Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lilla és a manó

- Hát akkor most - válaszolja Lillát máris a kép irányába terelgetve, hogy aztán a képkeretet nemes egyszerűséggel félrehajtva együtt tűnjenek el a titkos folyosón. Ha nem egy sötét, mindössze egyetlen pislákoló fényű fáklyával megvilágított, pókhálós titkos rövidítésről lenne szó, még előre is engedné lovagiasan a lányt, de jelen esetben az idegenvezető szerepét is be kell töltenie, nem csak a szíve hölgyét piedesztálra emelő fényes páncélú szőke hercegét. A derekát sem engedi el, úgy teszi meg az első pár lépést teljes mértékben gyanútlanul, majd hirtelen dermed le, amint felhangzik az éktelen rikácsolás. Egyetlen hatalmas ráncba gyűrődik homloka, ahogy két szemöldöke összeér és kénytelen-kelletlen elengedi Lillát. Tesz két igazán hosszú lépést, hogy mielőbb elérje a manót, aztán pedig fülön csípve veszi rá, hogy ne fordítson nekik hátat, legalábbis a lánynak semmiképpen sem.
- Tisztázzunk valamit. A barátnőm nem csúnya, szóval kérj bocsánatot - közli vele ellentmondást nem tűrő hangon, mutató- és hüvelykujja között tartva a manó hatalmas fülét, bár arra figyel, hogy ne nyúzza, bármennyire is idegesnek tűnik éppen jelen helyzetben. Még ha ölelgetni nem is fogja, vagy éppen a buksiját simogatni, hogy megnyugodjon, azért annak tudatában van, hogy a manó is érez és nem akar fájdalmat okozni neki.
- Különben is mi ez a hisztéria? Kapsz egy fél zoknit, ha nem mondod el, mitől visítasz ennyire - fenyegeti meg a legkomolyabb dologgal, ami hirtelen csak eszébe jut. Nem mintha adna ruhát egy iskolai manónak, hiszen esze ágában sincs utcára juttatni egyet sem, ezt azonban a manónak nem kell tudnia. - Szóval... akarod a zoknit, vagy ügyes, okos és őszinte manó leszel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Jóságos atyaúristen. Egyetlen hétre ment szabadságra, remélve, hogy addig nem omlik össze a kastély. Még emlékszik is rá, hogy pontosan ezzel a gondolattal forgatta meg kétszer is a kulcsot a gondnoki lakrész ajtajának zárjában, miután vállára vetette a kopottnak tűnő, de még mindig jól szolgáló, tértágított hátizsákját, erre mire jön vissza? Megpróbálta tegnap elhessegetni az utána küldött baglyot a levéllel, hogy vissza kellene jönnie, de nem sikerült, úgyhogy összepakolt és tessék, ez fogadja. Pedig neki aztán szokása rendszeresen ellenőrizni mindent ebben az átkozott iskolában, mielőtt még az intézmény nyakába zúdítana valamelyik aggódó szülő egy szép kis pert, mert esetleg a csemetéje fejére omlott a mennyezet, és avégén őt vennék elő, hogy nem tesz eleget a szerződésében foglaltaknak és nem végzi rendesen a karbantartást. Ez ráadásul még mindig lényegesen kevesebbe kerül, mint az ilyen végzetesen elromlott dolgokat helyrehozni, mint ez a megroggyant torony. Határozottan gyűlöli a levitásokat éppen, pedig eddig az ellenszenvét sikerült mindössze kivívnia a navinéseknek is a cukiságáradattal, de még az eridonosoknak is a csínyeikkel. A kékekkel soha nem volt problémája, remekül megvoltak egymás mellett addig a pillanatig, amíg meg nem látta, mit műveltek az iskola ezen részében és mekkora kárt okozott feltehetőleg valami okos, aki úgy gondolhatta, hogy a klubjelyiségben a legcélszerűbb robbanásveszélyes bájitalösszetevők reakcióit megvizsgálni, ha összetölti az ember őket vagy valami új bűbájjal kísérletezni. Hogy a torony szerkezete gyengült volna meg, vagy hasonló baleset eredménye lenne ez az egész katasztrófa, azt teljességgel kizárt szerinte, és már csak ezért is kezd újabb kör káromkodásba, ujjait már-már kétségbeesetten fúrva rövid tincsei közé, toporzékolva a folyosó kellős közepén. Olyan kellemes lesz megvitatni a gazdasági igazgatóval meg az egész vezetőséggel, hogyan is lesz ez megjavítva és mindenekelőtt kifizetve, na és mi lesz az éjszakára a gyengélkedőre bezsúfolt levitásokkal. Nem mintha az utóbbi az ő gondja lenne szervezésileg, de kezdi félteni a kastélyt egy újabb robbanástól. Ha bármi történik, komolyan felmond még az év vége előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Alina

Alig egy hete történt, hogy nyitva találta az egyik szertár ajtaját, pedig biztosan emlékezett rá, hogy ő bezárta. Sőt arra is emlékezett, hogy ő mindent a helyén hagyott, márpedig amikor csak úgy ellenőrzés gyanánt lenyomta az összes kilincset a folyosón - mint minden este szokta egyébként -, akkor a meglepetésére kitáruló ajtó mögött kisebb káosz fogadta. Valaki nem csak besettenkedett a szertárba, de le is vert egy dobozt, szanaszét hagyva a földön az átváltoztatástanhoz használt tárgyak egy részét. Miután mindent visszapakolt a helyére, úgy döntött, hogy mielőtt még Kedves vagy Felagund a fejét követelné, mert nem végzi rendesen a munkáját és a diákok képesek kinyitni a szertárak zárait, hogy aztán kedvükre ki-be járkáljanak mindenfélét zsebre vágva, szór némi bűbájt az ajtókra. Eleve kulccsal kellene nyitni őket, amely a tanárok birtokában van, illetve az ő zsebében zörög másolat és valahol a tanulmányi osztályon tárolnak még egyet-egyet arra az esetre, ha valamelyik tanár elhagyná a sajátját, de hát a varázslatok világában élünk. Ráadásul még némelyik diák elég leleményes is ahhoz, hogy ha nem nyílik a zár egy egyszerű alohomorával, tovább próbálkozzon és megtalálja a megoldást, hogyan törje fel sikeresen azt. Ez az iskola mégiscsak olyan, mint egy javítóintézet, és ehhez elég csak önmagából kiindulnia, végtére is tudja, hogyan vették fel ide és milyen feltételekkel. Mindenesetre a bűbájnak köszönhetően előbb bezárul az ajtó a betolakodó mögött, ezzel egy időben pedig a gondnoki lakrész előterében megtalálható alaprajzon pirosra vált a "Bájitaltan szertár" felirat.
- Illetéktelen behatoló. Ajaj, kapás van - dünnyögi egész lelkesen, még tenyereit is összedörzsöli hirtelen, mielőtt a pálcáját felkapva kilépne az ajtón, mert valljuk be, amióta félig leomlott az a nyomorult torony, abban reménykedik, hogy fülön csíp legalább egy levitást, amint bájitalhoz lopkod összevalókat, aztán becibálhatja az igazgatóhoz, hogy árulja csak el, ki okozta a robbanást. Szeretné fülön csípni a felelősöket, mert ez nem ám egy egyszerű csíny, hanem komoly gondot sikerült okozni vele. A szertárhoz érve aztán a megfelelő kulccsal kinyitja az ajtót és az ajtófélfának támaszkodva karjait összefonva veszi szemügyre, kihez is van szerencséje.
- Nahát, nahát... pedig már abban reménykedtem, hogy egy levitáshoz van szerencsém. Mi járatban, ha szabad megkérdeznem? - szólal meg szemöldökét kérdőn felemelve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lilla és Liffi

- Na ide figyelj, te kis szemtelen... azonnal kérj bocsánatot, vagy Merlin áporodott szakállára esküszöm, hogy megemlegeted - dühöng egy sort, és csak az tartja vissza attól, hogy valami hihetetlenül csúnyán és nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva mondja mindezt, hogy Lilla is ott áll mellette. Igaz, hogy nagyon sokáig a legkevésbé sem zavartatta magát e téren, de most mégis valahogy benne van, hogy legalább ő miatta kicsit lehet jól neveltebb is, az eddig megalapozott reputációjában az különben sem tud már semmiféle kárt tenni. Végül azért holmi kis dicséretfélével ér célt, Liffinél úgy látszik, ez válik be, hiszen a mantra hatására, miszerint ügyes manó, okos manó, mi több, őszinte manó, kinyögi, hogy mit látott. Egy egészen kurta pillanatig páni hangulat lesz úrrá rajta, leheletnyit sápadtabb is lesz, mint szokott, aztán nagyot szusszanva rázza meg a fejét, amikor a manó nyomtalanul eltűnik, hiába igyekszik tovább szorongatni szerencsétlen fülét. Vesz egy nagy levegőt, majd belefúrja ujjait a hajába végigtúrva tincsein, és ajkait lebiggyesztve megvonja a vállát.
- Nem vagyok biztos benne, hogy bárki is elhinné neki, amit mond. Meg aztán... a portrékat is megzsaroltam kicsit, tudják, hogy ha eljár a szájuk, akkor lőttek a karbantartásuknak, bármi bajuk történik, márpedig itt a diákok nem szokták kímélni őket. Talán Liffit is megkereshetném és csak van gyenge pontja - válaszolja elgondolkodva, igyekezve teljes mértékben higgadtnak maradni. Bár ami azt illeti, abban sem lát óriási tragédiát, ha netán a manó beköpi és neki hisznek, viszont valami oknál fogva még mindig úgy áll hozzá, hogy ezek a kis lények könnyen manipulálhatóak, legfeljebb kimagyarázza, hogy holmi összeesküvés áldozata.
- Kár, hogy mindenhová bejárhatnak. Tulajdonképpen ez az ő hibája, mert az ajtót zárni szoktam. Még az hiányzik, hogy egyszer egy diák nyisson be valahová, aztán szülők akarják a fejemet érte karón látni - jelenti ki a fejét csóválva a gondolattól is. Igaz, kifejezetten óvatosnak sosem volt nevezhető, de mégiscsak ügyel a részletekre, felesleges balhéra egyiküknek sincs szüksége. Azon az időszakon túl van már javarészt, amikor mindenre és mindenkire dühös volt, ezért bárhol és bármikor hajlandó volt egy jó kis balhét csapni vagy ökölharcot provokálva vagy párbajt, de most már eddig sem megy el, nemhogy Lillát belerángassa még ráadásnak valamibe.
- Szóval... maradjunk abban, hogy előkerítem Liffit és elbeszélgetek vele. Biztos van az az édességmennyiség vagy az a színű zokni, ami meggyőzi arról, hogy ne meséljen senkinek. Ha mégsem, akkor majd kitaláljuk, mi legyen a B terv, jó? - kérdezi közelebb lépve a lányhoz, és átkarolva a derekát közelebb húzza magához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kriszpin és Berci

