36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (246 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 » Le
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 11:52 Ugrás a poszthoz

Lilith
tőled is ezer bocsi


Bólogatok. Mi mást tehetnék. Bár ettől függetlenül nem értek egyet azzal a viselkedéssel, amit leír. De nem az én dolgom. És nem is kéne amúgy beleavatkoznom. Annyi lenne az össz feladatom, hogy eladom neki, amire szüksége van. Aztán pápá. Persze sosem voltam ilyen és a személyes véleményem, hogy a legtöbb vevő nem is pont így szeret vásárolni. Szükségük van rá, hogy meghallgassák őket, hogy tanácsot adjanak nekik, vagy éppen csak érezzék, hogy valaki együtt érez velük. Jelen esetben azonban akárhogy is próbálom nem megy ez utóbbi. Marad hát a bólogatás.
- Wooow! koncert is lesz? - kérdezek a banda kapcsán, az már érdekesebb téma. Szeretem a zenét és határozottan jó dolognak tartom, hogy próbálkoznak. Ezzel tényleg kíváncsivá tett, még azt is elfelejtem, amit a lányról mesélt az előbb.
- Ah... vagy úgy... ööö... - kutatni kezdek az említett pálca iránt. Fogalmam sincs hol van. Mily meglepő... - Valahol itt volt... egy pillanat - kutatok, benézek a pult alá, végig tapogatom a zsebeimet. - Nem tudom hol van...
Kezdek szokás szerint kétsége esni, de aztán meg is nyugszom, régen volt probléma a varázserőmmel, jelenleg, nem fenyeget a veszély, hogy akaratlanul tönkre teszem a helyiséget.
- Majd megkeres később... - vonom meg a vállam kellően lazán - Cseresznyefa, unikornis szőrrel.
Mondom el inkább, hogy milyen, ha már nem látja, a két kezemmel pedig a hosszát próbálom mutatni, bár nem valószínű, hogy pont 11 és fél hüvelyknyit mutatok, sosem voltam jó az ilyesmiben.
- Ekkora - fűzöm hozzá, ha nem lenne egyértelmű mit mutatok.
A másik dologra meg, csak bólintok. Megértem, hogy nem szereti, én sem. De lássuk be, nem köti az ember (a félvámpír meg főleg nem) minden jött ment orrára, hogy kicsoda-micsoda.
- Van más is, ami te szeretnél? - kérdezem, visszaterelve a témát a vásárlásra. Mert az igazság az, hogy szerintem kezd túl sokat kérdezni rólam, és én ezt pont annyira nem szeretem, mint a titkolózást. Szóval ha nem szeretne mást, akkor finoman ki fogom tessékelni az üzletből.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 12:09 Ugrás a poszthoz

Zoé
bocsi-bocsi


- De amíg nem próbálod ki, nem is fogod tudni... - világítok rá a nyilvánvalóra. Közben pedig azt hiszem, nagyon jól megértem, miről beszél. Bár rólam szerencsére nem vágja le mindenki, hogy nem vagyok teljesen emberi, igencsak tartok tőle, ki hogyan viselkedne a környezetemben. És pont emiatt a titok miatt, nem is tudok annyira önmagam lenni, mint szeretnék. Szerepet játszom, amiben próbálok megfelelni egy általános képnek. S az a benyomásom a velem szemben ülő lány, valami hasonlót próbál. Neki persze nehezebb dolga lehet. Ezt belátom. Már amennyire képes vagyok jelenleg ilyesmire.
Az újabb téma, hogy lefestem, illetve, hogy nem szeretné látni magát... Elszomorít. Nem látom így értelmét a dolognak.
- A tükör... csak egy eszköz... Nem tud bántani. Amit pedig benne látsz... Az csak rajtad múlik, hogy kicsoda és milyen... - próbálom meg összeszedni a gondolataimat. Én például nem látom benne a vámpírt. Mert nem akarom látni. S ezzel persze magamat is becsapom. Valószínűleg az anorexiásoknak is ez a problémája, ők állítólag mindig kövérnek látják magukat. Ha úgy veszem, teljesen értelmetlen a tükör...
- Egy festmény... nos az szerintem más. Az nem az lenne, amit te látsz. Sokkal inkább, amit én látok, ahogy látom...
Állapítom meg egy egyszerű mosollyal. De aztán megrázom a fejem.
- De akkor felejtsd el - fűzöm hozzá, hiszen egyértelműen ő nem akarja a dolgot, én meg nem erőltetem. Inkább megiszom a maradék teámat. Már ha van még. Mert a beszélgetés közben nem is figyeltem. Könnyen megeshet, hogy az üres csészét emelem a számhoz.
Az újabb kérdésére egy darabig csak nézem. Aztán kinézek az ablakon, s újabb másodpercekig csak bámulok kifelé, mielőtt megszólalnék.
- Talán mert, amíg mások problémáit próbálom megoldani, addig nem kell sajátjaimmal foglalkoznom - fordulok felé egy halvány mosollyal. - De ha zavar, azt is megmondhatod.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 12:23 Ugrás a poszthoz

Zoé
előzmények
Svédország, Eljudnir alagútrendszer

Követem, ha már megyünk, akkor ez a legkevesebb. Egyébként sem hagynám magára. Akkor sem, ha nem lenne rám ilyen hatással. Legalábbis gondolom, hogy nem. Kicsit nehéz meghatározni, de hiszem, hogy szimplán azért, mert segítségre szoruló nő, vagyok itt, és nem azért, mert szerelmes vagyok belé. Mert ugyebár nem vagyok. Ez csak egy pillanatnyi illúzió.
- Beszélnem kell az iskolavezetőségével, és ők is itt vannak. De teljesen elérhetetlenek, úgyhogy szerintem hamarosan visszamegyek... - felelem, bár nem kérdezte, csak közölte, hogy nem tudta. Hát mindegy. A többin meg csak mosolygok.
- Igazad van, pánikban nehéz gondolkodni, bár attól még sosem féltem, hogy kaja leszek és családom sincs, akiket látni szeretnék... A hideg jobban zavarna. De jelenleg a társaságod tökéletesen elég, hogy erről is megfeledkezzek. S mielőtt ezt valami rossz dolognak véled, megjegyzem, hogy rám nézve kifejezetten hasznos, ugyanis utálom a hideget.
Persze miután kimondom az utolsó mondatot arra is rájövök, hogy ez nagyon rosszul hangzott. Gyorsan fel is kapom, hátha a sokk elfeledteti vele, hogy tulajdonképpen valami olyat mondtam, hogy kihasználom a félvélaságát. Rosszabb esetben pofon vág, és még meg is könnyítem a dolgát.
Lendületesen lépkedek vele, bár nem tudom pontosan hova. Aztán persze megállít.
- Oh persze. Ne haragudj - mondom gyorsan és le is teszem. Most kicsit zavarban vagyok. - Öhm... Tudod a visszaviszlek... azt hiszem szó szerint vettem.
Hogy ne kelljen ezzel a kellemetlen helyzettel foglalkozni, inkább nézelődök, s tádá! Ott a bejárat. Gondolom én. Mert hát nem jártam még ezen a helyen. Közelebb megyek a sötét lyukhoz, és úgy szólok vissza Zoénak.
- Ezt kerestük? - remélem, hogy igen. Vagyis nem tudom biztosan. Szerintem a falun keresztül visszamenni okosabb döntés lenne, de nem vagyok olyan állapotban, hogy ellent tudjak neki mondani.

Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2016. április 5. 12:24
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 13:05 Ugrás a poszthoz

Merkovszky Igazgatóhelyettes Úr

Elhúzom a szám, bár számítottam valami hasonlóra... a remény hal meg utoljára, és a velem szemben ülő férfi a gyilkos.
- Khm... Persze. Természetesen... - felelem enyhe zavarral, amikor az órákat említi. Igazán nem terveztem ellógni. Sőt ha olyanok az órák, még lelkes is leszek, csak hát korábban nem voltak olyanok. De rosszabb esetben, majd olvasok valamelyik hátsó padban, vagy alszom. Ha csak az számít, hogy jelen legyek, igazán nem lehet probléma.
Bólintok a felvetésre, hogy el kéne végeznem az alapképzés hátralevő részét. És sóhajtok is egy nagyot, mert hát... nem így szerettem volna. De nagy valószínűséggel ezt a rendszert megkerülni nem igazán tudom. Utólag pedig biztosan jól fog jönni. S ha minden igaz, úgyis több időm van, mint az "egyszerű" földi halandóknak, szóval abszolút belefér.
Figyelmesen hallgatom, amit a házakról mond, próbálom értelmezni, megérteni a rendszer lényegét.
- Azt hiszem ez érthető... Mi alapján dönti el, hogy melyik házba kerülök? Mit kell tennem, és mikor eshetünk túl ezen?- mert igen, egész biztosan végig csinálom. Ha már itt vagyok, és megkaptam az esélyt, akkor meg kell próbálnom. Akkor is, ha nem fenékig tejfel és nem olyan tökéletes, mint ahogy szerettem volna. A semminél sokkal de sokkal jobb.
Viszont, akárhogy próbálok nem gondolni rá, engem rettentően zavar, hogy még mindig nem mondott semmit a félvámpírságomról. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e, vagy sem, és nem is tudnék nyugodtan kilépni ebből a helyiségből, amíg nem tudom biztosan. Megköszörülöm hát a torkomat és nagyon halkan kérdezem meg.
- Az nem baj, hogy nem vagyok teljesen emberi? - a balkezemmel köröket kezdek rajzolni a combomra, ahogy beszélek. Ez is sorsdöntő. Nekem legalábbis. Én szeretnék minél inkább beilleszkedni, s azt gondolom, a legtöbb diák nem venné jó néven, hogy olyasvalaki mászkál közöttük, akinek vérre van szüksége az életben maradáshoz, de az is lehet, hogy csak én vagyok nagyon maradi gondolkozású még mindig.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 6. 17:31 Ugrás a poszthoz

