37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Várkonyi Zoltán összes hozzászólása (234 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 8 » Le
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 7. 10:44 Ugrás a poszthoz

Juhász kisasszony


A nyugodt ablakmélyedésbe behúzódva, felélednek benne az emlékek és bőszen zsonganak. Édesanyja halálának évfordulója van épp ma. Most ébredt csak tudatára, és bűntudat gyötörte, hogy megfeledkezett róla majdnem. Az ablak felé fordulva a csillagokat bámulja, hátha onnan megkapja a feloldozást, vagy anyja óvó keze lenyúl és megsimogatja a buksiját. Nem szabad, hogy elragadjanak az érzelmek - pirít magára gondolatban, ám tekintete rajta felejtődik egy közeli csillagképen. A felzaklató gondolatokat messzire űzi, majd foglalkozik vele, ha a szobájában lesz, itt semmiképpen nem alkalmas, sem az idő, sem a hely. Hiába roskadt magába, hiába az önmarcangolás, attól még a hallása, mint a farkasé, és a halk neszek eljutnak a tudatáig. Nem fordul hátra, de közben latolgatja a lehetőségeket. Egérnek túl hangos és trappoló, denevérnek halk. Óvatos lépések zaja - összegzi a lehetőségeket. Csak egy tilosban járó gyerkőc lehet, akit balsorsa erre vezérelt. Ennél már az jobb lett volna, ha önként kiugrik az ablakon vagy sóbálvány átkot szór magára. Botor lélek- fűzi tovább gondolatait. Helyes észjárásának biztos tudatában, hátra sem fordulva szólal meg.
- Otthon felejtettem az órámat. Elárulná nekem a pontos időt, ha megkérem!- A freskók felől döbbent csend tapasztalható. Megállnak a levegőben poharaik, nem koccannak össze jelenleg. A kacagások is elhalnak, így ijesztő csend terül szét a folyosó ezen részén. Minden festett szempár erre a két emberre szegeződik a végkifejletet várva. Várkonyi széles válla kitakarja a kinti sötétet, ám most megfordul, szembe a lánnyal, szemei a csillagoknál is fényesebbek, ám ez a fény, inkább rémisztő, mint kellemes. Kicsit oldat lép, és ebben a pillanatban a Hold bekukucskál a kis ablakon. Fényének csóvája, pont megvilágítja a kóborlót.
- Nem tud aludni? Mi járatban erre? - Érces baritonja felriasztja a denevéreket. Egyikük épp a fejük felett köröz. A férfi közelebb lép a lányhoz, hátha az menekülésre fogja. Pálcáját csak a zsebében szorongatja, hisz tudja, nincs esélye a másiknak semmire. Mit sem sejtve gyalogolt a hálójába, melyet, mint titkos pók szövögetett ama ablakrésben.
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 8. 18:46 Ugrás a poszthoz

Juhász kisasszony


Felszegett állal hallgatja, mit reagál a lány, ettől vonásai még keményebbnek hatnak, mint egyébként. Keserűen összehúzódik a szája, bár alig észrevehetően. Pislog is néhányat a meglepő válaszra.
- Így van. Jócskán elmúlt már 11 óra és remélem ismeri a házirendet, különben nem leszek rest bemagoltatni magával, itt helyben. - Persze, hogy mindig akad nála egy vaskos példánya a nemes műnek, melyet cirkalmas nyelvezete tesz annyira lebilincselővé a tanerő számára, hogy nem győzi hallgatni. Elő is veszi elrettentésül és találomra felüti egy fejezetnél. A következő mondaton azonban kicsit elgondolkozik. Mindig imponál számára, ha valaki lelkes, szereti a tantárgyát, tanulja, és még veszélyeket is vállal érte. Ámde ismeri már annyira a neveletlen diákságot, hogy tudja, a tanulásnál minden fontosabb, egy jó kis kifogásért pedig nem mennek a szomszédba. Azzal is tisztában van, hogy ismerik őt is, mint a rossz pénzt, ki is használják a gyenge pontját, ha le akarják venni a lábáról. Kutatva fürkészi a másik holdfény áztatta arcát, mely halotti sápadt maszkot varázsolt rá, hogy árulkodó nyomokat keressen.
- Valóban? Szép elgondolás, de tényleg nem könnyű, bár függ attól, hogy milyen gépe van. Megmutatná? - Kezét várakozón nyújtja előre. Nem mintha kicsit is értene a fényképezéshez vagy a fényképezőgépekhez. Az ehhez hasonló mugli dolgok nem töltik el kíváncsisággal. Ezért is imádja az asztrológiát és a csillagokat. Mindkettő megfoghatatlan, mégis van, időtlen és hatalmas.
- Azért, hogy a hivatalosság is megkapja a maga jussát, adja meg az adatait! vagyis nevet, házat, évfolyamot kérek! Valamint, hogy mi a kedvenc csillagképe, amelyiket oly nagyon le akart fotózni! - Előveszi a hírhedt kis zöld noteszt, no meg a tollát, hogy a kapott információt feljegyezze.
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 10. 22:42 Ugrás a poszthoz

