28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Széplaki Alíz összes RPG hozzászólása (284 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 10 » Le
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2016. december 22. 20:02 Ugrás a poszthoz

Rosie N. Fisher





- Nos, igen, időnként saját magamon is meglepődöm - vallottam be Rosie-nak, ha már ennyire tetszett neki a társaságom, egyébként sem tartottam magam egyszerű esetnek.
- Igen, ez a magyar Hugrabugnak felel meg, én szeretem. Tele van színes egyéniségekkel és mindenki tartogat valamilyen meglepetést - mondtam neki sejtelmesen.
- Azta! Eldobom az agyam! Szóval Harry tényleg létező személy itt? Hát ez marha jó! Nagyon menő helyre jársz! - mondtam neki lelkesen és kissé sokkosan, hiszen idáig csak olvastam a történetet, nem gondoltam volna, hogy ez mind igaz. Ma megint egy új dolgot tanultam a varázsvilággal kapcsolatban, amit alig akartam elhinni, de másrészt nagyon magával ragadott.
- A szellemeket még szoknom kell, ahogyan a többi lényt is. Szóval végül is örültél, hogy a Griffendélbe osztott be a Teszlek Süveg? - kérdeztem tőle nagy érdeklődéssel, hiszen nagyon felkeltette ez a téma az érdeklődésemet.
- Mi jót csinálsz egyébként a szabadidődben? - rukkoltam elő egy újabb kérdéssel, mert kíváncsi voltam, hogy mit szeret csinálni Rosie, amikor épp nincs semmi dolga.
- Szeretem a lélektannal, pszichológiával, ezotériával kapcsolatos műveket, a krimiket, a horrort, a sci-fit, az irodalom terén pedig inkább a verseket, idézeteket szeretem. Szoktam írni is, több-kevesebb sikerrel. Te milyen jellegű műveket szeretsz? - kérdeztem vissza.
A lány nagyon magabiztosnak és határozottnak tűnt így első látásra, látszott rajta, hogy tudja mit akar. Bár elsőre nehéz volt megítélnem bárkit is és nem szívleltem az előítéleteket, de mégiscsak kialakult bennem egy kép róla, aztán idővel kiderül, hogy valóban olyan-e, amilyennek elképzeltem, vagy csak egy szerepet játszik az élet színpadán. Mindenesetre szimpatikus volt, de tudtam, hogy ez még nem jelent semmit, hiszen most láttam őt életemben először.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. január 14. 10:46
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2016. december 24. 16:15 Ugrás a poszthoz

Kviddics edzés


Tudtam, hogy egyszer eljön ez az idő is, amikor kezdetét veszi a kviddics mérkőzés. Nem szerettem volna beégni, ezért jelentkeztem az edzésre, hátha ragad rám valami és nem leszek nagyon béna a pályán. Tartottam ettől az egésztől, de reméltem, hogy sikerül azért majd elsajátítanom ezt a fajta sportágat. Elég cudar idő volt, ezért jól felöltöztem, hogy ne fázzak majd a gyakorlás alatt, bár nem voltam túl bizakodó ezen a téren. Idáig a seprűt csak seprésre használtam, eszemben sem volt, hogy felüljek rá, azt pedig totál abszurdumnak tartottam, hogy még repülni is lehet vele. Repüléstan órán ugyan már ültem rajta, de nem tartottam magam túl ügyesnek ebben.
- Szia Nyeste! Jöttem repkedni... nos már ismersz, hiszen szobatársak vagyunk, úgyhogy tudod, hogy még életemben nem űztem ezt a fajta sportágat komolyabban - köszöntöttem a lányt a nem éppen bizalomgerjesztő mondandómmal.
- Sajnálom, ez van. Remélhetőleg beletanulok majd. Egyébként hajtó leszek - tettem hozzá kissé szomorkásan, bár nem akartam őt teljesen elkeseríteni, azért úgy voltam vele, hogy jobb, ha tudja, mi a szitu.
Arra gondoltam, hogyha mégsem jön össze a dolog, akkor még mindig van lehetőségem kilépni a csapatból, bár azért reméltem, hogy nem vagyok annyira béna, mint ahogy azt gondolom és valamennyire helyt tudok majd állni. Kíváncsi lettem volna arra, hogy vajon a lány hogyan tanult meg kviddicsezni, de erre sosem kérdeztem rá és egyelőre nem is akartam őt fárasztani ezzel a kérdéssel. Igaz, jól beöltöztem, de még így is fáztam, mindig is fagyos típus voltam. Reméltem, hogy minél hamarabb kezdetét veszi az edzés, hogy ne fázzak és megtudhassam, mennyire vagyok ebben a sportágban jó vagy éppen béna.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2016. december 24. 16:33
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2016. december 25. 20:18 Ugrás a poszthoz

Kviddics edzés


Gyorsan megérkeztek az edzésre a többiek is, mindenkit köszöntöttem, közben pedig azon izgultam, hogy mennyire leszek béna a repülésben. Idáig se voltam túl profi benne, de most megkaptuk hajtóként azt a feladatot, hogy három körben gyakoroljuk a gyorsulást-lassulást-fordulásokat. Félve pattantam fel a seprűmre, majd megindultam vele. Már az elején elvesztettem felette az irányítást, mert iszonyat sebesen gyorsult, én pedig csak szerencsétlenkedtem vele.
- A fenébe, lassíts már, kérlek! Jó seprű, okos seprű, lassíts kérlek! - mondtam neki miközben megveregettem a nyelét. Magam sem értem, de kicsit lassabbra fogta végre a tempót, na igen egyáltalán nem álltam a helyzet magaslatán. Az első köröm igencsak keményen indult, de bíztam benne, hogy most már végre nem tartogat majd több meglepetést nekem ez az eszköz.
~ Ó! Gyorsulás, lassulás, fordulás? Örülök, hogy élek még! ~ - gondoltam magamban és örültem annak, hogy a seprűm lassú tempóra váltott. Tudtam, hogy meg kellene felelnem a feladatnak, de óriási félelem volt bennem, úgyhogy nem mertem gyorsabban repülni vele, fordulni pedig még annyira sem, mint száguldozni.
Mindhárom körömet lassan tettem meg, amikor pedig a seprűvel sikeresen földet értem, odamentem Nyestéhez és elmondtam neki, amit gondoltam:
- Sajnálom, nem megy... nem merek gyorsabban menni vele. Így is örülök, hogy épségben landoltam vele, ez van...
Tudtam, hogy nem volt számára biztató, amit mondtam, de így éreztem és nem volt egyelőre akkora bátorságom, hogy a lassú repülés mellett gyorsra váltsak, a fordulástól pedig egyenesen kirázott a hideg. Tudtam, hogy vagy türelmes lesz velem a lány és segít valahogy, vagy búcsút inthetek az egész játéknak.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2016. december 25. 20:31
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2016. december 27. 11:47 Ugrás a poszthoz

Kviddics edzés


Nyestuc  Love



Nyeste adott egy kis önbizalmat azzal, hogy mögém ült a seprűre és megmutatta az eszköz helyes irányítását. Szerencsére szép lassan csinált minden, így volt időm megemészteni a látottakat, egy kis idő eltelte után már azon kaptam magam, hogy elkezdtünk gyorsulni a seprűvel, majd hirtelen a fordulás is megtörtént, amitől idáig görcsbe rándult a gyomrom. Miután földet értünk, csak ennyit tudtam mondani a lánynak, miután megkaptam a feladatot, hogy most próbáljam meg egyedül végigcsinálni ezt a "mutatványt":
- Hú, hát ez durvább volt, mint a hullámvasút!
Ezt pozitív értelemben mondtam, mert annak ellenére, hogy eleinte tartottam az egésztől, jó érzéssel fogott el az adrenalinszintem növekedése ettől a pozitív impulzustól. Így bátrabban mertem belevágni a repülésbe úgy, hogy egyedül ültem a seprűn. Elindultam vele a megszokott, lassú tempómban, majd egy kis idő elteltével óvatosan előrébb dőltem a nyélhez, hogy ezáltal gyorsulásra ösztökéljem a seprűt. Ez sikerült is, mert máris éreztem, hogy megváltozott a sebesség és jóval gyorsabban haladtam előre, mint idáig. Ezután még jobban belekapaszkodtam a nyélbe és egy határozott mozdulattal feljebb húztam, amely által a seprű feljebb emelkedett és immár újra egyenesbe állt. Ekkor újra közelebb hajoltam a nyélhez, így újra gyorsabb tempóba repültem, aztán gondoltam egyet és most vagy soha alapon fordultam egy kisebb kört a seprűvel, amit sikeresen túléltem, és nem is volt olyan borzasztó, mint amilyennek először gondoltam. Igaz Nyestével is fordultam már egyet, de ezt most mégiscsak egyedül vittem végbe, és ezáltal elégedettség töltött el, de azért nem bíztam el magam. A fordulás után újra lassítani kezdtem a seprűmmel, majd óvatosan landoltam vele és vártam, hogy a lány is leszálljon és megmondja, milyennek vélte a próbálkozásomat.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2016. december 30. 00:07 Ugrás a poszthoz

Kviddics edzés


Nyestuc  Love



Látszott Nyestén, hogy elégedett velem annak ellenére, hogy nem volt tökéletes a teljesítményem, ez pedig még inkább arra ösztökélt, hogy beleadjak apait-anyait a gyakorlásba. Amint leszálltunk a lány magához intett a pálcájával egy kvaffot, amit könnyedén el is kapott. Ezután ismét seprűre ültem a példáját követve, majd a magasba emelkedtem. Egy újabb kört mentem a járművemmel a kíséretében, egy óvatos mozdulattal előre dőltem a nyélhez, hogy kicsit gyorsabbra vegyem a tempót, majd határozottan feljebb húztam, így a seprűm felfelé vette az irányt, majd újra egyenesben állt. Miután ez megtörtént, egy határozott mozdulattal lefelé toltam a seprű nyelét, így az annak megfelelő irányba haladtam vele. Ezt követően, miután újra egyenesbe tettem, majd közelebb húzódtam a nyélhez ezzel gyorsabb tempót elérve és először jobbra, majd balra irányítva fordultam egyet vele. Úgy éreztem, hogy most valamivel jobban ment az egész, mint az első gyakorlásnál. Nyeste kicsit eltávolodott tőlem és egy kvaffot hajított felém, aminél nagyon koncentráltam, hogy bénázzam el és sikerüljön megfogni. A labda egyenes ívben repült felém, mindkét kezemmel elengedtem automatikusan a seprű nyelét, hogy elkapjam. Teljesen megfeledkeztem magamról és csak a felém repülő kvaffra koncentráltam, amikor is az a kezemben landolt. Amikor megfogtam éreztem, hogy kezdem elveszíteni az egyensúlyomat és kissé bepánikoltam, így az egyik kezemmel megragadtam gyorsan a seprű nyelét, míg a másikban a labdát tartottam és ráhajoltam a járművemre. A kisebb megszeppenésem ellenére nagyon örültem, hogy elsőre sikerült, megfogni, bár ez csupán egy közönséges labda volt, azért mégis kellett hozzá egy kis ügyesség, mert tudtam, hogy a meccsen bizony nem lesz egyszerű dolgom vele. Miután a kezembe került a kvaff, és a lélekjelenlétemet visszanyerve felegyenesedem a seprűről, egy nagy lendülettel visszadobtam Nyestének.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 2. 22:56 Ugrás a poszthoz