Megfordult már a fejében, hogy talán egy sör mellett valamivel kellemesebbnek tűnnének a témák, amikről a gazdasági igazgatóval kénytelen időnként eszmecseréket folytatni, ezen a mostanin viszont a világ összes söre sem segítene. Amikor megérkezett a bagoly a szabadsága kellős közepén, hogy vissza kellene jönnie, valami csupán régről ismert gyermeki naivitás ütötte fel nála a fejét, hogy azt remélte, bizonyára a navinések szórták tele csillámmal a folyosót eternifixet használva ragasztóként, aztán ez a nagy probléma, amíg minden elképzelését felül nem múlta mindaz, amit visszatérve látott. A Levitának egy egész tornyot sikerült tönkretenni, ezzel beírva magát a kis feketelistájára, lekörözve mind a Navinét, mind az Eridont, pedig ez nem ám egyszerű kihívás volt. Az volt az a pont is, amikor eldöntötte, hogy bár meglepő módon szereti a munkáját, ha itt még valamit tönkretesznek azok a kis mindentudók, pedig még ott a tojáshéj a hátsó felükön, akkor ő azonnali hatállyal mond fel. Ezt már Bercinek is ecsetelte egyébként, miután a károkat felmérve egy egész listával állított be, hogy mire lesz szükség. Ugyan azzal nincs gondja, hogy előadja, mit szeretne, és általában még elég meggyőző is tud lenni hozzá, mint például amikor előállt azzal, hogy ideje lecserélni a megviselt fáklyákat, mert még mindig olcsóbb mulatság, mint a felfüstölődött falak újrafestése, a porték esetleges renoválásáról nem is beszélve, ezúttal viszont némi elméleti síkon folytatott szkander - miből lehet és hogyan lefaragni -, hosszas latolgatás és még hosszabb számolgatások után arra jutottak, hogy ehhez bizony már Kriszpint sem ártana bevonni, olyan csillagászati összegről van szó még akkor is, ha a legolcsóbb minőségi alapanyagokat szerzik be és nem szórják csuklóból a pénzt hírneves márkákra, csak mert a név is fontos. Most nem zsebre dugott kézzel sétál, hanem az ujjperceit ropogtatva hajlítja be az ujjait, majd tárja szét őket újra és újra az oldala mellett, aztán pedig beérve mellkasa előtt fonja össze a karjait. Köszönésként biccent, nehezen érthető hellót mormolva.
- Mhm - dünnyögi amolyan megerősítésként mindarra reagálva, amit éppen a kérdésben Berci megfogalmazott. - És ehhez talán nem ártana, ha leülne - állapítja meg azért végül, gondolván, hogy mégiscsak egyszerűbb, mert ki tudja, hogyan reagál Kriszpin, ha meghallja, hány nulláról is van szó pontosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kriszpin, Berci és Tatiana

Helyet foglal ő is, ha már lehetséges, habár ő már nem óhajt a számoktól menten gutaütést kapni. Különben sem neki kell előteremteni, ráadásul Bercivel tényleg megpróbálták a lehető legolcsóbb keretet számolni ki, természetesen még ésszerűen, hogy ne az legyen belőle, hogy félév után magától is megomlik a torony, olyan munka kerül bele. Attól viszont egészen kicsit tart, hogy vajon Kriszpin hogyan fog reagálni, hiszen még ahhoz sem kell elefántnyi empátia, hogy tudja, már Berci sem éppen szobra a megtestesült nyugalomnak minden részlet tudatában. Kelletlenül bólogat azért, amikor elhangzanak azok a hatalmas számok.
- Meg van pár nagylelkű szülő is, aki adományoz időnként - teszi hozzá a listához kiegészítve mindazt, amit a gazdasági igazgató mond, habár fogalma sincs, hogy ebből például mekkora összegek folynak be. Azt tudja csak, hogy a nővére például a könyvtárnak adományozott nemrégiben közel háromszáz galleont, hogy új tankönyveket vegyenek. Kicsit össze is kaptak rajta, hogy ez még az anyja után maradt örökség és ölje inkább kutatásokba, mint fölösleges intézményes oktatásba, amiben Álmosnak nem igazán szokása hinni, hiszen mit nevel ki? Na vajon mit? Tornyot robbantó okostojásokat például. Pontosan ez hiányzik a társadalomnak. Tanonckodnának inkább az ilyenek valaki mellett valahol egy műhelyben, ahol leken a mester gond nélkül két nyaklevest is, nem csak egyet, ha nagyon szökdösik az ember. Ő is kapott a nagyapjától párat, amikor még élt az öreg, és nem szakadt bele, aztán a mostani diákokat meg a széltől is óvni kell, és tessék, ez az eredménye, hogy még csak rájuk sem szól senki, hiába van a szabályzat meg minden. Fel is húzza magát kicsit ezen a gondolatmeneten, hogy idegesen kezdi ültében fel-le mozgatni a jobb lábát, és csak akkor hagyja abba, amikor kinyílik az ajtó, és úgy robban be a titkárnő, hogy se lát-se hall. Mint valami ciklon. Végigsöpör a szobán, jó, hogy nem visz magával semmit közben, aztán már valami esküvőről beszél, meg seprűkről, miközben ők éppen azt tárgyalják, hogy a költségvetést kicsit újra kell számolni és megszorításokat kell eszközölni.
- Na, persze... még azt is - szólal meg a seprűket illetően, ha már szóba kerültek. - Akkor már a páncélok fényesítését is nem akarjuk erre az évre időzíteni? Igaz, hogy harminc galleonba simán belekerül egy, de belőlük legalább csak tizenkettő van. A fejetlenség folyosójának bűbájairól nem is beszélve, azt is évek óta csak tervezi mindenki, pedig egyszer kell rá embert fogadni - morogja cseppet sem kedvesen, merthogy ebből most azért a maga részéről nem hajlandó engedni, elvégre az ő fejét fogják megenni már akkor is, ha repedés keletkezik a falon, mert ő a gondnok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Alina

Némileg csalódottan veszi tudomásul, hogy nem valami nagyokos levitást sikerült rajtakapnia, amint Felagund készleteit dézsmálja, de azért ez sem rossz fogás, tekintve, hogy biztos benne, a kisasszony sem kapott atyai rábólogatást a professzor részéről, hogy bármikor betérjen ide, amikor csak kedve tartja és elvigyen, amit szeretne. Ide jószerével csak magának Felagundnak van bejárása, meg a tanársegédjének, és neki is csak azért, mert ha bármilyen utánpótlás érkezik valami nagyobb iskolai megrendeléssel, akkor neki kell mindent elraknia az egyes szertárakba. Karjait mellkasa előtt összefonva támasztja továbbra is az ajtófélfát, kételkedve vonva fel a szemöldökét, ahogyan a lányt vizslatja.
- Hát a kék ruha sajna most valóban csalóka, de ettől még nem hiszem, hogy Felagund repesne az örömtől, ha értesíteném róla, hogy éppen a készleteit dézsmálod - közli megvonva a vállát, és ellökve magát az ajtófélfától tesz néhány lépést a lány felé. Szeretné, ha az a gyökér visszakerülne a helyére és nem neki kellene odatennie, mert abban sem lesz sok köszönet. Inti is a fejével, hogy tessék csak szépen visszatenni a polcra, és amikor a lány megpróbálja az orra alá tartani, tesz egy lépést hátra akaratlanul is, megrázva a fejét.
- Nem vagyok a bájitalok rajongója, köszönöm. Jobban szeretem a bűbájokat, azt meg annál is inkább, ha egy diák sem üti olyasmibe a dolgát, amit nem kellene. A levitásoknak most sikerült egy tornyot félig a levegőbe repíteni, és nem vagyok túl jó kedvemben nekik köszönhetően, szóval inkább ne feszegesd a húrokat - szusszan egy nagyot. A szempilla-rebesgetés egyébként kicsit sem hatja meg, ha így lenne, nem telt volna egy hétbe se telt volna, hogy bármit is akarjon Lillától, nemhogy egy évbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tatiana, Berci és Kriszpin

Azon már inkább nem is dohog, hogy ezt az ablakot is az ő dolga lesz rendbe hozni. Mondjuk úgy, hogy mindez teljes mértékben eltörpül a katasztrófa mellett, amit a Levita tornya nemrégiben elszenvedett, nem csak a kár mértékét, de munkába befektetett energiát és az árat tekintve is. Szinte már felejtős, annyira kevés. Hiszen a másik csillagászati összegre rúg és hetek munkája lesz, csak azért, mert valami átkozott tizenéves kis görcs - habár semmit nem tudni még erről, ő máris le merné fogadni - úgy gondolta, okosabb, mint valójában. Most repessen az örömtől, hogy az illető rájött, hogy nem így van? Összefonja inkább a karjait a mellkasa előtt, és Berci kérésére csak a szemöldöke emelkedik meg. Ennél többet mondani sem hajlandó. A reptan tanár elmehet melegebb éghajlatra, úgyis szinte minden diáknak van már saját seprűje ebben a nyamvadt iskolában, nem is érti, minek ide akkor még iskolai is. Hozzávetőlegesen van vagy öt szerencsétlen, aki nem engedheti meg magának, hogy megvegye a maga Tűzvillámát vagy Meteorját - pontosabban ahol a szülők ezt nem engedhetik meg -, na jó, ha nagylelkű, akkor van az hat is. Valamikor ez még amolyan követelmény is volt, legalábbis kviddicsjátékosoknál például határozottan tudja régebbi játékosoktól, hogy nem mindig volt ám egyenseprű. Persze, ez fair, de akkor is. Most egy kicsit ráér az, amikor éppen sátorban lakik egy háznyi diák a birtokon és ő határozottan félti a birtokot. Mondani viszont nem sok kedve van bármit is mondani, inkább bevágja a durcát amolyan felnőttesen, és hagyja, hadd égessék magukat azzal a többiek, hogy megtárgyalják, kinek is az esküvőjéről van szó. Őt aztán a legkevésbé sem érinti amúgy sem, és még annál kevésbé is érdekli ebben a pillanatban, a lelki szemei előtt ugyanis azon töpreng, hogyan lesz meg egyáltalán az az összeg, amire ehhez szükség van és esetleg le lehetne-e faragni még belőle valahol azon felül, amit már eddig is lefaragtak Bercivel.
- Talán a többi tornyot sem ártana alaposan ellenőrizni, nehogy hasonlóan kellemes meglepetések érjenek még a tanév vége előtt - közli végül még mindig morcosan, de azért bólogat is párat a kérés hallatán. - Jó, írhatunk egy listát, aztán meglátjuk, mire futja és mi az, ami amúgy is mellőzhető még egy ideig. A páncélokra például kidolgozhatok valami spéci tisztítóbűbájt, a seprűket pedig megnézhetné Vikohino is kezdetnek. Biztos karban tudja tartani, ami menthető, ami meg nem... hát csak ki tudunk eszközölni nála valami árengedményt a Hullócsillagban, úgyis minőségi seprűket készít - dünnyögi végül megadóan, mintegy békejobbként a nőnek, mert azért nincs baja vele, csak élből felcsattant arra, hogy ez aztán a prioritás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tatiana, Bárcián és Kriszpin

