- Merem remélni, már csak azért is, mert megérdemlik - fejtettem ki röviden a véleményemet Ádámnak, mert ugyan én senkinek sem kívántam rosszat, de reméltem, hogy azért megkapják majd, ami jár nekik.
- Értem, hát az nem lehetett túl kellemes. De milyen szerencséd volt azzal a hölggyel, aki visszaadta a hallásodat! Ez óriási élmény lehetett! - lelkendeztem mosolyogva, hiszen hatalmas ajándék, ha valaki visszaadja azt, ami nélkül szenvedés, illetve nehézséget jelent élni. Én annak örültem volna, hogyha nagyobb önbizalmat kapok a támadóimmal szemben, de azért az évek alatt már egész jól megtanultam kezelni ezeket a kínos helyzeteket.
Noah-nak tetszett a simogatás, úgy tűnt, hogy rövid időn belül sikerült összebarátkoznom vele. Igazából nem jelentett gondot, hogy megkedveljenek az állatok, mert érezték rajtam, hogy mindig pozitívan álltam hozzájuk, egy szóval igazi állatbarát voltam. A mugli világban is mindig megetettem a kóbor állatkákat, ha lehetőségem adódott rá, és mindig megsimogattam azokat, amelyek barátsággal közeledtek felém.
- Igen, erről hallottam. Hú, ez nagyon izgalmasan hangzik! - néztem érdeklődve a fiúra, amikor azt ecsetelte, hogy ő egyszerre két elemmel is bír, amelyek a tűz és a levegő voltak.
- A tűz veszélyesen hangzik, bár unalmas lenne az élet nélküle - utaltam a veszélyességre, majd megtekintettem ahogyan Ádám bemutatta tüzes és légies tudományát.
- Ez nagyon klassz! Meg lehet ezt tanulni, vagy születni kell erre? - érdeklődtem a sráctól, mert a részletekről már nem volt információm, közben abbahagytam a lény vakargatását és felálltam.
Elővettem egy öngyújtót, amit még a réten találtam a múltkori sétám során, aztán zsebre tettem, mert még működött. Nem mintha dohányozni akarnék, de úgy voltam vele, hogy jó lesz majd valamire.
- Én csak ezt tudom - elővettem az öngyújtót és fellobbant a láng, majd két ujjamat benyálaztam és a tűzbe tettem fél pillanatra, aztán zsebre vágtam az említett eszközt. Ezt a trükköt az egyik idősebb lány mutatta, aki szintén az intézetben nevelkedett, de sajnos nem töltött ott sok időt, mert viszonylag gyorsan örökbe fogadták, csupán azért sajnáltam, mert velem rendes volt. Persze annak örültem, hogy végre jobb helyre került, bár szívesen mentem volna vele akkoriban, de erre nem volt lehetőség.
- Jól hangzik! Én még nem tudom, hogy mi leszek, mert számomra még elég új minden, de majd biztosan kialakul - válaszoltam Ádámnak, miközben arra gondoltam, hogy ez a foglalkozás tökéletesen illik hozzá.

Karina

- Olvastam a placebo hatásról, tényleg vicces lehet, hogy azt hiszik, van benne alkohol és még úgy is viselkednek tőle... aztán hideg zuhanyként éri őket, amikor meghallják, hogy nincs és ugye mi mást lenne könnyebb hibáztatni, mint az italt - értem én - feleltem neki széles mosollyal a számon. Számos hasonló esetről olvastam már otthon, de az is igaz, hogy sokszor pozitív hatást gyakorolt a placebo hatás másokra, úgyhogy hasznosnak tartottam.
- Vadász Csenger Richárd... hmm... nem hallottam róla - válaszoltam neki eltűnődve, bár az elmondása alapján rendes, hogy munkát biztosít az iskola diákjainak.
- Biztos jó fej - tettem hozzá, igaz én sose álltam túl jól és Timi sem tartozott a gazdag réteghez, átlagosan éltünk. Nekem ez viszont nagy előrelépésnek számított a zord intézményi élet után. Sose vágytam túl nagy vagyonra, sose vonzott a csillogás, csak arra vágytam, hogy normálisan meg tudjak élni. Mindig is többre tartottam azokat az embereket, akiknek nem hullott az ölükbe a pénz, hanem megdolgoztak érte, önerőből jutottak hozzá. Ezek az emberek jobban meg is tudták becsülni a dolgokat.
- Örülök, hogy tetszik a munkád! Én is olyasvalamit szeretnék majd csinálni, ami nem nyűg, de majd elválik, hogy mi lesz.
- Én most értem ide, és akármilyen hihetetlen is, idáig nem sok izgalmas dolgot láttam az embertömegen kívül, plusz az első utam egyenesen erre vezetett... szóval talán később tudok szolgálni számodra valami hasznos információval ez ügyben.
Kicsit hülyén éreztem magam, hogy nem tudtam semmi érdekeset mondani a lánynak, de tényleg nem vettem észre semmi érdemlegeset, igazából még csak most indultam volna "felfedezőútra", de egyelőre itt kötöttem ki. Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg olyan finom-e az ital, amit Karina ad, bár bíztam az ízlésében, úgyhogy nem vártam tőle semmi negatívumot.
- Te mi jót csinálnál itt szívesen, ha nem dolgoznál? - tettem fel a kérdést, mert érdekelt, hogy vajon ő mit kezdene itt magával, mit próbálna ki, hiszen ezen a téren elég tanácstalan voltam, mivel most jártam itt életemben először.

A beszélgetésünk kellős közepette Nati kijelentette, hogy el kell mennie valahova, úgyhogy kettesben hagy minket. Elég gyorsan elviharzott, de nem tudtam rá haragudni, mivel biztosan nyomós oka volt rá, hogy itt hagyott bennünket.
Láttam Nyestén, hogy kissé zavarban volt a kialakult helyzettől, de aztán előszedett egy papírt és egy ceruzát, majd írásban válaszolt a kérdésemre.
Elolvastam, amit a papírra írt:
- Hmm... festés és kviddics. Ez érdekes. Miket szoktál festeni? - kérdeztem vissza lendületesen, majd visszatoltam hozzá a papírt a ceruzával és válaszoltam én is a kérdésére:
- Szeretek olvasni, futni, úszni, verset írni és a természetet járni. Tudom, nem valami extra dolgok, de hát ez vagyok én. Azért egyszer elmehetnénk valami szórakozóhelyre kikapcsolódni. Nyugi, még én se voltam soha! - feleltem neki megnyugtatásul, ezért is voltam kíváncsi arra, hogy vajon hogyan telik egy éjszakai zenés-táncos est. Végre több lehetőségem volt arra, hogy új dolgokat próbáljak ki. Igaz, hogy itt is meg voltak húzva bizonyos határok, de nem volt olyan nagy szigor, mint az intézményben. Ott aztán tényleg semmit sem lehetett csinálni, ezért is töltöttem inkább az udvaron az időm nagy részét, mert beleőrültem volna a négy fal közötti unalmas életbe.
- Kérsz még valamit? Én iszom egy kis ásványvizet - kérdeztem tőle kedvesen, majd felállt a helyemről és megvártam, hogy válaszoljon, mert akkor nem kell kétszer odamennem a pulthoz. Ő pedig, amíg én leadom a rendelést, tud írni választ a papírjára.

