36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Széplaki Alíz összes RPG hozzászólása (287 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 10 » Le
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 18. 21:52 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Tudnak valamit ezek a sütik! - feleltem nevetve, mert tényleg mindketten a kirakatban lévő finomságok csábítottak a cukrászdába.
- Az klassz dolog. Ha kell segítség, szólj nyugodtan - ajánlottam fel a fiúnak, ha már magyarul tanult. Tudtam, illetve hallottam, hogy egyáltalán nem könnyű nyelv a magyar, főleg a szólás-mondásaink, ami egy külföldinek totál értelmetlenül hangzik.
- Nem könnyű a nyelvünk, de az alapok mellett érdemes megtanulni a szóhasználatunkat, a szlenget, a mondásainkat stb. Az utóbbi két téma lesz a legnehezebb, mert sokszor logikátlannak fog hatni - tettem hozzá tanácsként, hogy megkönnyítsem a dolgát, avagy mikre érdemes odafigyelni a tanulás során.
- Szép tervek. Én még nem tudom pontosan. Ha sikerül, akkor hazautazok Timihez, a nevelőanyámhoz. Ha nem jön össze, akkor itt maradok... - válaszoltam neki őszintén. Tavaly se jött össze a karácsonyozás, mert épp felléptek valahol a tánccsoporttal... akkor nagyon csalódott voltam, de reméltem, hogy idén nem lesz ilyen és tudunk majd a szünetekben találkozni.
- Ó, szuper! - reagáltam le a válaszát. Ezek szerint sikerült érthetően elmagyaráznom neki, hogy mi merre van a kastélyban. Ez némi büszkeséggel töltött el.
Közben lassan eszegettem a tortaszeletemet, ami nagyon finom volt, de sose szerettem sietni a kajálással, így most is szép lassú tempóban étkeztem.
- Igen, benne vagyok Huszthy Attila jóslástan csoportjában, szóval jóstanonc vagyok - válaszoltam a fiúnak komoly arccal. Ez a poszt nem kevés felelősséggel és tanulással járt, de idáig szerencsésen helyt álltam. Bíztam benne, hogy a jövőben is meg fogom állni a helyemet és sikerülni fog még magasabb szintre fejleszteni a képességemet, na meg kontrollálni...
- Te is szeretnél csatlakozni valamelyik szakkörhöz? - kérdeztem tőle érdeklődve, ha már szóba került a téma.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 19. 17:33 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Tudod mit? Itt egy kis szeletke, kóstold meg, isteni finom - helyeztem át a villámmal a citromos tortasüti szeletke darabkáját a tányéromról az övére. Nekem így is jutott belőle éppen elég.
- Semmi gond, megtanulod majd. Időd, mint a tenger - mondtam neki biztatóan. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolga a nyelvünkkel, de hittem benne, hogy meg tudja tanulni. Igaz, nem rég ismertem meg, de tudtam, hogy képes lesz elsajátítani a magyar nyelvet, mivel igencsak elszánt és kitartó embernek ismertem őt meg.
- Igen, sokan maradnak. Szeretek itt lenni, félre ne értsd, de szívesen hazalátogatnék azért. De a nevelőanyámnak mindig volt valami fontosabb dolga idáig. Kezdem azt érezni, hogy más előbbre való mint én. Ami nyilván nem igaz, mert legutóbb is azért nem találkoztunk, mivel elhalaszthatatlan táncfellépése volt máshol, de azért rosszul esett, érted - kezdtem el a lelkizést. Kezdtem hülyén érezni magam, amiért ennyire kifejtettem ezt a dolgot a fiú előtt, de egyszerűen nem tudtam mit csinálni, csak úgy kijött belőlem az egész.
- Bocs, nem akartalak ezzel terhelni - tettem hozzá szomorkásan. Sejtetettem, hogy a fiút nem fogja annyira érdekelni a dolog, mint engem, hiszen ez az én élethelyzetem volt, engem zavart, úgyhogy feleslegesen koptattam a számat. Igazából nem is akartam rázúdítani ezt az egészet.
- Igen, látom a jövőt. Pontosabban több ember jövőjét, ha éppen úgy alakul. Nekem az a képességem, hogy megálmodom egyes emberek jövőképét - világosítottam fel a srácot a képességemről, ha már így rákérdezett. Jelen helyzetben az sem érdekelt, ha emiatt furán nézett rám. Egész egyszerűen arról volt szó, hogy megálmodtam bizonyos emberek jövőjét, de persze nem volt beleszólásom, hogy éppen kiét fogom megálmodni.
- Nos, ha van valamilyen különleges jós képességed, akkor te is bekerülhetsz a belső körbe, máskülönben nem - válaszoltam a srácnak, hiszen ez volt az igazság.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 19. 21:51 Ugrás a poszthoz

