Karina

- Hát szó, ami szó, remekül elsajátítottad a színészkedést! -válaszolta Rach egy nagy vigyor kíséretében, mert valóban komolyan gondolta ezt és ami a szívén, az a száján.
Hallott már arról, hogy bizonyos festmények képesek átmenni szomszédolni a többiekhez, de azzal is tisztában volt, hogy nagyon messzire nem tudnak elvándorolni, hiába is szeretnének. Furcsállta, hogy a képkeret gazdája nem tért haza éjszaka, de biztos volt benne, hogy itt kell lennie valahol a helyiségben, viszont azt nem tudta, hogy elbújt vagy csak simán átment valakihez csacsogni.
~ Vajon hol lehet ez a titokzatos személy és miért van távol ilyen sokáig? Gyanús ez nekem, valami nem stimmel itt, biztos vagyok benne, vajon Karina is így gondolja? ~
- Szuper! Keressük meg! Nem tudom, majd alakul, nem ismerem azt a festményt, csak piszkálja a csőröm, hogy már tegnap este óta nem láttuk, nem hinném, hogy ilyen sokáig ne térne haza...vajon miért ment el? Fél valamitől, elbújt, vagy ilyen sokáig beszélget valahol? Pedig nagyjából végignéztem a festményeket, de nem láttam, hogy bárhol is ott vendégeskedne az illető! Azért nézzük meg még egyszer! -hadarta izgatottan a lány, mert akárhogy is gondolkodott a festmény rejtekhelyén, nem jutott egyelőre dűlőre.
A jobb oldali képsorokkal kezdte a felfedezést, az első képen, amit megnézett egy rózsaszín ruhás, elegáns hölgy volt látható esernyővel a kezében és boldog mosollyal az arcán, haja szőke volt, testalkata vékony és vidáman sütött a nap környezetében.
A következő képsoron egy idősebb hölgy volt látható kedvenc kutyájával, egy barna színű mopsz fajtájú ebbel a kezében, sötét háttérrel. Ez sem nyert.
A harmadik kép egy szomorú nőt ábrázolt, mögötte egy haragos férfival, akinek arcáról az volt leolvasható, hogy valamire magyarázatot vár, itt nem időzött sokat, nem akarta megzavarni a feszült hangulatú jelenetet.
A negyedik portré egy vidám családot ábrázolt, ezen sem volt látható az illető.
- Megtaláltad? Én egyelőre nem, de nem adom fel a dolgot! -fordult oda a szőkeséghez elszántan, majd tekintete a következő képre tévedt és elkezdte bőszen fürkészni, hátha megtalálja rajta a keresett célszemélyt.

Hoshi Neko Silver

A lány, aki épp erre járt


Rach egyedül kóválygott a kastély falai között, nem szeretett volna sokáig csatangolni, mert egy órahosszát sétálgatott már egy kis feszültséglevezetés gyanánt, ugyanis a vizsgaidőszak eléggé megviselte. Sokat tanult, hogy áthidalja az összes megmérettetést lehetőleg jó jegyek kíséretében, nehogy szülei megszólják, de tudattágításba befektetett energiának nagy ára volt, mert totálisan kiszipolyozta az agyát a sok magolás, készülés. Már ezer éve nem érezte ennyire fáradtnak magát a lány, de mindenképp szeretett volna évfolyamot lépni, és tisztában volt vele, hogy a családjának is meg kell felelnie, és igencsak össze kell szednie magát, ha nem akar nagy letolást kapni otthonról.
A Rellonos nem igazán figyelt a külvilágra és a körülötte zajló eseményekre, teljesen belefeledkezett az őt érintő dolgok átgondolásába, azt pedig csak remélte, hogy nem téved el közben a kastélyban, hiszen olyan területeket is megjárt már, ahol előtte még sosem tartózkodott. A nagy elmélázásból hirtelen visszatérve a bejárati csarnoknál találta magát, nem is értette, hogyan került ide, hiszen nem is erre akart jönni, bár igazából teljesen mindegy volt, hogy merre vezet az útja, mert kizárólag a saját gondolataival volt elfoglalva.
A helyiségben megpillantott egy különös alakot, aki nagy lazán iszogatott valamit, úgy tűnt, mintha várna valakire, bár nem tűnt valami magabiztosnak, azt se zárta ki a lány, hogy esetleg eltévedt, vagy életében még sosem járt erre. Eléggé elegánsan festett a fiú, Rachel pedig odasétált hozzá, mert kíváncsi volt, ki lehet az illető, megenni pedig csak nem fogja, bár meg tudná védeni magát, hiszen mégis csak egy Rellonos.
- Helló! Eltévedtél, vagy vársz valakire? -szólította meg érdeklődően az idegent, amikor odaért hozzá, majd keresztbe tett karokkal megállt előtte és várta a választ, ha egyáltalán kap, mert lehet, hogy a másik szó nélkül elsétál mellette, ki tudja? Az emberek érdekesek és sokszor kiszámíthatatlanok.

