Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem hiszem el, hogy van ember a világon, aki elfelejt enni. Eléggé ijesztő, az meg még inkább az, hogy ez a valaki az én szobatáram. Úgy értem, ember, enni kell. Én három ember helyett is megteszem néha, olyankor meg úgy nézek ki, mint akinek babája lesz, pedig nem, én olyat nem csinálok, ez tuti. Szóval eléggé hihetetlennek tűnik nekem, hogy Detti rendesen elfelejt enni, pedig bizony ez elő szokott fordulni, én pedig olyankor, amikor ezt eszembe juttatja, totálisan kiakadok, mert hát ne már. Most is ez a helyzet, ezért jöttünk ide, a cukrászdába, ahol minden van, ami kelhet.
- Hihetetlenek vagytok mind a ketten!
Korholom, mint ahogy a normális anyák a normális gyerekeiket szokták, miközben a karjába karolva haladok vele a falu utcáin. Azt tudom, hogy ő már nyugodtan kint maradhat, illetve azt is, hogy én hiába vagyok nagykorú, már réges-rég a szobámban, vagy legalábbis a körletemben lenne a helyem, de most nem érdekel, csak nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy egy prefektusba fussunk, ha meg igen, és mondjuk nem ismer annyira, akkor meg simán azt mondom, hogy én is mestertanonc vagyok, és hagyom Dettit, hogy kimagyarázza majd a helyzetet, bólogatok a tanárok nevénél, és osztom majd a véleményét. Mivel hiszem, hogy nekem nincs helyem a varázsvilágban, ezért nem is nagyon érdeklődök a mestertanonci szakok iránt. Már felvettek, már tudom, hogy mi akarok lenni, csak még a bátyámmal nem osztottam meg, pedig neki mindenképpen el akarom mondani, és aztán azt hiszem Adriannek, Dettinek és Rosienak. Persze ez még nagyon képlékeny, mert félek Cole reakciójától, de nagyon szeretném, hogy támogasson a döntésemben, végre megtaláltam az utam, tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és talán lelkileg is rendbe tudnék jönni. Szeretném, ha úgy állna ehhez a dologhoz, mint az a Cole, aki engem mindig védett, aki tudta egy pillantásomból is, hogy mire gondolok, aki egyben volt. Aggódok miatta. De igyekszem kizárni most ezt az érzést, és helyette inkább a cukrászdába lépve leültetem Dettit, majd odasomfordálok Ervinhez egy gyors diskurzusra. Egészen nyitott, még csak a szemöldöke sem emelkedett meg, és azt mondta, meg lehet oldani.
- Ő az, ő kérdez olyan sokat Rosieról.
Bökök feltűnésmentesen a srác irányába, aki felénk pillant, majd eltűnik hátul.
- Képzeld, Adrian igent mondott, elvisz a bálba. Tök rendes tőle, legalább nem én leszek az egyetlen végzős, aki nem olyannal táncol, akit kedvel. Persze, csak mint barátot, de ez mindegy is, a lényeg, hogy egy normális fiúval megyek.
Mosolyodok el őszinte örömmel. Jó, kicsit füllentettem, de nem akarom, hogy bárki azon sajnálkozzon, mekkora gyökér vagyok, amiért a saját bátyám párjába estem bele totálisan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Mi szakkörösök, ha már úgyis itt vagyunk, akkor segítsünk be, és vigyük el a miniket ebédelni. Eddig nem is lett volna probléma, meg aztán tudom, hogy most minden tanár lázban ég azért, mert lehet, hogy lesz igazgatója az intézménynek, és senki se tudja, hogy ki. Elég sok a pletyka, azt is mondták, hogy Kirill adta be, meg azt is, hogy egy orosz férfi jönne ide, de igazából senki se tud semmi konkrétumot. Viszont engem ma is megdicsért az intézmény alapítója, hogy jól végzem a munkámat, szóval ha így haladok, még lesz belőlem valami. Meséltem neki, hogy a jövőbeli terveim az ovisokhoz kötődnek, ő meg egyből bele is dobott a sűrűjébe.
- Szerinted is férfi lesz az igazgatónk?
Kérdezem Mirotól, aki mint kiderült a kicsiket kapta meg, így nem az az eredeti felállás, hogy mind a kettőnknek van kettő gyereke meg egy közös, hanem van tíz gyerek, vagyis öt-öt, akire oda kell figyelnünk, és mivel még kicsik, így segítenünk is kell nekik. Ez így már egy kicsit ijesztő, főleg, mivel a fiúk többségben vannak, a lányoknak meg szép és húzható copfjaik vannak, de remélem a gyümölcsleves motiválóbb lesz számukra a rosszalkodáson kívül.
- Gyere Gergő, megmossuk a kezed, utána leülhetsz Steffi mellé, ígérem.
És remélem, hogy tartani is tudom, mert ha nem, akkor engem itt egy zokogó gyerek állít majd élő céltáblává. A sikeres, és csak egy kicsit vizes kézmosás után alaposan megtörlöm a kezét, és odakísérem az asztalhoz, hogy tényleg Steffi mellé ülhessen. A kislány pedig megsimogatja a kezét.
- Milyen cukik, Gergő tiszta lovag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Miro

- Olyan furcsa, amikor egy ilyen kaliberű intézményt egy kemény kezű ember irányít. Értem, hogy legalább minden rendben van akkor, de nekem az nem gyerekközpontú.
Márpedig ezt nagyon fontosnak tartom, és reménykedem benne, hogy a gyakorlatomat, illetve később a munkámat is olyan helyen végezhetem, ahol kedves a vezetőség és jó a légkör. Még mindig úgy gondolom, hogy az a legjobb megoldás, ha elhagyom a varázsvilágot, ezért is nem gondolkozom a Shanes-ben. Cole már nem nagyon hiszem, hogy a maradásomat erőltetné, hiszen az elmúlt hetekben sosem látott mélységű szakadék keletkezett közöttünk. Rosie egyre erősebb, és már nincs szüksége arra a pörgésre, amivel eddig kínoztam, nem mintha mostanában még igaz lenne rám, vagy ha pörgök is, azt őszintén teszem. Különben is, ha nem szúrja el, még boldog lehet. Aztán ott van Adrian, az édes, kedves és tökéletes Adrian, akinek bármennyire is szeretnék, nem maradhatok a közelében. Nem, hiszen nem vagyok hozzá őszinte. Nem tudom csak barátként vagy csak bátyámként szeretni, nem tudok csak Adrianként gondolni rá. Sajnos az iránta érzett szerelmem sokkal mélyebb, mint feltételeztem, és nem tudok tőle szabadulni, éppen ezért, nem is szabad maradnom.
