Az időszerűtlen vallomás hallatán először elkerekednek a szemei, aztán elsötétülnek, majd jön a legrosszabb stáció. Két perc után - ennyi kell, hogy magához térjen - semmilyen érzelem nem látszik rajta. Jobb, ha a haragtól szikráznak a szemei, onnan még van esély menekülni, de ez az állapot, menthetetlen a delikvens számára. Nem is tudja, hova tette az eszét ez a kis fruska, honnan szalajtották őt is? Komolyan kezdi szánni magát, hogy mindezt el kell viselnie. Mielőtt felrobbanna az elfojtott dühtől, elkönyveli magában a tanulságot, miszerint nagy kincs a mai fiatalság, annyira, hogy el kellene ásni valahova, hogy ne találjon rájuk illetéktelen. Persze erről nem világosítja fel a lányt, csak lekicsinylő pillantásából vonhat le ilyen-olyan következtetést a botor versenyző.
- Össze-vissza beszél Kisasszony. Szerencséje, hogy az elmeállapota felmenti, különben olyan büntetést sóznék a nyakába, hogy a füle ketté állna. Aztán szeressen, ha még akkor is tud! - Lehet szeretni a jeges medvéket, még a krokodilokat is, de ölelkezni velük meggondolandó. A tanár úr is ezen kategória, nem jutna eszébe senki épelméjűnek, hogy hozzá bújjon. Az asztrológiáért rajongani meg csak az tud, aki legalább tisztában vele, hogy az micsoda, eszik-e vagy isszák, és ezt a fruskából nem nézi ki a tanerő. Alapból ott indul a történet, hogy a legjobban ő szereti, mindenki más csak utána következik, első sorban a diákjai, a futottak még kategória pedig labdába sem rúghat szerinte, úgyhogy ezt a fellángolást nem veszi komolyan.
- Egyébként is honnan veszi ezt a zagyvaságot? Miből gondolja, hogy úgy érez, ahogy mondta? És honnan veszi a bátorságot, hogy ezzel letámadjon? - özönlenek a kérdések a szerencsétlen lány nyakába. Úgy látszik a férfi már nem is siet annyira, mint az előbb, ezek szerint az a sürgős dolog megszűnt sürgősnek lenni, vagy csak annyira leköti ez a kihívás, hogy Lanetta el van felejtve?
- Nevet, házat, évfolyamot kérek! - sorolja pattogva a kívánalmait, a notesz pedig magától kinyílik, ceruzája már a kezében. Harcra készen várja az adatokat, amik bekerülnek a füzetbe. Innen egyenes út a büntető század.

De miért ő? Miért pont ő? Persze egy Huszthyt ezzel megtalálni, nem kihívás, érthető, hogy miért ő lett a kamaszok célpontja, ám ez csak egy részről nyugtatja meg. Felfedezhetnék más értékeit is, nem csak a szigorát és kérlelhetetlenségét. Igaz, ez a két legjobb tulajdonsága. Persze lehet, hogy a siheder banda egészen másképp gondolkodott, amikor őt jelölték ki a szerencsétlen áldozat célpontjául, ám ez a lehetőség meg sem fordul a fejében. Most már meg van róla győződve, hogy más nem is jöhetett volna szóba, ha jobban belegondol. Észrevehetően kihúzza magát, egészségesebb arcszínt ölt, a hangsúlyt pedig innentől a saját szórakoztatására helyezi.
- Csak egyszer kellett volna "nemet" mondani, mielőtt ilyen marhaságra adja a fejét. Azt javaslom, gyűjtsön inkább ellenségeket, azzal jobban jár. - Nem szánja a diáklányt, végtére mindenki úgy önsorsront, ahogyan akar, ő pedig segít is ebben, ha alkalma adódik. Úgy tanul az ember, ha feladatokat kap, a palántának is meg kell küzdenie széllel, szárazsággal, hideggel. ha túléli, akkor erős lesz, ha nem bírja, elbukik. Ez a Világ rendje. Már csak az a kérdés, hogy a levitás milyen nehézséget kapjon a nyakába, így az év végén? Várkonyi agya már ezen kattog, ám előbb kiélvezi a helyzet minden pillanatát.
- Ha rendesen akarja csinálni, nem így kellett volna hozzáfognia - közli, miközben felírja a nevet a noteszébe. Előjön belőle a tanári vénája, vérszemet kap, mint a kopó, ha sebzett vadra bukkan, orrát fel sem emeli a földről, illetve a noteszből, úgy folytatja.
- Semmi szerenád, semmi szerelmes levél, semmi szonett? Vagy meglephetett volna egy sütivel...persze fogalma sincs, hogy melyik a kedvencem, igaz? -
Tekintetét újra a lányon nyugtatja immár, akinek ettől mindene lesz, csak nyugalma nem. Kihívóan fürkészi végig a derengő félhomályban, és mivel illúziómágus, nem esik nehezére olyan hőség képzetét varázsolni a lányra, hogy amaz elkívánja magát valamelyik hidegebb éghajlatra.
- Na, mutasson már a felsoroltakból valamit, ha már az időmet rabolja a badarságaival! Valamivel ki kell elégítenie a barátait is, no nem? -

Szépen, kalligrafikus betűkkel vési be a levitás nevét a hírhedt, zöld noteszbe, a házat kétszer is aláhúzza. Nem tudná megmagyarázni az okát, de egy kéknek sokkal súlyosabb büntetés jár a kihágásokért, mint más házbélinek, mert aki alapból rendbontó, azon már nem segít semmilyen szigor. A kékek még megmenthetők, csak jól kupán kell vágja őket a büntetés súlya, hogy észhez térjenek. Várkonyi mindenben precíz, pontos és felelősségteljes, hiába, az egész iskola etikai értékrendje az ő széles vállain nyugszik. Nem okozhat csalódást a szülőknek, akik rá bízták a csemetéjüket, hogy tegye ki őket hónak, fagynak, hőségnek, szárazságnak, hogy erősödjenek. Ezen morfondírozik, amikor a Neptunusz hasonlat megüti a fülét. Eddig nem tulajdonított sok figyelmet a zöldségeknek, ám most ezen elgondolkodik. Nem illették még a szemeit ilyen költői hasonlatokkal, mindemellett nem hatja meg a próbálkozás. Ahhoz legalábbis egy faltörő kos kéne, hogy egy kicsit is megingassa.
- Ne rugaszkodjon eposzi magasságokba, szálljon le a földre, mi maga, Nyilas? Csodálkoznék, ha nem az lenne. - Még meg is csillagozza a lány nevét, mielőtt kimondaná a véleményét a szerelmi vallomásáról.
- A barátai helyében nem lennék elragadtatva. Egyébként ők honnan tudják, hogy maga megcsinálta a feladatot és szerelmet vallott nekem?  Á, tudom. Ha életben marad, akkor nem. Jó taktika. - Csendben vár a nagy műre, ami most itt kell, hogy megszülessen a folyosó kövén állva. Közben szegény Lala hiába várja a professzort, sajnos jobb elfoglaltságot talált nála, a Gyengusz is lassan bezár, vacsora után már nincs látogatás. Úgy elrepült az idő, hogy a tanerő észre sem vette, mennyi mindenről lemaradt egy szerelmi vallomás miatt, legfőképp a vacsoráról. Mindketten éhesen mennek aludni a hatalmas líra közepette.
- Na, akkor csináljuk komolyan! Egy igazi szerelmi vallomást várok, attól függ a büntetése súlya. Ha tetszik, mérsékelem magam...egy kicsit. - Karját maga előtt összefonva várja a produkciót, ám a hőség csak nőni fog. Cél, a lányt megizzasztani, ahhoz pedig kell a meleg. Hűvösek a folyosók még ilyenkor.

Végül is a napja nem is zárul olyan rettenetesen, mint ahogy kezdődött és folytatódott. A lánnyal folytatott diskurzus is jobban alakult, mint várta, az meg, hogy Lanettáról lemaradt, csak a szőkeség hibája. Ő megmondta, hogy ne lépjen pályára, erre tessék, csak ment a saját kis buta feje után. Nem vállalhat mindenért ő felelősséget, na nem? Majd benő a feje lágya, ha meg nem, akkor betörik, ő nem tehet itt már semmit. Holnap küldet neki egy adag papír kupacot, amire nem jutott már ideje, Lanetta úgyis ráér, hisz  lábadozáson kívül nincs is más dolga. Remekül eltervezte a maradék napját, gondolatban vállon is veregeti magát. Az elmaradt vacsora üres helye ugyan marja kicsit a gyomrát, de érzett ő már nagyobb fájdalmat is, meg segít újra az illúzió, ami már oly sok cifra helyzetből kimentette. A büntetést is kitalálta, már csak a levitáson áll, hogy melyik változatot szabja ki rá. A jó találatra bólint magabiztosan. Ritkán téved, de akkor inkább nem mond semmit. A kérés viszont elgondolkodtatja.
- Lehet róla szó, ha jó lesz a produkció. Persze nem akarok nagyon belefolyni a dolgaikba, az rangomon aluli lenne, de egy aprócska játékba belemegyek, ha kitesz magáért. - Nincs benne kétség, hogy remekül fog mulatni, mert valahogy megoldja, hogy ő kerüljön ki nyertesen a helyzetből. Nem is lehet kérdés. Máris szórakoztatja a műsor, pedig a lány csak most kezdi el. Mosolyog végig, ennél többet nem bír el az arcmimikája, még szétszakadnának az izmai, ha hahotázna.
- Nos, elég jó volt, elismerem. Persze azért ne szálljon a fejébe a dicsőség! Ami a szívatást illeti, holnap reggel odahozhatja a kávémat az asztalomhoz, én pedig vissza fogok mosolyogni. Ennél többet ne várjon! - Még mindig mosolyog. Ha a terve beválik, csak kicsit esik le a levitás asztal álla, ha ezt a jelenetet meglátják. Gondoljon mindenki arra, amire akar, de a tanár úr tudja, hogy túl jó képű ahhoz, hogy női szíveket hidegen hagyjon, a fiúkét meg ne taszítsa a sárga irigységbe. Nagyvonalúan a kényszerítő bűbájt is leveszi Polettről, de a büntetést sem felejti el kiszabni az áldott nagy romantikában.
- Hogy megtanuljon *nem"-et mondani, 30 különböző nyelven megtanulja a tagadó szócskát, és előadja nekem! Erre van két hete, hasznos elfoglaltság lesz, így a vizsgák után, levezetésként. - Mintha kajánul vigyorogna, persze ez rangján aluli volna.

