Mihael

Mihael nem adta oda a pálcáját, de azért egy próbát megért. Na nem mintha újra fellángolt volna a pálcagyűjtő szenvedélye, de azért nyugodtabb lett volna, ha nem kell az este folyamán varázslattal szembenéznie.
- Hogy mi a problémám? - lépett ismét közelebb, a pálcája hegye már Mihael mellkasát érte. - Hogy mi a problémám?? - villant meg valami vészjósló a fekete szempár legmélyén. - Talán az, hogy nem erről volt szó! Cseszd meg, három év után sem tudom kiverni a fejemből a nyomorult szemétségeid! Az egyetlen ki**szott mázlid, hogy nem te vitted a pálmát, mert istenemre mondom, mostanra már alulról nyalnád a bakancsom talpát!
Sziklaszilárdan állt szemben a másikkal, hangja fenyegető volt és dühös, de nem tett semmit. Még csak nem is kiabált, sőt, meglepően halkan beszélt, mert nem lett volna szerencsés, ha magukra vonják az utcán a figyelmet, de túl mérges volt ahhoz, hogy egyszerűen otthagyja a másikat. Azoktól, akik tényleg bántották, félt, de Mihael viszont az a kategória volt, aki simán csak annyira idegesítette, hogy szíve szerint leátkozta volna némely becses testrészét a helyéről.
- Most pedig, nem vagyok köteles tovább hallgatni téged - közölte, miután kiadta a felgyülemlett dühe egy részét és már képes volt arra gondolni, hogy távozzon, ahelyett, hogy Misi fejét szerette volna szétkenni a mögötte lévő fa törzsén. - Felejtsd el az üzletet és engem is, ne keress többet, mert nem vagyok hajlandó egy magadfajta miatt kockára tenni a szabadságom - mondta ki meglepően őszintén, miközben lassan elhátrált a másiktól, de a pálcáját továbbra is rászegezte. Nem lett volna biztonságos, ha ő indul elsőnek, mert a hátába kaphatott volna mindenféle csúnyaságot, úgyhogy a fejével intett az utca felé, hogy a másik véletlenül se érthesse félre a dolgot.
- Takarodj.

Mihael

Tényleg szeretné, ha szabadulhatna ebből a helyzetből, de ő is érzi, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű. Vajon hányszor fog még hasonlóba keveredni, mielőtt azt mondhatja, hogy tényleg maga mögött hagyta a múltját? Egyáltalán lesz olyan valaha?
- Hiába emlegetsz itt nekem mindenféle kemény embereket - rázta meg a fejét. - Tájékoztatásul közlöm, hogy amint megtámad valaki, egy csapat auror terem a helyszínen. Szóval ajánlom, hogy légy te is óvatos - vetett a férfire egy újabb undorodó tekintetet. Aki persze erre csak azzal tudott jönni, hogy üzleti érzés és a többi. Ez két ötletet adott neki. Az egyik az volt, hogy felhívja a figyelmét a próbaidő lényegére egy tökön rúgással karöltve, mert már rohadtul kezdett belőle elege lenni, hogy nem fogja fel, amit beszél neki, a másik pedig az, hogy talán meg kéne hallgatni a mondanivalóját, mert ha bármi történik vele vagy a családjával, akkor annál több bizonyítékra lesz szüksége, hogy a másik üzletet ajánlgat, a telefon pedig még mindig vette az egészet a zsebében.
Végül úgy döntött, ötvözi a dolgokat. Mély, fáradt sóhajt hallatott, miközben leengedte a pálcáját, látszólag, mint aki megadta magát a kísértésnek, de a mozdulata pontosan kiszámított volt és bármely pillanatban visszacsinálható.
- Rendben. Legyen - felelte magára öltve a szokásos pókerarcot. - Meghallgatlak, de most figyelmeztetlek, hogy annak az esélye, hogy bármi infót kikönyörögsz belőlem erősen közelíti a nullát, mert veled ellentétben én normális életet kívánok élni. Nem fogom a két szép szemedért kockára tenni a próbaidőm - mondta a másiknak, miközben láthatóan várakozó álláspontra helyezkedett. Valójában egy kicsit sem érdekelte, hogy mégis milyen üzletet ajánl a férfi, ez most már csak taktikai húzás, hogy ő legyen előnyben vele szemben.

Mihael

- Nem vagy túl szép vöröslő arccal, igazán kár lenne megtenned - vágott vissza kissé egykedvűen. Kezdte unni ezt a játszmát, mert láthatóan nem jutottak egyről a kettőre, ellenben neki még mindig itt kellett állnia és egy Saint-Venant képét bámulni. Még ha legalább a nővére lett volna, nem Mihael, akkor talán nem az undor kerülgetné, miközben nézi. Szörnyű.
Aztán a másik a telefont említette, Avery pedig felröhögött. Hát, kár, hogy Mihaelt sem ejtették a fejére, nem lett volna rossz, valami remekbe szabott kis bizonyítékot szedni össze ellene a biztonság kedvéért, de ez van. Kicsivel később a nevetés elhalkult, helyette viszont egy annyira tipikus Averys mosoly ült ki a fiú arcára, ami egyszerre tükrözte azt, hogy ezen a ponton talán mégis csak elkezdett szórakozni a férfin, és azt, hogy na akkor most lesz szíves és elmegy a fenébe.
- Nahát, Mihael, nem bízol bennem? - szegezte neki a kérdés, a hangjából pedig csöpögött a gunyoros jókedv. - Lehet, hogy akkor nem én vagyok a te embered. Hogy is adhatnék ki bármilyen infót olyannak, aki ennyire kételkedik az informátorában? - villant meg a szeme vidáman, majd közelebb lépett és a pálcáját a magasabb alak mellkasára szegezte. A hegye a felsőjét érte.
- Tudod, az van, hogy rossz ember után jöttél. Nem ajánlom, hogy még egyszer megkeress, mert könnyűszerrel rád küldhetném a Selwyn fivéreket. Ezt bizonyára te sem akarod - vigyorgott rendületlenül. Valószínűleg jócskán túlzás, hogy a két srác elintézné Mihaelt, de a hírnevük megvolt hozzá, hogy talán elriassza tőle a férfit.
Bár a gondolatai közt felmerült, hogy feltételként szabja, hogy a családjának sem eshet baja, de végül mégsem tette hozzá, mert azzal elárulta volna, hogy érdekli őt a sorsuk. Valószínűleg ezzel még nagyobb veszélybe keverte volna őket.
- Van még valami mondanivalód vagy nem raboljuk tovább egymás idejét? - kérdezte aztán. Még mindig nem akart hátat fordítani Mihaelnek, úgyhogy értékelte volna, ha az lép le előbb a színről.

