36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Széplaki Alíz összes hozzászólása (695 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 14 ... 22 23 [24] Le
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2019. december 17. 19:41 Ugrás a poszthoz

Alex Taylor Rainbow






Nem is tudom, mikor láttam valakit ennyire keservesen zokogni, nagyon aggasztó volt számomra az egész helyzet. Végül a lényeget elárulta, hogy kirakta az apja, az anyja fotóit szeretné biztonságban tudni, és totális reménytelenség lett úrrá rajta. Hát nekem se volt egyszerű gyerekkorom, főleg, hogy csak nemrégiben ismertem meg a családom történetét, jó anyám által, aki le is koccolt nemsokkal azután, miután felkeresett. Apám meg már rég nem tartozott az élők sorába. Át tudtam érezni a lány helyzetét, hogy milyen kegyetlenül fájdalmas érzés lehet neki, hogy a saját apja kitagadta. Igazából nem ismertem a családi hátterét, de amit idáig megtudtam, eléggé nyugtalanító volt számomra. Alex szorosan magához ölelt, én pedig viszonoztam az ölelését, hiszen tudtam, hogy mennyire fontos most számára, hogy érezze, van kire támaszkodnia.
- Hogy micsoda? Mi vitte rá erre, megőrült? Nem is értem, hogy tehet ilyet valaki a gyerekével. Persze, nem kötelező válaszolnod, ha nem akarsz róla beszélni, azt is megértem, ahogy érzed - feleltem neki a tőlem telhető legnyugodtabb hangnemben, de legbelül felháborított a dolog. Szerettem volna megérteni, mi történt pontosan, mik a körülmények, hogy segíthessek neki, bár az is elképzelhető volt, hogy Alex nem nyílik meg nekem. Úgy gondoltam, hogy nyugodtan kiönthette nekem a szívét, igaz nem ismert igazán, tudtam, hogy már az is nagy segítség, ha valaki meghallgatja az embert. Egy pici idő elteltével kibontakoztam az öleléséből, levettem a kabátomat, majd ráterítettem, mert láttam, hogy elég lengén volt felöltözve, nem akartam, hogy megfázzon. Én eleve melegen, rétegesen öltöztem fel, így nem fáztam annyira.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2019. december 17. 19:44
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. január 3. 03:44 Ugrás a poszthoz

Alex Taylor Rainbow






Szomorúan hallgattam végig történetének egy részét, hiszen hiába volt neki ott az apja, nem viselkedett vele megfelelően. Igaz, én nem ismertem a szüleimet, anyámat is csak néhány óra erejéig láttam, neki sokkal fájdalmasabb lehetett, hogy az apja nem támogatóan hatott rá, hanem az ivással tönkretette mindkettejük életét, kapcsolatát. Úgy tűnt, nem csak én vesztettem el valakit, elmondásából kiderült, hogy neki is nélkülöznie kellett az egyik szülőjét. Viszont az ő esete durvább volt, hiszen ő ismerte az anyját, és látszott rajta, hogy szerette is nagyon, hiszen le lehetett ezt szűrni az alapján, ahogy beszélt róla, az apjával viszont már nem volt ilyen bensőséges a kapcsolata. Igaz, hogy én nem ismertem egyik szülőmet sem, és mint kiderült, apám elég korán meg is halt, mégsem okozott akkora fájdalmat az egész, mintha végig ott lett volna mellettem, hiszen nem volt az életem szereplője, mint ahogy jóanyám sem, aki még mindig él, csak megfutamodott a szülői szerep elől.
- Amit említettél, anyudról a fotók, azok otthon vannak most? - kérdeztem tőle, hiszen kihangsúlyozta, hogy kellenek neki azok a képek, és hogy nincsenek biztonságban.
- Tudom, hogy furán hangzik, de várni kéne, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Ha gondolod, elkísérlek majd szívesen, hogy elhozzuk neked azokat a képeket - ajánlottam fel neki a segítségemet, végül is nekem semmiből sem tartott, ha jelen voltam, akkor pedig nem igazán rendezhetett jelenetet az apja, legalábbis ebben bíztam. Egyelőre nem tudtam felmérni, mennyire komoly a helyzet hosszú távon, hogy az apja így kirakta, hiszen még friss volt a sérelem, lehet idővel meggondolja magát, arra gondoltam magamban, bár nem voltam elalélva az ötlettől, hogy a lány egy ilyen iszákos, veszekedős férfi társaságában töltse a szüneteket, amikor nem volt lehetőség az itt létre.
- Vannak itt esetleg rokonaid, ismerőseid? - érdeklődtem tőle, mert kíváncsi voltam, hogy volt-e olyan ember az apján kívül, akire számíthatott volna még.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. január 23. 18:37 Ugrás a poszthoz

Alex Taylor Rainbow






Láttam rajta, hogy nagyon érzékenyen érintették a történtek, meg is tudtam érteni, hiszen én is ugyanígy reagáltam volna a helyében. Amit hallottam az apjáról, nem volt túl biztató, azt se tartottam jó ötletnek, hogy egyedül menjen el azokért a bizonyos képekért. Ez volt a legkevesebb, amit felajánlhattam neki, de továbbra is aggodalommal töltött el a gondolat, hogy vajon hol fog lakni, amikor eljön a szünidő, ezért is kérdeztem rá, hogy vannak-e itt ismerősei, barátai.
- Naná, hogy megteszem, szívesen segítek, nem szeretném, hogy egyedül menj oda. Ha ketten megyünk, akkor talán jobban visszafogja majd magát, és nem csinál cirkuszt - feleltem a lánynak biztatóan, majd viszonoztam az ölelését, közben pedig bőszen egyensúlyoztam, hogy ne essünk le a padról. Kiderült az is, hogy Alex-nek nincs hová mennie, mert a közelben senki sem volt, akihez segítségért fordulhatott volna. Rögtön felelősséget éreztem iránta, hiszen megnyílt nekem, tisztában voltam a problémájával, mindenképp segíteni szerettem volna neki.
- Figyelj, lehet, hogy furán fog hangzani, hiszen alig ismerjük egymást, de lenne rá ötletem, hogyan tudnék segíteni. Legalábbis tudnék neked ajánlani egy ideiglenes megoldást arra, hogy hol lakhass szünidőkben, amíg a saját lábadra nem állsz - néztem rá mosolyogva, majd folytattam a mondókámat, közben feljebb csúsztam a padon, immár kényelmesebben elhelyezkedve.
- Van egy nagy lakásom itt a faluban, van benne külön vendégszoba is, ha gondolod, ott ellakhatsz, még nekem is lenne társaságom a macskán kívül. Aztán, ha gondolod vállalhatsz valami diákmunkát, aztán szépen lassan össze is tudsz spórolni magadnak annyi pénzt, hogy aztán önállósodj. Persze, ez csak egy ajánlat, de szívesen fogadnám, ha élnél vele, ez csak rajtad múlik. Nem is zavarnánk egymást, nagy a kéró, meg anno a szobatársaimmal is jól kijöttem. Álláskeresésben is szívesen segítek, elég sok részmunkaidős meló van - ajánlottam fel a lehetőséget neki, az pedig már csak rajta múlt, hogy élt-e vele. Végiggondolva az opciókat ez jutott eszembe megoldásként. Mindig is szívesen segítettem másoknak, ahogy csak tudtam, ez alól pedig Alex sem volt kivétel.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. január 27. 18:20 Ugrás a poszthoz

Alex Taylor Rainbow







Alex elég sokat szenvedhetett az apjától az elmondása alapján, nagyon megsajnáltam, amiért elvesztette az édesanyját, aki megértette őt, illetve jól bánt vele. Neki sokkal rosszabb volt a helyzete, mint anno nekem, pedig az árvaházi évek sem voltak számomra egyszerűek, nagy szerencsém volt abban, hogy Timi örökbe fogadott, és mindent megadott nekem, mindent megtett értem. Persze mindig is kíváncsi voltam a vér szerinti szüleimre, de idővel a kíváncsiságom igencsak lankadt irányukba, amikor pedig megismertem anyámat, az elég nagy csalódás volt. Másodjára is bebizonyította, hogy képtelen a szülői szerepre, inkább újra lelépett egy kis magyarázkodás után, az öröm az ürömben az volt, hogy elég sok pénzt rám hagyott, így meg tudtam venni a hőn áhított lakást. Először nem akartam tőle elfogadni semmit, de mivel köddé vált, nem tudtam visszaküldeni neki a zsét, aztán végül kárpótlásként lakhatásra költöttem azt. Sajnáltam, hogy apámat nem ismerhettem meg, hiszen ő már rég elhunyt. Kíváncsi lettem volna, hogy ő hogyan viszonyulna hozzám, azt is el tudtam képzelni, hogy talán már korábban felkeresett volna.
- Ebben az elgondolásban csak támogatni tudlak. Egy ilyen emberrel nem tartanám én sem a kontaktust, hiszen ha ennyire rondán viselkedett veled, nem érdemli meg azt, hogy foglalkozz vele - helyeseltem, mikor közölte velem a lány a terveit. Lehet, hogy más nem erre a tanácsra számított volna tőlem, de én kicsit másképp vélekedtem a dolgokról, mint az átlag. Egyébként sem ismertem a családomat kis koromtól kezdve, most se sírtam anyám után, miután megint lelépett, nem érdemelte meg, hogy bánkódjak miatta, egyszerűen nem volt alkalmas az anya szerepre, ezt pedig el kellett fogadnom.
- Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Örülök, hogy tudtam segíteni, majd meglátod, jól elleszünk. Hű, az szupi, ha gondolod, majd megtaníthatsz festeni, lenne hová fejlődnöm! - néztem rá mosolyogva, nagyon jó volt látni, hogy ennyire boldoggá tettem a lányt az ajánlatommal.
- Az is pozitívum, hogy szeretsz takarítani, akkor majd felosztjuk a házimunkát - csillant fel a szemem, elgondoltam magamban, hogy majd megtanítgatom erre-arra a lányt, amihez meg én értek, nem tudtam, hogy tud-e például főzni vagy érdekli-e, de úgy gondoltam, hogy ha igen, akkor majd főzöcskézünk is.
- Igen, Alíznak hívnak. Örülök, hogy segíthetek. Van esetleg valamilyen kis állatod? Vagy szeretnél majd egyet? Nekem csak a cicám van, nagyon cuki, viszont átalussza a nap nagy részét - mondtam a lánynak, természetesen, ha volt kis kedvence, akkor hozza csak magával, arra gondoltam ez alatt, hiszen volt hely bőven a lakásomban.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. február 16. 22:56 Ugrás a poszthoz