Andrej



A fiú is adott egy kis ízelítőt a tortájából, amit azon nyomban meg is kóstoltam, majd nyugtáztam is , hogy isteni finom volt.
- Nélküle is otthon tudnék lenni, de úgy nem az igazi. Tudod épp miatta mennék haza... Igen, mondhatjuk, hogy ő egy hivatásos táncos... Ráadásul szeretnék itt maradni ebben a világban, de nem tudom, hogy hogy fog erre reagálni - tettem hozzá. Valahogy kicsúszott a nyelvemen ez az egész és úgy éreztem, hogy a fiú nem fog visszaélni a bizalmammal, ez pedig egyfajta nyugalommal töltött el.
- Nos, sajnos a jóslás nem kívánságra megy. Ezt úgy képzeld el, hogy nem én irányítom a dolgokat és csak úgy jönnek maguktól az álmok. Egyelőre nem tudom kontrollálni őket, de ha veled álmodom valamit, ígérem, hogy szólni fogok - válaszoltam megnyugtatásul a fiúnak.
Nyilván nem ígérhettem neki semmit, mert nem tudtam irányítani az álmaimat, de azért reméltem, hogy elérek majd egy olyan szintre, hogy tudjak segíteni neki is.
- Azért, ha megálmodom a jövődet, mindenképp szólni fogok neked - ígértem a fiúnak.
Jó volt látni, hogy ennyire lelkes volt a jövőjét illetően. Ebből az jött le, hogy még keveset csalódott igazán az életben és emiatt pozitívan tudta kezelni a dolgokat, éppen ezért felnéztem valamelyest rá. Ez nem volt éppen kis dolog, úgyhogy nagyon is díjaztam, hogy nem veszítette el a lendületességét és még mindig hitt a jóban, illetve előre nézett a jövőt illetően.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 20. 15:16 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Á, még semmiről sem tud. Nem igazán volt alkalmunk ezt megbeszélni, és nem olyan rég jött ez az érzés, hogy itt szeretnék maradni. Timin kívül engem nem köt semmi se ahhoz a világhoz. Szeretném, ha ő is a faluba költözne, akár előkészítősöket is taníthatna. Ha viszont úgy dönt, hogy otthon marad, akkor majd sűrűn fogom látogatni, de jobban örülnék az előző verziónak - vázoltam fel a helyzetet a fiúnak.
- Az nem jó, hogy ennyire elfoglaltak, viszont annyiból szerencsés vagy, hogy történjék bármi, itt vannak a közelben. Mit dolgoznak? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Közben egy újabb citromos tortaszelet falatka landolt a hasamban, ami tényleg nagyon finom volt.
- Szeretem a kártyát is, mert remek útmutatóul szolgálnak a jövőt illetően. De az én képességem az álmodás. Sajnos semmi beleszólásom nincs azt illetően, hogy kivel és mit álmodok, ezek csak úgy jönnek és hidd el, nem mindegyik álom jó. Próbálom ezt tudatosan irányítani, de egyelőre nem igazán sikerül, sokszor pedig azzal jár az egész, hogy totál kialvatlan vagyok - magyaráztam Andrej-nak. Láttam a szemében, hogy nagyon lelkes az álmaimat illetően, de el kellett szomorítanom, mert volt hatalmam az álmaim felett, így teljesen lutri volt, hogy kiről fogok álmodni. Nem is lehetett, mert ha még kontrollálni tudtam volna őket, akkor se szólhattam bele, hogy ki lesz vagy kik lesznek az álmaimban lévő személyek, mert erre egyszerűen nem volt ráhatásom.
- Tudod mit? Próbáljuk meg, adj egy tárgyat, aztán hátha összejön a dolog. De lehet, hogy ettől függetlenül is fogok veled álmodni... azt viszont nem ígérhetem, hogy szép álom lesz - közöltem a tényeket vele. Nagyon lelkes volt és izgatott, ezért úgy gondoltam, hogy ha attól jobban érzi magát, akkor miért is ne adja oda nekem az egyik holmiját. Láttam rajta, hogy nagyon hitt ebben az egészben, hogy hátba beválik majd, így nem voltam ellenére a dolognak.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 20. 17:24 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Igen, tudom... előbb vagy utóbb muszáj lesz neki elmondanom, hogy miként határoztam. Igazából boszorkány, ő vezetett be ennek a világnak a rejtelmeibe, de valamiért jobban érzi magát a muglik között. Ezt tiszteletben tartom, úgyhogy remélem, hogy ő is ugyanígy fogja fogadni a döntésemet - feleltem a fiúnak, miközben már majdnem elfogyasztottam az ízletes citromtorta szeletet.
- Wow, ez nagyon klassz. Te is be szeretnél majd szállni a családi vállalkozásba? - kérdeztem tőle, miközben a villámmal piszkálgattam az egyik tortaszelet darabkát a tányéromon.
- Nem tudom befolyásolni a jövőt, hacsak nem vagyok ott és nem segítek. Szeretném kontrollálni az álmaim számát, azt, hogy esetleg végigaludhassak úgy egy éjszakát, hogy nem ver ki a víz a legutóbbi rossz álmoktól - magyaráztam Andrej-nak. Örültem, hogy kibeszélhetem magamból ezt az egészet, már ez is könnyített valamelyest a lelkemen. Úgy gondoltam, hogy igazából senki sem tudja megérteni, hogy számomra ez sokszor inkább átok, mintsem képesség, hogy mit élek át egy-egy álom alatt, ezt csakis én tudhattam, illetve a tanárom, aki már átélte ezt.
- Köszönöm, ígérem, vigyázni fogok rá - válaszoltam a fiúnak. Kicsit féltem, hogy egy ilyen számára fontos dolgot bíz rám, de idáig is mindig vigyáztam arra, amit másoktól kölcsönkaptam.
- Nos igen, beteljesülnek. Az egyiket jövőképen azonban meg tudtam változtatni, de csupán azért, mert épp ott voltam. Azt álmodtam meg, hogy egy lány az Erőnlét termében játszadozik a súlyzókkal, amelyek egy polcra voltak felpakolva, és eldönti, majd ráesik egy nagyobb méretű súlyzó a fejére. Aztán felkeltem... vagyis felriadtam. Aztán másnap épp arra jártam, a lány pedig pont ott volt a teremben, de jó végkimenetele lett a dolognak, mert megakadályozni ugyan nem tudtam, hogy eldöntse a polcot, azonban el tudtam rántani a feléje zuhanó súlyzó elől, így nem lett semmi baja. Álmodtam olyat is, hogy egy Rellonos srác a születésnapját ünnepli a haverjaival, aztán elkötnek a szertárból pár seprűt. Aztán pechére az ünnepelt balesetet szenved a seprűvel, mert egy igazi kviddics bajnoknak képzeli magát. És másnap már tele voltak ezzel a hírek, mindenki erről beszélt, szóval valóban megtörtént. Szóval ilyesmi álmokra gondolj, mindenféle élethelyzetben - fejeztem be a mondókámat egy mély sóhaj kíséretében.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 20. 18:17 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Értem. Jól kijöttök egymással? - kérdeztem tőle, mert sok olyan embert ismertem aki nagyon jól kijött a testvérével, de sok olyat is, akik ég és föld voltak teljes más értékrenddel és érdeklődési körrel. Belegondoltam, hogy nem is tudhatom, hogy van-e testvérem vagy egyke vagyok, mert semmit sem tudtam a vér szerinti szüleimről. Eleinte örültem volna, ha felkeresnek és nem az árvaházban kellett volna leélnem életem nagy részét, de most már ott tartottam, hogy nem biztos, hogy örültem volna annak, ha hirtelen feltűnnének az életemben.
- Változó. Van, hogy egy ideig naponta, van, hogy egyáltalán nincs álmom. Van, hogy egy éjszaka több ember jövőképébe is bepillantást nyerek, de van, hogy csak egybe - válaszoltam Andrej-nak eltűnődve.
- Sokszor átoknak érzem az egészet, de tény, hogy azért a saját életemet is érdekessé teszi ez a különös képesség - tettem hozzá, miközben bekaptam egy újabb falatot a citromos tortaszeletből.
- Dehogynem bánt... folyton marcangol belülről. Nem egyszerű feldolgozni ezt. Sokszor emiatt is álmatlan éjszakáim vannak, pedig tudom, hogy sajnos nem lehetek ott mindenhol. Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább és megőrülök, annyira érzem az álmaimban mások fájdalmát - mondtam szipogva, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Fenébe. Bocs, nem vagyok egy sírós pitsa - szabadkoztam a fiúnak, majd a táskámból elővettem egy zsebkendőt, hogy feltöröljem a könnyemet és egyebek.
- Nos, nem hirdetem, csak páran tudják azt, hogy mivel jár ez az egész. Persze nem tagadom le, ha megkérdezik, de sokan a mai napig nincsenek tisztában vele - folytattam a beszélgetést, miközben próbáltam összeszedni magam és újra legjobb formámat mutatni.
- Vigyázz mit kívánsz, mert mindennek van pozitív és negatív oldala, csak az a nem mindegy, hogy melyik van túlsúlyban - tettem hozzá, miközben egy újabb torta falatot tuszkoltam magamba. Már nem esett olyan jól, mint eleinte, ki tudja miért... talán hozzászoktam már az ízéhez...
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 21. 21:14 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Értem. Az azért klassz, hogy van egy testvéred, akire bármikor számíthatsz és jól kijöttök - legalábbis az elmondásod alapján - válaszoltam a fiúnak, miközben elfogyasztottam egy újabb torta darabkát. Tényleg örültem volna neki, ha kiderült volna, hogy van egy testvérem, bár valószínűleg nagyon haragudtam volna rá, amiért évekig nem keresett és nem volt kíváncsi rám. Talán jobb is ez így...
- Nem igazán, vagyis kisebb próbálkozásaim voltak több-kevesebb sikerrel, de ahogy mondod, az a cél, hogy megtanuljak szembenézni az erőmmel és teljes mértékben átvegyem felette az irányítást. Ez pedig nem kis feladat. Így csak időnként tudom teljes mértékben kialudni magam, de nem akarom feladni és hiszek benne, hogy előbb-utóbb sikerülni fog - jelentettem ki immár pozitívabban. Ám ekkor eszembe jutott, hogy mennyi sérelmet, fájdalmat éltem át és valahogy egy pillanat alatt minden összeomlott bennem, aztán majdnem totálisan eltörött nálam a mécses. Próbáltam erősnek mutatkozni mások előtt, de ez nem mindig jött össze, ez a terület pedig a pozitívumok mellett sok negatívumot is tartogatott számomra, amelyet egyáltalán nem volt könnyű feldolgozni. Sokat tipródtam, sokáig magamba tartottam a dolgokat, úgyhogy valahogy magamon sem tudtam igazán meglepődni, avagy már-már természetesnek véltem, hogy előbb vagy utóbb elszakad az a bizonyos cérna... és ez pont most történt meg. Bár szerencsére egész jól tudtam magam tartani a fiú előtt, nem hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam a csalódottság és hogy végigbőgjem a délutánt.
- Semmi gond, nem tudhattad. De jobb is, hogy beszéltünk róla, mert a látszat ellenére azért valamelyest könnyített a lelkemen ez a kis csevej. Nem szabadna ennyire magamban tartanom a dolgokat, szóval emiatt ne érezd magad kellemetlenül. Mostanában annyi feszültség gyűlt fel bennem, hogy idővel úgyis eltört volna a mécses - mondtam nyugodt hangsúllyal, miközben még a könnyeimet törölgettem, majd elraktam a zsepimet a zsebembe. Nem szerettem szemetelni, úgy voltam vele, hogy majd kidobom az első kukába, amit meglátok a faluban. Reméltem, hogy valamelyest sikerült megnyugtatnom Andrej-t. Gondoltam, hogy nagyon kellemetlenül érezte magát emiatt, hiszen a helyében én is ezt éreztem volna, de úgy gondoltam, hogy emellett talán sikerült átéreznie, hogy mekkora súlya van ennek a képességnek és milyen nehéz ezzel együtt élni. Hatalmas kihívás.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. augusztus 21. 21:17
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 22. 20:54 Ugrás a poszthoz