Kviddics edzés


Nyestuc  Love



Nyestének már nagyon jól megy a labda elkapása, elég az egyik kezét használnia hozzá. Átlósan átdobta nekem hirtelen a labdát, amit a legnagyobb csodálkozásomra is elkaptam két kézzel, miközben felém repült, majd megint a seprű nyelére buktam, és onnan emelkedtem fel, amikor már biztonságban éreztem magam. Nem volt egyszerű elkapni a lasztit, de valahogy úgy esett, hogy pont kézre illett, ezért hálát is rebegtem a sorsnak. Nem gondoltam volna, hogy elsőre sikerül majd elkapnom a labdát... sőt, kviddics terén se gondoltam, hogy szuperálni fogok még ma, de ezek szerint mégis sikerült valamilyen furcsa szerencse során jól teljesítenem. Csodáltam a lány lelkesedését és hogy ilyen jó tanár volt, legalábbis szerintem tökéletesen megmutatta dolgokat. A közreműködésével könnyű volt előre haladni, hiszen remekül bemutatta, hogy mit hogyan kell csinálni, és ez igazán dicséretes volt. Reméltem, hogy továbbra is így fogunk haladni, mert akkor egész közel kerülhetek a célomhoz. Büszkén mutattam neki, hogy elkaptam a labdát, majd közelebb irányítottam hozzá a seprűmet és visszadobtam neki. Bíztam benne, hogy sikerül megtanulnom játszani, hiszen a repülés már egész jól ment, igaz repüléstanon is sokat gyakoroltam, de azért most legalább a gyorsabb tempó is jobban ment, mint eddig.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. január 2. 22:57
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 6. 20:07 Ugrás a poszthoz

Zója


Úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy felkeressem Zóját. Mindig is tudtam, hogy eléggé elfuserált vagyok, de tudtam, hogy ideje változtatni magamon, és muszáj volt valakivel megosztanom a régi sérelmeimet. Már előre sajnáltam szegény Zóját, hiszen még sosem találkoztam vele ilyen körülmények között, de azzal teljesen tisztában voltam, hogy eléggé problematikus vagyok.
- Öhm... Jó napot! - nyitottam be a rendelőbe félénken, hiszen nem tudtam, hogy milyen fogadtatásban részesülök, de reméltem, hogy nem jöttem rosszkor.
Nagyon sajnáltam Zóját már előre is, hiszen tudtam magamról, hogy nem vagyok éppen egy könnyű eset. Jó lett volna kicsit felkészítenem magam a találkozó előtt, hiszen mégiscsak rá fogom zúdítani a problémáimat. Idáig sose mertem megnyílni senkinek sem, csakis azoknak, akiket idáig érdemesnek tartottam erre, bár azok nem voltak túl sokan.
- Leülhetek? - kérdeztem Zójától miközben kiszemeltem magamnak az egyik szimpatikus kanapét. Tudtam, hogy azt szeretné, hogy meséljek magamról és derítsük ki együtt gyorsan a problémámat, de egyszerűen elsőre nem vitt rá a lélek. Ott álltam tök szerencsétlenül és vártam, hogy megtörténjen a csoda, amiről én sem gondoltam, hogy igaz lehet, de azzal tisztában voltam, hogy Zójának oroszlán türelme van, már ami a leendő pácienseit illeti.
- Nem is tudom, hogyan kezdjek bele - mondtam neki pirulkodva, hiszen egyáltalán nem voltam hozzászokva ehhez az új környezethez és egyébként is nehezemre esett pszichológushoz bejelentkezni, de úgy éreztem, hogy muszáj volt.
- Szóval... nem vagyok egyszerű eset. Sok bennem tüske - kezdtem bele a mondandómba, majd Zója arcát figyeltem, hogy egyáltalán mit reagál a mondandómra.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. január 7. 14:19
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 14. 11:36 Ugrás a poszthoz

Rosie N. Fisher





- Tényleg? Sokan nem szeretik, de akkor ebben egyezünk - válaszoltam neki mosolyogva, majd a barátok szó hallatán felhúztam a szemöldökömet és visszakérdeztem:
- Ó! Barátok?
Nagyon meglepődtem, mert az itt tartózkodásom során még sosem történt velem ilyen, hogy valaki szinte rögtön a barátom akart lenni. Most találkoztunk először és ez a lány máris a bizalmába akart fogadni. Még sosem volt dolgom hasonló jelenséggel, mindenesetre hízelgő volt, hogy ennyire szimpatikus voltam neki. Úgy gondoltam, hogy megér egy próbát az egész, hiszen nagyon pozitív benyomásom volt róla így elsőre, aztán reménykedtem benne, hogy ez továbbra sem fog változni.
- Benne vagyok, miért is ne? - feleltem neki lelkesen egy széles mosollyal az arcomon, így láthatta, hogy valóban komolyan gondoltam ezt. Nem voltam az a nagy érzelemkinyilvánítós típus, főleg nem elsőre, így nem ugrottam külön a nyakába, hogy kimutassam az örömömet, mert arra gondoltam rögtön, hogy nem biztos, hogy ezt ő díjazná. Annyira még nem ismertem ezen a téren, így nem tudtam, hogy mennyire zavarja őt, ha valaki elsőre belemászik a személyes szférájába, mivel ahhoz olyan körülmények kellettek és olyan passzban kellett lenni hozzá, ami ezt lehetővé teszi - mármint az én esetemben mindig is így volt.
- Tanítanak, de odáig még nem jutottunk el - mondtam neki kicsit pironkodva, hiszen neki teljesen természetes volt, hogy Potter itt nagyon híres és népszerű.
- A mugli világban csupán mesehős - tettem hozzá, hogy értse, pontosan mire is gondoltam.
A varázstalan család kifejezésre kissé elfintorodtam, ez nekem elég kényes téma volt, amit még a mai napig nem sikerült teljesen feldolgoznom. Próbáltam neki diplomatikus választ adni, hogy azért tisztában legyen a helyzetemmel, de mégse tudjon meg túl sokat.
- Félvér vagyok, a mugli világban nevelkedtem. Szóval még mindig sok újdonságot tartogat számomra ez az univerzum. Na és te? - kérdeztem vissza, hiszen megütötte közben a fülemet az "is" szócska, ezek szerint nem egy aranyvérűvel volt dolgom, aki már jártas ezen a területen, ettől pedig egy kicsit megkönnyebbültem, hogy akkor talán ebben is hasonlítunk.
- Persze, ez sem utolsó szempont - feleltem neki immár jobb kedvűen, majd hozzátettem:
- Csak azt sajnálom, hogy muszáj viselni az egyenruhát, de ez ellen úgysem tudunk semmit tenni.
Nem repdestem az örömtől az egyenruha kötelező viselését illetően, de benne volt a szabályzatban, úgyhogy nem volt mese, muszáj volt hordani.
- Te aztán tudsz élni! - mondtam neki lelkesen, amikor a hobbijaira terelődött a téma. Látszott a lány alakján és a mozdulatain is, hogy balettozott, hiszen elképesztően kecsesen mozgott és remek formában volt.
- Szeretek olvasni, sétálni, úszni, futni és verseket írni. Tudom, csupa hétköznap, unalmas elfoglaltság - húztam mosolyra a számat, majd feltettem Rosie-nak egy újabb kérdést:
- Na, és melyek a kedvenc tárgyaid? Azt már tudom, hogy a művészet is köztük van. Szörnyen rajzolok, de fotózni szeretek - tettem még hozzá ezt az információt a mondandómhoz.
- Nagyon tetszik a balett, bár még sosem próbáltam, az tény, hogy gyönyörű és nagyon kifejező tánc. Hány éve balettozol? - érdeklődtem, mert egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy mióta műveli a táncművészet ezen formáját.
- Nos, én az írás klasszikus formáját használom, tudod én még főként még mindig mugli fejjel gondolkodom. Papír, penna, ihlet és a gondolataim - nekem csupán ez kell ahhoz, hogy megalkossak egy verset, nem foglalkozom ezen a téren mágiával - válaszoltam neki őszintén. Nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy alkossak, nem volt szükségem ehhez semmiféle sajátos mágiára, de ezt a lány már kitalálhatta a válaszomból is.
- Te írtál már verset? - kérdeztem tőle, mert kíváncsi voltam rá, hogy hogyan áll ezzel a területtel Rosie.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. január 14. 17:13
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 14. 12:16 Ugrás a poszthoz