//Köszönöm a játékot, egy élmény volt. //

A vizsgaidőszaknak is megvannak a kellemetlen velejárói, pedig az az év legszórakoztatóbb része. Várkonyi szeret számonkérni, a nap minden percében, bármit, ami csak az eszébe jut, vagy ami nem. Tulajdonképpen örülnie kellene, hisz ez az ő időszaka, most még sem boldog maradéktalanul, ugyanis megbuktatott egy negyedévest, aki összekeverte az Asztronómiát az Asztrológiával, és ez főbenjáró bűn. Azt hitte, elmondta világosan, minden évben szájba rágta, de erről a renitensről minden tudás lepergett. Az ügy nem maradt annyiban, a bukott nebuló papírrepülőt csinált a tanár úr jegyzeteiből, és körbereptette őket az iskola egész épületében. Feldúltan rohangál körös-körül, miközben az elkövető már a diri irodájában izzad, de ez csak a kezdet természetesen. Papírjai java megkerült, egyik szerencsésen egyben, másik kicsit megtépve, de legalább a sok munka nem veszett teljesen kárba. Lanettának lesz mit másolgatni, besegíthet a bűnösnek.
A hírek szerint a Nagyteremben láttak pár kósza krikszkrakszos cetlit, és a leírás alapján Várkonyi ráismert. Rögtön idesietett, de elképzelhetjük, hogy nincs a legjobb hangulatban, mikor Polett megszólítja.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy a maga műve?! - Mutat a magasban repkedő csinos origamikra. A méregtől habzik szinte a szája, megdöbbenten néz a vidoran vigyorgó lányra. Szemei elsötétednek, homloka összeráncolódik, szemöldökei a magasba kúsznak, mielőtt kitör belőle az őrjöngés.
- Mi a fenéről beszél? - A düh átcsap értetlenségbe, aztán érdektelenségbe. Elvégre nem gondolatolvasó, hogy kitalálja, éppen mire gondolnak a növendékei. Pont fordítva. Találják ki ők, hogy mire gondol a tanáruk. Ez Polettnek nem sikerült, ezért rosszul áll a szénája.
- A büntetést nem azért adtam, hogy maga jól szórakozzon. - Ezt a szemtelenséget, ki hallott még ilyet. Egyesek nem tudják, hogy a büntetés mi célt szolgál. Mit lehet ezzel a kellemetlen ténnyel kezdeni?

Iványi Kisasszony

Egy arra járó kósza repcsi az orruk előtt landol a földön, a férfi lehajol, hogy felvegye, aztán pálcájával hadonászik, hogy egy Invito-val gyűjtse be a többit, egyelőre nem túl nagy sikerrel. Így nem csoda, ah a lányra nem tud kellő figyelmet szentelni, és félreért mindent, amit félre lehet.
- Mi köze ennek a kviddicshez? - kérdi újra értetlenül. Már megint az a hülye játék. Nem is érti, hogy mit lehet rajta szeretni, hiszen halomra gyilkolja őket a gurkó. Az mitől olyan buli? Persze régen elfelejtette már, hogy ő is játszott még fiatalon az iskolai csapatban, bár azóta benőtt a feje lágya.
- Mit kellett volna hallanom? Nem segítene egy kicsit? - Utasítja a levitást, egy messzebb leereszkedő papír alkotás beszerzésére. Int is a kezével, hogy gyorsabb mozgásra ösztökélje, bár tudja, hogy kicsi a remény, de azért próbálkozik. Persze feltűnt neki az elmúlt napokban, hogy a lánytól folyton csak a "nem" szót hallotta különböző nyelveken, de nem tulajdonított jelentőséget neki, elvégre nem telt le a határidő, és mivel nem is neki szólt a dolog, nem tekintette a büntetés teljesítésének. Nem így szólt az egyezségük, ami egyoldalú volt ugyan, de ilyen az élet. Újabb repcsi érkezik a tanerő látószögébe, de elvéti a behívó bűbájt a gyors mozgás miatt.
- Nem bratyizunk, megmondtam az elején, hogy egy mosoly, de semmi több. Három lépés távolság, tartsa be, amíg szépen kérem! - Lendíti a pálcáját, hogy megállítsa a rendetlen repkedőt, de abban a pillanatban, éktelenül hangos zene riasztja meg. Annyira hirtelen történik meg, hogy a tanerő elrántja a pálcát, pont abban a szent pillanatban, ahogy varázsolni akar, így a bűbáj, a lányra lesz hatással, ha el nem ugrik. Ha nem vigyáz, könnyen mozdulatlanná dermedhet.

A papírrepülő eregetése biztosan sokkal jobb móka, mint az összeszedegetése, és Várkonyi örömmel rábízta volna a tettesre ezt is, de a szent jegyzeteiről volt szó, ami legalább annyira bizalmi ügy, mint a fogorvos vagy az urológus. Ezért aztán egyedül indult a szökevények után. A magával cipelt táskában már sorban gyülekeznek az összehajtogatott lapok, ám még rengeteg hiányzik, amiről még fogalma sincs, hogy hol lehetnek. Nem gondol bele  abba, mi lesz, ha nem kerülnek elő, így is elég sötét a hangulata, amit nem fényesít ki Polettel való találkozása sem. A lány titokzatosabb, mint azt el tudná viselni most, ebben a krízisben, szeretné már lerendezni mindkét ügyet.
- Nem a jó indulatomért fizetnek - veti oda szúrósan. Nem díjazza a bizalmaskodást, pláne nem akkor, mikor az illető büntetésben van, csillagozva került be a noteszébe, és főleg nem, ha szerelmet vallott neki, ami ráadásul nem is volt igaz. Óriási bűnök halmaza. Ehhez képest annak a harminc szónak a megtanulása nem nagy tehertétel. Már bánja, hogy ilyen nagylelkű volt, de nem késő rátenni még egy lapáttal, egyébként is, Várkonyinál soha nem késő. Bosszúsan legyint egyet, mikor elvéti a varázslatot, persze azon dühöng a legjobban, hogy a lány sem kapott belőle. Összetörten rogy le a legközelebbi padra, táskáját a levitás felé nyújtja, rakja bele az összekapart papírgépeket. Közben az idegesítő zene is alább hagy, így már értik egymás szavát is.
- Na, hogy áll a feladattal? Bár nem a legjobb időpontot választotta, de azért hallgatom. Kérem a listát a kiválasztott nyelvekről, én meg össze-vissza kikérdezem. -

Nem tartozik a tanár úr kedvenc elfoglaltságai közé a folyosói felvigyázás, így ha lehetősége adódik, szereti áttestálni kevésbé szeretett kollégáira. Az imént is azon próbálkozott, hogy Huszthy tanerőt meggyőzze, milyen kivételes kegy, ha elmegy helyette őrségbe. Nem járt sikerrel, a félnótás jós prof átlátott a szitán és lerázta. Pedig rokon szakterületen tevékenykednek, lehetett volna kis belátás az említett tanerőben. Fogát szívva, morogva ténfereg a folyosókon, míg bele nem ütközik a Vigadófreskók folyosójába. Egy kis ívű bal kanyarral rátér, a mormogást egy pillanatig sem hagyva abba. Valószínűsíthetjük, hogy tengernyi szidalmat zúdít  egy cseppet sem készséges, ám de nem is megértő és a legkevésbé sem empatikus kollégájára. A folyosón az enyhe félhomály mellett, erőteljes vajsör szag terjeng, ezért az egyik magasabban lévő ablakhoz lép és kitárja, magában pedig a szitkozódás tárgyát a vigadókra váltja. Fejét csóválva, üget tovább, kissé megrészegedve a szagtól, majd megáll, hogy egy hatalmasat ásítson. Zsebre dugott kézzel folytatja útját, árnyéka messzire megelőzi a síkos márványon, mivel egy fáklya ép hátulról világítja meg.
- Hogy az a...- bukik ki belőle a mai nap végső összegzése, miközben elhal a mormolása, csak cipőjének erőteljes kopogása hallatszik a kongó ürességben visszhangozva.
- A nyavalyába...- zendül ismét ajkairól a pozitív életigenlés, bár panaszra nem is lehet oka. A csillagok ragyognak, felhő sincs az égen, diák sem tilosban, mi kellhet még, Kapitális Morc Kapitány? Az égvilágon semmi. Leül az egyik ablakpárkányra, mely elrejti a kíváncsi tekintetek elől, valahogy úgy, ahogyan annak idején a Roxfortban. Mi az tanár úr? Nosztalgiázik vagy szentimentális?

