36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Charlotte Elisabeth Felagund összes RPG hozzászólása (61 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 6. 18:48 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni


- Ne érts félre, nem úgy értettem. Nem foglak, és nem is akarlak kihasználni semmilyen formában, tudom, hogy így is megsínyli a magánéleted ezt az egészet, én nem rúgok beléd még egyet. Csak... az kevésbé érdekel, ha összehoznak valakivel, mint az, ha azon csámcsognak, miért nincs senkim, gyanítom, mert az utóbbi a valóság... - megvonom a vállam, és tényleg rosszul érzem magam. Mindig tudom, hol az a pont, amikor be kellene fogni a szám, de valahogy rendszeresen át is lépem.
- Igen, egy ideig ezen a véleményen voltam, de... most már nem áltatom magam, mert igenis fontos, mit gondolnak mások, ezt a nagyi halála óta tudom, tudod... sokkal másabb ha fél világ gyászol, mert annyira szeret, mint az, hogy vállat vonnak, és azt mondják, na végre. A szüleim meg a látszat köré építettek egy egész életet, hogy senki egy pillanatra se lásson a függöny mögé, de ez... bonyolult - hisz minden hivatalos dokumentum arról árulkodik, hogy a Felagund családdal az égadta világon semmi probléma nincs, hogy minden rendben, és ha csak egyetlen rés keletkezne, apámat kirúgnák a minisztériumból, mert hamisít, anyámat meg jó eséllyel a Zengőbe küldenék, mi meg maradnánk magunk.
Nekem ez a majd meglátod nem tetszik, és ez hamar be is igazolódik, mert kezd rajtam úrrá lenni a zavar. Rengetegszer ráz ki a hideg, és leszek libabőrös, amit szerencsére betudhatunk a kissé feltámadt szélnek is, de a zavart az arcomon Emir premier plánban nézheti végig, még annak ellenére is, hogy serényen próbálkozok. Állom a tekintetét, azzal nincs akkora gond, de nyelek egy nagyot, mert én nem tudok rá úgy nézni, ez így parancsra nem megy, főleg mert sose éreztem még olyat. Csak némán, a tekintetemmel kérek tőle segítséget.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 6. 19:39 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni


A segítség jön, és így már legalább van valami fogalmam arról, hogy kell viselkedni, és ez a rész így már nem is nehéz. Bár nem tetszik, hogy a világ engem így fog látni, de legyen. A fotósnak nem tetszik, és ahogy belelovalja magát a kioktatásomba, nekem úgy szűkül össze a szemem, és eljön az a pont is, mikor teszek az előnytelen képekre meg a többire, nemes egyszerűséggel sétálok oda hozzá, ragadom meg a felsőjét, és ügyelve arra, hogy más ne hallja, halkan viszont jól érthetően magyarázom el neki, hogy akár közelebbi viszonyba is kerülhet a gépével, ha ezt nem fejezi be. Igazából látszik rajta, hogy nem sűrűn történik vele hasonló, de én nem is vagyok olyan, akiket fotóz, ha akarnám, most rögtön megmutathatnám a középső ujjam és itt hagyhatnék mindent a francba, de nem szeretném, és miután biccent, úgy gondolom, ő is felfogja, így már nyugodtabban sétálok a borostyánhoz, rámosolyogva bájosan Emirre, mintha mi sem történt volna. Igen, talán hallgatnom kellett volna rá, de... én sajátosan oldom meg a problémáim, és mint látszik, ezt a mögöttünk lépkedő fotós is értékeli, mármint miután felocsúdott van a tekintetében valami, ami eddig nem volt. Persze, tudom, ahogy Emir, ők is egy örökösnőre számítottak, aki most rivaldafényben élhet, és élvezi a felé irányuló figyelmet, vagy akár még el is várja. Nem egy ilyet látunk szinte minden nap, és nem fenyegetőztem, leszámítva a gépes dolgot, nem hivatkoztam apámra, vagy bárkire, csak közöltem vele valamit.
- És ha nem? - persze, ez felesleges kérdés, hisz árulkodó jelek voltak már, de az csak a testem. Ennek ellenére boldoggá teszek mindenkit, és a tekintetemmel próbálom ténylegesen elcsábítani, még az ajkamba is harapok, mikor egy kósza pillanatra én elfelejtem, hogy ez csak a kamerának szól, és nem a valóság, tény hogy sokkal, de sokkal könnyebb minden, ha ő mondja, mit tegyek, és nem magamtól kell.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 7. 13:32 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

Kicsit tartok attól, társam, mit szól a kis jelenetemhez, de amint meglátom a vigyort az arcán, én is megkönnyebbülök. Már érett amúgy is a pasinak, és én tényleg eltűrök mindent, egy bizonyos fokig, és most jól esik, hogy ha gondoltak is rólam olyasmit, ami abszolút nem állja meg a helyét, mostanra talán kicsit megváltozott a rólam kialakult képük.
Nem válaszolok a kérdésére, elsőre poénos volt, de tagadni a nyilvánvalót,- már pedig az apró érintés hatására újabb libabőrök keletkeznek - ostobaság lenne már. A fotózás utána már gördülékenyen megy, jól érzem magam, és Emir előtt is le a kalappal, így tudom, hogy a rólunk készült képek is olyanok lesznek, mint amiket elvárnak. Már azt hiszem, túl vagyok a nehezén, de a következő fergeteges ötlet hallatán rájövök hamar, mekkorát tévedek.
Pedig itt a lehetőség, hülye lennék szökni hagyni, mert lehet ez az utolsó. Kit érdekel, hogy idősebb, jól néz ki, mindenki ismeri, és egy csók, nem nagy szám, de minden problémám meg lenne oldva. Ránézek Emirre, és ahogy az arca vonalai a retinámba égnek, úgy vagyok egyre biztosabb abban, hogy kit érdekel, ha ez csak a kamerának szól, én akarom azt a csókot. Az övét.
- Nem - mondom mégis hirtelen, majd fogom magam, és leszarva a de..de.. kezdetű mondatokat, meg a hadakozást, hogy ez változtatná meg az életem, meg franc tudja, miket beszélnek még itt hirtelen. Ott hagyok mindenkit és konkrétan futok az öltözőig.
Igen, pancser vagyok, mert nem éltem a lehetőséggel, mert nem vagyok képes rá, de... Életem első csókját nem így akarom. Na meg Emirre is roppant jó fényt vetne, hogy egy nála tíz évvel fiatalabb lánnyal látnák együtt. Meglenne a világunk újabb sugar daddy-je. Ezt én nem akarom, nem így, és nem érdekel, hogy most ő is egy kislánynak hisz, nem érdekel az sem, a körülöttünk dolgozók mit szólnak ahhoz, hogy több órás munkát vágtam egyetlen szóval tönkre, mikor a hajamba túrva a tükörbe nézek, rájövök, jól döntöttem. Mert nekem a pénz nem számít, és biztos vagyok abban, hogy Emir karrierjét sem ez fogja lehúzni.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. szeptember 7. 13:35
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 8. 17:54 Ugrás a poszthoz