- Várj, segítek.
Lépek oda Steffihez, még mielőtt magára borítja a levest. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy a segítségemet elfogadja. Örülök, hogy rátaláltam a hivatásomra, mert talán ez lesz az egyetlen dolog, ami képes lesz feledtetni velem mindazt, amit itt hagyok. Nem a varázsvilágot sajnálom, hanem azt, hogy az érzéseim tönkretettek mindent, hogy nem tudok én lenni az erősebb.
- Furcsa lenne, ha ott állna feletted, és irányítana, hogy mennyi csillámot szórhatsz rá a képre. Hallottam, hogy vannak ilyen emberek.
Nagyon remélem, hogy mi nem ilyet kapunk ki, és azt is, hogy Miro boldog lesz itt. Egy pillanat alatt megkedveltem, és ő is egyike azoknak az embereknek, akikről tudom, hogy hiányozni fog, amikor elmegyek.
- Jó lenne, ha az utóbbi lenne, de szerintem inkább a kevés ember, bár nem tudom. Ha kevesen vannak se biztos, hogy ránk bíznak olyan kicsi gyerekeket, mint amiket mégis megtettek. Talán van ebben némi bizalom. Délután lehet nevelő se lesz velünk az udvaron. Olvastam pár körjátékról, ki akarom próbálni velük.
Mostanában egyre több gyermekekkel kapcsolatos könyvet olvasok, és igyekszem a jó ötleteket már most összeírni, hogy az elkövetkezendő években tudjak majd táplálkozni belőlük.
- A múltkor megnéztem az első képeimet, és jesszus... borzalmasak, nem is tudom, hogy Áron mit látott bennem, de nagyon örülök, hogy valamit mégis, mert elkezdett tanítani. Mostanában egyre többször fotózok úgy, hogy nem szólok az alanyoknak, hihetetlenül jó őszinte érzelmeket közvetíteni. Persze ezeket valószínűleg sosem jeleníthetem meg sehol, de nekem jó emlékek. Az egyik barátomnak, Adriannek a születésnapjára egy montázst adtam például, és úgy tűnt tetszik neki.
Hihetetlenül jó egy kicsit a fotózásról is beszélgetni, Miro tudja, hogy mivel rántson ki a búskomorságból, még ha kifelé nem is mutatom.
- Nagyon nagy a különbség akkor, amikor tanítasz és amikor szakkör van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

- Ez meg a másik, hogy ez inkább olyan, mint egy sokgyerekes család, és nem olyan, mint egy vállalat mondjuk, ahol keménynek kell lenni.
Bár én nem itt töltöttem a gyerekkorom, nem ide jártam, és nem élhettem át azt a sok mindent az indulástól mostanáig, mégis, úgy érzem, hogy mostanra befogadtak. Nagyon szeretem, hogy megkaptam mindenkitől a bizalmat, és hogy annak ellenére, hogy máshol is dolgozom, itt is kaptam állást. Azt hiszem, ez részben a gyenge mágiámnak is betudható, hiszen valamilyen szinten mindenki védeni akar, akkor is, ha engem már nem érdekel, hogy sosem leszek jó mágus.
- Na de Miro!
Sikítok fel nevetve a kijelentésén, és a nevetésem még néhány pillanatig fennáll. Napok óta még csak őszinte mosolyra se nagyon tudtam húzni a szám, most meg nevetek, csoda ez a lány. Persze a testem is, mert egyből megérzi, hogy valami nem oké, és be is szúr az oldalam. Nem értem, a sírás és a nevetés egy eléggé hasonló funkció, nem?
- Pedig Kyle nagyon cuki, amikor a kicsikkel van. Ő olyan magas, a többiek meg olyan kicsik. Olyan közöttük, mint valami nagy és komoly vezér, sőt egy istenség, akit bálványoznak. A múltkor azon a széken kellett ülnie, amíg ettek.
Mutatok a színes, kézlenyomatokkal díszített, ám igencsak pinduri székre. Nekünk annyira nem is probléma a dolog, de Kyle sokkal, de sokkal magasabb, mint mi, és nála ez máshogy jött le. Viszont tényleg nagyon imádni való és édes, amikor ott ül.
- Akkor is szavazniuk kell ugye, ha csak egy jelölt van?
Annyira ezzel nem vagyok tisztába, meg ház Miroval ellentétben nekem még nem voltak ilyen tanulmányaim, így ő az, aki tudja, mi a pontos eljárás. Viszont úgy tippelem, hogy ez lehet, mert akkor is meg kell szavazniuk, mennyire akarják az illetőt.
- Ez szép volt.
Utalok a pohárra, majd pillantok fel az arcára.
- Magadról? Szívesen. Akár ötvözhetnénk is a kettőt. Én készítem a fotókat, te pedig az albumot, akkor a legjavát kapja annak, aki vagy. Nem mintha ajándék nélkül ne lennél tök jó bárkinek is.
Én például nagyon örülök neki, hogy ő van, mert vele sokkal másabb a világom, meg tudom látni a szépet és a jót. Szalvétaosztás közben vérszegény mosolyra húzódik a szám a kérdése miatt, és megvonom a vállam.
- Néha azt képzelem, hogy eltűnök. Nem csak ideiglenesen, nem örökre, hanem úgy, mintha sosem lettem volna.
Jó, hogy neki elmondhatom azt, amit érjek, ő is művész lélek, megérti.
- Eléggé összevesztem a bátyámmal, és van egy barátom, aki nagyon fontos nekem, és ő most nagyon szomorú és nem tudok neki segíteni, pedig szeretnék.
Azt már nem teszem hozzá, hogy főleg azért nem, mert pont a háta közepére kíván, de a lényeg végül is meg megvolt. Nem tudok segíteni neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

- Hihetetlen, hogy neked még ez is jól áll. Komolyan mondom, szégyelld össze magad.