Hoshi Neko Silver

A titokzatos idegen

A lány nagyon meglepődött ezen a hagyományos és udvarias üdvözlési formán, kicsit meg is illetődött, amikor a fiú elkapta kezét, hogy csókot hintsen rá és gáláns lovagként viselkedhessen, bár meglepődése főként abból fakadt, hogy nem igen találkozott még az iskolában ehhez hasonló magatartáshoz, általában a fiatalok csak intenek egymásnak, ritka a fizikai érintkezés köztük, bár az érzelmesebb fajtáknál gyakrabban előfordul egy-egy oldalra puszi vagy ölelés üdvözlésként.
- Örvendek! -válaszolta a fiúnak egy mosoly kíséretében, majd bemutatkozott ő is:
- Rachel Octavia Amber vagyok, elsős, Rellonos, bár már nem sokáig mert nagy valószínűséggel szintet évfolyamot lépek, mivel a vizsgák nagy része sikerült, igaz sokat tanultam rá, de megérte. Ezek szerint ide jártál te is? -érdeklődött a Rellonos, hiszen az illető tisztán és érthetően kifejtette, hogy jól ismeri az iskolát, mivel itt tanult. A lány tudta, hogy ez egy idióta kérdés volt részéről, hiszen ha egyszer már elmondta a srác, hogy ide járt, akkor miért kérdezi meg még egyszer....ez olyan, mintha a húgától megkérdezné, hogy tanul -e, amikor éppen azt csinálja...miért kérdez rá az ember arra, amivel amúgy is tisztában van?
- Köszi, az italt, ez az egyik kedvencem.
A zöldike örült a finom, forró italnak, jó ízűen kortyolgatta, majd hozzátette:
- Jó neked, hogy már nem kell pálca a varázsláshoz, még hosszú út áll előttem, mire odáig eljutok, de remélhetőleg belejövök majd ebbe is.
A lány szeme kikerekedett és csodálkozva nézett, hogy hol lehet a macska, mert semmit sem látott, hiába nézett körül gyorsan a srác körül...olvasott róla, hogy vannak olyan típusú emberek, akik kitalálnak maguknak egy képzeletbeli barátot, ami lehet személy, vagy állat is, lehet, hogy ő is pont ebben a szindrómában szenved...nem mert rákérdezni, hogy hol van a cicus, csak vigyorgott, mint a vadalma, bár tudatában volt annak, hogy első reakciója kapcsán a fiú már kikövetkeztethette, hogy kicsit furcsállja a helyzetet.
- Nekem egy siklóm van, de egyébként imádom a macskákat! -tette gyorsan hozzá, mert nem akarta, hogy a titokzatos idegen azt higgye, hogy dilinyósnak gondolja, mert szó sem volt erről, csak nem tudta hova rakni ezt az egészet, és ki tudja mit élt már át a srác élete során, hogy egy képzeletbeli barátra szorul...hacsak nincs arra más magyarázat, hogy a cicusnak hűlt helye van. Lehet, hogy mire kimondta a nevét gyorsan elillant valamerre, mert a macskák gyorsak, aztán még nem kapcsolt a fiú, hogy nincs már mellette.

Hoshi Neko Silver

Az érdekes beszélgetőpartner

A lány megtudta, hogy a fiú még itt lesz egy ideig, nagyon kíváncsi volt rá, hogy miért jött vissza az intézménybe ilyen sok idő elteltével, úgyhogy köntörfalazás nélkül kerek-perec rákérdezett:
- Mi szél hozott ide? Valami célja csak van annak, hogy újra itt vagy.
Hallgatta, ahogyan a srác mesél néhány régi emlékéről, például arról, hogy nagy népszerűségnek örvendett az iskola falai között, és kiderült róla az is, hogy odavoltak érte a lányok meg vissza. Ezen nem csodálkozott a lányka, hiszen teljesen rendben volt a kinézete és érdekes személyiség volt, nem az a szokványos valaki, amit nagy pozitívumként könyvelt el magában.
- Ezek szerint főleg szép emlékeid vannak erről a helyről és az emberekről, hát szerintem elég közvetlen vagy, így gyerekjáték lesz barátokat, ismerősöket szerezni. Ismersz esetleg valakit innen a régi időkből? -a lányt érdekelte, hogy tartózkodik -e olyan személy az intézményben, akit a fiú ismerhet, nem mintha bármi hasznát vette volna ennek az információnak, egyszerűen csak kíváncsi volt.
- Nem tudtam, hogy hasonít ez a két varázslat, hiszen teljesen más a nevük és a jelentésük is, miért kérdezed? -Rach látta, hogy a fiú elég komor lett hirtelen, úgyhogy sejtette, hogy valami balul sült el akkoriban és ennek persze ő is részese volt, de nem ismerte a részleteket, azt gondolta, hogyha beszélgetőpartnere úgy gondolja, akkor beavatja ebbe a témába, ha nem akkor pedig semmit sem veszít, tiszteletben tartja a döntését.
A srác hirtelen lehajolt és belemarkolt a levegőbe, majd feléje nyújtotta a "semmit", ezt Rachel nem tudta mire vélni, de amikor meghallott egy halk csilingelést szabad kezével megérintette a dolgot és levegő helyett selymes, szőrös állatkához ért a kacsója.
- Ó, ez tényleg egy macska! -sikított fel, hiszen teljesen másra számított és hatalmas kő esett le a szívéről, hogy újdonsült ismerőse nem egy eszelős őrült volt.
- Hogyhogy átlátszó? És miért Ego a neve? -simogatta tovább lelkesen, majd hirtelen lerakta maga mellé a forró csokit a földre és megkérdezte a sráctól, hogy ölbe veheti -e.
- Nem is tudtam, hogy szereted a kígyókat, mondjuk ez hülye feltételezés volt, hiszen most találkoztunk először. Persze, nagyon szívesen megmutatom, amikor ráérsz! Időnként szoktam sétáltatni is, azaz a nyakamba veszem, vagy kézben szállítom a kastély falai között, hogy ő is "világot láthasson". -a zöldike örült, hogy a fiú ilyen lelkes lett a kígyó hallatán, hiszen nem sokan voltak oda érte, legalább valaki tudja értékelni a természet lényét, amely ugyan nem volt veszélyes, de sokan undorodtak tőle, viszont a lány csupán a szépséget és nemességet látta benne.