Zója



Zója jóváhagyásával helyet foglaltam a kényelmes kanapén, majd szóban is kifejeztem neki az elismerésemet a rendelő barátságos és esztétikus berendezését illetően:
- Nagyon tetszik, hogy ilyen otthonos ez a hely. Nem érezném magam jól egy rideg, zord helyiségben, ami úgy nézne ki, mint egy vallatószoba.
Rendkívül barátságos fogadtatásban volt részem, még nasi is volt, ha éppen rágcsálhatnékom támadt volna, de egyelőre egy kis gyümölcslevet töltöttem ki magamnak az egyik pohárba.
- Kér esetleg? - kérdeztem tőle, bár nem én voltam a "házigazda", de mégis úgy éreztem, hogy illik megérdeklődni ezt, ha már töltöttem magamnak, hátha ő is szeretne inni belőle.
- A múltam - feleltem röviden, majd belegondoltam, hogy ez így nem lesz jó, mert ha csupán tőmondatokban válaszolok neki, akkor abból úgyse fogja megérteni, hogy mi is a bajom pontosan. Végtére is azért voltam itt, hogy megnyíljak neki, mert anélkül ő sem fog tudni segíteni rajtam.
- Pontosabban az árvaház és a kedves szüleim, akik csak úgy otthagytak mindenféle magyarázat nélkül - tettem hozzá ezt a számomra releváns információt, majd úgy éreztem, hogy rágcsálnom kell ahhoz, hogy levezessem a bennem felgyülemlett feszültséget. Vettem a ropiból és elmajszoltam belőle párat, majd megtöröltem a kezemet szalvétával, ittam egy keveset a gyümölcslevemből, aztán folytattam.
- Nyilván idegesít, hogy így kitoltak velem és azt sem tudom, hogy kik ők, de másrészt nem vagyok rájuk kíváncsi, mert őket sem érdekelte a sorsom, az életem, szóval csesszék meg! - hoztam nyilvánosságra a velük kapcsolatos érzelmeimet, igaz kissé elragadtattam magam, de talán ezt Zója el fogja nézni nekem, szerintem hallott ő már cifrább kifejezéseket is.
- Az árvaházban is csodálatos volt, számos barátot szereztem, a nevelőnők nagyon figyelmesek voltak, egész otthonosan éreztem magam. Nem is értem, hogy miért vagyok ennyire elégedetlen - mondtam neki ironikusan, majd folytattam:
- Szóval valójában utáltam ott lenni, mármint az intézmény zord falai között abban a fagyos, rideg hangulatban, ami ott volt. A nevelőnők igazságtalanok voltak, azt élvezték, ha másokkal kitolhatnak, nyilván így vezették le a sikertelenségeiket az életben. A társaim sem voltak sokkal különbek, egy-két ember kivételével, általában én voltam a célpont, a fekete bárány. Nyeltem ott már eleget... az volt a szerencsém, hogy jött Timi, egy új nevelőnő, ő más volt mint a többiek, aztán később örökbe fogadott.
Úgy éreztem, hogy egyelőre elmondtam neki a fontosabb információkat, ami alapján le tudja szűrni, hogy mi bánt a legjobban, de nem tudtam, hogy mennyire fog tud tudni nekem segíteni a múltam feldolgozásában. Annak sem voltam tudatában, hogy mit tud erre egyáltalán mondani, az alap válaszokkal már tisztában voltam, hogy nézz szembe a félelmeiddel, engedd el a múltat, talán meg kéne ismerned a szüleidet, változtass a hozzáállásodon, nézd az élet pozitív oldalát és a többi, de ezzel nem voltam kisegítve. Tudtam, hogy a legtöbben ezt a választ adnák, de pont azért mentem egy szakemberhez, hogy ne ezzel kelljen szembesülnöm, mert könnyű volt dobálózni a szavakkal, nekem pedig hasznos segítség kellett, nem pedig az, hogy valaki szájából általános "igazságokat", megállapításokat halljak. Reméltem, hogy ő másképp látja a dolgokat és rá tud vezetni valahogy a helyes útra mindenféle maszlag, körítés és általánosítás nélkül.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. január 14. 17:12
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 17. 21:07 Ugrás a poszthoz

Lilith



Lilith küldött egy baglyot, hogy hogy találkozzunk a társalgóban egy kis csevegésre a jóslással kapcsolatosan. Nem volt ellenemre a dolog, egyébként is örültem, ha megvitathattam olyasvalakivel ezt a témát, aki maga is részese ennek. A lány is tanonc volt, így legalább már volt egy közös vonásunk, bár más szempontból kevésbé ismertem. Felvettem a fehér pulcsimat, az egyik sötétebbik farmernadrágomat, tornacipőt választottam a szettemhez, aztán elindultam a társalgó felé. Szokás szerint én értem oda először, bár természetesen megint jóval a megbeszélt időpont előtt hagytam el a szobámat. A társalgóban nem voltak túl sokan, ez már a sokadik alkalom volt, hogy nyugodtan tudtam válogatni a helyek között. Miután körbenéztem és felmértem a terepet, bele is vetettem magam az egyik szimpatikus fotelba. Az ölembe vettem az egyik piros színű kispárnát és kényelmesen elhelyezkedve, azt szorongatva vártam a diáktársamat. Ahogy telt-múlt az idő egyre lejjebb csúsztam a fotelban, kissé elkapott az álmosság, de próbáltam azért nem bealudni, úgyhogy pár ásítás után erőt vettem magamon és visszahuppantam a helyemre. Belegondoltam, hogy már nagyon rég találkoztam Timivel, csupán írni szoktunk egymásnak, de örültem volna, ha a téli szünetben el tudtam volna látogatni hozzá, bár nem úgy alakultak teljesen a dolgok, ahogy elterveztem. Először kicsit mérges voltam rá, és nem értettem, hogy miért fontosabb neki a fellépés, minthogy lásson engem, aztán amikor újból tiszta fejjel tudtam gondolkodni, akkor beláttam, hogy mégiscsak egy igencsak lényeges eseményen adta elő a többiekkel a táncát, ezért nem tudtam rá tovább haragudni. Egyébként is nagyon lelkes volt, amikor írta nekem, hogy fellépnek, arról pedig nem tehetett, hogy rossz volt az időzítés. Nagyon hálás voltam neki, hogy befogadott és új otthonra leltem, de a szívem mélyén nem voltam képes a valódi otthonomnak tekinteni a helyet, pedig ha ő nem hoz el arról a szörnyű helyről, akkor bizonyára nem így alakult volna az életem. Örültem, hogy a lányának tekintett, de sose tudtam anyának hívni, nekem mindig csak Timi maradt, pedig igazán megérdemelte volna, hiszen mindent megtett értem, nem úgy mint az, aki megszült, aztán magamra hagyott. Igazából saját magamat sem értettem, de nem is akartam hamis, ámító érzéseket táplálni magamban. Aztán ott voltak az álmaim, is, amikkel egyáltalán nem volt egyszerű megbirkóznom, de szerencsére kaptam hozzá segítséget, azt pedig tudtam, hogy rajtam áll, hogyan élek vele. Miután visszatértben gondolataimból a valóságba, ránéztem az órámra és láttam, hogy idő van, vagyis Lilith bármikor betoppanhat a helyiségbe.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 21. 12:12 Ugrás a poszthoz

Zója



- Én is szeretem a kávét, mondjuk szükségem is van rá minden nap - válaszoltam Zójának. Mostanság különösképp központi helyet foglalt el az életemben a maximális koffeinbevitel, hogy helyt tudjak állni nappal, hiszen egyrészt a kialvatlanságtól is sokat szenvedtem, másrészt, ha nyugtatót vettem be, akkor pedig az tompította le az agyamat.
- Igen, az emberek félnek az ismeretlen dolgoktól, arra pedig nagyon kevesen képesek közülük, hogy kilépjenek a saját komfortzónájukból. - Nem okoskodni akartam, csak mivel valamilyen szinten megtapasztaltam már ezt, és a szabadidőmben szívesen olvasgattam pszichológiával, emberi lélekkel kapcsolatos könyveket, így azokból is ragadt rám némi tudás.
- Semmit sem tudok a szüleimről, állítólag csak úgy odaraktak az intézmény elé, de cetlit vagy használati utasítást már nem mellékeltek hozzám. Körülbelül négy hónapos lehettem, amikor az árvaházba kerültem, szóval azt se tudom, hogy hol vannak, kik ők, mit csinálnak. Azt viszont tudom, hogy lemondtak rólam és nem érdekelte őket a sorsom, nem voltak kíváncsiak rám - feleltem Zójának cseppet sem nyugodt hanglejtéssel. Egy részem sajnálta, hogy nem tudtam semmit a szüleimről, másrészt azonban nem is akartam őket megismerni, ha már ilyen szívtelenek voltak velem, hiszen úgysem kellenék nekik, ha eddig se kellettem.
- Bocs, teszek egy kört a szobájában, ha ideges vagyok muszáj mászkálnom - mondtam neki, majd gyorsan felhuppantam a helyemről és elkezdtem fel-alá mászkálni. Nem tagadom, úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt tigris, ráadásul ezt a ketrecet én kreáltam saját magamnak.
Egy kis idő elteltével visszaültem a helyemre, ittam egy keveset az üdítőből, majd folytattam a társalgást.
- Timi volt az, aki elhozott az árvaházból, magához fogadott. Nagyon rendes nő, ő is nevelőnő volt az intézményben, de pont a többiek ellentettje, emberséges, segítőkész és jó indulatú ember. Rengeteget beszélgetett velem, ő tartotta bennem a lelket, kaptam tőle egy plüss macskát is, amit aztán a kedves társaim szétszedtek. Ezután megmutatkoztak a képességeim, amikről idáig fogalmam sem volt, de szerencsére nem lett belőle bajom. Később örökbefogadott, általa ismertem meg ezt a világot, aztán a 14. születésnapomon választhattam, hogy külföldi varázslóiskolába szeretnék járni vagy ide, én pedig az utóbbit választottam. Nagyon szeretem őt, de valamiért sosem voltam képes anyának hívni, mindig Timinek hívom. Ez őt egyáltalán nem zavarja, jól megvagyunk - válaszoltam Zojának, úgy éreztem, hogy minden releváns információt átadtam neki vele kapcsolatban. Azt én magam sem értettem, hogy miért nem voltam képes anyának hívni Timit, mert megérdemelte volna, kicsit szégyelltem is magam emiatt, de nem akartam irreális érzelmeket táplálni magamban ez ügyben. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit mond erre Zója, közben ettem egy kis rágcsát is, és érdeklődő tekintettel pillantottam rá.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. január 27. 19:42 Ugrás a poszthoz

