36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Weiler Dante összes RPG hozzászólása (115 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. február 22. 00:21 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard Van den Bergh és Evena Noxen
-Jelmez-

Nem gondolta volna, hogy ennyire pocsék lesz a közérzete, mint amilyen az elmúlt napokban volt. Mindenesetre, mivel még azelőtt beszélték meg Jonathannel, hogy kinéznek ide, úgy volt vele, hogy lemondani már kár lenne. Nem mintha tényleges értelemben betegnek érezné magát, azt talán túlzás lenne állítani. Az viszont biztos, hogy - bár ez Dantéban nem tudatosul olyan tisztán - mióta beköszöntöttek a mostani hidegebb napok, többet alszik. És kelletlenebb az ébredés is, ő maga is ingerlékenyebbnek bizonyul emiatt. Még jó, hogy jelmezt szerezni nem nagy cucc, varázslók lévén gyorsan meg tudják oldani a gondot - ez a jelmez is tulajdonképp csak azért valósulhatott meg. Sajnos elképzelése sincs, ki ez a fószer, akinek beöltözött, de mikor a városban netközelben volt, rákeresett a google-ön arra, hogy "superhero costume" és az elsők között ezt dobta ki. Mármint az általa is viselésre acceptált lehetőségek közül. Valami zöld íjász, mindegy. Van kapucnija, úgy ahogy el tud amögött "bújni", ha már nagyon elege van az emberekből, a többit (avagy miért nem fagy meg) pedig megoldja a mágia. Még akkor is ásít, mikor már a farsangi mulatság területére ér, azonban szerencsére ez nem akadályozza meg abban, hogy elkapja a jelenetet, amely során Jonathan épp jelmezt vált. Még jó, a maszk mögött már kevésbé nagy biztonsággal ismerte volna fel. A kamaszok minden verbális választékosságával csatlakozik be a komoly karakterelemzést folytató társaságba.
- Csá. - Köszönésképp még hanyagul az egyik kezét is megemeli, mintegy félszeg intésként.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. február 25. 17:07 Ugrás a poszthoz

Eliza

Talán még ki is váltott volna valami indulatot belőle az általános viszolygáson túl Eliza reakciója, de ahhoz érdekes kéne, hogy legyen számára a lány véleménye. Nem személyes, csak már megszokta, hogy a világon, főleg az ő korosztályában, mindenkinek van valami véleménye a másikról. Ha folyton magára venné, már rég kikészült volna a stressztől. Míg a lány arcjátéka a maga módján nagyon is színes - a ridegtől kezdve a szenvtelen mosolygáson át, Dante nem jár be ilyen széles skálát, megmarad szilárdan azon a (nem is olyan) mérsékelten kelletlen és tartózkodó szinten, amelyet az új információ váltott ki belőle.
Egy hosszú másodpercig visszabámul a másik rellonosra, és bár az ég világon semmi sem utal a megjelenésében erre, a lánynak egy pillanatig olyan érzése lehet, mint mikor egy hüllő belefagy a mozdulatba, mielőtt lecsapja. Aztán ez a fenyegető él azonnal el is tűnik, mintha nem lett volna - még mielőtt tényleg tudatosulna: minden, ami valószínűleg utána marad, csak egyszerű antipátia a fiú irányába.
- Mindenki ismeri, aki nem csak az elején csapta fel a történelemkönyvet vagy nem egy kő alatt él. Na nehogymár el akard játszani, hogy nem tudsz róla.
Rögtön ítélkezik, meg sem fontol más lehetőséget, csak hogy Eliza a bolondját járatja vele és színészkedik.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. március 13. 13:42 Ugrás a poszthoz

Jonathan és Evena

- Annyira nem kényelmetlen, mint tűnik. - Először az volt, de azt már akkor érezte, mikor térdig húzta a ruhát, de valami rellonos csaj pont volt benn Kainál, aki felajánlotta, hogy megoldja néhány pálcaintéssel. Így azért jóval élhetőbb a jelmez is. Bár nem ismeri a hőst, akinek öltözött, az legalább stimmel, hogy amúgy is gyakran morózus tekintete illik a maszk mögé, meg úgy általában a szerelése. Hacsak nem valami mostanság népszerű marvel, illik világmegmentőként nem szétvigyorogni magát. Igaz, erről sem sokat tud. Ellentétben a szervezőkkel és jópár résztvevővel, Dante számára ez a "kultúra" nemigen ismerős, csak nagyon alapvető tényeket tud, minthogy Batman=denevérember+gazdag. Meg ilyesmik.
- Ez csak kellék. Eredetileg valami ócska, de valódi lett volna, de Warren elvette. - Vállat von, de azért némi morcos él kiérződik a hangjából. Csak azért, mert a legutóbbi nagy eseményem, a végzős bálon kicsit átrendezte valakinek az arcát, aki rátámadt (tehát teljesen jogos volt az erőszak a szemszögéből), máris olyasvalakiként van kezelve, akinél veszélyes a minimális mértékben is használható fegyver. Nem is tud íjjal lőni. Akkor már egy kés vagy ilyesmi miatt jobban aggódna.
- Még mindig szokása állatalakban diákok után leskelődni? - Tapintatosnak nem mondható, de lényegre törő kérdés, az tény - ahogy az is, hogy bár sokan nem hinnék el, de különösebb hátsó szándék vagy rosszindulat nélküli. Csak nem válogatja meg gondosan a kifejezéseket, amelyeket használ. Közben lassú lépésben elindul a standok felé is, beszélni közben is tudnak.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. április 14. 20:36 Ugrás a poszthoz

Szépvölgyi Richárd

.. pedig nem mondhatja, hogy olyan gyakran keveredett volna az ominózus végzős bál óta verekedésbe vagy párbajba. Egyébként sem szokta ezeket kezdeményezni, nem keresi a bajt. A provokációba is csupán akkor áll bele, ha rossz lábbal kel fel. Ma rossz lábbal kelt, és tényleg, a másik fél igazán kitartó volt. Nem érti, hogy miért kell ennyire erőltetni, ha tudják ők is, mi lesz a vége.
Egy csonttörő átok eltalálta a bal karját, ezt a sérülést be kellett vállalnia, mert pálcát még mindig nem akart fogni, ahogy a varázserejét sem kívánta használni már egy ideje. Örülhetett is a másik fiú, hogy emiatt volt ideje átkozni, cserébe ezalatt Dante legyűrte a távolságot kettejük közt, kicsavarta a kezéből a pálcát, és onnantól igazából nem kellett sokat erőlködnie, még törött kézzel sem. Nem hiába varázslattal támadt az ellenfél, a fizikai fölény teljesen egyértelmű volt. Utána addig ütött - majd mikor a földre került az eridonos, rúgott, míg az már nem könyörgött, hogy hagyja abba.
Hiába, ha nem erősíted meg bennük, hogy nem éri meg, visszajönnek.
Ő is hasonlóan vélekedik erről, a tapasztalat ezt igazolja, bár az emberek mindig alul tudják múlni az elvárásait. Azt gondolná, hogy a bál után békénhagyják, de mindig vannak ellenpéldák.
Nagy elővigyázatossággal szeparálták el őket egymástól, merthát a gyengélkedőn kötött ki az az eridonos felsős is, akivel a "szóváltás" történt. Őt ott látjk el, Dante pedig a helyiségnek egész a másik végében vár a sorára, elfüggönyzött ágynál, nehogy "felzaklassa" a másik felet. Ez is jellemző - valahogy mindig kihozzák az egészből, hogy ő a hunyó. Pedig a baljós kisugárzásáról igazán nem ő tehet.
Hát, mindegy. Neki sem rossz, hogy nem kell a gyengélkedő lábadozó népét bámulnia. Mozgásképtelen karját maga mellett pihentetve hátát az ágy táblájának veti, és vár.
Utoljára módosította:Weiler Dante, 2018. április 14. 20:47
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. április 14. 22:18 Ugrás a poszthoz

Szépvölgyi Richárd

Remélte, hogyha már ellátják, akkor nem egy gyakornok fogja tenni, hanem egy valódi gyógyító. Erre idejön a srác, akit még emlékszik, hogy nem egyszer látott a folyosón az iskolai talárban - amit mondjuk ő meg folyamatosan "elfelejt" felvenni. Most tényleg ő fogja ellátni?
Nem sok bizodalma van az érkezőben, fel is vonja az egyik szemöldökét kétkedőn, mikor fiú oldalra hajtva a függönyt beslisszol mellé.
- Eltört a karom. Nem kell nagy dedukciós tehetség ahhoz, mi talált el. - Mormogja egykedvűen egyfajta elzárkózó szkepticizmussal a hangjában. Mintha már az, hogy Richárdnak ezt meg kellett kérdeznie, megingatta volna a bizalmát a hozzáértésében.
Ami nem igaz, de az egyébként sem volt, nehéz lenne elrontani valamit, ami eleve nem is létezett.
- Mindegy, legyen meg a sikerélménye, hogy egy varázslat sikerült, forraszd össze a csontot, aztán haladjunk. - Nincs túl jó kedvében. Ilyenkor mindig rájön, hogy alapesetben akár ő maga is képes lett volna begyógyítani egy törött kart, de nemcsak, hogy mostanság komolyabb varázslatokat sem nagyon használ, de a gyógyító mágiákhoz eleve nem is értett soha. Egyszerűen nem sikerülnek - bosszantó másokra utalva lenni, ez csapódik le a mostani viselkedésében is.
Utoljára módosította:Weiler Dante, 2018. április 14. 22:18
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. április 15. 21:53 Ugrás a poszthoz