Hoshi Neko Silver


- Te jó ég! Hát mit vagy kit keresgélsz ennyire? -tette fel kérdését csodálkozva Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy mi a srác célja az intézményben. Valamit nagyon titkolhat ha már rébuszokban beszél, de úgy gondolta, hogy nem firtatja tovább a dolgot, mert valószínűleg nem fogja az orrára kötni valódi szándékát.
A lány elcsodálkozott azon, hogy a srác ennyire idősnek gondolja magát, hiszen nem nézett ki vénembernek, de azzal is tisztában volt, hogy sokan nem tudnak szembenézni igazi korukkal és a valóságnál öregebbnek látják magukat még akkor is, amikor a kívülállók a koruknál fiatalabbnak nézik őket, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy fiatalabbnak néznek ki mint amennyi a valódi életkoruk. Rach nem tudta behatárolni, hogy a srác most túloz -e vagy csak nem tudja elfogadni az igazi életévét.
A Rellonos érettebb volt lelkileg, mint társai, szülei mindig nagy felelősségre nevelték, nagy volt rajta a nyomás, már csak a húga miatt is, de nem bánta, hogy nem olyan komolytalan mint az korosztályában lévő társai, igazából ez sok helyzetben előnyére is vált.
- Egyébként a bátyám is nagy népszerűségnek örvend a lányok körében. -tette hozzá vigyorogva, amikor a macskát simogatta az ölében, alatta meleg pléd volt már a fiúnak köszönhetően, így nem a hideg kőre kellett leülnie. Ami tény az tény, a srác valóban figyelmes volt, legalább volt még olyan ember a földön, akiből nem veszett még ki az udvariasság és ezt nagyon díjazta.
A cicus mocorgott egy kicsit az ölében, majd kényelmesen elhelyezkedett és mozdulatlan maradt, amiből Rachel arra következtetett, hogy elszundikált.
- Mi jót szoktál csinálni szabadidődben? -érdeklődött Rach, hiszen ha már összefutottak, úgy volt vele, hogy nem árt közelebbről megismerni a srácot.
A fiú kissé a bátyjára emlékeztette, hiszen ő is vagány volt és jóképű, gondolatban már el is képzelte, hogy milyen jó barátok lennének, de aztán visszazökkent a valóságba, nem akart sokáig elgondolkodni, hiszen úgy nevelték, hogy mindig figyeljen oda a másikra.
A srác hiányos öltözékes sztoriján a zöldike nagyokat kuncogott, mivel nagyon mókás volt ez a történet, amelyet beszélgetőpartnere elmesélt.
- Hát ez valóban vicces sztori!
A lány reagált a fiú kérdésére a kígyójával kapcsolatban:
- Nagini a neve, persze szólok, ha sétálgatok vele, de hogy talállak meg? Dobjalak meg egy bagollyal? -érdeklődött Rach, miközben Ego az ölében szundikált nyugodtan és békésen, ami egy igazi vérbeli macska szokása.

Hoshi Neko Silver

Mr. Rejtély

A fiú elegánsan hallgatott a nemrég feltett kérdésére...valahogy ezen nem csodálkozott a lány, hiszen idáig sem mesélt bővebben a témáról, tehát volt takargatni valója, de nem erőszakoskodott, tudta, hogy az emberek nem szeretnek belemenni olyan dolgokba, amik már az intim szférájukban helyezkednek el, hiszen legmélyebb titkaikba nem engednek semmilyen belátást nyerni.
- Ó, Mr. Ego megszólalt! -harsant fel Rach, mikor meghallotta a srác válaszát. Az nem kétség, hogy a fiú nem szenved önbizalomhiányban, sőt, nagyon is erős jellem, azta!!!
- Nos, abban hasonlítasz a bátyámra, hogy nagy egója van, valamint sorban állnak nála a lányok, szóval egy rossz szava sem lehet. Abban igazad van, hogy kevés a szépség, ha nincs mögötte tartalom. -válaszolta neki Rach, majd szomorúan belegondolt, hogy mennyi lányt megszívatott már Nathan, aki senkit sem vett komolyan, szinte mindenkit a játékszerének tekintett. Persze ezt a negatív tulajdonságát már nem hasonlította a sráchoz, hiszen nem volt vele tisztában, hogy hogyan kezelte a nőket, van aki megbecsüli őket és az igazit keresi, van aki pedig csak játszadozik velük. A bátyja még nem érett meg komoly kapcsolatra, de nem adta fel a reményt, hogy később benő majd a feje lágya.
- Művészet...én a fotográfiát szeretem, abból is a fekete-fehér képeket, melyek minden körítés nélkül visszaadják puritán módon a valóságot, valamint a jól elkapott pillanatokat, hiszen úgy készül az igazi értékkel rendelkező kép. Diane Arbus az egyik kedvenc fotográfusom. -folytatta a lány, de elharapta mondanivalóját, hiszen ez általában senkit sem érdekel, max. az igazi művészeket, úgyhogy inkább elhallgatott és nem folytatta lelkesítő beszédét a fotográfiával kapcsolatban.
A festés és a szobrászat messze állt tőle, mert nem volt valami jó kézügyessége, de ennek ellenére megpróbálkozott a rajzolás csiszolásával, több-kevesebb sikerrel. A zenéhez a zongorázás kötötte, hiszen azon a hangszeren játszott, de énekelni már nem tudott, mert egyszerűen nem volt jó hangja. Az olvasás és a tánc már közelebb állt hozzá, hiszen szívesen művelte mindkettőt szabad perceiben.
- Miért a Rellon? Nos, ide osztottak be! Egyébként is szeretem ezt a házat aranyvérűként és szeretnék majd egy sárkányos tetoválást is később, egy nonfiguratívat. -válaszolta Rachel komoly és elszánt tekintettel, majd folytatta mondandóját:
- Nem jár ide semmilyen rokonom egyébként. -felelte, mert nem tudta elképzelni, hogy miért kéne ahhoz rokon, hogy bekerüljön a Rellon házba...mindeközben a cicus még mindig békésen durmolt az ölében.

