Seth
Anglia, London

Pillantása minduntalan az ajtóra vándorolt, miközben elzárta a napi bevételt, elpakolt egy rakat bögrét vagy épp random kávés dobozokba szagolgatott bele. Izgatott volt, bár nem érezte magát felszabadultnak, inkább csak várta, hogy Seth megjelenjen a küszöbön és nekikezdjenek valaminek, ami talán egy időre meghatározó lesz az életükben.
Mikor végül valóban megjelent a szőke, először nem is őt vette észre, hanem Feathert, aki szinte repült Avery nyakába.
- Helló - guggolt le az állathoz, aki örömében a mellső lábaival Ave vállára támaszkodott, ő meg jó alaposan megsimizte mindenfelé. Amennyire eleinte tiltakozott az ellen, hogy a kutya a közelébe kerüljön, mostanra annyira megszerette őt. Tulajdonképpen még a közös délutáni durmolásaik is hiányoztak neki.
Mire felegyenesedett, addigra már Seth is átvágott a félig felmosott padlón és megállt előtte.
- Szia - köszönt vissza egyszerűen, egy félmosollyal nézve fel a másikra, aztán végigkövetve a pillantásával a mozdulatot, amit a szék felé tett a szőke. - Feljöttök hozzám, vagy inkább itt beszélgetnél? A srácok mindjárt végeznek - tette hozzá, biztosítva a másikat arról, hogy bármelyiket is választja, nem lesz hallgatóságuk.
Ha a másik a lakást választotta, akkor Ave egyszerűen búcsút intett az alkalmazottaknak, akiknek igazán nem volt rá szüksége, hogy ő ott sertepertéljen körülöttük a teljes zárás alatt, hiszen bőven jobban tudták a dolguk, mint a tulaj. Mondjuk pont ezért is kaptak kiemelkedően jó bért. Miután megkerülték az épületet és felmentek a lépcsőn beengedte maga előtt a párost, csak hogy aztán csakhamar csend boruljon rájuk az apró lakásban. Avery visszaalakította a helyet az eredeti formájába, miután rájött, hogy egy jó darabig biztosan csak egyedül fogja használni, így néhány új bútort és kisebb részletet kivéve éppen úgy festett a rezidenciája, mint akár tíz évvel ezelőtt. Szerette így.
Miután becsukódott mögötte az ajtó, Avery megállt egy pillanatra, hogy vegyen egy mély lélegzetet. Egy... Kettő... Nem lesz semmi baj. Menni fog ez. Végül lendületet vett, de közben pillantása a bőszen szaglálódó Featherre esett, és végül a hűtő felé vette az irányt.
- Elfelejtettem a kutyakaját - érette a nasira, de mindig így hívta azt is. Valahogy nem jött a szájára a nasi szó, amit az állattartók olyan szívesen használnak egyébként. - Adhatok neki egy falat lángolt kolbászt? - érdeklődte Seth-től félig eltűnve a hűtőben, míg nem végül sikerült kihalásznia a kérdéses ételféleséget az olasz kajás dobozok mögül. - Te kérsz valamit? - fordult a másik felé aztán, de utána rögtön egy tálért nyúlt, hogy megtöltse vízzel a Feather számára.

