És a tűzcsapos is nagyon szép pirosak  

Daliah

Amikor Daliah sikít, akkor Luca is sikít, csak azért, mert a kislány is azt tette s beiszkol a pad mögé, onnan kukucskál ki a földön heverő rajzlapot vizslatva.
- Jaj ne, ugye nem ment tönkre? - sopánkodik, félúton elfelejtve, hogy amúgy ő kicsit meg van ijedve, csak mert a lány is meg van ijedve.
- A kutya a rajzodról, Cleo a neve -  világosítja fel vigyorogva a kis boszorkát.
- Nem látsz színeket? Mondjuk én se mindig, a kutyák nagyon szürkén látják a világot, a színek fakóbbak meg minden ilyesmi - amint a kislány visszaül a padra Luca is mellé ül, nem törődve a személyes térrel vagy aurával, olyan közel hajol, hogy lássa a kicsit elmaszatolódott rajzot.
- Amúgy elég mókás úgy is, mert aztán tök nagy meglepetés lesz emberként, hogy milyen színű foltokba tapicskoltam bele. Egyszer mondjuk beleittam egy kislány gyümölcslevébe amiről kiderült, hogy amúgy kávé volt és a lány nem is volt kicsi, hanem egy idős néni, akinek végigköptem a szoknyáját kávéval. Lehet mondjuk ehhez nem csak a színvakságnak volt köze? - csak fecseg és fecseg, mondja a magáét, majd hirtelen nagyot nyekken és elnémul.
- Üssenek meg a medvebocsok, de buta vagyok, hát be sem mutatkoztam, lehet nem is szabad idegenekkel szóba állnod. Luca vagyok - előbb megtörli a kezét, amolyan reflexszerűen mert 80% az esélye, hogy Luca keze állandóan piszkos majd a kislány felé nyújtja.

A tanács, ami a lány szájából elhangzik felbuzdítja Lucát aki ezután még nagyobb lendulettel próbálja a lányhoz valahogy eljuttatni a csipogó játékot. Volt már lábszárról lepattant, meg térdről is, de feljebb valahogy soha nem akaródzott menni, pedig Luca nagyon próbálta. Annyira akarta, hogy a hátsó lábaival már toporzékolt, mint valami felhúzott rugó, de így sem ment, a kutyatenger mindig elnyelte végül a játékot.
Aztán eljött az a végzetes pillanat. Már csak egy csipogó játék maradt az asztalon. Egy utolsó esély amit semmiképpen sem akar elrontani. Így új tervet kezdett szőni az okos corgibuksi. Megfogta hát a csipogót a szájába, kiment a szélére és onnan elkezdtett rohanni a másik széle felé és Révay felé, majd elrugaszkodott és ugrott.
Most repülő corgi lett, a szél lobogtatta füleit, fogai között nyelve is kikandikált, ami szintén redőződni kezdett a nagy ellenszélben. Mintha az idő is belassult volna, akár percekig is a magasban érezte magát, mielőtt megérkezett volna úticéljához. A lányig sikerült eljutnia, de innen már Lilin volt a világ sorsa, hogy sikeresen elkapta-e a kutyát a csipogóval, vagy Luca nekiütközött a testnek, aztán pedig bukfenceket hányva lepuffant a sok kiskutyára akik éppen alatta rágcsálták a csipogóikat, ezzel egy olyan kórust szabadítva a világra, amiben volt kutyanyüszítés, prüszkölés, vijjogás, vonyítás, csaholás és természetesen sok sok játékcsipogás.

Lovacskázzunk kutya módra!

- Ohh vagy úgy - bólogat, elkerekedett szemekkel. Még mindig nem igazán érti ezt a dolgot, de izgalmasan hangzik, mert új dolog, azok meg mindig kivétel nélkül izgik és csábítóak.
- Hát persze, hogy vigyázok rájuk. Nagyon fontosak ám! Elvégre ők a mézek természetes ellenségeik és ha most meghal egy maci akkor lehet ő volt az utolsó és ha a méznek nincs természetes ellensége elszaporodik és ha elszaporodik akkor a végén egy méz uralta világban fogunk rabszolgaként élni. Ezt senki sem akarhatja. Meg kell mentenem a világot. - tekintete elsötétül, ahogy realizálja mennyire is komoly a helyzet, s a fogadalmát már az ég felé kiáltja, hogy hallja meg élő és halott, hogy Bornemissza Luca mostantól nem csak egy corgi, de világvégét eltörlő corgi is.
Persze ez a komolyság csak addig tartott, amíg Bonnie nem lett kutyus, mert onnantól ezt a komolyságot Luca teljesen elfelejtette, s helyette elégedetten jelentette ki először méretbeli fölényességeit, majd miután megnyalogatta őt a kutya lehajolt hozzá, nagyon közel és jól megnyenyergette a kis pofiját ujjaival.
- Olyan, de olyan, de olyan, de olyan puhika a szőröd - gügyögte, mielőtt útjára engedte volna és átbucskázva ő is kutyává lett. Vakkantott néhányat, oda a fölény, most megint alulról szemlélte Bonniet, de nem bánta, szerette az alakját és különösképp a kurta lábacskáit, mert mindig azok miatt lesznek mókás szituációk.
Végre elindult a babakocsi, odafennről gyermeknevetés csendült fel, Luca szerencséjére Bence ebben az anyjára ütött és nagyon elvarázsolt lett, így nem kellett attól félni, hogy esetleg valami nem tetszett neki, minden jó volt, pláne, ha az anyja is benne volt.
Luca csaholva rohant a kocsi után, figyelve macira és nem macira, mert azért nem csak a macik voltak, bármi megtörténhetett.