az előző után. Érzem, hogy az alkohol kezd hatni, de nem nagyon csinál még semmit, csak a hullámok nem úgy mozognak minden esetben, ahogy megszoktam. Semmi komoly még, de tudom, hogy nem kel sok és feloldódjak teljesen. Remélem valami jobb formámat mutatom és nem üldözöm el kéretlen-újdonsült társaságom. A kéretlent cseréljük le váratlanra, az jobban fedi a valóságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ó, hát akkor Boldog Születésnapot! - mégis sikerül kisajtolnom egy egészen kedves és biztató mosolyt, és őszinte is lett, meg is lepődök rajta belül. Odanyújtom az üveg nyakát és ha ő is szeretné koccintunk az egészségére, de az első üveg viszonylag gyorsan elfogy. Jól esik nagyon, nem gondoltam volna, hogy ilyen környezetben is ki tud teljesedni az ivászat, vagy a búfelejtés. Remélem tényleg egy kicsit bekábít és akkor jobban tudok figyelni a születésnaposra. Újabb apró vigyor szökik fel a szám szélére, amikor tetszik aneki, hogy bvarázslattal nyitom az üveget fel. Hát igen, volt egyszer egy olyan nap, hogy mindenféle zárat, vagy zárszerkezetet, vagy annak látszót próbálgattam alohomorával. Meglepő mik jöttek ki. Például amikor a dunsztosüvegről lerobban a tetetje... nos, az nem túl jó megoldás, de hasznos és működőképes. Pedig azt vártam, hogy letekeredik, de a bűbáj nem szarozik sokat, a legegyszerűbb módot választja.
- Majd próbáld ki te is - kacsintok, aztán elmerülök a gondolataimban. Mindketten lecsendesedünk egy rövid időre, de ha már összehozott minket a jósors, ismerkedjünk tovább. Szeretem a természetességet, és ez a lány pont ilyen, allűrök nélkül. Vagy csak meg van hatódva a mai napjától, vagy nem tudom. De most már legalább értem a táncot, így visszagondolva elég muris és jó ötlet.
- Nehéz volt? Nekem most valamiért simább volt, mert legalább másra koncenrtálhattam. De tényleg ilyen fényes fákjaként sosem muzsikáltam még - imádom, ahogy mászni kezd, remélem nem hatotta meg az első sör ennyire, mert akkor nem fog kapni harmadikat.
- Ha én mondom - mosolygok rá, miközben még arra is megkér, hogy bontsam ki neki. Hát legyen. A pálcám a kezembe veszem ismét és rámutatok az eltávolitandó kupakra. - Alohomo....ööhhkm - a büffentés természetes és szégyenletes gyorsasággal csap ki belőlem, előjelzés nélkül. Úgy levrösösdök egy pilnata alatt,amilyengyorsan a szám elé kapom a kezem. Ránézek egyre kerekedő szemekkel, az ajkaim pedig széles mosolyra húzódnak, majd nem bírom tovább és elnevetem magam. - Ne haragudj, ez rohadt ciki - szégyenteljesen vigyorgok, hogy bocsásson meg, ne tartson egy bunkó állatnak. Nagy levegőt veszek és kinyitom végre neki a sört. - Alohomora - behunyva szemem sóhajtok egy újabbat, de mosolyogok megint, picit a pír is visszahúzódik az arcomról, ahogy végre sikerül a mutatvány.
- Igen erre van tervezve a hely, úgy érzem. Gondolkodni, de csak éjjel, amikor minden ilyen csendes - bólogatok, és kezdek feloldódni. Nem nagyon jut eszembe most éppen Masa sem, sőt, mint látszik nem zavar,hogy nem Máriázom. Amúgy sincs sok értelme, de mindegy. - Amúgy ismered Danát? Dana Strawberryt, a Navinéből. Egy csomószor megszegtük már a szabályokat... egyszer kékre festettük a Navinéseket, mert aki bement úszni a medencéjükbe, egy hétig kék lett a bájítalétól, amit beleöntöttünk. Voltak akik úgy kviddicseztek a meccsen - nevetek végre kicsit felszabadultabban. Jó, hogy feljön az emlék, végre kicsit oldódok. - De nem mondtam semmit és te sem tudsz róla. Egyébként is már elévült - vigyorgok felé, és nem mondom tovább, pedig lenne még mit elmondani. Gondolom nem hitte rólam, hogy ilyenekben is benne vagyok, de szerintem Dana bárkit képes rávenni a dolgokra. Jó, mondjuk a legutóbbi kviddicspályás muriságunk, annyira nem esett jól, ott egy kicsit besértődtem, mint "baráti státuszban lévő személy". Azóta nem jutott eszembe ez, de jókat nevettem rajta. Baráti STÁTUSZ. Behalok ennek a csajnak. És ő a legjobb barátom, mi lenne ha csak sima barát lenne!?
- Igen, kénytelen voltam - kuncogok, majd elkezdek közelebb araszolni hozzá. - Nem baj ha közelebb jövök? Nem hallak jól - folytatom a nevetgélést, fel is emelem a fejem az ég felé, ahogy beugrik valami erről. - Például ez a tó is hal-lak, érted? - felnevetek a rossz szóviccen, majd megingatom a fejem és iszom egyet. Aztán még röhhentek párat mosolyogva, és visszonyom a lába a vízbe. - Most már csakazért is - vponok vállat, és kuncogni kezdek, majd azonnal olyan pofát vágok, amiből lehet tudni: hideg a víz megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hölgyeim és Uraim! Az Alohomora mestere bemutatkozott! Persze, miért ne most? Miért nem csak úgy és miért nincs előjele? Új ismerettség, hát szépen bemutatkoztál Bence. Kár, hogy a világomról nem tudok és még én is röhögök ezen, de szerencsére ő is, így nem annyira égő. Jót mosolygok és vihorászok az egészen, úgy tűnik nem bírom jobban a sört, mint eddig és csak a jókedvem fokozódik tőle. Hát ez egy rohadt jó ötlet volt, és még csak most kezdtünk bele. Azért remélem nem szédülünk bele a végén a vízbe józanításként. Már végig is fut rajtam a hideg, ahogy elgondolom, de egyébként csak visszamosolygok rá és próbálom ütni a témákat, amíg meleg. Danát ismeri, ez szuper, hát ha még úgy ismerné, mint én. Meg lenne lepődve milyen energia van benne.
- Igen, igen ő az! Ha nagyon unatkoznál keresd meg, és mire felocsúdsz olyan helyzetbe rángat bele, amit nem akartál, viszont irtó izgi, vagy vicces - rázom meg a fejem, egy másik emlékre a Bibircsókos Banyásra gondolva. Az, hogy feladtuk postán Vegasba, életünk legnagyobb tette volt, pár hét pletykák nélkül és károgó banya nélkül. Milyen rég volt, te jó Merlin, de milyen jó volt! És nem kaptak el minket, az volt a legjobb benne.
- Ó, a söreskü nagyon erős, vigyázz - nevetek továbbra is vele, hát nem jó fej ez a lány is? Csak aztán meg ne bánjam megint, hogy jó fejnek tartok valakit, aki végül kidob, mint egy koszos zsebkendőt. Ahh, minek kell nekem mindig visszagondolnom erre? Inkább iszom! Így is teszek és megkérdezem, hogy nem lenne baj, ha közelebb húzódnék hozzá. Azt kihagytam, hogy a ládához is tulajdonképpen, de nem ez a fő cél, csak jó fej Babett és én meg ilyen vagyok. Nem szeretem a távolságot, ez meg is látszik az elmúlt 12 nap eseményit figyelembe véve. De látom, hogy frusztrált emiatt, és miközben visszateszem a lábaimat egy gyenge szóviccet tolok be, amire azért felnevet és szemet forgat. Ez az! Kár, hogy kérdez is, amire az én arcomról úgy fagy le a mosoly, ahogy a vízben a lábam, amikor az előbb betettem. A szívem meghasad egy pillanatra, de az alkohol szépen lassan befoltozza. Egy kicsit - tényleg nem többet 4-5 másodpercnél - elhallgatok, majd a komor arcvonásaimat rendezem.
- Hát ha tőle is, már többet nem fogok. Szakított velem - most jövök rá, hogy kellett ez a 12 nap és másfél sör, hogy ne sírva ordítva gondoljak a szakításra. De amúgy, ahogy eszembe juttatta Babett kicsit nagyon megállt bennem az ütő, mégis, valahogy most más az egész. Lehet, hogy holnap megint szar lesz, de nem tudok Babettre haragudni, hogy Mária - na megint - nem terjeszti és ő ezt nem tudja. - Többek között ezért jöttem ki, egy kicsit felejteni. Vagy inkább nagyon? - szomorkás mosollyal nézek fel rá, nincs harag a szememben és ha lenne sem őrá irányulna. Hátradőlök én is, megtámaszkodom a könyökömön, és nézem hol a vizet, hol őt, miközben Zipphzar Mária Stella keserű csókját érzem az ajkamon. Erre inni kell, hogy elmossa az emléket.
- Na, de a hal-lak már saját - vigyorodom el nem is olyan nehezen már, mint gondoltam. Ekkor, nagyjából egy méterre előttünk, egy nagyobb hal ugrik ki a vízből és csobban vissza, beterítve minket. Azonnal kihúzom a lábamat és riadtan nézek Babettra. - Láttad? Valószínűleg neki sem tetszett - hangosan nevetni röhögni kezdek, még a könnyem is folyik, a vízen visszhangzik a nevetésem. Persze a feszültség, ami őmiatta - na vajon ki lehet? - kijön belőlem, az is sírva fakaszt, de jól leplezi most a nevetésem. Kitörlöm a könnyeket a szemeimből, és Babettre nézek. - Azért ez most meglepett - közlöm vele a tényeket, ami gondolom nem volt nem feltűnő. Most megnézem magamnak, hogy ő mennyit kapott a vízből, és majd megpróbálom kiengesztelni a rossz szóvicc miatti vízkár miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Danáról bármennyit tudnék mesélni, mert az a lány egy olyan csoda, hogy... hát nem tudom ki okozta a balhét a Naviban, de le merném fogadni, hogy köze van hozzá. Valójában csalódott lennék, ha nem lenne benne valamennyire a keze, mert tőle kitelik, hogy kicsit túltolja a hülyeséget. Jó, ez már kicsit túlzás is, hogy nem lehet varázsolni, de... ha ő volt, minden tiszteletem az övé lesz, főleg, ha nem rúgják ki. Közben Babett lelkesen előadja, hogy milyen hülyeség lenne úgy odamennie Danához, hogy nem ismeri. Felnyerítek - jáj, mi van velem? - az ilyen találkozásra, és miközben a sörösüveggel felé mutogatok, azért hagyok egy kis kétséget benne.
- Meglepődnél, de játszana veled - kuncogok immár halkabban és visszahúzom a kezem egy kortynyira, mielőtt el kell oszlatnom valamit benne. - És nem vagy se unalmas, se mag... ööö... azt nem tudom - állok meg egy pillantra. - De most itt vagyok, úgyhogy az sem - emelem koccintásra ismét az üveget, egészen vidor képet vágva, na meg sugárzom, hogy mennyire jól érzem magam, hogy ő itt van éppen. De tényleg, nem tudom mi lett volna, ha egyedül rostokolok itt, meg iszogatok, hát ilyen vidám biztos nem lennék. Elképzelhető, hgy Babettel ezentúl rendszeresen ide fogok jönni sörözgetni, miközben bemutatom majd neki a barátaimat. Ijj, de jó kis ötlet! Csak el ne felejtsem, hihihi!
Ez a mai este bár a víz mellett van, nem gondoltam, hogy lesznek benne hullámhegyek és hullámvölgyek. Ami azt illetti a hullámhegyekről nem is gondolkodtam, ez mind Babu - te jó Merlin, már becézgetem, de nem bánom - érdeme. Meg a söré, de hiszem, hogy ő teszi ki a nagyobb százalékot. Csak kár, hogy említette azt a boszit, aki miatt most itt vagyok. Bocsáss meg világ és főleg te Babett, hogy ezt jelenleg nem tudom nem kimutatni, szóval eléggé elkámpicsorít és visszazuhanok a valóságba. De legalább magasabbról és nem olyan mélyre, az már valami! Persze elnézést kér, ahogy illik, de mégis látom, hogy szégyenkezik emiatt.
- Nem tudhattad, én meg nem nagyon akartam ezzel elrontani az estét. Szóval nincs harag ám, Babett, komolyan - akaratlanul is elmosolyodom, és felé fordulok testtel is, már amennyire a vízbe lógatott lábam engedi. A helyzetet a szóviccem hatására érkező - én ebben hiszek! - hal oldja fel, aki beterít minket, én pedig azonnal kifejezem egyetértésem azzal, hogy rossz vicc a Hal-lak. Pedig ez már olyan rossz, hogy jó, na mindegy. Ránézek a csuromvizessé vált lányra és a nevetésem csak fokozza, lehet, hogy többet kapott, mint én, a látványból ítélve.