Seth
Anglia, London

Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt a keze, ahogy meghallotta Seth mondatát, ami nagyon úgy kezdődött, mintha el akarná utasítani a kutyának szánt finomságot, de aztán a másik elharapta a mondatot, és csak a falatka mibenlétét kifogásolta. Avery természetesen nem erősködött, inkább elkezdett a trappista sajt után túrni, mert az is volt valahol a hűtőben, de mikor a másik biztosan nem látta, fanyar kis mosoly szaladt át a szája szélén. Rosszul érintette még az a fél elutasítás is Seth-től, miközben igazán csak jót akart azzal, hogy megvendégeli a régen látott szőrös pajtását.
Mire a másik felé fordult, már nyoma sem volt az előbbi arckifejezésnek, csak semlegesen bólintott egyet a teára, nyugtázva a kérdést.
- Máris - tette hozzá szóval is, majd koppant a földön a kutyának szánt itatótál, aztán egy darabig átvette a főszerepet a hangosan zúgó vízmelegítő, míg Avery előkészített két bögrét. Seth-ébe grúz, nagy levelű fekete tea került, hogy finom erős legyen, a sajátjába pedig jázminos fehér tea. Mikor aztán elhallgatott a zúgás, Seth szólalt meg előbb.
- Kényelmetlenül nagy volt egymagamnak - válaszolt Avery és magyarázta meg mindenféle körítés nélkül, hogy miért állította vissza a lakás eredeti állapotát. Pár másodperc szünetet tartott, mielőtt Seth mondanivalójának második felére is válaszolt volna; ennyi kellett, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.
- Azt hiszem épp ma tettél valami nagyon is előremutatót - mondta, az új állás megpályázására célozva. - Talán üljünk le odabent - ajánlotta, miközben Seth elé rakta a teát a pultra, de mégis kényelmesebben tudtak beszélgetni a szobában.
Ha a másik beleegyezett, akkor Ave elindult befelé a teájával az egyik kezében, a másikban pedig a Feathernek szánt sajtdarabbal, amivel csakhamar meg is ajándékozta a láthatóan végtelenül boldog kutyát. Viszont egy alapos buksi simi után Ave letelepedett az ablakban, Seth-re bízva, hogy mennyire szeretne közel lenni hozzá.
- Mit gondolsz, jót fog tenni a munka? - kérdezte aztán, folytatva az odakint megkezdett beszélgetést. A másik már reggel elmondta, hogy miért döntött a kastély mellett, úgyhogy erre nem kérdezett rá, pedig kétségkívül nehéz volt elhinnie, hogy ez a legjobb döntés a történtek után. - Sebastiannal beszéltél mostanában? - jutott aztán még egy kérdés eszébe. A kisebbik szőke még mindig attól tartott, hogy a bátyja sosem fog tudni neki megbocsátani, és Avery-nek mesélte el, hogy úgy érzi, talán ezért nem keresi őt igazán Seth. Ave ugyan próbálta biztosítani róla Sebastiant, hogy nem ez a helyzet, de valójában maga sem volt benne biztos, hogy mi is áll akkor a háttérben. Ez is olyasmi volt, amiről egyezményesen nem beszéltek a reggeli közös kávézások alkalmával.

