XD XD Oké. Az a baj az evéssel, hogy hízik az ember és akkor hova a csáberő?

Liam Laoiseach - 2017.09.11. 21:09

Ezért nekem is hozhatsz egyet

*Külön kieszi a pillecukrot, szór rá fahéjat* Köszönöm. Nagyon finom ez így a sok habbal. *kortyol, sóhajt, kortyol*

Az Igazgató és a torta megbízás

 Amikor megkaptam Temitől azt a levelet, azt hittem cafatokra tépem. Hogy még akkor is amikor búcsúzik azon jár a feje, hogy a másoknak tett ígéreteit beváltsa...Egek ez annyira ő. Sosem tudott szabadulni a kötelességtudatától. Annyira a személyisége része volt, hogy néha már sajnáltam. Amikor próbált feloldódni, abból menekülés és még több gond lett. Az egyetlen igaz szerelme Merkovszky is emiatt hagyta el és most meg ez...Egy sajttorta az Igazgatónak. Annyira banális, hogy még könnyeim közt is nevetnem kellett rajta, amikor elolvastam. Megkért csináljak egyet. Megtettem. Finom lett. Elhoztam. Saját  készítésű önteteket is tettem mellé. Erdei gyümölcsöst és karamellást. Itt van a kosaramban, a sütemény egy torta tálon biztonságban letakarva, az öntetek csinos kis üvegekben kiskanalakkal, villával és tányérral együtt.
 Megdöbbent az épület nagysága és tágassága, annak ellenére, hogy másod unokanővérem rengeteget írt róla. Csak nézek körbe és megállapítom, hogy a Roxfort és a Bagolykő közt aligha tudnék választani. Mindkettő lenyűgöző. Lassan komótosan sétálok. Nem vagyok bejelentve, időpontom sincs, így aztán ráérősen szemlélődve haladok célom felé. Útközben sok diák elkerekedett szemekkel néz rám. A fekete lobogó jelentését a homlokzaton ezek szerint már tudják, de megkeverednek látva engem. Nem csodálkozom ezen, egy pillanatig sem. Hiszen fekete pántos ruhában vagyok, hajamat fonat koszorúba rendeztem, kiegészítőként barna övet és ugyanolyan színű éktalpú félcipőt vettem fel. Ékszerként pedig pávatoll szemét idéző ezüst szettet viselek. És annak, aki nem néz meg jobban, közelebbről, teljesen úgy tűnhet Artemisia Rubyát látja. Ez a megdöbbentő hasonlóság az oka, tudom jól, a reakcióiknak. Lassan kezdek hozzászokni, mert végigkísér egészen az igazgatói iroda nyitott ajtajáig. Végre odaérek, fújok egyet, majd bekopogok az ajtófélfán és várom a bebocsátás hangját.

Weiler Dante

 Amikor úgy döntöttem, hogy hallgatok rá és ideköltözöm, nem számítottam arra a sok új élményre, ami ért. Arra sem, hogy egy rég látott ismerőssel találkozom, aki mesél valakiről és, hogy ez akár még a kísérleteim sikerének záloga is lehet, ha az illető, akiről mesélt hajlandó velem kooperálni. Bár azt a tényt nem szabad elfelejtenem, hogy erre még meg kell kérnem és ismerősöm elmondásából úgy tudom ez nehéz dió lesz.
 Nos ráérek ezen agyalni, ha már berendezkedtem a laboromban, ami még picit várat magára. A temetés szerencsére rendben és a helyzethez képesti profánsággal ellentétes jelzővel élve szépen lezajlott. Bár persze Merkovszky nem jött el. Talán nem is baj. Kéréséhez híven Temit a gyermekei mellett helyeztük örök nyugalomra egy ében koporsóban és mellé tettük pálcáját és kedvenc ékszereit-köveit és néhány képet a családjainkról. Semmi fellengzősség, semmi túlcicomázás, csak két szép beszéd és a Nocturne, amit annyira szeretett játszani hegedűn.
 Itt keringek a légben, magasan a fák lombkoronája felett. Tollaimmal játszik a szél. Szárnyam alá kap és messze repít, mind testem mind lelkem könnyűvé válik repülés közben. Olyan nehéz volt ez a pár nap, nagyon kellett már ez a kis pihi. Persze nem ok nélkül rovom most sem a köröket, de az okom még nincs a környéken. Viszont innen fentről mindent jobban látok és hamarabb kis fogom szúrni őt, ha a közelbe ér. Holló alakomban szeretek ilyesmit csinálni. Figyelni, nézelődni, keresni és kutatni. Így nem árthatnak még a legveszélyesebb teremtmények sem, akik elvették tőlem a szüleimet és, akik miatt feladva az álmaim lettem az, aki most vagyok.