Juhász kisasszony

- No, látja ezt elhiszem. Viszont a hiányosságokat illik fejleszteni, és ezért vannak a tanárok - bólint helyeslően a saját agymenésére. Büszke is magára, hogy ebben a késői időpontban, sőt kora ellenére is, agya sziporkázva ontja a jobbnál jobb ötleteket. Gondolatban vállon veregetheti magát, de annál képmutatóbb, hogy a nagyképűség bűnét tudatosan magára vegye. Egyelőre a kezében tartja kinyitva a szabályzatot, egészen addig, míg a kezébe nem nyomják az emlegetett masinát.
- Fogja csak meg ezt egy kicsit! - adja viszont a lány kacsóiba a könyvet, a gépet meg megforgatja ujjai között. Nem mintha szaktekintély lenne a fotózás témájában ám, mint igazi polihisztornak, ehhez is konyítani kell valamit. Emlékeiben kutat, mert bár a téma nem tartozik szorosan a Csillagászat körébe, azért hallott róla ezt-azt.
- Tudja, hogy a csillagok fényképezéséhez profibb gép kellene? Olyan, amin lehet manuálisan élességet, fókuszt, nyílást, érzékenységet állítani. Kell egy széles látószögű objektív, nagyobb expozíciós idő, meg egy állvány, amire a gépet stabilan rögzíti. - Már el is felejtette, hogy miért kapta el a lányt, hogy tulajdonképpen nem azért van ott, ahol, hogy fotóiskolát rögtönözzön, de kitört belőle a vérbeli tanár. Nem tudja megállni, hogy ne adja át az ismereteit, bármily kevés is az. Mindenképpen több, mint amit a másik birtokol. Titkon örül annak, hogy az eridonos szereti a csillagokat, de ezt nem mutatja, még visszaélne vele a kis nebulója.
- Ha lesz egy olyan gépe, akkor azon válasszon nagyobb ISO érzékenységet, olyan ezer-kétezer körülit, egy egész négy, két egész hatos nyílást és minimum hat másodperces expozíciót. A gépen sok múlik. - Visszaadja a masinát, de a könyvet nem veszi el, még akkor sem, ha a kis főnix odanyújtja azt. Le sem reagálja, mert megszűnt a hatás, ami eddig elvarázsolta. Arra is képes lett, hogy a sablonnak megfelelően járjon el. Felírja a nevet, évfolyamot, miegymást, aztán megszólal.
- Ha ennyire a szívéhez nőttek ezek a csillagképek, biztosan sokat tud róluk mesélni. Hát hallgatom. Ha kielégítően felel, enyhébb büntetést szabok ki a kihágásért. - Visszahúzódik a párkányra, rátámaszkodik és várakozón tekint a lányra. Fejével még int is neki: Kezdheti.
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. június 11. 01:54
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 13. 17:47 Ugrás a poszthoz

Juhász kisasszony


A mai nap túl hosszúra nyúlt a tanerő számára, és akkor most ilyen piti kis bűnösökkel kell vergődnie, de hát ez is kötelessége. Bár sokat változott az utóbbi években, azért nem hazudtolta meg magát, még mindig tudta, mi a dolga. Tetszett neki, ahogy itták a szavait, ám amint átadta tudását, fényképezésben is, máris vált, osztályoznia kell majd a feleletet.
- Tartsa csak még magánál, lehet, hogy szüksége lesz rá - utasítja a másikat, amikor az visszaadná a nehéz könyvet. Hallgatja inkább a történeteket, közben nem bólogat, nem cicceg, egyáltalán nem reagál semmit. Nem bátorítja a felelőt, de nem is sújtja porba lekicsinylő tekintettel. Első reakciója talán meglepő, ám a tanárnak is az, a lány kijelentése.
- Valóban Lanetta mutatta ezt meg magának? - csodálkozik tágra nyílt szemekkel. Alkalomadtán, majd kap ezért egy nyalókát vagy gumicukrot, már persze, ha el nem felejti, ami bizony könnyen megesik. A rossz tovább marad meg emlékezetében, mint a jó. Mikor az eridonos teljesen befejezi a kiselőadást, akkor áll fel a párkányról, közelebb lép a kis elsőshöz, hogy demonstrálja feljebb valóságát.
- Igen vérszegény volt a felelet. Kettes alá-t alig súrolja, alulról persze. Máskor inkább készüljön fel, aztán kóricáljon éjszaka, pláne, ha szolgálatban vagyok. - Vagy inkább alukáljon az ágyban, akarta még hozzá tenni, de nem tette. Szemei összeszűkülnek, látszik, hogy gondolkozik, talán éppen a büntető feladaton. Mostanában nem cifrázza túl. Legyen gyors, de hathatós, megmaradjon az emlékezetben elég sokáig ahhoz, hogy a delikvens ne vétkezzen többet, legalábbis ne a jelenlétében.
- Négyütemű fekvőtámasz. Egyes pozícióban elolvas egy mondatot ebből a bekezdésből! - mutatja az első sor, egy hosszabb cikkely elején.
- Addig folytatja, míg a végére nem ér! Egyrészt elfárad, jobban fog tudni aludni, másrészt nem lesz unalmas az olvasás, sőt alig várja majd, hogy a végére érjen, olyan izgi lesz a sztori. Kezdjen bele! -
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 14. 14:06 Ugrás a poszthoz

Juhász kisasszony


Ez a mai fiatalság...- csóválja meg a fejét Várkonyi. Mindent, de mindent túlbonyolítanak. Már régen túl lehetnének az egészen, ha ez a kis csitri nem akadékoskodna itt egyfolytában. Meg még őt akarja vizsgáztatni?! Na szép lenne. Hova tart a Világ? Felnéz a plafonra és megforgatja szemeit néhányszor, száját elhúzza, úgy tekint le ismét arra a kis porszere, aki előtte áll.
- Legyen egy kis méltóság magában, és mutassa meg, hogy tökös lány, annak ellenére, hogy nem fiú. - Reménykedik benne, hogy a lány tisztában van a négyütemű fekvőtámasz fogalmával, és azt sem kell magyaráznia sokáig, hogy mi az egyes pozíció. Ha mégis, hát tévedett. Ezek a mai máguspalánták el vannak puhulva. Gyengék, rájuk fér az edzés. Sürgetően int a kezével, hogy kezdje már el a büntetést, nem szeretné itt tölteni a fél éjszakát a neveltjével.
- No, mi a baj? Nem jutott krumpliföld? Ilyen enyhe büntetést nem szoktam adni, szégyellem is magam miatta. Csak azért voltam ennyire jó szívű, puhány, mert szereti a csillagokat. Kezdjen már neki, míg meg nem gondolom magam, vagy álljon elő valami hihető alibivel! - Nem fog kiselőadást tartani az emlegetett csillagképekről, hisz nincs szolgálatban, mint oktató szaktanár, és különben sem mondaná el, amit tudni kéne róluk, hiszen akkor tényleg itt lennének reggelig, vagy holnap estig. A csillagképek mitológiájának rengeteg változata ismert, minden nép hozzátette a magáét, ráadásul egy néptől is lehet ezer változat, más elnevezés, de egy általában azonos. A csillagok asztronómiai nevei. Tulajdonságaik, nagyságuk, fényességük adatai, távolságuk és még lehetne sorolni. Senki ne várja tőle, hogy éjnek évadján ebbe belevágjon. Nincs tanóra. Varázsol egy kicsi lámpát is a könyv fölé, amit a padlóra fektet, hogy fekvőtámaszban kényelmesen lehessen olvasni. A fejezet elég hosszú, úgyhogy, ha a lány lassít, úgyis itt lesznek reggelig. Várkonyi már megbánta egy kicsit, elhamarkodott ötletét, de visszavonni nem fogja.
- Egyszerre csak egy mondatot, de tempósan.
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 20. 12:07 Ugrás a poszthoz

Juhász kisasszony



Erősen forgatja szemeit tanerőnk, ilyet azért ritkán lát, bár a csillagok világában van pár fantasztikum, mégis rendhagyó az eset. A lány, nem jó kedvűen, de azért végig csinálja a feladatot, ám az meg sem kottyan neki. Úgy látszik rendkívül jó erőben van, nem csak a lepénylesője, hanem a karizmai is. Elkerekedett szemekkel lesi a produkciót, meg a gyengébb nem egyik képviselőjét, aki a jelek szerint a gyengébbek legerősebbike. Nem a négyütemű fárasztja le leginkább, hanem az olvasás. No, nem mindennapi eset, de egyede válogatja, kinek mi a nehéz. Eltárolja, mint egy fontos tapasztalatot, hogy legközelebb, ha kihágáson kapja, csak olvastatni akarja, ha neki az a gyengéje. Jelszava: A gyatrát fejleszteni kell, az erősséget használni.
- Meg sem izzadt? Semmi remegő végtagok? Vasember nulla kettőhöz van szerencsém? - Persze egyértelmű, hogy nem vár választ, mert ejti is a témát. Lehajol, felemeli a földről a kedvenc vaskos kötetét, és valamelyik hatalmas zsebébe süllyeszti. Csoda, hogy nem lesz gerincferdülése az állandó egyoldalú teher miatt. Várakozó üzemmódban áll, int is a fejével, hogy induljon el a lányka a körlete felé. Kötelessége elkísérni odáig, bár hasztalan, ha úgysem fekszik le az ágyikójába. Óvó bácsinak érzi ilyenkor magát, nem tanár úrnak, és ez a helyzet igenis megalázó a számára. Lehetnének már annyira felnőttek az ide járó diákok, hogy tudjanak felelősséget vállalni azért, amit csinálnak. Igazából őt nem érdekli, viszont mégis mérgelődik rajta egy sort, mielőtt elindulnának. A rendbontó kóborló kérdése azonban majdnem kiveri nála a biztosítékot.
- Magának most volt. És tudja mit? Ha ennyire megoldja a csillagleseket egyedül, a következő alkalomból kimarad, helyette magolja az elméletet! Holnap pedig jelentkezik, hogy felelni szeretne a fél éves anyagból, én pedig leszek olyan kegyes, hogy megengedem. Most pedig irány a hálókörlete, holnap nehéz napja lesz! - A továbbiakban gondolataiba zárkózik, esetleg néha tol egyet a kisasszonyon, hogy gyorsabb tempóra ösztökélje. A hálókörlet bejáratánál megvárja, míg eltűnik az ajtórésben, még egy negyed órát ott szobrozik, aztán ő is aludni tér. Neki is nehéz napja lesz holnap, azt ígérik a csillagai.

/Köszönöm a játékot!/
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 12. 12:53 Ugrás a poszthoz

Hali! Gyömbérlevest olvastam. Majdnem kértem a receptet. :!D
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 15. 23:40 Ugrás a poszthoz