Hoshi Neko Silver

- Nem, nem ide jár...külföldi iskolában tanul jelenleg. Igazából sajnálom, mert nekem is jó lett volna, ha van egy ismerős arc, avagy biztos támasz az iskolán belül, de úgy néz ki egyedül kell megbirkóznom a rám váró feladatokkal és nehézségekkel. -válaszolta Rachel komor arccal, mivel nagyon hiányzott neki a családja és sajnálta, hogy a bátyja messze van tőle, mert nagyon jól kijöttek, főleg csínytevés terén, de be kellett érnie azzal, hogy a szünetekben látják egymást...már amikor sikerül...mert a karácsony nagyon nem úgy sült el, ahogyan szeretette volna, de hála barátnőjének átvészelte azt az időszakot is.
Rach látta, hogy a fiú egy igazi forró csoki fan, bár nem bánta, mivel ő is szerette ezt az italt, egyrészt finom volt, másrészt a hidegben nagyon jól esett neki.
- Hát igen, a bátyám hasonló hozzád, de nagy nőcsábász is egyben, nem tudom, hogy mikor fogja megtalálni az igazit, de idáig nem sikerült neki, mert akkor lehorgonyozott volna mellette. Talán túl nagyok az elvárásai, pedig tökéletes ember nem létezik és mindkét félnek idővel össze kell csiszolódnia, ha pedig nem bírják elviselni egymás hibáit, vagy nem keresnek megoldást egy problémára, hanem rögtön szakítanak, akkor az a kapcsolat annyit is ért. -magyarázta Rachel, nem mintha ebben valami nagy tapasztalata lett volna, csak megvolt mindenről a véleménye, amelyet nem félt másokkal megosztani.
- Ó, túl tökéletes vagy? Azta, hát elég nagy önbizalmad van!
~ Fogadjunk, hogy idáig nem került még padlóra és ő jött ki győztesen mindenből, minden esetre elég nagy mellénye van, hát nem is tudom, hogy ez igazából előny, vagy hátrány...nehéz kérdés. Mondjuk én sem szenvedek ebben csorbát, de ő még rajtam is túltesz. ~
- Hogy hívnak egyébként? -érdeklődött a lány, hiszen már jó ideje beszélgettek, de még mindig nem tudta a nevét, viszont az ölében alvó macskáét már kente-vágta, Ego.
A lány figyelmesen hallgatta a fiú beszédét a Rellonról, a kedvenc tartózkodási helye a szobáján kívül a klubhelyiség volt, de elraktározta agyában amit a srác mondott, hogy érdemes a tornyot is meglátogatni.
- Wow, milyen tetkóid vannak? Elég persze, ha megmondod, nem is vártam el, hogy megmutasd őket! -pironkodott a lány, majd belegondolt, hogy remélhetőleg hamarosan neki is meglesz a hőn áhított tetoválása.
Az ikerpár hallatán egy kis irigység fogta el, mert legalább ők egy iskolába jártak és meg tudták beszélni a gondjaikat, nem úgy mint ő, aki egyedül érkezett ide egy szál magában, de azért annak örült, hogy legalább pár barátot szerzett magának.

Hoshi Neko Silver

Mr. Who

- Igen, tudom, ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki az aki valóban melletted áll és ki az aki cserbenhagy. Csak jóval egyszerűbb lett volna, ha már van itt egy ismerős arc, vagy nem egyedül jövök ide, de el kell fogadnom ezt a helyzetet, mást nem tehetek. Tudod, megszoksz, vagy megszöksz? De hova mehetnék? -folytatta elmélkedését a lány, a partneres kérdést nem firtatta, hiszen elmondta véleményét ezzel kapcsolatban és meghallgatta azt is, amit a srác javasolt, valójában nem mondott hülyeséget, látszott rajta, hogy megtapasztalt már egyet, s mást az életben.
- Nagyon érdekelne, hogy mi volt az, amit csak te voltál képes megcsinálni? -érdeklődött izgatottan Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy miről beszélt a fiú, de biztosan tud mesélni arról, hogy mit művelt anno...legalábbis egy sztorit a sok közül.A csoportnál egyértelműen a srác rajongótáborára asszociált, bár nem értette, hogy mivel tudta őket meggyőzni arról, hogy bármiféle ellenszolgáltatás nélkül cselekedjenek a fiú kénye kedve szerint.
- Nos, akkor legalább a becenevedet áruld el, hiszen mindenkit szólítanak valahogy...avagy mindnekit a nevén neveznek. Én Rachel vagyok, vagy Rach, ahogy tetszik. -mondta a fiúnak, hiszen ő már bemutatkozott neki, úgyhogy remélte, hogy legalább a nickname-jét elárulja.
Kicsit furcsállta a viselkedését, mely egyáltalán nem volt megszokott, de mindig is kedvelte az érdekes embereket és sajnos nem volt túl sok olyan személy, akiről elmondhatta azt, hogy valóban nem mindennapi, úgyhogy igazán értékelte ezeket az embereket, köztük most a fiút is, hiszen nem látta előre, hogy mit fog lépni az illető és egyébként is kedvelte a kiszámíthatatlanságot, mert kiragadta az unalmas hétköznapokból.
A fiú megmutatta neki a tetkóját, ezek szerint azért nem zárkózott el attól a dologtól, hogy mégis felfedi legalább az egyik testékszerét, amelyet a lány alaposan megszemlélt:
- Wow, nagyon klassz! -felelte lelkesen a lány, amikor szemügyre vette az említett tetoválást, majd belegondolt, hogy aki már varratott magára tetkót, az utána általában még többet szeretett volna csináltatni, gyakran pedig már csak a helyhiány gátolta meg az illetőt ebben. Szó ami szó, a tetoválást valóban igazi művészetnek vélte, azaz valódi önkifejezésnek, ezért is szeretett volna magára varratni egy sárkányt, mely számára a szabadságot, a hatalmat, a védelmet szimbolizálta, mely magában a megtestesült ősi erőben összpontosult. Persze még sok más jelentése is volt számára, de nem szerette volna magának taglalni, hiszen tisztában volt vele, saját magának pedig minek is magyarázná meg ezt a dolgot, amikor amúgy is tisztában van vele.
- A jobb lábamra a vádlim környékére szeretném tetetni, nonfiguratívra gondoltam, mégpedig feketére, nem színesre.