Weiler Dante

 Egy ágon üldögélek épp, amikor látom besétálni a fiút. Olyan amilyennek az ismerősöm leírta. Egy cigarettát bányász elő és egy fának dőlve beleszív egy slukkot. Vár. Azt tudom róla, hogy nem könnyen ismerkedik emberekkel, hogy morózus és távolságtartó, akinek a figyelmét nehéz felhívni, míg a bizalmát elnyerni talán a lehetetlennel egyenlő. Nos ha a jó út nem célravezető nála,  nézzük meg a másikat, azt ami picit nehezebbnek ígérkezik. amint ez az elhatározásom megszületik szárnyra is kelek és egy éles bal kanyarra elrepülök előtte karmaimmal kikapva szájából a cigit. Ezek után teszek egy kört a feje fölött, és leszállok vele szemben a nagyjából két méterre lévő egyik hinta ülőkéjére.
 Éles károgással jelzem, hogy ha gondolja ezt incselkedésnek is veheti. Nem kell félnie tőlem én nem bántom. Eltérő színű szemeim ráfüggesztem és én is várni kezdek. Kíváncsi vagyok vajon ez a kis intermezzo mit vált ki belőle. Nincs más itt rajtunk kívül ebben a makacs időjárásban. Épp ezért választottam ezt a helyet. Nyugalmas, és háborítatlan, mert a gyermekek ilyenkor már nem jönnek errefelé, ahogy mások sem. Ha jobban belegondol az ember minek is tennék. hideg van, esőre áll és esteledik is.
 Amikor beszélgettem a hölggyel, aki a fiú gyámja és ajánlotta nekem, azt mondta ő nem pont az, aki nekem kell, de általa könnyebb lenne leérnek a sikert a kutatásaimban. Nos, remélem ez így van. Olyan sok emberrel próbáltam már együtt dolgozni, de mindig rá kellett jönnöm, hogy nem avathatom be őket semmibe igazán, ami a kísérleteimet illeti. A lényegükbe főleg nem és, ha egyszer a teszteléshez érkezünk ez a tényállás még inkább igazzá válik majd.

Liam

 Az igazság az, hogy rokonaim révén én valóban folyékonyan beszélek magyarul, és spanyolul és angolul és inuitul is. Ez van ha az ember egy szem leánya mondhatni idézőjeles népek olvasztótégelyében nevelkedik. Nem szeretek hivalkodni ezzel, mert nincs értelme, hiszen nekem ebben érdemem, csak annyi van, hogy kicsi koromtól figyeltem a családtagjaimra és eltanultam minden szót, amit kiejtettek a szájukon. Mondjuk a Rubya fiúktól hamarabb sikerült néhány ízes spanyol káromkodást összeszednem, mint értelmes dolgokat, de ez az én titkom. Az iskolában ehhez még hozzá jött az orvosi latin és a választott nyelvem, az orosz. No de most pont nem erre kellene figyelnem, hanem a férfira itt előttem.
 Szóval a neve Liam, szép név, az akcentusa meg olyan, hm...kellemesen hozzáillő...vagy nem is tudom. Viccesen ingatja magát, valahogy úgy fest nem állja, ha valaki hálálkodik neki. Szerénysége még éppen nem zavaró, de ha jobban belegondolok valami oka biztosan van, hogy ennyire kerüli a köszönetnyilvánítást. - Rejtőzködni próbál talán, pedig szeret jót cselekedni, ez látszik rajta. A hőskomplexus persze nem itt kezdődik....Jaj egek, megint kitört belőlem a pszichiáter...basszus.. Tessék, na mit mondtam? Kikerüli a meghívásomat. Nem nagyon értem miért, de legyen. Azért a gyomra korgását meghallom és el is mosolyodom rajta. - Igaza van, mire én megfőzném az egyébként az étterminél azért valamivel jobb menüt, minden bizonnyal éhen halna. - jó itt konkrétan vissza kell fognom magam, hogy ne röhögjek egy nagyot, de azért mindenki megnyugtatására közlöm, hogy sikerül. - Önre bízom magam, mutassa az utat! - emelem kezem felé megadón - Amúgy a rövidtávfutáson és idegenek táskájának megmentésén kívül mivel foglalkozik? - érdeklődöm, mert tényleg kíváncsi vagyok, nincs mögöttes szándékom de izgat, ennyi.

