Az unalomnak lőttek, ezt még sietve elkönyveli magában, bár nem tudja, hogy a hölgyemény nem hűti-e le egy vödör vízzel, ami feldagadt arcának jót is tenne, de az önérzetének kevésbé. Ahogy közelebb ér, a vonásait figyeli, ismerős-e vagy csak a képzelete játszik vele. Mintha valahol már látta volna ezt a feneket. Mindenesetre nem kerít nagy feneket a kérdésnek, mivel csak apró részlet, ami fölött Attila simán átsiklik. A suliból nem rémlik neki az alkat, talán falulakó? Azokat még annyira sem ismeri, mint a nebulókat. Kora alapján lehetne akár diák is, vagy már végzett. Miután ezzel a gondolatmenettel végzett, a lányt elragadj a végzet, magyarul elterül a földön, mint egy béka. Fordított a helyzet, általában nem a királyfi csókolja meg a béka királylányt, de nem vagyunk a mesében, csók sem jöhet szóba, bár Attilát az zavarná a legkevésbé, hogy felborítja a normális sorrendet: ismerkedés, randi, csók. Abban viszont hibázott, hogy nem elölről, hanem hátulról közelítette meg a hölgyeményt, de ha egyszer onnan szebb volt a kínálat. Ezért aztán résen kell lennie, el kell ugrania a lecsapódó lábak útjából. Egészen nem sikerül, mert felkészületlenül éri a csapás, de csak súrolja egymást a két testrész.
- Sajnálom, nem vagyok csontforrasztó, de ha segít, hogy nézem...azt mondják, gyógyító a pillantásom. Kipróbálja? - Újra fellüktet a fájdalom, ahogy a zsibbasztó bűbáj hatása múlik a fogából, így arca eltorzul, ami amúgy is még a szer hatásának köszönhetően nem engedelmeskedik a helyzethez méltóan. Mégis a lábát tapogatja, dörzsölgeti, ahol súrolta a lány lába a sípcsontját. Nincs nagy baj, már múlik is az érzés, nagyobb volt az ijedtség.
- Tulajdonképpen, mit bűvészkedett itt az előbb? Engem elvarázsolt, úgyhogy bármit is tett, az hatásos volt. - És még bele sem lendült az udvarlásba, nem tudni, mi lesz később. A befőttes üveg még mindig a hóna alatt lapul, csak kicsit jobban hömpölyög benne a folyadék, mint eddig. Még jó, hogy nem löttyent a nő nyakába.

Nem kéne így lerohanni szegény férfit, akit az őszinte segíteni vágyás tüze hajt! A vehemencia meg is rekeszti benne a szavakat, csak pislog, mint az a bizonyos hal a szatyorban, de nem szól pár percig semmit, csak hagyja, hogy a másik kitombolja magát. Annak látja leginkább értelmét, ha a gőzt kiereszti a szép, formás ismeretlen, aztán pedig új vizekre eveznek.
- Ja, hogy a gyertya... - csap a fejére Huszthy, aztán elmosolyodik.
- Szörnyen sajnálom, azért ne vegye fejemet, idétlenül mutatnék nélküle. -
Karjait összefonja maga előtt, átölelve a befőttesüveget a tartalmával együtt. Állja a lány fürkésző tekintetét, de még a gondolatokat is kiolvassa a fejéből. Mondjuk ez még nem is olyan nagy teljesítmény nála.
- Huszthy Attila vagyok - mondja végül a tiszta lap reményében, ám sem a foglalkozását, sem azt, hogy ki fia borja, nem árulja el. Nem mintha titkolná, egyszerűen csak annyira nem tartja fontosnak. Mindent a maga idejében. Kezet is nyújtana, ha a lány vevő rá, tekintve, hogy az illem szerint neki kell először felajánlania a kézfogást. Nem fontos, ha nem teszi, akkor csak megrándítja a vállát és visszahelyezi azt az apró mozdulatot is, amit jelzésként küldött, a nyugalmi állapotba.
- Csípőtájéki fájdalmai vannak netán? - kerekedik ki a szeme. Bár jól tudja, hogy a gyertyaállás nem csak arra hatásos, de a lányka ezt nem tudhatja, hogy ő tudja, hogy az nem tudja. Az arcán éktelenkedő púp eredetét érintő kérdésnél döbben csak rá, hogy újra sajog a becstelen, addig nem érezte, ebből is látszik, mennyire becsapható, elterelhető az agy. Ha van más csont, amin rágódhat, a fájdalmat felejti.
- Fogorvosnál voltam. Tudja, apám kutatóorvos, bár mágus, mégis a mugli orvoslást kutatja, én meg hol muglihoz járok, hol gyógyítóhoz, ahol jobbak az esélyeim. - Valóban úgy gondolja, hogy egyes esetekben hatékonyabbak a varázstalan gyógymódok, mert nekik ravaszabbnak kell lenniük, mindig új dolgokat kell kitalálniuk, ezért érdeklik apját is a mugli doktorok.
- Hogy mimi? Ja, hogy ez? ...Befőttes gyilkos, ez jó - neveti el magát kicsit hangosabban a vártnál, de nem válaszol egyik kérdésre sem, csak leteszi az üveget a földre.
- A jóga gyakorlatot ugyanolyan lassan kell befejezni, mint ahogyan elkezdte, csak semmi hirtelen mozdulat! Valamint nem árt egy kicsit bemelegíteni - utal a földet érésre, ami elég viharosra sikeredett, majd elhelyezkedik úgy, hogy a szebbik nem szemrevaló képviselője jól lássa, rákacsint sejtelmesen, végez egy pár lépésnyi helyben futást, mielőtt elmondja, mire készül.
- Ne aggódjon, segítek. Első gyakorlat a Rock'n'roll. Feltölt energiával, hajlékonnyá teszi a gerincet, erősíti a hasizmokat, lazít, serkenti a májat és a lépet, meg az emésztést - ered meg a nyelve. Kedveli a témát, mivel, mint tudvalevő, Indiában nőtt fel, a jóga ismeretét is magáévá tette, így a lány épp a kellő emberbe botlott, illetve rúgott bele.

