Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Nem szoktam könyveket vásárolni - mióta könyvtárakat lehet tárolni digitálisan, kitartok amellett, hogy csak elektronikus formában gyűjtögessek. Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy papírt használjak, hiába más az élmény, oda a tapintás és a jellegzetes illat...
Ez persze nem akadályoz abban, hogy órákat töltsek egy-egy könyvtárban vagy könyvkereskedésben, hogy megcsodáljam azokat a köteteket, amiket nem százával ontanak magukból óriás nyomdagépek. Imádom az antik kiadásokat, a kézzel kötött régiségeket, a tussal készült vagy fametszetes illusztrációkat. Most is ezeknek a gyarló kis élvezeteknek szeretnék hódolni, mert kiszúrtam, hogy van a faluban egy bolt és már hosszú napok óta szemezek vele. Elővigyázatosságból nem hoztam magammal pénzt (egyébként jézusom, a kontinens érméi tök furák), csupán a kedvenc ketyerémet, hogy ha valami nagyon megtetszik, akkor feljegyezhessem, esetleg lefényképezhessem.
Az ajtófélfánál megszokásból fejet hajtok, hogy beférjek. Azonnal érzem, hogy szinte másik világban járok, mindent átitat a mágia - nem árt óvatosnak lenni, mert ez a bolt annyira élő, hogy szinte lélegzik. Megeresztek egy köszönést annak ellenére, hogy nem látom a tulajt vagy az eladót, s szoktatom a szemem egy kicsit a félhomályhoz, mielőtt találomra elindulnék az egyik polcsor felé. Lassan, lehetőleg nesztelenül lépkedek, szemeim isszák a látványt. Az ujjamat végighúzom a puha, meleg érintésű fán, ahogy a címeket böngészem, meg-megtorpanva és levéve egy-egy érdekesebb küllemű könyvet. Aztán hirtelen nyávogást hallok és reflexből hátrahajolok, hogy a szomszéd folyosót is belássam, a hang forrása után kutatva.
Cica nincs, bábeli könyvtorony annál inkább. Úgy maradok, enyhén tanácstalan arccal számolva a felhalmozott olvasnivalót. Mire kellhet ez mind?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A könyvkupacnak gazdája is van, s bár elsőre úgy tippeltem, a könyvmoly hölgy, sokkal inkább korombeli férfinak tűnik. Ami első pillantásra vonzza a tekintetem, az hosszú vörös haja, amit hanyag, hercis mozdulattal vet hátra időnként. I know the feeling, bro. Nincs túl sok időm tanulmányozni, mert lehajol, hogy a kincseivel együtt áttelepüljön valahova, viszont hiába magas, a legkevésbé sem lát ki a halom mögül, úgyhogy gyorsan közbeavatkozom, mielőtt vesztébe rohanna.*
- Careful, to the left,-terelem egészen óvatosan egy lépéssel balra, hogy elkerülje az ütközést a puffal, ami egyébként kedélyesen araszol, az egyik napsütötte foltot követve a padlón. A laborban mindig akadt egy-két elvadult tárgy, szóval rutinosan kiszúrom az ilyeneket, tisztelet a kivételnek.
- Nah. Nem állt szándékomban vásárolni, csak bámészkodom. Valami nagy kiárusítás van?-*ez a legjobb tippem arra, miért hordott össze a srác furkász módjára ennyi könyvet. Persze vagyok annyira pofátlanul kíváncsi, hogy futólag elolvassak pár címet, meglepően vegyes felhozatallal szembesülve, ami csak tovább csigázza érdeklődésemet. Ő közben a zsákmányát válogatja, ügyet sem vetve rám.
- Aaa! Az!-*hirtelenjében nem tudom kinyögni, úgyhogy csak kinyújtott karral a nyávogó könyvre mutatok.*- Azt hallottam és aszittem, betévedt egy cica. Vagy a tulajé. Vagy ő a tulaj.-*A varázsvilágban az ember sosem lehet elég bizonytalan. Izgatottan kisöpröm arcomból a szemembe lógó kusza, kócos tincseket - afféle megszokott, öntudatlan mozdulat ez, mert bár van bennem egy egészen pici csalódottság, hogy nem egy pompás macskaszabásúé a hely, a könyv kárpótol érte.*
- Vajon tud dorombolni is?-*hajolok le, térdemre támaszkodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hálám üldözni fog,-*emelem égnek a szemem, nem is nagyon nézve, mit kaptam (ilyenkor mérhetetlenül megnyugtató, hogy semmiféle ételallergiám sincs), csak rávetve magam. Éhesen sok ember nem szalonképes, nekem évek erőfeszítésébe telt megtanulni úgy enni, hogy ne emlékeztessek óriáskígyóra. Magyarán rágjak is, ne csak nyeljek. Engem a szendvics, a leányt a főzés köti le, úgyhogy kellemes hallgatás telepszik le közénk, amit az edények és eszközök hangjai színesítenek. Megszokásból követem szememmel mozdulatait, ha fel-felnézek a tányérból.
A kérdés idejére maradt még pár falatom, szóval kezemmel mutatom, hogy príma.*
- Riley Meyers, iskolapszichológus és időszakos éhezőművész, szolgálatodra,-*mutatom be magam, amint a beszédhez szükséges levegőhöz is jutok, bólogatva, hogy ja, elég evidens abból, ahogy sürgölődik. Nem is ül túl sokáig mellettem, mire a morzsák összecsipegetéséig jutok, már megint a tűzhely körül nyüzsög.
- Is-is. Hétközben nincs rá időm, szóval inkább csak hétvégén, meg egyébként is jobban szeretek sütni.-*Ahogy visszahuppan mellém, már nem rondózik a szoba, szóval beszédesebb vagyok. Fontolóra veszem ajánlatát, megdörgölve kevéske szakállamat (nem, én nem szeretem, ha tele van kajamaradékkal, szóval nem azokat rázom épp ki).*
- Tehetünk éppen egy próbát? Viszont akkor hagy viszonozzam majd valamivel; vacakul érezném magam, ha folyton csak te dolgoznál,-*jellemző, hogy nem kérdőjelezem meg szándékait és akkor sem méregetném gyanakvóan, ha esetleg a hírhedt Rellonosok egyike lenne. Nem olyan a kisugárzása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Óigen. Nem véletlenül veszek csak e-könyveket. A világ összes varázslata sem tud elég helyet biztosítani,-*bólogatok megértően, és tegyük hozzá, hogy a költözéskor leírhatatlanul boldog voltam, hogy kizárólag a leges-legkedvesebb vagy -értékesebb darabokat őrzöm a polcon.
Úgy tűnik, akaratlan is sikerült közös témát találni.
- Menő. És ugyan, a helyi cukrosbácsi sokkal, de sokkal rosszabb. Vagy a mutogatós,-*vigyorgok rá, mert ha valakinek egy-két-sok macskával több van az általánosan egészségesnek véltnél, az közel sem annyira aggasztó számomra, mint rengeteg más lehetőség. Bár tény, láttam már olyan reakciókat is, mintha az említett állat nem házi kedvenc, hanem ragályos betegség lett volna...*
- Amúgy tényleg nehéz megállni egy macskánál. Nálam az lehet a dolog kulcsa, hogy az enyém magában kitesz hármat,-*elmélkedem hangosan, míg a kezembe nyomott kötetet felütöm. Átlapozva leginkább az illusztrációkat élvezem, elvégre kétlem, hogy ennyi év után tudna valóban újat mondani. Freud egy saját, különálló kis kutatási projektet kapott, mielőtt hozzám került volna.