Nati
zene


A helyzet az, hogy nem nekem való már az iskolás élet. Akárhogy is nézem, öreg vagyok hozzá. Vagy a bioritmusom a nem jó, amióta félvámpír vagyok... A fene sem tudja, de olyan fáradt vagyok mindennap, nem tudom mennyi ideig fogom én ezt bírni. Most is az van, hogy végeztem, mehetnék haza, de arra sincs erőm, hogy lemásszak az északi toronyból. Ezért is döntök úgy, hogy az egyik itteni helyiséget veszem igénybe.
Korábban már benéztem és nagyon szimpatikus volt a sok-sok puha párna a kanapészerűségen. Szóval most nem hezitálok egy percig sem. Belépek és szinte rögtön halk zongora szó is felhangzik. Mosolyra húzom a számat, hiszen pont erre van most szükségem. Egy nyugodt kis dallamra megy egy kis pihenésre.
A szoba színe is egy általam kedvelt halványzöldes árnyalatba vált. Meg is lep, egy pillanatig bámulom, a pálcámért kezdek kutatni, de aztán megrázom a fejem. Egészen biztos nem én csináltam. Nem vagyok már képes ilyesmire. Vagy ha igen, akkor nagyon mélyen el van bennem rejtve a képesség, de nem hiszem, hogy így van.
A gondolataimból az térít magamhoz, hogy a zene abbamarad, s a szoba színe is megváltozik. Ahogy pedig körbe nézek, hogy megkeressem az okokat, meglátom az újonnan érkező lánykát is. Emlékszem rá, abból a buliból, ahova Scar rángatott fel. Nem volt olyan régen, de akkor még nem voltam iskolás. Ez a lány viszont határozottan igen. Ő valószínűleg nem tudja, hogy én alig egy hete koptatom a padokat. Kedvesen köszön, én meg a nevére próbálok rájönni. S ahogy jobban megnézem az arcát - nem mintha ez segítene - a szemeiben csillogó könnyeket is észreveszem.
- Szia! - köszönök neki halkan, és kedvesen. Legutóbb azt hiszem nem ilyen voltam, de nem igazán volt kedvem ahhoz a bulihoz - Valami baj van?
Kérdezem oldalra döntött fejjel. Közben meg azon agyalok, hogy hogy lehet valaki ilyen fiatalon ilyen magas?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 7. 12:23 Ugrás a poszthoz

Elmosolyodom, bár ez nem a vidám fajta mosoly. Sokkal inkább az, amivel az ember azt próbálja kifejezni, hogy valahol megérti a másikat és sajnálja, de ezt inkább nem mutatja, mert hát fő az optimizmus.
- Kit szeretnél látni? - teszem fel a kérdést, mert hátha el tudja mondani. Ha tudja, akkor pedig úgy alakítani is tudja, hogy olyan legyen, vagy ahhoz közeli, amit látni szeretne. Ha meg még nem is tudja... Nos akkor ideje, hogy elkezdjen gondolkozni rajta. Nehogy akkor jöjjön rá, amikor már túl van a nyolcvanon is.
Ki pillantok az utcára ismét, aztán hirtelen felindulásból úgy döntök, elmondom én mit szeretnék. Bízva benne, hogy neki is könnyebb lesz magáról beszélni, ha kicsit én is megnyílok felé.
- Én csak egy őszinte, boldog és önfeledt mosolyt szeretnék látni - mondom, miközben rápillantok, s elmosolyodom. Most, hogy velem van, és azt érzem, amit talán közel is állok az elképzeléshez. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ezek az érzések nem valódiak és ez beárnyékolja a mosolyomat is. Nem teljesen őszinte, és nem is önfeledt. Mindenesetre boldog. Szeretem az érzést, amit kivált belőlem a társasága. Könnyebb vagyok tőle, és annak ellenére is, hogy nem vidám dolgokról beszélgetünk jobban érzem magam, mint általában. Nem is értem miért vagyok olyan búskomor mindig, s miért próbálom elhitetni a világgal az ellenkezőjét. De jó, hogy itt van. Engem is ráébreszt sok mindenre.
Aztán a festés kerül szóba, s bár tudom, hogy nem gondolja teljesen komolyan, mégis azzal az apró talánnal, még közelebb visz, az általam oly vágyott tükörképhez. Ma először, vidáman csillannak fel a szemeim, s a fogaim is kivillannak az újonnan arcomra szökő mosolyban.
- Talán. Majd. Egyszer. Szavadon foglak - felelem vidáman és magamban próbálom ezt az érzést megtartani. De nem tart sokáig. Nem tud sokáig tartani, hiszen a beszélgetés más irányba terelődik, s visszaránt a földre.
- Akkor hajrá! - pillantok rá kihívóan. Eddig nem tűnt fel, hogy mások problémáival szeretne foglalkozni. De én igazából nyitott vagyok - bizonyos szintig -, ha az neki pillanatnyi komfort érzetet ad. Na meg... belőlem is kikívánkoznak dolgok. Sosem voltam az a fajta, aki hosszú ideig képes magában tartani bármit is, most pedig hosszú hónapok óta titkolózom.
- Részemről rendben, de csak ha aromás golyó. Az alkohollal nem vagyunk barátok - egyezem bele, mert bár eddig egészen az volt a benyomásom, hogy magamra akar hagyni, hülye lennék elszalasztani egy ilyen lehetőséget, amiben magától ajánlja fel hosszabb időre a társaságát. Lehet tényleg van valami féle vélafüggőségem?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 7. 13:16 Ugrás a poszthoz

Nati

- Akarsz róla beszélni? - kérdezem, az utóbbi időben úgyis lelkiszemetesládaként üzemelek. S engem is megnyugtat valahogy, hogy másoknak is vannak problémái nem csak nekem.
- Ah. De a Choi a vezeték nevem. Jobb szeretem ha Min Jongnak hívnak - felelem, s valahol örülök, hogy ő elmondja újra a nevét, mert nekem nem megy olyan jól az emlékezés, mint neki. Biccentek köszönös képpen, aztán ha már ilyen kedvesen arrébb húzódik akkor leülök a kanapéra. Lerúgom a cipőimet és a lábaimat is felhúzom. Elhelyezkedem nagyon kényelmesen, hátra döntve a fejemet. Határozottan érzem, hogy el tudnék aludni akár itt és most. Aztán persze eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. No hát igen... Nem, nincs baj a memóriámmal, csak a fáradtság.
- Bocsi, kicsit álmos vagyok mostanában... - ülök fel, s fordulok a lányka felé, aztán a kanapéra könyökölök és megtámasztom a fejem. Így kicsit könnyebb.
- Szóval... Mi a baj? - kérdezem meg újra, mert a nagy újra bemutatkozás közben nem igazán jutott el odáig, hogy elmondhassa. A szoba változó színei pedig nem nyugtatnak meg. S bár nem tudhatom biztosan, mégis csak sejtem, hogy valamiféle hangulatérzékelő mágiáról van szó, amit az ő feje felett összecsapó hullámok megzavarnak. Az én belépésemkor a zöld egy pillanatig teljesen nyugodt volt.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 7. 15:20 Ugrás a poszthoz

Egész jó meglátás, bár nem teljesen korrekt. Büszke sok mindenre lehet az ember. Persze értem én, hogy nem akarja az orromra kötni, ezért nem is faggatom tovább. Inkább hagyom, hogy más irányba evezzünk. S talán az én téma veszélyes, ki vagyok én, hogy "életem szerelmének" ne számoljak be bármiről, amit hallani szeretne? Nem, azért nem fogok mindent kiteregetni elé, de meg kell jegyeznem, hogy ez nem annyira egyszerű, mint bárki hinné.
A vajsör és a kókuszgolyó is előttünk, én pedig valóban megkapom a kérdést, amire számítottam. Elmosolyodom, de egyelőre nem válaszolok.
- Oh, ha csak egy dolog lenne, hamar végeznénk... - közlöm kesernyés mosollyal, aztán a vajsörömbe kortyolok. - De ami téged érdekel... - elgondolkodom egy pillanatra, hiszen nem tudom biztosan, hogy érdekli-e. Mégis azt gondolom, hogy egészen mostanáig, ezzel kapcsolatban próbáltam őt meggyőzni, így hát ennél maradok. A többi problémát, megtartom magamnak.
- ...hmmm... hogy is mondjam? - gondolkozom, mert rólam nem rí le kapásból, hogy más vagyok, mint a többi korombeli férfi. - Nem vagyok teljesen emberi? - kérdezem végül bizonytalanul, mert nem tudom, hogy ez vajon megfelelő kifejezés-e az állapotomra. Én az idő nagy részében tökéletesen embernek érzem magam. Főleg este, amikor nem bántja a szemem a napfény, vagy nem kezd égni-viszketni a bőröm. Igen, olyankor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy más vagyok. De így nappal, nehéz. Persze most fedezékben vagyok...
Megnyalom a számat, a fogaimat is, úgy nézek rá. Vajon mi lesz az első gondolata? Mi bennem a más? Egyáltalán ki lehet-e ezt találni? Vagy egy idegen számára a világos bőr, nem jelent még semmit? Fogalmam sincs. Bár a szökőkútnál a vérrel már elszóltam magam, de ki tudja, talán már elfelejtette. Én mindenesetre szeretnék még egy kicsit titokzatoskodni, és nem rögtön kijelenteni, hogy félig-meddig vámpír vagyok.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 8. 10:06 Ugrás a poszthoz