Emir


Azt, hogy napvilágot láttak a képek, csak a telefonom folyamatos rezgéséből tudom. Egyébként még csak rá se nézek, a vízhatlan bűbájnak köszönhetően, a medence szélén pihen, míg én próbálom rábeszélni anyámat, hogy maradjon még. Mert ez ilyen anya-lánya nap volt, aminek a megkoronázása csupán a fürdő, noha már egy pár órája itt vagyunk.
- Nem, a testvéreid tüntetni fognak, ha nem én rakom eléjük a vacsorát, és te se maradj itt túl sokáig, lassan sötétedik - megforgatom a szemem, mire tarkón vág. Hát így állunk mi, lehetek akárhány éves, ha nem mutatok tiszteletet, azt ő szépen meg is honorálja.
Elnyújtózok, ahogy hallom a távolodó lépteit, majd előszedve a táskámból a fülest, keresek valami hallgatható zenét is, mert ez a fürdős már kezd kiborítani. Nem nézek rá az üzenetekre, nem mindenkivel osztottam életem momentumát, szóval nem nagy meglepetés, hogy senki nem ért semmit. Ez a legjobb, rájuk bízni, hogy gondoljanak, amit csak akarnak, én azzal senkinek nem ártok.
Megigazítom a bikinim, majd teljes kényelembe helyezve magam, teljes lélekjelenlétem az Imagine Dragonsnak szentelem. A két idősebb házaspáron már úgy sincs itt nagyon senki, rám meg úgyis rám fér egy kis chill, mielőtt kezdődne az év.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 8. 21:16 Ugrás a poszthoz

Emir

Épp zenét vált a lejátszóm, mikor egy hangot hallok, nem is olyan távolról tőlem. Nem nyitom ki a szemem azonnal, annak ellenére, hogy érzem magamon valaki pillantását.
- Főleg itt a faluban - jegyzem meg, s csak aztán döntök úgy, hogy megnézem, már megint melyik kastélylakó talált meg magának. Abszolút nincs kedvem vizsgákról, meg köcsög tanárokról diskurálni, és esküszöm, ha még egyszer valaki felteszi nekem a kérdést, hogy hova tovább, azt szarrá átkozom. Miért? Miért kellenek ezek a sablonok mindig? Mi leszel? Pasid van? Akarsz férjhez menni? Hány gyereket tervezel? Aztán ha valaki nemes egyszerűséggel nem tervez semmit.
A szemöldököm megemelkedik kissé, viszont kellemes csalódással konstatálom, hogy ezeket a köröket vélhetően elkerülöm, helyette sokkal kényesebb körök jönnek majd. Hisz a távozásom angolos volt, nem köszöntem el senkitől, vagy épp vettem szívélyes  búcsút, biztosítva őket, hogy mi bizony még látni fogjuk egymást.
- Nézd már, nem is retusálták szarrá a képeket... Akkor mégse akadtak annyira ki - mert hogy, ha bunkóság, ha nem, közben megnézem már, mi ez a sok értesítés, lévén mondani úgy igazán nem tudok semmit. Bocsánatot értelemszerűen nem kérek, mert nincs miért, legalább is szerintem.
Azért a kütyüt Emir felé nyújtom, hogy ő is megnézhesse, hátha még nem látta őket.
- Nem tudom, most vagy te tűnsz fiatalabbnak, vagy én öregebbnek, vagy csak a fények, de nem is látszik az a közel tíz év - mert mégis csak ez volt számomra a mérvadó, noha az illető se volt sokkal fiatalabb, aki miatt tudom, milyen úgy igazán vonzódni valakihez. Pechemre valamiért sose a jó embereket fogom ki.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 9. 14:29 Ugrás a poszthoz

Emir

- Óóó szóval volt anyázás, helyes. Ne haragudj, azt nem akartam, hogy rajtad csattanjon az ostor, de egyszerűen ilyen vagyok. Ha valami sok, fogom magam és lelépek. Nem érdekel, hogy Elisabeth Shanes unokája vagyok, hogy a világnak elvárásai vannak velem szemben, a nagyi tuti piszok büszke rám, mert annak ellenére se mondtam le az elveimről, hogy elég kecsegtető volt a helyzet - mert felesleges is lenne ezt tagadnom. Csak sóhajtok, nem igazán nézek rá, hisz itt volt, biztos látta a bizonytalanságot az arcomon, és az, hogy csak úgy eliszkoltam is sok mindent elárul.
- Kibuktam? Nem... na jó, talán egy kicsit. Szerintem én voltam az egyetlen olyan idióta, aki hátraarcot vágott egy ilyen lehetőségnek, és nem is kimondottan ellened szól, csupán... életem első csókját nem egy fényképre akarom pazarolni, amit aztán el tudnak adni jó pénzért - azzal a kezemben lévő kütyüket a medence szélére teszem, majd lemerülök, és elrugaszkodva kicsit a medence belsejébe siklok, hogy aztán a felszínre érve, újra Emirre nézhessek.
- Nyugodtan nevess ki, de nekem ezek az idióta kislányos dolgok fontosak - ezzel most én vonom meg a vállam, mert már nem tartom cikinek, mert az ilyesmi nem lehet az.
- És bizonyára neked sem akkora tragédia, hogy nem lettem a legújabb kamubarátnőd, ugye? - elvigyorodva döntöm kicsit oldalra a fejem, amint nekiszegezem a kérdést.
- Képzeld csak el, mi jönne ezek után... nekem meg úgyis elkezdődik az év, nem lesz időm ilyesmire, főleg, hogy végzős leszek - és legfőbbként ki kellene találnom, hova tovább.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 9. 18:25 Ugrás a poszthoz

Emir

Ha ő azt mondja, én aztán teljesen megnyugszom. Meg úgy alapjáraton is nihill van, anyám azért segített abban, hogy ne legyek tele feszültséggel már az év elején, ő tudja, milyen az, mikor érzed már, hogy bármelyik pillanatban robbansz, talán jobban is, mint én.
Beindul az izé, amit az öregek hátmasszírozásnak szoktak használni, én meg csak nézem a víz csobogását, teljesen elmerülve a gondolataimban. Hallom, amit mond, meg látom is a mosolyát, meg érzem a tekintet magamon, mégis az agyam túlságosan kattog ahhoz, hogy bármi érdemit is tudjak erre reagálni.
- Megcsókolsz? - mint derült égből villámcsapás, szegezem neki a kérdést, mindenféle felvezetés, vagy hasonló nélkül. Talán tennem kellene valamit, hogy ne legyek ennyire elmaradva, és azt mondta, csinos is vagyok, és hát... mégse a kezem kéri meg, vagy ilyesmi.
És amint átrágtam magam mindezen, csak kérdőn nézek a szemébe. Az égadta világon senki nincs itt, aki bármit is kezdhetne a helyzettel, és én tényleg akarom, hogy ő csókoljon meg először, mert nem a személye ellen volt kivetésem, hanem a hely miatt, meg ami miatt ott voltunk mi ketten. Akarom újra azokat a libabőröket, mert ilyet csak mellette éreztem.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 9. 18:55 Ugrás a poszthoz

Emir

Közelebb jön, és bár hallom, amit mond, mégse tudom elhinni, hogy csak ez lenne a kiváltó ok.
- Amikor, a kezedben volt a lábam, amikor kérés nélkül simítottál végig a karomon, amikor úgy néztél rám... persze, foghatjuk arra, hogy csak azt tetted, amit mondtak, de... ha egyáltalán nem találtál volna vonzónak, akkor is ment volna? - megrázom a fejem, mert biztos az lesz a válasz, de egy lépést közelebb araszolok hozzá. Hát legyen, megtudom én mutatni, nem vagyok annyira kislány, mint amennyire ő hisz.
- Nem azért akarom a csókod, mert túl akarok esni rajta, azt akarom, hogy Te csókolj meg először, akkor ott is akartam, és nem az volt a fő szempont, hogy a kamerák, hazudtam. Azt néztem csak, hogy ne te legyél az, akire furcsán néznek, akiről azt pletykálják majd, hogy mi mindenre képes a pénzért. Téged néztelek, nem magam, de itt... nincs senki, és én se futok az első újsághoz - ha hagyja, óvatosan simítok végig az arcán, végig tartva a szemkontaktust.
- Nem elkapkodom, félek, ha most nem teszed meg, akkor többet soha.... erről az alkalomról nem akarok lecsúszni - vonok aprót a vállamon, halkan beszélve hozzá, mert tök felesleges kiabálni, mikor csak mi ketten vagyunk itt, meg a zubogó víz.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 9. 19:40 Ugrás a poszthoz