A szüleim biztosítani akarták a túlélését.*
- Let's try one more thing...*mormolom, összecsukva a lapokat és úgy fordítva, hogy a gerinc nézzen felém, amin finoman, lassan végighúzom a kezem. És láss csodát, a könyv kis tétovázást leszámítva élénk dorombolásba kezd, majdnem törleszkedve. Felderülve visszaadom a könyvet, kimerítve lehetőségeit (legalábbis azt már nem vágyom tudni, szokott-e szőrgolyókat felköhögni).
- Riley, az import dilidoki. Ha el akarnál kerülni, természetesen,-*kissé kifigurázom a stílusát, kezet nyújtva, mert nyilván tetézzük fizikai kontaktussal az elrettentő szöveget. *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem túl eredeti, de piknikre készülődöm.
A karomon átvetve ott a takaró, ami vékonyságát meghazudtolóan puha és kényelmes, míg a kezemben a finomságokkal megrakott kosár, ahogy halk pukkanással hoppanálok a tetőre. Eltartott egy darabig, amíg megtaláltam a megfelelő pontot, elvégre nagyon nem vagyok idevalósi, de a technikának hála nem kellett végeérhetetlen keresgélésbe ölnöm az időmet. Hivatalos kilátó ez, csak épp zárórán túl járunk már jócskán, így nem kell másokkal osztozni a téren és a látványon se. Cserébe itt hagyok majd annyi aprót, ami fedezte volna a belépők árát, elvégre nem a pénzt sajnáltam.
Azonnal magával ragad a kilátás - épp' csak lecsapom a pokrócot és a kosarat, mielőtt a korlátnál teremnék, arcomat az esti szélbe tartva. Annyira más itt minden, tapinthatóan idegen, átitatja a történelem és egy számomra ismeretlen kontinens szelleme. Könnyű, nyári ruhámba is belekap a fuvallat, de a levegő még mindig kellemesen meleg. Van még egy kis időm (feltéve, hogy meghívóm célba ért és nem galacsinként végezte, amire azért van esély), úgyhogy gyorsan leterítem a takarót és elővadászom a telefonom, hogy csináljak néhány panorámaképet. Legrosszabb esetben majd a google-lal kettesben elköltöm a vacsorám és gyönyörködöm a városban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Hozzászoktam, hogy méregetnek - derűs nyugalommal állom a tekintetét, nem siettetve semmit. Tudom, milyen úgy létezni, hogy napok, hetek esnek ki, de az idő mintha sosem mozdulna előre, és rémisztő a gondolat. Hogy ha egy pillanatra is lehunyom a szemem, akár az egész világ eltűnhet, átalakulhat... Volt egy ilyen törés az életemben, azonban - hogy szerencsére vagy sajnos - nem maradtak róla igazán emlékeim, annyira összemosódott utólag az egész. Az idő javarészében mintha alvajártam volna.
A hanghordozásom, a mozdulataim sallangmentesek, nem köntörfalazok, csak türelmesen felelgetek kimondott és kimondatlan kérdéseire. Azt akarom, hogy megértse, ártalmatlan vagyok és nincs oka az agresszióra, még ha semmi sem garantálja, hogy sikerül is itt és most meggyőzni.*
- Jogos, sokkal szebb és nagyon kedves. Mivel nem tud nektek segíteni, szeretné, ha tennétek velem legalább egy próbát.-*Dehogy vagyok én felsőbbrendű. Mindössze egy kicsit idősebb és tanultabb ember-lény lennék, aki útmutatást és segédkezet nyújthat, de ez nem azt jelenti, hogy én mondom a frankót. Ez közös munka, amiben csak azért osztok feladatokat, hogy a kliens fejlődjön és elég erőssé váljon, hogy elérje a saját tempójában a céljait.*
- Az egy roppant hasznos tulajdonság lenne. Sajnos, csak ilyet tudok,-*mosolyodom el, hogy aztán lassan megbillegtessem sebtében növesztett, bozontos kutyafüleimet. Nem akarom azzal ijesztgetni, hogy alakot váltok, bár ha kíváncsiságot látok rajta, akkor fontolóra veszem majd.
- Megértem, a megszokott mindig kellemesebb. Beszéltem Kirillel és aggódik értetek. Ha érdekel, elmesélhetem, milyen volt Zsombival találkozni és mit csináltunk,-*vetem fel, mert rendhagyó körülményeim lehetővé teszik, elvégre nem két különböző páciensről van szó.
Így vagy úgy, az óránk eltelik és nem marad más hátra, mint rendszerezni a jegyzeteimet, a következő találkozó stratégiáján kattogva.

//a játék aktualitását vesztette, ezért zártam//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Belemerülök a fényképezésbe, piszkálgatva a beállításokat, hogy a lehető legélethűbb színeket kapjam lencsevégre - még van egy kevés vörös fény a hegyek felé a láthatáron, ami visszaköszön a felhők alján is. Csak a sokéves rutinnak köszönhetem, hogy a hátam mögül érkező "köszöntésre" nem ejtem le kedvenc iPhone-omat sokemeletnyi magasságból. A szívem kihagy egy ütemet, hogy aztán izgatott susmussal dobogjon tovább.*
- Is,-*felelem, nem pördülve meg, mert mindjárt végzek. Bár nem látom, de hangján érzem a mosolyt és azon kapom magam, hogy az én arcomon is egyre szélesebb görbe ül, ahogy léptei közelednek és megérzem derekamra simuló kezét. Tenyere melenget a vékony anyagon át. Hátradőlök, fejem a vállgödrébe támasztva és megfordítom a telefont, gyakorlott mozdulattal lőve közös selfie-t, a biztonság kedvéért több képet is, hogy legyen köztük jó. Aztán leeresztem a ketyerét, hogy Anton felé forduljak, szabad kezemmel végigsimítva karján - mire vállához érek, lábujjhegyre állok, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*
- Szia,-*suttogom, mindenemmel mosolyogva rá. Hiányzott, döbbenek rá a nyilvánvalóra, ahogy farkasszemet nézünk. Hiányzott és legszívesebben megcsókolnám, de még nem vagyok elég bátor hozzá, kapva kapok hát a feldobott témán.*
- Reméltem, hogy tetszeni fog,-*biccentem oldalra a fejem. Annyi mindent nem tudok még róla, nem tudunk egymásról... Hazudnék, ha tagadnám, hogy néha megijeszt, de félelmemet - ahogy most is - maga alá gyűri az ismerni vágyás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Gyakorlatilag egy számítógép. Egészen varázslatos, mennyi mindent tud egy ilyen aprócska szerkezet,-*sokáig sorolhatnám a funkcióit, mikre használom, mire lehetne még, de nem bocsátkozom előadásba feleslegesen, csak ha kérdez vagy látom rajta az érdeklődést.
Féltem, hogy rossz néven veszi, ha engedély és figyelmeztetés nélkül kapom le, de egyenest az objektívbe néz, megnyugtatva. Nem keveset töprengtem rajta, hogyan készíthetnék róla képet, mert azt elvetettem, hogy észrevétlen tudnám lefotózni. Talán így a legjobb, hogy a lehetőség kínálta magát, bármiféle előkészület vagy tervezgetés híján. Valódi elcsent pillanat.
Kapok mellé egy ártatlan csókot. Jólesik, s cserébe megcirógatom borostáját, mielőtt kibontakozna az ölelésből, hogy sétára váltson.*
- Megérzés.-*Az emberek általában a szemüket forgatják, amikor kiejtem a számon ezt a szót, még csak nem is tudom őket hibáztatni érte. Sem tudományos, sem mágikus magyarázatom nincs erre, egyszerűen hozzám tartozik, mint sok más furcsaságom. Nyomába szegődöm, megpróbálva valamiféle formát adni gondolataimnak, míg szemem issza a látványt - talán a legjobb szó erre, hogy lődörgök.*
- Szereted azt látni, ami másoknak elillan. Észrevétlenül, mégis közelről figyelni, hogy minden részlet tiszta legyen. A szépséget, a titkokat, a rejtvényeket...-*s most itt a város, egyszerre karnyújtásnyira és elég távol, zavartalanul fürkészhesse. Odalenn emberek nyüzsögnek, fények örvénylenek, életek kavarognak a sötét vagy világló ablakok mögött, elnyúlva, amíg csak a szem ellát.*
- It just felt right,-*jóformán magamnak mondom ezt, mert hiába is szedném részeire, elég egy pillantás, hogy érezzem, hogyan simul Anton sziluettje az elém táruló képbe, pontosan illeszkedve.