- Háhááá, ez jól elkapott, pedig te a hallal voltál - kacagok, miközben ő még kicsit dühöng, majd látja, hogy jobb az egészen nevetni és megteszi a kedvemért, vagy mindkettőnkéért. Közben veszem észre, hogy elindul a sörösüveg a víz felé, ami hiányzik a kezéből. Már azon gondolkodom, hogy hogyan érjem el, mikor bemutat halnak indulattal megspékelve. Persze tudom, hogy nem igazi düh, csak az alkalom szüli, de megint nevetni kezdek. - Most jól megmondtad neki! - fogom a hasam és végre nem azért fáj, mert történt ami történt, hanem a nevetéstől, miközben ő ledobja a kabátját. - Kiindulva az alohomáróból, nem biztos, hogy szentnéd, hogy végrehajtsam - válaszolok úgy, ahogy sikerül, de akkor meglátom, hogy a sörösüveg vészesen közelít már a stég széle felé. Beindulnak a kviddicses ösztönök és keverednek a hülyeséggel, amit az elfogyasztott ital okoz, úgyhogy nagy lendülettel megindulok, hogy megmentsem a talán üres sörösüveget. A probléma ott kezdődik, hogy a jobb lábam ahogy felemelem, a cipőm eleje szépen beleakad Babett cipőfüzőjének "nyuszifülébe" és mindketten felbukunk benne, mivel kihúzom a lábát hacsak nem csinál valamit. Viszont nem tévesztem el a célt és ahogy zuhanok háttal, kinyújtom a kezem a fejem fölé és a mutató és középső ujjammal elkapom az üveg nyakát, attól függetlenül, hogy Babett rám, vagy másfelé esik. Kicsit beverem a fejem és megütöm a hátam is, fájdalmas fintor reppen az arcomra azonnal, de korrigálom gyorsan egy nevetéssel. - Megvan Babett, sikerült - nevetek, majd megmutatom neki amennyire csak tudom a mentésem tárgyát és reménykedem benne, hogy volt értelme legalább kicsit fáradoznom. Az megint más kérdés, hogy a saját üvegemet nem érzem a kezemben és fogalmam sincs, hogy mikor tűnt el belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kérdezek egy csomó mindent, ezzel is elterelem a figyelmem egy darabig. De nem válaszol egyből rá, csak maga előtt babrálja a jegyzeteit, mintha azok olyan fontosak lennének. Láttam, hogy megrezzent a székre, talán tudja, hogy ő meg én már nem vagyunk... nem vagyunk... nem vagyunk. Mire mélyebbre kerülnék a rossz a gondolatokra válaszol. Köszi, megmentettél egy pár percre!
- Igen, tudom, csak megígértem magamnak, hogy meglátogatlak. Nem tudom miért, nem szoktam ilyet csinálni - vonok vállat, mert ez tökre igaz, de akkor ott úgy éreztem, hogy nem ártana. Amúgy is tudom, hogy Riza Mária unokatestvére, lehet, hogy ez is benne volt, vagy csak az, hogy olyan kivégzésesnek tűnt az egész, és még nekem is rosszul esett. Jó, mondjuk nem fájt, de na... örülök, hogy nincs már akkora baj.
- Nem éreztem bunkónak, semmi gond - pedig annak éreztem, de most ő a "beteg", szóval jól esik, hogy elnézést kér, amiért egy kicsit belemart a lelkembe. Aztán persze észreveszi, hogy én sem vagyok a toppon, hát persze. Úgy nézhetek ki, mint akit egy hete nyúznak, aztán visszarakják rá a bőrét, hogy megint nyúzhassák. Az meglep viszont, hogy mégsem tudja, hogy mi történt köztünk, mert nem hiszem, hogy olyan kegyetlen lány lenne, hogy ezzel szórakozik. Persze lányoknál tévedtem már ilyenben...
- Kicsit fáradt vagyok mostanában - hazudom, és kerül a tekintetét is. - Vizsgák, meg ilyesmi - elakad a hangom, mert kezd a fájdalom olyan mértéket ölteni, amit nem biztos, hogy pont Rizára szeretnék zúdítani. Sóhajtok egyet, és megnézem magamnak a jegyzeteit, de nem állnak össze képpé. Hát persze, bekönnyeztem megint, szóval elfordulok és zsepit veszek elő, kifújom az orrom, csak közben cselesen leszedem a könnyeket is úgy, hogy ne lássa. Nem tudom látta-e, de ennyit tudtam tenni.
- Mit tanulsz? - fordulok vissza, miután zsebre vágom a zsepit. Nem érdekel különösebben, csak még egy kicsit beszélgetek, aztán megyek. - És mikor akarnak kiengedni? Bár még van kötésed - nézegetem, de semmit sem segít az egész kitalálásában. Mindegy, még pár kérdés, aztán megyek, szerintem. Mondjuk hozhattam volna egy kis csokit is, vagy valamit... de most nem jutott eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egyre jobb ez az egész, nem gondoltam volna, hogy jó lehet ebben az állapotomban egy idegennel, főleg egy lánnyal beszélgetni. De mégis, ahogy beszélgetünk és fogynak a finom és kevésbé finom sörök, kezd kimenni belőlem a feszültség. Talán nem fog az összes, de sokkal kevésbé vagyok már befeszülve és ezért Babett is bőven felelős. „Jó, hogy itt vagy.” Megmelengeti a szívem egy pillanatra ez a mondat, mert korábban is hallottam már ezt, és tudom, hogy most talán Babett az egyetlen, aki jelen pillanatban ezt szívből mondja. Furcsán pendülve koccan a két üveg, mosolyogva húzom meg. Aztán a pillanat picit elromlik Máriára való gondolás közben, de tudom, hogy semmi rosszindulat nincs Babuban, egyszerűen csak nem tudta, hogy a „sztár-álompár” mégis szakított. Nem véletlenül vagyok itt, messzi az iskolától, hogy amikor kitudódott már, és persze vagy sajnáltak, vagy hitetlenkedve kérdezgettek. Nos, ez az, amire igazán nincs szükségem, inkább így, hogy valaki nem tudta, de nem firtatja, hanem sajnálja és… ennyi. Ez pont elég, ebben benn van minden, amit kapni szeretnék, egy apró sajnálat értem, nem pedig a kapcsolat miatt. Mondjuk lehet, hogy ez már a sör miatt is van, de szerintem ez nagyon igaz, így gyorsan meg is erősítem benne, hogy nincs baj, hogy így sikerült megtudnia. A hal, az az átkozott, viszont újra mosolyra késztet és vízzel permetez minket. Én főleg az alsó részemre kapok belőle, őt viszont úgy néz ki nem kímélte. Ez persze azonnal felállásra kényszerít minket, a guruló sörösüveg pedig cselekedetre engem. Nos, ezt nevezik a hal utólagos bosszújának, de háháááá, meg van az üveg és Babett is, legalábbis ő rajtam landol. A szemeit követem, szinte összekapcsolódunk, de én még mindig mosolygok. A pillanat elmúlik, én eddig érzem, hogy a füleim melegedni kezdenek, az arcomon finom lángrózsa gyúl. Hát jó, azt hiszem, hogy ez természetes dolog, amikor egy csinos lány rám esik. Nem igazán volt még ilyen és akkor is érzem, ahogy rajtam volt, a testének „lenyomata” halványan dereng még érzetként rajtam. Szép lassan el is tűnik, mire Babett már kérdez is. Ekkor kezdek csak el felállni, rázkódva a nevetéstől, elég zavartan, de mégis túllendülve ezen a dolgon. Visszaállok az eredeti állapotra, még az elesés előttire, mégis valami mosoly bujkál az agyamban ezzel kapcsolatban, de el kell hessegetnem. Én most itt szenvedek és kész! Barátkozom, sörözöm és búfelejtek! Akkor is, ha Babett cuki és remélem, még találkozunk. Úgy tűnik, hogy mostanában egészen cuki, vagy „Kayla” lányokkal veszem körül magam.
- Most miért? Lehet ez volt a legdrágább, Babu! – nevetek fel újra, észre sem véve, hogy becézgetem, de olyan hangsúllyal, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ami azt illeti, elég könnyű volt összehangolódnunk. Odanyújtja a kabátját, én pedig automatikusan veszem el tőle, egy nagyot sóhajtva.
- Oké, de előbb – levetem a kabátom, ami szerintem nem ázott át, és odanyújtom neki. – Vedd fel ezt légyszi, végül is én okoztam – vigyorgok, és pillantásom egy újabb sörre téved. Tudom, hogy most nem szabad innom, mégis, már nagyon szomjas vagyok. Letérdelek Babett mellé, és kiterítem magam elé a kabátját. – Biztos? – nézek rá még egyszer egy megerősítésért, és próbálom a vigyoromat komollyá varázsolni. – Lepereksz – sütöm el a bűbájt, ami apró fejfájást és a kabát felreppenését okozza, de most résen vagyok és elkapom. Elhúzva a számat nézek a lányra, de összeszedem magam. – Leszerex! – újabb elhibázott mozzanat, de most már röhögve nézem a kis lyukat a kabáton, és erősen magamhoz ölelem azt, majd Babett felé fordulok. – Kérlek ne, ezt még meg lehet menteni, de kérlek nee többet – mondom mosolyogva, majd kitörölve a szememből a nevetésem könnyeit. – Addig odaadom a kabátom, hogy ne fázz. De most innom kell még, ugye kérsz? – veszek két sört és előhalászom a nyitót is most már, nem merek varázsolni egyelőre. Odaülök mellé, iszom pár kortyot a kinyitásuk után, majd lefekszek a stégre és bámulom a csillagokat.
- Szerinted most, hogy felnőtt vagy, változik valami? – gőzöm sincs, ezt miért kérdezem. Én már felnőtt vagyok két éve elvileg, de semmi pozitívumát nem érzékelem ennek. – Többet lehet sörözni? – nevetgélek egy kicsit, majd újabb kérdéssel bombázom. – Ismered a csillagokat? Én elég béna vagyok bennünk – pillantok felé, és érzem, hogy már nem pirulok. Nem tudom mikor tűnt el, de most jó itt lenni Babettel, aki nem ismer és mindenféle előítélet nélkül kérdezhet és kérdezhetek. Remélem, nem fázik meg azért, basszus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nekem senki se mondja még egyszer, hogy elbújni nem jó a gondok elől. Dehogynem! Sokkal jobb, mintha látnám őt bármilyen órán is, emiatt van pár igazolatlan órám is, amikor már nem bírtam, hogy még egy órán át meglássam őt bármilyen szinten is, vagy halljam a hangját, ha szólítják egy feleletre, vagy csak a körzetem felé pillantson. Rohadtul fáj, hogy nem érhetek többet hozzá, nem hallhatom a csodás nevetését, a bolondos ötleteit, mint legutóbb a meccsen is. Jó, azt ketten eszeltük ki, és kaptam is a megjegyzéseket meccs után. De mivel nyertünk, nagy bánat nem lett belőle, csak a szokásos „de hülyék vagytok”. Mindez egy napig boldogított is, aztán… Azóta nem találom magam, menekülök, szétverem a kezem, sörözök, és bujkálok. Aztán már sokkal rosszabb hangulatomban éppen beugornék a tóba, mert miért is ne? Mivel jobb, vagy rosszabb, ha fáj a folyamatos lét, mint az, hogy többé nem vagyok? De mégis, az életösztön segít, na meg a testvérem, akire nem is nagyon gondoltam, hogy beszélnem kellene vele. Amúgy sem volt oda érte igazán, a kapcsolatunkat ekézgette testvéri szeretetből. Még olyat is mondott egyszer, hogy ha nem lenne Mária, sokkal értelmesebb lennék, meg jobb fej. Szerintem akkor mérges volt, és amúgy sem emlékezne rá, mert tuti elfelejtette. Ez elég idegesítő amúgy Emmában, hogy számomra fontos dolgok nagy százaléka kiesik a fejéből, vagy csak ráfogja. De most itt van, Merlin tudja, hogy hogyan talált meg, de nem engedi, hogy hülyeséget csináljak. Oké, megmentettél, elmehetsz, nem fogok a tóba ugrani már Miatta. Mégsem tudom elküldeni – ezek a nők megőrjítenek amúgy, hogy sosem azt csinálják, amit én szeretnék, vagy kérek, ahogy Karola sem, most Emma sem -, inkább csak közelít, majd átölel. Állok ott előtte, mint egy darab fa, és érzem, ahogy óvatosan átölel, ahogy belém akar bújni, mégsem meri. Nem mer semmit tenni, pedig ő igazán bármit megtehetne.
- Emma – suttogom, majd megvárom, amíg a szemeimbe néz. – Mit csináljak? – a könnyeim megerednek újra, lefolynak az arcomon, összegyűlik a könny nyakamban, és a hajában, ahogy visszaölelek. Nem érdekel, hogy így lát, az sem, hogy zokogok, hogy remegek, a lábaim pedig összecsuklanak és lerántom a földre magammal együtt, de ölelem térdelve tovább. Nem mertem kimondani, hogy nem fogom kerülni őt sem, egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak és kinek mondjam. Végül abbahagyom a sírást, csak néhány szipogásra és rekedt köszörülésre futja.