Bál


Ruha

Megtehette volna, hogy úgy elbújik az égi gömbje mögé, hogy még holnap délben se találja meg senki, ám a horoszkópja szerint az idő most nem kedvez a bezárkózásnak, amúgy is egy kötelező körnek tekinti ezt a végzőst bált. Bár annyi kedve van hozzá, mint rablógyilkosban a szociális hajlam, most mégis kiöltözve tart a Kis tavacska felé. Fülledt meleg este ígérkezik, pár alkoholos ital jól fog esni ebben az időben. Már szájában érzi szétáradni a bódító ital aromáját. Nagyot nyel és sietősebbre veszi lépteit. Csörtet, mint egy zaklatott vaddisznó család, így nem veszi észre, hogy valaki vagy valami követi. Mikor becsukta szobája ajtaját, a kiskacsa, akit Lalától kapott a szülinapjára, kiosont a nyíláson, és hatalmas lábai között bujkálva követte idáig. Egy kis levegőre vágyott a kicsi jószág, ami hihető is, ha belegondolunk, mennyi időt fordíthat a tanerő a kicsi sétáltatására. Elvétve látni őket a folyosón kettesben, de kizárólag éjszaka, és sötétben. Várkonyi méltóságán aluli, hogy egy ilyen lénnyel lássa őt egy halandó, bár a festményeknek eljár a szája, illúziómágiával simítja el a kényes szituációkat.
Nem tétovázik sokat a tanár úr, körül sem nézve az italos pulthoz sétál, és egy jéghideg, alkoholos koktélt rendel a manótól. Érdekes módon a kis lény nem más, mint akit a múlt héten kipenderített a szobájából, mivel túl közel merészkedett az égigömbjéhez, ezért annak emlékeiben a tanerő nem szerepel pozitív előjellel. Elfintorodik a beste, majd gonosz mosolyra húzódik a szája. Egy jó adag zöld folyadékot tölt Várkonyi poharába, csak Merlin tudja, hogy mit tartalmaz a gyanús folyadék. Ám Zoltánunk nem kap szimatot, rég elfeledte már a kis incidensüket, különben is, akkor napi ötöt-hatot kéne fejben tartania, erre meg még ő sem képes, de nem is érdekli túlságosan. Lehunyt szemmel emeli ajkához a poharat és nagyot kortyol belőle.
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. július 15. 23:52
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 16. 20:54 Ugrás a poszthoz

Bál


Ruha

A zöldes itóka erősen égeti száját, garatját, nyelőcsövét, de a mellette tálalt jég, segít ezt elviselni, ezért kellemes érzések úsznak szét belsőjében. Elégedetten bólint a kaján vigyorú manó felé és kér még egy löketet az italból.
- Az előbbiből még egy kört! - rendelkezik, hisz megszokta, hogy mindenki azonnal ugrik parancsaira. Persze vannak kivételek és az egyik éppen a vállát kocogtatja. Bosszúsan, de hátra sem fordulva reagálja le tanársegédjét. Hogy egy perc nyugta sem lehet? Ez már mégis csak tűrhetetlen. Foghegyről válaszol, még mindig háttal.
- Ezt sokan elmondhatják magukról. - Most fordul meg, hogy megnézze, mit akar a lány. Hangját persze azonnal felismerte, és a legszívesebben láthatatlanná vált volna, de már az illúziómágia sem segíthetett. Lebukott. Rápillant a kicsi kacsókra, meg a még kisebb pihés pamacsra elkerekedett szemekkel. Csodálkozása csak egy pillanatig tart, máris újra hátat fordít, hogy az italába temesse bánatát.
- Olyanok is voltak, akik engem hagytak el. - Ezt már erős célzásként mondja, de nyomatékosításul még bele is mélyeszti tekintetét Laláéba. Értse csak, amit értenie kell. Nem nyúl a kis pihés után, csak szomorún nézi. Az ital megtette máris a hatását, az öregen eluralkodik a szentimentalizmus.
- Csináljon vele valamit, a maga dolga! - Hát, igen. A tanerő elég tágan értelmezi a tanársegédi feladatokat.
- Kérjek Önnek egy italt? Mit inna? -
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 16. 22:47 Ugrás a poszthoz

Bál


Ruha

- A kacsák valóban nem, maga viszont nagyon is. - A szemkontaktust megszakítja ugyan, de a szemrehányó stílust megtartja. Eljárt az idő és neki új tanársegédet kell találnia, hiszen Lala végzős. Jól megvoltak, mindennek ellenére. Fel kéne lélegeznie, hogy egy végtelenül idegesítő csitri kilép az életéből, mégsem érez örömet. Hiányozni fog neki a sok-sok csivitelés, a szemtelen beszólások, a kioktatás, aminek aztán büntetések sora lett a vége. Ezek is hiányozni fognak. Belé hasít a felismerés, kit fog ő ezután megbüntetni naponta? Mélyeket sóhajt, az ital kezdi elbódítani a tudatát. Mondata erősen kétértelmű, ami csodálatra méltó, hogy még félrészegen is ennyire vág az agya. Részint céloz arra, hogy Lanetta nő, részint, hogy elhagyta. Ezt így egy mondatba sűríteni, megspékelve egy nagy adagnyi szarkazmussal, briliáns megoldás. Odanyúl a kicsi kacsáért, aki figyelem felhívón csipked a durva bőrbe. Átveszi a lánytól, és egy pillanatra azon van, hogy a manóra bízza rá, de aztán meggondolja magát és leteszi a földre. Egy bűbájjal megoldja, hogy pár méternél többre ne tudjon eltávolodni, és védelemmel is ellátja, nehogy valaki rátaposson.
- Megvan elégedve Kisasszony? - Szemei pajkosan csillognak az italnak köszönhetően. A kis jószág pedig elégedetten lebzsel körülöttük, kóstolgatva a fűszálakat. Miután a kacsa sorsa megnyugtatóan rendeződött, Várkonyi a lányra függeszti tekintetét újra. Vidáman legelteti szemeit a lány, sok mindent nem takaró, de fantáziát beindító ruháján. Lesiklik a bokáira, majd úgy deréktájon, majd feljebb megállapodik.
- Aranyos vagyok? Ilyet még soha nem mondott nekem. Ezt most amolyan elbocsájtó szép üzenetnek szánja? Mi lesz velem maga nélkül? Lalácskáról nem is beszélve. - Láthatóan az ital megoldotta a nyelvét, azt is kibökte, hogy titokban a lányról nevezte el a kacsát, mivel az is pont olyan idegesítő tudott lenni, mint akitől kapta.
- Mivel már felnőtt.. - fogja meg az asztal szélét, nehogy előre bukjon - igyon velem egy kupicával! -
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. július 16. 23:04
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 18. 21:29 Ugrás a poszthoz

Yar


Néha kész katasztrófának érzi, hogy ebben a porfészekben nincs egy normális üzlet. No, nem mintha shoppingfüggő lenne, de amikor égető szüksége lenne rá, akkor sem talál semmit. Búcsúajándékot venne Lalának, hiszen jövőre már nem tanul a suliban, legalábbis ez az általános nézet. Ahogy feldúltan sétál a faluban, magában dúlva-fúlva, egy hatalmas tömegbe keveredik. Egyenruhás emberek lökdösik, ő pedig méltatlankodva fejezi ki rosszallását. Már amúgy sincs jó kedve, jaj annak, aki most szórakozik vele.
- Hanyagoljon már jó ember! Csak átmennék ezen a szánalmas úton, keresztben. Jobb, ha nem áll az utamba! - Hogy, hogy került a tömeg elejére, ő sem tudja, de akkor megnyílik előtte az út. Csak egy irányba tud menni, a többi irányt kordonok zárják le és terelik, mint egy birkát. Hangulata pazar, már ezerszer megátkozta azt a percet, mikor vásárolni indult. Persze Lanettával soha sem egyszerűek a dolgok. Egy pillanat alatt egy kis asztal előtt találja magát. Látja a kirakott könyveket, de nem ért semmit a dologból. Megkérdezi az eladót.
- Mit lehet itt kapni? -
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 18. 21:47 Ugrás a poszthoz

Yarista Palarn


Bogolyfalván nem létezik jó asztrológiai szakkönyv, sem csillagászati, így Zoltánt hidegen hagyják a könyvesboltok, ám ha már idevezérelte a sorsa, amiben viszont hisz, érdeklődve fordul a szőke fiatalember felé. Fogalma sincs, hogy ki fia borja, de ha könyvet ír, csak lehet valaki. Bár manapság már bárki írhat. Ha kviddics, akkor jó lesz Lanettának, odáig van azért a sportért.
- Rendben, kérek egy könyvet! - nyújtja oda a pénzt. - Khm..Mennyi lesz? -
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. július 18. 21:48
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 18. 22:05 Ugrás a poszthoz

Yarista Palarn



Két galleon...meg még sarló is...hüledezik, de nem szól, helyette zsebébe nyúl még azért a két galleonért az átnyújtott sarlók mellé. Ennyit nem szánt volna senkire, de már nem volt vissza út. Szégyenben sem akart maradni, a sort sem akarta feltartani, és hogy az író lássa, komolyan gondolja, hozzáteszi.
- Adjon egy sapkát is! - Zsebében kotorászik még némi készpénz után és pótlólag még egy tízest átad a szőkének. Nem tudja mennyi így a végösszeg, de remélhetőleg elég lesz. Közel hajol, miközben nyújtja a pénzt, hogy a fiatalember fülébe súgja, kinek lesz a dedikáció. Lopva körülnéz, hallotta-e valaki. Nem vetne rá jó fényt az eset.
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. július 18. 22:05
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 18. 22:23 Ugrás a poszthoz

Yarista Palarn


Várná a visszajárót, elvégre sok pénz az a tízes, ám semmit nem kap, éppen hogy lett csak elég. Sziszeg egyet zavarában, ez a mai nem az ő napja. Ezért az a lány meg fog még dolgozni. Tervezgeti magában, hogy csak a könyvet adja oda, a sapkát megtartja, jó lesz a kacsának fekhelyül, pont elférne benne. A kérdésre megköszörüli torkát.
- Hogy kérem? Ja...hogy...azt hiszem. - Ha el tudna sápadni, most elsápadna. Várja, mikor nyílik meg alatta a föld és nyeli, de semmi ilyesmi nem történik. Elteszi a sapkát hatalmas zsebébe, melyben most is ott lapul a Bagolykő szabályzata. Hátulról méltatlankodás hallatszik.
- Haladjunk már ott elől. Ne diskuráljon olyan sokáig az úr! -
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 18. 22:40 Ugrás a poszthoz

Yarista Palarn


Ha lenne macskája, most azon vezetné le a dühét, de van neki Lanettája, így a lány nem ússza meg szárazon. Elhalmozza majd tanársegédi feladatokkal, utoljára, és jaj neki, ha valami nem lesz meg időben. Magát csak annyira okolja, hogy ostoba volt, hogy elragadta a szentimentalizmus. Úgy látszik valami trauma csak maradt a gyerekkorából. Elkészült a dedikáció, a tanerő elveszi és elteszi. Annak örül, hogy remélhetőleg nem kell többet találkoznia ezzel a fazonnal. Olyan különösen nézett rá. A köszönetre csak hümmög egy sort, gyilkos tekintetre méltatja a hangoskodót és olyan gyorsan tűnik el, hogy senki nem mondaná meg, hogy ott volt.

//Köszönöm a játékot, élmény volt! Smiley //
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 24. 11:53 Ugrás a poszthoz

Bál
Lala


Ruha

A gonosz manó terve bevált, bár Várkonyi erősebbnek bizonyult, mint gondolta. A tripla adag részegítő hatással kombinált tetszetős koktél azért működött, tettesünk pedig élvezettel lesi a fejleményeket. Külön öröm, hogy a férfi nem távolodott el a pulttól, így a közvetlen közeléből mozizhat. Nem fog más történni, csak extrán berúg majd, remélhetőleg a saját hányásában fog fetrengeni, oda lesz a méltósága, sőt, ha alkalma lesz rá a megátalkodott bűnözőnek, még meg is rugdossa a fogatlan oroszlánt. Minek iszik, aki nem bírja, na nem? Kéjes örömmel dörzsölgeti kezeit a háttérben, előzékenyen töltögeti az újabb és újabb italokat, miközben aljas tervének hálóját fonogatja. Úgy is néz ki, hogy Várkonyi belesétál a csapdába. Jóhiszeműen dönti magába az amúgy kellemes zamatú itókát.
- Maga? Hiányozni? Na nem. - kap észbe - Csak a munkája kedvesem, csak a munkája - javítja ki gyorsan túlzott őszinteségét, ha lehet még egyáltalán. Lassan, de biztosan halad abba az állapotba, ahonnan már nincs visszaút, kimondja, amit gondol, akkor is, ha emiatt gyengének látják. Főleg a lány miatt nem szeretné ezt, de hiába, az ő akarata most semmit nem számít.
- Karamellás süti helyett hozzon egy másik, munka-és Várkonyibíró tanársegédet, akivel időnként kipucolhatom a sarokból a pókokat. - Lágyan helyezi a kis jószágot a talajra. A lány kényes arra, hogy bánik a tollassal és ezt a férfi tapasztalta már sokszor. Ezért is nem bízta végül az álnok manóra. Utóbbi szerencsés választásnak mondható. A mini ember biztosan okozott volna néhány kellemetlen hetet Várkonyinak a lánnyal kapcsolatban. Hiába csillantak azonban a z apró pincér szemei, most hoppon maradt. Zavartan válaszol a lány csipkelődésére.
- Csak nem jutott jobb az eszembe, és eleve hallgatott rá. - Szokásától eltérően lesüti a szemeit, inkább a kicsi jószágot bámulja, csak ne kelljen a lány szemébe nézni, még a külseje sem csábítja már a szemlélődésre. kifecsegett egy titkot, ám egy gyanú már motoszkál a fejében. Jobban bírja ő az alkoholt annál, hogy két pohárkától kidőljön. Egyelőre azonban nincs bizonyítéka semmire, de gyanúsan méregeti a manót, aki a kutató tekintet elől, a pult túlsó oldalára vándorol, így a tanerő maga tölt egy sima italt a lánynak.
- Tessen parancsolni Kisasszony! - Átnyújtja a poharat, majd koccintásra emeli a sajátját.
- Hoztam magának valamit, míg el nem felejtem. Gondolom, örülni fog neki, mert hát na...tudom, hogy odáig van érte. - Leteszi a poharat, anélkül, hogy ivott volna újból belőle, azután elővesz a talárja zsebéből egy becsomagolt könyvet. Azt a könyvet, amit az elmúlt nap attól a szőke, szimpatikus fiatalembertől vett. Mellékeli a sapkát is, amit egyenesen a lány fejére illeszt.
- Jól áll - jegyzi meg, bár az alkohol sokat rontott a célzóképességén.
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. július 24. 11:58
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 31. 13:02 Ugrás a poszthoz

A T-Home-os témához. Most hívogatnak, hogy elégedett vagyok-e. Szóval akkor jöhet a panaszlista, jegyzem. XD
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 3. 12:50 Ugrás a poszthoz

Boldog 40 fokot!
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 4. 10:12 Ugrás a poszthoz

Rántotta *-*  *megy sütni egyet*

Boldog megsülést!  Grin
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 6. 17:36 Ugrás a poszthoz

Végre zuhog!  Love
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 6. 19:22 Ugrás a poszthoz

Anne *-*
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 7. 11:34 Ugrás a poszthoz

Annelie Freya Merkovszky - 2017.08.06. 22:21



*____________*

Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 12. 23:47 Ugrás a poszthoz

Dúl sajnos, meg felhők is vannak és nem látni a csillaghullást, pedig milyen szépen beharangoztam. Sad
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 12. 23:53 Ugrás a poszthoz

Volt állítólag a napokban máskor is, de ma lenne a legtöbb.
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 12. 23:57 Ugrás a poszthoz

Én meg direkt hagytam a többi napot, azzal hogy ma úgyis lesz. Erre tessék. Sad
Annelie *-*

Igen, elvileg ma van a csúcspont, de lassan kiérünk abból a zónából. 15-éig elvileg még láthatnánk.

Boldog Éjfélt!
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. augusztus 13. 00:01
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 14. 00:00 Ugrás a poszthoz

Boldog Éjfélt!  Smiley
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. szeptember 17. 11:51 Ugrás a poszthoz

Lanetta lelkem

[zárt]

Még a lakrészében

Utazás? Rémes. Az a sok unalmas ember, aki mind ővele akar beszélgetni, kiábrándító. Volt, hogy alvást tettetett, de az illető még akkor is nyomta a mugli székelykáposzta receptjét, ami állítólag mennyei. Hát...nem tudja, de egy savanyú lötty, amiben húsdarabok úszkálnak...gyomorforgató. Zoltánunk majdnem mindent megeszik, nem válogatós, de azért mindennek van határa. Szóval utazás...Borsódzik tőle a háta, de nincs mit tenni, ha az a nyavalyás csillagász konferencia nem jön a helyébe, neki kell elmenni oda. Márpedig a téma annyira érdekli, hogy hajlandó erre a tortúrára. Ami még mellette szól, hogy a közelben turnézik a lánya, így összekötheti a kellemest a hasznossal, de még nem döntötte el, hogy melyik-melyik. Mindegy, van még rá ideje, elvégre még utána is felcímkézheti az eseményeket, mert címkézni azt nagyon szeret. A két legfőbb kategória pedig a hasznos, és a még hasznosabb. Hasznos az útra becsomagolni is, két hét, azaz 14 alsónadrág, 16 ing, mert hátha kettőt összeken valamivel, visz pár öltönyt, sima nadrágot, meg pólót is a kevésbé hivatalos megjelenésekhez, mint vacsora, reggeli, pofavizit. Kiveszi a szekrényből az élére hajtogatott, a hét napjai szerint felirattal ellátott, ráncmentesre vasalt bokszereit, hogy a bőröndjébe helyezze. Mit össze macerálja a manókat, ha nem áll úgy az alsója, ahogy annak kell...Jobb nem is beszélni róla. Rossz álmai vannak, sőt sokszor csak álmatlanul forgolódik, ha nem ráncmentesen kapja vissza mosás után őket. Aztán egész nap morog, nem lehet bírni vele, a rajta esett sérelmet pedig jó néhány Trollal torolja meg.  Gondolkodóba ejti, hogy a csíkos nagypapi pizsiből mennyit vigyen, míg végül a takarékosság jegyében kettőt pakol el belőle. Elvégre éjjel, a tiszta ágyban mi a fenével koszolná össze? Mikor mindent belepakolt, összecsukja az álcázott tértágító bűbájjal ellátott pakkot, gondosan bezárja, és elindul az állomás felé.

Az Állomáson

Megáll a hatalmas, mágikus kivetítő előtt, hogy megnézze, mikor és honnan indul a vonata. Nem bízik abban a vén bakterban, aki a peronok között táblácskákkal hadonászik. Ő konkrétan tudni akarja, mi a szitu, mikor indul a vonat, meddig tart az út, hányszor állnak meg és hol, van-e étkező kocsi a szerelvényen? Utóbbi rendkívül fontos, ugyanis ide szokott elmenekülni a túl beszédes útitársak elől. Meg is van. Tudja már az irányt, így kibattyog a peronra, a bűbájjal kezelt táskájával mit sem sejtve. Menet közben beszerez egy zacskó sós kekszet, három, kis üveg vizet - Óránként egy kell - valamint egy szórakoztató olvasmányt, mely ezt a címet viseli: Értekezés a Világ legunalmasabb témájáról...vagy valami hasonló, nem láttam jól a címzést.
Amikor azonban a zsebébe süllyeszti mágikus bankkártyáját, az az átkozott bőrönd bemondja az unalmast, és szétnyílik, közszemlére téve a feliratos alsóit, valamint a csíkos pizsamákat. Persze, mi mást? Elvörösödik első reakció képpen, aztán zavartan körülnéz, hogy ki is látta meg.
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. szeptember 17. 21:26 Ugrás a poszthoz

Lanetta lelkem

[zárt]

Ennyi megaláztatás azonban úgy látszik nem elég, a bajt tetézi, hogy páran már így is röhögnek. Sőt a szél is pont most támad fel, és az egyik pizsi alsóját messzire fújja. Hiába kapkod utána, de szinte földbe gyökerezik a lába, mikor meglátja csini kalapban, volt tanársegédjét. Az ő arcán is kaján vigyor tükröződik, Várkonyi pedig szeretne nagyon máshol lenni. Többi ruhadarabjai is vitorlaként szálldosnak jobbra-balra, kitéve a szél játékának. Ma mintha mindenki vele incselkedne, még a szél is. Kár volt ma felkelnie - jegyzi meg félhangosan morogva. Lanetta kezében, mint győzelmi zászló lengedezik a kék csíkos hálónadrágja. Sietősen fut a lányhoz, és mintha az élete lenne a másik kezében, úgy tépi ki belőle a ruhadarabot.
- Ne lebegtesse a gatyámat mindenki előtt! Attól mert már végzett, attól még nem engedheti meg magának ezt a pimasz hangot! - Méltósága romokban, hiába próbálja menteni, ami menthető, a bőröndből kiszabadult ruhadarabjai, vidáman kavarognak a hirtelen támadt szélben, beterítve lassan az egész pályaudvart. Már mindenki őt nézi, nem is lopva, hanem egyenesen durván a képébe röhögnek. Mit képzelnek egyesek?! - fújtat éktelen haraggal. Szétesett csomagját igyekszik újra rendeltetésszerűen használni. Visszagyömöszöli bele a megszerzett pizsamát, aztán indulna újabb portyára, ám a lány hangja megállítja.
- Az, hogy magának biztosan jobban áll. Legalább segíthetne! - Szinte könyörgőre fogja, egészen megjuhászodott a hírhedt farkas. Sokkolódott a nagy megaláztatásban, annyira, hogy csak most jut eszébe elővenni a pálcáját, hogy egy begyűjtő bűbájjal egybeterelje szétszaladt alsógatyáit. Egy kalandvágyó darab azonban a sínekre téved, sőt egy éppen arra robogó vonat el is gázolja a becses darabot.
- Pont a holnapi.. - rebegi alig hallhatóan, aztán felélénkül, mikor Lanetta hathatós segítsége nyomán, a csütörtöki darab is előkerül.
- Ne nyúljon a gatyáimhoz! - rántja ki a kezéből. Szinte hisztérikus a hangja, kész. Neki mára ennyi volt. Lerogy egy közeli padra, maga mellé veszi a köteléket nem tűrő bőröndjét és kezébe temeti az arcát. Végiggondolja az életét, hogy mit kellett volna tennie, de reménytelen a helyzet. Itt még az illúziómágia sem segített volna, legfeljebb, ha most láthatatlanná válik. Pár percig ül, magába rogyva, várva, hogy talán rásüt a Nap, hiszen az nem válogat, egyformán tűz mindenkire.
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. szeptember 19. 13:59 Ugrás a poszthoz

Lanetta lelkem

[zárt]

Lassan tér magához a hatalmas megrázkódtatásból, de összeszedi magát végül. Felnéz a lányra, tekintete üres, mint a kiszáradt babhéj, agya azonban élénken dorgálja. - Hogy lehettél ennyire ügyefogyott? Pont a lány előtt kellett cirkuszt rendezned? Ráadásul egy vonattal mentek. Na, te szerencsétlen, majd egész úton hallgathatod a beszólásait. Már sokkal nehezebb dolgod van, ne felejtsd el! Már nincs eszközöd, hogy megtorold a sérelmeket, ha lesznek, márpedig lesznek. - Így és ilyen szöveggel zsibbasztja magát egy belső monológgal, míg nem ez teljesen helyre rázza. Bizonyos benne, hogy a benne lévő hang, túl sötéten látja a helyzetét, még hogy ő ne birkózzon meg egy lánnyal? Ráadásul, aki még csak tini? Egy kis fruska. Na, majd ő megmutatja ennek a kis...Felkapja a bőröndjét, hogy a vonathoz sétáljon vele.
- Maga is ezzel jön? - Minő tragédia. Ijedtség hallatszik ki a hangjából, lehet, hogy a belső hangnak igaza volt? Elindul a lánnyal, ha az is elindul. Tisztes távolból követi, maga után húzva a kilógó, bordó csíkos pizsamáját, ami nem tetszett a kis csitrinek. Megadóan megcsóválja a fejét, és a képzeletbeli noteszébe felírja a szünetben egy fehérnemű bolt meglátogatását is. Igen, a képzeletbeli, hiszen az igazit most nem időszerű előkaparnia, majd a vonaton.
- És meddig utazunk együtt? Sok csomagja van? - A szél újra feltámad, ezúttal a legjobbkor. Várkonyi pont abban a kiváltságos helyzetben van, hogy kitűnő panorámát kap a lány, széltől fellibbenő ruhájáról, illetve az alatta található dolgokról. Na, jó, egy icipicit kivillan a bugyija széle, de egy férfinek ennyi is elég, hogy elképzelje az összes többit, egészen a bezárólagos cigiig. Diszkréten elfordul, köhint párat, de igazából csak arra vár, hogy az a bizonyos szellő, mikor téved erre újra, ezúttal egy kicsit erősebb kivitelben. Már nem bánja, ha a lánnyal lesz összezárva egy kupéban...sőt. - Na, most már elég legyen! - állítja le túlpörgött fantáziáját. - Micsoda dolog ez. Hova tetted az eszedet? -Kiveri a veríték, pedig nincs annyira meleg. A mozdony figyelmeztetően puffog, sistereg, megmoccannak a kerekek, ideje felszállni gyorsan.
- Segítsek vagy boldogul egyedül? Csomagok, lépcső...miegyéb? - A miegyébnél jelentőségteljesen néz Lalára, gondoljon, amire akar!
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. szeptember 19. 16:15 Ugrás a poszthoz

Lanetta lelkem

[zárt]

Összetört a férfiban minden remény, hogy egy időre, vagy talán végleg megszabadulhat a lánytól, és elfelejtheti ezt a kis incidenst a pizsamájával. Valóban elég divatjamúlt darab, bár praktikus, és ő a gyakorlati oldalát többre becsülte, mint a külcsínt, ami valóban nem a legüdítőbb.
- Hááát, jó... - mondja kicsit bizonytalanul. A sokk hatása még nem párolgott el belőle nyomtalanul, de...ahogy a rövid ruhácska láttatni engedte egy picinykét a frissen végzett kisasszony idomait, úgy illant tova.
- Ahogy gondolja, kisasszony. - Ez a túldiszponált függetlenség, már idegesítő egy kicsit. Eddig nem is volt rá alapja, hisz még diák volt. Amint végzett, azonban, úgy látszik, máris erősebb nyomatékot kapott, annyira, hogy még egy esetleges segítséget is visszautasít a volt eridonos. Pedig Várkonyi, a természetbeli fizetség reményében, szívesen vállalkozna rá. Ne gondoljunk semmi rosszra, ő sem gondol arra. Csak egy kis extra látvány. Mi rossz van abban?
- Micsoda véletlen! Én is Egerbe megyek - lódítja, megadva magát a megérzésének, hogy néha egy kis hazugság csak színesíti az életet.
- Utazhatnánk egy fülkében, már ha...nincs ellene kifogása. Hosszú az út, magát legalább ismerem, és még ha tele is dumálja a fejem hülyeségekkel, legalább nem vadidegen. - Lehajol a bőröndjéért, hogy felrakja a vonat peronjára. Sérülhetett a tértágító bűbáj, mert ugyan kicsi maga a táska, de a súlya tetemes, ezért küzd vele néhány pillanatig. Mikor visszanéz a lányra, csak azt látja, hogy az elveszíti egyensúlyát és feléje zuhan. Mivel épp lehajolt, Lala felette zúg el, dobbantónak használva a hátát, ám a beton nem szivacsszőnyeg. Tudja ezt a férfi, ezért valamennyire bele tud nyúlni az esésbe, a lány derekát célozva meg, átkarolás céljából. Úgy látszik ez a sorsuk ma. A mindenáron való figyelem felhívás és pánikkeltés. Futva közeledik néhány vasúti személyzet, pár takarító manó seprűt eldobva kapkodja aprócska lábait. Az egész komikus is lehetne, de kettejüknek nagyon nem az. Mikor végzett diákja landol, falfehéren hajol föléje.
- Szent Merlin! Jól van? - Befutnak a többiek is, és egymás szavába vágva aggodalmasan tördelik kezeiket.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Várkonyi Zoltán összes hozzászólása (234 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 8 » Fel