Szépvölgyi Richárd

- Tök mindegy, törött kar, törött kar mindkét esetben. - Flegmán vállat von, a mozdulat elején még mind a két válla mozdul, a felénél azonban az egyik megbicsaklik, ahogy rájön, hogy hoppá, ahhoz sérült csontok kapcsolódnak. Lassan kifújja a levegőt. Viszonylag magas a fájdalomküszöbe, emiatt nem aggódik különösebben, de még úgy sem kellemes. Kinyújtva hagyja a karját, úgy, hogy ne érje nagy terhelés. Sőt, tulajdonképpen semmilyen terhelés ne érje. Most még viszonylagos türelménél van, jót tett, hogy levezethette az energiáit az Eridonoson.
- Össze is forraszthatom, csak akkor kénytelen lennék jelezni az iskolavezetőség felé, hogy a gyengélkedő szarra sem alkalmas. - Nem mintha valaha venné a fáradtságot, hogy tényleg megkeressen bárkit, akárkit az ügyben, de a szenvtelen, kilengések nélküli hangtónus, amellyel a szavakat ejti kifejezetten hitelessé teszik akarva-akaratlanul. Számára egyszerű a kérdés: a gyengélkedő, mint helyszín és annak "alkalmazottai" azért vannak, hogy ellássák a sérüléseket. Akár tetszik, akár nem. Azt pedig nem áll szándékában a fiúval megosztani, hogy az ilyesfajta varázslatok számára nem opciók.
Az érzéstelenítő bűbáj hatására először csak enyhén bizseregni kezd a karja, aztán nem sokat érez abból, amit a másik ténykedik, csak tompán szűrődnek át az érzékelésén az ingerek.
- Jól hangzik. - némi szkepticizmus kiérződik a hangjából, a három hely azért némileg kellemetlen váratlansággal éri. Érezte ő, hogy fáj, mint a pokol, de legfeljebb kettő helyet tippelt volna meg. Lehetett volna rosszabb is, ez hamar begyógyul - érkezik a kommentár a gondolatai közt, amely lehetne a sajátja is a maga kifacsart nemtörődömségével, de csak állandó "utastársa" fűz megjegyzést a dolgokhoz. Lepillant a mostmár nem is tudja hanyadjára a karján matató kezekre és.. tényleg szükség van erre? Eh. A napja-estéje már így is el van rontva, jól ismeri, hogy megy ez itt, most még benn fogják estére tartani, amíg legalább annyira nem forrnak össze a csontok, hogy szabadabban mozgatni tudja a sínbe tett kezét.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2018. augusztus 2. 05:28 Ugrás a poszthoz

Szépvölgyi Richárd

Annyira nincs különösebb kérése vagy kérdése, hogy mindezek után fogja magát és egy beleegyező mormogással elfekszik az ágyon. Más dolga már úgysem lesz most itt, minthogy hátradőljön, és hagyja, hogy a gyengélkedő praktikái tegyék a dolgukat.
Látod, ezért megéri a balhé? Egy tömegszálláson összezsúfolva aludni, nagyon jó mondhatom.
Kuss.

Azzal átfordul a másik oldalára, nem mintha fizikailag egyáltalán lehetséges lenne, hogy a gondolataiban szabadon randalírozó hangtól is el tudjon. Egy ideig még tétlenül tölti az idejét, mert a többi beteg szuszogása teljesen ellehetetleníti, hogy nyugodtan elaludjon - ám végül a fáradtság mégis erőt vesz rajta.
Valamikor az éjszaka közepén, igazából nem is ébred fel, csupán a mágikus baleset végett megváltozó szervezete érzékeli a hőmérsékletet. Furcsa félálom-szerű állapotban van ilyenkor, valahol az álom és az ébrenlét határán. Először csak visszagördül a jobb oldalára, ösztönösen magára húzva még jobban a takarót, de nem elég, így is bőven a kényelmes ingerküszöb alá esett a helyiség hőfoka. Morgósan-szenvedősen elnyom egy tompa káromkodást, amelynek tartalmát felfogja a párna és a takaró, így Ricsi csak a mozgolódást és hangokat hallja a részlege felől, akár hiheti azt, hogy nem várt módon a rellonosnak valamiért fájdalmai vannak.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. január 11. 23:43 Ugrás a poszthoz

Szépvölgyi Richárd

A helyiség levegője hidegnek és száraznak hat számára. Bár öntudatlan állapotában nem tudatosul benne, mi történik a szervezetével. Életműködéseinek ritmusa megváltozik, mérséketlen lassul ugyan, de épp eléggé, hogy a ritmushoz szokott test tiltakozzon ellene. Bőre érintésre hűvösebbnek hat, vérnyomása alacsony, koponyájának hátsó szekciójára ismeretlen erő fejt ki enyhe nyomást - ez a megfoghatatlan prés pedig nem engedi a tudatának, hogy kitisztuljon, visszarántja egy felszínes alvási fázis annál mélyebb mocsarába. Nem hallja az alkimista hangját sem, s bármennyire örülne, ha ezt tudná, hogy lehetséges előidézni ezt a létállapotot, ez most csak újabb lehetőséget vesz el az éberség visszanyerésétől.
A szeme nyitva, talán valamiféle összeszedetlen gondolatmenet is lassan végiggördül benne, de nem kapcsolódik össze az éber tudattal. A nappali és éjjeli ember közti átmeneti pont ez, mikor lenyomjuk a reggeli ébresztőt, de később nem emlékszünk rá. Mikor a reggeli csengetésre ajtót nyitunk valakinek, de még az álombeli gondolatmenetet folytatjuk szóban. Cselekvés, amely mögött áll valami szándék, ami hozzánk tartozik, de a nappal fényénél nem tudjuk felidézni azt.
Érzékeli, ahogy fölé hajolnak, ebből a közelségből hallani a ruha szövetének sűrlódását, megérzi, ahogy kissé besüpped a matrac széle. Ép karjával reflexszerűen nyúl ki abba az irányba, megragadva Richárd karját. Szorítása nem erős, könnyedén ki lehetne húzódni belőle. Egészen addig, míg a tapintás új érzékelésének hála meg nem érzi a másik jóval magasabb testhőjét. A hidegnek érzékelt szobában, azon a szűk négyzetméteren, amely elérhető távolságban van számára, a fiú bőre a legmelegebb pont, s ahogy ezt az információt adaptálja, ujjai szorosabbra fonódnak. Fogása határozottabb lesz, majd egy teljesen váratlan mozdulattal rántja maga felé a gyógyító tanoncot, a hirtelenség végett valószínűleg kibillentve az egyensúlyából. Merthogy.. ha ez sikerül, a mozdulatsor folytatása talán még váratlanabb - Weiler Dante jellemét, előéletét, habitusát ismerve bárki erőszakra, fájdalomra számítana a rántásból, azonban mindössze annyi történik, hogy maga mellé húzza az aeromágust.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 18:05 Ugrás a poszthoz



Ha lenne bármilyen józan megfontolás az egész mögött, már rég megkérdezte volna magától, hogy mégis mi a jó ég baja van a Machay fiúval – de eddig nem jutott el ő sem. Sőt, ami azt illeti, bele sem gondolt igazán, ugyanakkor bárki, aki kívülről látja és tapasztalja az eseményeket látja, mennyire irritált Ábellel, nos, azóta, hogy először találkoztak és osztották be őket egy csoportfeladatra. Pedig a másik rellonos igazán nem követett el semmit, tényleg. Még abba is csak módjával tudott belekötni, hogyan vágja egyenlő hasábokra a fehér aszfodélosz gyökeret, pedig az egy technikás pontja volt a bájitaluknak. Azért nem kell félteni, sikerült annyi hibát találnia még így is, hogy indokoltnak érezze egy feszült, lekezelő arckifejezéssel kivennie a kést a másik kezéből. Saját maga fejezte be az aprítást, miközben a következő feladatrészig sikeresen levegőnek nézte Ábelt. Mindez azért, mert lendületet gyűjtött a következő alkalomig, hogy a maga szótlan, kurta, de nyers módján megint kifogásolnivalót találjon. Valamennyi mozgásteret muszáj hagynia a fiúnak ennek ellenére, mert nem véletlenül lett párosan kiosztva a feladat, ez a főzet bizony két embert igényel, sőt, ami rosszabb: szinkronban dolgozó két embert. Ha valamit nem érzett magában, az a szinkron ezzel a másikkal. Jó ég tudja, miért, de ránézni sem szívesen nézett, mert csak felhúzta magát a.. nem, felesleges is megkérdezni, min. Ez van, vannak ilyen személyek, akik az első pillanattól kezdve zavarják az embert, és mindegy, milyen okokból kifolyólag, de Ábel ilyen volt neki.

Ezért a „nap végére”, azaz a bájital utolsó fázisához érve tulajdonképpen senkit sem ért igazán meglepetésképpen, hogy mikor Ábel tényleg hibázott valamit véletlen (ami nem volt sem igazán számottevő, és csak leheletnyit befolyásolta a főzet végső hatásfokát a teljesen tökéletesről a nem annyira tökéletesre), és a főzet épp csak egy árnyalatnyival eltért a vártaktól, Dante csak ridegen felé fordult és gyomorszájon vágta. Nem ordított, nem átkozódott, láthatóan teljesen magától értetődő, természetszerű ösztönből jött az ütése  - ami nem maradt válasz nélkül. Nyilván, akiben egy csepp önérzet és magabiztosság van ezt nem hagyta volna annyiban, Ábel sem, rögtön viszonozta a csapást, amire természetesen jött is a kontra Dantétól. Megrántotta a másik ingének nyakát, a Machay pedig úgy mozdult volna, hogy kitérjen a következő támadás elől, de mindkettejüket elvitte a lendület, fellöktek egy padot (szerencsére az üstöt nem), meg egy csoporttársuk sem lépett félre időben, őt úgy rántották félre, hogy talpon maradjon – nem úgy, mint a két srác.