Nekem nem áll jól, ha görbe háttal állok, de ha meg nm úgy állok, akkor meg azt hiszik, hogy a cicijeimet akarom mutogatni, pedig nem. Én nem vagyok az a fajta, aki így odamegy a másikhoz, hogy nézd, milyen nagy van nekem, dupla D, úgy ám, és neked? Szóval eléggé kellemetlenül élem meg, hogy azért mégiscsak emberibbnek nézek ki egyenes háttal.
- Állítólag nagyon vicces volt, de a kislányokat meg simán megvette, még azt is mondták neki, hogy lehet a férjük. Nem járnának rosszul.
Kedvelem Kyle-t, annyira meseszerű maga a fickó, és hozzájön az is, hogy milyen rendes, az egész meg ad egy hihetetlenül jó kombót neki. Szerintem nincs olyan ember a földön, aki ne kedvelné őt. Ha mondjuk jönne most egy világpusztító vírus vagy sötét varázsló, tuti, hogy Kyle-t nagy ívben kikerlné mind a kettő, mert olyan lehetetlenül rendes, hogy még ők is bírnák.
- Senkinek, meg eléggé rossz lehet úgy a munka. A felnőttek világa igazából tök nagy szívás, hát milyen sok buktatója van?
Tudom, tudom, én is felnőtt vagyok, vagy legalábbis annak vagyok könyvelve életkorilag, de nekem nagyon sok olyan dolog kimaradt az életemből, ami a felnőttséghez vezető út miatt elengedhetetlen, szóval egyelőre csak egy valaminek tekintem magam, se ide, se oda nem tartozónak.
- Akkor most itt a remek lehetőség.
Milyen nagyon fog neki örülni a másik. Mostanában én is kézzel készítettem egy ajándékot, méghozzá Adriannek varrtam egy tortát, mert nagyon sok mindent nem ehet és a múltkor is egy heti fizetésem ment majdnem kárba, csak mert jót akartam neki. Oké, nem ment végül oda, mert én megettem a sütiket, de akkor is jó lett volna, ha neki tudok örömet szerezni. De szerintem a mosolygós torta tetszett neki.
- Tudom, de nem könnyű.
Gondolkodás nélkül fogom meg a kezét, jól esik a bizalma, és én is hamar a bizalmamba fogadtam őt. Szeretem, és szeretném, ha életem hátralevő részének a részese lenne, ami eléggé problémás, tekintve, hogy ki akarok lépni ebből a világból.
- Akár ma este is?
Kérdezem, és azon kapom magam, hogy komolyan is gondolom. El akarok menni innen, kiszabadulni kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

- Kinéznéd belőle? Mondjuk Steffi amilyen kis pattogós, illene hozzá.
Persze nem hiszem, hogy Kyle tényleg várna addig, meg aztán én nem tudom, hogy mit esznek a lányok az idősebb férfiakon, mert valljuk be, Vasváry például iszonyat egy sármos pasi, de nem tudnám elképzelni, hogy smacizzunk, vagy mg annál is több. Mert ő idős már nekem, technikailag kis szerencsével az apám lehetne. Hát nem, nagyon nem. Persze azok, akik mégis meglépik ezt, biztos éreznek valamit. Csak én nem értem, mert nem érzem. Mondjuk szerencsére, mert elég nekem a magam baja a saját korosztályommal, nem kell még tetézni a dolgot azzal, hogy valamelyik tanárom is képbe kerül.
- Nagyon furi, hogy mi vagyunk a felnőttek, olyan nagyon nem megszokott. Azt hiszem, kell egy kis idő még, mire elfogadom, hogy oké, nekem is szólnak, amikor például tanári értekezlet van. A múltkor így néztem, hogy mi van, de hát csak néha lejövök és fotózunk, de ott kellett ülnöm, olyan ciki volt.
Az emlék hatására is vörös foltok jelennek meg az orcámon, érzem, ahogy égni kezd a bőröm. Ha valamit nagyon intenzíven élek meg, akkor az, amikor emlékekből visszatér is nagyon intenzíven járja át a testemet. Eléggé mókás másoknak ez, nekem már annyira nem. Dolgoznom kell a zavaromon.
- Megéri.
Mondjuk ebben a kijelentésben annyira nem vagyok biztos, de szeretném egyszer úgy kimondani, hogy azt el is hiszem, tényleg szeretném. Jó lenne, ha így volna,és tudom, hogy Miro közelében ez teljesülhet. Élvezem azt a pozitívságot, kedvességet, őszinteséget, amit egy pillanat alatt kapok tőle, és nagyon örülök neki, hogy jóban vagyunk, mert így táplálkozhatok mindabból, amit önzetlenül ad. Mellette önmagam lehetek.
- Akkor tízkor a pályaudvarom.
Mondom elszántan, és még egy puszit is nyomnék neki hálám jeléül, ha az a leves nem éppen akkor borul ki. Eszembe jut, hogy nekem is vannak gyerekeim, szóval vissza is fordítom a figyelmemet feléjük, még ha gondolatban már csomagolok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az egész napom olyan rutinszerű. Három negyvenötkor kelek fel, mint minden reggel, és nem tudom, mi köt ehhez az időponthoz, mintha valami borzalom történt volna velem három negyvenhatkor, és nem akarnám újra átélni. Nem mintha emlékeznék az álmaimra, mostanában szerencsére álomtalanul alszom. Pár percig fekszem, csak nézem a plafont, és nem gondolok semmire. Aztán felkelve odasétálok Rosiehoz, megigazítom a takaróját, vagy kisimítom a haját az arcából. Aztán elmegyek megmosom az arcom, és a világosodó tájjal együtt megyek ki az erdő szélére, hogy kicsit gyakoroljam az íjászatot. Elvileg kellene velem tanárnak is jönnie, de gyakorlatilag már szinte mindenki megbízik bennem. Másfél óra után felmegyek, vissza a kastélyba, hat óra fele jár, amikor a többiek nekiállnak ébredezni. Gyorsan zuhanyzom, tíz perc csupán, nem cicomázom magam. Utána reggeli, tanórák, ebéd, tanórák majd csellózok, újabban komponálok is, aztán keresek valami elfoglaltságot. Ma nem csellózok, mert mára programom van. Élnem kell. És ez nem jelenti azt, hogy nem hordozom mindenhova a levelet.