Alex Taylor Rainbow






Örültem, hogy végül a lány személyében lett egy lakótársam, úgy éreztem, hogy remekül ki fogunk jönni. Az jött le róla így elsőre, hogy jóindulatú volt és jól el lehetett beszélgetni vele, arra gondoltam, hogy lakhatás szempontjából se lesz vele gond. Neki is áldás lesz, hogy megszabadulhat az apjától, aki elég unfair volt vele, nekem pedig társaság szempontjából mindenképp tökéletes lesz, hiszen végre lesz kihez szólnom, elütnöm valakivel a szabadidőmet.
- Hát, ahogy apádról meséltél, minden eszembe jutna róla, csak a szivárvány szócska nem... inkább olyan, mint a fekete lyuk az űrben, kártékony és mindent magába szippant - feleltem Alex-nek elgondolkodva. Tényleg nem tudtam máshoz hasonlítani a férfit az elmondása alapján.
- Szuper! Ó, remek, akkor nem kell majd fodrászhoz járnom. Megvan a kedvenc márkám, festék típusom, akkor majd rád bízom ezt a műveletet. A lényeg, hogy világosszőkére szoktam festeni a hajamat. Mondjuk mostanság eljátszottam a gondolattal, hogy talán halovány rózsaszín csíkokat is beletehetnék a tincseimbe - néztem mosolyogva a lányra. Végül is, ha már saját fodrászom lesz, akkor kipróbálhatnánk együtt valami újat, erre gondoltam.
- Ha gondolod, megpróbálhatom neked is befesteni a hajadat, csak majd menjünk el együtt festéket venni hozzá - kacsintottam rá vidáman, máris feldobott az, hogy máris megvolt a közös témánk.
- Na, szuper! Mit szólnál egy akváriumhoz? Lehet akár tengeri is - néztem kérdő tekintettel a másikra, arra gondoltam, hogy valószínűleg díjazná az ötletet, ha már szereti a vízi világot. Sellőket persze nem tudtam biztosítani neki, maximum annyiban, hogy megnézzük majd a kis hableány mesét, de tengeri élőlényeket simán el tudtam képzelni egy aksiban a szobájában.
- Van ám! Igaz, a nap nagy részét átalussza, de irtó cuki, na meg persze barátságos is. A neve Kloé, majd megismered, szerintem sűrűn fogtok együtt aludni, nagyon társas lény, ott fog dorombolni melletted. Annyira kis édes! - mondtam neki olvadozva, miközben a cicusomra gondoltam. Úgy éreztem, hogy amilyen szomorúan indult a találkozásunk, annál vidámabban alakultak a dolgok, főleg, hogy egészen egy hullámhosszon pendültünk a lánnyal.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. február 16. 22:57
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. március 3. 00:18 Ugrás a poszthoz

Alex Taylor Rainbow






Úgy tűnt, a lányt szórakoztatja, ahogyan az apjára asszociáltam, ezen pedig cseppet sem csodálkoztam, mert végül is eléggé beletaláltam a dologba.
- Szuper! Akkor majd együtt kiválasztjuk a festéket, aztán megcsinálom a hajadat! - vigyorogtam rá, végül is ezentúl nekem se kellett végre fodrászhoz járnom, legalábbis a lány elmondása alapján bíztam benne, hogy jól be tudja majd festeni a hajamat.
- Szuper, akkor majd elmegyünk együtt az állatkereskedésbe, aztán meglesz a tengeri akváriumod. Viszont előtte arra kérlek, hogy olvass te is releváns cikkeket a témában, nehogy az legyen, hogy amatőrként mindenféle halat összeválogatunk, aztán a legtöbbje megy majd a levesbe. Annak is nézz utána, hogy mik a feltételei egy ilyen aksinak, mennyi halat lehet bizonyos akvárium méretben együtt tartani, mely élőlények jönnek ki jól egymással. Szóval a lényeg, hogy ne csak találomra válogassunk - adtam ki a feladatot neki, még annak is utánaolvastattam vele, hogy milyen berendezéseket igényelt az adott akvárium. Ezt a dolgot igazán a szívemen viseltem, mert sokak csak összevissza találomra válogatták össze a halállományt és a berendezést, aztán csodálkoztak, amikor rövid időn belül kipusztultak az újonnan vásárolt halacskák. Abban is biztos voltam, hogy a cicusnak tökéletes tévé lesz majd az aksi, amolyan macskatelevízió.
- Rendben, visszakísérlek, ezen már ne múljon- közben felírtam a címemet Alex-nek a zsebemből előkapva egy cetlit, és biztosítottam róla, hogy a későbbiek folyamán beszélni fogunk még a részletekről. Nyugodt léptekkel közelítettük meg a kastélyt, majd közben tudatosult bennem, hogy hamarosan egy újabb lakótárssal leszek gazdagabb. Remélhetőleg minden a lehető legjobban fog alakulni....
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. május 17. 22:40 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






Rengeteg változás történt az életemben az elmúlt évek folyamán, még most is nehéz elhinnem, hogy végre lett egy saját lakásom, ráadásul hamarosan szobatársam is lesz, akinek ráadásul a gyámja leszek. Szerettem a falut annak ellenére, hogy már szinte minden zegét-zugát ismertem, hiszen sokat jártam ide már diákkoromban is. A lakást édesanyám hagyatékának köszönhettem, akivel azóta sem találkoztam, valószínűleg az anyagiakkal kompenzálta azt, hogy nem volt alkalmas az anyaszerepre. De legalább megismertem általa a múltam egy részét, azonban azt sosem tudtam neki megbocsátani, hogy magamra hagyott. Kicsit reménykedtem benne, hogy megmarad közöttünk a kapcsolat, miután hirtelen felbukkant az életemben, de úgy tűnt, hogy mégsem érezte késznek magát a dologra. Timi azonban egy stabil pont volt az életemben, rengeteget köszönhettem neki, mindig is őt tekintettem az igazi anyámnak. A váratlanul jött képességemmel sem volt egyszerű megbirkóznom, azonban az akkori jóstanárom segítségével sikerült végre leküzdenem a rémálmoktól teljes éjszakákat, és megtanulnom megfelelően kezelni azt, hogy egyesek jövőjét akaratlanul is képes vagyok megálmodni. A fotózás mindig is a szívem csücske volt, nem is hagytam fel vele, nemhiába voltam anno fotós asszisztens, szabadidőmben szívesen éltem ennek a hobbinak. A környezetemben nem igazán tudtam senkivel sem mélyebben belemerülni ebbe a témába, csupán az elkészült képeket mutattam meg időnként annak, aki vevő volt rá. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Nathaniel, akivel együtt asszisztenskedtem fotózás terén, értesített, hogy ellátogat Bogolyfalvára. Meg is beszéltük, hogy összefutunk, hiszen mindig is remekül kijöttünk egymással, és mindketten imádtuk a fotózást. Egy bizonyos ideig együtt is dolgoztunk, volt pár közös munkánk, utána viszont ő utazgatott a nagyvilágban, míg én a faluban maradtam. A találkát egy késő délutáni időpontra beszéltük meg a Boglyas térre, ahova a megadott időpont előtt érkeztem jó pár perccel szokásomhoz híven. Nem volt épp meleg időnk, ám mégsem volt olyan hűvös, hogy nagyon fázzak, ehhez megfelelően öltöztem fel. Mikor odaértem, leültem az egyik padra a szökőkúttal szemben, és vártam, hogy megérkezzen a régi ismerősöm. Jópofának tartottam a baglyos szökőkutat, mivel eléggé rendhagyó volt, ilyet még a mugli világban sem láttam, de már kezdtem hozzászokni, hogy itt sok minden máshogy működik, eltérően funkcionál, mint a másik univerzumban.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. május 17. 22:41
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. május 22. 00:01 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






Miközben a fiúra várakoztam, eszembe jutott az is, hogy Timit számtalanszor megkértem, hogy költözzön Bogolyfalvára, de ő ragaszkodott a mugli világhoz. Először persze nehezményezte, hogy én itt maradok a varázsvilágban, de végül megbékélt vele, időnként pedig hazalátogattam, hiszen sosem felejtettem el, hogy honnan is indultam. Annak az univerzumnak is megvolt a maga varázsa, a filmek, a pizzarendelés, a színházak, a bulik, az öltözékek és még egyéb sok olyan dolog, amely a varázsvilág számára teljesen más jelentőséggel bírt. Örültem, hogy ebben a világban is lehetőségem volt az egyik hobbim űzésére, azaz a fényképezésre. Fotózás terén a hagyományos módszereket szerettem, azon belül is a fekete-fehér képek voltak a kedvenceim. Diane Arbus tökéletes fekete-fehér portrékat készített, melyek a reménytelenséget szimbolizálták. Ezekkel a színekkel tökéletesen ki lehet fejezni az emberek érzelemvilágát, az örömön át egészen a mély depresszióig. Robert Frank is egy tehetséges mugli fotográfus volt, aki szintén a fekete és fehér színvilágot használta előszeretettel önkifejezésre. A fekete és fehér szín igen meghatározó, hiszen ha egy ilyen jellegű fotót veszünk alapul, akkor elmondhatjuk, hogy rögtön kiszúrható, ha nincs mögötte igazi képi tartalom, tehát rögtön felfedi a valóságot takargatás és félrevezetés nélkül. Sokszor a színkavalkád stílusú képek elvonják az ember figyelmét arról, hogy esetleg az semmitmondó, viszont a fekete és fehér színekkel készült művek a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Emellett azonban kedveltem a színes fényképeket is, de csupán azokat, melyek képesek voltak tökéletesen ábrázolni a fénykép mondandóját. Számomra a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, hiszen az sokszor többet ér, mint egy egész történet, hiszen az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek. Nathaniel pedig mindig is tökéletesen el tudta kapni az adott pillanatot, ezért pedig rendkívül büszke voltam rá. Ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolták, a történelem során is csak a kiemelkedő művészek voltak képesek kiragadni egy-egy rendhagyó pillanatot az emberek életéből. Mikor megpillantottam őt, széles mosolyra húzódott a szám, majd lelkesen visszaintegettem neki.
- Úristen, látom semmit sem változtál, sőt, fejlődtél is, még mindig tökéletesen képes vagy elkapni egy adott pillanatot! - válaszoltam neki lelkesen, miután megtekintettem a képet, amelyet rólam készített.
- Dehogy akarom kitörölni, aki tud, az tud - feleltem neki hatalmas mosollyal az arcomon, majd jeleztem, hogy nyugodtan üljön le mellém. Igaz, nem voltam magammal teljesen megelégedve, és ez talán kiszűrődött a hangsúlyomból is feléje, de nem akartam negatív dolgokkal terhelni. A lényeg, hogy az adott pillanatot remekül elkapta, az pedig külön bók volt, hogy gyönyörűnek látott, holott én nem ezt gondoltam magamról.
- Mi újság van veled? Mesélj, mindenre kíváncsi vagyok! - fúrtam tekintetem az íriszébe jókedvűen. Már elég sok év eltelt, miután újra találkoztunk, azóta biztosan számtalan dolog történt vele. Mindenesetre nagyon örültem, hogy újra találkoztunk, hiszen mindig remekül kijöttem vele, és meg is volt a közös témánk.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. június 13. 20:30 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