Új terület neki ez az osztályfőnök dolog, de szívesen vetette bele magát, amikor is úgy határozott, hogy megpróbálja. Ennél persze több a felelősségtudata, elvégre a gyerekek nem holmi plüss játék, amit ki lehet dobni vagy elajándékozni, ha mégsem működne Attilának a velük való munka. Igyekszik, mondjuk ki! Jól akarja csinálni, de egyénisége, a laza jó fej, szinte már idiótán szellemes vagy idegesítően együgyűnek ható férfi jelleme átsüt a dolog komolyságán. Nem tudja önmagát meghazudtolni, nem is akarja. Ha kell, akkor együtt játszik plüssmacisat az óvodában vagy valami felnőttesebbet az osztályával, ám a papírmunkáját sem hanyagolja el. Megkapta minden hozzá járó nebuló aktáját, el is olvasta gondosan, ám a tiszta tekintetek többet árulnak el számára a betűknél. A lélek rezgéseit nyilvánvalóbban olvassa az írott soroknál. A papírokból az ebédre hívó csengő szava riasztja fel, és siet is, hogy a gyerekeit lekísérje az étterembe, a közös kajáláshoz. Nem igazgatja hosszan a sorokat, nem rendezi a párokat, mindenki azzal lesz, akivel szeretne, de egy kicsit felszaladnak a szemöldökei, mikor Izát, Bende oldalán látja, egymással kezet fogva. Kicsit zavarba is jön ettől a ténytől, nem tudja, hogy ebben a helyzetben mi a teendő, majd megkérdezi alkalomadtán. Szerinte még túl kicsik ehhez, de nincs szíve elszakítani őket egymástól, ha nem muszáj. Ha tilt valamit egy felnőtt, az annál fontosabb lesz és még a tilosban járás adrenalin növelő öröme is bejátszik, beláthatatlan következményekkel.
- Na, akkor elindulunk, figyeljetek egymásra, senki ne tűnjön el! - Elindul a kis csapat, mikor is érzi, hogy egy kicsi kacsó csusszan az ő nagy tenyerébe. Elmosolyodik, de nem néz le, csak gyengéden, de határozottan rászorít a gyerekmancsra. Megállnak a bejárat előtt, ahol is egy gyors létszám ellenőrzést tart. ~ Titi beteg, akkor oké, megvagyunk. ~ Bevonul velük a terembe, ahol már jócskán összegyűltek a diákok, a tanári asztalnál is jó páran ülnek. Odabiccent az igazgatónak és a kollégáknak, míg a gyerekeket a mosdókhoz viszi.
- Hogy mondod, kicsim? Ja, igen, talán az lesz, de ha nem, akkor is biztosan valami finomat kaptok - feleli a kéz tulajdonosának. Rá is mosolyog.
- Az aranygaluskát én is szeretem, de most menj te is kezet mosni! - Finoman a csaphoz terelgeti a kis csapatot, ellenőrzés alatt tartva őket.
- Ha készen vagytok, üljetek az asztalunkhoz, ugye mindenki tudja, hogy hova kell ülni? - Ő is gyorsan kezet mos, aztán nyújtja is, szappanillatú pracliját Lili felé. Ha fogadtatásra talál, kéz a kézben, együtt sétálnak az asztalig és ha már ott vannak, oda is ül. Az ő kis életének momentumait is ismeri, szomorú, hogy már az ennyire apróknak is mennyi probléma van a sorsukban.
- Tudod mit? Játszunk egy kicsit! - fordul oda a kislányhoz. - Mit gondolsz, milyen levest kapunk és mi lesz a főfogás? Majd utánad én is tippelek, aztán, aki eltalálja, az nyer valamit. Mit szólsz? -

A senki részről, én.  

Mi is erre a sablon válasz? Köszönöm, jól. És Te?

Miért nem vagy jól?

Hát hagyd abba!  

Nincs mit. Ez a szakterületem.  
Gondoltam dumálgatok Veled kicsit.