Egész felnőttesen morcul, ami azt illeti, legalábbis úgy érzi magáról, hiszen nem csapkodja itt az asztalt, hogy de hagyják már a seprűket a fenébe, arról nem is beszélve, hogy nem ráz senkit a gallérjánál fogva ugyanezzel az indokkal, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak magában morog, csenddel büntetve a többieket - nem mintha figyelnének, hiszen leköti őket a saját kis drámájuk a nagy drámában -, ám ezt szerencsére nem bírja sokáig, inkább megpróbál előállni valami konstruktív megoldással, amint lefutott az a pillanatnyi, avagy inkább ötperces pulykaméreg, ami az előbb teljes hirtelenséggel elöntötte. Azért még egy pillanatra megfordul a fejében, hogy némileg epésen közölje, hogy gratulál, de még mindig a toronyról van szó, hahó, amikor Kriszpin láthatóan fel sem fogja igazán, miről is beszél pontosan, csak bólogat, de inkább lenyeli az egészet egy kelletlen sóhaj kíséretében.
- Jól van, majd benyújtom írásban is a listát, amint kész van, aztán tárgyalhatunk róla, mit hol merre - dünnyögi, közben még mindig azért enyhén dacosan fonva össze a karjait a mellkasa előtt, ezzel igyekezve jelezni a maga részéről, hogy őneki ebbe nincs kedve belefolyni semmilyen szinten sem. Ő csakis a munka miatt van itt, az már nem dolga, hogy Kriszpint mekkora sokk érte, kell-e pszichológusi kezelés ehhez éveken keresztül aztán, mire kiheveri, vagy Berci nyugimágus létére mindjárt fel fog-e robbanni, esetleg Tatiana eldönti-e végre, mit is szeretne, menni, maradni, a kutyát babusgatni, mert az mennyivel egyszerűbb, satöbbi. Mindez... hát pattogatott kukoricát hozhatott volna, ha előre tudja. Kár, hogy a jóstehetség sosem volt az erőssége. Nem is tudja eldönteni, meglepő-e, hogy Tatiana hirtelen ötlettel áll elő a levitásokat illetően, ahelyett, hogy a helyzetet igyekezne tisztázni, de mindezt kicsit se bánja, tulajdonképpen még fel is szusszan tőle, hiszen visszatértek a lényegre.
- Nekem mindegy, de a bűbájokat ott is ellenőrizzük le, mert ha még valamit felrobbantanak azok a kis szörnyek, esküszöm, hogy azonnali hatállyal mondok fel. Egyébként a szertárokon azóta már van bűbáj, ami érzékeli, ha illetéktelen behatoló merészkedik be, mert nem tudom már, mire képesek - szólal meg hirtelen Tatiana felé pillantva egy vállvonást követően. A lakhatás megoldása már nem tartozik a munkakörébe, csak ha problémát okoznak vele, csakhogy pont ettől tart, hogy fognak, hiszen itt van rá a precedens. Vagyis volt, merthogy összedőlt, éppen az a baj. A gondolattól is idegesen fonja össze ujjait a tarkóján, miután tenyerével végigsimít rövid, drótszerű sörényén. - Pff, már nem bízom a levitásokban. Pedig azt hittem, nekik van eszük. Ilyet egy eridonostól vártam volna legfeljebb, mert azok már akkor elfelejtik, mit akartak, amikor még a gondolat végére se értek... de... chh, mindegy. Most már tudjuk, hogy egyik tizenkilenc, a másik meg egy híján húsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Alina

- Sétálj ki a szertárból, most - közli ellentmondást nem tűrő hangon, a pálcáját a lányra szegezve. Ugyan vélahaj a magja - amiről minden pálcakészítő úgy vélekedik, hogy meglehetősen rakoncátlan mag tud lenni egy pálcának és okozhat kellemetlen meglepetéseket alkalom adtán -, ő nagyon is magabiztosan használja, sosem okozott még semmi gondot a pálca. Mutatóujja egyébként a pálcán nyugszik kiegyenesítve, és úgy mutatja is az utat, melyik irányba tegyen egy kisebb sétát a lány, hogy aztán mellette elhaladva a folyosóra jusson. Nincs kedve ezen hosszasan vitatkozni.
- Azt majd megírod te ügyesen azzal a szép kis kezeddel, engem pont nem érdekelne az sem, ha az igazgató lenne az apád - közli vállat vonva, és közben csak azért is még egyszer megismétli azt az iménti mozdulatot, pálcájával intve, hogy tessék szépen onnan kisétálni.
- Jaj, kiscsillag, azt hiszed, megijedek én a nevedtől? Hallottam már rólad amúgy is. Különben meg... Ohridszki-Füst Álmos, az iskola gondnoka, és ami a büntetést illeti, az elkövetkező héten segíthetsz a baglyokat etetni a toronyban napi kétszer, és nincs kifogás, pont lesz****m, hogy letörik-e közben a szépen manikűrözött körmöd vagy koszos lesz-e a cipőd orra, esetleg anyuci vagy apuci összevonja-e a szemöldökét. Azért van zárva a szertár ajtaja, mert semmi keresnivalója bent egy diáknak. Szóval reggel és este hétkor pontban jelentkezhetsz a toronyban és ha le kell mennem a Rellonba érted, azt esküszöm, hogy nem köszönöd meg, de ezt csak úgy mondom, hogy tiszta lapokkal játsszunk - magyarázza viszonylag egészen nyugodtan, szabad kezét zsebre téve, habár azért zavarja, hogy megpróbálják éppen hülyének nézni. Majd pont attól fog megijedni, hogy a lány keresztapja Fela. Az is pont annyira érdekli, hogy amúgy Krise és erről a névről legalább az iskola negyede zeng legendákat, a másik negyede meg a Flaviu név hallatán ájuldozik. Na és? Ő meg egy eredeti Ohridszki, kutyabőrös okiratot is fel tud mutatni róla, aztán meg hol számít? Egy névtől meg az ismerősöktől nem lett még senki se jobb ember, se rosszabb, se a képességei nem változtak varázsütésre. Ez csak valami elszúrt privilégium, aminek pont nem így kellene lennie, hát ő tesz is rá, magasról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Eliza

Amióta a Levita tornyával történt az a kisebb katasztrófa, eléggé háklis, már ami a szertárba belógó diákokat illeti például, mert mi lesz a következő mégis? Repül az Eridon tornya is, hogy aztán egy nagyobb bokrot növesszen a helyébe valami idióta hippi oktató, aki úgy gondolja, hogy kihasználj az adódó lehetőséget egykori, pszichedelikus ködben született, zseniálisnak vélt ötletei megvalósítására? Chhh. Abba biztosan nem gondolt bele az az okos, aki kitalálta ezt az egész fa marhaságot, hogy mi lesz például a gyökerekkel, amik tönkretehetik az épület épen maradt részeit szerkezetileg... de á, hagyjuk is az egészet, mert ennek a gondolatától is csak idegbajt kap. Lilla még sose látta amúgy sem ilyen idegesnek, mint azóta néhány alkalommal, amikor már azon a gondolaton kérődzik, hogy most azonnal mond fel, mert a fenébe is, ő nem fog felelősséget vállalni mások hülyeségeiért, csak mert egyébként a karbantartás az ő szerződésében van benne, még akkor is, ha valami másik idióta csinált mindent. Nyesegetni, satöbbi azt a fát biztos nem fogja, az már szent. Fizessen a Levita rá egy kertészt. Ebben a pillanatban azonban azon ketyeg, hogy már megint besétált valaki az egyik szertárba, mert a lakrészében a falra akasztott alaprajzon felvillant a piros pontocska, jelezve az illetéktelen behatolást. Már csak ez hiányzott. Ki a fene szoktatta rá mégis ezeket a kis okosokat itt, hogy csak úgy bemászkáljanak ilyen helyekre, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog a világon, aztán meg bájitalokat kavargassanak valami félreeső szobában, mert lássuk, felrobban-e. Még a végén valaki a Rellonban lesz ennyire ötletes, aztán megomlik az egész nyamvadt épület, nem csak egy torony. Miközben mindezt végiggondolja, csak még idegesebb lesz, ahogy bakancsát lendületesen csapva a kőpadlóhoz végigdübörög a folyosón. A megfelelő szertár ajtaját is szinte fel tépi, hogy aztán üvöltve tegyen még egy lépést a terem belseje felé, épp a küszöbön onnan állva meg.
- KIFELÉÉÉÉ... MOST... AZONNAL... A JÓ K... ANYJÁT NEKI... - ordít, tovább szőve aztán a káromkodásokat még úgy további öt percig, nem ismételve még csak egy szót sem közben, de erre ebben a pillanatban nehéz büszkének lennie, amennyire dühös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Léda