Oké, azt hiszem valami rosszat mondtam. Nagyokat pislogok rá, hogy mégis miről beszél és mi baja. Mi a nyavalya az a 24 kronószóda és miért próbál hirtelen olyan nagyon ember lenni, ha egész eddig azon sopánkodott, hogy nem lehet az?
Persze értem én. Én is szeretnék belesüppedni a hétköznapokba és azt képzelni, hogy normális vagyok, de ha egyszer nem lehet? Neki se megy, és eddig hiába bíztattam, hogy próbálja, folyamatosan csak visszatámadott. Most kicsit, mintha magának mondana ellent. Valahogy nem vagyok benne biztos, hogy valóban jó ötlet lenne neki elmondani bármit is. Felhörpintem a vajsörömet s már épp bocsánatot kérnék, amiért megbántottam és persze magára is hagynám, mert gondolom így már nem szívesen lát, de ő kér bocsánatot, amivel megint csak meglep.
- Öhm... nem haragszom... te se haragudj... jó? - kezdem bizonytalanul, mert bár tényleg nem értem miről is beszélt pontosan és miért is zavarta, hogy kimondtam, amit ő is gondol (gondolom, hogy gondol), de azért szeretném ha tudná, nem akartam megbántani.
- Nekem talán könnyebb titkolnom, hogy más vagyok, de csak ideig-óráig. Ha valaki jobban ismer, egy idő után feltűnő, hogy nem mászkálok órákig a napfényben, vagy ha mégis megteszem, akkor nagyon beburkolózva... És félek, hogy a környezetemben levőket elijeszti, ha rájönnek... - nem fejezem be. Csak ismét kibámulok az ablakon. Beharapom a számat, a mutatóujjammal pedig köröket kezdek rajzolni a korsóm oldalára. Valahogy arra számítok, hogy ahogy lassan összeteszi a mondanivalóm lényegét, ő fog felállni, és itt hagyni. Ha pedig ez bekövetkezik, nem szeretném látni. Ahogy az arcát sem, mert ki tudja. Persze én magamból indulok ki... De hát mindenki ilyen, nem?
Az az opció, hogy ennyiből nem jön rá, mire próbálok célozni, eszembe sem jut. De persze, ha mégis így lenne, válaszolgatok még neki.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 8. 22:04 Ugrás a poszthoz

Nati

Lelkiszemetesnek lenni egyáltalán nem rossz dolog. Legfeljebb akkor, ha elfelejtem, hogy nem azért vagyok negyedikes mert 17 éves vagyok, mint a többség, hanem mert 17 évesen kicsaptak a sulimból... Szóval nem gondolok bele, hogy az esetleges problémák, amikkel itt a többség szembenéz, nekem túl komolytalanok. Most is ebbe a hibába esek. Meggyőződéssel közlöm, hogy "nem zavar" és már figyelek is a lányra velem szemben.
Valahol talán a magassága is megtévesztett, de ahogy beszélni kezd már egyértelműen tudom, hogy az élete nagy problémái apró kis semmiségek. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ezt ő még nem így látja, ezért próbálok nagyon de nagyon megértően pislogni rá és nem elaludni. Mert amúgy tényleg fáradt vagyok. Bocsánat.
- Engem speciel nem zavart sosem, ha magasabb volt a barátnőm - közlöm vele a szimpla tényt teljesen őszintén. Szerintem ez csak a lányoknak valami parája, hogy legyen a fiú magasabb, meg hogy néz az ki? Hát hogy? Nem lehet minden srác 180+ cm. De azért persze meghallgatom a többit is. Mosolygok rajta. Édes, ahogy az óriás származékot említi, de csak megrázom a fejem.
- Határozottan nem hasonlítasz egyetlen óriásra sem - azok ugyanis, szinte mindig rondák. Szerintem. Aztán lehet csak én találkoztam rossz óriásokkal, de hát lényegtelen. Épp egy nagyra nőtt kislányt próbálok megvigasztalni. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy eljut hozzá, amit mondok.
- Szerintem, ha egy fiú szeret, és te is szereted, akkor pont úgy néznétek ki, mint egy szerelmespár. És senkit nem érdekel, hogy melyikőtök milyen magas. Sőt! A srácnak még az önbizalmát is megdobná, feltéve, hogy az ő fejét is teleültették sztereotípiákkal arról, hogy a férfinek kell magasabbnak lennie.
Felelem neki kedvesen, de érzem, hogy ehhez egyébként nem lesz ma annyi türelmem, mint szeretném.
- Tudod, téged a magasságod zavar, az osztálytársaid, meg azon szenvednek, hogy van egy pattanás az arcukon, vagy hogy van rajtuk pár kiló felesleg. De az igazság az, hogy ha valakinek komoly szándékai vannak, túl lát ilyen apróságokon. Senki sem tökéletes - Fűzöm még hozzá, aztán megvonom a vállam.
- Szóval ne aggódj ezen. Egyébként is vannak nálad magasabb fiúk... - én persze nem tartozom közéjük, de én mindig is alacsony voltam. - Ha szeretnéd bemutatlak az öcsémnek, ő már majdnem két méter...
Toldom meg vigyorogva, ha tényleg ez a legnagyobb problémája ezen nem múlik. Kwonnak amúgy sem ártana egy nő az életébe, bár nem tudom mennyire jönnének ki. De legalább a magasság nem lenne probléma. Az öcsém ugyanis azon nyavalyog, hogy minden lány olyan alacsony... Bár ez lenne a legnagyobb problémám! Boldogabb lennék. De most valahogy ingerült kezdek lenni. Veszek egy nagy levegőt. Lehunyom a szemeimet.
- Csak 5 percig hadd aludjak! - motyogom magam elé, aztán újra Natira nézek, remélem nem bántottam meg. Nyűgös vagyok, és próbálok is kedves lenni vele. Csak nem tudom mennyire sikerül ebben az állapotban.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 16. 21:17 Ugrás a poszthoz

Rachel

Meglepett a bagoly, de eszembe sem volt kihagyni a lehetőséget, hogy megint találkozzak Rachellel. Igaz először nem értettem pontosan, hogy ki is ő, meg mit is akar, de hamar beugrott, mert nem mindennap dekorálok mosdókat csinos lányok, kellemes társaságában. Szóval miután tisztáztam magamban, hogy ki ő, el is indultam a levélben említett helyre.
A gondot csak az okozza, hogy ez a kastély nagyon nagy, új vagyok, és persze bármikor el tudok tévedni. Jó pár alkalommal kell útbaigazítást kérnem, és egyértelmű, hogy nem vagyok a prefektusok gyöngye ebből a szempontból - sok másból sem, Rachellel való első találkozásom a jó példa erre - de azért igyekszem titkolni a helyzetet. Ami sokat segít, hogy a festmények az említett folyosón valóban hangosak, így az utolsó néhány sarkon már csak a hangokat kell követnem. Mennék gyorsabban is, de a felügyelők miatt nem kockáztatok. Eddig békén hagytak, ezután se szeretném ha zaklatnának.
Én még iskolai egyenruhában és talárban vagyok, de ahogy nézem Rachelnek már volt ideje átöltözni... Na igen, a kastélyban lakásnak is megvannak az előnyei. De én nagyon kedvelem a lakásomat is a faluban.
- Szia! - köszönök rá a lányra, próbálva túl harsogni a vitázó portrékat. - Csendesebb hely nem volt? - kérdezem vigyorogva, bár ennek a zajnak is meg van a maga előnye... Kihallgatni biztos csak nehezen tudnak minket. Persze használhatnunk valami bűbájt is, hogy kizárjuk a sok felesleges zajt, de a helyzet az, hogy a változatosság kedvéért fogalmam sincs, hova tettem a pálcámat.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 16. 23:08 Ugrás a poszthoz