Odalépek, a korlátra támaszkodva előrehajolok és arra fordítom a fejem, amerre ő mutat.*
- Nekem is. Sok olyan dolgot adott, amire az, aki a mágia kényelméhez szokott, nem is gondol,-*szeretem a magnix világot, minden hibája és hiányossága ellenére, vagy talán épp azokért is. Hadonászása mosolyt csal az arcomra, mert vicces módon én sem ülhetek seprűre. Illetve ülhetek, de hasztalan tenném. Nem mintha érezném a hiányát, mivel nem ismerem az élményt, s eleve alig jut eszembe.*
- Te tudsz repülni?-*a kérdés csak úgy kibukik belőlem, észre sem veszem, hogy kicsit ugrottam gondolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdést leszámítva nem igazán reagál a szavaimra és nem tudom, hogy csak egyszerűen tudomásul vette, vagy a kilátás elvonta a figyelmét. Nem mintha hibáztatnám érte, sokkal érdekesebb, mint öncélú monológjaim. Ellököm magam, szórakozottan végigsimítva a köveken, hogy Anton példáját követve a pléd felé vegyem az irányt. Kár, hogy nincs mágikusan védve a hely, ötlik fel bennem, akkor akár a korláton is ücsöröghetnék. A semmibe lógatnám a lábam, mintha felhőn lennék, élvezve a magasság részegítő érzését.
- Ahogy a fejsze úszni,-*nevetek, fejemet csóválva, miközben lehuppanok mellé a takaróra és félreteszem a telefont. De gondolataim gurulnak tovább, mint egy megkezdett fonalgombolyag. A ketyere, mint sok más apróság is, ellensúlyozza hiányosságaimat és ritkán érzem, hogy tényleg hiányozna valami.*
- A bájitaltan és a transzfiguráció az egyetlen erős oldalam. Nem mintha bánnám... Szegény szüleimet így is megizzasztottam.-*Kényelmesen elhelyezkedem, Anton felé fordulva, könnyen áthidalható, csekély centiket hagyva köztünk. A kosárba nyúlok, hogy elővegyem azt a tálat, amiben a - remélhetőleg még langyos - sütemény van. Sok apró, leveles tésztából szaggatott, töltött darab van itt, azt se tudom, hányféle sós-édes ízben. Mint a Bogoly Berti-féle drazsé, külsőre megkülönböztethetetlenek. Talán meg kellett volna kérdeznem, miket szeret, de azzal odalett volna a meglepetés.*
- Fényűző vacsora a'la Riley. Ha valamelyik nem jön be, mondd meg nyugodtan,-*teszem le egyszerűen, teljesen komolyan gondolva - nem kötelező kóstolni, de ha mégis arra adja a fejét, hogy a "főztöm" tesztelje, akkor legalább tudjam, mit ne készítsek legközelebb.
Ha lesz ilyen. De annyira talán csak nem kiábrándító a kaja.*
- Várjvárj,-*kapok észbe, ahogy a tányérokat szedem elő. Kicsit turkálok, amíg rálelek a keresett apróságra - egyetlen árva teamécses, amit úgy találtam otthon, a kacatos dobozban hányódva. Meggyújtom, aztán a korlát tövében ide-oda tologatva próbálok legalább kicsit szélvédett helyet találni neki.*
- Tessék! Gyertyafény. Vagy olyasmi,-*nevetgélek halkan, leginkább magamon, mert most már senki sem mondhatja, hogy nincs meg az előírásszerű romantikus hangulat. A fülem mögé tűrök egy, az imént elszabadult tincset, hagyva leülepedni kicsit a csendet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csendesen figyelem, ahogy bohóckodik, játszik nekem-velem, s közben feloldódik bennem minden maradék tartózkodás vagy félelem. Jólesik a dicséret, tekintete és szavai őszintesége. Szórakozottan krikszkrakszokat rajzolgatok ujjammal a takaróra, miközben őt nézem - gesztusai hol szélesek és eltúlzottak, hol egészen aprók, szinte leheletfinomak. Könnyű belefeledkeznem, eltűnődni szemeinek különös, melengető kékjén.
A javaslatára felvonom a szemöldököm.*
- Nem félted az ujjaidat?-*villantom rá a tekintetem, féloldalas mosollyal összecsattintva fogsorom. Nyomába se érek persze a cápavigyornak, de határozottan bujkál valami ragadozószerű a vonásaimban.
- Legyen! De ha valamelyik nem ízlik, tényleg ne..ne kapd be,-*horkantok, ahogy a fordítóbűbáj megérteti velem, min is vigyorog Anton. S ha már áll az alku, hajam az egyik oldalra kotorva előre hajolok és leharapom a felkínált sütemény felét, igyekezve nem morzsázni és nem kenni magam össze (kac-kac).*
- Csokis-kókuszos,-*referálok, mielőtt még kérdezhetne, de aztán már igazán jólnevelten várom a kérdésem. Kíváncsi vagyok, ám idegességnek nyoma sincs rajtam - elég időt kaptam, hogy ráhangoljak és a játékszabályok is roppant elnézőek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A titok nyitja, hogy váltogatom az árnyalatokat - általában inkább a vörös felé húzok, de igazából sosem éreztem, hogy korlátoznom kellene a színeket. Annyi szép árnyalat van, miért ne élvezhetném azt, amihez épp kedvem támad, ami a legkifejezőbb?*
- Remélem, jó a biztosításod,-*nyalom meg kihívóan ajkam, csak a hatás kedvéért, bár iszonyat nehéz féken tartani a nevetést, ami kikívánkozik belőlem. Azért érdekes lenne egy esetleges balesetet megmagyarázni, még ha hallottam ennél ezerszer bizarrabbakat is.
Az emberek kreativitása nem ismer józan észt, ha kellő mértékben unatkoznak.
A kérdés meglepő, egyszersmind kedvemre való, annál is inkább, mert nincs kész feleletem rá. Tapogatózva indulok a keresésére.*
- A legváratlanabb pillanatokban. Mármint... néha olyan kevés is elég,-*eltöprengek, a várost fürkészve, önkéntelen mozdulattal igazítva meg a vállamról lecsúszó vékony pántot. Szeretem a hivatásom és boldoggá tesz, hogy segíthetek; szeretem a családomat és a velük töltött időt; maroknyi barátomat és az életembe toppanó idegeneket...Szeretem az életem és többnyire nem méricskélem a boldogságot, ami nekem jut. Már a nyelvem hegyén a válasz, amikor tekintetem visszasiklik Antonra és megakadok. Ha ő jár a fejemben, megmozdul bennem a mi lenne, ha telhetetlensége. Puha, apró mosollyal nyugtázom az érzést, új levegőt véve.*
- Azt hiszem, amikor maradéktalanul önmagam lehetek és mással is megoszthatom ezt. Amikor bármit megtehetünk vagy kimondhatunk...-*vagy mondani sem kell, mert anélkül is értik, teszem hozzá gondolatban. Talán naiv vagyok, de a töredékek, amiket őrzök, ezt sugallják. Voltaképp nem is annyira sejtés, mert egy formáját ismerem, ismertem ennek a szabadságnak. Charlieval együtt vesztettem el.
Ha úgy ítélik, megkapom az édesség másik felét, rajtam a sor. Találomra választok süteményt, egyik sarkánál fogva nyújtom Tony felé.