Ugyan így az ünnepek után még nem tért vissza minden diák, így a kastély is csendesebb valamivel a szokásosnál, még mindig ugyanolyan gyakorisággal tör elő belőle az elmúlt évek során remekül felépített és simára csiszolt antiszociális énje azért üvöltve, hogy húzzon már el a fenébe, valahová az erdő szélére, a világ végére, ahol kevesebb az egy négyzetméterre eső diákpopuláció és élvezze a szabadságot meg a friss levegőt. Hó ugyan nincsen, nem a Durmstrang ez vagy a Herzberg, ahol ilyenkor térdig érő hóban kellett utat törnie az embernek, ha a birtok valamely kevésbé frekventált pontjára szeretett volna eljutni, de még mindig jobb ez, mint bármi más, mert a kastélyban diákmentes övezetet azért jóval nehezebb találni. A földön fekszik éppen, ujjaival a kutya fogai között, merthogy amolyan régi játékuk, hogy elkapja Lucifer alsó állkapcsát, de még azelőtt engedné el, hogy az eb fogai összezáródnának akaratlanul is a húsába mélyedve. Még kicsi volt, amikor elkezdték ezt játszani, aztán azóta se nőtt ki belőle egyikük sem. Luciferen is látni, ahogy lógó nyelvvel, tátott szájjal, csillogó szemmel élvezi az egészet, ide-oda ugrál is még közben, farkát csóválva, merthogy végre az övé a gazdi minden figyelme. Épp elengedi Álmos a kutya állkapcsát, még szerencsére, amikor az hirtelen összecsukja a száját, mielőtt egyet vakkantana, aztán ugrik, rá arra a valakire, aki meg éppen az ő hátán landol. A kicsi a rakás nagyon vicces, ha néző az ember vagy nem az alja a rakásnak, Álmos viszont éppen kicsit sem élvezi, hogy rajta fekszik Léda, merthogy a hangjáról megismeri, aztán meg Lucifer is, aki karcsú alakja ellenére legalább negyven kiló maga is. Meg is próbál feltápászkodni, de csak addig jut, hogy alkarjára támaszkodva kicsit megemelkedjen. Még jó, hogy ettől az az áruló négylábú leugrik, hogy aztán arcon nyalja lelkesen, mintha azt mondaná, hogy jól van, gazdi, tudod, hogy szeretlek. Lédára meg persze, már nem ugat, mert pontosan tudja, hogy a lány is szereti az állatokat. Innen indult tulajdonképpen minden, hogy összefutott a kutyájával, onnan meg már nem volt visszaút, ami persze értékelendő, merthogy azért ő még mindig önmagát nem meghazudtolva maradt a bunkó modoránál. Végtére is, aki vele akar barátkozni, viselje már el, nem igaz? Aki meg nem bírja, úgyis lekopik előbb utóbb. Egyelőre Léda nem annak a fajtának tűnik.
- Na mi? Engem a földbe döngölni? - kérdez vissza, amint sikerül végre feltérdelnie, majd fel is kelnie egy fél pillanattal később a földről, szemét forgatva nézve a kutyára meg a lányra, akik máris remekül elvannak, miután olyan szépen belepasszírozták itt őt a földbe nem sokkal ezelőtt.
- Gondolkodásra is szoktad az agyadat használni, okoska? Az üvegházban egy egész ágyásnyi van - dünnyögi kezeit kabátja zsebébe dugva, amint letörölte az arcát, mert ő aztán most meg nem simogatja ezt az áruló dögöt, hiába ugrál itt, mintha minden rendben lenne.
- Jaj ne nézz így rám, mert mindjárt elsírom magam - közli megrázva a fejét, grimaszt vágva hozzá, de aztán megvonja a vállát az égre pillantva. - Jajistenem... Van egy kulcsom az üvegházhoz is, majd este beengedlek, de segítesz kitakarítani akkor már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Léda

- Jesszus, hangosabban nem tudsz visítani? Akkor legalább tutira megsüketülök és nem kell tovább hallgatnom - rázza meg a fejét a szemét forgatva, de azért a szája sarkában egy halvány mosoly bujkál, csak hát az ilyesmit csak módjával osztogatja amúgy is. Megrándítja inkább a vállát.
- Majd gratulálok, ha bejegyzett lettél - dünnyög és ujjait a hajába fúrja, amelyre lassan nagyon ráférne már egy találkozás egy ollóval, tekintve, hogy régen túlhaladta azt az állapotot, amikor elég csak port törölni. Igaz, Lilla nem panaszkodott rá, ami azért csak jelent valamit, őt azonban kicsit mégiscsak zavarja, hogy ez a göndörödő, selymes hajzuhatag nem illik az egyébként meglehetősen gondosan kiépített marcona, mogorva imázsába. Valahogy lágyít a vonásain, mindig ez jut eszébe róla, ha a tükörbe néz, és hallja is olyankor mindezt Zenkő hangján, valahol mögötte pedig mintha az anyja hangja is felcsendülne. Biztos Léda is csak ezért akadt rá, mert nincs már elég ijesztő feje, bármilyen késpengére emlékeztető mosolya is tud lenni, hogy az ember azt kívánja, hogy bár inkább ne mosolyogna, és bármilyen jeges tekintettel nézzen is, amelyhez megvannak azért a kellően világos kék íriszei is ráadásnak, hogy teljessé tegyék a hatást.
- Az biztos, belül meg sötét - állapítja meg a lány homlokát megkocogtatva. Olyan egyébként, mint valami otromba stílusú báty, de pont ez érdekli a legkevésbé. Sőt. Sosem... na jó, ez így nem igaz. Évek óta nem kenyere semmiféle közelibb kapcsolat senkivel, még ha Lilla nagyon dolgozik is rajta, hogy megszelídítse a démonait és elég jelentős sikereket ért el, mi tagadás. Már csak minden második nap küldi el a fenébe a nővérét is puszta szeretetből, szóval lehet ám örülni, javuló tendenciákat mutat. (Egyébként ha egy pszichológus egyszer alaposan ki tudná elemezni, gyorsan rájönne, hogy tulajdonképpen a felszín alatt nagyon mélyen csak valami irtózatos félelem munkál benne még mindig, hogy ha túl közel engedi az embereket, akkor azzal ismét kiteszi magát annak a veszélynek, hogy elveszíti őket és darabjaira esik szét, de ezt még magának sem hajlandó bevallani, mert hát micsoda gyengeség már érzésektől rettegni meg olyan dolgoktól, ami természetes?)
- Hagyj már békén... Merlin kénköves leheletére, te sose hallottál még személyes térről? - prüszköl csapkodva, amikor a lány a nyakába ugrik, amint felajánlja, hogy beengedi az üvegházba, ha ennyire kell az a mandragóra. Szusszan is egy nagyot, amikor végre szabadul (a nővérének se hagyja ölelgetni magát, pedig a lány kitartóan próbálkozik évek óta, szóval nem kell ezt senkinek sem magára venni), majd a kutyára pillantva megrázza a fejét.
- Ágak után szaladgál, abból van itt pár - jegyzi meg körbemutatva a réten, ahol tényleg akad néhány nagyobb letört, messzire dobálható ág, amelyet a borzoj visszahozhat, aztán vállat von. - Megvan, hétvégén voltam nála, valamikor meg majd megyek előadására büszkén kihúzni magam az első sorban, ennyi - dünnyögi válaszul rövidre zárva. - Te megtaláltad már a szőke herceget? Vagy hercegnőt, bocs, nem vagyok diszkriminatív - kérdez vissza, hátha akad valami áradozásra alkalmas téma a lánynak, mert hogy az nem az ő műfaja, az is százas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Felagund

Már csupán percek választják el attól, hogy befejezze a munkát mára és hazamenjen Nekeresdre. Egy utolsó fáklyát kell előtte csupán lecserélnie az alagsorban, mert jelezték, hogy már csak pislákol az egyik sarkon egy példány és jó lenne, ha rendesen világítana, mivel ide a napfény nem jut be ennek hiányát alkalomadtán pótolandó. Szerencsére rendelt nem is olyan régen, úgy három hónapja talán egy egész készletet, hogy ne egyenként kelljen beszerezni minden egyes alkalommal az utánpótlást. Szeret előre gondolkodni és ebben a gondnoki pozícióban nem is árt az ilyesmi, így most tettre készen sétál le az alagsorba lazán vállára vetve a cserefáklyát, amelyet majd mindjárt felszerel pislákoló elődje helyére, aztán pedig szépen hazamegy (vagyis át Lillához, de ez csupán részletkérdés, senkinek semmi köze hozzá amúgy sem, hogy a Csillagösvény helyett két utcával odébb fog tartózkodni éppen, ahhoz meg aztán főleg, hogy mindkét helyet az otthonának érzi már, sokkal inkább, mint az itteni lakrészét). A terv egész jónak tűnik, egész addig a pillanatig ráadásul még megvalósíthatónak is, amíg egy robbanás nem rázza meg a folyosót. Nem olyan vészes ugyan, hogy szerkezeti károkat okozhatna, ha nincs itt, nem is észlelné, de mivel éppen jókor van ehhez jó helyen, vagy éppen rosszkor a rosszon - nézőpont kérdése -, nyomban elönti az agyát a vörös köd, mert éppen ettől tartott amióta csak bekövetkezett a robbanás a levita tornyában. Itt ráadásul még veszélyesebb is az egész vállalkozás, hiszen ha a pince omlik, magával viheti a fél épületet ráadásnak, hogy aztán koplalhat mindenki tökfőzeléken és köménymaglevesen öt évig ünnepi menü címszó alatt is. Leengedi a kezét, most már úgy lóbálva a fáklyát, mintha bot lenne, sietős léptekkel közelíti meg a robbanás vélt helyét, hogy aztán Felagund professzor becses unokájába botoljon. Ezekből sincs elég, a Krise lány is azzal hencegett, hogy bezzeg a keresztapja, vagy mi a szösz, de kit érdekel az egész. Ékes káromkodások közepette szegezi a pálcáját a lányra.
- Kifelé - fogalmazza meg az egész áradat közepette, mit is akar pontosan, és elfeledkezve a pislákoló fáklyáról maga elé terelni igyekszik a lányt. - A tanáriba most azonnal - teszi még hozzá dühösen, az se érdekli ebben a pillanatban, ha fel kell vernie valamelyik tanárt vagy akár az igazgatót. Ezt nem fogja tétlenül szemlélni, főleg, hogy aztán persze az ő nyakába szakad a felelősség, ha valami történik, mert miért nem figyelt a megfelelő varázslatokra, miért nem ellenőrizte a tartószerkezetet, satöbbi. Na nem, ezt nem játssza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Léda