- Azt mondta… szakítsunk. Aztán ennyi – mondom el mégis, hátha Emma megérti őt és el tudja magyarázni nekem, hogy miért így csinálta. Azt tudom, hogy mi az ok, de a kegyetlen bánásmóddal továbbra sem tudok mit kezdeni. Az is lehet, hogy minden szakítás így fáj? Mert akkor nem lesz senkim, soha többé inkább…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Oké, egy-egy a becézésben – nevetek vele, és megrázom a fejem. Tényleg ez a legfontosabb most, hogy hogyan nevezzük a másikat? És tudod mi baj? Tényleg ez! Azért ez egy szint már nálam, komolyan. De azért a kabátomat megkapja, és egy csendesebb „szivi”-t is mellé. Mielőtt nagyon nekifeküdnék a varázslásnak, még nézem, ahogy a csapzott haját rendszerezi, felemás sikerrel. Mármint nekem aztán amúgy is jó volt, de tudom, hogy egy lánynál fontos, hogy lásson is a hajától, meg mondjuk, hogy ne fázzon jelen pillanatban tőle. De aztán nekikészülök, megkapom a zöld lámpát… de minek? Nem megy, komolyan, két sörtől már nem tudok varázsolni egy alap leperexet? Vagy csak azért nem, mert Mária elhagyott, vagy éppen Babuval jól elvagyunk? Hmm, talán erre tényleg lehet használni ezt a szóösszetételt.
- Oké! Szerintem is! És ha még egyszer azt mondom, hogy oké, szólj rám… hmm… oké? – felkacagok megint és máris kifekszek mellé… illetve egy sör után, amit Babett is kér. Mosollyal az arcomon bámulok felfelé, mert akárhogy is, de veszett jól érzem magam már. Ráadásul úgy, hogy a szívem egyszerre szorít és hevesebben dobog. Az utóbbi a lány közelségére, de fogalmam sincs miért. Mármint csinos, meg jó fej, de akkor ennyi erővel az összes lány, aki csinos és jó fej… mindegy. Egyáltalán nem kellene ilyeneken gondolkodnom, mert tudom, hogy most veszélyes. Nem akarom sem Babut, sem mást, hogy Masapótló legyen, amikor szenvedek. Később más, de amíg nem evickélek ebből ki, addig vigyáznom kell, hogy ki iránt miket érzek. Oké – hehe, nem tud rám szólni -, most ez új helyzet, de figyelnem kell rá, hogy ne hozzam zavarba, vagy én ne jöjjek abba. Hogy miért? Biztos így van kitalálva és ennek meg kell felelni, igaz?! Nálam sokkal okosabb emberek mondták. Amúgy meg mi a fészkes crupürülékért lamellázok ezen, hogy lőne seggbe egy durrfarkú! Inkább beszélek, abból még baj úgysem lett. Nos, a csillagok két nagy ismerője heverészik egymás mellett immár. Ebből aztán nagy megfejtések várhatók!
- Ó, hát a majdnem az sokkal jobb, mint a nem, vagy mi - vonok vállat, amiből aztán biztos sokat lát. Érzem a visszafogott parfümillatot, ami belőle szökik felém néha, amikor felőle fúj a szél… de néha sörszagot is hoz, fura elegye ez neki. A szemeim követik a kezét, de nekem arra nagyon sok csillag kezd lenni, ezért egy párszor ki-be csukom a szemeimet, de egy féllel minden csillag kezd megnőni, vagy éppen egymás mellett lenni, pedig nem kellene neki. Végül aztán „célzok”, azaz hunyorgok és mindenki a helyére kerül.
- Az ott? - mutatok én is arra, amelyiket mutathatja, mert én meg a nagy göncölt ismerem. Az más kérdés, hogy lehet, hogy nem is ugyanazt mutatjuk, szóval kicsit mocorogni kezdek. Közel megyek hozzá, mondhatni ütközésig, a hátam mögé teszem az alkarjaimat és felkönyökölök, majd fejjel benézek az ő feje felől. Hát az tuti, hogy nem ugyanaz, amire én mutattam, de vannak még érdekes kérdéseim. Lenézek egy félmosollyal az arcára – de bazi közel vagyunk, Merlinre -, majd vissza az égre. Végül visszamászok a helyemre, de nem megyek messzebb.
- Akkor amit te mutatsz - nézek megint felfelé, majd folytatom – az, amelyiknek a hátsó izéjéből, kirágott egyet valami vakond, látod Babu, amelyik felett, meg ilyen sárkányszemű csillag van. A sárkányszem mellett meg egy sajttorta, az? – nézek felé röhögve, kissé eszelősen, majd vissza a csillagképekre. Amúgy kábé megtaláltam amit mutathatott, az olyan Nagygöncöl alakú, és van benne egy fényes csillag az Esthajnalcsillag, asszem.
- Na várj – így nevetgélésen viccesebb komolyabbnak lennem. – Nem bírom elmondani – tör ki belőlem megint, és felülök, rázkódva a nevetésben és kitörölöm az újabb örömkönnyeket. Nagyok és hangosan sóhajtozom, hogy lenyugodjak, és sikerül is nagy nehezen. Ennek örömére iszom még pár korty sört, majd látványosan messzebb teszem magamtól.
- Szóval – fekszem vissza mellé, immár csak mosolyogva – A Nagygöbröc rendesen van, a kisizé meg fejjel lefelé. Látod, ott a Nagy – elkapom a kezét és arra mutatok, ahol a Nagygöncöl van, szépen magányos világítva ránk. Tuti, hogy benne röhögnek, akiket nem látunk, de nem érdekel. – Ha a hátsó részét felméred háromszor, akkor elvileg a Kisgöndörhöz jutsz, konkrétan az Esthajtakcsillathoz, ami a rúdjának az eleje, ennyi – vigyorgok rá, majd szép lassan leengedem a kezét és a sajátomat támasztékként a fejem mögé teszem. Nézd már milyen okos vagyok mégis!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem tudom, hogy mi hozta az áttörést, de egyre kevesebbszer jut eszembe ő. Valahogy nagyon más most ez az egész, és ahelyett, hogy már rég kómába feküdnék a sok sörtől, talán öntudatlanul is, de vigyázok, hogy ez ne történjen meg. Babett bármit is művel, nagyon jól teszi, hogy csinálja, még az is lehet, hogy semmit nem tesz, hanem egyszerűen ő ilyen. Akár Dia, akit sokan „lekurváznak”, pedig szerintem az egyik legcukibb és legnormálisabb lány a BK-n. De most komolyan, oké, az erkölcsöknél nem állt sorba túl sokáig, vagy előtte zártak be, de amúgy halál laza és mindent tud értékelni. Talán Babett is ilyen, nyilván nem az erkölcsösséget hasonlítgatom, hanem az ítélkezést, ami nála sincs. Szóval talán ez lehet az, hogy fetrengve röhögünk, félig vizesen a stégen és ha még nem lenne elég a sör, kibabrálunk magunkkal is. Na, meg a hal is, de azt hagyjuk. Soha többé nem eszek halat szerdáig! Nem zavar a közelsége, sőt, olyan kellemes, ahogy hozzáérek, tényleg régóta ismerhetjük egymást, csak azt nem értem, hogy akkor néha miért pirulok ebbe bele. Danánál nagyon ritka az ilyen helyzet, hogy félreérthető, majd abba belegondolok, és akkor elpirulunk mindketten és röhögünk. De mindegy is, most az a lényeg, hogy hol van a Kisgöncöl!
- Nem? – fordulok felé már-már kétségbeesetten, mintha azt mondta volna, ha ezt a választ nem tudod, örökkön örökké égni fogsz a pokol bugyraiban, ahogy a muglik tartják. Aztán fordul a kocka, meg a kézfejeink egymáson, és ahogy hozzám ér, megborzongok, de tartom magam. Lopva pillantok a leányzó szemeibe, és amikor felém néz, máris engedelmeskedem, és azt nézem inkább, amit mutat. Eddig is ilyen nevetős szemei voltak? A meleg tenyere melegséget idéz meg bennem, és remélem, nem sokáig mutogat már. Ez a pillanat is véget ér és már látom, hogy hova mutatott. Megtaláltam a Kisgöncölt, jééééj! De aztán mégsem? De az, Babett, nézd már meg jól! Na, jó, útbaigazítom, amíg iszogat itt nekem. Ahelyett, hogy figyelne, nem igaz, lófarkas leányzó! Összeszedvén magam belekezdek az egészbe és szerintem elég jól elmondom. A kis sörfuvallat, ami amúgy beterít, kissé belezavar az előadásomba, de egészen jól végig bírom mondani, aztán a szokásos: röhögünk egymáson és saját magunkon.
- Nem haragszom, te szurcsókcéltábla, de hogy fognak így beengedni? Lehet, úsznom kéne egy kicsit… mármint reggel, nyugi! – nem szeretné, ha azt hinné, hogy ilyen állapotban nekimennék a víznek, hiszen ennek semmi előzménye nem lenne. Ja, a sörösüveg, mindegy. – Hülyeséget, de tényleg, hidd el. A Nagygönszöl izéjét háromszor bigyózod és odérsz Hajnalra, az meg nagyon világít! Majd olvass utána – mondom nevetve, és keresni kezdek egy zsepit, hogy nagyjából letörölgessem a sört magamról. Jó, nem egy nagy mennyiség azért, és a felháborodásom is érezhetően egy kicsit sem komoly, szóval nem sokáig keresem a zsepit, főleg, hogy Babettnál van a kabátzsebemben. Azt legszebb csaja aztán felpattan és megindul a… arra, nem tudom miért, előzmény nélkül teszi. Viszont már ő sincs a helyzet magaslatán, szóval megbillen, én pedig szintén felpattanok, mert látom, hogy „ebbű baj lesz”. Hát a felpattanásom erős jóindulattal nevezhető csak koordinált cselekedetnek, de sikerül elkapnom Babettet és magam felé húznom, hátha meg tudja tartani magát. Ennek eredményeképpen, mivel jó erőben vagyok, és a 10-es skálán behatárolt 2-es visszafogásból 8-as erősségű lesz, szó szerint magamhoz rántom, és mindketten a földre zuhanunk. Ma már másodjára van rajtam akaratán kívül. Erre mondják, hogy vonzó jelenség valaki, hihihi. Azon kívül, hogy vigyorgok, és a szemeit fürkészem, nem tudok megszólalni, csak behunyom a szemeim és ingatom a fejem.
- Szerintem nem kéne reggelig elmozdulnunk, akkor már nem lehet baj - mondom csukott szemekkel nem sokkal ezután, majd elengedem a kezét, ami most a mellkasomhoz van szorítva. Igaz a másikat nem veszem le a hátáról, azzal tartottam magamon, nehogy megsérüljön. Azt hiszem. – Hova siettél? Nem engedem meg, hogy előttem fürcsizz! – végül kinyitom a szemeim és nevetni kezdek a szép szemeit nézegetve. Baszki Bence, nem vagy normális, tuti, hogy érzi, hogy a szívem mindenfelé csapkodja a bordának hívott ketrecét, nem tudom, hogy miért itt és miért most, de beharapom az ajkamat, mert annyira adja a magát a helyzet megint. Nem fogom kihasználni akkor sem, amíg van némi maradék józan eszem. A lány melegít most mindenhol: a testem, a szívem és a lelkem. De jó egy kicsit önfeledtnek lenni és mindene nevetni, félreérthető szituációkba kerülni és ez az egész… megnyugtat és elvarázsol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem is tudom, hogy miért jöttem el igazán, azon kívül, hogy megígértem magamnak. Hiszen jöhettem volna két nap múlva, vagy akár később megkereshettem volna a suliban. Valahogy a kötelességtudat még így is bennem van, pedig ennek nem kellene annak lennie, csak simán… jó, biztos vagyok benne, hogy nem csak a kötelességtudat hozott ide, hanem, mert tényleg fájt nekem is, amikor ezt a törékeny lányt elvitte egy 50 kg-s vas. Abban is igaza van, hogy ez egy ilyen sport, de én nem szoktam lányokat bántani, és ez mégis valami olyasmi. És akkor még ott van az is, hogy ő kinek a kije… hátha megértek valamit a két nappal ezelőtti dologból rajta keresztül. Alig tudom visszafogni magam, hogy ne bőgjek, ez is milyen már?! Nyilván hazudok, amikor rákérdez, hogy mi a bajom. Á semmi, csak az unokatesód kidobott és megmutatta, hogy megcsalt. Amúgy semmi, minden szuper! De vagy elhiszi, vagy nem firtatja tovább ezt a témát, és ezért nagyon hálás vagyok. neki. Biztos Masán is látszott, ha volt ott nála, akár el is dicsekedhetett vele. Lehet, hogy ki is fogja plakátozni majd, hogy ő tette tönkre az egészet egy csók miatt. Nem érdekel, hogy valójában nem szeretett úgy, ahogy a csillanó szempár csókját, ezt akkor sem így kellett volna intézni. Persze, ha megbeszéljük, lehet, hogy nem ilyen sokkoló és meg akarom érteni, és sokkal hosszabb az egész. Még a végén kiderül, hogy milyen rendes volt velem, baszki!
- Ejj – vágok egy fájdalmas fintort és végre nem Mária miatt. – Én még nem mertem belenézni, egy hős vagy Riza – egy félmosoly jelenik meg és halványul el nem sokkal ezután, ahogy a jegyzeteibe nézek. Merlin szakállára, ez mennyire ki van dolgozva. Az én jegyzeteim lábjegyzetnek valók ehhez képest. A Levitások nem éppen normálisak tanulás terén. El sem tudom képzelni, milyen lehet Márknál a tanulás, szerintem agyérgörcsöt kapnék a látványtól. És akkor a Zipphzar család hivatalosan is kinyírna.
