#MissRussia #remélemjólfőzöl

Közben elmesélte, hogy hát azért nem tetszik ez neki, mert nem akar ilyen lenni, tudja, milyen ez a másik oldalról. Ezért működtünk ilyen jól, egymás ellentéteiként. Én is voltam a másik oldalon, nem is kevés ideig, hiszen a testvérem és a szüleim elég sok olyat is a nyakamba varrtak, amit amúgy nem kellett volna.
- Nem akarom kerülni. Nincsenek róla rossz emlékeim és nem bánt a gondolat, hogy vissza kelljen mennem. De az, hogy diákként ismét lehúzzak ott 3 tanévet, az nagyon gyorsan felejtős program - horkantam fel. Ez a három is olyan ólomlábakon vánszorgott el mellettem, hogy inkább tűnt hatnak, most pedig szabad voltam ismét és nem korlátozott semmi.
A térdemet a másik lábam vádliján támasztottam, éppen kellemes volt így ülni és a vizet figyeltem pár pillanatig, mielőtt ismét a vörösre néztem volna. Lehet, hogy összeszedett valami halálos nyavalyát, mert ilyesfajta reakcióra nem számítottam a részéről.
- Meggondoltad te ezt? Tudod, hogy vannak kilengéseim - Meghagytam neki a szabadságot, hogy maga döntse el, a pyromániát, a dühkitöréseket vagy a bagózást szúrja itt ki magának. Tényleg nem voltam egy angyal, de ha neki így jobb, azon nem fog múlni. A lakásom éppen elég nagy volt két embernek is.
- Én is. Ez fontos? - vontam fel kissé a szemöldökömet, ismét neki szentelve az összes felesleges figyelmemet. Pontosan tudtam, hogy nem kijelentésnek szánta az előbbit. Azaz, de, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne beleszólásom a dolgokba.

#MissRussia #Legalábbforrólegyen

- Jó, ő nem volt egy pozitív élmény. Legyen igazad! - horkantam fel. Nem szerettem a nőügyeimről beszélni úgy nagy általánosságban, mert mindig úgy éreztem, hogy van valami gyári hibám, ami miatt az összes  kapcsolatom egy elfuserált szar lett. Csak, hogy szépen fogalmazzam meg a dolgokat.
De ezt most nem akartam elcs.szni, mert hát, nem egy kapcsolat volt, még úgy sem, hogy arról volt szó, hogy egy előre meg nem határozható időtartamra hozzám költözik. Nem kellett különösebb győzködésbe kezdenie, ezek előtt a Rellonban is volt szobatársam és érdekes mód valahogy azt is mind a ketten túléltük. Nem is értem.
- Korrekt alkunak tűnik, a részemről rendben van - bólintottam rá rövid hezitálás után a dologra. Nem ez lenne az első alkalom, hogy valaki eltöri a kezemet. Azért valamilyen szinten reménykedtem benne, hogy a lakásom túl fogja élni az első együtt töltött hetet. Az ilyesmi elég nehezen ment, már saccolás szintjén.
- Erre mondhatnám, hogy élek-halok a romantikáért. Szóval, azt hiszem, hogy ezt sikerült megbeszélnünk. De előre szólok, hogy nem fogok ilyen cukrozott hínárt meg hasonló baromságot enni, ugye tudod? - Nem voltam sem vegán, sem idióta, hogy a szervezetemet hasonlókkal mérgezzem. Márpedig ezen a kettőn kívül nem igazán láttam kifogást a cukrozott hínár evésére.  Azért értékeltem ám azt a bizonyos mosolyt.
- Ha engem kibírt, téged is ki fog. Van amúgy is egy szoba, ami eddig csukva volt, tök fölösleges, nincsenek vendégeim, de megnyugtató a tudat, hogy van, tudod - passogtam még a vízre pár pillanatig, de aztán csak kivettem az üveget a kezéből, ismét meghúztam és eldőltem én is, az eget bámulva pár pillanatig. Már ami látszott belőle a budapesti fényszennyezés mellett.