Örülök, hogy lelkesedsz.   Spontán ötlet volt.  

A tanár úrnak nincs testvére, de mindig vágyott rá, hogy legyen. Sokszor álmodozott róla, mennyivel jobb lett volna, ha akad kivel játszania, viszont talán, felnőtt korára nem lett volna ennyire infantilis, hogy most pótolja be, amit elmulasztott. Saját korabeli társasága akadt ugyan mindig, de a kisebbekkel nincs tapasztalata. Csak mióta erre tudatosan figyel, azóta igyekszik elmélyülni a témában. Azt már tudja, hogy ebben a korban a csemeték nagyon kíváncsiak, sokat kérdeznek, amire válaszolni kell, így Lil egyre szaporodó zaklatásaira is készségesen reagál.
- Igen, a manók főzik, odaát a nagy kastélyban. Szeretnél már odajárni? - Tipikus felnőttes kérdés. ~ Jaj, Attila bácsi! Romlik a színvonalad. Hát hova süllyedsz már? Ilyen fiatalon be akarsz savanyodni? Kérdezd meg, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz? Vagy mi a kedvenc tantárgya. Hát rajta, ha azt akarod, hogy a többi öreggel egy lapra tegyen! Lassan beleveszel a nagy össznépi olvasztótégelybe, ahogy kell. ~ A napi szokásos önostorozás után, újra mosolyogva illeszkedik vissza a napfényes idill festett, papírsárkányos, szivárványos kék ege alá, amiről itt-ott már kopik a máz. Elhelyezkednek az asztalnál, mindenki, ahova szeretne. Itt annyira más minden, mintha a kastélyban enne. Ott nem kell folyton résen lennie, hogy mikor önti valaki magára a levest, vagy vesznek össze ketten a villán. Jobban szeretne nem ezen jojózni, de ezt is vállalta, mikor igent mondott. Nem adja fel, ahogy Lili sem a kíváncsiskodást, csak neki jobban megy és értelmesebbeket kérdez.
- Mi is legyen...mi is legyen...- húzza az időt gondolkodással a bácsi, míg fények nem csillannak a szemeiben.
- Ha nyerek, akkor te rajzolsz nekem valamit, ha te nyersz, akkor meg én. Mit szólsz? Sőt tudok egy sokkal jobbat. Mindegy mi lesz, mindketten rajzolunk egymásnak valamit. - Most, hogy már tétje is van a dolognak, izgisebb a játék, Attila bácsi is várja, mi lesz az ebéd.
- Szerintem sárkánytojásleves lesz papírgaluskával, utána meg pattogó makaróni, hablaty szósszal - neveti el magát finoman, halkan. Inkább cinkos kacajjal, mint hülyéskedő vigyorral. Valahogy nem megy neki a felhőtlen lazaság, mikor itt ül mellette valaki, aki tiszteletre készteti. Aki mindennek ellenére még tud nevetni, tud pozitívan nézni a jövőbe, mikor a múlt sem volt fényes. Aki képes mindezt elfelejteni és adni egy újabb esélyt a sorsának, hogy rendbe hozzon mindent. Aki képes nyitott lenni, ami neki olyan sok munkájába került annak idején és amit még most is, időnként nehezen tud megélni. Olyan nehezen, mint ahogy az ebéd sem talál oda hozzájuk, pedig a gyerkőcök már türelmetlenek, neki is korog a gyomra. Csoda történne, ha az lenne a kaja, amire a tanár bácsi tippelt, így kinéz neki a rajzolás, de nem bánja, már ha Lili elfogadja a tétet.Persze lehet, hogy jobban örült volna valami extrább ajándéknak, játéknak, beszélő plüssnek...ki tudja, milyen vágyak élnek a lelkében.
- Titivel látlak sokszor...barátok vagytok? Mi a baja? Meglátogattad? - A terem végében már látni a gőzölgő tálakat, ahogy a konyhások hordják ki az asztalokra a finomságokat. Merőkanalak loccsannak a lébe, koppannak a tányérokhoz. Nem sokára hozzájuk is odaér az ebéd.