Lora Fontaine - 2017.09.12. 22:05


Nem csak te. Minden reggel félve megyek be a fürdőbe. XD

Lora Fontaine - 2017.09.13. 14:06


A munka sem jobb, sőt. A mostani eszemmel inkább lennék újra diák.

Az Igazgató és a torta megbízás

 Egy kedves hölgy irányítása vezetett be addig a bizonyos ajtófélfáig, amin az imént bekopogtam. Mire az Igazgató helyett egy kutya robogott felém és hevesen szaglászni kezdett, előbb engem, majd a kosaramat. Ezt nem csodálom, hiszen a sütemény kiillatozik a konyharuha alól és körbeleng. Nem szeretem a kutyákat, félek tőlük és ezt ők is érzik, s ezért ők sem szeretnek engem. Ez ezzel az ebbel sem lesz úgy hiszem másképp. Egyelőre azonban elvonja mindkettőnk figyelmét a kiérkező férfi. Megkockáztatom ő maga az Igazgató személyesen. Egy játékot hoz a jószágnak, aki azzal csak egy pillanatig foglalkozik, mert jobban érdekli azért a süteményem aromája.  
 A férfi azonban ledöbben, a szava is mintha torkára forrna a látványtól mellyel szembesül. A pillanatnyi kihagyást minden bizonnyal megjelenésem okozza, erre azonnal rájöttem, amint a szemébe néztem. Ezek szerint ő sem kivétel, de szerencsére hamarabb megszólal, mint vártam. - Jó napot! Igen, önhöz jöttem. A nevem Dr. Evena Noxen, a falu gyógyítója vagyok, de ami még fontosabb Artemisia Rubya másod unokahúga -nyújtom kezem a férfinak bemutatkozás közben, majd rögtön a tárgyra is térek.- Hoztam önnek valamit. Rubya professzornő egy levelet küldött nekem nem sokkal a halála előtt és megkért teljesítsem egy ígéretét, amit kórházi látogatásakor önnek tett. Szeretném átadni. Beljebb mehetek?-kérdezem és kicsit előre emelem a kosaram. Reményeim szerint nem csak odaadni tudom majd a saját kezűleg készült csemegét, hanem, ahogy Temi kérte, együtt eszünk is belőle. Aztán átadhatom a gyászjelentést és a kérést, hogy jöjjön el a temetésére. - Milyen remek szervező voltál nővérkém...Megédesíted ajkaim a torta ízével, hogy ne hangozzon oly fájón a szó, mit kiejtek majd rajta én... Tehát, ha bebocsátást nyerek, előbb a sajttortát teszem az asztalára, remélve, hogy nem csórja el majd az ebe.