- Értem. Hát, ha nem nyúlta le valaki, akkor itt kell valahol lennie! Csak meglesz! - válaszoltam neki magamat is biztatva, csak hogy jobban menjen a keresés. Közben a srác is bőszen kereste a dobozkát, azért két szem többet lát, úgyhogy biztosan előkerül idővel.
- Hát, ha minden jól megy, akkor nemsokára harmadikos. Legalábbis remélem, hogy nem kell évet ismételnem - válaszoltam neki, bár úgy éreztem, hogy egész jól mennek a tantárgyak és mindig igyekeztem megírni a házikat is, ez azért egész klassz teljesítmény, ha azt nézem, hogy nemrégiben még semmit sem tudtam a varázsvilágról. Pontosabban még a létezéséről sem tudtam.
- Te hányadikba jársz és melyik házba? - kérdeztem tőle, ha már egyszer ő is érdeklődött. Őt nálam egy kicsivel idősebbnek tippeltem, de fogalmam sem volt arról, hogy melyik házba oszthatták be, na nem mintha ez bármit is számítana.
Közben bőszen keresgéltem a fémdobozkát, amikor hirtelen valami megcsillant a fűben:
- Megvan! - mondtam félhangosan, nagy lelkesen, aztán egyből le is hervadt az arcomról a mosoly, amikor közelebb mentem a fénylő tárgyhoz és megállapítottam róla, hogy csupán egy eldobott fémkupakra bukkantam rá.
- Öhm... ez mégsem az! - hajtottam vissza rá a hosszú fűszálakat, aztán továbbálltam, hogy egy újabb területen kutakodhassak.
- Ne csodálkozz! - legyintettem vigyorogva, végül is elég nagy ez az épület, úgyhogy nem volt túl nagy lehetősége annak, hogy bármikor is összefussunk. Az is lehet, hogy látott már a suliban, de mivel nem beszéltünk egymással, így nem jegyzett meg. Azzal tisztában voltam, hogy én sose találkoztam még vele, még látásból se ismertem idáig. Biztosan megjegyeztem volna, ha láttam volna valahol. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy milyen a srác, mivel egyáltalán nem ismertem, ebből a pár szavas beszélgetésből pedig nem tudtam leszűrni semmit. Amit idáig tapasztaltam vele kapcsolatosan, az az, hogy rendkívül határozott és biztos nincs gondja a csajozással, azt viszont nem tudtam, hogy őszinte típus vagy inkább az a füllentős fajta. Nem is az én dolgom volt eldönteni ezt, úgy voltam vele, hogy amíg rendes velem, addig én is segítek neki. Valahogy mindig bennem volt alapból, hogy segítsek másoknak, de tudtam, hogy nem mindenki érdemelte meg ezt.
Azt terveztem, hogy később, ha már nem lesz ilyen meleg, futok egy kört, hogy legalább kondiban legyek. Nem igazán volt lehetőség túl sok sportolásra, legalábbis még nem fedeztem fel, hogy hol van a konditerem, ha itt egyáltalán volt olyan, a kviddics pedig egyelőre nem vonzott.
- Van itt valami sportolási lehetőség, konditerem? Kicsit unom már a futkározást - kérdeztem Adrian-tól, hátha tud valamit erről, hiszen ő már nagy valószínűséggel régebb óta itt van.

Asztrológia óra

Igyekeztem mindenhova pontosan vagy akár idő előtt megérkezni, mert utáltam a késést, úgyhogy most is igyekeztem úgy elkészülni, hogy még az óra előtt legalább tíz perccel odaérjek. Reméltem, hogy az eddig tanultaknak hasznát veszem majd a későbbiek folyamán, bár nem volt semmi kétségem afelől, akár a gyakorlatba is beültethetem majd az elsajátított ismereteket. Az utóbbi időben elég sok minden történt velem, ráadásul a furcsa és bizarr álmaim is sokszor előjöttek éjszakánként, úgyhogy egy ideje nem tudtam nyugodtan aludni. Szerencsére mindez kevésbé látszott meg rajtam, órák után ugyanis mindig leheveredtem kicsit, hogy legalább délutánonként ki tudjam magam valamennyire pihenni. Ez persze nem mindig sikerült, de az is sokat számított, hogy legalább kikapcsoltam egy kicsit és nem mindenféle őrült dolgon járt az eszem, például amik az álmaimban megjelentek. Már nagyon vártam az asztrológia órát, mert mindig is érdekelt a horoszkóp és a vele kapcsolatos dolgok, úgyhogy izgatottan indultam el a tanterem irányába.
- Sziasztok! - köszöntem a bent lévő diákoknak, akik közül szinte senkit sem ismertem, de nem jöttem zavarba, tovább baktattam addig a padig, ami számomra szimpatikus volt középtájt, majd helyet foglaltam a széken. Elkezdtem lelkesen kipakolni a cuccaimat és elrendezgettem őket, amíg a tanárra vártam. A teremben csend uralkodott, még a légy zümmögését is hallani lehetett, ez pedig nem volt szokványos számomra, mert általában órák előtt nagy zsivajjal telt el az az időszak, amíg a tanár meg nem érkezett. Amíg várakoztam, addig elővettem egy üres lapot és elkezdtem rajzolgatni rá, ezzel töltöttem el az üres perceket és reménykedtem, hogy a tanár pontosan fog érkezni, ami így is történt. Rögvest félretettem a papírt, amire rajzoltam és minden figyelmemet a tanárra összpontosítottam.

Asztrológia óra

Megnéztem a saját ábrámat, majd kis tanulmányozás után jelentkeztem és elmondtam a mondani valómat:
- Az aszcendens a nyilasba esik. A nyilas vidám, boldog természettel rendelkezik, tele van energiával, jó a humora, széles látókörű, emellett szereti a függetlenséget. Nagyon barátságos természet, ezért könnyen köt mély barátságokat. Ami a szívén, az a száján, ezáltal könnyen kifejezi a tetszését és a nem tetszését. Nagyon őszinte ember, viszont sajnos nincs időérzéke, ezért sokszor elkésik mindenhonnan. Az a felelősség, ami nagyon ráhárul nem igazán tetszik neki, így igyekszik minél gyorsabban megszabadulni tőle. Sokra értékeli a partnerkapcsolatot, de ebben is igyekszik függetlennek maradni. A házasságban remek ötleteivel segíti férje vállalkozását, azonban sosem mártja magát bele a társa üzleti kapcsolataiba. A nyilas házias, családcentrikus társ, egyáltalán nem féltékeny típus. Ami nem tetszik neki, azt nyíltan közli a partnerével, valamint nagy igénye van a társas kapcsolatokra. A nyilas férfi nem igazán alkalmas gyereknevelésre, mert szereti a függetlenséget és utál otthon ülni.
- A kos jegyről is sokat tudnék mesélni, itt ugye a napjegy a kosra esik. Az egyik ilyen ismerősöm nagyon lobbanékony természetű, számára fontos az elismerés és az, hogy bátornak gondolja a környezete. A kudarc mindig csak megerősíti, sosem töri le, hanem mindig az új célért harcol. Mindig csak rohan, sosem képes megkülönböztetni a lényeges dolgokat a lényegtelenektől. Hatalmas mozgásigénye van, ezért belőlük válnak a legjobb sportolók. A házasságban az irányító típust tölti be, ezért olyan társ való neki, aki kompromisszum képes és elfogadja ezt. Nagyon rendszertő, de nem igazán házias, nem őriz meg dolgokat feleslegesen,  a praktikusságra törekszik. - fejeztem be a mondandómat.