Jaj, de nagyon utálja ezt...bár különösebben semmi ellen nem szokott berzenkedni, de ez már egy kicsit sok neki. Egyébként sem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé a felvigyázás, még az óvodában sem, itt meg aztán... Mióta a felügyelők a kastélyban táboroznak, őt is szigorúbban ellenőrzik, ellátja-e a szokásos őrködést, hol itt, hol ott. Egyetlen jó van a dologban, amire sokat gondol, hogy egyáltalán legyen valami kedve ehhez az egészhez, hogy a Társalgóban kell szolgálatot teljesítenie. Gyomrában a fürge szárnyú pillangók nem azért repkednek, mert szerelmes lenne, hanem egy új élmény ígérete hajtja, így sietősre veszi a lépéseit, már amennyire a vacsorára elfogyasztott gombás, rakott tök, kapros zöldséges öntettel, ezt megengedi. Kicsit sokat markolt a főfogásból, de talán csak a szeme kívánta már az utolsó pár falatot. Nehézkesen akarnak bent elhelyezkedni az estebéd rétegei, ezért pár mély levegőt vesz, hogy segítsen azoknak. Megigazítja nadrágszíját a kényelem kedvéért, ennek ellenére csak nem viszik gyorsabban a lábai, pedig már így is késésben van. Erőltetett menetben fújtat végig a hosszú folyosón, mire eléri a nem vágyott célt és benyithat végre az ajtón. Magában elenged egy fohászt, hogy abban a pár percben, amíg nem volt itt, nem történt incidens. Nem szeretne kellemetlenségeket magának. Körülkémlel egy kényelmes ülőalkalmatosság után, hogy nyugodtan tudjon emészteni és reméli, hogy a tanulók is jól nevelten hagyják ezt. Lehuppan a stratégiailag legjobb pozícióban lévő fotelba, onnan veszi szemügyre a céltárgyat. A régi szekrény...Pletykás szájak azt suttogják az iskolában, hogy mumus lakik benne, ő pedig még nem találkozott egyetlen példánnyal sem. Már-már selejtesnek is érzi magát, hogy nem volt szerencséje a fajtához, ráadásul, amikor ő járt suliba, ennél az anyagrésznél hiányzott. Enélkül pedig nem élet az élet. Most itt a lehetőség. Izgatottan várja, hátha kibújik a szög a zsákból ma este, már csak azért is, mert fogalma sincs, hogy milyen alakot vehetne fel a lény. Nem tud olyan félelméről, amit ne küzdött volna le, de ez legalább jó kontroll lenne, ha kiderülne, hogy mégis van. Szóval egy tanulmányút neki a Társalgó, egy hasznos tapasztalat, jobb móka, mintha mondjuk a Járda-szigetekre menne nyaralni. Mintha megmozdult volna...Áááá, mégsem.

Csend és nyugalom honol a Társalgó nagyobbacska légterében, ami Attilát is békével tölti el. Nem kívánja sem az intézkedést, sem az avval járó papírmunkát a háta közepére sem. Ez a fajta foglalatosság, mindig is halálosan untatta, erre a kis időre pedig nem fogja megszeretni. Eddig még, mikor ő ügyelt, sohasem volt semmi gond, ezért reméli, hogy a jó hagyományokat nem töri meg ezúttal sem. Időnként elemeli pillantását az öreg szekrény szúette deszkáiról, hogy egy panoráma kitekintést adhasson a rá bízott diákságnak. ~ Nincs itt semmi baj, nem is lesz ~ konstatálja magában a pillanatképet, hogy aztán visszatérjen az érdekesebb tárgy szemléléséhez. Sajnálja, hogy az életéből kimaradt a mumus téma, de most itt az alkalom, hogy bepótolja. ~ Talán akkor kéne belenéznem, ha már nincs itt senki - utasítja agya az önmérsékletre, felhívva a figyelmét a mumussal járó, valós veszélyekre. ~ Igen, várni kell vele! ~ Nagyot ásít, mivel a vacsora maradéka levitte a vérnyomását a béka popója alá. Kávézni nem szokása, maximum a tea, amit ilyenkor elfogyaszt, így barnáival az asztalon kutat, akad-e ilyen nedű a kínálatban. Szuszogva áll fel, hogy közelebb menjen a finomságokhoz, ahol meg is pillantja a teás kannát, benne forró, gőzölgő vízzel és a filtereket. Egyet a csészébe pottyant, majd rátölti a vizet. Leteszi az ibriket, mivel égeti a kezét a forrósága. Nagyon lefoglalja a tea készítés, ezért csak az utolsó utáni pillanatban eszmél arra, hogy egy légi tünemény siklik el a lábai mellett a föld felé, hangosan landolva a padlón. Még az a szerencse, hogy a teát idejében letette, így reflex szerűen utána kap a zuhanórepülésben lévő lánynak, még mielőtt leérne, de sajnos csak megérintenie sikerül, tanítványa megállíthatatlanul közeleg a végzete felé. Estében meglöki az ominózus szekrényt, melynek billegési együtthatója annyira magasra kúszik, hogy felébreszti a belsejében szunnyadó valamit. Egyelőre azonban még csak éledezik, az ajtó csak résnyire nyílt, Attila pedig igyekszik felsegíteni a levitást. Ha jól emlékszik a nevére, igen különleges: Csermely. Igen, biztosan az. Finoman a vállához ér, ne ijessze meg most meg ő.
- Fáj valamid? Megütötted magad? - kérdezi hangjában ijedtséggel. Nem csak a sérülés lehetősége rémiszti, hanem a történések túl hirtelen lefolyása is. Szíve hevesen kalimpál, pedig még nem is sejti, nem is látja, hogy a szekrény életre kel, ajtaja kinyílik és megjelenik az, amire egész este várt, ám nem így képzelte a találkozást.