Viktor

Hogy mi vitte rá, hogy éppen a faluban időzzön? Egyszerűen csak a kedvese technikailag analfabéta öccse, aki egészen kétségbeesetten hívta fel, hogy valami van a telefonjával, segítsen már neki. Miután ezt letudta, úgy döntött, hogy éppenséggel még egy sörözés is beleférhet Viktorral, ha már úgyis beszéltek róla legutóbb. Így került a csárdába teljes valójában, és csak annak örült, hogy a pultos azóta már régen más volt, mint valaha, és ezen a viszonylag korai órán még a régi kuncsaftjai sem tűntek fel igazán. Már ha túlélték az utóbbi valahány évet, ami az állandó részegség fényében talán nem is annyira valószínű.
- Szökj meg, lépj le, és akkor van vége, amikor te akarod - felelte lazán egy korty után, aztán csak elvigyorodott mégis, mert tudta, hogy a másik valószínűleg nem követné a példáját ezen a téren. - Vagy csak írj minden dolgozatra egyest, és akkor nem kell elolvasni őket - javasolta még, már csak azért is, mert amúgy sem volt szokása sokáig csukva tartani a száját.
A megállapításra hümmögött aztán egy sort, miközben azért még a biztonság kedvéért körbepillantott a helyiségben, de nem, még mindig nem nézett rá senki, úgyhogy kicsit lazábban dőlt hátra végül a széken.
- Felmerült, hogy költözünk - felelte. - Mármint ide. Ha Seth megkapja a bűbájtant, akkor kényelmesebb lenne neki, mint Angliából járni be minden nap - ráncolta a homlokát, miközben körbeforgatta a korsót a két keze között. - Nem mondom, hogy szétvet a kastélytól a boldogság, de azért jó lenne neki egy rendes állás, ahol nem valami vérszívó a főnöke - fintorgott, mert a vámpírokat mindenestül utálta, félt tőlük, és a világ összes kincséért sem maradt volna meg a közelükben. Avery szerint a hulláknak a sírban a helye, és annak is biztos, hogy van valami difije, aki szeret a közelükben tartózkodni.
- Mi most a helyzet a suliban? Még mindig olyan komor és unalmas, mint régen? - kérdezte aztán Viktorra pillantva.

Viktor

- Diák mindig lesz a nyakadon - vont vállat, miközben az éppen kinyíló bejárati ajtóra pillantott. Nem volt azért teljesen nyugodt, nem szerette volna, ha valaki beléjük köt, de szerencsére csak egy ismeretlen alak érkezett.
- Nem is fér teljesen a fejembe, hogy miért akartok ti kölykökkel dolgozni, akiknek egy jó részét talán annyira sem érdekli az egész, mint annak idején engem - tűnődött el hangosan, majd előre dőlve a tenyerébe támasztotta az állát. - Ráadásul egy ilyen helyen, ahol ennyi baleset történhet, felelősséget vállalni gyerekekért... - tett egy olyan mozdulatot a szabad kezével, ami hűen leírta, hogy mennyire nagy talány ez az egész a számára. Futólag eszébe is jutott, hogy annak idején rá csak egyetlen egy tanár figyelt oda, és az is csak azért, mert már nagy baj volt és egymásba futottak, viszont előtte egyáltalán nem érdekelt senkit, hogy mi történik. Még az sem tűnt fel senkinek, hogy napi szinten szökött le a faluba, többnyire éppen ide. Nosztalgikus. Ha-ha.
Utána viszont a téma a kastélybeli életre terelődött, és érdeklődve hallgatta, hogy mit mesél a másik. Nem tartotta vészesen rossz ötletnek azt sem, ha ismét az ódon falak között kellene laknia, mert mint mindenben, ebben is meglátta a lehetőséget, nevezetesen, hogy lényegesen könnyebb lenne egy iskolán belül szedni magára a még szükséges tudást, de afelől azért voltak kétségei, hogy engednék-e neki, hogy ott éljen Seth-tel. Na de ez még a jövő zenéje.
A minisztérium emberei kapcsán viszont szinte rögtön hamiskás mosoly jelent meg az arcán.
- Ó, igen, a felügyelők. Hallottam a hírüket - csillant meg a szemében a jókedv. Mondjuk úgy, hogy volt mit hallgatnia velük kapcsolatban az ifjabbik Selwyntől. A pincés megjegyzésen pedig már valóban felnevetett. - Hát most mit csináljon az ember fia, ha egy dohos helyiségbe dugják be penészvirágnak? - tette fel a költői kérdést, majd meghúzta a vajsört. - Mennyire jellemző egyébként, hogy munkaidőn kívül is zavarják a tanárokat? - kérdezte aztán, mert arra azért igencsak kíváncsi volt, hogy vajon mennyire kell attól tartania, hogy beférkőzik a magánéletükbe az iskola.

