28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ho-ho-ho-hó! 🎅
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi Zalán összes hozzászólása (98 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Le
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. augusztus 23. 11:19 Ugrás a poszthoz

Panka
[Már nem a fő utcza, de most ennyiért nem fogunk kukucsot kéni Pankának]

Sok részeg embert láttam már, de Pankát sosem gondoltam volna, hogy egyedül, éjjel ki tudja hánykor, egy száll semmiben útszéli lányt fog játszani ép ész és megfelelő mozgáskoordináció nélkül. Mikor elsőre meglátom, nem is hiszem el, hogy tényleg ő az, bár hamar rá kell jönnöm, hogy nem tévedek. A kezdeti rémület teljesen kiül arcomra, próbálom rendbe tenni őt, a ruháját, hogy ha majd kijózanodik, akkor ne fájjanak neki az emlékek, már ha ő is olyan típus mint én, aki bármennyire is részeg, mindig emlékszik mindenre. Sajnos... Ez a rosszabb eset szerintem. Ha Panka nem fog emlékezni, lehet nem is mesélem el ezt, jobb, ha nem tud róla. Semmi érdemlegeset nem mondok neki, elvégre felesleges is lenne, nehezen tudok mit mondani, mondjuk mikorra már az ölemben van, én is kezdek lenyugodni, hiszen biztonságban van a lány, már csak fel kell vinni őt a szobájába, hogy aludjon egyet. Nyugtatom, hogy minden rendben lesz, mire olyat válaszol, amire még ebben a káosz helyzetben is mosoly kúszik arcomra. Teljesen kiütötte magát!
- Végül is, ja. Így is fel lehet fogni az életet - felelem nevetve, mert ez az igénytelenség pont nem jellemző rá, bár kétségtelen, hogy igaza van. Nem fogok veszekedni vele, hogy térjen magához, mert úgysem fog reggelig, úgyhogy csak rosszat tennék, ha nem hozzá hasonló lazasággal reagálnék szavaira.
Elindulok vele a kastélyba, noha nem zökkenőmentesek a lépteim, jelenleg nem szereltek fel lengéscsillapítóval, de próbálok minél gyorsabban és egyben minél nyugodtabban - valahogy a kettőt próbáltam összehozni, nem sok sikerrel -, hogy Panka hasát ne rázzam fel. Érzem a nyakam körül összefont karjait, ütőeremnél ajkának közelségét és lélegzetének ingadozását. Nagyon nehéz így a jelenben maradni, ahelyett, hogy újból felelevenítsem a múltat, mikor is Panka ajkai szerelmesen cirógatták a nyakam peremét. Most is lehet gyorsul kicsit a szívverésem, de eldobom magamtól az emlékeket, mert ha figyelmetlenségem miatt elesünk, akkor az jobban fájhat.
A kastélyban kell eldöntenem, méghozzá egyedül, hogy mit tegyek. Nem a szívem súgja azt, hogy a Levitába vigyem, az agyam is azt mondja, hogy a Navinébe Panka állapota okán nem fogok tudni bemenni. Most ha leteszem ott egy random helyre, azzal nem lesz se ő, sem az én lelkiismeretem kisegítve. Úgyhogy döntök a Levita mellett, kockáztatva ezzel nem csak azt, hogy ha megtudja Gwen, akkor magyarázkodnom kell, ez még a kisebbik gond, ugyanis nem csinálok semmit, ami miatt felelősségre vonhat Gwen, azt pedig majd megoldom, hogy Panka a Levitában van egy éjszaka erejéig. Kora reggel felkeltem, vagy mit tudom én...
Sok lépcső vezet a kékek rezidenciájáig, minek kezdetén nagyon ügyesen még jobban kapaszkodik belém, az én szívem meg jobban kezd sajogni. Szidom magamban a rendszert keményen, hogy miért nem hajlandóak engedni a mágusok a muglis dolgoknak és beszerelni egy egyszerű liftet, ha már a hopponálás kiesik a lehetőségből és seprűn repülni sem akarok, mert egy méter emelkedés után Panka elhagyná magát. Mondjuk a lépcső is megárt neki, de összeteszem a két kezemet, hogy az utolsó fokoknál szólal fel, hogy tegyem le, mert nem érzi jól magát. Egyből hajolok is le vele, hogy két lábára tegyem, Panka viszont olyannyira nincs jó állapotban, hogy már állni sem tud, így leül a hideg kőre. Még jó, hogy nem engedem el teljesen, karjánál tarom, hogy legalább felsőteste függőlegesen maradjon, húzom is felfelé, mert csupasz combbal ücsörög a márványpadló még nyáron is jéghideg felületén.  
- Állj fel, meg fogsz fázni! - kérlelem őt halkan, szinte suttogva. Hangom erős és követelő, ugyanakkor ott van benne a féltés is. Szavaim azonban üres fülekre találnak, noha látom rajta, hogy próbál ácsorogni, a végeredmény az - az én szememmel legalábbis -, hogy elkezd félig négykézláb, félig valami billegő tartásban mászni a földön valamerre elfelé. Megbotránkoztat a látvány, szerintem még nincs azzal sem tisztában, hogy a fenekéről kezd felkúszni a ruha, mely most egyáltalán nem örömteli látvány. Mi lett veled, Panka? Megindulok felé, s közben előveszem a varázspálcámat, hogy annak segítségével szerezzek egy zacskót, amit Pankához érve a kezébe nyomok. Ez a mozdulatom már nem épp finom, azt hiszem testbeszédemen is látszik, hogy mennyire elegem lett ebből a látványból.
- Na jó, elég lesz ebből! - Amint ráfog a zacskóra, nem várom meg a véleményét, nem érdekel, ha ellenkezik, felkapom ismét az előbbi utazópózba, és erősen tartva lépek be vele a Levitába. Csak mert ő sem tudja mit akar, hogy akarja, azt sem tudja, hogy hol van, én pedig nem fogom megvárni, mire eldönti és kinyögi. Tudom, mire van most szüksége és hogy mi a legjobb, legkényelmesebb és leginkább opcionális megoldás. Én is voltam már részeg, akkor velem sem volt könnyű, de nagyon örültem, mikor végre a szobámban lehettem. Panka is örülni fog a kényelmes és nyugodt légkörnek. Végigmegyek a Levitán, fel a szobámhoz, de már annyira elkeserített a helyzet, hogy az sem érdekel, ki lát meg és mit gondolnak. Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam miniruhás részeg csajokat minden héten az ágyamba vinni. Reménykedem, hogy nem hány ez idő alatt, ha kell neki akkor azt a zacskóba intézze el. A szobám melletti fürdőben teszem le és itt már útjára engedem, hogy oda menjen, ahol a legjobb neki.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. október 27. 20:37 Ugrás a poszthoz