Minden olyan gyorsan történt, hogy Attila sem volt képes megakadályozni és a legrosszabb az egészben, hogy semmiféle előjele nem érződött a dolognak. Tanerőnk radarjai ennek ellenére jól behangoltak, ezért kicsit furcsállja, hogy nem jeleztek neki. Van ilyen. Amikor az élet olyan meglepetést tartogat neki, amiről nem küld táviratot, úgy látszik, hogy a mai este is ilyen. Mióta a suliban dolgozik és mióta mind a nyolc évfolyam, sőt még az előkészítő is a nyakába zúdult, valahogy kevésbé szenzitívek az érzékei. Az is lehet, hogy annyi mindent kéne jelezzenek, hogy úgy döntöttek, nem jeleznek semmit. Az esést sem, meg a szekrényből kilépő mumust sem. Most amúgy is más dolga akad, aggódik az elterülő levitás testi épségéért. Az megretten az érintésre, hiába óvatoskodik a tanerő.
- Nincs semmi baj, csak Huszthy Attila vagyok, a felügyelőtanár - ismeri fel, hogy kivel áll szemben, meg hogy talán a másik joggal ijedt meg, hisz nem tudhatta ki háborgatta az auráját. Újra felé nyúl, ezúttal még sokkal óvatosabban, hogy felsegítse, miután megnézte nem tört-e csontja, de keze megáll félúton a levegőben. Nem tudja, hogyan reagáljon a lány fura viselkedésére. Előre mered a semmibe, kapkodva veszi a levegőt, egész testében remeg, mint a kocsonya, láthatóan egy pánikroham kezdetén van. Attila gyorsan számba veszi a lehetőségeket: az esés nem válthat ki ilyet, hacsak nincs fejsérülése. Sokkos állapot, esetleg belső vérzés....már fontolgatja, hogy segítséget hív a Gyengélkedőről, mikor meglátja a szekrényt. Az ajtaja nyitva, a lökéstől kitárult, engedett az öreg, rozsdás zár, valószínűleg a mumus kiszabadult. Sebtében összerakja fejében a mozaikot, pótolja a hiányzó részeket és a lány elé ugrik. Az elméletet tudja, hiszen vizsgáznia kellett belőle, ám a gyakorlattal más a helyzet. Vajon mivé alakul a mumusa? Vajon le tudja-e győzni a félelmét. Utóbbiban majdnem biztos, de pálcát tartó keze azért remeg kicsit, mikor kimondja a varázsigét a nagy kupac hivatalos iratnak, mely rádőlni készül éppen.
- Comikulissimus! - kiáltja hangosan, erőteljesen, közben arra koncentrál, hogyan hajtogat sok-sok papírrepülőt a lapokból. Reménykedik a sikerben, ami be is következik, némi hatásszünet után. A mumus visszatakarodik a helyére, Attila pedig lendületesen rácsapja az ajtót, be is zárja a kulccsal, kettőre. Egyfelől elégedett, hiszen legyőzte a mumust, másfelől bebizonyosodott, hogy vannak még félelmei, azzal azonban ráér még foglalkozni, most a diákokat kell biztonságba helyeznie, elsőnek Csermelyt.
- Fel tudsz állni? -

Üdv a gyér számú diákságnak!

Nemrég jó nagy zivatar volt nálam. Klassul dörgött.  