Emir

A szemem forgatom, Zsófit kérdés nélkül meghúzza, pedig húsz éves, tehát két kerek évvel idősebb nálam, épp csak jól bánt vele a természet, meg tud sminkelni..., de egy csókból, ami konkrétan nálam is elcsattanhatott volna bármelyik ottalvós bulin, ha nem viszolyogtam volna a jelenlévőktől, már lelkiismereti kérdést csinál. És aztán még mi nők vagyunk a bonyolultak, mi?
- Márciusban 19 leszek... buktam egy évet - közlöm vele, bár már teljesen mindegy, nekem is elment ettől az egésztől a kedvem.
- Nem is kértem, hogy aztán állj az ablakom alá, vagy szöktess meg és vegyél feleségül, annyira mesevilágban már nem élek. Kedvellek. Igen, ez neked lehet semmiség, de nem szoktam embereket csak úgy kedvelni, szociális analfabéta vagyok, és sokszor már attól lever a víz, ha valaki hozzámér. Nem a jeleid miatt kértem, hanem azért, mert éreztem valamit, amit eddig még nem. De mindenesetre értékelendő, hogy lelkiismereti kérdést csinálsz belőle - azzal fogom magam, és visszaülök a helyemre. Mert én ettől még nem fogok lelépni, ha kínosnak érzi, neki kell menni.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 11. 11:56 Ugrás a poszthoz

Emir


Részemről, a színjáték jelenleg nagyobb, mint amennyire érzem ezt. Jó, tagadhatatlanul rosszul esik, hogy kosarat kaptam, de valószínűleg, erről bármelyik nőt megkérdezhetjük az utcán, ő is ugyanezt reagálná rá. Viszont semmi esetre sem olyasmi ez, ami miatt megállna számomra az élet, és be kellene zárkóznom a szobába, elhasználni jó pár csomag százas zsepit, és vívódni rajta hetekig. Gyanítom, bár ez volt az első alkalom, nem ez lesz az utolsó, és bárhogyan is nézzük, ez a felállás még mindig jobb, mint csak úgy eltűnni a semmibe, kérdések és válaszok nélkül, mert így ott van még a mi lett volna, ha. És hiába tudná megválaszolni az agyam értelmesebbik fele a kérdést, ott van az az aprócska rész, aki reménykedne, de felesleges.
Ahogy itt lennem is, mivel már az ujjaim is hártyásodnak, és gyanítom, már jóval sötétebb van odakint. Nem zavarom meg, esetleg ha épp feltűnik a mozgás, intek neki egyet, mert végtére is a büszkeségemen esett csorbán túl, nem adott semmi okot arra, hogy most haragudjak rá, vagy elkönyveljem bárminek is, hisz csak felnőtt... racionális gondolkodással, és attól, hogy vannak jó páran, akik tojnak a számokra, még nem muszáj mindenki másnak is. Tehát, most még duzzogok egy pár napig, - pusztán azért, mert imádom megélni ezeket a dolgokat - de tudom, ha legközelebb egymás útjába sodródunk, már nem lesz bennem tüske, vagy harag. Most sincs, nem tudok olyasmiért haragudni, amiért felesleges.
Felöltözök, és hazasétálok, bár ilyenkor már nem nagyon szeretek egyedül.


// köszönöm  Love //
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 16. 21:16 Ugrás a poszthoz

Dante

- Valamiért megkedveltem ezt a helyet... nem szeretnék az utolsó évemen újra váltani - húzom el a szám, látszólag vacillálva, talán némi félelemnek tűnő valamit is sikerül kicsikarnom magamból, de Lilivel ellentétben, én sosem voltam színjátszós, így hát nem biztos, hogy teljes átéléssel tudom azt a hatást adni, amit a rellonos vélhetően vár tőlem.
Nem, ez a sarokbaszorítósdi nálam nem működik, sem a hűvös tényközlés. Ettől én nem tudok félni, hisz mégis mi történik? Megölni egy bájital miatt nem fog. Maximum lesz pár csontnövesztő társaságában eltöltött gyönyörködtető éjszakám. És pont ez az, ha belenézek a szemeibe, van egy halvány fogalmam arra, mire számíthatok tőle, ez nem ijeszt meg. Viszont az, akivel tölthetek együtt akármennyi időt, se fogom megtudni, hogyan állunk, mire számítsak, na ettől viszont rendesen tudok parázni. De hát kinek mi.
- Felerősíti az épp domináló érzelmet, tényleg nem nagy szám. Nem vállalod be mégis? Engem tökre érdekel, hogy mit érzel - könyökömmel támaszkodok az asztalan, és a tenyerembe hajtom a fejem. Halványan mosolygok csak, de eltitkolni nem is tudnám azt, hogy nem érzek fenyegetést a levegőben. Mert egyszerűen tényleg nem érzem.
- Biztos vagyok benne, hogy olyan, amilyennek lennie kell - elég határozottan vágom ezt hozzá, ugyan megindokolni nem fogom, nem kell, hogy tudjon ő bármit is. Nem mondhatom, hogy nem voltunk jóban - legalább is mostanáig - azt se, hogy jóban voltunk, tökéletesen megfértünk mi egymás mellett, minden kontakt nélkül. Én tudtam, hogy ő a Weiler Dante, ő meg tudta, hogy én meg a Felagund, és nem is értem különösebben, miért nem volt ez nekem elég, és miért szántam rá magam arra, hogy bemutatkozzak. Jól nem gondoltam bele abba, hogy ez a bemutatkozás, milyen következménnyel járhat - már ha jár -, de hát jó pap holtáig tanul, nem?
- Igen Dante. Voltaképp meg akartalak mérgezni, és erre nem találtam megfelelőbb helyet egy zsúfolt nagyteremnél... bár kétségkívül ebben is van némi potenciál - közben már szinte ösztönösen hajolok én is közelebb, na nem azért, amiért itt most bárki befeszülne, nyugi csajok. Ez ösztönös, ő szerintem ösztönösen teszi, hogy sarokba szorítva érezzem magam, én meg ösztönösen adom tudtára, hogy nálam ez nem jön be... se a vörös rózsa, ha itt tartunk. Nyugi, csak protipp, ha épp bárki azután nyomozna, hogy szedjen fel.
- Hát, lehetett ez volna másképp is - az a sóhaj tényleg szomorú, és az a mozdulat, amivel lelököm a szomszédom villáját sem biztos, hogy véletlen. Csak annyi idő, míg lehajol érte... a poharak cserélődnek, s erre többen felvonják a szemöldököket a közelünkben. Lehet azt hiszik, most fogunk itt a piros-hol a pirost játszani? Nem nem fogunk.
- Ő most dühös, mert a barátnője megcsalta. Izzad, szóval még azelőtt felfogja hajtani a pohár tartalmát, mielőtt rájönne, mi történt. Szerencsémre nem sokan olyan okosak itt, mint te - mosolygok, hisz egy aprócska bók belefér nem?
- A többit már sejted, ugye? - azért közelebb hajolok újfent, hogy végig tartva vele a szemkontaktust, felvázoljam, mi fog történni.
- Tombolni fog, lehet lesz székröptetés, meg tányérdobálás is, adja isten, hogy így legyen. Ez pedig annál az asztalnál - bökök a fejemmel ezzel a tanári felé.
- Feltűnést fog kelteni. Ott a buzgó Strakhova, olyan gyorsan fog idepattanni, hogy esély sem lesz arra, hogy a poharat eltüntesse valaki - közben az épp szerzett poharammal játszok, lötyögtetem a benne lévő tök levet elmélázva, ha gusztustalan lennék, talán még bele is kortyolnék, de úgy gondolom, bőven elég teátrális vagyok így is, nem kell több rájátszás.
- Én innen szépen felállok, és sajnos nem fogom tudni legyűrni a mosolyom, amit a nagyapám meglát. Bármennyire is nem szeretne, az öreg azt a mosolyt ismeri annyira, hogy tudja, közöm van ehhez... na de... tegyük fel ő is idejön, körbenéz, látja a pohárban lévő löttyön azt a furcsa árnyalatot, mert hiába öreg, sasszeme van... bármit észrevesz... felveszi megszagolja és hoppá....  rám innentől nem fog gyanakodni, hisz épp most rugdosott át bájitaltanból, bár azért megerőltető volt elcseszni olyan könnyű kérdéseket... na ez mindegy is. Körbe fog nézni, és kit lát meg? Ki itt az egyetlen nyilvános kotyvasztó? - szemtelen mosolyra húzom a szám, és tudom, nem kell sok idő neki ahhoz, hogy választ tudjon adni a kérdésre.
- És három... kettő... egy ... - igen, a mellettünk ülő tényleg felhajtotta a pohár tartalmát, így most fájdalmas, és érzékeny búcsút vagyok kénytelen venni, hacsak ő nem tesz ellene valamit, mert ki tudja. Ez benne az izgi.
- Majd meséld, mennyire igazolódott be - kacsintok rá kacéran, bár sok esélyt nem látok arra, hogy ezek után, mi majd vidáman sztorizgatunk. Viszont a nagytermet tényleg elhagyom, már ha... mint mondtam, nem tesz ellene semmit.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. szeptember 16. 21:18
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 17. 16:20 Ugrás a poszthoz