- Már ma?! Hát ennek örülök – vidulok fel megint, és most megmarad, ahogy nagy kő esik le a szívemről, végre valami jó hír. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy Riza örökre bent fog maradni, ez nem a mugli féle orvoslás, habár az sokkal elismerendőbb egyébként. Itt megiszod a gyógyitalt és annyi nagyjából. Amúgy gőzöm sincs, meg biztos nem így van, ha Riza már két napja itt dekkol. Megrezzenek a semmiből jött sajnálatra. Lassan ráemelem a tekintetem, a homlokomra hirtelen vág barázdákat a zavarodottság ekéje. Már kinyílnak az ajkaim, hogy szóljak valamit, amikor rádöbbenek, hogy miről beszél. Mária elmondta neki, persze, hogy elmondta, unokatesók. Biztos látszott rajta, hogy furcsán nevetgél az egészen, az a krupcsökevény.
- Nem tehetsz róla – bal szememből a könnycsepp hirtelen szalad végig az arcomon, de erős leszek, és nem fogok sírni. Jó terv! Nézem őt, és szerencsére semmit sem látok belőle, ami rá emlékeztetne. Ráadásul legszívesebben megölelném, a kezeim el is indulnak, hogy rávessem magam, hogy kizokogjam mégis – ennyit a jó tervről – a bánatomat, de nagyon hamar megállnak a kezeim. Mégiscsak az unokatestvére, pont ő vigasztalna meg, mondjuk ahelyett, hogy a saját testvéremhez rohannék?! Nem, Emma biztos nem értene meg, bárki más igen. Nézek rá és se mozdulni, sem beszélni nem tudok, csak beharapni az ajkaim. Megfeszülve várakozok, remélem, elküld valahogy, vagy csinál valamit, mert akkor itt fogok kitörni a gyengélkedő közepén és az elég béna lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Tényleg vicces, ami ma velünk történik. Ha még egyszer rám esik, elkezdek bejárni jóslástanra is, megígérem! Nem hiszem, hogy ez háromszor megtörténhet, de tulajdonképpen mindkétszer az én hibám volt, gondolom. Az elsőnél nem biztos, hogy én voltam… ott egyértelműen a hal volt a hibás, a másodiknál meg a sör. Tehát, ha jól meggondolom, tiszta a lelkiismeretem abban, hogy állandóan leteper ez a lány, aki már 18 éves lett. Mondani szeretne valamit, de látom, hogy olyan zavarban van, mint egy rádióadás, amikor sisteregve keresik a muglik, hogy megtalálják azt az egy pontot, ahol bejön.  Aztán látom, hogy ő is megtalálja azt a pontot, amit én, ezért behunyom a szemem, mert nekem egyszerűen nem szabad megcsókolnom, most senkit, bármennyire erre van késztetésem. De tényleg, két hete sincs még, hogy szakítottak velem, ennyit jelentett volna? Vagy csak dacból akarom megmutatni, hogy én is jó lehetek másnak? Ez őszintén nagyon gázul hangzott. Nem, nem akarok senkit sem megcsókolni, aki engem nem szeretne. Most Babett megszeretne engem? Én meg szeretném őt? Nagyon úgy érzem, hogy meg kellene, mert lehet, hogy sosem lesz ilyen alkalmam – ami azt illeti, sosem volt előtte sem -, hogy belemenjek egy ilyenbe. Ez vétek lenne? Még gyászolnom kéne azt, ami sosem lesz többet vele? A gondolataim ködbe burkolóznak, és nem engednek tovább gondolni annál, hogy egy lány fekszik rajtam, egy kedves, jó humorú, éppen felnőtt lány. Talán nem kéne ennyit gondolkodnom, sokkal tovább haladnék bármiben. De én ilyen gondolkodós vagyok, akkor is, amikor nem tudok. A pillanat elmúlik, Babett mellém ül, én pedig megint gondolkodhatok, hogy vajon egy barom vagyok-e, hogy kihagytam ezt a ziccert, vagy normális, hogy nem használtam ki? Ahhoz tudnom kellene, hogy ez jelen pillanatban kihasználásnak számított volna-e, de ehhez tudnom kellene, hogy Babett mit érezhetett. Mivel nagyon zavarban volt, nagyjából bármit… Felhorkanok a végül kibökött magyarázatba és én is a szemébe nézek. Felkönyökölök, úgy nézem, ahogy a szemembe mondja: a sálat, hogy megtörölközzek. Nem bírom tovább, felkacagok, közben mellé ülök, hasonló pózban
- Te nagyon kedves lány vagy, hallod-e – ingatom a fejem, ahogy belegondolok, hogy bele akart esni a tóba egy sál miatt. Miattam. Ez viszont elgondolkodtat, ahogy bámulom őt és közelítek hozzá, elveszve az égszín szempárban. Ekkor veszem észre magam, és ha nem mozdult el eddig, érzem a belőle kiáramló levegőt, ahogy majdnem barázdákat húz az arcomba. Nem tehetem! Ajkaim az övéit veszik fel egy pillanatra mégis, pedig ellen akartam állni, de nem tudtam… már nem is akartam. Óvatosan fonódtam össze vele mégis, a szemeim azonnal lehunytak, amint találkoznak ajkaink. A sör kikapcsolta bennem minden gátlásom, csak élvezni akartam a holdfényt, a vizet, a Babett-pillanatot. De végül észbe kapok, és lassan elhúzódok tőle, de csak az ajkaimmal. Csak bámulom őt és várom az ítéletet. Most itt hagy, felpofoz, kikéri magának, megijed. A csók pedig égő pecsétként lángol az ajkaimon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem tudom, hogy hogyan jutottunk el idáig, de ha bármikor vissza fogok emlékezni erre az estére majd öreg koromban, biztosan nem az lesz bennem, hogy éppen szakítottam vele és rossz kedvem volt. Nem, az egész mai este szürreálisan indult: kezemben egy láda sörrel megyek a stég felé, ahol egy lány táncol a Holdnak?! Aztán beszélgettünk, egy szemtelen hal lefröcskölt, megmentem az üveget, rám zuhan ő, majd később még egyszer, mert az alkohol nem csak a gátlásokat oldja fel, hanem a koordinációs képességeket is. Ahogy nézem őt, látom a zavarát, mégsem húzódik el, érzem, hogy ő sem tud mit kezdeni a helyzettel. Most miért barátkoznánk, amikor mindketten elmélkedni jöttünk, és ő is tudja, hogy én miért vagyok itt, mégis vigaszt nyújt azzal, hogy nem nyújt vigaszt. Na, ezt fejtsd meg Merlin! Látom, ahogy próbálkozik, nyílnak a szép ajkai, megjelenik a nyelve, amivel szétnéz, és végül mégsem mond semmit. Ekkor látom, hogy a Holdfény megcsillan a haja szálain, és nem érdekel az sem, ha csak a tudatom játszik velem. Ez a lány egy bájos barát legalább, aki azzal, hogy mellettem van, és nem faggat, sokkal többet ad, mintha beszéltetne. Végül nem bírok várni, nem akarom, hogy ez a pillanat elmúljon, elvesszen, és megcsókolom. Csak óvatosan, finoman, kérlelve őt, hogy ne bántódjon meg, mert ilyen eszetlen vagyok, akiből a sör ezt hozta ki. Pedig valójában tudom, hogy nem így van, meg akartam csókolni, mert a mai estével nagyon sokat adott nekem, hogy segítse a szívem gyógyulását. A sör legalább segített, hogy ne legyenek kétségeim, hogy legyek bátor, és ha Babettnek ez nem jön be, talán érzi majd, hogy nem ki akarom őt használni, csak meg akarom köszönni neki. Legalábbis ebben a pillanatban, minden vágyam az, hogy jól érezze ő is magát, hogy elmúljanak a kételyei azzal kapcsolatban, amit rólam gondol. Az érintése az arcomon azonnal elpirít, szinte belefeküdnék, ha a fejem kétfelé tudna szakadni. A csókja kesernyés a sörtől, de mégis őrült száguldásba hajszolja a szívemet. Hagyom egy kicsit mindkettőnket elmerülni az érzésbe, és a keserű érzet teljesen más váltja fel, egy sokkal vadabb érzés, mégis kínzó nehézséggel szakítom el az ajkaimat az övéről. Szinte odaragad hozzá, ahogy lepattan róla, én pedig zavarodottan vigyorgok és bámulom a kékjeit, miközben ő az ajkaihoz éri, mintha nem hinné el, hogy mit csináltunk. Lesütöm a szemeimet egy pillanatra, majd rá nézek. Most nem tudom, hogy bűnösnek, vagy feldobottnak kéne lennem, inkább valami kavalkád az egész. A szívemben még mindig ott van Mária szelleme, aki fojtogatóan, vádlón most rám mutogat. De hiszen már szabad vagyok, nem? Én nem csalom meg őt, vagy igen? A legnagyobb baj, hogy még mindig fáj, és még mindig nem tudok neki megbocsájtani. Holott lehet, hogy ez egy új valami kezdete? Vagy csak a pillanat varázsa? És miért akarom még egyszer megcsókolni? A szél hirtelen támad fel és megborzongok, a vizes részeken pedig a hideg is bekopog, hogy hé, meg fogsz fázni, te barom. Sóhajtok végül egyet anélkül, hogy levenném a szemeimet az övéről.
- Azt hiszem mennünk kéne, meg fogunk fázni – mondom szelíd mosollyal a képemen, a kis nevetőgödreim, most elmélyülnek. Lassan felállok és elmegyek kissé botorkálva a sörökért. Valahogy összepakolok, felveszem Babett sálját is, és visszamegyek hozzá. Kicsit állok még előtte, majd letérdelek elé. Aztán hirtelen megcsókolom, a bal arcát cirógatom az ujjbegyeimmel. A csókom még mindig óvatos, keresgélő, a homlokomat a fejéhez döntöm, és suttogni kezdek.
- Boldog Születésnapott Babu! És köszönöm, hogy itt voltál nekem. Volna… - elakadok egy pillanatra, elhúzom a fejem egy picit és lesütöm a szemeimet, miközben egy kósza tincset simítok ki a szemei elől, amit éppen akkor táncoltat oda szél. De összeszedem magam és folytatom. - …volna kedved máskor is találkozni velem? – kérdezem mosolyogva, ami biztos nem látszik ilyen közelről. Bármi is válasz, én már nem tudok megszólalni most. A szívem éppen ketté akar szakadni, és legszívesebben most csak ölelném ezt a lányt. Fogalmam sincs mi lesz holnap, de ezt a mai éjjelt nem fogom elfelejteni akkor sem, ha Babett már többé látni sem akarna. Még egyszer végigsimítok az arcán, közben óvatosan a kezébe adom a sálját, majd feltápászkodom. Jó, hogy ott van a hűtőláda, mert így nem esek el.
- Ez érdekes lesz a suliig – kacagok halkan, majd még egyszer Babettre nézek. A szemeim üzenik neki a hálát, és az egész érzést, amit ma okozott, hogy megértette velem, hogy lehet, nem csak Mária van a világon, akinek megnyílhatok. És ez rádöbbentett arra, hogy a szerelemre vigyázni kell, csalfa egy dolog, még akkor is, ha most Babettet nézve a szívem még mindig ki akar ugrani a helyéről.