Andrej


Gyorsan benyomtam az utolsó falatkát is a finom citromos tortaszeletből. A cukrászdában idáig mindig finom sütiket ettem, úgyhogy elhatároztam, hogy tartom ezt a szokásomat és máskor el fogok jönni ide.
- Értem. Hát ez tényleg klassz - feleltem, miközben próbáltam leplezni a csalódottságomat, majd egy gyors mosolyt varázsoltam az arcomra. Örültem, hogy másnak megadatott, hogy jó testvérek legyenek, sőt, hogy egyáltalán legyen testvére, de nekem ebben sosem volt részem, mindig csak saját magamra számíthattam. Persze ettől valamelyest megerősödtem, de azért jó lett volna, ha nem úgy történtek volna a dolgok, ahogyan kiskoromtól kezdve alakultak. Tudtam, hogy idővel túl kell lépnem és magam mögött kell hagynom a múltat, de ez egyáltalán nem volt egyszerű. Andrej-t sem szerettem volna ezzel traktálni, neki bőven elég volt az iménti akcióm, nem akartam, hogy megijedjen tőlem. Nagyon normálisan viselkedett velem, szóval nem szoltált rá egy újabb hisztire.
- Hogy micsoda? Nyugtató hatású bájital? - kaptam fel a fejem rögtön erre a szóra, majd folytattam:
- Tudnál nekem főzni? Mármint szívesen elfogadnám, mert időnként nagy szükségem lenne rá.
Bizony, a nyugtató dolgok előnyt élveztek az életemben, mióta sok álmatlan éjszakám volt. A tanáromtól is szívesen fogadtam a nyugtatót, de tudtam, hogy nem élhetek vele mindig, és egyébként is kis adagot kaptam csak, szóval azt ésszel be tudtam osztani... csak olyan hamar elfogyott. Úgy hittem, hogy egy kis bájitaltól semmi bajom nem eshet és időnként nagyon is jól jól fog jönni.
- Igen, jobban érzem magam, vagyis valamelyest sikerült megkönnyebbülnöm - vágtam rá, hiszen valóban ez volt a reakcióm.
- Ó, köszi. Benne vagyok. Egy narancslé jól esne - mondtam neki mosolyogva. Immár őszinte mosoly ült ki az arcomra. Rendes volt tőle, hogy meginvitált egy italra kárpótlásként. Nem akartam elutasítani ezt az ajánlatot, ha ettől jobban érzi magát, én pedig egyébként is szomjas voltam, mert nem vettem innivalót a süteményemhez, ami nagy hiba volt, mert már kezdtem kiszáradni. Erről eszembe jutott, hogy mennyi növényt pusztítottam ki akaratlanul is azzal, hogy egyszerűen elfeledkeztem róluk, azaz nem locsoltam meg őket, vagy túl gondoskodó voltam velük és túlöntöztem őket. Hát ez az én formám.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 26. 16:36 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Köszönöm, sokat segítesz vele - mondtam neki hálásan, mert valóban szükségem volt időnként arra, hogy normálisan kialudhassam magam. Belegondolva eléggé elütöttem az átlagtól... a velem egykorúak sok mindenről álmodoztak, számos célkitűzés volt előttük, nekem pedig az volt a rövidtávú elsődleges célom, hogy időnként nyugodtan aludhassak. Milyen bizarr.
Miközben Andrej elugrott üdítőt venni, arra gondoltam, hogy talán hamarosan eljön az én időm is és még az iskola befejezése előtt meg tudom tanulni azt, hogy hogyan is kell pontosan kontrollálni az álmaimat. Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha már sikerült volna elsajátítanom ezt a dolgot, de tudtam, hogy mindenhez idő kell, semmi sem megy egyről a kettőre, ezért türelemre intettem magam.
- Milyen gyors voltál. Köszi - mondtam vidáman, majd belekortyoltam az üdítőmbe. Jól esett a folyadék, tulajdonképpen már nagyon szomjas voltam, az pedig az én hülyeségem volt, hogy nem vettem semmilyen italt a sütim mellé.
- Nem szoktam félni. Szeretek éjszaka mászkálni. A járőrözésem alatt sokféle kihágással találkoztam már. Volt olyan, akit azon kaptam, hogy éjjel bement a konyhába falatozni, aztán olyan is volt, akiről kiderült, hogy akaratlanul tartózkodott kinn a folyosón, mert alvajáró volt. Ezt pedig nem tudta magáról az illető, csak miután másnap felhívtam rá a figyelmét. Olyan diákokkal is összefutottam, akik éjjel azért szöktek ki, hogy ellopják a szertárból a seprűket.  Olyan is volt, hogy én néztem be a szitut... vagyis az illetőt kérdőre vontam, hogy miért tartózkodik az éjjel közepén a könyvtárba, erre kiderült róla, hogy már felsőbb éves mestertanonc és nyugodtan kint lehet takarodó után is - válaszoltam a fiúnak. Sok élethelyzettel volt dolgom az eddigi pályafutásom során, úgyhogy megosztottam pár érdekességet a sráccal.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 27. 17:52 Ugrás a poszthoz

Andrej


Zárás



- Oké, várom - mondtam neki izgatottan. Ha tényleg tud segíteni és időként nyugodtan tudok aludni a bájitaltól, amit készít nekem, akkor már nyert ügyem van. Rendes volt tőle, hogy felajánlotta a segítségét, amivel éltem is.
- Igen, valóban nehéz, főleg olyankor, ha valaki jóval fiatalabbnak néz ki a koránál. Általában beküldöm őket a legszigorúbb tanárokhoz segédnek vagy kitalálok nekik valami olyan elfoglaltságot, ami egy időre leköti őket. Tudom, hogy keményen hangzik, de így tanulnak - tettem hozzá, miközben nagyot szürcsöltem a narancslevemből. Tudtam, hogy ha megkímélem őket vagy valami nagyon könnyű feladatot rovok ki rájuk, akkor nem fognak tanulni a leckéből, így pedig kétszer is meggondolják, hogy megismételjék-e a jövőben a kis kiruccanásaikat.
- Hát utána rögtön lefekszem aludni kicsit, amennyi időm épp van rá... aztán végigszenvedem az órákat és utána rögtön ledőlök. Nem egyszerű egy ilyen este után topon lenni másnap. Viszont ilyenkor kevésbé vagyok kialvatlan, az például sokkal jobban megvisel, ha valami rosszat álmodok más jövőjével kapcsolatban.
Bizony, sokkal nehezebben viseltem, ha egy vagy több olyan álmom volt, amely mély nyomot hagyott bennem, mint amikor csak simán éjszakáztam és fenn voltam végig.
- Ne haragudj, de most mennem kell. Köszönöm a narancslevet. Aztán várom a baglyot! - mondtam neki sebtiben, miután elfogyasztottam az utolsó korty italomat is. Gyorsan felálltam az asztaltól és integettem neki búcsúzóul, majd folytattam az utamat a Bagolyház felé, mert bizony eszembe jutott, hogy el kell küldenem egy üzenetet az egyik ismerősömnek, aki határidőre vár valami nagyon fontos dolgot, ebben segédkeztem neki.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 28. 20:00 Ugrás a poszthoz

Zoé


A legutóbbi találkozásunkkor Zoé nagyon sietősen lelépett, de kaptam tőle egy baglyot, hogy találkozzunk a Falatozó Gyorsétteremben, hogy bepótolhassuk az elmaradt beszélgetést. Nem igazán értettem, hogy miért kellett olyan gyorsan lelépnie múltkor, hiszen semmi jel nem mutatott arra, hogy sietne, de bizonyára megvolt rá az oka, hogy úgy elviharzott. Nos, eljött a nap, amikor is újra találkoztunk, de ezúttal nem az iskola falai között, hanem a faluban. Nem is bántam a messzebbi helyszínt, mert jól esett kimozdulni a kastélyból és rám fért egy kis környezetváltozás, na meg némi kikapcsolódás. A legtöbb vizsgámat sikeresen letudtam, de még mindig nagyban tartott a megmérettetés. A találkozóra egy sötét farmernadrágot, egy háromnegyedes ujjú lila felsőt vettem fel egy fekete zárt cipővel, a hajamat pedig lófarokba fogtam. Mint mindig, most is pontosan érkeztem a megbeszélt helyre. Amióta nem találkoztunk történt némi változás a suliban, Zoé helyett például egy új tanárt kaptunk GYNT-ból. Az okát igazából nem tudtam, hogy miért történt ez, sőt, egész hirtelen jött létre ez a "Csere", de nem is akartam faggatózni Zoénál, mert úgy voltam vele, hogyha esetleg szóba kerül, akkor bizonyára megválaszolja ezt a témát. A lány is pontos volt, már ott ült az egyik asztalnál, de úgy láttam, hogy még nem rendelt semmit magának.
- Szép napot! - köszöntöttem. Amint megláttam, még mindig tanárként gondoltam rá, mert valahogy úgy maradt meg bennem ennyi idő után. Miután üdvözöltem, helyet foglaltam a vele szemben lévő széken, aztán elkezdtem vizslatni az étlapot.
- Rendelt már valamit? Nagyon finomak itt az ételek, nem is tudom hirtelen, hogy mit egyek... a spagetti és a tenger gyümölcsei között vacillálok - mondtam Zoénak széles mosollyal az arcomon.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 2. 13:19 Ugrás a poszthoz

Zoé



Láttam Zoén, hogy nagyon jó kedve van, aminek kifejezetten örültem, mert rám is átragadt ez a vígság. Rám fért már egy kis jó társaság, mert mostanában nem igazán voltam valami jó passzban, most pedig kifejezetten vidám hangulatom volt.
- Igen-igen, úgy értettem - válaszoltam neki elpirulva, mert először magam sem tudtam, hogy tegezzem-e őt vagy magázzam, hiszen mégiscsak a tanárom volt egy ideig. Örültem, hogy végül is a tegeződés mellett döntött, hiszen ő is fiatal volt még, nem is olyan sok évvel idősebb nálam, valamint így mégiscsak kötetlenebb volt a beszélgetés és lazább volt a légkör is számomra.
- Az finom. Milyen köretet eszel hozzá? Rizst vagy salátát esetleg valami mást? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Szerettem a finom ételeket, a húsok mellé pedig általában salátát választottam.
Idő közben megérkezett egy mosolygós felszolgáló hölgy, aki felvette a rendelésünket.
- Egy bolognai spagettit szeretnék narancslével - adtam le a rendelésem, majd Zoéra néztem és vártam, hogy ő is hasonlóképp tegyen, ha már eldöntötte, hogy mit fog kérni a hús mellé.
- Szuper volt a kirándulás! Képzeld, még a tanárom, Huszthy Attila is eljött. Csodás tájon jártunk, számos érdekes növényt láttunk élőben, amelyekből be is gyűjtöttünk párat, persze olyanokból, amelyek nem voltak védettek. A mugli világban a varázstalan növények közül nagyon kevés honos azon a helyen, de nem is gondoltam volna, hogy a varázslattal rendelkező virágok közül ennyi minden megterem ott - meséltem neki nagy beleéléssel, mivel még mindig a kirándulás hatása alatt álltam.
- Egyszóval feledhetetlen élmény volt, mindenkinek nagyon tetszett. A tanárunktól számos új dolgot tanultunk a kiruccanás alatt, szóval egyáltalán nem bánom, hogy jelentkeztem erre a kalandra. Hogyhogy nem jöttél, ha szabad tudnom? - kérdeztem tőle csodálkozva. Reméltem, hogy nem hoztam ezzel a kérdéssel kellemetlen helyzetbe, de tudtam róla, hogy ő is imádja a különféle növényeket, hiszen nem is olyan rég még ő volt a Gyógynövénytan tanárom. Szerintem ő is nagyon jól érezte volna magát a kiránduláson.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 2. 18:32 Ugrás a poszthoz