- Mire vagy mikre vagy a leginkább büszke?-*kis kibúvót, vagyis inkább teret adok, ha netalán több ilyen fontos dolog is lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elkomolyodik, s hosszan fürkész - kimondatlan . A karjára simítom a kezem, szinte megszólalásig ugyanazzal a mozdulattal, mint amikor először szembesült a másik arcommal - nyugodt, puha érintéssel erősítem meg akkori szavaim. Nem akarom, hogy bármelyikünk hazudjon magának vagy a másiknak, de ezen túl nem várok el vagy követelek semmit. Idővel megtaláljuk majd a válaszainkat.
Érintésére elkapom üres kezét, hogy tenyerébe csókoljak, mosollyal engedve aztán el, lassan, szinte vonakodva. Megbolondít ezekkel az apróságokkal, mintha nem lennék elég defektes enélkül is...
Hogy is van? Ha a cápa a tenyeredből eszik, a lábadból is fog?
Figyelem, mint tűnődik, s közben vele merengek. Mindig van a lényében asszimmetria, mégis egyensúlyban tartja az örökös mozgás. Az első válaszra bólintok, nem fűzve hozzá semmit, mert nem tisztem ítélkezni senki felett, bár jól tudom, miről beszél. Ami utána következik, teljesen váratlanul ér.
Az arca kisimul, csak szeme sarkába gyűrődnek ráncok - befelé mosolyog, valakire, akit én nem láthatok. Felkavaróan szép ebben a pillanatban és megérint az egész különlegessége, mert érzem, ritkán engedi bárkinek is, hogy így lássa. Elfeledkezem a süteményről, szinte levegőt venni is elfelejtek, úgy iszom némán a látványt, az érzéseket. Hiába bújik a szavak mögé, vonásai túlharsogják azokat. Mindent megtett és bármit megtenne érte, s ez így van rendjén.  
Nem vagyok féltékeny, s nem ijeszt meg - ha valami, akkor örülök neki és szeretném megismerni. Önkéntelen nyújtom kezem, hogy megcirógassam szarkalábait, tenyerem arcára simítva és előrehajolva, hogy homlokom az övéhez érintsem.
Aztán eszembe jut a sajtos másik fele és az idő újra mozgásba lendül. Cserébe kapok egy harapásnyi vaníliát - úgy tűnik, nekem az édesekhez van szerencsém.
Megingatom a fejem, egész testemben hintázva egy kicsit.*
- Többnyire csupán villanások maradnak meg. Sokszor csak onnan tudom, ha rosszat álmodtam, hogy Freud felébreszt az éjszaka közepén. Állítólag szoktam álmomban nevetni is,-*egy picit megvonom a vállam, mert amennyire emlékszem, csupa csip-csup dolog foglalkoztatja a tudatalattim, mindennapjaim töredékei. Jobb ez így, ha nem is túl érdekes.*
- Mostanában volt egy vagy két farkasos álmom. A telihold,-*intek fejemmel az éj felé, bár a sápadt égi vándornak még nyoma sincs. Nem tudom, voltaképp mennyit látott az aktámból, de ha utalásom nem értené, minden lehetősége megvan kérdezni és jobban is szeretném, ha így tenne. Papíron, feketén-fehéren minden olyan szenvtelen.*
- Ha van, mi a patrónusod?-*Rengeteg kérdésem van. Mégis, ahelyett, hogy a lányra vagy az anyjára kérdeznék, ezt választom. Nemcsak maga az állat érdekes, de az emlék is, amivel megidézik az emberek - bár nekem sosem lesz, nem csak ezért tartom lenyűgözőnek. Ebben a varázslatban a legféltettebb érzéseink öltenek testet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Aranyos vagy, de szükségtelen,-*kezemmel szinte elhessegetem a gondolatot, derűsen mosolyogva a leányzóra. Bűntudatom lenne, ha visszaélnék a kedvességével, elvégre boldogulok magam is - mindössze néha kicsit több erőfeszítés és kapaszkodó kell nekem.  
Közben sürög-forog, ebből szed, abból hozzátesz, mielőtt végre leülne. Az ember szinte beleszédül vagy -fárad a nézésébe, bár rám inkább üdítően hat - tenyerembe támasztott állal figyelem, kávémat kortyolgatva két mondat között.
Egy kicsit tűnődöm a javaslatán, mert nagyon hirtelen a felvetés, ám nem szokásom helyből felugrással elutasítani semmit. Az egy másik dolog, hogy a kezdeti megérzéseim általában beigazolódnak, függetlenül attól, alá tudom-e támasztani őket.
- Csereberélhetünk, persze. Nem sokat tudok az európai konyháról,-*vallom be töredelmesen, bár a kiejtésem miatt egyébként is evidens, hogy másik kontinensről jöttem. Ha vannak is errefelé gyökereim, azok még az első világháború előttre nyúlnak vissza és egy-két anekdotát leszámítva semmit sem tudok róluk.*
- Nincs kifogásom ellene, de nem lehetek egyszerre a terapeutád és a kuktád,-*szusszanok, nem rosszallóan, csak túl sokszor kell elmagyaráznom, hogy a barátság és a szakmai tanácsadás kizárják egymást. Nem jó keverni a személyeset a hivatásossal, én pedig tartom magam ehhez a szabályhoz.*- Szóval be kell érned a baráti javaslatokkal, a komolyabb dolgokkal pedig máshoz fordulni,-*foglalom össze dióhéjban, kényelmesen hátradőlve a széken - bár ez nem igaz, majdnem két méterrel lehetetlen úgy elhelyezkedni, hogy pár percnél tovább jó legyen.
Aztán bedobja a következő felvetést, amire alighanem egy átlagos halandó köpni-nyelni nem tudna. Részemről pislogok egy-kettőt, ábrándozva pár pillanatot Párizsról és Franciaországról. Végülis, nem ártana kimozdulni...*
- Szerintem megoldható lenne. Mármint, mindig odázom az utazást, pedig tök kíváncsi vagyok egy csomó helyre,-*morfondírozom hangosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Testbeszélgetünk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sosem próbálták elnyomni bennem a közelség, fizikai kontaktus iránti igényt - nevezhetünk akár bújósnak is, de több ez annál. Szeretek érintésekkel kommunikálni, olyan könnyen és természetesen jön ez nekem, amennyire reménytelen vagyok nyelvekből. Szavakkal könnyű hazudni, arccal és testtel nehéz, szinte lehetetlen; s van valami olyan közvetlen, nyers, valós benne, amit szóban nem tudnék átadni. Ki értené ezt jobban, mint a tenyerembe simulva némán felelgető bűvész?
Tetszett az arca - tetszett, hogy át meri és tudja élni ezt a fajta szeretetet, kötődést, s hogy megmutatta nekem is. Bár, hogy őszinte legyek, ennél sokkal több mindent írhatnék a "Mi tetszik benne" listára, minden találkozással többet, mert felfedezek valami újat. Finoman simít a vékony anyagon keresztül, kellemesen beleborzongok és szusszanok egy aprót - ha így folytatja, dorombolni is fogok.
Újabb mosoly és újabb darabka, bár a fordító bűbájnak hála tudom, hogy még sosem láttam ilyen madarat - mifelénk a robin vándorrigó, úgyhogy feljegyzem elmém egy zugába, hogy rákeressek majd.*
- Az,-*bólintok, irónia nélkül, mert nem látok semmi rosszat abban, hogy a fenséges, veszélyesen intelligens lényt megszelídítette a lánya érkezése. Hanna. Milyen dallamos, szép név.*
- Azt hiszem, voltaképp a madarak is hüllők, evolúciós szemszögből,-*teszem hozzá szórakozottan, amíg odaadom a jogurtos süti másik felét. Aztán megkapom én is az enyémet, s a kérdésre csendesen rágódom, pillanatokig.
