Cesare
- Még vizsgaidőszakban -
Nézem, ahogy visszahúzza a kezét. Annyira jól esik, hogy annak ellenére, milyen régen találkoztunk, ő emlékszik. Hogy ne legyen kínos a jelenet, előrébb lépek egyet, karjaimat kitárom és én kezdeményezem azt az ölelést.
– Jó látni téged – bugom halkan a fülébe, ölelésünk közepette, majd lassacskán eleresztem. Rendezem soraimat, rakoncátlan tincseimet, eltűröm a szemem elől, ruhámat eligazítom.
– Ehetünk persze, ma még úgyse sikerült – nem vagyok én semmi jónak sem elrontója. Bár tény, hogy mostanság elég kicsi adagokkal élek, de majd valami olyasmit választok, ami alapból nem tartalmaz sok harapnivalót.
– Választasz a kirakatból valamit előtte? – érdeklődve fordítom tekintetemet a kínálat felé. Lövésem sincsen, hogy mit nézett és kinek, de ha véletlenül tudok neki segíteni, akkor állok rendelkezésére.
– Kinek nézünk valami szépet? – nem tolakodás, csak hát még ez is segítségemre lenne, illetve így legalább kicsivel többet tudhatok meg arról, hogy mostanában mi újság vele.
