Első lecke

Akadt néhány vállakozó egyed, aki utánam merészkedett a konyhába, köztük lépkedett újdonsült barátom Liliróza is, nagy örömömre.
- Tehát akkor mindenki tudja, mi a dolga - nyújtottam el a mondatot, elég hosszú szünetet is hagytam, hogyha bárkinek ellenvetése lenne a hallottak vagy látottak iránt, ne tartsa vissza, bökje ki magából. Közben gondos szakértelemmel léptem a tojástartók felé:
Nem lesz ez bonyolultabb, mint a mugliknál. Csak fel kell forrósítani a serpenyőt, olajat önteni bele és odaütni a tojásokat - vázoltam fel magamban a lépéseket, de ez nem mindenki számára volt ilyen nyilvánvaló:
- Lora, pálcát nem használhatunk? - nézett rám egy rellonos nagy szemekkel. Félúton találkozhatott a tekintetünk, hisz egyből beléfojtottam a szót. Végül odalépett hozzám és csak leste, mit, hogyan kell csinálni:
- Látod, ilyen egyszerű - mondtam és egy megelégedett mosollyal nyugtáztam, hogy leeresztette a pálcáját.
- Bizony, bizony tanuljuk meg, hogyan készíthetünk reggelit mások kizsigerelése nélkül - és akkor odajött még egy lány, ő meg azt nem tudta, hogy kell felforrósítani az olajat:
- Merlin, hát el kellene nektek egy főzőtanfolyam - fogtam a fejemet, hova kerültem, de hallottam, hogy Liliróza is vadul kuncog a háttérben.
- Na de Lili, nem lehet mindenki olyan tapasztalt, mint amilyenek mi vagyunk - sejtettem, hogy ő is mugli felmenőkkel rendelkezik, hiszen azok közé tartozott, akik önállóan is el tudták készíteni azt az eledelt, amit megkívántak.

Levezető körök

Én nem igazán így terveztem a reggelemet, legszívesebben visszaaludtam volna, ahogy kitekintettem az ablakon, az élettől is elment a kedvem. Aztán a Nagyterembe érkezve, ismét szembesülhettem egy olyan ténnyel, hogy az aranyvérű gyermekek micsoda büszkeséggel viseltetnek a származásuk iránt. Hányingerem támadt, sohasem bocsátkoztam volna ilyen fölényeskedő magatartásba, dehát ahány ember, annyiféle. Most azonban rendkívül jó lelkek vettek körül, elcsodálkoztam, hogy mennyire rugalmasak és milyen precízen követik az utasításaimat. Messze álltam mindenféle diktátoroktól, de ha már így megragadtam a stafétát muszáj volt némi határozottságot magamra erőltetni.
Hogy nézett volna ki, ha magam sem tudom, hogy kell elkészíteni egy reggelit? Mindig tudtam, hogy ennek a képességnek még hasznát fogom venni, és tessék, itt a helyzet. Hány olyan fiú és lány létezik a földön, akik még azzal sincsenek tisztában, hogy mi fán terem egy rántotta. Elképesztő - ahogy így merengtem az élet nagy dolgai felett, eszembe jutott, hogy ki kellene nyitni pár ablakot, mert a hatalmas füst teljesen beterítette a helyiséget és vészjóslóan gomolygott közöttünk. Nem akartam, hogy bárki is megsérüljön a "lila köd miatt", ezért jobbnak láttam, egy jókora szellőztetést csinálni. A nagy huzat hatására a manók is felébredtek, ki is keltek magukból, de néhány megnyugtató szó és a kulcsfontosságú gratis elmosogatás után ők is teljesen lenyugodtak.
- Már beletörődtem a tudatba, hogy kövér gyerekeim lesznek. Jobb, ha te is felkészíted magad erre - bátorítóan megveregettem Liliróza vállait, meg büszke is voltam rá, egyáltalán nem kért segítséget, a hagymát is ügyesen szelte, talán még egy könnycseppet se ejtett. Én mindig végigsírom a hagymás momentumokat, akárcsak a brazil filmsorozatokat, ez már így megy. Azért nem utasítottam el a drágaságot, persze, hogy kértem belőle.
- Igazából a nagyobb dolgokkal már készen vagyunk - sóhajtottam egy nagyot és leporoltam a kötényemet.

Mel

Kibírhatatlan meleg uralkodik a kastélyban, nyitott ablakok mellett sem lehet aludni. Bár az Edictumban azt olvastam, pár nap múlva eső ígérkezik, hiába fürkésztem a jelenséget, sehol sem találtam. Már régóta terveztem, hogy írok egy levelet Van den Berghnek, hogy cserélje le az időjósukat, mert csapnivaló, sosem jutottam el odáig, hogy meg is cselekedjem.
Aladár már szétnyüszítette a fejemet, ilyen nagy melegben rendkívül melegíti a bundája, ezért úgy határoztam, hogy kirándulni fogunk, meg is ígértem Melnek, hogy 3-kor itt leszek a Barlangfürdő bejáratánál. Valóban meg is jelentem a kért időpontban, de a becsekkolásnál adódott némi probléma:
- Figyelj kiscsaj, a kutyádat nem viheted be, ez nem olyan fürdő - kötött belém az egyik jegyértékesítő, amire nagyot nyeltem, hisz én meg Aladár olyanok voltunk, akár Stan és Pan, elválaszthatatlanok. Valószínű, Alcsi is érzékelhette a helyzet súlyosságát, mert shrekmacskakutya szemekkel könyörgött, hogy vigyem   oda, ahova egyáltalán nem engedték.
- Tudod, szeretlek Alcsi, de ide nem jöhetsz - erre felvonyított és ugrálni kezdett a levegőben. Gondolom, tiltakozni akart, de akkor egy erős kéz megragadta és elvitte a kutyamegőrzőbe.
- Merlinkém, azért lehetnének körültekintőbbek is - csattantam fel, szúrós szemekkel vizslattam a személyzetet, de szerintem tudomást se vettek róla, miken megyek keresztül. Még annyit sikerült belesuttognom a levegőbe, hogy ne félj, visszajövök hozzád, de engem is betoloncoltak a fürdőnek nevezett tömegelnyelő helyiségbe. Mel már ott üldögélt, gyönyörű bikinijében szinte kitűnt a tömegből. Közelebb léptem hozzá, majd közöltem vele:
- Nekem még át kell öltöznöm, de pár perc és jövök, ne haragudj, adódott némi probléma - közben meg imádkoztam, hogy a sok elfogyasztott édesség, ne egyszerre, hanem nyomokban jelenjen meg túlsúlyként a testemen.

háttérben szóló zene

Az öltöző részt ki is hagyhattam volna, csak úgy ruhástól bele a medencébe, akkor talán nem szomorodom el annyira, mint amennyire tettem.
Most mégis miért kell ilyen falatnyi ruhadarabokban fürdőzni? Miért nem mehetünk vissza a 80-as évekbe? Akkor még nem létezett ennyi Palvin Barbara testet kívánó bikini - azért három szettet is bepakoltam a tágító bűbájjal ellátott táskámba, biztos, ami tuti alapon, plusz volt benne kutyaeledel meg különböző játékok Aladárnak, aki be se jöhetett. Végtelenül szomorú voltam, Mel meg körülbelül ugyanennyire türelmes, teljesen meg is lepődtem. Miután sikerült megküzdeni a bikini rémálmokkal, még pár percig nézegettem magam, majd kilépve egy jó nagy törölközőt borítottam a testemre, rajtam aztán senki nem fog legelészni.
Szemeket legeltetni menjenek ki a rétre, szép zöld a gyep, napos az idő, hajrá, hajrá - lendületes léptekkel haladtam a kívánt cél felé, kicsit kényelmetlen volt a kültakaró, itt-ott szorított, de meg voltam róla győződve, hogy másnak is szorít, hisz végtelen molesztáló egy viselet.
Ahogy Melhez érkeztem, egy nagyobbacska gyerek úgy döntött, fejest ugrik a medencébe, volt rajta pár kiló, ezért akkora fröccsenést idézett elő, hogy mi is kaptunk belőle.
- Mi a sz... - ki se tudtam mondani, már csuromvizes hajjal álldogáltam Mel előtt.
- Azt hiszem, ezt a fürdőzést nem nekem találták ki, de te milyen szépen le vagy barnulva - dícsértem meg Melt, látszott, hogy ő már régóta készül a nyárra, nem csokikkal, hanem mondjuk szolival, ami nekem is ideális lett volna, úgy rikított a bőröm, akár egy hófehér nyúl szőrzete.
- Milyen újságok ezek? - érdeklődve hajoltam közelebb hozzá.

Mel


- Nem, dehogy, csak én ilyen kis... - zavarodottan a hajamba túrtam, gondolatban kiegészítettem azzal, hogy töltött káposztára hasonlító, előző nyáron sok édességet magamévá tevő, de egy szebb jövőben reménykedő hölgyemény vagyok, aztán csalódottan elhallgattam. Beszélnek helyettem a narancsbőreim, amik fel-le fityegnek a nem kívánt helyeken. Én már beletörődtem ebbe, az edzőtermi harcokat is hanyagoltam, maradt a fagyi evés meg a bikiniszüzesség fogadalma minden nyáron. Mert bizony minden évben van egy meleg időszak, ami arra készteti az embert, hogy törölközővel az oldalán takargassa a feleslegeit. Persze Mel mit tudhatott erről. Gyönyörű testére szinte mindenki felfigyelt, aki a medence mellett tartózkodott és nem behunyt szemekkel monitorozta az eseményeket. Hosszas tépelődés után, hogy levegyem vagy ne vegyem, vagy mi legyen csak ledobtam magamról a védőhálót, pedig nem is egy férfimagazin fotózására készültem, csupán egy csobbanásra a vízben újdonsült barátommal a rellonos csajszival.
- Ugye, milyen bosszantóak ezek a gyerekek? Nem értem, hol van az anyjuk - fordultam Mel felé, ahogy haladtunk a medence közepe felé, még szoktam a víz hőmérsékletét, de jó volt ez a felfrissülés, már nagyon kellett. Sajnáltam, hogy Aladár nem lehet itt velünk, kicsit el is torzult az arcom, amikor arra gondoltam, hogy milyen körülmények között lehet az ebmegőrzőben.
- Szerinted, mi lehet Aladárral? Remélem, hogy nem fognak kutyaszalámit készíteni belőle. Hallottad, hogyan beszéltek velem? - kérdeztem teljesen kikelve magamból. Igaz, volt már ilyenben részem, de ez különösen bántott, ráadásul pont egy gyenge pontomat kellett kikezdeni. Aladárral évek óta össze vagyunk nőve. Lopva még oda-odapillantottam a személyzetre, bármelyik pillanatban szívesen kibeleztem volna őket, de sajnos nem lehetett.

Mel

ilyen szépet választottam

Mel higgadtsága nyugtatóan hatott rám, megszűnt az aggodalmaskodásom Aladár iránt, viszont a súlyommal még mindig nem voltam kibékülve. Örültem a bóknak meg minden, de egy kicsit kövérebbnek láttam magam a szükségesnél, mintha néhány gombóc fagyival sikerült volna többet ennem. Persze, próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, de nagyon ragaszkodóak voltak, úgy beépítették magukat a szürkeállományomba, hogy egy hosszabb terápia sem iktatta volna ki őket. Szerencsétlenségemre.
Azért felfigyeltem a bikinim szépségét dícsérő szavakra, kicsit el is pirultam, ez olyan Navinés szokás, szeretünk jelet adni a zavartságunknak.
- Nagyon köszönöm - feleltem Melnek. Nekem is tetszett ez a pöttyös darab, olyan kis retró  és nagyon szerethető. A háromból mégiscsak ki tudtam választani egyet, ami jó. Erre a gondolatra el is mosolyodtam, a bosszús hangulatom másabb vizekre evezett, de nem medencézett velünk, az fix. Teljesen egyetértettem Mel szavaival, és meglepődtem, hogy vele milyen kedvesek voltak:
- Jobb is, hogy szívélyesen bántak veled, biztos, jól elagyabugyáltad volna őket - ahogy kimondtam ezt a mondatot kicsit összeszaladt a szemöldököm, nem voltam biztos abban, hogy sikerült jól ejteni, de majd, ha nem érti Mel, jelez, nem tudok jobb alternatívát.
- És, hogy tetszik a víz? - próbáltam terelni a beszélgetésünket, a személyzet már pont eléggé elrontotta a kedvemet, nem akartam, hogy a figyelmem középpontjába kerüljenek. Meg gondolom Melnek is voltak jobb témái, időnk is bőven akadt válogatni közülük.
A medence elég furfangosnak mutatkozott, a hangulatunknak megfelelően változott, mikor, melyik emberből merítkezett, most éppen belőlem. Gyönyörű lila színekben pompázott, egészen fel is villanyozott ez az összkép:
- Ah, nagyon szuper, ez a kedvenc árnyalatom - hangot is adtam az elégedettségemnek, de lehet nem kellett volna, az arcomból le lehetett olvasni, hogy boldog vagyok.

Mel

A fájdalmas következményei lesznek felcsattanásra vadul bólogatni kezdtem, akár egy mugli kocsi műszerfalán elhelyezkedő aranyos kiskutyus. Habár Mel nem emlékszik a történtekre (remélhetőleg), nekünk is volt egy kisebbfajta nézeteltérésünk, pár nappal ezelőtt az erkélyen. Még szerencse, hogy némi tündérporral jobb belátásra tudtam téríteni, pedig ahogy elnéztem, szívesen küldött volna melegebb éghajlatra.
A rellonosok természete távol esett az enyémtől, és ez - a puszta tény - az esetek többségében kellően meg is botránkoztatott, de azért kezdtem megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy vannak ilyen emberek is a világon.
Valószínű, Voldemort se a Navinéból került ki... - ahogy ezeken morfondíroztam, kisebb rémület telepedett az arcomra, reménykedtem, hogy Mel nem fogja firtatni a jelenség okát, hisz nem igazán tudtam titkolni azt, ha valami bántott. Persze, adódtak kivételes alkalmak is, amikor hatalmas lakatot tettem a számra. Ilyen volt ez is.
Egyensúlyozva a hazugság és őszinteség hullámai között, haladtam kifelé a medencéből, ugyanis egyre jobban kezdett zavarni a középen tomboló kisgyerekek hangzavara, meg jobban szerettem a medence szélén üldögélni már kislány koromban is. Valahogy féltem a víztől, elmerülni a dolgokban számomra mindig azt jelentette, hogy valaminek teljesen át kell adni magam, és ez egyszerre volt ijesztő és kiábrándító is a számomra. Mel is velem tartott, ő a padokat célozta meg, bár nem hiszem, hogy neki oly nagy szüksége lett volna szilárd támpontokra az életében. Nagyon határozott és magabiztos lánynak tűnt, el se tudtam képzelni, hogy olyan lelki tusákat vív, mint amiket én vívok, nap mint nap magamban. Persze, mindig ilyenkor derül ki, hogy a legerősebb emberek szoktak a leginkább ingatagok lenni, de én mégis abban a hitben maradtam, hogy ő rendkívül szívós és talpraesett, hisz semmi sem adott okot arra, hogy mást feltételezzek.
Zavartan pislogtam Mel felé, teljesen elöntöttek a gondolatok, mint kis buborékok úszkáltak a felszínre, s őszintén megvallva nem nagyon tapasztaltam ilyet mióta a kastélyban tartózkodtam. Igaz, próbáltam magamba fojtani mindent, amit csak lehetett. Úgy őszintén beszélgetni, kiönteni a szívemet még senkinek nem volt alkalmam.
Egy medencézés se kellene, hogy erről szóljon, ezért is ráztam fel magam, Melnek szüksége volt a társaságra, nem egy ilyen melankólikus, önmagában vívódó, furcsa hölgyeményre:
- Látom, már egész kényelmesen elhelyezkedtél - jegyeztem meg, és egy árnyalatnyival derűsebbre színeződött az arcom. A víz most zöld színekben pompázott, ez teljesen lenyugtatott. A természet, a virágok, a friss levegő bármikor ki tudtak zökkenteni az elég szélsőséges hangulati állapotaimból. Ahogy Mel hozzámszólt, az is jól esett, egyre vidámabban feleltem szavaira:
- Kellemes, már nagyon hiányzott egy jó kis mártózás -  mostanában a relaxálás valahogy kimaradt, és ennek hiánya jócskán rányomta a bélyegét a mindennapjaimra.
- Miért, te nem szoktál úgy lelkesedni, mint egy gyerek? - vontam össze a szemöldökömet és akaratlanul megjelent a hangomban valami dacosság, jelezve azt, hogy tulajdonképpen mindenki gyerek, miért is ne örülhetnénk az élet apró dolgainak?

Mel  

A Navinések.... hát igen, megérdemelnének pár fejezetet Rowling könyvében, de tanuljunk meg olvasni a sorok között. Ráadásul ki tudja, hogy Rowling, hogyan gondolkodott. Lehet, a nem létező részekben mi is helyet kaphattunk volna, valami olyasmi felhanggal: A különleges ház tagjai
Mert bizony mi egytől-egyig rendkívül csodásak vagyunk, megismételhetetlen unikornis szőr borítja a testünket és végtelenül el tudunk merülni egy-egy szivárvány bűvöletében - na meg persze a gondolatainkban is, ha nem vigyázunk, sőt egy zöld vízzel telt medencében is, ha hátulról kapunk egy nem kívánt, de mégis jól kivitelezett löketet.
Nem maradhattam szárazon, egyszerűen Merlin folyton azon munkálkodott, hogy beletuszkoljon a vízbe, pedig már letárgyaltam vele pár perccel ezelőtt, hogy én szuperül megleszek a medence szélén, valami fincsi varázskoktélt iszogatva. Még szerencse, hogy nem lőttem be a hajamat, bár amúgysem vagyok az az ember, aki olyan sokat fordít a külsejére. Nem töltök órákat a tükör előtt, azon sóhajtozva, hogy milyen sminkréteget kenjek az amúgyis makulátlan, pattanásoktól mentes arcomra. Ez határozottan nem én vagyok.
Hogy mi vagyok? Sokáig gondolkodhatnánk ezen, de most nem érdekelt különösebben, az viszont eléggé, hogy ismételten vízbe kerültem és egyáltalán nem úgy tűntem, mint aki ki fog tudni kerülni belőle. Tőlünk nem messze egy házaspár vitatkozott, ezt az érzelmi vihart akarta megörökíteni a medence, elég erőteljesen dobált, ráadásul a vízfelszín külseje megegyezett egy Poseidon által működtetett háborgó tengerrel, csak ez nem kék, hanem píros színekben pompázott:
- Merlin szakállára, fejezzék már be, mindjárt megfulladok - fohászkodtam az égiekhez, hogy találják már meg a megoldást. Épp azon veszekedtek, hogy ki altassa el a gyereket.
Hát az egyikük. Júlia vagy Ferencitó nekem ugyan édesmindegy, de nem szeretnék meghalni, olyan fiatal vagyok még,... valahogy érzem, hogy nem így kell befejeződnie. Mindig tudtam, hogy az olaszok heves természetűek, de ennyire? Ez gyilkos.
Mel szavai olyan távoliak voltak, érzékeltem, hogy valamit mond a gyerekességről, de hiába koncentráltam, a hullámok fenyegetően magasodtak fölém. Elviekben realaxálni jöttem ide, azért fizettem, hogy nyugodtan áztassam a testemet egy szép fáklyákkal teli helyen... persze, hogyisne, minden történt csak épp ez nem. Olyan naiv vagyok és sosem tudok tanulni belőle.

Mielőtt rátérnék arra, hogy anatómiai pontossággal kivesézzem fulladásos halálomat Bogolyfalva Barlangfürdőjében, meg kell említenem egy tényt: mióta a kastélyba kerültem szenvedélyes gyűjtővé váltam. Mindent, ami a mágikus életemmel kapcsolatos beletettem egy kis dobozba. Sőt, a trollos kaland után még képes voltam visszamenni a helyszínre azért, hogy beszerezhessek egy kis nyálat, ami ezektől a varázslényektől származik.
Gondoltam, szép emlék lesz, meg majd az unokáimnak is megmutathatom. Persze, a rólam szóló interjút, mint valami drágaságot őrizgettem egy titkos széfben a paplanom alatt, hisz sosem tudhatja az ember lánya, mikor kerül újra címlapra. Ha egyáltalán addig nem gondoskodik róla, hogy kicsapják és elbocsássák a végtelen tevemezőkre. Mert ez is megeshet, az élet pont nem unikornisbarát és nem micimackós pizsamákban fekszik le aludni. Ez nagyon szomorú, azt hiszem, nem is kell, hogy továbbecseteljem.
Tehát, ahogy ott fulladoztam a víz alatt, már-már a szemem előtt lebegett, hogy az Edictumban holnap milyen szalagcímek lesznek:
A Fontaine lány eddig bírta, Kihalóban a Navinések, Bogolyfalva Barlangfürdője bezárt, Újabb haláleset a Bagolykőben, Hogyan lehet megfulladni egy kacsaúsztatónyi vízben, Ne tanulj úszni Lora Fontainetól.
Ezek a víziók szinte fojtogattak, az olasz házaspárnak nem is kellett különösebben erőlködnie. Nem is tőlük voltam igazán rosszul, hanem a saját gondolataimtól. A rossz berögződések megbetegítenek, jelen pillanatban pedig el akartak pusztítani engem.
 Mégsem olyan rossz a mugliknál az a pszichomókus, lehet, nekem is fel kellene keresnem Ri valakicsodát?
A kérdés olyan megválaszolatlanul lebegett a víz felszínén, mint a segítségkérésem, pedig próbáltam minden erőmmel a valóság antennáiba kaposzkodni. Kicsit fel is háborodtam, de jelen pillanatban nem nagyon tudtam hangot adni a nemtetszésemnek:
- Hát Melnek fel se tűnik, hogy én.... - meg se próbáltam befejezni a mondatot. Ráadásul a mugliknál mindig van egy úszómester is a medence mellett, itt pedig annyira felelőtlenek, Aladárt bezárják valami börtönbe, én pedig... a szemük láttára fogom kiikszelni magam. Már épp rendeztem volna a földi dolgaimat - arra a megállapításra jutottam, hogy majd azt a cikket Alcsira hagyom - , mikor valami furcsába ütköztem, ekkor rántottam le Melt is a mélybe:
Pardon - gondoltam, de a víz alatt pont nem tudtam tájékozódni, és rendkívül örültem annak, hogy egyáltalán élek. Valószínű, még mindig folyhatott a háború odakint, ugyanis elég szép utat jártunk be a habok között, rosszabb volt ez az egész, mint egy mugli vízividámpark.
Aztán Merlin tudja, hogy mi történhetett velük, de egyszerre minden elcsendesült és szép sorjában, egymásután kerültünk ki a partra. A döbbenettől fulladoztam, nem tudtam beszélni, se kérdésekre válaszolni. Melt meg elöntötte a méreg, csak annyit hallottam:
Mindjárt jövök - ajjaj, fordult meg a fejemben, ez nem hangzik túl jól...
Közben végre előkerült a személyzet is, bocsánatkérően hajoltak fölém, én meg csak feküdtem ott halálra fagyva:
- Mi nem tudtuk, hogy maga nem tud úszni, akkor inkább egy másik medencét ajánlottunk volna - Még nekik áll feljebb? Hát majdnem meghaltunk.... - nem értettem, hogy hova fajulhat még ez a helyzet, de nem tudtam se köpni, se nyelni.
- Ne haragudjon, de maga beteg - teljesen kifakadtam és hozzávágtam a törölközőmet.
- Ja és melegen ajánlom, hogy Aladár még éljen, mikor távozok innen - az arckifejezésem mindent elárult, a csöndes gyilkos akcióra készül és megvannak a célpontjai.

Liliróza

A puding próbája az evés, a reggelik vesztőhelye pedig a gyomor.

Behunytam a szemem, nem mertem a rántotta szemeibe nézni (ha valaha volt neki olyan, de biztos), és az igazat megvallva ő is kerülte a tekinteteimet, pedig tisztában lehetett azzal, hogy elfogyasztjuk. Azért hoztuk létre.
Beteges, hogy már a rántották sem tudnak pozitívan gondolkodni és nagyon szégyellősek is mostanában. Lehet, hogy őket is pszichológushoz kellene cipelni? Ah, nem, magukat a tyúkokat kellene kivizsgáltatni, mert rendellenes tojásokat hoztak létre. Hogy engedhették meg maguknak?
Időközben sikerült rájönnöm, hogy a fogyatékos fehérjéket is szeretem, úgyhogy semmi probléma - ezekre a gondolatokra a pocakom felé nyúltam és megsimogattam, hogy: nyugodjon meg, épp felkészítem a rántottát, hogy a legjobb formájában landolhasson odabent.
Már alig hallottam Liliróza szavait, megbűvölve álltam a serpenyő felett, meg voltam győződve arról, hogy ez szerelem méghozzá első látásra. Az előbb csak bimbózótt, de most tombol, érzem, ez egy különleges és megismételhetetlen kapcsolat közöttünk.
 Evőeszközök? Hol vagytok... Merlinkém, éhen halok... -  gondos kutatómunkát végeztem a pulton, hisz puszta kézzel mégsem lehet megbecsteleníteni egy ilyen szépen sikerült rántotta kültakaróját.
És Liliróza? Miért beszél még ennyit? Merlin, hát nem látja, milyen jól sikerültek? Olyan finomak és kívánatosak...- nem bírtam tovább, mint valami elvonásos nyúltam az evőeszközökhöz a kiéhezett testem szinte megremegett a fájdalomtól. Persze, még hallottam, ahogy a távolban Lili a testvéréről tart kisebbfajta prédikációkat, de nem törődtem vele. Csak én és a tojkók...a legszebb párosítás.
- Azt hiszem, nekem ma nem lesz több órám, végzetes inzulint kaptam. Beleköltöztek a pocakomba a kajadémonok - már a manók is fetrengtek a röhögéstől, nem bírták magukba fojtani a nevetést, pedig én csak ettem, úgy, mint ahogy szoktam, általában.

Mel

Rothman bácsi
és a mérhetetlen szomorúságom

Alíz

Dimitri, ha azt hiszed, ez egy kis csöndes eső, akkor nem láttál még hurrikánt...

neked küldöm  

Alíz

Oliver Finlay

Oliver Finlay

Alíz

Alíz

Alíz

Két dinnye

Oliver Finlay

Alíz

Oliver Finlay

Alíz

Oliver Finlay

Alíz