Az Igazgató és a torta megbízás

 Odabenn a csukott ajtó mögött leülünk egymással szemben. Miután megtudta ki vagyok kicsit gördülékenyebben megy már a kommunikáció kettőnk közt, így hamar meg is tudom, hogy ő egyáltalán nem emlékszik arra így hirtelen, hogy mit ígért neki Temi. Ám amikor előszedem kosaram mélyéről a tortát és a szép átlátszó fedeles tállal együtt az asztalára teszem, azonnal beugrik neki. A reakciójából arra következtetek, hogy Hercegh úr őszintén kedvelte az unokanővéremet és nem csak puszta főnöki formalitásból utazott el hozzá. Ez megnyugtatással tölt el. - Tudja azt kérte tőlem, készítsem el ezt önnek, nálunk hagyomány, hogy a család nő tagjai tudnak főzni és sütni mágia használat nélkül is. Tehát biztos lehet benne, hogy ez valódi házi sajttorta. Sőt itt van még mellé kétféle öntet is, mert nem tudtam melyiket szereti. Ezeket is magam alkottam. - pakolom ki a kis üvegeket bennük a karamell és az áfonyás szószokkal. Ezen kívül az is a küldetésem része, hogy együtt együnk belőle.- mosolygok a férfira és eltérő színű szemeimet ráemelem, nem tudom miként reagál erre az együtt evéses kérésre, de azért minden esetre óvatosan előszedem a két főnyi ekcájgot is, majd a kosarat az ölemből, ahol mindeddig volt, a földre teszem magam mellé. - Van még valami. Rubya professzornő temetése holnap lesz, itt a gyászjelentése. Szerette volna ha ön is eljön. - tolok a férfi elé egy fekete gyászszalaggal díszített borítékot. Nehezemre esik azért mindezt végigcsinálni. Úgy, hogy többek közt az ideiglenes szállásom konyháját kellett használnom, ahol kis híján szó szerint meglincselt a szakács és a kisegítők. A tányérokat meg a többit is úgy csórtam ki. Remélem nem vette észre egyik sem, mert akkor teljesen biztos, hogy én leszek holnap a menüben és nem a meghirdetett rántott csirkecomb és hagymás törtkrumpli. Azért persze megérte, mert jól esett az imént látni, hogy mennyire meghatódott az igazgató. Szóval nem panaszkodom, csak attól tartok nem ez lesz a legfurább helyzet ami még rám itt vár, hála Teminek.

Liam

 Nem épp bőbeszédű megmentőm mellett kullogok és a névjegyét nézem, amit az imént adott át nekem. Hirtelen zsigeri ötlettől vezérelve megfordítom, nem mintha lennie kellene ott valaminek, csak kedvtelésből és hogy ne kelljen újra megszólalnom. Hisz láthatóan nem szeret beszélgetni és én vagyok olyan udvarias, hogy nem erőltetem a dolgot. - És boszorkányokat nem fogad? -fordulok hozzá mégis, mivel felfedeztem a kis kártya hátulján lévő írást. Nem mondok semmi mást, had főjön kicsit a saját levében, bár gondolom, ha valaki el tudja olvasni a titkos üzenetet az számára egyértelműsíti, hogy kivel is áll szemben. Azonban ez fordítva is igaz. Viszont azt valahogy kétlem, hogy ezek után megoldódna a nyelvére kötött csomó, de egy próbát megér persze.
 Kisvártatva elérünk az étterem elé. Hangulatosnak tűnik kívülről és ahogy előre engedve belépek az enteriőrt is kellemesnek találom. Nincsenek sokan, így egy remek helyet választunk, és abban a kegyben részesít...-Fujj de genyó vagyok...Szóval leül velem szemben. Róla pedig simán azt képzelném, hogy kifelé vizslatna a vállam fölött, csak, hogy ne kelljen velem kommunikálnia. Megkajálnánk szótlanul, aztán adios, többet az életben nem látnánk egymást. Lehet, hogy félreismerem, főleg, hogy alig húsz perce ismerem, de ő valahogy az a tipikus szende legény, akinek megalszik még a sütőtöklé is a szájában, legalábbis ebből a szempontból mindenképp. Szóval leülünk és jön is a pincér, hogy felvegye a rendelésünket. - Jó napot! Szeretnék kérni egy kis  adag csípős levest és egy, szintén kis adag nyolc ízű kacsát sült tésztával és három deci gyömbért. Köszönöm. - mondom a fiatal férfinak, majd mindketten Liamra nézünk. Kíváncsi leszek mit kér és hogyan. Sokat elárul egy emberről, ahogyan egy szolgáltató beosztottjával beszél.
 