Seth
Anglia, London

A lehetőségekhez mérten kényelmesen elhelyezkedett a párnázott párkányon, hátát a falnak döntve, de valamennyire mégis a szoba belseje és Seth felé fordulva. Nem látszott az arcán, hogy mit érez, csak arról tűnhetett fel a szorongása az értő szemeknek, hogy a bögréjét egyre-másra lassan forgatta a kezeiben, néha pedig ujjaival a mintákat kezdte követni.
Seth válasza elgondolkodtatta és nem is felelt neki azonnal, csupán bólintott, hogy jelezze, hallja őt. Valóban, régen minden a kísérletek és a munka körül forgott, talán azért is nem vette észre, hogy mennyire súlyos a szőke állapota, mert vitte őket előre a mindennapi rutin. Emlékezett annak a napnak a kétségbeesésére, amikor Sebby és Ruru elmondta neki, hogy mi történt. Mély nyomot hagyott benne az is, hogy hazudni volt kénytelen a kedvesének, mert elhitte, hogy összeomolna, ha egy szót is szólna arról, ami történt. Utálta az egészet. Azt is, hogy ismét ugyanabba a helyzetbe került, mint korábban a saját családjával, hogy egy olyan embernek kellett hazudni a saját érdekében, akit szeretett. Emiatt pedig őt emésztette a helyzet súlya. Sokáig tartott, mire volt egyáltalán módja arra, hogy mindezt tudatosítsa, de az elmúlt évben túl sokat volt ahhoz egyedül, hogy ne vegye észre, hogy ugyanabba a csapdába ejtette saját magát.
- Mit szeretnél csinálni mellette? A fennmaradó időben - kérdezte végül Seth-re pillantva. Kicsit nehéz volt elképzelnie, hogy mivel is szeretné a másik kitölteni  a szabadidejét, mert valójában sosem volt belőle sok. Persze, lógtak együtt könyvekkel a kezükben vagy videójátékoztak, utaztak is ide-oda, még az elmúlt egy évben is olykor, de a mindennapok mások, mint egy kirándulás. A mindennapok mókuskereke időnként azt is felőrli, aki odafigyel, hogy vele ne történhessen meg. Kétségtelenül tartott attól, hogy míg a másikra jó hatással volt az utazás és a folyton változó környezet, a megszokás újra a régi köröket indítja el nála. Vagy épp náluk.
Annak örült, hogy Seth nemrég beszélt a testvérével, bár a mellé tűzött mondatok elég egyértelműen árulkodtak arról, hogy mély témák valószínűleg nem kerültek elő.
- Talán jót tenne neki is - bólintott egyetértően Sebby ötletét hallva. - Az a helyzet... - kezdte, de aztán megakadt, mert nem tudta, vajon van-e joga beleszólni a testvérek dolgába. Viszont kételkedett benne, hogy Sebastian egyhamar megnyílna Seth-nek ezen a téren, úgyhogy végül folytatta. - Az a helyzet, hogy nagyon fél tőle, hogy sosem fogsz neki megbocsátani. Nem mer közeledni. Nem olyan rég pont erről beszélgettünk, mikor itt járt Sherlockkal, aztán órákig ült itt csendben, ahol most én, és csak bámult ki az ablakon. Képtelen vagyok megmondani, hogy mi jár a fejében, de az egyértelmű, hogy retteg attól, hogy örökre elveszíti a bátyját.
Nem próbált meg tanácsokat adni Seth-nek, nem kérte, hogy beszéljen gyakrabban Sebby-vel, mert ez nem az ő dolga volt, de talán fontos lehet, hogy a szőke erről is tudjon. Ez a témakör viszont egyenesen egy veszélyesen komoly kérdés felé sodorta, és bár úgy érezte, mintha egy marcangolásra kész vadállat torka ásítana rá, ha ebbe belemegy, de mégsem kerülgethette a végtelenségig. Talán jobb lesz már az elején tisztázni a helyzetet.
- Milyen szoros kapcsolatot akarsz tartani a családoddal most, hogy ismét a kastélyban leszel? - kérdezte, de nem tudta azonnal folytatni, pedig szerette volna. A bögrét figyelte rezzenéstelen tekintettel, ujjai is mozdulatlanná dermedtek a porcelánon, majd nagyot nyelt, és feltette azt a kérdést is, ami olyan nagyon nyomasztotta. - És milyen kapcsolatot szeretnél velem?
Nem nézett fel, nem akarta látni, ha a másik arcára esetleg elutasítás ül ki, de csendben várta, hogy valamiféle választ kapjon, bármeddig is tartott.