- Szia! Hallottam a pletykát, hogy jár nekem a sajttorta.
Mosolyogva kacsintok egyet, a táskámat ugyan leteszem a székre, de én nem ülök le. Farmernadrágomat egy kicsit megigazítva nézek a pult felé.
- Mindjárt jövök.
Látom, hogy ott van a fiú így hozzá lépek, szeretem a mosolyát, olyan vonzó és engem valahogy meg is nyugtat. Mondjuk a dumájától még mindig zavarba jövök, de ez mellékes. Két süteményt tesz egy tálcára, én pedig ezekkel együtt visszasétálok Gyöngyvérhez.
- Ezzel pedig én gratulálok neked. Új sütemény, a tulaj, a srác, akivel beszéltem, a jövendőbeli sógorom, a nővéremre gondolt, amikor összeállította a receptet. Remélem ízlik.
Középre teszem a sütiket, és végre leülök én is.
- Mesélj, minden részlet érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Tudom.
Biztattam mosolyogva. Nem tudom, sosem kérdeztem, hogy mennyi a kerete, hogy ő zsebpénzből vagy diákmunkából él-e. Nekünk apa ne ad, dolgozunk. Én a pubban, ahol Cole is, és az előkészítőben, ahol meg egy számomra nagyon fontos ember, Cel. Így van ezt az egész rendben. Mindenhol van valaki, bár Cole és köztem nem tudom, hogy mi lesz, az az örök és tiszta testvéri és bajtársi kapcsolat, ami volt, már biztos nem hozható vissza. Szomorú, de szükséges. Legalább nem élünk hazugságban.
- Miért is?
Nem értem, hogy miért vagyok, én csak üdvözöltem Ervint, eléggé jó hallgatóság, de hogy ezért süteményt kaptam, az már csak rajta állt. Én meg nem utasítom vissza, elvégre ha valamit kínálnak, el kell fogadni, különben legközelebb már nem fogják kínálni.
- Asztalcsata?
Emelem meg egy kicsit a szemöldököm, ahogy rá nézek. Ez nem az a szokásos randielem, amiket az emberek a mugli filmekben hallanak. Szóval ez most azt jelenti, hogy ők ketten összeverekedtettek két asztalt, és ennek a vége szerelem? Mindig tanul valami újat az ember.
- Ugye, szerintem is.
Én mondjuk nem azzal, hanem az egyik sajttortámmal kezdem, de tudom, hogy finom, mert szerencsésként előre megkóstolhattam. Helyzeti előny, ha valakinek ilyen a rokonsága.
- Velem? Semmi érdekes. Mesélj inkább a randiról. Nagyon izgisen hangzik. Hivatalosan együtt vagytok? És csókolóztatok már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Havány mosollyal konstatálom, hogy ő azt látta, feltámadtam. Erről szó sincs. Nem tettem ilyet, és nem is tudom, hogy mikor jutok el majd arra a szintre, hogy azt mondjam, élek. Egyelőre a túlélésre játszom nap nap után. Mondjuk a boldogsághormon tényleg jól jön, de a boldogság nekem nem csak ebben, hanem Adrian levelében is van. Habár abban kvázi esély nélkül utasítottak el. Valahogy törvényszerű volt az egész, és nem, én nem tudok olyan lenni, aki csak úgy továbblép. Ő túl fontos nekem ahhoz.
- Majd jövök még erre, a barátaimat nem fogom elhanyagolni, de tényleg nagyon nagy levegőváltozásra van szükségem.
Kell az, hogy ne azt érezzem, én vagyok a világmindenség legbénább és legszerencsétlenebb embere az élet szinte minden területén, és ehhez az kell, hogy a hátam mögött hagyjam azt, ami elszomorít, és ez jelenleg elég sok mindenre igaz.
- Ugye, hogy nem is olyan rossz arc? Mondjuk azt még mindig nehezen hiszem el, hogy rellonos, olyan kis levitás beütése van, de hát ilyennek is kell lennie, hogy fennmaradjon a kivétel erősíti a szabályt kifejezés. Mondjuk az étteremtulajdonos tutira nem örült nekünk annyira, de ez mellékes.
- Filmtől függ szerintem. Ne nyálasra és ne horrorra vidd, inkább vígjátékra. Én biztos, hogy egy vígjátékkal indítanék, mert akkor kedvet kap a mozizáshoz. Először mondjuk lehet, hogy a hangos hangok és a sok villódzás nem fog neki jót tenni, de menő, hogy nyitott a mugli világra.
A fészkes megjegyzést szeretném valahogy figyelmen kívül hagyni, és ezerrel kattog az agyam, hogy miként terelhetném, amikor megjelenik az én megmentőm, akire vetek egy hálás pillantást, bár abban nem vagyok biztos, hogy ő is látta.
- Elég perverz a főnix vérének hívni, de nagyon menő a kinézete. A társast pedig határozottan támogatom, tuti én is kiélvezném, amíg itt vagyok.
Belekortyolok a hűsítőbe, és elégedetten elmosolyodok.
- Finom, az meg ott a nővérem.
Mutatok egy háttal álló, még minidig iszonyatosan vékony, vörös hajú alakra. De ismerem, tudom, hogy ő az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Szabályok és információk → Karakteri segítségek → Lefoglalt avatarok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az életben a legnehezebb döntés, ha hátat fordítasz mindennek, ami korábban te voltál, mindennek, ami valaha téged alkotott. Hátat fordítottam a világomnak, elhagytam benne mindent és mindenkit, ami vagy aki fontos volt. Ahogy Adrian meghozta a maga döntését, úgy hoztam meg én is, azzal a kivétellel, hogy én Cole szemébe nézve kértem, hogy adjon nekem teret és időt. Nem tudtam neki megmondani, hogy mennyit, csak azt, hogy időre van szükségem. Tudom, hogy borzalmas dolog ilyet kérni valakitől, akiről tudod, hogy jobban szeret, mint a saját életét. Én is jobban szeretem, lemondanék a sajátomról érte. De abban a lelkiállapotban, amiben voltam, én lettem volna számára a legnagyobb méreg, és ha valamit, ezt nem akartam.