Liam

 Rövid válaszát, amit névjegyének rejtett üzenetével kapcsolatban tettem fel még odakinn, egy kedves mosollyal honorálom. Odabenn pedig egyre több dolgot tudok meg róla. Ismeri a pincér, semmi kétség, minden bizonnyal sűrű vendége az étteremnek, aki a szokásai rabja. De most átlép képzeletbeli komfortzónájának határán és azt rendeli, amit én. Míg ételeinkre várunk elkezd molyolni a szalvétákkal és a fűszertartókat is sorba állítja. Ezekből azt veszem ki, hogy szereti a rendet, a káoszban valószínűleg nem találná a helyét. Talán így nevelték, talán eleve ilyen a személyisége. Ezt nem tudhatom. Minden esetre nem várt fordulat gyanánt ő kérdez tőlem.
 Ez meglep, és örülök is neki, de ezt nem jelzem neki, nehogy ezzel elbátortalanítsam. - A diplomáimat igyekszem honosítani, mivel itt szeretnék az ország egyik hozzánk hasonlói által lakott falujában praktizálni. - közlöm tényszerűen a helyzetet, de kérdést nem teszek fel ugyanerről, hagyom, hogy ő irányítsa a beszélgetés fonalát és azért sem mert azt érezhetően nem díjazza. - Gyógyítói és toxikológusi oklevelem van. - innen a titulusom, amire ugyan nagyon büszke vagyok, de nem határoz meg a legkisebb mértékben sem. Ugyanolyan boszorkány vagyok, mint bárki más. Csak bemutatkozásnál és hivatalos helyeken használom azt a bizonyos két betűt amit általuk a nevem elé kaptam, amit szintén nem teljes hosszában szoktam viselni a hétköznapokon.
 Időközben megérkezik az ennivalónk. - Jó étvágyat! -mondom és belekanalazok a forró és méregerős levesbe. Nagyon szeretem, főleg így az őszi náthás időszak elején. Végigmarja a torkom az első korty és a csili összehasonlíthatatlan aromája ott ég ajkamon. Elismerően csettintek nyelvemmel. - Ez nagyon finom... - jegyzem meg, majd folytatom az evést. A tüdőm is kitisztulni érzem ahogy haladok a levessel. A velem szemben ülőre csak néha nézek, szemem csillog de inkább a paprika erejének hatásátől, mintsem bármi más okból kifolyólag.

Az Igazgató és a torta megbízás

 Együtt fogyasztjuk el a sütemény egy részét, a maradékot természetesen itt hagyom majd neki. Közben beszélgetünk, előbb unokanővéremről, majd rólam és róla. Sok mindent megtudok a férfiról. Nem hiába kedvelte annyira Temi. Igazi jótétlélek, akinek a szíve a helyén van, de az esze is. Szóba kerül többek közt az önkéntesség, az én patikám és gyógyházam, amit nyitok pár nap múlva Bogolyfalván és persze az állatok. Temi egy másik, szintén fontos kérésének ügyében is kapok néhány támpontot. Illetve engedélyt, hogy személyes holmiját laktere felszámolása előtt elvihessem.
 Elszáll néhány óra így, míg végül úgy döntök nem rabolom tovább az igazgató idejét. Persze megnyugtat, hogy épp ráért, sőt marasztal is, de jobbnak látom hazaindulni. Megköszönöm a kedvességét és megígértetem vele, hogy valamikor ő is ellátogat hozzám és ismét elbeszélgetünk. Nagyon kellemes ember, megnyugtató jellemmel. Olyannak tűnik, akiben bízunk, attól a pillanattól, hogy a szemünkbe néz. Aki nem hibáink ellenére, hanem azokkal együtt képes szeretni azokat, akikkel kapcsolatban áll.
 Persze minden bizonnyal van egy karakteres, markáns vezetői oldala is, hiszen egy ekkora intézmény koordinálásához nem kevés erőre van szükség, de csak az tud kemény lenni, aki ismeri a lágyság módját is, a kettő közti arany középúttal együtt. Ő pedig szerintem ilyen. Könnyű szívvel lépek ki az irodájából, s mikor az iskola kapuját is elhagyom inuit nyelven suttogok el egy néhány mondatot az ég felé emelt tekintettel, majd ideiglenes lakhelyem felé veszem utam.