Zoé



Mosolyogva konstatáltam, hogy bizony a fehér bor nagyon is illett az ételéhez, legalábbis így látszatra. Közben a narancslevemből kortyolgattam, mivel az italokat gyorsabban kihozták, mint magát az ételt. Ez a mugli világban sem volt másképp, ott is általában a finom nedűt tették az asztalra, hogy amíg az étel elkészítésére kell várni, addig türelemre intés gyanánt legyen mit iszogatni.
- Értem. Látom, hogy nagyon jót tett neked ez a kis szabadság, mert szó szerint felszabadult vagy. Örülök, hogy jól érzed magad a bőrödben - mondtam neki elismerően, mert még sosem láttam Zoét ennyire feldobottnak, mióta az iskolában tanított. Jót tett neki, hogy kitört a hétköznapi rutinból és élvezi az életet, öröm volt látni, hogy ennyire boldog és bejött neki az élet. Ennek pedig hangot is adtam.
- Ez valóban így van, tényleg nagyon be vagyunk szabályozva, de ez nem lesz mindig így - tettem hozzá vidáman, amikor is belegondoltam, hogy csupán egy évem van hátra a suliból. Azt már a többi diáktól is hallottam, hogy az egyetem sokkal szabadabb, ezt pedig most a lány is megerősítette. Figyelmesen hallgattam végig a lány tanácsait a jövővel kapcsolatban, miközben rendeltem egy újabb üdítőt a felszolgáló hölgytől.
- Én jól vagyok, hamarosan végzek, a későbbiekben pedig a jóslástannal szeretnék komolyabban foglalkozni. Szeretnék majd tanítani is a suliban, de még nem döntöttem el, hogy milyen tárgyat. Az már biztos, hogy a faluban szeretnék élni és nem akarok visszatérni a mugli világba huzamosabb időre. Úgy érzem, hogy ebben az univerzumban van a helyem. Szóval itt képzelem el a jövőmet a faluban egy klassz kis kéróban. Persze előbb össze kell gyűjtenem rá annyit, hogy legyen egy saját házam, de ez még a jövő zenéje - avattam be a jövőmbe a lányt, ha már ő is így megnyílt nekem.
- Neked mik a későbbi terveid? - kérdeztem rá, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy Zoé hogyan képzeli el a jövőjét.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 2. 20:21 Ugrás a poszthoz

Andrej


Nos, mondhatni, hogy ez egyáltalán nem volt az én napom, ugyanis eléggé magam alatt voltam, ami csupán egy szimpla levélnek volt köszönhető. Bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam, szóval amitől a leginkább féltem és amit a leginkább vártam, ugyanis 17 év után feltűnt a vér szerinti anyám. Nem igazán értettem, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Először arra gondoltam, hogy valaki viccelődik, de erre vajmi kevés esélyt láttam... úgy éreztem, hogy az eddig felépített életemben hirtelen megtört valami. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után hallani fogok valamit a szüleim felől... ráadásul a levélben jóanyám azt írta, hogy szerelemből születtem... aztán az apját okolta azért, amiért nem nevelhetett fel. Úgy éreztem, hogy hirtelen semmi értelme nincs az életemnek, hiába küzdöttem mindenért, hiába próbáltam túllépni a múltamon, hiszen újra kísért az egész... olyan volt minden, mint egy rossz rémálom, amelyből sosem ébredhetek fel. Még pszichológushoz is elmentem, hogy túltegyem magam a dolgon, kezdtem elfogadni, hogy a szüleim egyáltalán nem kíváncsiak rám és ezért kellett abba a fránya árvaházba felnőnöm, erre megjelenik édesanyám a levelével... nem is tudtam hirtelen mire gondoljak... legszívesebben levetettem volna magam egy szikla széléről, mert akkor véget ért volna minden kín... de ahhoz túl gyáva voltam. Nem értettem, hogy miért tartotta anyámat sarokban az apja, hogy miért nem tudott kiállni magáért, hogy miért szakította meg a kapcsolatot a szerelmével, az apámmal, miért nem ellenállt vagy szökött meg... túl sok volt a kérdés... Majával sajnos nem volt lehetőségem találkozni, mert épp nem tartózkodott a közelben, nem is tudtam, hogy hirtelen kihez fordulhatnék a kételyeimmel. Valamiért Andrej ötlött be, nem is értettem, hogy miért, hiszen még alig ismertem... talán azért, mert rám bízott egy féltve őrzött tárgyat, vagy talán azért, mert komolyan érdekelte, hogy mi van velem, nem is tudom... igazából nem volt sok olyan barátom, akiket igazinak nevezhettem volna vagy akikben igazán megbízhattam volna, ugyanis a sima haverok, ismerősök nem ebbe a kategóriába tartoztak. Nagyon el voltam kenődve, úgy éreztem, hogy muszáj valakivel megbeszélnem ezt a dolgot, úgyhogy rögtön küldtem egy baglyot Andrej-nek, hogy megbeszélhessem vele a dolgokat. Nem tudtam, hogy hogyan fogja fogadni ezt az egészet, csak annyit írtam neki a levélben, hogy fontos dologról van szó, úgyhogy reméltem, hogy el fog jönni. Már negyed órával korábban odaértem a megbeszélt helyszínre, egy bordó top és egy sötét farmernadrág volt rajtam, amelyhez fekete balerina cipőt húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Igazából rögtön felkaptam magamra, amit a szekrényemben találtam, gondolkodás nélkül csaptam be magam mögött a szobám ajtaját. Nagyon zaklatott állapotban voltam, de nem tarthattam magamban a dolgokat, mert akkor tuti, hogy megbolondultam volna. A konyhába érve rögtön odajöttek hozzám a manók, hogy mit óhajtok enni. Mivel egy falat kaja sem csúszott volna le a torkomon, ezért csak egy kólát kértem. Azt kortyolgatva vártam a fiút, miközben idegesen nézelődtem az ajtó irányába, hogy mikor jön már meg Andrej - ha egyáltalán eljön.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. szeptember 2. 21:10
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 2. 21:34 Ugrás a poszthoz

Andrej


Nagyon meglepődtem, amikor megláttam Andrej-t az ajtóban. Ráadásul sikerült szegényt teljesen felzaklatni, mert látszott rajta, hogy nagyon izgul, hogy miről is lehet szó... nagyon elszégyelltem magam emiatt, nem akartam ennyire nagy feszültséget okozni neki, de tényleg muszáj volt kiadnom magamból a dolgokat.
- Szia! Nem várattál meg - mondtam neki zaklatottan, miközben alig vártam, hogy eltűnjön végre az a manó, aki étellel kínálta a fiút.
- Bocs, nem akartam rádijeszteni, tulajdonképpen rólam van szó - próbáltam megnyugtatni a fiút, már amennyire tudtam. Nem igazán voltam jelenleg a nyugalom mintaképe, de próbáltam saját magamat is csillapítani, ami nem igazán sikerült...
- Ne haragudj, de muszáj valakivel beszélnem, és úgy gondoltam, hogy számíthatok rád ez ügyben - mondtam neki őszintén, bár reméltem, hogy nem rémisztettem meg őt ezzel a kijelentésemmel.
- Megőrülök, ha nem adhatom ki magamból - próbáltam vele megérteni azt, amiről még fogalma sem volt. Egyrészt nagyon sajnáltam, hogy meg kell hallgatnia a kínjaimat, másrészt magamat is sajnáltam volna, ha nem tudtam volna senkinek sem beszámolni a fejleményekről, mert tuti, hogy rossz vége lett volna az egésznek, ahogyan magamat ismertem.
- Szóval még nem beszéltem neked arról, hogy árvaházban nőttem fel, a szüleim ott hagytak az intézmény ajtaja előtt, a nevelőnők adtak nekem nevet. Még egy rohadt cetlit se voltak képesek ott hagyni velem, úgyhogy semmit sem tudtam a szüleimről. Az egész intézményt utáltam, nem voltak igazán jó tapasztalatim ott, kész kínszenvedés volt az egész: zord légkör, szívató emberek stb... aztán örökbe fogadott az egyik nevelőnő, Timi, aki most a mostohaanyám. Épp kezdtem feldolgozni a múltat, amikor is egy levelet kaptam anyámtól... azt írta, hogy szerelemből születtem, az apám kvilbi és az anyám apja ezért annyira megharagudott, hogy nem vállalhatott fel anyám... aztán apám halála után a nyomomra akadt... - hadartam el neki a lényeget.
- Tudod, nem értem, hogy miért 17 év után akadt a nyomomra, előtte miért nem volt képes szembenézni az apjával vagy titokban megkeresni... és miért pont most történik ez az egész? Igenis szégyellheti magát, amiért magamra hagyott, hogy lehet valaki ennyire gyenge akaratú ember? És most látni akar, ennyi idő után... komolyan mondom, megőrülök... - mondtam neki panaszos hangon... még sose éreztem magam ennyire egyedül és szerencsétlennek, mint most. Legszívesebben elsüllyedtem volna a székben, amin ültem, annyira kellemetlen volt számomra az egész szituáció. Nem sok múlott rajta, hogy elszakadjon a cérna és elsírjam magam, de nem akartam a fiút ennél még cikibb helyzetbe hozni.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 3. 15:06 Ugrás a poszthoz

