Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Már nem zavarja, ha mások megnézik - sőt, egész külleme és mozgása szégyenmorzsa nélkül azt üzeni, “Nézz csak!”. Kirí, nemcsak fehérségével vagy lehunyt szemeivel, hanem mozgásának, rezzenéseinek furcsa ritmusával is. Ellentétekre épül, mert parányi, de a kisugárzása messze meghazudtolja ezt, látszólag vak, mégsincs nála pálca és nem tapogatózik, léptei nesztelenek, ám a bokáján ott csilingel halkan a csengős lánc, s bár mintha tudomást sem venne másokról, bárki másnál jobban tudja, kik és mifélék veszik őt körül.
Jonasról is tud - jelét azonban nem adja, pedig figyeli a szándékait, ösztönös óvatossággal. Szó sincs róla, hogy félne vagy szorongana, meg tudja magát védeni; figyelme fele kíváncsiság a messziről jött idegennel szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Az idegen gondolatai megmosolyogtatnák, ha nem szokta volna már meg, hogy mennyire összezavarja az embereket, hogy sehogy sem illik a skatulyákba. Azt viszont érzi, hogy valamire készül, ha nincs is nyoma ártó szándéknak. Kivár.
A behatolás sima, képzetlen varázsló sosem venné észre, de Ru elméje a legkisebb idegen befolyásra is rezdül - nem azért, mert védekezne, hanem mert végtelenül nyitott a látogatókra. Pár pillanatig némán figyeli Jonast, csalódottan csendesítve le a hangokat, ahogy a férfi beleszédül a csak látszólag kusza hangzavarra.
Nem tudod megvédeni magad, pedig te jöttél ide. A gondolat egyszerre tükröz lemondást és megértést, míg halkan az idegen elméjét érinti. Nem akarja, hogy sokkot kapjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem tudom, hallom és érzem, pontosít, elvégre más dolog tudatosítani és más pontosan ismerni minden részletet. Ami félelmetesebb, hogy ő észrevétlen tudja magát valaki más mélyére ásni, különösebb erőfeszítés nélkül - az egyszerű halandók nem jelentenek igazi kihívást.
Hogy elárasszanak, közli magyarázat nélkül, de nincs is rá szükség - idebenn világos, hogy a most háttérben morajló, visszafogott érzés- és gondolatáramlatról beszél. Röviden, arról a húsbavágóan nyers élményről, amit a lényével való közvetlen érintkezés jelent, s ami egy felkészült embert is letaglózhat, túlcsordulásig töltve idegen dallamokkal. Innen “nézve” érthetőbb küllemének oly élesen ellentmondó kisugárzása, s az is, miért rázza ki tőle a hideg a többséget. Elenyésző azok száma, akiket vonz és megrészegít ereje, akik értik vagy legalább átérzik lényének kavargó rendjét, ritmusát. Nem kérdezi, mit akar Jonas - tudja anélkül is, s kíváncsian figyeli botorkálását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem mindent. Végig hallgattalak, mint mindenkit. Figyelmen kívül hagyja a megjegyzést - szóban nem értené, gondolatként viszont nem tartja annyira fontosnak. Ami azonban kimondva elborzasztó lenne, idebent ártalmatlanul cseng, nyugodt, óvatos dallam. Csak azért hallgat, mert az emberek megbízhatatlanok, lépten-nyomon hazudva maguknak és másoknak.
Ezért,  Ru ráfog a kezére és maga után húzza a legközelebbi padra, hogy leültesse, mielőtt valaki elüti biciklivel vagy seprűvel, ahogy a félhomályban áll az út közepén. És mert kiütheted magad, az ítélőképességeddel az élen,  teszi hozzá, mert a túltelítődés könnyen végződhet átmeneti őrjöngéssel vagy zavarodottsággal.