Dante

A csere megtörténik, és látom, hogy nem vágja hanyatt magát az általam felvázolt helyzetről, és még figyelmeztet is egy aprócska részletre, ami nekem se kerülte el a figyelmem, pusztán azért, mert rajta kívül szinte mindegyikükkel rajtakapott egy tanár a folyosón diskurálni, vagy a szőke gyereknek, mikor lekevertem egyet. Velük megvan a kontakt, tehát...
- Óóó, csak figyelj... - azzal minden megjátszott lelkesedésem latba dobva pattanok fel, bár a csuklóm ezt megsínyli, de hát... menteni kell a menthetőt, nem? Amúgy is volt egy sanda gyanúm afelől, hogy ő aztán nem akarja learatni az én babéraim.
- Én voltam..... kajakra csináltam egy bájitalt, és beleöntöttem a töklevébe, először Weilernek szántam, ugye Dante? - pislogok rá, kellően hangosan ejtve ki a szavakat, hogy biztos mindenki meghallja a tanári asztalnál. Azok a tekintetek... csihadj Felagund, és társai... Piszok nagy szerencsém amúgy, hogy az évek alatt SVKból meg Bűbájtanból voltam K. Jogosan, mert azok érdekeltek, és azt akartam, hogy lássák, hogy érdekel. A többit nemes egyszerűséggel leszartam, így a nagyapám rengeteg kreatív vizsgamegoldást olvashatott tőlem, talán nem egyszer alá is kellett támasztania, hogy tényleg az unokája vagyok, nem egy útról felszedett kölyök.
- Ugye? Még ti is hallottátok - nézek a többiekre, akik persze bólogatnak is, hisz ez az igazság.
- Na ne szórakozz Felagund - a tanár pontos nevét nem tudom, de a reflexei kiválóak, hisz sikerül elhajolnia a pohár elől, amit a már tajtékzó háztársam felé dob. Persze nem tudatosan, látszik rajta, hogy ki van fordulva magából.
Ezt a pillanatot választom arra, hogy lefejtsem Dante kezét az enyémről, és szépen mellé üljek. Ott nagyobb biztonságban lehetek, mint itt. Egyébként sem hiszek a karmában.
- Na, erről van szó kérlek... - a tanár kissé likvidálja a társunkat, hogy aztán a tarkójánál fogva, vihesse el onnan, tehát még csak látszatja sincs annak, hogy elhitte volna azt, amit mondok. Nagyapa viszont néz, és én csak egy pillanatra vagyok képes a szemébe nézni, mert félő... ő rájönne, hogy minden kibaszott szó igaz volt, és akkor komolyan mondom, inkább töltsem a jövő évem büntetőmunkával, semmint ő rójon meg.
- Elmondtam.... nem hisznek nekem - ártatlan tekintettel nézek rá, még vállat is vonok, mintha tényleg letaglózna a dolog, de mint párszor már ecseteltem. Pontosan ezért szeretek a bájitalokkal pepecselni, mert így még izgalmas.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 21:56 Ugrás a poszthoz

Sárközi tanárbá'
önként jöttem

- Fordulj fel.
Kétszer hangzott el ez a mondat a számból, ugyanannak az embernek címezve. Először, mikor úgy döntött, hogy megy a tengeren túlra, nem elég epic neki Bagolykő - akkor roppant felnőttesen a fejéhez vágva, még nyelvet is nyújtottam, hogy ezzel is jelezzem a vita végét - és most, hogy ennek ellenére se hagy békén.
Igen hihetném én azt, hogy csak hallucinálok, de egyrészt nem szoktam, másrészt meg teljesen intenzíven hatott rám a hangja, és miatta ment tönkre valami, amit már hetek óta tervezgettem. Na, ezért a fordulj fel.
Az meg csak mellékes, hogy simán kinézem én belőle, hogy hagy ilyesmi búcsú ajándékot, bár... tulajdonképp meg miért tenné?
Óóóó, hogy a franc essen beléd Madarász....  Kevés nála kiborítóbb emberrel találkoztam még életem során.
Na de, mielőtt önként dalolva mennék be az ELME-be, azért csak megkérdezek valakit, aki mondhatni professzor ebben a témában. Tény, nem én vagyok a kedvence, az is tény, ha figyeltem volna az óráin, akkor lehet, magamtól is rájöttem volna - vagy legalább nem a gulyásleves receptjét kellett volna leírnom a vizsgalapra, de hát Husztynál bevált -, de így...
Kopogok kettőt a tanári ajtaján, miután elcsíptem egy eridonost, és megkérdeztem tőle, hol találom.
- Nem házat váltani szeretnék - két kezem feltéve, lépek be, hogy gyorsan elejét vegyem ennek.
- Csak lenne itt egy kérdés... van ideje?
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 21:59 Ugrás a poszthoz

Tanbá'

- Nem állna jól a piros se - biccentek, mintha ez lenne az oka annak, hogy én nem leszek eridonos. Meg én úgy gondolom, hogy nem hiába osztott oda a süveg, ahová. Na meg, már kölyökként megmondta a Lili rellonos leszek.
- Mármint melyik? - mert az a helyzet, ha egy tanerő mondja nekem, hogy ez jó buli volt, akkor én egyszerre nagyon sok mindenre gondolok, ami tényleg jó buli volt, csak... nem hiszem, hogy a jelentés egy számunkra. Aprót rázok a fejemen, és ha már itt vagyok, a közelébe tolom nagyapám székét, és leülök rá.
- Jó a vizsgát azt sajnálom, de... - hát csak nem mondom ki, hogy engem mások fejében való turkálás egyáltalán nem érdekel, noha most irtózatosan szeretnék bejutni valaki fejébe, hogy elküldjem a francba. Sőt, vannak kastélylakók, akiknek kimondottan örülök, hogy nem kell a fejükbe néznem.
Meg amúgy is, nekem ez a legilimentorság tökre nem férne bele a komfortzónámba.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. szeptember 28. 22:01
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 22:07 Ugrás a poszthoz