Andrej



- Nézd, sajnálom, hogy rád zúdítottam ezt az egészet, nem akartam így kitörni - hüppögtem a fiúnak, miközben megint eltörött nálam a mécses. Sajnos nem tudtam megállni, hogy ne bőgjem el magam, csak úgy záporoztak a könnyeim. Előkotortam a maradék zsebkendőimet a zsebemből, aztán pár percig csak ültem ott némán a könnyeimet itatva.
- Sikerült másodszor is elbőgni magam előtted, bocs... nem így akartam ezt az egészet - tettem hozzá, miközben elmázoltam az arcomon a könnyeimet és a fekete szemceruzának köszönhetően kezdtem úgy kinézni mint egy nagy, bús pandamaci, aki épp most szökött meg az Óriáspanda Rezervátumból.
- Na, ennyit arról, hogy vízálló - céloztam a szemceruzára, amit eredetileg vízállónak hirdettek, de kiderült róla, hogy csak a reklámban az. Ha most egy lánnyal beszélgettem volna, akkor tutira mondtam volna neki, hogy ne vegyen ilyen szemcerkát, de mivel nem ez volt a szitu így inkább magamban tartottam eme lényegtelen gondolatokat.
- Tényleg nem tudok átlépni a múlton... vagyis már majdnem sikerült, talán egy hajszál választott el tőle, erre itt ez a levél - fűztem hozzá, miután felitattam a könnyeimet az arcomról és valamelyest sikerült megnyugodnom.
- Igen, ez igaz, de szerinted nem tesz rosszat nekem, ha találkozom vele? Mármint nem tépi fel még jobban a sebeket? Bár, ha nem találkozunk, akkor meg lehet, hogy valóban őrlődni fogok amiatt, hogy mi lett volna ha... azt sem tudom, hogy megmondjam-e egyáltalán Timinek, hogy írt az anyám - osztottam meg a gondolataimat a fiúval.
- Tudod elég sok bennem a tüske... nagyon rossz volt az árvaházban. Igazi pokol volt számomra. Nem csoda, hogy ennyire elcsépelt lettem, de mióta itt vagyok úgy érzem, hogy egy új lehetőséget kaptam az élettől, messze a múltamtól, a mugli világtól... - magyaráztam Andrej-nak, bár nem tudom, hogy mennyire volt képes átérezni ezt, mert amit elmesélt, abból az jött le, hogy neki rendezettek a családi körülményei. Nagyon szerencsés volt emiatt, én is örültem volna, ha normális körülmények között nőhetek fel, szerető környezetben, bár az utóbbit Timi megteremtette nekem, amikor befogadott, de az a tüskét, amely ott élt bennem, a mai napig nem sikerült kiirtanom magamból.
- Ha igazán szeretett volna és érdekelte volna a sorsom, akkor talán előbb lépett volna - tettem hozzá élcesen, mert emiatt nagyon haragudtam az anyámra.
- Na, és az apám? Ő miért nem keresett soha? Még anyámat se kereste ezek szerint, pedig állítólag nagy volt a szerelem köztük - mondtam neki komoran, miközben egy újabb kortyot ittam a kólámból. Nem is tudom, hogy miért kértem kólát, nem is kívántam igazán, talán egyfajta pótcselekvésként ittam belőle.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. szeptember 3. 15:07
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 4. 18:56 Ugrás a poszthoz

Andrej



- Köszi a megértést - mondtam neki hüppögve, miközben végre nagyjából sikerült teljesen megnyugodnom.
- Tudod nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de érdekes módon valahogy mégis számítottam rá legbelül - tettem hozzá, miközben a padlót bámultam.
- Igen, tényleg egyszerűbb lenne az életem, ha elvarródnának azok a bizonyos szálak... hát nem vagyok egy egyszerű eset - fűztem hozzá az ajkamat beharapva. Andrej most megismerhette az igazi arcomat is, illetve azt az énemet, amikor nem az erős oldalamat mutattam. Egyáltalán nem bántam ezt, hiszen a barátaimnak ismernie kellett minden tulajdonságomat, reakciómat, enélkül senkivel sem létesíthettem volna őszinte kapcsolatot... sosem voltam az érdekkapcsolatok híve, attól egyenesen kirázott a hideg. Mindig is az egyenes kapcsolatokra építettem, a barátaimat is ennek megfelelően válogattam meg, ezért is volt kevés igaz barátom. Ám ezt egyáltalán nem bántam, mert úgy voltam vele, hogy inkább legyen kevesebb igaz kapcsolatom, mint sok felületes. A fiút még nem ismertem annyira, de amennyire megismertem úgy gondoltam, hogy ő is bekerülhet a barátaim körébe, mert idáig rendes, korrekt embernek gondoltam, de persze azért még kellett egy kis idő, hogy ténylegesen kiismerjem. Persze azt is elfogadtam, ha mégsem akar jobban megismerni és inkább tovább áll, hiszen tudtam magamról, hogy nehéz eset vagyok, akit nem mindenki tud tolerálni és elviselni.
- Persze, igazad van... erősnek kell lennem. Lehet, hogy megbeszélek vele egy találkát. Végül is veszítenivalóm nincs. De talán többet megtudhatok tőle a családomról, a múltamról. Talán itt az ideje szembenéznem a múltammal, saját magammal - jelentettem ki a fiúnak határozottan, közben pedig újra ránéztem, és kezeimmel a poharamat forgattam az asztalon.
- Liliomfay Heléna az anyám neve, idáig ennyit tudok róla... de kíváncsi lennék a családom történetére.
Na igen, idáig egyáltalán nem tudtam semmit sem a származásomról, de arra gondoltam, hogy az apja keze van a dologban, hogy egy cetlit se tettek mellém, amikor az árvaház ajtaja elé raktak, nehogy bármi is kiderüljön a családomról. Legalábbis a levél alapján azt szűrtem le, hogy az apám rendezte úgy, hogy árvaházba kerüljek... ha valóban ez volt az igazság.
- És mi van, ha anyám hazudik? Ha ezzel a mesével próbálja megnyugtatni a lelkiismeretét vagy így hárítaná másra azt, amit tett? Honnan fogom tudni azt, hogy igazat mond vagy hazudik? - tettem fel a kérdést a fiúnak, bár sok értelme nem volt, mert ő ugyan honnan is tudhatná, hogy mennyire igaz az a sztori, amit anyám előadott a levelében...
- Azt hiszem jobb lesz, ha ebből kihagyom most Timit. Nem akarom feleslegesen ilyen gondokkal terhelni - jelentettem ki határozottan, majd megint ittam egy kortyot a kólámból.
- Lehet, hogy igazat mondasz... azért kíváncsi lennék, hogy apám szemszögéből milyen a történet... érted. Hogy ő mit érezne, mik a gondolatai stb. Biztosan gyűlöl, azért nem is keresett fel.
Reméltem, hogy nem utált, de benne volt a pakliban, hogy megharagudott rám, amiért anyám apja bekavart a szerelmi életükbe... de azt sem zártam ki, hogy teljesen másról volt szó.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 7. 20:25 Ugrás a poszthoz

Damien Delacroix

Kinézet | szeptember 7. | Vizsgák után


Végre túl voltam az összes vizsgámon, eddig mindegyik sikeresen alakult, amelyeknél kiírták az eredményeket. Kellemes, ősz eleji idő volt, se túl meleg, se túl hideg, a fák színesbe borultak és kellemes szél lengedezett odakinn. Ennek megfelelő ruházatba öltöztem fel, hogy ne legyen melegem, de nem is fázzak. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy fotókiállítás lesz a Művelődésházban. Ráadásul épp a kedvenc művészeim fotói kerültek kiállításra. A fekete-fehér képek voltak mindig is az általam preferáltak, mert azok rögtön a valóságot tárták az ember elé és erőteljes mondanivalójuk volt, a hangulatuk pedig igazán egyedi, magával ragadó, de a színes fotókat is kedveltem. Számomra a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, mivel az sokszor többet ér, mint egy egész történet, hiszen az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek. Diane Arbus és Robert Frank képeit csodálhattam meg ma, akik rendkívül tehetséges művészek voltak. Diane Arbus tökéletes fekete-fehér portrékat készített, melyek a reménytelenséget szimbolizálták. Ezekkel a színekkel tökéletesen ki lehet fejezni az emberek érzelemvilágát, az örömön át egészen a mély depresszióig. Robert Frank is egy tehetséges mugli fotográfus volt, aki szintén a fekete és fehér színvilágot használta előszeretettel önkifejezésre. Sokszor a színkavalkád stílusú képek elvonják az ember figyelmét arról, hogy esetleg az semmitmondó, viszont a fekete és fehér színekkel készült művek a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Véleményem szerint a fekete és a fehér alapszínek. A két végletet szimbolizálják, mint a jin és jang, avagy fény és sötétség nem léteznek egymás nélkül. Ha a fotózást vesszük alapul, kijelenthető, hogy a fekete és fehér képek pont a kontrasztjuk végett válnak erőteljessé. Visszatérve a gondolataimból a valóságba eszembe jutott, amit múlt éjjel álmodtam. Egy jó kiállású férfit láttam az álmomban, aki valamilyen úton-módon a minisztériumban dolgozott. Ő is ott volt ezen a kiállításon és egy ellenséges emberrel akadt problémája, aki nagyon erőszakosan viselkedett vele és kellemetlen helyzetbe hozta. Sajnos pont felkeltem, amikor megtörtént volna a végkifejlet, így nem tudtam meg, hogy mi lett a sztori vége. Próbáltam kiverni a fejemből az egészet és arra összpontosítottam, hogy élvezzem a programomat. Amint odaértem, nagy boldogság fogott el, hiszen végre kikapcsolódhattam kicsit és élvezhettem a művészet szépségét.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. szeptember 7. 20:26
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 8. 17:15 Ugrás a poszthoz