Nehéz lenne „cicaharcnak” nevezni a ténylegesen ököllel vívott harcokat, egyikük sem spórolt ki semmit a belefektetett erőből: fél napja épülő feszültséget vezettek le vele a fájdalmasabb úton. Igaz, Ábelnek már sok választási lehetősége nem volt, miután Dante volt a kezdeményező fél. Utóbbinak a szeme alatt a járomcsontjánál szakadt fel a bőr, előbbinek az orránál egy ponton, ahol másodjára sikerült a magasabb fiúnak eltalálni. Ahogy a vékonyabb, de még így is szilárd test alá szorult, alattomosan felbugyborékolt benne valami egyelőre megfejthetetlen és számára behatárolhatatlan inger, hogy valamit tegyen. Arról ugyan nem volt fogalma sem, hogy mit, de maga az inger idegensége is csak még inkább olaj volt a tűzre.
Aztán megérezte. Félreérthetetlenül feszült neki, még csak a naiv ostobát sem játszhatta, hogy másra fogja, nem. Egészen biztosan tudta, mit hozott ki a másikból a dulakodás heve, a realizációtól pedig az ő tüdejébe is fájdalmasan megrekedt a levegő egy örökkévalóságnak tűnő, fojtogató pillanatra. Egész testében megmerevedett, gerince mentén idegen tenzió szaladt végig, amely megfeszülő állkapcsában kulminálódott. Elkapta Ábel pillantását – vagy az az övét, ez más csak részletkérdés volt, ami Dantééból sütött az viszont az elemi indulat volt. Nehezen meghatározható ugyan. Dühös, mégsem tényleges düh, ártani akarás, mégsem az a színtiszta rosszindulat. Rászorított Ábel torkára, nem a gyilkos szándék erejével, de így is úgy, hogy biztos volt benne, egy ideig még ottmarad az ujjainak nyoma a másik bőrén, és nem, határozottan nem nézett végig a megrángatott ruha alól felvillanó kulcscsont ívén sem.

Lehet, hogy ájulásig ütötte volna a másikat, ha nem rángatják le időben: de még idejében kapcsolt a környezetük, hogy márpedig Dante nem fogja csak úgy abbahagyni, ahogy Ábel keze is ismét ütésre lendült önvédelemből, revansként, ki tudja. Elrendezték a szituációt, a két kölyköt szétrángatták, a gyengélkedő két teljesen ellentétes pontján látták el a sérüléseiket.. a büntetőmunka viszont természetesen így is elkerülhetetlen volt.
És itt vagyunk. A bájitaltan szertár egy tágasabb helyiségében, számtalan kipakolt nyers komponens közt, amit mind nekik kéne tökéletes állapotban feldolgozni és előkészíteni az alsóéves évfolyamok óráira, a termen egy ellenőrző bűbájjal, ami riasztja a tanárt a fizikai erőszak első határozott jelére. Ha van ennél frusztrálóbb… Nem csoda, hogy Dante kifejezetten borús hangulatban húz maga elé egy mozsarat.
Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. augusztus 29. 18:35
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 18:37 Ugrás a poszthoz



Szándékosan kezd neki a nehezebb feladatnak, mert azzal legalább effektíven le tudja magát foglalni, míg egy helyiségben kell tartózkodniuk. Az őrlésre kikészített alapanyagokból választ egyet és a mozsárba tömi. Szíve szerint rágyújtana egy szálra, de ha valahol semmiképp sem dohányozna, az kifejezetten a Bájitaltan szertár, ki tudja, milyen éghető anyagok vannak kirakva – vagy mennyire roncsolódnának egyes komponensek a füst miatt.
Nem elég, hogy hidegfront van, de még ilyen ostoba büntetőmunkákba is belehajtják, rég nem.. sok, sosem váltak be ezek a közös feladatvégzések eddig. Mégis mit gondoltak? Hogy majd kevésbé fogja idegesíteni a srác, ha összezárják őket x órára egy figyelőbűbájjal? Nagy ötlet.

Lehet elő kéne jegyeztetni egy indulatkezelő terápiát a minisztériummal, ha engem kérdezel.
De nem kérdezlek.

Rég mentél bele ilyenbe, épp már mikor azt hinném, hogy az én imádott gazdatestem kezd felnőni, nekiáll céltalanul verekedni.

A hang a fejében gunyorosan csengett, és egyértelműen provokálni akarta – hogy minek? Fene tudja, az Alkimisát láthatóan néha önmagában azt szórakoztatta, ahogy Dante feltúrázza az agyát dolgokon. Az ilyeneket általában otthagyja az ember, viszont ez a lehetőség aligha volt adott a fiú számára. Úgy dönt, ignorálni fogja őt is.
Persze gondolhattam volna, hogy még azt sem tudod megállapítani, miért idegesít annyira.
Dante megáll a mozdulatsorban és felvont szemöldökkel mered le a kezében tartott mozsárra, nem mintha kívülről más tanúskodna a beszélgetésről azon kívül, hogy nem a legrendszerezettebbek a mozdulatai, néha megáll, máskor folytatja a munkát.
És? – teszi félre a büszkeségét úgymond, hogy visszakérdezzen, mert utólag végiggondolva az eseményeket, még tőle is vad volt az ilyesfajta reakció. Mélyebben viszont nem akarja értelmezni, jobb ez így.
Dehogy mondom el, később sokkal szórakoztatóbb lesz.
Baszd meg.


Az Alkimista nevetése még elkísérte egy darabon, miután nekiállt összetörni a következő hozzávalót. Mindeközben nagyon figyelve arra, hogy figyelmen kívül hagyja Ábelt, aki pontosan átellenben ült a helyiségben, nagyon helyesen téve ezt. Amíg külön feladatokat lehet végezni, addig amúgy telik is az idő, egyik sem keresi valószínűleg a másik társaságát, haladnak is a munkával, aztán viszont jön a nehezebbik része: az üstök, amiket nem oldhatnak meg mágiával, mert az üstre ragadt manalenyomatok befolyásolhatják a főzetet. Adott tehát a feladat, a nagyobb darabokat, amiket már mesterszakosok használnak az egyiküknek ideális esetben tartania kell, míg a másik megoldja a tisztítást.
Meg is áll az egyik ilyen előtt kedvetlenül.
- Elég, ha tartod. – Nem nagylelkűség, csak túl akar lenni ezen.

Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 18:46 Ugrás a poszthoz



Nem mintha először csinálná ezt, otthon van saját professzionálisnak mondható felszerelése, minek után hamar felismerte a nevelőanyja is, hogy a tehetségét, akárhonnan származzon is, de érdemes gondozni. Arról nem szólván, hogy a minisztérium is mindent elkövetett azügyben, hogy lefoglalják a fiút, és valamennyire tűrhető szocializációs körülményeket teremtsenek neki még a nem kívánt útitárs ellenére is. Visszagondolva nem is volt más, amit valaha igényelt volna az “anyjától”, ennyi épp elég volt, minden mást pedig azóta úgy szerez be, ahogy éppen tud és ahogy éppen pénze van rá. Tény, hogy a legtöbb vagyona különböző alapanyagokra megy el, olyanokra is, amelyeket nem kérhet el csak úgy a szertárból, oktatótól.
Így amikor Ábel dacosan ellentmond neki, nem az a tény dühíti, hogy most aztán akkor takaríthatja egyedül ezeket is, inkább valóban a behódolás teljes hiánya és az a flegma ellenkezés, amit tanúsít az irányába. Tudta ő, hogy egy idegesítő kis rohadék, teljesen jól tette, hogy megütötte, tudatalatt is érezte mennyire megérdemli Ábel.
Nyil-ván. Hirtelen fejlődtek ki a látói készségeid, értesítsük is mindjárt a minisztériumot, a rejtélyügyi részlegnek egy kincs lennél.
Egyszer biztosan ki fog fejlesztetni valami vodou varázslatot, ami által csak a fejében trónoló entitást kínozhatja meg. Metszően villan a másikra a tekintete, a korábbi verekedésük indulatának árnyéka még ott lappang a mocsárzöld íriszekben, és Ábel egészen biztos benne hirtelen, hogy minden további nélkül képes lenne ismét a torkára fonni az ujjait. Mégsem teszi, pedig a kísértés ott van, majdhogynem kartávolságon belül - ahogy a figyelőbűbáj is felettük. Ez az, amire emlékezteti magát, mielőtt túlzott cselekvésvággyal szorítaná ökölbe a kezét. Ellazítja a vállait és egy futó körző mozdulattal kiroppantja a nyakát.
- Használhatatlan, mint eddig. Azt csinálsz, amit akarsz - veti oda komoran, majd valóban leül az említett padra oldalt, és odahúzza magával a hatalmas kondért. Hogy ne guruljon el vagy mozduljon el, egyik lábát teljesen kinyújtja, és a lábfejének hajlatával támasztja meg az üst alját, ezzel stabil alapot adva minden további mozdulathoz. Ha rágyújtani nem is gyújthat rá, de mintegy pótlékként a szájába biggyeszt egy szál cigarettát, addig sem káromkodik és átkozódik feleslegesen. Akkurátusan feltűri mindkettő ingujját a könyökéig, aztán szavaihoz híven valóban nekiállt kipucolni azt a szart.
Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. augusztus 29. 18:46
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 18:55 Ugrás a poszthoz


- Nincs mit. – Tényleg nincs mit mondania, nincs semmilyen konkrét indoka, ami miatt ennyire szálka lehetne a szemében a másik, bár ezzel a pofátlan tenyérbemászással lassan kezd egzakt okokat biztosítani számára. Az már meg sem lepi, hogy amint elhangzik az azt csinálsz, amit akarsz, Ábel rögtön tétlen pozícióba helyezkedik, és még csak meg sem játssza, hogy a továbbiakban részt kívánna venni a szertár rendbetételébe. Hát jó, legalább nem vág haza semmit, gondolja magában, és bár akkor ezek szerint lassabban lesznek kész, de minden rendesen elő lesz készítve. Amennyivel még netán a másik csendben is maradna, ki is egyezik ezzel, nem nagy dolog.
Nem szakértője az ember jellemnek, igazán részleteiben nem tudja Ábelt sem olvasni most, de a gesztusai így is árulkodóak nagy vonalakban, elvégre a fiú meg sem próbálja elhátszani a diszkrétet. Tényleg rohadtul megérdemelné, hogy valaki megfogja a grabancát és kipenderítse, nos, akárhonnan is. Az üsttisztítás monotonitásában keresi önuralmának pilléreit és kapaszkodóját, az újra és újra ismétlődő mozdulatokban, ahogy más máskor is tette. Érdekes módon ilyenkor az alkimista is mintha jobban ellazulna, talán neki is ismerős és otthonos tevékenység, olyasmi, amit még egy előző életből ismert.
A pofátlan odamondásra azért egy hosszú pillanatra megáll, lassan kifújja a levegőt, még tart. Még nem szakadt el a cérna egyelőre, így némi feszültséggel ugyan, de tüntetően figyelmen kívül hagyja Ábelt és a szemtelenkedését. Ha már a semmittevést választotta, inkább kushadjon meg a sarokban és próbáljon úgy tenni, mintha nem létezne, akkor ő sem figyelne fel akaratlanul a szeme sarkában a mozgolódásra. Nem mintha ilyenkor látványosan megállna vagy egyáltalán odanézne, inkább valóban csak a figyelme fókuszál át egy rövid időre, mielőtt visszatérne az üsthöz. Már ez is pont elég, ahhoz hogy még a jelenlétét is akadályozó tényezőként tartsa számon.
Egyszóval nem, nemcsak, hogy lényegi, de úgy egyáltalán semmilyen válaszra nem méltatja Ábelt.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 18:59 Ugrás a poszthoz


Szerencsére Ábel is érezhet valamennyit a helyzet kiélezettségéből, mert egy időre felfüggeszti az .. érzékelhető létezést. Valójában nagyon is ott van, és a jelenlétével Dante zavaró módon nagyon is tisztában van, de inkább munkába fojtja ezeket az észrevételeket, mielőtt konkrét gondolatfolyamok alakulhatnának belőlük. Jobb mindenkinek, de főleg neki. A legnagyobbal végez, sőt van egy másik, aminek szintén a végére ér így, hogy egyedül csakis erre fordítja minden figyelmét.
Nem atomfizika ez, annyi, hogy ha valami már jobban bele van száradva, azt csak nagyobb erőbefektetéssel szedi ki az ember még azzal a speciális mosószerrel is, amit ők kaptak. Pont emiatt a második jóidőbe beletelik, ám aztán az is kifogástalanul csillog belülről is, kívülről is. Nem különösebben értette mondjuk, hogy ez miért legit büntetőmunka, neki igazából magával a tevékenységgel különösebb problémája nincs, számtalanszor takarított maga után is már. Nagyobb büntetés az, hogy ezt társaságban kell csinálnia, mert máskülönben ez jó kikapcsolódás lenne a maga privát csendjével és nyugalmával.
- Ha már így kérdezed, van. – Egyértelműen a második volt a legrosszabb, ezzel inkább csak annyi a baj, hogy az a nagyon vékony réteg alaposa rászáradt az üst belső falára. Legalább vékony, könnyű lesz feloldani. Mindenesetre ő nem húzza az újabbat maga elé rögtön, muszáj kimozgatni a vállait, mert túlzottan belemerevedtek a sikálás mozdulataiba.
- Ez viszont már rád vár - közli érdektelenül vagy csak inkább zord távolságtartással, miközben felkel. Azokat a holmikat, amelyeket korábban összeőrölt, aprított még vissza kell rendezni a polcon.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 19:03 Ugrás a poszthoz


Valóban könnyebb ideiglenesen elterelnie a figyelmét, mint folyamatosan Ábelre koncentrálva cafatokra szaggatni önkezűleg minden önkontrollját, helyette építheti, tudatosan, belemerülve a tevékenységébe. Annak jellegével neki személy szerint sok gondja nincsen, ha mindent megalázónak élne meg, akkor az ő habitusával hamar börtönben kötne ki. Most itt habitusról beszélünk, de egyébként tényleg nem olyan gyakori, hogy valakinek a lénye ennyire triggerpontokat nyomjon meg benne, mert persze, ha kiprovokálták, akkor visszaütött, nem is kicsit és nem is kíméletesen, de összességében Dante inkább az a távolságtartó, érdektelen típusú ember, aki inkább több métert hagy maga és mások közt, ha azok nem szimpatikusak számára. Ebben az esetben pedig.. jó, vannak kivételes esetek. Ez van, extrém módon inkompatibilisnek ítéli magukat, aminél nagyobbat egyébként lehet nem is tévedhetne, de önnön reakcióinak ambivalens voltából egyelőre ezt sikerült leszűrnie.
-Kénytelen leszel, merthogy addig nem megyünk ki, amíg kész nincs. - Mi történhet? Egy hűvös, rideg szertárban kell aludnia? Nos, nem a legjobb lehetőség, már előre rossz kedve is van a gondolattól, de elviselhető. Legalább nincs tél, hogy minden este és minden nap mínuszokat kelljen elviselnie, hacsak kilép a kapun - és egyáltalán maga a front is amilyen hatással van rá. Ahhoz képest a forró nyárban egy valamivel huzamosabb idő itt, csak azért, hogy Ábel ne kapjon meg mindent, amit akar? Megoldható üzletnek tűnik. Nagyobb kellemetlenség, hogy még mindig össze lesz zárva a másikkal, de ebbe egyelőre nem mászott bele elméleti szinten sem.
- Szóval szedd össze magad és tedd félre a kényeskedést, nem vagy kislány. - Hát nem, azt már érezted. Hogy fogná már be ez is végre..
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 19:09 Ugrás a poszthoz


- Tök mindegy milyen kifogásokat keresel, nem változtat a tényen, hogy mindketten itt vagyunk, de ha tovább folytatod a nyafogást, hamar el fogok bizonytalanodni az előző kijelentésben – Már arról, hogy lány-e vagy sem, merthogy őt aztán nem érdekli, ki miatt vannak itt, az előzmények végeredményben nem számítanak, ha már egyszer ide lettek száműzve. Hát igen, neki, merthogy azt nem cáfolta meg, hogy az ő hibája lenne a dolog, valóban tudja ő is, saját maga kezdeményezte az egészet. Ezért nem is tér rá ki egészen, de Dante értelmezésében egyébként sincs sok szerepe ennek a ténynek. A nagyját már így is megcsinálta, a maradéktól csak nem szakad le a másik keze.
Ez az egész körülményeskedés meg méltatlankodás viszont kezdi megint felhúzni, mert nem létezik, hogy még ezt az akadályt sem lehet megugrani: egy nyomorult üst! Nem több. Ha a másik mégis valami dominanciaharcot akarna vívni, azzal megütheti a bokáját.
Nem a tartalma húzza fel aztán a folytatásnak sem, pontosan látja, hogy nem cseléd alkat a másik, hónapokig járt olyannal, aki gyakorlatilag bármit és mindent megtett azoknak, akik tetszettek neki, és ez nem kizárólag Dante volt; van összehasonlítási alapja. Egyszerűen Ábel bicskanyitogató kisugárzása tehet az egészről, és az, hogy kifejezetten direkt rá is játszik erre.
- Szólj, ha befejezted. – Azért pattan már ez az utolsó három szó, nem utasításnak szánja, mert nagyjából biztos benne, hogy ezek után Ábel előbb-utóbb neki fog állni, de a diplomáciához soha nem is volt kedve és most még a maradék felépített nyugalma is kezd vészesen omladozni megint. Visszafordul a szekrényhez, hogy a felső polcra rakjon egy nagyobbfajta befőttesüveget.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 19:20 Ugrás a poszthoz


Az üveg fülsértő csilingelésével együtt törik ripityára minden önkontrollja.

Meglepő módon nem feltűnő, nem harsány a reakciója – az ember arra számítana, hogy ordítani fog, hirtelen elkáromkodja magát, a fogát csikorgatja vagy hasonló, majd ahogy a bájitalteremben is tette, a legegyszerűbb módját választja az erőszaknak: azonnal, gondolkodás nélkül üt.

Az tény, hogy ezúttal sem gondolkodik. Azonban, bár nem szélsőségesen nagyívű Ábel meggondolatlanságának következménye, de látványos. Addig idegesen pattogó türelme teljesen elolvad, a lángoló indulatok helyét pedig hűvös düh veszi át. Ahogy oldalra fordul Ábelhez, a pillantásából mindenféle kímélet vagy empatikus kétely, aggodalom hiányzik; és teljes hiánya az önuralomra tett bármely kísérletnek. Az már mindegy, az az üveggel együtt oda.

Karja olyan hirtelen lendül, mint ahogy a krokodilok nyúlnak ki teljesen váratlanul, szörnyű gyorsasággal a tó szélén szomjukat oltó állatokra, és egyik kezének hosszú ujjai Ábel torka köré fonódnak, közvetlenül az állkapocs alatt. A fiú teste fájdalmasan a polcnak nyomódik, amint Dante gyakorlatilag a bútorhoz vágja és fölé hajol. Dante. Vékony, langaléta alkat, de erős felépítésű, érezni a kifejtett erőn, amellyel éppcsak felemelni nem emeli fel a másikat, persze Ábel lába érinti a talajt, de kényelmetlenül tehetetlenné válik egy rémisztő pillanatra. Dante. Kezével sokat beér, mutatóujja a fül mögötti puha bőrt tapintja, és pontosan tisztában van vele, ha most megfelelő erővel szorítana rá, a fiú gégéjét a gyengélkedőn raknák össze ismét csak. Ujjbegyei bizseregnek. Dante. A tenyere alatt érzi Ábel szívdobbanásait, természetes módon meglendülni azokat. Erősödik a szorítása, fenyegető módon ugyan, de csak az a fenyegető benne, hogy megteheti, hogy dühe szerint egyetlen másodperc alatt is fejthetne ki jelentős erőt – ez még nem fáj, legfeljebb az elkerülhetetlenség tudata fájdalmas. Dante érintése meglepően hűvös, nem kellemetlen, de mégsem az a fajta testmeleg, amelyre számítasz, mikor valaki megérint. Mutatóujja megmozdul a fül mögött jobb fogást keresve, hüvelykujja is arrébb csúszik Ábel állkapcsán, tenyere olyan szögbe kerül, amivel a torok legsebezhetőbb pontjára tudna erőt kifejteni, ugyanakkor valójában, és ez az, amit ezúttal kivételesen rideg tekintetéből nem lehet kiolvasni: nem tudja eldönteni, mit is akar. Ha igazán bántani akarta volna, a fiú már csak hörögne, miközben az oktatójuk beront és a gyengélkedő felé siet vele (Dantét pedig ezúttal kicsapják), nem számítana a következmény, ez a hűvös, rezignált düh nem foglalkozik az azutánnal. Öntudatlanul közelebb hajol, miközben elgondolkodik, fogása rákényszeríti Ábelt, hogy megemelje a fejét. Ha kalimpálni próbál, szabad kezével elsöpri a kísérletet.
D a n t e!

DANTE! ENGEDD EL! – A fejében gyakorlatilag hirtelen felharsogó Alkimista téríti észhez valamennyire, és ezúttal a korábbi próbálkozások után erre már érkezik a fiútól érdemi reakció, kíméletlen, hűvös tekintetébe visszaköltözik valamiféle racionalitás.

Egy átokverte üveget tört össze, egy nyomorult üveget, még csak nem is értékes, ami benne van. Komolyan mondom, kezdeni KELL valamit ezzel, az elrontott átváltozás óta…

Jó-jó, érti, igen. Tessék, valami még a mindig cinikus Alkimistából is kicsalja az aggodalmat. Ha nem fogná még mindig Ábelt, akkor talán foglalkozni is foglalkozna azzal, amit a továbbiakban mond, de így, hogy némileg ismét kontrollt nyert az ösztönei felett „csodálkozik” csak rá a helyzetükre, azaz hogy mennyire közel húzódott a másikhoz, és a bőrének tapintására az ujjai alatt. Az biztos, hogy a fogása teljesen ellazult rajta, ahogy lassan távozik mögüle az erőszakos(?) szándék.

Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. augusztus 29. 19:21
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 19:29 Ugrás a poszthoz


Amúgy is pengeélen táncoló, ambivalens hangulatán nem segít az a nyilvánvaló megadás, amellyel Ábel a szorításába dől. Meglepő módon a gesztusban nincs semmi megalázkodó, semmilyen szervilis él, ami szánalmat keltene benne, ellenben csak még nehezebbé teszi a döntést, ami már épp megformálódik benne: hogy egyszerűen elhúzódjon és itthagyja a másikat, kikerüljön az aurájából és egyáltalán a közös helyiségből, amelyben egy levegőt szívnak. Nem félelem vagy aggodalom generálja az ingert, mindinkább az a tény, hogy nem tud mit kezdeni az ismeretlen és dekódolatlan késztetésekkel, amelyek szétfeszítik belülről.

Ábel szavai a koponyájában visszhangoznak, a felhívás túlzottan elevenbe talál, a világ beszűkül egyetlen mozdulatsorra, nem többre. A figyelme egy dologra fókuszál, a lassan megformált szavak közben hogyan mozdul a másik szája, a szabályos fogsor közt beszéd közben kivillanó nyelv futó látványára. Rászorítana a gégére a szemtelenségért, a szájalásért, a szándékos provokációért; hogy a fiú szándékosan, tudatosan piszkálta fel a dühét, ugyanakkor valahogy mégsem teljesen kielégítő a gondolat, hogy megtegye. Nem elég, más kell tőle, nem a lélegzetvételei.
A felismerés azonnal sokkolhatná, az sem meglepő, ha a döbbenet paralízisébe fagyva hosszú másodpercekig mozdulni sem mozdulna, ám ehhez nem tisztult ki eléggé a feje, az adrenalin még a vérében buzog, és Ábel megadó tartása túl hívogató.

Előre hajolva mar rá a fiú ajkaira, a csókjában nincs semmi szelíd, semmi ismerkedő, mert amennyire nem tudatos a késztetés, annyira ösztönösen tudja mit akar tenni ebben a pillanatban. Kezével még mindig biztosan tartja a másikat, és bár nem szorítja már olyan ádáz fenyegetéssel, de kibújni belőle még mindig kihívás lenne. Ahogy nyelvével megtalálja a másikét, mint valami elbaszott kirakós, úgy kerül minden a helyére. Bár olyan pillanat lenne ez, hogy az Alkimista jól szórakozhasson rajta, de az most mélyen hallgat, az most néma, még ő sem mer most nevetni. Elemien nyers, akaratos és rövid, míg tart, ám még aztán is magán érzi Ábel ajkainak érintését, hogy elhúzódik. Komor elutasítással mered le a másikra. Hogy ez magának szól, a helyzetnek, a fiúnak, mindnek együtt vagy egyiknek sem, azt maga sem tudja, viszont nem is érdekli ezúttal. Zavartság és szégyen ugyanakkor nem tükröződik az arcán, ha már megtette, megtette - ám ez nem kell, hogy tetsszen neki. Nincs is így. Elengedi a fiút, mielőtt ismét valami impulzív és teljesen nonszensz cselekedetre adná a fejét, bár ennél szélsőségesebbet aligha produkálhatna már.

Rátapos a saját maga elejtett, meggyújtatlan szál cigarettára, ahogy ellép Ábeltől, hogy aztán minden szó nélkül, hátra sem nézve kisétáljon a teremből. Mi lesz büntetőmunkával így? Az a legkevésbé sem izgatja.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 19:47 Ugrás a poszthoz



Deja vu. Vagy mi. Elismeri, hogy racionálisan nézve nem volt a legátgondoltabb lépés otthagyni a büntetőmunkát minden szó nélkül, de ha fizettek volna sem maradt volna abban a helyiségben, tudván saját beszámíthatatlanságának valódi mértékét. A lehető legegyértelműbb döntés volt akkor minél távolabb kerülni a szituációtól, és átkozott legyen, ha másként tett volna. Szerencsére elég nagy ez az iskola, hogy ne kelljen minden nap találkozniuk, bár az, hogy háztársak, eléggé megnehezíti a dolgát - ettől függetlenül Dante azóta a nap óta a bájitaltan szertárban állhatatosan ignorálja Ábel létezésének majdnem minden aspektusát. Félreértés ne essék, nem néz át rajta teljesen, minimálisan reagál a jelenlétére, ha azt nagyon muszáj és a környezete elvárja, azon túl viszont nem hajlandó komolyabb figyelmet szentelni sem a szavainak, sem a gesztusainak, sem… semminek, ami a fiúval kapcsolatos. Az előzőek alapján mindkettejük érdeke, hogy ennek a gyakorlatának eleget tegyen, bár őt nem a jóindulat, nem is a nagylelkűség vezérli ebben, mindinkább az az elemi ösztön: hogy maradjon távol attól, ami túl bajosnak tűnik.
Így, hogy legalább irritáltságának nagyjábóli természetét ismeri, kicsit könnyebb kontrollt szerezni maga felett, az idő is ismét visszatért ahhoz a nyári forrósághoz, amiben mostanság jobban érzi magát, emiatt a hangulata is kevésbé szélsőségesen változó. Összességében egy szokásos útvonalat követ, amihez időről időre visszatér az emberi kapcsolataiban, változó okokból ugyan - figyelmen kívül hagyja, amire/akire úgy gondolja, hogy nem akar időt és energiát áldozni, ez a személy újabban Ábel, igaz, a szokásos motivációihoz képest ez esetben azért eléggé rendhagyóak az okok.
Erre tessék, annak eredményeképpen, hogy otthagyta a büntetőmunkát, ismét beállították őket az üsthöz, hogy ezúttal “verekedés nélkül képesek legyenek elkészíteni a főzetet”. Ezúttal működni fog, az az eset kifejezetten józanító hatással volt a vérmérsékletére. Ábel elé tolja az elkészítési útmutatót, mit és hogyan kell felaprítani vagy összeőrölni, részéről el is kezdi az egyik komponenssel, miután egyszer már megcsinálták, emlékszik a munkamenetre. Ha oldalra kell nézni Ábelre, oldalra néz, ha mondani kell valamit, kurta, egyértelmű és tárgyilagos módon közli, de érezhetően nem kommunikál többet az abszolút szükségesnél.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 19:57 Ugrás a poszthoz



Meglepően nyugodt és egyhangú (sosem gondolta ennyire áldásosnak az egyhangúságot, mint most) volt a munka kezdete, el tudott merülni a szeletelésben és a különböző alapanyagok súlyra pontos kimérésében. Egy pillanatra még azt is elhitte, hogy ez működőképes lesz egész végig, ám végül csak megüti a fülét Ábel hangja, amint mindenféle bevezetés és egyéb szócséplés teljes hiányában nekiszegezi a kérdést..
.. amit nem egészen ért, miért is kellett felhoznia. Személy szerint neki a jelenet olyasmi, amit, ha nem zavarná, hogy megmutasson valakinek, akkor egy legilimentorral kitöröltetné csak úgy, minden hezitálás nélkül. Feltételezte, hogy Ábel hasonlóan van vele. Nem tudja, miféle “áramszünet” volt az, ami miatt jó ötletnek vagy egyáltalán lehetséges opciónak tűnt megcsókolnia a másikat. Nem is fogja fel igazán csókként - pedig az volt, kétségtelenül -, inkább mintha dühében megharapta volna. Egyik lehetőség gyászosabb, mint a másik. Mégis mi a poklot képzelt?
Mindenesetre ez olyan téma, amit nem tud teljes mértékben ignorálni, bár konkrétan válaszolni sem nagyon van kedve. Azonban jól kalkulált Ábel, a főzet jelenlegi állapotát és a munka kötelező voltát nézve innen nagyon hova teljes ignoranciával nem tud kihátrálni, ettől függetlenül ugyanazzal a rideg elhatárolódással böki oda a választ, aminek hallatára a legtöbben már itt lemondanának a közös beszélgetésről.
-Mi van vele… ? - F*sznak kell felemlegetni, és okát sem látja, nem is akarja tudni, mit kíván kihozni belőle a Machay fiú, neki sem volt olyan dicsőséges az a pillanat, hogy alkalmas legyen unalmas percekben nosztalgiázni rajta.

Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. augusztus 29. 19:59
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:02 Ugrás a poszthoz



Talán ha szemernyit is koncentrálna Ábelre, mindez a zavarodottság felkeltené a figyelmét, de mind a bájital nagyobb prioritást élvez, mind pedig az az elhatározása, hogy amíg el nem simítja magában ezt a képtelenséget, ami történt, addig ha lehet, nem mélyed el túlzottan a másikkal való kommunikációban. Ábel olyasvalakinek tűnt az előzőek alapján, aki a rossz tapasztalatok és nyilvánvaló veszélyes ellenére is szereti a parazsat piszkálni, hátha egyszer csak lángra lobban, Danténak viszont nem hiányzott az, hogy ismét úgy elveszítse a kontrollt, mint a könyvtárban. Ha nem azzal végződött volna, amivel, akkor valami sokkal rosszabb is történhetett volna, amit még a minisztérium sem tud elkenni. Gyilkosság nem, kétli, hogy valóban meg akarta vagy tudta volna ölni a másikat - nem gyilkos alkat, mint jópáran ebben a szürreális iskolában. Igazán kritikus károkat tudna okozni, nyilván, de hogy halálra fojtson valakit a tulajdon két kezével még tőle is sok lenne.
Végigköveti az elé csúszó deszkát, de nem foglalkozik vele, főleg, mert Ábel csak nem ér a kérdéseinek végére. Erre azért már oldalra pillant a másikra, próbálva rájönni, hogy mégis miért ennyire fontos a fiúnak ez az egész. Netán gúnyt akar űzni, ez valami kifacsart vicc kezdete? Tudja mit, nem érdekli, mondja csak, egyszer majd megunja - ha nem az erőszak, majd az szoktatja le róla, hogy nem kap érdembeli reakciót rá.
- Nem, és ha kellett is volna sem érdekel. Ezt szórd bele velem egyszerre. - Talán valamivel hangosabban koppan az üveg, amit Ábel előtt koppan, őrölt ürömfű, grammra pontosan kimérve, el sem lehet rontani, ha ezt így egy az egyben mind beleborítja. Megvárja, míg a fiú a kezébe veszi a saját fioláját, és mikor ő beleszórja, úgy időzíti a saját mozdulatsorát is. Lehet tényleg jobb is így, hogy most próbálják szóval tartani, hogy van mellette másra is alkalma figyelni, mert bár szűkszavú és kissé mogorva, de most nem tűnik olyan agresszívnek, mint korábban. Hogy ez az időjárás, valóban a közös munka vagy a korábbi események hatása vagy sem, vagy együttesen, az jó kérdés.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:05 Ugrás a poszthoz



Lehet tanult az eddigi esetekből Ábel, mert könnyebben elfogadja a válaszait és ezúttal nem piszkálja a macska bajszát, hogy aztán az megkarmolja. Így is idegesítően ingere van vissza-visszanézni rá (amit egyébként sikerrel megáll), de tisztább fejjel kénytelen beismerni, hogy ez nem feltétlenül a fiú hibája. Kevésbé lesz maga a tény irritáló ettől még. Nem valóban nem sok kígyó-jelleg szorult belé, de még csak a jelleme sem olyan alattomos és sikamlós, hogy az ember akár csak asszociáljon a kígyókra.
Bár nem mutatja, hogy meglepődik, ettől függetlenül nem tényleg nem várta azt a mozdulatsort, amivel Ábel beleszagolt az üvegcsébe. Ez alapvetően sokak szerint nem nagy dolog, és valószínűleg a fiú sem tudatosan vagy rendszeresen csinálja, mindenesetre ez olyasmi, amit azok csinálnak, akik tényleg törődnek a bájital minőségével, amolyan utolsó ellenőrzésként még egyszer megnézik, biztosan friss és minőségi-e, amit beleraknak. Még ha nem is ilyen céllal történt, ebben az elővigyázatos cselekvésben talál valami olyan otthonosan, ami ideiglenesen talán toleránsabbá teszi, bár ezt ő nem konstatálja magában. Most amúgy is várniuk kell kicsit, míg minden feloldódik a főzetben.
- Nem igazán volt semmi átlagos abban a helyzetben. - Bár ráncolja a homlokát, és láthatóan nem a kedvenc témája, hajlandó Ábel felé fordulni és nyíltan válaszolni. A szavaiban semmi köntörfalazást nem hallani, ugyan ezzel együtt semmi romantikus vagy érzelgős él nincs benne. Már csak azért sem, mert az ott történtek sem hordoztak ilyen nevetséges jelentést magukban.
- Gondolom nem, de nem figyeltem. Inkább térj rá arra, hogy mire akarsz kilyukadni. - Egyértelmű, hogy Ábel ki akar hozni valamit ebből, szóval rákérdez, úgy a leggyorsabb és eredményesebb. Ezúttal nem indulatos, csak úgy tűnik, Dante amúgy is ilyen, kár a felesleges körökbe, ha egyszer itt állnak egymás mellett, akkor már Ábel egyenesen is rákérdezhet, amire akar.

Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:08 Ugrás a poszthoz



Lerakja a kezében tartott eszközöket, és egyik kezét az asztalra támasztva ezúttal már féloldalasan fordul Ábel felé. Mi tagadás, egyre jobban kezdi érdekelni, mégis mit szeretne kihozni a beszélgetésből a fiú. Lehet, hogy nem ért mélyrehatóan az emberekhez, de azért nem is ostoba, a másik pedig bőven túlzottan is körbejárja a témát, ahelyett, hogy egyenesen elétárná a kérdései okát. Ez mondjuk nem idegesíti annyira, neki is megvan a saját magánügye, több szempontból és több témában is, amit nem szívesen teregetne ki. Néhány másodpercig csak némán elgondolkodva figyeli a várakozó rellonost, értelmes tekintete árulkodik arról, hogy tisztán látja a kerülőválaszt, mégis, mikor megszólal, úgy tűnik, nem forszírozza feleslegesen. Legyen meg a magánügye, nem ő lesz az, aki két kézzel turkálni fog benne, megteszi majd az Edictum előbb vagy utóbb.
- Hogyne értettem volna őket, igen. - Arra valahogy “elfelejt” válaszolni, hogy azoknak hatására tette-e, mert ezt őszintén még ő maga sem tudja pontosan, lehet az az invitálás is triggerelte, hogy végül megtegye, de teljes bizonyossággal azt sem merné kijelenteni, hogy anélkül nem hajol előre. Némiképp bocsánatos lehet a válasz hiánya erre, ő legalábbis úgy ítéli, hogy Ábel végeredményben inkább a második kérdésre szeretné tudni a választ, azért pontosított rögtön az első után, így inkább szorítkozik Dante is ezekre az egzakt válaszokra, mintsem a felesleges lélektani fejtegetésekre.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:14 Ugrás a poszthoz



Tényleg úgy látszik, hogy sikerült Ábel kíváncsiságát kielégítenie annyira, hogy nyugodtan visszatérjenek a munkához, miután kivárták a megfelelő időt. Tény, hogy az előző alkalomhoz képest ez az időintervallum most kevésbé telt el feszültségteljesen. Egyelőre. Gyakorlottan és zökkenőmentesen dolgoznak, Dante azért, mert gyakran dolgozik ezekkel az összetevőkkel, Ábelnek meg lehet csak még frissek az élmények az előző alkalom után, mindenesetre most ha akarna sem tudna annyi mindenbe belekötni, mint előzőleg. Azért ha igazán elszánt lenne, akkor továbbra is találna valamit persze, de.. mindegy.
Aztán Ábel megint megszólal és ezúttal már sokkal veszélyesebb vizekre evez a szavaival, megint olyan témát feszeget, amit Dante nem szívesen húz elő, sőt legszívesebben eltenné egy fiktív polc legaljára, majd ráhányna mindent, csak hogy soha többé ne kerüljön elő újra. Vagy csak annyi idő elteltével, amikor már nem számít. A tartása ismét merevebbé válik.
- Mire véljem ezeket a kérdéseket? Arra akarsz utalni, hogy valamilyen befolyásolómágiát használtál? - Ha úgy nézzük, így, hogy nem tudja Ábel kérdéseinek hátterét, a következtetése nagyon is logikus az előbb elhangzott kérdéseket számbavéve. Akárki, aki egy kicsit is jobb dedukciós készségekkel rendelkezik, arra jutna, hogy a fiú próbálkozott valamivel, és most annak hatásai, utóhatásai felől tapogatózik. Nem olyan intenzív a  fenyegetés felőle, mint egyébként korábban volt, viszont azt azért érezni, hogy jobb, ha erre a kérdésére nemleges választ kap.
Az utolsó kérdésre végignéz Ábelen, ahogy az asztalnak támaszkodva felé fordul, a csípőjétől fölfelé, egész a szimmetrikus, szabályos arcvonásokig, majd visszatér a következő komponenshez. Erre nincs jó válasz az ő szemszögéből, csak.. nincs.
- Messze túltárgyaltuk a témát. Felejtsd el.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:22 Ugrás a poszthoz



Nem teszi hozzá, mert felesleges tudnia a másiknak, meglehet ösztönösen ráérzett azért ott és akkor is, de volt egy pillanat, amikor nagyon is jól jött volna. Abban a pillanatban saját maga, Dante is elhitte, hogy képes komolyan megszorítani a torkát. Végül aztán nem volt, és mindenki szerencséje, és az övé is, meg egy kicsit bizonyíték arra, hogy bár agresszor, de végeredményben nem romlott.
Szeme sarkából látja Ábelt közelebb hajolni hozzá, és hazugság lenne azt mondani, hogy az összes többi mozdulatát nem kíséri végig lowkey ugyanígy. Magának azt mondja, hogy csak azért, ne csináljon semmi hülyeséget, amire rámehet a bájital, de valójában messze nem erről van szó. Csupán valami vonzza a figyelmét a jelenlétében. Ennyire viszont nincs híján a tudatosságnak, valóban inkább ismét a főzet felé koncentrál. Józan megfontolás alapján is vannak emberek, akik nem kompatibilisek és csak bajt szülne erőltetni, ami nem megy, így azonosítja a Machay kölyköt is magához viszonyítva. A legjobb, ha így tesz.
- Pedig amíg kerülőkérdésekkel járod körbe, amit akarsz, addig kénytelen leszel. Egyenes választ szeretnél? Kielégíteni valami se-füle-se-farka kíváncsiságot? Hagyd el a felesleges köröket, mert én viszont nem szeretek vaktában ellőtt kérdésekre válaszolni.
Merthogy még mindig nem tudja mire fel ez a faggatás, így viszont nagyon hamat elege lesz majd belőle.

Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:25 Ugrás a poszthoz



A fiú minden mozdulatából süt, hogy nem nagy örömmel osztja meg vele a hátterét, de ahogy azt már Dante az előbb leszögezte, másképpen nem fognak előre jutni. Csak kurtán biccent a kérésre, Ábelnek egyelőre be kell érni ennyivel. Valójában amúgy sem beszélne senkinek erről, ha nem hangozna el a kívánság, már csak azért sem, mert semmi oka mások, illetve ebbe beletartozván Ábel magánügyeiről csevegni másokkal. Mondjuk a szertáras esetet határozottan jelentenie kéne a minisztériumnak, de.. nem érzi szükségét. Ha kényszerítenék sem mutatná meg szívesen, legalábbis addig, míg ő maga meg nem értette a miérteket.
Aztán a fiú kiböki, ami a szívét nyomja. A kérdés hirtelenéségére pedig elsőre mindössze csak hitetlenül áll meg a mozdulatban és néz ismét a másik felé. Hogy mi?
- Határozottan nem tudok róla, nem. - Réges régen kiderült volna, ha lenne ilyen affinitása, bár tény, nincs kígyók közt gyakran, de rendszeresen találkozik a motívummal, ami - azt mondják - triggerelheti az ilyesmit.
- Hn. - Elgondolkodva hümment, és valami mintha átfutna az arcán. A felismerés túlzás lenne, ahogy a teljes bizonyosság is, ugyanakkor nem is a totális bizonytalanság uralkodik el a vonásain. Valójában halvány tippje van, másról nagyon nem lehet szó.
A mágia kissé szabadosan értelmezte a hüllőt ez esetben, hm? A minisztérium precíz vizsgálatai sem vehetnek észre mindent - szólal meg az alkimista, némileg ő is kíváncsian. Ez olyan fordulat, amire nem számítottak. Azon egyébként Dante nem érződik, hogy fennakadna, hogy Ábel saját maga párszaszájú, persze nem is teljes természetességgel reagál, hosszabban elidőzik rajta, de aztán annyiban is hagyja. Számára nem stigmatizált adottság, kifogásolni valója sincs ellene azon túl, hogy a szertárban nagyon is megszólított valamiféle ösztönt benne, de abban nem volt semmilyen mágikus, semmilyen elvont, csak a fiú lustán mozduló ajkai és a fehér fogak közt fel-felbukkanó nyelv, ahogy a sziszegő hangokat képezte.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 29. 20:32 Ugrás a poszthoz



A kölyök kérdése jogos.

Nem mondod.


Igen, ez őt is érdekelte: miért? Hiába volt sejtésük az okkal kapcsolatban (bárhonnan is nézi, ez az egyetlen lehetséges verzió), az még mindig nem volt bizonyított. Valahogy mélyen Dante viszont már tényként kezelte. Más egyszerűen nem lehet. Az továbbra is megkérdőjelezhetetlen, hogy ő maga nem tudná beszélni a nyelvet, régesrég kiderült volna. Az alkímiában a higany szimbóluma a kígyó, a higany pedig az egyik a három isteni szubsztanciának, lépten nyomon beleakad a leírásaiba és illusztrációiba, kizárt, hogy egy ilyen lényeges adottság mellett csak úgy elmentek volna.
- Nem. Nem mondhatnám, hogy baj lenne. – Tart némi szünetet, majd elfordul Ábeltől, de csak azért, mert tényleg nem hagyhatják félbe a munkát. Csak a felismerés miatt a kémiai folyamatok nem fognak megállni.
- Fejezzük be először ezt, aztán beszélünk róla.
Addig legalább ő is kitalálja, mennyit akar elmondani a fiúnak a birtokában lévő információkból, mert azoknak némelyike valóban magánügy, de így már nagyjából érti, miért izgatta úgy fel magát Ábel párszaszájúként. Valószínűleg nem gyakori, hogy emberek értsék a szavait.
- Tehát annak tudatában mondtad, amit, hogy úgysem fogom érteni? – szólal meg néhány perc elteltével keverés közben. Ezt a feladatot magára vállalta, mert ilyenkorra a főzet már annyira sűrű, hogy komoly fizikai munkát jelent a keverőkanál mozgatása. Akár fenyegetésnek is hangozhatott volna egy idegen nyelven.
- Miért? Halálvágyad van? – Úgy tűnik, ő is tud kínosnak tűnő kérdéseket feltenni, de ez ahogy felmerült benne, úgy nem is akarja elhagyni a gondola. És miért ne kérdezne rá, ha már a válasz itt áll mellette? Nagyon kétes volt az a pillanat, a fenébe, még ő is azt hitte, hogy helyben megfojtja, az, hogy abból végül egy erőszakos csók lett, még csak számításba sem lett véve. Kérdése cseppet sem gúnyos, ugyanazzal a rezdületlen objektivitással szegezi Ábelnek, ahogy az eddigi szavait is.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. augusztus 30. 02:56 Ugrás a poszthoz



Nem baj, hogy elkezd pakolni, egyre kevesebb és kevesebb felhasználandó komponens van előttük, ami azt jelenti, hogy nemsokára abba a fázisba lépnek, mikor már csak hagyni kell összeérni a különböző anyagokat, valamint jó időben megfelelő mértékben megkeverni a főzetet. Ábel válaszára először csak bólint. Úgy tűnik, abban a pillanatban nem csupán ő volt az egyetlen, aki alól kicsúszott a racionalitás szilárd talaja.
Nem látszik ratja különösebben, de valójában kifejezetten érdeklődve hallgatja Ábel kifejtését erről, mert.. mégiscsak egy számára teljesen ismeretlen mágiaágba való betekintés. A fiú pedig nem vagy nemcsak könyveket olvasott róla, hanem saját maga is megéli. Ettől nyilván nem fogja őt semmivel sem jobban kedvelni, nem, nem felejtette még el, hogy mennyire szándékos is volt az a provokáció. Viszont legalább arra motiválja, ne zárkózzon el teljesen a vele való kommunikációtól. A szertárban történtek amúgy is felértek egy hidegzuhannyal, azóta az elvakult agressziója tompult valamennyit Ábel felé. Úgy tűnik, ilyen traumatikus pofon kellett ahhoz, hogy hátrébb lépjen eggyel a szituációtól és távolabbról rálátva felismerje mennyire irracionális, amit művel. Ez jelent némi javulást ugyan, de az jelentősnek aligha lehetne nevezhető.
Talán érti, átérezni ugyan nem érzi, neki csak a mágiája kel védelmére adott helyzetben, de az minden varázslóra és boszorkányra igaz. A varázserejük ösztönösen védi őket - már amikor éppen nem ellenük fordul; kétélű kard ez.
Letámasztja a keverőkanalat, és leül a mellettük lévő székek egyikére. Várni fognak pár percet, és akkor már kipiheni magát. Lerázza a kezeit, hogy átmozgatva őket kimenjen a megerőltetés fáradtságát az izmokból. Legutóbb ezután rakott be téves alapanyagot Ábel, és ezután esett neki, remélhetőleg a történelem nem fogja megismételni önmagát. Ezúttal nyugodtabbnak érezte magát azért, több kontrollja volt a reakciói felett.
- Elég kétes védelem. Kiválthatta volna az ellenkezőjét is. - Messze nem mondhatni, hogy könnyedén csacsogva közölné ezt, de hűvös objektivitással beszél a tényről, mert nincs is rajta mit szépíteni. Nézi a lassan bugyborékoló főzet felszínét, a színe még nem jó. El sem fordul tőle, míg folytatja, amit elkezdett mondani.
- Azzal, hogy teljesen a kezembe adod magad, miután a végletekig provokáltál... ? - Tagadhatatlan, hogy némi cinizmus cseng a hangjában, ám ezzel érezhetően sértést akar bevinni, mindössze rávilágítani a dolog abszurditására. Akaratlanul is felidézi a jelenetet az előbbiek miatt, de ez már annyira nem tetszhet neki, mert nem folytatja. Végeredményben igaz, bevált, de ettől még nem fog kevésbé ellentmondásosan hangozni.
- Mindegy mostmár - csapja le saját maga a beszélgetés ezen fonalát. Hátradőlve a háttámlán átpillant a másikra, ő ülve vagy ácsorogva várja ki, míg letelik az előírt időmennyiség.
- Máskor talán jobban meggondolod, meddig merészkedhetsz. - Szó sincs arroganciáról vagy fellengzésről. Őszintén így gondolja, hát ki is mondja. Tudja magáról, hogy a hidegfront nála magával hoz valami kiszámíthatlanságot, az alacsony önuralmat, és azon az elvékonyodott jégen táncolt Ábel is.



Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. augusztus 30. 03:01
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. szeptember 1. 05:24 Ugrás a poszthoz