#MissRussia #lakótárs? #jajmileszitt #reszkessbudapest

A kérdésre hatalmas grimasz ült ki az arcomra, de baromság lett volna köntörfalazni vagy mismásolni, mikor a legtöbb ember számára egyértelmű volt a dolog. Hát meg akartam kérni a kezét, könyörgöm...
- Persze. De már elmúlt - mondtam anélkül, hogy a hangom akár egy kicsit is megbicsaklott vagy rezdült volna. Már nem volt befolyással az életemre. Persze, változtatott rajtam a tény, hogy elment, de az már csak közvetett hatás, nem közvetlen.
Azért az mindig megnyugtató, ha egy nő azt mondja, nem érdeklik a kalóriák. Amúgy is mi a fene az a kalória? Kicsi lény, ami éjszaka bemászik a szekrényedbe és átszabja a ruháidat? Kellene valami irtószer ellene. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam, egy apró biccentés keretében. Részemről rendben volt ez így.
- Minden más jöhet, majd kiegyezünk a dolgokban... csak lesz valahogy - vontam meg a vállamat lazán, de a lényegen sikerült már túljutni. Se macskasült, se pirított hínár.
A család említésére azonban úgy ültem fel, mint aki rugóra jár és nagy szemekkel meredtem rá pár pillanatig, hogy aztán ismét felpattintva az öngyújtóm, a kis lángot bámuljam.
- Nem voltam otthon hat éve és többet nem is megyek, nem látnak szívesen - közöltem, majd a vizet bámultam pár pillanatig, mielőtt ismét rá figyeltem volna. - Nincs egy cigid?

#idejemenni #összeszedlek #jóleszazúgy

Nem tudom, hogy mennyire realizálódott bennem az este során, hogy Sonja tényleg nálam fog lakni, de nem bántam meg, szóval nem is igen érdekelt. Még a cuccait is segítettem összeszedni, vagyis inkább csak cipelni, mert fogalmam sem volt, mi tartozik az ő tulajdonába és mit szórt ide a szomszéd, egy esti könnyed tolvajkodás meg most nem volt a tervben. Tehát megvártam, míg összerámolt, majd épp olyan csendesen, ahogy érkeztünk, távoztam is vele együtt a kastélyból.

Szerencsére nem volt nagy a nyüzsgés, a szomszédok bekuckóztak a lakásukba vagy éppen kimozdultak, de itt valahogy sosem pezsgett túlságosan az élet. Az utca egyetlen olyan udvarában laktam, ahol tényleg nem kellett a mugliktól tartani, az egész ház rejtve volt előlük. A hatos számú tömbház után volt egy ugrás és a hetes házat csak a varázslók látták.
- Vannak. Az utcában rengeteg lakik, de a házban egy sem. Ezt a kompromisszumot hajlandó voltam megkötni, azért cserébe, hogy nem volt horrorisztikus ára - vontam meg a vállamat és kitártam az ajtót előtte. Az  a mosoly már most rendesen elbizonytalanított, még azelőtt, hogy kimondta volna a tényleges dolgot. Grimasszal az arcomon tapsikáltam kettő.
- Jézusom, hogy neked mikre nincsen felesleges kapacitásod... és mi a célod vele? - kérdeztem, mert hát nem eltántorítani akartam, egész egyszerűen érdekelt, ha már ennyi energiát belefeccöl, lesz-e haszna is.  

#welcomehome #oroszzöldettartokitthon

Érthető volt a fintor, nem is sérelmeztem, én is jobban kedveltem, ha nem vagyok bekorlátozva, de ugye valamit valamiért. Könnyen jutottam a lakáshoz és viszonylag olcsón is, bent nem kellett aggódnom, így pedig rendben is volt a részemről a dolog.
A beszólásomat egy hasbavágással honorálta, én pedig nevetésben törtem ki, valahogy úgy adta magát a dolog. Nem esett rosszul, olyan természetes volt, pedig aztán nem volt hobbija.
- Na, mindjárt gondoltam, hogy nem egy ördögien gonosz terv része, amit hónapokon át forraltál. Durva is lenne... - jegyeztem meg csipkelődve, mert hát vannak olyanok, akik szerintem ezt kinézik belőle. Nem én, de valakik egészen biztosan.
Ahogy beléptünk, ő ledobta a táskát, én azonban nem tettem hasonlóan, hanem a jobb oldalon lévő második ajtót löktem be,  csak az ott lévő üres szobában málháztam le. A költözésben a legeslegrosszabb a pakolás, hogy folyton lerakod, felveszed, lerakod, felveszed. Így megúsztam egyetlen körrel, külön extrák nélkül, majd kinéztem az ajtón, hogy hahó, erre tessék jönni.
- Alighanem itt. Itt vagyok a szomszédban, szemben találod a fürdőt, egyenesen tovább a nappali, meg a konyha. Minden világos? - érdeklődtem, miután mutogatva elmagyaráztam, mit merre.