Zója


- Ó, értem. Én szeretem az ízét, de szükségem is van a koffeintartalmára - tudattam Zójával, miközben a hajtincseimmel játszottam. Hülye szokás volt ez, de időnként rávetemedtem, igaz még mindig jobb volt, mintha a körmömet rágtam volna.
- Mondhatni - vontam meg a vállam, miközben mosolyra görbült a szám, majd hozzátettem:
- Időnként szoktam olvasgatni pszichológiai, lélektani jellegű műveket, mert érdekel a téma. Mindig is annak voltam a híve, hogy a problémákat meg kell oldani, mert ha homokba dugjuk a fejünket, attól nem oldódik meg semmi.
A kérdés kissé váratlanul érintett, hogy miért voltam hirtelen kíváncsi a szüleimre, mert még magamnak is nehéz volt bevallani az igazságot. Lebiggyesztettem a számat, majd az ajkaimba haraptam, próbáltam felsorakoztatni az ellenérveket, de sajnálatos módon tudtam, hogy valóban érdekelnek és nincs értelme annak, hogy másnak és önmagamnak is hazudjak. Végtére is nem volt ebben semmi különös, mivel egyrészt kíváncsi voltam rájuk, másrészt pedig teljes szívemből gyűlöltem őket, amiért ezt tették velem.
- Most? Inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy egyáltalán miért vagyok rájuk kíváncsi - fűztem hozzá komoran, majd újból felkeltem a helyemről, hogy mászkálhassak kicsit és folytattam a mondandómat.
- Mindig is érdekeltek, mert semmit sem tudok róluk, a múltamról, arról, hogy ki vagyok valójában. Viszont túl sok a harag bennem, mivel minden magyarázat nélkül elhagytak, magamra hagytak és nem érdekelte őket a sorsom, ezért jobbnak látom, ha magasról teszek rájuk. Nem érdemlik meg, hogy felkeressem őket vagy egyáltalán érdeklődjem felőlük. Emberszámba sem veszem őket.
Miután hangot adtam a véleményemnek visszaültem a kényelmes ülőalkalmatosságra és töltöttem még magamnak egy kis üdítőt. Próbáltam magam rendbe szedni és erősnek mutatkozni, de nem volt könnyű dolgom. Ezután egy fokkal kellemesebb vizekre eveztünk, azaz iskolaválasztás irányába.
- Nos, azért választottam, mert itt szerettem volna maradni Magyarországon és Timitől sem szerettem volna távol lenni. Nem sok értelmét láttam volna egy külföldi iskolának, valahogy nem vonzott.
Számomra ez ilyen egyszerű volt, azaz semmi különös oka nem volt annak, hogy pont ezt az intézményt választottam.
- Maga miért pont itt vállalt munkát? - kérdeztem vissza, mivel érdekelt, hogy miért itt ragadt le Zója.
- Akkor ebben egyetértünk - válaszoltam mosolyogva, majd meghallva az "elég jól" szócskát azonnal reagáltam neki:
- Jól. Jól megvagyunk, azt mondtam. Persze súrlódások mindenhol vannak, nemde? Sehol sincs folytonos felhőtlen kapcsolat, problémák mindenhol vannak, amelynek a megoldása a kezelésen, a módszeren és a hozzáálláson múlik. Legalábbis szerintem. Fontos, hogy mindent meg tudjunk beszélni a másikkal, én Timivel mindig meg szoktam vitatni a dolgokat. Ha valami nem tetszik, akkor azt megbeszéljük és törekszünk arra, hogy minél előbb orvosoljuk a bajt. Szerencsére egyikünk sem haragtartó, mindig a megoldásra törekszünk - feleltem neki higgadtan.

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. február 12. 17:26 Ugrás a poszthoz

Zója


- Persze, mindig utánajárok annak, hogy milyen véleménnyel vannak az emberek az íróról és hogy mennyire hitelesek az írásai - válaszoltam megnyugtatásul Zójának. Tudtam, hog mostanság nagyon felkapott téma lett a pszichológia, ezért is kezeltem egyes könyveket némi fenntartással.
- Azért tenném így fel, mert nem igazán érdemlik meg azt se, hogy kíváncsi legyek rájuk. Régebben is érdekelt azért, hogy kik lehetnek, de nem fogok utánuk kutatni, mert nem voltak kíváncsiak rám, úgyhogy felesleges köröket nem fogok futni. Amúgy se lenne értelme, mert miért fussak olyan szekér után, ami nem vesz fel? Hülyeség és értelmetlen időpocsékolás - mondtam neki határozottan.
- Pedig úgy is gondoltam, ahogy mondtam. Nem tudok olyan egyéneket emberszámba venni, akik ilyet műveltek. Igen, abban igazad van, hogy sikerült felnőnöm a közreműködésük nélkül, de a múltamat még homály fedi. Igazából tudom, hogy előre kellene néznem, nem hátrafelé, mert azzal csak saját magamat hátráltatom, ha a múlton rágódom. Talán az a bajom, hogy nem igazán találom a helyemet a világban vagy tudom is én - feleltem lebiggyesztett szájjal, semmi kedvem nem volt még rosszabb hangulatba kerülni, de tudtam, hogy a kemény igazság kimondása is a beszélgetésünk része és nem éppen kellemes dolgokról szól majd ez a csevej.
- Igen, tudom, hogy folyamatosan fejlődik, változik az ember, de nem mindig vagyok teljesen biztos magamban. Kicsit még mindig idegenkedem ettől a világtól, bár azért már egész sok dolgot megtanultam róla, de mégiscsak úgy éltem le idáig életem nagy részét, hogy minderről semmit se tudtam.
Miután befejeztem mondandómat kellemes csalódás ért Zója részéről, hogy őszintén válaszolt, és nem azt felelte, hogy semmi közöm hozzá és, hogy itt csak ő kérdezősködhet.
- Köszönöm az őszinte választ - mondtam neki mosolyogva, jól esett, hogy beavatott ebbe, és többet nem is akartam kérdezni, mert azért tudtam, hogy egy bizonyos határt mégsem léphetek át, és tiszteletben tartottam azt, hogy egyáltalán válaszolt a kérdésemre.
- Hogyan képzelem el magam az utolsó tanévben? - kérdeztem vissza, majd kissé zavart üzemmódba váltottam és próbáltam elgondolni, hogy mégis hol fogok tartani akkor.
- Ha minden rosszul alakul, akkor az ELME intézetben kötök ki, ha pedig minden tökéletesen alakul, akkor képzettebb jós leszek és ezen a területen fogom továbbképezni magam.
Belegondoltam, hogyha nem fogom tudni megfelelő módon kontrollálni az álmaimat, akkor valószínűleg bele fogok őrülni a spontán jelentkező rémképekbe vagy a kialvatlanságba. Nagyon reméltem, hogy megtanulom megfelelően kezelni ezeket, meg is tettem minden tőlem telhetőt, hogy ez így legyen. Tudtam, hogyha megtanulom kontroll alatt tartani az álmaimat, akkor kipihentebb leszek és nem lesznek majd ennyire durva hatással rám mint most.
- Persze mondhatnám azt is, hogy addigra sok barátom lesz, nagyszerűen fog alakulni az életem, kiváló tanuló leszek, lesz egy mellékállásom, így összegyűjthetek némi pénzt, talán Ámor nyila is eltalál blablabla, de nem fogom. Ezek mind sablonos dolgok - fűztem hozzá, majd én is hátradőltem a kényelmes ülőalkalmatosságon és vártam Zója reakcióját.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. február 12. 17:57 Ugrás a poszthoz

Lilith


- Szia! - köszöntem neki vissza, miután megérkezett. Nagyon feldobott a jelenléte, mert már iszonyatosan elálmosodtam a várakozásban, ráadásul a helyiségben úgy fűtöttek, mintha a pokolban lettem volna, emiatt is könnyen el tudtam volna aludni.
- Köszönöm jól, bár kissé álmosan. Te? - kérdeztem vissza, ám nem csak az illendőség végett, hanem mert valóban kíváncsi voltam, hogy hogyan érzi magát.
Ezután gyors fordulatot vett a téma, mert a jóslás került terítékre, ráadásul ez ügyben is egy igen érdekes és egyben furcsa kérdést kaptam tőle.
- Miért zavarnak a kártyások? - kérdeztem vissza meglepetten, mert erre a megnyilvánulásra egyáltalán nem számítottam, és nagyon érdekelt, hogy Lilith-nek mi nem tetszik velük kapcsolatban.
- Én semmit. Szerintem mindennek megvan a maga szerepe és nem hiába tartoznak bele a jóslásba bizonyos dolgok, amiknek valóban ott van a helyük - válaszoltam neki határozottan. Még sose gondolkodtam el ezen a kérdésen, de nem is vettem volna ki semmit belőle, mert nem véletlenül kaptak szerepet ezek a bizonyos jóslásformák a jóslásban.
- Neked melyik a kedvenc jóslásformád? - kérdeztem tőle, mert rettentően kíváncsi voltam, hogy melyiket preferálja.
Reméltem, hogy idővel sikerül majd megtanulnom azt, hogy a megfelelő módon tudjam kontrollálni a hirtelen bevillanó képeket éjszakánként, de tudtam, hogy semmit sem adnak ingyen, és nagyon keményen meg kell dolgoznom majd a sikerért.
- Na, és milyen tanársegédnek lenni? - kérdeztem tőle mosolyogva. A kispárnával játszottam közben, dobálgattam magam előtt, mert egyrészt nem akartam bealudni a meleg miatt, másrészt pedig jó mókának tartottam. Persze ettől függetlenül teljes mértékben Lilith-re összpontosítottam a figyelmemet, így időnként a párnácska is kicsúszott a kezemből.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. február 24. 15:16 Ugrás a poszthoz