Ez egy beszélgetés,  pendíti meg a Jonas által körüljárt darabkát, tanácstalanságára reagálva. Számomra a lelkek, elmék, gondolatok dallamokból állnak, ahogy a terek, alakok is visszhangokból. Nem fogsz tudni tájékozódni az emlékeim közt, ahogy én sem értem a látott képeket. Persze, találhat éppen hangos szavakat, tanórákat, ilyen-olyan foszlányokat, illatokat, de az emlékek túlnyomó többsége tapintás és dallam dallam hátán. Akad ugyan elméjében egy-két arc, azonban azoknak vonásait ujjaival kellett átrajzolnia, hogy tudja, mit látott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Teljesen más alapokra épülő képességek. Én nem férek hozzá konkrét emlékekhez és nem is hatolok be más elméjébe. Csak kívülről hallom és érinthetem, de nekem ott az egész, nem kell darabjaira szednem, leül a padra, melynek deszkái meg sem moccannak csekély súlya alatt, s átveti egymáson lábait, halkan dúdolni kezdve. Jonas gondolatai nyomán kinyúl, hogy megmutassa a különbséget, ha már annyira kíváncsi a másik - az érzés korántsem kellemes, mert míg akármilyen tolakodó is egy kéz vagy egy csók, csak a felszínt érinti; a dallam a férfi lényét markolja meg. Azokkal a darabokkal együtt, amiket nem tud vagy akar látni, amiket mélyen elás - összefogja magabiztosságát félelmeivel, büszkeségét szégyenfoltjaival. Egy pillanat csupán, mégis sosem múló nyomot hagy a gyöngéd cirógatás, mert végigborzongat tőle a bizonyosság, hogy nincs rejtőzés.
Ennek a beszélgetésnek sincs képe vagy hangja, mutat rá az elmekapocsra, ami most összeköti őket.
Nem, a dallam fejrázás, elvégre a látók sem emlékeznek mindenre és mindenkire, ami csak szembe jön velük. Ezt csak te szeretnéd, hintázik, mintha egész lénye nemet ingana. Számára a gondolatok a természetes kommunikáció, ereje lényének szerves része, s túl nyitott, túl őszinte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ez régi mágia, nyers és eleven. Atavizmus, teszi hozzá, bár semmi negatív érzés nem kapcsolódik a gondolathoz. Puszta megállapítás, mert sosem irigyelte a fejlettebb pálcás mágiát vagy az instant varázslatokat - számára a szavak inkább jelentenek akadályt, semmint segítséget mások értésében és megértésében.
Talán nem egyértelmű, de Ru dallamai közt nincs kavargás az érintés nyomán, nem ítélkezik; kicsit mindig kívül állva mindezen. Vannak érzései, csordultig telt indulatokkal, azonban a címkék hiányoznak: nincs jó vagy rossz, gonosz és ártatlan, értékesebb vagy kevésbé drága. És van egy mindent átható, könyörtelen ritmus, amire most is hintázik, vállait felhúzva.
Minden tettnek ára és következménye van, állapítja meg, ingerült hullámot vetve, mert esze ágában sincs támadni, fegyverré válni, senki kezében. Ütni és fájdalmat okozni bárki tud, még akarnia vagy értenie sem kell különösebben. Az igazságtevő szerepe legalább ennyire távol áll tőle. Felpattan a padról, elunva a beszélgetést - a minisztériumban hallgatja eleget, hogyan spekulálnak ereje kapcsán - megtörve a kapcsolatot. Nem erőszakkal dobja ki, de Jonas egyik pillanatról a másikra ismét a külvilágban találja magát, dezorientáltan és szédelegve, mint akit kiköpött egy örvény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A fegyvert pont az teszi fegyverré, ahogy Jonas gondolkodik. Megszerezni, támadni, felhasználni, lehallgatni, alábecsülni. Számára ez idegen, visszataszító, mert azon jellemvonások, amik az ilyet lehetővé vagy szükségessé teszi, végtelenül távol állnak tőle. Az egész társadalom, a képmutató udvariaskodási szabályokkal és minden normájával értelmetlen, felesleges. Nincs ilyesmikre vesztegethető ideje.
- Az nem oldaná meg.-*Élőben a hangja meglepően mély, s amilyen könnyen, folyékonyan ontja gondolatait, olyan szűkmarkúan méri szavait. Nemhogy szemkontaktust nem teremt, még csak Jonas felé sem fordul, bár tény, megáll egy pillanatra. Nagyjából ismeri a jelképet, s van igazság abban, hogy számára nem kérdés, ki hazudik és milyen ember.
- Ki őrizné az őrzőt?-*Kérdezi, nem várva választ. Ki tartaná a mérleget? Ki figyelné a mérleget tartó kezet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem disztopikus, csupán reális. Attól, hogy az ember szabad akaratú lénynek tartja magát, korántsem az és nem tudja évmilliók evolúciójának lenyomatát egyszerűen lerázni. A probléma az egész társadalom megváltozott struktúrája és elemei változatlansága. Kőkorszaki aggyal nem lehet termeszvárat építeni.*
- Nem. A rendszer alkalmatlan arra, hogy megoldja,-*még mindig figyel, Jonas felé fülelve, mint szerencsétlenkedik amaz a felállással és járással. Az az "igazságszolgáltatás", ami manapság dívik, nem sokban tér el Hammurapi törvényeitől, csak épp fogságra és pénzbüntetésre cserélte a szemeket és fogakat. Évezredek óta torolják meg sérelmeiket az emberek, pedig a bosszú minden, csak nem édes; s ki tudja, mióta veszik meg szabadságukat a tehetősek?
Egy fogaskerék cseréje nem segít.*
- Érzékelni és érteni nem ugyanaz.-*Ezen a ponton végleg elunta, hogy magyarázzon vagy vitatkozzon - az ilyesmi inkább fárasztja, semmint szórakoztatja. Otthagyja hát, szó nélkül eredve neki az útnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A hoppanálást követően szüksége van kapaszkodóra és néhány percre, amíg szédülése és émelygése lassan alábbhagy. Megtanulta valamennyire kezelni ezt, lenyelni a viszolygást, amit a varázslat érzése kelt benne, amikor apróra gyűri és áttuszkolja a téren; szervezete azonban jobban viseli, ha olyannal utazik, akinek megszokta a mágiáját. A nyers mana mindig is idegen marad számára, de a rá irányuló varázslatok a legrosszabbak - ahogy beléakaszkodnak, sokszor mintha lényének szálait húznák szét, ösztönösen csiga módjára húzódna el.
Megkapaszkodik Ana könyökében, közel húzódva a gyógyítóhoz, és hagyja magát vezetni. Menet közben fejét bagolyra emlékeztető módon forgatja, halk csettegéssel térképezve fel az épület belsejét. Ha valami megragadja a figyelmét, kinyúl és megérinti, de a mozdulat feszült, kész azonnal visszakapni ujjait. A légzése egyenletes, ám sekély, helyenként halkan szimatol.
Egyetlen szót sem váltanak, amíg el nem értik a termet. Amikor leültetik, üresen maradt kezével babrál, megkeresve a szék vagy fotel szélét, karfáját, hogy anyagát, vonalait kezdje piszkálni. Az érzet alighanem megnyugtatja, mert kicsivel később már tenyerét simítja rá, halk beleegyezéssel hümmentve. Hintázik, előre-hátra dülöngélve felsőtestével, de az üteme vagy lendülete nem sokkal másabb a megszokottnál.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ami másnak kora reggel, az Runál késő este - reggeli sétájukra viszi a kutyákat, s még azelőtt hazatér, hogy teljesen felkelne a nap. Gavin nincs vele, az utolsó álomciklusát töltő Tobival hagyta, szükség esetére. Halkan csettegve halad, javarészt szabadjára engedve a falkát a hajnali hűvösben, úgysem bírná szusszal az iramukat. Lépései, kósza mozdulatai lassabbak már, s fázósan összekulcsolja karjait - talán nem mezítláb kellett volna elindulnia, de a puha fűben, friss harmatban gázolni a nyarak ritka élvezete.
Az emberek alszanak, így nem kutat gondolatok után; hallása egyszerű neszekre, madárdalra, csaholásra figyel a visszhangok között. Normális esetben legfeljebb játékos civódást, kisebb nézeteltéréseket hall, ma azonban egy ponton furcsa izgalom lesz úrrá a csapaton. Fejét felkapva próbál gondolataikba hallgatni, de nem érti, mi hozta őket lázba, csak hogy valami nyomát, szagát érzik. Sok a környéken a vad és a bestia, így nem nyugtalanítja különösebben, pusztán néhány vakkantással visszahhívja őket. Felőle megnézhetik, merre járt az a csodálatos mandarin, ami miatt most kórusnyüszítés megy, de a sérüléseket el akarja kerülni és ilyentájt még lehetnek kint vadak.