Tanbá'

Döbbenten, sőőőőt pislogás nélkül meredek rá, mert hogy... ez most így komoly? Tényleg? Aztán elnevetem magam.
- Hát ez fájt - jó tudom, hogy így nem beszélünk, de Norbi bá' is laza, akkor én meg miért kéne, hogy ne önmagam legyek?
- Maga legilimentor... mondja csak, lehet valami mód arra, hogy valaki, aki baromi messze van, mégis bele tudjon túrni a fejembe, és halljam a hangját? Nem... nem vagyok dilis, de komolyan, csak... és nem is hallucináció volt, mert tényleg úgy hatott, mintha csak mögöttem lett volna - tényleg hát gyorsan a tárgyra. Hisz ez az, amiért jöttem. Nagyon frusztrál ez a dolog, és hamar le akarom tudni. Nekem marhára nem hiányzik, hogy életem végéig Madarász hangját halljam a fejemben, mint valami elfuserált lelkiismeret. Az viszont tény, hogy azért kicsit jól esik, hogy még a távozása előtt gondolt rám, hisz szinte biztos vagyok benne, hogy csinált valamit.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 22:14 Ugrás a poszthoz

Tanbá'

- Majd fejlesztem - biccentek, mert egyébként én ezeket le szoktam vágni ám, de szerintem ezt már buktam. Késő van, szét is vagyok esve, meg mostanában faviccekkel nem találkoztam. Meg a családunk nem ilyen poénos család, ahol apuka az ebéd közepén bedob valami baromságot, amin aztán az egész család napokig fogja a fejét. Anyu meg ha poénkodik is komolyan vesszük, és hát... neki sötét a humora, na.
- De valahogy csak tudnak... valami... bűbáj, vagy valami? - nem, én ezt nem akarom feladni. Kell, hogy legyen valami megoldás, de komolyan.
- Nem hangokat... egyet... párszor... mikor baromságra készülök... és olyan, amilyen szokott lenni... ja Madarászét... - mert most már nem kell itt profoznom meg ilyenek, hisz már nincs a kastélyban... nagyon remélem.
- És ez ijesztő, és belőle meg kinézem, hogy csinált valamit, hogy még akkor is frászt kapjak tőle, mikor nincs itt... - sóhajtok fel, bár tudom, ezzel talán a pszichológust, vagy a házvezetőmet kellene felkeresnem, de azok csak felesleges körök, sokkal egyszerűbb ahhoz menni, akinek van köze az ilyesmihez.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 22:16 Ugrás a poszthoz

Tanbá'

- Mert eddig csak anyám hangjától kaptam frászt.. és ha rájövök, ez hogy lehet, akkor utána arra is, hogy lehet megszüntetni... Nem magának nem hiszek, egyszerűen pánikba vagyok esve. Egyébként meg, nem fogok megkárdőjelezni egy aurort, akire apám felnéz - túrok a hajamba idegesen, és fel se fogom, hogy talán olyasmit is mondtam, amit nem kellett volna, de na...
- Köszönöm... akkor ennek utána is fogok járni - felállok, hisz ha nem is sokat, de megtudtam.
- Prof... most olyat fogok tenni, amit itt létem alatt még sose... megyek könyvátrba - vagyis, előbb megtudom valahogy, hol van... utána megyek.
- Óóóó neeeeeem, rájövök, hogy csinálta, megszüntetem, és elmegyek amerikába, megkeresem, és.... és... na jó, előtte még tanulok picit, hogy tudjak vele bármit is kezdeni - sóhajtok fel teljesen elcsüggedve. Aztán odamegyek a nagyapám asztalához, és elveszem a kis dobozt... láttam, hogy kinyitotta.
- Komolyan... csak üvöltene velem, vagy vágná megint a fejemhez, hogy mekkora szemétség az élettől, hogy vagyok, és az apám is egy méretes idióta... azt a Felát szerettem... de a nagyi óta...
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 22:17 Ugrás a poszthoz

Tanbá'

- Ugye? Imádom - a vigyorom őszinte, ahogy az ahogy ezt kiejtem. Soha nem fogom elrejteni azt, amit a családom iránt érzek, hiába lehet gyerekes, hiába röhögnek azon, ha meglátom a folyosón Sebit, úgy ugrok a nyakába, mintha évek óta nem láttam volna, vagy meglátom Lencsit és csak úgy odamegyek, hogy egy puszit adjak neki. Igen, ez teljesen eltér attól, amit eddig láttak belőlem, de a testvéreim nem voltak itt... most meg itt vannak.
- Ha mégis... akkor tudja, kit kell utána keresni - vállat vonok, amennyi minden itt már történt, csoda, hogy még egyben a van a kóceráj.
És a számomra kellemes légkörnek már annyi is. Csak behunyom a szemem.
- Elveszítettem a nőt aki hitt bennem, bármit is tettem, akinek mindenhogy tökéletes voltam, és aki akkor is büszkén mesélt rólam, mikor épp kirúgtak egy iskolából.... - halkan erőtlenül, beszélek, mert nem szoktam. Erről nem, mert gyengeség, mert látszik rajtam, és mert baromira fáj a hiánya.
- De pont ő volt az, aki puhánynak nevezte apámat, és gyengének az öcsémet... ő erős embereket akart, erős lelkeket. Mégis mi hogy legyünk azok, ha ő nem? Hogy tartsam magam minden fotózáson, az összes kérdésnél, amit a nagyiról tesznek fel, ha ő csak elküldi őket a francba? Mi ahogy tudjuk, összeszedjük magunkat, nem engedhetjük meg, hogy szét essünk. Én Lenáék miatt, apu miattunk, és ő? Nem beszél velünk, nem csinál semmit... értem én, hogy elvesztette a világát, tudom, mit érez, de... nem csak a nagyi van... tarthat bunkónak.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 28. 22:40 Ugrás a poszthoz

Kolos

Ha már úgyis...
Hangzik el főnökömtől a bűvös mondat, miután tudom, lesz egy kisebb kitérőm. Nem bánom persze, imádok csak úgy menni, nem csak sulitól suliig, és Korinna erre bőven ad nekem lehetőséget. Most is az egyik kosztümét kell elhoznom, mert valami baromi fontos vacsorára megy. Nem részletezte, nem kérdeztem. Imádok az asszisztense lenni. Nekem jórészt kikapcsolódás, apuéknak megnyugvás, és még ő is a hasznom veszi. Bár így zsúfoltak a napjaim, egészen idáig sose tudtam, milyen az, amikor valaki tényleg úgy beesik az ágyba.
Gondoltam nagy bátran, most kipróbálom a zsupszkulcsot, hát nem kellett volna. Sőt.. nekem kimondottan a mugli közlekedést találták ki, mert vonattól, repülőtől, busztól még sose voltam rosszul, bezzeg most a gyomrom megint vet egy bukfencet.
Ráadásul azt se tudom, hol vagyok. Mindegy, elindulok egy irányba, hátha itt is úgy van, hogy minden út ahhoz a térhez vezet, ahová mennem kell.
Persze ez sem válik be, de akkor meglátok valakit. Ismerem őt, hisz sokszor néztem Lilit próba közben, mikor épp nem volt jobb dolgom. Sokszor néztem, valahogy mégse öntött el a kényszer, hogy belépjek a színjátszóba. Jó, harmadik végén csupán Kolos miatt már majdnem megfontoltam, aztán rájöttem, csak azok a hülye hormonok.
- Kolos, ments meg - ahogy a közelébe érek, nagy szemeimmel pislogok rá.
- Keresem ezt a boltot, de rosszul is vagyok, meg az a hülye zsupszkulcs is nem tudom, hová rakott le... Áldjuk a barmot, aki feltalálta - igen, ez az én számból hangzott, és még a szemem is megforgatom.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. október 1. 20:51 Ugrás a poszthoz