Sárközi Norbert Dorián

 A patikában most többen vannak, mint máskor, de segítségem még mindig nincs. Ezért mint egy lepke repked virágról virágra, úgy sürgölődöm az helységben. Ma is fehér köpenyemben vagyok, a fekete indamintás fehér klumpámban, de alatta fekete "Nightwish" feliratú -Nemo albumborító igazából- pólót és világoskék farmert viselek. Hajam hosszú fonatban van összefogva. Épp egy adag békanyál kivonatos fiatalító szérumot adok át az egyik érdeklődőnek, amikor belép egy magas férfi, bottal a kezében. - Jó napot! -köszönök neki, de egyelőre mást nem teszek, hanem visszafordulok a hölgyhöz.

Sárközi Norbert Dorián

 A hölgy úgy dönt elviszi a kencét. Nos szerintem rajta már ez sem segít, mert az idő mindenkit ráncba szed, és aki harcol ellene, azt még meg is gyűrögeti, csak úgy puszta szeretetből, na de ez nem az én gondom. Fizet és távozik, a többiek is elhagyják a patikát, így már csak a magas férfi marad, aki csendben várt mindeddig. Feltételezem, rám. - Köszönöm a türelmét! Dr. Evena Noxen vagyok, miben segíthetek önnek? - kérdezem miközben kezet nyújtok a férfinak és felnézek rá a magam 161 cm-es mélységéből. Ilyenkor jól jönne egy pár centi plusz, de a jóból ugyebár kicsit adnak. Ezt még Thobias papa mondta nekem és én ehhez tartom magam.

Sárközi Norbert Dorián

 A férfi nem kertel sokat, egy igen sokrétű listát sorol el, amit figyelmesen végighallgatok. Elmémben már körvonalazódnak is a megoldási verziók, hiszen egyik probléma megszüntetése orvosolja majd a többit. - Nos, önnek ma szerencsés napja van. -mosolygok bátorítón felfelé. - Másodszakom a magipszichiátria így azt hiszem tudok segíteni. Elsőként az emlékezetét kell visszaszereznünk, a gyógyszerek közül egyelőre csak a fájdalmát enyhítőt fogok adni, mert a kedves neje már attól nyugodtabb lesz, ha önnek jobb a közérzete.  - mosolygok ismét, és odasétálok ez egyik bűbájos zárral védett szekrényhez. Kotorászok picit benne és előveszek egy kis öblös aljú palackot, miután bezártam a szekrényt, visszamegyek a férfihoz. - Kérem jöjjön utánam a rendelőmbe. Erre a mondatra az ajtóban lévő tábla "Zárva" kiírásra változik.

Sárközi Norbert Dorián

 Megjegyzését, melyet magáról mond egy mosollyal veszek tudomásul, nem tisztem megítélni bunkó-e vagy sem, az esküm arra kötelez, hogy éppúgy ellássam a taplót mint a tündéri természetű embereket. Viszont arra, amit ez után mond, picit megtorpanok. - Nos, ha megígéri, hogy nem árulja el senkinek, hogy milyen kupleráj van, akkor most az egyszer kivételesen - itt megemelem  mutatóujjam figyelmeztetés gyanánt - feljöhet a lakrészem nappalijába. De előre szólok, az még feljebb van. - mosolygok és zsebemben a gyógyszeres flaskával elindulok felfelé. - Beteg tűrj és bízva bízzál...Ha valaki ennyit morgolódik megérdemli, hogy lépcső másszon...magával babrált ki nem velem.- fut át agyamon a gondolat, s egy félmosolyt eresztek meg szám szegletében, amit ő nem láthat.

Sárközi Norbert Dorián

 Nincs ellenvetése és lépésben velem együtt felmegyünk a harmadik szintre, a privát szektoromba, ahol minden sokkal Evenásabb, nyoma sincs a lenti két rész puritán rendezettségének és távolságtartó miliőjének. - Nemrég. - felelem kérdésére szűkszavúan, s meg is érkezünk ekkorra. Itt fenn minden csupa fa és kő és otthonosság. A falakon családi képek, saját készítésű velencei stílusú álarcok. A konyhából árad az agyagedényben készülő csülkös káposzta illata. A nappali és a konyha a galériázott rész alatt kapott helyet, míg odafenn a hálószobám, a laborom és a fürdőszobám van. Elveszem a kandalló melletti kényelmes fotelből puha fekete köntösöm és hellyel kínálom a férfit. - Megkérdezhetem miféle balesetet szenvedett és, hogy milyen terápiát alkalmaz önön az orvosa? Milyen szereket vagy kezeléseket kapott eddig? -leülök a másik fotelbe és szembe fordulok a férfival.    

Sárközi Norbert Dorián

 A szó hallatán, hogy motorbaleset egy pillanatra felrémlik bennem a kép amikor pár nappal ezelőtt, akaratom ellenére majdnem elütöttem azt a deszkás lányt. - Mint vasparipás át tudom érezni milyen lehetett. - jegyzem meg szomorkásan, miközben kiveszem a zsebemből a kis badellát, melyben lila színű folyadék van, ami mintha folyton kavarogna. Ezalatt megtudom, hogy a kollégám valószínűleg főzetekkel rehabilitálja a férfit, ami elég sikeresnek tűnik. Eltekintve attól, hogy pár emberre még nem emlékszik és bottal kénytelen járni. - A lábát a baleset óta nem képes rendesen mozgatni? - kérdem és a botra pillantok.

Sárközi Norbert Dorián
 
 A hasonlóságok egy emberben bizalmat ébresztenek és könnyebben megnyílnak. Ez ebben az esetben is helytálló tézisnek bizonyul. - Igen, a motort örököltem, ahogy a szenvedélyt is. -mondom mosolyogva. - A szavaiból ítélve ön auror igaz? -teszem fel az igen kézenfekvő kérdést. Minden bizonnyal az, hiszen terep és vad szavakat használ és a megölés is csak náluk ilyen kerül egyértelmű kifejezésre a munkával kapcsolatos szakzsargonban. - Hogy áll a hipnózishoz?- Egy újabb kérdés, mely talán elindíthatja a kezelést, de gátját is szabhatja, ha esetleg úgy adódik.

Sárközi Norbert Dorián

 Látom rajta mennyire nem örül annak, hogy "csak" tanácsadó és nem aktív állományú auror. Nincs rosszabb, mint a kispadról figyelni a többiek játékát és csak bekiabálni a biztató szavakat. Nagy elánnal utasítja el a hipnózist, ezek szerint vagy rossz tapasztalata van vagy tart tőle valami miatt. Inkább az utóbbira tippelek abból, hogy azért mégis csak érdeklődik. - Nos, a fájdalmát nem csak gyógyszeresen próbálhatnánk meg kezelni. Hipnózis alatt kísérletet tehetnénk arra, hogy egy védőgátat emeljünk a lábában lévő érzőidegek és az agya érzésközpontja közt. Ezzel megszűnne a kínzó érzés, míg magát a szervi bajt a kollégám rendbe nem hozza önnél. - magyarázom. Nem tudok csodákat tenni, de ez egy olyasfajta szuggesztív programozás, melyre vannak precedensek a klinikumban.

Sárközi Norbert Dorián

 Valahogy éreztem én, hogy egy véovábbbn róka, aki még a saját anyjában sem bízik, és ilyenkor örülök, hogy vágyálmot módosítottam és nem lettem auror, mint ahogy még első pár évemben szerettem volna. - Erre a lehetőségre is felkészültem. - tolom elé a köztünk álló dohányzóasztal fáján a kis üveget - Ez itt nagy hatásfokú fájdalomcsillapító kivonat, ami teljesen természetes összetevőkből áll. Így a függőség kialakulása kizárt. Egy csepp is ugyanannyira hatásos mint száz, ebből tegyen a benne lévő kis pipetta segítségével egy cseppet naponta egy szem kockacukorra és egye meg. A kezelése további haladásáról engem, míg erről a szerről a kollégámat tájékoztassa kérem. - mondom el intelmeimet a férfinak és remélem könnyebben viseli majd a gyógyulással járó nehézségeket.