Rosie N. Fisher





- Remek - válaszoltam neki mosolyogva, I think this is the beginning of a beautiful friendship címszóval. A beszélgetésünk alatt megfigyeltem, hogy Rosie merevebb nálam és szinte minden mozdulatára ügyelt, fontos volt számára a rendezettség és a tökéletes megjelenés. Emellett remek társalkodópartnernek bizonyult, az a fajta ember volt, aki figyelt a másik mondandójára és valóban érdekelte a válasz.
- Merlinről és Nicholas Flamel-ről tanultunk idáig, valamint olyan általános dolgokról mint az okkultizmus és a boszorkányság - foglaltam neki össze röviden azt, amiről idáig tanultunk.
- Híres helyi nevezetességek? Hát elsőre a híres magyar halálfalók jutottak az eszembe. Nem tudok semmiféle kimagasló személyiségről vagy még nem tanultunk róla - mondtam neki zavartan. Sokszor elég tudatlannak éreztem magam ezzel az univerzummal kapcsolatban, de azzal is tisztában voltam, hogy eleve könnyebb dolguk volt tanulás terén azoknak, akik már ide születtek és nem a muglik között nevelkedtek. Próbáltam behozni ezt a lemaradást, sokat tanultam, de még mindig nem voltam elégedett a saját eredményemmel és arra törekedtem továbbra is, hogy minél több dolgot elsajátítsak a varázsvilággal kapcsolatosan.
Amikor Rosie a származásán elmélkedett én jobbnak láttam, ha bölcsen csendben maradok, nem akartam belefolyni ebbe a témába. Már csak amiatt sem, mert nem szívesen gondoltam vissza a múltammal kapcsolatos bizonyos dolgokra. Szerencsére ezután rögtön az egyenruhára terelődött a szó.
- Ez remek ötlet! Személy szerint nagyon örülnék egy kis csipkés díszítésnek! - lelkendeztem, mert ezekről a ruhákról ugyanaz volt a véleményem mint Rosie-nak.
- Hol tudnál elképzelni egy kis csipkét a ruhámon? - kérdeztem tőle mosollyal az arcomon. Bíztam benne, hogy a lány jó stílusérzékkel bír, legalábbis úgy gondoltam, hogy ért ahhoz, amit most itt előttem felvázolt az imént.
- Igen, szeretek futni és úszni is! Az Északi szárny alagsorában található az alagsori medence, ott lehet úszkálni. Szívesen csatlakozom hozzád, mert nagyon szeretek úszni - feleltem neki vidáman. Végre volt valaki, aki hasonlóképp szerette ezt a fajta sportágat, mert a legtöbb ismerősöm nem igazán rajongott se a sportért se az úszkálásért.
- Nekem a Jóslástan, az Asztrológia, a Legendás lények gondozása, a Rúnatan és a Művészetek a kedvenc tárgyaim - válaszoltam neki, miközben kényelmesebben elhelyezkedtem a fotelban és felhúztam a lábaimat is, míg a cipőimet a földön hagytam, mert nem akartam bekoszolni velük a kényelmes ülőalkalmatosságot.
- Mivel szeretnél később foglalkozni? - kérdeztem tőle érdeklődve, bár gyanítottam, hogy a művészettel vagy a tánccal lesz kapcsolatos a válasza, mert látszott rajta, hogy imádja mindkettőt. Könnyen el tudtam volna őt képzelni bármelyik szakmában, ráadásul azt csinálhatná főállásban, ami a hobbija. Persze megint elkalandoztak kicsit a gondolataim és nem is akartam előrevetíteni semmit sem, de most sikerült.
- Mindent, ami felkelti az érdeklődésemet, lehet az egy ember vagy akár egy élettelen tárgy is. Igazából egy képnek számos története van, attól függ, hogy ki milyen szemszögből vizsgálja és milyen sztorit körít mellé. Minden ember más, ezért mást ért egy-egy dolog alatt, illetve másképp szemléli a világot, más a véleménye, a nézőpontja és a többi. A képek pedig megadják azt a szabadságot az embernek, hogy kiélhessék a kreativitásukat és esetleg megismerhessék más emberek véleményét, valamint segítenek mások szemszögéből megismerni egy ugyanazon dolgot. Szerintem a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, hiszen az sokszor többet ér, mint egy egész történet, mivel az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek.  Azért szeretem elsősorban a fekete-fehér képeket, mert azok a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Tulajdonképpen a két végletet szimbolizálják, mint a yin és yang, avagy fény és sötétség nem léteznek egymás nélkül. Kicsit sokat fecsegtem erről, bocsánat, ha untattalak volna - szabadkoztam kicsit, bár erről a témáról akár napestig is tudtam volna beszélni, mert nagyon szerettem.
- Valóban érdekes lehet szavakkal alkotni, bár én inkább maradok a hagyományos módszereknél írás terén - mosolyogtam a lányra. Ezután közelebb hajolt hozzám, hogy elmesélje, hogy amikor szakított a barátjával megpróbálkozott a versírással, de inkább olvasni szerette őket.
- Igen, írtam már. Ami azt illeti még most is írok, de nem vagyok elégedett magammal... írhatnék jobban is. Tulajdonképpen nincs is értelme írnom, de valamiért nem adom fel - válaszoltam neki pironkodva, mert valóban úgy gondoltam, hogy nem vagyok jó versíró, de hittem abban, hogy idővel javulni fog az írási készségem, ha eleget gyakorlok.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. február 26. 19:02 Ugrás a poszthoz



Kinézet

február 23. csütörtök, vizsga után



Nagyon rendes volt az egyik Navis társam, mert tett nekem egy nagyobb szívességet, cserébe pedig reggel még a vizsgám előtt bekopogtatott az ajtómon, hogy vigyáznék-e a blökijére pár napig, mert egy olyan dolog történt az életében, ami miatt képtelen most az ebbel foglalkozni. Mindig is szerettem az állatokat, az ember négy lábú barátját pedig különösképp, így szívesen elvállaltam a kutya felügyeletét. Persze csak utána gondoltam bele, hogy van ám egy macskám is, úgyhogy aggódhattam, hogy hogyan fog egymással kijönni a két állat. Nem akartam visszamondani a dolgot, mert egyrészt hülyén vette volna ki magát, másrészt pedig most én voltam a soros a szívességek terén. Megbeszéltem vele, hogy amint visszaérek a vizsgáról, rögtön elhozom magammal tőle a kutyát. Nem igazán akartam vizsgák előtt elhozni, mert úgy voltam vele, hogy biztosan nem tudnék odakoncentrálni a vizsgára, ha folyton azon járna az eszem, hogy mikor tépik meg egymást a macskámmal vagy rosszabb... A vizsga szerencsére jól sikerült, a sok tanulás meghozta gyümölcsét, így vidám hangulatban mentem a kutyusért. Szerencsére barátságos eb volt rögtön megörült nekem, amikor meglátott, de nem is vállaltam volna el úgy az őrzését, ha azt mondta volna róla a gazdája, hogy egy igazi fenevad. A blökivel az oldalamon eszembe jutott, hogy megbeszéltem Majával egy találkát a társalgóban, ezért sebes léptekkel arra vettem az irányt. A kutyus szerencsére elég jámbor volt, egyelőre nem akartam kettesben hagyni a macskámmal a szobában, ezért vittem magammal a társalgóba. Amint beléptem láttam, hogy a barátnőm már ott vár, ami nem volt meglepő, hiszen neki hamarabb befejeződött a vizsgája.
- Szió Maja! Siettem, ahogy a tudtam, nézd kit hoztam! - hadartam neki gyorsan egymás után a szavakat, majd megmutattam neki a blökit, aki történetesen egy   shar pei volt.
- Nem harap, nagyon barátságos - mondtam neki miközben szorosan fogtam a pórázát, nehogy kedve támadjon elvándorolni valahova. Miután leültem a lány mellé, a kutyus rögtön a táskája felé próbált masírozni, ám a póráz miatt nem jutott el odáig.
- Mi van a táskádban? Valamire nagyon begerjedt az eb! - mondtam neki mókásan, bár sejtettem, hogy valami finomság lapul benne.
- Nincs nálad víz? - kérdeztem tőle, mert iszonyatosan szomjas voltam a sok loholástól, úgyhogy mondhatni kiszáradtam egy cseppet. Örültem, hogy letudtam a vizsgát, de azért izgultam, hogy hogyan fog kijönni a kutyus a cicámmal.
- A macska bizonyára nem lesz oda érte - mutogattam kissé kétségbeesetten az ebre, bár igazából még sose eresztettem össze Kloét egy nagyobb négylábúval.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. február 27. 00:43
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. február 28. 14:52 Ugrás a poszthoz



Kinézet

február 23. csütörtök, vizsga után




- Maja! Sikerült, egyáltalán nem volt nehéz! - mondtam neki mindent elsöprő boldogsággal, majd megvakargattam a kutyus kobakját. Ünnepi hangulatba kerültem azáltal, hogy végre túlestem a vizsgák nehezén, és úgy láttam, hogy a barátnőm is hasonló hangulatba került, így teljesen egy hullámhosszon voltunk.
- Vacak! Pár napig nálam fog vendégeskedni Kloé legnagyobb bánatára - fűztem hozzá  a mondandómhoz, majd ahogy a kutyára emeltem a tekintetemet nyugtáztam magamban, hogy ez a név nem igazán illik hozzá, de hát mégiscsak a gazdája nevezte el így, úgyhogy remélhetőleg hallgat majd rá.
- Kérek egy kólát, mert mentem szomjan veszek - fejeztem ki Majának, hogy totál ki vagyok száradva, utána pedig jöhet a nassolás.
- Eszek gumicukrot és chipset is... kb. ebben a sorrendben.
Reméltem, hogy a lánynak igaza lesz és a kutyus nem fog rátámadni a macskámra, ami fordítva is elképzelhető lett volna, ha nem Kloéról van szó. Nem igazán volt aktív, nem is igazán érdekelte túlzottan semmi sem, olyan volt mint egy szobanövény azzal a különbséggel, hogy szőrös volt és időnként önálló életet élt... már ha nem aludt.
- Úgy legyen! Na és mi újság van úgy egyébként? - tettem fel a kérdést, miközben levetettem magam az egyik fotelba és már az üdítőmet ittam. Vacak békésen pihengetett, miután teleette magát a nasival, látszott rajta, hogy nagyon elégedett és jól érzi magát a társaságunkban. Örültem, hogy Maja sem félt tőle, bár nem nézett ki túl ijesztőnek, de sok olyan embert ismertem, aki eleve tartott a kutyáktól. Igaz nálam volt a póráza is, de most levettem róla, mert rendesen viselkedett és ahogy elnéztem egy ideig nem lesz túl aktív.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 1. 01:04 Ugrás a poszthoz



