Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Apró mosollyal a szám szegletében biccentek, ahogy leül a székre. Ez az én köszönésem. Nem mintha néma lennék, vagy nehéz lenne kinyitnom a szám, csak most nem jön. Különben is, mit mondanék rá? Szia? Kézcsók? Soha nem tudom hogyan kell megszólítani a nálam idősebb nőket, elvégre már én is felnőtt vagyok, nem intézhetem el annyival, hogy csókolom. Szóval amikor a helyzet hozza, akkor mondom, amikor nem, mint most, nem mondom.
- Válogass nyugodtan, meghívlak valamire - kicsit beljebb húzom a saját ülőalkalmatosságom is, ahogy előkerül a pálcám, és le is fektetem azt szépen az asztalra. Belekortyolok a teába, olyan britesen fogom meg a csuprot, hogy maga a királynő is büszke lehetne rám.
- Máris, rendben - bólintva teszem vissza a csészét a kis tányérjába, még két ujjam közé fogva a kanalat megkavarom. Nem mondom, hogy nem számítok ellenállásra. Mindig számítok rá, mert jobb belekalkulálni ezt is a dologba, mint nem, és utána meglepődni. Rosszabbik esetben lebukni. Nyílt titok, hogy akinek van legilimenciája, nem csak előzetes engedélykéréssel használja. Nem mintha eddig én nem tettem volna így, képtelenség is lenne észrevétlenül becsusszanni valakinek az elméjébe pálcamozdulattal és varázsigével. Ami hangos és látványos. Kiropogtatom az ujjaim, lassan az összes csontom ad ki valamilyen hangot. Valószínűleg azért, mert sokszor voltak már terrorizálva, adott esetben eltörve, megrepedve. Nem mintha ezzel továbbra is problémám lenne, jó dolog azzal keresni sok pénzt, hogy szeretsz csinálni valamit. Megköszörülöm a torkom, miközben kézbe veszem az ébenfát, és egy egyszerű, formás mozdulattal meg is közelítem a nő elméjét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ma olyan roppant érdekes dolgokat csináltam, mint hogy, vettem egy új telefontokot, így az átlátszót be is vágtam a szekrényembe, és az úgy amúgy piros telefonom most szép matt fekete színben tetszeleg. Máris jobb. Aztán rendeltem egy tacot, mert újabban mindenki túl egészséges kaját csinál, és a szervezetem már könyörögni kezdett a gyorsétterem tartósítószerei és egyéb műremekei után. Holnap úgyis le fogom magamról mozogni a kétszeresét is, úgyhogy nem igazán zavarom magam az elhízás gondolatával, amire testalkatilag úgysincs hajlamom. A reggeli órákban az inzulinom is belőttem magamnak, szóval ez a nap már nem is lehetne tökéletesebb.
A nevemet viselő, szürke edzőnadrágomban, és egy ugyanilyen melegítőpulcsiban, fekete zokniban csoszogok be a nappaliba, telefonommal a zsebemben, és még meleg tacoval a kezemben.
- Nincs karácsony Kevin nélkül? - pillantok a tévére, mielőtt a legtöbb finomsággal megtoldva - magyarul, nem vágom rá a teljes súlyom - ülök be kedves nővérem ölébe. Most jóba vagyunk, azt hiszem, úgyhogy ja, megengedem magamnak.
- Anyámék? - még nem igazán szoktam hozzá, hogy ők akkor most kibékültek, ebből kifolyólag pedig nem is nagyon használom a szüleink meg anyádék kifejezéseket. Közben kicsomagolom az eledelem, s lehunyva szemeim szippantok bele a mennyei manna utánozhatatlan illatába. Ha Greg, az edzőm, látná ezt, valószínűleg kiherélne, mondván, hogy a szar a seggemen jön ki, és nem a számon be, de szerencsére nem látja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy halk szusszanás kíséretében veszem tudomásul, hogy egyetlen szeretett nővérem már nem hajlandó az ölében babusgatni engem. Pedig régen csinálta, nem mintha emlékeznék rá, de láttam a képeken, hogy amikor baba voltam, mindig csinálta. Most is csak biztosan túl nagy vagyok, ez állhat közénk, kétség kívül.
- Pedig azt hiszem ebben van benne Trump. Megvárhatom a jelenetét, vagy vigyem már most? - pislogok rá, a tévé képernyőjéről elszakítva zöldes tekintetem. Én mondjuk szeretem ezt a filmet (mondjuk minden hülyeséggel így vagyok), de hajlandó vagyok áldozatokat hozni. Ha nem akarja nézni, akkor nem fogjuk nézni, és ezzel meg is van oldva.
- Hm, nézhetünk MMA-t, vagy valami kevésbé romantikus filmet. De ha szeretnél valamit, mondd - veszem kezembe a távirányítót időközben, és kezdek is bele a csatornák közötti válogatásba. Csók. Ölelkezés New Yorkban a karácsonyfa előtt. Barátság extrákkal - hell the f*ck no. Az étkem szagára tett megjegyzésekor megint felé fordítom a fejem, kicsit talán sértetten is nézek rá, mert én szeretem ezt a szemetet, de végül nem fűzök hozzá semmit, csak szépen csendben visszacsomagolom, és két pálcaintéssel eltüntetem a szagát is. Ünnep van. És amúgy is szeretem a nővérem, szóval a bulimia említése nélkül is hajlandó lettem volna így cselekedni, de ha már kimondta, hát motiváltabbá válok.
- Oh, el is felejtettem - ahogy azt említettem, nagyon újszerű ez az egész kibékülősdi, éppen ezért nem is nagyon hiszek benne. Ha nem Shayleen, akkor hát miattam fog kitörni az újabb vihar, és ha nem a lányt, akkor engem fognak kitagadni a családból egy olyan dolog miatt, amiről nem beszélek. Ettől függetlenül pedig bármikor kiderülhet, vagy azért, mert elszólja magát valamelyikőnk, vagy azért, mert véletlenül az asztalon hagyom a telefonomat. Nagyon vicces játék ez, ha lebukok, akkor annyi mindennek, ha nem, akkor élhetek tovább mint Marci hevesen. Hogy is hívják ezt? All in?
- Ne éld bele magad nagyon - halkan jegyzem meg, miközben ismét felé pillantok. Tudom, hogy mennyit jelent ez neki, és éppen ezért aggódom a leginkább. Ha a szüleink megint kitalálnak valamit, ha megint történik valami, amit nem képesek elfogadni, mert nem illik bele a képbe amit ki akarnak alakítani maguk, és mindenki más számára, akkor Shay könnyűszerrel visszaeshet. Ki tudja, hányszor lenne még képes kilábalni ebből?
- Legalábbis amíg én ki nem tálalok, addig ne - sóhajtok fel, az egyik sportcsatornára kapcsolva. Nem mintha ez rólam szólna. Nekem mindegy, hogy szeretnek-e vagy sem, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is meg tudok állni a két lábamon, a segítségük nélkül. Csak őt ne bántsák többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem? - nem mintha a fintorából nem találhatnám ki, de azért még teszek egy próbát. Szerintem vicces. Úgy vicces, mint nevetséges, az egész ember, de ha Shay nem szívesen fogja fel így, akkor hát nem fogjuk megvárni. Megnézem majd máskor.
- Oké, felőlem nézhetjük azt is - vonok vállat, miközben a tacom lerakva a kanapé mellé állok fel, és lépkedek a tévéasztalhoz, hogy kivehessem a 101 kiskutya DVD változatát. - A mesét vagy a filmet szeretnéd? - nézek vissza rá a vállam fölött, kezembe véve mindkét példányt. Én valószínűleg úgyis csak végig fogom aludni vagy beszélni az egészet, esetleg csendben és szagtalanul felzabálom a rendelt vacsorámat. Felé fordulok, így guggolva, amíg válaszol, majd, ha döntött, akkor be is rakom, s visszasétálva huppanok le mellé, el is indítva.
- Akkor itt az ideje, hogy megnézzük - helyezkedem egy kicsit, keresve a legkényelmesebb pozíciót, végül csak behajtom a fejem az ölébe, és lelógatom a lábaim a karfáról. Tökéletes. Apró mosollyal az arcomon pillantok fel rá miközben beszél.
- Remélem, hogy tényleg komolyan gondolják ezt - és nem csak egy hónapig tart majd. Most minden túlságosan tökéletes, Shayleen gyógyul, a szüleink mintha kezdenének ráébredni, hogy mit rontottak el, és még tesznek is valamit ennek érdekében, amit, látszólag, nem csak felületesen csinálnak, mint a nővérem terápiáit. Minden túl jó, és ez az állapot rettentően szürreális. Szeretnék hinni nekik, bennük, de egyelőre még gyanakodom, még ha ezt Ananbele és James felé nem is mutatom. Nem csak az oktagonban tudom megjátszani magam, hogy ez sajnos-e vagy sem, ki tudja. Aprót sóhajtok a kérdésére. Miért nem mondtam el?