A hely felé közeledve, érzem, ahogy a pánik egyre jobban eluralkodik rajtam. Nyirkos a tenyerem, és hirtelen úgy érzem, hogy a szoknyámat húzogatnom kell. Mintha nem illene rám, pedig a kedvencem. Igen, Emily Fisher azt mondja egy szoknyára, hogy az a kedvence. Világvége, üdvözöllek. Nem élvezem úgy a kellemes koratavaszi időt, az illatokat, mint korábban, félek, hogy mi van, ha nem tetszem a bátyámnak, hogy mi van, ha már nem szeret. Rápillantok a mellettem haladóra, próbálom az arcából kiolvasni, hogy mit gondol, hátha egy-egy gondolatfoszlányra reagálna a mimikája.
- Félek, hogy utálni fog minket.
Szinte egyszerre léptünk ki az életéből, és most egyszerre lépünk vissza. Egyedül nem tudtam volna eljönni, így is leginkább azért haladok, mert Adrian halad. Felpillantok az ablakokra, az égő villanyra. Itt van. Nem tudom, hogy egyedül-e, de itt van. Gyors léptekkel lépek felfelé a lépcsőkön, majd az utolsó métereken, lopva megtörölt, de még mindig hideg ujjaimat a mellettem haladó ujjai közé csúsztatom, reszketek. Sosem féltem még ennyire.
- Ma egész szép vagy, Adri.
Próbálom terelni a kellemetlen gondolataimat, amíg csak meg nem érkezünk az ajtó elé. Ez az az ajtó, az utolsó visszafordulási pont, még egyszer ránézek Adrianre, felemelem a kezem, de nem tudok bekopogni, csak állok ott, feltartott kézzel. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elhúzom a számat, ahogy azt mondja, engem nem fog utálni, ő pedig képes ezzel együtt élni. A szám lekámpicsorodik, és szomorú boci szemekkel nézek Adrianre.
- Ez akkor sincs így jól, Adri. Nem akarom, hogy utáljon téged, mert te hozzánk tartozol.
Egy kicsit valamiért megakadok a “hozzánk” szónál, nem tudom, hogy valóban hozzánk vagy már csak hozzám. Hozzám mindenképpen hozzám tartozik, bármennyire is azt hittem, hogy már nem fog, hogy nem látom soha többet, hogy úgy élem le az életem, hogy ő nincs. Aztán visszatért, és azóta úgy érzem, hogy soha többet nem lennék képes elengedni, hogy soha többet nem lennék képes azt mondani neki, hogy megértem, amiért távolságot kell tartania. Ostoba, kislányos gondolat, de gyakran eszembe jut a viszontlátásunk, hogy menniyre hiányzott a nevetése, a tekintete, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok még túl rajta, és talán sosem leszek, de képes vagyok ezzel együtt létezni. Már képes vagyok uralkodni magamon, és nem szomorúan megélni ezt az egészet.
Ahogy átkarol, megnyugszom, a karja mellett az illata is körbeölel. Édes Adrian, az a jól ismert, nyugodt ölelés. Nagyon sok mindent csináltam ebben az egy évben, és nem unatkoztam, egy kicsit sem, Próbáltam minél jobban kitölteni az időm, minél kevesebbet rágódni a múlton, a miérteken. Volt mindaz, amit itt hagytam, mint egy elveszített csomag, és volt az, ahova mentem, ahol úgy készségekre tettem szert, és a képességeimet fejlesztettem. Volt, amit elkerültem, tudatosan. Ilyen volt a cselló és az íj. Fogalmam sincs, hogy egy év pihentetés után tudnám-e még úgy fogni őket.
Cole az első állomás. Találkoznom kell vele, és találkoznom kell Rosie-val és Valery-vel is. Minden testvéremmel. Ha már megtettem a lépést, az esélyt a változtatásra, akkor látnom kell őket, beszélnem kell velük. Ahogy az ajtó előtt állunk, ahogy realizálom, hogy mindjárt látni fog minket, és látni fogjuk őt, elakadok a mozdulatban, de Adrian megteszi helyettem, hálásan pillantok rá, ujjaimmal megszorítom az ujjait, ajkaimmal apró puszikat nyomok a vállára, amíg várakozunk, de a tekintetemet végig rajta tartom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fel vagyok-e készülve arra, hogy újra lássam Cole-t? Igen. Fel vagyok-e készülve arra, hogy újra lássam Cole-t, miközben Adrian is ott van? Nem. Szükséges ez? Igen. Néhány napja találkoztunk mi magunk is újra, amikor a szerződésünket mentünk aláírni, és esküszöm az égre, az elmúlt egy évből tíz hónapot úgy töltöttem, hogy nem gondoltam Adrianre, nem gondoltam arra, hogy gyengéd érzelmek fűznek hozzá, nem létezett a számomra. Nem létezhetett, hiszen rá kellett találnom önmagamra.
Itt vagyok, megérkeztem. Ahogy felpillantottam a kastély legmagasabb tornyára, egykori otthonunkra, boldog és nyugodt voltam. Nem feszélyezett semmi, nem éreztem, hogy ne kéne itt lennem. Eridonos vagyok, Fisher vagyok. Mindig képes vagyok arra, hogy felálljak a kudarcaim után, és meg is teszem. Megtettem. Felálltam, és úgy érzem, én győztem. legyőztem minden akadályt, amit magam elé állítottam, és elmosolyodok, mikor Adrian ösztönösen maga elé húz, akadálynak. Szerepcsere? Mi is vagyok én most? Békítő? Akadály? Probléma? Egy lány, aki amint újra megérezte Adrian Black közelségét, elveszett benne? A lány. Én vagyok a lány, aki úgy érzem, hogy még nagyon sok kört fog futni, hogy béke legyen. Lesz valaha béke? Talán, ha eléggé kitartó vagyok, lesz.
Ahogy az ajtó nyílik, ahogy felbukkan, ahogy ránk pillant megborzongok és megnyugszom egyszerre. Ezért kellett, hogy ma mind a hárman itt legyünk, mert enélkül örökre csak keringenénk. Az elmúlt néhány nap se szólt másról, csak keringésről a másik körül. Legyeskedtünk, mint a kamaszok, de nem léptünk, miattam. Miattad. A reakcióra nem reagálok, az első, szívből jövőre. Jobb, mint amire számítottam, hogy élből visszacsapja az ajtót, hogy vége mindennek. Ennek valahogyan lennie kell, ez valahogy lesz. Muszáj, hogy legyen, mert ha nem lesz, beleőrülök abba, hogy visszajutottam a rajtvonalhoz, ahonnan egy hátraarccal elszaladtam, mielőtt a startpisztoly eldördült volna. Nem mondtam ki, hogy miért akarom, hogy Adrian eljöjjön velem, mert ha elmondom, fel kell fednem magam, és azt enélkül nem akarom.
Mert mi van, ha visszafordul minden a régibe? Ha ők ketten visszatérnek egymáshoz? Akkor nem akarom, hogy tudják, bennem még vannak érzések, hogy még mindig érzem azt, amit akkor éreztem, amikor alkaromat Adrian térdein pihentetve, csalogattam a vízbe. Akkor legyek inkább a csendes harmadik, aki összehozta őket. Védem magam, védenem kell. Miután az érzéseimet elmondtam Cole-nak, és ő nevetett, akkor indultam el lefelé, és ezt megint nem szeretném. Inkább nevetnék velük.
- Szia.
Mintha hirtelen, ahogy elnyíltak az ajkaim, kiszáradna a torkom és az ajkaim is, de azért legalább egy köszönésre még képes vagyok. Adrian ujjai nem hagynak el, magabiztosabban záródnak a enyémekre, és bár torkomban dobog a szívem Cole miatt, muszáj viszonoznom. Most rajtam a sor, hogy lehunyjam egy pillanatra a szemeimet, ahogy érzem Adrian ajkait a hajamon, erősnek érzem magam tőle, és kétkedni kezdek, miért teszi. Mert elé álltam, ahogy maga elé húzott, és védem őt? Mert rávettem, hogy jöjjön el, esélyt adva nekik? Mert hasonlóan érez? Feszült vagyok a következő lépéstől, de megígértem magamnak, hogy nyitott leszek mindenre.
Hirtelen érzem elhagyatottnak magam, ahogy Adrian elenged, és a két lépés, amit Cole felé teszek, nagyon magányossá tesz. Ott azonban újra minden jó. Mint egy kismacska, úgy bújok a bátyám védelmező karjai közé. Mindig ilyenek voltunk, csak ő és én a világ ellen. Belefeledkezem az illatába, a bőre érintésébe. Olyan szorosan ölelem, mint aki fél, hogy köddé válik. Nyakára puszit adok, egész halkan suttogok a fülébe.
- Kérlek, ne bántsd.
Arcélét puszilom, majd fejem mellkasára téve, elveszek a pillanatban. Hazatértem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szinte érzem, ahogy megnyugszom, ahogy a szívem lassan vissza vándorol a helyére. Nem vagyok teljesen nyugodt, talán nem is leszek, hiszen én az első lépés vagyok, Adrian a második. Sokat lendít a magabiztosságomon az, hogy nem látom az arcukat, hogy nem látom, mi játszódik le közöttük abban a néhány másodpercben, ami közben én elveszek Cole-ban. Ami csodás, az, hogy nem érzem már, hogy bármilyen tudatmódosításon átesett volna, nem érzem, sem rajta, sem a mozdulataiban, hogy fűvel vagy keményebb drogokkal próbált volna segíteni magán. Talán ez az egy év mind a hármunk életében jelentős változásokat hozott. Talán képesek vagyunk úgy viszonyulni egymáshoz, mint korábban. Rengeteg lelkierőt gyűjtöttem a napokban, annak érdekében, hogy bármi is legyen ma itt, felemelt fejjel és egyenes gerinccel, őszintén örülve neki, elfogadjam.
Sosem voltam gerinctelen, tévedés ne essék, de gyűlöltem már. Magamat, amiért voltam olyan gyenge, hogy beleszeressek valakibe, aki máshoz tartozott. Gyűlöltem az embert, aki a tükörből nézett vissza rám, szívem szerint lehántoltam volna a saját bőröm, ha megtehetem, és újjászülettem volna. Újjászülettem. Hosszú idővel, nyúzás nélkül, elfogadva azt, hogy néha a sors felülír. Felülírt pár napja is, amikor Adrian mellett fekve a koszos földön, rájöttem, hogy nem múlt el az, amit korábban éreztem.
- Kérlek, hadd maradjon egy kicsit. Nagyon fontos lenne.
Nem akarom elmondani, hogy miért. Nem akarom, hogy értse miért, nem akarom, hogy bármelyikük is ráeszméljen, miért kellett ez. Nem is gondolok rá, hogy igazából miért kértem meg Adrian-t, hogy ma kísérjen el. Az érzéseim ellen csak úgy nem fogok küzdeni, de van az az ok, amiért meg kell tennem. Ha köztük bármi lehetne még, nem akarom felvetni azt, hogy köztünk is lehetne. Nem szabad ennyire önzőnek lennem. Pedig, ha belegondolunk, már maga a szoknya is… felkérés arra a bizonyos keringőre.
- Kérlek.
A tekintetét keresem, szinte könyörögve nézek rá, nem is szinte, határozottan könyörögve. Eltelt egy év, rengeteget változtunk mind. Ellépek Coletól egy lépést, pontosan közöttük állok. Lépés közben megfogom Cole kezét, ujjaimat ujjai közé mélyesztem, és alkarján végigsimítva, Adrian ujjai közé is befurakodom, szorosan tartva mind a kettőt.
- Beszélgessünk. Van miről. Muszáj kérdéseket feltennünk egymásnak, és muszáj megválaszolnunk őket. Ha most innen bárki is elmegy, az csak haragot szül, mindenkiben.
Tekintetemet kettejük között járatom, ami nem lesz hálás holnap, ha sokáig állunk így, komolyan nézek rájuk, és csak remélem, hogy nem tud egyik se nekem mondani erre. Csak beszéljük meg, mondjuk ne a folyosón, hanem bent.
- Ha beengedsz, főzök nektek vacsorát, kiváló új receptjeim vannak.
Igen, annyira nem gondoltam egyikre sem az egy év alatt, hogy tele van a fejem olyan kajákkal, amiket mind a ketten nyugodtan fogyaszthatnak. Remek elterelés volt.
- Hoztam alapanyagokat és eszközöket is.