Viktor

Rávigyorgott a másikra válaszul, de azt már nem tette hozzá, amit gondolt, tudniillik, hogy ha valaki valóban elhivatott tanerő, akkor mit sem számít egy végzettséggel nem rendelkező okoskodó véleménye, nem de bár? Mindenesetre nem akarta barátját még jobban letaszítani a képzeletbeli tönkről, mert úgy festett a helyzet, hogy így sem élvezi a tanítást annyira, mint kéne.
- Nem véletlen nem jártam a kastély közelében idén - kottyantotta közbe. Még tartott a próbaideje, még ha nem is sokáig már, de azért nem kellett volna bajba keveredni, mert a maga részéről köszönte szépen, nem szeretett volna még jobban megismerkedni a cellák nem túl változatos világával, elég volt neki az előzetes is. Életében nem érezte még magát annyira ápolatlannak, mint amennyire ott kénytelen volt alább adni az igényeiből.
- Ugyan, kastély... - legyintett aztán. - Remélem nem gondolod, hogy az unatkozó diákok tényleg a falakon belül maradnak - mondta. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy rapid módon csökkent volna a szabályszegők száma alig néhány év alatt, vagy éppen a diákok hozzáállása változott volna akkorát, hogy már nem szöknek ki, márpedig mikor ő idejárt, akkor nem ő volt az egyetlen, aki az estéket inkább a faluban töltötte.
- Nem szerettem ezt a helyet - szusszant aztán kicsit gondterhelten, mielőtt újra belekortyolt volna a sörbe. - De meg tudom érteni, hogy Seth-et mi húzza ide vissza - tette még hozzá. Hallotta már a történetet, tudta, hogy a fiúk a szökésük után itt találtak először igazi, hosszútávú menedékre, úgyhogy nem volt nagy rejtély, hogy kedvese miért jönne szívesen vissza a falak közé.
- Értem - bólintott még, mikor Viktor mesélt a tanári felelősségvállalásról. Annyira nem tűnt rossznak a helyzet, ha nem zavarják majd őket lépten-nyomon, akkor talán elviselhető lenne az élet itt is. - Láttad egyébként a legújabb videómat? - váltott aztán témát, némileg felderülve. - Éppen arról volt szó, hogy vörös hajhoz milyen színek és milyen ékszerek illenek - mesélte. Mióta beauty vloggerként kereste a kenyerét, már számos videót készített hasonló témában, hiszen a különféle bőrtónusok és hajszínek szinte kimeríthetetlen kincsesbányát jelentettek számára.

Viktor és Édes

- Helyes, helyes - bólogatott, mikor kiderült, hogy Viktor nézi a videóit. - Ha szeretnéd, akkor szívesen segítek kiválasztani pár remek ruhát és kiegészítőt, hogy igazán lehengerlően nézz ki. A kicsi Sebbyvel is csodákat műveltem utóbb! - jegyezte meg, mert párjának öccsét is elrángatta vásárolni, miután kiderült számára, hogy randikra fog járni. Azt pedig ugye nem lehet slamposan. - Nem láttam még a nyakörved... majd hozd el egyszer! - javasolta aztán, mert kíváncsi volt, hogy miféle holmikat rejteget a másik.
Igencsak megörült aztán, mikor feltűnt Seth a színen, arcára rögtön széles vigyor ült ki, ami csak még ragyogóbb lett a kézcsók után. Ha áll, akkor most minden bizonnyal pukedlizett volna viszonzásul, mert őt az egyáltalán nem érdekelte, hogy az női szokás, viszont nagyon ideillett volna, így viszont csak megvillant a kérdés hallatán, mint aki éppen remek szórakozást talált.
- Nem voltál elég konkrét, hogy jössz-e, szóval majd ha olyasmit mondasz, hogy jöttömre öt nap múltán számítsatok, vagy valami, akkor hűs nedűvel foglak várni, ígérem - játszott, és teljesen random módon Gyűrűk Urát idézett, csak mert éppen az jutott az eszébe. Pedig a vajsör elvileg alkoholmentes. Mindenesetre, mikor kedvese karja a háta mögé került, akkor kényelmesen hátradőlt és még fészkelődött is egy kicsit, mert ez a közelség igencsak a kedvére volt. A felkínált cigiből vett egy szálat, de még nem gyújtotta meg, mert ha Seth hajlandó rá, akkor az övéről szerette volna.
- Ha bankot akarsz rabolni, akkor másik görényt keress - jött máris a válasz, mikor Seth olyan hangon szólalt meg, hogy akár egy maffiózó is megirigyelte volna, de azért vigyorgott végig, még ha nem is tudta mi lesz ebből. - És mi lenne az az ötlet? - kérdezte hát végül, némileg elkomolyodva, mert a kíváncsiságát sem tagadhatta volna.
- Nem igazán, csak a kastélyról beszélgettünk - rázta meg aztán most éppen az eredeti színében tündöklő üstökét, miközben kicsit még közelebb húzódott Seth-hez és rábámulva várta a nagy javaslatot.