- Mert nem voltam biztos benne - és nem tudtam magamban helyretenni az egészet, szóval nem is akartam leterhelni vele, ameddig saját magam el nem rendezem magamban. Ez egy egész normális emberi reakció még tőlem is. Tudom, hogy előadhattam volna neki úgy, mintha akkor már tökéletesen meglettem volna vele, de a ő a testvérem, és a testvéremmel jobb szeretek őszinte maradni. Amennyire telik tőlem.
- Nincs senkim - rázom meg a fejem, egy kicsit lehunyva megint a szemeim, s meg is dörzsölve az arcom. Ez a legújabb szokásom. Dörzsölöm az arcom, amikor erről van szó. Nem mintha lenne különösebb oka, amivel meg tudnám magyarázni, egyszerűen csak csinálom.
- Közted és Mr.Szexi között javult már valami? - a becenév alatt egyértelműen nem csíra-Kevint értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem feszülök meg különösképpen. Első lépésként kitisztítom az elmém, mondhatni egy üres szobába lépek, gondolatok nélkül. Nem idegen számomra ez a terep, minden edzésemen és meccsemen így teszek, ennek köszönhetően pedig nem telik sem sok időbe, sem pedig sok energiába elérni, hogy ne gondoljak semmire, ezáltal pedig be tudjam fogadni az idegen képeket. Kitágulnak a pupilláim, ahogy belépek a gondolatai közé. Először ugyanabban a sötét teremben találom magam, amit elképzeltem a saját fejemben is, csak az után kezdek "lapozni", hogy megbizonyosodtam a kapcsolat stabilitásáról. Mint mindig, most is egy képet várok, hogy látható, már-már "megfogható" formában vetüljenek ki a gondolatai. Gyakorlatról gyakorlatra egyre jobban, egyre kevesebb idő alatt érem ezt el. Egy könyv lapja körvonalazódik ki lelki szemeim előtt, folyamatosan egyre többet mutatva magából: először csak egy gyógynövény képe, majd sorról sorra megjelennek a hozzá fűzött információk írás formájában is a barnás lapon. Talán mozognak a szemeim, ahogy leolvasom őket, valamiért úgy tartom, hogy ilyenkor mozognak, de nem tudhatom biztosan, elvégre nem látom magam. Pedig láthatnám, az ő szemein keresztül, de most nem ez érdekel, és nem is erre gondol.
- Ez egy visongár palánta, igaz? - nem szakítom meg a szemkontaktust, de érezhetően már nem csak a belső világra figyelek. Tekintve, hogy a nő gyógyszerész, nem meglepő, hogy egy olyan dologra gondolt, amit viszonylag gyakran használhat fel az olajaihoz és krémjeihez, így a gondolatot is elég stabilan fent tudja tartani.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Okay, akkor először a mesét mert az a régebbi - bólintok, a roppant logikus és kézenfekvő érvelésemmel megfűzve. Amúgy tényleg az. Meglepő módon, még a nővéremhez képest is roppant simulékony vagyok most. Ha nem itt lennénk, és nem ünnep következne, elkezdenék nyavalyogni, miért ne nézzük meg ezt. Mert egy mese, mert gyerekes - én pedig haláli felnőttes vagyok ugye -, mert fáradt vagyok, nincs kedvem, éhes vagyok, hülyeség. De most nem. Nem akarom ezt elrontani neki, igazán megérdemel egy ilyen családias karácsonyt, azok után, hogy ilyen erős. Attól még, hogy meggyógyult, ne higgye senki azt, hogy nem fogok ugyanúgy figyelni és vigyázni rá. Ugyanígy az én Shayem, egy régi-új testben. Imádom őt. Ennek okán pedig, az én megoldásra váró problémáim várhatnak újévig. Aprót fintorgok a szüleink előtt álló útra. Nem rosszból, nem azért, mert már eleve bukásra ítéltem őket.
- Akkor egy ideig még ráérnek velem foglalkozni - vonom le a következtetést, és zárom is le a témát azzal kapcsolatban, hogy mondjam-e el nekik vagy sem. Az utóbbi időben már úgysem foglalkoztak velem. Az egyik legfontosabb meccsemre el sem jöttek, pedig megnyertem, és ezzel lényegében elindultam felfele. Pedig elhívtam őket, ugyanúgy megvolt a helyük. Nem jelentek meg. Én pedig nem említettem többé. Úgy tűnik, egyszerre csak egy gyerekkel tudnak foglalkozni.
- Huhh - pislogok fel megint rá, miközben elindul a mese. - Nem volt egy ilyen nagy felismerés igazából - túrok bele kicsit a hajamba, ahogy megint helyezkedem pár másodpercig. - Azt hittem, hogy majd sokat fogok őrlődni rajta, de egyszer csak megtörtént, és most így jó - amíg a szüleink rá nem jönnek, ugyebár, mert akkor biztos, hogy nem lesz jó sem ez, sem én. Bár őket tekintve, nem lehet tudni. Ez úgyis egy elhanyagolható gondolat, mert úgysem fognak rájönni idő előtt. Az egy dolog, hogy Cole elmondta neki, de ide már nem fog eljönni, biztos vagyok benne. At least nem úgy, hogy bevágódjon Jameséknek. Aprót szusszanok. Tisztában vagyok azzal, mit gondol róla. Leginkább mert az első adandó lehetőségnél kimondja, mint most is.
- Cole-al elvagyunk. Nem vagyunk együtt. Csak csinálunk közösen dolgokat - bármilyen meglepő is legyen a következő információ, senki ne kapjon szívrohamot: nem csak szexuális értelemben. Szoktunk együtt kajálni, venni kaját, cigizni, sőt, még azt is megtanultam, hogyan kell egy cigit tekerni. És néha néz velem meccseket, és én néha ott vagyok, amikor fest. De nem vagyunk együtt. - De nem bunkó - nem azt mondom, hogy nem olyan bunkó, ahogy gondolja, vagy, hogy majd idővel kedvesebb lesz. Nem bunkó. Nem azért mondom ezt, mert tudom, mi történt vele, ahogy azért sem, mert elfogult lennék - pedig nagyon sok téren az vagyok. Tudom, hogy nem bunkó, és nem seggfej, nem jobban, mint én.
- Tudod, hogy Kevinnek lófeje van - Aidennek meg egy szőrös majomfeje, de ez most nem olyan fontos, eltörpül a tény mellett, hogy a Keviné rosszabb. - És még papucs is - teszem hozzá az igazán fontos információt, mielőtt még elvesződne valahol. Soha nem szerettem Kevint. Akkor sem, amikor gyerekek voltunk, akkor sem, amikor elkezdte csapni a szelet, és most sem. Mert egy nyomorék, egy élettelen, és legfőképp, mert olyan emberek elől akarta elvenni a nővérem, mint Aiden és én. Veszélyes kombó, veszélyes. Csoda, hogy túlélte ezt a pár hónapot éppen és egészségesen.
- Tíz nő azért egyszerre sok, Aiden is csak ember - pislogok fel a nővéremre, kivételesen halálosan komolyan gondolva ezt a véleményem. Amúgy értem, mi a lényege annak amit mond, de ne essünk túlzásokba. Azt sem értem, miért rajonganak érte ennyien. Egy köcsög. És még szőrös is. - Érdekli mi van veled, csak egy szerencsétlen. Nyomorék, ha úgy jobban tetszik - mosolyodom el kicsit, miközben felnyúlva futtatom ujjaim a megrövidült tincseibe, és össze is borzolom kicsit, már ha hagyja. - Amúgy is, nem szúrt a szakálla, amikor smároltatok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Hm - gondolkozok el én is, a plafonra fókuszálva el a nővérem arcáról. - Lehet, hogy ez az újrakezdés ránk is vonatkozik. Tudod, te születtél hamarabb, ezért most rád összpontosítanak, aztán én is megszületek... Hm - rettentően okos ötleteim vannak ahhoz képest, hogy mit sem értek ehhez az egész párterápia dologhoz. Nekünk már egy egész családterápia kéne, mondjuk onnan kezdve, hogy Annabeleék megismerték egymást. Vagy mondjuk világra jöttek, esetleg megfogant a létezésük ötlete. A gyökerektől romlottak vagyunk, azt kell mondanom.
- Oh, hát... Te, Ő, gondolom Aiden is - kezdek el számolni, meg gondolkodni is, ahogy sorra veszem az embereket. - Esetleg páran az iskolából, de ez nem hivatalos meg semmi - szóval nem is hangoztatom túlságosan, ha nem muszáj. Feltörekvő harcosként amúgy sem lehetne simább utam, ha köztudott tény lenne, szóval akár azt is lehetne mondani, hogy titok. De mind tudjuk, hogy végződnek a titkok. Már rég halálra van ítélve.
- Miért, Aiden kedvesebb szerinted? - emelem meg a szemöldököm. Nem vagyok agresszív egyáltalán, hirtelen sem, csak zavar. Lehunyva szemeim szusszanok egyet. - Elhiszem neked, hogy akkor egy g.ci volt, de úgy amúgy nem az - ha kiejtenék a számon olyan szavakat, hogy aranyos, akkor lehet azzal illetném, de mivel nem használok ilyen nyálas dolgokat, ezért el is marad. - Én kedvelem - teszem hozzá, dünnyögve az orrom alatt, miközben megint megdörzsölöm az arcom, egy kicsit rá is hajtom a fejem a vállamra. - Mindegy - vonogatom meg gyorsan a vállaim, megrázva a fejem. A mai vallomások száma már messze meghaladta az egész hétre beosztottakat, én pedig nem akarom kidörzsölni a borostám (!!!!), ha már fáradtságosan megnöveltem.