A nyugodt ablakmélyedésbe behúzódva, felélednek benne az emlékek és bőszen zsonganak. Édesanyja halálának évfordulója van épp ma. Most ébredt csak tudatára, és bűntudat gyötörte, hogy megfeledkezett róla majdnem. Az ablak felé fordulva a csillagokat bámulja, hátha onnan megkapja a feloldozást, vagy anyja óvó keze lenyúl és megsimogatja a buksiját. Nem szabad, hogy elragadjanak az érzelmek - pirít magára gondolatban, ám tekintete rajta felejtődik egy közeli csillagképen. A felzaklató gondolatokat messzire űzi, majd foglalkozik vele, ha a szobájában lesz, itt semmiképpen nem alkalmas, sem az idő, sem a hely. Hiába roskadt magába, hiába az önmarcangolás, attól még a hallása, mint a farkasé, és a halk neszek eljutnak a tudatáig. Nem fordul hátra, de közben latolgatja a lehetőségeket. Egérnek túl hangos és trappoló, denevérnek halk. Óvatos lépések zaja - összegzi a lehetőségeket. Csak egy tilosban járó gyerkőc lehet, akit balsorsa erre vezérelt. Ennél már az jobb lett volna, ha önként kiugrik az ablakon vagy sóbálvány átkot szór magára. Botor lélek- fűzi tovább gondolatait. Helyes észjárásának biztos tudatában, hátra sem fordulva szólal meg.
- Otthon felejtettem az órámat. Elárulná nekem a pontos időt, ha megkérem!- A freskók felől döbbent csend tapasztalható. Megállnak a levegőben poharaik, nem koccannak össze jelenleg. A kacagások is elhalnak, így ijesztő csend terül szét a folyosó ezen részén. Minden festett szempár erre a két emberre szegeződik a végkifejletet várva. Várkonyi széles válla kitakarja a kinti sötétet, ám most megfordul, szembe a lánnyal, szemei a csillagoknál is fényesebbek, ám ez a fény, inkább rémisztő, mint kellemes. Kicsit oldat lép, és ebben a pillanatban a Hold bekukucskál a kis ablakon. Fényének csóvája, pont megvilágítja a kóborlót.
- Nem tud aludni? Mi járatban erre? - Érces baritonja felriasztja a denevéreket. Egyikük épp a fejük felett köröz. A férfi közelebb lép a lányhoz, hátha az menekülésre fogja. Pálcáját csak a zsebében szorongatja, hisz tudja, nincs esélye a másiknak semmire. Mit sem sejtve gyalogolt a hálójába, melyet, mint titkos pók szövögetett ama ablakrésben.

Felszegett állal hallgatja, mit reagál a lány, ettől vonásai még keményebbnek hatnak, mint egyébként. Keserűen összehúzódik a szája, bár alig észrevehetően. Pislog is néhányat a meglepő válaszra.
- Így van. Jócskán elmúlt már 11 óra és remélem ismeri a házirendet, különben nem leszek rest bemagoltatni magával, itt helyben. - Persze, hogy mindig akad nála egy vaskos példánya a nemes műnek, melyet cirkalmas nyelvezete tesz annyira lebilincselővé a tanerő számára, hogy nem győzi hallgatni. Elő is veszi elrettentésül és találomra felüti egy fejezetnél. A következő mondaton azonban kicsit elgondolkozik. Mindig imponál számára, ha valaki lelkes, szereti a tantárgyát, tanulja, és még veszélyeket is vállal érte. Ámde ismeri már annyira a neveletlen diákságot, hogy tudja, a tanulásnál minden fontosabb, egy jó kis kifogásért pedig nem mennek a szomszédba. Azzal is tisztában van, hogy ismerik őt is, mint a rossz pénzt, ki is használják a gyenge pontját, ha le akarják venni a lábáról. Kutatva fürkészi a másik holdfény áztatta arcát, mely halotti sápadt maszkot varázsolt rá, hogy árulkodó nyomokat keressen.
- Valóban? Szép elgondolás, de tényleg nem könnyű, bár függ attól, hogy milyen gépe van. Megmutatná? - Kezét várakozón nyújtja előre. Nem mintha kicsit is értene a fényképezéshez vagy a fényképezőgépekhez. Az ehhez hasonló mugli dolgok nem töltik el kíváncsisággal. Ezért is imádja az asztrológiát és a csillagokat. Mindkettő megfoghatatlan, mégis van, időtlen és hatalmas.
- Azért, hogy a hivatalosság is megkapja a maga jussát, adja meg az adatait! vagyis nevet, házat, évfolyamot kérek! Valamint, hogy mi a kedvenc csillagképe, amelyiket oly nagyon le akart fotózni! - Előveszi a hírhedt kis zöld noteszt, no meg a tollát, hogy a kapott információt feljegyezze.

Juhász kisasszony

- No, látja ezt elhiszem. Viszont a hiányosságokat illik fejleszteni, és ezért vannak a tanárok - bólint helyeslően a saját agymenésére. Büszke is magára, hogy ebben a késői időpontban, sőt kora ellenére is, agya sziporkázva ontja a jobbnál jobb ötleteket. Gondolatban vállon veregetheti magát, de annál képmutatóbb, hogy a nagyképűség bűnét tudatosan magára vegye. Egyelőre a kezében tartja kinyitva a szabályzatot, egészen addig, míg a kezébe nem nyomják az emlegetett masinát.
- Fogja csak meg ezt egy kicsit! - adja viszont a lány kacsóiba a könyvet, a gépet meg megforgatja ujjai között. Nem mintha szaktekintély lenne a fotózás témájában ám, mint igazi polihisztornak, ehhez is konyítani kell valamit. Emlékeiben kutat, mert bár a téma nem tartozik szorosan a Csillagászat körébe, azért hallott róla ezt-azt.
- Tudja, hogy a csillagok fényképezéséhez profibb gép kellene? Olyan, amin lehet manuálisan élességet, fókuszt, nyílást, érzékenységet állítani. Kell egy széles látószögű objektív, nagyobb expozíciós idő, meg egy állvány, amire a gépet stabilan rögzíti. - Már el is felejtette, hogy miért kapta el a lányt, hogy tulajdonképpen nem azért van ott, ahol, hogy fotóiskolát rögtönözzön, de kitört belőle a vérbeli tanár. Nem tudja megállni, hogy ne adja át az ismereteit, bármily kevés is az. Mindenképpen több, mint amit a másik birtokol. Titkon örül annak, hogy az eridonos szereti a csillagokat, de ezt nem mutatja, még visszaélne vele a kis nebulója.
- Ha lesz egy olyan gépe, akkor azon válasszon nagyobb ISO érzékenységet, olyan ezer-kétezer körülit, egy egész négy, két egész hatos nyílást és minimum hat másodperces expozíciót. A gépen sok múlik. - Visszaadja a masinát, de a könyvet nem veszi el, még akkor sem, ha a kis főnix odanyújtja azt. Le sem reagálja, mert megszűnt a hatás, ami eddig elvarázsolta. Arra is képes lett, hogy a sablonnak megfelelően járjon el. Felírja a nevet, évfolyamot, miegymást, aztán megszólal.
- Ha ennyire a szívéhez nőttek ezek a csillagképek, biztosan sokat tud róluk mesélni. Hát hallgatom. Ha kielégítően felel, enyhébb büntetést szabok ki a kihágásért. - Visszahúzódik a párkányra, rátámaszkodik és várakozón tekint a lányra. Fejével még int is neki: Kezdheti.

A mai nap túl hosszúra nyúlt a tanerő számára, és akkor most ilyen piti kis bűnösökkel kell vergődnie, de hát ez is kötelessége. Bár sokat változott az utóbbi években, azért nem hazudtolta meg magát, még mindig tudta, mi a dolga. Tetszett neki, ahogy itták a szavait, ám amint átadta tudását, fényképezésben is, máris vált, osztályoznia kell majd a feleletet.
- Tartsa csak még magánál, lehet, hogy szüksége lesz rá - utasítja a másikat, amikor az visszaadná a nehéz könyvet. Hallgatja inkább a történeteket, közben nem bólogat, nem cicceg, egyáltalán nem reagál semmit. Nem bátorítja a felelőt, de nem is sújtja porba lekicsinylő tekintettel. Első reakciója talán meglepő, ám a tanárnak is az, a lány kijelentése.
- Valóban Lanetta mutatta ezt meg magának? - csodálkozik tágra nyílt szemekkel. Alkalomadtán, majd kap ezért egy nyalókát vagy gumicukrot, már persze, ha el nem felejti, ami bizony könnyen megesik. A rossz tovább marad meg emlékezetében, mint a jó. Mikor az eridonos teljesen befejezi a kiselőadást, akkor áll fel a párkányról, közelebb lép a kis elsőshöz, hogy demonstrálja feljebb valóságát.
- Igen vérszegény volt a felelet. Kettes alá-t alig súrolja, alulról persze. Máskor inkább készüljön fel, aztán kóricáljon éjszaka, pláne, ha szolgálatban vagyok. - Vagy inkább alukáljon az ágyban, akarta még hozzá tenni, de nem tette. Szemei összeszűkülnek, látszik, hogy gondolkozik, talán éppen a büntető feladaton. Mostanában nem cifrázza túl. Legyen gyors, de hathatós, megmaradjon az emlékezetben elég sokáig ahhoz, hogy a delikvens ne vétkezzen többet, legalábbis ne a jelenlétében.
- Négyütemű fekvőtámasz. Egyes pozícióban elolvas egy mondatot ebből a bekezdésből! - mutatja az első sor, egy hosszabb cikkely elején.
- Addig folytatja, míg a végére nem ér! Egyrészt elfárad, jobban fog tudni aludni, másrészt nem lesz unalmas az olvasás, sőt alig várja majd, hogy a végére érjen, olyan izgi lesz a sztori. Kezdjen bele! -

Ez a mai fiatalság...- csóválja meg a fejét Várkonyi. Mindent, de mindent túlbonyolítanak. Már régen túl lehetnének az egészen, ha ez a kis csitri nem akadékoskodna itt egyfolytában. Meg még őt akarja vizsgáztatni?! Na szép lenne. Hova tart a Világ? Felnéz a plafonra és megforgatja szemeit néhányszor, száját elhúzza, úgy tekint le ismét arra a kis porszere, aki előtte áll.
- Legyen egy kis méltóság magában, és mutassa meg, hogy tökös lány, annak ellenére, hogy nem fiú. - Reménykedik benne, hogy a lány tisztában van a négyütemű fekvőtámasz fogalmával, és azt sem kell magyaráznia sokáig, hogy mi az egyes pozíció. Ha mégis, hát tévedett. Ezek a mai máguspalánták el vannak puhulva. Gyengék, rájuk fér az edzés. Sürgetően int a kezével, hogy kezdje már el a büntetést, nem szeretné itt tölteni a fél éjszakát a neveltjével.
- No, mi a baj? Nem jutott krumpliföld? Ilyen enyhe büntetést nem szoktam adni, szégyellem is magam miatta. Csak azért voltam ennyire jó szívű, puhány, mert szereti a csillagokat. Kezdjen már neki, míg meg nem gondolom magam, vagy álljon elő valami hihető alibivel! - Nem fog kiselőadást tartani az emlegetett csillagképekről, hisz nincs szolgálatban, mint oktató szaktanár, és különben sem mondaná el, amit tudni kéne róluk, hiszen akkor tényleg itt lennének reggelig, vagy holnap estig. A csillagképek mitológiájának rengeteg változata ismert, minden nép hozzátette a magáét, ráadásul egy néptől is lehet ezer változat, más elnevezés, de egy általában azonos. A csillagok asztronómiai nevei. Tulajdonságaik, nagyságuk, fényességük adatai, távolságuk és még lehetne sorolni. Senki ne várja tőle, hogy éjnek évadján ebbe belevágjon. Nincs tanóra. Varázsol egy kicsi lámpát is a könyv fölé, amit a padlóra fektet, hogy fekvőtámaszban kényelmesen lehessen olvasni. A fejezet elég hosszú, úgyhogy, ha a lány lassít, úgyis itt lesznek reggelig. Várkonyi már megbánta egy kicsit, elhamarkodott ötletét, de visszavonni nem fogja.
- Egyszerre csak egy mondatot, de tempósan.

Erősen forgatja szemeit tanerőnk, ilyet azért ritkán lát, bár a csillagok világában van pár fantasztikum, mégis rendhagyó az eset. A lány, nem jó kedvűen, de azért végig csinálja a feladatot, ám az meg sem kottyan neki. Úgy látszik rendkívül jó erőben van, nem csak a lepénylesője, hanem a karizmai is. Elkerekedett szemekkel lesi a produkciót, meg a gyengébb nem egyik képviselőjét, aki a jelek szerint a gyengébbek legerősebbike. Nem a négyütemű fárasztja le leginkább, hanem az olvasás. No, nem mindennapi eset, de egyede válogatja, kinek mi a nehéz. Eltárolja, mint egy fontos tapasztalatot, hogy legközelebb, ha kihágáson kapja, csak olvastatni akarja, ha neki az a gyengéje. Jelszava: A gyatrát fejleszteni kell, az erősséget használni.
- Meg sem izzadt? Semmi remegő végtagok? Vasember nulla kettőhöz van szerencsém? - Persze egyértelmű, hogy nem vár választ, mert ejti is a témát. Lehajol, felemeli a földről a kedvenc vaskos kötetét, és valamelyik hatalmas zsebébe süllyeszti. Csoda, hogy nem lesz gerincferdülése az állandó egyoldalú teher miatt. Várakozó üzemmódban áll, int is a fejével, hogy induljon el a lányka a körlete felé. Kötelessége elkísérni odáig, bár hasztalan, ha úgysem fekszik le az ágyikójába. Óvó bácsinak érzi ilyenkor magát, nem tanár úrnak, és ez a helyzet igenis megalázó a számára. Lehetnének már annyira felnőttek az ide járó diákok, hogy tudjanak felelősséget vállalni azért, amit csinálnak. Igazából őt nem érdekli, viszont mégis mérgelődik rajta egy sort, mielőtt elindulnának. A rendbontó kóborló kérdése azonban majdnem kiveri nála a biztosítékot.
- Magának most volt. És tudja mit? Ha ennyire megoldja a csillagleseket egyedül, a következő alkalomból kimarad, helyette magolja az elméletet! Holnap pedig jelentkezik, hogy felelni szeretne a fél éves anyagból, én pedig leszek olyan kegyes, hogy megengedem. Most pedig irány a hálókörlete, holnap nehéz napja lesz! - A továbbiakban gondolataiba zárkózik, esetleg néha tol egyet a kisasszonyon, hogy gyorsabb tempóra ösztökélje. A hálókörlet bejáratánál megvárja, míg eltűnik az ajtórésben, még egy negyed órát ott szobrozik, aztán ő is aludni tér. Neki is nehéz napja lesz holnap, azt ígérik a csillagai.

/Köszönöm a játékot!/

Ruha

Megtehette volna, hogy úgy elbújik az égi gömbje mögé, hogy még holnap délben se találja meg senki, ám a horoszkópja szerint az idő most nem kedvez a bezárkózásnak, amúgy is egy kötelező körnek tekinti ezt a végzőst bált. Bár annyi kedve van hozzá, mint rablógyilkosban a szociális hajlam, most mégis kiöltözve tart a Kis tavacska felé. Fülledt meleg este ígérkezik, pár alkoholos ital jól fog esni ebben az időben. Már szájában érzi szétáradni a bódító ital aromáját. Nagyot nyel és sietősebbre veszi lépteit. Csörtet, mint egy zaklatott vaddisznó család, így nem veszi észre, hogy valaki vagy valami követi. Mikor becsukta szobája ajtaját, a kiskacsa, akit Lalától kapott a szülinapjára, kiosont a nyíláson, és hatalmas lábai között bujkálva követte idáig. Egy kis levegőre vágyott a kicsi jószág, ami hihető is, ha belegondolunk, mennyi időt fordíthat a tanerő a kicsi sétáltatására. Elvétve látni őket a folyosón kettesben, de kizárólag éjszaka, és sötétben. Várkonyi méltóságán aluli, hogy egy ilyen lénnyel lássa őt egy halandó, bár a festményeknek eljár a szája, illúziómágiával simítja el a kényes szituációkat.
Nem tétovázik sokat a tanár úr, körül sem nézve az italos pulthoz sétál, és egy jéghideg, alkoholos koktélt rendel a manótól. Érdekes módon a kis lény nem más, mint akit a múlt héten kipenderített a szobájából, mivel túl közel merészkedett az égigömbjéhez, ezért annak emlékeiben a tanerő nem szerepel pozitív előjellel. Elfintorodik a beste, majd gonosz mosolyra húzódik a szája. Egy jó adag zöld folyadékot tölt Várkonyi poharába, csak Merlin tudja, hogy mit tartalmaz a gyanús folyadék. Ám Zoltánunk nem kap szimatot, rég elfeledte már a kis incidensüket, különben is, akkor napi ötöt-hatot kéne fejben tartania, erre meg még ő sem képes, de nem is érdekli túlságosan. Lehunyt szemmel emeli ajkához a poharat és nagyot kortyol belőle.

Ruha

A zöldes itóka erősen égeti száját, garatját, nyelőcsövét, de a mellette tálalt jég, segít ezt elviselni, ezért kellemes érzések úsznak szét belsőjében. Elégedetten bólint a kaján vigyorú manó felé és kér még egy löketet az italból.
- Az előbbiből még egy kört! - rendelkezik, hisz megszokta, hogy mindenki azonnal ugrik parancsaira. Persze vannak kivételek és az egyik éppen a vállát kocogtatja. Bosszúsan, de hátra sem fordulva reagálja le tanársegédjét. Hogy egy perc nyugta sem lehet? Ez már mégis csak tűrhetetlen. Foghegyről válaszol, még mindig háttal.
- Ezt sokan elmondhatják magukról. - Most fordul meg, hogy megnézze, mit akar a lány. Hangját persze azonnal felismerte, és a legszívesebben láthatatlanná vált volna, de már az illúziómágia sem segíthetett. Lebukott. Rápillant a kicsi kacsókra, meg a még kisebb pihés pamacsra elkerekedett szemekkel. Csodálkozása csak egy pillanatig tart, máris újra hátat fordít, hogy az italába temesse bánatát.
- Olyanok is voltak, akik engem hagytak el. - Ezt már erős célzásként mondja, de nyomatékosításul még bele is mélyeszti tekintetét Laláéba. Értse csak, amit értenie kell. Nem nyúl a kis pihés után, csak szomorún nézi. Az ital megtette máris a hatását, az öregen eluralkodik a szentimentalizmus.
- Csináljon vele valamit, a maga dolga! - Hát, igen. A tanerő elég tágan értelmezi a tanársegédi feladatokat.
- Kérjek Önnek egy italt? Mit inna? -

Ruha

- A kacsák valóban nem, maga viszont nagyon is. - A szemkontaktust megszakítja ugyan, de a szemrehányó stílust megtartja. Eljárt az idő és neki új tanársegédet kell találnia, hiszen Lala végzős. Jól megvoltak, mindennek ellenére. Fel kéne lélegeznie, hogy egy végtelenül idegesítő csitri kilép az életéből, mégsem érez örömet. Hiányozni fog neki a sok-sok csivitelés, a szemtelen beszólások, a kioktatás, aminek aztán büntetések sora lett a vége. Ezek is hiányozni fognak. Belé hasít a felismerés, kit fog ő ezután megbüntetni naponta? Mélyeket sóhajt, az ital kezdi elbódítani a tudatát. Mondata erősen kétértelmű, ami csodálatra méltó, hogy még félrészegen is ennyire vág az agya. Részint céloz arra, hogy Lanetta nő, részint, hogy elhagyta. Ezt így egy mondatba sűríteni, megspékelve egy nagy adagnyi szarkazmussal, briliáns megoldás. Odanyúl a kicsi kacsáért, aki figyelem felhívón csipked a durva bőrbe. Átveszi a lánytól, és egy pillanatra azon van, hogy a manóra bízza rá, de aztán meggondolja magát és leteszi a földre. Egy bűbájjal megoldja, hogy pár méternél többre ne tudjon eltávolodni, és védelemmel is ellátja, nehogy valaki rátaposson.
- Megvan elégedve Kisasszony? - Szemei pajkosan csillognak az italnak köszönhetően. A kis jószág pedig elégedetten lebzsel körülöttük, kóstolgatva a fűszálakat. Miután a kacsa sorsa megnyugtatóan rendeződött, Várkonyi a lányra függeszti tekintetét újra. Vidáman legelteti szemeit a lány, sok mindent nem takaró, de fantáziát beindító ruháján. Lesiklik a bokáira, majd úgy deréktájon, majd feljebb megállapodik.
- Aranyos vagyok? Ilyet még soha nem mondott nekem. Ezt most amolyan elbocsájtó szép üzenetnek szánja? Mi lesz velem maga nélkül? Lalácskáról nem is beszélve. - Láthatóan az ital megoldotta a nyelvét, azt is kibökte, hogy titokban a lányról nevezte el a kacsát, mivel az is pont olyan idegesítő tudott lenni, mint akitől kapta.
- Mivel már felnőtt.. - fogja meg az asztal szélét, nehogy előre bukjon - igyon velem egy kupicával! -

Ruha

A gonosz manó terve bevált, bár Várkonyi erősebbnek bizonyult, mint gondolta. A tripla adag részegítő hatással kombinált tetszetős koktél azért működött, tettesünk pedig élvezettel lesi a fejleményeket. Külön öröm, hogy a férfi nem távolodott el a pulttól, így a közvetlen közeléből mozizhat. Nem fog más történni, csak extrán berúg majd, remélhetőleg a saját hányásában fog fetrengeni, oda lesz a méltósága, sőt, ha alkalma lesz rá a megátalkodott bűnözőnek, még meg is rugdossa a fogatlan oroszlánt. Minek iszik, aki nem bírja, na nem? Kéjes örömmel dörzsölgeti kezeit a háttérben, előzékenyen töltögeti az újabb és újabb italokat, miközben aljas tervének hálóját fonogatja. Úgy is néz ki, hogy Várkonyi belesétál a csapdába. Jóhiszeműen dönti magába az amúgy kellemes zamatú itókát.
- Maga? Hiányozni? Na nem. - kap észbe - Csak a munkája kedvesem, csak a munkája - javítja ki gyorsan túlzott őszinteségét, ha lehet még egyáltalán. Lassan, de biztosan halad abba az állapotba, ahonnan már nincs visszaút, kimondja, amit gondol, akkor is, ha emiatt gyengének látják. Főleg a lány miatt nem szeretné ezt, de hiába, az ő akarata most semmit nem számít.
- Karamellás süti helyett hozzon egy másik, munka-és Várkonyibíró tanársegédet, akivel időnként kipucolhatom a sarokból a pókokat. - Lágyan helyezi a kis jószágot a talajra. A lány kényes arra, hogy bánik a tollassal és ezt a férfi tapasztalta már sokszor. Ezért is nem bízta végül az álnok manóra. Utóbbi szerencsés választásnak mondható. A mini ember biztosan okozott volna néhány kellemetlen hetet Várkonyinak a lánnyal kapcsolatban. Hiába csillantak azonban a z apró pincér szemei, most hoppon maradt. Zavartan válaszol a lány csipkelődésére.
- Csak nem jutott jobb az eszembe, és eleve hallgatott rá. - Szokásától eltérően lesüti a szemeit, inkább a kicsi jószágot bámulja, csak ne kelljen a lány szemébe nézni, még a külseje sem csábítja már a szemlélődésre. kifecsegett egy titkot, ám egy gyanú már motoszkál a fejében. Jobban bírja ő az alkoholt annál, hogy két pohárkától kidőljön. Egyelőre azonban nincs bizonyítéka semmire, de gyanúsan méregeti a manót, aki a kutató tekintet elől, a pult túlsó oldalára vándorol, így a tanerő maga tölt egy sima italt a lánynak.
- Tessen parancsolni Kisasszony! - Átnyújtja a poharat, majd koccintásra emeli a sajátját.
- Hoztam magának valamit, míg el nem felejtem. Gondolom, örülni fog neki, mert hát na...tudom, hogy odáig van érte. - Leteszi a poharat, anélkül, hogy ivott volna újból belőle, azután elővesz a talárja zsebéből egy becsomagolt könyvet. Azt a könyvet, amit az elmúlt nap attól a szőke, szimpatikus fiatalembertől vett. Mellékeli a sapkát is, amit egyenesen a lány fejére illeszt.
- Jól áll - jegyzi meg, bár az alkohol sokat rontott a célzóképességén.

[zárt]

Még a lakrészében

Utazás? Rémes. Az a sok unalmas ember, aki mind ővele akar beszélgetni, kiábrándító. Volt, hogy alvást tettetett, de az illető még akkor is nyomta a mugli székelykáposzta receptjét, ami állítólag mennyei. Hát...nem tudja, de egy savanyú lötty, amiben húsdarabok úszkálnak...gyomorforgató. Zoltánunk majdnem mindent megeszik, nem válogatós, de azért mindennek van határa. Szóval utazás...Borsódzik tőle a háta, de nincs mit tenni, ha az a nyavalyás csillagász konferencia nem jön a helyébe, neki kell elmenni oda. Márpedig a téma annyira érdekli, hogy hajlandó erre a tortúrára. Ami még mellette szól, hogy a közelben turnézik a lánya, így összekötheti a kellemest a hasznossal, de még nem döntötte el, hogy melyik-melyik. Mindegy, van még rá ideje, elvégre még utána is felcímkézheti az eseményeket, mert címkézni azt nagyon szeret. A két legfőbb kategória pedig a hasznos, és a még hasznosabb. Hasznos az útra becsomagolni is, két hét, azaz 14 alsónadrág, 16 ing, mert hátha kettőt összeken valamivel, visz pár öltönyt, sima nadrágot, meg pólót is a kevésbé hivatalos megjelenésekhez, mint vacsora, reggeli, pofavizit. Kiveszi a szekrényből az élére hajtogatott, a hét napjai szerint felirattal ellátott, ráncmentesre vasalt bokszereit, hogy a bőröndjébe helyezze. Mit össze macerálja a manókat, ha nem áll úgy az alsója, ahogy annak kell...Jobb nem is beszélni róla. Rossz álmai vannak, sőt sokszor csak álmatlanul forgolódik, ha nem ráncmentesen kapja vissza mosás után őket. Aztán egész nap morog, nem lehet bírni vele, a rajta esett sérelmet pedig jó néhány Trollal torolja meg.  Gondolkodóba ejti, hogy a csíkos nagypapi pizsiből mennyit vigyen, míg végül a takarékosság jegyében kettőt pakol el belőle. Elvégre éjjel, a tiszta ágyban mi a fenével koszolná össze? Mikor mindent belepakolt, összecsukja az álcázott tértágító bűbájjal ellátott pakkot, gondosan bezárja, és elindul az állomás felé.

Az Állomáson

Megáll a hatalmas, mágikus kivetítő előtt, hogy megnézze, mikor és honnan indul a vonata. Nem bízik abban a vén bakterban, aki a peronok között táblácskákkal hadonászik. Ő konkrétan tudni akarja, mi a szitu, mikor indul a vonat, meddig tart az út, hányszor állnak meg és hol, van-e étkező kocsi a szerelvényen? Utóbbi rendkívül fontos, ugyanis ide szokott elmenekülni a túl beszédes útitársak elől. Meg is van. Tudja már az irányt, így kibattyog a peronra, a bűbájjal kezelt táskájával mit sem sejtve. Menet közben beszerez egy zacskó sós kekszet, három, kis üveg vizet - Óránként egy kell - valamint egy szórakoztató olvasmányt, mely ezt a címet viseli: Értekezés a Világ legunalmasabb témájáról...vagy valami hasonló, nem láttam jól a címzést.
Amikor azonban a zsebébe süllyeszti mágikus bankkártyáját, az az átkozott bőrönd bemondja az unalmast, és szétnyílik, közszemlére téve a feliratos alsóit, valamint a csíkos pizsamákat. Persze, mi mást? Elvörösödik első reakció képpen, aztán zavartan körülnéz, hogy ki is látta meg.

[zárt]

Ennyi megaláztatás azonban úgy látszik nem elég, a bajt tetézi, hogy páran már így is röhögnek. Sőt a szél is pont most támad fel, és az egyik pizsi alsóját messzire fújja. Hiába kapkod utána, de szinte földbe gyökerezik a lába, mikor meglátja csini kalapban, volt tanársegédjét. Az ő arcán is kaján vigyor tükröződik, Várkonyi pedig szeretne nagyon máshol lenni. Többi ruhadarabjai is vitorlaként szálldosnak jobbra-balra, kitéve a szél játékának. Ma mintha mindenki vele incselkedne, még a szél is. Kár volt ma felkelnie - jegyzi meg félhangosan morogva. Lanetta kezében, mint győzelmi zászló lengedezik a kék csíkos hálónadrágja. Sietősen fut a lányhoz, és mintha az élete lenne a másik kezében, úgy tépi ki belőle a ruhadarabot.
- Ne lebegtesse a gatyámat mindenki előtt! Attól mert már végzett, attól még nem engedheti meg magának ezt a pimasz hangot! - Méltósága romokban, hiába próbálja menteni, ami menthető, a bőröndből kiszabadult ruhadarabjai, vidáman kavarognak a hirtelen támadt szélben, beterítve lassan az egész pályaudvart. Már mindenki őt nézi, nem is lopva, hanem egyenesen durván a képébe röhögnek. Mit képzelnek egyesek?! - fújtat éktelen haraggal. Szétesett csomagját igyekszik újra rendeltetésszerűen használni. Visszagyömöszöli bele a megszerzett pizsamát, aztán indulna újabb portyára, ám a lány hangja megállítja.
- Az, hogy magának biztosan jobban áll. Legalább segíthetne! - Szinte könyörgőre fogja, egészen megjuhászodott a hírhedt farkas. Sokkolódott a nagy megaláztatásban, annyira, hogy csak most jut eszébe elővenni a pálcáját, hogy egy begyűjtő bűbájjal egybeterelje szétszaladt alsógatyáit. Egy kalandvágyó darab azonban a sínekre téved, sőt egy éppen arra robogó vonat el is gázolja a becses darabot.
- Pont a holnapi.. - rebegi alig hallhatóan, aztán felélénkül, mikor Lanetta hathatós segítsége nyomán, a csütörtöki darab is előkerül.
- Ne nyúljon a gatyáimhoz! - rántja ki a kezéből. Szinte hisztérikus a hangja, kész. Neki mára ennyi volt. Lerogy egy közeli padra, maga mellé veszi a köteléket nem tűrő bőröndjét és kezébe temeti az arcát. Végiggondolja az életét, hogy mit kellett volna tennie, de reménytelen a helyzet. Itt még az illúziómágia sem segített volna, legfeljebb, ha most láthatatlanná válik. Pár percig ül, magába rogyva, várva, hogy talán rásüt a Nap, hiszen az nem válogat, egyformán tűz mindenkire.

[zárt]

Lassan tér magához a hatalmas megrázkódtatásból, de összeszedi magát végül. Felnéz a lányra, tekintete üres, mint a kiszáradt babhéj, agya azonban élénken dorgálja. - Hogy lehettél ennyire ügyefogyott? Pont a lány előtt kellett cirkuszt rendezned? Ráadásul egy vonattal mentek. Na, te szerencsétlen, majd egész úton hallgathatod a beszólásait. Már sokkal nehezebb dolgod van, ne felejtsd el! Már nincs eszközöd, hogy megtorold a sérelmeket, ha lesznek, márpedig lesznek. - Így és ilyen szöveggel zsibbasztja magát egy belső monológgal, míg nem ez teljesen helyre rázza. Bizonyos benne, hogy a benne lévő hang, túl sötéten látja a helyzetét, még hogy ő ne birkózzon meg egy lánnyal? Ráadásul, aki még csak tini? Egy kis fruska. Na, majd ő megmutatja ennek a kis...Felkapja a bőröndjét, hogy a vonathoz sétáljon vele.
- Maga is ezzel jön? - Minő tragédia. Ijedtség hallatszik ki a hangjából, lehet, hogy a belső hangnak igaza volt? Elindul a lánnyal, ha az is elindul. Tisztes távolból követi, maga után húzva a kilógó, bordó csíkos pizsamáját, ami nem tetszett a kis csitrinek. Megadóan megcsóválja a fejét, és a képzeletbeli noteszébe felírja a szünetben egy fehérnemű bolt meglátogatását is. Igen, a képzeletbeli, hiszen az igazit most nem időszerű előkaparnia, majd a vonaton.
- És meddig utazunk együtt? Sok csomagja van? - A szél újra feltámad, ezúttal a legjobbkor. Várkonyi pont abban a kiváltságos helyzetben van, hogy kitűnő panorámát kap a lány, széltől fellibbenő ruhájáról, illetve az alatta található dolgokról. Na, jó, egy icipicit kivillan a bugyija széle, de egy férfinek ennyi is elég, hogy elképzelje az összes többit, egészen a bezárólagos cigiig. Diszkréten elfordul, köhint párat, de igazából csak arra vár, hogy az a bizonyos szellő, mikor téved erre újra, ezúttal egy kicsit erősebb kivitelben. Már nem bánja, ha a lánnyal lesz összezárva egy kupéban...sőt. - Na, most már elég legyen! - állítja le túlpörgött fantáziáját. - Micsoda dolog ez. Hova tetted az eszedet? -Kiveri a veríték, pedig nincs annyira meleg. A mozdony figyelmeztetően puffog, sistereg, megmoccannak a kerekek, ideje felszállni gyorsan.
- Segítsek vagy boldogul egyedül? Csomagok, lépcső...miegyéb? - A miegyébnél jelentőségteljesen néz Lalára, gondoljon, amire akar!

[zárt]

Összetört a férfiban minden remény, hogy egy időre, vagy talán végleg megszabadulhat a lánytól, és elfelejtheti ezt a kis incidenst a pizsamájával. Valóban elég divatjamúlt darab, bár praktikus, és ő a gyakorlati oldalát többre becsülte, mint a külcsínt, ami valóban nem a legüdítőbb.
- Hááát, jó... - mondja kicsit bizonytalanul. A sokk hatása még nem párolgott el belőle nyomtalanul, de...ahogy a rövid ruhácska láttatni engedte egy picinykét a frissen végzett kisasszony idomait, úgy illant tova.
- Ahogy gondolja, kisasszony. - Ez a túldiszponált függetlenség, már idegesítő egy kicsit. Eddig nem is volt rá alapja, hisz még diák volt. Amint végzett, azonban, úgy látszik, máris erősebb nyomatékot kapott, annyira, hogy még egy esetleges segítséget is visszautasít a volt eridonos. Pedig Várkonyi, a természetbeli fizetség reményében, szívesen vállalkozna rá. Ne gondoljunk semmi rosszra, ő sem gondol arra. Csak egy kis extra látvány. Mi rossz van abban?
- Micsoda véletlen! Én is Egerbe megyek - lódítja, megadva magát a megérzésének, hogy néha egy kis hazugság csak színesíti az életet.
- Utazhatnánk egy fülkében, már ha...nincs ellene kifogása. Hosszú az út, magát legalább ismerem, és még ha tele is dumálja a fejem hülyeségekkel, legalább nem vadidegen. - Lehajol a bőröndjéért, hogy felrakja a vonat peronjára. Sérülhetett a tértágító bűbáj, mert ugyan kicsi maga a táska, de a súlya tetemes, ezért küzd vele néhány pillanatig. Mikor visszanéz a lányra, csak azt látja, hogy az elveszíti egyensúlyát és feléje zuhan. Mivel épp lehajolt, Lala felette zúg el, dobbantónak használva a hátát, ám a beton nem szivacsszőnyeg. Tudja ezt a férfi, ezért valamennyire bele tud nyúlni az esésbe, a lány derekát célozva meg, átkarolás céljából. Úgy látszik ez a sorsuk ma. A mindenáron való figyelem felhívás és pánikkeltés. Futva közeledik néhány vasúti személyzet, pár takarító manó seprűt eldobva kapkodja aprócska lábait. Az egész komikus is lehetne, de kettejüknek nagyon nem az. Mikor végzett diákja landol, falfehéren hajol föléje.
- Szent Merlin! Jól van? - Befutnak a többiek is, és egymás szavába vágva aggodalmasan tördelik kezeiket.

[zárt]

Egy rossz szava nem lehet a tanár úrnak afelől, hogy unalmas az élete. Egyik kaland éri a másik után, pláne, ha Lanetta a közelében van. Legyen úgy, hogy tudja, ott van, vagy akár nem is látja, mindegy. Lassan megtanulja, hogy ha kellemetlenség éri, azonnal a lányt keresse tekintetével. Régebben bosszankodott volna ezen, ám most kivételesen valahogy jobban viseli. Mióta a bájitalos eset lecsengett benne is és Lalában is, megadta magát a balszerencsének, előbb szabadul, ha humorosan fogja fel a dolgokat. Ezen a szitun is röhögne, de igazán megijedt, hogy baja esik volt tanársegédének. Utána kap, sikerül is megfognia, aztán a ruha varrása enged egy ponton, vele a vékony anyag is reccsen. Persze a nagy hajcihőben erre senki nem figyel fel, de később még visszatérünk rá. Egyelőre sápadtan érdeklődik a lány hogyléte felől, mielőtt az felpattanna, és elviharzana. Várkonyi is kapkodva száll vonatra, megnyugtatva mindenkit, hogy ne aggódjanak, harcedzett a lány. Ezen kicsit elgondolkodik, hogy mennyire is igaz ez. Nem csak a kviddics miatt, de, hogy még őt is túlélte, az igazán figyelemre méltó.
- Nem, nem kell gyógyító, jól vagyunk, köszönjük - kiabálja le a mozgó vonatról. Azért elfogad egy palack vizet, egy vizes törölközőt, valamint kötszert és fájdalomcsillapítót a betegnek, amik egy segítőkész manó zsebéből vándorolnak át Várkonyiéba. A tanerő könnyes búcsút int a gyászoló tömegnek, majd bőröndjét vonszolva a lány után ered. Nem kell sokat keresnie, meg is leli egy távolabbi kupéban, egyedül, lábait felhúzva ül a bőr ülésen.
-Hogy lenne baj? Maga egy erős, független hölgy, nem igaz?  Szabad ez a hely kisasszony? - mutat udvariasan a szemben lévő ülésre, de nem várja meg a választ, leül.
- Ez a magáé. - nyújtja át a szereket. - Tényleg jól van? Felhasadt a ruhája, az én voltam, de nem sajnálom. - Kaján vigyorra húzódik a szája, ahogy a szakadás mélyére kukkant, mely a ruha elején húzódik végig, fentről lefelé.
- Szerintem praktikus. Szellősebb lett. Talán nem annyira, mint az én alsónadrágom, amit elgázolt a vonat, de... - Szemei ott ragadnak a látványon, arcán pedig feltűnik az a bizonyos félmosoly.

[zárt]

- Szoktam én viccelni? Az a kis kilengés, bizonyára miattam volt. - Elvigyorodik, most már sokkal felszabadultabb. Túl vannak a kezdeti nehézségeken, végül még a vonatra is felszálltak, elindultak...csendben ülnek, egymással szemben a kupéban, már nem történhet több szerencsétlenség, ha nem mozognak sokat.
- Persze, mind a magáé. Nem is az enyém. Vettem magamnak vizet, úgyhogy nem szorulok a magáéra, de most már maga sem szorul az enyémre. - Cinkosan villannak zöldes-kékes-szürkés szemei, ahogy a lányra tekint. Igen, tényleg felnőtt, úgy, hogy szinte észre sem vette. Bár a talár sok mindent eltakar, biztosan azért lehetett, na meg az a szörnyű világítás a kastélyban...na, az is megér egy misét. A peronon, ahogy a vékony kis ruhán áthatoló napfény, lágyan kirajzolta alakját, Várkonyi felismerte, hogy nem csak felette járt el az idő. A hajdan volt kis diákból nő lett, méghozzá nem is akármilyen. Tegnap még kis béka, ma meg... Bamba tekintete ott maradt a ruha kivágásán, és csak a szakítás hangja téríti észhez ismét.
- Mi az ördögöt csinál? Várjon! - Felnyúl a bőröndért, amit leülés előtt a felső polcra rakott. Leveszi és kihúzza belőle az ominózus pizsama felsőjét. Szintén csíkos, szintén nagypapis, de egyben van. Átnyújtja a lánynak.
- Vegye fel, mert nem állok jót magamért! - Hangja fátyolosan rekedt, elhalkuló. A stílus parancsoló, de a tónus szinte gyengéd és gondoskodó. - Én mindent felcímkézek - mondja színtelen fakó hangon, ám a kérdés második felét nem válaszolja meg. Az már túl intim. Inkább Lalácska jár az eszében. Nem szeretné, ha a lány rákérdezne. Nem szívesen mondaná el, hogy egy manó gondjaira bízta. Mit csináljon, ha egyszer el kell utaznia? Nem hozhatta magával. Lanetta szemében a kacsa vörös posztó. Nagyon imádja, jobban, mint a gazdáját, ezért akár torkon is harapná a férfit, ha a kis jószágnak baja esnék. Köhint párat, bele a csendbe, meg aztán észreveszi a hölgyemény félre nem érthető reakcióit.
- Ez még a bájital hatása? Azt hittem, már elmúlt. - Megforgatja a szemeit, bár határozottan szórakoztatja a szituáció, és tetszik is neki.

[zárt]

Észrevétlenül tova suhantak Bagolykő ismerős házai, domborulatai, de a lány lágy halmai érdekesebbek a férfi számára, pláne így, hogy a nem látható részek olyat sejtetnek, ami hímnemű egyedet nem hagyna szárazon.
- Azt hittem, hogy a sármom ingatta meg...még szerencse, hogy nem a fejét veszítette el, csak a kalapját...majdnem. Aggódtam, mikor leesett. nagyobb baja is történhetett volna. - A visszautasított kötszert, vizet, miegyebet csak szó nélkül, egy pálca intéssel elpakolja, de azért a vállát megvonja egy kicsit. Láthatóan tényleg semmi baja Lalának, csak a vádlija van bekötve, de az nem az eséstől sérült. Várkonyi tisztában van vele, hogy az átkozott kviddics az oka, amit tavaly nem sikerült betiltatnia a gazdasági igazgatóval, hiába sorakoztatott fel ezer érvet ellene. Azért mégis volt látszatja a propagandájának, idén talán kevesebb volt a sérülés, a kevesebb mérkőzés miatt. Lanetta azonban nem úszta meg. Akkor kifejtette neki megvető véleményét, ezért most újra nem hozza fel. Abból úgy is megint vita lenne, és azt a legkevésbé sem akar. Egészen mást szeretne. ...Csalódottan ejti ölébe a remek szabású pizsi felsőt, miközben kaján vigyor terül szét ajkán.
- A melltartó tetszik. Behúzom a függönyt. - Felugrik, hogy csak úgy puszta kézzel húzza el az ablakrongyot, és az ajtón is összecsukja a rolót.
- Á, így meg túl sötét van. Nem látom a lényeget - mondja csak magának, nem vár választ vagy kommentet, ehelyett világosságot teremt. Diszkrét félhomály uralja a kabint, Várkonyi pedig a lány melletti ülésre huppan. Zavarba ejtőn bámulja, miközben az extanársegéd éppen házimunkát végez: hímez, hámoz. Ekkor kinyílik az ajtó, belép a kalauz, hogy kezelje a jegyeket. Zoltán lemondóan áll fel, tekintetével meg tudná ölni a vasút lábatlankodó alkalmazottját, de inkább csak átadja a jegyét. Miután az ellenőr visszaadta azokat, a lány felé fordul.
- Valami baj van, kisasszony? - Szeme a tanerőre siklik, aztán végigfut a lány lenge, szakadt ruháján, majd az elfüggönyözött ablakokon.

[zárt]

Ha a kviddics nem is ölte meg, én akkor majdnem megtettem - gondolja, de nem ad ennek hangot, mert mint említettem nem akar ismét vitát. A kviddics volt az egyik nagy ellentét kettejük között, a másik meg minden más. Elképesztően különböztek egymástól, talán ezért tudta elviselni a lányt Várkonyi. Furcsa, kettős érzése volt mindig, ha róla gondolkodott. Egyfelől kifejezetten irritálta Lala stílusa, másfelől szórakoztatta is, mert más volt, mint a diákok többsége. Úgy volt szemtelen, hogy eközben szerethetően aranyos is volt egyben. Persze ezt soha nem mondta ki. Ha megtudná, elszaladnának vele a lovak. A halhatatlanságos is elintézi ennyivel:
- Hallatlan. - Minden más történés után a melltartóra terelődik a szó, ám mikor komolyabban is hozzálátnának a témához, beállít az a fontoskodó kalauz. Várkonyi nem tudta, hogy mit fog reagálni a lány, elvégre akár ki is penderíthette volna őt innen, de nem tette. Kicsit elcsodálkozik ezen, de levonja a tanulságot. Lala biztosan nem gyáva, hogy megtegye, ha akarta volna, vagyis nem akarta. Ez elégedettséggel tölti el barátunkat, aki ismét mellé huppan a bőr ülésre. Kezd iszonyú meleg lenni a kupéban. A behúzott rolók és függönyök megtették a hatást, kizárták a levegőt a kis helyiségből. Az is lehet, hogy csak Várkonyit verte ki a verejték, de mintha lázban égne az egész teste, annyira forrónak érzi a helyzetet. Összezárva egy pici lyukban egy ...ne is folytassuk. Idáig tabu volt, és tulajdonképpen még most is az. Rekedten szólal meg.
- Szóval hol is tartottunk? Tetszik a melltartója. Nekem adja? - Egy kis szünet után, ami alatt Lala vagy válaszolt vagy nem, valaki szinte feltépi a kupé ajtaját újra. Tanerőnk zavartan rebben arrébb fél métert, és vészjósló tekintettel mered az újabb betolakodóra, aztán a lányra.
- Mekkora itt a forgalom. Mit akar? - förmed rá a szendvicses fiúra, akiben egyik tanítványát ismeri fel.Negyedikes volt tavaly, biztosan itt talált nyári munkát.
- Izé...Jó napot Tanár úr! Szia! - köszön a tanárnak, aztán vigyorogva Lalának.
- Son-kás, kő-rözöt-tes, ubor-kás, szalá...- Gyorsan elhallgat, ahogy meglátja villanni Várkonyi szemeit. A férfi a lányhoz fordul.
- Kér valamit? -

[zárt]

Enyhe sárga színben játszik szegény áldozat tanár úr. A fiatalok láthatóan jól szórakoznak, ő meg kissé háttérbe szorult, ezért visszaül a helyére, és előveszi az unalmas, de vaskos kötetet. Látszatra olyan, mintha olvasna, pedig a fülei nyitva, minden érzéke a lányra állítva és figyel. Lala rendel. Oregánós bagett, tex-mex szósz, dupla sajttal, hagyma nélkül. Némi sonka, sok saláta és uborka, paradicsom, majd az egész enyhén meggrillezve. Köszöni szépen, csacsogja, közben vidoran villogtatja a szemeit a fiúra. Pedig fejletlen, nyüzüge, alacsonyabb, mint Lala, idétlen feje van, még a szőrzete sem indult meg, szóval silány minőség. Magában morgolódik, arcán azonban az unott nyugalom tükröződik, csak szemében csillog a féltékenység apró lángja. Csak akkor enged fel némileg, amikor a fiú végre távozik. Puszit dob még végezetül a lánynak, Várkonyi pedig egy virtuális nyilat küld utána, egyenesen a háta közepébe. Mikor az ajtó becsukódik végre, ő még mindig olvasást tettet. Foghegyről veti oda a válaszokat.
- Én nem ittam belőle, magával ellentétben. - Ennyivel le is rendezi a témát. Ha nem veszi le a melltartóját, hát nem veszi le. Nem is gondolta, hogy tényleg levenné, ő lepődne meg a legjobban, ha megtenné.
- Már mondtam, hogy Egerbe. Megütötte a fejét? Csillagászati konferencia lesz. - A vonat pöfögése lassul, a vagonok egymáshoz ütődnek, fékcsikorgás hallatszik, lassul a szerelvény. Állomáshoz érkeznek, a vonat megáll. Lábak dobogása hallatszik a folyosón.
- Ismeri azt a fiút? - tér a lényegre, ami ott zakatol az agyában. Érzi, nem tudja biztosan, de azt súgják az ösztönei, hogy több van a srác és Lala között, mint barátság és diáktárs viszony. A lábdobogás erősödik, hangok hatolnak a lezárt fülkébe. - Vigyázz magadra Jenő! Írjál! Puszild meg helyettem is anyut! - Kis idő múltán újabb behatoló tör a kabinba. Fejét bedugva az ajtón megkérdezi.
- Szabad ez a hely? - int fejével az ajtó melletti egyik ülésre.