Rámosolygok a lányra aztán szétnézek, melyik portrék élnek szerelmi életet. Nem szeretem az ilyen vitákat, na meg ez a fajta civakodás rossz emlékeket idéz fel bennem. Próbálok hát inkább Rachelre figyelni, és arra, hogy mit is mond. Hegyezni kell ám rendesen a fülem, de szerencsére megértek mindent.
- Te választottad ezt a helyet... - jegyzem meg felhúzott szemöldökkel. Nem hiszem, hogy bárki kényszerítette, hogy itt várjon rám. De végül is mindegy. Vagyis majdnem. Semmi kedvem őket hallgatni - Nem tudsz valami varázsigét, amivel kizárhatnánk a vitájukat? - kérdezem reménykedve. Ha nem, hát az sem baj. Egyszerűen megfogom a kezét és a folyosó egy másik részére húzom, ahol kevésbé vészes a helyzet. Persze itt is van vita bőven, de érezhetően jobban szeretnék maguknak megtartani a felek, hogy mi is a pontos probléma, így jóval halkabban teszik, mint azok korábban.
- Öööö... tényleg? - nézek rá meglepetten. Aztán elgondolkozom, miről is beszélhet. - Ah...! Valamit rajzolni... - mondom megvilágosodva, bár az igazság az, hogy nem emlékszem pontosan mit meg miért, de ha olyan fontos majd megmondja újra.
- Áh! Hülyeség! - intem le a prefektusággal kapcsolatban. Tökre nem érdemlem meg. Tudom, hogy Lin csak azért bízott meg ezzel, mert idősebb vagyok mint a többség, na meg mert jó szomszédok vagyunk. Más ötletem legalábbis nincs a dologra. De nemet meg nem mertem mondani. Be szeretném végre fejezni az iskolát és többet tanulni a művészetekről, szóval ez a legkevesebb. Bár így belegondolva, emlékszem, annak idején féltékeny voltam Beckyre, hogy ő prefektus lett én meg nem. S talán emiatt sem hittem el Carolnak, hogy Teo bá mellém állt volna. De ez megint olyasmi, amin nem kéne agyalnom.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 16. 23:21 Ugrás a poszthoz

Örülök, hogy megnyugtatja egy kicsit, amit mondok neki. Persze van más problémája is, ami érthető.
- Megjegyzések akkor is lennének, ha alacsonyabb lennél, vagy épp teljesen normális. Aki beléd akar kötni, az mindig talál majd megfelelő okot - felelem őszintén, aztán mint egy jó tanácsot hozzáfűzöm: - A kérdés az, te hogy reagálsz ezekre. Ha ügyes vagy, még a javadra is fordíthatod.
S bíztatásul kap még egy mosolyt is. Aztán pedig figyelek rá, hogy mi mondanivalója van még. A csk említésére enyhén eltátom a számat. 260??? Hát ő sem ember, az tök tuti. Tátogok kicsit, aztán összeszedem magam.
- Nos, így nézve, nem is olyan magas... csak 191 centi... - de hozzám képest ő is égimeszelőnek tűnik. Elvégre az már két fej különbség... Ah, utálom. De hát ez van. És ez nem változtat a tényen, hogy Kwon az én kis öcsém. Ha nő is még. Akkor is kicsi marad, hiába gondolja ezt ő másképp. De nem is agyalok ezen sokat. Túl nehéz a fejem hozzá. Rettentően lefáraszt az egész heti ébrenlét, figyelés, és próbálkozás. Öregnek érzem magam ahhoz, hogy ilyen szinten tanuljak. Valószínűleg nem is fogom sokáig hajtani magam, csak legyen meg az első jó benyomás a tanároknál, utána lehetek lazább is. Remélem.
A fáradtságom ki is bukik belőlem, s Nati szerencsére nem tűnik mérgesnek emiatt. Még a függönyt is behúzza nekem.
- Kösz - küldök felé egy hálás mosolyt. Nem is tudja, mennyivel jobb így nekem. Veszek egy mély levegőt, aztán lehunyom a szemeimet. De ezt követően arra is rájövök, hogy nem túl szép dolog ez részemről.
- Tényleg csak 5 perc kell... - győzködöm, bár inkább magamat, mint Natit, mindenesetre, nem szeretnék illetlennek tűnni.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 17. 00:30 Ugrás a poszthoz

Egyszerűen muszáj arrébb húzni, hát nem lehet ilyen lármában normálisan beszélgetni. Nem is értem, miért itt akart találkozni. Ez valami fura női logika lehet. Mindenesetre sikerül egy csendesebb folyosó szakaszra érni, és így azt is megtudom, hogy varázsolni nem tud, énekelni viszont igen.
- Wow... oké... ez ha elég hangosan énekelsz, akkor jó lesz - vigyorgok rá, és elismerően bólogatok, mert a dal egész jó, s ha már nem varázsol tényleg az az egyetlen dolog, ami tehet, hogy jó hangosan énekel.
Ha tudom, hogy a prefiségről akar beszélni... hát lehet kihagyom. Nem a kedvenc témám. Ezért is inteném le, de azt hiszem félre ért egy kicsit.
- Öhm... gondolom igent kéne mondanom... - húzom el a számat egy pillanatra a feltételezésén, aztán körbe nézek, s bár nem látok senkit sem, mégis közelebb hajolok a lányhoz, hogy a fülébe súghassam - ... de az igazság az, hogy az volt hülyeség, hogy engem választottak erre a posztra...
Aztán visszahúzódom és rákacsintok, hogy értse, eszembe sincs másképp viselkedni. Bár az itteni mosdók nem szorulnak festésre, azért van pár dolog, amit el tudnék képzelni... Csak ugye a felügyelők... Na de egyszer csak elmennek ők is.
Ami pedig a sárkányos tetoválást illeti... Próbálok úgy csinálni, mint aki emlékszik, de hát nem az volt a közösművészetünk csúcsa, amikor ezt ecseteltük és hát le is kellett lépnem, mielőtt rajta kaptak volna, így nem csoda, ha ez kicsit kiesett.
- Ah... jó, hogy emlékeztetsz - felelem végül a köztes utat választva - Amúgy miért szeretnél tetoválást, és miért pont a vádlidra? Miért pont sárkányt?
Érdeklődöm és kíváncsian várom a választ, ha már én vagyok az előrajzoló. Mondjuk, szerintem, egy tetováló szalonban jobbat készítenének neki, de ezen nem fog múlni. Ha pedig nem akar, nem kell válaszoljon. Én szimplán csak kíváncsi vagyok, mert bár több lyuk van a fülemben, mint bárkinek akivel eddig találkoztam errefelé, meg a nyelvem is át van szúrva, arra sosem gondoltam még, hogy tetoválást varrassak magamra. Az iskola pedig... Megint egy olyan téma, amire elhúzom a szám.
- Nem egészen olyan, mint vártam... De valamit valamiért - vonom meg a vállam a tömör válaszom után és bízom benne, hogy ért ennyiből és nem várja, hogy sokat meséljek. Mert bár rettentően élvezek sok mindent, és igyekszem örülni, hogy előbb-utóbb azt is tanulhatok majd, amit tényleg szeretnék, most hogy hullafáradt vagyok nehezebb a derűs oldalát látni a dolognak. Na meg az újból felhangzó mondatfoszlányok sem tesznek jót a kedvemnek.
- És ha nem akar mást? - kérdezem csendesen, a mellettem álló lány valószínűleg nem is hallja, hiszen ő maga is megjegyzést tesz az elhangzottakra, aztán megrázom a fejem. - Mi lenne ha keresnénk egy nyugodtabb helyet? - fordulok Rachel felé, s kérve pillantok rá. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 17. 21:48 Ugrás a poszthoz

Ágfalvi Elinor
egy szabad hétvégén, szombaton, délelőtt


Fáradtan nyúlok el a kanapén az üzletben, abban bízva, hogy egyik iskolatársamnak sem jut eszébe a délelőtt folyamán betévednie hozzám. Sőt a falulakóknak sem. Egy ideje agyalok rajta, hogy átmenetileg bezárok, vagy hogy felveszek valakit. Mert lopásgátló ide vagy oda... mégis az az igazi, ha valaki itt van és segít az embereknek kiigazódni, hogy mire is van szükségük. Csak így nekem nincs időm aludni. Azért még lehunyom a szemem és arról ábrándozom, hogy Carol végül eljön. Magamban mindent megtervezek... de persze tőle kéne megkérdezni, valóban szeretné-e és nem csak mondta-e, hogy ne rontsa el a kedvem.
Az álmodozásból az apró csengettyű rángat vissza a valóságba, ami jelzi, hogy vásárló érkezett. Még egy darabig azonban szeretném hinni, hogy alhatok. Csak nem olyan sürgős neki. Lehet, hogy csak nézelődni jött, vagy eltévedt.. Ha szüksége van valamire, biztos megtalál majd, nem? De, egészen biztosan. Nem is strapálom magam, eltakarom a szememet is a karommal, hogy nyugodtan tudjak aludni. Megpróbálom kizárni az összes zajt, mint a közeledő-távolodó léptek, kintről beszűrődő kiálltások. Nem akarom semmit. Csak aludni. De munkaidőben, nem nagyon lehet...
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. május 29. 17:01 Ugrás a poszthoz