A rangidős Almaszósz tempójához igazodik így mindenki, amint a tavacska felé kanyarodnak, azonban amint megpillantják a lényt, az egyik fiatal hirtelen kiront a többi közül. Annyit tehet, hogy azonnal fekvésre utasítja a többieket, s utána szalad, mert hiába szólítja a nevét, se lát-se hall.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A szaggal könnyű találkozni, főleg hajnaltájt, amikor a fény még elég gyér hozzá, hogy egy hófehér alak se ríjjon ki nagyon a monokróm tájból. Sokszor csak egy áttetsző agár üget mellette, máskor egész falkányi élő kutya tart vele. Ám ha egyedül jön, akkor is kíséri valamilyen ritmikus nesz: bokaláncának csengői, csettegése, szavak nélküli dúdolása. S vámpír-fülnek alighanem tisztán kivehető madárszívének szapora verése, ha a fiú belsejében lassan pergő időt nem is hallhatja. Ahogy azt sem, hogyan folyik keresztül rajta a táj megannyi hangja, a gyökerek sóhajtó lélegzetei, a fák rekedt suttogása, az szunnyadók és ébredezők mocorgása. Amikor a lombok búraként borulnak fölébe, az éjszakai égtől elvágva biztonságban érzi magát. S míg az emberek alszanak, igazán kitárhatja füleit, lelkét, mert nem süketíti meg a gondolatok tajtékzó hullámverése. A halandók és az ő szüntelen locsogásuk.

A gondolatra megtorpan, mint az őz, ha szagot fogva felkapja a fejét - mégsem fordul arra, arca egészen más irányba néz, fejét furcsa szögben döntve. Az elméje elhúzódás vagy riadtság helyett kíváncsian tekeredik az idegen köré, füstként kunkorodó dallamokkal lengve körbe. Minden pillanattal szilárdabbá válnak azonban, érti, mi is a másik, s ennek ellenére, amikor végre megmozdul, felé tesz lépést, nem tőle el.
Valóban, tekeredik az egyik dallam Kristóf ujjai köré, ha képes gondolatokat olvasni. Hozzád mérten kérésznél is kevesebb vagyok. Egy csipet por, araszol ujjbegye felé, hogy hegyéről tovareppenjen, egyetlen lélegzet. És?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A megfoghatatlanság, amit Anastasia felfedezni vél, létezésem egyik lenyűgöző - egyszersmind frusztráló - szilánkja: az emberi lélek tagadhatatlan jelenléte, szépsége, illékonysága. Egyetlen érzékkel tapasztalhatom csak, pedig legszívesebben tenyerembe merném, ujjaim köré tekerném, mélyen beszívnám illatát. Az emlékek viszont néha megőriznek benyomásokat, akár ezek a falak az emberek visszhangját. Sok lélek, különféle dallamok töredékeinek zsúfolt kaleidoszkópja ivódott mindenbe, a kezek egymásnak adják a kilincset, a lépcsők szélét gömbölyűre koptatták a lábak, a por meglapult a repedésekben.

A szavakra nem reagál, elvégre nem kérték a beleegyezését vagy nyugtázását, csupán tényeket közöltek vele. A szék karfáján tartva tenyerét, légzését arra kényszeríti, hogy ki- és belégzése ugyanolyan hosszúságú legyen, egy-egy taktus szünetet szorítva a kettő közé. Nem echozik, csak lélegzik és vár.
Amikor Ana megszólítja, a feje helyett a tenyerét emeli fel, kissé tétován - a gyógyító keze puhán, óvatosan adja át a hűvös tárgyat. Ujjai meglepetten forgatják ide-oda a követ, köröket róva, minden oldalról körbetapogatják. Egyetlen karc, egy kitüremkedés, semmi nincs rajta - olyan, mintha üveget, vagy nem is, vizet simogatna. Kíváncsian ajkához emeli, végighúzva rajta és halk, a macskákéhoz hasonló hangot hallat, ami egyszerre kellemes meglepetés és értetlenség elegye. A tárgy egészen leköti, s izmai felengednek valamennyire, amint elfelejti, hol van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bár a vámpír szavakként fordítja le magában, ezek a gondolatok inkább dallamok - minél mélyebbre merészkedik, annál nyilvánvalóbb, hogy ez az elmét javarészt hangok, zene és sötétség töltik ki. Hiába is igyekezne szemét hozzászoktatni, ennek feketeségnek alakja van csupán; ott lapul benne a stég menti fák mezítelen kérge, a lehullott levelek puha-törékeny takarója, az albínó háta mögött a tó felszíne, ami egyaránt lehet üveg és víz.
Az árnyék nevetése mintha követ dobna bele, kíváncsiság hullámait veti és gyűrűket rajzol ebbe fénytelenségbe. Rövid, kígyónyelv-villanásnyi Ruarcban a felismerés, hogy a másik közel sem először látja - ízlelgeti a gondolatokat, melyek ismerik, sőt, észrevétlen követték már. Látni vágyják, érinteni vágyik. Szemernyi félelem sem moccan benne, amint elindul a másik felé, s lépései között Kristóf füle hallhatja a denevérére emlékeztető hangokat.
Az élők ideje is csak homok, Árnyék, suttogja bokája körül az avar, de ha az enyémből szeretnél, jut neked.
A szavak Ru számára otromba palettáján, ahol élő, halódó, haldokló egyre halványuló színek, sosem találta meg azt az árnyalatot, ami ő. Fiatalnak tetszhet,   ám valami nyugtalanító benne. Talán a gondolatait átszövő ritmus, mely nemcsak a vámpír évtizedeket, -századokat imafüzérként morzsolgató csendjétől, de a legtöbb halandó három-négy emberöltőjétől is elüt. Egymás mellett állva olyanok, mint a csalogány csattogása egy terebélyes fa koronájában. Van nevem, s a gondolat akár a gyufásskatulyába zárt bogárlábak kaparászása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ez a pár perc elég hozzá, hogy a testtartása ellazuljon - bár a kényelmestől messze áll, érezhetően enyhített szorongásán. Amint Ana megszólítja, Ru picit megrezzen, annak jeleként, hogy átmenetileg megfeledkezett róla is. Ujjai erősebben szorítanak a kőre, ami megnyugtatóan simul tenyerébe, amint leengedi az ölébe.
- Mhm, -* hümment igenképp, s némi tétovázást követően karját kinyújtva szabad kezével visszahajtja, majd gyakorlottan elkezdi feltűrni ruhája ujját. A gyógyító megszokhatta már a látványt, amint sápadt alkarján tisztán kivehetőek az erek és a halovány, hosszanti hegek. Amint az anyag egyre kevesebbet takar, a könyökhajlatnál szintén világosan kirajzolódnak a vénák - ha nem lenne mágia a tűn, akkor se jelentene különösebb kihívást megtalálni őket.*
- Ne aggódj,-a hangja szokatlanul halk, ám tiszta, miközben hagyja, hogy Ana tegye a dolgát, megpróbálva tőle tellően mozdulatlanul ülni. Másik kezével a követ birizgálja, hüvelykjével tapogatva.- A fájdalom miatt,-*teszi végül hozzá. Nyoma nincs ugyan a vámpír-harapásoknak, feljegyzéseiben azonban szót ejtenek róluk.
- Hogy működik?-kérdezi aztán, csak hogy teljen az idő, kifelejtve, hogy az ultrahangra gondol. Az EKG-val valamennyire tisztában van, de az ő által használt hangok sosem voltak képesek bármi mélyére hatolni. Furcsa gondolat, hogy ilyesmi - mágia nélkül - megoldható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vékony vonal választja el nála a beszédnél az elviselhető mennyiséget kiállhatatlantól - mégis, ha valakinek kedveli a hangját, akkor csendesen hintázva-bólogatva fogja hallgatni, mint egy gyerek. Akkor sem szakítja félbe, amikor Ana úgy beszél a hallásról, mintha kettejüknek ugyanolyan tapasztalást jelentene. Egykedvűen tűri a vérvétel folyamatát, hintázás helyett csupán lábfejeit rázogatva a viszonylagos mozdulatlanság érdekében, hallgatva a nő eszmefuttatását.
- Miért?-*az ő véleménye nem fogja Anastasiaét megváltoztatni, de abból, amint homloka ráncba fut, látni, magát a kérdést sem érti. A szívátültetett emberek sem váltanak hirtelen személyiséget.*- A test nem te vagy én. Csak hozzánk tartozik,- egy időre legalábbis. Vámpír mellet nőtt fel, szellemkutya kíséri, mindkettő halott, ám érző-gondolkodó lény. S haloványan bár, de néha a mágiától átitatott tárgyaknak is mintha lelke lenne, vagy legalább is halovány tudattal bírnak.  
A kötést piszkálja, ujjait ide-oda húzgálva az érdes gézen. Megvárja, hogy a kezébe adják a poharat, s kitapintja formáját-méretét, mielőtt beleinna. Lassan, de biztosan ki is issza, aztán Ana felé nyújtja, hogy ne legyen útban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az évek alatt hozzászokott, hogy a teste néha elárulja - semennyi bájital vagy óvatosság sem kímélhette meg tőle, hogy rendszeresen ágynak döntse a lázas megfázás vagy egy mások által könnyen lerázott nyavalya. Az utóbbi időben azonban érezte, hogy valami megváltozott, s bár elkezdte a szükséges köröket, sosem jutott el a problémák gyökeréig. Később rá is felejtett, mert a tünetek jöttek-mentek, az élete pedig szintén folyt tovább medrében.