- Abbahagyom Kevin cseszegetését, ha te is abbahagyod Coltonét. Deal? - kapva kapok az alkalmon a lehető legjobb megállapodás felajánlásával. Az egyetlen ok, amiért nem kötöttem bele az emlegetett eridonosba amikor volt mersze megjelenni a házam környékén az, hogy vagy jöttem és fáradt voltam, vagy mentem, és nem volt időm. Pedig szívesen piszkáltam volna egy kicsit, már csak elvből is, amiért megkörnyékezi a testvérem. Félreértés ne essék, ez Aidennel is megtörténik, folyamatosan, talán többször is mint kéne, akkor is amikor nem beszélnek. Neki muszáj eltűrnie, nincs is más választása. De ez ne zavarjon senkit, mert ő örömmel lát mindig. Én is őt.
- Biztos nem csinálja annyi nővel egyszerre - rázom meg fejem elgondolkodva, miközben agyban komolyabban belemegyek ebbe az egzisztenciális problémába. Tényleg. Hogy férnének egy annyian Aidenen, valamiből mindig több kéne legyen, mint amennyi van. Jobbik esetben az ujjaiból, de igazából ki tudja.
- Shayleen - sóhajtok fel, megint csak megrázva a fejem. Ez nem a reménytelen sóhajtásom, hanem a le kell ereszkedned a szintünkre, hogy megértsd sóhajtásom. Mindenki tudja, hogy a nők hamarabb érnek, ő meg duplán érett már, szóval duplán nehéz lesz visszahozni a másodikos óvódás kiscsoport szintjére. - Az Aiden-félék azért cseszegetnek, mert tetszel nekik. Meghúzza a hajad, mert azt akarja, hogy rá figyelj - kezdek a magyarázgatásba, mintha valami nagy tanár lennék. Amúgy nem vagyok. De biztos, hogy Aiden ebbe a kategóriába tartozik, mert ugyan olyan gyerekes mint én, azzal a különbséggel, hogy én nem húzogatom senkinek a haját. Jó, azért lehet, hogy mégis felnőttesebb vagyok, mint Aiden, nem lenne meglepő. Én nem lepődnék meg, legalábbis.
- Hé, én nem is röhögtem a volt barátnőimen - mert nem volt rajtuk mit röhögni, nem voltam egy Aiden, és nem is éreztem úgy, mint Aiden, de az nem lényeges most. Nem is válaszolok a nyilvánvalóan költői kérdésére. Mert az öccse vagyok? Tulajdonképp nem is kell válaszolnia rá, ha nem akar, nem gondoltam komolyan, át sem gondoltam annyira. Aprót bólintok a válaszra. Lévén, hogy még egyszer sem smároltam a szóban forgó szakállas mókussal, és nem is tervezem, úgy örökre, nem nagyon van mit hozzáfűznöm,
- Az jó. Többször is csinálhatnátok - nézek egy pillanatra a tévére, nem mintha tudnám, hogy az éppen forgó jelenet az elejét vagy a közepét jelzi-e a mesének. - Mi lenne, ha egyszer leülnétek és megbeszélnétek, úgy, igazából?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elmosolyodom a nevetésére, csak azért nem kezdek bele én is, mert én nem szoktam olyat. Mármint a nevetés, mint olyan, nem illik bele az ördögi képembe, szóval mellőzöm is, csak a különleges alkalmakra tartok meg pár darabot belőle.
- Lehet meg kéne kérdezni őket. De neked kéne, mert én még nem születtem meg, fura lenne már most beszélgetnem velük - és mert minél kevesebbet beszélek, annál kevesebbet tudnak, és minél kevesebbet tudnak, annál jobb. Ki tudja, lehet, hogy egyszer teszek egy rossz lépést, mert elfárad edzésen a derekam, aztán ők majd poénból: "úgy jársz, mint akit jól megraktak hátulról (egy nehezékkel) haha", én meg majd: haha, milyen jó vicc, nevetek. És akkor mindennek vége lesz, főként a még meg sem kezdődő életemnek, ha a párterápia vonalán haladunk.
- Egyszer már kiplakátolták velem a hülye Bagolykövet - dünnyögve emlékszem vissza az egyáltalán nem kellemes esetre, amikor összeverve ébredtem, és nem, nem azért, mert meccsem lett volna. Nem volt vicces, még most sem vicces. Ki tudja mi következik? Minél hamarabb el kell onnan párolognom, ez a legeffektívebb megoldás, és akkor majd minden jó lesz. Élhetek egy chilles életet, iskolai problémák nélkül. Ez minden, amire vágyom.
- De igen kedvesebb lesz, ha nem leszel eleve elítélő vele szemben - természetesen kötöm az ebet a karóhoz, hagyom elszállni a fülem mellett a hangsúlyát. Azt mondjuk nem tudom, miért ilyen fontos számomra megőrizni a csorba becsületét a nővérem előtt, elvégre Coltonnak nem életcélja, hogy öribarik legyenek. De azért még mennyivel könnyebb lenne tengetni a napjaim, ha nem ennék egymást. Egy tökéletes világ eszméjét hallhattuk tőlem. Felé nyújtom a kezem, hogy akkor kössük meg a szent alkut. Úgyis mindenkinek jobb lesz, ha megtartjuk magunkban a szerény kis véleményünk magunkban. Értetlenül tárom szét kezeim, miközben méltatlanul felmorranok a combomat ért csapásra. Nem értem, hogy most mi rosszat mondtam, elvégre nem futottam bele a részletekbe, csak annyit említettem, hogy ez fizikailag lehetetlen.
- Miért kell úgy viselkedned mint egy szű... Ohh - eresztem le a kezeim. Mi sem jobb, mint a kérdés közepén, sőt, végén rájönni, hogy amúgy tudod a választ. Melegen (érted a viccet lol) ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, sőt, alkalmazza a mindennapi életben is. Roppant okosnak fogsz tűnni tőle. - Oké figyelj. Ha bármikor is úgy érzed... Tőlem kérhetsz óvszert. Mindig van - halálosan komolyan gondolom. Nem mintha nem gondolnám úgy, hogy Aidennél nincs mindig, mert neki pont olyan feje van, aki hord magánál nulla-huszonnégyben, de Kevint figyelembe véve, ki tudja. Ő már kevésbé tűnik ilyen elővigyázatosnak. Fő a biztonság. Kezdem úgy érezni magam, mintha én a bátyja lennék, legalább három-négy évvel megelőzve őt. Szerencsére ez nem így van. Akkor nekem kéne beszélnem a szüleimmel.
- Szerinted eljutunk odáig, hogy ezt átgondoljuk? Okay wait, bemutatom mi játszódik le Aiden agyában, amikor meglát téged - nagyon belelkesedek erre a témára, bár fogalmam sincs, miért. Fel is ülök, a nővéremmel szembe fordulva húzom fel magam mellé az egyik lábam, és könyökölök rá. - Szóval, én vagyok Aiden agya. Meglátlak téged, és arra gondolok "hű, nem ereszthetem el anélkül, hogy észre ne venne". Elindulok feléd, miközben arra gondolok, hogy eredetinek kéne lennem, mert az bejön a nőknek, szóval egy egyszerű szia mizu nem lesz elég. És EKKOR megfogalmazódik a gondolat bennem, hogy akkor VICCES LESZEK! - tárom szét megint a kezeim, mintha mi sem lenne egyszerűbb. - Szóval amikor látom, hogy bosszankodsz, arra gondolok "oké, nem nevettél, de legalább érzelmileg reagálsz róm, szóval számítok neked". És nagyjából idáig jutunk el - fejezem be kedves barátom elméjének ismertetőjét. Tökéletes előadást tartottam, úgy érzem teljesen elégedett lehetek magammal, a teljesítményemmel. Vissza is fekszem Shay ölébe, mert kényelmes, és jó érzés. Ez is a megerősítése annak, hogy gyógyulgat, szerintem. Nem sűrűn csináltunk ilyet, amikor még beteg volt.
- Te sem sürgetted a vele való találkozást, ahogy tudom - nem hibáztatok én senkit, megértem teljesen Shayleent - mert nincs más választásom -, de Aiden meg a barátom, szóval valahogy össze kell őket kötni megint. Ennek pedig az a legelőrehaladóbb módja, ha mindkettőnek elmondjuk, hogy mit csináljon, amíg nem találkoznak. Mert úgyis össze fognak valahol kapcsolódni, előbb vagy utóbb. Én amúgy nem hiszek az ilyenekben.