Azért arra, hogy nem lett volna tehetetlen a másik, felszalad a szemöldöke, már csak azért is, mert akkor és ott semmit sem vett észre. Nem látta Ábel keze ügyében az üveget, ahogy azt sem, lett volna lehetősége még idejében fejbevágni vele. Ugyanakkor, még ha ki is szúrta volna abból a lehetetlen szögből, akkor sem biztos, hogy egyetértően bólintana erre. Elvégre, végeredményban nem tett semmit. Lehet, hogy Dante szorítása lazult a torkán, de még mindig nem engedte el - és valójában maga Dante sem tudta, hogy el fogja-e vagy meggondolja magát és végigviszi a mozdulatsort, egészen az utolsó pillanatig. Ha tényleg bántani akarta volna, az a hezitálás talán végzetes hiba lett volna. Még jó, hogy nem volt.
Ahogyan ő látja, ott és akkor Ábel teljesen átadta magát a pillanatnak, ugyanakkor így utólag veszekedni ezen már nem látja értelmét, így csak hümment egyet. Hagyja, hogy a fiú megmaradjon ebben a hitben - ahogy ő egyébként megmarad szintén a saját magáéban és nem firtatja tovább, mégis volt-e ott megadás vagy sem. Részéről nagyon is emlékszik az érzésre, milyen volt, mikor Ábel ellazult a tenyere alatt. Az emlékkép némileg kellemetlenül érinti, de félresöpri, mielőtt irritálttá válna tőle. Határozottan nem akar emlékezni ilyen részletekre.
- De nem mondtál - fűzi hozzá ő is szinte rögtön, amit Ábel csak magában mond ki. Nem gondolatolvasó, mindössze neki is ez az, ami először a szájára jön. A fiú nem azt mondta, hogy álljon meg, nem átkozódott, könyörögni sem könyörgött. A könyörgés hervasztó és taszító lett volna, az a felajánlás viszont valamiért nagyon is ösztönző volt. És legszívesebben dementorcsóknak vetné alá magát, csak ne kelljen elismernie ezt, hanem nyugodtan mondhassa arra is, hogy taszítónak érezte. De nem. Az a felajánlás, bár egyáltalán nem volt meghunyászkodó, mégis elégedettséggel töltötte el arra a pillanatra, míg engedte tombolni az ösztöneit a józan tudata helyett.
Szívesen megkérdezné, hogy akkor miért pont azt mondta, amit. Miért nem mást? Aztán mindig eszébe jut, hogy mennyire nem akarja tudni azt valójában, ez olyasmi, ami úgy érzi, ha megfejtenék, az számára túl ingoványos, veszélyes terep lenne. Ábel utolsó mondatára nincs cáfolata, olyannyira nem, hogy még egyetértően biccent is. Józanul visszanézve tényleg kétségtelenül Dante volt az, aki az első ellenséges lépést megtette, majd a másodikat és harmadikat is. Annyira azért még ő sem elvakultan makacs, hogy ezt le lássa át már.
- Ezért aztán, látván, hogy "minden érthető ok nélkül" is megütnek, jó ötletnek tartottad második alkalommal már szándékosan kiprovokálni.
Ez hangosan kimondva és összefoglalva olyan szürreálisan hangzik! Pedig érthető amúgy, még Dante számára is: a sértettség, a feszélyezettség, az ellenszenv kiváltja azt az ingert, hogy csak látni akarod a másikat idegesen, te szeretnél lenni a következő gondjának, fájdalmának, kényelmetlenségének forrása; ez a késztetés pedig nagy úr. Ettől függetlenül maga a mondat az előzmények ismeretében mégis komikusan hangzik. Nem vidám humor ugyan, de elég ahhoz, hogy Dante szája sarkába egy halvány mosoly árnyéka költözzön.
Ezt pár másodperc elteltével ő maga is észreveheti, mert gyorsan leolvad arcáról a gesztus, helyét ismét átveszi a semleges érdektelenség. Felkel, ideje lesz letudni a főzet befejezéséhez hiányzó utolsó lépéseket.
Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. szeptember 1. 05:27
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. szeptember 1. 20:37 Ugrás a poszthoz

Charlotte Elisabeth Felagund

Mármint az, hogy tőle sréhen hangzik el egy ilyen utasítás, meglehetősen feltűnő, hát még hogy külön a nevét is említették - annyira nem szélesek ezek az asztalok, hogy a vele majdnem szemben ülő társaság párbeszéde, főleg a "Weiler" szó után ne üsse meg a fülét. Pedig nem ígérkezett ez a vacsora különösebben mozgalmasnak, ahogy általában a többi sem az.
Az arca a legenyhébb kifejezéssel élve sem tükrőzi bármifajta lenyűgözöttséget a fantasztikus ötlet miatt. Mégis honnan a fenéből jönnek ezeknek az ostoba ötletek? Hol vannak? Valami átkozott előkészítőben? Rossz épületbe tért be? Csak mert ő tudtával egy olyan oktatási intézménybe érkezett vissza, ahol már az elsőévesek is tizennégy évesen kezdik a tanulmányaikat. Erre egy háztársa unszolására úgy térdel előtte egy öngyilkos szerencsecsomag énekelve, mintha az élete függene tőle.
Az egész különösebben nem érdekelné, és ignorálva a jeletet vacsorázna tovább, de kinyúl felé egy kéz és a vállára csúszik. A villa és kés fémes hanggal találkozik a tányér szélével, ahogy lerakja az evőeszközöket. Megragadja a rajta pihenő kézfejet az ujjaknál, és hallani, ahogy az izületek (egyelőre nem a csontok) megropannak a rájuk kifejtett erőtől. Ezen a ponton fordul a fiú felé. Miközben még tartja a kezét, fokozatosan egyre nagyobb nyomást kifejtve rá, lassan vontatottan pakolja egymás után a szavakat, látszólag érdektelen hangszínen.
- Miután elengedtem a kezed, öt másodpercet kapsz eltakarodni. Ha azután is kartávolságon belül talállak, az estét csontforrasztó társaságában fogod tölteni a gyengélkedőn.
Fájdalmas nyögés a válasz, az ujjak rendezetlenül préselődnek egymáshoz; megérti, hogy fájdalmas, pont azért csinálja. Kivárja, míg a másik szemében felcsillan a felismerés szikrája, mennyire érdemes is komolyan venni a tanácsát, ezután viszont elengedi.
Semmi meglepő sincs abban, hogy tartozását letudva a diák farkát behúzva iszkol minél messzebb a rellonos fiútól. Dolga végeztével visszafordul a vacsorájához, nyúl is a poharáért, hogy igyon belőle, már a pereménél van a szája is, mikor..
Állj.
Automatikusan megáll a mozdulatban, bár külső szemmel nézve lehet úgy tűnt, mintha már kortyolt volna belőle egy keveset.
Szagolj bele még egyszer, mielőtt beleiszol. - Ismét a szájához emeli, valójában csak eleget tesz az utasításnak, és indeed, már érzi azt az enyhe szulfurra emlékeztető szagot, épp csak leheletnyi, de naponta bájitalokkal foglalkozik: ellenőriz, szagol, néha kóstol. Ezzel a gyakorlattal természetes, hogy feltűnik neki, valami hibádzik.
Így már mindjárt logikusabbnak tűnik, mire fel volt ez az egész nevetséges jelenet, és miért is biztatta ilyesmire Charlotte (nagyjából csak azért tudja a nevét, mert a bájitaltanáruk rokona, egyébiránt sosem beszéltek futó köszönésen túl) a másik diákot. Anélkül, hogy különösebben szélsőséges érzelmeket mutatna, felkel a helyéről és a Charlotte-al szemben ülő diákot rövid tőszavakban arrébb tessékeli, így a lány egyszer csak arra eszmélhet, hogy Weiler Dante vele szemben ül, mocsárzöld, metsző tekintete az övébe mélyed, kezében az italával, amelybe nemrég sikeresen belecsöpögtette a bájitalát. A pohár talpa koppan az asztal közepén közöttük, a fiú pedig egyelőre még nem engedte el.
- Azt hiszem, ezt magadnak szántad eredetileg. Nincs rossz kedvem, - ez a kijelentés mondjuk kissé hidegrázós az előbbi után - ezért meghagyom a választást, hogy te iszod meg magadtól vagy én itatom meg veled.
Weiler módszereit ismerve az utóbbi nem kedves dédelgetés lenne, de nem fenyegeti meg explicit módon, merthát mint mondta is: nem ideges egyelőre.
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 213
Összes hsz: 845
Írta: 2019. szeptember 1. 21:34 Ugrás a poszthoz

Farkas

A ragyogó napsütésben a legtöbben menedéket keresnek a meleg és nap elől, ezzel szemben neki eszében sincs így tenni. Habár van mellette nemsokkal egy fa, szándékosan nem úgy helyezkedett, hogy annak árnyéka ráessen, így most egy napvédő bűbáj hathatós közreműködésével "töltekezik" úgymond. A nyár már nem tart sokáig, Dante pedig tudja, hogy a tél kellemetlen lesz és hosszú, sokáig nem számíthat majd ismét ennyi melegre és napfényre, így egyelőre addig élvezi ki a dolgot, míg teheti. Törökülésben ül a fűben, napszemüvege most épp a feje tetejére feltolva, míg egy nagyobb felhő el nem vonul a nap elől. Addig is cigerattájának meggyújtásával foglalatoskodik. A szál vége narancsosan felparázslik, a rellonos fiú pedig elégedetten fújja ki a füstöt.

- Még mindig nem jelentetted a minisztériumnak, fiú. - A megszólaló alkimista hangja inkább elégedetten cseng mintsem felháborodottan vagy aggódóan. Neki csak jó, ha nem számolnak be mindenről, mindig is idegesítette, hogy egy idő után mindent a saját kezükbe akarnak venni velük kapcsolatban.
- Nem is fogom egyelőre. Meglátjuk, mire jutok magamtól. Semmi kedvem egy soron kívüli kontrollt végigcsinálni.
- És mit akarsz tenni, megint megkéred a kölyköt, hogy beszéljen hozzád?
- Biztos nem.
- Dante kedvetlenül összeráncolja a homlokát. Egyáltalán nem csengett kellemetlenül a fülének Ábel szavai, de pont emiatt a tény miatt nem akarta megismételni.

Összességében átlagos varázslónövendéknek néz ki az iskola falain belül, semmi meglepő, sokkal komolyabb és markánsabb arcok is vannak itt nála. - De nem egy szellemlátó szemével nézve. Úgy már más a dolog fekvése, mondhatni kifejezetten riasztó látvány, és nem azért, mert annak akarna látszani, hanem azért, mert nemes egyszerűséggel kellemetlen még az elképzelés is, mi szülhet ilyen vizuális megjelenést egy kísértett személy esetében.
Ahelyett, hogy természetes és szokásos módon a kísértet valahol mellette vagy a közelében tartózkodni inkább olyan, mintha egy Danténál valamivel magasabb és szélesvállúbb személy venné körbe áttetsző auraként. Valamennyire ugyan kivehető arcának jellege, ám ezt megnehezíti a tény, hogy vonásaik helyenként összemosódnak, máshol szétválnak a különbségek mentén. Ha mindez nem tűnne egészségtelenül káros fúziónak a kéretlen "aurát" néhol fekete cérnavékony szálak futják körbe látszólag a fiú testéhez kötve őket. Valamennyire el tudja ugyanmozdítani magát, de néhéhány centiméternék nem engedik messzebb a fekete "béklyók". Nem is tűnik úgy, mint egy megszokott, önálló entitás, inkább mintha konkrétan a rellonos fiúban lenne, s mindössze a szellemlátói készség az, amely valamiféleképp értelmezhető vizuális élménnyé konvertálja a jelenséget.
A kísértet szavait hallani, ám mivel Dante csak gondolatban válaszol neki, legilimencia híján olyan a társalgásukat hallgatni, mint egy telefonbeszélgetés egyik oldalát.
Utoljára módosította:Weiler Dante, 2019. szeptember 1. 21:35
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Weiler Dante összes RPG hozzászólása (115 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel