- Önsétáltató kutyapóráz! Biztos van már olyan, nem hiszem, hogy senki eszébe nem jutott volna ez. Persze, ott kicsit bajos, ahol ugye muglik élnek, de ha mondjuk csak épphogy a kezében van, és úgy tesz, mintha fogná… meg is van oldva! Na de mindegy is.. – rázza meg a fejét, hiszen nem egy feltaláló, akinek ezen kell törnie a fejét. Lehet, hogy majd később ez lesz a dolga, ha ennyi ötlete támad. Sose baj az, hogy nagy a fantáziája, hiszen még gyerek félig-meddig, utána pedig majd csak haszna válik belőle. A sok olvasásnak is megvan a maga előnye, ugyebár.
- Ó, abból aztán mindig van amúgy. Mármint.. tankönyveket is szoktam, de amikor nem, akkor mindig van kivéve egy olyan könyv a könyvtárból, ami kellemesebb, mint a tananyag. – a kicsi könyvmoly néha, ha nagyon leköti magát, még kissé háttérbe is szorítja a tankönyveit, de ezzel nem dicsekedik, és néha olyannyira nem tudatosan csinálja, hogy észre sem veszi, csak kábé akkor, amikor leteszi az utolsó oldal után. De ezzel biztos nem csak ő van így.
- Hmm.. Attól függ, miket szeretsz. Mert vannak jó mugli könyvek, amik érdekesek, vagy épp valami téma, ami köré épül. A romnatikus kötetek majdnem mind egy kaptafa, de ha azokat szereted.. Vagyis, akkor miket szoktál kábé olvasni? – szűkítteti le a kört kicsit, mert mégsem mondhatja azt, hogy az egész könyvtár érdekes, az sok lenne. Ellenben neki is lehet, hogy kedvet hoz valamihez. Sose lehet tudni, mikor kap valaki kedvet egy olyan után, amit eddig csak nézegetett, elolvasta a tartalmát a hátlapon, de az nem fogta meg. Van, amikor piszok módra elrontják az összefoglalót, de maga a könyv nagyon is tökéletes. De az ilyenekhez szerencse, vagy épp annak ellenkezője kell.
- Máris jobb minden! – bólogat a dologra, miszerint ezekkel már tökéletesen egyet tud érteni. Nem lát át még sok mindent, és még annál is többet kell tanulnia, tapasztalnia, és ezt tudja is. Azonban, megpróbálja elkerülni a legrosszabbakat, amennyire csak lehet. Nem fog neki teljesen menni, mert ekkora szerencséje nemigen akad senkinek sem, de megteszi, amit csak tehet. Optimistán áll a dolgok elé. Még. Meg majd később is, csak kicsit lejjebb veszi, ha veszi. A lány kedve láthatóan javul, és ennek örül, mivel inkább csöndben maradt, mintsem elrontotta azt. A figyelmesség manapság elég ritka dolog tud lenni, ahogy észleli.
- Tetris. – javítja ki mosolyogva, mert ritkán tesz ilyet, és sosem gúnyolódik vele. Őt szokták megannyiszor, amit már-már teljesen megszokott. - Szerintem is érdekesek. A foci volt még az, amiről olvastam. Érdekes.. Annyian szeretik, mint nálunk a kviddicset. De nekem nagyon bonyolultak a szabályok. Meg annyit futni..! – csóválja meg a fejét, mivel annyit biztosan tud, hogy seprű, és minden eszköztől mentesen játsszák. Nincs gurkó, nincs cikesz sem, időre meg, és egy hálóba kell betalálni. És ez csak a felszín. Hű.. A záras dolgon akad fenn inkább, mint a hálón, és nagyokat pislog.
- Hűű! De ügyes vagy! Hogy lehet olyat? – szigorúan csak elmélet, ő nem törne fel zárakat. A részletek ködösítése felett el is siklik, inkább a „hogyan” kérdés ragad meg benne. Mint mindig.

      Nem lenne nehéz eladni őt a maroknyi Előkészítős csapatba. Sőt. Sebestyén lelkesen fogadta a hírt, hogy fesztivál lesz, ahova kicsit is mehetnek, mert nem korhatáros, és egy csomó program várja őket majd. A kviddicsmeccs óta nemigen mozgott odakint, a Gyengélkedőn rendbe hozták a lábát, bár azóta is ébred néha arra, hogy fáj, vagy épp bizsereg. Ez a kis pihenő sok volt számára, és amúgy is, még mindig nem vette rá magát, hogy megírja a szüleinek, hogy ő bizony csapattag. Nem, ezt valószínűleg szünetben fogja csak, négyszemközt. Egyrészt azért, mert nem akar Rivallót. Másrészt látni akarja a szülei arcait, miközben előadja, hogy mit tett – a sérülést szépen kihagyva -, és, hogy mi is lesz az azonnali fogadtatást. Nem lehet mindent leírni, és senki sem akarná. Harmadrészt, igyekszik az egész mese mellé olyan aranyosan nézni, hogy nem érdekli majd őket az, hogy mi is történt. Na de mindegy is, nem ez a lényeg. Lelkesedett, de nem akadt számára társ, akivel nevezhetett volna. Lehet jobb is a lábának, hogy nem fut, de mindenképp ott akart lenni. Így adódott, hogy bekerült a törpék csoportjába. A tanító bácsi nem küldte el, hagyta, hogy ő is mehessen, így nagyon hálás neki, ezt már akkor is kifejtette – a végtelennek tűnő ugrálással -, amikor ott állt előtte.
És most itt van. Miután kilépnek a kandallóból, sorbaállást követően indulnak el. Sosem járt ezen a helyen, így ő most egy apró turista lelkesedésével nézi a legcsúnyább fát, és a legkisebb plakátot is. Lelkesen magyaráz egy mellette baktató előkészítősnek, az idősebb évfolyamból, amikor odaérnek. Megállva hallgat el, és figyeli a férfit, amint belekezd. Valóban igaza van, hatalmas a hely, félő, hogy be se tudja járni majd. Elvégre, ő nem a nagyok közé tartozik, akik önfeledten koncerteznek, esznek, isznak, puszilkodnak. Ó nem, ezekből még kimarad, ráér, lesz még ideje. Így ő is lelkes, amikor a vattacukor kerül a terítékre, így feltartja a mancsát.
- Van valami térkép, mi merre lelhető? – kérdi mellékesen, mert az neki kell, ugyanis, ahogy ismeri magát, leköti a kirakat sokasága, és ő lesz az első, akit lasszóval kell összevadászni.

Büszkén kihúzza magát, hogy sikerült ma is elérnie valamit. Legalább a kilincseket eléri biztosan, így minden más lehetőség nyitott előtte. Talán tényleg feltalál valamit az iskolai évei alatt. Ki tudja.
- Ennek tökre örülök! Majd a siklódnak is kiagyalok valamit, hogy tudd sétáltatni. Biztos szereti ő is a természetet – biztos, ami biztos, és az is, hogy ha csak úgy kiengedné, akkor lenne nagy riadalom. Na meg a kígyó is biztos hamar meglépne, és olyan helyre menne, ahonnan nem húzza ki senki élő ember. Ezért is nem szokott az ember ilyen jeleneteket látni. Azonban az is fix, hogy azok az állatkák is szívesen lennének kint. Azok, akik háziállatokként vannak fenntartva. A többiről nem tudna gondoskodni. Visszakanyarodik az ötlet-halomtól a lányhoz. Figyelmesen hallgat, ismét, mint mindig ha kérdez, és pár stílust, vagy épp kategóriát, ki hogy nevezi, ő is ismer. Szemezgetett már ő is belőle párszor, és bár nincs kifejezett kedvence, olyan kategória, amelyből mindent, mostanság a mugli könyvek között is keresgél, ahol igencsak mulatságos, ha épp a mágustéma a fő központi jellem. Lehet, hogy azok a kedvencei?