- Hazakísérhetlek? – kérdezem, mert ekkor eszembe jut, hogy Babett nem véletlenül esett el. Ha belemegy, akkor szótlanul eltámogatom oda, ahol lakik, és a kastélyba térek aludni. Ha nem, akkor egyenesen a Bagolykő hívogató otthonába megyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Új tanév, új lehetőségek és VAV! Meg továbbtanulás! Köszönöm szépen, mintha nem lenne elég bajom, komolyan. Példának okáért ott van Masa is, habár ez a szünet egy kicsit jót tett, talán szinten tudom tartani azt, hogy ne gondoljak rá annyit és olyankor semmi bajom. Csak üres a lelkem, de az nem akkora gond, nem? Vagy eszembe jut a stég, egy lány, egy hal és egy csók. Ezzel mindig jobbá tudom tenni a napjaim, vagy azzal, amikor nem hagyott ott Karcsi magamra – tényleg, mi lehet a kis kópéval, megkérte már Márkot, hogy legyen a barátja? Erről csak pletykákat hallottam, nem nagyon akartam konkrétan a Zipphzar család levitás tagjainak a közelében lenni, meg hagyni akarom az unokatesómnak is, hogy maga fedezze fel a szabad világot magának. Igaz, szoktuk beszélni, de szándékosan nem hozok fel ilyen témát, ha majd szeretne erről beszélgetni, majd szól. Sajnos, nem sajnos bekerültem a Levitások közé, így már kék talárban kellett megjelennem a tanévnyitón is… nem volt egyszerű. Mindenki csak nézett, mindkét táborból, meg, ha azt vesszük, úgy az ismerőseim mind csodálkoztak és nem értették. Hát akkor én mit mondjak erre? Amikor még kitaláltam jó ötletnek tűnt… de fene bánja, akkor lesz valakiből ember, ha venni tudja az akadályokat, nemde? Üröm az örömben, vagy nem is tudom, de valamiért a Levita összeomlott, ami a varázsát illeti, így aztán nem kellett kiköltöznöm még Falcomtól, csak hát… na. Persze ők nem olyanok, hogy szívassanak, mert kék talárba járkálok… de olyanok. Viszont kapott minden ház Levitásokat a renoválás idejére, így a kékek megmutathatják magukat és biztosan lesz sok izgalmas kaland vagy… veszekedés. Háhá, el nem tudom képzelni, hogy a Rellonosok örülnek ennek, de kíváncsisából egy messzelátóval megnézném, hogy miket művelnek. Theon kap egy aranybányát, loooool. Emmát majd kikérdezem, ha már ilyen jó testvér lett mostanában. Nagyon aggódott miattam… szerintem még most is aggódik, csak nem meri mondani. Manapság én vagyok a mufurcabb, de ez mind betudható annak, hogy nem olyan, mint a szakítás előtt volt. Neki is meg kell értenie, hogy megváltoztak a dolgok, de azért mi még ketten testvérek maradtunk, szóval jó lenne, ha most már visszaállna a régi rend. Vidáman ballagok Mugliismeret órára, remélem az új tanci hoz sok érdekességet! Csinos egy nő az már biztos, és állítólag az egyik MT-ssel már összebalhézott itt valahol, az előcsarnokban. Szóval nagyon kíváncsi vagyok rá is! Nézegetem a diákokat, tök sokan cseverésznek a haverjaikkal, meg csajok összesúgnak és nevetgélnek, szóval a szokásos. Biztos nem rólam megy a téma, csak páran mennek egyedül valahova. Az órákig van még egy negyed óra, szóval ráérős még az összes diák – kivéve, akik éppen kergetik egymást valami hülye ürüggyel -, és akkor látom meg Babettet, aki éppen felém jön. Hú, a fenébe, mit kéne mondanom? Vagy csak intsek neki? Nem mondom, hogy nem mozgatta meg a fantáziámat a stégnél töltött dolgok, és itt nem csak a csattanóról van szó. Biztos meglepődik majd, hogy kék talárba lát. Azért elmosolyodok, már, ahogy sikerül, és amikor közel érek, hozzá megállok.
- Helló felnőttkém, rég találkoztunk. Jössz nekem egy randival – vigyorodom el, belül meg kábé a wtf lámpa villog magamnak, hogy hogy lehetek ilyen állat, hogy ezzel indítok? – Hogy telt a szünet? Ja, és ugye minden oké volt aznap este? Mondjuk itt vagy, nagy bajod nem történhetett… remélem – vakarom mag a fejem és oldalra pillantok. Van az egyik közeli ablaknál hely, beszélgethetnénk ott, egyébként. – Ráérsz picit, vagy sietsz? Meg kell, mondjam kicsit azért… hiányoztál – hűűűű, olyan zavarban vagyok, hogy az fájdalmas, de azért próbálom a laza srác image-et tartani. Néhány szavam is furán jön ki, de üsse kő, Babettel szívesen barátkozom, ha vevő rá. És remélem, nem veszi észre, hogy többször is az ajkára pillantok, baszki! Jó, hogy nem kezdem el nézegetni nyak alatt! Azért húsz évesen ilyen zavarban lenni elég ultragáz, nem? De legalább kívülről ez nem látszik. Nagyon remélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Tényleg viszonylagos jó kedvem volt, és ami még jobbá tette, az Babett. Kiszúrtam már egyébként messziről, ahogy felém jött, és a kigombolt talárja alatt felsejlett a ruházata is, amiben igen szexi volt. Te jó Merlin, mit csinál velem ez a lány? Amúgy meg látszik, hogy jön a tavasz, rügyeznek a pólók, szóval, kezdem igen kellemes-kellemetlenül érezni magam a kastélyban, ha lányt látok, főleg órák után. Nem tett jót nekem ez a szünet, csak beindította az eddig Masa által elnyomott férfiúi kíváncsiságomat más lányok iránt. Igazából, ha jól belegondolok, ez nem is volt akkora baj, mert most meg csak kapkodom a fejemet, és nem győzök nem rájuk gondolni. Már az is baj, ha csajokat látok? Nem lesz ez így jó... Ráadásul Babett még csinos is, kedves is, szép is... szóval simán zavarba hoz, és már tudom, hogy milyen az ajkainak az íze is. Ne jöjjek zavarba, mi? Azt hiszem kívülről elég lazának tűnt az odaköszönés, ő pedig belepirul, még sminken keresztül is átüt ez az érzése.
- Megvagyok, mondjuk rá - vonok vállat, és nézem, ahogy az imént kiejtett könyveiért nyúl. Nekem is ezt kéne tennem, de földbe gyökerezett a lábam és véletlenül a hátsójára téved a tekintetem. Annyira örülök, hogy van rajta talár, mert ez velem szemben szexuális zaklatás már majdnem. Jó, az egész lányközösség részéről, de mindegy! Éljenek a talárok!
- Fejmosást? Nem tudom mekkora lehetett, de még mindig szépen csillognak a hajszálaid - mosolygok rá, pedig ha merném, bele is nyúlnák azokba a hajszálakba. De nem tudom mi van velem, mitől vagyok ilyen bátor és izgatott. A szívem majd kiugrik a helyéről, és szerintem meg-megakad a hangom is. Belülről legalábbis így érzem. Kicsit arrébb mozdulok, ahogy látom, hogy a beszűrődő fénytől hunyorogni kezd, így talán kitakarom előle a napfényt, ha nem mozdul tovább. Az, hogy nem egyből jött ezzel, meglep egyébként, de mondjuk én is inkább a szétgombolt talárja alatti ruhát néztem meg először, így nem tudom hibáztatni emiatt.
- Hát, nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, de Masa annak idején sok levitás tanulási módszert mutatott be,és ez által most is minden kiváló lett. Meg a, mikor még beadtam a kérelmem együtt voltam vele, szóval jó ötletnek tűnt -  vonok vállat túlságosan könnyedén, egyáltalán nem értem mi van velem. Talán kellett nekem ez a szakítás, hogy kicsit kitörjek a túl szerény és túl kedves Bence sztereotípiámból? Pedig Babu egyáltalán nem semleges nekem, remélem minimum összebarátkozunk még jobban, mert... jó csaj és aranyos. Fogalmam sincs, hogy miket beszélek, de nagyon örülök, hogy nem hallja senki más ezt.
- Persze remélem nem emiatt ment tönkre a Levita, hogy én jövök... de jó hír, hogy többet találkozhatunk, ha lesz kedved, meg tanulhatunk, bosszanthatjuk Iza mamát, ilyenek - kacagok fel hirtelen. Azt nem mondom, hogy nem válaszolt egy kérdésemre és egy meg nem kérdezett kérdésemre. A randira és arra, hogy hiányzott, ezek szerint én nem annyira. Hát rendben, ez van. Nekitámaszkodok a hideg kőfalnak és fürkészem a tekintetét. Kezd kicsit kínossá válni ez az egész, mert nem nagyon tudok mit mondani neki. Ez a találkozás nem úgy indult, mint eddig, ugye nem váltunk barátokká, vagy kerülgettük egymást és összejöttünk vagy ilyesmi, hanem szinte egyből megcsókoltam. Ott úgy éreztem, hogy így kellett tennem és nem is bántam meg, talán ő sem. Szóval a végével kezdtünk, vagy most mi van? A lányok nagyon össze tudnak zavarni. A bal kezemmel elkezdem masszírozni egy kicsit a tarkómat, nem megy ez nekem zavarba jövés nélkül, sajnos.
- Mesélj valami jót, mit csináltál a szünetben? - elveszem a kezem és a könyököm letámasztom az ablakpárkányra, a tenyeremmel pedig megtartom a fejem. Ajj Babu, de csinos vagy ma!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elhúzom a számat. és még el is fordítom a fejem, ahogy a fejmosásról beszél, amit a nővérétől kapott. Hú, hát nem lehetett semmi, ha még meg is említi.
- Most azon kívül, hogy vizes voltál, pityókás, meg nagyon éjjel volt, mi baja lehetett még veled? - mondom vigyorogva, majd kuncogni kezdek. Hát mi más, nem igaz? Biztos én is kiakadnék, ha így jönne haza a húgom, pedig ő csak a húgom, nem egy felelősségteljes személy, mint a nővére lehet. Persze azt sem tudom, hogy hány éves a nővére, de az biztos, hogy felnőtt, mert ugye Babu is felnőtt lett, szóval...és akkor miért nem a szülőktől kapott fejmosást... Hmm, lehet, hogy máshol laknak, vagy ilyesmi? Majd egyszer megkérdezem, ha úgy lesz. Nekem is muszáj volt felhoznom Masát, igaz? Ó, hogy nem tudom kiverni őt a fejemből, de most tényleg így volt, ezek miatt jelentkeztem át hozzájuk. Az meg, hogy Babett is Levitás, tökre nagy szerencse, mert imádom őt is! Meg ugye Karcsi is erre kószálhat valahol, meg... mintha ezen már elgondolkodtam volna az előbb... Csak bólogatok a fura válaszára, mert mi az, hogy "tiszta sor"? Ennyi, kész? Átjöttem, mert indokolt volt és nem hű de kár, vagy hű de jó?
- Kiket? - kapom a fejem oldalra, ahol pár srác sugdolózik. Az egyik felénk néz, de hogy oda pillantok, elkapja a fejét és mondd valamit a többinek, aztán röhögés. Rajtunk röhögnek, vagy már kombinálnak? Vagy rajtam és a kék taláron? Kit érdekelnek, amikor itt van Babu?!
- Gőzöm sincs kik voltak - vonok vállat, miközben a barna hajú csajszikám szoknyát igazgat. Persze jobban kinyílik a talár, én meg olyan zavarba vagyok, mint a sün, aki elbújik az avarba. De az a mákom, hogy talán ő is, legalábbis a kapkodó mozdulataiból erre következtetek. Bekövetkezik némi szünet, de gyorsan megtöröm, mert nem akarom, hogy Babett ne lássa, hogy mennyire jól és lazán kezelem a helyzetet. Ja, ahogy azt a Béla elképzeli... mármint a macsek, a Levitában. Jól van na, igyekszem eleget tenni magamnak, de ha nagyon megnézne valaki, nem hiszem, hogy nem venné észre. Babett meg engem fixíroz, és én meg furán zavarba jövök. Miért van ez, ha egy szép lány rám néz, azonnal bepánikolok? Pedig annyira nem is, mert nem szaladtam el, csak úgy érzem, hogy lever a víz, vagy éppen görcsbe rándul a gyomrom. Azon is gondolkodtam már, hogy mit kezdjek a csókunkkal. Szerintem az már veszett fejsze nyele, mert ha azzal kezdek, akkor oké. De nem éreztem úgy, hogy lenne jogom rá, hiszen nem jöttünk össze vagy ilyesmi. Bárcsak úgy lett volna... te héj! Miket beszélsz jóember?! Be voltál baszcsizva, hogy trendi legyek, az nem egészen te voltál. Vagy egészen én voltam? Ki érti ezt egyáltalán? Annyi biztos, hogy jó fej és jó vele dumálni, szóval... szóval mi? Hagyjuk!
- De legalább a tesód idegeire mentetek? Mondd, hogy nem tanultatok csak! És mondd azt is, hogy Levitás lettem, nekem sem kell minden percben tanulnom, mert kinéznek a közösségből - mosolyodok el, mert a sztereotípia ezt mondatja velem, de tudom, hogy a levitások nem ilyenek. Nézz csak Masára, na ő nem bezárkózós tanulásos fajta, vagy nézz csak... ööö, Márk nem ér és öhm... Karola. Ő biztos nem tanul, nem igaz? Gyorsan elmondom, hoyg mit csinálhatnánk együtt, és mindenre megkapom a zöld lámpát, jééj! Hirtelen hogy lettünk ilyen közel egymáshoz megint? Beharapja az ajkát is, vörös riadóóó! Ezek al ámpák, ma megviccelnek. Ú, de szexi most, Merlin kegyelmezz! Egy pillanatig - vagy kettőig-, csak pislogok a kérdésén, majd észbe kapok, hogy nem árt rá válaszolni.