Seth és Viktor

- Ha gondolod körbekérdezek animágus körökben, ha már kandúrra vágysz – piszkálódott vigyorogva Viktorral, mert ez olyan magas labda volt, hogy igazán nem lehetett volna nem lecsapni.
Közben viszont befutott Seth is, kezdetét vette némi oda-vissza élcelődés, amiből persze Avery se maradhatott volna ki.
- Ez azért van, mert a görények elragadó társaság – szúrta közbe, mikor kedvese beleszívott a cigijébe, miközben egy „csak mondd, hogy nincs igazam” vigyort eresztett meg felé, majd ismét átadta a szót, mert ő sem akarta megvárni, hogy a kezében tartott szál egészen elégjen.
A nagy híreket ő már hallotta, szóval annyira nem lepte meg a bejelentés, inkább visszasüppedt egy időre abba a mély hallgatásba, amit a lehetséges költözés váltott ki belőle. Persze Averyről beszélünk, ő valószínűleg akkor se tudná hosszú távon befogni a száját, ha valaki összevarrná, szóval miután párja kifejtette, hogy mire is gondolt, rögtön felcsillant a szeme és ismét elkezdett belőle dőlni a szó.
- Nahát, nahát, rosszra csábítod az öcsikéid? Mit fog szólni Agatha, ha megtudja? – játszotta a műfelháborodott, de közben már a lehetőségeken agyalt. – Milyen mágikus játékokra gondolsz? Kinyitjuk a mágiatöri könyvet és ahányszor van benne egy évszám valaki iszik? – érdeklődte aztán kíváncsian. – Játszunk inkább sima pókert, vagy nem is tudom… monopolyt! – mondta, alaposan megnyomva a jelzőt, hogy érthető legyen, még véletlen sem arra gondolt, hogy tényleg egy natúr kártyajáték legyen a dologból. Hát igen, Ave javíthatatlan.

Seth
Anglia, London

Sosem volt az a korán kelő fajta, egészen addig, amíg meg nem tapasztalta, hogy mennyire kellemes érzés a csak neki fenntartott törzshelyen ücsörögni egy bögre kávé mellett olyankor, mikor a legtöbb ember csak elvitelre rendel egy adag éltető feketét és egy frissen sült croissant-t. Avery persze ilyenkor egyáltalán nem sietett, hiszen a saját kávézójában foglalt helyet, közvetlenül a lakása alatt. Neki ilyenkor általában már nem volt dolga, mert más vitte a helyet, ő legfeljebb a reggeli nyitásnál vagy este a kasszánál segédkezett. Esetleg, ha éppen úgy tartotta a kedve, akkor a konyhán volt és sütött egy-egy adag finomságot, de alapvetően nem zavarta az alkalmazottakat még a jelenlétével sem. Viszont a reggel az szent. A reggel az övé.
Szemben ült az ablakkal, lazán hátradőlve, és figyelte a reggeli fényeket. Porszemcsék lebegtek a fényben, könnyedén reppenve odébb, ha valaki kinyitotta az ajtót, hogy aztán a helyükre újak érkezzenek, ki tudja honnan. Kint forgalmas, de nem zsúfolt utca foglalta el a teret. Az emberek siettek, de néha egy-egy tekintet megakadt az ablak túloldaláról figyelő fekete szempáron, és Avery minden alkalommal rámosolygott az idegenre. Talán egy rajongó vette észre, talán csak valaki, akinek tudat alatt imponált a finom vonású arc és az azt keretező, félhosszú fekete haj, ki tudja. Nem is számított igazán.
Avery nem sokat változott, sőt, igazából annak, aki ritkán látta őt, talán úgy is tűnhetett, hogy megállt vele az idő, bár a szemében a korábban olyan sűrűn látott pajkos vidámság helyett most általában inkább komolyság játszott. Enyhén csupán, de egyfajta üzletember érzés sugárzott belőle, noha valószínűleg a munkájának vajmi kevés köze lehetett ehhez az apró, ám egyelőre nem csak vendégként, hanem állandó lakóként feltűnő változáshoz.
Harapott egyet a csokis süteményből, amit a kávéja mellé választott, aztán pillantása a kinti világról az újságja felé kalandozott. Maga sem tudta, hogy miért, de ragaszkodott a reggeli papír alapú újságjához, amit Janet hozott neki mindig munkába jövet. Igaz, talán maga kávézó régies stílusa váltotta ki belőle a vágyat a klasszikus megoldások irányába. Ma nem várt senkit, hiszen Seth már járt itt néhány nappal korábban, menetrendszerűen jelenve meg, hogy együtt reggelizzenek, így aztán csakhamar belemélyedt a gazdasági rovatba.

Seth
Anglia, London

Ma nem érkezett semmi különös hír, ami bármilyen szinten is problémát okozhatott volna a vállalkozás számára, bár ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor Avery egy kicsit tartott attól, hogy a Brexit miatt egy nap arra kel, hogy bostoni teadélután helyett Coquelles-i kávédélutánt tartanak majd a franciák, ő meg lesheti, hogy mikor ér be a következő szállítmány, ami a Csalagúton keresztül utazik a kontinensről. Igaz, akár haza is hoppanálhatna a megfelelő adag kávéval, de akkor mi a fenét csinál, ha kérik tőle a beszerzési papírokat? Homlokán gondterhelt ráncok jelentek meg, ahogy ez eszébe jutott, na meg arra gondolt, hogy mennyire, tiszta szívből gyűlöli a bürokráciát.
Nem is vette észre, hogy ismét nyílt az ajtó, hiszen ilyenkor nagy volt a forgalom, ő meg egész jól ki tudta zárni a zavaró zajokat, ha valamire rákoncentrált. Még arra sem kapta fel a fejét, hogy valaki a közvetlen közelében sétált el, de arra már picit felszaladt a szemöldöke, hogy az illető leült a mellette lévő székre. Igaz, valószínűleg hátul kevés már a hely... azért gyorsan csekkolta a másik tükörképét az üvegben. Seth?
Ave nem kicsit lepődött meg ezen, mert általában a szőke nem szokott megjelenni itt a megszokott időkön kívül, de ahelyett, hogy azonnal kérdezősködni kezdett volna, előbb visszavezette a tekintetét az újságra és elolvasta a megkezdett cikk végét. Nem volt oka kapkodni, még ha rögtön éberebb is lett, mint az imént. Vajon mit szeretne?
Újságját gondosan összehajtogatta és maga elé fektette az asztalra, mielőtt Seth-re nézett volna, fekete szemeivel vonásait kutatva.
- Mi szél hozott? - érdeklődte, miközben a maradék fél croissant a másik elé tolta, hogy ha megkóstolná, akkor bátran elvehesse a tányérról.