Damien Delacroix

Kinézet | szeptember 7. | Vizsgák után



Pont egy Diane Arbus által készült kép előtt álltam, amely az 1970-es évek elején készült és Tattooed Man at a Carnival volt a címe, amikor nem messze tőlem arra lettem figyelmes, hogy épp történés van. Amikor megfordultam megfagyott a vér az ereimben, mert az a férfi állt nem messze tőlem, akit az álmaimban láttam. Mindent stimmelt: a barna haj, a markáns arcvonás, a határozott fellépése... hirtelen úgy éreztem, mint akinek a földbe gyökereztek a lábai... mostanság elég gyakran találkoztam azokkal, akikkel álmodtam... nem is tudtam, hogy minek köszönhető ez, de most egy újabb ilyen jellegű helyzet alakult ki. Nem messze tőle egy újabb ismerős arc állt, mégpedig az a férfi, akivel az előbb említett úriember verbális összetűzésbe került. Az "ellenfele" egy magas, szőke hajú, elegáns öltözetet viselő férfi volt, aki már első látásra sem volt szimpatikus. Na nem éppen a kinézete miatt, hanem mert a tekintetéből egyenesen sugárzott a rossz indulat. Látszott rajta, hogy minden hájjal megkent, hatalomvágyban szenvedő ember, aki mindent megtenne annak érdekében, hogy jól menjen neki a szekér. Az a fajta ember volt, aki mindenkin átgázol a célja elérésének érdekében. Láttam, hogy a másik férfi a legnagyobb határozottsággal lépett fel vele szemben, de azt is észrevételeztem, hogy ettől nem hátrált meg a szőke pasi, mert valószínűleg már hozzászokhatott az effajta viselkedési formához. Hirtelenjében nem is tudtam, hogy hogyan reagáljak, talán jobban jártam volna, ha nem avatkozom bele a kettejük között zajló dologba, de valami azt súgta legbelül, hogyha nem teszek semmit, akkor talán jobban eldurvul a dolog.
- Ó, hát itt vagy! Nagyszerű! Örülök, hogy időben ideértél! Szóval akkor indulhatunk is. Már nagyon kíváncsi vagyok a tárlatra - léptem oda a férfihoz, miközben rákacsintottam, hogy kiszakítsam ebből a kellemetlen helyzetből. Reméltem, hogy érteni fogja a jelzést, bár nem voltam biztos benne. Tudtam, hogy valószínűleg oltári nagy hülyének fog titulálni, de vagy belemegy a játékba és akkor meg tudom neki magyarázni a szitut vagy elzavar a fenébe. Éreztem, hogy nagy hülyeséget csináltam, de egyszerűen muszáj volt cselekednem. Miközben nagyban mosolyogtam rá eljátszva a szerepet, hogy ismerjük egymást és most gyorsan véget kell, hogy érjen a kettejük találkozója, a szőke férfi gúnyos vigyorral mért végig.
- Sajnálom, majd legközelebb folytatják, de most van még ezen kívül egy nagyon fontos dolgunk, ami nem várathat magára - folytattam a színjátékot, miközben legbelül egyre reménytelenebb helyzetben éreztem magam. A szőke férfi még simán bevehette ezt a dumát, bár kérdéses volt, hogy mennyire köti az ebet a karóhoz. Másrészt a másik férfi, akit épp menteni próbáltam a kellemetlen helyzetből nem biztos, hogy értette, miről is van szó, de bíztam benne, hogy érteni fogja a dolgot és el tudom majd neki magyarázni ezt az egész bizarr helyzetet. Persze benne volt a pakliba az is, hogy teljesen hülyének nézett és a fenébe kívánt, amit megint csak meg tudtam érteni.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 8. 18:12 Ugrás a poszthoz

Andrej


Zárás



- Igen, igazad lehet... úgy érzem, hogy válaszolnom kell erre a levélre, mert nem akarok egy örökös "mi lett volna ha" teóriában élni.... - válaszoltam a fiúnak. Jól esett, hogy kibeszélhettem vele a dolgot és hogy megbízhattam benne, most nagyon nagy szükségem volt a támogatásra.
- Ó, zseni vagy! - válaszoltam neki szájtátva, mikor felhozta, hogy talán a képességeimről is többet megtudhatok ezáltal.
- Nagyon érdekelne, hogy mit tud erről anyám! Talán végre felvilágosodhatnék ezzel kapcsolatban - tettem hozzá lelkesen. Úgy éreztem, hogy most rendesen dolgozik bennem az adrenalin és annyira furdalt a kíváncsiság, hogy már alig vártam, hogy megírjam a levelet anyámnak, azonban Andrej következő kijelentése letaglózott.
- Gondolod? Igen, benne van a pakliban... sajnos nagyon gyanús, hogy nem keresett idáig... talán azt gondolja, hogy valamiképp hasznot húzhat belőlem azzal, ha most megjelenik az életemben - mondtam neki szomorkásan. Nem volt semmiféle vagyonom, arról sem értesültem, hogy apám után kapnék valamit, de lehet, hogy ezzel jóanyám nem volt tisztában.
- Tudod nekem aztán pláne nincs semmim... de nem kizárt, hogy ezt anyám nem tudja - feleltem neki komoly arccal, magam elé nézve.
- De már csak azért is felkeresném, hogy többet megtudjak magamról és a képességeimről. Aztán majd a többi elválik.... csak kiderül, ha csak haszonszerzésből keresett fel - fejtettem ki az álláspontomat ezzel kapcsolatban.
- Igen, a családfakutató sem rossz ötlet - válaszoltam neki elgondolkodva. Viszont az az érzés, hogy találkozzam anyámmal erősebb volt mindennél. Úgy határoztam, hogy mindenképp találkozni akarok vele, mert akkor talán lezárhatom a múltam egy részét és persze ez nem azt jelenti, hogy megbocsátom neki azt, hogy magamra hagyott akkoriban.
- Köszönöm, sokat segítettél! - pattantam fel a helyemről egy hálás mosolyt hintve a fiú felé, majd a szobámba rohantam, hogy megfogalmazzak egy válaszlevelet anyámnak a találkozás részleteiről.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 8. 19:42 Ugrás a poszthoz

Leon Tim Wolf

Kinézet | szeptember 10. | Vizsgák után


Végre volt egy kis időm a vizsgák után sétálgatni és csak úgy lenni... élvezni a kint eltöltött szabadidőt... végre nem kellett tanulnom egy ideig, úgyhogy nagy örömmel töltött el a jelenlegi semmittevés. Talán pont emiatt akartam a sulitól minél távolabb kerülni, ezért úgy határoztam, hogy ellátogatok a faluba, egyenesen a Boglyas térre. Az egyébként is egy szép helyszín volt, már a vizsgák előtt kinéztem magamnak. Szép, korai őszi idő volt, végre nem volt az a dög meleg, amelyet amúgy is nehezen viseltem. A fák színes levelekbe burkolóztak, a szél kellemesen lengedezett, szóval ez pont egy olyan nap volt, amely tökéletes volt sétálás szempontjából.
~ Nem is tudom, hogy valóban jó ötlet-e felkeresni az anyámat. De úgy érzem, hogy muszáj megtudnom többet a múltamról. Jó, hogy meg tudtam beszélni a dolgokat Andrej-al, végtére is sok igazságot mondott ki, amihez én túl bátortalan voltam. Ha találkozom anyámmal talán akkor többet meg is tudhatok majd a képességemről. Talán még sem volt hülyeség elküldeni azt a baglyot neki válaszként. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog-e jelentkezni, de csak visszaír, ha valóban kíváncsi rám. Az már más kérdés, hogy csak érdekből keresett fel vagy igazából érdekli a sorsom. Csak olyan fura, hogy most keresett fel, idáig nem volt képes erre. ~
Ezekkel a mélyen szántó gondolatokkal ültem le az egyik padra a Boglyas téren. Nagyon jól esett kinn lenni a friss levegőn, élvezni a napsütést, amelynek nem volt akkora ereje, mint nyáron. Már nagyon hiányzott a kinn lét, a vizsgák miatt pedig nem igazán volt rá idáig alkalmam, hogy kiszabaduljak a kastély falai közül.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 9. 00:21 Ugrás a poszthoz

Leon Tim Wolf

Kinézet | szeptember 10. | Vizsgák után



Tudtam, hogy nem jó ötlet, ha túl sokat gondolkodom azon, hogy mi lenne, ha találkoznék jóanyámmal, de bennem volt egy kis feszültség amiatt, hogy mi történik majd, ha mégis létrejön a nagy találkozás. Abban biztos voltam, hogy tartani fogom tőle a pár lépés távolságot, de nem tudtam, hogy mit fogok majd érezni vele kapcsolatban ha meglátom őt. Szeretet? Kötve hiszem, hiszen nem is foglalkozott velem idáig és nem köt hozzá semmilyen érzelmi reakció. Kötődést? Aligha, hiszen egyáltalán nem kötődöm hozzá, idáig is megvoltam nélküle. Gyűlöletet? Nem gyűlölöm, miért is utálnám? Haragot? Talán-talán, hiszen valamennyi harag van bennem az irányába, ami teljesen érthető. De az a nagy büdös helyzet, hogy a legrosszabb az az egészben, hogy semmit sem érzek iránta. Olyan, mintha kiürült volna a lelkem és egy cseppnyi érzelem sem szorult volna belé feléje... de nem akarok ennyire előre menni, majd kiderül, hogy mi lesz, ha találkozunk... ha egyáltalán sor kerül rá. Nem volt kedvem tovább ücsörögni a padon, ezért gondterhelten elindultam előre, pontosabban még mindig azon kattogott az agyam, hogy mi lesz, ha valóban összefutok majd anyámmal. Persze ilyenkor se nem láttam, se nem hallottam, csak mentem egyenesen előre, mint egy robot, aztán hirtelen azon vettem észre magam, hogy beleütközök valamibe... pontosabban valakibe és a másik pillanatban már a földön csücsülök kezemben egy cserepes növénnyel. Szóval lassított verzióban az történt, hogy összeütköztem egy fiúval, aki szerencsétlenségére pont arra járt, amerre én, aztán lezuhantam a földre, de egy gyors mozdulattal még elkaptam a cserepes növényt, mielőtt az lezuhant volna. Nem is értettem, hogy mi történt hirtelen, az se volt világos számomra, hogy hogyan tudtam elkapni azt a növényt, de valószínűleg volt még annyi lélekjelenlétem, hogy gyorsan megfogjam, hogy ne okozzak még nagyobb kárt.
- Bocsánat, itt van a növényed. Nem akartam neked ütközni, túlságosan lefoglaltak a gondolataim - nyújtottam a földön ülve feléje a növénykét. Iszonyatosan cikisen éreztem magam és biztos voltam benne, hogy a srác most jól le fogja ordítani a fejemet, amiért neki mentem. Már tényleg csak ez hiányzott ehhez a tökéletes naphoz befejezésként. Persze megkönnyebbültem volna, ha nem az történik, amire számítottam, de sejtettem, hogy most mi fog következni, így lesütve a szememet a földre, kezemben a növénnyel vártam sanyarú sorsom beteljesedését.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. szeptember 9. 00:22
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 9. 16:37 Ugrás a poszthoz