Kinézet

február 23. csütörtök, vizsga után



Majácska kényelmesen elhelyezkedett a szőnyegen a kispárnák társaságában, én pedig a fotelból élveztem a kényelmes semmittevést.
- Köszi! Én is nehezen tudom elhinni, hogy már negyedikesek leszünk. Hogy repül az idő, el se hiszem... mondjuk nem bánom, csak furcsa - válaszoltam Majának miközben épp egy fincsi gumicukrot rágcsáltam. Eper ízű volt, ráadásul a jobbik fajtából, így tudtam, hogy egy ideig biztosan nem fogok tudni betelni vele, és ha a lány nem figyel, akkor addig fogok enni belőle, amíg épphogy marad  néhány darab a zacskó legalján.
- Ó, ez remek! Mármint nem az, hogy elutazol, hanem, hogy ott alhatunk. Szerintem élni fogok a lehetőséggel, ha nem jönnek ki egymással. Mármint neked biztos jó lesz, hogy elutazol, látom teljesen ki vagy virulva. Ennek igazán örülök - mondtam Majának mosolyogva, miközben már egy maréknyi cukrot betoltam.
- Ó, vaníliás nápolyi! Azt nagyon szeretem! A súlyod miatt meg ne aggódj, nem látszik, hogy mennyit eszel, csak most megtömted a hasad, majd később lemegy az - válaszoltam neki megnyugtatásként, hiszen ő is olyasmi alkat volt mint én. Időnként én is rengeteget tudtam enni egyszerre, de szerencsére nem látszott meg rajtam, bár mostanság ritkábban kívántam a nassolást, ez pedig egy kivételes alkalom volt.
- Klassz, hogy így egymásra találtatok Lewyvel, ha te szurkolsz neki, akkor biztos, hogy nyerni fognak! A táncverseny is biztos jó lesz - fűztem hozzá, közben végiggondoltam, hogy egyáltalán nem volt tervem az elkövetkező napokra azon kívül, hogy végre megpróbáljam teljesen kialudni magam. Örültem Maja boldogságának és reméltem, hogy a fiú tényleg komolyan gondolja vele a dolgot és nem fogja átejteni. Mindenesetre összeillettek, már nagyon rászolgált Maja arra, hogy rátaláljon a nagy és igaz szerelem.
- Alvás. Egyelőre mást nem terveztem, szerintem pihenni fogok végre, már nagyon rám fér.
Szórakoztatott, hogy Maja ilyen derűs és én is elkezdtem nevetni vele a nagy semmin. Időnként rám is rámtört a nevetőgörcs, úgyhogy most kivihoghattuk magunkat, másrészt stresszoldásnak is remek módszer volt ez. Miután kinevettük magunkat Maja a társkeresésre terelte a témát.
- Ó, melyik háztársunk van fenn rajta? És mit kerestél te egy társkeresőn? - kérdeztem vissza meglepetten, majd kissé komolyabbra vettem a figurát és egy újabb röpke kérdéssel bombáztam a lányt.
- Miért kéne kipróbálnom? - húztam fel a szemöldökömet, miközben hitetlenkedve néztem a lányra.
Nem igazán értettem, hogy miért szeretné ennyire, hogy kipróbáljam, azt pedig pláne nem értettem, hogy mi vicces lehet egy ilyen platformon. Abbahagytam a gumicukor rágcsálását és ittam a kólámból, nagyon jól esett, mert már iszonyatosan szomjas voltam és a koffeintartalma már csak hab volt a tortán.


Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 1. 14:02 Ugrás a poszthoz

Zója


- Ó, dehogynem... biztos vagyok benne, hogy rendkívül csalódott lennék. Csak ugye az emberben ott motoszkál a kíváncsiság és az a "mi lett volna ha" nevű tipikus kérdés. De úgy vélem, hogy nem érdemes jobban beleásni magam ebbe a dologba. Egyrészt nem biztos, hogy meg tudnék birkózni most egy újabb csalódással, másrészt nem érdemlik meg - válaszoltam neki az ajkaimat harapdálva, ettől a témától pedig megintcsak a béka feneke alá kúszott az amúgy sem rózsás hangulatom. Persze tudtam, hogy nem azért jövök ide, hogy jobb kedvem legyen, hanem hogy megbeszéljük a problémákat. Az igazság csúf és, ha szembenéz vele az ember, akkor nem ússza meg a dolgot "sérülés" nélkül. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az ember.
- Nem szeretnék vissza menni - tördeltem a kezeim, majd ittam egy kicsit az üdítőmből, mert úgy éreztem, hogy totál kiszáradt a torkom. Nem az a fajta ember voltam, aki a problémákat a szőnyeg alá söpri, úgyhogy nem tereltem el a témát másra, pedig megtehettem volna, de tudtam, hogy azzal nem oldódna meg semmi és bizonyára Zója nem véletlenül vetette fel ezt a témát. Sokat segített az is, hogy ő is mesélt az életéről, mert így könnyebben megnyíltam neki. Tisztában voltam vele, hogy amit itt beszélünk, az köztünk is marad, nagyrészt ez is megkönnyítette számomra a vele való kommunikációt.
- Ne érts félre, nincs különösebb bajom a muglikkal és Timit is nagyon szeretem, de rajta kívül úgy érzem, hogy nem köt oda semmi. Talán még a mugli szokások és az, hogy sokszor még mindig mugli fejjel gondolkozom, de nem szeretnék ott maradni huzamosabb ideig. A sok szokatlan dolog, újdonság ellenére itt jobban érzem magam, a környezetváltás pedig nem oldja meg a problémákat. Hiába vonul el az ember máshova, a problémái mindig ott lesznek vele. Inkább annak örülnék, ha Timi is ide költözne, bár ő még nem tudja, hogy mik a terveim, vagyis, hogy inkább itt maradnék. Szeretném jobban megismerni ezt a világot, igaz, hogy még idegenkedem tőle, de valamiért úgy érzem, hogy nekem itt a helyem - vázoltam fel a helyzetet Zójának. Újra nyugodtabbá váltam, hogy kivesézhettem neki ezt a témát is.
- Tudom, hogy a múltamon már nem tudok változtatni, de remélhetőleg idővel sikerül feldolgoznom ezt magamban. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Egyszerűbb lenne az életem, ha időnként nem fejjel mennék a falnak mit sem törődve a következményekkel, de akkor az már nem is én lennék. Pedig sokszor hallom másoktól, hogy nem ártana némi önuralmat tanulnom - sóhajtottam egy nagyot, majd előredőltem a kényelmes ülőalkalmatosságból és karjaimmal a térdemre könyököltem a fejemet fogva.
- A kiszámíthatóság egyébként is unalmas.
Ezután a jóslásra terelődött a téma, avagy arra, hogy mik az ezzel kapcsolatos jövőbeli terveim. Extra gyorsan hátradőlve válaszoltam Zója kérdésére.
- Magamhoz képest jó vagyok benne, de nem olyan jó, mint amilyen lenni szeretnék. Sokat kell még fejlődnöm ahhoz, hogy igazán jó legyek benne, de rajta vagyok a dolgon, szerencsére segítségem is van hozzá. Még nem gondolkodtam el azon, hogy pontosan mit szeretnék majd csinálni, de az első célom mások segítése, illetve a tanítással is szimpatizálok. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem szeretnék monoton, taposómalom szerű életet élni - tettem hozzá komoly arccal miközben Zója szemébe néztem és a mondandóm végén megjutalmaztam magam egy kis nasival.

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 8. 18:57 Ugrás a poszthoz




Az egyik barátnőmmel megbeszéltük, hogy bevezet majd a sakkozás rejtelmeibe, ugyanis én csak amatőr szinten értettem hozzá és akárkivel is játszottam, az mindig megvert. Senkinek sem voltam nagy ellenfél, de időnként jó mókának tartottam ezzel a játékkal elütni az időt, ha épp nem volt más dolgom. Nem tartozott kifejezetten a hobbijaim közé ez a logikai játék, de a barátnőm ragaszkodott hozzá, hogy segít fejlődni ezen a területen, csak legyek türelmes, legalábbis ezt mondta. Volt egy mini sakkjátékom, amolyan összecsukható táblácska miniatürizált bábukkal. Az elején mindig jól szórakoztam, de aztán mindig csak égtem, annyira béna voltam, úgyhogy nagy örömködésre adott okot már az is, ha az ellenfél jelentőségteljesebb bábuját sikerült leütnöm. Nem volt még olyan jó idő, de azért már nem lehetett szétfagyni és mindketten vágytunk már egy kis levegőre, úgyhogy kinn beszéltük meg a találkát a Fénylő Lelkek Udvarában. Felvettem a sötét farmernadrágomat, a fehér vékonyabb pulcsimat és a piros melegebb, de átmeneti kabátomat, hozzá fekete bokacsizmát húztam és a hajamat hátrafogtam. Boldogan indultam útnak a kijárat felé, aztán félúton vissza kellett, hogy forduljak, mert bizony a szobámban felejtettem a lényeget, a mini sakktáblát. Nem ütött különösebben mellbe a dolog, gyorsan visszafordultam érte és néhány perc elteltével már úton voltam az udvar felé. Mielőtt leültem volna az egyik padra sétáltam még egy kicsit, jól esett a friss levegő, egyébként is jobban szerettem kinn lenni a természetben mint benn a négy fal között. Miután elégedetten leültem, szétnyitottam a kis sakktáblát és a helyükre helyeztem a bábukat. Miközben vártam a barátnőmre rápillantottam a karórámra és hirtelen beötlött, hogy túl korán érkeztem meg, mert egy órával későbbre beszéltük meg a találkát. Nem is értettem, hogy hogy nézhettem ezt be ennyire, úgy látszott, hogy ma nagyon szórakozott voltam. Visszamenni már nem volt kedvem, úgyhogy a várakozást választottam, közben a sakkbábukat vizslattam tekintetemmel, hogy miként lehetne egy frappáns indítást kezdeményezni.


Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 19. 14:06 Ugrás a poszthoz

Zója



- Ezt tőlem kérdezi? Nem én vagyok a pszichológus - jegyeztem meg mosolyogva, hiszen pont azért jöttem ide, hogy választ kapjak a kétségeimet illetően, de úgy tűnt, hogy ez nem fog megvalósulni, mert Zója is tanácstalannak tűnt ez ügyben. Ez egy rendkívül nehéz kérdéskör volt, igazából nem is lehetett erre hasznos tanácsot adni, de azért reménykedtem, hátha kicsit segít rajtam, ha kibeszélhetem magamból azt, ami nyomaszt. Részben ez sikerült is, mivel végre kicsit könnyítettem a lelkemen, de nehéz volt megválaszolni azt, amit most a pszichológus tőlem kérdezett.
- Erre nincs semmiféle javaslatom. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz válasz, ezt magában kell tisztáznia az embernek. Aki nem érez haragot a valódi szülei iránt és érdekli a múltja, akkor kutassa fel őket, aki viszont úgy érzi, hogy nem érdemesek rá, az hagyja inkább annyiban a dolgot. Sérülés nélkül ezen viszont nem lehet túllépni, hiszen legbelül mégiscsak kíváncsi az ember rájuk, de talán jobb, ha nem bolygatja a múltat és valahogyan továbblép a dolgon - fejeztem ki az álláspontomat, miközben a hajamat babráltam, kissé kényelmetlenül éreztem magam, de mégiscsak kifejezésre juttattam a véleményemet.
- Aki nem került ilyen helyzetbe, az sose fogja tudni átérezni ezt - tettem hozzá komoran, miközben a földet bámultam. A szobácska rendezett volt, sehol egy porszem, minden szépen a helyére volt téve, valószínűleg Zója nagy hangsúlyt fektetett a rendre és tisztaságra, ami igazán dicséretes volt. Ha már fele ennyire rendezett lettem volna, mint ez a szoba, akkor valószínűleg nem lettem volna ennyire elfuserált ember, de elfogadtam, hogy ilyen vagyok és dolgoztam a fejlődésemet, ami egyáltalán nem volt "kis munkának" mondható.
- Fogalmam sincs, hogy hogyan reagálna. Eléggé rugalmas embernek ismerem, szerintem ezzel nem lenne gond, feltalálja ő magát mindenhol. Nagyon kedvelem, de el kell fogadnia, hogy a saját életemet élem és tiszteletben kell tartania a döntésemet, ehhez pedig foggal-körömmel ragaszkodom - feleltem magabiztosan, mivel már elterveztem magamban, hogy eszem ágában sincs visszatérni a muglivilágba, maximum látogatóba, és úgy gondoltam, hogy Timi sem lenne ellenére az ideköltözés ötletének.
- Szóval, ha nemet mondana nyilván nem örülnék neki, de megbeszélném vele a terveimet és hogy miért szeretnék itt maradni. Nem olyan önző, hogy ellene legyen a dolognak, ráadásul sűrűn meglátogatnám, de jobban örülnék azért neki, ha ő is velem tartana.
Kicsit elhúztam a számat a spontaneitással kapcsolatos megjegyzésére, persze neki is megvolt a maga véleménye erről, de nekem is a sajátom.
- Én jól érzem így magam, egyébként nem mindig vagyok spontán. Inkább az a gondom, hogy sokszor mérlegelés nélkül megyek fejjel a falnak és teszek olyan dolgokat, amiket talán nem kéne, de ilyen temperamentumú vagyok. A számoljunk el 10-ig módszert már hallottam, az nálam nem vált be - fűztem hozzá mosolyogva, majd kíváncsian vártam, hogy milyen tanáccsal áll elő Zója.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 26. 18:59 Ugrás a poszthoz