Seth
Anglia, London

Nem haragudott volna meg, ha a másik elutasítja az ételt, hiszen ez azért elég alaposan meg volt töltve csokoládéval, még ha nem is volt masszív cukormennyiség belenyomva a krémbe vagy a tésztába. Egy ponton még Sebastian hozta neki a receptet Arvidtól, és ezen Ave nem is mert változtatni, úgyhogy meglehetőségen kiegyensúlyozott ízek kerültek az asztalra.
Seth szavai pont úgy meglepték, mint a jelenléte, és ezt nem is igyekezett titkolni. Felvont szemöldökkel nézett a másik arcába, miközben az az egy gondolat járt körbe a fejében, hogy oké, de ő ezzel most mit kezdjen. Nem volt benne harag a férfi iránt, de elég keveset érintkeztek az elmúlt hónapokban, és Avery őszintén nem tudta, hogy hogyan kellene erre a bejelentésre reagálnia. Nem beszéltek róla, hogy Seth már van olyan jól, hogy ismét a munkavállalást fontolgatja, ahogy arról sem, hogy hol horgonyozna le, ha felfüggesztené egy időre az utazgatást. Nem beszéltek arról sem, hogy ők most tulajdonképpen hogyan is vannak egymással, és mi következik, ha egyszer Seth visszatér az ismerősei körébe. Így mégis mit lehet szólni ehhez az egészhez? Váratlan fordulat volt, és kivételesen cserben hagyta Averyt a legendás alkalmazkodóképessége, és jó ideig csak némán nézett a másikra.
Végül Seth kérdése törte meg a csöndet.
- A brexit és a gazdasági helyzet - felelte, miközben töprengve elkezdte gyűrögetni a lap szélét. - Bár most nem történt épp semmi említésre méltó - tette hozzá.
Pillantását ismét az utca felé fordította, aztán ivott egy kortyot a maradék kávéból, ami közben már félig kihűlt, de nem bánta, mert az ő kávéjuk akár hidegen is teljesen fogyasztható és vállalható maradt. Erre mindig nagyon figyelt az egész csapat, és Averynek még csak kérnie sem kellett, maguktól találták ki. Végül azonban újra megszólalt, és érződött a hanglejtésén, hogy nagyon meggondoltan igyekszik fogalmazni.
- Ez a terápia része? Vagy saját elhatározás? - kérdezte, hogy legalább annyi kiderüljön számára, hogy kérték a dolgot Seth-től, vagy saját ötlet. - És miért éppen a kastély..? - tette még hozzá, mielőtt újra csöndbe burkolózott volna egy időre.

Seth
Anglia, London

Azt sem tudta volna igazán megmondani, hogy mit érez, nem hogy azt, hogy hogyan kellene erre az egészre reagálnia. Valami lefagyott benne, mintha egy rozsdás fogaskereket próbálna mozgásra bírni a bejelentés, aminek egyrészt nagyon örült, hiszen ez azt jelenti, hogy Seth jobban van, másrészt viszont önző módon nem tudott nem gondolni arra, hogy alig hogy istenigazából megszokott egy ritmust, most ismét egy komoly változással áll szemben. Nem volt benne biztos, hogy minden kérdését a reggeli forgatagban akarja feltenni, hiszen egy részük akörül forgott, hogy ez mit jelent kettejükre nézve, és mit szeretne most Seth kezdeni a helyzettel, a másik része pedig a terápia részleteire vonatkozott.
A szeme egy pillanatra Seth-re villant, mikor az, mintha csak könyvből olvasná, az idő struktúrálásáról beszélt. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valahol valaki ezeket a mondatokat a szőke szájába adta, és Seth talán el sem hiszi, hogy képes rá, még ha evidensen ez valóban jó megoldásnak is számít. Csend telepedett rájuk, míg Avery forgatta magában a szavakat. Vajon mennyit segített a terápia? Kárt okoz, ha rosszul fogalmaz? Előjöhet a PTSD, ha nem elég óvatos? Csupa olyan kérdés, amire valójában csak Seth tudna válaszolni.
- Köszönöm, hogy elmondtad - felelte végül, lassan forgatva a kezei között a bögréjét. - Örülök neki, hogy már vagy annyira jól, hogy mindezt meglépd - tette hozzá, és a hangján tisztán hallatszott, hogy valóban így is gondolja. Aztán ismét csend következett, mert megpróbálta összeszedni a gondolatait egy legalább nagyjából átadható formába, de nem jutott dűlőre.
- Ráérsz este? Beszélgetni - vetette fel végül, ismét a mellette ülő felé fordulva. - Beülhetünk valahova, vagy felmehetünk hozzám vagy hozzád, rád bízom - mondta, Seth-nek passzolva a labdát. Egyszerűen időre volt szüksége, hogy átgondolja, hogy ő most mit is gondol erről a helyzetről és mit vár a változástól.

Seth
Anglia, London

Örült neki, hogy a másik azonnal beleegyezett, hogy máskor folytassák a beszélgetést. Nem akarta őt lerázni, de kellett neki egy kis idő, amíg átgondolja ezt az egészet. Nem gondolta, hogy Seth ennyire hamar eljut addig, hogy újra munkába álljon, és akár arra is legyen lehetőség, hogy ismét sűrűbben találkozzanak. Már ha egyáltalán tényleg lesz erre mód... Ki tudja? Sok megválaszolatlan kérdés lógott a levegőben, és most talán Avery-nek kellene kitalálnia, hogy egyáltalán melyiket érdemes kimondani. Mindenképp értékelte, hogy a szőke eljött szólni neki, a ruhájából ítélve gyakorlatilag rögtön azután, hogy megkapta az állást, de emellett valami furcsa, tehetetlen ürességet is érzett. Úgy tippelte, hogy talán csak automatikusan megpróbált távol maradni érzelmi síkon a helyzettől, mert tartott tőle, hogy sérülni fog. Azonban Avery nem az a fajta ember volt, aki hosszadalmasan kerülgetett nehéz beszélgetéseket, így nem véletlen, hogy csak pár óra halasztást kért.
Mikor Feather került szóba, könnyed mosoly szaladt át az arcán, és bólintott.
- Persze, hozd csak - bólintott. Egyrészt tudta, hogy Seth-nek szüksége lehet a kutyára, másrészt ő is örült a csupa vidámság barátnak. - Várlak este - tette még hozzá, és Seth csakhamar a távozás mellett döntött, ő pedig egyelőre nem marasztalta, viszont sokáig figyelte még az ablakon át azt a pontot, ahol a szőke eltűnt a szeme elől az utca forgatagában.

