36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emily Dorothea Fisher összes RPG hozzászólása (163 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Le
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 23. 23:35 Ugrás a poszthoz

Festegetünk


Igazából többnyire elvagyok magamban, de amikor erélyesebben szól oda a nőnek, megemelkednek a szemöldökeim, és nem tudok nem odanézni, hogy ez most így mi. Ismerem Barnabást, és tudom, hogy ő nem ilyen, főleg nem egy nővel, akkor sem, ha az már szinte kiharcolja magának. Komolyan, még a kis Annával is olyan szépen beszél, hogy nem hiszem el, hogy képes még ennyire kedves lenni vele, erre itt van most ez a jelenet, és meg kell vallanom, meglep, amit mond.
- Csinálhatnánk valami közös mintát, ami emlékeztet minket a közös munkára. Hogy ne legyen annyira szétszórt, azonos stílusjegyekkel oldhatnánk meg. De lehetne inkább fotófal, és egy-egy apró emléket hagyhatnánk a falakon, rejtett helyeken.
Rápillantok Barnabásra, és inkább elhallgatok, mert valahogy nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék neki. Valahogy ő is így lehet velem, kerülgetjük egymást, mint két bűnös lélek. Nem, továbbra se tartom magam bűnösnek, mert ha az lennék, akkor minimum lefeküdtem volna vele, de még csak álrandizni se vagyunk alkalmasak.
- Inkább, ha lenne közöttünk kémia, nem?
Felelem mosolyogva, mert ha nem mosolyognék, akkor valószínűleg elbőgném magam, de szerencsére Cole, egy jó alap volt ahhoz, hogy félre tudjam tenni a saját bánatomat, csak azt hiszem, hogy soha életemben nem voltam még annyira bánatos, mint most, ebben az időszakban, Nico miatt.
- Minden rendben van.
Suttogom a fülébe, és nem érdekel nagyon, hogy ki néz minket, és ki nem, nyomok egy gyors puszit a nyakára, mielőtt elválunk egymástól, és mindjárt nekiállok dolgozni, tényleg, csak egy kicsit még beszéljük meg, most, hogy újra itt van. Hiányzott, és furcsa volt nélküle bejárni, mintha kicsit mindenkit elveszítettem volna.
- Tudok segíteni valahogy? Bárhogy. Kicsit levenni a terheket a válladról.
És akkor, ahogy ezt kimondom, jön a bók tőle, amire elnevetem magam, és érzem, hogy könnyes lesz a szemem, ezért elfordulva tőle leguggolok, és a fehér festéket bontogatva rázom meg kicsit a fejem.
- Ezért sülsz fel mindig látod. Nem szép dolog, ha egy nőt nem dicsérsz, hanem őszintén megmondod, amit látsz.
Hirtelen nagyon lefoglal a tökéletes ecset kiválasztása, és amikor felpillantok és felállok, remélem, hogy már nyoma sincs annak, ami az előbb rám tört. Nem fogok itt jelenetet rendezni, nem az én stílusom.
- Nem képes megbocsátani, de megpróbálunk barátok lenni. Szívás.
Húzom el a számat kicsit és vonom meg a vállamat, miközben az ecsetet pörgetem az ujjamon, hogy eltereljem a figyelmemet arról, amit mondok. Őszinte vagyok, csak nem gondolok bele azokba a dolgokba, amiket kimondok. Én így védem magam.
- Hétfőtől szombatig reggeltől estig hajtom magam, sokszor hétkor indulok, tizenegyre érek haza, vasárnap meg tanulok. Nem gondolkozok. Csak legyek túl az államvizsgákon, most erre fókuszálok. Tényleg, ha nem jön be a dolog, felvehetsz szakácsnak. Vagy pincérnőnek. Tetszik az egyenruhátok, szerintem kiemelné a szemem.
Pörgetek még egy kicsit az ecseten, mielőtt egy kicsit feldobnám a levegőben, és elkapnám. Mosolyogva pillantok rá.
- Mi lesz az újévi fogadalmad?
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 30. 11:00 Ugrás a poszthoz

Festegetünk
Sonja és Barnabás

- Milyen szóval definiálnád akkor?
Teszem fel a kérdést felnőttesen, mert a lányaimnál is ez van. Ha nem megy, akkor írd körülj, használj másik szót és megbeszéljük, hogy mit is szerettél volna kifejezni. Manapság, ahogy elnézem a szókincset, igencsak eltűnőben vannak a szinonimák, meg az, hogy szépen meg tudd fogalmazni azt, hogy pontosan mit is érzel. Szeretlek, oszt jóvan alpon él a világ, és igaz ez arra is, ha valakit nem kedvelnek. Ha nem is lehet persze mindent megoldani pár év alatt, de azért szeretem hinni, hogy valamennyit tudok rajtuk fejleszteni. Amióta itt vagyok, mindig próbálom terelgetni őket, és olyan sok mindenre megtanítani, amennyire csak lehet.
- Az is jó lenne, ha már nem utálna. Igazándiból.
Én elég jól elélek azzal, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen éveken át Adrian mellett is jól megvoltam azzal a tudattal, hogy szeretem, máshogy, mint másokat, máshogy, mintha csak a testvérem lenne. Persze onnan indult az egész. Vele tudtam beszélgetni, meghallgatott, és örültem neki, hogy az életem része. Elkezdett fontosabb és fontosabb lenni, míg végül már olyan fontos lett, mintha egész életünkben együtt éltünk volna, mintha a két bátyám lenne. Aztán persze az érzés kicsit átalakult, amit sosem bántam meg, hiszen neki köszönhetem azt, aki ma vagyok. A szeretete, az útmutatása vezetett ide, és ezért sosem tudok elég viszonzást adni, hiszen nézzünk csak rám. Az óriás pulóverektől, visszahúzódástól és  csak a cselló a társam felfogástól eljutottam odáig, hogy szeretek nő lenni, nőiesen öltözni, szoknyát húzni. Ehhez ő kellett. Nélküle nem az lennék, aki ma vagyok, és talán sosem vett volna észre akkor Nico, sosem szeretett volna belém. És persze, akkor sosem törtem volna össze a szívét.
- Én szoktam. Nem tudom miért, de szoktam. Talán csak, hogy legyen valami kihívás az életemben.
Aztán vagy összejön, vagy nem. Ez az év azért valljuk be, eléggé összejött, noha a vége eléggé rémálomszerű. Az év nagy részében boldog voltam, és egészen pozitívan tekintek a jövő évre. Egy új kezdetre. Csak nagyon bánom, hogy a mostani életemet el kell hagynom hozzá, de majd talán lesz valami jó is abban, ha friss levegőt szívhatok. Nem is tudom, hogy mondtam-e már Barnabásnak. Lehet, hogy említettem, de hogy már konkrét dátumok is vannak, azt azt hiszem, hogy nem.
- Ophelia?
Nem feltétlenül kellene rákérdeznem, mert tudom, hogy így van, de ha beszélni szeretne róla, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy megtegye, mármint leszámítva azt, hogy éppen most lépett be a beszélgetésbe Sonja, és eléggé normális, ezzel szemben Barnabás. Nos, ő nem igazán. Finoman a karjára teszem a kezem, és ha tetszik neki, ha nem beleszólok.
- Csak ennie kell egy kicsit meg, hogy hasson a kávéja, de igazából hálás, csak fáradt.
Egész végig a kezem a kezén van, és ha meg akarna szólalni, akkor egy kicsit erősebben nyomom, hogy ne nagyon tegye inkább, mert tényleg nem sülne ki belőle semmi jó. Mintha az anyja lennék, vagy tényleg a tanára.
- Gondolkoztunk azon, hogy lehetne itt valamilyen minta, esetleg van ötleted rá, hogy mi lenne ideillő?
Bevonás. Ha egy körön kívül álló személy a körbe szeretne csatlakozni, akkor meg kell neki adni az esélyt, hogy a kör részévé váljon, hogy beilleszkedhessen. Bár nem ismerem jól a kettejük közötti viszont, azt mondanám, hogy a dominánsabb fél szenved az alárendeltségtől, és megízlelte milyen az irányítás, és tetszett neki. Barnabás pedig, talán tarta a trónbitorlótól.
- Köszönöm a kávét.
Mondom egyszerre Sonjának és Barnabásnak is, és egy pici kortyot magamhoz is veszek. Bár nem iszom feketén, meg nagyon kávét sem, csak ha már vészhelyzet van, de most úgy érzem, hogy jól fog esni, még úgy is, hogy szétmarja a torkomat kissé. Nem nagyon szoktam az ilyenek miatt hőbölögni, különben is, dolgozni jöttem, és kicsit így is puncsosnak tűnhetek.  
- Um, később akartam szólni, de jövőhéten pár órán helyettesítened kell majd, mert elutazom. Kedden a Jacinthe-ben, csütörtökön a Loch-Beinne-ben lesz állásinterjúm, és akkor már két-két napot a környékükön töltenék, hogy megismerjem a helyeket.
Csak felkészülni arra az esetre, hogy mi vár rám, ha esetleg hozzájuk megyek dolgozni. Meg mindig is szerettem bejárni egy-egy hely történelmi nevezetességeit, szóval rendben lesz ez. Hétfő-kedd Franciaország, szerdán utazok, csütörtök-péntek Anglia. Aztán szombaton hazautazok.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 2. 00:38 Ugrás a poszthoz

Drága Nico  Pirul
ruha

Ez az utolsó rendezvényem itt, és ha már éppen egy szilveszterrel sikerül zárnom megnyújtott Bagolyköves pályafutásom, akkor azt azért nem teszem józanul. Nem, nem kell azt gondolni, hogy végigittam az elmúlt négy órát, de azért jó hangulatban vagyok. Nem fázom annyira, mint talán kellene, de biztos vagyok benne, hogy holnapra egy kicsit meg fogok azért hűlni. Ez az élet rendje, nem? Valamit valamiért.
Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, felügyelek, és azért jól szórakozom. Felöltöztem pirosba, nem is volt kérdés, hogy ezt választom, és nem azért, mert élő tilalomfa kívánok lenni, de mégiscsak Eridonos vagyok, a szívemben örökké az is maradok.
Nézem az elhaladókat, sokan behúzódtak már az éjfél közeledtével a fedett részre, de a kemény mag, vagyis vagy tizenhat diák meg én, aki úgy üldögélek a kút szélén, lábam lógatva, mint akit ide parancsolt az anyja, még kint vagyunk, és én is azon gondolkozom, amin ők, hogy vajon lesz-e tűzijáték. Nagyon szeretném, ha lenne, mert titokban nagy fanatikus vagyok. Bizony, tele vagyok ilyen mocskos kis titkokkal, mint, hogy imádom a pirosat, a tűzijátékot és nem bírom a pezsgőt. Csak pezsgőztem, és úgy egy üveggel lehet bennem... na jó, maximum másféllel, de idült mosollyal az arcomon nézelődök, rendben vagyok, de tényleg. Egy pontig.
A ponton túl viszont, összeomlok, lefagyok, és felpörgetem magam. Igen, ezt egyetlen szemvillanás alatt, ugyanis Mr. "mindigszexi" Bianchi közeledik. Mint a Bridget Jonesba Mark Darcy. Ah baromira dögös. Ennek annyira nem örülök, mert ha tudom, hogy itt lesz, akkor nem iszok, de ha meg nem iszok, akkor elsunyulom az ittlétem, és nem mondom meg neki, hogy mennyire dögös. Nem, nem azt, hogy dögös, hanem, hogy mennyire örülök, hogy látom. Mert örülök. De attól még mondjuk nem kellene ennyire szépnek lennie, hát lecsapják itt a kezemről. Na nem mintha lenne még honnan lecsapni. Ah, miért vagy ennyire szép, Nico? Lehet csak némán kéne itt ülöm, kezemben a kis üvegemmel, és hátha nem szúr ki egy nagyon piros pacát. Tovább megyek, egy nagyon piros pacát, aki alkoholtól vigyorgó arccal integet neki. Csak gratulálni tudok Fisher, a kommandónál lenne a helyed... "lopakodsz".
- Búcsúztatja az évet, drága kolléga?
Érdeklődök olyan kedvesen, mintha minden rendben lenne. Mondjuk lehet még mindig egy buta, szőke tyúknak tart, de lesandítva meg kell állapítanom, hogy ha az is vagyok, legalább a dekoltázsom nagyon rendben van. Fontos ugyebár, hogy adjunk magunkra, amikor ilyen szép emberek közelében vagyunk. Sírba teszel, komolyan mondom, Maci!
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2020. január 2. 16:50
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 2. 16:32 Ugrás a poszthoz

Festegetünk
Sonja és Barnabás

- Miért ne? Zavar?
Érdekel az engem, hogy őt zavarja? Nos, valószínűleg nem, mert csak csinálom, még ha fel is háborodik, akkor is. Arra viszont, hogy Nico olasz, nem válaszolok, mert nem tudok mit mondani. Olasz, hát remek. Niconak számos tulajdonsága van. Olasz, szőrös, szépszemű, szeretem. Nem mintha bármelyik tény olyan volna, amivel megoldhatnánk azt a helyzetet, hogy haragszik rám, és a háta közepére se kíván. Talán meglepődött, amikor azt mondtam, elmegyek, de valljuk be, idővel rájön majd, hogy ez az ő érdekeit szolgálja, mert ha valamire képtelen vagyok, hát akkor az az, hogy a barátja legyek. Nem megy. Tudom, jókor jut eszembe, hogy nem megy, amikor én kezdeményeztem a barátság dolgot. Titkon talán azt reméltem, hogy ő mondja ki: Nem tudok a barátod lenni, mert szeretlek. De csak egyetértett velem, én pedig vele meg magammal, hogy akkor ez így jó lesz. Hülyeség és nem jó. Csak mondom. Nem lehet minden exetek a barátotok. Lehetetlen küldetés.
- Hogy csak olyanokkal kamurandizok, akiket a párom nem ismer.
Felelek teljesen nyugodtan, mert valljuk be, hogy ezt kellene a leginkább megfogadnom, hiszen ezt az egyet szúrtam el, de ezt félelmetes, hogy mennyire. Komolyan, hiába történt hetekkel ezelőtt, még mindig ütemesen verem a fejem a falba miatta. Ilyenek ezek a nagy szerelmek, lelki és fizikai sérüléseket is okoznak.
- Nem tudom. Mármint még nem döntöttem. két oldalt, hogy mit fogadhatnék meg, de még nem döntöttem, illetve, mindegyik olyan béna, meg a fele olyan, amit úgysem fogadnék meg. De dolgozom akkor éjjel, mármint lesz ilyen szilveszteri buli a kastély udvarán, és megígértem, hogy felügyelő tanár leszek, úgyhogy jó pár óra tétlenkedés alatt teleszemetelhetem a kutat.
Elnevetem magam a képre, ahogy állok a kút mellett, elvéve az összes cetlit, és csak írom a fogadalmaimat, dobálom a kútba, a kút minden vizét elnyelik a cetlik, és ha egy-egy diák megpróbálja elvenni őket, akkor úgy morgok rájuk, mint egy kutya a betörőre. Csodálatos példája lennék annak, hogy milyen is a felelősségteljes pedagógus.
- Egy óra! Ilyen hatalmas nagy!
Lelkesednék tovább, és ötletelgetnék is, ám a második mondat után a nő elhúzódik, és csak megköszöni a dolgot. Csúnyán - olyan tanárosan - csalódtam bennedesen - nézek a férfira, és megingatom kicsit a fejem, mert nem szépen viselkedik, nagyon nem szépen.
- Mi a feszültség tárgya? Együtt voltatok?
Mert azok viselkednek így, akik között volt egy kis kavarás, aztán kínossá válik a szituáció. Vagy, az egyik fél akarta, a másik meg nem, de kell a munka, mert mind pénzből élünk. Ez is simán benne van a pakliba. De valami olyan feszültség van, ami biztos, hogy szétfeszítené ezt a helyet is, sőt, lehet a fal is ezért indult meg.
- Vannak ilyen emberek, akik valahogy nem tudnak kikerülni az életünkből, mert annyira beleékelődtek, a hiányuk pedig emésztőbb mindennél.
Ophelia is ilyen lehet, még ha nem is úgy, mint ahogy például nálam akkor, amikor kértem a világtól egy évet, hogy ne legyek itt. Ophelia lehetne a nagy minden, de van, amit nem lehet megjavítani, én is tudom. Csak kár, hogy ennyire emészti magát. Mondanám, hogy legalább Sonja elemében tartja, de nem akarok hajnali háromkor arra kelni, hogy valamelyikőjük veri az ajtómat, mert a másikat el kellene ásni. Ilyen dolgokat inkább nem szeretnék bevállalni.
- Hm, így még nem is gondoltam a helyzetre. Az elmúlt két hétért csak egy hét visszadása? Ó nem, abban hol az élvezet?
Vigyorodom el, sőt a végén már nevetek is, ahogy megrázom a fejem.
- Nem Barnabás, az ok egyszerű. Munkára van szükségem, hogy legyen pénzem, amiből ennivalót veszek. Szóval ezért mennem kell, hogy valahova felvegyenek. Annát majd akkor vetem be, mikor igazán hajmeresztővé válsz.
Kacsintok is egyet, aztán tovább dolgozom. Mindenki tök jól halad, csak én vagyok lemaradva, mint valami csókos. Ja hát igen, azt vagyok.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 5. 00:38 Ugrás a poszthoz