Zoé

Kuncogok a kérdésén. Nem tehetek róla. Egyszerűen édes. De azt hiszem, jól pofon vágna, ha még ezt is hozzáfűzném, így inkább megpróbálom egy szimpla mosolyba fojtani a kitörő hangokat és egy nagy levegő után, válaszolok a kérdésére.
- Mindkettő. Tudod, ha az ember összebújik valakivel, rögtön jobban érzi magát, de azt hiszem közrejátszik a személyes varázsod is - mondom még mindig mosolyogva, bízva benne, hogy ha eddig megkímélte az arcom ez után is megteszi. Mert hiába égetné az arcom a pofon nyoma, azért mégsem esne jól, még ebben a hidegben sem. Szerencsére csak arra kér, hogy tegyem le, én pedig kissé zavartan de eleget teszek a kérésének, hogy utána vele együtt keressem azt a bizonyos bejáratot.
A dolog egyáltalán nem bizonyul nehéznek, valahogy mégis fura a helyzet. A kérdését pedig nem igazán értem, de lassan bólintok.
- Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb útvonal? Mármint, bent már tudod merre kell menni? - érdeklődöm, mert a tájékozódásom nem a legjobb. Megfigyelni jól meg tudok részleteket, így felismerem ha már voltam valahol, de az új helyek kifoghatnak rajtam és a sötét sem éppen segítő tényező, ha esetleg eltévedünk.
Nem mintha számítana a véleménye. Sosem hagynék magára egyetlen lányt sem este sötétben, őt meg pláne nem. Ahhoz túlságosan tetszik most. Vagy alapból is? Nem tudom. Fél vélák mellett nehezen tudok gondolkozni és bár én úgy érzem, minden egyes perccel könnyebb, nem tudom, hogy mennyire tiszták és igaziak ezek a gondolatok, érzések.
- Persze. Jövök! - mondom végül határozottan. Bólintok is mellé, hogy egyértelmű legyen, aztán be is lépek a fura barlangba, aztán ismét Zoéra nézek, hogyan tovább?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. május 29. 17:29 Ugrás a poszthoz

Rachel

- Nekem nem tűnt szörnyűnek. De hát te még nem hallottad az öcsémet, amikor zuhanyozik - nevetem el magam, mert valóban nem volt rossz, amit dúdolt, és szegény Kwonhoz képest mindenkinek aranyhangja van. De a Silencio sem rossz ötlet, sőt, így hogy tökéletesen hajtja végre kiváló megoldásnak bizonyul. Mondjuk, így titkokat nem tudunk megbeszélni, de talán nem is azt akar.
- Ez esetben nem kell sokat keresgélniük, hogy beáruljanak, máris itt van egy prefi... De egyébként nem hiszem, hogy bárkit zavar, ha kicsit csendben vannak - ha meg mégis, nos vállalom a következményeket. De igazán nem teszünk kárt egyetlen műben sem, és feltételezem, hogy később a hangjukat is visszaadja majd nekik Rachel.
Azt gondolnám, hogy a tény, hogy itt vagyok, hogy vigyorogva figyeltem, ahogy elnémítja a portrékat bizonyíték lenne, hogy én nem a jó prefik közé tartozom és hogy nem jó embert választottak erre a posztra, de rá kell jönnöm, hogy ő sem ismer még eléggé. Még akkor sem, ha kipingáltunk egy mosdót már együtt.
Felhúzom a szemöldököm és úgy nézek rá.
- Sosem voltam jó - feleltem még szélesebben vigyorogva. Igaz, mindez nézőpont kérdése. De a közvélemény mindig az volt, hogy egy rosszcsont vagyok, és bár sokat csillapodott a bennem levő kalandvágy, kizárt, hogy valaha is eltűnjön. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ezt itt és most kell megbeszélnem vele, így inkább a tetoválása felől kérdezem. Nekem fura a válasza, de semmivel sem furább, mint amit én adnék, ha a piercingjeimről kérdeznének, így csak bólintok.
- Értem. Van nálad papír meg ceruza? - kérdezem, mert ha esetleg ő felkészült, akkor neki is állhatok már most megrajzolni a kért sárkányt.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. május 29. 20:27 Ugrás a poszthoz

Nati

- Nem hiszem, hogy ezt hiszik. Bár tény és való, hogy lenézel rájuk - felelem könnyedén, aztán ásítok egyet. Kezem a szám elé kapom. Nem akarok ám érdektelennek tűnni, de fáradt vagyok, pislogok is gyorsan párat, hátha felébredek, de igazából a fény sem szimpi a szobában.
Egyébként szeretném átérezni a problémát, de lássuk be, én alacsonynak számítok a férfiak között... A legtöbb lány magassarkúban jóval felettem pislog... Nincs sok választási lehetőségem. Sokáig zavart, ahogy őt is zavarja, de megtanultam vele élni, s mint említettem, én nem bánom, ha a lány a magasabb. A lányokról ez többnyire nem elmondható, de na.
A családi magasság-kor dolgot, nem teljesen tudom követni. Ha ő a legkisebb, hogy nőhetett túl valakiket? Megrázom a fejem. Nem értem.
- Nem azt mondtad, hogy te vagy a legkisebb? - kérdezek vissza, mert tényleg nem világos, hogy akkor most ki mekkora. - Vagy akkor az ikrek kisebbek? - egyébként nem tudom kikről beszél, mert hát nem is ismerem a családját, de hát mindegy is. Remélhetőleg sikerül elmagyaráznia, hogy értsem, akkor pedig az öcsém is szóba kerülhet. Az ő magassága...Nos igen, az szép nagy szám. Nálam vagy két fejjel több. Bólogatok hát, mert bár az ő háztársa jóval magasabb, mégis csak igaz, hogy Kwon sem alacsony. Aztán az álmosság csak erősebb lesz rajtam, így elnézést és időt kérve, lehunyom a szemeimet, hogy egy keveset pihenjek.
Meglep, hogy behúzza a függönyt, az meg még jobban, hogy észrevette, hogy kerülöm a fényt. Ki is pattannak a szemeim hirtelen, aztán nyelek egy nagyot.
- Öhm... Igen... Persze... Voltam... - kezdem el kissé nehézkesen, de nem igazán tudom, mivel kéne kivágni magam egy ilyen helyzetben. Soha senki nem kérdezett még rá, azt hiszem a többség túl diszkrét ahhoz, hogy szóvá tegye - Nem tudnak vele mit csinálni - mondom végül és megvon a vállam. Ez végül is teljesen igaz. - Meg lehet szokni... - motyogom és le is csukom újra a szemem, miközben ásítok egy újabbat. - Lehetne rosszabb is... - toldom még hozzá, aztán csöndben maradok. Vagy ha kérdez, akkor majd válaszolok. De az is lehet, hogy szimplán elalszom.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. június 27. 13:28 Ugrás a poszthoz

Rachel

Nevetek a válaszán, aztán lezártnak is tekinthetjük az éneklős témát. A portrékat is elhallgattatja, így nyugodtan beszélgethetünk.
- Egész biztos sokan vannak - mondom ismét nevetve. Az meg már más kérdés, hogy az újabb téma miatt, lehet jobb lenne mégis csak, ha hangoskodnának, mert ha bárki erre jár, és meghallja, hogy nem vagyunk a legjobbak, akkor bajba is kerülhetünk. Megint más kérdés, hogy minden bizonnyal ki tudnám magyarázni a dolgok, de jobb szeretem, ha nem kell ilyen módszereket alkalmazni. Egy ideje amúgy is fontosabb az őszinteség nekem, mint a kihágások következményei elől való menekülés, azonban vannak még helyzetek, amikor mégis ez utóbbi kerül előtérbe és nem az igazmondás. Nem vagyok szent. Pedig próbálok javulni. Belátom, hogy a sok apró füllentés, amit életem során felhoztam, nem volt szép dolog, s talán pont emiatt kaptam akkor pofont a sorstól amekkorát. De a berögzült szokásokat akkor is nehéz levetkőzni.
Az ő kihágásait nem ismerem, és nem is kérdezek rá. Ha akar beszélni róla, majd elmondja. Engem viszont inkább érdekel, hogy miért is hívott ide. Mert lássuk be, ez azért egy elég fura találka hely. A helyszínválasztást a válasz után sem értem, de egyáltalán nem zavar. Sőt! Miután kiderül, hogy van nála papír és ceruza is, elveszem azokat, majd kényelmesen leülök a földre.
- Pardon? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, amikor azt mondja, hogy aztán szép legyen. Mégis mit gondol ő rólam?
- Melyik lábadra szeretnéd? Pontosan hova? Mekkorát? - kérdezgetek tovább, aztán ha megkapom a válaszokat, akkor olyasmit, teszek, amit esetleg furcsállhat.
- Ülj le - kérem, majd az említett vádlira illesztem a lapot, ha kell feltűrve a nadrágot, aztán hasra fekszem és úgy nézem egy darabig a lábát, próbálva ráképzelni a sárkányt.
- Van speciális kívánságod a sárkány kapcsán? Norvég tarajos, mennydörgő, kínai...? vagy inkább valami mítikus? - faggatom tovább, épp csak felpillantva rá.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. június 27. 15:05 Ugrás a poszthoz