***
Az elmúlt pár óra egyszerre tűnt furcsán rövidnek, és szokatlanul hosszúnak, ami szörnyen zavarba ejtő helyzet. Avery viszont most nem igazán foglalkozott ilyen filozófiai témákkal, mert már nem sok kellett az este kilenchez, avagy a zárórához. Napközben kitakarított a lakásban és némi olasz kaját is beszerzett, hogy ha megéheznének, akkor legyen mihez nyúlni. Nem tudta, hogy Seth végül is inkább lent maradna az üres üzlethelyiségben, vagy szeretne fellátogatni hozzá, de Ave mindent megtett azért, hogy bármely megoldás nyitott legyen számukra.
Nem volt benne biztos, hogy mit is szeretne a másiknak mondani, miről fognak beszélgetni, de ezt egyszerűen nem lehetett kikerülni és nem is akarta.
Mikor mindennel végzett, akkor lement a kávézóba, hogy megvárja Seth-et, és együtt kitalálják, hogy hol is telepedjenek le.

Seth
Anglia, London

Pillantása minduntalan az ajtóra vándorolt, miközben elzárta a napi bevételt, elpakolt egy rakat bögrét vagy épp random kávés dobozokba szagolgatott bele. Izgatott volt, bár nem érezte magát felszabadultnak, inkább csak várta, hogy Seth megjelenjen a küszöbön és nekikezdjenek valaminek, ami talán egy időre meghatározó lesz az életükben.
Mikor végül valóban megjelent a szőke, először nem is őt vette észre, hanem Feathert, aki szinte repült Avery nyakába.
- Helló - guggolt le az állathoz, aki örömében a mellső lábaival Ave vállára támaszkodott, ő meg jó alaposan megsimizte mindenfelé. Amennyire eleinte tiltakozott az ellen, hogy a kutya a közelébe kerüljön, mostanra annyira megszerette őt. Tulajdonképpen még a közös délutáni durmolásaik is hiányoztak neki.
Mire felegyenesedett, addigra már Seth is átvágott a félig felmosott padlón és megállt előtte.
- Szia - köszönt vissza egyszerűen, egy félmosollyal nézve fel a másikra, aztán végigkövetve a pillantásával a mozdulatot, amit a szék felé tett a szőke. - Feljöttök hozzám, vagy inkább itt beszélgetnél? A srácok mindjárt végeznek - tette hozzá, biztosítva a másikat arról, hogy bármelyiket is választja, nem lesz hallgatóságuk.
Ha a másik a lakást választotta, akkor Ave egyszerűen búcsút intett az alkalmazottaknak, akiknek igazán nem volt rá szüksége, hogy ő ott sertepertéljen körülöttük a teljes zárás alatt, hiszen bőven jobban tudták a dolguk, mint a tulaj. Mondjuk pont ezért is kaptak kiemelkedően jó bért. Miután megkerülték az épületet és felmentek a lépcsőn beengedte maga előtt a párost, csak hogy aztán csakhamar csend boruljon rájuk az apró lakásban. Avery visszaalakította a helyet az eredeti formájába, miután rájött, hogy egy jó darabig biztosan csak egyedül fogja használni, így néhány új bútort és kisebb részletet kivéve éppen úgy festett a rezidenciája, mint akár tíz évvel ezelőtt. Szerette így.
Miután becsukódott mögötte az ajtó, Avery megállt egy pillanatra, hogy vegyen egy mély lélegzetet. Egy... Kettő... Nem lesz semmi baj. Menni fog ez. Végül lendületet vett, de közben pillantása a bőszen szaglálódó Featherre esett, és végül a hűtő felé vette az irányt.
- Elfelejtettem a kutyakaját - érette a nasira, de mindig így hívta azt is. Valahogy nem jött a szájára a nasi szó, amit az állattartók olyan szívesen használnak egyébként. - Adhatok neki egy falat lángolt kolbászt? - érdeklődte Seth-től félig eltűnve a hűtőben, míg nem végül sikerült kihalásznia a kérdéses ételféleséget az olasz kajás dobozok mögül. - Te kérsz valamit? - fordult a másik felé aztán, de utána rögtön egy tálért nyúlt, hogy megtöltse vízzel a Feather számára.