Asztrológia óra

Első hallásra kissé bonyolultnak tűntek az elhangzottak, úgyhogy kellett egy kis idő, mire összeszedtem a gondolataimat, de végül rájöttem a megfejtésre a példahoroszkóp alapján. Reménykedtem benne, hogy jó lesz a válaszom, úgyhogy bátorkodtam elmondani azt, amire hosszú gondolkodás után jutottam.
- Az ábra alapján a kardinalitás és a tűz a szülött legjellemzőbb tulajdonságai. Ez az ember fogékony a változásokra, energikus, dinamikus, határozott és szeret irányítani. A negatív tulajdonságai közé sorolható, hogy túl lobbanékony, sokszor fejjel megy a falnak és nagyon indulatos, sokszor meggondolatlan. Azonban célját mindenképp igyekszik megvalósítani teljes erőbedobással. Általánosságban elmondható, hogy a tűz elembe tartozó emberek rendkívül lobbanékonyak, könnyen haragra gerjednek, indulatosak, hevesen reagálják le a dolgokat és általában gyors mozgásúak. Érdekességként elmondható, hogy a föld vagy a víz jegyűeknél 1-2 tized fokkal magasabb a testhőmérsékletük. A tűz elemű jegyek súlyozottságát nézve, két pontjuk van. A tüzes jegyek közé sorolható az oroszlán, a nyilas és kos. A kardinális minőség a horoszkópban az évszakváltozáshoz köthető, hiszen maga a kardinális szó mindig valaminek a kezdetét jelzi, ez lehet bármiféle változás, csere és a többi. A csillagászati tavasz elejével és a tavaszi napéjegyenlőséggel, a Kossal veszi kezdetét. A nyári Napfordulónál a csillagászati nyár, a Rák kezdetét jelöli. Az őszi napéjegyenlőségnél a Mérleg csillagjegybe kerül a Nap. A csillagászati tél úgy veszi kezdetét, hogy a téli Napfordulónál a Bak jegyébe tér a Nap. A kardinális jegyek minőségi felosztásánál megfigyelhető, hogy 90 fokra helyezkednek el egymástól. A kardinális jegyekbe tartozó emberek igen nagy kezdeményezőkészséggel rendelkeznek, rendkívül energikusak és dinamikusak. A maguk elé kitűzött céljaikat törekednek minél nagyobb energiabefektetéssel megvalósítani, tehát mindent beleadnak, hogy megvalósítsák a terveiket. Ezek az emberek általában önállóak, nagyon öntudatosak, határozottak és alkalmasak a vezetői szerep betöltésére. A Bakok fő kardinális tulajdonsága az ambíció, a Mérlegeké az irányítás, a Rákoké az emocionális kontroll, dominancia, a Kosoké pedig a dinamika és ugyancsak az irányító szerep.   - válaszoltam, miután a mondandóm végére értem és nagyon izgultam, hogy vajon jó választ adtam-e a tanár úr kérdésére.

Asztrológia óra


Végighallgattam a fiút, akinek fogalma sem volt a horoszkópról, de jót mosolyogtam rajta, hogy legalább próbálkozott és egész viccesre vette a figurát még akaratán kívül is. Ezután válaszolt egy másik lány is, majd kezdetét vette a szünet. Nagyon örültem a K vizsgalapnak, hiszen végtére is az óra valóban felért egy kemény vizsgával. Hamarosan folytatódott a tanóra és egy újabb feladatot kaptuk, amelyet meg kellett oldanunk. Kicsit hezitáltam még a válaszon és elgondolkodtam rajta, hogy vajon jó válasz lesz-e, amit majd elhangzik a számból, de reméltem a legjobbakat. Miután leírtam a mondandómat egy papírra, bőszen jelentkeztem és felolvastam:
- Az ábrámon azt látom, hogy a Hold az Oroszlánban áll. Az Oroszlán Hold egy kiváltképp öntudatos, határozott, szívélyes, törekvésekkel teli jellemre utal, akit nagyon kedvelnek az emberek. A Kos a Napban jegynek köszönhetően rendkívül aktív, tevékeny, akaratos, nagy méltóságérzettel rendelkezik, és kezdeményező típus. A legnagyobb negatívuma a türelmetlenség. Szereti a társaságot, fontosak az életében a drámai jelenetek, hogy fontosnak érezhesse magát és körülvegyék az emberek, emellett kissé öntelt és anyagias. Igazi hangulatember, sokszor önmagát ostorozza, de nyitott az álmaira, a misztikumra, érdeklődik a halál iránt, ami öngyilkossági hajlamra is utalhat, de elképzelhető, hogy a szülött metafizikai szinten érdeklődik. Meg kell tanulnia az életben, hogy helyén kezelje a dolgokat, ne számítsanak ennyire az anyagi javak az életében, tudjon örülni a kis dolgoknak is és egy kis tiszteletet kell tanulnia mások felé. Az anyjával oroszlán jegy révén jó a kapcsolata, nagyon becsüli, szereti, de fél, hogy sosem érhet fel hozzá - fejeztem be a mondandómat és vártam a tanár úr reakcióját.

A tudomásromra jutott, hogy a bejárati csarnoknál elhelyeztek egy adománygyűjtő ládát, ezért úgy határoztam, hogy adományozok néhány könyvet, amiket már úgyis kiolvastam és csak porosodna a polcomon. Úgy gondoltam, hogy másnak is jól jöhetnek, kidobni pedig sajnáltam volna őket, de annak sem volt semmi értelme, hogy csak a helyet foglalják. Az intézményben én is sokat nélkülöztem, úgyhogy tudtam, hogy milyen az, hogyha nem engedhet meg magának valamit az ember és ha nem áll úgy anyagilag, hogy legalább egy könyvre fussa. Jó ötletnek tartottam ezt az adománygyűjtő dolgot, úgyhogy nem is hezitáltam, összeszedtem a könyveimet és a bejártati csarnok felé vettem az irányt. Egész gyorsan odaértem, volt időm megtanulni, hogy mi merre van, úgyhogy nem okozott gondot a tájékozódás. Rá is találtam a ládára, amely elég nagy és magas volt, hiszen derékig ért. Felnyitottam a tetejét, és egy gyors mozdulattal belehelyeztem a könyveket, majd arra készültem, hogy lecsukom, de olyan ügyesen próbáltam kihúzni a karomat még mielőtt lehajtottam volna, hogy beleakadt a felsőmbe a zárókapcsa és rázáródott a karomra. Kétségbeesetten próbáltam kiráncigálni a karomat, de nem sikerült, mert nagyon erősen fogta a ruhám anyaga, amibe beleakadt, úgyhogy esélyem sem volt szabadulni.
~ Istenem, de ciki! Remélem, hogy nem lát meg senki, amíg ki nem szabadítom innen magam! Ez is csak velem történhet meg, ilyen nincs! ~ - bosszankodtam magamban és miközben erőteljesen ráncigáltam a pulcsim ujját, nagyon reméltem, hogy senki sem lesz a közelben, mert nem akartam nevetség tárgyává válni. Tudtam, hogy nem nyerhetek a ládával szemben, de nem adtam fel, hittem benne, hogy előbb vagy utóbb ki tudom szabadítani a karomat, de egyelőre ez lehetetlen küldetésnek bizonyult.