"Keep the camera" project

Vizsgaidőszak utolsó heteiben || Viselet || Fannival


Kezd kifutni alólam a talaj így a nagy záróvizsgához egyre közeledvén. Egyre magabiztosabbnak kellene lennem, elvégre sokat tanultam, ezzel ellentétben épp, hogy egyre inkább feszült és nyugtalan leszek, mert minden egyes nap rájövök, hogy mennyi mindent kellene még az agyamba vernem. Ennyire ideges még sosem voltam egy vizsgám előtt sem, melynek egyértelműen nem az az oka, hogy a VAV egy tárgyakat összesítő nagy vizsga. Nevelőapám, Áron megfenyegetése lehet minden bizonnyal a probléma forrása. Az év kezdetén fogalmam sem volt, hogy miként tudnék egy helyben ülni napokat és nem csinálni mást, csak magolni, de szerencsémre Fanni elég határozottan kéri, hogy magyarázzak el neki néhány dolgot és ezekből számomra is kiderül, hogy mi az, amit csak felszínesen tanultam meg. Meg hát… ha valamit én nem értek, akkor a navinés siet segítségemre és az egésznek az eredménye az, hogy egymást a székhez láncoljuk. Mégis aggodalommal tölt el a megpróbáltatás gondolata, ami tény, hogy természetes ilyenkor a végzősöknél.
Ma reggel nyolcra beszéltük meg, hogy találkozunk a társalgóban és egyeztetünk néhány témakört. Többnyire a kastélyon belül szoktunk találkozni, hol nálam, a szobámban, hol itt a társalgóban, feltéve, ha beszélgetős tanulást tervezünk, hol pedig a tanulószobában, ha többnyire csak arra kellünk egymásnak, hogy ne kalandozzon el a figyelmünk. Nem volt az elképzeléseim között, de úgy alakult, hogy ma is Gwennél aludtam, a csajszi viszont már hétkor elindul az egyetemre, ezért én sem tudok sokáig aludni, hiába próbál nagyon csendben elkészülni, ott motoszkál a fejemben, hogy úgyis lassan nekem is kelni kell. Negyed nyolckor már nincs arra időm, hogy elmenjek futni, úgyhogy elindulok a kastély felé.
Útközben beugrok két kávéért az egyik kávézóba, anélkül én úgysem tudnék működni és szerintem Fanninak is jól jön majd. Ahogy az várható is volt, vannak néhányan előttem, de ez most nem tud megfordulásra késztetni. Megvárom, míg lefőzik a két kávét, az álmos ácsorgás közben pedig a falra pillantok, ahol számos hirdetőplakát kapott helyet, látszólag a legfrissebbek is ott virítanak, úgyhogy sűrűn cserélgethetik. Végignézek futólag rajtuk, azonban az egyiken kissé hosszabb ideig pihentetem a szememet. Egy fényképezőgép rajza adja a dizájn jeles részét, míg egy kisebb ismertetőszöveg ad eligazítást a főbb mondanivalójáról, valamint az alján a fontos adatok is felsorolásszerűen helyet kaptak. Elé lépek és gyorsan végigfutom a sorokat. Érdekesen hangzik, és ha én nem utasítok el valamit kapásból, az egyrészt különlegességnek számít, másrészt előfordulhat, hogy valami jó is kisülhet belőle és hosszútávra leköti a figyelmemet. Közben szólnak, hogy készen vannak a kávék, úgyhogy, önző módon, leakasztom a falról a plakátot és összehajtva zsebre teszem, majd lépek is vissza a pulthoz, hogy fizessek.
A meleg dobozokat két kezemben szorongatva felsétálok a suliba. Megiszom a már éppen nem forró habos kávém negyedét, mikor a társalgóba térek. Két diák van bent, de szerencsére nem az asztalnál, úgyhogy én kényelmesen pakolok le rá. Leülök egy székre, hátradőlök és egyik lábamat keresztbe teszem a másik térdemen. Előveszem a füzeteimet is, de még semmi kedvem nekilátni tanulni, Fanni nélkül nem akarom elkezdeni már csak azért sem, amúgy is lehetetlen lenne az elkövetkező fél órában. Előcsúsztatom addig is a hirdetést, gondosan kihajtogatom és