[zárt]

- Kicsit kiütött, ennyi az egész - utánozza a lány hanglejtését, stílusát, túlkarikírozva az egészet. Közben azon gondolkodik, hogy valóban nem emlékszik semmire? Ha nem maradt meg emlék sem abból az estéből, akkor akár emlékeztethetné is....talán. Tekintete az ajkaira vándorol, aztán lejjebb a ruha kivágásból kikandikáló fehérneműre, ahol jó hosszú ideig meg is állapodik. A könyvet leengedi az ölébe, hogy takarja, azt amit nem szívesen mutogatna. Viselkedése zavart lesz, idegesen köhent párat, mielőtt újra beszélni kezd. Hangja színtelen és száraz. Nem szándékozik elárulni a gyenge pontját a lánynak.
- Nézesse meg a fejecskéjét! - Csak ennyit közöl vele, pedig biztos benne, hogy a csillagász konferenciáról nem beszéltek. Igazából nem is kellett volna megemlítenie, de már késő bánat, kimondta, visszaszívni nem tudja. Kedélyei lenyugodtak valamelyest a lenti tájékon, így a lelki egyensúlya újra a régi. Sokkal kényelmesebben is érzi magát, nem kell feszengenie, és a tekintete is el tud szakadni az intim látványtól. Hallgatja Lala csacsogását Erikről, aki egyáltalán nem tehetséges asztrológiából, különben megjegyezte volna a nevét. Ezek szerint a csókban sem, nagy lúzer lehet. Nem ad hangot gondolatfoszlányainak. Egy ilyen Erik féle népség nem érdemel annyit. Csak mélyet horkant, ami jelenthet akármit is. Most leginkább azt, hogy a sárga ördög megint gyökeret vert a szívében, aztán a gyomrára is áttelepült. ~ Semmi okod nincs rá, elvégre nincs köztetek semmi és nem is lesz ~ korholja a jobbik énje, amire tüstént reagál a másik fele: ~ Akkor se csókolózzon lúzerekkel! Alig bújt ki a tojásból, na. Csak az erkölcseit védem ~ dohogja feldúltan. A jobbik énje azonban nyomban leoltja: ~ Szánalmas vagy és az is maradsz. ~ Ezzel befejeződik az ádáz belső harc, amiből Várkonyi mindenképpen vesztesen kerül ki. Mélyet sóhajt és elhatározza, hogy elássa magát jó mélyre. Ekkor kukkant be az ajtón egy nála is szánalmasabb figura, aki megfelelő alanynak látszik  bosszúra, pláne, hogy a lány rábízza a választást, beengedik-e a kupéba vagy sem. Apró gonosz fény villan a szemében, arcán azonban földöntúli mosoly árad szét. Hasonló mézes-mázos hangnemben, mint imént az extanársegéd, átveszi a döntést.
- Ó,...igazán sajnálatos, de az foglalt. Egy hely szabad csak, közvetlenül a hölgy mellett, középen. - Meg sem várja, hogy a fiú beküzdje magát a felkínált helyre, újból magához ragadja a szót.
- Azon fecsegtünk éppen a kisasszonnyal, hogy a szendvicses fiúcska jól csókol-e. Sajnos nem jutottunk dűlőre, mert nincs elég tapasztalata ez ügyben. Lenne összehasonlítási alap? - Azonmód felugrik, mintha ez lenne a dolga, hogy segítsen a srácnak feltenni a csomagját. S mivel ő vagy három fejjel magasabb a jövevénynél, a legfelsőt is eléri, oda helyezi a pakkot. Megfogja a vállát, majd lenyomja a szerencsétlent a lány melletti ülésre, majdnem Lala ölébe, ha az odébb nem csusszan. Leül velük szemben és előveszi legbűbájosabb mosolyát.
- Nos? -

[zárt]

Látszik a kis vézna srácon, hogy a legszívesebben inkább a pokol tüzére kívánná magát, mintsem ebbe a kupéba, e közé a két őrült közé, de csak megszeppenten ül, minél távolabbra húzódva Lalától, és tekintetét, igyekezve kontrollálni. Bizony a fiúcska sem veti meg az ingyen látványt, amihez különösképpen még kukkolnia sem kell, hiszen majdnem az orra is odaér. Hát Istenem, kicsit Cyranora hajaz a legényke. Arcán még jobban kiemelkednek a tini kor jellegzetes pattanásai, ezt még erőteljes izzadással is megfejeli. Biztosan a tenyere is lucskos, amit Várkonyi nyomban ki is próbál.
- Be sem mutatkoztunk önnek - duruzsolja, és hatalmas markát a fiú elé tolja.
- Várkonyi Zoltán vagyok. A kisasszony pedig Lanetta - mutat a hölgyeményre, sőt biztatja is.
- Nyújtson kezet maga is az úrnak, ne legyen udvariatlan! - kérleli a lányt, miután ő maga már elvégezte a kézfogást. Nem tévedett, a srác keze undorítóan nyálkás és hideg. Tanerőnk előveszi a zsebkendőjét, és hosszú perceken keresztül igyekszik megszabadulni a nyálkától. Miután késznek ítéli a dolgot, a használt zsepit a lány felé nyújtja, fejével intve, hogy vegye csak el nyugodtan, neki már nem kell. Közben hallgatja volt diákja monológját, és szinte azonnal ráköti beszéde fonalát, ahogy a másik levegőt vesz.
- Jaj, drága! Úgy látszik a kor nem hozza meg automatikusan a felnőttséget, mert még mindig hisz a mesékben. Azt képzeli, hogy én vagyok a maga hercege fehér lovon, csak azért mert eltűrtem a gúnyolódásait? Ne álmodozzon Csipkerózsika! A maga hercege ez a fiú, itt! - Azzal a halott sápadt kölyökre mutat, aki kettejük viharában már lassan a kárpitba olvad. Egyre sűrűbben néz fel lopva a magasban heverő bőröndjére, már Lala intim részei sem kötik le a figyelmét. Idegesen kapkodja a fejét, nyakát behúzva csendben ül. Arcán a "Hova kerültem?" kérdés fogalmazódik meg, az izzadtság már szinte folyik róla patakokban. Két kézzel markolássza az ülés szélét, hogy bármelyik pillanatban felugorhasson, ha ezek itt ketten rávetnék magukat.

[zárt]

Várkonyit kupán csapásként érték a lány indulatos, de őszinte szavai, leginkább az a fél mondat, amiben az érzelmeit ecsetelte. Nem kap lehetőséget a szólásra, csak tátog, mint hal a szatyorban. Tehetetlenül nézi, ahogy a lány kiviharzik, és jobb ötlete nem lévén, haragos nyilakat lövell a fiú felé a tekintetével. Még olyat is mormog az orra alá, hogy az egész a siheder hibája meg, hogy a balsors vezérelte ide, pont az ő kupéjukba. Hol tartanának már a melltartós projekttel, ha a kis taknyos nem rondít bele a diskurzusukba. Hogy a fene vinné el és hasonló cifra káromkodások hagyják el a száját. Szegény, jobb sorsra érdemes fiúcska, a szivárvány összes színében játszik, a sötét lilától a hófehérig, ám szólni nem tud ő sem. Szája hangtalanul mozog, talán sátánűző formulát rebeg a vehemens tanárra. Várkonyi a továbbiakban ügyet sem vet rá, hanem becsomagolja vissza a csíkos pizsamát, hóna alá csapja a kis poggyászt, feltépi ő is a fülke ajtaját, majd körülkémlel a folyosón. Mikor meglátja Lalát a vonat végében, elindul feléje a bőrönddel. Odaérve megpihen, aztán elkapja a lány derekát, és szenvedélyesen megcsókolja az ajkát.
- Bocsánat, de nem értettem...mit is mondott az érzéseiről? - Mintha mi sem történt volna lezseren a falnak dőlve mosolyog kedélyesen a lányra, még akkor is, ha esetleg az akció jutalma egy pofon lett volna.
- Semmi jelentősége gondolom, csak tényleg nem értettem tisztán. - Közben a háttérben, egy halálra vált tizenhat éves srác oldalog ki az elhagyatott kupéból. Hátát a falnak vetve surran, minél messzebb a két őrülttől. A kalauznak magyaráz a párocskára mutogatva, aki csak legyint egyet. Nem lesz bolond beleavatkozni. Drágább annál az élete. Közben Várkonyi és a lány, mintha beszélgetnének. Messziről csak foszlányok vehetők ki.
- Én átköltözöm másik fülkébe, ha gondolja átjön maga is, vagy visszamehet az üres kupéba. Magáé a döntés. -
Ezzel elindul, hogy új helyet keressen magának.