Hoshi Neko Silver

A fiú, aki már nem anonym

Amikor a srác kifejezte, hogy valami komolyat szeretne közölni vele és olyan arcot is vágott hozzá, a lány abbahagyta a cicus simogatását és teljes figyelmét a fiúnak szentelte. Ahogy hallgatta szinte folyamatosan bólogatott, hiszen bölcs tanácsokkal látta el, a sárkányos lelkesítő beszéd pedig igencsak felspilázta, szomorú tekintete elszánttá vált és még egy kis mosolyt is megejtett beszélgetőpartnere felé.
~ Milyen igaza van, erős jellem vagyok, ezt tudom magamról, de vannak időszakok, amikor mély depresszióba zuhanok, de nem szabad feladnom! Furcsa, olyan, mintha részben a lelkembe látna, ez elég bizarr! ~
- Teljes mértékben egyetértek veled, erősnek kell maradnom minden helyzetben, csak tudod akkor elég nehéz, amikor úgy érzed, hogy minden összejött és legszívesebben kiszaladnál a világból. Kevés embernek nyílok meg igazán, mert volt pár negatív élményem a bizalomvisszaélés kapcsán. -válaszolta a Rellonos, hiszen úgy érezte, hogy sok veszítenivalója nincs, ha közli ezt a tényt a sráccal, ettől ugyanis még nem válik sebezhetővé.
Az Oroszlánkirály 2-őt nem látta, úgyhogy nemlegesen csóválta a fejét, amikor a fiú megemlítette neki, igazából azt sem tudta, hogy miről van szó, ugyanis nem volt televízió a házukban, erről pedig lemaradt.
Amikor Neko a karjához ért, majdnem felpattant helyéről, kissé megborzongott és a földet bámulta, ahová elsüllyedne, ugyanis nem szokott hozzá a fizikai kontaktusokhoz, max testvéreit ölelgette plusz azokat, akiket már nagyon közel érzett magához, ha egy idegen hozzáért, akkor mindig totál zavarba jött, bár ez nem igazán volt jellemző.
Nem tudta, hogy a srác észrevette -e a reakcióját, tekintete most a földről az átlátszó macskára váltott át, majd elkezdte megint nyunyurgatni.
Örült neki, hogy a fiú megtörte végül a csendet és bemutatkozott, a mester megnevezésen nagyot kacagott, majd gyorsan abbahagyta a vihorászást, mert nem akarta megbántani azt, akit valóban érdekelt, hogy mit gondol és mi van vele, legalábbis látszólag. Igazából nem izgatta, hogy Neko-t valóban érdekli, hogy mi a hasfájása, de a szavaiból kivette, hogy valószínűleg tényleg figyel rá a srác, mert különben nem mondott volna neki ilyen releváns információkat.
Kíváncsivá tette, hogy hogyan fogja szólítani majd újdonsült ismerőse, de nem kérdezősködött, mert mint mondta, ehhez idő kell, hogy kitaláljon neki egy olyan becenevet, ami ráillik.
- Nem szeretnék nagy tetoválást, csak amolyan közepes méretűt, a végén a nonfiguratív sárkány átkulcsolja a bokámat, úgy képzeltem el az egészet. -jelentette ki határozottan, majd folytatta mondandóját:
- Igen, hallottam róluk, azok is tetszenek egyébként.
Rachel meglepődött, hogy Neko hirtelenjében felhúzta az ingjét, így meglátta izmos hasát, amiből arra következtetett, hogy a srác valószínűleg szeret sportolni és nem az a kajafaló típus. A következő pillanatban meglátta a gyönyörű pillangót is, tátott szájjal bámulta, hogy milyen jól kidolgozott a tetkója és milyen kecses a mozgása.
- Ejha! Wonderful! Az azért előny, ha el tudod később tüntetni, bár szerintem nem lesz erre szükség, mert megunhatatlan! -jelentette ki elismerően, miközben a tetoválást bámulta, hát igazán szépen kidolgozott munka volt, akárki csinálta neki az tény.