Nati

Megmagyarázza, hogy is van ez, és bár még mindig vannak számomra homályos foltok, azért kezdek képbe kerülni. Remélhetőleg azért ne várja, hogy rögtön megjegyezzem az összes testvérét, meg a neveiket, vagy hogy éppen milyen magasak. Arra ugyanis nincs kapacitásom és nem csak a fáradtság miatt, de az is nagyban közre játszik. Bólogatok inkább, mintha világos lenne s mikor befejezi a mondandóját még szóban is kifejezem, hogy értettem ám - már amit.
- Világos. De akkor most utol akarod érni a bátyád vagy nem? - mert igen, a végére megint megkavar, hogy őt nem fogja lehagyni magasságban, mintha ez cél lenne. De eddig meg azt mondta, hogy zavarja a magassága... Nehéz rajta kiigazodni. Persze nincs ebben semmi fura. Lány. A lányok mind nehezen érthetőek. Egy ideig azt hittem, tudom mikor mire gondolnak, de már nem. A kérdésére meg megvonom a vállam.
- Semmi különös... - felelem, hiszen sosem gondolkoztam rajta igazán. - Jó, hogy van valaki, akit lehet piszkálni és akivel lehet beszélgetni. De nem tudom, hogy mennyire lenne más, ha lenne egy bátyám vagy egy nővérem...
Tényleg nem tudom és már nem is fogom sosem megtudni. Persze van egy halvány emlékem Min Ji-ről, az unokanővéremről, de ő nem volt annyival idősebb és 4 évesen nem is tudja az ember a kort úgy értékelni, mint felnőttként.
Lehet, ha nem lennék ennyire fáradt, akkor beszédesebb kedvemben lennék, de egy újabb ásítást nyomok el és le-leragad a szemem. Ezt pedig Nati is észre veszi, mert kedveseb behúzza a sötétítőt, de azért még kérdezget, ahelyett, hogy hagyna. Igaz nincs jogom panaszkodni, elküldeni vagy csak szimplán megkérni, hogy maradjon már csendben, de azért örülnék, ha lassan megtenné valamelyiket.
- Eszem - motyogom halkan, és helyezkedem kicsit, hogy kényelmesebb, pihenőbb pózba tornázzam magam. A szemem épp csak egy pillanatra nyitom ki, amíg válaszolok neki, de aztán újra becsukom.
- Köszi... Elég ha csöndben maradsz egy picit - mondom immár becsukott szemmel és hogy ne érezze gonosznak a megjegyzésem egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon. Gyorsabban ér utol a fáradtság, mint várnám, már-már félig aludva kérem még meg.
- Maradj itt velem, jó? - aztán ha tényleg kibírja és csöndben marad akkor el is nyom az álom. A szobában pedig az ő dala nélkül is, kellemes nyugtató zene csendül. A légzésem lelassul és egyenletessé válik, az arcom is kisimul. Az ajkaim kissé szétnyílnak. Alszom. Kellemesen, nyugodtan, ahogy napok - talán hetek - óta nem.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 16. 12:21 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István

Napszemüveg, baseball sapka és a talárom csuklyája is a fejemen. Ha valaki azt mondja 10 évvel ezelőtt megszeretem a talárt röhögve szétátkozom. De hát az élet már csak ilyen. Az embernek a saját képébe röhög és fittyet hány arra, hogy ő mit szeret. Mondjuk most nem is süt olyan erősen a nap, de jobb az óvatosság.
Igaz, erre csak addig van szükség, amíg belépek a kastély bejárati csarnokába. Ahogy becsukódik magam mögött az ajtó, hátra dobom a csuklyát, a baseball sapkát megfordítom, így az ellenző a tarkómat takarja és a napszemüvegemet is lejjebb tolom, úgy lépek közelebb a pontokat mutató homokórákhoz. A levitáét szemlélem és mellette a navinét.
- Alakulunk... - állapítom meg, ahogy jobban megnézem, hogy az eridont már elhagytuk, de lássuk be, nagyon messze vagyunk a győzelemtől. Ekkor nyílik újra az ajtó és én odébb araszolok, hogy még egy halvány fény sugár se érjen, nem mintha belehalnék, csak azért mégis.
A belépő fiú valószínűleg nem vesz észre, s ahogy körbe pillant egyértelművé válik, hogy most először van itt. Vajon én is ilyen fejet vágtam? Tűnődöm el, aztán arra jutok, hogy remélem nem. Nem mintha baj lenne azzal, ahogy kinéz, de mégis csak más 14 évesen rácsodálkozni valamire, mint 24 éves fejjel tenni ezt. Megrázom a fejem, aztán meghallom, hogy motyog.
- Hajrá, hajrá! - biztatom vigyorogva, aztán közelebb lépkedek, hogy jobban megnézzem magamnak. Innen ugyanis nem látni, hogy melyik házba való. Az én taláromon persze ott virít a levita címere és a prefektusi jelvényem is. Pedig azt ki akartam már dobni... Na mindegy. Van, amikor jól jön.
- Min Jong - nyújtom előre a kezem, miközben bemutatkozom. Egyszerűen keresztnévre hagyatkozva, mert valószínűleg még ezt se nagyon fogja érteni. Kéne találnom egy magyar nevet magamnak. - De hívj csak szimplán Emdzséjnek - toldom még meg, mert így talán egyszerűbb, miközben várom, hogy ő is elmondja kicsoda.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 16. 12:59 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István

Ha tudom, hogy ennyire zavarba jön, nem szólítom meg. Vagy de. A fene sem tudja, igazából élvezem ezt. Nem kéne, mert ugye tökre megváltoztam, de nem bírom ki, hogy ne vigyorogjak tovább rajta.
- Üdv, a suliban, kedves 13. generációs újra varázsló - vagy valami ilyesmi. Sosem gondoltam, hogy az ilyesmi számítana. Na de az én helyzetem merőben más. Megszámolni sem tudom, hogy hány ezer éve vagyunk csak varázslók... Pedig mennyivel könnyebb lenne az élet mugliként. Mondjuk már nem. De az ő korában ezt hittem.
Mindenesetre a kézfogás után lehajolok és felveszem a süvegjét. Megcsodálom, kicsit leporolom, még meg is fújom, hátha így tisztább lesz. Igaz egy bűbájjal gyorsabb lenne, de a pálcámat megkeresni tovább tartana, és egyébként sem akarom rögtön a szívbajt hozni rá.
A szavaira helyeslően bólogatok. Szép elhatározás, bár kicsit nagyratörő. De ki kell használni.
- Nos István, én nem akadályozlak meg benne. Valószínűleg a legselejtesebb vagyok az ország mágusai között, szóval hajrá. Kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy segítesz lehagyni a navinét a pontversenyben - magyarázok neki vidáman még mindig aztán a homokórák felé bökök, hogy láthassa, bár másodikok vagyunk csúnyán el vagyunk maradva. Ám mintha ő kicsit megszeppenne. Pislogok is párat, hogy miért a cipőjét bámulja.
- Nem haragszom, de ha magázni fogsz, megha... izé... - gyorsan a fejébe nyomom a süveget - büntetőmunkára küldelek - mondom még mindig vigyorogva. - Még csak negyedikes vagyok.
Remélem nem vesz komolyan. Egyébként sem harapnám meg. Te jó ég! Milyen nap van? Már ilyen sok idő eltelt volna, hogy utoljára...? Nem foglalkozom vele.
- Szóval... új vagy? Körbe vezesselek? - érdeklődöm gyorsan, ezzel elterelve a saját gondolataimat is. Aztán az órámra pillantok. Még van bő egy órám, ráérek.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 16. 15:10 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István

Röhögni kezdek. Nem bírom tovább. Annyira édes. De komolyan nem értem. A muglik teletömték a fejét valami hülyeséggel és középkori felfogásokkal a varázslókról, vagy honnan jött neki ez a bugyutaság?
- Valamikor a középkorban biztos úgy volt - mondom végül, mikor sikerül abbahagynom a nevetést és megvonom a vállam. - Nem tudom, neked mivel tömték a fejed eddig a varázsvilágról, de szerintem nagyon félre informáltak. - Megállapításom mosolyogva közlöm vele. Remélem nem veszem a kedvét máris. De igazán nem árt, ha tisztában van vele, hogy nem vagyunk maradi társaság. Mármint, az itteniek tuti nem azok, és ez jó is így, nem szerettem Koreában sem ezeket a régimódi dolgokat.
- Első lecke: ne higgy el mindent, amit hallasz vagy látsz - mondom neki nagyon komolyan, ahogy ledöbben a navine pontjain. - A tudást egyébként sem pontversenyben mérik... - ezzel pedig a komolyságomnak vége is. Megvonom a vállam.
- Egyébként rosszul tudod. Nem okosak. Bölcsek. A kettő pedig nem ugyanaz. "Egy levitás fő jelleme a bölcsesség, de igazából művészléleknek is mondható, mivel igen gazdag és érzékeny érzelmileg. Kerüli a vitákat, a fölösleges szópárbajokat." - idézek egy könyvből, amit valamelyik levitás hagyott a klubhelyiségben, én pedig beleolvastam. - "...igen kitartóak, lelkiismeretesek, megbízhatóak: amibe belefognak, azt minden úton-módon befejezik, de csakis azt, ami igazán érdekli őket. Megfontoltak, nagy önfegyelemre képesek, így távol áll tőlük a szeszélyesség..." - egy pillanatra el kell gondolkodnom mi volt még, de aztán folytatom - "...néha talán túl sokat gondolkoznak, tépelődnek, önelemeznek. Nagy hibájuk az, érzékenységükből kiindulva, hogy igen sértődékenyek... Hajlamosak a pesszimizmusra, és a feladatok kiötlői nem közülük kerülnek ki. Inkább csapatjátékosok, mintsem vezetők. A gyors döntés sem kenyerük. Lassan járj, tovább érsz elven, mindent átrágnak, még mielőtt határoznának."
Fejezem be, aztán megvonom a vállam.
- Biztos azon rágódik mindenki, hogy mi lenne a legjobb pontszerzési mód, ha le akarjuk hagyni a navinét. De az is lehet, hogy a pesszimizmusból fakadóan már feladták. Igazából mindegy. Szerintem semmi sem múlik ezen.
Magyarázom neki tovább aztán hátat fordítok a pontoknak. Azt nem kötöm az orrára, hogy én igenis tervbe vettem, hogy életemben először tanulni fogok így a pontversenyt is a szívemen viselem. Nem tesz jót az imidzsemnek, ha kiderül, hogy több száz pontot gyűjtöttem.
- Rendben. Mi érdekel elsőre? Megnéznéd a levitát, vagy a nagytermet? Esetleg az érdekel hol lesznek az óráid? Vagy kint néznél körbe? - imádkozom, hogy ne az utóbbit mondja, de persze azt is megoldhatjuk. Csak az általában kérdéseket szül. Igaz, mostanra egészen jó válaszaim vannak. Kár, hogy utálok hazudni.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 16. 16:56 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István