tüzetesebben átolvasom. Sosem szoktam hirtelen teljes lelkesedéssel állni egy ötlet elé, s most is érzem, hogy minden mással kellene foglalkoznom, mint egy régi hobbim felelevenítésével, de megfog a lehetőség és a verseny szelleme. Úgy érzem, hogy szívesen megpróbálnám a projektet, mindazonáltal egyedül semmiképp, akkor feltehetőleg azt mondanám magamnak, hogy van elég dolgom nélküle. Vacillálok és tanakodok, hiszen ez nem egy olyan döntés, amit elkapkodva kellene meghoznom, főleg nem most, tanulás órái között. Az öreg ajtó nyikorgására egyenesedem fel és nézek az érkezőre, Fannira. Leteszem füzeteim mellé a papírlapot és részben felé fordulok.
- Jó reggelt! Végre egy nap, amikor én érek ide elsőnek - köszöntöm és egyben el is vigyorodom néhány másodpercre, hiszen tényleg különleges ez a helyzet. Általában Fanni szokott rám várni és néha még mérgelődni is, amiért késve érkezem reggelente. Nem tudok könnyedén felkelni, hiába próbálom rászoktatni magam a reggeli futásra. Vizsgaidőszakban ez igencsak lehetetlennek bizonyul, de nem úgy, mint most! Fanni pontosan ismeri a reggeli szenvedéseimet, többnyire fél óráig csak bóbiskolok elfeküdve az asztalon, miközben percenként öntöm magamba a kávékortyokat. Gondolkodni esélytelen, esetleg valamit elmagyarázni már nem annyira megterhelő nekem. Aztán persze a fél óra aktiválási időszakom után én is bepörgök és odateszem magam. Ilyen vagyok, ez ellen nem lehet mit tenni, veszekedni sem érdemes és örülök, hogy néhány közös tanulás után Fanni erre hamar ráérzett, s mivel nem csinál belőle problémát, hanem elfogadja, így kialakulhatott köztük a máig tartó agyfejlesztő és magolós rituálék sorozata.  
- Vettem kávét - szólalok fel ismét, s megfogom a rendben egymás mellé helyezett kávés dobozok bontatlanját és Fanni elé rakom. Nem vagyok tapló, hogy csak magamnak vegyek, holott tudom, hogy találkozni fogunk, meg hát, Fanni kedves lány, jó fej, szóval ez abszolút normális dolog. Persze nem mindenkit engedek ennyire közel magamhoz. Tulajdonképpen rajta kívül alig vannak ilyen személyek, de még jó is… Kevés barátot akarok, de azok teljes mértékben megbízhatóak. Újra hátradőlök és elkényelmeskedek a félig puha alkalmatosságon. Megdörzsölöm a szemeimet, elvégre meglehet, hogy korábban keltem, de attól még ugyanúgy álmos vagyok nyolc óra előtt öt perccel is, sőt.  
- Mielőtt nekiesnénk ezeknek a csodáknak - mutatok a bájitaltan könyvre - vess egy pillantást erre - mondom és ezzel egy időben átnyújtom az általam eddig vizsgálgatott projekt hirdetőplakátját. Nagyjából két hete jöttünk rá egy unalmas délutánon sok óra magolás után, hogy mindkettőnket érdekel a fotózás. Bár én egy ideig szüneteltettem, de máig szívesen ragadok kamerát a kezembe és készítek szép, valamint beszédes képeket. Részben emlékeket örökítettem meg ez idáig, de most, hogy a verseny hirdetésének sorait olvastam, motivált lettem, hogy esetleg merőben más közönségnek is képeket, műveket alkossak, illetve megmérettessem magam, Fannival közösen. Párosként is lehet nevezni, van rá egy külön kategória, s ebben reménykedve nézem a navinés arcát, hogyan is viszonyul az ötlethez. Megértem, ha nem akarja, vagy sok a dolga és nem tudja bevállalni, lehet okosabb döntés is lenne a részemről is. Még én sem határoztam el magam véglegesen, így nem is kérdezek rá direktbe, hanem csupán nyugodtan, csendesen várom Fanni véleményét a projektről.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. október 29. 22:27 Ugrás a poszthoz

