ezt el is várom  

Ombozi Noel - 2016.12.15. 12:16


Valahol a titkos könyvtár leghátsó sorában xDDD

elvileg börtönszleng (mondjuk én nem ott hallottam xD) , de motyót, cuccot jelent

ugye azért Noel nem volt még börtönben?   vagy tervben van? xD

akkor ott biztos ragadt rád ez-az xD

xDDDD örülök, hogy hozzá tudtam tenni xD

Kelemen

- Krisztián? Nagyszerű, jól van, várom már, hogy vele is találkozhassak. Apám révén nem túl sok kollégáját ismerhettem meg, valamiért mindig igyekezett távol tartani ettől a helytől. Biztos attól félt, hogy a nyomdokaiba lépnék. – Jegyeztem meg egy könnyed mosollyal, miközben kényelmesen ücsörögtem a széken, s röpke pillantást vetettem a nyomozó asztalára. Tekintetemmel ezután mégis inkább Farkast kémleltem, s az ő mozzanatait.
- Azért majd odafigyelek arra, hogy ne csapjak nagy rendetlenséget, hajlamos vagyok rá. – Ismét elnevettem magam, végül inkább elhalkultam, hisz talán még sem illik az első gyakornoki napon tele harsogni az irodát. Nem szerettem volna azt, ha Kelemennek rossz gondolata támadt volna velem kapcsolatban.
S bár egy pillanatra elméláztam, a következő percekben figyelmemet ismét Farkasnak szenteltem, és érdeklődve hallgattam történetét a kihallgató terem kapcsán.
- El tudom képzelni, hogy milyen nehéz szituáció lehet éppen egy kisgyereket kihallgatni. Néha még a kamaszokat is megviseli, gondolom. – S persze itt inkább elhallgattam, hisz nem szívesen osztottam volna meg Farkassal mindazt, ami nyáron történt velem. Még túl friss volt az élmény, a kihallgatásom minden egyes pillanatára emlékeztem, és erről valahogy nem is kívántam szólni mentorom előtt.
- Százhúsz óra? Ez nem is tűnik olyan nagyon soknak, én máris években gondolkodtam. – Talán már komolytalannak gondolhatott, amiért ennyit mosolyogtam, de igazán csak ezzel próbáltam palástolni előtte azt a kis bizonytalanságot, amit hirtelen amiatt éreztem, hogy vajon képes lennék-e elvégezni majd az irodában rám bízott feladatokat. Persze, a férfi szavaira közben hevesen bólogattam, hisz lényegében tökéletesen megfelelt az, amiről a szerződés szólt.
Tovább ittam volna a férfi szavait, hirtelen azonban robbanásszerű zaj törte meg a csöndet, s bevallom, azonnal izgatottá váltam, tudni akartam, hogy mi történik odakint. Farkas természetesen rám szólt, hogy maradjak csak és olvasgassam azokat a lapokat, de ki állíthatna meg egy kíváncsi és fiatal aurortanoncot, aki ízig-vérig vágyik egy kis izgalomra.
Én sem tudtam megülni a fenekemen, azonnal felpattantam, s miután Kelemen hátat fordított nekem, utána sétáltam. Éppen ezért, talán váratlanul érhette, ahogy visszafordultában szinte a mellkasába ütköztem. Talán még rá is hoztam a frászt, bár sosem tűnt egy ijedős alkatnak.
- Bocsi, túl kíváncsi voltam. – Elnézést kérő mosolyt húztam ajkaimra, miközben hátrébb léptem, hogy visszatérhessen az irodába. Bíztam benne, hogy azért nem fog rám haragudni, s talán ismét meggondolatlanul cselekedtem, hogy nem fogadtam neki szót már az első napon.
- Kicsit bosszúsnak tűnsz, minden rendben van? – Meglepett, hogy ennyire nem kedveli az elemi mágusokat, s bár nem akartam túl kíváncsian kutakodni a magánéletében, azért érdekelt volna az, hogy miből fakad ez az ellenszenv.
- Nem semmi, hogy mik történnek itt, azért szívesen megnéztem volna, hogyan hatástalanítják őt. Remélem ilyen izgalmasabb helyekre is kiviszel majd. – Nem tagadtam, hogy mennyire várom a közös munkát, s talán túl lelkesnek tűntem, de az érzéseimet még sem tudtam visszafojtani. Gyerekkorom óta vártam arra, hogy apám nyomdokaiba léphessek, és ezt a szakmát tartottam az álomnak. Éppen emiatt mindenütt ott akartam lenni, és a lehető legtöbb tudást akartam magamba szívni Farkas mellett.
- Oké, a szerződés…nos, teljesen meg vagyok elégedve vele, nem tartalmaz semmilyen apróbetűs részt, szóval nem félek aláírni. – Jegyeztem meg humorizálva, s ha kaptam egy tollat, akkor máris aláfirkantottam a nevemet mind a három példányon.
- Most pedig, hogy aláírtam a papírokat, máris izgatottan várom az első feladatot. Már ma is elviszel valamerre? Vagy ma még ne maradjak? – Kíváncsi mosollyal fürkésztem pillantását, miközben kortyoltam a málnás teából.
- Hm, ez fergeteges, jó igaz, hogy csak egy bögre forró víz kellett hozzá, meg a filter, de akkor is nagyon jó...hmm. Egyébként, mi volt a legveszélyesebb feladat, amiben részt vettél? Volt, hogy megsérültél?

Lucy

- Szerintem ez természetes, hogy ha már a tiéd, visszaadjam. Igaz, hogy tényleg nagyon szép, és ha nem kerested volna, akkor talán megtartom, de így már egész más a helyzet.- Kedves mosollyal figyeltem örömét, ahogy ismét birtokba vette a nagymamájától kapott ékszert.
- A mamád biztos nagyon szeret, hogy ilyen kincset kaptál tőle. - Még néhány másodpercig elidőzött tekintetem a kezében tartott nyakéken, aztán pillantásommal megkerestem a kis levitás pillantását.
- Ne is mond, olykor még én is eltévedek. Javaslom, hogy vidd el a láncot egy ékszerészhez, aki meg tudná neked erősíteni a szemeket, így stabilabban kapcsolódna. Csak, hogy ne veszítsd el ismét. - A jó tanácsot követően csak sikerült megtudnom a nevét, és azt is, hogy a levitába jár a lány.
- Köszönöm, a tiéd is szép. Örültem Lucy, ha erre bóklásznál, vigyázz majd, nehogy beejtsd a szökőkútba. További szép napot neked! - Elköszönve a lánytól, megindultam vissza a háló felé, ugyanis kezdett egyre hidegebb lenni odakint.

//köszi a játékot//

Anais

A macska jól érezte magát melengető ujjaim közt, egyáltalán nem félt tőlem, inkább szeretetre vágyott. Ez abból is érződött, ahogyan hozzám bújt, és érintésemre doromboló hangot adott ki magából.
- Tudod én is pont ezen gondolkodtam. Jó néhányszor láttam őt már, a kastélyban is , most legutóbb pedig idekint. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a kis állat talán csak valahonnét idekóborolt, esetleg egy látogatóval érkezhetett. De azt hiszem, mostantól én vigyázok majd rá.- S miközben erről beszéltem, az ölemben pihenő jószágra pillantottam, máris azon gondolkodva, hogy minek is nevezhetném őt.
- Pedig a művészek elég jól keresnek a képeikkel - Bár a velem szemben ülő lánynak talán nem fordult meg a fejében, hogy ebből éljen, ránézésre a rajzai elég jók voltak ahhoz, hogy tovább fejlesztve azokat, akár még egy napon tényleg profitáljon majd a művészetből.
- Én aurornak készülök, elsőéves mestertanonc vagyok, szóval vár még rám néhány év, míg végzek, de egyelőre nagyon tetszik az egész. - Figyelve a lányt, egy kicsit úgy éreztem, hogy megzavartam őt, s talán nem is őszintén örült a hirtelen jött társaságnak. Ezt valahol meg is értettem, hisz olykor én is szívesen elvonultam a nagy tömeg elől, hogy saját gondolataimmal lehessek. Anaisnak bizonyára ez a hely lett volna az a kényelmes zug, ahol el lehet, én pedig szépen bele is kavartam a napjába.
- Na jól van, hagylak tovább rajzolni, elviszem ezt a kismacskát és megfürdetem, mert úgy néz ki, mint aki már egy hete avarban hempereg.- Jegyeztem meg mosolyogva, miközben a cicát a kabátom belső zsebébe raktam, hogy onnan kandikálhasson kifelé, majd megindultam a kijárat felé.
- A rajzoláson meg gondolkodj el, biztosan sikeres lennél benne. - Búcsúzóul még ennyit mondtam, majd integetve felé, elhagytam a faházat, és visszatértem a kastélyba újdönsült háziállatommal.

//köszi a játékot//

Sziasztok  

Hogy telik az estétek?

Kevin - A bálon
Kinézet

Sokaktól hallottam az elmúlt időszakban, hogy nincs kedvük bálozni, s különféle okokat találtak ki arra, hogy ugyan miért is ne éreznék jól magukat a legutolsó tanítási napon. Néhány héttel ezelőtt talán még én is hasonlóképpen nyilatkoztam volna, mégis annyi minden pozitív dolog történt velem, hogy végre újra elkezdtem élvezni az élet adta örömöket, és próbáltam kihasználni minden adandó lehetőséget arra, hogy a szeretteimmel legyek. Éppen emiatt mondtam igent egyik legkedvesebb barátom meghívására, s már napok óta izgatottan készülődtem az estére. Aztán persze, hogy ezen az estén kellett összefutnom Nikolaial a klubhelyiségben, azonban még ez sem szegte a kedvem, így ha egy picit késve is, azonban talpig felöltözve, az esthez passzoló ruhában, magassarkúban érkeztem meg a bálra, s miután végig haladtam a fehéren díszített folyosón, mosolyogva léptem be a terembe, hogy szemügyre vehessem a dekorációt.
- Fantasztikus - Suttogtam magam elé, majd pillantásommal azonnal a teret pásztáztam és Kevint kerestem. Bíztam abban, hogy a srác nem hagy cserben és nem feledkezett meg arról, hogy milyen klassz kis bulizást találtunk ki erre az estére. Volt számára egy kis meglepetésem is, amit egyelőre a kis táskám mélyén rejtegettem. Közben, ha ismerősöket láttam, biccentettem feléjük, vagy intettem, majd oldalra húzódva várakoztam tovább a srácra. Vagy talán már ott volt, csak én nem vettem őt észre?

Sziasztok Mizu fiatalok, mindenütt járt a Jézuska?  

Ráheeel *letarolódik, eldől de azért vigyorog*

Félig-meddig, ide késik, biztos sok dolga van  

A szuperhős
Kinézet

Miközben Kevinre várakoztam, tekintetemmel nem csak a díszpompába öltöztetett termet és a finomságokkal elhalmozott asztalokat vettem szemügyre, hanem a betévedő párosokat is. Diáktársaim szebbnél szebb ruhákat viseltek, egyesek ruhája igazán passzolt a bál hangulatához. S ahogy így morfondíroztam, egy pillanatra kiszúrtam az unokhagúgomat is, Ráhelt. Mosolyogva még integettem is felé, bár abban már nem voltam biztos, hogy majd ki is szúr ebben a nagy tömegben.
A kellemes zene adta a talpalávalót , s mivel mindig is szerettem a zenét, lábfejemmel apróakat koppintottam a parketten, s nagy unalmamban töltöttem magamnak egy pohár áfonya levet, hogy abból kortyoljak, míg várakozok a táncpartneremre, aki mondhatjuk, hogy maga volt az álom, szőke herceg, fehér lovon. Csak éppen nem az én hercegem, s bármennyire is kedveltem a fiút, nem váltott ki belőlem oly érzéseket, mint az olasz. Meglepő, hogy ismét Ő jutott az eszembe, s hirtelen azon kaptam magam, hogy már azt fürkészem a tömegben, hogy vajon ő hol lehet. Felbukkan-e majd, s ha igen, akkor kivel érkezik? Biztosan valami csinos leányzóval, elvégre akadt az ujjára nem egy, nem kettő. Röpke gondolataimat elhessegetve kortyoltam az áfonyaléből, mikor egy apró bökést éreztem a vállamon, s ahogy megfordultam, kiszúrtam az én esti hercegem.
- Nahát Kevin, wáow, fel sem ismertelek volna, komolyan - nevetve bókoltam a srácnak, ezzel jelezve felé, hogy mennyire jól áll neki az öltöny. Pillantásom éppen csak végig futtattam rajta, végül tekintetem megállapodott a fiú kék íriszein.
- Örülök, hogy nem gondoltad meg magad, akkor ihatnám egyedül az áfonyalevet.-Elmosolyodva hajoltam közelebb, egyik tenyeremmel megtámaszkodtam a vállán, s röpke két puszival köszöntöttem őt.
- Van egy kis meglepetésem számodra, érdekel? - Kíváncsi mosollyal vontam fel szemöldököm, s a magasba emeltem kistáskámat, ami a fiú karácsonyi ajándékát rejtette.

Sziasztok   *mindenkinek oszt fenyőfa formájú csokis nyalókát*

köszii *.* *elveszi a bejglit és meg is kóstolja , az érkezőknek is ad nyalókát *

Kaptatok ajit a Jézuskától?

sziasztok *betelepszik*

Sziasztok Mizu?

Sziasztok *bekukkant*

Jut belőlem mindkettőtöknek   Hogy vagytok?

Akkor már megérte felnéznem Katasztrófa? o.O Csak nem az oskola? Én remekül csak fáradtan  
Ráhel, te mindig
*körrbekínál mindenkit csokitojással, hisz jön a nyuszi*

Szép napot  

Szép estét *belépdel, kukucskál ki nem alszik még*

Cesare

Húsvét alkalmával a diákok egy része hazautazott a családjához, nekem azonban nem volt miért az otthonomat választanom, ugyanis az elmúlt hónapokban megfagyott otthon a levegő. Anyám és apám nem jöttek ki egymással, mi több, csatatérré vált odahaza minden, s már a válás is szóba került. Igaz ugyan, hogy nem vagyok már kisgyerek és felnőttem, ettől függetlenül még megviseltek ezek a dolgok. S mivel nem vágytam arra, hogy az iskolaszüneti napot vitában töltsem, inkább a kastélyban maradtam. Persze, az sem dobott fel, hogy a szobatársam elköltözött, de nem volt mit tennem, az ő élete is megváltozott, s ki tudja, mi ösztönözte erre a lépésre.
Jó ideig csak olvasgattam a szobámban, délután azonban úgy döntöttem, hogy lesétálok a faluba, megnézem a helybéli ablakok dekorációit, s talán még látok valahol néhány vadnyulat is. A sétám persze sikertelen volt, így egy idő után Bogolyfalván, a közeli tó partján álltam meg, s ott telepedtem le az egyik padra, hogy fükésszem a tó vizét.

Cesare

A tóparton ücsörögve, jó ideig fürkésztem a tavon fodrozódó hullámokat, melyeket közeli vadkacsák heves szárnycsapásai okoztak. Aztán néha felemeltem a pillantásom, és a túlpartot fürkésztem, láttam is odaát néhány halovány alakot, de ahhoz túlságosan is messze voltak, hogy felismerjem őket. Némi sóhaj szökött fel belőlem, hogy egyedül kell töltenem ezt a napot, amikor legnagyobb meglepetésemre Ces tűnt fel mellettem.
- Te mit keresel itt? Ezer éve nem láttalak. - Talán némi gúnyt is kiérezhetett a hangomból, hisz jó ideje, hogy még csak nem is találkoztam vele. Túlságosan is elfoglalták az ismeretlen hölgyeka környezetében, amiért persze nem lehettem mérges,vagy féltékeny, hisz nem jártunk, de valamiért ez mégis bosszantott, és az érzést nem tudtam hová tenni.
- Köszi, de ahhoz már elég hűvös van. Mi szél hozott erre? - Tekintetem visszavezettem a tóra és a kacsákat fürkésztem tovább.

Ces

- Te és a pelenkázás? Ezt valahogy nem tudom elképzelni. - Bármennyire is éreztem némi dühöt az irányába, nem tudtam megállni, hogy ne nevessek annak gondolatától, ahogy elképzelem, hogy ő pelenkáz kis kölyköket.Valahogy ez az egész nem illett hozzá.
- Én csak nagyon unatkoztam a kastélyban, a szobatársam is kiköltözött, szóval nem akadt társaságom. Meg jól esett csak úgy a séta.- Vontam meg vállaimat, miközben arrébb csusszantam a padon, hogy ha Cesarenak van kedve, akkor letelepedhessen mellém.
- Áh, akkor rád nem jellemző ez a locsolósdi, nem is baj, én sem kedvelem ezt az ostoba hagyományt. - Kisebb koromban előforult, hogy néha megöntöztek illatos vízzel, de mióta felnőttem, próbáltam elkerülni ezeket az eseményeket.
- Na és, mi a helyzet veled úgy egyébként? - Titkon azért érdekelt, hogy van-e valakije, vagy éppen most kit fűz, és ilyenkor mindig eszembe jutott az az este amikor én is beleestem a csapdájába, és aztán mintha mi sem történt volna, úgy viselkedett velem.

Ces

- Te most tényleg elhívtál magatokhoz látogatóba? - Szemöldököm azonnal a magasba szökkent, hisz egészen meglepő volt részéről ez a meghívás. Furcsának tartottam, már csak azért is, mert jó barátok nem voltunk, pusztán csak, volt köztünk némi kémia. Vagy valami olyasmi, azt hiszem.
- Ide a városba, az egyik régi barátnőmmel, de az okát nem tudom, hogy miért is. Azt hiszem hogy valami családi dolog történhetett. Tudod, velem sosem volt túl bizalmas ilyen témákban. - Vontam meg a vállam, hisz ez volt az igazság, hiába kedveltem Hajnát, ő nem igazán nyílt meg efféle témákban.
- Ne is mond, a sok csokinyúl és tojás, őrjítő - Nagyot sóhajtottam és már csak legyintettem a húsvétot illetően. Időközben besötétedett, a levegő is lehűlt, így magamra húztam a kardigánomat és összefűztem magam előtt a kezeimet.
- Tényleg, mindig elfelekezem arról, hogy te nem az én csoportomba jársz - Jegyeztem meg nevetve, és azt kezdtem észrevenni magamon, hogy a haragom egészen eltörpül a közelében.
-Velem nincs semmi, a szüleim válnak és a vizsgáim sem sikerültek sajnos - Sóhajtva adtam tudtára a tényeket.
- Mi a helyzet a barátnőiddel? Kivel futsz mostanában? - Tettem fel nyíltan a kérdést.

Szép estét Mi újság?