- Na hálás is a fülem a hiúságodért ebben a pillanatban - dünnyögi válaszul, fejét enyhén megrázva közben, szemöldökét kissé megemelve, ahogy a lányra pillant, végül pedig még a vállát is megvonja karjait kissé széttárva. Tessék, még a végén tényleg megköszöni itt, hogy nem visítottak a fülébe tovább és még nagyobb hangerővel, mert annak aztán tényleg nem örült volna. Egy süket gondnok meg aztán már az iskolának sem főnyeremény, de még a nagyothalló változat sem. Gorombaságából mindenesetre nem sikerül kizökkennie, merthogy valljuk be, olyan ez neki, mint másnak a hidegvér. Ha ez a helyén van, akkor minden rendben, aggódni akkor kell, ha valami ebben az egyébként konzisztens tényezőben változik, mert akkor minimum valami bűbáj vagy bájital hatása alatt van, ha nem is az ufók rabolták el és hagytak itt helyette valami rosszul kalibrált másolatot. Vállat von a lány reakciójára, majdhogynem nevetősen szusszanva - kár, hogy ezt nála szinte soha sem tudni, mert ahhoz nem tartanak ezek a kurta, már-már kuncogásnak is vélhető reakciók elég ideig, hogy az ember nagyobb bizonyossággal állapíthassa meg, éppen remekül szórakozik valamin -, aztán teljességgel lesokkolja a személyes tere ilyetén mérvű, előre nem jelzett elfoglalása. Prüszköl is egy sort, akár a lovak, elégedetlenségének hangot adva mindehhez, merthogy az ölelgetést még Zenkőtől is éppen csak elviseli.
- Mit vétettem? - kérdezi hitetlenkedve bámulva a lányra, majd úgy dönt, elengedi ezt az egészet, legyint inkább, hogy nem akarja tudni, és közli, hogy nincs itt külön játék a kutya részére, a bot éppen annyira megteszi, mint valami spéci, évek alatt fejlesztett, csipogó műcsont. Kezeit zsebre dugva nézi el, hogyan repül a bot, Lucifer pedig lelkesen szalad is utána, hogy visszahozza. Meg is simogatja az agár fejét, mire az lelkes nyelvlógatásba kezd, orrával az arca felé böködve, ami azt jelenti, hogy mindjárt megpróbálja végignyalni az arcát, csak találja meg a megfelelő szöget hozzá.
- Hm - veszi tudomásul a tömör összefoglalót még annál is tömörebben. Ennyi részlettel meg is elégszik a maga részéről. Sosem volt az a nagyon beszélgetős ember, néha napokig is kibírja szó nélkül is és nem kattan meg tőle, hogy nem fecseghet az időjárásról vagy valami szaftos helyi pletykáról éppen, a kapcsolati kérdések pedig pont ugyanannyira hagyják hidegen, mint az előbbi kettő.
- Mondjuk... palotapincsi? - kérdezi megvonva a vállát. A saját animágus alakján se gondolkodott el soha, és tulajdonképpen a hozzá intézett kérdésen sem, ez csak amolyan zsigeri reakció, amivel jelzi, hogy szerinte Léda néha túlságosan is sokat beszél, de azért a kutya szőrét simogatva mégiscsak végiggondolja legalább felületesen, milyen válaszok is lehetségesek. - Nemt'om amúgy... a sajátomon se gondolkodtam soha. A spirituális állaton, de talán... taláááán... most komolyan, valami nagymacska logikusnak tűnne nekem - fejti ki hirtelen többet beszélve, mint az elmúlt két napban összesen egyébként, ha nem számoljuk a szemtelen eridonosok után kiabált fenyegetéseit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Felagund

Allergiás ő már minden nem szabályszerű - értsd, órai keretek között, ellenőrzött feltételek mellett zajló - kísérletre, amióta beomlott az a nyomorult levitás torony meglehetősen komoly problémákat és kínos perceket okozva neki éppen úgy, mint a vezetőségnek. Azóta is meggondolja időnként, hogy jobb lenne, ha felmondana, pedig tudja, hogy ő maga sem volt egy mintadiák az elmúlt néhány évben, de legalább nem kotyvasztott hobbiból mindenféle főzeteket félhomályos elhagyott termekben és mosdók mélyén. El is borul az agya hirtelen az események hatására, amelyeknek először csak fül-, aztán meg már szemtanújává is válik, mintha csak vörös posztót lengettek volna a szemem elé és csak arra bír gondolni, hogy ebben a zugában az iskolának aztán csak még komolyabb szerkezeti hibákat okozhat egy esetleges komolyabb baleset, még csúnyább következményekkel járva aztán minden lehetséges téren. Nem kell ehhez nagy kárelemzés helyben, végiggondolta már néhány álmatlanul töltött éjszakán, amikor például a laborokba tervezgette az illetéktelen behatolókat érzékelő védelmi bűbájt, vagy azon tanakodott, hogyan érhetné el az összes ilyen, tiltott kísérleteknek gyakorta helyszínül szolgáló terem tartós lakat alá kerülését, ha nem engedéllyel vagy tanári felügyelettel tér be valamelyik lelkes diák. Utóbbi még mindig kérdés neki, megválaszolni azonban ezt sem most fogja, miközben szinte már ékesszólóan káromkodik - már ha valaki képes értékelni, hogy percek óta nem ismétli önmagát - pálcáját a lányra szegezve.
- Teszek rá - közli kevésbé trágárul, merthogy minden vulgárisabb szót elhasznált már, ami most még szóba jöhetne, és ismételni magát ő sem szereti. Ez valami olyan fura költői vénaféleség nála, ami meglehetősen egyedi módon kerül kifejezésre.
- Most pattanásra biszbasz, legközelebb meg szüzet áldoztok az alagsorban - morogja kiengesztelhetetlenül, és ismét int a pálcával, hogy tessék csak kisétálni onnan, aztán a következő mozdulatával nemes egyszerűséggel egy evaporest küld a teremben fölöslegesnek ítélt főzetre minden hozzávalójával.
- Cch... - közli a véleményét a prefektusi jelvényt illetően. - A prefektusi jelvény nem hatalmaz fel az iskola szabályzatának felülbírálására, márpedig amíg én vagyok a gondnok, nem lesz itt több ellenőrizetlen bájitalfőzőcske, hogy aztán még egy épületszárnyból csináljatok kártyavárat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Temesvár, Északi pályaudvar