"Keep the camera" project

Vizsgaidőszak utolsó heteiben || Viselet || Fannival


Nem várok sokat Fannira, mondjuk jól esik, hogy végre én érkezek hamarabb a társalgóba, minek köszönhetően megjelenne arcomon egy örvendő vigyor, ha nem fojtanám el. Így teljesen - látszólag - komolyan nézem a plakát sorait, majd a papírdarabot lehelyezve tanakodok tovább, hogy valóban jó döntés lenne-e belevágni egy ilyen lehetőségbe. Nagyobb kérdés inkább az, hogy mennyi időm lesz rá mestertanoncként. Szerintem ezt egészen szeptemberig nem fogom tudni meghatározni, viszont a nevezési határidő véges és még előtte döntenem kell. Az első lépés természetesen az, hogy megmutatom Fanninak és kikérem az ő véleményét. Ha ő nem vállalkozik rá, akkor ez részemről is eldőlt. Egyedül biztosan nem vágok bele!
Egészen energiával telve lép oda az asztalhoz és huppan le mellém Fanni, köszönök neki, s egyből fel is keltem a figyelmét, hogy ezúttal én vagyok itt hamarabb és, hogy ez mekkora szenzáció. Most is olyan laza, mint általában, van egy stílusa, ami nekem bejön, és anélkül, hogy az emberek többet képzelnének ezen egy szó mögé, egyszerűen csak csípem az egyéniségét. Látszik rajta a szabad gondolkodás, ami miatt kitűnik a legtöbb tizennyolc körüli lányok közül.
- Azért ne túlozzunk, tudnék aludni, de úgysem fogod hagyni, hogy fejem az asztal lapján koppanjon - felelem még mielőtt azt hinné, hogy egyből kész vagyok belecsapni a lecsóba és nekiállni tanulni. Amúgy meg jogos, amit mond, más napokhoz képest mintha derűsebb lennék, minek persze én már tudom az okát. A lehetőség izgatottá tett, bármennyire is próbálom magamat visszafogni és higgadtan átgondolni, hogy bele akarok-e vágni vagy sem.
Elé csúsztatom a neki szánt kávét, majd nem sokkal utána átadom a voltban talált hirdetés szórólapját is. Nem felelek szándékosan az érdeklődő kérdésére, mert már egyből elkezdi olvasni és feleslegesnek érzem csacsogni mellé többnyire ugyanazt, amit éppen értelmez, így inkább kényelmesen hátradőlök a székben és várom a reakcióját. Hevesebben kiált fel, mint ahogy hittem, a hirtelen hang az én füleimnek is furcsa, de egyáltalán nem bántó. Tudtam, hogy tetszeni fog Fanninak, ezért már-már elégedetten nyúlok az asztalon pihenő kávém felé. Ahogy hallom, ő is kiszúrja, miszerint lehet párban is jelentkezni és ez örömmel tölt el. Halványan elmosolyodom, aztán ajkaimhoz emelem a kávédobozt és iszok belőle néhány kortyot.
Ezúttal is lenyűgöz Fanni lazasága, pedig mások engem tartanak ilyen személyiségnek. Lehet mostanság mindent túl akarok gondolni, vagy csak annyi minden összejött, hogy meg kell válogatnom, hogy mit vállalok be a szabadidőmben. Fanni viszont mintha nem látná akadályát a lehetőségnek. Meglepetten nézek rá, holott nem is értem, hogy miért csodálkoztat el a kérdése. Lenyelem a számban lévő folyadékot, de azért a dobozt még a kezemben tartom, csak épp leengedem azt kényelmesen a combomig.
- Nagyon jól hangzik, de nem félsz attól, hogy visszahúználak? Én nem vagyok annyira jártas a művészetben, mint te. Nekem a fotózás csak egy régi hobbi - mondom, de nem a legőszintébb szavaimat ejtem ki. Meglehet, hogy tényleg nem vagyok elég tehetséges hozzá, tulajdonképpen ez nem is kérdéses, mert tudom, hogy egy profi fotográfustól fényévnyi távolságra vagyok. Már most sejtem Fanni válaszát, érzem, hogy ő bízna bennem, és ha netán tényleg nem nyernénk miattam, akkor is megbocsátana. Inkább magamtól tenném fel azt a kérdést, hogy tényleg készítek-e minőségi képeket, amivel egyáltalán fontolóra vehetném, hogy jelentkezzek egy versenyre. Van egy igen drága és ügyes kamerám, amit azonban már rég használtam és nem tudom, hogy milyen állapotban van. Vagy ezek mind-mind csupán kifogások és nekem kellene már lenyugodnom a sok életemben kialakult bonyodalom között, s engedni valós vágyaimnak.
- Megpróbálhatjuk. Végül is nincs veszteni valónk - felelem végül, egy komoly gondolkozás után. Igen, kimondtam. Hamarabb, mint hittem, de örülök neki, mert ahogy Fannit ismerem, nem hagyja, hogy egyhamar visszavonulót fújjak. A navinés szemeibe nézek határozottan, derűsen, ugyanakkor láthatja rajtam, hogy kettőnk közül ő lesz a vezéralak a mi duónkban.
- Ha itt végzünk, felszaladok majd a szobámba és megnézem a fényképezőm állapotát. Annyit nem ér, hogy vegyek egy újat, te is tudod, hogy nem olcsó kütyük ezek. De ha minden okés vele, akkor nevezhetünk - tudatom vele is a helyzetet, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy semmi baja annak a gépnek. Közelebb hajolok hozzá, pontosabban a kezében lévő laphoz, hogy rápillantsak a szövegre és értelmezzem azokat a fontos információkat, amiket a dilemma előtt figyelmen kívül hagytam. Azt írja, hogy az egyes fordulókban témák lesznek megadva, de csak nagyon átfogóan, azokra kell beküldeni képeket, szóval egész verseny alatt nagy szerepet fog játszani a fantázia.
- Szerinted olyan témákra gondolhatnak, mint érzések - mit tudom én... "öröm" -, esetleg "ősz" és hasonlók? - teszem fel a kérdést, mert ő ebben jobban otthon van. Öhh, tulajdonképpen teljes mértékben otthon van, mert láttam egy-két festményét és ott helyben elgondolkoztam, hogy én mellette egy selejt hulladék vagyok, aki semmiben sem különleges igazán. Simán el tudom képzelni, hogy számos versenyt megnyert már és tudja hogy mennek ezek. Aztán ki tudja... lehet csak csendes magányos művészlélek.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 10:41 Ugrás a poszthoz