Az akta világosan és egyszerűen közli, hogy a szüleim által vezetett Meyers-alapítvány munkatársa vagyok, valamint hogy az atipikus likantrópia a szakterületem. A korom szokta ledöbbenteni az embereket, mert huszonhárom évesen olyan titulus és tudás birtokában vagyok, amire normális esetben még sokáig kellene várnom. De mikor volt bármi normális az életemben?
Magam elé mosolygok, szórakozottan a kezemen lévő anyajegyet nézegetve, majd lassan felnézek, ahogy összeállnak bennem a szavak. Nem fájnak, ám talán egy árnyalattal halkabbak a szokottnál - egy cseppnyi szomorúság mindig vegyül bele.*
- A helyzet az, hogy szeretném neked bemutatni Charliet, az ikertestvéremet, aki miatt ezt a pályát választottam és animágus lettem, de nem tehetem. Vérfarkas volt és a kór megölte, én pedig értelmet akartam adni a halálának, ha megakadályozni nem tudtam.-*Egyszerű, ám súlyos vallomás ez - egész univerzumom, dióhéjba szuszakolva. Egy régebbi kérdés miértjének része is - nemcsak egyedül maradtam egy arccal, ami kettőnké volt, de elvesztettem a lényt, akivel születésünk, sőt, fogantatásunk pillanatától együtt voltunk.
Plusz ijesztő is az ábrázatom, de ez már egy másik történet.*
- Félre ne érts, ha nem lennék jó benne és nem szeretném, nem csinálnám.  Én megtehetem, amit mások nem - segíthetek azoknak, akik nem szedhetnek bájitalt vagy mellékhatásokkal küzdenek. Mellettük lehetek az átváltozáskor, enyhíthetek a szenvedésen, ha nem is gyógyíthatom meg őket.-*Hát ez a helyzet. Csak tekintetemmel üzenem, hogy kérdezzen, ha nem elég ennyi - ritkán beszélek erről, ám nem azért, mert szenvedést okozna.
Egyelőre azonban rajtam a sor, s némi töprengés után odakínálom a következő süteményt.*
- Van olyan régi álmod, ami még teljesítésre vár?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szótlan issza szavaimat, alig párat bólintva, s kicsit olyan ez a csend, mint amit bent is érzek - talpalatnyi kihűlt hely, maréknyi űr, amit nem lehet és nem is akarok kitölteni. Néha végigsimítok az üresen maradt folton, amit fekete tintaként a bőrömön is hordok, de csak ritkán merengek azok, ami elmúlt. Hiányzik, ám tudom, hogy még találkozunk.*
- Pár hét? Éveknek tűnt,-*nevetek, s arcomon hirtelen lepereg néhány évtized, megszázszorozva az aranyló szeplőket, ráncokat hagyva nyomában, megfakítva bőröm és hajam fényét, ősz szálakat vegyítve a rézszínűek közé. Ahogy lassan hömpölygő víz vájja a partot, úgy minden vonalamat átrajzolja némileg az idő - pillanatokig játszom csak, Anton tekintetét és reakcióját figyelve, de különös belegondolni, hogy most egyidősnek tűnünk. Nem tudhatom, tényleg ilyen lesz-e, leszek-e majd. Nem bánom, hogy meggyűri arcom a sok mosoly vagy megkoptatja hangom a nevetés; csak a tekintetem ne halványuljon és minden rendben lesz.*
- Kár. Akkor nincs is mit valóra váltani?-*műszomorkodom ajkam lebiggyesztve. Cinkosa vagyok, ha már megszegjük a kis játékszabályainkat, visszadobom a labdát. Azért élvezem, mert nincs tétje, pusztán saját szórakoztatásunkra futjuk ezeket a köröket.
Kapok egy újabb kókuszost és egy apró simítást, ám most nem hagyom ennyiben - odakapok, kézfejére fogva finoman, hogy tenyerébe bújhassak arcommal. Lopok egy keveset melegéből, s mielőtt elengedem, csókot lehelek csuklójára.
A kérdés egyszerű, mégsem felelek azonnal, mert magamba kell nézzek hozzá.*
- Zöldszemű is vagyok, szörny is vagyok, de nem hiszem,-*mosolygok, jobb válasz híján. Senki sem tett próbára - az egy- vagy páréjszakás kalandok sosem kaptak esélyt, hogy akár csak futó kapcsolattá váljanak. Én döntöttem így és nincs bennem megbánás, nem volt hely és idő az életemben még valakinek.
Megpihen rajta tekintetem, tűnődve, s derűsen megingatom fejem a süti másik felére. Nekem elég most, enélkül is szívesen játszom tovább - ám ha mégis jutalmazna, fantáziájára bízom magam.*
- Szoktál énekelni, magadnak vagy másnak?-*Valahogy kínálja magát a kérdés, annyira kellemes a hangja. Ez persze nem garantálja, hogy tud vagy akar énekelni, de kecsegtető. Közelebb húzódom kicsit. Fogjuk az esti szélre és a vékony ruhára.
Vagy inkább fogjuk rá meg a cápamosolyára. Igen. Határozottan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Én szeretem Ezzel nőttem fel és nemcsak elengedhetetlen munkaeszköz, de kicsit a mentőövem is. És persze létfontosságú, hogy megörökíthessem a macskámat,-*forgatom a szemem, leginkább a saját lehetetlen rajongásomat véleményezve. Az egyenesség mindig üdítő, ha nem használják ürügyként a durvaságra, úgyhogy arcizmom sem rezzen a -másnak talán indokolatlanul- közvetlen tónusra. Szimpatikus vörös, tartásom is érdeklődő nyitottságot tükröz felé. Ha vevő a hülye poénjaimra és szereti a macskákat, akkor szívesen múlatom vele időmet. Nem diák, s ha helybéli is, még nem érték el a rólam terjedő pletykák.*
- De-de. Illetve gyanítom, hogy van benne egy egész kevés murmánc is, de...minden gazdi különlegesnek érzi a maga bestiáját,-*tárom szét karjaim enyhén, teret adva egy adag egészséges szkepticizmusnak.
A pír elkerüli figyelmem, feszültsége viszont nem - ösztönösen reagálok az ilyenre, s ahogy most is, már azelőtt arcát, mozdulatait fürkészi tekintetem, hogy tudatosítanám, mit is keresek. Közben könnyedén, mintha mi se történne, tovább fűzöm szavaimat; berögződés, hogy figyelmem ne rontson a feszengésen, amíg ki nem találom, hogyan oldjam fel.*
- Salemi vagyok. Közhely, mi?-*nevetek kurtán, mert keresve se találhattam volna jobb szülővárost.*- Apart from that, my heritage is general white europian nonsense,-*folytatom, mert ez a külső megtévesztő kissé. Nincs a felmenőim közt semmi érdekes (hacsak valaki félre nem lépett), különböző évszázadok bevándorló óvilági nemzeteinek mozaikja.
Jóvágású. A helyére kattan minden.
Flörtölnek velem - érzek némi bizonytalanságot, talán nem is teljesen szándékos, de kétségtelenül ott van a zöld szempár pillantásában, egész testtartásában. Egy kicsit belém feledkeztek, azt hiszem. Hm.
Hmmm.