Az egyik barnára festett padon fekszik, lábait a pad támláján pihenteti, miközben a közvilágítás fényénél olvas. Úgy hajnali három óra körül járhat az idő, de órája úgysincs, hát nem nézi. Fölöslegesnek tartja, hogy folyton azt lesse, hány óra, hány perc is van éppen. Otthon a nagy falióra úgyis jelzi, mikor van ideje annak, hogy elinduljon, és mindig úgy számol, hogy nyugodtan oda is érjen, ne rá kelljen várni. Ezen felül az idő nem igazán érdekli. A telefonokat még annál is jobban gyűlöli, bár a nővére ráerőltetett egy rúnázott példányt, mert állítólag az megnyugtatja, hogy így elérhetőbb, mint ha egy bagollyal küldözgetnének leveleket, ahányszor csak hazajön a világnak ebbe az Isten háta mögötti sarkába. Na nem az állomást érti rajta, hanem a birtokot, ami még jó pár órányira van innen gyalog, seprűvel úgy huszonöt perc, viszont az alkalomra hozott zsupszkulcsot is. Annyira rendes volt, még a megfelelő hivatalból is kért engedélyt, hogy egy vámpír is használhatja, biztosítva arról az illetékest, hogy Adelina nem veszélyes, na meg akkor már azt is lejelentette, hány napot lesz itt és hol is pontosan. A bürokrácia valami förtelmes kínzóeszköz, de ha már az ember szembetalálja magát vele, kénytelen átvergődni rajta, hiába ér fel egy foghúzással. Még szerencse, hogy egyébként az itteni hivatalnokot ismeri, időnként készít neki egy-két apróbb varázstárgyat is, így nem kellett kivárnia, hogy hetekig küldözgessék egyik részlegről a másikra. A Román Mágiaügyi Minisztérium pecsétjével ellátott papír is ott lapul egyébként a könyv lapjai között, de addig is, mire megérkezik a dieselmozdony vontatta vonat - tiszta szerencse, hogy ez már nem gőzös -, még olvasgat kicsit a térben lokalizáló bűbájokról. Mostanában azt találta ki, hogy a mágikus kartográfia roppant érdekes ága a varázstárgykészítésnek, és nagyon is kíváncsian vetette bele magát a létező szakirodalomba. Talán még akár alkotni is tudna valami bűbájt, amivel egész területeket vetíthetne át papírra méretarányosan, anélkül, hogy azt méricskélni és rajzolni kellene hetekig. Bele is merül a gondolatba annyira, hogy fel se tűnik, amikor az egyébként több vágánnyal is rendelkező állomásra az a vonat is beáll, amelyikre ő vár, merthogy azzal érkezik kedvenc vámpírja látogatóba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ugyan nem a legkényelmesebb a pad, de legalább nem alszik el a bágyadt lámpafényben véletlenül sem. Időnként meg is mozdul kicsit, hogy ne vágjon annyira hátába az öntöttvas kartámla, aztán meg ismét belemerül az olvasásba. Vonatok sípolnak, érkeznek és indulnak, de nem igazán figyel arra. Épp egy lábjegyzetet vizslat, az apróbetűs rész ugyanis még annál is érdekesebbnek tűnik, mint amit a tényleges szöveg taglal, amikor meghallja az ismerős hangot nagyon is közelről. A következő pillanatban pedig már a nő ajkait érzi a homlokán. El is vigyorodik, közben meg becsukja a könyvet, majd fel is ül a padon, így már a nőnek is jut hely.
- Helló - közli szívélyesen megütögetve maga mellett a barna festékkel bevont léceket, nyugodtan le lehet ülni. Bár azért előbb megszemléli, miről is kell véleményt mondania. Valóban, ezúttal kitett magáért a nő, bár őt egyébként sem zavarja az egyébként nagyon is egyedi öltözködési stílusa, itt nem árt, ha nem tűnnek ki túlságosan a tömegből. Ez egy muglik által is frekventált terület, nem baj az, ha nem merülnek fel különös kérdések.
- Abszolút. Kitettél magadért - válaszolja egy bólintás kíséretében. - Na és élvezted a nyolc órányi zötykölődést? - kérdezi meg, majd előveszi a hivatalból kapott román nyelvű igazolást és a nő felé tartja.
- Ezt beszereztem. Vajákoson nincs túl sokat nyitva a hivatal, és még azt is csak nappal - mondja még amolyan magyarázatként mellékesen, véletlen se tessék azt hinni, hogy ő ilyen lovagias rendes ember lenne, aki csak úgy szívességeket tesz, főleg, ha nincs rá nyomós oka. - És van egy zsupszkulcsom is, csak keresnünk kell valami félreesőbb zugot, ami nincs felkamerázva, és ahol tényleg könnyű préda lennék - kuncog felkelve a padról, aztán még a kezét is kinyújtja a nő felé. - Gyere, tudok egy sikátort a közelben, az pont megfelel majd a célnak. Vagy megnéznéd a várost éjszaka?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem így gondolta, hogy foglaljon helyet, de még éppen sikerül a könyvet a padra tenni, mielőt ráülne a nő. Ritka példány, na meg amennyire érdekli a téma, elképzelhető, hogy ez lesz az egyik fő olvasmánya, főleg, ha tényleg bele is veti magát a térképészet rejtelmeibe és nem csak elméleti síkon foglalkozik vele. Szabad kezével lazán átkarolja a nő derekát arra a pár percre, amíg az ölében ül, mint valami nagyranőtt óvodás. Így tűnik természetesnek. Másik kezében meg úgyis ott a könyv még mindig. Érdeklődve hallgatja a választ, és ezt kissé megemelt szemöldökéből látni igazán, na meg a szája sarkában megjelenő mosolyból. Néha tényleg úgy érzi, mintha egy óvodással barátkozott volna össze, nem egy száz évesnél is idősebb vámpírral. Hogy lehet ilyen lelkesedéssel beszélni csillagokról? Azok csak fénylő gázgömbök az univerzum egy távoli pontjában. Ezt azonban megtartja magának inkább, és egy lelombozó válasz helyett csendben bólogat. Majd odaadja a beszerzett iratot, aminek birtokában Adelinát senki nem kérheti számon, mit is keres itt pontosan és végképp nem róhatják fel neki, hogy itt van. Habár Románia amúgy is viszonylag vámpírbarát környezet, Erdélyben meg aztán végképp hagyománya van az együttélésnek, leginkább csak szeretik a bürokráciát.
- Nincsmit - válaszolja megvonva a vállát egy féloldalas mosoly kíséretében. Szóra sem érdemes. Pusztán gyakorlatias ember, és mégis miért hagyná a nőt ezzel szenvedni, ha tudja, hogy a verőfényes délelőttök valamelyikén lenne csak alkalma tiszteletét tenni a hivatalban. Nem túl ideális. Ugyan lehet egyeztetni Vasilével, ha nagyon muszáj, nem szalad ki a világból ettől, de egyszerűbb volt ez így mindkettejüknek szerinte.
- Rendben. Majd máskor megmutatom. Most akkor gyere - válaszolja, és ha már a nő úgyis megfogta a felé nyújtott kezét, sőt, még bele is karol, elindul vele az említett sikátor irányába. Ott nincs egy szál lélek sem, csak kukák és sötét, de ez pont ideális ahhoz, hogy a kabátja feneketlennek tűnő zsebéből előhalászott tollnak köszönhetően pillanatokon belül az Ohridszki-birtokon találják magukat. Az nem is baj, ha közben fogják egymás kezét még.  
- Ebbe mindig beleszédülök - állapítja meg elnevetve magát, miközben éppen feltápászkodik a fűről. - Olyan, mintha valami beszippantana, hogy aztán kiköpjön. Na de... üdv az Isten háta mögött - mutat körbe. A területből sokat nem látni így sötétben, világítás híján főleg, de az emeletes ház fehér fala szinte vakítóan tűnik ki a környezetből. Lucifert ezúttal előrelátóan Zenkőnél hagyta, a kutya ugyanis nem találkozott Adelinával, úgyhogy csak ketten vannak. Pár lépésébe telik a házig eljutni, ami mindig nosztalgiával tölti el, és már nyitja is az ajtót, hogy megmutassa igazi otthonát, az álmok maradványaival teli világot, merthogy itt tényleg a legkülönfélébb tárgyakba lehet botlani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt mondaná, aranyos, ha használna ilyen szavakat egyáltalán. Pedig egyébként szókincse részét képezi ez is, legalább az egyik nyelven abból a néhányból, amit az elmúlt évek során magába szívott. Ki viszont akkor sem mondana ilyesmit, ha fizetnének érte. Mi tagadás, a pénz sem érdekli különösebben. Övé a birtok, a nővére nem tart rá igényt, ahogy az apja sem, és itt mindene megvan, ami csak kell. Ha nem lennének annyival elevenebbek az álmai is, talán még maradna is, mint valami remete. Éppen az álmok miatt örül egyébként némán annak, hogy a nőt aligha kell tőlük féltenie, mert ha be is engedte az életébe, ő nem álmodik. Legalábbis nem úgy, mint ő. Ez a tudat pedig hihetetlenül megnyugtató számára.
- Persze - feleli nevetve. Mintha még inkább önmaga lenne itt egyébként, mint a birtok határain túl, és ha a nő ismerte volna tizenpár évvel ezelőtt, bizonyára ő is úgy vélné, hogy az a régi Álmos bukkan elő ebben a szinte már önfeledt nevetésben. Nincs benne semmi abból a dacból, amit alapvetően a világ felé mutat. - Még mindig jobb, mint fél napot idáig - teszi hozzá, aztán már csak elégedett mosollyal nézi, ahogy a nő körbefordul. Szívének egyik csücske ez a hely, szerinte csakis imádni lehet. Minden kis zugát tömény mágia itatja át, ettől szó szerint is varázslatos. Kinyitja aztán az ajtót, ütközésig tárva ki. Bent kicsit sötétebb is van, mint kint, ahol még a csillagok adnak némi fényt, de ezt is megoldja egy pálcaintéssel. A teret máris enyhén kékes árnyalatú fehér fény ragyogja be.
- Azt hittem, ez is csak olyan mendemonda, mint a fokhagyma - jegyzi meg a vámpír felé fordulva, aztán felé nyújtja a kezét. - Légy a vendégem, gyere be - mondja ki, ha már ez így áll, mégiscsak bemehessen a házba a nő. Igaz, eddig mindig az erdő mélyén találkoztak, ott sose volt ilyesféle formalitásokra szükség. A nappalinak minősülő szobában egyébként régi, de szép, faragott fabútorok találhatók - szekrény, asztal, pad, székek - és itt-ott álmaiból mentett tárgyak, egy üveggömb benne különösen gomolygó köddel, egy másik pislákoló fénnyel, egy sétáló doboz, egy másik szárnyakkal, ezer és egy mágusoknak nem is túl olyan feltűnő tárgy, amiket ő az álmaiból hozott és tanulmányoz. Némelyiknek lassan lejár az ideje és majd eltűnik nyomtalanul. Tele van velük viszont a ház, nem sajnálja őket. A szobája az emeleten van, akárcsak az összes többi, ahol aludni lehet, úgyhogy vezeti is tovább a nőt fel a lépcsőn, majd benyit az első ajtón balra. - Pakolj le nyugodtan. Ez meg itt az én birodalmam - mondja, kinyitva az ajtót jobbra is. Itt van csak igazán szép gyűjteménye mindennek, ami még az álmaiból létezik. Kabátját a szobában található szék támlájáta akasztja, kilép a bakancsaból is - szigorúan a sarkára lépve és küszködve vele, mert egyszerűbb lenne a fűzőt kioldani -, és az ágyára telepszik. Ráér. Hadd fedezze fel a nő a helyet. Nem zavartatja magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Bánság, Románia

Ha már behívta, nyugodtan fel is fedezheti a házat. A konyha valószínűleg nem érdekli, fent meg a szobákat javarészt raktárnak használja amellett, hogy szinte minden egy letűnt élet emlékeit őrzi. Amikor az anyja meghalt, az apja Temesvárra költözött, ők pedig a nővérével Durmstrangban töltötték idejük nagyrészét. Először hat éve tette be ide a lábát, amikor megelégelte a munkát a Bagolykőben és felmondott. Ide vonult vissza. A családi ház mintha várta volna, a birtok mágiája pedig tovább rontott az álmain, vagy ki tudja, javított. Lehet, hogy van, aki áldásnak érezné azt, amire ő képes. Ő csak megvan vele, mert nem tud megszabadulni tőle. Itt körülveszi ennek minden látható nyoma, és nem bánja, hogy ezt végre valaki látja is. Ettől még valóságosabbnak érzi az egészet maga is. Egy megsárgult papírt tanulmányoz éppen, amikor a nő visszatér rövid felfedező körútjáról, majd hason fekve nyúlik el mellette az ágyon. Leteszi a papírt az éjjeliszekrényre, és oldalára fordul, fejét tenyerébe támasztva. A bakancs és a bőrkabát nélkül a kissé gyűrött pólóban máris kevésbé marcona a kinézete.
- Mire vagy kíváncsi? Apám muglik gyereke, akik nem kifejezetten voltak elragadtatva a ténytől, hogy egy szem fiúk varázsló. Van két nővére, de nem különösebben ismerem őket. Apával néha találkozunk, nem szeret ide kijárni, úgyhogy időnként bemegyek én és megnézem, hogy van. Anyám családja régi bolgár família, és a nővérem meg én vagyunk az utolsó élő tagjai. Vagy a családfám érdekelt volna? Valahol megvan, bár nem valami ominózusan híres emberek gyülekezete - mondja, aztán ha már szóba hozta, úgy dönt, bepróbálkozik egy begyűjtő varázslattal, és csodák csodájára, hatásosan. A vaskos bőrkötésű könyvnek por és régi papír illata van. Egy felületes mozdulattal töröl egyet rajta alkarjával, majd kinyitja. Cirill betűk sokasága borítja a lapokat, meg eleinte rajzolt képek, később már beragasztott fotók.
- Már el is felejtettem, hogy nem magyarul íródott. Úgy kétszáz éve kezdték, amikor ide költöztek. Azt hiszem. Velünk meg véget ér - mutatja oldalakkal odébb, ahonnan még az is kiderül, hogy soha sehol nem használt bolgár keresztneve mellékesen a Vladislav. A képen meg tíz éves önmaga játszik egy agárral. - Az ott meg Lompos, az utódja Lucifer pedig most a nővéremnél van. Szeretem az agarakat.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Bánság, Románia