- Aha. El tudlak képzelni titeket - vonogatom meg vállaim, miközben felnézek rá. Ha lenne nálam Shayden plakát, most biztos felmutatnám nagy konfettieső kíséretében, de nincs, sajnos. Pedig már illene csinálnom egyet, sőt, sokszorosítani, hogy amikor eljön az idő, körbevehessem őket vele. - Igazából nem olyan nehéz. Elképzelni. Illetek egymáshoz, azt hiszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elnyomva egy ásítást küldöm el az üzenetet, majd a talárom zsebében elsüllyesztem a felrúnázott, tökéletesen működő telefonom. Nem nagyon akarom, hogy bármi baja essen, még csak most lett kicserélve, tiszta új, a face ID gyorsabb meg már nem is lehetne, szóval ja. Jobban vigyázok rá, mint a lelkemre. Nem mintha bármi esélyem is lehetne még a mennybe kerülni, azt hiszem, azon a vágányon már elsiklottam egy ideje. Lazítok kicsit a nyakkendőn, majd, egy hirtelen elgondolás során ki is húzom belőle a fejem, ha már úgyis ott vagyok. Bedugom a fekete anyagot a telefon mellé, közben kigombolom az ingem felső két gombját. Máris sokkal szabadabbnak érzem magam. Belesimítok egy pillanatra a hajamba, kiropogtatom a nyakam, miközben befordulok a következő folyosómra. Az emberek azt hiszik, prefektusnak lenni olyan nagy előkelőség, van egy csomó extra jogod, kedvedre büntethetsz mindenkit, a vezetőség meghallja a szavad.. Valójában minden kis szarról jelentést kell írnod, koptatod a cipőd napi háromszor körbe-körbe, és nagyjából hetente új helyeket kapsz. Ha olyanjuk van a fentieknek, akkor naponta, nehogy véletlenül meg merj szokni valamit. Az egészben annyi a jó, hogy kapsz egy papírt arról, hogy az iskola életének aktív tagja voltál, egy ajánlást, ha tovább akarsz lépni ha itt befejezted a pályafutásod, amiért valljuk be, megéri. Egy jó átlag nem elég mindenhova.
És annyi mindent lehet csinálni a prefektusi fürdőben. Halvány, féloldalas mosoly jelenik meg a szám szélében. Oké, oké, nem ide illő gondolatoknak vége, befejeztem. Legalább egyszer ezt is meg kell csinálni rendesen, hát most na.
Fél kézzel a zsebemben nyitok be a következő ajtón. Őszintén, nem nagyon számítok arra, hogy bárki is lenne idebent. Nem nagyon használják ezt a helyet, pedig van annyira ""menő"", mint a kívánságok terme, vagy tudom is én. Ez a szoba is azzá válik, amit szeretnél, nem? Ki ne akarná megismerni a saját lelkét? Okay, igazából nem nagyon értem hogyan működik a varázslata a helynek, de elég jó munkát végez. Szóval vissza oda, ahonnan elindultunk, be is nyitok azzal a gondolattal, hogy nem lesz itt senki. Aztán jól meglepődök, hogy nem a szokásos látvány fogad, hanem valami más.
- Uh. Bocsi - nem mintha bocsánatot kéne kérnem azért, mert a munkám végzem, de ez mégis csak egy olyan intim légkör, amibe nem illik csak úgy berontani. Halovány dohány - na nem az a kiállhatatlan, büdös fajta, hanem a kellemes, amit már megszoktam, és valami ismeretlen és kitalálhatatlan okból imádok -, férfi parfüm, és festék illata keveredik a bentivel. Nem egészen az otthonom illata így, hogy a másik, rajtam kívül eső is benne van az elegyben, de mégis megmosolyogtat. Szeretem. Már ezt az illatot.
- Ha nincs nálad cigi, fű, alkohol, egyéb tudatmódosító szerek, szúróeszközök, és nem csinálsz semmi szabályzatba ütközőt, már itt se vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nem mondom, hogy különösebben számítok bármire is. Nem tűnik egy nagy illegálban settenkedő alaknak, de ha mégis, elég jól álcázza ahhoz, hogy én elégedetten baktassak tovább, teljes lelki békével. Ha megbüntetném, addig tartana, amíg el nem végzi, utána minden menne tovább ahogy eddig is, így nincs is értelme törnöm magam. Azzal viszont a legmerészebb álmaimban sem számítok, hogy leesik. Eddig az ablakon bámultam ki, kicsit az angliai tengerpart jutott eszembe, még a homokkal találkozó hullámok hangját is hallottam, de a kétségbeesett puffanásra már odakapom a fejem. Mert ha valaki lezuhan valahonnan, az véletlenül sem puha, kényelmes koppanás, még ebben a szobában sem.
- Basszus - nyitva hagyva magam mögött az ajtót lépkedek felé. Nem rohanva szelem át a szobát, mert szemmel láthatóan nem vérzik, a baj meg már úgyis megtörtént, szóval egy szívroham nélkül is megtehetem, hogy odajutok.
- Hé, ne mondd el senkinek, hogy rajtam volt a jelvény, jó? - le is veszem a piros-arany prefektusi kitűzőt, jobbommal a talár zsebébe süllyesztem, miközben balommal megtapogatom a bokáját. Már nem azért, mert vonzalmat éreznék a fájó női lábak iránt, hanem, hogy felmérjem, mennyire súlyos a helyzet. - Legalább még egy órát bent kéne ülnöm feleslegesen, amíg szólok a házvezetődnek, meg a sajátomnak, meg megírom a papírt - kezdem magyarázni, miközben felpillantok rá. Kicsit megnyomogatom az ujjaimmal, tudom, hogy fájdalmas meg minden, de szükséges.
- Elviszlek a gyengélkedőre, ott majd rendberakják, és ha szerencséd van még egy igazolást is kaphatsz holnapra - mert való igaz, hogy én is meg tudnám csinálni itt, de még mindig csak tanonc vagyok, úgyhogy bármennyire is szeretném, vannak szabályok, amiket még én is betartok.
- Egyébként nem súlyos, egy kicsit fájni fog amikor helyre rántják, kapsz rá egy szorító kötést, és ennyi - megvonogatom a vállaim, ahogy elengedem a leányzó lábát, és egyik kezemmel a térde, másikkal a háta mögé nyúlok, hogy felemeljem. Nem tervezek megmászatni vele x lépcsőt, ha egyenesben sem tud járni.
- Hova is jársz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Épp a varázspszichológia tankönyvből egészítem ki a jegyzeteim, amit épp a polcról vettem le, mert nem voltam kiadni érte egy zsák pénzt, hogy egy év után fel is rakhassam a polcra. A szépen lefűzött lapoknak úgyis ez lesz a végük, elég nekik szenvedni majd éveken keresztül.
