Rothman bácsi
Igaz, hogy nem olyan levelezést produkált Flori, mint ami Tatjana és Anyegin között zajlott - Puskin főművében -, de azért eltelt néhány perc, míg sikerült elolvasnom a trehány, egymásra dobált betűket. Rothman bácsi meg csak intett, hogy ne is zavartassam magam, hogy ezt és így egyáltalán nem illik, nyugodtan gyalázzam meg a vele eltöltött idő nagy részét, hisz én megtehetem, egy navinés, zöldfülű, elsős kis pojáca vagyok...
Összehajtva a papírlapot, elszégyelltem magam, anyukám mindig arra tanított, hogy az illemszabályokat be kell tartani, de most annyi minden viharzott át a fejemen, hogy teljesen megfeledkeztem róluk. Csak akkor ocsúdtam fel, amikor az idősebb férfiú fürkésző tekinteteit éreztem magamon. A döbbenettől alig kaptam levegőt, nem tudtam, mit mondjak, vagy mit ne mondjak. Szentül hittem, hogy most teljesen elástam magam előtte, és nem pár percre, egy életre.
- Pardon - hebegtem a döbbenettől, Rothman bácsi tekintetei úgy szurkáltak engem, mintha egy sivatagi kaktuszba ültem volna. Bár még soha nem volt szerencsém ilyesmihez, most teljesen át tudtam érezni, hogy milyen lehet az az ominózus pillanat, amikor ez megtörténik. Pár percig csak elkerekedett szemekkel meredtem magam elé, mint egy rosszul működő lemezlejátszó hajtogattam:
Ez nem velem történik, ez nem velem történik - mire Rothman újabb szavakat intézett hozzám, amik gondosan árulkodtak arról, hogy keresztüllát rajtam és a bugyuta kis hazugságaimon, amiket megkreálni, nem kerülhetett nagy erőfeszítésembe. Nagyot nyeltem, vissza akartam erőltetni a leveleket a zsebeimbe, de jelen pillatanban ez a feladat is kivitelezhetetlennek bizonyult a számomra. Annyira ügyetlen voltam, megremegett a kezem idegességemben, így a levelek Rothman lábai elé kerültek és ha pár perccel hamarabb nyúl utánuk, simán levágja, hogy valójában Merlin se tudja, miről hantázok itt, de amiket mondok, azoknak köze sincs az igazsághoz.
De mi is az igazság? Álljunk meg egy pillanatra. Az, hogy Florinak keresek mandragórát, hogy megfőzhessek egy szerelmi bájitalt, akkor miért is érzem rosszul magam? - futott át az agyamon, miközben a borítékok után nyúltam és ahogy kiegyenesedtem, akaratlanul is kihúztam magam, megerősítve azt a gondolatot, hogy én jó testvér vagyok és egy nemes feladatot akarok véghezvinni. Nincsen ebben semmi elítélni való - majd köszörültem egyet a torkomon és válaszra emeltem ajkaim, olyan elszántsággal, mint aki nem tűri, hogy ellent mondjanak neki:
- De, szerintem életében mindenki megtapasztalja egyszer, hogy milyen szerelmesnek lenni - néztem el oldalirányba, kellemetlennek éreztem a szituációt, nyomasztó volt egy nálam sokkal idősebb emberrel bájcsevegni cupidó furcsa hóbortjairól.
- Igaza van, de nem sokat jártam még idelent a faluban, fogalmam sem volt, hogy hol keressem - próbáltam kimenekíteni magam a helyzetből, de a vörösség, mint valami furcsa kiütés trónolt az arcomon, Merlin se tudta levakarni.
- Esetleg segítene nekem? - persze, erre már felszegtem a fejemet és jó mélyen a szemébe néztem, olyan shrekmacskakutya szemekkel, amiben benne volt az is, hogy tudom, hogy tudja, hogy tudom, de tekintsünk el ettől és próbáljunk egy köztes útra lépni. Hozzuk ki ebből a helyzetből a legjobbat, ha lehet ilyet.