Nico

- Pfff.
Forgatom meg a szemeimet, hogy aztán nevetve megrázzam a fejem. Komolyan Merlin, hát nem unod még? Így is sebezhető vagyok, hát még ha ittam is, akkor mi lesz belőlem? Mennyire jó, hogy nem gondolatolvasó! Ne is legyen soha az, mert messziről elkerülne akkor. Nézzük csak a jelenetet: Itt lóbálom a lábam a szökőkút szélén ülve, mint aki csak úgy van, közben meg fejben épp azon elmélkedem, hogy legszívesebben mellkasát csókolva haladnék lefelé, hogy aztán... Ó igen, ez az a pont, amikor kiszáradt ajkaimat megnyalva pillantok el másmerre, de csak egy kicsit, hogy aztán visszanézzek rá. Nézni szabad, nem?
- Jól kell megválogatni az elsejei programunkat.
Mondjuk jó lenne, ha nem egy kiadós másnappal kezdődne, de ahogy a férfit elnézem, neki valahogy egy átaludt nap van tervben. Nem is baj talán, mert ez azt jelenti, hogy nem ér rá nővel lenni, és ha igaz, akkor nem lesz nővel egész évben. Mármint másikkal. És ha? Végül is, létezik olyan, hogy egy pár, akik a szakítás mellett döntenek, egyszer még...
- Van még nekem is pezsgőm, neked adom. A fele még megvan.
Ó igen, ilyen a női ármány drága hölgyeim és uraim. A nő, ha úgy gondolja, hogy esetleg, talán, akkor bizony nem olyan rossz az, ha a másik fél kissé tompa. Szép. Még hogy ártatlan a lelke, valljuk be, még az öltözete is ordít, hogy Niconak és nem 2020-nak szól. Borzalmas nő, borzalmas.
- Ülj mellém, Nico. Innen olyan szép lesz a tűzijáték.
Mármint remélem, hogy lesz, mert azt nagyon szeretem, de inkább azt szeretném, hogy mellettem legyen éjfélkor, mert abban azért van valami reménnyel teli. Nem tudom, hogy megtenné-e, hiszen haragszik rám, én meg jobban bűnhődöm, mint azok, akik rendszeresen csalják a párjukat, és elintézik egy opikával. Nico olasz. Nem, ez nem vigasztal még mindig. Szóval kérlelem őt, szépen, kedvesen, és bájosan, mert szeretném, ha nem hagyna magamra az év utolsó perceiben. Vagy inkább soha. Elvégre barátok vagyunk. Vagy legalábbis ezzel áltatom magam. Ő egy ilyen speciális barát, aki haragszik rám, akit kívánok, akibe szerelmes vagyok. Úgy igazán. Leírhatatlanul. Szóval, ő ilyen különleges. Valaki, akinek még a pezsgőmet is odaadnám. Amúgy se bírom a pezsgőt, és amúgy se kellene többet innom, mert meggondolatlan leszek.
- Tettél fogadalmat?
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 5. 02:05 Ugrás a poszthoz

Nico

- Nekem lennének ötleteim, de szerintem ahhoz még innod kellene.
Jegyzem meg széles mosollyal, és azért remélem, hogy egy iciri-picirit zavarba hozom, mielőtt folytatom az ajánlatomat.
- Csak egy kartondobozt kell szereznünk, és az ösvénytől olyan ötven méterre már olyan meredek a talaj, hogy azzal lecsúszva, egészen a falu határáig jutunk.
És, hogy én ezt honnan tudom? Ó igen, rendszeresen közlekedtem le így a faluba. Amikor még gyerek voltam, és élveztem, szóval csak egy kis alkohol kell, egy tettes társ, meg egy kartondoboz. Sokkal jobb, mint éjjel egymást támogatva lebotorkálni, vagy négykézláb felkúszni az Eridonba. És nevethetnénk is. Szerintem tök jó ajánlat, cimbis program. Persze, nyilván nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy lennének ötleteim, de hát nem árulhatjuk el minden titkunkat azonnal. A nők rejtélyesek.
- Bánnád?
Kérdezek vissza pimaszul, de mivel nem veszi el az üvegemet visszahúzom, és bár nem kellene, de azért egy pár korttyal megjutalmazom magam. Csak szépen, nőiesen, mintha csak ízlelgetném. Ha az igazgató ezt megtudja, akkor aztán fuccs az állásomnak. Nem mintha lenne. De ha így haladok, nem is lesz esélyem sem. Se pasi, se állás, és megint csak egy ezüstöt bírtam összekaparni. Jól indítom az évet.
- Hát szia.
A mosolyom már megint szélesedik, mert nem csak, hogy leült mellém, de gyakorlatilag egybeforrt velem. Jó, csak a combunk, de ittas és szerelmes nőnek az már olyan, mintha viszonyotok lenne. Lepakolom magam mellé az üveget, és valami különös vonzás okán, elkezdem Nico haját piszkálgatni, mintha tényleg gyerekek volnánk. Vajon milyenek lettünk volna diákokként együtt?
- Áh nem. Azt mondtam, hogy fogok, de már annyit ittam, hogy nem kockáztatnék. Még a végén elírok valamit, aztán nem tartom be a fogadalmam, és nyekk az életemnek. Szeretek élni. Meg aztán tökre hiányoznék neked is Francesco, szóval nem halhatok meg csak úgy, nem?
Hú, biztos, hogy nem kellene többet innom, mert tényleg baj lesz belőle, de most még rajtakapom magam a hülyeségen, mint, hogy a haját simogatom, meg itt vallomásozok, így gyorsan el is kapom a kezem, és igen, inkább újra iszok.
- Most ugyanannyi van az üvegünkbe. Fogadjunk! Akié előbb elfogy, de nem szándékos vedeléssel, az kérhet valamit a másiktól. Mit szólsz? Bármit kérhet, a másiknak teljesítenie kell. Jó, kivéve gyilkosság. Az morbid lenne.  
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 19. 09:31 Ugrás a poszthoz

Festegetünk

- Miért? Egy szép nőről beszélünk, aki határozott és céltudatos. Az ilyen nők a gyengéid.
Azt meg nem hiszem, hogy említettem volna, hogy ennek az egész kavarásnak most kellett megtörténnie, hanem anno a múltban. Mint mikor egyik hajnalban az erkélyen állva láttam egy részeg srácot egy fának dőlni, és miközben könnyített magán, vidáman énekelt. Kai jutott róla eszembe, Adrian-nek meg úgy pttantak ki a szemei, mintha áram rázná meg. Nagyon veszélyes együtt járni egy legilimentorral, mert olykor ösztönösen is a fejedben van, és hülyeségeket lát bele a gondolataidba. Utólag visszagondolva persze mókás, ha eszembe jut, mosolygok is rajta, de mégis, őszintén felháborított akkor és ott a dolog. Szerintem életünk első és utolsó "veszekedése" volt. Adriannel nem tudok veszekedni, ahhoz túlságosan is szeretem őt, hogy elveszítsem egy badarság miatt. Nico óta pedig még jobban odafigyelek arra, hogy mit teszek vagy mit mondok, mert ha ő se lenne velem, beleroppannék. Így sem vagyok túl fényesen, de akkor... vége lenne.
- Bővítened kellene a vállalkozást. Megfelelő profit elérése után meg kéne vásárolnod a falatozót, és megtenni Sonját üzletvezetőnek. Így még mindig te gyakorolod a hatalmat, de a területeitek jól elhatárolhatóak lennének.
Problémamegoldásban legalább kiváló vagyok, szóval ha ez nem tetszik neki, de mondjuk szívesen ötletelne, akkor van még pár megoldás a tarsolyomban, de egyik sem az, hogy rúgja ki a nőt, és zavarja olyan messzire, hogy csak na. Nekem kifejezetten szimpatikus, van benne valami vonzó és megfoghatatlan, és nagyon szeretek ilyen emberekkel a környezetemben lenni. Szóval én - még a nehéz természete ellenére sem - nem küldeném el, hanem az erényeire alapozva adnék neki egy új területet, ahol tudom, hogy mesés lenne. Tudom, hogy sokan ezek miatt a gondolatok miatt naivnak és gyerekesnek tartanak, de én ilyen vagyok, a jóságot látom meg az emberekben, és sosem gondolok a dolgok árnyoldalaira, aminek meg is van a következménye.  
- Harcipipi? Ez tetszik. Ha egy nap nekiállok cikkeket írni az Edictumba, ez lesz az álnevem.
Nem azért mondom, mert gondoltam rá - de -, csak úgy hirtelen az Edictum jut az eszembe. Semmilyen más olyan foglalkozás nincs, amire azt mondaná az ember, hogy nem használhatja a saját nevét. Ha meg nem lesz munkám, és végül tényleg a rúdtáncból fogok megélni, akkor biztos, hogy nem ez lesz az odaillő név. Ott mindenki Candy, meg Sweetie meg ilyen cukorka nevű, szóval nekem is valami ilyen irányba kell gondolkoznom. Nos, de ennél még az is jobb lesz, ha franciául kell tanulnom egy életen át. Éppen folytatnám, és csípősen odaszólnék a munkába állónak, amikor Sonja hangja üti meg a fülem, és megtorpanva nézek én is arra, Barnabás pedig el is indul, hogy felfedje a miérteket. Elmosolyodom azon, ahogy beszél velük, de a mosolyom még szélesebbé válik, amikor Sonjához fordul, és normális, emberi hangon kommunikál vele. Na nézd már, még a végén büszke leszek rá. Mivel a magam részével már végeztem, így nekiállok Barnabás falrészének is. Nem vagyok éhes, nem akarok megállni, csak dolgozni, amíg lehet. Elterelni a gondolataimat arról, hogy vajon ma mit húzott fel, milyen a hangja, ha ott ülnék, rám nézne-e. Úgy képzelem el, hogy ma túlnőtt a borostája, kékben van, a hangja csendesebb és nem, semmi esetre sem nézne rám, ahogy én se rá. Hátul ülnék, és olyan sokat jegyzetelnék, mint soha életemben. Ezért is vagyok itt, hogy fessek és fessek.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 20. 14:17 Ugrás a poszthoz

Nico


- Ne légy savanyú, ha egy nap gyerekeink lesznek, akkor így is, úgy is kartonon fogsz csúszni a domboldalon.
Jó, hát előbb beszélek, mint gondolkozok, nyilván ennek az eredménye az, hogy nem azt mondom, hogy majd ha neki gyerekei lesznek, valamikor a jövőben, akkor majd ő fog velük játszani ilyet, hanem, hogy nekünk. Ha most egy mesében lennénk, megállítanám az időt felkernék, és ütemesen verném a fejem a falba, addig, amíg magamhoz nem térek a hülye kijelentésekből. Vagy, ha lenne egy időnyerőm, akkor csak visszaforognék, mondjuk akkor egészen addig, amíg ki nem találom a csodás agyammal, hogy gyakoroljunk randit, és ki se mennék a házból aznap reggel.
- A lényeg a lényeg Nico, hogy ma véget ér az év, bármit megtehetünk, mert éjfélkor lezárul.
Mondjuk addig nem nagyon hiszem, hogy már lenne időnk kartont szerezni, elcaplatni a domboldalra, rávenni őt, hogy üljön fel mögém, és karolja át a derekam, és lesuhanni, pedig úgy átmenni az új évbe, valljuk be, mágikus lenne. De azt hiszem a derekam átölelésekor megtörne, és nemet mondana. Pedig csak barátok vagyunk. Barátok. Aham. Főleg én, aki minden átkozott női trükköt bevet annak érdekében, hogy rám figyeljen. Direkt hívom Francesconak, mert sosem tettem, és mert szerintem annyira erotikusan lehet kimondani, hogy az ember nyakán a kis pihék égnek álljanak, nem húzom el a combomat, sőt, ujjaimmal teljesen elveszek a fürtjeibe. Igazából nem csak őt kínzom azzal, hogy ott vagyok az aurájába, hanem saját magamat is, hiszen így érzem, ahogy a testem mindinkább vágyik rá. Amikor már nem simogatom az azért van, mert érzem a határt, még így is, hogy már igencsak hatott a pezsgő, érzem, ahogy a melleim feszülni kezdenek, és az egész bizsergés végigjár, aztán hirtelen hiányozni kezd, hogy kapcsolat legyen közöttünk, de félek, ha újra kezdem, akkor elhúzódik, mert talán az elsőre nem volt felkészülve, de a második támadásra már igen. Nem akarom elriasztani, azt szeretném, ha visszajönne hozzám, ha szeretne, úgy, ahogy régen, ha hinne és bízna bennem, mert így most olyan, mintha nem is ismerne, nem tudom elmondani neki, hogy mennyire fáj a barátjának lenni, mert, ha elmondom, akkor tudom, hogy messzire üldözöm.
Felpillantva az égre inkább csak kortyolok még egyet, és magamban fogadkozok, hogy nem fogok hülyeséget tenni, nem szabad, mert ha már csak tényleg pár napunk is van együtt, akkor szeretném, ha boldogan telne, ha szépen válnánk el egymástól. Két hét. Semmire sem elég két hét. Három, ha nagyon szigorúan vesszük. És mi lesz utána? Hogyan fogunk mi barátok maradni, ha mások nem lehetünk? Elárulom, sehogy.
- Az aranyhal három kívánságot teljesít, és ha te nyersz, akkor nekem kell teljesítenem. Úúú! Nagyon érdekel, hogy ha hármat kívánhatnál tőlem, mi lenne az. Már kérheted például, hogy főzzek, nagyon sokat fejlődtem, folyton dicsérnek. Még a végén kibérlem azt a sarki üres üzlethelyiséget, és csinálok benne ilyen reggelizetetős kávézót. Tudod, van az a német viselet, azt hiszem német, amiben így kidobják a nők a mellüket, és nagy korsókkal járkálnak. Mondjuk az annyira nem reggeliztetős, de érted, mire gondolok.
Miközben magyarázok, és nagyon lelkesen magyarázok a csehóról, amit csinálhatnék, majdnem leöntöm magam a pezsgőmmel, de kár lenne érte, szóval akkor már inkább a testemben végezze, mint a testemen. Azt nem mondom, hogy a fejemben nem az kattog már, hogy milyen lenne a bútor színe, vagy, hogy melyik lányokat lenne érdemes ott foglalkoztatni, mert hát ugye a csecs az úr. Ez lenne a mottónk is. Mondjuk lehet, hogy lenne azért vendégseregünk. Ah, ez a kis ivás mennyire szexistává tesz, hát ez valami hihetetlen.
- De ha most itt nekiállsz úgy cuppogni, mint egy aranyhal, akkor én nagyon fogok nevetni Nico.
És ha megnevettet, akkor az is esélyes, hogy beleborulok a szökőkútba, de akkor behúzom őt is, és akkor aztán fogadalmak helyett mi kerülünk oda, és azzal nem nagyon tudom, hogy mit kezdene az elvarázsolt kút. Inkább csak közelebb hajolok hozzá, ha már így felém fordult, és gyakorlatilag centikre az arcától az arcommal pillogok bájosan, mielőtt a két üveg összekoccan.
- Győzzön a jobbik.
Mondjuk én azt szeretném, ha ő nyerne, mert a magam kívánságát nem szeretném kimondani, eléggé furcsán venné ki magát, ha azt mondanám, hogy mi, mint barátok, töltsünk együtt egy búcsú éjszakát. Szóval nyerjen csak Nico, hátha ő is ezt szeretné.
- Lezárni.
Nem tudom, hogy én le akarom-e zárni, mert a jövőm bizonytalanabb, mint eddig bármikor. Úgy csinálok, mint aki iszik, de egy korty se megy le. Nagyon kis hamis vagyok, még kuncorászok is magamon, hogy milyen kis hamis vagyok. Jaj azért fejbe csapott rendesen ez a pezsgő, hogy a fene vigye el.
- Félek Nico ettől az új évtől. Hogyan szeretnéd kezdeni?
Fordulok felé érdeklődve, és ahogy kimondom a kérdést, az első tűzijáték a magasban szétpukkan, én pedig összerezzenve nevetem el magam, felemelve a pezsgőmet.
- Vesztettem.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 23. 21:59 Ugrás a poszthoz