- Gratulálok, ez remek dolog - néztem a fiúra mosolyogva, tudtam, hogy ez a "mi szakmánkban" nagy elismerést jelent. Kíváncsi lettem volna, ki volt a vevő, bár nem igazán volt ennek jelentősége, hiszen úgysem ismerem, a hangsúly pedig nem is ezen van.
- Ezen meg sem lepődöm - vigyorogtam rá cinkosan, hiszen Nathaniel-ről tudtam, hogy mindig is nagy világjáró volt. Egyedül abban az esetben tudtam volna elképzelni, hogy lehorgonyoz valahol, ha családot alapít vagy valami hasonló.
- Én nagyon szeretek itt lakni, klassz végre függetlennek lenni. Persze Timinél is jó sorom volt, na meg a kastélyban is tök jól kijöttem a szobatársaimmal, de azért mégiscsak más így külön élni mindenkitől. Jelen pillanatban a macskámmal lakom együtt, de hamarosan lesz egy szobatársam is, pontosabban a gyámja leszek valakinek, aki zűrős családi körülmények miatt került távol a családi háztól. Szerintem jól ki fogunk jönni, jó fej nagyon - feleltem a srácnak nagy beleéléssel. A mondókám azonban itt nem ért véget, szerintem egy év alatt nem beszéltem ennyit egyszerre, mint most.
- Szóval "főműsor időben" a fotózással foglalkozom, na meg a jövendőmondással. Tudod, képes vagyok megálmodni előre mások jövőjét, ha akarom, ha nem. Először átoknak fogtam fel az egészet, de aztán a jóslástan tanárom segítségével rájöttem, hogy csupán egy képesség, amelynek akár hasznát is vehetem. Gondolkodtam anno tanári poszton is, de egyelőre pihenőpályára helyeztem azt az elképzelést.
Szerettem nagyon LLG tanársegéd lenni, akkoriban határoztam el, hogy én is tanár leszek majd, de aztán végül a fotózás és a jövendőmondás győzedelmeskedett az oktatás felett.
- Jut eszembe, elhoztam az egyik fotóalbumomat, ha gondolod belekukkanthatsz, aztán nyugodtan mondd ki, amire gondolsz, nincs gondom az építő jellegű kritikával - vettem elő a táskámból az említett tárgyat, amely fekete-fehér képeket tartalmazott különféle témakörökben. Szerepeltek benne emberek különböző érzésekkel, állatok, növények, csendélet... a kedvencem egy zongorázó lány volt, aki nagy átéléssel adta át magát a zenélésnek, na az egy remekül elkapott pillanat volt szerintem.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. július 12. 00:06 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






Láttam Nathaniel-en, hogy nagyon meglepődött a gyámsági téma révén. Ahogy belegondoltam, nekem ez egyáltalán nem volt egy megterhelő dolog, sőt, még én ajánlottam a kis Navine-s diáknak, hogy költözzön bátran hozzám, majd én gondoskodom róla.
- Nos, úgy lettem gyám, hogy elég volt meghallgatnom az adott illető történetét, látni a reakcióit hogy hova jutott akaratán kívül. Nekem ez igazából nem jár semmiféle kényelmetlenséggel, sőt, még örülök is neki, hiszen így tudok segíteni egy másik emberen, plusz lesz egy szobatársam is, akihez szólhatok - feleltem a fiúnak mosolyogva, határozott hangnemben. Szerintem ismert már annyira, hogy tudja, másokon mindig is szívesen segítettem. Lehet, hogy ez egy rendhagyó történés volt, de mégis úgy éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban a dolgot, és segítenem kell a lánynak. Közben a képességem került előtérbe, azaz az adottságom, amiről senkinek semmi fogalma sem volt a legjobb barátnőm és a jóslás tanáromon kívül.
- Sajnos ez nem gombnyomásra működik, az álmok véletlenszerűen jönnek. Annyit tudok mondani egyelőre, hogyha veled kapcsolatban álmodom valamit is, azaz a jövődre vonatkozólag, akkor rögtön szólok neked - feleltem a barátomnak őszintén. Sokan hitték, sőt, reménykedtek benne, hogy képes vagyok csak úgy megálmodni mások jövőjét, de ez sajnos nem így működött. A jövőt illetően az álmaim igencsak véletlenszerűen jöttek, nem szisztematikusan. Közben Nathaniel átnézte az albumomat, kíváncsian vártam, hogy fog tetszeni neki, és amit vártam azt is nyújtotta, sőt, még többet is! Ő rögtön észrevette, hogy nálam a fekete részek hangsúlyosabbak voltak a képek esetében, mint az átlagnál, és ezt pozitívumként tartotta számon. Ráadásul a kedvenc képünk is megegyezett, azaz a zongorázó lány volt a középpontban.
- Nos, igazából nem is tudom, persze az elképzelt összeg egyelőre nem találkozik a vágyaim által elképzeltekkel.. az egyelőre csak álom marad. De te mennyit adnál érte? - kérdeztem kíváncsian a férfitól.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. július 25. 20:39 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






- Köszi, jól esik, hogy ezt mondod. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy ideális környezetet biztosítsak számára - tekintettem a fiúra, miközben ajkam mosolyra húzódott. Még sosem kerültem ilyen helyzetbe, de bíztam benne, hogy helyt állok majd minden téren, már ami a gyámságot illeti. Alex egyébként is nagyon szimpatikus volt nekem, az pedig szerencsés véletlen volt, a rossz élménye ellenére is, hogy jó helyen volt jó időben. Ha aznap nem látogattam volna el arra a bizonyos helyszínre, akkor nem történt volna meg köztünk az a beszélgetés, plusz ki tudja, milyen sorsra jutott volna. Amiket mesélt, azok alapján nem igazán láttam volna más kiutat a helyzetből. Ez az új élethelyzet viszont nekem is és neki is pozitívum volt, egyébként is eléggé egyedül éreztem magam abban a nagy lakásban. Persze ott volt a macskám, de vele ugye nem igazán tudtam beszélgetni, meg közös tevékenységeket végezni. Jelen pillanatban úgy éreztem, hogy egy új élet nyílt meg előttem új lehetőségekkel. Nagyon felnéztem Nathaniel-re, mert valahogy a velem való kommunikáció során mindig előtérbe került a pozitív, optimista oldala, amely rám is rendkívül jótékony hatással volt.
- Nincs mit. Persze, csak akkor mondom el, hogy mit álmodtam meg veled kapcsolatban, ha sor kerülne erre, ha nyitott leszel rá. Ha inkább nem akarod hallani, akkor azt tiszteletben tartom - tettem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy mindenképp fel akarom világosítani a jövőjével kapcsolatban. Persze, ha valami élet-halál helyzetről lenne szó, akkor nyilván megmondanám neki, hogy komoly a dolog, de akkor is rá hagynám a döntést, hogy szeretné-e hallani a részleteket.
- Ez remekül hangzik! Tényleg megtennéd? Oltári nagy segítség lenne! - hálálkodtam neki lelkesen. Mindig  is tudtam róla, hogy nagyon segítőkész ember, ráadásul nagyszerű ötletei voltak. Örültem, hogy így támogatta az elképzeléseimet, természetesen rám is mindig számíthatott, ha neki lett volna szüksége segítségre, de ezt mondanom sem kellett, hiszen nagyon jól tudta.
- Milyen marketinges megoldásra gondoltál? - kérdeztem tőle kíváncsian, miközben teljes testemmel feléje fordultam jelezve, hogy nagyon is figyelek rá.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. szeptember 9. 21:50 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






- Tulajdonképpen ez egy nagy változás lesz az életemben, de már nagyon várom. Igyekszem biztosítani azt a lányka számára, hogy jól érezze magát nálam, illetve próbálom majd megtenni a tőlem telhetőt. De valami legbelül azt súgja, hogy nagyon jól elleszünk - néztem vidáman a fiúra. Az életemben még számos dolog várt megvalósításra, az pedig, hogy jót tehettem valakivel, az rám is pozitív hatással volt. Noha tisztában voltam vele, hogy volt olyan terület a hétköznapjaimban, amelyben nem voltam túl szerencsés, de ennek ellenére megpróbáltam minden erőmmel arra összpontosítani, amiből ki lehetett hozni a legjobbat. Tudtam, hogy csakis úgy lehet előre lépni, ha nem a sikertelenség érzése vezérli az embert, mert az csak visszarántja, hanem úgy, ha megtesz minden tőle minden telhetőt, hogy javítson az élethelyzetén.
- Rendben, ez esetben, ha veled kapcsolatosan megálmodok valamit, rögtön értesítelek - feleltem a barátomnak oly határozottan, ahogyan ő is rávágta, hogy kíváncsi a jövőjére. Amennyiben abban a helyzetben voltam, mindig megkérdeztem az adott illetőtől, hogy eláruljam-e neki, mit tartogat számára a jövő, így kevésbé volt lelkiismeret furdalásom, ha éppen olyan álom jelent meg valakivel kapcsolatban, aminek a másik fél nem igazán örült volna. Persze senki sem szeretett rossz híreket kapni, de sajnos benne volt a pakliban ez is. Mindig abban reménykedtem, hogy jó híreket közölhetek az adott illetővel, ez pedig most sem volt másképp.
- Köszönöm, ez nagyon rendes tőled! - ejtettem feléje egy nagy mosolyt, majd végighallgattam, hogy mire gondolt a "marketing címszó" alatt.
- Naná, hogy benne vagyok! - vágtam rá örvendezve. Amit elmondott, az nagyon elnyerte a tetszésem, kreativitás terén pedig nagyon is a toppon volt Nathaniel.
- Ha tehetek érted bármit, csak szólj! - ejtettem végül ki a szavakat, amelyekkel már az elképzeléseim szerint ő is tisztában volt. Mindig jól kijöttünk egymással, és segítettük egymást, ahogyan csak tudtuk, mióta barátok lettünk.
- Na, és mondd, meddig tervezel itt maradni, te örök utazó? - tettem fel a kérdésemet nagy vigyorral az arcomon. Tudtam róla, hogy egy helyen nem volt sokáig képes megmaradni, mindig is vonzotta a világ sokszínűsége, a felfedezés. Igaza is volt, hiszen így számos élményben lehetett része, valamint változatos élete lehetett az utazások végett.
- Tudod már, hogy mi lesz a következő úti célpont? - érdeklődtem tőle vidáman, miközben tekintetem szöges egyenest rá emeltem.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. szeptember 27. 00:15 Ugrás a poszthoz

Nathaniel





- Ez bizony így igaz - fúrtam a tekintetem a férfiéba mélyen. Pont ezért voltam kíváncsi arra, hogy meg szeretné-e tudni előre a jövője egy részét, amelyet esetleg megálmodok majd. Idáig az álmaim sosem tévedtek, reméltem, hogy vele kapcsolatban csakis pozitív jövendöléseim lesznek a jövőjét illetően. Mindig is kedveltem őt, remek volt vele együtt dolgozni, és tök jól kijöttünk egymással. Emellett mindig számíthattam rá, szóval szó szerint igaz barátra leltem benne. Az ismeretségünk során folyton igyekeztem őt hasznos tanácsokkal ellátni, ami később a javára válhatott, ez pedig jó érzéssel töltött el.
- Ugyan, ez természetes! - viszonoztam egy széles mosollyal a barátom válaszát.
- Tyűűű, akkor elég sokáig itt maradsz! Ha még karácsonykor is itt leszel, akkor mindenképpen koccintanunk kell egy forralt borral! - ajánlottam fel neki az elszalaszthatatlan lehetőséget, bár elképzelhető volt, hogy jobb dolga is lesz ennél. Mindenesetre reménykedtem benne, hogy nem ez lesz az utolsó találkánk, és a szeretet ünnepét is együtt ünnepelhetjük majd meg... legalábbis részben.
- Ez igen nemes szándék - válaszoltam neki komoly arccal, miután mesélt nekem a jövőbeli elgondolásairól.
- Én elsősorban a nagy társadalmi különbségeket törölném el, aztán átvenném a világuralmat, és helyreállítanám a rendet - vontam meg a vállam elgondolkodva, mókásan Nathaniel-re tekintve. A mondandóm első részét komolyan gondoltam, a másodiknál viccesre vettem a figurát, bár arra gondoltam, sok mindent kéne tenni ahhoz, hogy minden rendben menjen a világban. Illetve sose lesz tökéletes semmi sem, de azért bőven lenne mit javítani a jelenlegi helyzeten. Bár a legfőbb álmom az volt, hogy elismert, sikeres fényképész legyek, a fiú segítsége pedig rengeteget javított a renoménom.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 10. 23:25 Ugrás a poszthoz