Hoshi Neko Silver

Neko, a bölcs  

- Otthon van sok barátnőm, nekik megnyílhatok, hiszen sosem csalatkoztam bennük és az érzés kölcsönös, ismerjük már egymást jó ideje. A suliban csak pár barátom van, de azok is nagyon megbízhatóak és nem éltek vissza a bizalmammal, szóval őket kincsként tartom számon. Akit nem ismerek, azzal óvatos vagyok, párkapcsolatom pedig még nem volt, szóval az nem téma. Volt viszont régen egy jó barátnőm, akivel általánosba együtt jártunk és remekül kijöttünk, majd később elköltözött egy várossal arrébb a családjával, így sem lakott tőlem messze, aztán megszakadt a kapcsolat. Tulajdonképpen meguntam, hogy után szinte én kerestem csak mindig és azóta nem is hallottam felőle. Furcsa, hogy az embereket csak az tartja össze, ha egy helyen laknak, vagy egy intézménybe járnak, utána pedig lusták ahhoz, hogy tovább ápolják a kapcsolatot, ha másmerre viszi őket az élet...olyankor elfelejtik, hogy valaki mindig ott volt nekik, aki segített és meghallgatta őket. Na mindegy, ez van, what the fu...k megint sokat beszéltem. -fejezte be mondandóját Rachel, mert nem gondolta, hogy így kibukik belőle minden és szégyellte is magát, hogy a fiúra zúdította ezt a rossz emléket, de hát egyszerűen nem volt mit tenni, már kijött belőle a panaszáradat.
- Bocs, sokat dumáltam, majd visszafogom magam. -jelentette ki szomorkás arccal, talán könnyebb volt neki az önsajnálatba temetkezni, de ez oltári nagy bukás volt számára, hogy akiről azt hitte milyen jó barátok, pont az távolodott el tőle indokolatlanul.
- Alapjában véve nyitott típus vagyok és pont olyan vagyok alapjáratban, mint a csalódás előtt, de azért óvatosabban viszonyulok elsőre az emberekhez, talán ez lesz a vesztem, de én már csak ilyen vagyok. -válaszolta Rach, majd magához húzta a cicust és arcát a pofijának nyomta:
- Jaj de édes kis szőrmók!
Ezután visszahelyezte az ölébe, szerencsére nyugodt volt az állatka, valószínűleg jól érezte magát a lányka ölében, hiszen sok figyelmet kapott tőle.
A lány élvezettel hallgatta a fiú dalát, egész jó hangja volt, valóban érvényre juttatta az igazi mondanivalót, ami kevés dalról volt elmondható, mert manapság sok megírt szöveg vagy sablonos vagy semmitmondó volt.
- Igen, úgy érzem, hogy nem értem még az utam végére, de egyszer biztosan el fogok, viszont van még rá időm és tudom, hogy sok mindent meg kell még tapasztalnom az életben. -fejtette ki véleményét, amelyet komolyan is gondolt, hiszen még fiatal, előtte áll az egész élet jó esetben...
Kicsit irigyelte Neko-t, hogy ekkora önbizalommal rendelkezik, bár ő is elégedett volt magával, azért annyira nem volt erős és egészséges lelkületű az élet különböző területein mint a srác. Legalábbis ő ezt mutatta magáról a világnak, aztán ki tudja, hogy mi az igazság?

Hoshi Neko Silver

I think this is the beginning of a beautiful friendship


A zöldikét jobb kedvre derítette, hogy a srácnak meg sem kottyant hirtelen bőbeszédűsége, annak pedig kifejezetten örült, hogy jónak gondolta, bónuszként pedig egy finom forró csokit is kapott tőle, amit vígan elvett és kortyolgatott, mert az előző már kihűlt mialatt kibeszélte magából a gondjait.
- Köszönöm a csokit. Kedves tőled, hogy jónak gondolsz, szerintem nincs kifejezetten jó és rossz ember, ez a két tulajdonság mindenkiben megvan és végül azzá válik az egyén, amelyik átveszi benne a domináns szerepet. -válaszolta Rach, miközben az italát kortyolgatta, miközben Neko elmesélte neki, hogy van itt lakik a faluban és bármikor benézhet hozzá, ha úgy tartja kedve.
- De jó! Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel!-felelte vidáman, majd tovább babusgatta a cicust, miközben tekintetét a fiúra emelte. A macskának puha szőre volt, kellemes volt hozzáérni, bár a lány alapból kedvelte a négylábúak ezen fajtáját, szóval öröm volt nyunyurgatni.
- Hm, arrogáns magabiztosság? -nézett szúrósan a fiúra, majd átváltott őrült, pajkos tekintetűre és szabad kezével játékosan megpaskolta beszélgetőpartnere vállát, közben nagyokat kuncogott. Ego biztosan nem tudta mire vélni a dolgot, de neki amúgy is csak az volt a dolga, hogy kényelmesen elhelyezkedjen Rachel ölében és simogattassa magát nagy bőszen.
- Igen, tudom, hogy lenne mit csiszolni rajta. Tudod mit, Mester? Elfogadom az ajánlatot, kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni belőlem! -mondta nagy elszántsággal Neko-nak jókedvűen. A Rellonos örült, hogy a fiú szeretne még találkozni vele, mert úgy érezte, hogy neki nyugodtan megnyílhat és talán még egy erős bizalmon alapuló barátság is kialakulhat köztük, aminek még jobban örült volna, mert kevés igaz barátja volt az intézményben és környékén.
A téma ezután a családra terelődött, a családi helyzetre pedig együttérzően bólogatott:
- Ó, a családi Helyzet mindenek előtt! Nálunk a szüleim nagyon ügyelnek erre, tudod aranyvérűség, jó hírnév, helyes viselkedés, kapcsolatok folyamatos ápolása, bájolgás, válassz olyan szakmát, ami nem hoz majd szégyent a családra, mindig légy tökéletes! A húgommal nehéz nekik, igazi tűzről pattant rosszaság, de nem adják fel, a bátyámat úgy ismerik, mint példaértékű aranyvérűt, de a hátuk mögött sokszor nagyon nem az. Én pedig követem a példáját, szóval nem tudok mindig úgy viselkedni, ahogyan azt elvárnák tőlem, de persze erről nem tudnak, így nem fáj nekik. Veled mi a helyzet? -érdeklődött Rach, közben arra gondolt, hogy a költözés sem volt egyszerű számára és még azt is elvárnák tőle, hogy folyton a kénye-kedvük szerint viselkedjen, na ez már neki is túl sok volt.