Vagyis hogy jegyzetelnék, ha nem vonná el a figyelmem a napsütés, ami kintről árad be, az üvegnek köszönhetően vagy három fokkal melegebb kiadásban. Bambán pislogva meredek tehát ki, közben lassan, de ritmusosan kopogok halkan a tollam hegyével az asztalon, amit nyilván egyik könyvtáros sem fog megköszönni, ha meglátja. Egy szusszanással fordítom fejem magam elé, egyenesen a velem szemben, pár méterrel arrébb helyet foglaló lány felé - aki szemmel láthatóan ugyanilyen csodálatos lelkesedéssel fordul a saját dolga felé. Na most, megtehetném, hogy odamegyek, hogy szenvedjünk ketten, mert amúgy nem vagyunk teljesen idegenek egymás számára, mindketten eridonosok vagyunk egy évfolyammal jár alattam, de akkor nyilvánvalóan nem csinálnánk semmi hasznosat. Ehelyett én, a csodálatos kis agyammal kitalálom, hogy miért is ne mászhatnék be az ő csodálatos kis agyába kéretlenül? Különben sem hiszem, hogy olyat találnék, amit majd bárkinek is feltétlenül el akarnék mondani, és a gyakorlás is jól jön. Az ember pedig nem akad úton útfélen olyan emberekbe akik azt mondják neki "persze, legilimentálj meg nyugodtan". A szemem sarkában körbenézek magam körül, majd észrevétlenül lejjebb csúszok a széken, ahogy újra a lány felé pillantok. Előcsúszik a pálcám a pulcsim ujja alól, miközben magamban ki is mondom a varázsigét. Egy ideje már ezen a szinten stagnálok, és ki is használtam már, hogy prefektus vagyok: magyarul gyakoroltam olyan kölykökön, akik inkább hagyták, mint hogy szóljak a házvezetőjüknek. Így pedig nem öl meg különösebben, ha nem feltétlenül néz valaki a szemembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez máris sokkal izgalmasabb, mint mondjuk az, hogy nulla háttérzaj és a legtisztább körülmények között, hány méterről képes egy egészséges fül meghallani a leghalkabb hangot. Már csak azért is, mert ilyen soha nem fog fennállni, így nem is értem igazából, hogy miért kell nekem mindennél jobban tudni. Ahogy találkozik tekintetünk, szórakozottan elmosolyodva intek neki a tollal a kezemben, miközben visszacsúsztatom pálcám, és felemelem a másik karom is. Így természetesen már minden tisztább. Ha eddig mondjuk 720 pixelben láttam a képeket, amiket felidéz, akkor most hirtelen 1080 full hd-ban virít előttem minden, csak azért, mert rám nézett. Jonathan arcára, és a hozzá társuló, elég egyértelmű képre jókedvűen, halkan felnevetek, mintha épp valaki most mondott volna valami igazán szórakoztatót. A szám elé emelve tetovált öklöm csúszok megint lejjebb a széken, mintha ezzel kompenzálnám az előbbi csendháborítást. De hát tényleg vicces volt, akkor is, ha nekem szánta, akkor is, ha a belga hercegnek. Arcomon marad a széles mosoly, kiül zöldes szemeimre is, ahogy lapozok a könyvemben. Mintha annyira lekötne. Nyilvánvalóan. Húzok pár vonalat a lap sarkába, hogy elhitessem, én itt most nagyon tanulok, és nagyon erre figyelek. A látványos szenvedésre megemelve egyik szemöldököm épp csak felpillantok rá, és ha ő már úgyis lefelé néz, rajta is hagyom tekintetem, leheletnyit oldalra billentve fejem. Összevonva szemöldökeim kezdenek ugrálni szemeim az arcán, nem vagyok egészen biztos abban, amit láttam, részben mert egy homályos villanás volt, részben pedig mert akkora hűhót csap köré, mintha megölt volna egy embert. Halkan megköszörülve a torkom erőltetem meg magam, hogy jobban belelássak, miközben továbbra is kémlelem az arcát. Ehhez azért már eléggé koncentrálnom kell. Kicsit olyan, mintha valamiben kutatnék, csak annál nyilván megerőltetőbb a dolog, figyelnem kell rá, arra, hogy ne zavarjam meg a gondolatait, és ki is szűrjem - esetében meg is találjam -, ami érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ne haragudj - csak halkan motyogom ki a pillantását követően, miközben, továbbra is vigyorogva megcsóválom a fejem. Elég szomorú, hogy már ez is képes kilibbenteni annyira, hogy itt vihogjak magamban. Az életem szomorú. Mindig szeretek olyan emberekben kutatni, akiknek szemetel az agyuk, és akkor sem tudnak teljesen csendben maradni magukban, amikor akarnak. Valahogy szeretem hallani ezeket az apró, igazából teljesen lényegtelen részleteket. Akkor is ott vannak, ha nem figyelsz rájuk, és nem is igazából zavarnak, mert nem erőteljesek, csak így vannak, halványan, aprón. Aztán bevágódik újra az érzés képe, ami el is sepri a többit, nagyjából úgy, ahogy Anderson Silva fog egy újságot, és lecsap egy legyet. Rá kerül a rivaldafény, minden más pedig a háttérbe kerül - én pedig úgy ugrom utána, mint egy kisfiú, aki előtt megzörgették a cukorkás zacskót. Egy pillanatra meg is feszülnek a karomon az izmok, és talán a szemeim is megrezzennek, de ez mindig csak egy másodlagos mozdulat, így mindig csak sejteni tudom, hogy megtörténik.Ha valaki látna, és tudná, mit csinálok épp, gondolkodás nélkül rám vágná, hogy Mardekáros vagyok. Elvégre a bűntudat legcsekélyebb érzete nélkül kutatok valaki fejében, valami után, ami egyáltalán nem tartozik rám, és talán nem is kellene tudnom róla. De ha már ennyire a képembe vágták, miért is ne akarnám tudni?
A hirtelen jövő, teljes mértékben váratlan és kéretlen, intenzív, hangos, vakító akármire összerezzenek akaratlanul is, mintha kirázna a hideg, és inkább elnézek mellette. Nagyjából olyan, mintha valaki két centiről vakuzna bele a teljesen kitágult pupilládba. Nem épp életem legkellemesebb érzése.
Majd, megint Jonathan. Egészen aprót szusszanok türelmetlenül, hogy észre se vegye, ahogy arrébb seprem ezt a gondolatot, mert most nem erre vagyok kíváncsi, és türelmem sincs megvárni a végét. Különben sem szabad nekem előre tudnom, hogy mit fog kiadni az Edictum, meg mit nem. Nem mintha több jogom lenne valószínűleg tiltott szerelmek után keresgélni, de hát shit happens. Úgysem fogok sokat tenni, miután az egyik tanár gyereket csinált a tizenhat éves diák feleségének, úgyhogy lapozzunk.
Ahogy újra találkozik tekintetünk, kisimulnak a vonásaim, és inkább úgy nézek vissza rá, mintha csak bambulnék ki a fejemből, ahelyett, hogy mondjuk a vizsgámra tanulnék. Persze közben nem hagyom abba a megfeszített munkálkodást Adél elméjében. Tudni akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tovább nevetgélve magamban sütöm le szemeim, kicsit ki is pirulok. Olyan ez, mint amikor eszedbe jut egy jó vicc, és akárhányszor ez megtörténik, nem tudod visszafojtani a nevetést. Percekkel utána sem. Jonathan és a perverz disznó gondolata egyszerre, felér egy ilyen viccel. A saját látványomra szelídül a mosolyom, jólesően csillannak meg a szemeim, ahogy beharapom alsó ajkam egy pillanatra. Másra vágyom. Oh nem, én pontosan tudom, hogy mire vágyom, azt is, hogy kire vágyom, hol, mikor, miként, és ez annyira előttem lebeg, hogy időm sincs másra koncentrálni. A saját elmémben megjelenik egy arc, sokkal tisztább, mint Adél arca, sőt, sokkal tisztább, mint Adél összes gondolata eddig. Göndör, barna haj, barna szemek. Festék és tusfürdő illat, dohánnyal keveredve. Megint kipirosodik az arcom, ahogy elveszem a tekintetem a lányról, lassan, ráérősen pillantok körbe a könyvtár sorai között. Nyelek. Annyira élesen van előttem, hogy most még az ő fejében felderengő arcot is háttérbe szorítja, így, ha felismerhetően fel is sejlik, szebben nem is maradhatnék le róla. Újra a szám elé emelem az öklöm, ahogy lesütve szemeim szusszanok egy nagyot, és a telefonom is előkotorom a zsebemből, ha már itt tartunk. A legtöbb esetben mindig fogad egy üzenet, ha ránézek a képernyőre, úgyhogy why not. Ki gondolta volna, hogy egyetlen gondolat ennyire ki fog libbenteni a hatalmas kutakodásmból? Csak remélni tudom, hogy Adél titokban nem egy profi legilimentor, de igazából nem is tudom, hogy miért nem akarom, hogy az legyen. Ha nem az egész iskola, de a kilencvenkilenc százaléka határozottan tudja. Megfordítom a lapom, és rajzolgatni kezdek rá, majd, amikor túl felismerhetőek kezdenek lenni a vonások, a legnagyobb lelki nyugalommal firkálom össze az arcot. Jeez. Úgy viselkedek mint egy tízéves kislány, aki szerelmes a bátyja legjobb haverjába. Gondolatban megforgatom a szemeim, majd megint Adélre pillantok.
Semmi.
Most vajon megszakadt a kapcsolat, vagy csak rájött, és szórakozik velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Részben elég rémisztő, hogy egyetlen jól irányzott gondolattal képes volt elterelni annyira a figyelmem, hogy észre vettem, mikor szivárogtam ki a gondolatai közül. Mindezt persze úgy, hogy nem is tud róla, legalábbis remélem, hogy nem is tud róla. A széklábak éles hangjára nem pillantok fel, ellenben nagyobb lelkesedéssel húzom fel-le a vonalakat, amíg már nem marad más, csak egy firkával elrejtett cigarettából felszálló halvány, fodrozódó füst. Szép munka. Tiszta déja vu. Így, Adél gondolatképei nélkül egészen csend van idebent. Megnyugtató csend, amire valamivel megkönnyebbülten szusszanok fel. Jobbommal felkönyökölök, megtámasztom ujjaimon a homlokom, ami halvány lüktetésbe kezdett az erőltetéstől. Addig is, balommal egy új firkába kezdek, ami ezúttal nem egy személy, annál lényegesen semlegesebb. Ugyan észlelem már csak az illatból is, hogy helyet foglalt mellettem, addig nem reagálok, amíg meg nem szólít. Akkor viszont az állam támasztom a kézfejemre, úgy pillantok a lányra.
- Hmmmmm - elgondolkodva húzom össze kicsit a homlokom. Nem kifejezetten nehéz így tenni, elvégre most kifejezetten tényleg nem tudom, mi jár a fejében. Azóta gondolhat spagettikre is, vagy a Van Gogh nevű fehér macskájára. - Egy elfogadható Felagundtól? - egy féloldalas mosollyal vetem fel az egyetlen tippem, ami a legtávolabb állhat a valóságtól. Ettől függetlenül még mindig eltalálhatom, mert mondom, bármi foroghat a fejében éppen, attól függetlenül, hogy az előbb még a titkos szerelmére gondolt. Aki most vagy tényleg titkos, vagy nem merte még bevallani magának, vagy megijedt attól, hogy szerelmes belé, és nem mer még gondolni sem rá. Én erre tippelnék, de csak képeket láttam, az érzések nem jöttek át ennyire egyértelműen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elmosolyodva emelem meg szemöldököm a felszakadó nevetésre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni neki, de végül is miért ne lehetett volna vicces. Bár én nem nevettem volna. Mondjuk én amúgy is olyan dolgokon nevetek, amiért a már kijelölt helyem van a pokolban, és úgy hívják, hogy trón. A szemem sarkából vetek egy pillantást azokra, akiknek szintén kijár Adél nevetéséből, majd bocsánatkérően megvonom a vállam, amolyan én nem ismerem ezt az embert stílusban.