- Nincs, ráérek. Tudsz valamit ajánlani? - csak ne azt, hogy ma van a pizzériában akció és ha gondolom ott kajáljak. Kivéve, ha vele, mert az ugye más. A pillantásom kíváncsian fúrja az égkék szemeibe magát, a fejem alól elemelem a kezemet és leteszem az ablakpárkányra. Az ujjaink majdnem összeérnek, talán csak pár centi a híja. Amint ezt észreveszem egy zavart pillantással, összébb húzom őket, így marad egy ideálisnak és nem tolakodónak tűnő 3-5 cm. De nem oda figyelek, szóval ezt csak gondolom. A szívem viszont majd kiugrik a helyéről, a válaszra várva, a torkomban pedig ég a beszorul levegő, amiért visszatartom a lélegzetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Vállat vonok a kérdésre nevetve, úgy érzékelem, hogy az övé is költői volt. Hiszen azért úgy hazamenni, miközben jól érezte magát nem lehetett semmi. De talán a nővére sem ette meg élve, ja az biztos, hihi, mert itt van. KÖzben páran megbámulnak minket, de szinte rájuk sem hederítek, nem tudom kik azok. Vagy ha igen, nagyon kommandósan csinálják, hogy ne ismerjem fel őket. Amúgy is jobban érdekel ez a barna hajú tünemény itt előttem, aki előtt hulla nagy zavarban vagyok, de legalább nagyjából el tudom rejteni ezt előle. De most tényleg kínos a szitu, korábban akkor találkoztunk, amikor megcsókoltam a szülinapján. Most meg itt.. Nem volt folytatása eddig a dolognak és azért eltelt jópár nap. Remélem nem veszi úgy, hogy csak úgy megcsókolok bárkit, mert sörözök. Tuti nem úgy van, mert akkor már a haverokat már rég lecsókolgattam volna, és kiderülne, hogy rejtett melegség van bennem. Na, ez még viccnek is rossz, szóval maradok az égkék szemű szépségnél és próbálok kihozni valami értelmeset magamból.
- Á, akkor azért vagy életben, mert Gerda jó fej - viccelődök, akkor mégsem kellett igazán tartani a nővérétől, akiről most már tudom azt is, hogy Gerdának hívják. Ami ciki az, hogy Babett vezetéknevét nem tudom, pedig akkor, ha esetleg ide jár a tesója is, be tudnám azonosítani. Mondjuk Gerdából sem lehet túl sok, nem egy Szilvi, vagy egy Katalin, akivel már bajba lehetnék, ha keresgélnem kellene. De miért is akarnám megismerni a tesóját, ha még Babut sem ismerem? Ajj Bence, kis lépések, kis lépések.
- Ó, kibeszéltétek a pasikat, tudom én - erről-arról, mi? Jaj, olyan cuki ez a lány, de végül is miért mondaná el nekem? Én sem mondom el senkinek, amit például Márkkal beszéltem annak idején. Persze ő nem a barátom, de... lehet már nem is lesz, mert most biztos gyűlöl, hiszen én lehetek a hibás, hogy szétmentünk. De legalább örülhet most már annak, hogy "nem ólálkodok a húga körül".Olyannyira nem, hogy százméteres ívben kerülöm el, ahogy csak tudom.
- Dehogy. Én tudom, hogy ti... izé mi, csak a könyvtárban gubbasztunk és játékos vetélkedőkkel oldjuk meg a házit és akinek nem lesz meg a K, az ki lesz közösítve év végére - vigyorgok, mert tudom ám, hogy játszik velem. Miközben észbe kapok, hogy a kezeink túlzásba estek tudtunk nélkül és Babu megnyugtat közben, hogy tévedek amúgy, mert ő sem egy kiválóság. Hát, nézőpont kérdése, szerintem mellben elég erős... Bence, moderáljad magad most már! Tavaszodik, bocsánat, már mondtam!
- Oké, abban benne vagyok, mert veled nem unatkoznék, Babu - ugye-ugye, meg tudok én jegyezni beceneveket, ha kell, ha nem. Az most mellékes, hogy arra nem emlékszem, hogy ő mondta, hogy így becézhetem, vagy én találtam ki a söröktől serkentett sérómban. Viszont teljesen meglep azzal, hogy rákérdez, hogy ráérek-e órák után, vagy nem. Bolond lennék nemet mondani, és fogalmam sincs, hogy mire gondol. A felsoroltakon elgondolkodik, én meg csak kínlódva nézem odabent, hogy vajon mit talált ki. Persze odakint neki az látszik, hogy nagyon kíváncsi vagyok. Oké, ezt nem nehéz megjátszani, mert tényleg nagyon érdekel, hogy hova hívna. Megyek bárhova, még szép!
- Ühhüm - kicsit lassan mondta meg a semmit, de most mit mondhatnék még. Szerintem ciki lenne még egyszer megkérdezni, hogy mit csinálnánk konkrétan, mert nem akarom, hogy rosszallóan gondoljon rám.
- Oké, rám számíthatsz. Üzensz, vagy talizzunk valahol mittomén háromkor? Jót fog tenni egy kis levegőzés, vagy ilyesmi. Tuti kitaláltál valami csibészséget - ördögi vigyor terül el a képemen, úgy nézek rá, mintha tudnék valamiről, pedig gőzöm sincs. De talár nélkül jön, ebben a cuccban, "ó máj gád" Pista! Benceeee!!! Oké, oké, dumálunk úgyis csak, vagy ilyesmi. Lassan mennünk kell, ha oda kell érni a következő órára, úgyhogy egy sóhajjal egyenesbe hozom magam, eldőlve a faltól.
- Akkor délután és - hirtelen lépek hozzá közel és melegen megölelem, jó szorosan. Vigyorogva engedem el és odaszólok, miközben körbenézek, hogy merre is kéne indulnom, mert elveszett a tér és az idő. - Örülök, hogy újra találkoztunk, Babu - vigyorom százkarátos, és rájöttem, hogy elcsesztem. puszit kellett volna adni neki, de erről lekéstem, és most már égő lenne. Very égő! Szóval mosolyogva indulok abba az irányba, amerről ő jött, néha visszapillantok és magamban pedig megpróbálom lenyugtatni a szívverésem, amit az előbbi ölelés nagyjából kétszázra vitt fel. TE.JÓ.MERLIN! El kell gondolkodnom ezen, hogy mit okozott az, hogy Masa szakított velem. Nem vagyok normális!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Vidáman csacsogva - te jó ég! - megyek Babett mellett a vadőrlak felé. Nem volt igazán ötlete, mint kiderült, vagy nagyon titkolja, hogy hova akar hívni délután, de persze ott voltunk mind a ketten, ahol délelőtt összefutottunk. Immár talár nélkül találkoztunk, én nem változtattam semmit, főleg, hogy olyan sok idő nem is lett volna rá, meg minek. Visszamentem csak az átmeneti szállásomra és letettem a talárt, majd a folyosóra siettem. Nem kellett volna ennyire, mert a lányoknak kötelező pár percet késni minimum, így vártam rá egy jó negyedórát, mert én meg korábban érkeztem. De nem gond, addig legalább megpróbáltam nem idegbeteg lenni, mert úgy éreztem, hogy ez egy randi. Viszont azt is éreztem, hogy lehet, hogy tök hülye vagyok, és csak dumálni akar, meg , hogy jussunk valamire a múltkori sörözés után vaaaaagy egyszerűen csak jó haverok lettünk. Mondjuk ebben már biztos vagyok, mert tényleg jól elszórakoztunk a stégen, mondhatni elég kalandosra sikerült az első találkozásunk. Persze, tetszik is Babu, de kinek nem tetszene? Szóval vártam rá, és merészeltem neki adni két puszit, a Bagolykőn ez a szokás ismerősöknél. Talán nem voltam túl merész ezzel, de egyébként vicces, mert zavarba hozott vele, elég rendesen. Aztán mivel nagyon nem akart mondani semmit, hogy merre menjünk, eszembe jutottak a baglyok, amiket ideiglenesen a vadőrre bíztunk. Nem volt otthon, de hagytunk neki üzenetet Masával, szóval biztos azóta is a gondjukat viseli. Őszintén nem volt kedvem eddig meglátogatni a kis drágákat, mert az exbarátnőmre - hű, micsoda szó, Merlinre! - emlékeztettek volna, és mondjuk úgy, hogy nem viseltem túl jól az egész szakítást. Szarul viseltem. De azóta már sok minden tisztázódott bennem, és azon kívül, hogy nem akarom őt látni, mert továbbra is görcsbe rándul a gyomrom rossz értelemben, amikor rápillantok, más bajom nincs vele. Túltettem magam a miérteken, a szempárra sem ébredek már zihálva és kiizzadva, mint korábban. Abban sem vagyok még biztos, hogy nem akarom valahogy rendezni vele ezt az egészet, de most inkább minden mással elterelem a gondolataimat és más barátok után nézek. Babett pedig egy elég szexi barátjelölt, vagy akár... ne, ne szaladjunk előre Bencécském! maradjunk annyiban, hogy ő többet jelent, mint más szexi csaj egy nagyon picivel. Most mit csináljak, amikor itt is érzem a virágok illatát, közben Babett ajkait figyelgetem, és eszembe jut a stég. Mégsem voltam annyira részeg, hogy ezt elfelejtsem, mert, mert... túl jó volt.
- Na, mindjárt ott vagyunk! Meg fogsz lepődni! - mondom neki felvillanyozva, mikor már felbukkan a kis házikó a távolban. Már csak fél perc és ott vagyunk, de baglyoknak se híre, se hamva. Öhm, lehet, hogy lesz egy kis baj. Mert ha nem jönnek elő, Babett még félreértheti a szitut. Már csak pár lépés választ el bennünket a kerítés nélküli házhoz, a körülötte lévő kis bokszokban pedig mocorogni kezdenek az állatok. A számba veszem két ujjam és jó hangosan füttyentek egyet, és várok...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Eléggé el vagyok kenődve, mint a pirítóson a vaj, nagyjából annyira is van elolvadva a lelkem, és hamarosan el is tűnik, elfolyik. Viszont nem lesz finom tőle a pirítós, ebben biztos vagyok. A bánatomat fokozza, hogy most meg nézem őt, aki félvállról veszi az egészet látszólag, pedig láttam ám, hogy eléggé fájt neki, szerintem sírt is miatta, bár az erős szélben nem láttam a könnyeit és nem is bámultam őt sokáig, mert folytatódott a meccs.
- Kiráz tőle a hideg – felelem a kérdésére, és fel is libabőrözök. Nem tudom, hogy miért kell ilyeneket tanítani fiataloknak, még ha elvileg én már nem is vagyok annyira fiatal. lélekben tuti nem ütöm meg a 17-et sem, most meg csak egy kifacsart fejű szomorú szamóca vagyok legjobb esetben.
- Persze, majd megoldom valahogy. Az órákon figyeltem – sóhajtok egy jó hangosat és gyorsat. De nem érdekelnek a vizsgái, sem az enyémek, őszintén. Össze kell szednem magam, mert ez nem mehet így tovább, én jöttem látogatóba, közben meg én szorulok vigasztalásra. Szóóóval…
- Még szerencse. Na, de örülök, hogy nincs komolyabb baj – még egy mosoly is kiszalad árnyékként táncot járva az ajkaimon, majd amilyen gyorsan jön, el is tűnik, amikor felhozza a szakítást. Nem voltak illúzióim ezzel kapcsolatban, nyilván kitudódik majd, de nem hittem, hogy Mária ilyen gyorsan elmondja valakinek, aki nem Márk. Nem bírom ki, hogy ne fakadjanak ki a könnyeim, pedig ez egy húsz évestől az ért elég ciki, nem? Szerintem nagyon, de egyszerűen a fájdalom annyira felemészt, hogy nem tudom kordában tartani az érzéseimet. Riza közelebb jön, és vigaszt nyújt. Nem gondolkodom, a karjaiba vetem magam úgy, hogy tudom, hogy ő neki az unokatesója. Egy kicsit jobban kezdek sírni, a könnyeim eláztatják a hátán a ruhát az államon lefolyva. Próbálok megnyugodni, de nem akarok most kiszabadulni az ölelésből, annyira jól esik, hogy foglalkozik azzal, hogy nem vagyok jól. Nem tudom mennyi idő telik el, amikor elapadnak időlegesen a könnyeim, és lassan próbálok eltávolodni tőle, majd kitörlöm a szemeimből a könnyeim a szokásos mozdulattal: a bal felkarommal.
- Ne haragudj Riza, nem akartam, hogy ezt… lásd – aprókat, de mélyeket lélegzek, és sajnálkozva nézek rá, nem tudom, hogy mit okozhattam neki, de tuti, hogy nem erre vágyott.
- Most jobb, ha megyek – pattanok fel, és még kitörölök pár maradék könnycseppet. – Örülök, hogy hazamehetsz és sajnálom az előbbit – harapom be az alsó ajkamat, majd valami groteszk mosolyfélét villantok felé. – Szia és jó vizsgázást – mondom, majd megfordulok és próbálom lassan elhagyni a gyengélkedőt. Amikor már úgy hiszem nem lát, megszaporázom a lépteim és rohanni kezdek, a könnyeim pedig újra megindulnak maguktól. Merlin, csak a hálómig érjek el úgy, hogy senki sem lát meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Mert valakinek vigyáznia kell az erkölcseidre, ha már te nem akarsz – vigyorom, most picit agresszív, mert fel tud húzni ilyen baromságokkal, de végül megvonom a vállam. – Tudod mit? Többet nem szólok, hogy mit veszel fel… kivéve, ha túlzásba esel, bár nem szoktál – még egy vállvonás. Végül is már 18, minek szólok bele, hogy mit csinál? Valamikor ki kell lépnem az aggódó bátyus szerepből, nagylány már. Remélem… Csak hát ott van az állandó felejtőbűbáj, szóval az, hogy nem figyelek rá, azt elfelejtheti. Közben feljönnek a szokásos témák, de unom már őket, tényleg. Szerintem meg van sminkvarázs, de most nem kezdek el vele veszekedni, amikor egyébként egész jó hangulatban vagyunk. Deee, csak előkerülnek a baglyok.