Hoshi Neko Silver

Neko Mester

- Azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma. -válaszolta mosolyogva a lány, amikor Neko tájékoztatta a kemény tanulási módszereiről. Tisztában volt vele, hogy csak úgy lehet fejlődni és bármit is elérni, ha azt komolyan veszik és mindig valamiféle áldozatot kell hozni, hogy ne azzá váljunk, akik tegnap voltunk, tehát ez az előre haladás sikerének a kulcsa.
- Rendben, már nagyon várom, hogy elkezdjük az első leckét! Tulajdonképpen magát a jellememet szeretném fejleszteni és kicsit finomítani is egyben. Mindegy, hogy milyen a házad, nem az számít, tőlem akár egy szanatóriumban is tanulhatunk, a lecke a lényeg. -válaszolta Rach, de azért elgondolkodott, hogy vajon milyen stílusa lehet a fiúnak, a ruháiból ítélve az eleganciára és a kifinomultságra tippelt, úgy vélte, hogy otthona is ezt tükrözi, szemei előtt egy se túl modernen, se túl régiesen berendezett házikó lebegett, mely elsősorban az ott lakó kényelmét szolgálta és igazi otthonos hangulatot árasztott magából.
~ Na majd meglátjuk, hogy milyen az otthonod! ~ -mosolygott magában a lány, közben a fiúra nézett és arra gondolt, hogy hátha megtalálta azt a személyt, aki ki tudja hozni belőle a legjobbat. Minden ember hatással volt rá, akikkel találkozott, de igazán csak a legközelebbi barátai voltak képesek a pozitív vagy a negatív oldalára átbillenteni, de külön leckéket személyiségének fejlődésére még nem kapott soha senkitől, kivéve a szüleit és a bátyját, de az már más történet.
A Rellonos már majdnem megitta forró csokiját, amikor újból a családi téma került terítékre.
- Érdekes lehetett a szitu a tesóddal...nekem is jót akarnak a szüleim, ezt jól tudom, csak nem igazán hagyják, hogy a saját utamat járjam a sok elvárás miatt. -felelte Rach, majd sóhajtott egy nagyot és folytatta mondandóját:
- Nem tudnék folyton megfelelni ezeknek a követelményeknek, fárasztó az egész egyrészt, másrészt unalmas mindig mintagyereknek lenni a családban és a lázadó énem is a személyiségem része, ha ezt megtagadnám magamtól, az már nem is én lennék.
Rachel visszagondolt, hogy mennyi mindent tanult a szüleitől, amiért hálás volt nekik, szerető családi körben nőtt fel, csak az a sok irreális elvárás le lenne és hagyhatnák, hogy saját maga is érvényesülhessen az életben.

Adrian Ivanorovics Black

22:15

Rach nagyon szórakozott volt mostanában, a vizsgák leszívták az agyát, ennek eredményeként a napokban többször is megtörtént, hogy elfeledkezett valamiről, vagy épp elhagyott valamit, ami csak később tűnt fel neki. Ez történt a minap is, amikor úgy határozott, hogy elmegy a könyvtárba naplót írni, mert már unta magát a szobájában, és azon a véleményen volt, hogy egy kis környezetváltozás bizonyosan jót fog tenni neki. Az elgondolás nem volt rossz ötlet, a megvalósítás már annál inkább, ugyanis miután leírta gondolatait a naplójába úgy gondolta, hogy olvas egy kicsit, így is tett, a naplót félresöpörte az asztalról és elkezdte lelkesen olvasni az egyik könyvtári művet, amibe annyira belefeledkezett, hogy a végén a naplója nélkül hagyta el a helyiséget. A lánynak egy ideig fel sem tűnt, hogy otthagyta titkait őrző kötetét a bibliotékában, nyugodtan tett-vett, majd ledőlt kicsit pihenni. Épp azon tűnődött, hogy milyen csokoládét vigyen majd barátnőjének, aki állítólag látta Felát őszintén elmosolyodni megnyerve így a fogadást, amikor hirtelen bevillant neki, hogy valami hiányzik...mégpedig a naplója...
- Holy shit! Már elmúlt tíz óra, de nem hagyhatom ott, muszáj visszamennem érte, mielőtt valaki lenyúlja vagy beleolvas!
Rachel szélsebesen kipattant az ágyából, gyorsan átöltözött, felvette fekete hosszúszárú nadrágját, világoskék blúzát, fekete cipőjét, haját kiengedve hagyta és bevágta maga mögött az ajtót, aztán célegyenesen elindult a könyvtár felé.
~ Király, senki sincs aki fedezzen, hogy ne bukjak le, ezt a szívást, vihetem el egyedül a balhét...a hátam közepére kívánom az egészet! ~
A Rellonos odaért a könyvtárhoz, már a bejárat közelében volt, de kicsit hezitált, hogy bemerjen -e menni, pedig nem volt az az ijedős típus, valami mégis azt súgta neki, hogy a legnagyobb hiba amit elkövetett jelen pillanatban az volt, hogy egyedül jött ide és így nem sok esélye van arra, hogy lebukás nélkül megússza a dolgot.