Kolos

Csak akkor kapok észbe, hogy talán hadarok, meg tellegetek összevissza, mikor Kolos ezt a tudtomra adja.
- Ne haragudj, a főnököm is pörög, én is pörgök - forgatom meg a szemem, mert nem csak felvenni sikerült Korinna ritmusát, szépen át is vettem. De... sokkal szebb így az élet.
- Látom, hogy nem tudsz hová rakni, szóval, hogy megbizonyosodj róla, nem vagyok sorozatgyilkos... Lili rokona vagyok... a Felagund - nyújtok kezet, mert annyira rosszul azért nem vagyok, hogy ez az aprócska mozzanat is gondot okozzon nekem.
És nem jövök zavarba. Bizony. Pedig ezt a mosolyt láttam én az arcán, és volt mikor szerettem volna azt is, hogy ne Myra birtokolja. De ez annyira régi képnek tűnik már.
- Nem is értem, miért próbálkozok meg újra és újra a varázsközlekedéssel... sose bírtam - sóhajtok fel, amint a padra tudok ülni.
- Köszönöm szépen - hálásan pislogok rá kék szemeimmel, amik miatt volt, mikor azt hitték, véla vagyok. Pedig aztán közöm nincs hozzájuk, és nem is szeretném, hogy legyen.
- Nem hiányzik egyébként? - miközben próbálom összeszedni magam, teszem fel a kérdést, mert nem akarok itt kukán ülni.
- A Bagolykő... az ottaniak...bár gondolom, Myra megvan és az a lényeg, nem? - harapok az ajkamba, ennél jobban, ha akarnék se tudnék puhatolózni. Nem, nem feltétlenül arra vagyok kíváncsi, hogy megvan-e. Leginkább arra, hogy tudja-e, mennyire jól sikerült nekik a fesztivál... ahh hagyjuk is.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. október 2. 20:29 Ugrás a poszthoz

Lili
Pécs
Charfit
azene

Fáj. Nagyon fáj, és tudom, hogy ezzel most nem csak a sajátom, de mások szívét is rendesen kifacsarom. Tizenöt perc. Ennyi ideje van itt egy embernek. Tizenöt percen múlik, hogy ráléphet-e az ugródeszkára, vagy megy mindenével együtt a süllyesztőbe. Nem hiába nem jelentkeztem előbb, pedig minden évben, ahogy kikerül a hirdetés, ott lebeg a szemem előtt, de eddig sose éreztem magam késznek rá.
Alapból nehéz azt leküzdenem, hogy idegen emberek meg ítélnek meg tizenötperc után. Ők határozzák meg, hogy van-e egyáltalán jövőm ebben, és bizony ők tehetik tönkre ezt az egész világot is nekem. De hiszek Diniben, apuban, Liliben és a nagyiban. Nem tartom őket annyira elfogultnak, hogy hagyják, az egész életem leéljem, álmokat, célokat építsek fel a nagy büdös semmire, mert hiába a fáradozás. Persze, a Grosserliebbe se kerülhettem volna be tehetség nélkül... tudom.
De a billentyűkre figyelve is érzem magamon a tekinteteket, amik aztán mindent alaposan figyelnek. A legapróbb lélegzetvételem is, és ha tudom, ha egy pillanatra is megingok, vége. Hisz hány embertől hallottam már... tökéletes játék, őstehetség, ezen a színpadon meg mégis elvérzett, mert nem bírta a rá nehezedő nyomást.
Nem, ők nem azok a bírák, akik kedves mosollyal az arcukon vizet adnak, ha látják, összeesni készülsz. Ők profik, olyan emberek, akik jogosan mondják, feleslegesen nem vesztegetik az idejüket senkire, akiknél hiába szerepelsz tökéletesen három percig, ha a negyedikben elcsúszik egy hang...
Kotta nélkül jelentem meg... nekem ez mindennél fontosabb, hisz... ez saját. Soha, a négy falon kívül senki nem hallhatta még azt/azokat a zenét/zenéket, amiket magam raktam össze. A többségük már ígyis feledésbe merült. Ez viszont fontos. Ez az enyém, ez én vagyok. Sose tudtam igazán beszélni arról, milyen érzés, hogy érzem magam, hogy viselem... csak a sablonszavak, de igazából értelmes szavakba öntve megformálni mindazt, amit érzek naponta, talán sose leszek képes, viszont ez a dal....

S nem is csak a dal mond el mindent, hanem az azt kísérő percnyi néma csend. Négyen ülnek az asztalnál, s jó pár másodpercig egyikük se néz rám, pedig minden létező mozdulattal jelzem, hogy végeztem. És igen... várok valamit, bármit a maguk elé meredésen kívül.
- Köszönjük - hangzik el, de még abból se tudok leszűrni semmit, hisz ugyanolyan monoton, mint ahogy az előttem lévőknek mondják.
Kint Lili egyből megölel, és én is szorosan viszonzom. Akkor már nem tudom tovább tartani magam, és utat engedek a könnyeknek, mert ez van, ha az ember lánya több mindent érez egyszerre... sírni kezd.
- Csak el, kávézni, fagyizni, vagy kajálni... mindegy - percek telnek el, mire képes vagyok megszólalni.
- Szerinted? Bukhatom? - kérdezem, hisz ő láthatta az arcukat, miközben engem a billentyűk kötöttek le.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 3. 19:44 Ugrás a poszthoz

Mr. Kazanov

Ez egy olyan bakancslistás dolog nekem. Belépni a helyre - megtalálni se volt semmi -, amit az itt töltött időm alatt sikerült elkerülnöm. Mentségemre legyen mondva, életem szerves része csupán egy évvel jár felettem, így egészen idáig megleheteősen könnyű dolgom volt.
Most viszont... most viszont a létező összes támaszom magamra hagyott, mondván a VAV az enyém. Magamnak kell megírnom és magamtól. Persze, aláírom én, hogy ez tényleg egy nagy dolog, és megalapozná a jövőm, ha nem alapozta volna már meg valami más már nagyon régen.
És se a művészetin, se a zenekarban nem tartják fontosnak ezt. Mármint, nem sokat érsz a VAV-val egy művészet központú világban, ahol a tehetség számít... meg a kitartás, mint utólag kiderült. És áldom anyám, hogy tőle bőven eleget örököltem, mert most csupán a végkimerülés látszik rajtam. És semmi, ami azt suggalná, feladom.. végeztem, pedig ilyenkor szokott az történni.
Végre megtaláltam az utam, nincsenek bennem kérdőjelek, és el tudom hinni, hogy igenis erre születtem. Kellett az a pár év, hogy visszatalőáljak a zenéhez, hogy próbálgassam a szárnyaim máshol is.
Most pedig kell a nyamvadt vizsga, hogy végre magam mögött tudjam ezt az időszakot. Nem voltam jó diák soha, vagy csaltam, vagy a nevem juttatott át a vizsgákon, amiknek még csak komolyabb tétje sem volt.
Most viszont nem csalhatok, főleg mert valószínűleg nem is tudnék, és a minisztérium embereit, akik majd felügyelnek, szerintem pont nem fogja érdekelni, hogy Felagund vagyok.
Határozottan lépek be most először a könyvtárba, hogy aztán valahol középtájt meg is torpanjak. Asztalok... könyvek... rengeteg könyv. Olyan, mintha a polcoknak soha nem lenne vége, és a bátorságom el is száll. Nem, a megütközött tekintetek se segítenek, amivel engem vizslatnak.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 3. 21:06 Ugrás a poszthoz