Tértágítás, köszönjük varázsvilág.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem számít, hogy mi volt, csak az, hogy mi lesz. Nem szóltam neki, hogy jövök, de most egyedül tettem. Van egy pótkulcsom, hogy honnan, arra nem szeretnék visszaemlékezni, de még mindig megvan, így könnyedén jutok be hozzá. Minden sötét, a cipőmet leveszem a bejáratnál, majd telefonommal világítva indulok el az úton a háló felé. Próbálok egyáltalán nem hangos lenni. Még jó, hogy nem most járok itt először, mert akkor lennének gondok, mondjuk meglepődnék, hogy vannak bútorok.
A hálószobában az ágyat csak egy pillanatra világítom meg, hogy lássam, egyedül van-e, és amikor megnyugszom, hogy igen, kikapcsolom a fényt. Amíg a szemem hozzászokik a sötétséghez, megszabadulok a farmeromtól, mert abban aludni kényelmetlen és nagyon egészségtelen is. Az ingemet magamon hagyom, hiszen szinte mindent takar. Hiába fogytam sokat, lett nőies az alakom, valahogy mellben még mindig indokolatlanul dinamikus vagyok, amit bevallom, nem bánok annyira, csak kicsit problémásabb a ruhavásárlás. Ez az ing például egy két XL-es darab, de hát csak ezt tudtam úgy begombolni, hogy az szépen is álljon rajtam.
Óvatosan ülök le az alacsony ágy szélére, majd bújok be a takaró alá. Egy kicsit várok, hogy a kinti hideg miatt fagyos lábaim elviselhető melegségűre melegedjenek, majd amikor már úgy érzem, hogy megfelelően meleg minden testrészem, közelebb bújok Cole-hoz, és csakhamar elnyom az álom engem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valahogy mindig itt kötök ki, középen. Ha felnőtt filmes karrierbe fogtam volna, nyilván ezt a pozíciót elég jól megfizetnék, de nem kezdtem, és nem is annyira hálás feladat. Mindig valahogy ott kötök ki, hogy én vagyok a villámhárító. Remek! Remek és reménykedek, egészen addig, amíg nem érzem Adrian szorítását. Valahogy érzem, és tudom, hogy mi következik ezek után: elenged. Elengedte a kezem, és én nem kaptam utána, csak szomorúan felpillantottam rá.
Tudom, hogy nem szép dolog ilyet csinálni, de egyszerűen nem sok olyan embert ismerek, aki abban a helyzetben lenne, mint én, pedig esküszöm, ha lenne egy ilyen önsegítő kör, akkor platina kártyás tagságim lenne az összes extrával. Egyenpóló, kitűző, alkarra varratott jelmondat, minden, csak tudjam jól megoldani a nyűgjeimet. De mivel még nem jött szembe sehol a “Reménytelenül szerelmes vagyok egy srácba, aki a bátyám exe és egy éve nem gondoltam rá pont com”, ezért nem tudom máshogy megoldani a helyzetet, csak, ahogy én gondolnám, hogy meg kellene oldani.
Fogalmam sincs amúgy, hogy most megint mi van, fejen pörgök csak és próbálok egyetlen pontra koncentrálni, hogy ne hányjam el magam a zűrzavartól. Én érzek mindent, amit eddig éreztem, a pillangók a helyükön vannak, a szívem olyan hevesen ketyeg, hogy szinte belerobban a kattogásba, az elmémben megvannak a csöpögősen nyál és illetlenül mocskos pillanatok is, de most mintha éreznék valami mást is: szikrákat. És fogalmam sincs, hogy ezek a szikrák valósak-e, vagy csak az elmeháborodottságom kezd egy új szintet megütni. Úgy tippelem az utóbbi, de azért arra mégsem kérdezhetek rá. El is képzelem, hogy mennyire kínos lenne a beszélgetés.
~ Te Édri, látod te is a köztünk pattogó szikrákat, vagy csak én estem túlságosan pofára?~
A gondolatomra szívem szerint felnevetnék, de inkább csak lehunyom a szemem, és elmosolyodom. Nem, nem akarok önző lenni, és nem, nem akarom őt elveszíteni. Ha csak a barátom szeretne csak lenni, elfogadom, különben sem a lány dolga, hogy kezdeményezzen, modern világ ide vagy oda. Én meg még csak azt sem tudom, hogyan kell kezdeményezni, mert próbáltam ezt a hajdobálást, de nem igen jött össze, legalábbis a tükör előtt nagyon bután néztem ki. Nem akarom egyikőjüket sem elveszíteni, és nem fogok közöttük választani. Ha ők nem is lesznek jóba, engem akkor is úgy kell elfogadniuk, hogy a másikkal együtt járok, pakkban. Vagy együtt, vagy egyikünk sem.
- Beszélgessünk az elmúlt évről!
A lehető legtöbb lelkesedés, ami egy emberben lehetséges, most bennem megvan, és fellelkesülök, hogy mint a ketten benne vannak ebben. Csak töltsünk egy kis időt hármasban. Befelé menet hátrapillantok Adrianre, így valószínűleg ő veszi észre előbb a képet, csak utána én, és olyan szinten megdöbbenek rajta, hogy megtorpanok. A bútorok létezése csak később jut el a tudatomig, vagy nem is tudom, hogy eljut-e, minden elhomályosul Cole festmény arcát látva. A szívem összeszorul, és hirtelen önt el a pánik. Eddig mindig mindent le tudtam reagálni, de ezt most mégsem, érzem, ahogy a vonásokat nézve, egyre jobban omlik össze a belső világom, a belső békém. Nem is tudom, hogy mit hittem, csak mert nyolc hónapra kizártam a gondjaimat, csak mert boldog voltam, megváltozik mindenki élete, és mindenki boldog lesz? Ostoba vagy, Emily, az a te nagy problémád.
- Megmagyarázom!
Most jut eszembe, hogy Adrian ott áll mellettem, a tekintetünk találkozik, és tudom, hogy látja benne a riadalmat, amit a kép okozott. Riadt vagyok, mert nem akarom, hogy ez legyen, hogy a bátyám ide kerüljön vissza, és azt hiszem, éppen most vezettem vissza erre az útra. Talán nekem nem jár az efféle boldogság, hiszen bűnös dologra vágyom, a saját testvéremhez tartozott az, akihez én most tartozni szeretnék. Talán éppen ezért történik mindez, mert rossz és romlott ember vagyok. Így csap vissza a karma, egy olyan lelket bánt, aki az egyik legfontosabb nekem.