- Az utóbbi szövege nekem nagyon nehéz, sose értettem belőle egy mukkot sem - vakarja meg a tarkóját, miközben színt vall ebben. Hát igen, nem mindenkinek van érzéke hozzá. - De amúgy a többi jó. Volt hogy bele-belenyúltam. Én azokat is szeretem, amikben mágusok vannak. De amúgy muglik írják. Tök fura, mert ott a kezükkel varázsolnak, nincs benne pálca. Meg sok fura dolog van benne.. de így nekem olyan, mintha nem is lenne titok előttük a mágia. Persze, az írok biztos belezöldülnének abba, ha kiderülne, hogy igazat írnak, csak kicsit.. elferdítve – erre kicsit elneveti magát. Elképzelte az arcot, amikor mondjuk egy mugli íróval szemben áll egy igazi varázsló, és vadul magyarázza neki, mi nem korrekt, mi a ferdítés, de amúgy tök igaza van, mert minden létezik. Bárcsak egyszer lehetne ilyen! Nem bánja ő a titoktartást, de nehéz a fiatal léleknek. Majd megérti ha benő a feje lánya.
- Bleh, bizony! Anya szokása ilyesmiket forgatni. Szóval van otthon pár kötet belőle.. – nem ítéli el amúgy édesanyját, csak nem értékeli. De egy fiú sosem fogja, maximum a nővérei.
- Nagyon sokat. Nem tudom meddig tart a meccs.. de rövid. Tekintve, hogy volt olyan kviddics-mérközés, ami hetekig tartott. Na de a lényeg. Futnak, és egy kapuba rúgják a labdát. Abból is csak egy van. Nincs se fogó, se terelő.. Így nem olyan izgi – sőt, egyenesen unalmas. De mágia nélkül nem is lehet máshogy. Vagyis így képzeli.
- Ó, jó. Nem faggatok akkor, de akkor te nagyon ügyes vagy! – zárja le ennyivel, ha már nem szabad tudnia. Lehet, hogy egyszer majd megtudja, csak mástól. Nem lehet tudni.

Hát ő még mindig veszettül furán érzi magát, de kezdi lenyelni. Vagyis.. reméli. Minden, amire fel lehet készülni, sorban elkerüli, és olyanokkal találja szemben magát, amire nem hogy fejben, de élőben sem tud felkészülni, és normál módon reagálni. Ég a füle, miközben ajánlatot kap, de hát.. hát na.
- Nem muszáj.. de enni jó.. ehetünk! – ebbe már könnyebben tud beleegyezni, miközben a műveletet készíti elő. Ilyenkor szeretne nagyobb lenni. Magasabb, erősebb, minden szempontból. Nem sokszor zavarja amúgy a testalkata, mert általában hasznos, mert gyorsan el tud futni akárhonnan, kis helyre el tud bújni, és a többi. Nagyon hasznos, de amikor használnia kellene a fizikai erejét, akkor paff. Sebi mondhatni gyenge, ha nem a pálcájára kell hagyatkoznia, hanem a karjára. Ami szomorú, mert fiú, és neki kellene erősebbnek lennie. Őt innen, a mászókáról csak simán leemeli egy idősebb diák, egy felnőtt pedig nevetve. Szomorú, nem szomorú, de igaz. És itt most ezzel bajban is lesz.
- Jó, jó, jó. Sieteeek! – érti ő ezt, nem a legjobb dolog, sőt, a legrosszabb, ha ilyen történik valakivel. Nagyon is szörnyű, de egész jól bírja, hisz nem lát könnyeket. Ő biztos üvöltene a helyében, hogy valaki szedje le innen. Vagy ha nem is, biztos nem viselné ennyire jól. Azonban eddig nem volt ilyen „szerencséje”, hogy beakadt volna egy ilyen mászókába. Valamikor az apró végtagok nagyon is szuperek.