Mr. Kazanov

Könyv könyv hátán. Én meg már-már beleszédülök ebbe a látványba. Ha nem én lennék, most jönne el a pillanat, mikor hátraarcot vágok, és közlöm, hogy ottrohadjonmeganyamvadtvizsga, de Merlin mentsen meg attól, hogy bárki is szemtanúja legyen egy ilyen attitűdömnek.
- Üdv Mr. Kazanov - mert bár nem vagyok szerves része a kastélynak, és nem is vagyok non stop fellelhető, azért képben vagyok a változásokkal, mint páldául, hogy egy auror lett az igazgató, és a könyvtárosok névsora is nőtt. Megnézem magamnak a férfit azért, de csak kíváncsiságból, semminemű hátsószándék nem lappang bennem. Akik ismernek, tudják, hogy nem rendelkezem véget nem érő pasilajstrommal. Mily' kár.
- Életemben először vagyok itt, szóval - kecsesen vonom meg a vállam, nagy szemeimmel pislogva rá.
- A húgom tapasztaltabb, de ő épp nem ér rá, nekem meg most akadt némi időm a VAV-ra készülni, épp csak... túl sok a könyv - szinte suttogom, ahogy újra végignézek a szinte végtelennek tűnő sorokon.
- Szóval mit ajánl? Hogyan kezdjek hozzá? - mert értelemszerű, hogy egy Felagundnak nem kell segítség... sose kell segítség, de az ajánlatot hajlamos vagyok megfontolni.
- Igen, tudom.... jobb később, mint soha, nemde? - még a fejem is oldalra döntöm kissé, a szemöldököm is felvonom, csak hogy elejét vegyem a kérdéseknek, vagy az esetleges szemrehányásnak.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. december 3. 21:07
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 3. 21:55 Ugrás a poszthoz

Mr. Kazanov

- Köszönöm szépen, de tizenkilenc vagyok. Ráérünk még az efajta bókokkal - mosolygok rá, felvéve azt a halványka poénszálat.
- Lena Felagund... ekkora - mutatok itt a kezemmel, illusztrálva, hogy nekem akkor is csak egy törpe, ha soha nem volt -, szőke haj, Levitás, tuti látta már - megforgatom a szemem. Neki a törzshelye nyilván, de azért lassan ideje lenne elbeszélgetnem vele, hisz nem tud átverni, látom, mikor sunyul.
- Konkrétan az elmúlt ötév anyaga az itt tanított összes tárgyból. Ebből válogatnak ki úgy tíz-húsz kérdést... reménytelen, mi? - húzom el a szám, miután az én szemem előtt is felvázolódott a helyzet.
- Bár Ön meg tudná oldani ezt az aprócska problémát. Mint iskolai dolgozó, bejárása van a tanáriba is, nem? Engem nem szívesen látnak, nagyapám tett róla... na jó, főleg én - hogy mennyire bölcs dolog az első adandó alkalommal ilyesmire kérni valakit, az attól függ, mennyire és mire kapható a férfi.
- Körbevezet, vagy ilyesmi? Ha már itt vagyok - meg mégse ácsorogjunk már csak úgy itt..
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. december 3. 22:06
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 6. 21:43 Ugrás a poszthoz

Mr. Kazanov

- Ezt most nem mondja komolyan? - elég érdekes arcot vághatok, mert bár a húgomról van szó, ez az információ nekem teljesen új.
- Elment az esze - vonom le a konklúziót, egy fejcsóválás közepette. Rosszul kellene éreznem magam, csak mert egy idegentől hallok új információt, de mi - vagyis én ilyen vagyok -, nem csüggünk egymás nyakán, én meg kimondottan ügyelek arra, hogy a többieknek is meglegyen a saját kis élete. Nekem se fogta senki a kezem, mikor idejöttem. Lehet, ez volt a gond.
- Valahogy sejtettem - húzom el a szám. Hol vannak azok a tanárok, akik apu idejében tanítottak? Itt mindenki ennyire karót nyelt, és... na mindegy, pár hét és vége.
- Önismeret, Legendás lények, meg az a köves. Vicces, mindenki azt hiszi, hogy a bájital az, de... nem - megvonom a vállam, azt inkább nem ecsetelem, hogy mennyire nem.
- És merre vannak azok a könyvek? Vagy ezt az egészet végig kell itt járnom? - mert akkor felejtős. Hajlamos vagyok erőfeszítéseket tenni, de csak bizonyos mértékig.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 11. 19:53 Ugrás a poszthoz

MégegyPayne


Sikerült. Azt hiszem, a dolgok ezen felét letudtam, már ami Pécset illeti, most térhetek vissza a másik felére szívni. Csodás, csodás ez az év. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy ennyi mindent a nyakamba aggattam? Most már én is érzem magamon, hogy kezd ez nem jó irányba  terelődni, de nem én lennék, ha ezt ki is mutatnám bárkinek is. Nem akarom azt hallani, én megmondtam.
-  Anyud szeret? - lökök öcsémen egyet, mikor megint beszól. Túlontúl lelkesen ajánlgatta, hogy elkísér. Jó, én aláírom, hogy bizonyos részben az irántam érzett aggodalom késztette erre, de főleg a csajok.
- Nem jössz gyagyás? - értetlenül nézek rá. Hisz a vonat befutott, és már én is felszállásra készülődök, ahogy mindenki, leszámítva őt. Csak a fejem rázom, mikor ecseteli, hogy neki bizony még dolga van itt.
Aztán sietek, igyekszem minél több embert megelőzni, és az első hirtelen üresnek tűnő kabint elfoglalni. Feltépem az ajtót, majd az ülés felé pakolom is a cuccom, amit üresnek találok, csak aztán ülök le. Ekkor viszont elgörnyedek, az orrnyergem masszírozva engedek a fáradtságnak, s csak ekkor szembesülök azzal, nem vagyok egyedül.
- Ohh, bocsi - nézek a srácra, mást nem téve hozzá. Tök felesleges lenne már megkérdeznem, hogy foglalt-e, vagy nem gond-e, hogy velem kell osztoznia. Mind a ketten tudjuk, hogy én innen már nem kelek fel.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. december 11. 19:56
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 11. 20:35 Ugrás a poszthoz

MégegyPayne


Azt már réges rég megtanultam, ha tömegközlekedni akarok, és a lehetőségekhez mérten kényelmesen, akkor agresszívnek kell lenni. Mert hogy itt bizony él a "taposol, vagy taposnak" szabály. És büszkén állíthatom, már egész jó vagyok benne. Már a jelzőktől se érzem kellemetlenül magam, amiket a mögöttem lévőktől kapok, pontosan azért, mert mögöttem vannak.
Szépen elfoglalom a helyem, még némi sajnálatnak tűnő valami is kicsúszik a számon, ami tőlem ritkaságszámba megy, és ezzel én le is tudnám a dolgot, ha... ha a szemben ülő valaki nem nyitná ki a száját.
Elsőkörben felvonom szépen ívelt szemöldököm, megbizonyosodva arról, hogy most a képembe vágja, vagy a levegőbe mondja, nekem címezve, mert ugye nem mindegy.
S mikor farkasszemet kényszerülök nézni vele, a létező szinte összes fáradtság ki megy belőlem. Komolyan Charlie, komolyan csak annyi kellett, hogy valaki beszóljon? Azt hittem, ezen már átugrottunk. Igen, én is azt hittem, nem csak a fejemben motoszkáló hang. De érzem az adrenalint, és már kismillió verzió lejátszódik a fejemben, amivel meghonorálhatnám ezeket a kedves szavakat.
Mégis... egy apró gúnyos mosolyt ejtek csak meg, olyat, amilyet már rég nem.
- Nyilván számítottál rá, hogy nem egyedül fogsz itt dekkolni egy bizonyos szakaszig, gondolom fel is készültél erre. És mégis csak ennyire futja? Hagynom kellett volna még gondolkodási időt, mert ez gyenge - fúúú Lili, most nagyon-nagyon büszke lennél rám, tudom. És milyen igaz, mennyivel jobb ez, mint visszaküldeni hirtelenjében oda, ahonnan jött.
- Tetszik a hajad - ja, szerintem már köszönni is felesleges, hisz a kontakt megköttetett, csak remélni merem, hogy nem vérszívással fog eltelni ez az idő.
- Charlotte... Bagolykő? - dőlök előrébb, hogy a kezem nyújthassam neki, mintegy békejobbként, és hát, rá kell kérdezni a nyilvánvalóra. Olyan nincs, hogy nem kérdezünk rá.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. december 11. 20:40
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 19. 09:39 Ugrás a poszthoz