Nico

Kuncogok a látványra, ahogy az üveget nézi, majd magához öleli, és a helyzet az, hogy szörnyű féltékenység támad meg, mert én akarok lenni az üveg. Nem, ez mér réges-rég túl van azon, hogy szeretnék valamit, én akarok. Nicoval lenni, Nicoé lenni. Sosem akartam semmit annyira, mint őt, és ha anno azt hittem, hogy az első szerelem felemészt, hát tévednem kellett, mert nem, nem az első emészt fel, hanem az igazi. Mindent is látok vele. A jövőnket, az életünket. Semmi nagyravágyás nincs benne, én arra vágyom, ami mellette voltam, arra az érzésre, arra a biztonságra, arra a tökéletességre. Vissza mindent, úgy, ahogy volt, és újra azt, hogy ő meg én mi legyünk. Nem érdekel, ha megbukok, ha állástalan leszek, ha nincstelen és földönfutó, világ életemben megéltem a jég hátán is, kibírtam mindent, amit az élet hozott, és itt vagyok. De azt, hogy ő egyre távolabb és távolabb kerül tőlem, nem bírom.
Néha álmomban azt álmodom, hogy ébren fekszik és rám gondol. Olyankor felébredve, a hátamra fordulok, és én is rá gondolok, hogy bárcsak valóban rám gondolna. Egyik éjjel még el is indultam hozzá, így, ahogy voltam, pizsamában, rajta egy kabáttal, ám végül csak néztem, ahogy a sötét ablakok belevesznek a korai ködbe. Fogalmam sincs, hogy mit hittem, hogy ha bekopogok éjnek évadján és ajtót nyit, vajon mit mondok, mi az, amivel meggyőzhetem őt, hogy van közös jövőnk. Csak az az egy szó jutott eszembe, de ami a filmekben működik, a valóságban nem hiszem. Sokszor álmodok róla, hogy velem van, és tudom, hogy néha a nevét suttogom, hiszen Cole arca olyankor más reggel, aggodalmasabb.
- Miért gondolod, hogy téged nem szeretlek igazán?
Kérdezem csendesen, nem is rá nézve, a pezsgőnek intézve a kérdést. Nem hiszem, hogy jó lesz hallani a választ, vagy, hogy szeretném-e, hogy a tudatáig eljusson, mert bármennyire is csodás az első két kívánság, a harmadik fájdalmasan dobbantja a szívem. Nem tudom, hogy miért hiszi, hogy őt nem szerettem soha szívből, hiszen most is szeretem, bármit megadnék érte, hogy adjon egy második esélyt. Hogy képes legyen megbocsátani nekem. És bele kéne gondolnom abba, hogy ő mennyire vágyik a boldogságomra, de valahogy az agyamban most teljesen más kattog, kicsit lejjebb görbül a szám, és inkább iszok még, mert jobb a nyelés pontossággára gondolni, mint arra, hogy ő el tud engem képzelni mással. Nekem nem menne, nem lennék rá képes. Önző lettem miatta, mert én csak magamnak akarom.
- Az álom állás itt tartana, el kellene viselned évekig, sőt lehet, hogy évtizedekig. Biztos, hogy ez jó ötlet? Amúgy nem olyan rossz ám a másik két hely sem. Ha Skóciába megyek, akkor nem hiszem, hogy valaha is eljövök onnan, az iskola árva és félárva gyerekek oktatására szakosodott, nem lenne lelkem otthagyni őket. De nem tudom, hogy elbírnám-e. Mármint gondolj bele, elmegyek nyugdíjba, és akkor jövök rá, hogy nincs semmim és senkim, mert nem voltam képes elmenni szülni, vagy megtartani egy férfit. A másik hely meg, na az nagyobb harc lenne. Fegyelem és nyakig begombolkozás, ráadásul nincs előkészítőjük, sőt, mestertanoncokat oktatnak. Őket annyira nem kedvelem.
Nem szép dolog ilyet mondani, tudom, még a hangom is lejjebb halkítom, hogy ne is hallja meg más, hogy ilyet mondok, mert nem szép dolog azt mondani, hogy nem kedvelem őket annyira. De sokkal flegmábbak, mint a gyerekek, és én jól elvagyok azzal, hogy néha egy unikornis hozzáragad az ujjamhoz, vagy annyira elmegy az idő, hogy elfelejtem, hogy egy műanyag tiara van a fejemen és azzal sétálok hazafelé. Az előkészítőben mindig boldog vagyok. A Bagolykő már nehezebb dió.
- Neee!
Hirtelen kap el a nevetés, mint amikor régen túl sokáig csikált a borostájával, és az előbbi elmélkedésből egy pillanat alatt átváltok nevetésbe, mibe kishíján belefulladok, olyan vörössé válok. Vidáman csilingel, felszbadultan, és nem is tudom mióta ma először nevetek igazán többedszerre is. Ha az év hullámzott is, a búcsú tőle vidám, amit köszönünk a magunknál tartott pezsgőnek. Arcomat nevetve temetem a kezeimbe, és egy kicsit megrázom.
- Ez a kép beleégett az elmémbe.
Kicsit könnyes szemekkel nézek rá, és bár nem így terveztem, de egy pillanat alatt elveszek a tekintetében, és érzem, hogy hirtelen már semmi más nem számít, az sem, hogy a tűzijáték már elkezdődött, és az se, hogy kik vannak körülöttünk. Csak Nico számít, és az, hogy itt van velem az új év első pillanataiban. Közeledik, én pedig nem akarok csalódni. Azt akarom, hogy megtegye, a szívem hevesen ver, és ha tényleg olyan kis lények vannak a fejemben, mint az Agymanókban, akkor most mind arra koncentrálnak némán, hogy az ajkai az ajkaimhoz érjenek.
Még a fejemben van a válasz, az a kettő szó, hogy "nem baj", kimondani azonban már nem tudom, mert abban a pillanatban minden értelmét veszti, egyedül a kapott csók számít. Az, hogy hónapok után ajkaink újra találkoznak, és én érzem azt a szikrát, ami a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig végigszánkóznak a testemen abban a pillanatban, hogy Nico és én újra egyek leszünk. Az üvegem némán csobban a vízben, de már nem foglalkozom vele, csak azzal, hogy balommal a hajába túrjak, míg jobbommal azt a szeretett szőrös arcot simogassam. Nekem ő a minden. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, ha ennek a csóknak vége szakad, de bárcsak itt maradhatnánk örökre, együtt.
- Azt kívánnám, hogy én legyek a boldog befejezésed.
Suttogom az ajkaiba, egy pillanatnyi megállásban, de nem szeretném, hogy elkezdjen gondolkozni ezen, úgy érzem, hogy Nico elég részeg ahhoz, hogy reggel ne emlékezzen ezekre a szavakra. Mi barátok vagyunk, nem lehet több, mert ha megértené, hogy nem tudok közömbös lenni iránta, akkor nem lenne mellettem. Akkor elkerülne, és olyan rövid időnk van. Gondolkodás nélkül csókolom meg most én, felsőtestemmel egészen a testéhez simulva, hogy érezzen engem, igazán. Nem akarom elengedni, de nem akarom azt sem, hogy megbánja, hogy megcsókolt.
- Ha szeretnéd, egy éjszakára kiléphetünk a barátságunkból.
Mert vágyunk egymásra, tudom, hogy így van, hiszen ismerem a csókját, ismerem a testét, tudom, hogy velem akar lenni, ahogy én is vele, de mást akar mellettem látni, én pedig őt szeretném magam mellett tudni, ám ma éjjel lehetnénk többek, mint amik vagyunk, de fogalmam sincs, hogy meglépné-e ezt. Talán túl messzire mentem, de ki kellett mondanom. Apró csókot lehellek állára és nyakára, de a válasz miatt visszatérek a szemeihez, és kezébe adva az életem, várom az ítéletet.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 1. 10:09 Ugrás a poszthoz

Piroska
Ruházat

Úgy döntöttem, hogy ma igencsak hatékony leszek, ami azt jelentette, hogy végre megcsinálom az akadályverseny tervrajzát, kitalálom, hogy hány állomás legyen, és ki hol helyezkedjen el. Ez egy amolyan hagyományteremtő kezdeményezés lenne a Shanes-ben, egy délutáni kincsvadászat, aminek a végén este tábortűz körül sütögetünk, és a szépen kérem Ezrát, szerintem még rémmesét is mond. Az ő hangja olyan jól beleillik, de ha meg nem szeretné, akkor akár elhívhatnánk a színházból is valakit. Tudom, kicsit előre szaladtam, de már napok óta ezen agyalok. Jól kell csak összerakni, ennyit mondtak, így most, itt az idő, hogy terepszemlére menjek.
Eredetileg úgy terveztem, hogy elhívom magammal Opheliát is, hátha nem unja még a jelenlétem az életében, hogy segítsen, de aztán rájöttem, hogy most, így az elején egyelőre még csak a nő idejét venném el, nem igazán lenne sok értelme a dolognak. Szóval én, és a zsebemben tartott unikornis és láma figurák - velük szoktam jutalmazni a lányaimat - kivonultunk a tett helyszínére. Itt szépen kipakoltam őket és egy-egy baziteo-val megfelelő méretűre növesztettem a kis műanyag figurákat. Mintha lenne egy saját unikornis hadseregem. Már csak az elrendezés a kérdéses.
Tíz állomást írtam fel, így két unikornis kivételével a többit tovább bűvölöm, hogy mozogni is tudjanak. A kettőt saját kézzel pakolom arrébb, a tűzrakóhoz és a padokhoz helyezve őket. Ez az este vége ugye. A többiekkel pedig elindulok az első pont felé. Ez lesz az üdvözlő állomás, és az első feladat is, így a Shanes-hez legközelebb eső pont, ahol olyan embernek kell állnia, aki egyből tud menni előkészülni, amint az utolsó csapat is elhagyta őt. A füzetembe mélyedve jegyzetelek, miközben a bűvölt unik és lámák körülöttem pattognak, és lelkesednek.

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 1. 13:48 Ugrás a poszthoz

Piroska

- Jó, ha itt lesz Stella, akkor Tánya és Lili mellett ő még tud segíteni, aztán jöhet Barnabás.
Szegény Barnit jó, ha a negyedik állomásra hagyom, akkor még tud segíteni, de nem várják el tőle, hogy csak mert pizzériája van, értsen a főzéshez. Szerény véleményem szerint még fejlődnie kell, mert néha ön-és közveszélyes a konyhában, illetve, ha ő a negyedik, akkor még van hat állomásnyi ideje, hogy kiheverje a kis Anna udvarlási rituáléit is. Elhelyezek közben egy unikornist Stella posztján, még kis koronája is van, és csak utána indulok tovább a Bánki-posztra, nyomomban a seregemmel.
Kellemes ez a tavaszias időjárás, imádom, amikor éled a természet, noha kicsit még korán van, mégis jobb ez a vidám napsütés, mint a komor idő, esküszöm, hogy a sok butasághoz, amit mostanában csináltam, az is hozzájárult, hogy nem jutottam elég D-vitaminhoz. Mostanság bezzeg mindent olyan szépnek és tökéletesnek látok, hogy az már szinte illetlen. De jobb így, mint úgy, én azt vallom.
A kis papíromra felskiccelem a következő pontot, kicsit megrajzolom a tájat, hogy emlékezzek rá, miért is választottam ezt a helyet, aztán lepakolok egy lámát, a nyakába akasztom a Bánki Barnabás feliratot, és ellépve egy kicsit tőle, csinálok néhány fényképet, hogy ezeken is jól látsszon, milyen távolságok is vannak itt egész pontosan. Ígérem, hogy a láma-Bánkit majd nem használom fel a jövőben, ezt a képet csak magamnak tartogatom. Felírom, hogy beszélnem is kell vele, és aztán, ahogy tovább indulnánk, meghallok egy hangot, valaki köszön. Mivel nem nagyon jár itt más, csak én meg a lámák és unikornisok, körbefordulok, keresve a hang forrását. Nem ismerős, vékony is volt, de biztos vagyok benne, hogy valaki köszönt. Forgok, forgok, és nem látom, hogy ki az, aki még itt van, ellenben velem a műanyagjaim - már azok, akiket még nem dermesztettem meg - érdeklődve hajolnak közelebb egyetlen ponthoz, így odalépve én is lenézek, és akkor látom meg a kis alakot, és hiába pörgetem az agyam, nem jut eszembe, hogy valaha életemben találkoztam volna vele vagy akár csak hozzá hasonlóval.
- Szia. Minden rendben? Ugye nem tapostak el?
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 1. 18:04 Ugrás a poszthoz

Barnabás(talan)
Ruha

Ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy ennem kell, különben vége, meghalok. Jó, ennyire nem drasztikus a helyzet, ha egy normális emberről beszélünk, de mivel rólam van szó, egyértelműen tragikus a helyzet. Bizony. Nekem muszáj ennem, viszont Cole azt ígérte, hogy lesz kaja is, így a bevásárlást csak holnapra terveztem, vagyis lassan mára, mivel az utolsó vonattal sikerül visszatalálnom a faluba. És mit eredményez az utolsó falu? Bezárt helyeket. Szóval vagy éhen halok, ami szinte biztos, vagy megpróbálkozom, hátha Barnabás megérezte, hogy meg kell etetnie egy szerencsétlent, és még nyitva tart, legalább addig, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy rossz a megérzése, és nincs semmilyen szerencsétlen. Remélem, hogy még kivár, és ahogy látom a fényeket a pizzériában, úgy kezdem el sarkaimat gyorsabban szedni. Legalább egy kis sajtot adjon legalább, mert tényleg otthon semmi sincs. Amióta újra vannak lakótársaim, a főzött étel sem tart ki napokig, ami egyrészt jó, mert legalább gyakorolok és változatosan étkezem, másrészt meg rossz, mert én mindig éhes vagyok.
- Éhes vagyok!
Ezzel a kijelentéssel lépek be az üres pizzázóba, és szinte odatáncolok Barnabáshoz, hogy egy hatalmas cuppanós puszival köszöntsem. Majd ellépve tőle, lekapjam magamról a kabátot. Hát most már csak nem fog kidobni.
- Adsz nekem enni? Tök mindegy, hogy mit, csak sok legyen, komolyan, most mások maradék pizzája is jó. Tudod mi volt a nagy kaja, amire úgy rákészültem? MINISZENDVICSEK! Hát komolyan mondom, amikor megláttam, esküszöm azt hittem, hogy a bátyám csak viccel, és igazából ez csak valami szivatás, még nevettem is, de nem volt az, komolyan miniszendvicsek voltak. Meg még a sütemények is, ilyen körömnyi darabok. A kedvenc hamburgeresem meg átépítés alatt van, szóval ez a nap nagyon el van szúrva. Szóval, adsz enni?
Igyekszem a lehető legszebben nézni rá, közben kicsit még a számat is lebiggyesztem, hátha úgy jobban megszán. Nagyon szeretném, ha megtenné, olyannyira, hogy még a pult mellé is feldobom magam, miközben a nyelvem meg pörög ezerrel.
- Cserébe egyszer nálam vacsorázhatsz. Na?
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2020. február 1. 18:04
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 1. 23:14 Ugrás a poszthoz

Barnabás(talan)

- Állandóan.
Húzom ki magam büszkén, mert igen, én vagyok az egy levegővétellel a legtöbb mondatot elmondás koronázatlan királynője. Megbocsátom, mert van koronám otthon is meg az iskolában is, bár mostanában kezdünk leállni a koronával, mert most ugye a tündérek a menők. Változó kislánytrendek, olyan nehéz őket követni. Eddig jó volt az unikornis, most meg már csak a láma a menő. Van egyentetkónk ki a kislányokkal, egy Nodrama Llama, amit olykor, ha jól viselkedtek a héten, felcsillámozunk magunkra pénteken. Igen, vannak tekintetek, amikor például rúdtánc edzésen becsillan a lámám.
- Mivan?
Pillantok le magamra, mert nem igazán értem, hogy mégis mi baja van. Ez nem is annyira merész, mint mondjuk a piros ruha volt, attól instant frászt kapott, ettől a feketétől meg itt lelkesedik? Bár, ne, fúj, csak ne lelkesedjen. Éhes vagyok, és nem akarok üres pocakkal lefeküdni, mert ő éppen gerjed. Ráadásul rám? Hát az egyik legjobb barátjának a nője vagyok. Oké, exnője, de ez egy átmeneti állapot, ott voltam szilveszterkor, tudom, hogy miről beszélek. Nico is pont annyira nincs túl rajtam, mint én rajta, csak ő egy sértett olasz, és a sértett olasznál nincs keményebb dió. De most térjünk vissza arra, hogy...
- Te most komolyan szexuálisan zaklattál?
Mert, hogy ugye a testemre tett megjegyzés már annak számít, és ahogy néz, hát komolyan mondom, mindjárt elfutok. De ugyanakkor meg nagyon aggódok, mert kezd úgy viselkedni, mint aki be van szívva. Úristen, én se voltam ki ennyire, csak mert dobtak, szerencsétlen meg itt nekiállt betépni? Mondd, hogy csak fű, te barom, és nem csinálsz hülyeséget?
- Milyen nők? Mi?
Most Nicoról beszél?! Nagyon remélem, hogy nem, mert akkor nagyon kiakaszt, ha itt a megjegyzése után beközli velem, hogy még másik nő is van az életében. De nem, Nico nem olyan, biztos, hogy nem, és ha jobban belegondolok, ez valamelyik drog mellékhatása lesz, tuti, vagy bájital, de biztos vagyok benne, hogy valami van a szervezetében, aminek nem kellene ott lennie. Na de, hogyan szedjük ki? Mármint, ha már függő, akkor kellene neki valami elvonó nem? Miközben kattog az agyam, azért próbálom keresni a vicceskedést, de valahogy nem találom. Hát mi a baj a világgal?! Oké, ne pánikoljunk.
- Na akkor még egyszer, elölről. Nem tudom, hogy mi bajod van, de tanultam önvédelmet Bánki az olyanok ellen, akik úgy néznek a nőkre, mint most te, szóval, ha nem adsz enni, de tovább csinálod ezt az izét a szemeddel, simán megverlek, és nem, nem kérek bocsánatot, de azt meghallgatom, hogy mégis mi bajod van.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 2. 18:03 Ugrás a poszthoz

Barnabás(talan)

- A tekinteteddel.
Felelem könnyedén, mert igen, az, ha így néznek végig rajtad, vagy utánad fütyülnek az utcán, az is az. És éppen ő, és ahogy néz, hát ez örökre az elmémbe égett. Komolyan mondom. Viszont, amikor azt mondja, hogy nem az eszemért fognak ellopni, gondolkodás nélkül vágom hozzá a sapkámat, mert más, amit hozzá vághatnék éppen nincs a közelemben, bár a szalvétatartó nyilván még fájdalmat is okozott volna neki.
- Ez most komoly? Istenem, hát Opheliánál is tényleg elcseszted, te barom.
Mert, ha ezt a kérdést így tette fel, miközben így nézett, akkor nem csodálom, hogy a nő azt mondta neki, hogy nem lesz semmi közöttük. Behunyom a szemem, és pördülök egy lassút a bárszékkel, de nem, a tekintete nem változik, és közel állok, hozzá, hogy komolyan felkeljek, és hazamenjek, de aggódom miatta, és félek, hogy ha magára hagyom, akkor, akkor csak még jobban szét fog csúszni. Szegény, én meg lebarmoztam. Inkább fogom az üveget, és halászok magamnak egy poharat, hogy én is igyak egy kicsit. Nem sokat, de inkább csak arra vagyok kíváncsi, hogy a piába kevert-e valamit, vagy előtte szedte be.
- Bármilyen meglepő, még mindig tanár vagyok, tudod, az a kollégád, aki megtartja az óráidat, amíg te elvonulsz, és aki enni hoz, mielőtt éhen halsz. Ha pedig így nézel rám, azzal Nico-t és a barátságotokat sérted, szóval kérlek, ne bámulj.
Mert esküszöm, hogy belenyomom az arcát a pultba, és ha megtudom, hogy mit szedett be, akkor meg azért is megverem. Mert nem önmaga, ez teljesen biztos. Ha önmaga lenne, akkor nem így viselkedne, akkor normális lenne. De most komolyan, ennyire szétesni? Bele se merek gondolni, hogy akkor Nico mit élt meg, hogy ő mit csinált utánam. Az ösztönös inkább csináljunk valamit, mint gondolkodjunk, bekapcsol nálam, így megkerülve a pultot a férfi mellé lépek, és összerakok magamnak valami ehetőt, tényleg van itt még pár pizzaszelet, amihez nem nyúlt senki, szóval összeválogatom a saját pizzám, átmelegítem, ketchup, mustár és majonéz is kerül rá. Nem gondolkozom Nico-n, ez a lényeg ilyenkor.
- Persze... Nos, ha nem Bánki vagy, akkor ki?
És ahogy ezt a mondatot kimondom, úgy nyer értelmet számomra a dolog. Nem, nem arra jövök rá, amire kell, hanem arra, hogy ez a mondat Bánki Barnabás életében mit is jelent. Merlinre, hát nem csoda, hogy szét van csúszva. Bűntudatosan a férfi után sétálok, és az asztal egy üres részére felülve, aggódva pillantok le rá.
- Mégis kiderítetted, hogy kik a szüleid? Miért? Egy ilyen titok mindig fájdalmas.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 3. 21:13 Ugrás a poszthoz

Barnabás(talan)

Lehet, hogy balesete volt, nem is szívott? Ajj, hát így még rosszabb. Szóval annak ellenére, hogy kinevet, és semmibe veszi Nico-t, ami esküszöm, hogy jobban felháborít, mint az a tekintete, amit kaptam tőle, aggódom, hogy valami nagyon komoly baja van, és rendesen elgondolkozom azon, hogy szóljak Nico-nak, hogy baj van, de, ahogy én is végignézek magamon, és a tényt is konstatálom, hogy zárás után nézek ki így itt, rájövök, hogy ez nem egy jó ötlet, mert csak újabb félreérthető pillanatot szülne kettőnk között, és nem kell még több, így is lassan tele a padlás vele. Inkább belemegyek a játékba.
- Ombozi Zlatan. Aaah, a puccos üvegházas a Holdfényben.
Azért nem árt jóban lenni Bözsi nénivel, mert minden új emberről elmond mindent. Hát még egy Ombozi, csodálatos. Na így legalább már tudom, hogy ki ő, legalábbis így nagyjából el tudom helyezni a történetben. Rendben, akkor játsszunk így, bár egyelőre még nem nagyon győzött meg azzal kapcsolatban, hogy rendben van fejben. A pizzámat majszolva nézem őt az asztalon ülve, szorosan keresztbe fonva a lábam, mielőtt még bármi egyebet akarna, akár Barnabás tépett be nagyon, akár tényleg beütött a krach, és ő ez a Zlatan.
- Én vagyok az egyenletben a lány, aki mindenbe beleüti az orrát és tanácsokat osztogat, plusz összekavart a haverral, aki félreértett mindent, és most megy a feszkó, meg a mi csak barátok vagyunk dolog. Emily Fisher.
Nyújtom ki a kezem, miután megtöröltem, hogy ha már így bemutatkoztunk egymásnak, akkor kezet is fogjunk, bár lehet, hogy nekem is hazudnom kellett volna, és inkább valami mást mondani, de már késő, így jártam. Állítólag vannak pontok az életemben, ahol nem vagyok túl elővigyázatos. Viszont, ha ő tényleg az, akinek mondja magát, akkor bizony be kell tudnia azonosítani engem. Bizony kérem, szinte már szappanoperába illő ez a kavarodás, ami itt van Nico, Barni meg köztem, és ha így folytatjuk, még Zlatannal is megkeveredik ez az egész. De jó is lesz az.  
- Igen, de értékelném, ha nem ezzel indítanál nála.
Mert ha neki nem mondta el, akkor nyilván oka van, hogy nem tette. Talán tényleg hasznos vagyok, olyan szinten, hogy én meghallgatom, és megértem őt. Nagyon szeretném, ha így volna. Ha egy nap tényleg úgy érezné, hogy valamiben tudtam segíteni is neki.
- Szóval, akkor Barnabás most valahol a te testedben parádézik?
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 8. 20:53 Ugrás a poszthoz

Piroska

- Nem, az esetek többségében koronában, mert állandóan beleragad a hajamba.
Felelem nevetve, mert valljuk be, ez egy igen gyakori jelenség. Nagyon sok hajam van, és bármennyire is próbálom jól felilleszteni a koronámat, a nap végére eléggé össze szokott gabalyodni a történet. Olyankor persze, mintha teljesen természetes lenne, emelt fővel sétálok haza, hogy egy fél estén át bontogassam ki a gubancokat, és szabadítsam ki a koronát is. Azt hiszem, ha valaki, akkor a hajam nagyon fogja élvezni, ha a kislányoknál tényleg inkább ez a tündér korszak üt be, mert a szárnyakat könnyebb levenni a hátamról.
- Akadálypályát. Na várj csak. Ez most egy kicsit lehet, hogy fura lesz.
Próbálom az apróságot minél óvatosabban felvenni, hogy az egyik már lecövekelt láma hátára ültessem, míg én egy unikornisra huppanok le. A föld még azért eléggé hideg lenne, de így már majdnem, hogy megközelítjük az egyforma magasságot. Sosem találkoztam még olyan lénnyel, mint ő, hiszen embernek hat, de nagyon picike, nincsenek se manó, se kobold jellemzői, és biztos vagyok benne, hogy anno nem tanultunk róla. Mivel én a kvibliknek járó képzésben voltam a kezdetben nagyon gyenge mágiám miatt, ezért emelt óraszámban tanultam pálcamentes tárgyakat. Aztán negyedévtől folyamatosan erősödött, akkor meg a pálcás varázslatok mentek emelten. Nem vagyok jó boszorkány, és sosem leszek. Olykor a takarításhoz használom csak a pálcámat, illetve kisebb varázslatokhoz, melyeket teljes bizonyossággal meg tudok csinálni. Fogalmazzunk úgy, hogy egy esetleges mágusháború esetén az esélytelenek nyugalmával válnék járulékos veszteséggé.
- Nézd, ezek itt az állomások, mindegyikőjük egyet jelöl, összesen tíz hely lesz és négy csapat. A végén pedig lesz egy sütögetős, csillagnézős, tábortüzezés. Az előkészítőben tanítok, a harmadikosok osztályfőnöke vagyok, de ez az összes oda járó iskolásnak szól majd.
Az ovisokat még korai lenne ilyenre kihozni, de úgy tervezem, hogy ezzel tényleg hagyományt teremtsünk. A gyerekeim hamarosan iskolába mennek, olyan furcsa érzés, és szeretnék addig megadni mindent nekik, amit csak lehet.
- Na és rólad mit érdemes tudni?  
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 11. 08:20 Ugrás a poszthoz

Piroska

- Végül is, igen.
Mondjuk így se gondoltam még az esetre, hogy én királynő vagyok, de van benne logika, a kislányaim meg a hercegnők, ez ilyen nagycsaládos biznisz, király meg hercegek nélkül. Tiszta feminista mozgalom. Nem tudom amúgy, hogy a lányaim fogantatási éveiben a vízben volt-e valami, vagy csak szerencsés véletlen, de az egyetlen egynemű osztályt birtoklom, és élvezem. Szörnyen élvezem.
- De most inkognitóban vagyok, szóval nem kell fenségnek szólítanod.
Kacsintok rá játékosan és vidáman, mert nagyon élvezem, hogy egy jó hangulatú beszélgetésbe csöppentem, szeretem az új ismeretségeket, meg azt, hogy tényleg nem vagyok már szomorú, próbálok mindent pozitívan látni, megkönnyebbültem az államvizsgák után, azzal, hogy van szerződésem, dolgozhatok a szakmámban, amit imádok, az iskolákban, amiket imádok. Már Nico-t se tartom kényes pontnak az életemben, hiszem, hogy ha tényleg egymásnak szánt minket a sors, akkor együtt is leszünk. Szóval most minden a türelemről szól, vissza az alapokhoz, tiszta lappal.
- Tudnak róla, olyan szinten, hogy kértem őket, a saját állomásukat készítsék el. Teljesen rájuk van bízva, csak annyit kértem, hogy vegyék figyelembem hogy hét és tizennégy év közötti gyerekeknek szóljon, és a saját tárgyukban alkossanak. A nap azonban az én felelősségem, én döntöm el, hogy ki mit csináljon, merre menjen. Nagyon izgulok miatta, remélem tetszeni fog mindenkinek.
Nem akarok nagy káoszt, vigasztalhatatlan gyerekeket, kibukó kollégákat, tényleg egy jó hangulatú bulit szeretnék, ahol vannak nyertesek meg nyertesebbek, és egyáltalán, de semennyire sincsenek vesztesek.
- Hogyhogy már nem vagy magántanuló?
Érdeklődöm, mert én se mindig voltam Bagolyköves, sőt, a gyenge mágiám miatt sokáig kérdéses volt, hogy helyem van-e a mágusvilágban, de végül, ha nem is a könnyű úton, de sikerült eljutnom oda, hogy már ne legyen megkérdőjelezhető a döntés.
- Erre nincs valami megoldás?
Mondjuk lehet, hogy szereti, bár nem úgy tűnik, de azért mélyen magunkban mind szeretünk különlegesek lenni. Viszont lehet, hogy ő inkább lenne az évszázad fogójaként, vagy balerinaként különleges, nem pedig azzal, hogy összetöpörödik. Ez sosem lehet kellemes, hirtelen eltűnni. Ilyen piciként sokkal veszélyesebb az élet így.
- Emily Dorothea Fisher.
Mivel a kézfogás nem nagyon opció, de nem is akarok bunkó lenni, kinyújtom a kezem, és mutatóujjammal finoman megsimogatom a kézfejét, ez olyan köztes megoldás, és szerintem kedves gesztus is.
- Én is Bagolyköves voltam, eridonos, és nagyon szerettem. Igazából ott is tanítok, persze kevesebbet vagyok bent, mint az előkészítőben, de jó a falak között lenni, jó hangulata van a helynek.  
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 11. 13:26 Ugrás a poszthoz

Piroska

- Először is fontos, hogy hétköznapi ruhákban legyek, és hogy ne úgy sminkeljek, mint egy királynő. Amikor királynő vagyok, akkor mindig nagyon szépen és visszafogottan kell sminkelnem, a piros rúzs nem illik az udvarhoz.
Teljesen hitelesen mondom el, bele is gondolok, hogy milyen lennék, ha tényleg királynő lennék. Valószínűleg nagyon visszafogottan, néznék ki, a hajam mindig be lenne hullámosítva, olyan mesterkélten, és csak csendesen beszélnék, szinte érzelemmentesen. Vagyok teljesen más lennék mint most, és nem szeretném magam annyira. Vagyis, de, mert nem tudnám, hogy milyen lehetnék másként. Hangos vagyok, impulzív, lelkes, minden, ami nem illik egy méltóságteljes személyhez. De most éppen egy rejtőzködő királynő vagyok, így bizalmasan megsúgom a titkaimat.
- Illetve vagy egy hű társam, aki mindig vigyáz rám, most is, rejtőzködik, de itt van, a tökéletes testőr. Csak sajnos tudod, nem lehet a szerelmesem, mert nem engedi az udvar.
Persze, azért mi megoldjuk, mondanám, de ezt már nem teszem hozzá, ezeknek a mesélnek úgyis mindig az a vége, meg a közepe is, hogy a hű szolgáló és a csendes királylány szerelme lassan révbe ér.
- Igen, én is ebben reménykedek, főleg a végét várom, na nem azt, amikor hulla fáradtan belerogyok az ágyba, hanem amikor szalonnát meg mályvacukrot sütünk, és nézzük a csillagokat, meg mesélünk, de nem túl rémeset, csak egy kicsit ijesztő-izgalmasat.
Oké, tudom, azért látszik, hogy az időm nagy részét inkább kicsi gyerekekkel töltöm, és a felnőtt társaságom ritkább, de lelkes vagyok, és ez a lényeg, tényleg szívből, nagyon szeretem a munkám, fáradhatatlanul, órákon át, és ha kell, még este tizenegykor is lelkesen tapsikolok, ha esetleg nincs bukás a dolgozatok között. Tudom, most még az elején vagyok, a pesszimisták a fordulópontot várják, amikor közlöm, hogy minden kaki, de ott még nem tartunk.
- Ha van kedved, gyere el, egy hétvége lesz, és igazából minden segítő kéz nagyon jól jön, ha meg éppen ilyen picike vagy, akkor kitalálunk egy történetet köréd, és lehetsz te az egyik különleges szereplője a napnak.
Nem tudom, hogy ez hogyan működik pontosan, hogy naphoz kötött-e, vagy ő sem tudja, hogy mikor változik át, ez egy nagy rejtély még a számomra, de nagyon szimpatikus, és mivel most jött, biztos vagyok benne, hogy minden új kapcsolat jól esik neki, én is nagyon szeretek új emberekkel összebarátkozni. Hallgatom a mugli iskolás történetét, és meg megmosolygom, ahogy elmagyarázza nekem, hogy hogyan működik az oktatási rendszer. Figyelmesen bólogatok, és a végén széles mosollyal bólintok egyet.
- Tudom már, hogy ki vagy! Én átfordítva! Nekem is van érettségim, sőt, a tanári képzést, meg az óvodapedagógusit is mugli egyetemen végeztem el, csak én ott voltam magántanuló, és itt bentlakó. Sőt, most is mugli képzést csinálok, de csak már hobbiból, szakácsnak és cukrásznak tanulok. Te milyen szakmát szeretnél?
Nagyon mosolyognék, ha valami olyasmit, mint az én valamelyikem, mert akkor komolyan elgondolkozom azon, hogy Piroska igazából egy kicsi én. Ha jön nekem a csellóval és az íjászattal, akkor meg lehet, hogy úgy meglepődök, hogy leesek az unikornisomról.
- Angliából. A szüleim elváltak, apámmal és a bátyámmal akkor költöztünk át Magyarországra. Igazából kacifántos kicsit a történet, de vannak ide vonatkozó gyökereink, és már el se tudom képzelni, hogy ne itt éljek, mondjuk még nem mentem férjhez, szóval ez korai kijelentés.
Mert még a végén kifogok egy arab sejket, aztán hopp, holnaptól már máshol süttetem a hasam, de nem, nem tervezek ilyet, ez csak a vicc helye volt.
- Akkor ez nem olyan, mint a vérfarkasoknál, hogy a hold befolyásolja. De igen, szerencsére nem állandó, és szerencsés, hogy nem bolygatja meg a szervezetedet. Lehet, hogy ez már fekete mágia, és akkor Henrik lehet, hogy tudna okosat mondani. Ő is egy tanár az iskolában. Nagyon okos, párszor belógtam az órájára, és nagyon értelmesen is beszél, jó hallgatni.
A lehető legtanártalanabb tanár vagyok szerintem, de én azért élvezem. Henrik arcán mondjuk nem tudom, hogy mi volt, amikor a legutóbb kiadott házifeladatot elküldtem neki bagollyal, azóta nem találkoztunk.
- Tényleg? Oké, ez egyre félelmetesebb! És hogy tetszik a ház? Melyik szobában laksz? Én anno a Powerpuffban voltam a nővéremmel meg a barátnőjével. Most tuti, hogy Cath Brightmore ágya, még ha nem is lakik a kastélyban, de mesélte, hogy ő is belevéste a nevét a fejtámlába.
És még rosszra is tanítom a gyereket, hát ez egyszerűen csodálatos, komolyan mondom.
- Az alapképzésen önismeretet, a mesterképzésen pszichológiai alapokat. Inkább csak töltelék tárgyak, nem a fő irányvonal, mert ahhoz elég gyenge a mágiám.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 16. 10:04 Ugrás a poszthoz

Piroska

- Gondolod? Erre nem is gondoltam még.
Ugyan, akkor, amikor nem csak barátok voltunk, sétálgattunk a testőr helyére képzelt szerelmemmel nagyon sokat, de sosem úgy, hogy azt gondolhassák, más is van közöttünk, mint csak barátság, hiszen még hónapokon át a tanárom volt az egyetemen, és nem vetett volna jó fényt egyikünkre se, ha kiderült volna a szerelmünk. Meg aztán úgysem szerelemként tekintettek volna rá, hanem úgy, mint egy jobb jegyért kész lány és tanára románcára. Senki se hitte volna el, hogy nem ott találkoztunk, hanem a falu egyik rendezvényén, és, hogy történetesen az exbarátom szomszédja. De arra, hogy inkognitóban sétálgassunk, sosem gondoltam, most pedig már nem kéne inkognitónak lennie, csak ugye most a haragszom rád korszakunkat éljük. Sosem könnyű egy olasszal az élet, tudom. Ezért is kezdtem el jógázni.
- Nem könnyű, de nem lehetetlen, itt leginkább a mesélő személye és a hangja dönt, hogy meglehető-e ennyire tág korosztály. Ha én mesélnék rémtörténetet, az rém hiteltelen történet lenne inkább, mert nekem aztán senki sem hiszi el, hogy ijesztő, én meg annyira félnék attól, hogy ijesztő, hogy inkább nem is tudnám elmesélni.
Nem vagyok valami nagy horroros, szóval én a durvább akciójelenetet tátott szájjal, izgatottan nézem, de az ilyen kaszabolós fajtát elfordulva, a másik vállába fúródva, úgy, hogy gyakorlatilag esélyem se legyen egy kicsit se látni, és közben pillangókat meg szivárványt képzelek magam elé.  
- Szuperül hangzik, én vigyázok rád végig, ha kell a házvezetőiddel is elintézem a dolgot.
Sima liba, mondhatjuk így is, még legyintenék is egyet, de azért nem biztos, mert ez házfüggő is. Nyilván a legnagyobb befolyásom az Eridonban van, Ophelia amúgy is itt lesz, Niconál pedig jó a meggyőzőkém, hogy adja nekem a lányt egy délutánra, sőt, jöjjön ő is, mert este tábortűz lesz, meg mályvacukor sütés, és aztán, kint alszunk a szabadban. Tudom, hogy élvezné. Még a Rellonnal is jó a viszony, és talán a navine HVH-ra is van némi ráhatásom, szóval nem állok rosszul, de engem ismerve, odállok a Levita vezetősége elé is könnyűszerrel.
- Eléggé elgondolkodtató, hogy te a gyerekkorom kivetülése vagy.
Felelem vigyorogva, bár az igazság az, hogy az én gyerekkoromat az ellenségeimnek sem kívánom. Nem is nagyon beszélek róla, sok minden miatt. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy máshogy nézzenek rám. Azt akarom, hogy azt az Emily-t ismerjék meg, akik előtte állnak, és ne azt, aki egy mérgező családban élt nagyon hosszan. A legtöbben úgy tudják, hogy csak egy testvérem van, Cole. Azok, akik gyerekként is ismertek, tudják, hogy van Rosie, páran hallottak már Valery-ről, és még kevesebben, talán csak Adrian Sydney-ről. Összességében a mai napon a legtöbbet, amit elmondok magamról, hogy az egyre elismertebb festő, Allan Colton Fisher a bátyám. Hogy boldog vagyok, érettségizett, halmozottan diplomás, gyerek centrikus, vidám tanárnő. Ezt az életet szerettem volna elérni, és most benne vagyok, boldogan.
- Ne is, én sem tudom, hogy hogyan csináltam. Először párhuzamosan volt a Bagolykő meg a gimi, aztán azonnal elmentem egyetemre, így a bagolykő és a tanárképzés, aztán meg hogy kijártam a bagolykövet, az AMSen is elkezdtem tanulni, mellette ott volt a tanári és felvételiztem még óvodapedagógusnak is. Nem tudom, hogy hogyan csináltam végig az egészet, őszintén, fogalmam sincs.
Azt meg inkább csak engedjük el, hogy van okj-s papírom is, hogy a legkisebbekkel is foglalkozhassak. Szóval igazi tanulás-terminátor funkción voltam az elmúlt öt-hat évben, és bár nagyon csábít a mesterképzés gondolata, most inkább tényleg csak a tanításra és az életre szeretnék koncentrálni. Volt pár káoszos pillanatom, mit helyre hoznék.
- Vagy lehet külföldi is, de szívesen éljen itt. Az iskola nemzetközisége miatt eléggé vegyes ma már az itt élők köre, sok a külföldi, de vannak fordítógyűrűk, mivel az ember szerencsére megérti a többieket.
Nekem ugyan nincs az ujjamon, de ennek annyi az oka, hogy beesett az éjjeliszekrény mögé, és még lusta voltam elhúzni. Beszélek magyarul és angolul, valamint kiváló vagyok konyhanyelvi jelelésben, vagyis abban a tudományban, amikor egy külföldivel megpróbálsz a kezeddel meg a testeddel kommunikálni, és végül totálisan rossz irányba küldöd.
- Mondjuk az biztos, mert akkor később is, amikor régész leszel, segíthet bejutni a legszűkebb, legkisebb helyekre is. Szóval ez onnantól nem is igazán lenne átok. Apukád nem aggódik, hogy ebbe az irányba indulnál el?
Mert azért egy olyan trauma után, ahol az egyik fél feladja a hivatását is azért, ami a másikkal történt, biztos, hogy érdemes lenne elgondolkodni, milyen hatást is vált ki a gondolat, hogy a másik nem megijedt, hanem éppen ebben az irányban tervezi a jövőjét folytatni. Szegény apukája nem nagyon repeshet a boldogságtól, de nyilván támogató, hiszen arról nem esett szó, hogy ne így lenne.
- Igaz is, meg hát még annyira nem vesznek észre a többiek. A legszuperebb hely a házban amúgy az erkély, főleg alkonyatkor, gyönyörű szép, nyáron pedig csak jó kiülni oda, mert hiába van magasan, nagyon kellemes az időjárás.
Én nagyon szerettem legalábbis ott lenni, de ami engem illet, inkább a természet gyereke vagyok, szóval, amikor csak tehettem az erdőben bóklásztam, vagy a vízesésnél voltam, ami örök életemre a legcsodálatosabb helyszín marad. Az összes ottani emlékem gyönyörű, és sosem szeretném őket elfelejteni.
- Nem, még nem, csak azt tudom, hogy tíz állomást szeretnék. Pontosabban kilenc állomást, mert a tizedik lenne az indulás. A csapatnév választás, a közös induló írása, az egyenruhájuk, amit arra a napra választanak. Örülnék, ha segítenél nekem.
Elő is veszem a tollam és a jegyzetfüzetem, és fellapozva figyelmesen fordulok a lány felé, hogy meghallgassam, mit agyalt ki.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 17. 12:46 Ugrás a poszthoz

Piroska

- Tudsz titkot tartani?
Mondjuk nem annyira titok, hiszen egyre több helyről hallottam vissza, hogy látnak bennünk fantáziát, vagy éppen azt, hogy a veszekedésünk nyomán rájöttek, hogy volt közöttünk valami, vagy mert szilveszterkor láttak csókolózni minket. Szóval annyira nem nagy titok a dolog, de hát ha játszunk, félig, akkor legyen ilyen titkos a dolog. Már nem a tanárom, már kollégák vagyunk csak.
- A neve Nico. Házvezető-helyettes az Eridonban. Mi, nem is tudom, hogyan vagyunk, hullámzunk leginkább. Mindig van valami, ami miatt félresiklunk, de szeretjük egymást. Csak nem könnyű a felnőtt élet.
Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, de valahogy megéri a dolog, mert nagyon szeretem Nico-t. Talán egyszerűbb lenne, ha képesek lennénk félretenni a sérelmeinket, de akkor nem lennénk önmagunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mikor tudjuk majd letisztázni a köztünk lévő erős érzelmeket úgy, hogy képesek legyünk lépni egyet a boldogságunk felé. Nem szeretném, ha erre a válasz a soha lenne. Én tudom, hogy őt akarom, és nagyon remélem, hogy ő is engem.
- Csak ha vidám, azt vajon élvezik? Az este vége tábortűz lenne, éjjel. Utána kint alszunk, csillaglesés, sátrazás.
Ez csak egy teszt jellegű, egyelőre falun belül. hogy egyáltalán mennyire tetszik nekik a dolog, mert ha annyira nem, akkor ugye nem lehet nagyon erőltetni, ha meg igen, akkor terveink között szerepel a táboroztatás is, távolabb, Szalamantonon vagy Orfűn. Viszont először mindenképpen biztonsági játékosok vagyunk, hiszen nem akarjuk azt, hogy komolyabb baj legyen egy riadalomból például. Ez most mindenkinek egy új helyzet lesz, és egy ilyen kicsiből is rengeteg tanulságot le lehet vonni, meg lehet kérdezni a gyerekeket is, hogy ők mit szóltak hozzá, mennyire tetszik nekik. Én simán csináltam volna már nagyban, de azért próbáltam minél inkább a relativitás talaján maradni.
- Megbeszéltük. Tetszik, hogy ilyen hatékonyak vagyunk.
Mosolyodom el, és komolyan kezdem azt hinni, hogy valami furcsa mágia révén a fiatalkori énem köszön vissza, vagy lehet, hogy a jövőből érkező gyerekem az, aki szeretné, ha megfoganna, mert különben megszűnik létezni. Igen, szerettem a Bűbájos Boszorkákat gyerekként, nem kell beszólni arra, hogy mennyire őrült ötleteim vannak. De mondjuk elég menő lenne, ha kiderülne, hogy a gyerekünk. Mármint, jó, oké, ilyet nem jelentek ki, mert ha meg kiderült, hogy én azt szeretném, hogyha a jövőből jött gyerekem apja Nico legyen, ő meg beközli, hogy Adrian az mondjuk, akkor nem olyan fesztelen a buli már. Szóval, összegezve, ha Piroska a gyerekem, akkor legyen bárki is az apja, jó eséllyel szeretem őt is. Remélem, hogy nem gondolatolvasó, mert nagyon ciki lenne, ha hallaná, hogy felelős felnőttként milyen gondolataim vannak róla.
- Mikor van a szülinapod?
Jó, csak na, meg kell győződnöm, hogy nincs baj, hogy nem az van, hogy tényleg azért van itt. Felelősségteljes felnőtt vagyok, aki éppen bepánikolt azon, hogy ha esetleg nem szexel, akkor nem lesz ilyen klassz gyereke, mint Piroska. Ez is valami olyan, amit csak úgy engedjünk el.
- Nagyon sokat pörgök, nagyon sok energiám van, állandóan kattog az agyam, és hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, a sok kattogást tanulásra fordítottam. Lehet ez valami születéskori gikszer amúgy, a családom tele van bolondokkal.
Nevetve legyintek egyet erre a kijelentésre, és lássuk be, nagyon szépen fogalmaztam, mert a bolond nagyon enyhe kifejezés arra, amit amúgy a mesés Fisher gének magukban hordoznak. Egyedül a legkisebb húgommal nem tudom mi van, de tuti biztos, hogy ha minden testvérével van valami neccesség, akkor ő sem úszta meg. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha én is anorexiával küzdenék, vagy azzal, hogy dühlevezetés gyanánt belemártom a kést a testvéreimbe. Vannak sztorik, maradjunk ennyiben.
- Ami a másik mondandóját az anyanyelvedre fordítja át. Bármilyen nyelven is beszél a másik, te olyannak hallod, mint a saját nyelved, és fordítva. Ha mondjuk én most franciául beszélnék hozzád, de lenne gyűrűnk, akkor te magyarul hallanál, én pedig téged franciául.
- Elképzelve viszont ezt az esetet, nagyon aranyosnak találom, ahogy állsz egy sziklán, körülötted a férfiak, és dirigálsz nekik. Ez már nem is feminizmus lenne, hanem egyfajta új nőiség kultusz.
Nem is tudom, hogy létezik-e olyan, ahol a nő a teremtés koronája, és a férfiak hódolnak be nekik. Nem szeretnék ilyenben élni, és kifejezetten élvezem, hogy ha van olyan ember, akire moshatok, főzhetek, és tudom, hogy ez furcsán hangzik, de én még nagyon hiszek a tradicionális felépítésű kapcsolatokban. Nem akarok se irányító, se egyenlő lenni, én szeretek minden szempontból nő lenni.
- Egyszer nekem is volt egy ilyenem. Még gyerekként, figyelmetlen voltam, és a kilőtt nyíllal majdnem megöltem a húgomat. Akkor nagyon megijedtem, hónapokig nem is nyúltam hozzá, de apa azt mondta, hogy nem szabad eldobnom egyetlen hiba miatt, így újrakezdtem.
Akkor nagyon féltem, és azt, hogy mennyire volt ez a véletlen műve akkor, a mai napig nem tisztáztuk le. Nem mondom, hogy tudatos lépés volt, inkább ösztönös, amiért Cole-t bántotta. Mondjuk szerencsésebb persze, hogy nem lettem gyilkos, de annak az egésznek az élménye és emléke a mai napig megvan. Az egyetlen sebhely, amit nem engedtem meggyógyítani, mert arra emlékezni akarok mindig. Az tart engem a józan eszemnél.
- Nincs igazi felelős, és nincs igazi hibás. Életünk eseményei azért történnek, hogy kijózanítsanak minket. A nagy pofonok pedig nagy csodákra képesek.
Ezt nagyon megtanultam legutóbb, mikor Nico a szemembe mondta a dolgokat, és bármennyire is nem tartom fair-nek, hogy hónapok óta a semmi miatt haragszik rám, és nem képes megbocsátani, azt be kell látnom, hogy jogos volt az, amit akkor mondott, hogy tényleg úgy viselkedtem, mint egy buta szőke. És tényleg kellett már valami, ami felnyitja a szemem, de oké, megtanultam a leckét, most már jó lenne, ha normalizálódnánk.
- Várj, már van bent is kajálda? Istenem, szerintem visszairatkozom, megcsinálok egy mesterszakot. Imádok enni, de régen még ki kellett lopakodnom éjjel a konyhába, ha éhes voltam.
És éhes voltam. Én elég gyakran vagyok éhes, és elég sokat is eszek, de szerencsére mozgok is, úgyhogy végül is, ami bemegy, azt le is mozgom, csak ez sem lesz egy örökké fenntartható állapot, mert ha terhes leszek, akkor például a táncot hanyagolnom kellene, nem hiszem, hogy terhes pocakkal egy rúdra kéne felmásznom.
- Oké, hivatalosan is ez az eridonos srác a kedvencem. Melyikük volt?
Azért jobb, ha nevet is köthetek ahhoz az emberhez, aki megakadályozta, hogy szegény leányka éhen haljon, mert valljuk be, egy csodálatos beszélgetőpartnertől fosztott volna meg a világ, ha tényleg magát kellett volna megemésztenie. Figyelem a feladatleírást, és miközben beszél, jegyzetelek, de nem veszem le róla a szemem, ez is egy olyan szuper képesség, amit az évek során sikerült elsajátítanom. Ilyenek ezek a hétköznapi csodák, ha már a mágiám gyér, legalább pótoljam valami hasznossal.
- Hű, ez eléggé menő lenne, szerintem imádnák is, de először mindenképpen le kellene tesztenünk, hogy mennyire megvalósítható, mert különben a szülők lázadást indítanak ellenem, és akkor aztán futhatok, azt meg eléggé utálok.
Vallom be őszintén, kicsit kuncogva is, mert tudom, nevetséges, de ha futni kell, akkor én inkább elbújok, mert bénán futok, mint Phoebe a Jóbarátokban.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 21. 19:56 Ugrás a poszthoz

Drága Cole
Február 7. péntek este
Ruhám

Kényelmesen elnyúlva a kanapén, hangosan sóhajtva adok elégedettséget annak a ténynek, hogy már megint sikerült igen jót főznöm, és remélem Cole is jóllakott. Próbálok maximálisan odafigyelni arra, hogy ilyenkor ugyanazt együk, és az nekem is jó legyen. Nem vészes, ő eszik egy normál adagot, én meg egy óriásit, és akkor rendben is leszünk. A fogyasztási időnk egyforma, mert én tudok lapátolni is. Viszont ez a kajakóma, ez nagyon gyilkos tud lenni, szó szerint szétfolyva az ülőalkalmatosságon “szenvedek”.
- Lehet, hogy ma inkább itt alszom.
Vetem fel lustán, miközben az ölemben fekvő Cole haját simogatom. Esélytelen, hogy én még ma haza is menjek. Szerintem az utolsó vonatig se kapom már össze magam, és ki tudja, talán ez a nyugalom előcsalogatja a kis későmet is. Igazából a rám törő falási rohamokat, a fáradékonyságot, a rosszulléteket a túl aktív életemnek tudom be, és nem annak, hogy lehetségesen kifutottam az időből, amikor bevettem a főzetet. A terhességi tesztek azóta is a táskámban vannak, egy hónapja hordozgatom őket, de félek megcsinálni őket. Mert mi van, ha… Valamikor a jövőben, ha lesz gyerekem, szeretném, ha Nico lenne az apja, de nem úgy, ahogy most állunk. Egy közös döntés alapján, boldogságban, nem úgy, hogy részegen felajánlkoztam, ő pedig igent mondott, és bár már nem vagyunk barátok, kifejtette, hogy lépésről lépésre, lassan haladjunk. Ne szúrjuk el, mint legutóbb, és azt hiszem ez egy igen jogos kérés volt. Egyet is értettem. Erre bedobni a gyerek témát... Csak ne. Még egy pár évig ne. Fogalmam sincs, hogy mit kell tenni egy pozitív teszttel, nem is biztos, hogy valaha képes leszek megcsinálni, de ha végre megjön, én soha olyan boldogan nem fogom fogadni. Talán Cole segíthetne, ő jobb ebben a tesztelgetésben, de nagyon furcsa lenne, ha az ő tudomása szerint szingli húga ilyet kérne. Szerintem ő a legboldogabb, hogy senki sincs az életemben, megint nem kell arra gondolni, hogy elmúltam húsz éves, és másra is alkalmas vagyok, mint a nyilak dobálására. Kezet foghat Francesa-val. Valahogy nem tudtam még, hogy hogyan hozakodjak elő neki azzal, hogy mi ketten újra együtt vagyunk. Talán egy kicsit még nem kéne. De viszont a másik dolog miatt meg igen. De mi van, ha nincs semmi? Oké. A hazugság sosem jó, tudom, és nem szeretek hazudni, sosem hzudtam, inkább csak információt hallgattam el, és most az, hogy alakul a dolog Nicoval… egy kicsit még had legyen a mi titkunk. Csak ne legyek terhes, mert az nagyon elszúrna mindent.  
- Persze, csak ha neked rendben van ez így.
Nem hiszem, hogy lenne akadálya, de most már hivatalosan nem lakom itt, szóval inkább megkérdezem, hogy nem tervezett-e hirtelen valami vad orgiát. Remélem, hogy nem, mert most nem igazán lelkesednék azért, hogy másoknak jó. Nekem most így a jó, kicsit kikapcsolva, nem aggódva.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 21. 19:58 Ugrás a poszthoz

Drága Cole

- Pedig feldobhatnám az estét egy kis magánszámmal, úgyse vittük még el Bogolyfalvára a rudamat.
Mert, hogy rendeltem egyet, ilyen mobil, szét meg összeszerelhetőt, hogy tudjak otthon is gyakorolni, mert a tanítás mellett nem mindig jutok el edzésre, bár nem tudom, hogy mennyire legyek bevállalós ezzel a történettel kapcsolatban, hogy két pasi fixen, meg egy talánban beköltözik, még akkor is, ha a talános Kende. Mondom, az a Vendel nekem valahogy olyan furcsa, aztán lehet, hogy tök jó arc. Sosem tudhatjuk, hogy mit rejt a külső, meg nekem, csak a megérzésem ilyen, az meg simán tévedhet. Szóval teljesen kedves és normális is vagyok vele. Mondjuk a szobámba nem jön egyik sem, én meg nem a nappali közepén akarok gyakorolni. Csak mivel nehéz, ezért rá kellene vennem Cole-t, hogy jöjjön el velem egyik nap, segítsen összeszerelni, de mivel annyira ellene van az egész rúdtáncnak, így még a végén más alterntívát kell keresnem. Nos, az összes opció közül pedig mindegy, hogy melyiket kérem meg, mert egy másik úgyis sértődik vagy sérül. Azt hiszem, nem vagyok túl jó hatással a férfiakra.
- Jó dolog ez a tinker?
Vagy valami ilyesmi, nem jegyeztem meg a nevét, de ha már ennyit nyomogatja mindig, meg teljesen ki van simulva, akkor annyira rossz nem lehet. Mondjuk nekem nem kellene, de szívesen kipróbálnám, viszont még ha kamut is állítanék be, akkor is biztos, hogy lebuknék, és akkor aztán oda lenne az egész javítsuk a renoménkat mozgalom. Meg hát ott van még mindig az opció, hogy simán lehet, hogy szerelmünk gyümölcse érlelődni kezdett a pocakomban. Mondjuk ez még mindig egy nagyon rossz opció.
- Kereshetek neked pasit?
Teszem fel a hirtelen jött ötletet kérdés formájában Cole-nak, mert amíg a pasikon agyalok, addig sem kell a táskámban rejlő teszteken, és azok okain agyalni. Azt mondják néhány nap késés még nem a világ. A tizenkettő vajon még csak néhány vagy más komoly aggodalom vajon?
- Ja, és megtervezem venni az egyik képed, csak szólok, hogy ne akadj ki.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 21. 19:59 Ugrás a poszthoz

Drága Cole

- Nem vagy már szűz! Istenem Cole, ez a szádból olyan, mintha ribanc lennék. Huszonnégy évesen már had ne legyek szűz.
Nem mintha kapkodtam volna, hiszen huszonegy voltam talán, amikor elveszítettem, és azóta keményen két ember volt, aki a lábaim között tudhatta magát, szóval határozottan nem kellene bűnösnek éreznem magam, ahogy ezt kimondja, mégis olyan, mintha a legrosszabbat jelezné, hogy ezt nem lett volna szabad tennem.
- Várnom kellett volna vele az esküvőmig?
Teszem fel a váratlan kérdést, mert mondjuk tételezzük fel, nem Adrian lett volna az első, hanem tényleg Nico. Hogy is kezdődött Nicoval a hivatalos titkos kapcsolatunk? Áh igen, szexeltünk a konyhaasztalon. Na elég nehéz lenne azt mondani, hogy ez a kapcsolat működőképes lett volna szex nélkül. Egyrészt élvezem vele, másrészt akarom vele. Szóval ez nem olyan dolog, hogy enélkül nem ment volna, de szerintem csak azzal együtt működőképes. Ez legalább még jól is ment, legalábbis az újévet elég jó lendülettel indítottuk, és valljuk be, hogyan is kezdődött az új, lassabb kapcsolatunk? Ja igen, szexszel.
- Persze.
Figyelmesen nézem, amiket mutogat, a bemutatkozójára inkább nem mondok semmit, de a kép, ami fent van, tetszik. Közben jegyzem is a dolgokat, a balra húzás nem, a jobbra igen, és a másik csak akkor tudja meg, hogy jobbra húztam, ha ő is jobbra húzott. Az érdeklődési körök meg akkor nem adnak ki olyat, aki nem érdekel. Remek.
- Nem bízol bennem? Borzalmas vagy. Megmutatom az első hatot, akit jobbra húznék, de utána már hagynod kell, hogy mindenkiről én döntsem el. Aztán majd onnan megoldod. Nyugi, te csak élvezd, hogy milyen király húgod van. Jól főz, és még pasit is szerez neked.
Közben elkezdem nézegetni a lehetségeseket, de az első három rögtön megy balra, a negyediknél meg a bemutatkozó után küldöm balra, mert abban pont az szerepel, amit Cole nem akar, a kapcsolat.
- Vajon mennyi ideig tart kiszeretni valakiből? Mármint mi az egészséges?
Van egy olyan érzésem, hogy akármit is mond, és azt megszorozzuk kettővel, akkor sem elég ahhoz, ahol már mi vagyunk Macival egy komolyabb szint, egy végleges, és tudom, hogy bármennyire is nehéz most a türelem, gyakorolnom kell. Viszont érdekel, hogy ő ezt hogyan látja, és szeretnék róla mesélni, mert hiányzik és azzal, hogy balra húzogatok fickókat is csak az ő hiánya növekszik. De nem. Ez most a kettőnk estéje.  
- Ő?
Mutatom felé a kijelzőt, ahol egy egészségesen kigyúrt fiú van, akinek félhosszú vörösesbarna haja és zöld szeme van. Van benne valami nagyon megnyerő, ami miatt az ember igent mondana rá.
- Vagy a szemet vagy a nőt kékben. Még nem döntöttem el. Maximum mindkettőt, és igen, akarom. Lehet veszek egy házat is a faluban, kellenek oda a festmények.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 21. 20:02 Ugrás a poszthoz

Drága Cole

- Az ivaros szaporodás képességét… uh, mit ne mondjak, most azért kicsit elment tőle a kedvem.
Így megfogalmazni, hát komolyan mondom, nem hiszem el, hogy meg lehet. Értem én, hogy nehezen emészti meg, hogy felnőttem, de azért mind a ketten tudtuk, hogy ez a nap egyszer el fog jönni, oké, nem volt rá nagy esély, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy nem voltam az a lányos lány, de az emberek változnak. Onnantól pedig, hogy Adrian eltüntette a vágásokat a hasamról, elkezdtem rájönni, hogy a lányos ruhák nem rosszak, aztán hirtelen ott volt Nico, és tetszeni akartam neki. Mindig tetszeni akarok neki.
- Szóval, szerinted jó nő vagyok?
Kérdezem vigyorogva, mert azért ő mégis máshogy néz engem, és most nem arra gondolok, hogy mert a testvérem, hanem arra, hogy művész, és nagyon sokat számít nála a test, hogy milyenek a vonások, az elrendezés, egy-egymozdulat, hogyan épül fel az izomzat, mennyire feszes a bőr. Nálam vannak magamnak tetsző és nem tetsző dolgaim, a melleimet túl nagynak találom, ahogy a csípőm és a fenekem méretét is, ugyanakkor szeretem a vékony derekamat és a hajamat. Kicsit nehéz úgy öltözködni, hogy széles vagy, de vannak ruhák, amik annyira szépen kiemelik az alakomat, hogy egész nap csak nézegetném magam.
- De hülye vagy!
Nevetem el magam vidáman, mert ezt még így sosem mondta ki. Én jóban vagyok vele, nem lennék képes rá sosem haragudni, de nem ítélem el Cole-t, amiért ő másként látja a helyzetet. Tudom, hogy szemétnek tartja, de én nem így látom, már a magam szempontjából. Adrian volt az első, mindenben, és figyelmes volt, engedékeny, türelmes, és odaadó. Rengeteget tanultam tőle, és én nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ő vezetett be engem ebbe a világba, hogy tényleg egy olyan ember oldalán lehettem, akiben megbízok.
- Ugye tudod, hogy az all inclusive egy ember szempontjából nem túl kecsegtető? Szóval ezt inkább ne használd.
Emelem meg egy kicsit a szemöldököm beszéd közben, majd három srácot küldök is balra, mikor jön egy újabb jónak tűnő, egy kis izmosabb példány, felé fordítom, aztán ha kell, akkor már kettővel megvagyunk, kereshetem is a harmadikat.
- Mert hónapok teltek el, és hiába vagyunk barátok Nicoval, én nem tudok csak a barátja lenni, és szerintem ő sem tud a barátom lenni…
Na,ez az, amikor Emily Dorothea Fisher megpróbál azért közelíteni az igazsághoz, de mégsem meri azt mondani, hogy olyan jó volt az ágyban egy üveg pezsgő után, hogy Nico nem akarta, hogy kicsússzon a kezei közül, és igazából ő sem akart kicsusszanni. Viszont szépen, lassan adagol, nem kapkod, és feltett szándéka nem ma elmondani a testvérének, hogy együtt vannak. Különben is, a mi Emily-nk úgy sejti, hogy ha pozitív az a teszt, akkor Nico frászt kap - teljesen jogosan - és elmenekül. Emily is elmenekülne. Szóval maradjunk a barát témánál, hátha még a végén megtanulom azt is, hogyan kellene visszahódítani egy férfit.  
Folyamatosan küldöm arrébb a pasikat, egyikben sincs semmi, ami megfogna, és tudom, hogy Cole is így nézi őket, nem szimpátiát keres, hanem valamit, ami megmozgatja, valamit, ami igazán különlegesnek mondható, és most hirtelen a kezdeti fellendülés után mintha egyik sem lenne az, ami neki kell.
- Miért ne? Művész vagy, akinek meg kell élnie valamiből.
Nem értem ezt a ne fizessek a képért dolgot. A szemre meg inkább rá sem kérdezek, mert valamiért azt érzem, hogy csak veszekedés lenne a végén belőle, és azt nagyon nem szeretném, most olyan jó minden.
- Túl sok a szabadidőm. Most, hogy nincs ott az egyetem, a péntek délelőttjeim meg a szombatjaim szabadok. Vennék egy eléggé lerobbant házat, és felújítanám, saját kezűleg. Aztán eladnám. Csak nem tudom, hogy jó ötlet-e. Élvezném, de mi van, ha az ízlésem másnak nem jön be? Vagy ilyesmi, érted.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 21. 20:05 Ugrás a poszthoz

Drága Cole

- Valószínűleg belebolondulnék, ha csak ülnék ott a tojásaimon egész nap.
Bár ha az van, ami remélem, hogy nincs, akkor hamarosan most is jön egy őrületi hullám. Semmi tánc, semmit rohangálás, semmi csípős. Ah, nem hiszem, hogy én már elég érett lennék egy saját gyerekhez. Még előbb élni szerettem volna egy kicsit. Utazni, jókat enni, táncolni. Kicsit még élni, mielőtt egy másik életért vállalok felelősséget. Attól még, hogy jó tanárnak tartom magam, olyannak, aki szeretettel és odafigyeléssel van a lányai iránt, nem hiszem, hogy mint anya, jó lennék.
- Esküszöm, sosem jöttem még ennyire zavarba attól, hogy valaki a füleimnek udvarolt.
Mert valljuk be, ez már egy kész vallomás is volt, amibe teljesen belevörösödtem, és mivel ilyenkor, amikor csak itt lógok, egyáltalán nem viselek semmilyen sminket, minden ilyen zavar egyből látszik rajtam. Cole előtt nem félek a karikás szemeimtől, vagy attól, hogy a szemöldököm nem annyira tökéletesen ívelt és szép barna, mint amilyen az átlag hétköznapokon lenni szokott. De Cole lát engem, máshogy mint mások, ő másként nézi az embert, és ha úgy tetszik, a legnagyobb kritikusom. Látott felnőni, és tudom, hogy az elmúlt években rengeteget változtam, hogy sokszor csak kapkodta a fejét, hogy be tudjon érni, de azt hiszem, mostanra ez a vége. Ez lett belőlem, már így fogok megöregedni. Lassan mélyebbé válnak a karikák és a nevetőráncok, megőszülök, és fakóbb lesz a bőröm. Évtizedek múltán persze, de azt hiszem, ez az arc már ilyen marad, már nem annyira pufók, mint fiatalon.
- Köszönöm. Azt hiszem ezt jobb, ha itt fejezzük be, mert mostanában nagyon mélyen van az önbizalmam.
Szívem szerint már sírnék, el is fordítom egy pillanatra a fejem, hogy az a minimális könny, mi belekerült a szemeimbe is eltűnjön onnan. Nem akarok érzelmeskedni, csak mostanában tényleg nagyon nehéz, nagyon nehezen fogalmazom meg azt is, hogy mit jelent nekem Nico, hogy miért fájt a hiánya, és hogy büntetett, és, hogy én tényleg mennyire féltem attól, hogy eljön az a pont, amikor annyira belefásulok ebbe az egész türelmi játékba, hogy már nem leszek képes pozitívan értékelni, ha esetleg érdeklődést mutat irántam. Nekem kell az, hogy érezzem őt, mert én ilyen vagyok, nekem kell a megerősítése, és nem tudok olyan lenni, mint mások, hogy hónapok múltán is ugyanolyan lelkesedéssel fogadják, ha a másik megérinti őket. Nekem túl sok az igényem az érintésre, és szerintem mind az öt érzelemnyelv túlteng bennem. A hülye szangvinikus formámat! Viszont, neki ezt nem merem kimutatni, kimondani, mert félek, hogy kihártál, de ilyenkor meg nagyon nehéz bent tartanom.
- De hát… ez komoly? Összeroppan alattad.
Nem mintha a bátyám annyira egy hű, de nagydarab valaki lenne, de ez a kisgyerek olyan kis semmi korú, testalkatú, hogy tényleg, egyszerűen semmi. A bordái is kilátszanak, de ha ez kell Cole-nak elhúzom, és láss csodát, neki meg Cole a szimpi, vagy a bemutatkozása.
- Na, gratulálok, match van. De azért óvatosan a kiskorúkkal, egy ponton túl a te korodban már tuti pedofília.
Hajtom a fejem Cole vállára, és jobban megnézem a balra húzottakat, de egyelőre nem találok olyat, aki szimpatikus lenne, és azt mondanám, hogy kellene Cole-nak, de figyelembe veszem az újonnan jött igényét a hamvas babapopsik irányába. Túl ezen viszont figyelek rá, és ironikusan felhorkanok arra, amit mond.
- Oké, tételezzük fel, hogy ez megvolt, megvolt a szerelmi vallomás, az életem legjobb szexuális élménye, meg a kínos búcsú is. Na akkor drága szexfüggő bátyám, mi a következő lépés?
Oké, ezt jobban is megfogalmazhattam volna, de nem akartam tovább magyarázni, lehetett volna nagyon kínos is a vége, de jól zárult, szerencsére, de ha már elindultam ezen az úton, nem fordulhatok vissza, tudni szeretném, hogy Cole hogy érez Nico iránt, és az érzéseim iránt, na meg éppen belemerültem egy egész szimpi fickó bemutatkozásába. Mondjuk balra kell majd húznom, de amit leírt, az olyan, amit Cole-nak, mint hosszútávú boldogságnak kívánnék. Sóhajtok egyet, balra húzom, majd jön egy kis szimpi, úgyhogy őt felmutatom neki.
- Mondjuk, gondolkozhatnál azon, hogy segítenél-e felnevelni nekem egy gyereket, ha hirtelen lenne egy.
Nyünnyögöm szinte a szavakat, miközben a képet mutatom neki, hogy ne feltétlenül értse meg, csak mondjon igent, az mondjuk eléggé megnyugtató lenne. Nem mintha szeretném, hogy pozitív legyen a teszt, de még mindig nem érzem azt, hogy meg kellene csinálnom. Bármelyiket is a háromból.
- Jó, de, én is dolgozom. Szóval legyen ez pénzért, és fess nekem egyet ajándékba. Lefesthetnél engem. Lenne hozzá kedved? Hátha kaszálnál a csodás alakú húgoddal.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 21. 20:09 Ugrás a poszthoz

Drága Cole

Nem tudom elmondani, hogy mi a baj, vagy, hogy baj van-e, ez inkább csak olyan belső szenvedés azért, mert túl jó volt minden, aztán hirtelen lett a semmi. Hirtelen vége lett az egésznek, és még csak bűnös sem voltam. Nem tettem semmi rosszat, és a mai napig azt érzem, hogy rossz vagyok. Nico elképesztően hosszan volt képes haragudni rám, és én meg egyre jobban kétségbeestem, ahogy teltek a napok. Most pedig kezd minden jó lenni, és én ezzel se tudok igazán mit kezdeni. Szóval ez leginkább önmagamnak gerjesztett feszültség. Nem azt jelenti, hogy nem vagyok képes a boldogságra, csak annyira törékeny most ez, hogy nem tudom, mi lenne a helyes lépés. És akkor itt van ez a másik is, ami miatt aggódnom kell. El akarom neki mondani, csak még nem tudom, hogy hogyan lehetne kimondani, még egy kicsit próbálom formálni a szavakat.
- Jó, hát nem tudom, hogy nálatok ez mennyire más, bár, annyira gondolom nem. Én is vagyok mindenhogyan.
Vagyis, ha te megbotránkoztatsz akaratlanul is Cole a túl sok információddal, akkor én is megbotránkoztatlak téged, csak én akarattal. Egy kis odaszúrás, vizuális erőszak, hogy érezze, mennyire szeretem. Nem hittem volna, hogy valaha az életben erről fogunk beszélgetni, de mókás, ahogy megpróbálja elfogadni a tényt, hogy nem vagyok már gyerek, csak inkább hajlik afelé, hogy kb kilenc éves vagyok, és tömöm a fejem, mint egy hörcsög. Néha jobb lenne, ha tényleg kilenc éves lennék, a fejtömés így is megvan.
- Borzalmas vagy, de komolyan. Szerencséd, hogy szeretlek.
Nyomok egy puszit az arcára, és ahelyett, hogy békésen beszélgetnénk tovább, jön a következő agykiégés, ahogy elképzelem Cole-t, esőben, magassarkúban ál-összeomlani a Boglyas téren. Számomra az este itt ért véget, mert komolyan mondom, ez az elképzelt kép egyszerűen összeomlaszt. Nagyon is el tudom hinni, hogy az emberek mindenre képesek, de most egy kicsit meg kell állnom, és el kell kezdenem pónikra, szivárványokra és táncoló muffinokra gondolni.  
- Persze, nyilván nem, éppen csak mindent tudsz róla.
Mert ha valakinek, akkor neki elmondtam mindent, szóval tudja az egész történetet. Jó, most már tudja, hogy hozzácsatoltam ezt a szilveszteri hupsz lefeküdtünk eseményt is, viszont azt nem, hogy újra együtt próbálunk lenni. De igen, mindent is tud.
- Szóval azt mondod, ha simán csak mondjuk fiúkkal lógok, az is felkeltheti az érdeklődését? Először gondoltam olyanra, hogy azt mondom neki, randim lesz, de ez hazugság lenne, és mi lenne, ha azt hinné, hogy elveszített és feladná, pedig pont visszaszerezne?
Na igen, így lesznek a macskás nők, hogy abban reménykednek, hogy most jön el a pillanat, ők várnak, és várnak, meg várnak, aztán a végén megöregednek, a pasi meg régen megházasodott, és nem is emlékszik már rá.
- Van, van nálam pár, végül is, farmerrel nem rossz gondolat. És már egy csomót is mosolyogtam, olyan sokat, hogy szinte görbe állt már tőle a szám.
Jó, én amúgy is annyit vigyorgok, hogy attól görcsbe áll a szám, szóval ez nem újdonság, de tényleg próbáltam Nico tudtára adni, hogy rendben vagyok. És volt időszak, amikor rendben is voltam, csak aztán az olyan sokáig tartott, hogy már attól nem voltam rendben, hogy ő nem volt ott velem. Ez egy ördögi kör, és az is marad örökre. Elmosolyodom, hogy segítene benne, megnyugtatóan hat, hogy mellettem állna a bajban. Bennem olyan, hogy abortusz, fel sem merül, mert sem a magam, sem a másik szemébe nem tudnék nézni soha többet. Csak szimplán nem akarok még anya lenni. Nem akarom, hogy így alakuljon a történetünk.
- Nem tudom.
Ahhoz ugyebár, hogy ez kiderüljön, meg kellene csinálni a tesztet, de minél tovább nem csinálom meg a tesztet, annál jobban halogatódik a probléma. Azért persze a végtelenségig ezt sem lehet húzni. Fel kell nőnöm a feladathoz, és az nem is bonyolult, csak rá kell pisilni egy tesztre, még egy amőbának is megy. Mindjárt meg is teszem, komolyan, csak még érzem, hogy egy kis nyugalomra van szükségem, még legalább egy fiút találnék, aki szimpi, de akkor Cole megint megszólal, és pedig elejtem a telefont - még jó, hogy a kanapéra esik - és riadtan nézek rá.
- MIVAN?! LEHET, HOGY VÖRÖS LESZ?!?!
Felpattnva Cole mellé térdelek, és a két kezemmel riadtan ráfogok a hasamra.
- Hallod baba, ha bent vagy tényleg, megtiltom, hogy vörös legyél, világos?! Nem lehetsz vörös! Ha most vörösnek is érzed magad, akkor barnulj be, de nagyon gyorsan!
Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb, ha bent van, vagy, ha vörös lesz a haja. Ne, kérlek, inkább egyik se legyen.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 22. 13:50 Ugrás a poszthoz

Piroska

- A legszőrösebb.
Felelem széles mosollyal, mert valljuk be, a legtöbb hímnemű tanárnak van valami szőr a pofiján - talán csak VZR kivétel ez alól -, de az én Macim a legszőrösebb, és én ezt élvezem. Sosem hittem volna, hogy egy nap éppen ez a testi tulajdonság lesz a legvonzóbb a számomra, de ha csak rá gondolok, jóleső borzongás járja át  a testemet. Boldog vagyok tőle, hogy éppen ő az a bizonyos nagy Ő, és hogy nekem alkalmam van valóban szerelmesnek lenni belé, ismerni őt, és talán idővel szépen mindent helyrehozni.
- Nem tudom, hogy mások hogyan gondolnak rá, de mondjuk azt se bánom, ha nem tartják annak, nekem a legjobb.
A kérdésére egy kicsit kuncogok is, miközben megrázom a fejem. Egyáltalán nem bonyolult a helyzet, de igen, mi maximálisan képesek vagyunk megbonyolítani. Azt hiszem, mi tényleg képtelenek vagyunk unatkozni egymás mellett, mert még azt is képesek vagyunk extrán megbonyolítani, hogy megfogjuk egymás kezét. Azt hiszem, valami mind a kettőnk életéből kimaradt kamaszkorunkban, mert olyanok vagyunk, mint az első szerelmes éppen csak pubertások, akik nem is tudják, hogyan kell ezt, de próbálnak úgy csinálni, mintha felnőttek lennének.
- Egyikünk se könnyű eset.
Ismerem el, és azért van abban valami, amikor egy harminchárom centis lányka ad életvezetési tanácsot, és még neki is jobb rálátása van a kapcsolatodra három perc után, mint neked közel egy évvel később. Viszont nekem fontos az, amit mond, mert valljuk be, minden ilyenből rengeteget tanul az ember, és nekem nagyon fontos, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy tényleg jó legyek ebben a párkapcsolat dologban, mert eddig nagyon nem voltam a toppon.
- Apukád nem vállalna ilyet? Akkor találkozhattok tanév közben is, és ha ketten mesélnétek el egy történetet, akkor szerintem nagyon nagy sikere lenne. Nem is kellene kitalálni, hiszen az ő munkája szuperizgalmas, a kalandjaitokra biztos nagyon kíváncsiak lennének.
És akkor aztán nem lenne benne semmi, ami nem valódi, hiszen napközben a tanárok által tanított tárgyakból lenne az akadályverseny is, és a végén, így, igazi történeteket hallgathatnának meg a gyerkőcök. Hát nem lenne tökéletes a dolog? De! Olyan jó lenne, ha ez egy ilyen tökéletes keretet kapnának. Nagyon el tudom képzelni, hogy ez valóban így történik majd.
- Június kilenc.
Ismétlem meg elgondolkozva, és bár tudom, hogy lehetetlen, mivel az a hatodik hónap, és biztos vagyok benne, hogy jelenleg nem vagyok áldott állapotban, azonban, az is lehet, hogy a jövőév június kilencedikére utal, akkor meg még van időnk, hiszen az csak szeptember vége felé lesz esedékes. Hogy terhes legyek szeptemberben? Hát nem is tudom. De neki, ha tényleg a gyerekem, hogyan mondom el, hogy annyira nem szeretném, hogy megfoganjon még, de amúgy nagyon kedvelem? Vagy mondjuk Niconak, hogy képzelje, micsoda felfedezést tettem, az összetöpörödő lányka igazából a jövőből jött lányunk, aki ha nem esek teherbe, eltűnik és kitörlődik a világból, mi meg megváltoztatjuk a történelem menetét, szóval irány egy világkörüli út, mert után nagyon elfoglaltak leszünk.
- Ne nevess ki, de felmerült benne, hogy a gyerekem vagy a jövőből. Annyira hasonlítunk, hogy az szinte hihetetlen.
Nem hittem, hogy van belőlem még egy, és annyira furcsa. Olyan könnyen beszélgetünk, olyan sok mindenben egyezünk, olyan jól megértjük egymást. Nekem ez egy teljesen természetes gondolatmenet, egy fél pillanatig se mondom, hogy nem vagyok elrugaszkodott, de hát lássuk be, van alapja a dolognak. Mondjuk, ha beközli, hogy rúdtáncol vagy szeret íjászkodni, esetleg csellista, akkor meg aztán tényleg nem én vagyok az elmebeteg, és van abban valami, amit mondok, és nem vagyok teljesen bolond. Csak maximum egy nagyon kicsit.
- Néha nagyon vad elképzeléseim vannak.
De nem, tudom, hogy ilyen jövőből jött gyerekek tényleg csak a mesékben és a filmekben vannak, mert ha lenne is egy időnyerője, leszakadna a keze, mire visszateker majd húsz évet, szóval ki van zárva, hogy ez igaz legyen. Csak hirtelen nem tudtam mást gondolni. Ez egy annyira kézenfekvő opció volt. Annyira, hogy hirtelen frászt is kaptam tőle. Nem, nincs bajom vele, csak én még nem szeretnék terhes lenni. Még egy pár évig nem szeretnék osztozni Nico-n, legyen ez bármennyire is önző kijelentés, így érzek. Most egy kicsit szeretném, ha csak mi ketten lennénk, hogy működőképessé formáljuk a dolgainkat, és talán, hogy egy kicsit leegyszerűsítsük a sok bonyolultságot, amit okozunk magunknak.
- Ezzel egyetértek, csak kell lennie egy határnak, egy mértéknek.
És mi ezt a mértéket nem találtuk még meg, szóval mindenképpen egy jó pár dolgos hónap áll még előttünk, mire eljutunk oda, ahol lennünk kell. Ezt tudom, és elképesztően nehéznek és kihívásokkal telinek is látom, hiszen ha valami nem vagyok, akkor az a türelmesség. Nagyon sokat kell változnom nekem is ahhoz, hogy tudjam jól viselni a dolgokat, hogy tényleg türelmes legyek. Szeretném jól csinálni, és éppen ezért is aggódom túl a dolgot.
- Szerintem, ha bemész a tanulmányira, akkor tudsz igényelni egyet. Viszont a matematikát tényleg ne említsük, mert az valami borzalmas, nagyon sokat szenvedtem vele, pedig azt hittem, hogy az asztrológia lesz az igazi érvágás.
Mondjuk nem mondom, hogy az sokkal jobban ment, de a matek, az tényleg vért izzadós volt. Sokszor közel álltam hozzá, hogy feladjam, és olyankor, amikor leültem tanulni, nem telt bele hat percbe, hogy úgy érezzem, a világ összeesküdött ellenem, és legszívesebben kifutnék belőle. De bizonyítanom kellett magamnak, és ismerem az elszántságomat, csak ezért tudtam, hogy sikerülni fog.
- Ha jól tudom, a fordító gyűrűk csak együtt hatnak, de most megfogtál, és erre nem tudom a választ. Én csak a kastélyban és a faluban használom, ha elutazok valamerre, akkor az angollal és a magyarral próbálok boldogulni.
Ezzel a kettővel szinte gyűrű nélkül is jól megvan az ember itt, de nem szeretek kockáztatni. Sokkal jobban élvezem, ha nem kell kihagynom egy beszélgetést a nyelvi korlátok miatt, de alapból a gyűrűt is ugyebár elég nehezen szoktam az eszembe juttatni, így a legtöbb esetben csak a tudásomra hagyatkozhatok. Legalább azt nem mondhatom, hogy a nyelvtudásomat hagyom parlagon heverni.
- Elképesztően makacs vagyok.
Tényleg, gyakran már betegesen. Makacs, maximalista és mókás, csupa m betűs dolog igaz rám, még a becenevem is, ha mondjuk nem úgy értelmezzük, hogy “Ems”, hanem csak annyit mondunk, hogy “M(‘s)”, szóval teljesen rendben vagyok ezzel a betűvel, és nem tudom, hogy másnak van-e ilyenje, de nekem a kedvenc betűm is az M. A kedvenc számom meg a hármas, nem a szerencs számom, hanem az a számom, amit szeretek leírni. Abba, amit mond a kijózanításról nem tudok belekötni, így csak egyetértően bólogtok. Igen, teljesen egyet tudok érteni azzal, amit mond.
- Eridonos prefektus, Cuki göndör haja van.
Be tudom én azonosítani az embereket a jellemzőik alapján, ez meg családi ártalom, hiszen Cole mellett én is elkezdtem figyelni a részletekre, például arra, hogy kinek milyen az álla, vagy éppen a hajszíne mennyire van összhangban a bőre színével. Szóval már vannak ilyen kis képességeim is. Azért nem török a babérjaira.
- Tetszik nagyon, szerintem ők is nagyon élveznék, lehetne ez az utolsó állomás, és ott kellene megkeresniük az elrejtett kincset.
Arra, hogy Nicora bízná a sorsom, elmosolyodom. Na ez mondjuk egy nem rossz ötlet. Nagyon benne lennék ebben az alternatívában.
- Megnézém az arcát, ahogy ott ülök a klubhelyiségben. Szerintem leírhatatlan lenne. Nincs kedved elmenni sütizni? Fel tudnám most falni a cukrászdát.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2020. február 22. 13:51
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 22. 16:51 Ugrás a poszthoz