- Hú, ha előbb szólsz! Lehet mínuszba menni? – csillannak fel a szemeim hirtelen. Ebbe bele sem gondoltam, hogy kölcsönkérjünk, vagy nem tudom, hogy mit kell csinálni, hogy ideiglenesen több pénzünk legyen. Aztán persze majd ő tart kiselőadást, hogy miért jó ott a baglyoknak. Mi láttuk, hogy sírnak!
- A kettőnké – szerelmes mosoly terül el az arcomon, amikor Masára gondolok. Valójában nem tudom már, hogy ki mondta először, de nem kellett sok, és már előre azt terveztük, hogy milyen baglyokat vegyünk majd. Egészen addig, amíg meg nem láttuk a választékot, határozottnak tűnő elképzeléseink voltak. Aztán ott már bajban voltunk, mert annyiféle volt, hogy nem tudtunk választani. De azért kilencet megszabadítottunk a fogságból. Próbálom elterelni a húgom gondolatait erről az egészről, és rittyentek egy barokk körmondatot, aminek amúgy nem olyan sok értelme van, legalábbis alátámasztani nem igen tudnám.
- Bocs, látod, ennyivel fiatalabb vagy. Majd bölcsebb leszel és megérted – cinkelem tovább, biztos, ami biztos. Há, megnyertem ezt a kört. Na de lépjünk tovább, mert jobb ezekről a baglyokról nem beszélni már tovább. Majd mi Masmassal intézzük a lényeget… kajájuk honnan lesz? Gőzöm sincs!
- Dehogy is szívem! Úgy átmész, mint a huzat! Amúgy is van papírod erről, szóval biztos könnyített vizsgát kapsz, mit aggódsz, Emmus? – bólogatok, igen nagy bizalommal. Amúgy meg tényleg nem veszett fejsze nyele a húgom, szerintem néha csak megjátssza, hogy elfelejt valamit. Érdekes, a velem kapcsolatos dolgokra meg emlékszik, ez hogy lehet? Hmm?
- Ja persze, hagyjál már! - legyintek, de gyorsan átgondolom a szavaim erejét, és muszáj kiegészítenem. – Mármint öhm, nem hiszem, hogy te erre vágynál és ilyen típusú lány lennél – kortyolok az italomba, és közben meg minden elfogy… ő fog fizetni, remélem sejti. Bár nagyon jó csaj a húgom – a büdös életben nem fogom neki ezt elmondani! -, akkor sem tudnám ribancként elképzelni, és nem is akarom és nem is lesz ilyen! Maradjon meg a normális paliknál… még az is lehet, hogy leszbi? Hú, akkor otthon kitörne a balhé, de nekem mindegy, csak normális kapcsolata legyen. Na ha az előzőt nem említem neki, akkor ezt meg pláne!
- Mennem kell húgi, szóval ugye… ma kisegítesz? – húzom el a számat, mert tényleg nem tudnám kifizetni ezt az egészet, majd felállok, és odasétálok mellé, mellé is guggolok, hogy egy szintben legyünk. – Légyszi – ezer wattos mosoly és két puszit is nyomok az orcájára. Majd nem érdekel, hogy mit fog mondani, gyorsan átölelem, és meglapogatom a hátát. – Imádlak, te kis majom – kacagok a fülébe, majd felpattanok és elindulok kifelé, miután magamhoz vettem a ruhámat. – Szia – intek felé, majd elindulok vissza az Eridonba. Ezt egészen olcsón megúsztam, jó napom van!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tudom mennyire jó ötlet megvesztegetni valakit egy sütivel a könyvtárban, de azért most jól megpróbálom. Mert miért ne, nincs ember, aki nem szeretné a sütiket, a lányok pedig még jobban. Ezért meg is lepődök, amikor Danka visszakérdez.
- Hát, ha te vagy Danka, akkor igen – hamiskás mosolyom mögül kirobbanni készül a nevetés, de nem lehet, mert Kazibá kivág, azt hótzipphzar! Na, annyira sikerül odaadni neki, hogy a felét ráborítom, elég nagy túlzással. Hoppszika! Azt mondja semmi baj, de ismerem ám a csajokat, figyelni kell a szemüket, miközben beszélnek, mert nem mindegy, hogy mire gondolnak. Oké, feladom, gőzöm sincs, hogy mit gondol. Remélem azt, amit mondott, hogy nem bánja! Helyes, helyes. Na, most jön a neheze, az biztos!
- Nos, izé, meg minden – ülök le mellé, felkínálva magamnak a lehetőséget, meg ez egy könyvtár, és már odaengedett magához. – Hogy haladsz a csapattal? – mosolyom olyan természetes, mintha egy szobrász húzta volna… most. – Arra gondoltam, hogy lehetnék csapatkapitány-helyettesed, mert... mert... hát Masa is az! – hű ez az ultimate jó válasz, és most jutott eszembe! Azta, de menő vagyok, nem igaz, hogy ennyire tűzhányó az agyam! 200IQ!
- Mit szólsz? Kipróbálnám magam ebben a szerepben, mert érdekel, meg biztos te sem győzöd ezt a sok melót – találok ki újabbnál újabb dolgokat, amivel szerintem járhat egy csapatkapitányi feladat. Talán néhány dolgot átvennék, ami nem olyan nehéz, és ha kellenék, szólhatna nekem. De menő! Imádnék Lóránt Bence csapatkapitány-helyettes lenni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szeretem nézni, ha én okozok meglepetést másoknak azzal, hogy ismeretlen helyre viszem őket, ahol még nem voltak. Babett pillantásaival ugyanez jön le, kár, hogy nem ezen gondolkodom tovább, hanem azon, hogy délelőtt óta szebb lett. De hogy a Merlin takarójába? Hiszen neki sem lehetett sokkal több ideje az egészre, mégis, mintha a haj is más lenne egy kicsit, meg talán sminkelt is? Jó, mondjuk a lányoknak a suliban megtanulják a gyorssmink skillt, szóval ezen nem kéne annyira csodálkoznom. Emma is szokta magát nézni a kis tükrében és húz ide-oda a szemén valamit számomra ismeretlen kínzóeszközökkel, vagy ceruzával! Rajzolgat magára, érted? Mondtam már neki, hogy segítek, ha gondolja, de nem annyira naiv, hogy oda is adná egyszer. Pedig akkor mindenféle baromságot raknák az arcára az biztos. Na, de Babu egyáltalán nem olyan, sőt, csak a szélesebb ajkain megcsillanó fény játszik színrobbanást, hogy kiakassza az ingermutatóimat pozitív irányba. Soha nem szoktam észrevenni ilyen illatokat, de ez… valami csodás, vagy már túlmisztifikálom, hogy elviszek egy jó csajt bagolylesre? Ahh mindegy, nem kéne ezeken ennyit agyalnom, mert a végén elbotlok a saját lábamban.
- Akkor épp itt volt az ideje. Élőben nézheted az LLG-t – jó ez egy kicsit erős túlzás, mert azért annyi mágikus lény nincs erre, csak a veszélytelenek. De a vadőrünk nagyon kedves, már, ha az állatokról van szó… de azért továbbra is az a véleményem, hogy most ne legyen itthon. Ciki lenne, ha felelősségre vonna, hogy nála vannak „kölcsönben” a baglyaink, miközben kaját sem adunk nekik minden nap. De amúgy én egy ideje már lejárok ide, mert attól függetlenül, hogy Masával már nem vagyunk együtt, én szeretem ezeket a kis cukiságokat.
- Semmi gond, megvédelek a ketrecbe zárt nyusziktól. Bátor vagyok – viccelődök vele és megbököm az orra hegyét. Hogy ezt miért csináltam, Merlin! – Öhm, bocs, csak késztetést éreztem orrba bökni téged – zavarodottságom nem lehetne nagyobb, ez túl személyes gesztus volt, és még nem sikerült leszoknom róla. Tutira azt gondolja rólam, hogy meg vagyok hülyülve és már nem is annyira érdekli, hogy ide jöttünk. Ezt jól elszúrtad… azaz elbökted Bence! Gyorsan füttyentek, hogy a zavaromról elfeledjkezzünk.
- Mindjárt megjönnek – mondom, és… semmi. – Ö… - csak nézelődök, körbe is fordulok, de csend van. – Hát, jó vicc volt, nem? – zavarodottan kacarászni kezdek, és nézem őt, aki egyre jobban bejön nekem. Akkor is, amikor zavarban van cuki, akkor is, amikor nem, meg akkor is, ha kicsit spicces. Ekkor hirtelen szárnysuhogások lepnek meg minket, és azonnal elmúlik az arcomról a zavar, diadalittas vigyor veszi át a helyét. Végre!
- Hát sziasztok! – mondom vigyorogva és elkapom Babett kezét, majd a másikkal a zsebemből kivett bagolycsemegét teszek az övébe. A baglyok rendezetlenül körbeveszek minket és össze-vissza csipognak. Elengedem a lány kezét, majd az egyikhez odaguggolok és etetni kezdem a kezemből. Visszanézek a szexi leányzóra és ösztökélni kezdem. – Na, mire vársz? Éhesek – vigyorgok továbbra is, és megvakarom a kis kuvik nyakát. Tök cukik továbbra is, és valószínűleg nem kell sokat várnunk már, hogy lerohanják a kezeinket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Hjaj, olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki éppen ajándékot kapok. Pedig nem is kevés ideig volt barátnőm, de úgy látszik az más. Nagyon más. Most eszembe jutnak azok a dolgok, amik annak idején – mintha olyan 20 év távlatából beszélnék, Merlinre! – Nórival és Masával voltak. Nem vagyok egy nagy hódító, ennyiből is látszik, de az izgalom egy másik lány közelében, aki nem csak barátként érdekel teljesen hasonló, mégis teljesen más. Tök jól elnevetgélünk, meg minden, közben az egyikünk sem tudja a másikról, hogy mi van valójában és mi ez valójában? Csak tetszünk egymásnak? Csak vonzódunk? Vagy csak ezeket hisszük? Én nem tudom, csak annyit, hogy a stég óta többször eszembe jutott Babett, ma meg egész nap róla gondolkodtam. Hogy mennyire béna voltam a folyosón például, és talán ő nem vett belőle észre semmit. Pedig te jó ég, milyen zavarban voltam! Nem mellesleg ő hívott el, persze az megint más kérdés, hogy nem nagyon hagytam neki más választást. Azt tudom, hogy jól érzem magam a közelében és kezdek kilábalni a szakítás okozta mérhetetlen fájdalomból. Remélem, nem csak azért keresem a társaságát, hogy ne gondoljak az előzőre. Mert hiába próbálkozom, azért még sokszor eszembe jut és akkor nem jó. De szerencsére vannak barátaim és van legalább egy lány, aki tetszik… pont vele mendegélek és mentem meg a ketrecbe zárt „vadaktól”.
- Sir Lórántusz, szolgálatodra milady! – odaverem az öklömet a mellkasomhoz, mintha tényleg egy távoli időkből visszaérkezett páncélos katona lennék. Az összképet rontja ugyan a komolyság nem látható szikrája, azaz a mosolyom. Na, de hogy aztán miért bököm meg az orrát, már megint egy más dolog. Talán megszoktam, hogy Masa szerette az ilyen kis hülyeségeket és ez még onnan maradt, pedig jó lenne már csak úgy elfelejteni és a szép emlékeket meghagyni belőle. De mivel kicsit több, mint egy hónapja volt még az eset, így nem olyan könnyű ezen túllendülni. Azért próbálkozom, és egyre jobban megy, főleg, ha Babu is velem van. Olyan, mintha tök régóta így lenne, és most találkozunk harmadjára, és a második nem is nevezhető igazi találkozásnak. Oké, az első meg felér kettővel, szal… minek számolok ilyeneket? Hű, lehet, hogy megbántottam? Pedig nem volt szándékos. „Azt hiszem” mondja, én meg megdermedek, és elég furán nézhetek rá, de hamar kiderül, hogy csak szórakozik… vagy mi ez.
- Huh, cserébe kérhetsz valamit majd, mert megbocsájtottál – vigyorodom el zavartan, de talán feldobtam neki egy labdát, amit később, majd lecsaphat. Most például nyugodtan lecsaphatna, hogy ne legyek ennyire zavarban. Micsoda szerencsém lesz, mert a baglyaim nem hagynak cserben. Megérkeznek, és habár talán picit bosszúsak – ez abból jön le, hogy néhányuk azért „finoman” belém csíp, ahogy kieszik a csemegét a kezemből – de itt vannak, és szeretnek. Bátorságra ösztökélem a „nem a legbátrabb Drinóczi lányt” és ő is odaguggol mellém. Nézem az ajkait, ahogy mosolyogva eteti a baglyokat eteti a madarakat, és elkapom a pillantásom, ha oda néz rám, és a figyelmem az állatok felé fordítom.
- Bizony, nagyon cukik – nem tudok mást mondani rájuk, ha nyálas, ha nem, én imádom a baglyokat, ezeket pedig még inkább.  – Hát… vettük őket Masával egyszer, amikor az Abszol úton jártunk. Sajnos arra nem gondoltunk, hogy mit csinálunk ennyivel… vagyis… de, de az titok – nézek rá titkosan, ahogy egy titkosügynök nézhet, szerintem. És hát azért titok, kedves Babett, mert nevetséges ötlet volt, és most nem lennék nevetséges.