Ráhel





Rég nem találkoztam már Ráhel barátnőmmel, egy ideig úgy alakult, hogy a sors más utakat szánt nekünk. Azonban nagy meglepetésemre kaptam tőle egy baglyot, hogy találkozzunk a Falatozó Gyorsétteremben, aminek kifejezetten örültem. Megetettem a cicust, meg kapott innivalót is, aztán nekiálltam a készülődésnek. Egy Disney ruhás hacukát választottam magamnak, mert a mai napig bírtam ezt a stílust, ami manapság elég menőnek számított, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Amikor beléptem a gyorsétterem ajtaján kiült az arcomra a csodálkozás, ugyanis teljesen máshogy nézett ki, mint amikor legutóbb itt jártam. Nagyon modern lett, a helyiség színei is kellemesebbek lettek így belülről nézve, szóval teljesen rendben volt az egész, már ami engem illetett. Leültem az ablak mellé egy szimpatikus helyre, ahonnan látni lehetett a kinn történő eseményeket, majd a kezembe vettem az étlapot. Bizony, az is megújult... legnagyobb örömömre. Egy garnélás salátát rendeltem narancslével. Miközben vártam, hallgattam a kellemes zenét, ami a háttérben szólt. Közben azon agyaltam, hogy mostanság mennyi minden történt velem, örültem volna, ha a gyámság folyamata gyorsabban alakul, de egyelőre még várnom kellett vele. Reméltem, hogy Nathan segítségével a fotózásban jobban fogok jeleskedni, hiszen az volt minden vágyam, hogy abban nagyobb előrelépésre tegyek szert. A fiú segítsége pont kapóra jött, én pedig azon voltam, hogy minél sikeresebb legyek ezen a téren.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. október 11. 00:17
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 15. 20:31 Ugrás a poszthoz

Ráhel




- Jó sokat - mosolyogtam a lányra csillogó szemekkel. Nagyon örültem, hogy végre alkalmunk nyílt találkozni. Nem sokat változott külsőre az elmúlt évek alatt, ugyanaz a vagány csaj volt, mint akit utoljára megőriztem az emlékeimben.
- Igen, rendeltem. Garnélás salátát eszem narancslével. Te mi jót fogsz enni? -toltam elé az étlapot, amit nemrég tanulmányoztam át, elég jó volt a kínálat, ráadásul italból is volt dögivel.
- Az idő senkit sem kímél. Sajnos fiatalabbak nem leszünk már, de azért kihozhatjuk magunkból a legjobbat. Úgy látom, rajtad viszont nem fogott az idő vasfoga - feleltem neki mosolyogva, még mindig nehezen tudtam felfogni, hogy itt ül velem szemben. Nagyon hiányzott már a társasága, szóval iszonyú boldog voltam, hogy végre újra beszélgethetek vele. Ő mindig is megértett, bármilyen probléma esetén meghallgatott, ráadásul remek tanácsokkal látott el. Emellett mindig jól elhülyültünk, azt pedig említenem sem kell, hogy számíthattunk egymásra.
- Na, és mi történt veled, mi újság? Rég találkoztunk, mesélj! - mondtam a barátnőmnek lelkesen. Persze kíváncsi voltam rá, hogy miért tűnt el oly sok időre, de nem akartam erőltetni a témát. Reméltem, hogy azért valamit megoszt velem, ami az elmúlt időszakban történt vele, emellett beértem azzal, hogy csak azt ossza meg velem, amit szeretne. De ezt mondanom sem kellett, hiszen ismert már annyira, hogy tisztában legyen ezzel a ténnyel.

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 16. 19:17 Ugrás a poszthoz

Bálint



Mostanában ritkán mozdultam ki a lakásomból, valahogy nem volt hangulatom kimenni a tömegbe. Azonban egy egy idő után már meguntam azt, hogy benn punnyadok, úgy éreztem, szívnom kell egy kis friss levegőt, azonban emellett nyugalomra vágytam, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ellátogatok a stéghez. Az a hely nyugis, ráadásul remek fotózási lehetőségeket rejt magában. Kissé hűvös idő volt, de nem az a jégfagyasztó feeling, úgyhogy egy fehér háromnegyedes ujjú felsőt választottam magamnak fekete nadrággal és bokacsizmával a kiruccanáshoz. A macskámat megetettem, mielőtt elindultam volna, őt nem igazán izgatta, hogy elmegyek otthonról, mert a kajálás után rögtön elaludt a fotelben összekuporogva. Már félúton jártam a stég felé, amikor eszembe jutott, hogy bizony otthon hagytam a fényképezőgépemet. Szitkozódtam magamban egy sort, majd gyorsan visszafordultam érte. Beletelt egy kis időbe, mire ráleltem, mivel múltkor nem a helyére raktam vissza, végül a nappaliban lévő szekrény egyik polcán találtam meg. Gyorsan magamhoz ragadtam, aztán újra nekiindultam az utamnak, amelyet most már nem zavart meg semmi, simán meg is érkeztem az úti célomhoz. Mikor odaértem, szemrevételeztem a terepet, majd megállapítottam magamban, hogy elég nagy kihaltság volt. Annyira nem is bántam, hogy nem volt tömegnyomor, így legalább nyugodtan tudtam fotózni. A faépítményt óvatosan közelítettem meg, mert eléggé rozogának, tűnt, bár a közvélemények alapján időtálló volt, és persze stabil. Reméltem, hogy nem alattam fog majd leszakadni, de amint végigvonultam rajta, megállapítottam, hogy nincs félnivalóm, ugyanis bírta a gyűrődést. Azért egy elefántcsordát már nem biztos, hogy elbírt volna... Gyönyörködtem egy sort a tóban, majd a fényképezőgépemet elővéve elkezdtem kattogtatni. Igyekeztem minél több szögből fényképezni, azaz a helyszínről különböző látószögből és távolságból készíteni képeket.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 18. 22:58 Ugrás a poszthoz

Nathaniel






- Szuper! Melyik a kedvenc pezsgőd, ha esetleg azt szeretnél? Vagy koccintsunk akkor forralt borral? Az úgyis karácsonyi, téli ital. Csak, hogy tudjam, mit vásároljak. Én személy szerint nem vagyok válogatós, szóval jöhet bármilyen. Csak a Süsüt és a Koccintóst hagyjuk ki a kínálatból, ha lehet - feleltem mókásan a fiúnak. Nagyon örültem, hogy benne volt a dologban, így máris nem éreztem magam annyira egyedül a szeretet ünnepén, hiszen volt kivel koccintanom.
- Ugyan, ez így van, ezt gondolom. Ismersz már annyira, hogy kimondom, amire gondolok, nem szoktam kertelni - mosolyogtam rá vidáman. Ez az adott időszak remek alkalom volt arra, hogy jobban megismerjem őt, ráadásul még a dolgunk végeztével is megmaradt a barátságunk, ami nagy szó volt ebben a világban. Úgy gondoltam, hogy a fiúra bármikor támaszkodhatok, illetve én is segítő kezet nyújtanék neki bármikor, amikor csak szüksége van rá. És ez így volt helyes...
- Örülök, hogy ezt gondolod és köszönöm a támogatásod - hálálkodtam vidoran Nathaniel-nek. Még én sem tudtam, mit tartogat számomra a jövő, de bíztam benne, hogy legalább a fényképészet terén nagyot tudok majd alkotni. Kevés ember foglalkozhatott azzal, ami érdekelte, reméltem, hogy nekem az lehet majd a fő foglalkozásom, ami kikapcsol és boldoggá tesz. A fikcióm elmondása, azaz a világ "megváltása" úgy tűnt, hogy a barátomnak is az ínyére volt, ez pedig ugyancsak rendkívül jól esett a lelkemnek, legalább volt egy olyan ember a Földön, aki hitt bennem, és megbízott bennem.
- Nos, elsősorban imádok főzni, bármikor a vendégem lehetsz egy remek "házi kosztra". Ezen kívül a kedvenc helyem a faluban a Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Ott nagyon finom főfogások vannak, jó áron lehet étkezni, az ételek kifogástalanok, ráadásul a választékra sem lehet panasz - válaszoltam Nathaniel-nek lelkesen.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 12. 22:36 Ugrás a poszthoz


Nathaniel






A szobámban készülődtem épp, mikor csengettek, közben kinéztem az ajtón, de nem állt ott senki. Nem értettem, hogy mi volt ez az egész, valószínűleg néhány gyerek szórakozott velem, ahogyan másokkal is, szóval becsöngettek, aztán tovább is álltak mókából. Ám miközben kinyitottam az ajtót, a cicám kirohant, szóval megvolt a napi program, mehettem utána, hogy hova is tűnt. Szerencsére megtaláltam őt a földszinten, nem is értettem, hogyan volt képes odáig rohanni, majd magamhoz babusgatva, visszavittem őt a lakásomba. Nagy szerencsém volt, hogy a macsek nem akart tőlem elbújni, és rögtön odajött hozzám, mert különben nagy bajba kerültem volna általa, már csak a keresése által is egy ekkora lakóházban. Szóval nagyon örültem, hogy meglett a cicám, közben pedig elkezdtem készülődni a közös vacsoránkra Nathaniel-lel. Kisminkeltem magam, majd egy élénk rózsaszín egyberészes ruhát vettem fel, a szőke, hosszú hajamat pedig begöndörítettem.
- Szia! Ó, milyen elegáns valaki! - köszöntöttem a barátomat, miután megláttam őt kiöltözve a lakás bejárata előtt, így én sem éreztem kellemetlenül magam, hogy eléggé megadtam a módját a mai estének öltözék gyanánt.
- Készen állsz a teaházra? - néztem a szemébe vidoran, mosolyogva, már előre láttam, hogy ez bizony jó móka, kellemes időtöltés lesz részéről is. Közben egyre közeledtünk az említett helyszín felé, amint odaértünk, helyet foglaltam vele az egyik legszimpatikusabb asztalnál, amely egy kisié eldugottabb volt a többinél. Így nyugodtabban tudtunk beszélgetni, és nem zavart a hangzavar sem, ami nagyon fontos szempont volt számomra.
- Bolognai spagettit szeretnék és hozzá egy Rosé borkoktélt - szóltam oda a pincérnek, amikor odajött hozzánk, közben pedig a partnerem szemeit kezdtem el kémlelni, hogy vajon ő mit fog rendelni.
- Na, és mi újság van mostanság veled? - kérdeztem a barátomtól mosolyogva, a tekintetét fürkészve.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. november 12. 23:43
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 13. 22:45 Ugrás a poszthoz