A kicsi lány elgondolkodik a kérdésen, nem vágja rá azonnal, csillogó szemekkel az igenlést. Attila csodálkozik is rajta, pláne a válaszon, bár teljesen logikus a kisiskolás érvelése.
- Megértelek, én sem szeretek odajárni, unalmas a kártyázás, meg érméket dobálni, hogy mi jön ki, írás vagy fej, meg kristálygömb csalóka ködfoltjaiból kitalálni, hogy mit ábrázol...nem beszélve a teáról, ott is foltokból kell kitalálni, hogy mi lehet az. Brrr... - Kijelentése hangvétele inkább vicces, mint komoly, érezteti is, hogy tréfa az egész, bár ha jobban belegondol, nagyot nem is hazudott. Kiderül a végén, hogy a Jóslástan óra csupa móka és kacagás? A bácsinál semmi nincs kizárva, hisz az egész élet egy hatalmas társasjáték, mint ahogy egy része ennek, hogy itt ül, a pici asztal mögött, hosszú lábait idétlenül helyezgetve, térdeit hol széttárva, hol összezárva, ami megemeli a bútordarabot...aztán zavartan...
- Ez az asztal meg mindjárt elszalad, ha nem fogjuk le gyorsan. - Nevetve könyököl erősen a lapjára, cinkos mosollyal biztatva Lilit is, hogy ő is tegyen úgy. Ha szerencséje van, talán együtt nevetnek a mocorgó faalkotáson. A varázsvilágban nagyon is lehetséges, hogy elfusson, na nem? Addig talán mégis marad, míg megérkezik az ebéd, viszont elég nehéz kivárni, főleg, hogy már a környező kisdiákok is feszülten figyelik kettejük játékát. Vajon frankfurti leves lesz vagy sárkánytojás leves? A kislány belemegy a játékba, a tétet is elfogadja, bár szinte már el is könyvelte a végeredményt, pedig Attila bácsit nem olyan fából faragták, hogy idő előtt feladja.
- Jaj, vesztettem? Ne mondj ilyet, mert sírva fakadok! - Ennek ellenére hangosan felkacag. A tanári asztal felől komoly, karót nyelt tekintetek verik szemmel a renitens tanerőt, ám ez őt kicsit sem zaklatja fel. Egy határon belül, miért lenne baj, ha feldobja a napjukat mindkettőjüknek? Aztán komolyabb téma kerül terítékre még a leves előtt: Titi és a betegség. Tanerőnk arca elkomorodik egy pillanatra.
- Szegény Titi, de remélhetőleg nincs nagy baj. A nátha kellemetlen ugyan, de biztosan jó kezekben van. Addig meg esetleg beszélgethetnél mással! Csak egy kicsit, hogy több barátod legyen! Mit szólsz hozzá? - Közben megérkezik a leves, vajon csalódás lesz vagy diadal? Előbbire nagyobb az esély, bár még a főfogás és a desszert is várat magára. Nagyvonalúan átengedi a csekkolást Lilinek, aki közli is a sejthető tényt.
- Jaj, neee már! - kiált fel újra a zabolátlan tanerő, majd észbe kapva lehalkítja hangját és ő is belenéz a kondérba. Megkavarja néhányszor a hatalmas merőkanállal, de mielőtt szedne az apróságoknak, akik odanyújtott tányérjaikkal várják már a tápot, odasúgja random cimbijének.
- Ez frankfurti leves, csak elvarázsolta valaki. Szerinted ki lehetett? Talán belopakodott ide valahogy a Nagy Grumluft Bumm? - Szúrós szemmel néz a tálalókonyha irányába, majd szed az éhenkórász csapatnak, végül saját magának is. Óvatosan el kell helyezkednie az evéshez, nehogy most a teli tányérok kilötyögjenek, ahogy lábait behajtogatja az asztal alá. Gyanakodva méregeti a levest, mintha azt várná, az mikor változik vissza frankfurtivá.
- Pedig határozottan olyan az íze... - szól komolykodva.
- Tudod mit? Rajzolhatnál Titinek valami gyógyító rajzot, attól hamarabb felgyógyulna, biztos vagyok benne. -