Seth
Anglia, London

Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt a keze, ahogy meghallotta Seth mondatát, ami nagyon úgy kezdődött, mintha el akarná utasítani a kutyának szánt finomságot, de aztán a másik elharapta a mondatot, és csak a falatka mibenlétét kifogásolta. Avery természetesen nem erősködött, inkább elkezdett a trappista sajt után túrni, mert az is volt valahol a hűtőben, de mikor a másik biztosan nem látta, fanyar kis mosoly szaladt át a szája szélén. Rosszul érintette még az a fél elutasítás is Seth-től, miközben igazán csak jót akart azzal, hogy megvendégeli a régen látott szőrös pajtását.
Mire a másik felé fordult, már nyoma sem volt az előbbi arckifejezésnek, csak semlegesen bólintott egyet a teára, nyugtázva a kérdést.
- Máris - tette hozzá szóval is, majd koppant a földön a kutyának szánt itatótál, aztán egy darabig átvette a főszerepet a hangosan zúgó vízmelegítő, míg Avery előkészített két bögrét. Seth-ébe grúz, nagy levelű fekete tea került, hogy finom erős legyen, a sajátjába pedig jázminos fehér tea. Mikor aztán elhallgatott a zúgás, Seth szólalt meg előbb.
- Kényelmetlenül nagy volt egymagamnak - válaszolt Avery és magyarázta meg mindenféle körítés nélkül, hogy miért állította vissza a lakás eredeti állapotát. Pár másodperc szünetet tartott, mielőtt Seth mondanivalójának második felére is válaszolt volna; ennyi kellett, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.
- Azt hiszem épp ma tettél valami nagyon is előremutatót - mondta, az új állás megpályázására célozva. - Talán üljünk le odabent - ajánlotta, miközben Seth elé rakta a teát a pultra, de mégis kényelmesebben tudtak beszélgetni a szobában.
Ha a másik beleegyezett, akkor Ave elindult befelé a teájával az egyik kezében, a másikban pedig a Feathernek szánt sajtdarabbal, amivel csakhamar meg is ajándékozta a láthatóan végtelenül boldog kutyát. Viszont egy alapos buksi simi után Ave letelepedett az ablakban, Seth-re bízva, hogy mennyire szeretne közel lenni hozzá.
- Mit gondolsz, jót fog tenni a munka? - kérdezte aztán, folytatva az odakint megkezdett beszélgetést. A másik már reggel elmondta, hogy miért döntött a kastély mellett, úgyhogy erre nem kérdezett rá, pedig kétségkívül nehéz volt elhinnie, hogy ez a legjobb döntés a történtek után. - Sebastiannal beszéltél mostanában? - jutott aztán még egy kérdés eszébe. A kisebbik szőke még mindig attól tartott, hogy a bátyja sosem fog tudni neki megbocsátani, és Avery-nek mesélte el, hogy úgy érzi, talán ezért nem keresi őt igazán Seth. Ave ugyan próbálta biztosítani róla Sebastiant, hogy nem ez a helyzet, de valójában maga sem volt benne biztos, hogy mi is áll akkor a háttérben. Ez is olyasmi volt, amiről egyezményesen nem beszéltek a reggeli közös kávézások alkalmával.

Seth
Anglia, London

A lehetőségekhez mérten kényelmesen elhelyezkedett a párnázott párkányon, hátát a falnak döntve, de valamennyire mégis a szoba belseje és Seth felé fordulva. Nem látszott az arcán, hogy mit érez, csak arról tűnhetett fel a szorongása az értő szemeknek, hogy a bögréjét egyre-másra lassan forgatta a kezeiben, néha pedig ujjaival a mintákat kezdte követni.
Seth válasza elgondolkodtatta és nem is felelt neki azonnal, csupán bólintott, hogy jelezze, hallja őt. Valóban, régen minden a kísérletek és a munka körül forgott, talán azért is nem vette észre, hogy mennyire súlyos a szőke állapota, mert vitte őket előre a mindennapi rutin. Emlékezett annak a napnak a kétségbeesésére, amikor Sebby és Ruru elmondta neki, hogy mi történt. Mély nyomot hagyott benne az is, hogy hazudni volt kénytelen a kedvesének, mert elhitte, hogy összeomolna, ha egy szót is szólna arról, ami történt. Utálta az egészet. Azt is, hogy ismét ugyanabba a helyzetbe került, mint korábban a saját családjával, hogy egy olyan embernek kellett hazudni a saját érdekében, akit szeretett. Emiatt pedig őt emésztette a helyzet súlya. Sokáig tartott, mire volt egyáltalán módja arra, hogy mindezt tudatosítsa, de az elmúlt évben túl sokat volt ahhoz egyedül, hogy ne vegye észre, hogy ugyanabba a csapdába ejtette saját magát.
- Mit szeretnél csinálni mellette? A fennmaradó időben - kérdezte végül Seth-re pillantva. Kicsit nehéz volt elképzelnie, hogy mivel is szeretné a másik kitölteni  a szabadidejét, mert valójában sosem volt belőle sok. Persze, lógtak együtt könyvekkel a kezükben vagy videójátékoztak, utaztak is ide-oda, még az elmúlt egy évben is olykor, de a mindennapok mások, mint egy kirándulás. A mindennapok mókuskereke időnként azt is felőrli, aki odafigyel, hogy vele ne történhessen meg. Kétségtelenül tartott attól, hogy míg a másikra jó hatással volt az utazás és a folyton változó környezet, a megszokás újra a régi köröket indítja el nála. Vagy épp náluk.
Annak örült, hogy Seth nemrég beszélt a testvérével, bár a mellé tűzött mondatok elég egyértelműen árulkodtak arról, hogy mély témák valószínűleg nem kerültek elő.
- Talán jót tenne neki is - bólintott egyetértően Sebby ötletét hallva. - Az a helyzet... - kezdte, de aztán megakadt, mert nem tudta, vajon van-e joga beleszólni a testvérek dolgába. Viszont kételkedett benne, hogy Sebastian egyhamar megnyílna Seth-nek ezen a téren, úgyhogy végül folytatta. - Az a helyzet, hogy nagyon fél tőle, hogy sosem fogsz neki megbocsátani. Nem mer közeledni. Nem olyan rég pont erről beszélgettünk, mikor itt járt Sherlockkal, aztán órákig ült itt csendben, ahol most én, és csak bámult ki az ablakon. Képtelen vagyok megmondani, hogy mi jár a fejében, de az egyértelmű, hogy retteg attól, hogy örökre elveszíti a bátyját.
Nem próbált meg tanácsokat adni Seth-nek, nem kérte, hogy beszéljen gyakrabban Sebby-vel, mert ez nem az ő dolga volt, de talán fontos lehet, hogy a szőke erről is tudjon. Ez a témakör viszont egyenesen egy veszélyesen komoly kérdés felé sodorta, és bár úgy érezte, mintha egy marcangolásra kész vadállat torka ásítana rá, ha ebbe belemegy, de mégsem kerülgethette a végtelenségig. Talán jobb lesz már az elején tisztázni a helyzetet.
- Milyen szoros kapcsolatot akarsz tartani a családoddal most, hogy ismét a kastélyban leszel? - kérdezte, de nem tudta azonnal folytatni, pedig szerette volna. A bögrét figyelte rezzenéstelen tekintettel, ujjai is mozdulatlanná dermedtek a porcelánon, majd nagyot nyelt, és feltette azt a kérdést is, ami olyan nagyon nyomasztotta. - És milyen kapcsolatot szeretnél velem?
Nem nézett fel, nem akarta látni, ha a másik arcára esetleg elutasítás ül ki, de csendben várta, hogy valamiféle választ kapjon, bármeddig is tartott.