Bálint



Nagyon elégedett voltam a munkámmal, úgy gondoltam, hogy egész jó képeket sikerült idáig lőnöm. Már alig vártam, hogy megmutathassam őket Nathaniel-nek, hiszen ő mégiscsak magasabb szinten állt nálam fényképezés terén, és az ő tanácsai rengeteget jelentettek számomra. Miközben bőszen kattintgattam a fényképezőgépemmel, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megszólított, és köszönt is nekem.
- Szia! - üdvözöltem az ismeretlent. Úgy gondoltam, hogy ideje kivennem egy kis szünetet, így nyugodt léptekkel közeledtem a fiú felé, aki nem nagy távolságra telepedett le mellém a stégen.
- Alíz vagyok - nyújtottam a kezem feléje, miközben mosolyogtam rá, nem akartam, hogy azt higgye, kellemetlen társaság számomra. Sőt, még örültem is neki, hogy van kihez beszélnem, mert az elmúlt időszakban nem igazán akadt beszélgető partnerem.
- Gondolom, te is nyugodtságra vágytál, hát nem csodálom, ez a helyszín pont arról híres, hogy nem igazán látogatott, pedig nagyon jó hely - folytattam az eszmefuttatásom a sráccal. Nem tudtam, hogy mi motiválta őt, hogy ide jöjjön, lehet, nem is vágyott társaságra, bár úgy voltam vele, hogy akkor max elzavar, vagy közli velem, hogy hagyjam békében. Egyelőre kezdeményező típus voltam feléje, reméltem, hogy nem zavarja a kommunikáció.
- Leülhetek ide a közeledbe, vagy inkább magányra vágynál? Nem baj, ha elzavarsz - mondtam neki széles mosollyal az arcomon, hiszen nem voltam tisztában azzal, hogy mit is szeretne az ismeretlen fiú. Én mindenesetre szerettem új embereket megismerni, de azt is tiszteletben tartottam, ha a másik fél nem volt vevő rá. Mindenesetre a srác elsőre szimpatikus volt számomra, ezt pedig kevés emberről tudtam elmondani.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 20. 22:14 Ugrás a poszthoz


Nathaniel





- Ez kedves tőled! - vigyorodtam el, és úgy éreztem magam, mint egy tini lány, akit elsőként dicsért meg valaki az öltözéke miatt. Bevallom, ez igazán jól esett tőle, hiszen mindig is felnéztem rá. Észrevettem rajta, hogy a dicséretemtől kissé zavarba jött, pedig csak azt mondtam ki, amit gondoltam róla, a többi között ezen a téren hasonlítottunk egymásra.
- Hidd el, ez egy remek hely. Nagyon finomak az ételek, és az italok is mennyeiek. Igaz, én mindig is preferáltam az olasz konyhát, otthon is sok hasonló ételt csinálok - fejtettem ki a férfinak az elgondolásom az étterem kapcsán. Bizony, mikor megérkeztünk, rengeteg földön ülő hely volt kialakítva kényelmes párnákkal, de szerencsére gondoltak azokra is, akik aszalnál, klasszikus módon akartak helyet foglalni, így az utóbbit választottam, ez pedig látszólag elnyerte a partnerem tetszését is.
- Nekem is tetszik, ráadásul finom is! Szeretem a borkülönlegességeket, valamint ezek nagyon is illenek a választott vacsorákhoz - feleltem a srácnak nagy mosollyal az arcomon, majd körbenéztem a helyen, hogy mi a szitu. A legtöbben a földön ülést választották, de akadtak olyanok is, akik az asztalnál való helyfoglalást részesítették előnyben, életkorban pedig vegyes társaság tartózkodott itt. Aranyosnak tartottam, hogy Nathaniel könnyen zavarba jött a tekintetemtől, valamilyen szinten emlékeztetett rám, hiszen én is hasonló típus voltam.
- Ó, szóval ez azt jelenti, hogy koccintasz majd velem karácsonykor! - csillantak fel a szemeim boldogan, hiszen nem is olyan rég beszéltünk róla, hogy talizunk majd a szeretet ünnepén, és valamilyen szinten közösen megünnepeljük majd azt. Az viszont szomorúsággal töltött el, hogy a barátom tovább áll majd, hiszen nagyon jól esett, hogy újra felbukkant, főleg, miután Majával már nagyon rég nem volt alkalmam találkozni, így végre nem éreztem magam annyira egyedül. Ráadásul megvolt a közös hobbink is, a fényképészet, ami egyben a hivatásunk is volt. Persze azt is tudtam, hogy Nathaniel sose volt képes egy helyben megmaradni túl sok ideig, így legbelül számítottam is rá, hogy hamarosan tovább fog állni. A lényeg az volt számomra, hogy érezze jól magát, valamilyen szinten igaza is volt, hogy nem kötötte le magát egy helyen, hanem folyton mozgásban volt, így számos hasznos tapasztalattal és feledhetetlen emlékkel gazdagodhatott az élete.
- Remélem, hogy azért, ha újra erre jársz, akkor felkeresed a régi barátnődet! - utaltam magamra mókásan. Nagyon kedveltem őt, mert mindig számíthattam rá, de nehéz volt igazából elengednem, mivel megkedveltem őt az idők során, és már bebizonyította számomra, hogy mindig mellettem áll, és segít, bármi történjék is velem. Ezt hívják igaz barátságnak, amiből igen kevés van manapság sajnos.
- Na, és van már terved, hogy merre tovább? - kérdeztem tőle kíváncsian. Ha volt elképzelése, hanem, tisztában voltam vele, hogy ő egy nagy világutazó volt. Jól is tette, hogy bejárta a világot, hiszen így újra bebizonyosodott számomra, hogy fejlődhetett a munkájában azáltal, hogy új területeket fedezett fel, és megismerhette a világot.
- Ó, te jó ég! Ez remek hír! Máris intézkedtél? Imádlak, nagyon köszönöm! - ugrottam el a helyemről máris a férfi mellé kerülve, hogy aztán egy óriási puszit nyomjak a pofijára.
- Igaz barát vagy, teljesen önzetlen, aki a másikért mindent képes megtenni! Nagyon hálás vagyok neked. Kevés ilyen ember létezik a mai világban, mint te. Ha bármi kell, vagy szükséged van bármiféle segítségedre, szívesen segítek neked, de ezt te is tudod! - örömködtem teljes szívemből, majd visszapattantam a helyemre. Nagyon imponáló volt számomra, hogy ilyen segítőkész volt, és ennyi mindent elintézett viszonylag rövid időn belül, jobb barátot nem is kívánhatott volna magának az ember. Közben pedig meghozták a kajánkat és az italokat, aminek neki is állhattunk elfogyasztani.
- Csirió és jó étvágyat! - emeltem koccintásra az italomat, mielőtt belekezdtünk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásába. Már előre tudtam, hogy hiányozni fog a barátom, miután tovább áll, de egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, annak örültem, hogy még egy kis ideig itt lesz, az pedig hatalmas boldogsággal töltött el, hogy bízhattam benne, és segített, amennyire csak tőle telt. Egyébként sem akartam a jövőn gondolkodni, abból ugyanis bőven kijutott nekem a képességem által, ezért inkább a mának próbáltam élni.
- Hmmm... isteni ez a kaja, nekem nagyon ízlik! - közöltem vele, miután megkóstoltam az első falatkát. Nemhiába volt ez az egyik kedvenc éttermem, kajáltam már itt párszor, és idáig sosem okozott csalódást.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 24. 22:45 Ugrás a poszthoz


Nathaniel





- Köszi, de bebizonyosodott, hogy a te stílusod is nyerő öltözködés terén - válaszoltam neki elismerően. Tényleg olyan volt, mintha akaratlanul is összeöltöztünk volna, ez pedig tök szuper dolog volt.
- Tudod mit? Ha átjössz karácsonykor forralt borral koccintani, akkor főzök neked szívesen. Rám is rám fér már egy kis finom kaja és egy kis főzőcske gyakorlás. Csak előtte mondd meg, milyen ételt szeretnél. Én például szeretem a halászlevet is, meg akár lehet sült pulykahús francia salátával, vagy akár töltött káposzta, de rád bízom a döntést - lelkesültem fel, mert mostanság a hobbimmá vált a főzés is a többi között.
- Igen, ezt én is hallottam, hogy más az itteni étel azért, mint Olaszban. Mondjuk még sosem jártam Itália földjén, de egyszer szívesen megnézném az ottani nevezetességeket és próbálnám ki az étel- és italkülönlegességeket - mondtam neki elmerengve. Nekem az itteni olasz ételek nagyon bejöttek, de biztos voltam abban is, hogy Olaszországban még finomabbak voltak ezek a nemzeti finomságok.
- A kínai ételekről egy ismerősöm, aki járt már Kínában azt mondta, hogy teljesen más ízvilágúak, mint itt. Az országunkban ugyanis próbálják a magyar konyha ízéhez szokottan elkészíteni az ételeket, kinn pedig sokkal csípősebbre, fűszeresebbre csinálják meg a kajáikat, ahogyan azt ők szeretik - osztottam meg a tapasztalatim a férfinak. Nekem mondjuk ízlett az itthoni kínai kaja is, ha például erősebb lett volna az erős-savanyú leves, azt már bizonyára nem tudtam volna megenni, de ahogy itt árulták, az pont jó volt, pedig gyanítottam, hogy mely fűszerpaprikát használták fel az elkészítéséhez.
- Ó, ne is mondd. Képzeld, még most is javában folyik a tárgyalás a gyerek elhelyezésével kapcsolatban, mert bekapcsolódott a "jó fej" apuka is, így remélhetőleg jó esetben legkésőbb a tél folyamán, január-február környékén lesz róla valami döntés. Elég idegtépő az egész, azt hittem, hogy simábban fog menni minden, de ugye ember tervez... pedig már várom, hogy hozzám költözzön a lányka, gondolatban már magamhoz is vettem őt. Szóval egyedül leszek még egy ideig, így karácsonykor is. Bocsi, nem akartam panaszkodni, de ha már így rákérdeztél, jó, ha tudod, mi a helyzet - emeltem a tekintetem a barátoméba, jól esett, hogy kimondhattam mindent, ami az utóbbi időben nyomasztott.
- Szóval nem zavarsz, örülök a társaságnak, legalább van, aki miatt főzzek is valami finomat - mondtam Nathaniel-nek mosolyogva. Talán így, hogy ha volt rá lehetőségem, hogy ne egyedül töltsem el az ünnep egy részét, volt némi remény, hogy megünnepelhessem azt méltóképp.
- Ez a beszéd! - villantottam felé egy vidor mosolyt. Azt nem tudtam, mennyi idő után tér vissza Magyarországra, miután elutazott, de továbbra is élt bennem a remény, hogy felkeres, miután visszatért az utazásából. Maja után őt tudtam volna kiemelni a legjobb barátaim közül, most pedig újra bebizonyította, hogy bizony, számíthatok rá.
- Ez remekül hangzik! Görögország úgyszintén klassz hely lehet! Ott jártál már vagy még új helyszín lesz számodra? - érdeklődtem meg a fiútól mosolyogva. Én tuti valami tengerpartos, zöldebb helyet választottam volna magamnak, ha munka vagy nyaralás miatt megyek oda, mondjuk például Korfu-t. Azon belül is hallottam, hogy voltak jobb és rosszabb helyek, bár, kinek mi jött be.
Közben észrevettem, ahogyan Nathaniel kissé zavarba jött a puszi miatt, nagyon aranyos dolognak tartottam ezt, de megőriztem magamnak az észrevételemet, és az ételre helyeztem a hangsúlyt. Koccintás után ittam egy kortyot az italomból, amely igencsak finomnak ígérkezett, majd nekiálltam elfogyasztani a vacsorámat. A barátom időközben megkóstolta az étkemet, amelyet igazán ízletesnek titulált, én pedig nem voltam rest ugyanígy cselekedni, azaz én is vettem egy kis kóstolót az ételéből.
- Hű, ez nagyon finom! - vettem egy villával a kajájából, miközben a szemeibe néztem elégedett arccal.
- Ezek aztán tudják, mi a dörgés kaja terén! - tettem hozzá, majd kérlelő tekintettel vettem még egy kis kóstolót a fiú ételéből. Az enyém is isteni finom étek volt, de amit Nathaniel választott, az még jobban ízlett, bár szerintem ez kiderült nála, hogy kétszer is éltem a helyzettel, és vettem az ételéből egy kis ízelítőt.
- Nos, a fő tervem az, hogy ismert fotós legyek, na és persze tehetséges is. Persze tudom, hogy ezért keményen meg kell dolgozni, ennek pedig szívesen állok elébe. Másrészt szeretném, hogy a lányka hozzám kerüljön, ami már most látom, hogy nem lesz egyszerű menet. Szeretek itt Bogolyfalván élni, de időnként szívesen elutaznék felfedezni új helyeket. Látod, nincsenek nagyra törő terveim a fotózáson kívül. Na, meg a jövendőmondás, a képességem, azt szeretném még, ha révbe érne, és esetleg másodállásban tudnék általa segíteni másoknak - fejetettem ki a jövőbeli terveimet a barátomnak.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. november 25. 00:30
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. december 6. 22:54 Ugrás a poszthoz

Bálint



- Üdv, Bálint - viszonoztam a kézfogását egy nagy mosoly kíséretében. Úgy tűnt, neki is tetszett a helyszín, mert eléggé belerévedt a látottakba.
- Nézd csak, milyen jó képeket csináltam a helyről - mutattam meg neki a fényképezőmmel készült képeket. Próbáltam mindig az adott helyből kihozni a legjobbat a kamerám segítségével, ez pedig most sem történt másként.
- Az biztos. Ez a hely maga a tökély. Szeretek sokszor ellátogatni olyan helyszínekre, amik úgymond érintetlenek, és próbálom elkapni az adott pillanatot - magyaráztam a férfinak jókedvűen, majd távolabb lépve tőle, őt is megörökítettem a fényképezőmmel. Persze ezt nem használtam fel a jóváhagyása nélkül, de úgy gondoltam, hogyha már itt vagyunk, legyen róla is egy emlékem.
- Köszi, akkor leülök ide - mondtam neki a szemébe nézve, majd lerakva mellém a masinám, helyet is foglaltam a közelében rögvest.
- Szabadnapos vagy? Mivel foglalkozol? - kérdeztem tőle kíváncsian. Már jó sok idő eltelt azóta, mióta a Bagolykőre jártam, nem ismertem az ottani dolgozókat, bár az is benne volt a pakliban, hogy nem ott vállalt hivatást. Mivel nem tudtam, mit dolgozik, így megérdeklődtem tőle, reményeim szerint választ is kapok majd a kérdésemre.
- Ugyan, egyáltalán nem zavarsz! - nevettem el magam végül, hiszen amikor idejöttem egyáltalán nem számítottam társaságra, szóval nagy meglepetésként ért, hogy nem vagyok egyedül ezen a helyszínen.
- Te mi jót szoktál csinálni a szabadidődben? - kérdeztem tőle, majd minden figyelmemet rá összpontosítottam, mert igenis érdekelt, hogy mivel üti el az idejét, ha éppen nincs más fontos dolga.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2021. április 25. 21:47 Ugrás a poszthoz

Kállay Ákos






Mostanság nem sok kedvem volt a négy fal között ülni, és eleve pörgősebb napjaim voltak, így nem volt számomra kérdéses, hogy a vasárnapi napom mivel fogom eltölteni. Délelőtt pakolásztam kicsit a szobámban, és játszottam kicsit a cicámmal, aki fél óra múlva már vígan szundikált a fekhelyén. Nem volt az az örökmozgó típus, fiatalabb korában is többet aludt, mint játszott, de valamilyen szinten azért igényelte a társaságot. Régebben gondolkodtam rajta, hogy veszek egy másik macskát mellé társnak, de végül úgy döntöttem, hogy lemondok erről, mert remekül érezte magát egyedül is, és amíg én dolgoztam, addig ő általában átaludta a nap nagy részét. Vasárnap délután összekaptam magam, egész szép idő volt, de azért valamennyire hűvös is, ennek megfelelően felöltözve indultam neki a fényképezőgépemmel a kis tavacska irányába. Úgy döntöttem, hogy ezen a napon nem megyek be a falu központjában, inkább a természetben töltöm az időmet. A fényképezőmet azért vittem magammal, hogy hátha látok valami érdekeset, amit érdemes lesz megörökítenem. Úgy voltam vele, hogyha nem is lesz semmiféle izgalmas téma, akkor is ellövök pár képet magáról a természetről, a tavacskáról, a madarakról, az égboltról, és amit még érdemesnek tartok megörökíteni. Miután odaértem a helyszínre elégedetten vettem tudomásul, hogy nem volt tömegnyomor, persze azért volt jó pár ember, de nem egymás nyakában voltak, hanem szépen eloszlottak. A stégekhez közelítve az egyik irányából mintha papagáj hangját véltem volna felfedezni, majd a távolból meg is láttam a madár alakját, amint a víztükör felett röpköd. Izgatottan elindultam feléje, hiszen nem volt szokványos látvány a papagáj ezen a területen, ráadásul arra gondoltam, hogy remek fotóalany válhatna belőle. Közelebb érve a stéghez egy férfi sziluettjét véltem felfedezni, aki épp a korlátnak támaszkodva szemlélte a madarat. Egyenesen megindultam feléje, mert sejtettem, hogy ő a papagáj gazdája, mivel más nem tartózkodott ezen a stégen rajta kívül, de azért rákérdeztem nála, hogy biztos lehessek a dolgomban. Abban biztos voltam, hogy be volt tanítva a madár arra, hogy visszatérjen hozzá, különben nem engedte volna a gazdája, hogy szabadon szárnyalhasson a természetben.
- Örvendek, Széplaki Alíz vagyok. Az öné ez a papagáj? Tudja, nem tudtam nem észrevenni a távolból, csodaszép madár - köszöntöttem a férfit, majd a tekintetem újból a madárra siklott, és pár perc néma csendben figyeltem, ahogyan vidáman repked a vízfelszín felett.
- Látom, nagyon élvezi a szabadságot. Hogy hívják a papagájt? Arra gondoltam, hogy remek fotóalany lenne számomra, ugyanis részben fotográfus vagyok, szóval szívesen megörökíteném a madarat, persze, csak ha nincs ellenére - folytattam a társalgást a férfival, és reméltem, hogy rábólint a dologra. Ritkán adódtak olyan pillanatok, amelyekről úgy gondoltam, valóban érdemes megörökíteni őket, ez pedig pont egy ilyen alkalom volt, amit vétek lett volna kihagyni.


Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2021. augusztus 20. 22:58 Ugrás a poszthoz

Kállay Ákos






A férfi reakciójából ítélve úgy éreztem, hogy talán nem a legjobb pillanatban kaptam el, azaz megzavartam, kizökkentettem a gondolataiból. Ám a kételyemet eloszlatta az, hogy végül ő is üdvözölt, és nem küldött el melegebb éghajlatra, így maradtam a társalgásnál. Előfordult már velem az többször is, hogy nem voltak néhányan vevők arra sem, hogy egyáltalán megszólítottam őket, de legnagyobb megkönnyebbülésemre, ez most nem így történt. Eszembe sem jutott volna odamenni egy vadidegen emberhez, és megzavarni a nyugalmában, ha nem lett volna semmiféle hátsó szándékom. Jelen esetben tökéletes lehetőséget láttam abban, hogy lefényképezhessem a gyönyörű madarat, miközben szó szerint szabadon szárnyalt boldogan. Látszott, hogy az illető nagyon büszke a papagájra, ezt pedig teljes mértékben megértettem, hiszen csodaszép madár volt, és gyanítottam, hogy rendkívül intelligens is. A gyanúm tanúsítást is nyert, miután a papagáj láthatóan be volt tanítva arra, hogy visszatérjen a gazdájához bármilyen körülmények között is.
- Nagyon okos madár! Szia Tikki! - mormoltam oda a papagájnak hatalmas mosollyal az arcomon, nagyon tetszett, amikor kimondta a saját nevét.
- Grillcsirke? Honnan jött ez a becenév? - kuncogtam el magam a szám elé kapva a kezemet.
- Nekem egy macskám van, egy igazi tündéri lustaság - közöltem a férfival, miközben belegondoltam, hogy a cicám valószínűleg most is az igazak álmát alussza, ahogyan azt a nap nagy részében teszi.
- Köszönöm! - válaszoltam, majd extra gyorsasággal a repülő madár felé emeltem a fényképezőmet, hogy elkaphassam az adott pillanatot. Pár kattintás után megnéztem a képeket, amiket idáig sikerült lőnöm, majd egy elégedett mosollyal a férfi felé nyújtottam a masinát, hogy ő is megszemlélhesse az eddigi eredményt.
- Szerintem egész jó lett, Tikki nagyon fotogén, akár még sztár is lehet belőle! - vigyorodtam el, de a viccet félretéve a papagájról készült képekkel idáig nagyon elégedett voltam.
- Is-is. Hobbifotós is vagyok, vagyis így kezdtem, aztán nemrégiben egy befolyásos barátomnak köszönhetően kiállításra kerültek a képeim. Igazából nem az a célom, hogy csupán áruljam a képeket, hanem főként az, hogy ismertté váljak, amennyire csak lehet. Imádok fotózni, szeretném ezzel keresni a kenyerem. Így a munkám lehet a hobbim is egyben. Persze mással is foglalkozom hivatalosan, de azért nem kérek fizetőeszközt, mert az egy adottság - sütöttem le a szemeimet, ugyanis nem mindenki volt vevő a jóslásra, azonban ha már képes voltam megálmodni mások jövőjét, meg akartam hagyni a lehetőség arra, hogy ezáltal segíthessek másoknak.
- Főként fekete-fehér képeket szeretek készíteni, azok ugyanis visszaadják a puritán valóságot mindenféle körítések nélkül. Valamint megvan a maguk sajátos hangulata is. A célom az, hogy egy képnél elkapjam a megfelelő pillanatot a megfelelő időben, így nem egy sablon kép készül el, hanem egy olyan, amely tele van mondanivalóval, aminek látszik a történése, ahol átjönnek az érzelmek - tértem vissza a fényképes témához gyorsan.
- Ön mivel foglalkozik? - kérdeztem Ákostól, mivel én is kíváncsi voltam, hogy ő mivel keresi a kenyerét, ha már így belemerültünk a témába.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2021. augusztus 20. 23:02
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2021. augusztus 27. 22:51 Ugrás a poszthoz

Kállay Ákos






Rengeteget köszönhettem Nathaniel-nek, mind szakmai, mind szociális szempontból. Amellett, hogy az egyik legjobb barátomnak tudhattam be, még segített is a szakmai karrierem előrelendítésében. Nagyon meghatott, és egyben örömömre szolgált, amikor felajánlotta a lehetőséget, hogy a képeim kiállításra kerülhetnek a közreműködésével. Ráadásul számos neves egyént ismert, akik által én is előrébb juthattam, ezért pedig örökre hálás leszek neki, sosem fogom elfelejteni, amit értem tett. Persze még csak az elején jártam a dolgoknak, de pár kiállítás után számos sikerélményben volt részem, így még nagyobb lendülettel vetettem bele magamat a fényképezésbe, mivel folyamatosan a szemem előtt lebegett az, hogy akár még neves fényképésszé is válhatok, ha elég kitartást, igyekezetet tanúsítok, na meg persze kreativitást, folyamatos fejlődést. Bíztam benne, hogy előrébb juthatok ezáltal, emellett pedig szerettem volna mindig is azzal foglalkozni, ami örömet okoz, ami a szenvedélyem, a hobbim. Visszatérve kusza gondolataimból a jelenbe, gyorsan megállapítottam, hogy a férfi papagája rém édes volt.
- Ezzel a tulajdonsággal nincs egyedül - vigyorodtam el a konokságra utalva. Én is arról voltam nevezetes, hogy makacs, akaratos vagyok, na meg egyebek... mondjuk egy bizonyos szinten ezek a tulajdonságok teljes mértékben illettek rám, ezt pedig nem is tagadtam.
- Ó, szegény! Bár a Grillcsirke jelzőből tudhatja, ha épp rossz fát tett a tűzre, ha épp így hívja - néztem a férfira mókásan. Láttam a madáron, hogy nagyon tanulékony volt, emellett pedig rendkívül önérzetes is. A mérete, illetve a fajtája által pedig rögtön lerítt róla, hogy sokkal intelligensebb volt, mint például egy hullámos papagáj.
- Nekem ez az első cicám. Szerencsére gyorsan összeszoktunk, bár mielőtt befogadtam volna, utánaolvastam, hogy hogyan kell tartani, mivel kell etetni, ápolni és a többi. Időnként próbálok játszani vele, de el kell fogadnom a tényt, hogy mindennél jobban szeret aludni - nevettem el magam, hiszen a macskám életének nagy részét valóban az alvás tette ki. A beszélgetésünket kicsit megszakítva lőttem néhány képet Tikkiről, amint épp a kék égbolton repülve élvezte a szabadságot a természet lágy ölén. A profi kamerámnak, illetve az elsajátított ismereteimnek köszönhetően a legtöbb kép jól sikerült. Személy szerint hárommal voltam leginkább megelégedve, ezeket pedig ki is hangsúlyoztam Ákosnak, amint megmutattam a papagájról készült fotókat.
- Ez a kép nem sokkal azután készült, hogy felszállt Tikki. A következőn épp felhőtlenül szárnyal az égbolton, a harmadikon pedig leszállt a közeli fára. Ez egy igazi remek fotósorozat - örvendeztem a férfinak, mert iszonyatosan elégedett voltam a munkámmal, Tikki pedig remek fotóalany volt. Sikerült vele megörökítenem az adott pillanat minden fontos mozzanatát, és pont ez volt a célom.
- Köszönöm. Csak nyugodtan. Szívesen odaadom az összes képet, ha gondolja. Illetve készítek egy montázst a három legjobban sikerült képből, azt akár ki is teheti valahova majd - ajánlottam fel Ákosnak a lehetőségeket, biztosítva ezzel, hogy ő is hozzáférhet a képekhez.
- Ha készen lesznek a képek, mármint elvihetőek, akkor szólok, és találkozhatunk valahol Bogolyfalván, ha ez így Önnek is megfelel - folytattam a mondandómat kissé magam is belezavarodva az elhangzottakba. Lényeg, ami a lényeg, hogy találkozunk újra, és átadom neki a kért képeket.
- Ez igazán kedves megállapítás Öntől. Mindenesetre remélem, hogy ezen az úton haladva sikerül megvalósítanom a terveimet - válaszoltam neki mosolyogva. Bíztam benne, hogy minden nehézséget átvészelve sikerül mindazt elérnem, amiről idáig csak álmodtam.
- Minden területen van valamiféle trend, ez alól a művészvilág sem kivétel. Én viszont szeretnék kitűnni azzal, hogy nem állok be a sorba, hanem megpróbálom megvalósítani az elképzeléseimet, egy sajátos "világot" teremtve ezzel magamnak, egy egyedi művészeti stílust, perspektívát. Szeretném, ha úgy tekintenének rám, hogy egyedi a munkásságom, és eltér a nagy számok törvényétől, az átlagtól. Szóval az egyediségemmel szeretnék kitűnni a sok művész közül. A múltban számos olyan alkotó van, akire felnézek, az egyediségük, a munkásságuk alatt elért sikereik pedig óriási motivációt adnak ahhoz, hogy felépítsem a saját imázsomat, karrieremet - közöltem őszintén a férfival. Nem volt előtte semmiféle takargatnivalóm, őszinte voltam végig, az pedig már rajta állt, hogy mit kezd az elhangzottakkal.
- Hogy érti, hogy átoktörő, illetve az volt? - kérdeztem vissza érdeklődő tekintettel. Nem sok ilyen szakmával foglalkozó emberrel találkoztam idáig, ezért nagyon is érdekelt ez a téma.
- Mesélne nekem kicsit arról, mit takar pontosan az átoktörés? Mármint a fogalommal tisztában vagyok csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez mivel jár az ember életében - pontosítottam rögtön a feltett kérdést. Én például pontosan tudtam, hogy mivel járt a jóslás, azaz, hogy megálmodtam mások jövőjét. Ennek is megvolt a maga szép és csúf oldala... mindenesetre senkinek sem kívántam, hogy szert tegyen erre a képességre. Kicsit meglepődtem, hogy Ákos nem kérdezett rá erre a témára a beszélgetésünk során, de titokban nagyon hálás voltam neki, hogy ennyire tapintatos tudott maradni, és nem említette meg a dolgot, mint oly sokan. Persze ez a tapintatosság rólam nem volt elmondható, de azért igyekeztem visszafogni magam a kérdések terén, nem akartam túl tolakodónak tűnni.
- És mi jót csinál még a szabadidejében? Mivel üti el szívesen az unalmas perceket? - kérdeztem tőle barátságosan, majd a tekintetem a férfiról újból az égboltra emeltem, amiről leolvasható volt a felhők alapján, hogy egyelőre nem ér minket zivatar. Mondjuk csodálkoztam is volna, ha megváltozik az időjárás, mert napos, nyugodt időt ígértek mára, és úgy tűnt, hogy ez még egy jó ideig így is marad.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 1. 16:07 Ugrás a poszthoz

Ágoston Simon




Elég zord idő volt odakint, úgy gondoltam beülök teázni egyet a teaházba. Persze nem teljesen céltalanul mentem oda, hanem kevertem a kellemeset a hasznossal. Elvittem magammal a legújabb képeimet, amiket különböző emberekről, tárgyakról fotóztam, hogy kiválogathassam őket a következő kiállításomra. A vendéglátó helyre belépve máris rendeltem magamnak egy citromos teát, és leültem a sarokban lévő asztalhoz. Ki is borítottam az asztalra a táskám tartalmát, így pillanatok alatt ellepte az asztalt a különböző fekete-fehér képek sokasága. Nagy gonddal kellett kiválogatnom, hogy mely képek érdemesek arra, hogy kiállítsam őket a galériába. Nem volt egyszerű feladat, mert még szakmai szemmel nézve sem tudtam csomó fotóról eldönteni, hogy melyek közülük a legjobbak. Nagy beleéléssel kezdem el szortírozni a képeket. Egy adagot belőlük le is borítottam véletlenül az asztalról. Felálltam a helyemről, és gyorsan elkezdtem összeszedni őket. Remélem, hogy nincs elátkozva ez a nap, idáig ugyanis nem jártam sikerrel semmivel, ráadásul minden kiesett a kezemből.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. január 1. 16:08
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 1. 21:48 Ugrás a poszthoz

Ágoston Simon




Miközben próbáltam minél gyorsabban összeszedni a fényképeimet, segítő kézre találtam egy igencsak helyes férfi kíséretében, akivel még sohasem volt alkalmam találkozni. Még a képeimet is megdicsérte, én pedig csak pironkodva folytattam a többi fotó felszedését a padlóról. Biztos voltam benne, hogy nagyon menő élete lehet, és olyan hölgyeményekkel ismerkedhet meg, akikkel csak akar... De térjünk is vissza a realitás talajára... Szóval nagy hévvel szedegettem össze a képeket, amelyben végül a férfi is segített. Engem ugyan nem volt könnyű lenyűgözni, márha akart is volna valaki, ugyanis nem voltam egy könnyű eset. A jóslás hallatán pedig a legtöbben jó messzire menekültek. De miért szaladtam ennyire előre?  Mert egyszerűen hülye vagyok... csupán a képeimet szedte össze segítségül. Úgyis le fog koccolni...
- Köszönöm, igyekszem. Igazából kiválogatni jöttem ide a képeimet a következő kiállításhoz. De nincs egyszerű dolgom - sóhajtottam egy nagyot, majd belekapaszkodtam a jobbjába.
- Szóval tanár a Bagolykőben. Örvendek. Én is majdnem tanár lettem... hosszú ideig voltam LLG tanársegéd, majd végül mást hozott a sors. Mit tanít az iskolában? - kérdeztem tőle kíváncsian. Közben újra kitettem az asztalra a képeket, hátha most sikerül kiválasztani közülük a jobbakat.
-  Nos, engem Alíznak hívnak. Mondja, önt mely képek fogják meg? Vannak embert és tárgyakat ábrázoló képek is - mutattam meg a férfinak a képeim, hátha valami hasznos hozzászólással tud szolgálni.