Elgondolkodom a kérdésén, hogy higgyen-e a tanároknak vagy sem. A válasz ugyanis, nem olyan egyszerű, mint gondolná. Legalábbis a saját tapasztalataim alapján nem az.
- Azt hiszem, a bölcsesség azzal kezdődik, hogy el tudod-e dönteni, mit híhetsz el, és mit nem - jegyzem meg végül, nagy komolyan, még mindig gondolkodva, hogyan fejthetném ezt ki jobban, de sajnos nem találok rá megfelelő szavakat. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem mindent lehet elhinni a tanároknak sem.
Jobb is, hogy másra terelődik a szó. Mondjuk a pontverseny pont nem a legjobb téma jelenleg.
- Tapasztaltnak nem mondanám magam. De a legjobb módszer az egészen biztosan a kitartó pontgyűjtögetés. Lehetetlen pedig nem létezik. Ha valamit igazán akarsz, akkor mindent megteszel, hogy elérd a célt - felelem végül egészen könnyedén. Aztán hátrapillantok, még egyszer a pontversenyre. Már majdnem nekiállok számolni, hogy hány pont is kéne, még az ujjaimat is magam elé emelem, aztán megrázom a fejem. - Szerintem sima ügy. Főleg ha te is beszállsz a nagyratörő vágyaiddal. - Az utolsó mondatot már vigyorogva közlöm vele, elvégre lássuk be, eléggé fennköltnek hangzott, de legyen úgy, ahogy mondta. Nekem aztán édes mindegy. Én is megteszem, ami tőlem telik.
Visszafordítom a fejem, s ha már felajánlottam, hogy körbe vezetem, el is indulok.
- Akkor irány a Levita! Először a Gólyalakban leszel, aztán ha megismerkedsz a többiekkel, akkor választhatsz, hogy melyik fiú szobába költözöl be - magyarázom neki, aztán csak bólogatok - Persze, nem probléma! Ha a nagyteremben járunk be is kaphatunk majd pár falatot.
Hátha elmegy kicsit az idő...
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 16. 18:52 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István
Előzmények

Elmereng, de én is hasonlóan teszek, így nem igazán tűnik fel. Amikor megszólal, akkor viszont hátba veregetem, s viszonzom a kacsintását is.
- Ez az! Így kell hozzáállni! Jók leszünk! - toldom még hozzá, aztán megindulok a keleti szárny felé. Majd ez után kapcsolok, hogy szegény gyerek csomaggal van.
Végig tapogatom a taláromat, de fogalmam sincs, hol a pálcám. Elsőre nem igazán érzem, keresgélni meg nincs kedvem.
- Nehéz? Viszem helyetted! - mondom végül és ellenkezést nem tűrően fel is kapom a csomagját, majd tovább indulok. Közben meg gondolkozom milyen beállítottságú vagyok.
- Hmm... Beképzelten hangzik, ha azt mondom művész? - kérdezem végül, kissé bizonytalanul, mert nem tudom pontosan, hogy szabad-e ilyet mondani. Az illemtan tanárt meg kéne kérdezni. Na majd a legközelebbi órán, feltéve, hogy beenged még. Elvégre legutóbb szemtelennek titulált, pedig nekem kettő is van! De ezt nem közöltem vele.
- Egyébként boltom van a faluban, és ha minden jól megy, ha végzek is meglesz - folytatom csevegő hangon, ahogy felfelé terelem Istvánt a lépcsőn, hiszen a levitához fel kell jutnunk a szfinx portéjához.
A kajás kérdésére megtorpanok. Egy pillanatig vacillálok, de aztán kénytelen vagyok bevallani neki az igazságot.
- Fogalmam sincs milyen a mugli menza... De az itteni kaja több mint ehető szint. A minimum, hogy a lábujjaid is megnyalod utána!
Persze... ízlések és pofonok. A zöldségek-gyümölcsök mindig jók, a tofu is, már amikor van. A húsokról meg nem tudok nyilatkozni, bár az illata annak is egészen jó szokott lenni... Főleg a hurkáé.
- Remélem jó vagy találós kérdésekben. A levitába csak akkor jutunk be, ha megválaszoljuk a szfinx találóskérdését. - Tájékoztatom Istvánt, ahogy rákanyarodunk a portré folyosójára. Engem időnként megfog a cirmos, de legtöbbször szerencsém van és nem matekos feladatot ad.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 16. 20:04 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István

- Semmiség - legyintek neki, mert hát nem is nehéz a cucca. Na meg nem megyünk olyan messzire. A terveim kapcsán viszont elég bizonytalan vagyok még mindig. Furcsa, hogy itt mennyire jól reagálnak rá, miközben a fél életem arra ment rá, hogy ezt megpróbáljam elfogadtatni a környezetemmel.
- Hmm... Ez tetszik! Legközelebb én is ezt mondom majd. Már ha nem bánod - kérdőn pislantok rá, vajon hagyja-e majd, hogy az ő szavait használjam a saját érdekemben. Ugyanis nagyon jól megfogalmazta. Nem mintha szükségem lenne a közeljövőben arra, hogy bárkinek is számot adjak, de jobb félni mint megijedni.
- Művészeti ellátó. Ha felveszed a művészetek tárgyat, minden amire szükséged lehet, nálam megtalálod - kacsintok rá, az ajánlatán meg elmosolyodom - Kedves tőled. De figyelj egyenlőre a tanulmányaidra. Jelenleg túl macerás lenne elintézni, nem tudom kapnál engedélyt, hogy csak úgy lejárj a faluba.
Célzok a felügyelőkre, bár nem tudom mennyire van tisztában a jelenleg fent álló szigorított rendszerrel. Ugyanakkor tetszik a lelkesedése.
- Ha kicsit lazítanak a rendszeren, akkor persze semmi akadálya - mondom neki mosolyogva, mert nem szeretném, ha félreértené. Egyébként is valóban jól jönne még egy-két segítő kéz. Ádi mellett nem mindig tudok dolgozni, van valami a srácban, ami eltéríti a gondolataimat. A lányok meg szerintem azért járnak le, hogy szórakozzanak. Igaz engem nem zavar, de néha szeretnék csak pihenni. Azt pedig napközben tudok a legjobban.
A szfinx miatt meg azt hiszem nem kell aggódnom, már ha hihetek Istvánnak.
- Szuper, akkor ma már biztos nem maradunk a folyosón! - nevetek rá, bár nem mondom neki, hogy azért, mert én meg ahhoz vagyok sík hülye.
Leteszem a táskáját a földre és a szfinx portréjára mutatok, miközben körbe pislogok, nincs-e más a közelben, de szabad a terep.
- Itt volnánk - mondom újdonsült háztársamnak, majd a Szfinxhez fordulok. - Helló! Szeretnénk bemenni, szóval ne kímélj!
A nő morcosan néz rám, mintha valami fontosban zavartam volna meg, majd némi mérlegelés után megszólal:
-  Amikor a király alszik, minden, amit igaznak hisz, hamis. Más szóval, minden, amit a király alvás közben hisz, az hamis. Amit viszont ébren hisz, az mind igaz. Nos, múlt éjszaka, a király azt hitte, hogy ő is, és a királynő is alszik. Aludt ekkor a királynő, vagy sem?
Istvánra pillantok. Azt hiszem ez nem olyan nehéz feladat. Valahol szerintem még olvastam is erről és talán a megoldást is tudom, de mégiscsak úgy az igazi, ha ma a társamnak hagyom a rejtvény fejtést.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 17. 13:17 Ugrás a poszthoz