Seth
Anglia, London

Nem igazán lepte meg a válasz, bár örült volna, ha a másik legalább valami halvány körvonallal szolgál azzal kapcsolatban, hogy mi az a "kell", amit tennie szükséges, mert így nagyon nehéz volt bármilyen kapcsolódási pontot találni, ha már saját vágyakat és ötleteket sajnos most, teljesen jogosan, nem lehetett várni tőle. Végül rá is kérdezett inkább, hogy mire lehet így számítani, mert a kapott magyarázat kevés volt ahhoz, hogy jobban átlássa a helyzetet.
- És mi az, amit tenned kell? - nézett a másikra. Tényleg szerette volna tudni, mert mindez kihathat nem csak Seth-re, hanem arra is, hogy mindenki mással milyen kapcsolata lesz az elkövetkező időkben.
A Sebastiannal kapcsolatban elmondottak viszont láthatóan érzékeny pontra tapintottak, pedig Avery egyáltalán nem akart odaszúrni a másiknak. Kicsit úgy érezte, hogy Seth rajta veri le épp a saját frusztrációját, már amennyire a kifejezéstelen és rezzenéstelen arc bármennyire is minősülhet "leverésnek".
- Nekem kellene tudni? - kérdezett vissza végül hasonlóan visszameredve a másikra, és bár a hangja nem volt mérges vagy hangos, érezhetően feszültebbé vált, mint előtte. Kicsit felbőszítette a kérdés, és hogy úgy tűnt, Seth-nek ebből az jött le, hogy azonnali megoldásokat vár tőle. - Én csak annyit mondtam, hogy jót tenne neki neki az utazás, mert ez a helyzet áll fenn, ez nyomasztja. Talán lenne ideje átgondolni, vagy fene tudja. Mondjuk ha legközelebb beszéltek akkor biztasd, hogy tényleg elinduljon, vagy ilyesmi - adott végül mégis egy tippet, hogy mit tehetne a másik, ha már rögtön ezt az oldalát fogta meg a helyzetnek.
Nem reagált arra, hogy Seth nem szeretne erről beszélni, mert nem látta értelmét tovább forszírozni, ha ez így van. Kicsit az volt a benyomása, hogy a másik ott is elvárásokat lát, ahol nincsenek, pedig Avery csak azzal a szándékkal állt a helyzethez, hogy akkor most tényleg mélységében megbeszélik a dolgokat, amik az életüket befolyásolják.
Végül aztán ez az egész téma még közelebb sodorta őket egy másik, még kényesebb kérdéshez. Figyelmesen hallgatta a másik válaszát, ha volt is szünet közben esetleg, akkor sem szólt közbe, mert nem akarta megszakítani a gondolatmenetet. Mikor Seth végzett az első válasszal, akkor csak egy újabbat tett fel, amire ismét egy fájdalmas mondat következett viszonzásul.
Az előbbi, rövidke kis mérge mostanra már elcsitult, és Seth szavai nyomán mardosó fájdalom vette át a helyét. Változni kell... de hogyan? Nem mintha nem tudott volna mélységesen egyetérteni abban a másikkal, hogy nem jó, ahogy most vannak egymással, de nagyon rosszul érintette, hogy Seth gyakorlatilag hozzá passzolta a labdát azzal, hogy nem tudja mit akar, de mégis ott a döntés, hogy csinálni kell valamit vagy búcsút kell mondani egymásnak.
Hosszú csend telepedett rájuk, miközben Avery próbált valamiféle választ megfogalmazni magában. Fejét a falnak döntötte és lehunyta szemeit, csak az újra mozgásba lendülő ujjak mutatták, hogy még ébren van és figyel, gondolkodik, ahogy ismét elkezdte forgatni a kezei között a bögrét. Mit lehet erre egyáltalán mondani?
- Most eléggé sarokba szorítva érzem magam, mert ha elmondom, hogy én mit szeretnék, te meg belemész, akkor félek, hogy az megint nem a te döntésed lesz egészében, csak igazodsz. Ha pedig elmondom és te azt mondod, hogy ez nem felel meg, akkor én sodrom a vége felé a kapcsolatunk. - Úgy érezte, talán azzal tud a legtöbbet tenni most, ha őszintén elmondja, hogy mit gondol. Viszont nem csak köröket járt a kérdés körül, hanem megoldást is javasolt. - Nyitott vagy rá, hogy közösen döntsük el, hogy mi hogy legyen? Nem kell egyszerre kitalálni mindent, de kerüljük el mindketten a "nem tudom" válaszokat, amennyire lehet, vagy el kell mondani azt is, hogy miért nem tudjuk eldönteni - ajánlotta fel.