A Sors vágy teljesítő funkciója működésbe lépett, bár a tanerő nem teljesen így gondolta, akkor, amikor mumusra vágyott. A kis kedves télapó pótlék most valószínűleg bőszen dörzsölgeti valahol a tenyerét, és egy pipát tesz a teljesült kívánság mellé, Attilánk ezzel szemben a fogát csikorgatja sűrű hálaima közepette, hogy nem kívánt más, cifrább dolgot...esetleg azt, hogy a ...nem, ezt még gondolni sem meri, még a végén beteljesedik az is. A mumussal viszonylag könnyen elbánik, a levitás azonban okoz neki néhány izzadós percet. Nincs felkészülve sürgősségi ellátásra, bár az alapokat ő is megtanulta az iskolában sok-sok éve már. Haloványan emlékszik, mégis tanácstalan. Hiába kutat az elméjében, nem talál olyan varázsigét, amit itt és most használhatna, ami épülését szolgálna a gólyának. Így marad a szavaknál, hangja a lehető legnyugtatóbb, ügyel rá, hogy ne érződjön rajta az aggódásnak a legkisebb nyoma sem. Persze lehet, hogy a szfinxnek kihegyezettebbek az szenzorai, mint az Attila gondolná, majd kiderül.
- Nincs semmi baj, csak segítek felállni. Megfogom a kezed és a derekadat, szólj, ha fájdalmat érzel vagy valami furcsát tapasztalsz! - próbálja nyugtatni, mintegy saját magát is. Lehajol a lány felé, ezzel testközelbe kerül. A tanerő diszkrét, de egyedi illata még erősebben érkezik oda a levitás orrához. Attila imádja a szantál illatot, a szappanja és amúgy mindene ezt árasztja magából. Indiában szerette meg, azóta ezt használja, amit ott könnyedén beszerzett, itt viszont időnként hatalmas nehézségekbe ütközik, hogy felkutassa. Ha egyik titkos helyén sem kap, akkor a varázslathoz folyamodik, ahelyett, hogy feladná és más illatot választana. Ezért aztán a jelzett aroma meghatározó és elég erősen jellemzi a tanár urat. Ahogy mondja, és ha megengedik neki, akkor erős karjaival feltámogatja a lányt és tartja, nehogy összeessen itt neki. Enyhén hátrafordulva kérést intéz a többi gyerekhez.
- Hé! Ne csodálkozzatok, inkább hozzatok egy széket gyorsan! Meg egy pohár vizet. - Vár egy darabig a kért dolgokra, de mivel a gyerekek is enyhén sokkos állapotban vannak, nem ébred fel senkiben a segítőkészség, ezért ölébe kapja a lányt, ha az nem tiltakozik nagyon, mintha könnyű kis tollpihe lenne - az is - és elsétál vele a legközelebbi fotelig, ami pont az, amiben ő az előbb ült. Még testének melege is érezhető, nem beszélve az illatról, amit a kárpit is átvett.
- Csak ülj itt nyugodtan, lélegezz mélyeket és ne beszélj butaságokat! Kicsit megijedtem, mert téged féltettelek, de semmi több. Most magaddal törődj, ne velem! - A pohár víz közben megérkezik, átveszi a kis navinéstől, aki hozta és az enyhén még remegő kezek közé nyomja.
- Ez egy kis víz. Igyál és gondolj valami szépre! Mesélhetnél is róla! - Ez amolyan önszuggeszció, éber, fordított meditáció. Talán ez ellazítja a levitást annyira, hogy visszatérjen a nyugalma is. Míg gondolkozik egy szép helyen, vagy bármi máson, Attila kihasználja az időt. Az ablakhoz ugrik, kinyitja jobban, hogy bejöhessen a hűvös, friss levegő, valamint visszafelé jövet, út közben felveszi az elejtett könyvet is. "Nostradamus élete és munkássága" áll a címoldalon, amire Huszthy tanár úr szemöldökei felszaladnak egy pillanatra. Visszasiet védencéhez, de azért a többiekre is fordít némi figyelmet.
- Na jól van. Minden visszatérhet a rendes kerékvágásba, beszélgessetek, olvasgassatok nyugodtan, de ha valakinek problémája akadt, akkor jelezze! - Tart egy kis hatásszünetet, ha valaki esetleg jelentkezne, aztán újra a lányhoz fordul.
- Itt a könyved, amit olvastál. Érdekes munka, én már olvastam. Na, sikerült valami szépre gondolnod? - Kiveszi a kis kezekből a poharat, helyette a könyvet helyezi az ölébe és mosolyogva várja a beszámolót. Bár a mosoly csak a látóknak jelent pluszt, a tanerő meg van győződve róla, hogy a lány érzi a biztató mimikát