#sos #bolondoroszvanaakásomban #megyekmegmentemmagam

Én inkább az illúziómágiára gondoltam, mikor a tervezésről beszéltem, de azért ő hintelt is nekem egy kicsit, hogy nem tervez örökre itt maradni. Nem is gondoltam ilyesmire, az örökre olyan időtartam, amelyben én nem gondolkozom. Miért? Hát először is azért, mert olyan szerződést kötni, ahol ez van megadva dátumnak, rabszolgaság lenne. Meg most képzeld el "mához egy hétre elköltözöm örökre" Hova? "örökre". Jó, azt hiszem, jobb, ha hanyagolom.
- Nem is gondoltam, nyugi - ráztam meg a fejem kissé, pókerarccal, jelezve, hogy nem feltételeztem róla ilyesmit.
A házba lépve lemálháztam, elmutattam, hogy mit merre talál és azt hiszem, hogy ezzel le is zártuk a társalgást egy időre. Nem akartam neki láb alatt lenni, nézzen körbe, fedezze fel ezt a nem túl nagy, de otthonnak nevezhető valamit, próbáljon meg elkényelmesedni. Én addig csináltam némi kajának nevezhető kotyvalékot. Némi krumpli, bacön és hagyma tepsiben megsütve. Legalább ma ne kelljen már rendelni semmit. Beiktattam egy fürdést, miután ő elvégezte ott a teendőit, aztán letettem magamat vízszintbe és jó sokáig nyugodtan aludtam is.
Hogy a viharra ébredtem-e fel, a tudatra, hogy valaki mászkál, vagy arra, hogy már nem alszom, nem tudom, de nem sokkal később kimásztam a nappali irányába. Valahogy nem lepett meg, hogy ébren találom.
- Rendben vagy...? - kérdeztem csendesen. Nem akartam a frászt hozni rá.

#nincsmitőlfélned #maradok

Azt hiszem talán azt hitte, hogy rá keltem fel. Lehetséges, hogy így is történt, nem tudom cáfolni, sem megerősíteni a tényt, egyetlen dolog volt jelen pillanatban biztos, az pedig az éberségem. A nappaliban állva már pontos rálátásom volt, ahogyan a konyhában ült és szorongatta azt a bizonyos bögrét, nekem pedig egyértelművé vált, hogy nincs jól.
- Nincs semmi baj. Csak azt kérdeztem, jól vagy-e - ráztam meg a fejemet, téve egy pár lépést közelebb, de megtartottam a tisztes távolságot, nehogy még a végén azt higgye, hogy bele akarok mászni a személyes terébe.
A szavaival egy időben a tekintetem az ablakra siklott és halványan elmosolyodtam. Nem gondoltam volna, hogy Sonja fél a vihartól. Emiatt is kellett ráébrednem, hogy nem tudok róla túl sokat, s még így is jobban ismerem, mint a legtöbb ember, aki a környezetében élt.
- Érthető. Mindenkinek megvannak a maga kis dolgai, amiket cipel egész életében - vontam meg a vállamat lazán, majd engedtem magamnak egy pohár vizet. Legalább addig is csinálok valamit és nem csak bámulok rá, mintha valami jelenség lenne. Én sem szerettem, ha bámulnak rám, nyugtalanító.
- Nem okozol kellemetlenséget, ugyan már. Itt laksz, könyörgöm... - sóhajtottam fel, de nem indultam vissza a szoba felé. Nem volt szívem egyedül itt hagyni, ez pedig meglehetősen furcsa. Az esetek túlnyomó többségében nem érdekel, mi van az emberekkel. - Maradjak? Már úgyis ébren vagyok, szóval...

Újabb ütés. Hatalmas pislogással meredtem magam elé, de egy szóval sem mondtam volna, hogy ne bántson. Azt hiszem, hogy kiérdemeltem, tényleg rászolgáltam az elmúlt pár hónapban a dologra. Sőt, akár durvábban is, de bíztatni semmiképpen nem fogom a nőt. Még a végén kiüt.
- Most melyik része ilyen hihetetlen? - horkantam fel, hogy aztán messzebb tartsam magamtól a csöpögős fagylaltot. A fehér pólómon már így is díszelgett egy zöld folt az előző ütés nyomán, mikor még váratlan volt a támadás és a tölcsér megingott a kezemben.
Hajnával nem futottam össze a közelmúltban, de persze ez nem azt jelentette, hogy megharagudtam rá, vagy elfelejtettem. Egész egyszerűen csak lefoglalt az új hely, hogy valamelyest megtaláljam a helyemet és eligazodjak.
- Fogalmam sincs, látod? Vissza lehet élni a laza életszemléletemmel. A nők nem voltak rám jó hatással - nevettem el magamat kicsit, a hajamba túrva a szabad kezemmel. Ha Hajna mondta volna, hogy hozzám akar költözni, arra is csak vontam volna a vállam, hogy hát felőlem jöjjön. Ismét éreztem az ütést a vállamon, mire a szemem forgattam és inkább ismét a fagyimra koncentráltam.
- Hát nem tudom. Most majdnem 2 hónapig színét se láttam, lelépett. Szóval nem igazán zavart. Feléd mi van? - pillantottam felé a szemem sarkából.