Gwen

Mindannyiunk életében bekövetkezik a változás, mikor rádöbbenünk, hogy milyen is az élet tulajdonképpen, s hát nehéz beismerni, de nem olyan csodálatos, mint gyerekszemmel. Már a legtöbb dologra nem tudunk rácsodálkozni, unalmasak a mindennapok, elvégre dolgozunk, vagy tanulunk, esetleg mindkettőt egyszerre, ahogy az én esetemben is. Fáradtság tölti ki az ember szabadidejét, s talán hétvégente húzódhat mosolyra szánk. Nehéz az élet, de nem panaszkodom. Tulajdonképpen elégedett is vagyok, hiszen kijelöltem magamnak egy utat és elkezdtem azon járni. Szeretem a munkámat, noha vannak emberek, akiknek jelenléte is már kiordító, ahogy az egyik kollégám is. Ma délután is órák után a Dragon Hotel irodájában voltam és statisztikákat készítettem, az asztal másik oldalán pedig ott lézengett az a bizonyos kollégám.
Este nyolc óra körül jár az idő, mikorra visszaérek Bogolyfalvára. Egy hete határoztam el, hogy én egy darabig Gwennél fogok lakni és ez a mai napon különösen jól jön, semmi kedvem sem lenne felsétálni a kastélyba. Még mielőtt a lakósorra érnék, lekanyarodok a tavacskánál, kisétálok a stégre és megállok a tó vize előtt, az utolsó fadeszkák pereménél. Előveszem táskámból az öngyújtót és a cigit, majd rágyújtok. Két napig meg tudtam állni, hogy ne tegyem ezt meg, ám a mai nap után különösen jól esne egy szál. Kifújom a füstöt, aztán két ujjam közé véve a csikket, háttal az útnak a víz felszínét bámulom. Olyan szép képet tudnék készíteni az esti tóról, csak kár hogy sötét van már.

Egy újabb sikertelen RT - csak a szokásos
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2017. november 11. 10:41
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 10:44 Ugrás a poszthoz

Gwen

Sokszor kijövök sétálni, vagy csak leülök egy padra és nézek ki a fejemből. Kicsit sem zavar a magány, most nincs olyan érzésem, hogy rohannom kell haza. Gwennek sem baj, ha nem idegroncsként esem be a házba, hanem már nyugodt emberként. Figyelem az éjszakai tájat, ahogy a falu fényei megcsillannak a mozgó vízfelszínen, mikor bele-belekap a szellő. Kezemben a csikk füstje talán jobban látszik, mint fényes nappal, melyet szintén szépnek, s nyugtatónak találok így a homályban.
Senkivel sem tudnám összekeverni a mögöttem felszólaló nőies hangot. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Gwen éppen erre járhat, hirtelen meg is szeppenek, mert még sosem látott cigizni. Nem véletlenül ez az első szava hozzám. Megfordulok, hiszen nem tagadom, sem pedig rejtegetem bűnömet, azonban tudom, hogy nem örül a látványnak. Valójában én sem, de ez annyira jó, annyira kell!
- Szia! - köszönök neki először is a normális hangomon, immáron teljesen higgadtan. - Megleptél - teszem hozzá, majd újra számba helyezem a csikket, amíg beszívom a füstöt. Felesleges titkolni, ahogyan felesleges eldobni is, csak pénzkidobás lenne. Amúgy is tudja már Gwen, hogy mennyire irányíthatatlan vagyok, ha magamról van szó.
- Emiatt ne aggódj. Nem sűrűn szívom - mondom, miközben kifújom a füstöt, s mellkas magasságig engedem a ujjamat, majd Gwen felé bökök vele, hogy nyomatékosítsam, miről is beszélek. Természetesen mindezt teljesen automatikusan. Remélem nem hiszi azt, hogy titkoltam előle. Egyáltalán nem erről van szó, ezért kérdőn nézem tekintetét, hogyan fogadja a látványt, miszerint kezemben ott ég a dohány. Szabad kezem ujjaival végigsimítok a mellém lépő barátnőm arcán.
- Hideg az arcod. Régóta vagy idekint? - kérdezem aggódó szemekkel nézve egyenesen Gwen lelkének tükrébe.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 10:46 Ugrás a poszthoz

Gwen

Jól látja, tényleg nem hallottam, hogy jön, fejemben még mindig a munkahelyi kollégám vinnyogása jár, s bár nem mondom, hogy jó, amiért Gwen megszólít, de legalább végleg száműzi fejemből a hangokat. Némán nézem őt ahogyan közeledik felém, meg sem próbálom titkolni a cigarettát. Nem érzem magam rossz embernek, csak mert olykor az én ujjaim közé is kerül egy-egy csikk. Válaszában érződik, hogy mennyire megvet emiatt, de sajnos ezt figyelmen kívül hagyom. Néhány száltól még nem fog mérgezett lenni a tüdőm. Barátnőm vagy sem, ez az én döntésem. Inkább nem válaszolok neki, csak figyelem őt, illetve elhúzom szám sarkát, mikor hosszabban is pampogni kezd a dohányzás káros hatásairól. Nem vagyok már kölyök, akit egyből le kell oltani. Nem tetszik, hogy így lekezel, de nem fogok vele vitába szállni, már csak azért sem, mert igazakat mond, még ha szükségtelenül is teszi.
- Tisztában vagyok vele - felelem a tó felé elnézve érzelemmentesen, mintha csak pár pillanat erejéig egy idegennel beszélgetnék, márpedig ez a távolságtartásom jele, mely a mi esetünkben nem lenne helyénvaló. Ebből érezheti, hogy nem tetszik, hogy kölyöknek néz, ugyanakkor nem mondok semmilyen ellenérvet, netán mást az őszinteségemből kiindulva, úgyhogy nincs gond.
Legközelebb akkor fordítom rá a tekintetemet, mikor felteszi a kérdését, érthetetlen pillantásom viszont gyorsan semlegessé változik. Miért kellett volna elmondanom? Pontosabban, hogyan mondtam volna el? Esti teázás közben felvessem azt a random témát, miszerint csak időnként szoktam cigizni? Nem vagyok a beszéd embere, ilyen ágról pattant témákat pedig nem tudok benyögni a csend kellős közepén.
- Sosem jött szóba a dohányzás. Úgy voltam vele, hogy ha akkor támad kedvem cigizni, mikor te is velem vagy, majd úgyis megtudod és elmondom, hogy mostanság olykor rágyújtok. Reméltem, megérted és elfogadod, hisz te is tudod, hogy miken megyek keresztül az elmúlt egy évben. - Őszintén beszélek vele ezúttal is, s bár lehet nem ez a leginkább szívmelengető válaszom, de legalább érződik benne, hogy az életem minden fontos dolgáról tud Gwen, megosztom vele a problémáimat, s azok mellett a cigizést én nem tartom lényeges információnak. A válaszom pedig magába foglalja a jelenlegi szituációt. Tulajdonképpen pontosan így képzeltem el, elvégre Gwen mellett nem szívesen gyújtok rá, nem akarom az ő egészségét is károsítani.
- De ha függővé válnék, megígérem, hogy engedni fogom magamat leszoktatni róla, és nem fogok emiatt összeveszni veled - teszem hozzá már barátságosabb arccal, miközben egy lépést közelebb lépek felé. Emiatt nem fog tönkremenni a kapcsolatunk. Megsimogatom az arcát és témát váltok. Daival mászkált a faluban, mire valamiért örömtelien mosolyra rándul arcom. Régóta barátok, jól ismerik egymást és a kettejük kapcsolatához ilyen szempontból nekem semmi közöm. Viszont nem tudok elmenni a kérdés mellett, muszáj megkérdeznem az első gondolatot, ami fúrja az oldalamat.
- Mondott valamit Ricsiről? - komolyodik el az arcom, bár Gwen jól tudja, hogy mi miatt. Gyomrom is szűkülni kezd, de igyekszem nem gondterheltté válni. Noha megbeszéltük Ricsivel a dolgot, az érzések nem változnak ilyen hamar. Ha jól tudom, Dai nem féltékenykedik, de talán Gwennek őszintébben beszél erről, mint nekem. Nagyon is érdekel, hogy ő mit érez, és nem csak Ricsi. Kezdek feszült lenni megint, kár volt kiejtenem a kérdés szavait. Hátrébb lépek inkább, hogy barátnőmet ne érje a füst és újra beleszívok a csikkbe.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 12:41 Ugrás a poszthoz