Jó reggelt! Élek.

Hogy lehet az ember ilyen ígéretes hajnalon? Természetesen mesésen. Te miért őrzöd az Off-ot?

Akkor neki már javában tombol a nap. Nekem még csak most indul majd.

Rajtam az nem segít.

A 20-a miatt elmarad. Nem tudtad? A jövő héten tartják meg.

Az én apukám is megkapja a szülinapi tűzijátékát, bár ő 19-én született.

Na ugye, megmondtam. Jós vagyok. *.*

Igen. Nyolc nappal előtte, utána még ér.

Néha nekem is meglepetés.

Szeretnéd? XD

Gondoltam. Akkor már két közös pont lenne, de nálam már szenilitás.

Szia kicsi segédkém!

Szeretnék egy pólót, ezzel a felirattal!

Nem is érti, hogy lehet ez munka, amiért pénzt kap, amit néha szemlesütve vesz át, amit legszívesebben visszaadna, de így se tekintik normálisnak. Nem érti a rosszalló pillantásokat, amik a tanári asztal felől záporoznak rájuk, mikor asztalt táncoltat, a másodikosok vad kacagása közepette. Szerencsére az igazgatóig még nem jutott el az, amit ő már visszahallott, miszerint nem tud fegyelmet tartani, rosszra neveli a diákokat, negatív példát mutat, rongálja a komoly munka hatékonyságát infantilis viselkedésével, ezzel nehezítve kollégái munkáját. Attila ezt másképp gondolja, ő megtanítja nekik, hogyan maradjanak gyerekek minél tovább, hogyan ne a problémákat lássák, mint a besavanyodott felnőttek, hanem a megoldást keressék. Persze nem is ő lenne, ha emögött is nem a szaktárgya szeretete állna, hiszen a nagynevű jósoknak ez mind sajátja. Később már nem lehet a gyermeki lélek ártatlanságát visszahozni, azt itt és most kell megóvni, ezért is jött ide dolgozni. Nagyon elkapta a gépszíj, ahogy az eszébe jutott a jóslás, meg az iskola, ezért némi fáziskéséssel reagál a kislány elképedt kérdésére.
- Igen, valami ilyesmit, bár nem is kell tanítanom, csak elmondom, hogy csinálják, és már mehet is a móka - mosolyog a mellette ülőre. A valóságban tényleg ez az álma, hogy kizárja tantárgyából a magolós részeket, mert ki a fenét érdekel a tenyérjóslás története, ellenben az mindenkit, hogy mit mutat az életvonala. Persze vannak dolgok, amit a tanmenet előír, de van mozgástere, és ki is használja.
- Nem kell semmit elsietni, de ha okosodni akarsz, akkor bizony tanulni kell! - mondja kellő komolysággal, amit csak erre a pillanatra erőltet magára. Talán tényleg rossz folyton kiszakítani a kicsiket megszokott környezetükből, azonban a változás fejleszti az alkalmazkodás készséget, ami szintén nélkülözhetetlen a jóslástanhoz. Na tessék, már megint ide lyukad ki a tanerő, hova máshova? Agya ott jár, lelke azonban épp asztalt táncoltat, ellentmondva lábának, kezével próbálva megakadályozni azt. Láthatóan jól szórakozik, bár ha így haladnak, nem marad leves a tányérokban. Ezen aztán persze megint lehet nevetni és nevetni, és nevetni, hogy az oldaluk is megfájduljon. Csoda mókás ez az ebéd, sokkal inkább, mint a tanári asztalnál enni, ezért is ő mindig ide ül, valamelyik nebuló mellé, mindig mást tüntetve ki figyelmével, hogy ne keltsen rossz érzést a többiekben sem. Kiderül, ki nyerte eddig a tippelős versenyt, sajnos egyikük sem, így mindketten rajzolnak, ezen Attilánk, viccesen elsírja magát, mire Lili felsikkant, ez persze megint nevetésbe fullad. Az egész második hahotázik, eluralkodik a káosz. Több eszement tipp is érkezik a második fogás mibenlétére, mint például: rántott pacal, gumicukor palacsintatésztában, tarajos gőte blugyblugy szósszal vagy hámozott lufi, levegővel töltve. Ezen újra lehet kacagni, emellett pedig eltörpül ismét szegény Titi betegsége. Ha itt lenne és nagyokat nevethetne velük, talán meg is gyógyulna azonnal.
- És mit rajzolnál neki? - töri át hangerejével a nevetés hullámait, érdeklődve Lilitől, milyen gyógyrajz ötletei vannak, közben kerít valahonnan egy főtt tojást - ki tudja, talán mindig hord a zsebében vészhelyzet esetén? - zölddé változtatja egy színváltó varázslat segítségével, majd tényárja közepére biggyeszti. Mielőtt az evési versennyel a végletekig fokoznák a rendbontást, megböki a kis lányt.
- Nézd! Sárkánytojásleves. Nyerteeem! - Annyira el van foglalva saját, kétes dicsőségével, hogy lemarad a startról, a kis lány előnnyel indul, ő pedig sokkal lassabban tudja csak követni. Hát még ha nem beszélne evés közben, de megteszi.
- Ne add fel, csak ha van rajta bélyeg! - Nevetve kanalazza magába a levest, de persze most már a tojást is meg kell ennie valahogyan, annak a sárgája pedig fojtós is tud lenni. Reméljük, hogy nem megy cigányútra a falat, mert a vereség mellé egy fulladás, nem tenne jót az egészségének. Lassan lenyugszanak a felkorbácsolt kedélyek, mindenki viszonylag csendben, rendben táplálkozik, majd befut a főétel is.

Csend van, rémisztően nagy csend, rendellenesen nagy csend, itt valami nem stimmel. Hunyorogva pillant ki az ablak leeresztett redőnyének falapjai között. Árad be a napsütés. Ennek máskor megörült volna, ám most megőrül. Felpattan az ágyból, kapkodva rángatja magára a vékony, nyári farmert, a következő pillanatban már a pólója is rajta feszül. Borotválkozni, kávézni, bepakolni? Ezekről szó sem lehet, különben lemarad a vonatról. Bedobál egy táskába pár kezébe akadó törölközőt, meg néhány alsónadrágot, pólót, nélkülözve a gondos válogatást és hajtogatást, aztán már csak azt látjuk, hogy lélekszakadva rohan a pályaudvar felé. ~ Nem, a vonat még nem mehetett el, látnám a mozdony füstjét. ~ Nem nyugtatja meg saját érvelése, pedig igaza van. A vonat még áll, a lurkók most szállnak csak fel vagy épp búcsúzkodnak. Lelassítja a tempót, de azért energikusan veszi át az irányítást. Messziről kiabál a másodikosoknak, hogy itt van, nem kell aggódni, ha esetleg valaki megtette volna. Szemei karikásak a mai éjszaka hatása miatt. Telihold volt éjjel, ez mindig megzavarja az érzékelését, meg az alvási ritmusát, nincs mit tenni. Már csak sietősre finomított lépteivel éri el a peront, ahol összeszedi a még ott lebzselő kisdiákokat, hogy felterelje őket a gőzmasinára. Utolsó ellenőrzés megvan-e mindenki, miközben köszön a kollégáknak is, az igazgató felé pedig szánakozva tárja szét karjait.
- Sajnálom, elaludtam kicsit. - Borostás ábrázata árulkodik róla, hogy a valóságot nem ferdítette el túlságosan, de lényeg, hogy nem maradt le. Ha már nincs senki a peronon, csak akkor száll fel ő is. Végre megnyugodhat, már nincs min aggódnia, hacsak nem azon, hogy ketten az osztályából összevesznek az ablak melletti helyekért. A gyengébbik, de okosabb felet egy csokival vigasztalja, ami véletlenül maradt valahogy a zsebében, különben már nem lenne ott. Aztán keres egy üres helyet magának, táskáját a polcra lebegteti, a feje fölé, majd leül. Behunyja a szemét, hogy némi szunyókálással pótolja az alváshiányát.

Choi Min Jong - 2016.09.12. 06:56


MJ! Nem vagy te egy kicsit vámpír? XD

Szép reggelt!