Sárközi Norbert Dorián

 Nem hinném, hogy ne tenne meg mindent azért, hogy újra a régi legyen, így kérdését is inkább csak a megbizonyosodás jelének tekintem. - Azt megérzi majd, abban biztos lehet. - Nem lesznek pokoli kínjai sem elvonási tünetei, hiszen hozzá sem szokik, illetve, ha úgy vesszük mégis, csak jelen esetben a csökkent fájdalomhoz fog hozzászokni, nem annak okozójához. Én már csak tudom, tizenkilenc évből kilencet ennek a szernek a szedésével töltöttem. Magam fejlesztettem ki, miután az a sok vacak, amiket szedettek velem alig használt és nem sokat tompított a fájdalmaimon, melyeket azon az éjszakán átéltem. - Ha szükségét érezzük biztosan fogunk konzultálni egymással. - nyugtatom meg a férfit, mivel úgy érzem kezdi megbánni, hogy eljött hozzám ma.

Sárközi Norbert Dorián

 Elmosolyodom, a röhögés most nem játszik, elvégre mégis csak egy betegemmel beszélek. Van egy határ, amit nem szerencsés még abban az esetben sem átlépni, hogy ha maga a páciens a kezdeményező fél. Így szépen elodázom ezt a pőre poént, meghagyva az enyészetnek, pedig volna rá pár ütős kontrázásom, de na. A férfi lassan indulni készül. A bezárt boltra való hivatkozás, nos jogos, de mit tehetnék, én vagyok a patikáriusnő, a gyógyító és jelen esetben a pszichiáter is egyazon személyben. Mindketten elindulunk lefelé. Leérve jut el tudatomig az amit még fenn mondott: "Hárman várnak odalenn."...Na basszus egy legilimentor...Fut át agyamon. Rápillantok és magamban mondom ki, amire gondolok. - Azért szólhatott volna... -biztos vagyok benne, hogy kiolvasta belőlem. - Akkor minden jót és jó egészséget! Ha bármi panasza van, az ajtóm nyitva áll ön előtt! Viszlát! - búcsúzom el a magas férfitól és figyelmem az újra "Nyitva" feliratú ajtón beérkező emberekre összpontosítom.

Sziasztok! *bekullog, még mindig betegecskén*

Nagy a csend itt. Csak mi vagyunk csajok a gáton?

Picit kihalt az off...  

Én is szívesen segítek. mert egy mentő vagyok

Weiler Dante

 A tervem nem vált be. A fene vinné el! Se kergetés se káromkodás, se ismerkedés. Az a nyamvadt bűzrúd, mintha más nem is volna érdekes, csak, hogy a tüdejét telepréselje a füsttel, ami nem mellesleg hosszútávon mérgező is. No, de most ez a legkisebb problémám. Valahogy fel kell vennem vele a kontaktust, így hát hirtelen ötlettől vezérelve szárnyra kelek. Körözni kezdek fölötte, majd éles szögben a föld felé veszem az irányt. A bucskázást deanimálással fejezem be. Emberi alakomban sétálok elé és állok meg vele szemben. - Mi a jó benne? Mitől jobb, mint a friss levegő? - kérdezem, miközben megtartom a tisztes távolságot. Nem megijeszteni akarom, hanem szóba elegyedni vele. Valahogyan közel kerülni hozzá. Fiatal, lázadó, de ugyanakkor nagy teher nyomja a vállát, ami miatt valószínű nagy a felelősségérzete, vagy épp olyan kicsi, hogy csak azért nem adja fel, mert erős az életösztöne. A szívem mélyén azt remélem az előbbi helyzet az igaz, és akkor van értelme most törnöm magam. Koromhoz képest laza vagyok és jó pár fiatallal volt már dolgom a családomban, szóval valaki is majd csak szót értek valahogy.