A centrikus kört formáló mozdulat közepette a fagyi egy része a földön kötött ki, egy hatalmas, lotyogós toccsanással, ami vagy fagyi, vagy valami nagyon borzalmas egyéb dolog lehet csak. Belső szervek. Fúj. Tipikusan a Hajna arcot kaptam, amikor valamit komolyan próbál előadni és közölte, hogy hát igen, Sonja még nála is furább. Ezen nem is akartam összeveszni vele, tény volt, hogy voltak dolgai.
- Jó, ebben nem fogok vitatkozni veled, tényleg vannak fura dolgai - grimaszoltam, még csak meg sem próbálva azt hazudni, hogy ő egy normális, átlag csaj. Vonzottam a csodabogarakat, hiszen Bolverkkel is egészen jól elvoltam, hogy régebbi ismerősöket már csak meg se említsek.
- Nem tudtam, hogy érdekel - vontam vállat értetlen fejjel, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy amúgy nem szoktam villogni vele. Másfelől meg Helena előtt ez nem is volt divat, utána sikerült csak meghülyülni.
Végül inkább rá igyekeztem terelni a szót, mire közölte, nem tudja, mit tudok. Őszintén? Leginkább semmit nem tudtam, nem követtem az életet a tanoda falai közt, mióta eljöttem onnan. Részletkérdéssé vált, hogy mi folyik ott, már nem volt hatással az életemre.
- Nem apróztad el a dolgot. Öömmmm... aurorképzésen veszek részt, mint fegyverszakértő. Mármint, hogy azon a képzésen tanulok, elég szórakoztató. Mondhatjuk, hogy tanulok. - AZért a hangomon és az arcomon is látszott, hogy fenntartásokkal kezelem az ügyet, de nem akartam ebbe most jobban belemenni. Úgyis meg fogom kapni tőle, hogy stréber vagyok, hát inkább a fagyimba nyaltam.
- És te? Valami új "tanulmány?"

Voltak viccek, amiket nagyon tudtam értékelni, mert bár nem vagyok egy humorherold, azért mégiscsak oké voltam ebből a szempontból. Na, de az, hogy én, meg Sonja és esküvő? Ez már inkább a sírás felé terelt, mint hogy röhögést váltson ki belőlem. Szomorú, de megesik.
- Mindenképpen akarom a Warja kölyköket. Magam sem bírom néha elviseli, Sonjáról nem is beszélve, szóval a gyerek ügybe már bele se merek gondolni!- kis híja volt csak, hogy a kezemben pihenő tölcsér roppanjon, de helyette inkább a saját csuklóm kezdtem szorongatni a másik kezemmel. Az emberi szervezet úgyis blokkolja magát, ha éppen önkárosító tevékenységbe kezdene. Teljesen korrekt, nem?
A régi dolgokat nem akartam már felhánytorgatni, túlságosan is tétnélküliek voltak, nem volt rájuk szükség, akkor meg felesleges is szót fecsérelni rá, nem? Dehogynem... Tehát ezt csak hagytam elúszni a levegőben és benyomtam a maradék fagyim, a tölcsért pedig kidobtam az első utamba kerülő kukába.
- Azért választottam alibi szakot, mert ez érdekel, van még mit tanulnom, és azért nem ártana, ha lenne papírom is róla. Mert ugye az kell ahhoz, hogy elhelyezkedhess vele, tudod... - forgattam a szememet. Persze, tanulhattam volna valami teljesen újat is, de engem még mindig ez érdekelt, ezzel akartam foglalkozni, akkor meg nem értem, hogy minek tanulnék mást. Esetleg majd utána, amolyan félgőzzel.
Az auror dolog viszont valami olyasmi volt, amit nem vártam volna. Mármint persze, én is azt tanultam, de hogy Hajna is? Csak pislogtam magam elé meglepetten, próbálva kirakni a képet. Totális sikertelenség.
- Aurornak? Érdekes... - jegyeztem meg, aztán már jött is a következő átlagos kijelentésével, miszerint meghalt a bátyja. Ismét igyekeztem bootholni az infót. Nehéz volt, mert nem tudtam hozzá érzelmet társítani.
- Öm... hát ez... szomorú, asszem. De úgy látom jól viseled - inkább a tényekre támaszkodtam, azt pedig, hogy részvétem, mutatóba sem nyögtem ki.  Nem fogok hazudni neki, nem érzek ilyesmit. Nem azért, mert nem akarok, egyszerűen csak nem megy. Nyomokban ismertem az érzést, de a nemlétező empátiám nem tette lehetővé, hogy ezt most felélesszem és kimutassam.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

JAJ
#WW | sütitolvaj

JAJ
#WW | sütitolvaj

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

JAJ
#WW | sütitolvaj

JAJ
#WW | sütitolvaj

JAJ
#WW | sütitolvaj

JAJ
#WW | sütitolvaj

JAJ
#WW | sütitolvaj

Boss.
Fresh outta jail | január 8.

Minifela
#ww(2)

JaJ

.

JaJ

Minifela
#ww(2)

JaJ