- Kérlek, segíts.
Suttogom Adriannek, mielőtt visszafordulnék a képhez. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, hogy miért segítsen, hiszen az én bűnöm, nekem kellene ezt valahogy megoldani. Elsápadtam, érzem, mégis igyekszem megemberelni magam, színt hozni az arcomba, és elindulok Cole után.
- Ugyan, ne fáradj, ül le, én főzök, ti meséltek, meg én is mesélek. Képzeljétek, megtanultam lovagolni. Eléggé féltem tőle, de most már nagyon jól megy.
Közben, hogy ne kelljen rájuk néznem, vagy a képre gondolnom, kipakolom a hozzávalókat, felfogom a hajam egy laza kontyba, és megmosom a kezem. Nem, még nem jutottak el a bútorok az elmémig, csak valahogy a saját őrült gondolataimat akarom elzárni. Egy év rengeteg idő, és bele se gondoltam, hogy mi történhetett volna akkor, ha mondjuk a bátyám meghal, én pedig lehet, hogy meg sem tudom, csak amikor úgy döntök, már jöhet ez az időszak az életemben, már el tudom viselni. Az ajkaimat összepréselve nagyon próbálok rákoncentrálni arra, hogy ne az ujjamat, hanem a zöldséget vágjam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érzem, ahogy bizseregni kezd az alsó ajkam, ahogy Adrian kimondja a nevem. Ez korábban is így volt, és valahogy nem változott semmi ezen a téren, más téren viszont, azt hiszem, továbbléptem. Már nem csak azok a gyermeki álmok jutnak eszembe, amikor Adrianre gondolok, hogy majd csak ülünk összebújva a kanapén, meg elpirulok, ha megfogja a kezem, már több, az egész testem reagál Adrianre, már nem csak a szívem dobban meg, de felhevül a bőröm, bizsereg az ajkam, és olyan gondolatok rohamozzák meg az elmém, hogy szinte már felmerül a gyanúm, hogy egy év alatt perverzzé váltam. A kezemet éri a keze, nézem őt, ahogy belépünk. Állandóan megérintjük egymást, napok óta ezt csináljuk, mindig van valami ürügy, és nem csak az én részemről, hanem az övéről is.
Némán bólintok párat, és elhiszem, hogy valóban nem lesz semmi baj. A csókja égeti a homlokom, ellazítja megfeszült izmaimat, az arcom látványosan kisimul. Szeretnék a karjába omlani, elbújni kicsit a kihívások elől, de látnom kell, egyszerűen meg kell nyugodnom, hogy azzal, hogy még mindig akarok tőle valamit, nem taposok bele olyanba, ami ezelőtt volt. Szeretem és akarom Adriant, most először bátran ki is merem jelenteni. Nézzen ostobának bárki, nem érdekel, vágyom rá.
Úgy lépek közelebb, hogy észre sem veszem, miközben hátát a falnak veti, arcunk hirtelen kerül közel egymáshoz. Ez lenne az első, de nem, így nem szabad megtörténnie, itt nem szabad megtörténnie. Ha valóban ő is ezt akarja, akkor meg fog, de nem most. Ahogy nézem a szemeit, hallom Cole kérdését, de nem tudok rá válaszolni, pedig a gondolataimban megfogalmazódik, hogy teát kérek. Nem iszok kávét, nem szeretem az ízét, a keserű dolgokat kerülöm, lopva megnyalom ajkaim, és az alsóba harapva bólintok.
- Bízom benned.
Nem mintha ki kellene mondanom, mindig is bíztam benne, az első pillanattól fogva, amikor először szembetalálkoztunk. Sosem árultam el őt, sosem szegtem meg a szavam, amit neki megígértem. Kötelék alakult ki közöttünk, sokáig azt hittem azért, mert olyan, mintha két bátyám lenne, de rá kellett ébrednem, hogy nem, ez valami más. Csak azt nem értem, hogy ha egy érzés képes nyolc hónapig csendben maradni, akkor miért bukkan fel egy szempillantás alatt intenzívebben, mint korábban.
- Tea, akartam mondani az előbb, hogy teát szeretnék kérni.
Közben persze jár a kezem, és nem merek körbenézni, mert félek, hogy egy újabb képet meglátok, és még a végén az ujjam is a vacsorában landol. Nem lenne szerencsés, azt hiszem, nem is alkalmas arra, hogy megegyék. Nem tudom, hogy ezt miért tudom, nem tervezek ilyesmit. Elfordulva egy tálért aztán megpillantom magam a falon, és szélesen elmosolyodom, csillogó szemekkel pillantok Colera, majd vissza képre. Odalépek hozzá, átölelve őt hosszan, kicsit ringatom magunkat, remélve, hogy nem fullad meg szegény a hirtelen jött Emily-öleléstől. Közben Adrian tekintetét keresem, és némán tátogok neki.
- Köszönöm.
Hogy itt van velem, hogy kitartott miattam, hogy kitart most is. Adok egy puszit Cole fejére, mielőtt visszalépnék az előző tevékenységemhez. Kezdek teljesen megnyugodni, és ebbe a nyugalomba érkezik meg a kérdés, ami anny annyira váratlanul ér, hogy nem gondolkozom, csak mondom az igazat, csak, hogy ne legyen csend.
- Meg rúdtáncoltam.
Igen, ahogy kinyitom a számat jövök rá, hogy nem mindig rossz az a csend. Nem is tudom, hogy melyikükre nézzek, de valahogy most érzem, hogy elönti a zavar az arcomat.
- Mármint sportként, a szobatársaimmal. Tényleg, sportként csak. Gyönyörű és nagyon nehéz sport. Egyszer eljöhetnétek megnézni, vaaagy ne, nem tudom, lehet kiakadnátok. Kiakadnátok, ugye? Kiakadtatok? Nem kerestem vele pénzt vagy ilyesmi. Merlinre, mondjatok valamit!
Vagy ne, lehet, hogy jobb lenne, ha nem mondanának inkább semmit.