Hoshi Neko Silver

Tanítómnak


- Rendben, úgy lesz, mire odamegyek tudni fogom, hogy mely tulajdonságaimat szeretném erősíteni és melyeket szeretném elhagyni. -felelte határozottan a lány, miközben észlelete, hogy a cicus elhagyja kényelmes alvóhelyét, azaz továbbáll és immár gazdája körül legyeskedik. Sajnálta, hogy már elment a macsek, bár elég sokat dögönyözte, még szívesen folytatta volna ezt a kellemes tevékenységet, bár egyszer minden véget ér.
- Biztos nagyon cuki a tesód, az tuti, hogy erős jellem lesz, ha már most így viselkedik.
Rach szülei jelenleg a legkisebb lányukkal voltak főként elfoglalva, hiszen sok odafigyelést igényelt és még keményen nevelni kellett a jellemét, de nem adták fel, kemény fából faragták az egész családot. Arra még mindig nem kapott választ, hogy időnként hová tünedezik el a bátyja, de nem is akarta magát ezzel idegesíteni, hiszen innen úgysem tudott volna semmit sem tenni az ügy érdekében, és az sem biztos, hogy megnyílt volna neki a bátyja és elmesélte volna neki a dolgot, pedig azért elég sokmindent megbeszéltek egymással.
- Ó, a tippek valóban nagyon jól fognak jönni! -felelte a fiúnak, kíváncsi volt, hogy vajon milyen ötletei vannak arra az esetre, hogy hogyan kell megfelelni egy makulátlan családnak úgy, hogy közben ne adja fel az egyéniségét az ember.
Túl sokat nem mesélt a családjáról a srácnak, de egyelőre nem is hozta fel ezt, mert úgy volt vele, hogy majd úgyis megvitatják ezt a témát mélyebben Neko házában.
- Sajnálom, hogy nem jött el végül, akire vártál. Annak viszont örülök, hogy megismertelek és élni fogok a lehetőséggel. -válaszolta röviden Rach, majd miután a fiú felsegítette helyéről és magához vette Ego-t is, elköszöntek egymástól és ki-ki ment a maga útjára.

Köszönöm a játékot!

Adrian

A lány hirtelen arra kapta fel a fejét, hogy már nincs egyedül a teremben, ugyanis egy fiú is ugyanúgy döntött, hogy erre a helyre látogat el takarodó után, ami a lányt igencsak meglepte, mert maga a könyvtár helyszíne nem tartozott az éjszakai kihágásos célpontok közé, bár ahogy végignézett a srácon látta, hogy idősebb nála, ezek szerint lehet, hogy rá nem vonatkozott a tilalom.
- Szia! -köszönt vissza kissé megilletődve Rach, ugyanis nem tudta, hogy mire számíthat a fiútól, az első verzió az, hogy nem mártja be a prefektusoknál és nem áll az útjába, esetleg még segít is neki a naplókeresésben, a második verzió pedig az elsőnek az ellenkezője. Rachel remélte, hogy az első verzió lép érvénybe, a fiú látásból ismerős volt neki, nagy valószínűséggel az egyik felsőbbéves háztársa lehetett és arra tippelt, hogy nem magyar származású, mivel ez érezhető volt kicsit az akcentusából és a különös nyelvjárásából. Erről az jutott az eszébe, hogy most szívesebben lenne Amerikában a régi otthonukban a kertvárosban mint itt, de hát nem volt választási lehetősége, úgyhogy be kellett érnie azzal, hogy egyelőre megbékél a helyzettel és a jövőben, ha úgy alakul még mindig vissza tud menni abba a városkába, ahol kezdetét vette kalandos élete.
- Mi jót csinálsz errefelé? -kérdezte a valóságba visszazökkenve Rach, hátha kiderül, hogy miért is jött a fiú, hiszen elképzelhető, hogy ő is keres vagy itt hagyott valamit, aminek nagyon örült volna, mert akkor ő is meg tudja keresni a naplóját és nem fogja hátráltatja ebben senki sem.
- Öhm, amúgy Rachel vagyok. -mutatkozott be illedelmesen, nem mintha ez bármit is változtatna a helyzeten, sőt visszagondolva talán nem is volt jó ötlet, mert most már név szerint is be tudná árulni őt a fiú, ha olyan fajta.
- És fontos ügyben jöttem!-tette gyorsan hozzá mosolyt erőltetve az arcára, hogy ő bizony nem csak úgy flangál errefelé, hanem nagyon is lényeges célból jött, avagy életbevágó a dolog.

Szép estét!  

Nekem betegen - de remélhetőleg holnaptól már energikusabban, mert ma fogyott el az utolsó antibiotikum. Az egész heti fetrengés után jó lesz tevékenykedni kicsit.

Neked hogy telik?

Köszi!

Jó is az, csütörtökig nekem is nyugi lesz egy kis takarítással megspékelve.  

Az élet rejtélyei közé tartozik ez is.  

Velem az fordul gyakran elő, hogyha megy egy szám az egyik csatornán, ami nem tetszik vagy már unom és átváltok egy másikra, richtig ugyanazt adják ott is épp ugyanakkor, vagy 1-2 percre rá.

Nekem a könyvjelzőkbe vannak mentve YouTube-os videók, aztán onnan válogatok, de van hogy egy számot ami új és tetszik rákattanva többször is meghallgatok egy huzamban. El kéne búcsúzni már a rókától is, nagyon ramaty lett, régen sokkal jobb volt, szoktam használni a chrome-ot is, az jobb, csak hát nehéz a váltás. ><

Igen, azt tapasztaltam, hogy a chrome jóval gyorsabb és amiket a róka nem enged megcsinálni, abban simán lehet...Régen az intézőről is átváltottam Total Commanderre.  
Már csak a PS-t kell megtanulnom egyszer használni és teljes lesz a kép.  

Mindjárt lesznek itt éjfélkor mugli eszközök!  

Ez az álmodók csevegője, csak nem kapunk ki.  

Én is szoktam használni online képszerkesztő programokat, csak egyszer szívesen elsajátítanám a PS minden csínját-bínját. Ami késik, nem múlik, csak türelem és idő kérdése az egész (plusz macskamentes monitor). *lelkes*  

Boldog éjfélt!  

Oh, my god --> egy Ethan!    Ki lettünk kergetve a csevegőből - what unlucky we are!  

*dünnyög és elvonul nagy űrt hagyva maga mögött*  

Ethan:



vagy ez a történet:  



(tudom ám, hogy vicc volt  )

Igen, ez így szokott lenni...

Örülök, hogy tetszenek!  

ÁÁÁÁÁ Sheldon a kedvencem! ^^

Sheldooooon! ^^

Boldog éjfélt!  

Boldog éjfélt!  

Az ám, ma találtam rá a neten.