Gwen

Még szép, hogy nem haragszom Gwenre, amiért fejemhez vágja, hogy amit teszek, az nem egészséges, pontosan tudom, hogy csak félt és jót akar nekem. Ettől még nem repdesek az örömtől, amiért azt hiszi, hogy én nem tudom mindezeket, noha úgy gondolom, hogy normálisan válaszolok neki, egyáltalán nem gorombán, legfeljebb egy kissé érződik a hangomban az érzelmem, mely természetesen nem befolyásolja az iránta érzett szeretetemet. Feltehetőleg, amennyiben nem álltam volna meg cigizni, kellemetlenebb beszélgetés sült volna ki otthon szimplán a fáradtságom miatt. Nem bánok meg semmit, sőt, örülök is, hogy Gwen tudomást szerez a táskámban mindig megbújó cigarettadobozról.
- Köszönöm - felelem büszkén és szeretetteljesen, mivel válasza jó érzéssel tölt el. Örülök, hogy elfogadja és megérti, s nem csinál belőle gondot, noha nem huny szemet az egészségem felett sem. Most is azt érzem, hogy a szavai mögött ott van három év párkapcsolat tapasztalata, ami alatt nem csak felületesen megismertük egymást. Gwen mára már tudja, hogy mennyire magamnak való vagyok, ugyanakkor páromnak is mindent igyekszek megadni, én pedig szintén tisztában vagyok azzal, hogy néma maga sem tudja, mit beszél. Elfogadjuk egymást, mely a hosszú kapcsolat titka, persze ugyanígy ismerjük és értékeljük a másik pozitív tulajdonságait is.
Megnyugtatom, hogy nem leszek függő, remélhetőleg, ám ha ez bekövetkezne, engedni fogom, hogy segítsen kikeveredni belőle. Mondjuk jelenleg már úgy vagyok az egészségemmel, hogy minden mindegy, ami rossz magatartás, de egyszerűen szükségem van időnként egy adag nikotinra. Bár szerintem csak a cigizés művelete az, ami megnyugtat, de gondolkodás nélkül képes vagyok eldobni, ha cserébe csókokat kapok. Ez nem kérdés.
- Ha csókokkal gyógyítasz, akkor esélyem sem lesz rászokni - felelem és adok egy puszit a homlokára. Ahogy őt ismerem, null-huszonnégyben képes lenne csókolni, illetve lefoglalni, csakhogy ne húzzak elő egy szálat se a dobozából. Hideg arca árulkodik, örülök, ha sétálgatott és kikapcsolódott kicsit az egyetem mellett, főleg, hogy Daira is van ideje. Nem tudom, hogy milyen szemszögből nézzem a találkozásukat, de Dainak is kell a barátokra támaszkodnia, mert sejtem, hogy ő is kényelmetlenül érzi magát miattam. Bárcsak vége lenne már valahogyan, de nem tudom, hogy mikor fog megbékélni a két testvérem.
Muszáj rákérdeznem, s görcsösen figyelem Gwen válaszát, ami még nem érkezik el. A mosolyomra tett megjegyzésére csak jobban el elvigyorodom. Anno Panka is mindig a mosolyomat emlegette, főleg az ekkor megjelenő két kis pontocskát, avagy bemélyedést a szám két oldalán. Gwen is gyakran teszi, szóval lehet tényleg különleges, igaz, ha egy srác alapjáraton komoly természetű és ritkaságnak számít, ha arca vidáman húzódik felfelé, akkor megragadó tud lenni tőle egy-egy mosolygás.
- Sokszor mondtad már - felelem kedvesen, s ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy már hallottam tőle párszor és kezd unalmassá válni. Mivel tudom, hogy szereti mikor mosolyok, ezért nem fogom vissza magam. Nem is lennék képes rá, Gwen annyira aranyos, hogy egy gladiátort is megnevettetne. De vissza Daira. Bólintok kettőt, mindenféle meglepettség nélkül. Nem számítottam másra, feltéve, hogy Gwen a teljes igazságot mondja most el nekem. Daisuke érettebben tudja kezelni ezeket a helyzeteket, míg Ricsi olyan, mint egy nagy gyerek. Mindkettőt úgy szeretem, ahogy vannak és azért, amilyenek, mégis örülök, hogy Dai részéről nem kell szélsőséges érzelmektől tartanom.
- Ez annyira rá vall - reagálok rá és elnézek Gwen válla felett a tájra, csupán néhány pillanatra. - Örülök, hogy ennyire helyén kezeli a szituációt és Ricsit is. Amúgy meg talán nem lenne rossz, ha ők ketten is beszélnének a távollétemben, lehetőleg verekedés nélkül. - Utóbbit teljesen Daira szeretném bízni, nem szólok bele, hogy Ricsi és Dai hogyan oldja meg a konfliktust, de azért aggódok, és egyben reménykedek, hogy rendben menjen minden. Ricsi sem vadállat, szerintem nem esne Dainak, ha látja, hogy békés szándékkal közeledik felé.
Hátrébb lépek és újból számhoz emelem a cigit. Az, hogy engem megvisel a két srác balhéja - mely tán mondható hármunk problémájának is -, az természetes, azonban Gwen arcán is szomorúságot fedezek fel. Remélem ő nem fogja szívén viselni az ügyet, mert akkor nem tudom, hogy mit csinálok, de semmi jó nem fog kisülni belőle. Ha Gwent is kicsináljuk emiatt, akkor gondolkodás nélkül fogom itt hagyni ezt a helyet, hátrahagyva az egész családomat, és kimenekítem a szőkét a megőrülés karmából, amiben én már egy ideje sínylődök, ahogy azt a cigaretta is mutatja. Felveszem arcának szomorúságát, együtt érzek vele, mialatt megfogadom magamnak, hogyha ezt sokszor fogom tapasztalni rajta, akkor költözünk.
Hirtelen érkezik a mellkasomnak, mitől hátrálok néhány lépést. Ajkaim elnyúlnak az ámulástól, hiszen Gwen úgy viselkedik, mint aki a sírástól sebesen menekülne a karjaimba. Még a fele cigi nem égett el, mégis határozottan dobom bele a tóba, hogy immáron két szabad kezemmel szorosan magamhoz ölelhessem barátnőmet. Láttam arcán a szomorúságot, de nem hittem, hogy ennyire erős érzelmek járják át. Megijedek, hogy tán súlyosabb a helyzet, mint elsőre sejtettem.
- A fiúk miatt lettél szomorú? - kérdezek rá, noha feltételezem a választ. Egyik kezemmel hátánál a kabátján keresztül szorítom magamhoz, másikat felemelem és hajába túrok tarkójánál. - Gwen, ha rajtad is nyomot hagy a mi hülyeségünk, akkor egyik napról a másikra fogom beadni a kiiratkozó levelemet és elhúzunk a francba! – mondom gyorsan pörgetve a szavakat, ideges és mérges kezdek lenni részben magamra is, hogy ilyen állapotba sodrom a lányt. Látszik, hogy ha magamról van szó, akkor képes vagyok hónapokon keresztül mazochista lenni, de amint barátnőm kezdi azt érezni, amit én is, akkor nem ismerek tréfát. Talán még sosem hallott ennyire határozottan beszélni Gwen, hangsúlyomban is érezheti, hogy esélye sincs megváltoztatni a szándékomat és nem viccelek a kiiratkozással sem. Annyira nem érdekel ez a képzés, bár jól jönne a papír, de ha ezen múlik, megyek egyetemre, vagy egyből dolgozni, a fiúkkal meg majd külön tisztázom a dolgokat. Gwen ezen reakciója nagyon megnövelte a pulzusomat, haragos vagyok, bár magam sem tudom, hogy kire is pontosan. Hogy enyhítsem bánatomat, amennyire engedik a kabátok, egymáshoz bújunk.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 19:35 Ugrás a poszthoz