Violetta



Viviel jó kapcsolatot ápoltam, mindig jókat beszélgettünk, annak ellenére, hogy tanári státuszban volt, nagyon laza volt és jó fej, ezért is kedveltem annyira. A Sárkánytan tantárgy is nagyon érdekelt, ezért megígértem neki, hogy az új tanévben felveszem majd. Egy nap megkért, hogy fogadjam a testvérét a vasútállomáson, mert neki halaszthatatlan dolga volt, én pedig úgyis ráértem, így eleget tettem a szívességének. Végre jobb idő volt, így elég volt egy átmeneti kabátot felvennem, ezen kívül egy lila pulcsi, egy fekete nadrág és egy fekete bokacsizma volt rajtam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Egyáltalán nem ismertem a testvérét, nem tudtam, hogy mennyire hasonlítanak egymásra belsőleg, de úgy voltam vele, hogyha Vivi rendes és jó fej, akkor talán a tesója is az lesz. Igaz, sok olyan esetről hallottam már, hogy a testvérek nagyon különböznek egymástól, de pozitívan álltam ehhez a dologhoz és izgatottan vártam a találkozást. Vivinek már nem volt ideje szólni a tesójának, hogy nem ő megy ki hozzá az állomásra, de reméltem, hogy ennek ellenére nem fogjuk elkerülni egymást, úgyhogy éberen figyeltem az embereket, amint leszálltak a vonatról, hogy minél hamarabb kiszúrjam Vivi húgát. Nem kellett sok idő ahhoz, kiszúrjam a lányt a tömegből, szó szerint úgy nézett ki mint a nővére, csak rövid haja volt. Amint közelebb ért hozzám, gyorsan elálltam és leszólítottam:
- Szia, Széplaki Alíz vagyok. Engem küldött a testvéred maga helyett, mert fontos dolga van, ezért megígértem neki, hogy én fogadlak majd helyette az állomáson.
Szinte levegőt sem vettem, úgy mondtam végig a mondandómat, aztán vártam a lány reakcióját.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 26. 19:51 Ugrás a poszthoz




Nyitásként a a király előtti parasztot raktam ki, tehát a bábum az E4-esen állt.  A másik játékos helyett is léptem, hiszen egymagam voltam a játékos. Az ő király előtt álló paraszt bábúját az E5-es mezőre helyeztem. Ezután a lóval az F3-ra léptem, majd a másik fél paraszt bábúját a D6-os mezőre toltam. Ezután a futómmal az C4-re léptem, majd az ellenfél lovával a C6-ra. A lovamat a C3-ra helyeztem, az ellenfél futóját pedig a G4-re. A lovammal leütöttem az E5-ösön lévő parasztot, az ellenfél futójával pedig leütöttem a királynőt, tehát az a bábú a D1-es mezőre került. Ekkor a futómmal sakkot adtam a királynak a C4-es mezőről az F7-esre kerülve leütve az ellenfél parasztját. A fekete király kilépett a sakk helyzetből az E7-es mezőre lépve. Ekkor a C3-ason lévő lovamat a D5-ös mezőre küldtem sakk-matt helyzetet teremtve.
- Hú, hát ezt nem gondoltam volna! - kiáltottam diadalmasan örömömben, majd észrevettem a tőlem nem messze álló fiút.
- Öhm... végig itt voltál? - kérdeztem tőle félénken, nem gondoltam, hogy nézőközönségem is lesz, annak viszont rendkívül örültem, hogy megnyertem saját magam ellen ezt a játszmát. Nem tartottam magamat jó sakkozónak, de most rám kacsintott a szerencse és a jó taktika meghozta végül a gyümölcsét. Gondosan visszaállítottam a bábukat, miután kiörömködtem magam, közben pedig a szemem sarkából figyeltem a fiút, hogy vajon mi lesz a válasza. Biztosan elcsodálkozott rajta, hogy egymagam játszom, de partner híján így ütöttem el az időt, amit aztán egyáltalán nem bántam meg.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 26. 20:26 Ugrás a poszthoz

Violetta



- Szívesen, máskor is - válaszoltam neki mosolyogva, majd amikor közölte, hogy nincs több pakkja, el is indultunk.
- Hogyhogy nincs több? - kérdeztem tőle a csomagokat illetően, mivel azt hittem, hogy sokk cipelni való lesz még, de ezek szerint tévedtem.
Nagyon hasonlított a nővérére, de mégis különbözött tőle, igaz nem beszéltünk idáig valami sokat, de mégis olyan érzésem volt, hogy egy teljesen különálló egyéniséggel van dolgom. Elég vagánynak tűnt így első látásra, de nem is akartam megítélni őt, úgy gondoltam, hogy ideje jobban megismernem.
- Na, és mit lehet rólad tudni? - kérdeztem tőle vidáman. Reméltem, hogy mesél valamit magáról és nem kínos csendben ballagunk majd egymás mellett, amíg odaérünk az úti cél felé.
- Milyen érzés ennyi idő után újra találkozni a tesóddal? - csúszott ki a számon, hiszen, nem tudtam elképzelni, hogy milyen érzés lehet ez, ugyanis tudtommal én midig is egyke voltam. Kicsit irigyeltem azokat, akiknek volt testvérük és remek volt köztük az összhang, mivel ez nekem sosem adatott meg, másrészt már megtanultam egyedül élni azzal a tudattal, hogy leginkább maximum Timire számíthatok és saját magamra. Idő közben megismertem pár embert is itt, akikkel erősebb kötelék alakult ki köztünk, mint például Majácska, úgyhogy benne bíztam még a legjobban, mert szinte a testvéremnek tekintettem őt.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 26. 21:13 Ugrás a poszthoz

Violetta



- Ó értem - feleltem neki, miután egy határozott választ adott nekem.
- Biztosan nagyon aranyosak. Mennyi idősek? - kérdeztem érdeklődő tekintettel, amikor megemlítette, hogy két gyermeke is van.
- Mit dolgozol? - érdeklődtem, mivel elmondta, hogy milyen képesítéssel rendelkezik és hogy mit szeret csinálni. Azt tudtam, hogy általában csak kevés embernek adatik meg az életben, hogy azt csinálja, amit szeret, élvez is.
- Értem, nem tudtam. Vivi nem közölte, én pedig még sosem találkoztam veled idáig - szabadkoztam én is, mivel tényleg nem tudtam, hogy mennyi idő telt el a találkozásuk között.
- Most sokáig itt fogsz maradni, ez a megérzésem - válaszoltam neki, mert egy olyan érzés fogott el hirtelen, hogy Violetta bizony sok ideig itt lesz, ezt pedig nem tudtam megmagyarázni neki, hogy honnan jött ez az érzés, de biztos voltam abban, hogy ez így igaz.
- Ugyan milyen hülyeséget csináltál volna? - legyintettem egyet, miközben vigyorogtam, majd rájöttem, hogy lehet, túl messzire mentem, ezért a szám elé tettem a kezem és úgy kértem elnézést:
- Bocs, nem akarom belekontárkodni a dolgaitokba.
Nem éreztem magam valami fényesen, elég hülyén jött ki a dolog, sajnos legtöbbször kijött az a számon, amit gondoltam, mert egyszerűen nem voltam képes magamban tartani.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 27. 22:04 Ugrás a poszthoz

Violetta



- Ó, biztos nagyon aranyosak, hogy hívják őket?  - tettem fel a következő kérdést. Nagyon kíváncsi voltam Vivi testvérére, ezt pedig nem is palástoltam. Úgy gondoltam, hogy legalább elütjük az időt út közben és jobban megismerhetem őt kicsit, idáig szimpatikus benyomást keltett. Reméltem, hogy nem okozok neki kellemetlenséget ezzel a kérdezgetéssel, de képtelen voltam végig csendben lenni, nem is tartottam jó ötletnek, hogy ne kommunikáljak vele, mert az nem én lettem volna és úgyse bírtam volna ki öt percnél tovább, hogy újból megeredjen a nyelvem.
- Értem - válaszoltam neki, amikor nem kaptam egyértelmű választ a kérdésemre, de volt bennem annyi tapintat, hogy ne firtassam tovább a kérdést. Szerencsére mindig felismertem azt a helyzetet, amikor kényesebb vizekre eveztem, és volt annyi eszem, hogy befogjam a számat.
Láttam rajta, hogy kissé megdöbbent, amikor közöltem vele, hogy szerintem sokáig itt fog maradni. Erre én sem tudtam mit reagálni, csak megvontam a vállamat és mosolyogtam egyet, mivel én sem értettem, hogy honnan jött ezt a megérzés. Időnként csak úgy elfogtak bizonyos megérzések, amelyek mostanság egyre sűrűbben bejöttek, ehhez nem kellett mindig az álmok mezejére lépnem, csak úgy jöttek maguktól. A mugli világban olvastam, hogy vannak olyan emberek, akiknek általában bejönnek a megérzéseik, hát én jó ideig nem tartoztam közéjük, de mióta elkezdtem a gyakorlatokat és a meditációt, azóta mintha kissé felerősödött volna ez a képességem, persze nem akartam semmit sem bemesélni magamnak, de nem igazán tudtam másra gondolni, hogy miért lettem "erősebb" ezen a területen. Persze Violetta előtt erről bőszen hallgattam, elég  nagy feladat volt saját magamnak megküzdenem a problémáimmal és saját magammal is egyfajta harcot kellet vívnom a fejlődésem érdekében, ez pedig nem tartozott mindenkire.
Kicsit elkalandoztak a gondolataim, így nem igazán tudtam megállapítani, hogy vajon Violetta miről beszélhetett az imént, csak arra eszméltem fel, hogy hirtelen egy sulis kérdést szegezett hozzám.
- Öhm, jól... egész jól. Fel fogom venni a Sárkánytant is - fűztem hozzá röviden, miközben a lány mellett ballagtam és próbáltam tartani vele a lépést.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 28. 19:55 Ugrás a poszthoz