Édes Cole

Most már könnyedén meg tudom botránkoztatni, és ennek igazán örülök, mert így teljes a móka, ha nem csak én jövök zavarba, hanem képes vagyok őt is zavarba hozni. Imádom, hogy ezt a csodálatos képességet elsajátítottam, és nem, ez nem azt jelenti, hogy megtárgyalnám vele vagy bárki mással a szexuális életemet. Nem akarok kiadni semmit, ami kettőnk között történik Nicoval, elég ha nekem dereng fel egy-egy alkalom, mozzanat, pillanat, ami jóleső érzéssel tölt el, ami megmosolyogtat, ami újra szerelembe ejt.
Ahogy átölel, hozzábújok, ilyenkor szeretem magam visszarepíteni a gyerekkorunkba, igaz akkor én voltam az, aki átöleltem őt, nyugtattam, és szeretetet adtam, némán. Van, hogy nem kellenek szavak, csak az érintések, csak a pillantások, a csend, a másik szusszanásának nyugtató hangja, szívének dobbanása. Örülök, hogy abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy szeret engem, hogy elmondhatom magamról, hogy van egy csodás testvérem, és hogy ő kimondja a gondolatomat a maga szempontjából, csak még szélesebbre húzódik a mosolyom. Egy pillanatnyi csend a káosz előtt. Merthogy a káosz mostanában tényleg olyan, mintha csak a sziámi ikrem lenne, és ennek annyira nem örülök.
- Ittam egy csomó pezsgőt, majd átszexeltem az újévet Nicoval.
Felelem teljesen nyugodtan, mert valóban ez történt. Nem nézek a szemébe, de a szíve ritmusában bekövetkező változást hallom, így ha van, egyértelmű választ kapok onnan is. Mentségemre szóljon, hogy Nicoval csináltam, és tudom, hogy bárki más lett volna ott, nem csináltam volna. Én nem olyan vagyok, mint mások, én ha szeretek, egész szívemben szeretek, és abba nem fér bele olyan, hogy véletlenül lefeküdtem mással, sőt, olyan sem, hogy akár csak megcsókoltam mást. Az én erkölcsi szintem nagyon messze van az átlagtól. Azt nem mondom, hogy a normálistól, mert a saját elvrendszeremben a saját gondolatmenetem a normális. Én Nicot szeretem, rá vágyok, eszemben sincs mással bármit is csinálni.
- Tényleg nem az. Meg nem is bántanám meg. Tudom, hogy nagyon rosszul esne neki, és nekem is az, hogy megbántom. Nem akarok hazudni, nem szoktam, neki meg főleg nem.
Különben is, az ilyen dolgok csak galibát szülnek, vagyis kizárt, hogy ez megtörténjen. Viszont megmosolyogtatnak az opciói, hiszen minden megtörtént, ami szerinte helyes lenne, szóval egyrészt nem lettem okosabb, másrészt viszont megnyugtatott, hogy amit csinálok, azt nem csinálom rosszul, hiszen olyan lépéseket tettünk, amik építik a kapcsolatunkat. A főzés, a beszélgetés, a mosolyok. Mind olyan, ami azt mondja, hogy minden rendben lesz. Egészen addig, amíg elő nem jön életem legaggasztóbb témája, vagyis valami, amit nagyon nem szeretnék most, és amitől nagyon félek. Mi van, ha igen? Nem, erre gondolni se merek, mert még nagyon korai, még ne, még nagyon ne.
- Nem mertem.
Elpillantok a táskám felé, ösztönös pillantás, ott van benne mind a három, hordozom őket, de nem tudom kiemelni onnan, mert ha kiveszem, akkor elkerülhetetlenül meg is csinálom. És nem akarok terhes lenni. Nagyon nem.
- Késik. Tizenkét napja. De ez lehet a stressz is, nem?
Mármint tudom, hogy lehet a stressztől is. Az evés is, a rosszullétek is. Túlhajtottam magam, három államvizsgám volt, sok minden történt mostanában, ami miatt kialakulhatott ez a helyzet. Szeretném, hogy sok minden legyen, ami miatt ez kialakult, és ne egy gyerek. Érzem, hogy a vérnyomásom az egekben, talán egy kisebb pánikrohamom van, hiszen nem elég, hogy lehet, hogy terhes vagyok, az is megeshet, hogy anya hajszínét örökli majd, és én csak arra fogok tudni gondolni, hogy vajon önkínzó vagy pszichopata lesz. Ez nem túl fényes kilátás.
- Nem fér bele Cole, nem lehetek terhes. Még nem. Én nem akarok gyereket.
Ahogy kimondom az utolsó mondatot, már könnyes a szemem, szám elé kapom a kezem, mintha valami nagyon csúnya dolgot mondtam volna. A kanapéra rogyva rázom a fejem, nem tudom kiverni a gondolatot a fejemből, hogy vörös hajú lányom születik. (Amúgy is, egy vörös hajú lányt nem lehet Maria-nak elnevezni - a szerk.)
- Én még nem lennék rá képes, hogy osztozzak Nico-n. Ehhez most még túl önző vagyok.
Különben is, még csak most jöttünk újra össze, nem szabad, egyszerűen nem. A táskám felé pillantok, majd Cole-ra, majd megint a táskát, és mélyen beszívom a levegőt. Na jó.  Felkelve odasétálok, és a három dobozt kivéve, határozott arccal állok meg Cole előtt.
- Csináljuk meg a tesztet.
Egyet felé nyújtok, kettőt magamnál tartok.
- Te jó vagy ebben a tesztcsinálásban, szóval ezt te fogod lepisilni, és együtt várjuk meg az eredményeket.
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. február 26. 17:38 Ugrás a poszthoz

Drága Cole

A negyedik héten… vagyis kettő héttel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy én egy borzalmas anya leszek. Az anyám a húgomat már a negyedik héten érezte, én viszont itt vagyok a hatodik héten, és nem érzek semmit. De, valamit mégiscsak: Nem akarok anya lenni. Nem vagyok hívő, de most azért nagyon szeretném, ha minden vallás összes istene és Merlin az én oldalamon állna. Esküszöm, ha ott tartunk majd, mindegy, hogy hány gyerek jön, csak egészségesek legyenek, de én most nem akarok egyet sem. Nico-t szeretném visszakapni, vele lenni, és csak vele lenni. De így a közelébe se mertem menni igazán, mert mi van, ha megérzi rajtam? A filmekben a férfiak szoktak ilyeneket mondani, hogy: “Nem vagy te terhes?” És ez nyilván alapból vicces, de én tuti ziher, hogy elbőgném magam, hát már most is érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben. Én nem érzem a babát, és ha ott van, akkor a baba egy borzalmas anyát fog kapni. Azt hiszem, ez az információ jobb lett volna, ha nem derül ki számomra. Mivel tudom, hogy anya nem volt éppen a legkiválóbb szülő, akit gyerek kaphatott. És igen, ez volt a finom megfogalmazásom.
Tudom, hogy muszáj megcsinálnom a tesztet, és azt is, hogy nem egyedül akarom. Hogy tudatosan jöttem ma ide, mármint, hozhattam volna másik táskát is, de nem, én ezt hoztam, amiben a tesztek vannak. És bár tudtam, hogy azt mondja, mellettem áll, mégis, hallanom kellett. De nem, fogalmam sincs, hogyan tovább, csak ne. Mármint, oké, nem lesz baj, hiszen ha terhes vagyok, attól vagyok terhes, akit szeretek, és aki szeret, és ha kisbaba lesz belőle, akkor egy csodálatos és tökéletes helyre fog születni. De én még nem érzem megfelelőnek az időt, ennyi az egész. Tudom, hogy Nico jó apa lesz, sőt, csodálatos, és hogy mellette én is jó anyává válok majd, ezen a részén nem aggódom, csak az időzítésen. Én ezt az egészet nem akarom még összetörni.
- Ha ez pozitív lesz…
Nem tudom, hogy mit akarok mondani, el is harapom a mondatot, mert nem akarom bevonzani a pozitívságát. Legyen negatív. Nem eltitkolni akarom, mert nem. El fogok menni Nicohoz, és őszintén el fogom neki mondani, hogy attól féltem, terhes vagyok, és hogy mostantól sokkal inkább oda fogok figyelni arra, hogy forduljon ez elő. Csak had mondhassam neki ezt.
- Oké. Kicsit remeg a kezem.
Nem kicsit, inkább, mint aki alkoholista és már három napja egy kortyot sem ivott, de próbálom tartani magam amennyire csak lehet.
- Azt mondja, hogy a kék kupak eltávolítása után azonnal el kell végezni a tesztet. Öt másodpercig kell rápisilni, vagy, ha ez nem biztos, hogy kivitelezhető, akkor egy tiszta tégelybe kell pisilni és abba mártani, amíg a színváltó vég el nem színeződik. Ez az utóbbi jobb lenne, nem?
Most kell rájönnöm, hogy sosem pisiltem még a testvérem előtt, és olyan furcsa lesz most elkezdeni, de ha terhes vagyok, akkor meg olyan mindegy, nem? Akkor úgyis mindig pisilni fogok. De ha nem vagyok terhes, akkor ez egy óvó jel, hogy ne egyek ennyi mindent.
- Ha ez megvan, akkor egy-három percet kell várni, és kijön az eredmény. Ha egy csík, akkor nem vagy terhes, ha kettő, akkor terhes vagy. A két csík az ilyen keresztben jelenik meg, és lehet egészen halvány is. Plusz nézni kell, hogy az ellenőrzőben is megjelenik-e a csík. Ha tíz perceben belül nincs csík, akkor nem jó a teszt. Szóval, hogyan csináljuk?
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. március 15. 12:07 Ugrás a poszthoz

Barnabás(talan) Zlatanos

- De hát puccos! És mégis, hogyan járok az utcán?
Pillantok végig magamon, mert komolyan mondom, nem értem, hogy mi baja van. Van rajtam ruha, nem is néz ki rosszul az összeállítás, és nincs benne semmi olyan, amiért be kéne szólni. Ha most itt komolyan nekiáll lekövérezni, akkor meg még fel is háborodom, mert azért na, mindennek van egy egészséges határa, és különben is, amíg Niconak jó ez így, addig pont nem érdekel az ő véleménye. Még csak nem is Barni, bár ettől a ténytől olyan rohadt nehéz elvonatkoztatni, mert ránézek és őt látom, és egyszerűen a hideg futkos a hátamon a ténytől, hogy nem ő van a testében. Nem értem, hogy ez hogyan történhetett, de nagyon szeretném visszakapni Barnabást, mert nekem ő a barátom, nekem rá van szükségem, én vele szeretek időt tölteni, és nem ezzel a másik emberrel. Nem tudom, hogy hogyan képesek barátok lenni, annyira másabbak.
- Remélem nem terveztél lekurvázni.
Emelkedik meg egy kicsit a szemöldököm, és nem szokásom káromkodni, de azért a felháborodásom jelen esetben teljesen jogos, mert megtette volna, és szerintem vannak lányok, akikkel simán meg is teszi, mert tiszteletlen. Még mindig nem értem, hogy hogyan képes vele barátkozni, és remélem, hogy Maci nem tagja ennek az összeállításnak. Ő nem lenne képes így gondolni senkire, és szerintem Barnabás sem. Bár nekem is vannak furcsa barátaim, biztos.
- Egy piros ruha volt. Mindenki akkora ügyet csinál belőle jézusom! Barni szeretett volna nem felsülni a randin egy nagyon szép és nagyon dögös nővel, ha mackóban megyek egy álrandira, ahol én alakítom a nőt, az hiteltelen lett volna, mert az lett volna a lényeg, hogy ne kapjon frászt már attól, hogy egy légtérben vannak. Ezért felhúztam egy szexibb ruhát, de ennyi.
Még a szemem is megforgatom, hogy leplezzem, mennyire rosszul esik ez a téma még mindig. Nem azért, mert furcsának gondolják az emberek, hanem, mert Nico kinézte volna belőlem, hogy képes lennék megcsalni őt. Sosem szerettem embert annyira, mint őt, sosem éreztem ennyire mélyen, ilyen választékosan és impulzívan ember iránt, mint iránta. És nevezhet bárki csöpögősen gusztustalannak, az sem érdekel, egyszerűen csodálatos érzéseket élek meg vele kapcsolatban. Motivál, előrelendít, nevel, és felelősségteljessé tesz. Változom, mert van egy ember, akiért érdemes változnom, és ez az igazi csoda. Hogy van kiért változnom, mert hozzá akarok tartozni.
- Barnabásról beszélünk.
És itt nem a test a lényeg, hanem a személyiség. Zlatan láthatóan röptében a legyet is képes lenne elkapni, de Barni nem ilyen. Ő kedves, szelíd, kicsit béna és esetlen ezen a téren. Olyan, mintha a férfi megfelelőm lenne. Neki a tökéletes nő okoz hatalmas fejtörést, nekem a tökéletes férfi, és ahogy az lenni szokott, mind a ketten elszúrjuk, állandóan.
- Kérlek, ne bántsd azzal, hogy furcsa pletykákba kevered. Túl jó a lelke, nagyon nehezen heverné ki.
Tudom, mert én se nagyon tudtam még kiheverni ezt az egész Barnabás meg én dolgot, pedig csak segíteni akartam, és minden összeomlott. Szeretem Barnit, mintha a testvérem lenne, és nem szeretném, hogy ő is olyan gondolatokkal találja szembe magát, mint én tettem, amikor összeomlott a világom.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emily Dorothea Fisher összes RPG hozzászólása (163 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Fel