- Miért? - kérdezi. Nem igazán érti, miért kér bocsánatot a nő. Csak egy kérdést tett fel, és ő is ugyanígy szokott kérdezni bármiről. Nem érzi úgy, hogy bárminek is tabunak kellene lennie. Ha valami kellemetlen, azt úgyis szóvá teszi. Ha meg azért kérne bocsánatot netán, hogy ráébredt, nem ismeri a személyes tér fogalmát, akkor sincs miért. Már megszokta. Sőt, igazság szerint nem is bánja, hogy ennyire nem távolságtartó. Ellensúlyoz mindenki mást, akiktől viszont többnyire ő is legalább karnyújtásnyi távolságot tart, ha nem is azonnal három lépésnyit.
- Ahogy ismerem, szeretne, de eddig fölöttem anyáskodott, meg kellene győznöm, hogy élje a saját életét. Csak még nem tudom, hogy mondjam el, hogy ne érezze úgy, nincs már rá szükségem - válaszol a kérdésre is futólag a vámpírra pillantva, aztán sóhajt egyet. Olyasmi ez, ami már egy ideje nyomja a szívét, és arra is rájött, hogy attól, hogy folyton piszkálja a nővérét, ez nem lesz jobb. Egy normális felnőtt beszélgetés kellene inkább. Talán majd megpróbálkozik vele, amikor legközelebb együtt vacsoráznak.
- A Durmstrang óta nem használtam, de nem. Használd csak - válaszolja. Szinte biztos benne, hogy úgyis használná. Mindketten meglehetősen öntörvényűek tudnak lenni, de valahol ezt is kedveli benne. Nem játssza meg magát, nem manipulatív, egyszerűen csak azt teszi, amihez kedve van. Könnyű követni és nem kell találgatnia, vajon mire is gondol éppen. Nem rossz ez így. Elneveti magát arra, hogy a nő szerint édes a képen, és szemöldökét hitetlenkedve emelve meg néz le rá.
- Nem mondod, hogy most nem vagyok az. Hogy lettem így a szíved csücske mégis? - kérdezi kuncogva. Lapoz egyet aztán, újabb képeket tárva fel. - Lucifert most azért nem hoztam, mert még nem találkoztatok és mert amúgy is azt ígértem, hogy megmutatom az álmaimat. De majd kiviszem legközelebb az erdőbe - válaszolja röpke csendet követően. Nem érzi úgy, hogy ne mondhatná el, miért nincs itt a kutya. Majd első adandó alkalommal összeismerteti őket cserébe, úgyis szeret Lucifer is az erdőben sétálni vele. Nyom egy csókot a nő homlokára, mielőtt újra megszólalna. A könyvet most egyelőre becsukja és mellkasának dönti, szabad kezével lazán tartva, hogy ne dőljön el. - Örülök, hogy itt vagy. Azt hiszem, annak is, hogy látsz - dünnyögi. Rég nem mesélt ennyi mindenről senkinek sem, és meglepően jó érzés tud néha lenni. Mintha évek terheitől szabadulna meg. - Na mutatok még képeket, ha érdekel. Van még... - nem fejezi be a mondatot, miután ismét témát vált, és mivel lusta éppen, úgy dönt, nem lapoz, átengedi a teret a mágiának. Egy kis bűbáj, és máris lebeg a könyv, csak intenie kell, hogy újabb oldalra lapozzon. Így már nyugodtan elterül a hátán. - ... szóval az ott a nővérem a könyvekkel. Igazi könyvmoly. Az meg az első meccs után készült, amit megnyertünk. Abban az évben én lettem az év terelője - mutatja büszkén a képet, amin kviddicstalárban feszít a seprűjével. - Az meg az első kísérleti bűbájom eredménye - magyarázza a következő képről, amin félig kopasz, mintha áldozatul esett volna egy fűnyírónak. - Göndör a hajam, gondoltam, alkotok valamit, amitől majd egyenes lesz. Nem úgy sikerült, ahogy terveztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ohridszki-birtok, Bánság, Románia