- Szerintem vannak. Miért ne lehetnének? - megvonogatom megint a vállaim. Mindenkinek megvannak a maga kis csodái, úgyis mindenki másképp határozza ezt meg, ebből adódóan meg másban is látja. Nekem is vannak. És ahogy láttam, neki is megvannak a sajátjai. Magamban vállat vonok a gondolatra. Nap mint nap találkozunk velük, nem kell olyan nagy felhajtást verni pár kis csodácska köré.
Továbbra is az arcát kémlelve hallgatom végig a gondolatmenetét. Néha lepillantok a lapra, ahogy újra mozogni kezd kezemben a toll, kusza vonalakat hagyva maga után. Persze, figyelek rá, látszik az arcomon is, hogy inkább a mondandójára koncentrálok, mint a kék mintákra.
- Mi juttatott ehhez a gondolathoz? - kicsit összevonva szemöldököm pillantok fel rá, ahogy épp egy hurkon húzom át a tintát. Most úgy érzem magam, mint egy pszichológus. Miért gondoltál erre? Hogy jutottál ide? Hogy érzed magad ettől? Megfordítva megint a tollat ujjaim között emelem meg fejem, hogy ismét felé forduljak.
- Csak nem rólam? - halványan elmosolyodok. Nincs semmi rosszindulat vagy sértettség a hangomban, csak maga a kérdés, egyszerű valójában. Tudom, hogy nem vagyunk öribarik, valószínűleg nem is leszünk, legalábbis én nem vagyok az a személy, aki majd kifesti a körmét, és pletykapartit rendez vele. De ez nem is jelenti azt, hogy feltétlen rossz kapcsolatot akarok vele ápolni. Én egyszerűen csak így létezek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A legtöbb ember a veszélyesség és a képzelt illegalitás érzetével csöppen bele a kevert harcművészetek irányába. Az igazság ennél sokkal unalmasabb, ha ilyen elvárásaid vannak. A képzelgéseken túl, a valóságban ennek a sportágnak van a legtöbb szabálya, lévén a nyolc harcművészeti stílusnak amik ismeretében száz módon törheted ki valaki nyakát, vagy teheted egy életre nyomorékká. A legtöbbünknek ezért is foglalják szerződésbe, hogy tiltott civilben verekedést szítani, vagy bármire használni a tudásunk, ami nem önvédelem. Egyetlen hirtelen jövő haragból tett mozdulat a megfelelő helyre, csupán ennyi kell ahhoz, hogy valakit megfossz az életétől - ezért pedig nem is tanulhatja bárki. Elképesztő tűréshatár, önfegyelem és uralom kell ahhoz, hogy ne menj neki a tizedik embernek, a kocsmában, aki az anyádat szidja.
A mai meccs miatt nem izgultam annyira, pedig szokásom, mint anno az albán ellen. Ennek nem is volt akkora tétje, és nem is volt akkora ellenfelem, mint a két méteres, két ajtós szekrény. Csak edzésként, barátságos meccsként tekintettem rá, három perces menetek, igazán nem volt egy nagy dolog. Nem szoktam egyébként alábecsülni az ellenfeleim, de túl sem értékelem őket.  Magamhoz hűen meg is nyertem, pár monoklival a szemem alá, és egy szakadással a számra, mert ezeket valahogy soha nem tudom elkerülni. A megszokotthoz képest még ez is elég laza.
Jelenleg épp az öltözőmből nyíló hátsó kijárat mellett cigizek (ne cigizzetek gyerekek, csak besárgul tőle a fogatok, és befeketedik a tüdőtök, komolyan, ne kövessétek a példám) a melegítőpulóveremben, a sportcipőmben, meg a nadrágomban, ami a meccsen is volt rajtam. A kesztyű már lekerült, a fásli még nem, mert mindig ragaszkodom valamennyire hozzájuk, nem szeretem egyből levágni őket. Szóval így vagyok, nyugodtan, hátammal a falat támasztva. Egészen kellemes ez a londoni időjárás, már hiányzott a maga páratartalmával és hűvösségével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

SOHA NEM VOLTAM LÁNY. ANNYIRA IZGALMAS. Ez volt az első gondolatom, amikor reggel belenéztem a tükörbe és rájöttem, hogy nem csak a kávém és a reggelim hiánya miatt képzelődök. Aztán arra gondoltam, hogy mindig is tudtam, hogy szőke lennék, és nagyok lennének a melleim meg vékonyak a lábaim, mert az olyan lányokat szeretem. Elég beteg, hogy olyan lány lettem, amilyen lányokat szeretek.
Cole már kevésbé jött izgalomba a ténytől, hogy egy olyan nemű egyeddé váltam, amit nem szeret. Nem mondom, hogy kimenőt kaptam, mert amúgy sem vagyunk mi együtt se semmi, de ez a dolog, hogy egy szőke lány lettem, lelohasztotta. Már a vágyait. Jaj. Úgysem jön ki ebből semmi jó. Szóval megkértem, hogy akkor már sminkeljen ki, mert ő festő, és ha vászonra tud festeni, akkor az arcomra is, szóval megtette, aztán a nővérem ruháiból is lenyúltam a legszexibb két darabot, meg egy menő sportcipőt, mert csak nyolc centivel lettem alacsonyabb, így a száznyolcvannyolc helyett most csak száznyolcvanban feszítek. És ha már lány vagyok, akkor elmegyek egy buliba, ahol még inkább lány lehetek, és az identitásomban meg az a legszebb, hogy most, így lányként BÁRKIVEL smárolhatok, mert amikor két lány smárol, azt mindenki vonzóbbnak találja. Imádok nő lenni.
Leplezetlen vigyorral veszem tehát számba a Mohito szívószálát, miközben látványosan keresztbe teszem lábaim a pult melletti széken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szélesen mosolyogva forgatom a fejem, olyan lányosan, enyhén csücsörítve, csak úgy, hogy ne vegyék észre azt a mozdulatot. Nem tudom miért vagyok ilyen jó nő, a viselkedésemben, de minden esetre nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.
- Be kell vallanom, eddig a konkurencia elhessegetése volt a legjobb - kicsit megemelve állam nézek fel a felbukkanó férfire, látványosan kiszélesedő mosollyal, ahogy egyik kezemben a szívószállal kavargatom a mojito maradékát, másikkat pedig kecsesen a combomra fektetem. Kicsit meg is emelem a poharam felé, jelezvén az elismerésem, mielőtt visszatenném a pultra, és a szívószálat a számba irányítva rá pillantanék így oldalasan. Marhára jó nő vagyok, és most marhára ki is élvezem, nem változok ám át minden nap.
- Még egy pohárral ebből a mentás csodából, szívesen elfogadnék - ismét az a cserfes mosoly, amit a férfiak egyszerűen nem tudnak visszautasítani, mert annyi mindent ígér, és olyan vonzó, közben meg ők is tudják, hogy a nő csak azt akarja, hogy fizessenek neki, és cserébe legfeljebb táncolnak a másikkal egyet. De hát ez van, a férfi gének, a fajfenntartás ösztöne, ezek olyan tényezők, amik nem engedik a józan észt működni, amikor az együtt töltött éjszaka szaga van a dologban. Lehet ezért teremtettek férfinek, mert nőként rövid időn belül elk*rvulnék. Pedig szép lehet az élet, ha keveset kell magadra költened, de mégsem kell szűkölködnöd.
- De még kicsit ráérhet, ez a kedvenc zeném - lecsúszva a földre nyújtom felé kezem. Ha már táncolni akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Igen? Miből gondolod ezt? - meglóbálva kicsit a lábam kérdezek vissza, mert tényleg érdekel. Annak ellenére, hogy ő is ugyan olyan hidegen hagy, mint az előző pasi, ő sokkal rámenősebb, és ez hihetetlenül szórakoztató számomra. Annak fényében pedig, hogy úgysem lesz semmi belőle, mert van akihez hazamennem (és akit nem érdekel a csodás női alakom), megér egy tizenöt percet játszani nekem is.
- Ó, köszönöm - tudom, hogy jól nézek ki, még így is. Igaz, kicsit zavar ez a hirtelen hosszú haj, még ha a vállamig is ér. Ez nekem már hosszúnak számít, sosem volt ekkora sörényem, szóval most is serényen hajtom hátra, mag tűröm a fülem mögé. Szembe fordulva a férfival ejtem karjaim a vállára, és fonom össze karjaim a tarkóján, ha már ilyen közel van. Most, hogy így feltálalta magát a lehetőség, nem is tűnik olyan izgalmas ötletnek smárolni valaki idegennel a női bőrömben.
- Abban biztos vagyok - kicsit oldalra hajtva fejem nevetek fel halkan, csak így visszafogottan, ahogy az arcát vizslatom a tekintetemmel. Újra egy olyan mondat, amivel nem ígérek semmit, de azért elég biztató a másik félnek, én pedig nagyon gyorsan ki tudok bújni, ha úgy van kedvem. Újra ott bujkál a mosolyom a szám szegletében, mire beharapom alsó ajkam, hogy majd ezzel jól leleplezem, holott tudom, mire képes egy ilyen, mert Cole is mindig ezt szokta csinálni, és nagyon... hatásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hohó, ha te tudnád, mennyit - kicsit hátra hajtva fejem nevetgélek tovább, annyira vicces, ha nem fognám magam vissza ennyire, valószínűleg össze vissza röhögném magam begörnyedve, és a térdem csapkodva, mert még sosem voltam ilyen mókás helyzetben. Hihetetlen, hogy tényleg képes vagyok ennyire megjátszani magam, hogy már a második pasi feltételek nélkül elhiszi, hogy én valóban lány vagyok. Ez a hihetetlen önbizalom pedig, ami, szerintem, abból is adódó, hogy szóba álltam vele, meg itt táncikálok vele, amit Cole tanított valami meleg bárban ahova elvitt a szülinapomon valahogy adja a helyzetet, hogy megsemmisítsem. Vagy, ha nem is semmisítem meg, legalább kikosarazhassam, most, hogy látszólag a nyeregben érzi magát.
- Hűha, nagyon hamar a lényegre tértél - nem mintha mást vártam volna el, de öt perce sincs, hogy még ott ültem, erre máris gerincre akar vágni.. Ejj ejj. A nyakához hajolok, aprót sóhajtok, ahogy megérzem a fenekemen a kezét, hagyom, hogy az enyhe mentolos-limeos illat végigjárja a bőrét, majd...
- Bocsi, de meleg vagyok - a fülébe suttogom, egészen halkan, de azért úgy, hogy tisztán hallja. Úgy érzem, ez a fordulat jobb még a "van barátom", vagy "még szűz vagyok", de még a "vár otthon a gyerekem" is. A legszebb az egészben az, hogy nem is hazudok. Igaz, hogy bi vagyok, de most épp barátom van, és nem barátnőm, úgyhogy az most pont meleg. Széles vigyor jelenik meg az arcomon, ahogy elhajolok, majd megveregetve a vállát hátrébb is lépek egy fél lépést. Boom boom, april fools.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mindig is tartottam, hogy nem elég csupán az, hogy erős vagy és nagyot tudsz ütni. Persze, nyilván ez az egyik leglényegesebb tényező, de szükség van hozzá észre is, figyelemre, stratégiára, gyorsaságra, és jó reakcióidőre. A legtöbben hülyének néztek, és lám, most itt vagyok. Ugyan nem számítok híresnek, de kapok belőle annyi pénzt, hogy elég legyen ha beosztom, nem kell azon aggódnom, hogy az edzéseim ütik az órarendem, és nem utolsó sorban egy olyan módon kapcsolódok ki, ami egyben tart és nem enged eltunyulnom. Gondoljon bárki bármit, én nem tudnám elképzelni nélküle az életem.
A hirtelen felcsendülő hangra egy pillanatra összerezzenek, mert hát nem posztom nekem nulla-huszonnégy készenlétben állnom, és feszülten figyelni a környezetemre. Egyáltalán azt sem tudom, hogyan jutott eszébe, hogy megtaláljon, de hát mindegy is.
- Hát.. Köszönöm? - kicsit megemelve szemöldököm nézek rá, továbbra is guggolva, és továbbra is cigizve. Nem nagyon erőltetem meg magam, ami azt illeti. Ha szeretne valamit, úgyis mondani fogja, ha meg nem, akkor felőlem nézzen csak, ameddig elszívom ezt a szálat. Utána valószínűleg haza fogok menni a szüleimhez, mert amióta nem velük élek, elég ritkán járok haza, még így is, hogy hajlandóak újra normálisan viselkedni a nővéremmel. Én, részemről még mindig távolságtartó vagyok velük szemben, és látszólag ők nem veszik ezt észre, nekem pedig ez tökéletes. Nem nagyon szeretnék coming outolni előttük, még véletlenül sem.
- Láttál valamit abból, amit csináltam, azon kívül, hogy ütöttem a másikat? - kicsit összeráncolva homlokom nézek fel megint a lányra. Nem mondom, hogy olyan látványosak lennének a fogások, mint mondjuk egy focimeccsen, itt túl gyorsan történik minden, túl kicsi területen, de avatott szemek észreveszik a jó, meg a rossz megmozdulásokat. Cole is kezd érteni hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az anyánk nem igazán örült amikor Karácsony óta most jöttem először haza, és amit először meglátott rajtam, az a tetoválás volt a kezemen. Mire én mondtam, hogy hát bocsi anyu, és ez, hogy az anyámnak hívtam és nem Annabellenek, annyira meglepte, hogy el is felejtette mit akart az után mondani, hogy mi a szar ez, és mennyire idióta vagyok ezért. Igazából az nem tetszett neki, hogy nem szóltam róla, de aztán arra gondolt, hogy ha szóltam volna sem nagyon akarta volna engedni, de én meg felnőtt vagyok, szóval a tiltásával úgysem ér el sok mindent. Ezt onnan tudtam, hogy belenéztem a fejébe. Azóta megint nem beszélünk, mert szerinte elhallgatok előle mindent, én meg tudom, hogy miért teszem, és szerintem meg jobb így. Annak ellenére viszont, hogy ő ennyire megsértődött rám, még mindig nem mentem vissza Bogolyfalvára. Pedig valószínűleg sokkal jobb lenne, most egyedül lennék a házban, szóval tökéletes csendben tudnék tanulni, mert amikor azt hinném, hogy akkor most végeztem és lazíthatok kicsit, mindig jön egy másik fél könyv, amit elvárnak, hogy tudjak. Ilyen ez a gyógyítás, ez van. Most viszont nem hoztam magammal a jegyzeteimet. Mert azt hittem, hogy majd úgyis a családommal leszek, és bár az apám még nem ért haza, tudom, hogy ha anyám ideges, ő is ideges lesz. Ilyenkor pedig a legjobb megoldás, amit még gyerekkoromban csak megtanulhattam, az, hogy beülök a szobámba és nem is mozdulok ki onnan, amíg nem döntenek úgy, hogy most már megérdemlem, hogy hozzám szóljanak, vagy valami. Igazán eredményes volt a viharos, széteső családi állapot anno, megtanultam túlélni, meg ilyenek. A telefonom fülhallgatója tehát a fülemben, miközben az ágyamon félig fekszem, félig ülök, és egy csirkemelles salátából falatozok éppen, mert még mindig járok edzeni, igaz, már kevesebbet, de eleget ahhoz, hogy ne akarjak kövér, tunya és lassú lenni. Egy évekkel ezelőtti sportújságot lapozgatok, akkoriban még azt hittem, hogy majd lesz fogja jelenteni az életem, és ebből fogom felépíteni a karrierem. Hát persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak a szemem sarkából érzékelem az ajtó nyitódását, de most vagyok annyira megsértődve, hogy még csak ne is fordítsam oda a fejem, sőt, még azt is elhatározom, hogy majd eljátszom, hogy annyira hangosan hallgatom a zenét, hogy nem is hallom meg amit mond. Ennél felnőttesebben nem is kezelhetném a problémát, kifejezetten büszke vagyok magamra. Valahogy Shayleen hangja csak eljut hozzám, amire azért már csak felkapom a fejem, és először mögötte nézek ki a becsukódó ajtón, mert ha az anyánk hívta ide, abban a reményben, hogy a nővérem majd kiszedi belőlem azt a csoda nagy titkot, és majd elmondja neki, akkor én bizony nagyon dühös Adrian leszek.
- Offff - nyögve dőlök el a nővérem nem is számottevő súlya alatt, de azért most úgy teszek, mintha épp agyon nyomná az amúgy strapabíró csontjaim. Sokkal szívesebben érzem meg az ötven kilóját, mint nem a negyvenet. Még akkor is, ha szétborítja a salátám és belekeni az ágyba, úgyis majd az anyja fogja kitakarítani, mert hogy én nem foglalkozom vele amíg így hisztizik mindenen, az biztos. felkönyökölve húzom ki a fülhallgatókat, és állítom meg a telefonon a zenét.