Nagyon jó kedvem volt a győzelem miatt, ami elég bizarr volt, mivel saját magamat vertem meg a sakkjátszmában, bár való igaz, unalmasabb volt, mintha egy másik emberrel játszottam volna. Igaz még ennyire sem számítottam magamtól, úgyhogy még saját magamat is megleptem. Szívesen kipróbáltam volna ezt a trükköt a barátnőmön is, de tudtam, hogy kész lehetetlenség, mivel bizonyára máshogy lépkedne a bábukkal, mint ahogy az imént lejátszott önparti lezajlott.
~ Még szerencse, hogy ilyen semleges, mondjuk az se izgatna, ha bolondnak nézne ~ - vontam meg a vállamat, miközben azon tűnődtem, hogy mennyire nézhetett ki furának, hogy magam ellen játszom.
- Szuper! - mondtam neki, majd folytattam a mondandómat.
- Hát biztosan, de amint látod épp nincs kivel játszanom, így legalább elütöm az időt - válaszoltam semleges hangnemben a fiút végigmérve, majd újra a kezdőpozícióba helyeztem a sakktáblán lévő bábukat.
- Te még sose játszottál magad ellen? Öreg hiba, ha nem... igaz, nem túl izgalmas, de mégis jobban megismerheted magad az ellenfél helyébe képzelve, hogy hogyan reagálnál, hogyan döntenél, mit áldoznál fel, mi lenne a következő lépésed. Csak ugye annyi a gond, hogy ismered önmagad, így valószínűleg tudnád, hogy mi történne előre, ám az ember mindig meglepheti önmagát váratlan fordulatok révén. De hiába is mondom, bizonyára nem érted, hogy miről beszélek, azt se tudom, hogy tudsz-e egyáltalán sakkozni. Bár, ha tudsz, akkor nálam bénább nem lehetsz - fejeztem be a monológomat a srácra tekintve. Igazából nem is tudom, miért reagáltam le amit mondott, mert nem volt semmi jelentősége, de valahogy nem akartam szó nélkül hagyni ezt a rettenetesen fontos dolgot.
- Eléggé amatőr vagyok sakkban, ez van - tettem hozzá vigyorogva, majd újra a bábukra emeltem a tekintetemet, legalább tisztában voltam vele és beismertem, hogy ez a játék nekem egyelőre nem az erősségem, főleg az figyelembe véve, hogy a partnereim, akikkel idáig játszottam szinte sorozatosan megvertek.
- Sakk-matt - úgy szeretem ezt a szót - fűztem még hozzá, miközben az fekete király bábut leütöttem az ujjammal. Reméltem, hogy sikerül fejlődnöm idővel valamit ezen a területen is, mert kissé bosszantott, hogy az esetek többségében kikaptam, azt pedig nem tartottam kihívásnak, ha olyasvalakivel játszottam, aki még nálam is bénább volt. Nemhiába vettem elő ritkán ezt a játékot...
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. március 28. 19:57
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. március 28. 22:52 Ugrás a poszthoz

Violetta



- Szép nevük van. - válaszoltam neki mosolyogva, és biccentettem feléje, hogy értettem a célzást.
- Na és, mit szeretsz csinálni szabadidődben? - érdeklődtem, ha már így beszédbe elegyedtünk.
- Igen, ebben én is biztos vagyok - tettem hozzá kurtán. Azt mondta már nekem, hogy sok belőle a szorgalmi, azt pedig egyáltalán nem bántam. A sárkányok pedig mindig is érdekeltek, bár azért valamelyest tartottam is tőlük, egyben csodáltam is őket valamilyen szinten.
Ezután a jövőmre terelődött a téma, az "ilyen korban" megjegyzés hallatán kissé felhúztam a szemöldökömet és kérdőn tekintettem rá.
- Ilyen korban? Nos, engem nagyon is foglalkoztat a jövőm, szerintem az életkortól független, hogy kit mennyire foglalkoztat a saját jövője. Ismerek olyan középkorú embert is, akit egyáltalán nem foglalkoztat, de olyan embert is, aki már gyermekkorától tudta, hogy mit szeretne csinálni és kezdeni az életével.
A mondandóm után kicsit befogtam a szám, persze nincs a homlokomra írva, hogy milyen vagyok, de talán az árvaházi évek miatt is úgy éreztem, hogy a korombelieknél valamennyire érettebb vagyok bizonyos téren, és ebbe a jövőm kérdése is beletartozott.
- Bocs, nem akartam kioktatónak tűnni. Szóval jóslással szeretnék foglalkozni, segíteni másokat, másrészt szívesen tanítanék mellette valamit, szóval a tanári pálya is terítéken van lehetőségként - válaszoltam neki komoly arckifejezéssel, miközben felvettem a tempóját.
- Annyi biztos, hogy Futurológia szakon szeretnék továbbtanulni - fűztem még hozzá ezt a számomra fontos információt, majd folytattam mellette az utamat.
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. április 3. 00:09 Ugrás a poszthoz

Verocs & Maja

Kinézet
LLG tanóra az év elején



Megint eljött egy új tanév, hogy rohan az a fránya idő! Nemrég voltam harmadikos és már negyedik évfolyamosként járok be tanórákra. Megbeszéltem Majával és Veroccsal, hogy találkozunk a Nagyterem előtti folyosón, aztán együtt megyünk be órára. Út közben összetalálkoztam Verával, megöltetem, majd együtt mentünk tovább, hogy Majácskát is felszedhessük út közben. Miután üdvözöltük egymást, nem bírtam ki vigyorgás nélkül:
- Olyan aranyosak a cicafüleid! - mondtam neki, miközben a tanterem felé tartottunk, majd meg is válaszoltam a kérdését:
- Hát LLG!
Nem csodáltam, hogy a barátnőm nem tartja számon az órákat, hiszen én voltam az élő naptára és mindig figyelmeztettem, hogy ne felejtse a szobájában a tankönyveit, időnként még leckét is írta neki. Mindezt szívesen tettem, ő pedig más dolgokban segédkezett nekem.
- Boldogultál a fakultatív házival, Verocs? - kérdeztem tőle, mert nekem az egyik feladat hatalmas fejtörést okozott, amit még a tanárnő feladott, igaz nem volt muszáj megcsinálni, de azt ígérte, hogy aki megírja, az kap érte pontokat, úgyhogy én éltem a lehetőséggel, az időmből pedig bőven kitelt.
- Persze, üljünk hátra! - mondtam Majának, majd miután helyet foglalt én is leültem az egyik kiszemelt székre és elővettem a cuccaimat, hogy ne kellejen ezzel órakezdésnél foglalatoskodnom. Kíváncsian vártam az órát, de valamiért jobban érdekelt az, hogy Majácska mivel készült unalom ellen.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. április 3. 00:20
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 517
Összes hsz: 2230
Írta: 2017. április 14. 16:11 Ugrás a poszthoz

Rosie N. Fisher





- Hm, felettébb érdekes, biztosan fogunk róla tanulni - mondtam neki lelkesen, mert izgalmasan hangzott, amit a lány mesélt. Rosie tanult lány volt és látszott rajta, hogy szeret új dolgokat elsajátítani, ebben hasonlítottunk egymásra.
- Megcsinálnád nekem? Rád bízom a stílust, már ami a csipkék elhelyezkedését illeti, bízom a jó ízlésedben - válaszoltam mosolyogva Rosie-nak, amikor az egyenruha megreformálása került újra szóba. Úgy véltem, hogy a lány remek stílusérzékkel bír, ezt pedig a megjelenése is tükrözte, úgyhogy nyugodtan rá mertem bízni az egyenruhám átalakítását.
Nem igazán hordtam ékszereket, de ami a medált illette belegondoltam, hogy biztosan fantasztikusan menne az egyenruhához, úgyhogy rábólintottam a lány ötletére. Ékszerek terén főként fülbevalót hordtam vagy időnként nyakláncot, ha olyan ruhát vettem fel, amihez ment, de egyébként nem erőltettem ezeket a kiegészítőket.
- Rendben, akkor majd megbeszéljük, hogy mikor úszunk egyet - válaszoltam neki jókedvűen. Én is örültem annak, hogy végre lett társaságom az úszást illetően, mert már unalmas volt mindent egyedül csinálnom, legalábbis sport terén.
- Milyen tanári képzésre gondoltál? Történelem? - csillant fel a szemem, mert nekem is megfordult a fejemben a tanári pálya lehetősége.
- Én jóslással szeretnék foglalkozni és mellette tanítással, bár azt egyelőre még nem tudom, hogy mit szeretnék tanítani. Majd idő közben elválik - tettem hozzá kissé hadarva.
- Szuper ötlet. Így tudnék csinálni egy klassz fotósorozatot, amolyan dinamikusat, szóval benne vagyok. Mikor érsz rá? - kérdeztem tőle fellelkesülve, mert végre kaptam egy új témaötletet, amire rögtön rávetettem magam, mert kiváló volt gyakorlásképp és szórakozásként egyaránt.
- Nem rossz ötlet, de nem tudom, hogy ki tudna adni nekem ihletet. Tudod ez belülről kell, hogy jöjjön - magyaráztam Rosie-nak, úgy éreztem, hogy ennek a területnek a fejlesztésére csakis saját magam vagyok képes. Egyelőre ez viszont nem úgy valósult meg, amilyen tempót szántam ennek a dolognak.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. április 14. 16:12
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Széplaki Alíz összes RPG hozzászólása (284 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 10 » Fel