Cesare Alfonso Belmonte

Kinézet | Kora délután | Vizsgák után



Nem ettem valami sokat, sőt, mondhatni egész nap csak csipegettem valamit, nem igazán volt étvágyam. Délutánra egy kicsit megéheztem, szóval elhatároztam, hogy elmegyek a konyhába és készíttetek a manókkal valami eleséget. Megint furcsa álmom volt az éjjel, de próbáltam elhessegetni az egészet és nem ezen agyalni. Minden vágyam az volt, hogy kikapcsoljak kicsit és csak úgy legyek, ne gondolva semmire. Legalábbis semmi olyanra, ami az álmaimhoz, a látomásaimhoz fűződik. Kellemes kora őszi idő volt, nagyon élveztem, hogy végre nincs dög meleg. Pont jó volt a hőmérséklet, mert se melegem nem volt, se nem fáztam. Ennek megfelelően öltöztem fel és indultam el a konyha irányába. Úgy látszott, hogy csak én voltam éhes, mert rajtam és a manókon kívül senki sem tartózkodott a konyhában. Francia salátát rendeltem a manóktól hússal, azzal egy darabig jól fogok lakni. A kis lények gyorsan végezték a dolgukat, ugyanis hamarosan ott termett az asztalomon az étel.
Rögtön nekiestem, nagyon finom volt, közben kértem még a manóktól egy pohár kólát. Még mindig furcsának tűntek nekem ezek a lények, kicsi a Télapó segédeire hasonlítottak, akiket idáig mesekönyvben láttam gyerekkoromban. Nagyon elégedett voltam az itteni koszttal, sokkal finomabb volt mint az otthoni. Na, nem mintha Timi rosszul főzött volna, de azért itt sokkal ízletesebb volt minden étel. Miután elfogyasztottam a rendelésemet, kényelemesen ücsörögtem a kényelmes székben az italomat kortyolgatva. Jól esett a csend és az is, hogy végre nem a látomásaim körül keringtek a gondolataim. Nagyon idilli helyzet volt ez, ritkán adatott meg, hogy kikapcsolódhattam és kizárólag az adott pillanatnak élhettem.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 10. 16:31 Ugrás a poszthoz

Sheela



Megbeszéltük Sheela-val, hogy találkozunk a Társalgóban, hogy jósolhassak neki. Már múltkor is szó volt róla, hogy kártyát vetek neki, most pedig sikerült végre egyeztetnem vele egy olyan időpontot, amely mindkettőnknek megfelelt. Már 10 perccel korábban odaértem a helyszínre, ahol csak páran lézengtek. Leültem az egyik kényelmesnek tűnő fotelba, kiraktam az asztalra a kártyapaklimat, majd türelmesen vártam a lányt. Magamban azon töprengtem, hogy vajon milyen lesz a találkozás anyámmal, ha egyáltalán visszaír. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt amiatt, hogy nem avattam be Timit ebbe a dologba, de úgy gondoltam, hogy lehet nem is lesz az egészből semmi, ezért pedig felesleges lenne idegeskednie miattam. Abban se voltam biztos, hogy jó ötlet volt-e felvenni a kapcsolatot az anyámmal vagy sem... abban viszont biztos voltam, hogy nem fogok üdvriangásban kitörni, ha majd meglátom. Az apámról meg pláne nem tudtam semmit azon kívül, amit a nő leírt. Részben azért is akartam azt a találkozót, hogy többet megtudjak a múltamról és esetleg hátha felvilágosít majd a képességemmel kapcsolatban. Ha másért nem, akkor már azért megéri találkozni vele... Furcsállottam, hogy mégiscsak a nyomomra akadt, de azért gyanús volt az is, hogy ilyen sokáig várt vele. Tényleg ennyire tartott volna az apjától? Ez azért nagyon gáz. Biztos az a ki ha én nem típusú ember lehetett és az egész életét a külsőségeknek és a felületes kapcsolatoknak szentelte. Pff... ez szánalmas.
~ Mikor jön már Sheela? ~ - néztem türelmetlenül a velem szemben lévő faliórára. Nem akartam tovább egyedül lenni, jobban örültem volna a társaságnak, mert legalább az elvonja a figyelmemet a lélekőrlő gondolatoktól. Már eltelt az a tíz perc és idő volt, hogy a lány ideérjen, már ha pontos volt.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. szeptember 10. 16:31
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 10. 16:52 Ugrás a poszthoz

Leon Tim Wolf

Kinézet | szeptember 10. | Vizsgák után



Férfit még nem láttam így örülni egy cserepes növénynek, úgyhogy akaratlanul is kiült a döbbenet az arcomra, amikor magához ölelte Buksit.
- Buksi! - mondtam ki a nevet, amikor is tudatosult bennem, hogy bizony ennek a kis élőlénynek még neve is van! Azta, hát ez aztán nem semmi! Furcsállottam, hogy ennyire oda lehet lenni egy növényért, de látszott, hogy Buksi jó kezekben van és vigyáznak rá. Sajnos én nem voltam ilyen gondos, mert mellettem a növények sorra kihaltak. Vagy túlöntöztem őket vagy elfelejtettem megöntözni őket, szóval mindenképp a halál sorsára jutottak. Közben rájöttem, hogy nem is lettem lecseszve, ami nagy szó, mert idáig akiknek véletlenül nekiütköztem, azok mind leordították a fejemet. Sőt, a srác még hálás is volt, amiért megmentettem a hőn szeretett növényét.
- Igen, minden rendben van - válaszoltam neki, miközben feltápászkodtam a földről.
- Alíz vagyok. Gondoltam bemutatkozom, ha már így neked mentem. Honnan jöttél? - kérdeztem tőle miután leporoltam az ujjaimmal a ruhámat, szerencsére nem lettem nagyon poros. A fiút láthatóan nem viselte meg a lökésem, amin igazából nem is csodálkoztam, hiszen tőlem jóval magasabb volt.
- Hogyhogy Buksi lett a neve a növénynek? - érdeklődtem meg tőle, miközben a kezében lévő növényre pillantottam. Kíváncsi voltam, hogy honnan jött ez a név, ha már egyszer elnevezte a növényt.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 10. 19:24 Ugrás a poszthoz

Damien Delacroix

Kinézet | szeptember 7. | Vizsgák után



Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem küldött el a fenébe a férfi, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen pozitívan fogadja a kis akciómat. Persze figyeltem arra, hogy ne áruljam el magam a vitatársa előtt, ezért végig vigyorogtam, mint a vadalama.
- Semmi gond, de máskor ne várass meg ennyire, kérlek! - fordultam feléje nagy mosollyal az arcomon, majd belekaroltam és szép lassú léptekkel távolodtunk el az idegesítő pasastól. A partnerem a terem egyik messzebbi pontjára vezetett, ahol hallótávolságon kívülre kerültünk.
- Ugyan, nincs mit, legalább feldobta a délutánomat. Egyébként jobb kerülni ezeket az alakokat, olyanok mint egy hiéna. Még a szeme se áll jól - tettem hozzá elgondolkodva. A szőke fickó szakasztott olyan volt a valóságban is, akárcsak az álmomban. Látszott rajta, hogy a hatalomvágy hajtja és nagyon kellemetlen figura. Most megint egy olyan dolgot csináltam, amivel megelőztem azt, hogy rossz vége legyen a sztorinak, akárcsak az ezdőtermi akciómnál. Ha nem vagyok ott, akkor bizony rádőltek volna azok a fránya súlyzók a lányra, súlyos sérüléseket okozva ezzel neki. Szerencsére ez azonban nem következett be, mert sikerült megakadályoznom és időben elrántanom a lánykát a polcról ledőlő súlyzók elől.
- Széplaki Alíz - nyújtottam a kezem a férfi felé viszonozva a bemutatkozást. Hallottam, ahogyan a szőke férfi jól becsapva maga mögött az ajtót elhagyta a helyiséget.
- Ettől az alaktól még a halottak is felkelnek... úgy közlekedik, mint egy öreg traktor vagy mint egy haragos troll - állapítottam meg hangosan a meglátásomat, amikor a dühös pasas távozott.
- Nem kell, nem érdekből tettem.. vagyis kíváncsi arra, hogy egyáltalán miért csináltam ezt az egészet? - kérdeztem Damien-t, hiszen úgy voltam vele, hogy akkor mondom el neki, ha egyáltalán érdekli. Így is kétséges volt, hogy hogyan fogadja majd azt, amit mondanék neki, de nagy esélyem volt arra, hogy nem néz dinkának, ha idáig sem tette és rögtön levágta, hogy mi a szitu. Magamban le is játszottam, hogy mi a szitu:
~ Helló, Alíz vagyok, aki megálmodta, hogy itt fogsz társalogni egy unszimpatikus férfival és ha nem lépek közbe, akkor nagyon durván el fog fajulni a dolog. Ááááá, kicsit se tűnik bolondságnak... ugyan.... dehogy! ~
Miközben erre gondoltam kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, úgyhogy a hajamat babráltam és inkább elkezdtem a padlót bámulni. Talán fel sem kellett volna tennem ezt a kérdést... pedig jogos, hiszen engem is érdekelt volna, ha hasonló szituációba kerülök, hogy miért segít egy olyan ember, akit még soha az életben nem láttam.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 11. 20:33 Ugrás a poszthoz