- Azt mondta idióta és felelőtlen vagyok - felsóhajtva vonogatom meg vállaim, ahogy két ujjam köré tekerem a fehér kábelt. - Nem depizek amúgy - megint megvonva vállaim hajtom hátra fejem, s nézek fel a plafonra. - Ő hívott ide? - most megint rá nézek, kicsit felé biccentve a fejem, hogy rá is lássak az arcára. Valószínűleg az ő elméjébe is ugyan olyan könnyen léphetnék be, mint korábban az anyáméba, de az ő gondolatai túl szentek ahhoz, hogy megtegyem. Így hát soha nem is tettem meg, bár tény, hogy ha akkor teszek szert a képességre amikor még ő beteg volt, kérdés nélkül megtettem volna, hogy jobban segíthessek neki. Kicsit meg is dörzsölöm jobb kézfejem, ahol a hiszti kirobbantója pihen épp. - Mondtam neki, hogy varázsló vagyok, szóval nem jelent sok gondot eltakarni, de tudod milyen - ecsetelem tovább a sérelmeim gyerekesen dünnyögve, ahogy megint az ajtó felé pillantok, hogy megbizonyodhassak róla, tényleg be van zárva, és nem Annabelle kukucskál épp be egy résen. - Marha idegesítő, hogy még mindig úgy kezel mintha tizenöt lennék és nem lennék képes döntéseket hozni magamtól. Egyetemre járok, mi a f*sz - felsóhajtva dőlök vissza, egyik kezemmel beletúrva a hajamba, a másikkal meg egy húsdarabot pöckölve félre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A széles vigyorra, meg a dícséretre kicsit én is elmosolyodom, nagyon halványan, meg meg is vonogatom az egyik vállam. Meglepő, leginkább ezt gondolom erről az egész helyzetről, még körbe is nézek, hogy nem-e néz minket valaki, vagy nincs-e elrelytve a közelben valamelyik bokorban vagy fán egy kamera. Nincs.
- Hát.. Igen - megvakarom a tarkóm, arra az időre el is emelem róla a tekintetem. Minden értelemben. Igaz, nekem kellett leadnom pár kilót, hogy súlyban lehessek, ami sikerült is, másképp nem lehetnék most itt, de az ilyeneket általában igyekeznek tapasztalat meg erőnlét szintjén is arányosan válogatni, hogy azért mégis. Kivéve, ha valaki kihív valakit, de azért olyankor is esélyes ezt az elvet követni, ha az ember nem akar az első másodperc után szörnyethalni.
- Oh - nem vagyok most túl bőbeszédű. Ettől függetlenül ez a legőszintébb reakcióm, az arcomon is látszodhat egy pillanatra, hogy meglepődök. Nem szoktam hozzá, hogy lányok csak úgy gondoljanak együtt, és eszükbe jusson, hogy ők be akarnak kapcsolódni az MMA világába. Főleg nem az ilyen lányok, akik szépek, és látszik az arcukon, hogy távol áll tőlük minden, ami fizikai erőszakhoz köthető. - Hát akkor üdv itt - bár nem vagyok biztos, hogy ilyenkor ezt kell mondani, vagy egyáltalán kell valamit mondani. Colton is egyszer csak benne volt, mert én benne vagyok, és akkor elkezdtem neki magyarázni, ő pedig érdekes módon nem mondta, hogy fogjam be, így történt.
- Hm, egy pár éve már - megint megvonogatom a vállaim. Az ember azt várná, hogy betéve tudom, hogy akkor én most x éve kickboxolok, és y éve vagyok ebben, vagy ha nem is, akkor pillanatok alatt kiszámolom. Igazából tényleg ki tudom számolni, ha ki akarom, mert nem vagyok retardált. - Hét éves korom óta űzök küzdősportokat - jó, azért ez így túlzásnak hangzik, de ha belegondolunk, hogy a kickbox magában is egy vegyes harcművészet, mert több dolgot raktak egybe, és így jött létre, akkor nem is mondok akkora hülyeséget. - És te miért választottad pont ezt? Hogy ide gyere?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem mondom, hogy azzal a kitörő örömmel fogadtam ezt a kis medencés bulájt, mint a lány mellettem, aki még mindig abban a korban él, hogy menő legyen beugrani a vízbe, ezzel összespriccolva mindent és mindenkit. Eltakarom a poharam száját, hogy ne csapjon bele a medence, amiben ki tudja mik áznak már így is, majd ahogy elhárul a koktélom fenyegető veszély, tovább iszogatom, békésen lógatva a lábaim, a napszemüvegem mögül lesve az embereket.
Nehézkesen sóhajtok fel, majd ereszkednek le a vállaim, ahogy előre dőlve támaszkodom meg térdeimen. Nem akarok most az élet nehézkes döntésein gondolkodni, mert végül is ez egy medencés buli, illene kiegyensúlyozottnak és boldognak lennem, ha már ennyire akkor sem fogok felpörögni, ha megitatnak velem hat kávét egymás után. Várakozva nézek körbe magam körül. Jó lenne, ha jönne valaki, akit ismerek, és mondjuk nem fog el a konstans undor ha a közelembe jön ilyen kevés ruhában, mert sajnos ez a legtöbb embernél elfog, de hát ilyen ez, ha az ember fia a kelleténél finnyásabb. Legfeljebb megyek sütögetni Sárközivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ösztönösen emelem megint a kezem, hogy óvjam a poharam tartalmát, mert én aztán igazán nem szeretném a szervezetembe juttatni mások elhalt hámsejtjeit és a velük járó baktériumokat. Nem azok baktériumaival van baj, akiket ismerek, hanem mindenki máséval, akik ki tudja miben szenvednek akár a tudtukon kívül. Az is lehet, hogy valaki belepisilt, mert én mindent kinézek ezekből.
Aztán mégis, amit először meglátok a fehér fényvisszaverő fürdőruhán kívül, azok a mellek, csak így, mellek. Több okból is jó ez így, hogy van rajtam napszemüveg, nem látja, hogy épp a melleit nézem, bár még így is, az illemesnél némivel több ideig tartom a fejem ugyan abban a pozicióban, mert hát... Bárkihez is tartoznak ezek a mellek, az biztos, hogy nem csapja arcon a lengőajtó. A nagy ijesztés el sem jut az agyamig, csak amikor már éppen nagyban beszél velem, nekem meg fel kell ocsúdnom az előbbi látványból.
- Tessék? - szerencsére ennél többet nem is mondok, akár még úgy is értheti, hogy jaj, ugyan már Emily, neked amúgy sem szabad alkoholt innod, mert nem.
- Ez a tiéd? - gond nélkül akasztom be mutatóujjam a fürdőruha alá a csípőjénél, és húzom éppen csak meg, hogy aztán a feszes anyag visszacsapódjon a bőréhez. Nem, nem akarok oda nézni, ahova gondolják, hogy akarok.
- Jól áll - állapítom végül meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egészen pontosan semmi kedvem nem volt ehhez az úthoz.
Az előbb hazudtam.
Igazság szerint kurvára semmi kedvem nem volt ehhez az úthoz, annyi minden mást is csinálhatnánk most, ihatnánk egy kávét, nézhetnénk valami nyálas filmet, ami ő imád, én meg csak várom, hogy legyen vége, heverészhetne a szobámban, amíg én elszívok egy bagót a teraszon, de még a felújíott ruhatárából is tarthatna egy rögtönzött divatbemutatót, mert a nők szeretik megmutatni, amit szeretnek, a ruháikat meg nyilván szeretik.
Ehelyett mihez volt kedve? Mihez? Meglátogatni az exem, aki valójában nem az exem, mert soha nem fogadta el, vagy akarta, hogy legyünk együtt, aki történetesen a testvére, és, akit, történetesen, szinte egyszerre hagytunk a gondviselésre. Megáll az eszem. Persze mindebből csak annyi ül ki az arcomra, hogy kurvára nem volt kedvem ehhez az úthoz.
Összepréselem ajkaim, kicsit elhúzom őket, ahogy kissé lefelé billentve, felé fordítom fejem, tekintetem először a szabadon hagyott lábain fut végig, majd hamar visszatalál az arcához, megemelem egyik szemöldököm. Annyira, annyira könnyű lenne belátnom a gondolataim közé, tudom, hogy még csak nem is ellenkezne, hiszen bármit teszek, sosem teszi - ha rossz ember lennék, annyira, annyira kiszolgáltatná nekem magát ezzel, de szerencséjére nem vagyok az -, de ezt egy olyan dologként tartom számon, ahol az ember örül egy kis privát szférának.
Nem mintha nem kellene a saját koponyádnak örökké egy privát szféraként állnia.
De hát nem születhet mindenki Emily Fishernek.
- Téged nem fog utálni - egyszerűen vonok vállat, tudom, hogy nem fogja, őt mindig is az egyetlen testvéreként tartotta számon, az egyetlen emberként, akit nyíltan szeretett, és ezt fel is vállalta. - Én pedig együtt tudok élni a dologgal.
Ahogy azzal is együtt tudtam élni, hogy leléptem, hogy szépen lassan kikopott a mindennapjaim, a gondolataim közül, hogy egy reggel úgy keltem fel, már nem keresem az ágyban, és már nem érzem az illatát az orromban. Nem azért, mert ne lett volna fontos a számomra. Azért, mert nem kapaszkodhatok valaki olyanba, aki nem akar az életem részévé válni.
Halványan elmosolyodva szorítok Emily ujjaira, egy pillanatra sem elengedve a kezét vetem át karom vállán, közelebb húzva őt magamhoz adok egy csókot a hajába. Nem lesz semmi baj. Én legalábbis nem félek, és szeretném, ha a nyugalmam egy része átragadna rá is. Várok kicsit, aztán mikor rájövök, hogy nem fog bekopogni, ökölbe szorított balommal teszem meg én helyette, erősen, határozottan, hangosan, hogy biztosan eljusson a célig.