- Én tudom - válaszolja egy kurta bólintással kísérve. Csak azt nem tudja, hogy ezt a nővére is tudja-e, vagy már túlságosan beleélte magát az önként vállalt anyaszerepbe. Az elmúlt tizenegynéhány évben megpróbálta mindig elrendezni a dolgokat körülötte, talán tényleg meg kellene mutatnia, hogy most már pont tökéletes lesz az is, ha csak a nővére lesz, és magára is fordít időt. Itt lenne az ideje, hogy élje az életét.
- És most teszteled a határaimat? - kérdezi meg, amikor a nő már a mellkasán fekszik. Leheletnyit még neki is fura, hogy mennyire nem zavarja. Utoljára Lillát engedte ennyire közel, sőt, még ennél is közelebb, Adelinában viszont az a különleges, hogy nem veszítheti el. Legalábbis úgy nem, mint bárki mást. Ha netán sikerül, az véleménye szerint 99 százalékos eséllyel lehet olyasmi, amit a saját számlájára írhat, nem valami tőle teljesen független, de mégis végleges. Megsimogatja a haját, arcára pedig kiül egy félmosoly. - Olyan vagy, mint egy óvodás, aki új játékot kapot. Aranyos. Csak ne cserélj le szó nélkül, azt nem feltétlen viselem jól - közli kuncogva. Fura, mit lehet kihozni belőle, és még furább, hogy ilyen volt valaha, sok évvel ezelőtt. Nem tudná megmondani, mitől vagy hogyan, de olyan, mintha a nő elaltatná az egyébként gyakran tomboló dühét, és ha az nincs a képben, olyan, amilyen mindig is lehetett volna, ha nem veszíti el váratlanul az anyját.
- Kedvellek - mondja ki. Ez ilyen egyszerű szerinte. - Ítélkezni különben sem az én dolgom - teszi hozzá, és ha tudná, talán a vállát is megvonná. Tényleg nem szokása eldönteni senkiről, hogy jó-e vagy rossz, igaz, többnyire esélyt sem ad. Megvan egyedül. Az, hogy hónapokkal ezelőtt beszélgetni kezdtek részben talán annak is betudható, hogy éppen a csárdából indult haza, de ki tudja, lehet, hogy anélkül is szóba állt volna a nővel. Érdekesnek találja és jó társaságnak, akivel szívesen tölt időt. Elvégre ide is ezért hívta meg, mi több, a titkai egy részét is megosztotta már vele, önszántóból. Oldalára fordul, amikor a nő már ismét a hátán fekszik mellette, a könyvet pedig lebegésre bírja, úgy egyszerűbbnek tűnik képeket mutogatni.
- Tényleg az, bár lehet nem hinné el, hogy ezt gondolom róla - válaszolja kissé rezignált mosollyal. Az elmúlt tíz évet nagyrészt egymás piszkálásával töltötték, elképzelhetőnek tartja, hogy ilyen jelzők, mint a tündéri meg aranyos, hihetetlenül hangozhatnak az ő szájából. - Majd beszélek vele, szerintem ő is biztos szívesen megismerne - teszi még hozzá, majd ő is elneveti magát, még ha nincs is rá olyan hatással a kép, mint a nőre.
- Abszolút - válaszolja, fektében is kihúzva magát. - Naná, hogy büszke voltam. Az volt az első varázslat, amivel megpróbálkoztam.  - közli, aztán vállat von. - Nincs miért, tényleg vicces volt, azóta meg már amúgy is sokkal jobban megy, szerencsére. Vagy a Minisztériumnak még kínos lenne bevallani, hogy rajtam tartják a szemüket. Egyébként azt hiszem, még sose hallottalak korábban nevetni. Tetszik - állapítja meg, aztán lapoz még párat, de a többi kép javarészt születésnapi vagy csak egyszerű családi kép, aztán már nincs is több. - Sajnos több ilyen nincs, további baklövésekről csak mesélni tudok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Kinek nincsenek? - kérdezi szemöldökét megemelve, egy kissé szemtelen mosoly kíséretében. Általában olyan, mint aki egy egész tornyot emelt maga köré, és még betekintést is ritkán enged, bejárást meg aztán végképp nem, viszont Adelina nem csak a természet törvényeit írja felül, de az ő játékszabályait is. Végtére is nem halandó, és éppen ezért kapott nem csak betekintést, de szabad bejárást is. A falon túl pedig a határ ott húzódik, hogy csak azt osztja meg, amit szeretne. Szerencsére a nő mintha ezt érezné, sosem erőlteti, hogy olyasmit tegyen vagy mondjon, amit éppen nem akar, úgyhogy ez így szerinte tökéletesen működik.
- Akkor jó esetben még pár évtizedik eljátszogathatsz velem. Majd megpróbálok nem idő előtt elromlani - válaszolja kuncogva. Ugyan ez nem garancia még semmire, tekintve például az átlagos éves alkoholfogyasztását, de egyébbel nem él mellé, az is számít, nem? Ha egyszer ráveszi magát, talán még azt is csökkentheti, elvégre mondhatjuk, hogy a motiváció meglenne. Örökké élni nem fog, de nem lenne baj, ha nem vinné el a májzsugor harminc éves korára. Még alszik rá párat azért, és mérlegeli, mit is szeretne pontosan.
- És végignéznéd, ahogy megöregszem? Biztos jó kis könyv lenne belőle, de legalábbis pár cikk biztosan, nem csak az Edictumban - jegyzi meg nevetve. Olyan abszurdnak tűnik a kép. Igaz, a barátságukról is könnyű azt gondolni, hogy teljességgel abszurd, hiszen normális esetben ő legfeljebb a vacsora lenne, vagy vérszolga vagy minek hívják azokat, akiket egy embervérrel táplálkozó vámpír nem öl meg. Nem olvasott utána ezeknek sohasem pontosan, és az igazat megvallva nem is nagyon tervezi, majd legfeljebb rákérdez a nőnél, ha valami nagyon érdekli. Eddig is megtette, és se ki nem nevette, se meg nem sértődött a kérdéseiért.
- Azért Zenkő a nővérem, pont olyan fából faragták, mint engem. Meg tud rólad. Tulajdonképpen azt hiszi, hogy... á, nem is tudom. Azt nem tudja, hogy vámpír vagy, de elég sok mindent érez, és azt mondogatja, hogy változom - válaszolja. Szinte biztos benne azért, hogy Zenkő nem menekülne el, sőt, inkább az az érzése, hogy talán még csak meg sem lepődne, hogy a fura öccsére éppen egy vámpír van jó hatással.
- Te is belőlem - jegyzi meg lakonikusan egyszerűen, mintha ez amúgy a világ legtermészetesebb dolga volna, aztán csókot nyom a nő homlokára, mielőtt még feltápászkodna. - Jók vagyunk. Tényleg meg kellene írni azt a könyvet. The unlikely and beautiful friendship of a vampyre and a dreamer, vagy mittudomén, kell egy kreatív cím, aztán ebből vehetünk nyaralót a Bahamákon vagy ahol tetszik. Egyébként nappalra időzítettem az alvást és ha szeretnéd, maradhatsz itt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Tudatában van, hogy a nő képes lenne olvasni az elméjében. Hogy sem ezt nem teszi, sem nem kérdezősködik kitartóan olyasmiről, amire ő érezhetően nem szívesen válaszol, azt viszont úgy értelmezi, hogy igenis tiszteli a határait. Mindezért pedig hálás. Ki nem mondja, szókincsének egyébként sem képezik olyan szavak a részét mint a kérem, bocsánat, sajnálom, vagy a jelen esetben esetleg használható köszönöm, ehelyett inkább csak rámosolyog Adelinára.
- Na - szólal meg aztán, amikor a nő elkedvtelenedik egyik pillanatról a másikra. Mindent egy kurta szótagba sűrít, és ahelyett, hogy tovább beszélne, inkább átöleli magához húzva, állát megtámasztva a nő feje búbján. Nem kell erre most gondolni sem. Bár egyébként ő nem csak megbékélt a saját halandóságával már régen, de még siettetni is igyekszik időnként az elkerülhetetlent, most azonban valami teljesen máson jár az esze. Mi lenne, ha ezzel felhagyna? Végülis egyáltalán nem hangzik lehetetlennek, hiszen mióta összebarátkoztak, már így is ritkábbak lettek például a pubban és a csárdában tett látogatásai, több időt tölt az erdőben helyette. Elgondolkodik aztán azon is, hogy mi a válasz a feltett kérdésre. Egész sokáig hallgat, próbálja megfogalmazni mindazt, amire Zenkő megjegyzéseiből következtetni lehet, merthogy egyébként egymással nem igazán kommunikálnak nyíltan sok esetben, pusztán célzásokkal élnek.
- Azt hiszem, azt, hogy van valakim - mondja ki. Zenkő pedig talán nem is téved nagyot. Mióta ismeri a nőt, már ő sem tudja tagadni, hogy változott. Adelina beette magát a bőre alá, és akarva-akaratlanul is olyan dolgokat hoz ki belőle, amikről nem is gondolta volna, hogy egyáltalán lehet. Beengedte a házba, ahol felnőtt. Megosztja vele a gondolatait, sőt ebben a pillanatban még az ágyát is. A szíve csücske lett a vámpír, ez tagadhatatlan. Sőt, már nem is akarja tagadni. Felül közben az ágyon, és máris egy elégedetlen arckifejezés lesz a jutalma érte.
- Ne nézz így rám - mondja fejét oldalra döntve, elmosolyodva, és mint ahogy azt már nagyon sokszor csinálta ismeretségük kezdete óta, ujjára csavarja az egyik sötét hajtincset.
- Igazából itt is remekül megvagyok. Ha elköltöznék, hegyvidéken szeretnék lakni, valahol egy erdő közelében - válaszolja a hajtincset figyelve, ahogy szépen lecsúszik ujjáról. A könyv megírásához meg nem ragaszkodik, egyszerűen csak viccesnek találja az ötletet, majd szóba hozza, hogy akár itt is maradhat a nő, ha szeretné, ebben a szobában.
- Igen, itt. Velem - válaszolja, még bólint is mellé egyet, aztán egy kurta szusszanással széles mosolyra húzza a száját. - Már vártam, mikor kérdezed meg. Persze, ezért is nem akartam éjszaka aludni. Most azonnal? Vagy előbb még mutathatok valamit? - kérdezi. Nem sürgős, ami azt illeti, így megvárja inkább a választ a kérdésére először is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Ühm... szerintem is - válaszolja. Azzal tisztában van, hogy amióta ismeri, változott. Például most már napok óta nem is ivott, és bár ezt nem mondja, hiszen nem azért csinálja, hogy aztán érdemrendet kapjon érte meg buksisimit, mégis biztos benne, hogy nem számít titoknak. Végtére is nem árad belőle az alkoholszag. Egyszerűen csak nem érezte szükségét, hogy a gondolatait megpróbálja sörbe fojtani. Már úgyis kiderült rég, hogy a kis mocskok tudnak úszni, és ő meg végül arra a megállapításra jutott, hogy ha egyszerűbb nem is lesz, de hatékonyabb talán igen, ha szembenéz velük. Ezt a lépést még halogatja, de már tudja, merre fog majd elindulni, ha végre ráveszi magát.
- Szerintem te is imádnád, jobban, mint a Bahamákat - válaszolja elmosolyodva. A nő hihetetlen gyorsasága mindig meglepi, most is. Megrázza a fejét, közben szája szélét beharapva, hogy elnyomja az előkívánkozó vigyort. Hihetetlen. Néha olyan, mint egy macska, ami a vacsorára kinézett egérrel játszik.
- Tartanom kellene tőle, hogy egyszer megkóstolsz? - kérdezi válla fölött nézve a nőre, majd ha már megbeszélték, hogy nem siet olyan nagyon sétálni, tekintve, hogy hajnalig is akadt még pár órájuk, bármilyen korán is kel a nap még így nyáron, felkel az ágyról és néhány hosszú percre el is tűnik, hogy végül egy kartondobozzal térjen vissza. A dobozban a leginkább papírok kaptak helyet, meg néhány egyéb apróság, például földgömbök különféle méretekben. Az ágy mellé teszi a földre, majd letérdel mellé és némi keresgélés után egy összehajtogatott pergament húz elő.
- Egy ideje érdekelnek a térképek. Mármint, az, ahogyan készülnek. Sajátot még csak rajzoltam, a bűvölése bénán sikerült, mert még nem megfelelőek a bűbájaim. Sokkal több időt vesz el az, hogy a minisztériumnak megfelelőeket alkossak, vagy tökéleteset alkotok vagy semmit... ezt viszont álmodtam. Az elején véletlen sikerült csak, de már rájöttem a titokra. Ha úgy fogom meg a tárgyakat, mintha igaziak lennének, át tudom hozni őket. Ezt tegnap sikerült - magyarázza, remélve, hogy a másik nem hiszi azt, hogy amúgy valami hallucinogén gombát vacsorázott. A térképet is kihajtja végül kiterítve a szőnyegen. A pergamenről máris úgy emelkednek ki a környék domborzati formái, meg a fák, a ház, mintha makettet hajtogatott volna össze. Jobb kezét a térkép fölé emelve olyan mozdulatot tesz, mintha lapozna, és már be is látnak a ház felső szintjére. Az erdőben is eltűnik a fák koronájának egy része, jobban látni a tisztásokat. Egy újabb mozdulattal már csak az alsó szintet látni, meg a környező vidék bokrait, aztán már azt sem, csak azt, ami talajszinten van. - Leköveti a valóságot, és nem tudom még, hogyan csinálja, de eddig minden, amit áthoztam, csak úgy egy évig létezett. Nézd, ha visszahúzom a szinteket, ott vagyunk - mutatja a kis alakokat a házban. - Néha rájövök a logikájukra, néha képtelen vagyok leutánozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Tulajdonképpen izgalmas játéknak fogja fel, hogy milyen közel is van hozzá éppen a vámpír. Vacsora tálalva. Megharaphatná. Ő mégis bízik benne, hogy nem fogja megtenni, bármilyen csábító is legyen a nyakán az az ér. Újra beharapja a szája szélét, fejét pedig először oldalra dönti, majd kicsit előre, és kurta szusszanása arra enged következtetni, hogy nem hiszi el, hogy éppen ezt játsszák. Akkor nem kellene végignézned, ahogy megöregszem, gondolja, de inkább a nyelvére harap ahelyett, hogy kimondaná és tagadólag megrázza a fejét. Most nem szeretné ezt a témát tovább feszegetni, hiszen ez a téma nyilvánvalóan zavarja a nőt, ő pedig egyelőre nem kíván megválni halandó mivoltától. Inkább úgy dönt, megmutat még egy darabot magából, amit eddig olyan kevesen láttak, hogy egy kezén meg tudja számolni. Sőt, még Adelinát hozzávéve sincs szükség többre egy kezénél a számolgatáshoz, mert nemhogy nem mutogatja, beszélni sem nagyon beszél az álmairól. Előszedi a legújabb megálmodott tárgyat, a környék meglehetősen interaktív térképét és kihajtogatja.
- Vicces azt mondani rá, hogy nem álom, mert szó szerint az. Csak nem álmodunk, de onnan hoztam - válaszolja féloldalas mosollyal. - Lapozz benne nyugodtan. A házból kiindulva olyan három métert jelent egy-egy szintje - mondja, kissé hátradőlve, tenyerével combjára támaszkodva, amikor a nő a térkép felé nyúl. Beletelt egy kis időbe tegnap, mire rájött, hogyan is működik, de sikerült.
- Nem mindent - válaszolja aztán megrázva a fejét. - Kísérletezem, de olyasmit, ami él, vagy amit amúgy nem bírnék el, nem sikerült soha áthozni. A legközelebb ezekhez egy szál virággal jártam, amit előtte leszakítottam, meg egy ládával, amit bonyolult mechanizmusok zártak - osztja meg a részleteket. - Mondjuk nem is hiányzik, hogy bármi élő átjöjjön velem. Megtölteném a környéket szörnyekkel a végén - közli még, és a nevetése enyhén keserűnek hangzik. A rémálmok sosem hagyták el, csak ritkultak kicsit, főleg, amióta képes tudatosabban álmodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Először mutatja meg valakinek, mire is képes igazán. Tulajdonképpen örül. Nem a csodálatnak, amivel a nő a térképet szemléli, hanem annak, hogy megoszthatja. Igaz ugyan, hogy a nővérének is megmutatná, de Zenkő nem szeret a birtokon lenni. Azóta nem tette be ide a lábát, hogy beköltözött a budanekeresdi házba. Nem hibáztatja. Ki tudja, mit művelne vele a birtok, ha elég sok időt töltene itt.
- Egy álomvilágból - válaszolja elmosolyodva. Bár tudja, hogy ez az álomvilág is az ő képzeletének a terméke. A térkép valami módon mégicsak az ő alkotása, mint minden tárgy, amit valaha is áthozott.
- Az nem - rázza meg a fejét. - Csak az, amikor elkapnak a szörnyek. Olyankor zúzódásokkal ébredek, ezért nem szeretek aludni. De már nem olyan rossz. Megtanultam irányítani őket, még Lilla tanított rá. Általában sikerül előbb rájönnöm, hogy álmodok, mint ahogy elkapnának - válaszolja. Most éppen nincs is egyetlen zúzódása sem. Pontosan tudja, hogy hetvenhárom napja nem kapták már el a szörnyek, és szerencsére ide még utánajönni sem tudnak. A biztonság kedvéért viszont mégsem marad túl sokat inkább a birtokon már, mert ki tudja. A végén pár év kérdése lenne csak ez is, és nem szeretné. A kérdésen elgondolkodik.
- Hm... őszintén szólva nem is tudom. Talán... egyszer álmodtam egy tükröt. Edevis tükréről hallottál már? Ahhoz hasonló volt, de a legboldogabb emlékemet mutatta. Azzal idézek patrónust, amióta csak megtanultam. De már nincs meg. Talán megpróbálhatom újraálmodni. Előtte viszont sétáljunk még egyet, mielőtt felkelne a nap - szakítja félbe a saját gondolatmenetét, és a kezét nyújtja a nőnek. Fejét kicsit oldalra dönti, szemöldökét picit megemelve, ahelyett, hogy megkérdezné szavakkal is, van-e kedve. Hiszen megígérte, hogy kimennek még az erdőbe, mesélni pedig végtére is közben is tud.