Werbőcy István

- Kösz - nézek rá hálásan mosolyogva, mert hát igen, ez így tényleg nagyon egyszerűen megfogalmazta a lényeget. A varázsvilág italin pedig elgondolkozom kicsit...
- Vajsört? Mondanám, hogy lángnyelv whiskey-t de ahhoz még fiatal vagy szerintem - Én meg nem bírom, de ez megint más kérdés. Ez a kettő a leghíresebb, persze van sok más is, de a vajsört tuti mindenki ismeri és azt korsóból is lehet inni.
A bolt kapcsán, látom, hogy kicsit lelombozódik. Nem ez volt a célom, de hát na. A jelenlegi szigorított szabályzat mellett, nem olyan egyszerű ez, mint gondolná.
- A túl sok mágia használata egy helyiségben nem kifizetődő. A probléma a jelenleg fentálló szigorított eljárás. Felügyelők vannak a kastélyban és ahhoz, hogy kiléphess, külön engedély kell. Rengeteg tök felesleges papírmunka, kísérő tanárok meg mindenféle ilyesmi. Egyébként sosem utasítanék vissza egy segítő kezet - főleg nem egy számtanban jártast, amilyennek István vallja magát. Mert lássuk be, könnyen megtörténhet, hogy cserben hagy a mágia, vagy bekrepál a pénztárgépem és akkor bizony nem tudom, hogyan fizettetem ki az árukat a vevőkkel.
A pszichológia szóra megborzongok. Nem szeretem a mágiaág űzőit, bár szerintem a mugli változatok sem tetszenének.
- Feltételezed, hogy nem tudom mire van szükségük? - pillantok rá kissé talán sértődötten. Persze ő nem tudja, hogy 4 éves korom óta ezzel foglalkozom, s hogy mennyire jó érzékem van hozzá, de azért valahol mégis bánt a dolog. Ha nem lenne bonyolult kiszámolni, hogy az akkor most hány év tapasztalat, bizony az orra alá is dörgölném. Így viszont nem bonyolódom bele. Egyébként is megérkezünk a portréhoz, s a szfinx ha elsőre morcos is, végül csak ad nekünk egy feladványt.
Nekem a szerencsém az, hogy olvastam egy könyvet, amiben benne van ez a fejtörő, így kapásból rá tudnám vágni a választ, különösebb gondolkozás nélkül. Azonban nem ezt teszem, hanem Istvánt figyelem, mellé lépek, próbálom elolvasni, kisilabizálni, hogyan gondolkozik. Azonban nincs elég időm minderre, mert viszonylag hamar rávágja a választ.
- Ügyes vagy! - veregetem hátba, s a szfinx arca is megenyhül, majd tesz róla, hogy bejuthassunk a Levita klubhelyiségébe. Ahogy feltárul a bejárat, intek Istvánnak, hogy menjen előre. Felkapom a csomagját és egy pillanattal később én is követem őt.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 17. 19:32 Ugrás a poszthoz

Rachel

- Ccöh! - horkanok fel mosolyogva, mert hát nem sokra megyek a "szépet" szóval. Ahogy a további magyarázattal se... - Nem... de őőő... Megoldjuk...
Mert tényleg nem értem, hogy a vádlija fölé és a térde alá, hogy mehetne. Eddig abban a hitben éltem, hogy a vádli van közvetlen a térdhajlat alatt, de lehet rosszul tudom.
- Jah, hogy jah! - mondom végül amikor újra elmagyarázza és végre megértem. Leül én pedig elfekszem. Képzelem milyen látványt nyújthatok. A lapot a lábára helyezem és gondolkozom, próbálom ám elképzelni a sárkányt. Nonfiguratív és fekete. Ez sem túl sok.
- Meg tudod mutatni nagyjából mettől-meddig szeretnéd? - kérdezem még mindig a lábát nézegetve. - Szép lábad van amúgy - jegyzem meg tök mellékesen és ha megmutatja hova és mekkora sárkányt szeretne azt bejelölöm a lapon, aztán elveszem a lábáról és magam elé helyezem, hogy elkezdhessek egy skiccet. Közben pedig tovább kérdezgetek.
- Szárnya legyen? Tüzet okádjon? Tekeredjen, vagy egyenesen álljon? - és még sok-sok hasonló, hogy valami konkrétabb elképzelést kapjak a lánytól, mert mégis csak az ő lábán fog virítani, nem lehet elviccelni a dolgot. Persze ha nem tetszik neki az első, rajzolhatok neki még 100 másikat, de mégis egyszerűbb lenne, ha rögtön az elején tisztáznánk a legfontosabbakat.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 17. 19:45 Ugrás a poszthoz

Rachel
Megjelenés


Sokáig gondolkoztam, hogy kit vigyek el bálozni. Mert az persze meg sem fordult a fejemben, hogy kihagyjam... Főleg, hogy ha minden jól megy, jövőre kötelező is lesz a dolog. Nem árt hát felkészülni rá. Szóval gondolkoztam ki lenne alkalmas. Elsősöket mégsem vihetek a felsőbb évesek nagy része meg rosszul nézi, hogy "csak" negyedikes vagyok. Aztán beugrott Rachel, és tudtam, hogy ő tökéletes. Szép, okos, aranyvérű... (nem mintha ez nekem számítana, de van amit úgy belenevelnek az emberbe, hogy nehezen gyürkőzi le) ráadásul félig koreai is. Szóval biztos voltam benne, hogy mellette jól érzem majd magam. A kastélyban a nagyterem elé beszéltük meg a találkát, elvégre a rellonba nem mehetek le, ő meg nem jöhet le a faluba engedély nélkül.
Én fehér nadrágot, hozzá illő cipőt és kék inget választottam. A hajamat hirtelen szőkére varázsoltam és miután felkerült az órám és pár karkötő, meg fülbevaló késznek is nyilvánítottam magam. Minderre felvettem a taláromat és úgy mentem fel az iskolába, lehetőségeimhez mérten elbújva a nap elől.
A nagyterem előtt már többen is várakoznak, de Rachelt még nem látom, így úgy döntök lerakom a talárt előbb a levita klubhelyiségben, arra ugyanis semmi szükségem.
Nyugodt tempóban sétálok vissza a bál színhelyéül szolgáló terem elé és hamar ki is szúrom a páromat. Nem okoz csalódást, piros ruhájában csodálatosan fest.
- Tudtam, hogy nekem lesz a legszebb párom, de még így is levettél a lábamról. A végén még azt fogom hinni vélavér csörgedezik az ereidben! - Lépek oda hozzá széles vigyorral, és bár kedvem lenne átkarolni a derekát, nem vagyok benne biztos, hogy jó néven venné, így egyszerűen csak odatartom a jobb karomat, és még mindig mosolyogva szólalok meg - Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak, ha részedről is rendben, akkor mehetünk.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. július 17. 20:23 Ugrás a poszthoz

Rachel

Bólogatok, jelölök, így már valamivel jobban értem, hogy mit is gondol. A pirulásán mosolygok. De nem teszem szóvá.
- Nekem ne köszönd, én csak megállapítottam a tényt - Mondom neki, aztán a lapra koncentrálok. Igyekszem nagyvonalakban felvázolni egy sárkányt, majd ahogy faggatom és tisztulnak a részletek én is egyre aprólékosabb munkába váltok. Aprókat bólogatva, hogy lássa közben figyelek ám és igyekszem eleget tenni a kérésének.
- Ez igazán megtisztelő - pillantok rá fel végül épp csak egy pillanatra, megvillantva egy vidám mosolyt, aztán visszafordulok a papírhoz, és tovább rajzolgatok, immár hason fekve a folyosón. Már-már elkezdenék dudolászni, amikor feltesz egy kérdést.
- Öhm... Nem is tudom. Az első lyukat a fülembe 14 éves koromban szúrta a legjobb barátom. Totál kiakasztottam vele mindenkit... Úgyhogy jó ötletnek tűnt többet is csinálni. - Mesélem lazán, és el-elmosolyodva az emléken, még ha most kicsit keserűnek is tűnik a dolog.
- Az utolsót egy muglival lövettem, amikor eltanácsoltak a Szöuli Varázslóképzőből. Szimpla dacból - a köztes 3-4-ről meg tényleg nem tudom már. Nem is volt olyan fontos. Bár tudom sokan különösebb jelentőséget nyilvánítanak ezeknek a dolgoknak, nekem csak annyi szerepe volt, hogy "menő" és "kikészíti" az ősöket otthon.
- A nyelvemet pár éve lövettem a szülinapomon, részegen, szóval nem emlékszem... - zavartan megvakarom a tarkómat mert hát khm... Ciki vagy sem... De ez van - De ha emlékeznék rosszul járnának, mert vagy két hétig fel volt dagadva a nyelvem és még beszélni sem tudtam, nem hogy enni...
Elhúzom a számat. Erről amúgy nem szoktam beszélni. Ahogy arról sem, hogy naivan azt reméltem, ennyivel visszaszerezhetek egy lányt. Néha tök idiótának érzem magam. De azért nem bántam meg. Emlékeztet rá, hogy ne kövesem el még egyszer ugyanazt a hibát.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (246 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 » Fel