Gwen

Sosem próbáltam még csábítani a mosolyommal, maguk a csajok tudatták velem, hogy előnyös, ha kimutatom a jó kedvemet. Összesen két lányról van szó és mindkettejüknek hiszek, de ettől még nem fogok kéretlenül is vigyorogni. Ha kihasználnám ezt a képességemet, elveszne a hitelessége, mely tán a varázsát adja. És valóban, mikor ezt megjegyzi, jobban elmosolyodom valamennyi alkalomkor. Az aranyos téma után azonban muszáj beszélnünk Dairól is, és magamban is mérgelődök, hogy miért engedek kíváncsiságomnak, illetve aggodalmamnak, mikor tudom, hogy meg fog viselni a téma.
- Teljesen jogos, amit Dai érez, mondjuk szerintem ez függ Ricsi pillanatnyi állapotától is. Bár tény, hogy addig semmi baja sincs, amíg nem jön szóba Dai. Akkor hirtelen hisztissé válik és most már én is félek kicsit, egy ideje nagyon ügyelek arra, hogy mit mondok ki előtte. A tapasztalatok ellenére én még hiszek abban, hogyha Dai higgadtan és normális ember módjára közeledik felé, akkor nem fogja elüldözni. Nagyon csalódnék benne -  felelek rögtön a testvéri gondolatra reagálva, de attól még elszomorodom amiatt is, hogy Gwen és Dai látja, miként szenvedek. Pedig nagyon igyekszem nem látványosan tenni, de mindketten tudnak olvasni a sorok között, Gwennek már az is egy utalás, hogy kezemben cigarettát lát. Ami pedig Ricsit illeti, félek vele felszabadultan beszélgetni, s ez testvérek között gyalázat. Tudat alatt válogatom meg szavaimat, nehogy véletlenül is szóba kerüljön a testvériség. Nem kerülök senkit sem, mert megvan az a megfelelő indokom, hogy Gwenhez költöztem, ugyanakkor az utóbbi pár napban keveset láttam őt, ahogyan Dait is, szimplán azért, mert felismertem, hogy ha sokat vagyok velük, akkor előbb-utóbb megőrülnék. Muszáj kivennem szabadságot az élettől, amíg megnyugszom és erőt gyűjtök a második menethez.
Megérint Gwen szomorú arca, valamint a mozdulatsor, ahogyan karjaimba veti magát. Amint felfogom a történteket, szándékosan ejtem ki kezemből a cigarettacsikket, mely egyenesen a vízbe esik, és annak felszínén alszik ki lángja. Magamhoz ölelem Gwent és emelkedő pulzussal kérdezek rá a kiváltó okra. Mikor felemeli fejét, aggódástól csillogó tekintetemmel találja alig több, mint öt centi távolságra magát. A választ hallva fájdalmasan szorítom össze szemeimet és sóhajtok egyet. Gondoltam… És Gwennek van igaza, egyenesen tönkretesz minket ez a helyzet, mondjuk én már egy éve ezt érzem, ha nem Ricsi miatt, akkor előtte apám kavarásától. Ahogy visszafúrja mellkasomba az orcáját, én az ég felé emelem arcomat, mintha a fentiektől várnék segítségét, noha nem hiszek senkiben, hogy valaki lakozik a csillagok között. Nem istennek kell ez megoldania, majd én gondoskodok magamról. Így is van, mérgesen, de határozottan mondom ki ellentmondást nem tűrő szavaimat, hangom rekedtes is kissé mellé, azonban igyekszem újra lehiggadni, ennek reményében továbbra is szorosan ölelem magamhoz Gwent.
- De mit tehetnék? - felelem rá szinte egyből, alig fejezi be az utolsó szavát. Francba, nem bírok nyugodt maradni. - Mindkettővel jóban vagyok, Ricsi féltékenységén én nem tudok változtatni és ő sem, pedig igyekszik. Ha velük maradok, és nem változik a helyzet, akkor előbb-utóbb én is meg fogok őrülni. Egyedül még eljárok pszichológushoz, veled azonban már nem vagyok hajlandó. Ha velük vagyok, az a baj, ha nem vagyok velük, akkor pedig az. Sőt, ha egyikkel többet vagyok véletlenül, szintén szemet szúr a másiknak és én ezt az egészet nem vagyok hajlandó végigvinni. Tényleg fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem - fakadok ki jóval hangosabban, mint ahogyan eddig beszéltem.
- Miattunk! - Vagyis magam miatt is. Lehet, hogy egy hét vakáció is elég lenne, de most, hogy láttam Gwen őszintén szomorú arcát, nagyon mehetnének van. Ha külön-külön is nézzük a dolgokat, nekem amúgy is jól jönne egy kis távollét, ha pedig én megyek, természetesen viszem Gwent is, de ez visszafelé is érvényes. Egyedül nem megyek sehová, inkább szenvedek a családi gondok miatt. Beszélnem kellene Ricsivel, de mit? Mit mondjak? Nem változik egyik napról a másikra az egyébként normális és érthető féltékenysége. Viszont ha már kibékülnének Daival, nekem az is elég lenne.
- De igazad van, aludjunk még rá - teszem hozzá néhány mély levegővétel után és valahonnan a túlvilágról visszacsalogatom az ép eszemet. Lazítok az ölelésen és kihúzom magamat, mint aki kész lenne az indulásra. Hideg van, lassan elindulhatnánk haza. Gwenhez, azaz haza.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi Zalán összes hozzászólása (98 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Fel