- Az egyik a tiéd lehet, ha gondolod – és nem érdekel az sem, ha az Masa baglya. Nem mintha lenne neki, de mit tudom én, hogy az egyiket magának akarta-e. Mosolyogva nézem Babut, és teszek még a kezébe pár adag bagolycsemegét. Ezzel ki is fújt, mindet megetettük a kis és nagy baglyocskákkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Sajnos nem tudom kikerülni Masa nevét, mert tényleg együtt vettük és akkor mindkettőnk eléggé be volt sózva, hogy amúgy jó sztori lett volna. Emmától már megkaptam a magamét érte – felettébb enyhe volt, meg kell jegyezzem -, azóta meg nem fogja felhozni soha többé, jövő keddig. Érdekes viszont, hogy nem csapott le az ajánlatomra, pedig biztos voltam benne, hogy így tesz. Lehet, hogy csak ilyen édes, és nem akarja kihasználni a meggondolatlan felajánlásom. De, ahogy néz néha, attól meg kell őrülni. Nem tudom eldönteni, hogy tetszem-e neki, vagy csak húzza a fejem. Mindenesetre egészen jól csinálja, és remélem az első az igaz. Mondjuk, amennyit ismerek belőle, nem kellene kételkednem. De ha meg azt nézem, hogy azt hittem Masát ismerem, akkor meg… nos, majd meglátjuk.
- Hát ö… a válasz kissé felelőtlennek is hangozhat – kezdek bele mégis, pedig megpróbáltam kikerülni a kérdést. Kicsit mozgatom a számat jobbra balra, mintha jól meg akarnám rágni, amit mondok, majd csak kinyögöm az igazat. -  Ennyi pénzünk volt – felelem, és pír költözik az arcomra, de mit mondhatnék. Nem vagyunk eleresztve, mint egyesek, és így utólag még jó is, hogy nem volt több pénzünk. – Amúgy Emma azt mondta, hogy tíz sok lett volna, így a kilenc nem is az, igaz? – boldogság és mosoly költözik az arcomra, ahogy felé vetem a pajkosnak szánt pillantásom, szerintem elég jól sikerült. Mintha bűnrészest keresnék benne is, ha már úgy alakult, hogy az igazi nem lehet az.
- Ugye? Nagyon aranyosak – miközben etetem a kis és nagy baglyocskákat, lopok pár pillantást, azért mégiscsak csak Babett a nap nem legszebb lánya a közelemben. Kicsit bűntudatom is támad, hogy sem Emmának, sem Karolának nem nagyon írok és nem is válaszolgatok unalmas lerázó szövegeken kívül mást. És tessék, Babettel tök jól elvagyok, talán pont azért, mert csak annyit ismer belőlem, amit két találkozásból lehet. Arra van szükségem, hogy tiszta lappal induljak mindenben… De, hogy ne legyen unalmas a nap, ez a szépség ma is elesik. Komolyan kezdek félni, hogy én okozom ezt, pedig ma nem is ittunk. Odasietek és felé nyújtom a kezem, de azért kuncogok.
- Hát azt nehéz lenne tagadni – kacsintok rá, és ha elfogadja,  kezem felhúzom. – Na, igen, de akkor söröztünk, az más – mentem fel őt minden felelősség alól, és jólesően gondolok vissza az estére. A csókra… szinte érzem az ajkaimon, el is kapom a tekintetem az övéből és a haját kezdem nézni, mivel a kis bagolyka megtalálja benne a maradékot. Nevetve lépek még közelebb és elveszem a kis baglyot, aki oda-oda csippent, de nem éri el a haját, mert fogom.
- Eléggé, de ha megengeded, kiszedem, na, hess – ezt már a kis bagolykának mondom, aki kirepül a kezemből, de nem megy messzire, megáll közel Babetthez és a haját nézi. Ami azt illeti a többi bagoly is ezt teszi, hiszen már csak azok a kis morzsák maradtak. Nem is szórakozok tovább, hanem aprólékosan kibogarászom belőle azt a pár darabot és Babu kezébe adom.
- Szerintem kedvel téged – mivel a kis bagoly egyre közelebb araszol a lábához „észrevétlenül” és a többieknek is mehetnékük van a lány felé. Én is kedvelem, minimum. – Nos, szeretnéd őt? – emelgetem meg a szemöldököm, majd odaguggolok a többihez. – Sajnálom ma már nincs több – mondom szomorkásan feléjük, és azonnal csipogni kezdek. Hogy mit, fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem sokkal ezután felszállnak. Ekkor felállok és elpirulok, ahogy Babettre nézek. – Talán, kicsit elhanyagolom őket – harapom be az alsó ajkam és szégyenkezve sütöm le a szemeim. tényleg többet érdemelnének, de majd elengedjük őket valamikor…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Drinóczi „elesek” Babettnek fogom hívni mostantól. Tényleg vicces, hogy mindig kényszeres popóérintést érez a földdel. De akkor is segítek, ha elesik kétszer, hússzor, vagy százszor. Legalább van min nevetni, mert ezek az elesések olyan véletlenszerűen jönnek, hogy még csak számítani sem lehet rá. – Veszélyes vagy. Te vagy a legcukibb emberre ráeső boszorkányom… izé, boszorkány ismerősöm – javítom ki magam gyorsan, mielőtt túlságosan személyeskedni és flörtölni kezdenék. De tényleg, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy… nem kell küzdeni érte? Egyáltalán miért ne kéne bárkiért küzdeni? Egyáltalán miért is jut eszembe ez? Ennyire tetszik Babett? Hát, végül is… ennyire. De most nem csak arról van szó, hogy nagyon tetszik a szeme, vagy az ajka. Tényleg valahogy olyan különleges neki. Bence, te kezdesz maci lenni, Babett meg a málnás, „junó”? Még jó, hogy a kis bagoly megtámadja, nekem pedig újra hős üzemmódba kell kapcsolni ahhoz, hogy kiszedjem a bagolycsemegét a hajából. Jól sikerül, szerintem nem maradhatott benne sok, legalábbis nem látszik. Az ujjaimat fésűnek használva túrok bele a hajába, de csak pár morzsa esik már ki, tehát jól végeztem a munkámat. Közben engem néz, én meg őt, de persze főleg a „munkára” koncentrálok, mégis… kezd megint elhatalmasodni az érzés, ami a stégen volt. Rápillantok az ajkára, kószán, mintha nem is azt nézném és viszem tovább a pillantásom a hajára, de azon az oldalon már nincs morzsa.
- Sz… - nyelek egyet – szívesen – fejezem be, majd mosolyt varázsolok az arcomra és még csak pálca sem kell hozzá. Gyorsan vissza is terelem a témát a baglyokra, és mindjárt helyben is vagyunk. Szóval szereti az állatokat, úgy néz ki, megint új dolgot tudtam meg róla. Jó, a baglyokat úgy általában minden varázsló és boszorkány szereti, deee, akkor sem tudtam eddig ezt róla.
- Akkor a tiéd mostantól – látom az örömöt rajta, hogy megkapta és hát tök jó érzés. Jó, nem mintha nem maradt volna még nyolc, így könnyen váltam meg bármelyiktől. Nekem nem volt kedvencem közülük, így könnyű átadni neki és akkor még én vagyok a rendes is, nem? Meg hát szívesen is adtam… ó, Merlinre, de jól áll rajta ez a ruha, basszus! Ahogy pedig kuncog, hát meghalok. Mondom ezt húsz évesen, mint egy óvodás! De hát most mit tegyek, tényleg aranyos lány! Meg szexi, meg… mindegy…
- Jó választás, szerintem tetszik neki – nézem a kis állatot a reakcióra, aki víjjan egyet, úgy tűnik igazam volt. Aztán pedig rám néz huncutul, amit nem tudok mire vélni, de érzem, ahogy az ajkaim szélesebbre húzódnak, a szemeim pedig kíváncsian fúródnak az övéibe. Addig sem az adottságait bámulom, ügyes vagyok, nem?
- Én is veled – vágom rá gyorsan, mielőtt elolvadnék a szavaitól. Hát szeret velem lenni! Pedig alig volt még velem, de milyen jó, hogy mondta! – Hát azért olyan sokszor még nem találtam ki, ez az első. A sörözésben nem számítottam rád, a halat sem én rendeltem oda és… - hirtelen vörösödök és hallgatok el. – A többi sem volt olyan előre kitalált, de örültem nagyon hogy ott voltál a szülinapodon. Legalább emlékezetes marad, hogy lecsapott egy hal! – nevetek fel, majd leülök mellé, és birizgálom Mogyorót, az újdonsült baglyát.
- Ú, imádnálak érte – emelem meg szemöldökeim egyszerre. - Amúgy, ha tudsz még valakit, aki rászorul bagolyra, vagy csak szeretne egyet, szólj és adok neki, amíg van. De csak olyat, aki szeretettel gondozza, mint te – mosolygok rá, majd a fejem a vállára teszem, és úgy nézem a többieket. Aztán sóhajtok egyet és feltápászkodom.
- Van kedved visszasétálni velem? Vagy maradnál? Nekem most mennem kell, de mindenképpen meg akartam mutatni őket – a kezemet nyújtom neki mosolyogva, hátha elfogadja. – Öhm – kezdek bele a nagy tervbe. – Találkozhatnánk máskor is, ha van kedved hozzá. Nem akarok erőszakosnak tűnni, de jó fej vagy, és hát – beharapom az ajkaim, majd folytatom kisvártatva – úgy tűnik, hogy izé… ajj, ebből már nem jövök ki jól – nevetem el magam. – Szóval, ha van kedved még elmehetnénk ide-oda, no – most biztos, hogy teljesen belevörösödöm az egészbe, érzem, hogy ég a fülem. – De inkább menjünk, mielőtt elsüllyedek a bénázásban – kacagok fel, majd remélem, vele együtt megindulok a kastély felé. – Mogyoró. Tényleg jó név.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Aztán ennyi. Igen, ennyi. Nekem is annyi lett azonnal, a kapcsolatunknak is, meg neki is, de az most nagyon nem érdekel. Habár egyáltalán nem úgy tűnt, hogy annyira megviselte őt, mint engem, sőt, valószínűleg, neki más az egész. Ott van neki az, akivel majd újra csókot lophat, és én nem kellek oda, sem a közelébe, sem úgy, estére. Sem sehogy... valószínű, hogy az a valaki lesz az, aki majd a jövőben... szóval neki majd megengedi. Persze most már minden kis kirakós a helyére került, nem szeretett, szóval miért is lett volna köztünk még közelebbi testiség? Talán majd legközelebb már én sem leszek ilyen, aki ennyit vár. Most meg sírhatok a testvérem vállán, aki az egyetlen biztos pont az életemben, ő nem fog elárulni. Mondjuk általában nem is hagyom, hogy bármit tehessen, most is ő keresett meg. Meg nem tagadhatom előle a lehetőséget, hogy a bátyját vigasztalja, és a pártján áll. Persze, ez természetes, de nem tudom mi lenne a jó. Az előbb is olyat akartam tenni, amire azt hittem sosem lennék képes. Lehet, nem is tettem volna meg, már nem tudjuk meg.
- Nem tudom - szipogom, és tovább ölelem őt, mintha belé kapaszkodnék, hogy össze ne essek. Ez mondjuk jelenleg így is van, megpróbálok egy kicsit lazítani a szorításon, ő azért ne fulladjon meg. A vigasztalása olyan Emmás, megpróbálja kitalálni a gondolataimat és beleélni magát a helyzetembe. Ugyan minek, szerintem senkivel sem történt még ilyen, szóval mindegy is.
- Gondolom, hogy így volt. Nem, nem ezt érdemlem, de nem tudom, hogy mit érdemlek. Nem vettem észre dolgokat, ő meg nem mondott el semmit akkor sem, meg amikor ellökött magától, akkor sem. Nem tudok ezzel mit kezdeni, csak azt tudom, hogy fáj és... és nem akarok senkivel sem találkozni, meg úgy semmit sem ér semmi - azt sem tudom mit beszélek, letörlöm a könnyeim, majd elengedem őt.
- Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, mert minden dühít, vagy elkeserít... még jó, hogy itt a vizsgaidőszak! - keseredett nevetésem alig-alig mászik elől a torkomon, könnyáztatva mutatja meg csak magát. Sóhajtok egy nagyot lehorgasztott fejjel, nem tudom már mit csináljak. Eszembe jut Babett is egy pillanatra, mosoly fut át az arcom, ez látszódhat a Holdfénynél, de most még ős sem tud felvidítani. Ő és a sörözés emléke, na meg a halé. Épp csak egy pillanatra hoz vissza asz életbe, pedig már azt hittem, hogy onnan könnyebb lesz. Egészen másnap reggelig, amikor is bűntudatom lett, hogy lehet, hogy őt meg én használtam ki.
- Holnap megiszunk valamit? Kezdek fázni - nézek rá, elmosolyodom és megsimítom kedvesen az arcát. Azért jó, hogy van egy tesóm, csak nem tudom kezelni ezt a tesóságot úgy, ahogy kéne. A volt másik felem persze biztosan tudja a sajátjával...