- Is-is. Igazából régóta halogattam már az utazást, a váltást. A munkám hozott ide, de cseppet sem bánom. Megvan a varázsa ennek a helynek,-*intek fejemmel, a kastélyra, a falura és környékére értve. A szavaiból arra következtetek -vagy nevezzük inkább megérzésnek- ő viszont kényszerből "porosodik" itt, ami esetleg kapcsolódhat ahhoz, hogy kerülik. Nem mintha ez elriasztana, a kisugárzása és tekintete nem nyugtalanítanak. Ellenben a szempillái is vörösek, állapítom meg, már-már gyermeki kíváncsisággal tanulmányozva vonásait, arra ügyelve, hogy ne legyek tolakodó.*
- És, mivel lehet errefelé múlatni az időt, olvasáson és doromboláson kívül?-*féloldalas mosollyal évődöm, teret hagyva neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ha vigasztal, nekem se. Anyát testületileg eltiltottuk a főzéstől,-*bólogatok együttérzőn, mert a konyha nem véletlenül az én területem odahaza. Az ember azt hinné, hogy egy olyan félelmetesen okos és vérprofi szakembernek, mint Emily, a kisujjában van a gasztronómia, ám az élet úgy hozta, hogy kisujjnyi sem jutott neki a főzéshez kellő érzékből.*- Amihez ő hozzáér, abból kajasztrófa lesz,-*mosolyogva megcsóválom a fejem, miközben a lány ismét felpattan és elsiet.*
- Nekem valónak hangzik. Tudod, mit akartam mindig kipróbálni? Azokat a vékony, fura palacsintákat,-*integetek kezemmel, mert előbb harapom el a nyelvem, semhogy megpróbáljam helyesen kiejteni a francia megnevezést. Annak még jó vége sose volt, szóval remélhetőleg ennyiből is érti majd, miről beszélek.*
- Áll az alku!-*Feltartom a mancsom, bele lehet csapni, már ha nem ijed meg a puszta méretétől. Szeretem a munkám, hogy segíthetek másoknak és sosem utasítanék vissza senkit, mégis, örülök, hogy kliens helyett ismerőssel gazdagodtam ma. Emberből vagyok, na. Abszolút az én saram, hogy alig mozdulok ki, de hiányoznak a haverok, akik húznak kifelé, akikkel lehet pezsegni és koromhoz illő hülyeségeket csinálni.
Ölelés? Jöhet!
- Oookés. Hogy szoktál kommunikálni? Ugye nem kizárólag bagolypostával?-*Általában nem vetek be kiskutyaszemeket, de most nagyon, nagyon remélem, hogy nem kell fél Európán át oda-vissza küldözgetnem egy vagy több szerencsétlen madarat. Nekem sajna nincs patrónusom, amivel üzenhetnék, ezért is hordom magammal folyton a ketyeréimet.
Közben elkészül a vacsoránk és ízlésesen tálalják is nekem - tök szokatlan, hogy így körülugrálnak/kiszolgálnak, picit kényelmetlenül érzem magam, de nem akarok lábatlankodni, úgyhogy inkább ülve maradok.*
- Nagyon köszönöm. Neked is jó étvágyat!-*kontrázok rá, bár csak kikövetkeztetem, érteni nem értem. A főztje viszont pompás, elismerően és jólesően hümmögve eszem, ismételten ügyelve rá, hogy visszafogott tempóban fogyasszam. Tetszik a fűszerezés, bár nem sűrűn jutott volna eszembe a csirkét spagettivel kombinálni, remekül illenek. Perceket töltök a tanulmányozásával, némán.*
- Ez istenien sikerült. Elismerésem,-*dicsérem meg, amikor már tudok másra is fókuszálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ezúttal nincs semmi bizonytalan vagy negatív a reakciójában - bár a gyér fényben nehezebb kivenni a finom rezdüléseket, amit látok, az nyílt kíváncsiság és tetszés, talán egy csipetnyi merengéssel. Megmoccan bennem a türelmetlenség, mert annyira máshogy néz még arcaimra, hogy úgy érzem, önmagammal kell versengenem. Ami sületlenség, emlékeztetem magam szemem lesütve, mert hiába diploma és mágia, még mindig emberből vagyok. Néha meg kell álljak, hogy kibogozzam magam az érzéskupacomból.
Ahogy jött, úgy múlik el érintésére az egész, hogy helyet adjon a jóleső bizsergésnek.*
- Szárnyakat nem tudok magamra bűvölni, de szívesen teljesítek kívánságokat,-*kacsintok most én őrá, mert lehet még ezt a labdát passzolgatni. Aztán ki tudja, jó magaviseletű törzsvendégekre lehet, nem is vonatkozik a bűvös hármas megszorítás... Vagy azok az aranyhalak? Elfelejtettem.
Na jó, ezt a vacak poént legalább csak magamban sütöttem el. Nem erőltetem a következő süteményt, helyette iszom én is egy kortyot, amint el tudom kérni az üveget. A pár pillanatnyi beálló csendben tekintetem és gondolataim elkószálnak.
Valóban nem mutatkozott nálam más téren féltékenység, de akárhonnan is nézem, sosem kellett igazán versengenem mások figyelméért. Ezen kívül is az a tapasztalatom, hogy a különféle kapcsolatok egymástól függetlenek - az, aki féltékeny a testvérére, nem feltétlen lesz az a partnerére is és vice versa. Alapvetően azt hiszem, bizonytalanság és bizalmatlanság szüli ezt az érzést, s az elsőből bőven akad még nálam. Ahogy Antonnak, magamnak is időt kell adnom.
Válasza apró, ám kellemes csalódás s arcom elfutja a mosoly, ahogy dúdolni kezd. Lehunyom a szemem, talán enyhén ringok is a ritmusra, bár egy hang nem sok, annyit sem ismerek a dallamból. Aztán egyszerre vége szakad a dalnak, de még mielőtt felocsúdhatnék, megérzem ajkait. Ösztönösen mozdulok, közelebb húzódva, még mielőtt keze tarkómra simulhatna, mert ezt a puhaságot, ezt az ízt már ismerem, ezt szomjaztam. Egy kézzel megtámaszkodom oldala mellett, úgy fordulva, hogy mellkasához simulhassak, míg szabad kezem arcára rebben, ahonnan ujjaim utat találnak hajába. Ha engedi, elmélyítem a csókot, elmerülve benne, amíg csak el nem fogy a levegőm; s akkor sem megyek messzire. Arcom nyakához fúrva pihegek, de melege és illata nem segít józanodni, dübörög bennem a mégmégmég. Mosollyal nézek fel, orrom hegyét az övéhez érintve.*
- Menjünk,-*suttogom rekedtesen, a hová-t és meddig-et rábízva; s pár perccel később már csak az ottfeledett mécses hunyorog mindenttudóan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az eredeti szóvicc a 'dishaster' volt, de jó látni, hogy a fordítóbűbájok megbirkóztak vele és érhető maradt. Megérték a beleölt pénzt, ha ennyire finoman képesek árnyalni a beszédemet. Bár a nemlétező nyelvérzékemmel semmit sem tud kezdeni.*
- Kkrepp. Najó, hagyjuk. Palacsintasütés, király. Mi az a nutella?-*valószínűleg valami édes, de rémlik, hogy hallottam már zöldséges meg húsos palacsintákról is, szóval nem merek találgatni. A név alapján esetleg valami mogyorós-diós lehet, de na. Láttam én már karón varjút.
Kapok pacsit és ezzel nagyjából el is dől a dolog, már csak a részleteket kell tisztázni, mielőtt országokon átívelő együttműködésbe fognánk. Mert ez most már ilyen komoly projekt, kérem. Az én időbeosztásom mellett mindenképp szervezésre szorul majd egy-egy út, hogy a lelkiismeretemet ne rágja rongyosra a bűntudat, amiért idegen tájakon dőzsölök és kritizálom más főztjét (aminek nyomába se érek kulináris képességeimmel).*
- Hál' az égnek. Majd cserélünk számot, aztán ha nagyon nem boldogulsz vele, mutathatok egy-két trükköt,-*megkönnyebbülten szusszanok, sőt, már azt tervezgetem csendben, hogy bevezetem a leányzót az instagram legmélyebb bugyraiba. Szeretek korgó gyomorral gyönyörű kajákról készült fotókat nézegetni, bár mazochizmusom ezen formájára még senki sem panaszkodott.