Seth
Anglia, London

Nem igazán lepte meg a válasz, bár örült volna, ha a másik legalább valami halvány körvonallal szolgál azzal kapcsolatban, hogy mi az a "kell", amit tennie szükséges, mert így nagyon nehéz volt bármilyen kapcsolódási pontot találni, ha már saját vágyakat és ötleteket sajnos most, teljesen jogosan, nem lehetett várni tőle. Végül rá is kérdezett inkább, hogy mire lehet így számítani, mert a kapott magyarázat kevés volt ahhoz, hogy jobban átlássa a helyzetet.
- És mi az, amit tenned kell? - nézett a másikra. Tényleg szerette volna tudni, mert mindez kihathat nem csak Seth-re, hanem arra is, hogy mindenki mással milyen kapcsolata lesz az elkövetkező időkben.
A Sebastiannal kapcsolatban elmondottak viszont láthatóan érzékeny pontra tapintottak, pedig Avery egyáltalán nem akart odaszúrni a másiknak. Kicsit úgy érezte, hogy Seth rajta veri le épp a saját frusztrációját, már amennyire a kifejezéstelen és rezzenéstelen arc bármennyire is minősülhet "leverésnek".
- Nekem kellene tudni? - kérdezett vissza végül hasonlóan visszameredve a másikra, és bár a hangja nem volt mérges vagy hangos, érezhetően feszültebbé vált, mint előtte. Kicsit felbőszítette a kérdés, és hogy úgy tűnt, Seth-nek ebből az jött le, hogy azonnali megoldásokat vár tőle. - Én csak annyit mondtam, hogy jót tenne neki neki az utazás, mert ez a helyzet áll fenn, ez nyomasztja. Talán lenne ideje átgondolni, vagy fene tudja. Mondjuk ha legközelebb beszéltek akkor biztasd, hogy tényleg elinduljon, vagy ilyesmi - adott végül mégis egy tippet, hogy mit tehetne a másik, ha már rögtön ezt az oldalát fogta meg a helyzetnek.
Nem reagált arra, hogy Seth nem szeretne erről beszélni, mert nem látta értelmét tovább forszírozni, ha ez így van. Kicsit az volt a benyomása, hogy a másik ott is elvárásokat lát, ahol nincsenek, pedig Avery csak azzal a szándékkal állt a helyzethez, hogy akkor most tényleg mélységében megbeszélik a dolgokat, amik az életüket befolyásolják.
Végül aztán ez az egész téma még közelebb sodorta őket egy másik, még kényesebb kérdéshez. Figyelmesen hallgatta a másik válaszát, ha volt is szünet közben esetleg, akkor sem szólt közbe, mert nem akarta megszakítani a gondolatmenetet. Mikor Seth végzett az első válasszal, akkor csak egy újabbat tett fel, amire ismét egy fájdalmas mondat következett viszonzásul.
Az előbbi, rövidke kis mérge mostanra már elcsitult, és Seth szavai nyomán mardosó fájdalom vette át a helyét. Változni kell... de hogyan? Nem mintha nem tudott volna mélységesen egyetérteni abban a másikkal, hogy nem jó, ahogy most vannak egymással, de nagyon rosszul érintette, hogy Seth gyakorlatilag hozzá passzolta a labdát azzal, hogy nem tudja mit akar, de mégis ott a döntés, hogy csinálni kell valamit vagy búcsút kell mondani egymásnak.
Hosszú csend telepedett rájuk, miközben Avery próbált valamiféle választ megfogalmazni magában. Fejét a falnak döntötte és lehunyta szemeit, csak az újra mozgásba lendülő ujjak mutatták, hogy még ébren van és figyel, gondolkodik, ahogy ismét elkezdte forgatni a kezei között a bögrét. Mit lehet erre egyáltalán mondani?
- Most eléggé sarokba szorítva érzem magam, mert ha elmondom, hogy én mit szeretnék, te meg belemész, akkor félek, hogy az megint nem a te döntésed lesz egészében, csak igazodsz. Ha pedig elmondom és te azt mondod, hogy ez nem felel meg, akkor én sodrom a vége felé a kapcsolatunk. - Úgy érezte, talán azzal tud a legtöbbet tenni most, ha őszintén elmondja, hogy mit gondol. Viszont nem csak köröket járt a kérdés körül, hanem megoldást is javasolt. - Nyitott vagy rá, hogy közösen döntsük el, hogy mi hogy legyen? Nem kell egyszerre kitalálni mindent, de kerüljük el mindketten a "nem tudom" válaszokat, amennyire lehet, vagy el kell mondani azt is, hogy miért nem tudjuk eldönteni - ajánlotta fel.