Cesare Alfonso Belmonte

Kinézet | Kora délután | Vizsgák után



Miközben totál el voltam gondolkozva és élveztem a magányt, a semmittevést, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki átölelt. Nagyon ideges lettem és már készültem arra, hogy beverjek egyet az illetőnek, de amikor megfordultam megláttam, hogy a régi prefi társam az, aki mögöttem állt. Szerencsére nem lódult meg a kezem reakcióképesen, így mind a ketten jól jártunk. Én azért, mert nem kellett magyarázkodnom, a srác pedig azért, mert megúszott egy nagy taslit.
- Szia, Cézi! Épp ettem. Most fejeztem be - köszöntöttem a fiút, alias Mr. Casanova-t, akinek egy egész női rajongótábora volt. Ő volt az a srác, aki a jóképűségének köszönhetően megszámlálhatatlan női szívet tört már össze és aki élvezte a változatosságot, a kötöttség nélküli kapcsolatokat. Egyáltalán nem ítéltem el emiatt, mert tudtam, hogy ilyen emberek is vannak, neki a hódítás volt a lételeme, ez pedig így volt rendjén. Elfogadtam azt, hogy minden ember más volt más igényekkel és érdeklődési körrel. Sajnáltam, hogy a fiú házat váltott, mert kiváló prefektus volt és jól kijöttünk, de tiszteletben tartottam a döntését, hiszen tudtam róla azt, hogy nem érezte magát otthonosan a Navine-ben.
- Főzni? Persze! Mire gondoltál? Spagetti, rakott krumpli, töltött káposzta, lecsó vagy sült hús zöldségkörettel? - kérdeztem tőle felvillanyozódva. Szerettem másoknak segíteni, Timivel pedig sokat főztünk együtt. Igazából magamnak is meg tudtam volna csinálni a kaját, de jelen pillanatban élveztem, hogy a manók kiszolgálnak. Tele hassal pedig semmi kivetésem nem volt a főzéshez, úgy gondoltam, hogyha elkészül az étel, akkor egy kóstolót vagy egy kis adagot én is szívesen eszem majd belőle.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 12. 00:34 Ugrás a poszthoz

Sheela



Nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor Sheela megjelent az ajtóban, egy kő esett le a szívemről, hogy végre nem kellett tovább egymagam ücsörögnöm. Talán még sose örültem ennyire a társaságnak, legszívesebben a lány nyakába ugrottam volna, de persze nem tettem, mert totál hibbantnak nézett volna. Hirtelen lefagytam, mert láttam, hogy Sheela-nak feltűnt a türelmetlenségem, ami igazából nem volt fair vele szemben, mivel csak pár percet késett és nem órák óta ültem itt. Hirtelen nagyon elszégyelltem magam, amikor bocsánatot kért a késésért.
- Nem haragszom, nem a te hibád - válaszoltam neki, miközben a tenyerembe temettem a fejemet és az asztal sarkát bámultam. Próbáltam harcolni az ellen, hogy ne mardosson a kétségbeesés anyám miatt, sőt, megígértem magamnak, hogy nem ez a téma lesz a középpontban, de egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az egész szituációt, ami nemrégiben történt velem. Ráadásul elküldtem neki azt a fránya baglyot is és még semmilyen választ sem kaptam tőle. Lehet, hogy csak szórakozott velem valaki? Az kizárt... de akkor miért nem képes válaszolni?
- Sajnálom - kaptam fel a fejem, miközben szomorúan a lányra néztem, majd megköszörültem a torkom és a kártyapaklira emeltem a tekintetemet.
- Remélem, hogy neked jobban alakulnak a dolgaid, mint nekem - folytattam a mondandómat, miközben szép lassan elkezdtem a kártyapaklit keverni. Sajnos nem igazán álltam a helyzet magaslatán, mert az egyik kártyalap a földön landolt.
- Az Ördögbe! - emeltem fel onnan nagy komótosan. Rápillantva, majd megmutatva a kártyalapot megjegyeztem a lánynak egy hamiskás mosollyal:
- Szó szerint. Csak nehogy megégessem magam!
Ugyanis a lap az Ördögöt ábrázolta, hát igen, az élet mindig is érdekes humorral bírt, különösképp ha az ember alá kellett tennie.
Miközben tovább kevertem a kártyapaklit egyre kevésbé kezdett el az foglalkoztatni, hogy mit gondolt rólam a környezetem, de azért próbáltam magam tartani a lány előtt, nehogy még őt is elveszítsem. Szegény nem igazán érthette, hogy mi játszódott le bennem és hogy minek volt köszönhető a különös viselkedésem.
- Képzeld, anyám jelentkezett 17 év után - folytattam a mondandómat élcesen, miközben tovább kevertem a kártyalapokat.
- Jó, mi? Ennyi idő után eszébe jutott, hogy létezem... bocs, kicsit kivagyok, ne vedd magadra! - tettem le a lapokat az asztalra mélabúsan, de szerencsére a sírásig még nem jutottam el. Mondjuk nem sok hiányzott hozzá, de tartottam magam, amennyire tudtam, ugyanis nem akartam megint gyengének mutatkozni.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 12. 13:02 Ugrás a poszthoz

Lora

Kinézet



Épp nem akadt semmi dolgom, halasztatlan teendőm, ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy kört a kastélyban. Nem volt kedvem a szobámban ücsörögni, mióta Majával ritkábban tudtam találkozni kezdtem egyre magányosabban érezni magam. Az utam a Vigadófreskó folyosóján át vezetett, ahol hatalmas zsibongás volt a festékeknek hála. Az egyik portrén épp vigadott mindenki, volt ott sör-bor, terülj-terülj asztalkám és dinóm-dánom. A festményen szereplő alakok láthatóan jól érezték magukat, harsányan beszélgettek egymással és volt, aki még énekelt is. Egy másik festmény szereplői pedig épp nagy vitában voltak, úgyhogy zajlott az élet. Igazából nem zavart a nagy zsibongás, már hozzászoktam ahhoz, hogyha eljövök itt, akkor bizony ez vár rám. Még mindig jobban éreztem magam itt, mint egyedül a szobámban, úgyhogy helyet foglaltam az egyik kényelmes kanapén és figyeltem, ahogyan a festmények "életre kelnek". Fura volt belegondolni, hogy már csak egy évem van hátra az alapképzésből, hiszen olyan gyorsan eltelt ez a pár év, hogy szintre észre sem vettem. Persze sokat tanultam ezalatt a négy év alatt is, mióta itt vagyok, főleg a varázsvilággal kapcsolatban bővítettem az ismereteimet. Továbbra is jól éreztem magam a Navinében, mindig is szerettem az unikornisokat, csak azt sajnáltam, hogy nincs már ott Emma, mert nagyon sokat tanultam tőle és mindig segítőkész, kedves volt velem. Örültem, hogy kineveztek prefektusnak, mert szívesen vettem részt az adott feladatokban és szerettem ezt a posztot. Sokat fejlődtem az elmúlt évek során, ráadásul még egy képességre is szert tettem, amely nagy valószínűséggel velem született, de csak később került felszínre. Egyszóval szerettem ezt a világot és egyre biztosabb voltam abban, hogy ebben az univerzumban szeretném leélni az életem.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 12. 14:15 Ugrás a poszthoz

Lora

Kinézet



Miután kielmélkedtem magam, felkelte a kanapéról, hogy tovább folytathassam az utamat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik portré nagy bőszen épp mondani akart valamit, amikor megláttam az egyik diáktársamat, Lora-t, amint épp a földön alszik. Elég fura látvány volt, mert nem igazán értettem, hogy miért pont a földet választotta pihenőhelyül, amikor ott az a sok kényelmes kanapé. Aztán eszembe ötlött, hogy mi van, ha nem érzi jól magát vagy elájult. Ennek fényében lehajoltam hozzá és bökdösések közepette a nevén szólongattam:
- Lora, Lora. Jól vagy?
Nem igazán értettem, hogy mitől dőlt így ki a lány, de reméltem, hogy felkel és elmagyarázza, hogy mi történt vele. Na, nem mintha bármilyen szabályba is ütközne, hogy épp itt pihen, mivel amúgy is délután volt, de azért fura volt a szitu. A lányt inkább életrevaló energikus embernek ismertem és még sosem láttam, hogy délután bealudt volna, pláne nem egy ilyen helyen... ha egyáltalán aludt... jobb esetben.
- Nyugi, uralom a helyzetet! - fordult az aggodalmas tekintetű portré felé. Nem akartam, hogy mindenkit felverjen, mert semmi kedvem nem volt magyarázkodni egyikőjüknek sem, a felesleges károgás pedig roppantul idegesített volna. Az inkább ártott volna és zavart volna a koncentrálásban. Úgy láttam, hogy a portré visszavett az arcából és elcsitult, aminek jelen helyzetben kifejezetten örültem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Széplaki Alíz összes RPG hozzászólása (287 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 10 » Fel