- Köszönöm, de bármily' finom is, borzasztóan jóllaktam,-*utasítom vissza őszinte mosollyal, elvégre én szendvicset is ettem előtte. Az egyik manó készségesen elviszi a tányérom, míg telefonomra pillantok és az idő láttán elszörnyedve gyorsan kávém végére járok.*
- Ne haragudj, nekem most mennem kell. Nézz majd be valamelyik nap hozzám a rendelőbe déltájt, megbeszéljük a többit. Addig is minden jót!-*összekapom magam, majd búcsút intek és elszaladok, mert vár a macska és a munka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Ma én vagyok ügyeletes a közös irodában - nyakamon a következő telihold és a hazaút, szóval igyekszem előre ledolgozni az ezek miatt kieső napokat. Szerencsére mostanában nincs nagy tolongás, messze még a vizsgaidőszak, bár már érezhető az előszele, főleg a végzősökön. Miután a napi bagolypostával már leszámoltam és Zója nekem hagyott jegyzetein is átrágtam magam, mai második bögre kávémmal a kezemben merengek egy nyitott dosszié felett. Mégsem az akta tartalmán töprengek, ám nincs, aki megfeddjen. A gondolataim messze kalandoznak, szórakozott mosollyal alsó ajkam harapdálom, s arra riadok fel, hogy egy gyanúsan sóhajszerű hangot hallok. Aminek forrása kizárásos alapon csak én lehetek. Good grief.
Le kell foglalnom magam valamivel. Ideje a rendrakásnak, határozom el, majd felpattanok és lerúgom a magassarkúmat. Egye fene, kapcsolok egy kis zenét, az mindig segít összpontosítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Remekül elszórakozom, mostanra kellően belefeledkezve a zenébe ahhoz, hogy duettet toljak az előadókkal, miközben random tánclépésekkel közlekedem az iroda különböző pontjai között. Most legalább nem fenyeget, hogy valaki a folyosón ácsorogva bámulja produkciómat, mint az egyetemi koleszon. Jólesik a mozgás, messze túl sokat ücsörgök, úgyhogy a szoknyám rugalmasságában bízva denszelem körbe a rendelőt. Közben rendszerezek és rendezgetek, összeszedegetve szépen a jelentéseket, teszteket, jogos tulajdonosuk mappájába terelgetve őket. Sőt, arra is marad időm, hogy két pördülés közt hörpintsek egyet a koffein-nedűből.
A kopogásra jóformán gondolkodás nélkül sasszézok a telefonomhoz, hogy karatecsapásnak beillő mozdulattal elvágjam a bulihangulatot.
- Tessék?-*ez eredetileg Tessék!, mint fáradj beljebb akart lenni, de míg felkapom a cipőmet, megbillenek és kicsit kérdőbbre sikerül a tervezettnél a hangsúlyom. Lesimítom a ruhámat és megigazítom a hajam, téve néhány lépést a az ajtó irányába, hogy ha kell, kinyithassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A válasz hiánya már-már megszokott - sokan nem jutnak tovább a kopogásnál és megjuhászodva a küszöbön ácsorognak, amíg valamelyikünk beljebb nem tessékeli őket, szóval most is odasétálok, hogy kimért mozdulattal kitárjam az ajtót. Meglepetésemre azonban a látogató nem diák, még csak nem is kolléga vagy szülő. Ismerős vonásai összezavarnak egy pillanatra, ám a hangja helyére kattintja elakadt fogaskerekeimet.
- Liam!-*Hatalmas mosollyal tárom ki karjaim, gyakorlatilag meg se várva az ölelésre az engedélyét, mert elragad a váratlan találkozás öröme. Megszorongatom egy kicsit, ránevetve, ahogy elengedem, bár egyik kezem karján felejtem. Kis fáziskéséssel tudatosítom, hogy mosolya mintha az arcára fagyott volna, s gyors fejszámolásra késztet. Oh. Oh well.*
- Egész jól fogadod,-*biggyesztem le szám széleit elismerően, megpaskolva a karját, mert még mindig nem fordult sarkon és rohant el.*- Váltsak vagy..?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Végre valahára elmosolyodik, én pedig lélekben fellélegzem -  óvatos optimizmussal kezelem az ilyen helyzeteket, mert elég kiszámíthatatlan, ki hogy reagál erre a furcsaságomra.
- Köszönöm,-*mosolygok vissza, mert jólesik és tudom, hogy hiába ügyvéd, nem szokása dobálózni a bókokkal. Főleg nem úgy, hogy az emlékeiben élő, majdnem két méteres alakommal próbálja összeegyeztetni a látottakat... Nekem bezzeg könnyű, mert bár szarkalábakat hagyott arcán ez a pár év, a haja és az öltözködése is sokat fejlődött. Őszintén? Magabiztosan halad cuki kiscserkésztől a dögös pasi felé. Megjelenésben mindenképp.
- Mi szél hozott?-*Kíváncsiskodom aztán, félreállva az ajtóból, hogy ne a váróban kelljen társalognunk. Amíg nincs itt senki, akivel foglalkoznom kellene, igazán belefér ennyi, de feltett szándékom munkaidő utáni közös kávét vagy sörözést is kihízelegni (vagy -zsarolni, ha máshogy nem megy) belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Látom rajta az erőlködést és kuncognom kell, szemtelen vigyorral felvonva egyik szemöldökömet. Körbefordulok a tengelyem körül, hogy kicsodálkozhassa magát, vállam fölött hátranézve azonban ugyanaz a zöld szempár nevet rá, amit évekkel ezelőtt megismert. Ha változom is, kevésbé furcsa sosem leszek már.*
- Helyes!-*szegem fel az állam, mintha kutya kötelessége lett volna meglátogatni, pedig nem várok el semmi ilyet. Ahogy bezárom az ajtót, aktiválódik a bűbáj, ami hangszigeteli a helyiséget, bár aligha van rá szükség. *
- Mesélj! Olyan rég láttalak, alig hallani felőled,-*kérlelem, s belekarolok, hogy az ülőhelyekhez vezethessem - ami nyilván felesleges, de jólesik és nagyon kényelmesek a bútoraink. Számára amúgy sem újdonság, hogy kedvelem a fizikai kontaktust és amikor csak lehetőségem nyílik érinteni, ki is használom.
- Kérsz valamit inni?-*kérdezem aztán, mielőtt még letelepednék, hogy édes kínvallatásnak vessem alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Jó érzés, hogy az évek és a távolság dacára sem tűnt el minden, ami összekötött valaha. Persze, húszévesen sokkal maflább voltam, csetlő-botló tudóspalántaként a felnőttek nagy homokozójában, szárnypróbálgatásaim közepette. Aa változások nagyrészt javamra váltak, de erről a játékosságról nem tudok és nem is akarok lemondani. Nem zavar, hogy amilyen könnyen nevet velem, olyan hirtelen megy el a hangja, amikor magáról kellene mesélnie - időt adok, téve egy kört, hogy az áhított vízzel térjek vissza. Én maradok a kávémnál, ami még épp ihatóan langyos. Oldalvást ülök a kanapéra, lerúgva cipőm és magam alá húzva lábaim, hogy egész testemmel Liam felé fordulhassak, miközben kényelmesen nekidőlök a támlának, ölemben nyugtatva  italomat.