Aztán jött az az éjszaka. Haagen. Tobias eltűnése. A döntés, amiről akkor még nem tudott. A történtek egy részére nem emlékezett, hogy Martin miatt vagy csak lelke zárkózott el ösztönszerűen az elviselhetetlen érzésektől, nem tudta. De amint csillapodni látszottak volna a dolgok, elkezdett belázasodni - nem szokatlan, hogy stressz után lebetegedjen, hát a fejfájásnak sem szentelt elsőre figyelmet. Aztán az ízületei is sajogni kezdtek, s egyszerre nehezen, majd egyre kevésbé kapott levegőt. Megrémült, amikor az ujjbegyei alig bírták kitapintani a jeleket, miközben Anának akart írni. Igen, írni akart, de utána?
Az emlékei homályosak - valószínűleg leszedálhatták, mert nehezen tisztul, álom és ébrenlét határán lebeg, ahol kezdenek beszűrődni tudatába a hangok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hol vagyok? A terem idegenségében fuldoklom; a hangok és visszhangok háborgó hullámai dobálnak, szagok tolulnak orromba és ízeket nyelek, mielőtt megállhatnám. És a köd! Minden sűrű ködben úszik, a kezemmel is ködöt merek, ahogy próbálok valami kapaszkodó után kapni, minden mozdulat lassú, elmosódó. Hogy kerültem ide? Olyan, mint egy álom, de az álmok nem fájnak ennyire.

Kívülről leginkább koordinálatlan, vontatott mozdulatok láthatóak, mert Ruarc nem próbál látni, a szemei nem pattannak ki vagy nyílnak fel lassan, s vajmi kevés mimika bírja átverekedni magát a kábaságon. Elővigyázatosságból halkítóbűbájt is szórtak rá, nehogy dezorientáltan kárt tegyen bárkiben - hiába tátog, csak valamiféle rekedt, nyüszítésszerű hagyja el a torkát. Odakap kezével, sekélyen, kapkodva lélegzik. Megpróbálja visszatartani a zihálást, hogy hallgatózzon, fejét körbeforgatva. Egy biztos, a feszültség a vonásaiban és ujjainak görcsös ereje, amivel rámar az ágy szélére, összetéveszthetetlen félelem. Majdnem lelöki az öléből a plüsst, amit az egyetlen eddig itt járt hozzátartozó hozott be, pár másik aprósággal együtt - a bolyhos anyag az első, amire igazán fókuszálni tud. Végigtapogatja csőrét, farkát, úszóhártyás lábait, aztán előregörnyedve beletemeti az arcát az állatka hasába. Otthon-illata van. De Tobi nincs itt.
Amint elhallgat a fuvola, nem reagál azonnal, azonban minden felé tett lépésre, mozdulatra megrezzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az, hogy a nő visszaül, némiképp megnyugtatja - tartása enged egy árnyalatnyit, s ahogy telik az idő csendesen, leengedi a plüsst az ölébe, majd légzéséből is kikopik a kapkodó ijedtség. Fejét lassan körbeforgatja, nyelvével csettegve párat, s arca helyett fülét fordítja a nagyobb tárgyak - függöny, szekrény, asztalka vagy maga Frida - felé. Félig ülő helyzetében jellegzetes hintázása helyett csak ujjait hajlítja be és nyújtja ki ritmikusan, mintha láthatatlan labdát vagy billentyűket nyomkodna.
Az udvariasság és Ruarc - mint azzal a Minisztérium dolgozóinak java már szembesült - összeférhetetlenek. Az egész üres formalitásra csak elhúzza a száját, a bűbájtól néma vicsorral reagálva. Most először fordul figyelme úgy istenigazából a nő irányába, bámulás helyett hallgatózva, gondolatok, vagy legalább néhány foszlánnyi felszínes dallam után.
A fejmozgása bizonytalan ingás. A főváros? De Anát próbálta elérni. Ösztönösen nem akar visszamenni emlékei közt oda, ahol elvesztette a fonalat, hát másfelé kanyarodnak gondolatai. Hol van a telefonja? Baljával a plüsst szorítva, jobb kezével kezd tapogatózni, valamiféle polc vagy éjjeliszekrény után, hátha megleli az eszközt. Az ízületei még mindig nehézkesen engedelmeskednek, bár már nem érzi magát lázasnak.