Damien Wright

Úgy éreztem, hogy kell egy kis levegőzés, mert már nagyon untam magam a szobámban. Jelenleg semmi dolgom sem volt, megírtam az összes leckémet, úgyhogy eldöntöttem, hogy szétnézek egy kicsit kinn. Felvettem egy hosszú ujjú felsőt, fekete nadrágot és cipőt hozzá, valamint a bőrdzsekimet. Hajamat megfésültem és kiengedve hagytam, így indultam neki az utamnak. Amint kiértem rögtön jobban éreztem magam, hiszen egyébként is jobban szerettem a természetben lenni, mint benn a négy fal között. A Fénylő lelkek udvarában kötöttem ki, a hűvösebb időjárásnak köszönhetően alig volt ott diák, inkább mindenki behúzódott a meleg szobájába. Tettem egy kört, majd leültem a szökőkút peremére és elméláztam egy kicsit. Eszembe jutott az esti álmom, amiben egy olyan diákot láttam, akivel még sosem találkoztam. Érdekes módon minden részletre pontosan emlékeztem. Az álmom főhőse nemrég érkezett az iskolába és azon volt, hogy minél hamarabb beilleszkedjen. Egy újabb pillanatkép formájában láttam, hogy ez sikerülni fog neki, sok barátja lesz az intézményben. Furcsa volt, hogy megint egy ilyen érdekes dolgot álmodtam meg, egyszerűen még nem szoktam hozzá ehhez. Megrémisztett a gondoltat, hogy néhány álmom valóban beteljesült, éppen emiatt jelentkeztem a jóslástan belső körébe, mással pedig nem osztottam meg ezt a képességet vagy átkot, mert valószínűleg szimplán hülyének néztek volna. Miután visszagondoltam erre visszatértem a valóságba, azon voltam, hogy kikapcsolódjak egy kicsit, amíg kinn vagyok a friss levegőn. Egyelőre egyáltalán nem kívánkoztam be. Arra gondoltam, hogy meghitt karácsonyozásunk lesz majd Timivel és végre nem az intézet zord falai között fogom ünnepelni a szeretet ünnepét.

Damien Wright

Reméltem, hogy jóslástanból el tudom majd érni egy komolyabb szintet is, de sajnos semmi sem volt erre garancia, bár lényegében az álmaim bizonyították sok esetben a jövőt, úgyhogy erre támaszkodhattam. Élveztem, hogy végre volt egy kis nyugodt pillanatom, bár kissé hiányoltam a társaságot. Amióta megérkeztem, azóta nem igazán volt alkalmam bárkivel is mélyebben beszélgetni, de tudtam, hogy majd eljön az én időm is és bizonyára meg fogok ismerkedni olyanokkal, akik méltóak az őszinteségemre. Örültem, hogy sok mindent elértem az iskolában, hiszen idő közben prefektussá váltam, ami nagy felelősséggel járt, de megfogadtam, hogy a legjobb tudásom szerint fogok teljesíteni. Jól éreztem magam a házamban, amelybe anno beosztottak, nem bántam meg, hogy ide kerültem, hiszen a legtöbb diák kedves volt velem, a vezetőség pedig igazán korrekt volt. Egész jól beilleszkedtem ide, de még mindig nagyon hiányzott Timi. Persze annak örültem, hogy soha többé nem kell hallanom az intézményről, mert egyáltalán nem hiányzott, Timi nagyon jót tett velem, hogy elhozott onnan, igazi megmentő volt, mert már nem láttam sok reményt arra, hogy valaha is elkerülök onnan és akkor jött Timi. Sok mindent tanultam tőle, úgyhogy neki köszönhettem azt is, hogy olyan ember lettem most, aki vagyok, ezért nagyon hálás voltam neki.

Írtam Timinek egy levelet, de közben a baglyom lebetegedett. Nem volt különösebb baja, csupán egy kis pihenésre volt szüksége. Úgy határoztam, hogy ellátogatok a bagolyházba, hogy valamelyik madár elvigye onnan a levelemet  a címzettemnek. Felvettem fekete hosszú ujjú felsőmet, a bőrdzsekimet, hozzá sötét farmert és fekete cipőt húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Az egyik háztársam is így küldte el a levelét a családjának, úgyhogy bizakodva indultam neki utamnak, remélve, hogy valóban a segítségemre lesznek majd a baglyok. Egy hosszabb séta után odaértem a helyszínre, ami tele volt mindenféle bagollyal. Kiszemeltem az egyiket, amelyik a legszimpatikusabb volt számomra, majd elővettem a levelemet és feléje nyújtottam.
- Vidd el a címzettnek! - utasítottam kedvesen. A bagoly elvette tőlem csőrével a levelet és elrepült vele. Nagy kő esett le a szívemről, mert végre én is életjelet adhatok magamról Timinek, ha célba ér a levelem. Nagyon aranyosak voltak a madárkák, nem is volt szívem rögtön otthagyni őket, ezért megsimogattam mindet, akik a közelemben tartózkodtak. Nagyon szelídek voltak ezek a madarak, úgy tűnt, hogy még örülnek is neki, hogy valaki törődik egy kicsit velük. Egyébként is szerettem az állatokat, ezért is lettem LLG tanársegéd, amit egyáltalán nem bántam meg, mert ezek a lények álltak a legközelebb hozzám. Itt időztem egy kicsit, nagyon jól éreztem magam, miközben a baglyokkal foglalkoztam, végre ki tudtam kapcsolódni egy kicsit, amit mostanában ritkán engedhettem meg magamnak.

Damien Wright

Nagyon el voltam gondolkodva, ennek ellenére meghallottam, hogy hirtelen valaki megszólít, majd feléje fordultam. Nagy meglepetésemre azzal a fiúval találtam szemben magam, aki az álmomban szerepelt. A meglepődöttség hirtelen kiütközött az arcomra, de gyorsan megembereltem magam és kedvesen rámosolyogtam.
- Szia! Nem zavarsz, ami azt illeti úgyis csak unatkoztam itt - válaszoltam neki barátságosan és nagyon reméltem, hogy nem vágta le a meglepettségemet, bár lélekben felkészültem arra, hogy mivel magyarázom ki, hogyha rákérdezne. Nem szerettem füllenteni másoknak, de nyilvánvaló volt, hogy őrültnek nézne, ha azt mondanám neki, hogy vele álmodtam és hogy a későbbiekben sok barátra tesz majd szert az iskolában. Még én magam is megrökönyödnék, ha valaki ezzel jönne elő első alkalommal.
- Széplaki Alíz vagyok! - mutatkoztam be a srácnak, aki nagyon szimpatikusnak tűnt első látásra, de azt nem tudtam megmondani, hogy miért. Reméltem, hogy itt marad, mert igazából valóban nem volt mit csinálnom és nem szerettem volna még jobban elmélyedni a nem túl derűs gondolataimba, szóval jól jött volna egy kis társaság.

A baglyok rendkívül barátságosak voltak, annak pedig külön örültem, hogy az egyikük rögtön elvitte a levelemet Timinek. Elidőztem itt egy kicsit és épp menni készültem, amikor meghallottam, hogy valaki Benőkézik. Hirtelen nem tudtam ezt mirevélni és fogalmam sem volt róla, hogy milyen Benőt keres itt valaki, hiszen egy lélekkel sem találkoztam idáig errefelé, majd egy srác alakja körvonalazódott ki a sötétségből. Mivel köszönt nekem én is viszonoztam ezt a gesztust:
- Szia!
Láttam, hogy a fiú nagyon keres valakit vagy valamit, gyanítottam, hogy még mindig a titokzatos Benőt kutatja, hiszen azon a néven szólongatott valakit.
- Szabad megtudnom, hogy ki ez a Benő? Csak nem eltévedt itt? - kérdeztem tőle kedvesen, bár tartottam tőle, hogy elküld a fenébe, mert ugye semmi közöm sem lenne hozzá, de azért mégiscsak érdekelt, mert én már csak ilyen kíváncsi típusú ember voltam.
- Ha gondolod segítek megkeresni - ajánlottam fel neki, hiszen bennem volt a segítő szándék, egyszerűen ilyen voltam és így is neveltek, úgyhogy ebben semmi kivetnivalót sem találtam. Abból indultam ki, hogy én is örültem volna, ha nekem segítenek egy ilyen helyzetben, de persze azzal is tisztában voltam, hogy nem vagyunk egyformák és így nem biztos, hogy túlzottan örülni fog a felajánlásomnak. A legjobban mégiscsak arra voltam kíváncsi, hogy ki lehet az a Benő, akit itt keres a bagolyházban ez a fiú. Nem gondoltam volna idáig, hogy a baglyokon kívül más is lehet itt, de most már biztos voltam benne, hogy okkal keresi a srác ezt a személyt.

- Egy bagoly? Hát persze! - fogtam a fejem vigyorogva, hisz mi más lehetne? Ezt nagyon benéztem, mert azt hittem, hogy egy személyről van szó, bár mit keresne más itt a baglyok között? Ez egyáltalán nem volt helytálló feltételezés részemről. Annak örültem, hogy a fiú nem küldött el melegebb éghajlatra és nem utasította vissza a segítségemet, így máris nekiálltam keresni.
- Olyan egyformák ezek a baglyok! - állapítottam meg, miután megszemléltem jó párat, bár igazából azt sem tudtam, hogy melyik lehet a keresett madár.
- Hol vagy Ödönke? - hiába a memóriám nem volt az igazi, főleg nem ma.
- Öhm Benő! - javítottam ki magam, ha már hangosan Ödönkéztem, bár ez a baglyokat egyáltalán nem hatotta meg, hiszen a bagoly tojt előbújni.
- Hallgat a nevére? - kérdeztem tőle, majd tovább nézegettem a madárkákat miközben vagy tízszer elismételtem, hogy "Benőke gyere ide". Közben a srác bemutatkozott, így én is követtem a példáját:
- Alíz vagyok, harmadikos és Navinés - válaszoltam neki, miközben a baglyokat vizslattam.
- Wááá.... a fene! Ezt a dilis baglyot! - ordítottam majd arrébb húzódtam onnan, mert az egyik madár úgy gondolta, hogy poénból nekemrepül. Kicsit megijedtem tőle, mármint nem az állattól, hanem a hirtelen akciójától. Szerencsémre meghallottam, hogy közben a fiú rátalált hőn szeretett Benőkére.
- Örülök, hogy meglett! - szedtem ki egy bagolytollat a hajamból, majd a figyeltem, ahogy a srác a bagoly csőrébe helyezi a levelét és elküldi vele.
- Most már tudni fogom, hogy melyik Benőke - mondtam mosolyogva, hiszen nem éppen ő volt a baglyok szépe, de valószínűleg tette a dolgát, már ami a levélhordást illeti.
- Nem nagyon láttak még a suliban, igaz képtelenség lenne mindenkit ismerni.  Bár az is igaz, hogy nem sok Eridonos diákot ismerek személyesen - mondtam neki, hiszen kevés embert ismertem még a suliból és azokra természetesen nem emlékezhettem, akikkel csak úgy összefutottam.
- Na és nehéz a negyedik osztály? Én még nem tudom milyen szakot választok majd a jövőben, szeretek állatokkal foglalkozni, de majd elválik, hogy az lesz az én utam - tűnődtem el a témán, majd arra gondoltam, hogy az álmaim vajon milyen hatással lesznek a jövőmre.

Láttam, hogy Marci mulatságosnak véli a baglyos "támadást", de nem tudtam ezért haragudni rá, mert valószínűleg külső szemmel szemlélve vicces lehetett a dolog. Bizonyára én is megmosolyogtam volna őt, legalábbis ha fordítva történik az eset. Kiderült, hogy a fiú nem tartózkodott a suliban egy ideig, de nem is firtattam ezt a témát, mert láttam rajta, hogy kissé kényelmetlenül érinti a dolog. Ezt tiszteletben tartottam, hiszen én sem szerettem, ha olyan témát hoznak fel, ami érzékenyen érint és nem emlékszem vissza rá szívesen, vagy ha már ezerszer kiveséztem a dolgot.
- Megnyugtató, ha teljesíthető. Már a mostani vizsgák sem voltak túl könnyűek, de akkor ezek szerint egy kicsit jobban rá kell kapcsolni - mondtam elszántan, hiszen mindenképp szerettem volna évfolyamot lépni, nem szerettem volna megbukni. Tudtam, hogy ehhez még többet kell tanulnom, de azt is tudtam, hogy a teljesítményemen múlik a jövőm.
- Akkor ezzel nem csak én vagyok így, biztató, hogy még ráérek, ezen agyalni. Megpróbálom pihentetni ezt a témát, aztán majd úgyis kialakul, hogy mit hoz számomra a jövő - válaszoltam Marcinak, miközben éreztem, hogy kezd lehűlni a levegő.
- Valóban nincs túl jó illat itt, ráadásul emellett még hideg is van. Benne vagyok, menjünk be! - helyeseltem a fiú ötletét, hiszen nem szerettem volna megfázni, na meg azért ezeket a szagokat sem volt leányálom elviselni, nem is értem, hogy a baglyokat hogy nem zavarja... igaz, ők már megszokták ezt, meg hát mégiscsak madarak.

Egyre csak ráncigáltam a karomat, de ezzel csak azt értem el, hogy fájdalmat okoztam magamnak. Forrt bennem a vágy, hogy nem adhatom fel, nehogy már egy ládika kifogjon rajtam... de úgy tűnik kifogott. Elég ciki volt, hogy ott álltam elveszve és tehetetlenül, karom az adománygyűjtő láda szájában... Az volt a szerencsém, hogy senki sem járt erre, de tudtam, hogy a helyzet még változhat és akkor tuti, hogy közröhej tárgya lehet. Kicsit megpihentem az újabb próbálkozások előtt, hogy erőt gyűjtsek magamnak. Amikor már azt hittem, hogy nem lehet rosszabb, bebizonyosodott, hogy nagyot tévedtem. Hirtelen egy alak körvonala rajzolódott ki a távolból, aki sietős léptekkel tartott felém.
- A fenébe, gyere már ki! Engedd el a karomat, te...! - vinnyogtam magamban, de hiába ráncigáltam a karomat, a láda nehéz fedele nem engedett a szorításból. Elkeseredettségemet már csak az tetőzte, amikor megláttam, hogy aki felém tart az nem más, mint az iskolánk új igazgatója.
~ Nagyszerű! ~ - morogtam magamban, hiszen most a suli feje előtt égek le. Meglepetésemre az volt az első szava, hogy segít. Nem ilyennek képzeltem el őt, hanem azt hittem, hogy az intézeti nevelőkhöz hasonlít és majd még ő teremt le engem, hogy hogyan mertem beleszorítani a karomat a "szent" ládába. Nagyon szimpatikusnak tűnt első blikkre, amikor közelebb ért, de legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Mérlegeltem gyorsan a helyzetet és rájöttem, hogy egyedül bizony nem fogok innen kiszabadulni, úgyhogy muszáj engednem, hogy segítsen rajtam az iskolaigazgató. Sose gondoltam, hogy egy ilyen furcsa helyzetben fogok majd összetalálkozni vele, de hát az élet már csak ilyen ironikus. Sikeresen kiszabadította a karomat a ládából és a ruhám ujját is kiakasztotta a kapocsból. Akármilyen hülyén is éreztem magam, végre felszabadultam, hogy többé nem voltam a láda foglya.
- Csak egy kicsit, tulajdonképpen csak egy kis karcolás - mondtam neki, bár az igazat megvallva eléggé fájt, de nem akartam ezzel is terhelni.
- Köszönöm! - mondtam neki hálálkodva, hiszen ha nem jön erre, akkor ki tudja mennyi ideig tartana, mire ki tudnám szabadítani a karomat a láda fedeléből. Tulajdonképpen jót tett velem, csak maga a szituáció volt kellemetlen számomra.
- Széplaki Alíz vagyok - nyújtottam felé bemutatkozásként azt a karomat, amelyik nem fájt.
- Pár könyvet dobtam csak a ládába, nem akartam bonyodalmat okozni, tudom béna voltam, sajnálom - mondtam neki, és rögtön elkezdtem magyarázkodni, mert megszoktam már, hogy a nevelőintézetben anno kérdőre vontak mindenért és amiről nem tehettem azért is én voltam a hibás.

Asztrológia óra


Lazítottam egy kicsit a szünetben, mert jól esett egy kicsit kikapcsolni. Nem beszélgettem senkivel sem, mivel senkit sem ismertem a teremből, de megszoktam már a magányt, ezért nem éreztem, hogy bárki társaságára is rá lennék szorulva.
Egy kis idő után vissza kellett mennem a terembe, mert folytatódott a tanóra. Miután kezdetét vette, minden figyelmemet oda összpontosítottam, de nem voltam tisztában azzal, hogy pontosan mit is kéne válaszolni. Illetve kikövetkeztettetem a tanár szavaiból és reméltem, hogy valóban jó lesz majd a válaszom:
- Az elemzésem alapján úgy tűnik, hogy bika a négyes házban. A bika felszálló feladata, amit meg kell tanulnia mindenképp, a biztonság fenntartása önmaga és a szerettei részére. Minden vágya, hogy olyan példaértékű emberré váljon, aki mindenki számára hasznos és időtálló. Meg kell tanulnia megfelelően bánni az anyagiak mellett a szellemi értékekkel is. Az négyes ház a család és az otthon háza révén szorosan kapcsolódik a szülötthöz. Elképzelhető, hogy komoly változások lesznek az otthoni életben, valamint a szülőkhöz kapcsolódó viszonyra mutat rá. Fontos a jegy szülöttjének megtanulnia, hogy elegendő figyelmet és időt fordítson a családjára a munka mellett. Fontos, hogy élje át jobban az érzelmeket, vállalja fel őket és teremtsen otthon egy meghitt légkört! Felkészít az öregkor velejárójára, ezért tulajdonképpen ennek a jegynek meg kell tanulnia elfogadni az öregedés folyamatát - fejeztem be mondandómat, majd belegondoltam, hogy bizony ezt nehéz elfogadni, ha választhatnék akkor az örök ifjúság mellett voksolnék, na és persze az örök egészség mellet. Nem tudtam, hogy valójában mekkora hatással lesz rám majd a csillagjegyem, de abban bíztam, hogy az életem történéseit az irányíthatja és az lesz a felelős is a tetteimért.

- Örvendek. Hú, hát magának aztán elég rendhagyó neve van! Honnan ered ez a név? - csúszott ki a számon, amikor meghallottam a férfi nevét. Gyorsan a szám elé tettem a kezem, aztán egy mély sóhaj után villámsebességgel elvettem onnan és hozzátettem:
- Bocsánat, nem akartam tolakodó lenni!
Időnként elgondolkodtam saját magamon, hogy vajon miért vagyok ilyen meggondolatlan, hiszen sokszor jobban tenném, ha előbb gondolkodnék mielőtt cselekszem vagy kiszalad valami a számon. Most meg mégiscsak az igazgatóval beszélek, úgyhogy nem szabad elragadtatnom magam. Miután végiggondoltam ezt megütötte a fülemet a "sajnálom" szó, amit nem igazán tudtam hova tenni. Furcsa volt, hogy az esetek nagy részében én voltam mindig rossznak beállítva és most meg ő szabadkozott. utána még afelől is biztosított, hogy újabb bűbájokkal fogják ellátni a ládát, hogy ne történhessen meg újra ez a kínos eset.
~ Ezek szerint mégsem olyan, mint a nevelőintézeti emberek nagy része. Sőt, egész jó fejnek tűnik, szóval talán mégsincs tőle félnivalóm... ~
Még azt is felajánlotta, hogy elkísér a gyengélkedőre, ami extra rendes volt tőle, de nem akartam visszaélni a kedvességével és különben is azt mondtam neki, hogy nem fáj annyira a karom és csupán egy karcolás az egész, úgyhogy most már nem mondhattam ellent magamnak.
- Köszönöm, de igazán nem szükséges, tényleg alig érzem a fájdalmat - válaszoltam neki miközben mosolyt erőltettem az arcomra, már amennyire a fájdalmam ellenére sikerült.
- Meddig lehet még adakozni? - kérdeztem tőle, mert volt még néhány felesleges holmim, ami csak arra várt, hogy megszabaduljak tőle. Sajnáltam volna kidobni őket, de az adománygyűjtő ládának hála nem is volt erre a drasztikus lépésre szükség és örömmel töltött el a tudat, hogy másoknak is segíthettem ezáltal.

- Értem, tényleg különleges neve van - válaszoltam neki a magyarázatát meghallgatva, majd arra gondoltam, hogy az én nevemet csupán a nevelőnők adták de szerencsére elég kreatívak voltak.
- Ennek igazán örülök, akkor lesz még időm kiválogatni a dolgokat, amiket majd bele fogok tenni - mondtam az igazgatónak lelkesen.
Közben jött egy levitás diák, aki a kelleténél nehezebben helyezte bele az adományát a ládába, ezt látva Crispin rögtön különféle bűbájokkal látta el a tárgyat, majd tesztelte is rajta a varázslatot.
- Hol dolgozott idáig? - kérdeztem tőle, mert kíváncsi voltam rá, hogy hol tevékenykedett idáig és miért pont erre az iskolára esett a választása. A nevelőintézetben is gyakran cserélődtek az igazgatók, bár ők talán az ottani légkört nem bírták kellőképp, amin nem is csodálkoztam, hiszen a nevelők igazi fapofák voltak. Reméltem, hogy sikerül neki helyesen dönteni és jól fogja irányítani ezt az intézményt, de láttam rajta, hogy már tapasztaltabb, így biztosan megtapasztalta már az élete során, hogy milyen egy intézetet vezetni. Gondoltam, hogy nem lehetett egyszerű dolga, mert ez hatalmas felelősséggel és odafigyeléssel jár, nem említve a sok papírmunkát. Eltűnődtem rajta, hogy vajon milyen származású lehet, tiszta vérű varázsló, esetleg félvér, de ezt nem mertem tőle megkérdezni, mert túl tolakodó lett volna. Azt láttam, hogy ügyesen varázsol, de ez nem jelentette azt, hogy esetleg aranyvérű családból származna. A karom egyre jobban sajgott, de még mindig volt annyi lélekjelenlétem, hogy áruljam el ezt neki, inkább úgy voltam vele, hogy megoldom majd én magam ezt a gondot.

Hajna

Nem indult túl fényesen a reggelem, ugyanis egész éjjel rémálmok gyötörtek és ennek köszönhetően nem tudtam igazán kialudni magam. Nem akartam újra a nyugtatóhoz nyúlni, mert már nem sok volt benne, bár valószínűleg jobban jártam volna, hogyha élek ezzel a módszerrel, de nem így történt. Még az ágyból is nehezemre esett kikelni, de még az órák előtt szerettem volna reggelizni valamit, mert este nem haraptam semmit és már iszonyúan korgott a gyomrom. Eléggé paprikás hangulatban keltem fel, de próbáltam uralkodni az érzelmeimen és nem akartam teret engedni a dühömnek és az elkeseredettségemnek, hogy már megint nem tudtam nyugodtan aludni. A készülődés is iszonyat lassan ment, mintha minden dupla vagy tripla időbe tellett volna, mint úgy egyébként. Sokszor a pokolba kívántam a képességemet, mert rettenetesen meg tudta keseríteni a mindennapjaimat, de a kíváncsi énem nem akarta elengedni ezt a különleges képességet, és egyébként is meg kellett tanulnom együtt élni ezzel. Már alig vártam, hogy végre a konyhába érjek, úgyhogy amint végre elkészültem, gyors léptekkel megindultam az étkezés helyszíne felé. Amint beértem a helyiségbe a manók már ott settenkedtek körülöttem és várták, hogy leadjam a rendelést. Még mindig nem sikerült megszoknom őket, olyan furcsa lények voltak, kicsit tartottam is tőlük, pedig egyáltalán nem voltam tartózkodó más lények irányába. Sajnáltam is őket, amiért az egész életüket alárendelt kapcsolatrendszerben élik le, de tisztában voltam vele, hogy kár ezen agyalni, hiszen ők már csak ilyenek, és egy fecske nem csinál nyarat. Leültem az egyik asztalhoz és kértem egy pirítóst tejeskávéval, hátha egy kicsit jobban felébredek tőle. Nem kellett sokáig várnom a rendelésemre, mert pillanatok alatt az asztalra került és legnagyobb örömömre már neki is kezdhettem a reggelim elfogyasztásának. A pirítóst gyorsan befaltam, mivel farkaséhes voltam, a forró italomat viszont kényelmesen iszogattam, mert még volt egy kis időm az óráim kezdéséig.

Hajna

Kómásan kortyolgattam a kávémat, amikor hirtelen megjelent egy lány, akit idáig maximum látásból ismertem. Úgy gondoltam, hogy ezt a "fantasztikus" reggelt már nem zavarhatja meg semmi, de amikor a manók megjelentek a közelében, akkor hirtelen szitkozódások közepette felugrott az asztalra. Ha nem lett volna a béka feneke alatt a hangulatom, akkor talán még tetszett is volna ez a mutatvány, de jelen esetben nem voltam se túl lelkes, se túl érdeklődő.
- Csodás, minden vágyam ez volt, imádom az ingyen mozit! - mondtam neki vontatott hangnemben, miközben tovább kortyolgattam a tejeskávémat. Közben azon tanakodtam, hogy hogyan fogom túlélni ezt a csodálatos napot, de egyelőre nem jutottam dűlőre ezzel kapcsolatban. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy odavetődött mellém a lány, akin láttam, hogy ugyancsak paprikás hangulatában van. Jobban szerettem volna egy kicsit egyedül lenni, de egyelőre nem láttam okát annak, hogy elküldjem magam mellől, úgyhogy inkább magamban fortyogtam.
- Hát aludni azt tudnék, épp egy mosott sz*r társaságában csücsülsz. Nem önszántamból keltem fel ilyen korán - morogtam a lánynak, miközben arra összpontosítottam, hogy el ne aludjak itt helyben. Az ételtől még álmosabb lettem, egyszerűen nem volt ahhoz is lelki erőm, hogy mással jópofizzak.
~ Rendelhettem volna volna valami erősebbet! ~ - gondoltam magamban, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy szólok az egyik közelben lévő manónak egy erősebb ital reményében.
- Hozz nekem egy kapucsínót, légy oly kedves! - mondtam a manónak, majd mire kettőt pislogtam már az asztalomon is volt a finom forró itóka.
- Ezt már szeretem! - mondtam a lánynak, miközben beleittam a kapucsínómba, amellyel majdnem sikeresen leégettem a nyelvem.
- A fenébe! - kaptam a kezemet a számhoz. Szerencsémre csak kicsit sikerült megégetnem a nyelvemet, de ettől egyáltalán nem lett jobb a hangulatom.

Hajna

- Tényleg? Akkor miért szóltál egyáltalán hozzám? Na mindegy... - mondtam neki határozottan, majd ásítottam egy nagyot és reméltem, hogy nem fog tovább fokozódni az amúgy is feszült hangulat.
~ Azta, de felvágták valakinek a nyelvét! ~ - gondoltam magamban, mikor meghallottam a "kedves diáktársam" beszólását, bár belegondolva valóban csak az igazságot jelentette ki. Teljesen tisztában voltam vele, hogy úgy néztem ki, mint akin nemrég átment az úthenger, a karikás szemeim pedig csak még egy lapáttal rátettek amúgy sem fess kinézetemre.
- Köszi a bókot! - mondtam neki egy mosollyal az arcomon, majd azzal foglaltam el magam, hogy a bögrémet tologattam jobbra-balra az asztalon. Közben a lány rendelt még magának három mandarint, amit legnagyobb bánatomra elkezdett meghámozni.
~ Remek! Mandarinszag... utálom a mandarint! ~ - néztem a lányra szúrós tekintettel, miközben sikeresen elárasztotta a helyiséget az iszonyatos gyümölcsszaggal. Vágtam egy fintort erre, de nem volt kedvem felkelni a helyemről és tovább állni, egyébként sem szerettem volna addig elmenni, amíg be nem fejeztem a kapucsínóm megivását. Némán ültem tovább a széken, vártam, hogy végre iható állapotba kerüljön az italom és hogy mehessek végre a dolgomra. Magamat is alig bírtam elviselni, így tudtam, hogy egy kemény napnak nézek elébe, legszívesebben a nyakamba akasztottam volna egy "felelősséget nem vállalok magamért" táblát.
Újra a lányra pillantottam és feltűnt, hogy fapofával bámul rám, amit nem igazán tudtam mire vélni, úgyhogy csak lestem rá tompa fejjel.
- Örülök, hogy ennyire érdekesnek tartasz. Sajnos ki kell ábrándítsalak... - mondtam neki miközben elharaptam a mondandóm végét és kedvem támadt röhögni. Talán ez a második szakasza volta fáradtságomnak, ez olyankor jött elő nálam, ha már totál agyhalott voltam. Sejtettem, hogy mi lesz a válasza erre, hiszen felvette a védekező pozíciót, nem igazán számítottam tőle másra egyébként sem.
- Találhatnál magadnak nálam jobb társaságot is - fűztem hozzá a mondandóm végéhez, miközben rájöttem, hogy rendkívül keveset ittam ma, ezért rendeltem a manóktól egy pohár vizet, amit villámgyorsan ki is hoztak. Normál hangulatomban nem lettem volna ennyire elutasító, de az alváshiánynak és az extra rossz kedvnek köszönhetően pont a lehető legrosszabbkor találkoztunk. Úgy éreztem magam, mint akinek leszívták az összes energiáját, tehetetlenségemben pedig legszívesebben bőgtem volna, de az intézményi évek után megfogadtam, hogy mindig erősnek fogok mutatkozni, de ha kell szabadjára engedem az érzelmeimet.
Ittam egy kicsit a vizemből, közben pedig arrébb toltam a forró kávémat, hogy nehogy leöntsem magam vele, mivel túl közel volt hozzám. Nem volt szerencsém, mert miközben biztonságba helyeztem a kávét, sikeresen levertem a vizespoharat a földre, amely darabjaira hullott és a vízből a lánynak is kijutott egy kevéske, amely pont a nadrágján landolt.

Hajna

Más esetben valószínűleg könnyebben kijöttem volna a sodromból, de jelen helyzetben annyira fáradt és enervált voltam, hogy egyáltalán nem volt kedvem visszavágósdít játszani. Kicsit még sajnáltam is a lányt, amiért ennyire felizgatta magát azon, hogy nem voltam túl nyitott feléje, szóval nem igazán tudtam rá haragudni emiatt. Tudtam, amint felkeltem, hogy jobb lett volna, ha ma egész nap az ágyban maradok és ki sem kelek, akkor elkerülhettem volna ezt az egészet. Aggódtam, hogy mi várhat még ma rám ezek után, éreztem, hogy ennél bizony lehet rosszabb is a helyzet, ha nem próbálom meg minél gyorsabban összeszedni magam. Rég voltam már ennyire rossz passzban, ráadásul a reggelem is egy alapos fejmosással kezdődött, plusz a fejem is megfájdult. Nem reagáltam a lány beszólásaira, arra összpontosítottam, hogy minél gyorsabban visszatérjek a szobámba egy fájdalomcsillapítóért. Arra gondoltam, hogy mégsem ülhetem végig fejfájással az óráimat, bőven elég büntetés az nekem, hogy ilyen rossz napom van. Szerencsétlen lányra még a vizemet is ráborítottam, aki természetesen szitkozódással reagált erre, aztán kioktató stílusra váltott, amin igencsak csodálkoztam.
- Bocs a vízért! - mondtam neki lehangoltan, még annyi erőm se volt, hogy eltüntessem a pálcámmal a ruhájáról, de ő gyorsan lereagálta helyettem a helyzetet. Valamiket mondott még az esetlenségről, a kávéról és egyebekről, de nem tudtam rá teljes mértékben odafigyelni és nem is akartam, mert már majd szétszakadt a fejem a fájdalomtól. Arra eszméltem fel, hogy elindult kifelé és köszönésképp elégedetten beintett, amire csak legyintettem egyet. Pár percre rá én is felkászálódtam a helyemről és gyors iramban megindultam a szobám felé, hogy véget vessek az iszonyú fájdalomnak, és reménykedtem benne, hogy a napom hátralevő része valamivel jobb lesz.

Köszönöm a játékot!

- Nos, igen, időnként saját magamon is meglepődöm - vallottam be Rosie-nak, ha már ennyire tetszett neki a társaságom, egyébként sem tartottam magam egyszerű esetnek.
- Igen, ez a magyar Hugrabugnak felel meg, én szeretem. Tele van színes egyéniségekkel és mindenki tartogat valamilyen meglepetést - mondtam neki sejtelmesen.
- Azta! Eldobom az agyam! Szóval Harry tényleg létező személy itt? Hát ez marha jó! Nagyon menő helyre jársz! - mondtam neki lelkesen és kissé sokkosan, hiszen idáig csak olvastam a történetet, nem gondoltam volna, hogy ez mind igaz. Ma megint egy új dolgot tanultam a varázsvilággal kapcsolatban, amit alig akartam elhinni, de másrészt nagyon magával ragadott.
- A szellemeket még szoknom kell, ahogyan a többi lényt is. Szóval végül is örültél, hogy a Griffendélbe osztott be a Teszlek Süveg? - kérdeztem tőle nagy érdeklődéssel, hiszen nagyon felkeltette ez a téma az érdeklődésemet.
- Mi jót csinálsz egyébként a szabadidődben? - rukkoltam elő egy újabb kérdéssel, mert kíváncsi voltam, hogy mit szeret csinálni Rosie, amikor épp nincs semmi dolga.
- Szeretem a lélektannal, pszichológiával, ezotériával kapcsolatos műveket, a krimiket, a horrort, a sci-fit, az irodalom terén pedig inkább a verseket, idézeteket szeretem. Szoktam írni is, több-kevesebb sikerrel. Te milyen jellegű műveket szeretsz? - kérdeztem vissza.
A lány nagyon magabiztosnak és határozottnak tűnt így első látásra, látszott rajta, hogy tudja mit akar. Bár elsőre nehéz volt megítélnem bárkit is és nem szívleltem az előítéleteket, de mégiscsak kialakult bennem egy kép róla, aztán idővel kiderül, hogy valóban olyan-e, amilyennek elképzeltem, vagy csak egy szerepet játszik az élet színpadán. Mindenesetre szimpatikus volt, de tudtam, hogy ez még nem jelent semmit, hiszen most láttam őt életemben először.

Tudtam, hogy egyszer eljön ez az idő is, amikor kezdetét veszi a kviddics mérkőzés. Nem szerettem volna beégni, ezért jelentkeztem az edzésre, hátha ragad rám valami és nem leszek nagyon béna a pályán. Tartottam ettől az egésztől, de reméltem, hogy sikerül azért majd elsajátítanom ezt a fajta sportágat. Elég cudar idő volt, ezért jól felöltöztem, hogy ne fázzak majd a gyakorlás alatt, bár nem voltam túl bizakodó ezen a téren. Idáig a seprűt csak seprésre használtam, eszemben sem volt, hogy felüljek rá, azt pedig totál abszurdumnak tartottam, hogy még repülni is lehet vele. Repüléstan órán ugyan már ültem rajta, de nem tartottam magam túl ügyesnek ebben.
- Szia Nyeste! Jöttem repkedni... nos már ismersz, hiszen szobatársak vagyunk, úgyhogy tudod, hogy még életemben nem űztem ezt a fajta sportágat komolyabban - köszöntöttem a lányt a nem éppen bizalomgerjesztő mondandómmal.
- Sajnálom, ez van. Remélhetőleg beletanulok majd. Egyébként hajtó leszek - tettem hozzá kissé szomorkásan, bár nem akartam őt teljesen elkeseríteni, azért úgy voltam vele, hogy jobb, ha tudja, mi a szitu.
Arra gondoltam, hogyha mégsem jön össze a dolog, akkor még mindig van lehetőségem kilépni a csapatból, bár azért reméltem, hogy nem vagyok annyira béna, mint ahogy azt gondolom és valamennyire helyt tudok majd állni. Kíváncsi lettem volna arra, hogy vajon a lány hogyan tanult meg kviddicsezni, de erre sosem kérdeztem rá és egyelőre nem is akartam őt fárasztani ezzel a kérdéssel. Igaz, jól beöltöztem, de még így is fáztam, mindig is fagyos típus voltam. Reméltem, hogy minél hamarabb kezdetét veszi az edzés, hogy ne fázzak és megtudhassam, mennyire vagyok ebben a sportágban jó vagy éppen béna.

Gyorsan megérkeztek az edzésre a többiek is, mindenkit köszöntöttem, közben pedig azon izgultam, hogy mennyire leszek béna a repülésben. Idáig se voltam túl profi benne, de most megkaptuk hajtóként azt a feladatot, hogy három körben gyakoroljuk a gyorsulást-lassulást-fordulásokat. Félve pattantam fel a seprűmre, majd megindultam vele. Már az elején elvesztettem felette az irányítást, mert iszonyat sebesen gyorsult, én pedig csak szerencsétlenkedtem vele.
- A fenébe, lassíts már, kérlek! Jó seprű, okos seprű, lassíts kérlek! - mondtam neki miközben megveregettem a nyelét. Magam sem értem, de kicsit lassabbra fogta végre a tempót, na igen egyáltalán nem álltam a helyzet magaslatán. Az első köröm igencsak keményen indult, de bíztam benne, hogy most már végre nem tartogat majd több meglepetést nekem ez az eszköz.
~ Ó! Gyorsulás, lassulás, fordulás? Örülök, hogy élek még! ~ - gondoltam magamban és örültem annak, hogy a seprűm lassú tempóra váltott. Tudtam, hogy meg kellene felelnem a feladatnak, de óriási félelem volt bennem, úgyhogy nem mertem gyorsabban repülni vele, fordulni pedig még annyira sem, mint száguldozni.
Mindhárom körömet lassan tettem meg, amikor pedig a seprűvel sikeresen földet értem, odamentem Nyestéhez és elmondtam neki, amit gondoltam:
- Sajnálom, nem megy... nem merek gyorsabban menni vele. Így is örülök, hogy épségben landoltam vele, ez van...
Tudtam, hogy nem volt számára biztató, amit mondtam, de így éreztem és nem volt egyelőre akkora bátorságom, hogy a lassú repülés mellett gyorsra váltsak, a fordulástól pedig egyenesen kirázott a hideg. Tudtam, hogy vagy türelmes lesz velem a lány és segít valahogy, vagy búcsút inthetek az egész játéknak.