- Kezdjük mondjuk ott, hogy kerültél ide. Az országba, mármint, de az iskola sem épp természetes közeged,-*gesztikulálok a kezemmel, mosolyogva. Elég régiek az utolsó információim - sajna, aki nem keresett, az könnyen lecsúszott a radaromról, a PhD és egyebek közepette. Akkor még Londonban praktizált, a barátjával közös irodában, ha emlékezetem nem csal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Figyelmesen hallgatom, s bár érdeklődésem távol áll a nálam szakmai ártalomtól, akaratlan is látom azokat az apró rezzenéseket, amik egy sokkal hosszabb történetre engednek következtetni. Mégsem kérdezek rá, tapintatból odázva a pillanatot, amikor majd kiszedem belőle, mi az, ami ennyire bántja. Csak a fejem ingatom, kortyolva kávémból. Értem, miről beszél, de elképzelésem sincs róla.*
- Nem igazán. Mármint, mikor gátolta meg anyáékat pár ezer mérföld és egy óceán bármiben?-*A hangom csupa derű, elvégre sosem volt  okom szakítani a családommal vagy az alapítvánnyal, sőt; ennyi év után sem igazán tudom elképzelni az életem nélkülük. Ha vesztettem is el embereket, aligha azért, mert szándékosan vágtam volna el a köteléket.
- Gratulálok!-*A terelés nem kerüli el a figyelmem, de őszintén örülök az örömének. A bizonytalansága viszont engem is bizonytalanságra késztet.*
- Várj, ugye nem csak szivatsz? Ember-gyerek vagy örökbefogadtál egy vombatot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Sosem érzem sértőnek, ha valaki nem akar valamit megosztani velem - viszont tagadhatatlan, hogy a túl hosszú vagy túl mély hallgatás aggaszt, akkor is, ha sokáig nem találkozom valakivel. Könnyen felveszem a fonalat, ha időközben nem változtak meg gyökeresen, talán mert inkább empátiámra, semmint hiányos ismereteimre támaszkodom. Tudom, hogy ez most nem alkalmas pillanat, de képtelen lennék szótlan elmenni gondterheltsége és bánata mellett.
- Még lakást is úgy kerestem, hogy legyen hova tenni őket, ha átjönnek,-*forgatom a szemem, nyilván túlozva, mert szülőktől függetlenül, nálam rendszeresen landolnak ilyen-olyan barátok, ismerősök, vérfarkasok és egyéb fura elemek. Nincs olyan, hogy nincs hely.
Mármint, akinek először lesz albérlete a baráti körében, az tutira ismeri a buli után hálózsákokkal heringszerűen tömött padló látványát.*
- Apropó, merre laksz?-*a faluban már összefutottunk volna, mert lassan az utolsó helyi gnómot is névről ismerem. A megjegyzésre bólogatok, azért kultúrsokk mai napig rámköszön még időnként. Nyelvtudatlanságtól függetlenül is.*
- Miatta jöttél be?-*rakom össze a kis puzzlet, egyaránt adva lehetőséget tovább mesélni vagy egy szimpla igennel elejét venni kíváncsisodásomnak. Igazából rengeteg kérdésem lenne, mert hatalmas ez a hír és szörnyen büszke vagyok rá, hogy ekkora felelősséget vállalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Mostanra már lecsengett az újdonság varázsa, de eleinte mindenki baromi kíváncsi volt. Eléggé derült égből költöztem, csak úgy adódott a lehetőség,-*magyarázom a bizonyítványom, mert nem vall rám túlzottan, hogy gondolok egyet és letelepszem a világ másik végén. Mégis itt vagyok és úgy tűnik, egyre inkább maradni is fogok. Mármint... szórakozottan bögrém oldalát piszkálgatom, egyik rakoncátlan tincsem a fülem mögé tűrve, míg egy fél pillanatra elkalandozom.*
- Ó, az itt van a szomszédban,-*derülök fel, mert jártam már ott egy vagy két ízben. De tényleg furcsa ezt hallani, nem csak Liam kiejtése miatt, hanem mert mindkettőnk otthonától ilyen távol találkozunk újra, mégis közel egymáshoz. Örülök, hogy eszébe jutottam, holott évek óta elkerültük egymást és könnyen megfeledkezhetett volna rólam.*
- Jó, hogy benéztél,-*szorítom meg egy pillanatra a kezét, kimondatlan is azt üzenve, bármikor kereshet. Tudom, hogy sokan még mindig túl fiatalnak tartanak munkámhoz és felelősségeimhez mérten, de egyre bátrabban mondom azt, hogy számíthat rám.*
- Nemcsak miatta? Valami gond van?-*bogozom aztán aggodalmasan összefutó szemöldökkel, rosszat sejtve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nagyjából. Tetszik a táj, a kastély és az itteniek közvetlensége. De ismersz...-*legyintek lemondóan, mert kellő baráti kör és szekálás híján elnyel a munka, a kutatás. Keveset láttam az országból, Európából még kevesebbet és hiába álmodozom utazásról, nehezen indulok neki. Mindig van valami, ami fontosabb, amit előbb még... Gondolataim azonban elkanyarodnak, ahogy Liam testbeszédét figyelem - már egészen máshol jár, egyszerre ugrásra kész és tanácstalan, szinte sarokba szorított. Szorongást ébreszt bennem, mert még a mosolya is olyan...elveszett? Hiába viccelődik, érezni, hogy nincs a szavai mögött valódi derű, így csak pillantásommal dorgálom szelíden a feltételezésért, enyhén összevont szemöldökkel. Ne csacsiskodj.
Végül elkezd mesélni, a hallottaktól pedig összeszorul a mellkasom - minél tovább hallgatom, annál inkább elkomorodom. Kimondhatatlanul dühít és elkeserít az ilyen, de felháborodásom helyett Liam fájdalma és félelme az, ami számít. Elengedem a kezét, hogy feltérdeljek és megölelhessem, szorosan köréfonva karjaim, arcom övéhez simítom.*
- Annyira sajnálom. Téged illetett volna, hogy elmondd neki,-*úgy érzem, szüksége van most arra, hogy ki is mondjam ezt, ne csak szótlan üzenjek. Szeretném, ha csak ideig-óráig is, de biztos pontra és vigaszra lelne, hogy enyhíthessem magányát. Mert hiába makacs, mint az öszvér, nem kell mindig mindent egyedül csinálnia végig.*
- Hogy reagált?-*csak remélem, hogy tudott beszélni vele és nem okozott törést az incidens, a kapcsolatukban vagy Thomas világában. Nem ismerem a körülményeket, azonban az örökbefogadott gyerekek gyakran nagyon sérülékenyek. Főleg, ha kis herceg-alkatúak és először találkoznak ennek a bolygónak a gonoszságával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A vizsgákból alig pár nap van hátra, ami furcsamód azzal jár, hogy már csak az örök halogatók egyike-másika téved be, ha épp nem a könyvei felett ül,
órák alatt próbálva behozni hetek, néha hónapok elmaradását. Utána megkezdődik a nyári szünet és furcsa belegondolni, hogy szeptemberig alig lesz mit csináljak.  Jó, ez nyilván nem igaz, de a túl sok szabadidő általában ahhoz vezet, hogy teljesen beleásom magam a kutatásba és önkéntességbe. Most mégis egészen máshol járnak a gondolataim, farkasok helyett inkább cápák körül körözve. Vicces lehet kívülről nézve, ahogy hol mosolygok magamnak a bajszom alatt, hol merengek,
hol komolyan ráncolom homlokom. Emilyvel írogatok az üresjáratban, kérdései perdítik érzéseim szélkakasát erre vagy arra. Aztán kopognak és felriadok, kapkodva elköszönök.*
- Máris!-*kiáltom, mielőtt odatrappolnék kinyitni, teljes 190 centis, bohém és szőrös szépségemben. Egy kócos, jelvénye alapján Navines prefektus néz vissza rám, de ez kevés számomra ahhoz, hogy felismerjem. A küszöbön álló, megszeppent srácra mosolygok, ellensúlyozandó a magasságom okozta nyaktekergetés kellemetlenségét.*
- Miben segíthetek? Ha tanácsadásra jöttél, kerülj bátran beljebb,-*ajánlom, kezemmel a fotelok felé intve. Ültömben negyedennyire se vagyok ijesztő.