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 2. 18:56 Ugrás a poszthoz

Ágoston Simon




Úgy tűnt, hogy a férfi nem csupán művelt volt, hanem érdeklődő, és segítőkész is.
- Köszönöm. Nyugodtan üljön le, sőt, remek lenne, ha segítene kiválogatni a jobban sikerült képeket. Külső szemlélőként bizonyára más megközelítésben látja a képeket mint én. Mint azt láthatja csupán fekete-fehér képekkel dolgozom, ugyanis azok a puritán valóságot tárják az ember elé mindenféle körítés nélkül. Elsősorban azt kellene kitalálnom, hogy mi legyen a kiállítás témája, mely érzelmi állapot legyen a középpontban - magyaráztam szinte levegőt se véve. Magamhoz képest elég sokat csacsogtam, reméltem, hogy ez nem zavarta a másikat.
- Rendben, tegeződjünk - fogadtam el a felajánlást, így azért mégiscsak közvetlenebb módon tudtuk folytatni a társalgást.
- A mágiatörténet érdekes, ámde velős tantárgy - feleltem kissé nosztalgikusan, majd kissé összeszorult a gyomrom, mikor visszakérdezett. Most jött el az a pont, hogy vagy zakkantnak néz, ha nem hisz a jóslásban, vagy nem. El se tudja képzelni, hogy mennyi szenvedést okozott számomra a képességem. Mennyi rémes látomásom, álmatlan éjszakám volt miatta. Ha nem lett volna mellettem Attila, már rég beleőrültem volna. Végig segített abban különböző módszerekkel, hogy megfelelően uralni tudjam a képességemet.
- Nos, nem csak LLG tanársegéd voltam, hanem jóslástan tanonc is. Kiemelt figyelemmel foglalkozott velem a jóslástan tanárom a képességem miatt - kezdtem el mesélni, kissé remegő hangon, miközben a teámat bámultam erőteljesen. Tudtam, hogy tiszteletlenség nem a másik szemébe nézni ilyenkor, de nehezemre esett közölni vele, hogy nem vagyok egy átlagos, egyszerű eset.
- Szóval tudok jósolni teafűből, kártyából, és a többi. Viszont van egy képességem, ami sokáig megkeserítette az életemet, most már eljutottam oda a jóslástan tanárom segítségével, hogy ne kerekedjen felül rajtam. Igaz, még most is vannak kemény éjszakáim, de elvagyok. Kénytelen vagyok ezzel együtt élni. Tudom, furán hangzik, de képes vagyok megálmodni mások jövőjét, ami bizony sokszor nem pozitív végkimenetelű - pillantottam gyorsan a férfira, és vártam, hogy mi lesz a reakciója. Vajon itt marad vagy ketyósnak, nehéz esetnek gondol, és úgy elhúz innen, hogy csak úgy porzik utána az út? Azt még meg sem említettem neki, hogy szó szerint nem volt gyerekszobám sem. Ez vagyok én, mindig is kilógtam abból a bizonyos sorból.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 6. 21:56 Ugrás a poszthoz

Ágoston Simon




A másik olyannyira lekötötte a figyelmemet, hogy kezdett a háttérbe szorulni a tökéletes képek kiválasztásának dilemmája. Ez nekem csak jót tett, mert mostanság túlságosan a munkára koncentráltam, és egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni, folyton csak az elvégzendő teendőkön járt az agyam. Simonban volt valamiféle titokzatosság, emellett rendkívül pozitív személyiség volt, ez pedig nagyon elnyerte a tetszésemet. Úgy éreztem, hogy végre sikerül kibújni abból a bizonyos csigaházból, ahová egy jó ideje bezárkóztam. Megnyerő volt a mosolya, a viselkedése, és a külleme is, de azért próbáltam óvatos lenni vele, hiszen jól tudtam, hogy egy ismerkedés elején mindenki a szebbik felét mutatja. Egyáltalán volt neki bármiféle árnyoldala? Ismerkedni akart vagy csupán túlgondoltam a dolgot? Lehet, volt már valakije, ugyan Alíz, térj már észhez, ekkorra szerencse nem érhet, hogy valaki olyan érdeklődik irántad, aki rövid idő alatt ennyire lenyűgöz... Fentről lehet nagyot pofára esni, ezt már jól megtanultam.
- Elemi mágia. Ne kérdezd, miért, valahogy az ugrott be rólad - vágtam rá gyorsan. Magam sem értettem, hogy miért pont ez a tantárgy csúszott ki rögtön a számon, de talán azért, mert még abban a témakörben tudtam volna őt igazán elképzelni. Miután elmeséltem neki, hogy mi is a helyzet velem, a legnagyobb meglepetésemre nem menekült el mindent hátrahagyva, hanem pont ugyanaz a kifejezés hagyta el a száját, amit annó én is a képességem kapcsán emlegettem.
- Szóval nem rohansz el azok után, amiket hallottál rólam? Tudod, most nagyon megleptél ezzel, mert általában a férfiak, az emberek ezt szokták csinálni - néztem a szemébe őszinte csodálkozással.
- Csupa meglepetés vagy... Amint az imént mondtál, én is ugyanezen az állásponton voltam, illetve vagyok. Ez a képesség egyben áldás és átok is. Nem vagyok egy egyszerű eset. Alaptermészetileg sem, na meg már csak emiatt sem - mosolyogtam rá szemeimet lesütve. Bizony, kemény fába vágta a fejszét, amikor idejött hozzám, csak erről ő még mit sem sejt.
- Egyáltalán nem zavarsz, sőt... Örülök a társaságodnak - tekintettem rá egy nagy mosoly kíséretében. Jaj, már megint miket hordok itt össze... Nem viselkedhetek tud, mint egy tinédzser, abból már rég kinőttem.
- Vagyis szuperül jön a segítség! - javítottam ki magam a torkomat köszörülve. Azért mégse lássa már a nyilvánvalót bár már lehet, elkéstem vele. Általában egy határozott, karakán nő voltam, magam sem értettem, mi történt most velem.
- Na, és mivel töltöd szívesen a szabadidődet azon kívül, hogy másoknak segítesz, amikor a padlóról szedegetik össze a képeiket? - kérdeztem tőle vidoran, miközben a szőke hajzuhatagomat babráltam.
- Szívesen jósolok, ha szeretnéd. Ráérek kiválasztani a képeket. A kajával viszont vigyázz, nem mindig találják el az ízeket. Van, amikor otthon jobbat alkotok. De azért igyekeznek... Viszont a teáik nagyon finomak. Szóval, ha hozol teát, szívesen állok a rendelkezésedre - feleltem neki egy biztató mosollyal újból a szemébe nézve. Vajon fogunk még valaha találkozni vagy ez a kora délutáni találka csak egyszeri alkalom, és ha jósoltam neki megy mindenki tovább a dolgára? Mindenesetre a férfi felkeltette az érdeklődésem, úgy éreztem, szeretném jobban megismerni, de tudtam, hogy az élet nem habos torta, illetve kívánságműsor, így arra az eshetőségre is próbáltam magam felkészíteni lélekben, hogy esetleg nem érdeklem annyira, és hamarosan örökre tovább áll. Ilyen az élet, lutri az egész, mindenki játssza a maga szerepét benne.


Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. január 6. 22:42
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 17. 21:59 Ugrás a poszthoz

Ágoston Simon




A csörömpölésre gyorsan felkaptam a fejem, megpillantottam, amint a konyhalány eltört egy porcelánt. Sajnáltam szegényt így ismeretlenül is, mivel minden bizonnyal fáradt volt már vagy dekoncertrált. Emiatt remélhetőleg nem fog bajba kerülni, már ha elég empatikus a főnöke. Mikor legutóbb találkoztam Dana-val, és elkezdett dolgozni részmunkaidőben a kávézóban, vele is megesett, hogy elejtett egy-két csészét, de a felettese rendes volt, és elnézte neki. Csak annyi volt a kérése, hogy ha lehet,ez ne ismétlődjön meg túl gyakran, illetve figyeljen oda jobban, mit csinál.
- Édes a száj, sós az élet? - nevettem el magam, miután végignéztem, ahogyan a két ételízesítőt véletlenül összekeverte.
- Bocs, ezt nem hagyhattam ki... amúgy könnyű összekeverni a kettőt, mert nagyon hasonló a csomagolásuk - tettem hozzá immár abbahagyva a nevetgélést.
- Azt meghiszem. Szerintem igazából reakció szempontjából nem is a rossz íz áll az elsődleges helyen, hanem az, hogy nem azt kaptad, amire számítottál. Ha sós ételre készülsz, és édeset kapsz helyette ugyanabban a csomagolásban, akkor is a reakció számít igazán... bár akkor az undort a meglepettség érzése váltja fel. Na jó, nem filozofálok tovább ilyen jelentéktelen dolgokról - zártam rövidre a témát ez esetben. Időnként képes voltam elmerengeni különböző érdektelen témákon is...
- A bestiakutató is izgalmasan hangzik. Végül hogy döntötted el, hogy mágiatörténet tanár leszel? Talán, ha nincs ez a képesség, na meg a fotózás iránti szenvedély, akkor lehet, hogy most kollégák lennénk, és LLG-t tanítanék - tekintettem elmerengve a férfira. Kiskoromban nem tudtam,mi szeretnék lenni, nem volt semmilyen hőn áhított szakma előttem, mint a legtöbb embernek. Akkoriban amire vágytam, a csend, békesség, és nyugalom volt. Na, meg persze egy szerető család... bár legbelül mindig abban reménykedtem, hogy eljönnek értem a szüleim az árvaházba, hogy véglegesen magukhoz vegyenek,de ez sosem történt meg.
- Nos, az az igazság, hogy sok embert megrémít a képességem, vagy egyszerűen kettyósnak hisznek, emiatt, inkább gyorsan lelépnek, meg sem akarnak ismerni. Megbélyegezni könnyű az embert és ismeretlenül ítélkezni felette... - válaszoltam meg Simon kérdését kissé keserű szájízzel, mivel felszínre törtek a régi emlékek, tapasztalatok.
- Akkor ebben hasonlítunk - tűnt fel egy vidám mosoly a szám gödröcskéjéből.
- Az én időtöltésem főként a fotózás, természetjárás, olvasás, úszás, futás, versírás, főzöcsézés, és egyéb őrült dolgok. Milyen helyeken jártál már? Milyen jellegű könyveket szeretsz? Miket termelsz a kertedben? - tettem fel pár kérdést kíváncsian.
- Én lakásban lakom, ahol sajnos nincs kert. Van egy cicám, imádom, jó fej, de iszonyatosan lusta - osztottam meg ezt a kis információt az új barátommal. Ezt a gyönyörű lakóhelyet még jóanyámnak köszönhettem, aki képtelen volt felelősségteljes szülő lenni. Amikor rám talált, elmesélt mindent, ígért fűt-fát, végül eltűnt, és lelkiismeret furdalás gyanánt egy nagyobb összeget hagyott rám.  Az elején visszaküldtem volna neki a fizetőeszközt, de mivel fogalmam sem volt róla, hova tűnt, így éltem a lehetőséggel, és egy idő után vettem magamnak egy saját lakást a faluban.
- Rendben, várok addig - szóltam oda a férfinak, miközben vártam, hogy idehozza a teát, hogy aztán jósolhassak neki. Azt már megfigyeltem, hogy az emberek nagyon szeretnék tudni előre a jövőjüket. Ezekkel a módszerekkel is remekül meg lehetett jósolni azt, de csupán képlékenyen, nagy vonalakban körvonalazva azt. Viszont az a képességemel konkrétumokat voltam képes megálmodni. Pontosan láttam előre, kivel mi fog megtörténni. Ha nem ismertem az adott személyt, akkor ha megláttam valahol, máris beazonosíthatóvá vált számomra. Igaz, ennél a képességnél véletlenszerű volt az, hogy épp ki volt a középpontban, hiszen nem én irányítottam az álmaimat.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. január 17. 22:06
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Széplaki Alíz összes hozzászólása (695 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 14 ... 22 23 [24] Fel