- Nem haragszom! Tényleg nem – bólogat aprókat, miközben tovább tart. Már lassan a végén járnak a dolognak. Na most kéri azt a plusz kilót, erőt! A sikkantásra összerezzen, majdhogynem elveszti az egyensúlyát, ami most nagyon nem lenne jó ötlet. Nagyon nem. De kitart, emel, emel, és emel. Aztán fény gyúl az alagút végén.
- Még egy kicsit, és kint van! – csak picit sasol fel, épphogy, és ez is elég hozzá. Egy láb kint, érkezik a többi is. Aztán más is. Megérzi a lendületet, és eddig bírja. Lába kicsusszan alóla, és előre kezd dőlni. Annyi ideje marad, hogy elengedi a másikat, és kezével tompítja az esés. És tompít mást is, mivel a lány, aki eddig felette volt, rá is esik. Egy keserves nyikkanás, és mindketten a földön vannak, Sebi sajgó tagokkal. Nagyon sajgóval. De kiszabadult, ez a lényeg, csak épp most csillagokat lát.

Hát ő totál oda van, meg vissza. Egész délelőtt csak ment, és ment, mint akinek nem volt más dolga. Nem is volt, mert mivel most szabadon mehetett a faluba, és ilyenkor meg sem áll, még ha azt is kérik tőle. Ilyenkor szerzi be azt, amikből kicsit kifogyott, és fel is tudja tölteni a készletét. Meg persze, immáron Lufinak is itt szerzi be az elemózsiát, mert sütivel nem etetheti, bár a vacsorából szokott neki menteni valamennyit. Fura lehet, ahogy egy kistányérral lavírozik ki a Nagyteremből, de azt hallotta egy háztársától, hogy a cicának jó a házi koszt is, nem csak a macskaeledel. Már haza is írt róla, és nem kapott rivallót érte, csak tanácsokat. Hogy mivel etesse, hogy mit szabad neki, és mit nem. És mennyire örült ennek! Rosszabbat várt, nagyon is, de megdicsérték, hogy befogadta őt, és nem hagyta sorsára. A hab a tortán két napja volt, amikor egy barna csomag huppant ölébe, amely egy puha cicaágyat, és egy kisebb kaparófát tartogatott magában. Utóbbihoz járt egy megbűvölt egér is, amely a cica érintésére – emberére nem -, aktivizálja magát, és menekülésbe fog. Kell ennél több neki?
Így teljes a boldogsága, kapott némileg több zsebpénzt is, hogy mindent meg tudjon venni. Kicsit furán hat hát, amikor egy apró zsáknyi macska eledellel nyit be az étterembe. Ő is éhes, és itt még sosem evett, így kell neki is némi táp. A pulthoz érve adja le a rendelést, majd félreáll várni, és nézelődni. Elég sokan vannak, elég sok asztal foglalt, de vannak még helyek. Hála. Nem akarja elvitelre kérni. A kiadós menü tálcára kerül, és ő, válla alatt fogva a zsákot, elveszi a tálcát, és megindul. Már épp odaérne a kiszemelt asztalhoz, amikor megcsusszan a zsák, és ő maga is. Ahogy utána kap, fél keze nem nagyon bírja a súlyt, és a tálca megbillen. A macskakaja végül puffan a földön, a tálcát is megmenti, na de az innivaló. A pohár leszánkázik, és egy egyedül ücsörgő lány (Kamilla) asztalára száműzi magát. Puff. Kiömlik, de szerencsére csak az asztalt árasztja el, de azt nagyon. Sebestyén arca rekordidő alatt válik vörössé, és már kezdi is a kapott szalvétával az ital eltüntetését.
- Jaj, ne.. ne haragudj, kérlek! Nem volt szándékos! – lepakol végül és eltünteti az utolsó cseppnyi italt is. Majd rendel másikat, ezen nem múlik. Csak reméli tényleg nem borította be semmijét.