MégegyPayne


- Ezen a járaton? Hidd el, a remény egy hót felesleges dolog - plafonnak emelem a tekintetem. Nem akarok okoskodónak, vagy tudálékosnak tűnni, egyszerűen a tapasztalat mondattja ezt velem, amire talán majd ő is rá fog jönni.
Megvonom a vállam. Erre igazából nem lehet mit mondani, mert ahogy neki jól esik. Ki vagyok én, hogy meggátoljam az embert abban, hogy olyan legyen, amilyen?
- Kösz, sok munka eredménye.... mármint nem plasztika vagy ilyesmi, egyszerűen csak az arcomra meg a hajamra baromi kényes vagyok - mint kb az összes létező nő. Legalább is szerintem, de én tényleg túltolom néha az arcápolást, ezt még Franci sulykolta belém, és most már a napi rutin része lett. De hála égnek nekem nagyon ritkán van pattanásom meg hasonló.
- Honnan jössz? - szegezem neki a következő kérdést, ráncolva a homlokom, mert a neve furcsa, meg így végignézve rajta, az egész srác is.
- Ha nem tudnám, hogy kihaltak, vagy mi, azt hinném, indián vagy. Mármint tényleg tökre úgy nézel ki, mintha most jöttél volna valamelyik aluljáróbeli koncertről - még a fejem is oldalra döntöm, miután letudom a formaságot. Meg nem is megsérteni akarom, vagy ilyesmi, csak tényleg Pocahontas ugrott be róla.
- Háh, hála égnek az utolsó évem. Alig várom, hogy megszabaduljak tőle, ott az ember komolyan becsavarodik. Valószínűleg a bezártság, meg minden nap ugyanazok az emberek. Na, meg Felagund... fel ne vedd a bájitaltant, ha szeretnéd, hogy megmaradjon az egészséges önbizalmad - és hogy fair-e nagyapám ellen kampányolni? Perszehogy. Rászolgált az évek alatt.

Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 19. 18:07 Ugrás a poszthoz

Valentin
Pécs, vásár cucc

Hogy mindig tudom, mikor kell lelépni. Tényleg, eszméletlenül tudok időzíteni. Így, hogy nem vagyok a folyam közvetlen közelében, nem is érdekelnek a pletykák, vagy az, hogy épp hányan röhögnek rajtam a hátam mögött.  Kölcsönös kihasználás volt, mint utólag kiderült, de őszintén remélem, sokat keresett a rajtam kötött fogadással.
Jó persze, nem a legjobb érzés, de legalább van valami, amitől megszabadultam, vagyis így fogom fel, jobban mondva próbálom felfogni. Szerencsére apuék se értetlenkedtek sokat, mikor hirtelen megakartam gyorsítani a költözést, ők is belátták, oly' mindegy, hogy ingázok ide, vagy innen oda. Én csak távol akarok lenni, és a lehető legkevesebb időt tölteni abban a nyomorult kastélyban, csak annyit, amennyit muszáj.
- Liz - még a hideg is végigfut a hátamon, mikor meghallom a hangot, és a kezemben gőzőlgő forrócsoki ellenére, érzem hogy megfagyok. Nem úgy ténylegesen, nem úgy, hogy tudnék vele bármit is kezdeni, nem... most még nem.
- Én csak.... - merev tekintettel, és porcelán arccal nézek rá, pislogás nélkül. Nem, egy cseppet sem segítek rajta, noha egy avatott szem látná, kicsit túldramatizálom az egész helyzetet.
- az a fogadás - továbbra se szólok semmit, csak magamban röhögök a szerencsétlenségén, még jobban sajnálva a történteket. Azt leginkább, hogy pont vele történtek meg. Aztán mégis közelebb araszolok hozzá, csak hogy aztán a forrócsokim az ő márkás kabátján, díszként ékeskedjen, megkoronázva ezzel az esténket, meg azokét, akik időközben megálltak turistásat játszani.
Nem törődök vele tovább, hátat fordítok neki, és andalgok meszebb tőle, hisz a mi történetünknek ez lett a végpontja. Szerintem kellően olyan hatást értem el, amilyet kell... ja, hogy a könnyek? Több kell ennél ahhoz, hogy engem sírni lássanak.
- Egy rumos teát légyszi - szólalok meg, ahogy a bódé előtt rám kerül a sor.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. december 19. 18:11
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2020. március 30. 22:36 Ugrás a poszthoz

Marci  Love
#Deák #este #mindigakávé #nemfázok

Inkább a séta. Mindig inkább a séta. Pedig ezek úgy eltervezték, hogy de berúgunk. Bevallom, egy pillanatra rám is rámtört a késztetés, de számomra elég elrettentő a másnap gondolata, úgyhogy csak egy darabig kísérem el a lányokat, pontosan addig a helyig, ahol szerezhetek magamnak egy kávét, az nekem bőven elég a boldogságomhoz.
Pedig másra számítottam. Szünet a Grosserliebben, letudva a Bagolykő, én meg mégis csak fellélegzek, ahelyett, hogy bármilyen hiányérzettel küzdenék, vagy visszavágynék a kastély falai közé. Nem, azt hiszem, Bogolyfalvától már rég elköszöntem, ahogy egy csomó emléktől ott. Megküzdöttem azt hiszem nagyi halálával, legalább is már el tudom fogadni, levertem azt a hülye kis kapcsolót, ami mindig olyasmire késztetett, ami csak abban a pillanatban tűnt jó ötletnek. Lenyugodtam. Talán fel is nőttem, ahhoz eléggé, hogy komolyan vegyenek. Két zenét írtam, amiket már játszanak, és elégedettséggel tölt el, hogy jól fogadták. Persze a srácok... őket nem csoda, hogy elfogadják. Én meg rájöttem, nekem ez a legtesthezállóbb. Írni, közölni, és hagyni, hogy mások énekeljék fel. Valahol mindig is sejtettem, hogy az előadó művészet nem az én asztalom, és minden tévhittel ellentétben, nem is áhítozom hírnévre, bőven elég volt nekem az a figyelem, amit a nagyi halálakor kaptam. Hála Merlinnek, az a csoda is három napig tartott csupán.
- Te is inkább minél távolabb? - "köszönök" mosolyogva Marcinak. Igen, mosolygok, mostanság egyre többször, és azt mondták, most már nem is hasonlít egy vicsorra, vagy furcsa rándulásra. Mondom én, fejlődök kérem szépen.
Marciról meg pont tudom, hogy annyira vonzódik a kastélyhoz, meg az ottani élethez, mint én, szóval... nem lepődök meg, hogy próbál ő is minél távolabb lenni tőle. Elvegyülni az átlag emberek között meg egyszerűen üdítő, kivéve, ha rossz környékre kerül az ember lánya, na de az egy másik történet.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Charlotte Elisabeth Felagund összes RPG hozzászólása (61 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel